A Magyar Reformátusok I. Világtalálkozója 1938-ban volt, a második 1991-ben, a harmadik 1996-ban, Erdélyben. A millennium alkalmából a 2000. évet a hazatérés esztendejének nyilvánították és nemzeti zarándoklatot hirdetett az anyaország és az utódállamok területére. Ehhez kapcsolódik a Magyar Reformátusok Világszövetsége azzal, hogy a negyedik világtalálkozót a 2000. esztendőben tartja, jún. 3. - júl. 15-e között. - A Magyar Reformátusok Világszövetsége a több, mint negyven országba szétszóródott magyar reformátusságot tizennégy helyen működő területi rész segítségével fogja össze. Ezek a következők: Dunamellék, Dunántúl, Tiszáninnen, Tiszántúl, Erdély, Királyhágómellék, Szlovákia, Kárpátalja, a Jugoszlávia felbomlása után kialakult államok, Nyugat-Európa, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Dél-Amerika és Ausztrália. A Szövetséghez mintegy háromezer közösség, gyülekezet tartozik. - A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (MRETZS) a világtalálkozóra kiadja az egységes Magyar Református Énekeskönyvet, elkészül az énekeskönyv fontos tartozéka, a Korálkönyv is. Erre az ünnepre jelenik meg Románia protestáns egyházait ábrázoló térképe is. A térkép tartalmazza az iskolákat, a jelentősebb református városok (Nagyvárad, Kolozsvár, Marosvásárhely) térképeit, de a magyar evangélikus és az unitárius egyházközségeket is. Megjelenik továbbá a kolozsvári Misztótfalusi Kis Miklós Sajtóközpont nyomdája által készített könyv, amely a Kárpát-medence református szeretetintézményeit tartalmazza, valamint a Budapesten összeállított Tíz év múltán című emlékkönyv, amely a Tanácskozó Zsinat tagegyházainak 1990-től eltelt tíz esztendejét mutatja be. A világtalálkozó megnyitója jún. 30-án Budapesten, az FTC Stadionban lesz. Előtte a Kálvin téri református templomban ünnepi istentisztelet lesz, igét hirdet dr. Hegedűs Lóránt püspök, az megjelenteket Orbán Viktor miniszterelnök köszönti. Istentisztelet után a téren felavatják Kálvin János szobrát (Búza Barna szobrászművész alkotását). A Dunamelléki Egyházkerület zárórünnepélyét júl. 6-án, Ópusztaszeren tartja, ezután lesznek a különböző egyháztestek (erdélyi, felvidéki, kárpátaljai stb.) ünnepségei, rendezvényei. A központi zárórendezvény júl. 15-én lesz a Kálvin téri református templomban. A világtalálkozó utórendezvényeként az egyháztestek vezetői a svájci Genf városába zarándokolnak, ahol találkoznak a helyi székhelyű Református Világszövetség képviselőivel, a genfi Magyar Protestáns Gyülekezettel, a svájci és a nyugat-európai magyar reformátusokkal. /Somogyi Botond: Reformátusok Világtalálkozója. Június 3. - július 15. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 28./

"Jún. 30-án Budapesten, Ferencváros stadionjában tartották a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozója nyitónapját. Összesen negyven országból érkeztek résztvevők, sokan jöttek Erdélyből és a Partiumból is, mintegy 15 ezer ember gyűlt össze a lelátókon. Jelen volt a találkozó fővédnöke, Orbán Viktor miniszterelnök és a kormány több tagja. Tőkés László, a Magyar Református Világszövetség elnöke köszöntött minden résztvevőt: "Az a megtiszteltetés hárul reám, hogy megnyissam a Világtalálkozót. Ezen a jubileumi esztendőn ránk köszöntött az Úr születésének 2000., valamint a magyar államiság 1000. esztendeje." A püspök reményét fejezte ki, hogy a világtalálkozó a társadalmi megbékélést, a belső megújulást és a lelki ébredést segíti. "Vállaljuk a szolgálatot annak érdekében, hogy a külső és belső rendszerváltás valójában lezáruljon, a szétszakított nemzet határmódosítás nélkül egyesüljön" - mondta. Házigazdaként Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke és Takaró Mihály főgondnok üdvözölte a vendégeket. Orbán Viktor üdvözlőbeszédében többek között ezeket mondta: "Egyházaink a jövőhöz tartoznak. Nem a múltat őrzik, hanem a jövőhöz szükséges lelki fegyvereket. Eljött az idő, amikor bízhatunk a közös és reményteli jövőben. Nem szabad megfeledkeznünk azon nemzetrészekről sem, amelyek mostoha helyzetbe keveredtek. Ha egy szabad ország nem tudja segíteni a sokakat, akik szegények, nem mentheti meg a keveseket, akik gazdagok." Az ünnepi istentiszteleten Bölcskei Gusztáv, a Magyarországi Református Egyház lelkészi elnöke mondott imát, igét hirdetett Hegedűs Lóránt püspök. Üdvözölte a világtalálkozót Csiha Kálmán erdélyi püspök is. Több ezer ember vett úrvacsorát, az ágenda zárórészét Erdélyi Géza felvidéki püspök mondta el. "Ez az asztali közösség nagy áldás számunkra. Szeretetben gondolkodjunk egymásról, ne uralkodjon el a bűn" - szólt többek között a püspök. A világtalálkozó nyitónapja a Szózattal ért véget. /Dérer Ferenc: Református világtalálkozó a fővárosban. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 3./"

"Júl. 6-án a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának résztvevői református világtalálkozót tartottak Ópusztaszeren, ez volt a találkozó magyarországi zárórendezvénye. Dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök beszéde után a világ minden égtájáról érkezett református püspökök együtt celebrálták a hálaadó istentiszteletet azért, hogy a Trianon és a történelmi viharok által szétszórt magyarság Isten segítségével megtarthatta nemzeti egységtudatát. Erről szólott a hívekhez Tőkés László püspök is, kifejtve, hogy a vallásos hit segített a megmaradásban is. A Krisztusba vetett hit a keresztyén magyarokat összetarthatja, és akkor a szekularizációnak, illetve a modern világ ártalmainak sem sikerül megbontania a Trianon óta megőrzött lelki egységet. A püspök Bocskai István testamentumát idézte, melyben a református erdélyi fejedelem arra intette utódait, hogy Erdély és Magyarország egysége érdekében cselekedjenek. "Gyűlj ide népem!" - idézte a püspök Dsida Jenő versét, Isten áldását kérve arra, hogy a magyar ne váljék széthúzó nemzetté. Az istentiszteletet együtt tartották a szétsodródott magyarság egységét jelképezve: Horkay László kárpátaljai püspök, dr. Erdélyi Géza felvidéki püspök, Tőkés László királyhágómelléki püspök, Csete-Szemesi István délvidéki püspök, Forró Sándor kanadai püspök és Medgyesi Lajos amerikai püspök. A többórás rendezvény után a hívek a nagy meleg ellenére tömött sorokban járultak az úrasztalokhoz és vették magukhoz az úrvacsorát. Az istentisztelet végén felolvasták a millenniumi találkozó nyilatkozatát, mely ismételten a lelki és nemzeti egység megőrzésére szólította fel a világban élő magyarokat. A református világtalálkozó eseményei Magyarországon az ópusztaszeri eseménnyel befejeződtek, Erdélyben, a Délvidéken és Kárpátalján folytatódnak a programok: Nagyszalontán például Bocskai fejedelem szobrát avatják, Nagyváradon ifjúsági világtalálkozó lesz, Munkácson, Kassán és Rimaszombaton pedig a helyi reformátusok gyűlnek össze. - Erdélyben a szabadtéri vallásos rendezvények közelében - legyen az katolikus búcsú, vagy református istentisztelet - előszeretettel gyakorlatoztak a román hadsereg harci repülői, illetve helikopterei. A református világtalálkozó idején Ópusztaszeren egy gyakorlatozó MIG 29-es vadászgépe fülsiketítő robajjal többször is alacsonyan körbefordult az emlékpark felett. /Panek József: Református világtalálkozó Ópusztaszeren. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 8./"

"A Református Világtalálkozó erdélyi rendezvényei júl. 7-én kezdődtek Marosvásárhelyen. a Vártemplomban, ahol magyarországi egyetemi tanárok, egyházi méltóságok tartottak előadást. A központi ünnepség júl. 8-án volt Marosvásárhelyen, melyre sok országból jöttek a magyar reformátusok. Felavatták a marosvásárhelyi tizedik, új templomot, a kövesdombit. A 250 férőhelyes templom mellett az épületegyüttes gyülekezeti és ifjúsági teremből, irodákból, vendégszobákból, lelkészlakásból áll. Dr. Hegedűs Lóránd, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke beszédében a magyar nemzet sorozatos megpróbáltatásairól volt szó, és azokról, akik a nehéz időkben is felvállalták a nép bátorítását. Az ünnepség a városi stadionban folytatódott 15 ezer ember részvételével. Tőkés László püspök, a Magyar Református Világszövetség elnöke nyitotta meg az ünnepséget. Elítélte azokat, akik - magyarként - megosztották a marosvásárhelyi magyarságot, s így néhány száz elhalászott szavazat miatt elveszítették a város vezetését. A püspök felemelte szavát a művi vetélés ellen, és kifejtette: a testi és lelki gyógyulás útja a hitnek az útja. A szétszabdalt nemzet gyógyulásának első lépése a hitben való együttlét. Tőkés László kifejtette: "aggódva figyeljük nemzetünk sorsát, a globalizáció, a szekularizáció, a balkanizáció idején nagyon is fenyeget az elfajulás, az elkorcsosulás, az asszimiláció.", majd tisztánlátásra, a hamis és igaz próféták és politikusok megkülönböztetésére intett. A román egyházügyi államtitkár levélben üdvözölte az ünneplő gyülekezetet. Fodor Imre, Marosvásárhely alpolgármestere világi házigazdaként köszöntötte a találkozó résztvevőit. Az istentiszteletet dr. Erdélyi Géza, a szlovákiai református egyház püspöke végezte, Csiha Kálmán erdélyi püspök hirdetett igét, azt hangsúlyozta, hogy a templomépítők hite és reménye mekkora szerepet játszott az erdélyi magyarok megmaradásában és jövőjük megteremtésében. Júl. 9-én Kolozsváron folytatódott a Református Világtalálkozó. A templomépítő gyülekezetek és lelkipásztorok ünnepe volt a kolozsvári kerekdombi református istentisztelet. A rendszerváltás után 34 templom épült és 44 új református gyülekezet jött létre az Erdélyi Református Egyházkerületben. "A Kárpát medencei magyarság nem robbantott, hanem templomokat épített, s a hitben erősödve néz a jövő felé" - mondta Sógor Csaba, a Királyhágómelléki Református Püspökség üdvözletének tolmácsolója. Csiha Kálmán püspök a Református Világtalálkozó jelentőségét abban látja, hogy a történelem által szétszabdalt magyarság újra és újra megtapasztalhatja az együvétartozás erőt adó élményét. "A történelem széttépett bennünket, de a lelkünket nem tudta széttépni. De ez a világtalálkozó egyben azt is üzeni és bizonyítja, hogy az egyben maradó lélek csak Isten mellett lehetséges. Ha meg akarunk maradni, akkor Isten mellett kell maradnunk. És ha Isten mellett maradunk, akkor bizonyosan megmaradunk." /Kolozsvárra érkezett a Református Világtalálkozó. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 10., (Máthé Éva): IV. Magyar Református Világtalálkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 10./"

"Júl. 15-én istentisztelettel egybekötött ünnepséggel zárult a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának több mint kéthetes központi rendezvénysorozata Budapesten, a Kálvin téri református templomban. Tőkés László püspök, a Magyar Reformátusok Világszövetségének elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, kiemelten is Orbán Viktor miniszterelnöknek, a világtalálkozó fővédnökének az eseménysorozat támogatásáért. A püspök utalt arra, hogy "egyesek fanyalgással, olykor leplezetlen rosszhiszeműséggel követték nyomon" a találkozó eseményeit, és "a suttogó propaganda" szerint a református egyháznak és a világtalálkozónak távol kellene tartania magát a politikától. Tőkés László megjegyezte, hogy "egyes egyházi körök steril belterjességből fakadó értetlenségükkel tetézik a világ részéről tapasztalható kizáró törekvéseket". A püspök hangsúlyozta, hogy a református egyháznak mindig döntő szerepe volt a nemzet megmaradásában, a mindenkori kényszerű újrakezdésekben. Tőkés László elengedhetetlennek nevezte a történelmi egyházak ökumenikus összefogását. Az istentiszteleten Hegedűs Lóránt püspök hirdetett igét, aki azt hangoztatta: állam és az egyház különválik ugyan a ma társadalmában, de nem a szétszakítás, hanem a jobb együttmunkálkodás révén. A rendezvény lezárásaként okleveleket adtak át a világtalálkozó fő szervezőinek. - Az erdélyi magyarokat tömörítő kilenc szervezet közös nyilatkozata szerint a magyar kisebbségi közösségek megmaradásában döntő jelentőségű Magyarország anyagi támogatása, ami hosszú távon kiszámíthatóvá válna, ha a magyar költségvetés meghatározott részét fordítanák erre a célra. Véleményük az, hogy ennek jelenlegi, körülbelül 0,13 százalékos aránya a mostani gazdasági körülmények között is jelentősen növelhető. /A Reformátusok IV. Világtalálkozójának záróünnepségén Tőkés László az egyház politikai szerepvállalása mellett érvelt. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 17./"

Júl. 17-én Nagykárolyban tartották meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye szervezésében az Ifjú Presbiterek Találkozóját, melyet dr. Hegedűs Lóránt püspök nyitott meg. Vetési László kolozsvári lelkész tartott előadást. Közel háromszázan voltak jelen Erdély különböző településeiről, sőt Magyarországról és Kárpátaljáról is. Tőkés László püspök kifejtette, hogy a Magyar Reformátusok IV. Világtalálkozójának is egyik célja a fiatalok megszólítása, összegyűjtése volt. Tőkés László Orbán Viktor miniszterelnököt idézte: "A magyarság a megcsappanás, összezsugorodás stádiumába került. A fiatal nemzedékre vár, hogy fordítsa át a gyarapodás állapotába népünk sorsát". - A vendégek Kaplonyba, az épülő református templomhoz is ellátogattak. /Nagy Ágnes: Ifjú Presbiterek Találkozója. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 24./

"A királyhágómelléki reformátusok háromnapos /nov. 17-19/ millenniumi közgyűlését gazdag program jellemezte. Nov. 18-án húsz ifjú református lelkipásztor fogadalomtételével kezdődött közgyűlés. A lelkészavatást Tőkés László püspök végezte, aki megáldotta az ifjakat. Időközben megérkezett Németh Zsolt budapesti külügyi államtitkár, aki a magyar millenniumról tartott előadást. Kijelentette, hogy Magyarország EU-csatlakozását szomszédaikra és a határon túli magyarokra való tekintettel akarják megtenni. "A státustörvény mindenkit személyében köt Magyarországhoz" - mondta. Délután az Amerikai és az Ír Presbiteriánus Egyház, a Szlovákiai Református Egyház, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület testvéregyházi szerződést kötött. Ezután kiosztották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia és Pro Partium Díjait. Többek között az Illyés Közalapítvány, Hegedűs Lóránt püspök, a Pro Professione Alapítvány, Németh Zsolt államtitkár, Erdélyi Géza püspök, Berkesi Sándor tanár és karnagy, Eszenyeiné dr. Széles Mária, dr. Csapó I. József szenátor, Nemeskürty István professzor, Balogh Sándor esperes részesült elismerésben. A díjkiosztáson Tőkés László beszámolt a millenniumi közgyűlés döntéséről. kérdésessé vált, hogy az egyházkerület támogatja-e az elkövetkezőkben az RMDSZ-t. Két esetre utalt: az egyik egy Szilágy megyei iskolával kapcsolatos, ahol a magyar illetékesek nem az egyház, hanem a hatalom oldalára álltak; a másik a krassó-szörényi szenátorlista ügye, a névsort ugyanis az a lelkipásztor vezeti /Makay Botond/, aki 1989-ben a Securitatéval karöltve munkálkodott. Zárásként nov. 19-én előbb Millenniumi emékoszlopot avattak Nagyváradon, a hajdan Ezredévi emléktérként nevezett városrész egyik legszebb helyén. Az emlékoszlopot három székelyföldi művész készítette /Gergely István, Dóczi András és Bocskai Vince szobrászművészek/. A három méter magas andezittömb két részből áll, a Szent Korona körvonalait körbefogva, felső részén a Vörösmarty Szózatából kölcsönzött idézettel: "Él nemzet e hazán." Ezután a Teleki utcán Illyés Gyuláról elnevezett magyar könyvesboltot avattak. Nagy taps köszöntötte az édesapja nevét viselő könyvesbolt felavatására Váradra érkezett Illyés Máriát, aki az Illyés Közalapítvány elnökének, Halzl Józsefnek a társaságában vágta el a bolt piros-fehér-zöld avatószalagját. /Emlékoszlop és könyvesbolt a váradiaknak. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 20./"

"Febr. 2-án tartotta rendkívüli bővített közgyűlésen a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, melyen ellenszavazat nélkül hagyták jóvá a küldöttek a megújulási programot. Az előterjesztett dokumentum fejezetekre bontva összegezte a tennivalókat, az irányelveket. Tőkés László püspök terjesztette a közgyűlés elé az egyházkerület megújítását célzó programtervezetet. A cselekvési terv első része az igehirdetés megújításával foglalkozott. Meghatározták az egyházi szolgálat általános irányelveit a lelkipásztortól a kisegítő alkalmazottakig; taglalják az egyházfegyelem kérdéseit, továbbá a gyülekezeti, ifjúsági, szórványbeli, cigány- és szeretetszolgálati missziói tevékenységet. Egyes felszólalók elvi és alaki kifogásokat fogalmaztak meg, azonban azt is leszögezték, hogy a programtervezet egyes pontjait már gyakorlatba ültették, és elindult a folyamat. Ennek alapján javasolta az ülésvezető Kovács Zoltán, hogy az előterjesztést alapelvként, keretprogramként fogadják el, ami ellenszavazat nélkül meg is történt. Ugyancsak jóváhagyták, hogy a Református Világszövetség Európai Régiójának Nagyváradon tartandó nagygyűlésére pályázatot hirdessenek jubileumi könyvkiadásra, szorgalmazták továbbá a presbiteri szövetségek létrehozását. /Máté Zsófia: A Királyhágómelléki Református Egyházkerület közgyűlése. Elfogadták a cselekvési programot. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./ Az egyházkerületi közgyűlés végén a misztótfalui gyülekezet néhány tagja tiltakozott lelkészük, Szilágyi László felfüggesztése miatt. Tőkés László püspök válaszába bele-belekiáltott a misztótfalui gyülekezet egyik-másik tagja. A püspök kifejtette, hogy Szilágyi László ellen szabályos fegyelmi eljárás indult, a helyzet tisztázásáig meg kell várni ennek lefolytatását. "Az egyházkerület a felfüggesztett Szilágyi helyett beszolgáló lelkészt nevezett ki Misztótfaluba, néhány hétig mindenki elfogadta ezt a megoldást, de aztán kitették a tiszteletes szűrét. Sem a felfüggesztett lelkipásztor, sem a misztótfalui gyülekezet nem hajlandó alávetni magát az egyházkerület döntésének. Ma nem lett volna ez a cirkusz, ha Szilágyi László ahelyett, hogy olajat önt a tűzre, leinti a protestáló gyülekezeti tagokat" - mondta a püspök, aztán berekesztette a közgyűlést, a misztótfaluiak nagy elégedetlenségére. A résztvevők egyperces néma csenddel adóztak Sinkovits Imre emlékének. A záró istentiszteletet Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tartotta, miközben a misztótfaluiak kivonultak a templomból. /R. I. [Rais W. István]: Nem szabad pánikba esni. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./ Tőkés László püspök megállapította, hogy a közgyűlés elérte a célját, a keretprogramot elfogadták. Nem ilyen egyértelmű az értékelése az egyház általános helyzetét illetően. A felszültség megmaradt, ezt jelezte a közgyűlésen a kopogtatást, jelenetrendezést produkáló csoport. "Ami a legfájdalmasabb számomra, az a féktelen gyűlölet, amely egyes emberek szavából perzsel." - mondta. Ilyen a fugyivásárhelyi lelkész interjúja a Romániai Magyar Szóban. /Rais W. István: ,,A játékszabályokat el kell fogadni" Közgyűlés utáni exkluzív interjú Tőkés László püspökkel. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 3./ Tőkés László püspök a Kállay Lászlóval készített interjúra utalt: M. Józsa Tímea: Széles képviseleti alapon. Mi teljesült az elmúlt tíz évben? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jan. 31./"

" Febr. 1-jén kezdődött a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlése, mely semmisnek nyilvánította novemberi határozatát a fegyelmi bizottság felfüggesztéséről. Borzási Gyula fellebbezéséről tárgyaltak, aki a novemberi közgyűlésen felfüggesztett fegyelmi bizottság elnökeként vitatta a határozatot, arra hivatkozva, hogy az a szükséges kvórum nélkül született. Ezt elismerték. Tőkés László megnyitóbeszédében kifejtette, hogy aggasztó a rend és az egység megbomlása, széthúzás, pártosság tapasztalható. Ezután öt református főpap /Hegedűs Lóránd, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke, Erdélyi Géza, a felvidéki magyar reformátusok püspöke, Horkay László kárpátaljai református püspök, Márkus Mihály, a Dunántúli Egyházkerület püspöke és Pap Géza, a napokban tisztségébe iktatott erdélyi püspök/ kapott szót, s nagyváradi püspöktársuk kérésére valamennyien az egység megőrzését emelték ki. /Rais W. István, Szűcs László: Egyházkerületi Közgyűlések. Hat püspök szorgalmazta Váradon az egységet. = Bihari Napló (Nagyvárad), febr. 2./"

"A Bocskai Szövetség idén immár hetedik alkalommal ítéli oda a Bocskai Díjat olyan személyiségeknek, illetve intézményeknek, akik, illetve amelyek kiemelten szolgálják nemzetünket, ezen belül pedig az erdélyi magyarságot. A Bocskai Díj elsősorban erkölcsi elismerés. Az eddigi díjazottak névsora önmagáért beszél, s olyan neveket tartalmaz, mint Tőkés László, Tempfli József, Csapó József, Szűrös Mátyás, Éva Maria Barki, Pomogáts Béla, Püski Sándor, Hegedűs Lóránd, Czirják Árpád, Hámos László, Beke György, a csángó Duma András. Intézményként kapta a díjat például a Duna Televízió, a kolozsvári tanács RMDSZ-frakciója, a Kossuth Rádió Határok nélkül és Vasárnapi Újság című műsorai, a Magyar Demokrata című hetilap, valamint a Szatmári Friss Újság szerkesztősége. A Bocskai Díjak átadására idén Szatmárnémetiben kerül sor, mégpedig a Véndiáktalálkozó keretében, júl. 14-én. /Idén Szatmárnémetiben adják át a Bocskai Díjakat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 3./"

"Júl. 5-én kezdődik a Magyar Reformátusok Világszövetségének (MRVSZ) jubileumi közgyűlése Félixfürdőn. A közgyűlést ötévenként hívják össze, a mostaninak a napirendjén többek között teljes tisztújítás is szerepel. Összevont elnökségi-választmányi ülését tartotta júl. 4-én Félixfürdőn az MRVSZ. A választmány évenként ül össze, ez megelőzi és előkészíti az öt évet összegző közgyűlést, tájékoztatott Tőkés László püspök, az MRVSZ elnöke. A júl. 4-i ülésen Tőkés László beszámolt a szövetség elmúlt évi tevékenységéről. Ismertette a szövetség és a tagegyházak közti viszonyok, különösképpen a magyarországi református egyházzal fenntartott viszony nehézségeit. Az sem egységes, mondta, hiszen a négy magyarországi református egyházkerület egyikével-másikával egészen jó a szövetség kapcsolata, viszont a magyarországi református egyház egészével, a zsinati vezetőséggel problematikus, hangsúlyozta Tőkés László. A fenntartó egyházak anyagilag nemigen támogatják az MRVSZ-t, ezért a világszövetség főleg a magyar állami költségvetésre van utalva. Az öt évvel ezelőtt kitűzött célokat, anyagi, eszközi, személyi okok miatt, csak részben tudták elérni. - A Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata júl. 3-án ülésezett a magyarországi Nagykőrösön, s dr. Erdélyi Gézát, a Felvidéki Református Egyházkerület (Szlovákia) püspökét választotta zsinati elnökké, ügyvezető elnökké pedig dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspököt. Erdélyi Géza kifejtette, hogy a zsinatnak elsősorban az egyház életével és munkájával kapcsolatos tevékenységet kell kifejtenie. Összefogva kell végezni a szolgálatot. A lelkiek és a szellemiek terén működik a tanácskozó zsinat, az összmagyar reformátusság, népünk érdekében. Nem felettes szerve a különböző országokban működő református zsinatoknak, viszont ajánlásokat tesz a többi tagegyháznak. Az egységesülés ilyen vonalon halad előre. /Dérer Ferenc: Magyar Reformátusok Világszövetsége. = Bihari Napló (Nagyvárad), júl. 5./"

Dr. Hegedűs Lóránt dunamelléki püspök szívesen fogadta Hegyi István református tiszteletes meghívását, és ápr. 14-én igét hirdetett Csíkszeredán, a református templomban, ahová erre az alkalomra sok katolikus hívő is eljött. Az önpusztító halál helyett legyünk az élet népe, szólított fel a szónok. A kötelesség etikája mellett a lehetőség etikáját is szem előtt kell tartanunk: képesek vagyunk-e mindent meg nem tenni, amit meg lehetne tenni ? az élet érdekében? ? tette fel a kérdést a püspök, az atombombákra, a környezet szennyezésére utalva. Istentisztelet után Tamás József katolikus segédpüspökkel ebédelt dr. Hegedűs Lóránt, ápr. 15-én pedig a Sapientia Egyetemen tart előadást. /Takács Éva: Dr. Hegedűs Lóránt püspök üzenete. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 15./

"Erdély legelső Kossuth szobrát állították vissza eredeti helyére szept. 15-én Bihardiószegen, a Kossuth emlékév alkalmából tartott erdélyi központi ünnepségen. Jelen voltak a román és magyar kormány képviselői, Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke, az RMDSZ országos és helyi vezetői és egyházi méltóságok. Az istentiszteleten Hegedűs Lóránt a Dunamelléki Református egyházkerület püspöke hirdetett igét. Tolnay István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület világi főjegyzője emlékeztetett arra: a végeken emelt Kossuth szobrok legtöbbje nem maradt meg. Ledöntötték, nyomuk veszett, ezért különösképp öröm ez az ünnep egész Erdély számára. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy a községháza faláról Széchenyi emléktábla hiányzik, emlékállítással tartoznak Bocskainak vagy például Mikes László csángókutatónak. - Az erdélyi magyarság legfontosabb cselekedete az elmúlt évtizedben a helyreállítás és visszavétel volt - hangsúlyozta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke. - Vissza kell vennünk múltunkat, hogy erre alapozva építhessük fel a közös jövőt - mondta. Szabó Vilmos a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára kiemelte: Kossuth, Széchenyi és Deák tudta hogy csak egy nemzet van, mindhárman ezt a nemzetet akarták szolgálni. Azonos eszméket vallottak, de a gyakorlati megvalósítás módjáról másként vélekedtek ezért politikai ellenfelek voltak. De mindvégig tisztelték egymást, egymás becsületébe soha nem gázoltak, érvekkel érveket szegeztek szembe. A román kormány üdvözletét Ioan Opris a Román Kulturális és Vallásügyi Minisztérium államtitkára adta át, hangsúlyozva, hogy a két nép méltán tiszteleghet közösen Kossuth Lajos emléke előtt. A bihardiószegi Kossuth szobrot, Gerenday Béla alkotását 1896-ban a millennium alkalmából emelték. A szobrot az első világháborút követően a református templomba menekítették, majd 1941 és 1946 között ismét visszakerült helyére. Ezután egészen 1990-ig a helybéliek rejtegették. Az eredeti helyére most harmadszor visszakerült szobrot a magyar történelmi egyházak főpapjai és a román ortodox egyház helyi plébánosa közösen áldotta meg. /Kossuth emlékév. Erdélyi központi ünnepség. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 17., (Balla Tünde): Rendkívüli esemény részese volt Bihar és Erdély. Bihardiószegen újra áll Kossuth Lajos szobra. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./ "

"A Bocskai Szövetség minden évben - immár kilencedik alkalommal - kiosztja a Bocskai Díjakat. Elismerésben részesül egy-egy Erdélyben, Magyarországon és Nyugaton élő olyan személyiség (és intézmény), aki (amely) tevékenységével - a Bocskai Szövetség programjából eredő erkölcsi-politikai értékrend szerint - kiemelkedően szolgálja nemzetünket, ezen beül az erdélyi magyarságot. (Eddigi díjazottak: 1995-ben: dr. Csapó József szenátor Erdélyből, dr. Szűrös Mátyás Magyarországról és dr. Éva Mária Bárki Ausztriából; 1996-ban: Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke Erdélyből, Püski Sándor Magyarországról és dr. Marácz László Hollandiából, intézményként pedig a DUNA Televízió; 1997-ben: Tempfli József püspök Erdélyből, dr. Hegedűs Lóránt püspök Magyarországról, dr. Fabianna Wassmer Franciaországból, intézményként pedig Kolozsvár Önkormányzata Képviselőtestületének RMDSZ-frakciója; 1998-ban: Tőkés István nyugalmazott teológiai professzor Erdélyből, Pomogáts Béla, a Magyar Írószövetség elnöke Magyarországról, dr. Benczédi Pál Genfből, intézményként pedig a Rákosszentmihályi Református Gyülekezet; 1999-ben: Erdélyből Czirják Árpád, Magyarországról dr. Szilágyi Ferenc, az USA-ból Hámos László, intézményként a Demokrata és a Határok nélkül szerkesztősége; 2000-ben: Erdélyből Duma András, Magyarországról Beke György, Nagy-Britanniából Vitéz Szakály János, intézményként: Vasárnapi Újság és a Szatmári Friss Újság szerkesztősége; 2001-ben: Erdélyből Kató Béla és dr. Egyed Ákos, Magyarországról dr. Lovas István, intézményként az Erdélyi Napló szerkesztősége; 2002-ben: Erdélyből Gergely István plébános, Magyarországról dr. Orbán Viktor, Nyugatról Komlóssy József, intézményként a Marosvásárhelyi Bolyai Gimnázium.) A díjak átadására jún. 21-én kerül sor a szinérváraljai református templomban. /Ebben az évben Szinérváralján adják át a Bocskai Díjakat. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 11./"

"Júl. 10-én Szatmárhegyen tartotta kihelyezett ülését a Szatmári Református Egyházmegye lelkészértekezlete, mely alkalommal a Rákóczi-szabadságharc kitörésének 300. évfordulójára is emlékeztek a megye lelkészei. Dr. Hegedűs Lóránt, a Magyar Egyetemes Zsinat elnöke hirdetett igét, aki elsősorban a magyarságot leginkább fenyegető veszélyre, a népesség apadására hívta fel a figyelmet. Kifejtette: a gyermekáldás vállalásával, a Rákóczira való emlékezéssel, és példája követésével párosuló istenhittel ki lehet törni a morális depresszióból, amely jelenleg fenyegeti a magyarságot. A nagyságos fejedelemről dr. Hegedűs Lóránt tartott előadást, elmondva: II. Rákóczi Ferenc "a legszentebb, a legfénylőbb, a leglelkesítőbb, a legvonzóbb magyar", és példája a 21. században a megalkuvás nélküli helyes, igaz utat mutatja a számunkra. A helybeli Krüzselyi Erzsébet verseit Szilágyi Zoltán és Muntán Csilla szavalták, a szatmárnémeti Gyulay István tárogatón kuruc kori nótákat játszott. /Fodor István: A nagyságos fejedelem emlékét idézték. Ünnepi lelkészértekezlet Szatmárhegyen. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 11./"

"Ifj. Hegedüs Lóránd MIÉP-es politikus közösség elleni izgatás vádja alóli felmentése után a rendszerváltozás óta nem tapasztalt politikai támadások kereszttüzébe kerültek a magyar bíróságok. A MIÉP egykori képviselője azért került az igazságszolgáltatás elé, mert a magyarországi zsidó kisebbség önérzetét sértő cikket írt pár éve egy kis kerületi lapba. A Fővárosi Ítélőtábla jogerős felmentő ítélete után Kovács László MSZP-elnök, külügyminiszter közleményében tudatta: megdöbbenéssel vette tudomásul a bíróság döntését. Újhelyi István, a szocialisták médiapolitikusa hangsúlyozta: a maga részéről "büntetendőnek" tartja Hegedüs kijelentését. Répássy Róbert (Fidesz) képviselő azt a hangnemet tartja "megdöbbentőnek", amellyel a hatalmon lévő politikusok "nekimentek a bíróságoknak". Hozzátette: egy jogállamban kormánypárti politikus nem engedheti meg magának, hogy a független bíróságok ítéleteit bármilyen módon kommentálja. A Magyar Hírlapban Tamás Gáspár Miklós Erdélyből áttelepült filozófus antiszemitizmussal vádolta meg a Hegedüs ügyében ítélkező bírót. Állítása szerint "a bírák jelentős része ahhoz a fölső középosztályhoz tartozik, amely cigányellenes, nőellenes, homofób, idegengyűlölő, antiszemita és mélyen lenézi a kitaszított szegényeket". Ezt követte a balliberális értelmiség egy részének akciója: országos napilapokban fizetett hirdetés formájában fejezte ki nemtetszését a felmentés miatt. A hirdetés szövege szerint az ítélet "azt üzeni a magyar társadalomnak, hogy a gyűlölet, a kirekesztés, a rasszizmus és az antiszemitizmus legitim, összeegyeztethető eleme a hazai közéletnek". Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke visszautasította a magyar igazságszolgáltatást ért támadásokat. Egyben felkérte a köztársasági elnököt, a kormányt és az Országgyűlést, hogy ítélje el a bírák alkotmányos jogait sértő megnyilvánulásokat. Az elmúlt időszak jelenségeinek "burkolt célja lehet a bírák megfélemlítése és az ítélkezési gyakorlat befolyásolása. Ez egy jogállamban megengedhetetlen" - jelentette ki a főbíró. /Sz. Á.: Otthon történt. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), nov. 18./"

A horvátországi Eszéken tartotta idei első ülését a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinatának (MRETZS) Sajtóbizottsága. Az ülést Kettős Jánosnak, a Horvátországi Magyar Református Keresztyén Egyház szuperintendensének áhítata nyitotta meg, majd Tonk István elnök köszöntötte a kis létszámban megjelent tagokat. Rendszeresen megjelent a Világhíradó (az MRETZS hivatalos lapja), elkészült a Kárpát-medencei szeretetintézményeket tartalmazó kiadvány, feldolgozás alatt áll a magyar nyelvterület református oktatási intézményeit tartalmazó könyv. A bizottság közreműködött az egyetemes énekeskönyv, valamint az új református liturgia szerkesztésében. A magyarországi zsinat kijelentette: anyagilag nem támogatja az MRETZS-t. Az anyagi bizonytalanság az 1995-ben alakult szervezet megszűnéséhez fog vezetni. Hegedűs Lóránt, az MRETZS ügyvezető elnöke a zsinat törvényességéről, létjogosultságáról, illetve annak működésképtelenségéről beszélt. Az ülésen elhangzott: a tanácskozó zsinat ellehetetlenítése a határon túli reformátusok önazonosságának csökkenéséhez is vezethet. /Somogyi Botond: Beolvadó magyarok a többarcú Horvátországban. A Tanácskozó Zsinat munkája nem lehet anyagi kérdés. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 8./

Okt. 3-án Erdődön felavatták református imaház most elkészült tornyát. Dr. Hegedűs Lóránd, a Dunamelléki Református Egyházkerület volt püspöke, a Budapest Kálvin–téri gyülekezet lelkésze hirdetett igét, eljött Tőkés László püspök is. Két és fél évvel ezelőtt látott neki a mindössze 70 lelket számláló helyi református közösség ahhoz, hogy az imaház mellé tornyot építsen. Létrehozásához dr. Hegedűs Lóránd és családja is hathatósan hozzájárult, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület adományokkal segített. /Fodor István: Felavatták az erdődi református imaház tornyát. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 4./

Szatmárnémetiben nov. 21-én felavatták a Németi református templomban az ifjúsági gyülekezeti termet. Dr. Hegedűs Lóránt volt püspök hirdetett igét. Az összköltségből körülbelül egymilliárd lej az egyháztagok adományaiból gyűlt be, 450 millió lejt külföldi támogatók, illetve a helyi parlamenti képviselők közbenjárására a kultuszminisztérium adott. Hegedűs Lóránt szerint a kettős állampolgárságot ellenzők hozzájárulnak a határon túli magyarok lelki megsemmisüléséhez. Sipos Miklós, a Szatmári Református Egyházmegye esperese kifejtette: amikor egyes magyarországi politikusok arról beszélnek, hogy mi csupán költségvetési tétel vagyunk az anyaország számára, és azzal riogatják az ott élőket, hogy el fogjuk árasztani Magyarországot a kettős állampolgárság elérése után, akkor Szatmárnémeti felé kell nézni, mi itt építjük a jövőt, mert itt akarunk maradni, a szülőföldünkön. /Fodor István: Felavatták a Németi Református Egyházközség ifjúsági gyülekezeti termét. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 22./

Az egységes magyar református egyház létrehozásáról tárgyalt Nagyváradon a Magyar Református Egyházak Tanácskozó Zsinata (MRETZS), valamint a Magyar Reformátusok Világszövetségének (MRVSZ) Választmánya. Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, az MRVSZ elnöke elmondta, a mostani tanácskozáson konkrét előkészítő munkálatok és egyeztetések zajlottak az egyház egységének helyreállításáról. „A Trianonban szétszakított egyház újjáépítéséről van szó” – nyilatkozta Tőkés László. A püspök hangsúlyozta, nem valami újat akarnak létrehozni, hanem azt akarják ismét életre hívni, amit Trianonban a magyarok megkérdezése nélkül, akaratuk ellenére szétszakítottak. Hegedűs Loránd volt Duna-melléki püspök, a MRETZS ügyvezető elnöke szerint olyan időszakban, amikor a nemzetiségük miatt érnek támadások magyarokat, válaszolni kell, ezért szükséges, hogy a szétszakítottság ellenére is megvalósuljon az egység. Hegedűs szerint a magyar nemzetrészeknek példaképként kell tekinteni a kárpátaljai magyarságra, mivel ez az egyetlen olyan nemzetrész, amelynek nőtt a lélekszáma. A tanácskozáson nyilatkozatot fogadtak el, amelyben többek között az egység jegyében október 15-ére meghirdették az MRVSZ vasárnapját, amelyet az összes református gyülekezetben megtartanak, a központi rendezvényei Miskolcon, a Kossuth utcai református templomban lesznek. Emellett októberre meghirdették a reformáció és a forradalom emlékhónapját is, és állást foglaltak a felvidéki magyarverések ellen. Erdélyi Géza felvidéki református püspök ezzel kapcsolatosan elmondta, gyanítható, hogy a magyarellenes atrocitások elkövetői mögött eddig ismeretlen erők állnak, akiknek az a céljuk, hogy megfélemlítsék a szlovákiai magyarságot. „Eddig már több ízben is történt magyarellenes provokáció szélsőséges szlovák csoportok részéről, ám a magyarság nem válaszolt rá. Úgy tűnik, egyeseknek az a céljuk, hogy botrányt keltsenek, és utána a magyarokat tegyék érte felelőssé” – hangoztatta a püspök. /Balogh Levente: Visszaállítják a régi egységet. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./

Idén tizedik alkalommal került sor az Erdőháti Napok kétnapos rendezvényére, ezúttal Nagyzerinden. Szeptember 1-jén ifjúsági istentisztelettel kezdődött, majd az öt ifjúsági csapat tagjai ismerkedtek egymással. Másnap Tőkés László püspök hirdetett igét. Az Erdőháti Egyesület elnöke, Filep Ferenc köszöntötte az egybegyűlteket és a vendégeket, Tőkés László és dr. Hegedűs Loránd református, illetve dr. Mózes Árpád evangélikus-lutheránus püspököket és Király András parlamenti képviselőt, az RMDSZ megyei elnökét. Dr. Hegedűs Loránd ny. püspök az 1956-os forradalomról tartott megrázó erejű előadást, majd dr. Mózes Árpád ny. evangélikus-lutheránus püspök az 56-os események erdélyi vonatkozásait ismertette. Fazekas József tanár, iskolaigazgató helytörténeti előadást tartott. Az összejövetelen Tőkés László az Árpád-díjat átadta a helybeli Csáky Barna tanárnak. Az Erdőháti Napokat hagyományosan megörökítő kopjafaállítás előtt Csanádi János tanár 1956 helyi vonatkozásairól tartott beszédet, megemlítve a helybeli üldözötteket, majd Tőkés László püspök és Dénes József lelkipásztor leleplezték a nagyszalontai képzőművész által készített kopjafát. Nagyzerinden ekkora összefogás a helybeliek között talán még soha nem volt tapasztalható egy rendezvény sikeréért. /Balta János: Zerindi összefogás az Erdőháti Napokért. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 4./

Nagyváradon október 31-én a Királyhágómelléki Református Egyházkerület rendezte meg a reformáció emlékünnepét. A Reformáció Világnapját a váradi gyülekezetek a sportcsarnokban ünnepelték. Dr. Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök tartott istentiszteletet, melyben kiemelte: nemcsak hitben kell megmaradnunk, hanem Erdélyben, itthon kell maradni. Tőkés László püspök köszöntötte a megjelenteket. „Ne csak énekeljük, hogy »Ne hagyd elveszni Erdélyt« , hanem mi legyünk azok, akik nem hagyják el” – jelentette ki az egyházfő. A Partiumi Keresztény Egyetem és a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium diákjainak műsora után az újonnan választott presbiterek fogadalomtétele zajlott, majd úrvacsorát osztottak. /Both Abigél: „Megmaradni hitben és lélekben”. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./

A falunapok keretében elhelyezték Rugonfalva református templomában ereklyeként a falu fél évszázada rejtegetett országzászlóját. A falu piros-fehér-zöld, koronás címeres zászlóját 1945-ben két helybéli férfi rejtette el a román hatóságok elől. Kérésükre 1971-ben dr. Rugonfalvi Kiss Csaba Budapestre menekítette tovább a zászlót, mert a helybéliek már nem tudták biztosítani a megőrzését. Hazahozatalát már 1990 januárjában, közvetlenül a rendszerváltás után kezdeményezte a két, azóta elhunyt rugonfalvi zászlóőrző férfi, a marosvásárhelyi fekete március miatt azonban akkor lemondtak róla. A zászlóátadás ünnepi istentiszteletének meghívott szónoka dr. Hegedűs Lóránt, a Dunamelléki Református Egyházkerület nyugalmazott püspöke volt. A falunapokon a helyi műkedvelők mellett a székelykeresztúri Pipacsok néptáncegyüttes is fellépett, majd Papp László 2003-ban elhunyt többszörös ökölvívó olimpiai bajnokra emlékeztek, akinek édesanyja rugonfalvi származású volt. /Kovács Csaba: Ismét Rugonfalván az országzászló. = Krónika (Kolozsvár), jún. 4./

Október 23-án egy év után ismét összecsaptak a demonstrálók a rendfenntartó erőkkel Budapest utcáin. A Kossuth Lajos teret a rendőrség kordonokkal teljesen lezárta. A területre csak a meghívott vendégek és az akkreditált újságírók mehettek be. A kordonon kívülről füttyszóval, a miniszterelnököt gyalázó bekiabálásokkal igyekeztek többen megzavarni a zuhogó esőben zajló rendezvényt. Október 23-án a Szabadság téri Hazatérés A református templomban felavatták Horthy Miklós, Kossuth Lajos, Szabó Dezső és Wass Albert mellszobrát. A templom előtti emelvényen ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész felszólította a parlamentet, hogy hívják össze a nemzetbiztonsági bizottságot, és a testület vizsgálja meg, hogyan akarja Izrael megvenni Magyarországot. A Fidesz– akárcsak a tavaly – az Astoriánál tartotta nagygyűlését, amelyen a szervezők szerint 250 ezren, a rendőrség becslése szerint 30 ezren vettek részt. Wittner Mária, a Fidesz országgyűlési képviselője, 56-os halálraítélt beszédével kezdődött a Fidesz ünnepi nagygyűlése. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke mondott beszédet, rajta kívül Tőkés László királyhágómelléki református püspök is beszélt. „Most jövök Aradról, a magyar Golgotáról, az erdélyiek üzenetét hozom, az erdélyi kisebbség üzenetét, a magyarországi kisebbségnek, a magyarországi új többségnek” – kezdte beszédét a püspök. Mint mondta, az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak Erdély- és Románia-szerte is komoly kihatása volt, hiszen megmozdult a magyarsággal együtt a románság is. A református püspök szerint az 1956-os forradalom és szabadságharc várva várt félszázados évfordulóját tavaly tönkretették. A nagygyűlés végén a résztvevők a Terror Háza Múzeumhoz indultak, a menet élén többek között Orbán Viktor, Semjén Zsolt KDNP-elnök, Lezsák Sándor és Tőkés László haladt. A rendőrség teljesen lezárta az Opera környékét, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő beszélt, az Andrássy út a Bajcsy-Zsilinszky úttól az Oktogonig zárva volt, csakúgy, mint az odavezető mellékutcák. A rendőrség tájékoztatása szerint a tömegoszlatásnál vízágyút és könnygázgránátot alkalmazott. /Ünneplés könnygázban. = Krónika (Kolozsvár), okt. 24./

A múlt héten Budapesten bemutatták Magyar nemzetstratégia című kötetet, a Pukovics Gábor életre hívta Magyar Konzervatív Alapítvány gondozásában. A könyv a mai válságból keresi a kiutat közel három tucat magyar gondolkodó segítségével. A szerzők között van Andrásfalvy Bertalan, Bogár László, Borbély Imre, Drábik János, Duray Miklós, Fekete Gyula, Hegedüs Lóránt, Jankovics Marcell, Kondor Katalin, Papp Lajos, Varga Domokos György, Vass Csaba és Zétényi Zsolt. A könyvbemutatón Bogár László beszélt a korunk legnagyobb problémájáról, a globalizáció erős terjedéséről, s arról, hogy a liberális demokrácia aligha képes megoldani a válságot. A szerzők leszámoltak a húsz évvel ezelőtti illúzióikkal. A „békés” rendszerváltozás, az alkotmány toldozása-foldozása a letűnt rendszer rehabilitációját és a szocialista elit önátmentését szolgálta. Bogár szerint „a történelmi feladat a nemzeti és a szociális értékek új szintézise, amely hangsúlyozottan elhatárolódik a pusztító liberalizmustól, amely II. János Pál pápa szerint nem más, mint a „halál kultúrája. ” A nemzetépítő állam csak úgy valósulhat meg, ha az esélyegyenlőség megteremtésére törekszik. A magyar kormány olyan jogi környezetet teremt, melyben a multik extraprofitra tesznek szert adókedvezmények és állami támogatások révén, a magyar vállalkozások pedig tömegével mennek tönkre. /Borbély Zsolt Attila Magyar nemzetstratégia. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 17./

135 éve született Ady Endre
Ady Endre születésének 135. évfordulója alkalmából Szatmárban „Érmindszenti zarándoklatot" szerveztek, amelynek üzenetét Szentmártoni János a költő szülőházának udvarán így fogalmazta meg: Ady 135 éve köztünk van.
A költőóriás emlékének hűséges őrzője, a Szatmárhoz minden erejével ragaszkodó barátunk, Muzsnay Árpád publicista, tanár immár 23. alkalommal kezdeményezője, motorja ennek az eseménynek, a jól bevált program szerint:
A megemlékezés november 16-án, pénteken konferenciával kezdődött Szatmárnémetiben – ahol Ady összesen három napot töltött korteshadjáraton, tudtuk meg a beavatott nagyváradi helytörténész, Péter I. Zoltán érdekes előadásából, aminek aktualitását az adta, hogy éppen a romániai parlamenti választások kampányidőszakában vagyunk. Délután Nagykárolyban, Ady középiskolai tanulmányainak városában, újabb eszmecserével és Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész ragyogó Ady-verses-énekes összeállításával folytatódott. Másnap reggel pedig az ébredező Érmindszenten ökumenikus istentiszteletre gyűltek össze a megemlékezők a csöpp református templomban, végül beszédek, versek, koszorúk sora következett a szülőház udvarán felállított Ady-mellszobor tövében.
Muzsnay Árpádnak lassan negyedévszázada a november 22-e, Ady születésnapja előtti hétvége erről szól. Előtte és utána az év folyamán fáradhatatlanul szervezi a megemlékezéseket olyan személyiségekről, eseményekről, amelyek szűkebb pátriájába, Szatmárra vonzzák a Kárpát-medencei magyarságot: Páskándi, Jakabffy, Petőfi, Kölcsey, Rákóczi és mások emlékének ápolása az egész év során okot adnak arra, hogy találkozásra, eszmecserére gyűljenek össze a hűséggel megáldottak. Felvidékről több visszajáró vándor látogatja a szatmári programokat, igaz, inkább a keleti végekről: például Kolár Péter, Köteles László, Máté László gyakran vendégeskednek Muzsnay Árpádnál, viszonzásul rendre szeretettel várják őt a kassai programokon. Idén Pozsonyból Duray Miklós politikus-közíró volt a meghívott előadó, aki Nagykárolyban „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinus" címmel tartott előadást, majd az érmindszenti szülőháznál is köszöntötte Adyt születésnapja alkalmából.
És most időrendi sorrendben az eseményekről: Az Ady-tisztelők Szatmárnémetiben, a megyei múzeum dísztermében gyűltek először össze, a hallgatóság sorában örvendetesen sok volt a fiatal érdeklődő, akik meghallgatták Muzsnay Árpád főszervezőnek és Szőcs Péter történésznek, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatóhelyettesének köszöntőjét, a Szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulójának, Galiger Barbarának szavalatát, majd az újszerű, élvezetes előadásokat: Jánosi Zoltán, nyíregyházi irodalomtörténész, Pop Felician román költő, Péter I. Zoltán nagyváradi történész, végül Pomogáts Béla irodalomtörténész gondolatait Adyról, az életét alakító társadalmi eseményekről. Délután Nagykárolyban, a felújított Károlyi kastélyban, felejthetetlen kulisszák közt töltöttek fél napot az emlékezők. A Nagykárolyi Múzeum munkatársai nem titkolt büszkeséggel mutatták be a kastélyt, amelyet néhány hónapja adtak át rendeltetésének, kulturális központ és múzeum várja az idelátogatókat, minden szinte a régi fényében ragyog. Köszöntötte a vendégeket Kovács Jenő, Nagykároly polgármestere és Sróth Ödön költő, a helyi Kaffka Margit Művelődési Társaság elnöke. Németi János nagykárolyi nyugalmazott múzeumigazgató az érmindszenti Ady Endre Emlékmúzeum megalakulásáról, majd a költő születése századik évfordulójának 1977 évi megünnepléséről számolt be.
A Károlyi kastélyba a helyi közönség szép számban jött el, hogy meghallgassa az előadók fejtegetéseit Adyról, koráról, mának is szóló üzeneteiről: Duray Miklós „A nemzetnek elkötelezett magyar jakobinust", Takács Péter történész Nyíregyházáról „Ady áldott és átkozott Érmindszentjét" idézte a hallgatóság elé, Egyed Emese kolozsvári irodalomtörténész pedig Ady Párizsát varázsolta a Károlyi kastély lovagtermébe.
Az igazi varázslat ezután következett: Zorkóczy Zenóbia kovásznai színművész „Szeretném, ha szeretnének" című verses-zenés műsora, Kovács Réka zongorakíséretével. Drámai erejű összeállításban, meggyőző odaadással előadott irodalmi estben volt része a közönségnek. Másnap a zarándokok Érmindszentre – Adyfalvára, vagy ahogy a román felirat hirdeti, „Ady Endrébe" érkeztek. És bizony olyan érzése támadt az embernek, hogy az idő kereke visszafelé forog, hiába a novemberi verőfényes napsütés, a szinte elnéptelenedett kis falu szegénysége ordító. Egy család: fáradt, ráncos arcú, kortalan apa, anya, sovány serdülő fiú gyalogol éppen a faluból kifelé a végtelennek tűnő úton, az érkező autók, buszok sorával szemben. Ilyen forgalom egy évben egyszer van, de láthatóan nem érdekli őket. És amikor az autók, buszok az ünnepség végével elhagyták a falut, a kis családdal újra találkoztak, mentek hazafelé, a kezük ugyanolyan üres, mint reggel a faluból kifelé...
A helybeli lakosok közül Marius Rocával, Érkávás polgármesterével ismerkedtünk meg, akihez közigazgatásilag tartozik a néhány házból álló, inkább tanyára emlékeztető Érmindszent, örültünk magyar nyelvtudásának és annak, hogy tudja, mit jelent Ady Endre szülőfaluja a magyarságnak. Az Ady-ház gondozójának, a negyven év körüli Szilágyi Enikőnek sok volt a tennivalója, teát kínált a népes vendégseregnek, a szoborhoz pedig akkor jött, amikor átvettei Hegedűs Lóránt nyugalmazott püspök ajándékát, Ady vers-elemzéseket tartalmazó négy kötetét, amelyet egészségi állapota miatt a püspök úr nem személyesen, hanem a szatmárnémeti református lelkésszel küldött el Érmindszentre.
Ady szülői háza és mellé épített nagyobb kúria alapos felújításra szorul. Elhangzott a szatmári múzeum igazgatója szájából, hogy a nyíregyházi testvérintézménnyel közösen támogatást nyertek egy  Európai Uniós keretből, amiből modernizálják a szülői házat, a környékét, és az immár 1977-től nem frissített, elöregedett, helyenként idejétmúlt kiállítási anyagot is. A szülőfalu református templomában Balla Árpád lelkipásztor köszöntötte a gyülekezetet, igét hirdetett Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Kondé Lajos, a Szeged-Csanádi Római Katolikus Egyházmegye pasztorális helynöke. A szülőház udvarán, Ady Endre mellszobránál, amelyet 1977, a századik születésnapra emeltek, Muzsnay Árpád, Liviu Marta történész, a Szatmár Megyei Múzeum igazgatója, Pataki Csaba mérnök, a Szatmár megyei RMDSZ megbízott elnöke, valamint Marius Roca, a községközpont: Érkávás polgármestere köszöntötte az ünneplőket, majd ünnepi beszédet tartott Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Kelemen Hunor író, az RMDSZ szövetségi elnöke, Szentmártoni János költő, a Magyar Írószövetség elnöke Budapestről ás Duray Miklós közíró, politikus Pozsonyból. A beszédek közt Ady versek csendültek fel, Zorkóczy Zenóbia színművész és a környékbeli iskolák diákjainak előadásában. Debrecenből is érkezett egy autóbusznyi ünneplő, akik hozzájárultak szavalataikkal az ünnepi hangulat emeléséhez.
A távolabbról érkezők nem sokat tudhattak arról, hogy Érmindszentre a 10 órakor kezdett, RMDSZ színeiben megtartott ünnepség végével 13 órakor az ünneplők újabb népes csoportja érkezik. Választási kampány zajlik ugyanis Romániában, december 9-ére készül a magyar szavazatokra számító két párt is, az RMDSZ és a Tőkés László-féle Erdélyi Magyar Néppárt. A konfliktus abból adódott, hogy Tőkés László is jelezte, szeretne részt venni az érmindszenti megemlékezésen, amelyet az RMDSZ-t támogató Muzsnay Árpád szervez.
A kívülálló erről nem sokat tudhatott, bár nem új keletű ez a konfliktus, de most a kampányban felerősödött a visszhangja annak, hogy Tőkés Lászlót nem hívták meg előadónak. Duray Miklós Pozsonyban már hónapokkal korábban, májusban kapott felkérést Muzsnay Árpádtól, az EMKE Országos Elnöksége tagjától egy előadás megtartására a novemberi ünnepségen. A felkérést jó szívvel elfogadta, mert úgy érezte van mondanivalója. Némi fejfájást az okozott neki, hogy két nappal a szatmárnémeti program előtt elektronikus postán egy levél érkezett Tőkés László európai parlamenti irodájából, amelyben „Duray urat" magázva, fejedelmi többesben, testvéri jókívánságokkal kísérve „figyelmeztetik", nem kellene Szatmárnémetibe mennie, mert a szervezők kampányrendezvénnyé silányítják az érmindszenti évfordulót, egyeseket kizárnak, másoknak viszont a jóhiszeműségét használják fel.
A figyelmeztetés megjött, meghívó a másik, az EMNP által szervezett érmindszenti ünnepségre nem, mondja keserűen Duray Miklós, miután Szatmárnémetiben megtudta, a két párt hívei kissé teátrálisan, november 17-én, szombaton ugyanazon a napon külön-külön ünnepelnek. Duray Miklós válaszolt Tőkés László levelére, kérte hogy keressenek alkalmat a beszélgetésre, amikor nem csak pártpolitikai acsarkodásról esik szó, hiszen évek óta nem volt erre alkalom. Válasz még nem érkezett.
Muzsnay Árpád szerint bármelyik szervezetnek, csoportosulásnak joga van megemlékeznie bárkiről, s azt kérni fel szónoknak, akit éppen jónak lát. Az általa kezdeményezett és megszervezett emlékezés senkit nem gátolt abban, hogy az év bármelyik másik napján (például november 22-én, Ady születésnapján) ne emlékezhessen méltóan a költőre, és kérdezi: Mi írja elő, hogy Tőkés Lászlót minden évben szónoklatra kell felkérni? Arra nagyon ügyeltek, hogy ne hangozzon el a rendezvényünkön más pártra, kulturális szervezetre sértő megjegyzés. Igazán örömteli persze az lenne, ha november mindegyik napján csoportok sora zarándokolna Érmindszentre, s a magyar nyelvterület akár mindegyik helységében (az Ady Endre életéhez és munkásságához kötődőkben mindenképp) emlékeznének rá, ez a főszervező véleménye. A három nap során nagyon sok elismerő szó hangzik el Muzsnay Árpád címére, biztatás, hogy a szervező munkát folytassa.
Lapozva az öt évvel ezelőtti ünnepség után megjelent kiadványt, azt olvasom, hogy 2007-ben az európai parlamenti választások idején is megismétlődött ugyanez, akkor Pomogáts Béla irodalomtörténész így reagált: „Elég abból, hogy közös ügyeink mögé, amelyek a megmaradásunkat érintik, sohasem tudunk felsorakozni! Mögöttem a szobor hallgat, művei azonban mindennél hangosabban üzennek, ideje lenne odafigyelni Adyra" - figyelmeztetett 2007-ben Pomogáts Béla. Ha figyelnénk Adyra, akkor csak legyintenénk arra, hogy ünnepségek forgatókönyve, időpontja körül nem tudunk közös nevezőre jutni, hiszen a magyar nemzet érdekérvényesülésének látványos gyengülése nem ezeken az ünnepségeken múlik, ezek legfeljebb visszatükrözik a politikai hatalmi viaskodások miatt bekövetkezett súlyos megosztottságunkat, szerte az egész Kárpát-medencében. Ez morzsolja fel megtartó erőnket.
Pogány Erzsébet,
Felvidék.ma

Egy hét magyarságpolitikai írásaiból (február 12-18.)
Tőkés László a róla szóló könyv budapesti bemutatóján: „semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem”
Megszólalt a héten a 168 óra online kiadásában a hetilap munkatársa Lampé Ágnes és beszámolt arról a Terror Házában tartott könyvbemutatóról, ahol A Securitate célkeresztjében–Tőkés László küzdelme a román politikai rendőrséggel című Kriterion kiadványt hárman is méltattak, nevezetesen a kötet hőse, a könyv szerzője és a könyv főhősének a sajtófőnöke. A szokványosnak aligha tekinthető közönségtalálkozón a hangulatgerjesztés odáig fajult, hogy egy hozzászólásban, amit „Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatott” arról értekeztek: Magyarországon „az egyház és a civil élet tele van besúgókkal”, itt „a hiteltelenség uralkodik” és ehhez a mai hatalom is asszisztál.
Az öt nappal ezelőtti, budapesti könyvbemutató a január 30-i, Magyarország kolozsvári főkonzulátusán tartott rendezvény megismétlése volt, egy lényeges, jelzésértékű különbséggel. A Terror Háza, akárcsak a magyar külképviselet otthont adott ugyan a kötetbemutatónak, de míg a kolozsvári közönségtalálkozón a magyar főkonzul személyesen is ellátta a házgazda szerepkörét, addig az Andrássy út 60-ban a főigazgató asszony, Schmidt Mária erre a szerepkörre nem vállalkozott. Sőt maga helyett mást se jelölt ki a feladatra. Így, ha már a bevezető megtartására a Terror Házából még egy segédmunkatársra se futotta, annak elmondására Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem adjunktusa és egyben Tőkés László irodavezetője kényszerült.
A szokatlan főigazgatói hozzáállás mögött sok minden rejtőzhet, szervezési malőr, halaszthatatlan közfeladat ellátása, egyéb, nyilvánosságra nem tartozó elfoglaltság stb. stb. Tovább találgatni fölösleges is lenne. De nem kell bizonytalanságban maradnunk, hisz rendelkezésre áll egy beszédes információforrás, hisz segítségül hívható a múzeumi eseménynaptár. Ennek alapján pedig fehéren-feketén kiderült: itt bizony egy előre be nem tervezett, „spontán” akcióról lehet csak szó.
A Terror Háza precíz honlapján mindig jó előre meghirdeti az Andrássy út 60-ban sorra kerülő rendezvényeit. Itt pedig most is több, e havi már megtartott vagy ezután megrendezésre kerülő eseményről olvashatunk. Viszont a házi krónikában a február 14-i dátumnál szó sincs semmilyen könyvbemutatóról; ezen a napon a múzeum honlapjáról csak az 1956-os fegyveres felkelőket idéző Pesti srácok program köszön reánk.
Akármi is húzódhatott meg a háttérben, arról „A Securitate ma is mindenhol jelen van”–Tőkés László: akik két csecset szoptak címmel közreadott helyszíni tudósítás olvasója ebből sokat meg nem tudhatott. A „külsőségek” látszólag rendben voltak. Közönség volt, ha nem is túl nagy létszámban és nyílván a 168 óra munkatársa se véletlenül keveredett oda, Ő rögtön meg is hökkent, ahogyan belépett, mert: „a terem első sorában Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke és bizarr módon Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára és az Országgyűlés korábbi elnöke foglal helyet.”
Meghökkenését csak annak tudjuk be, hogy vélhetően nem szokott Orbán évértékelőkre, meg Ady ünnepségekre Érmindszentre járni, mert akkor már korábban szembesülhetett volna azzal, hogy az MSZMP Központi Bizottságának egykori titkára már régóta váltott. Lelkes híve lett Tőkésnek, de nem csak neki, hanem azoknak is, akik reggeltől estig kommunistáznak, sőt a kommunisták esetleges visszatérésével riogatnak, mint történt ez egy minapi évértékelőn.
Ami pedig a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökének jelenlétét illeti, abban sem volt semmi meglepő: az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke már rég átlépett azon, hogy őt emberi méltóságában alázta meg köztévé, amikor Tőkés László kedvéért a bűnözők személyiségi jogainak megvédésére használt kitakarásos technikát alkalmazva kiretusálták az arcát a képernyőről.
Tőkés László amint szót kapott a saját irodavezetőjétől – tudtuk meg a hetilap tudósítójától – átvette az irányítást, házigazda nem lévén, maga lépett elő azzá. Előbb még megfutotta az udvariassági köröket és annak rendje és módja szerint megköszönte a Terror Házának és Schmitt Máriának a helyszínbiztosítást, majd méltatta a szerzőt. Elmondta: a róla szóló kötet „nem csupán tényfeltárás, hanem a közvélemény szempontjából is fontos könyv”, majd arról is szólt: „a könyvből többet tudott meg a saját helyzetéről, mint amennyinek tudatában volt.” Eközben, némi derültséget keltve megrótta Demeter Szilárdot, mert az, lévén ő egy szolgálatkész beosztott, a hallgatóság óhaját meghallgatva egy mikrofont nyomott a Tőkés kezébe: „Nem fogom meg, nem szeretem ezt a mikrofonos világot – utasítja vissza a főnöke. – Kizökkentettél a gondolatmenetből – ad még egy virtuális taslit az irodavezetőnek.”
A továbbiakban arról és úgy esett szó a moderátori szerepkört felvállaló Demeter és a könyvszerző dialógusában, amit a maszol olvasói a kolozsvári kötetbemutatóról szóló, január végi cikkünkben már olvashattak. Erre ezért külön ki sem térnénk.
Ehelyett, közbevetőleg inkább említsük meg, hogy a Terror Házában ezen a pénteken nemcsak egy könyvprezentáció esett meg. Ekkor és itt készült egy tanulságos tartalmú interjú is Tőkés Lászlóval. Abban, egyebek mellett, a közönségtalálkozón a kettős elszámoltatást szorgalmazóról kiderült: a beszédben is kedveli azt a bizonyos kettősséget, amit az elszámoltatásokban oly „állhatatosan igényelt.”
Az EP-képviselő a könyvbemutató alkalmából interjút adott a Magyar Hírlapnak, – az interjúkészítő ezúttal nem a lap magyarságpolitikai szakértője és külpolitikai rovatvezetője, Kristály Lehel, hanem Őry Mariann volt –, akinek Tőkés elmondta: „Sosem éreztem magam pártpolitikusnak, és már irtózom attól a sok mocsoktól, amiben részem volt akarva-akaratlanul az elmúlt két és fél évtizedben.” Azt is hozzátette: „különösebben nem is töri magát” azért, hogy brüsszeli mandátumhoz jusson és valójában nincsenek ilyen irányú személyes ambíciói. Korábban is csak – mint mondja – az „erőteljes alulról jövő elvárásoknak tettem eleget, amikor európai parlamenti politizálásra adtam a fejem.”
Az EMNT elnökének szavai hallatán joggal merülhetett fel a kérdés: vajon Tőkés László ezt az alkalmat akarta kihasználni arra, hogy kimondja: elege van a politikából? Netán, hisz egyes szavai arra utalnak is erre, valóban komolyan fontolóra vette, hogy az EP-képviselői mandátumának májusi megszűnésével egy negyedszázados politikai karrierre is pontot tesz?
Szavaival szembesülve a gyanútlan olvasó joggal akár arra is gondolhat: mennyire igaza van annak, aki így, a hatodik X-en túl, negyedszázadnyi élvonalbeli politizálás után, csömört kapott a hol meleget, de újabban inkább csak hideget hozó politizálástól, a fárasztó állandó közszerepléstől és az embert próbáló állandó úton levéstől, a Brüsszelbe vagy Strasbourgba történő minden heti ingázástól. Már-már meggyőzően hat és érthető, bölcs hozzáállásról tanúskodni tűnik az érvelés, amit még hitelesebbé tesz néhány hangulati kulcsszó is. El is gondolkozunk mi is: miért is ne lenne hihető, ha valaki, ha megfáradt meg annyira csalódott is, hisz a könyvbemutatón még annak a beismerésére is kényszerült, hogy „17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen”, úgy dönt végre: elég volt, nyugalomra vágyom.
Csakhogy az alulról jövő, múltbeli erőteljes elvárásoknak nemet mondani nem tudásról szóló mondat így folytatódik: „most is attól teszem függővé az indulásomat, hogy van-e igény rá, és kialakul-e olyan politikai összefogás, amelynek szellemében folytathatom az EP-képviselőséget.” A „nem töröm magam” után pedig már rögtön ott van már nemcsak „a több út is lehetséges”, hanem azoknak az utaknak, nagyon is konkrét forgatókönyvei. Ezek egyike sem szól már az „irtózásról”, meg az irtózás utáni logikusan magát adó döntésről, a hátrább lépésről. Szóval következik a „több lehetséges út” részletezése: ”Eddig felvetődött az egyéni képviselőség, a romániai és a magyarországi listán való indulás is, mindegyiknek van előnye és hátránya is. Nem akarok elébe menni a dolgoknak, rövidesen el kell dőlnie, hogy mi fog történni.”
A nyilatkozóhoz hasonlóan magunk sem akarunk a dolgok elébe menni. Ezért rögtön el is hessegetjük Negruzzi örökbecsű, Alexandru Lăpușneanu vajda szájába adott találó bon mot-jának, a „ki kicsodát, és miként is akar”-nak az esetleges áthallásait. Viszont azt nem tehetjük meg, hogy az egyik lehetséges forgatókönyv kapcsán nem szóljunk arról, hogy sajtóhírek szerint alakulóban van a Fidesz EP listája és azon Tőkés neve, egyelőre nem szerepel.
Amennyiben Orbán Viktor tavasszal győz, a Fidesz listavezetője az EP-választáson az lesz, akit várhatóan uniós biztosnak ajánlanak majd Andor László mandátumának megszűnése után az uniós kormányába – írta meg e könyvbemutató másnapján a jólértesült Csuhaj Ildikó a Népszabadságban. A cikkíró a kormánypárt tervezett EP-listájának összetételét latolgatva szólt arról, hogy a biztosi tisztség reményében a listavezetői poszt legesélyesebb várományosai Navracsics Tibor igazságügy-miniszter, Győri Enikő a külügyminisztérium EU-kapcsolatokért felelős államtitkára, illetve Szájer József, aki a brüsszeli európai néppárti frakció alelnöke.
„A Fidesz–KDNP EP-listáján nem lesz meglepetésnév” – tudta meg a Fidesz vezető politikusaitól a Népszabadság munkatársa, ami nem a legjobb hír Tőkés László számára. Bár az ő neve a sajtóban fel-felröppent, mint lehetséges Fidesz-jelölt, de indítása egy magyarországi párt színeiben mégis a meglepetés erejével hatna. Arról nem is szólva, hogy talán megoldást nyújtana egy kérdésre, de rögtön felvetne tucatnyit.
Mindenekelőtt pedig azt a kérdést, amiről bő két esztendeje vallott Tőkés az EP-alelnöki mandátuma mérlegét megvonó, őszinte kitárulkozásában Kristály Lehelnek a Magyar Hírlap "Lövészárok-életformát folytatok" című interjújában. Akkor arról beszélt, hogy azért nem vállal újabb EP-alelnöki mandátumot, mert „építkezni kell az Erdélyi Magyar Néppártban is”, de elsősorban azért, mert: „Az ügyet, amelyre megválasztottak, az európai képviselői munka mellett most otthon, Erdélyben tudom a legjobban szolgálni”.
Csuhaj Ildikónak a Fidesz „titkok tudói” azt is elmondták: valószínűleg azok szerepelnek majd a jelöltlistán, akik az elmúlt öt évben bizonyítottak. Ők Győri Enikő, Gál Kinga, Járóka Lívia, Schöpflin György, Gyürk András, Surján László és természetesen a pártalelnök Pelczné Gál Ildikó. Deutsch Tamás állítólag még nem döntött saját jövőjét illetően és egyelőre csak a Beneš-dekrétumok elleni fellépéséről ismert fiatal Bagó Zoltán nem szerepel a tervezett EP-listán, mert állítólag „nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”.
Visszatérve a Terror Házában megtartott könyvbemutatóról szóló helyszíni riporthoz és ahhoz, amit a róla készült könyv kapcsán az ottani Tőkés szereplés révén tapasztalni lehetett e beszámoló alapján, az is felmerülhet, hogy az EP-képviselő megszólalását, illetve egy hallgatói hozzászólás utáni beszédes hallgatását vajon hogyan fogják megítélni a lista-összeállítók? Vajon nem lesz-e inkább tehertétel egy Fidesz EP-listán az, aki hallgatott, mikor beszélni kellett volna és olykor akkor is beszélt, amikor hallgatni tanácsosabb volna.
Hogy miért is véljük problematikusnak a Terror Háza-béli Tőkés szereplést, annak érzékeltetésére következzen egy részlet a helyszíni tudósításból, amikor egy vehemens kirohanás után, a csend egyszerre kínossá is tudott válni:
„Bartha László vagyok. Nos, ezek szerint Romániában visszarendeződés történt, itt meg nincs előrehaladás – jelenti ki. – Az ügynökkérdés továbbra is csak maszatolás, össze-vissza beszél mindenki, történelmi bölcselkedések mennek a televízióban reggeltől estig… De a református egyház sem áll a helyzet magaslatán. Amikor Hegedüs Lóránt megtámadta a miniszterelnököt azzal, hogy szabadkőműves befolyás alá került a kormánya, levelet írtam Balog Zoltánnak és a püspök úrnak is. Balog nem válaszolt, püspök úr nagy nehezen annyit, hogy várjak türelemmel. Azóta a rózsabokor a Himaláját háromszor körbenőtte, de nem történt semmi. Bayer Zsolt a Magyar Hírlapban alantas és mosdatlan stílusban megtámadta püspök urat, „minden segget megjárt erdélyi politikusnak” nevezte. Azonnal írtam Stefka István főszerkesztőnek, hogy Bayert vonják felelősségre és tiltsák el az írástól. Ő sem válaszolt. Az ilyen jelenséget, amikor a legjobb embereinket innen ilyen rakétatámadás éri, felháborítónak és tűrhetetlennek tartom. Félreértés ne essék, én továbbra is a Fideszre szavazok, de az egyház és a civil élet tele van besúgókkal. Ezt nem lehet tovább tolerálni, mert így hiteltelenség uralkodik.
Tőkés rezzenéstelen arccal hallgatja. Majd megjegyzi: több éve igénylik állhatatosan a kettős elszámoltatást. Nem csak kis Magyarországon, hanem határon túli viszonylatban is.”
Akasztott ember házában kötelet, négy év Fidesz kormányzás után elmaradt elszámoltatást emlegetni nem jó ómen ma Budapesten. Az elszámoltatás ígérete ugyan sikeres hívó szó volt 2010-ben, de mint mára kiderült: ez a „kis Magyarországon” nagyon nem volt egy sikertörténet. Egyszerűen csak azért, mert az egykor mozgósító erejű vádak közül több utólag hámozott léggömbnek bizonyult.
„Annak idején erre rengeteg pénz kaptak azok, akik a Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai korszakban Bukarest csecsét is szopták, tehát két csecset szoptak. Így mondják ezt népiesen” – fakad ki Tőkés, majd hozzátettei: „Ezeknek a pénzeknek a sorsát azóta sem tárták fel. Aztán jött Budai Gyula és beindult az átvilágítás és az elszámoltatás. Ekkor azt hittük, komolyan veszik.” Aztán mintha rádöbbent volna, hogy mintha túllőtt volna a célon. Meg is próbált rögvest korrigálni és átmenni a megértőbe: „Persze komolyan veszik, csak elhúzódik a folyamat.”
Ennél is messzebb ment viszont a Terror Házában és egyben a legingoványosabb talajra lépett, amikor előkerül a kedvenc vesszőparipa, az ügynöktéma, amiről a megfellebbezhetetlennek szánt kinyilatkoztatások egész másképpen hangzanak Budapesten, mint egy nagyváradi sajtótájékoztatón vagy bárhol Erdélyben. Ez volt az a mozzanat, amit a 168 óra helyszíni tudósítása, mintegy alfejezetcímként ekképp prezentált: „Múlt és jelen pedig – Tőkés szerint – összekapcsolódik”
A romániai visszarendeződésről értekezve az EP-képviselő elmondta: „Bár semmilyen leleplezési vagy bosszúvágy nincs bennem, kétségtelen, hogy a Királyhágó-melléki Egyházkerület vagy az Erdélyi Református Egyház történetének jelentős részét csak úgy érthetem meg, ha tudatában vagyok, hol lapulnak a múlt szereplői, ki tartja őket sakkban és miért áll érdekükben hallgatni. Mert vannak árulók, ebben a könyvben is jó néhány cégéres gazember szerepel, hisz sokan túlélték a rendszert.”
Budapesti fülnek ez amúgy rendben is lenne, legfeljebb némi mosolyt fakaszt egyesekben ez a józanul higgadt, tárgyilagos, érzelemmentes, csak az egyháztörténeti folyamatok tudományszempontú megértését és semmi mást megcélozni nem akaró érvelés.
Ugyanennek a fülnek az sem okoz gondot, ha azt hallja: „Az egyházkerületben vezető funkcióban lévő secus kollaboránsok vannak. 17 év nem volt elég, hogy rendet teremtsek a püspökségemen. Ma újra kiegyensúlyozott lett a küzdelem. Annak idején mindenki hódolni jött hozzám, vállukra vettek aztán leejtettek. Majd megfordult a menet, és kiegyenlítetté vált a harc Bukarest és egyes budapesti körök, jómagam, az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, az egyházkerület és néhány egyházi kör között. Az egész tisztátalan politikai harc, de sajnos nem lehet kivonulni belőle.”
Viszont az, hogy a magyar állam, történetesen a jelenlegi kormány hivatott szerveit illetik azzal a váddal, hogy eltűri a területén „áttelepedett magas rangú secus tisztek” létét és elnézi azt, hogy „jó pár ügynök a mai napig a pályán van”, majd valaki meghirdeti, hogy „ezért ezt a szabadságharcot tovább kell folytatni”, az már ugyanennek a budapesti fülnek már több mint zavaró. Mert az a polgár, aki beült a Terror Házába február 14-én egy általa nagyra becsült szimbólummá vált közéleti szereplő könyvének bemutatójára, az abban a hitben él, hogy ez nem lehet igaz. Az ügynökkérdés számára nem azt jelenti, hogy idegen ügynökök grasszálhatnak hazájában, neki a III/III-asokkal és kenyéradó gazdáikkal van gondja meg azzal, hogy ez ügyben majd’ negyedszázada folyik mindig, az éppen hatalmon levő kormányok részéről a „maszatolás”.
Ahol ő él és gyakran morgolódik azt is reméli, helysebben tudja is, hogy a magyar állam rendvédelmi szervei alkotmányos kötelezettségükhöz híven mindenkor teszik a dolgukat, nem tűrik meg hazájában idegen államok „pályán levő ügynökeinek” a garázdálkodását. Ha effélék netán fel is bukkannának, hisz ilyen akár elő is fordulhat – a magyar hatóságok ellenük mindig fellépnek és eljárnak a hatályos törvények szerint. Nem „szabadságharcozva”, hanem a törvény szigorával lesújtva.
Percig nem vitatva, hogy akár a „zöldhatáros” korszak idején lehettek és bizonyára voltak a Tőkés által ezúttal is felemlegetett diverziós cselekmények, de ezt az átmeneti időszakot összemosni a mai állapotokkal, az visszatetsző és el nem fogadható. Aki azt állítja, hogy 2014 Magyarországán más államok ügynökei „a mai napig a pályán vannak”, az a magyar állam illetékes szerveinek, így a Pintér Sándor belügyminiszternek és az általa felügyelt szolgálatoknak a tisztességét és hatékonyságát kérdőjelezi meg. Másképpen pedig az említett vagdalkozásokat érteni nem lehet.
Ne lepődjön meg az EP-képviselő, ha újabb könyvbemutatón vagy bárhol máshol „kis Magyarországon” a mai magyar szolgálatok állítólagos impotenciájáról szóló kinyilatkoztatásokat és dörgedelmeket meghallva, másfajta ingerültséggel is fog találkozni a szavak súlyára minap a Terror Házában nem kellően odafigyelő.
Esetleg megunva az örök ostorozását, mely szerint Magyarország ma is elnézi a területén aktív secusok tevékenységét és ellenük nem tesz semmit, valaki majd kifakad: amennyiben Tőkés Lászlónak tudomása van arról, hogy konkrét ügyekben, beazonosítható módon az Alkotmányvédelmi Hivatal nem tesz eleget az 1995. évi CXXV. törvény 5 § a), illetve g) pontjaiban a számára előírt kötelezettségének, akkor ne elégedjen meg az általánosítással. Ne hagyja a szavaira figyelőket kétségek között. Tegye azt, ami neki 2011. március 14-e óta magyar állampolgárként kötelessége.
Bálint-Pataki József
maszol.ro,

A Holnap szerbje
Széljegyzetek Németh Ferenc könyvéhez*
A húszas évek vége Ady-ellenes támadásai, s főleg a fiatal „konzervatívok” Adyval kapcsolatos megnyilatkozásai kapcsán írta A Holnap Társaság szerb tagja, Todor Manojlovic egyik korabeli cikkében: „…Magyarországon még mindig nem érzik át teljesen, hogy mit és kit bírnak Adyban. […] Fájdalom, úgy látszik, hogy itt is egészen más, nem irodalmi és esztétikai motívumok a mérvadók. Itt is úgy látszik, a napi politika és társadalmi áramlatok befolyásolják az embereket, és az a vágy, hogy az új és szenzációs Ady-támadások útján új lehetőséget adjanak önmaguknak, és kiérdemeljék az uralkodó áramlatok jóindulatát.”
Manojlovic szándéka nemes, de argumentációja ma már nem érthető maradéktalanul, éppúgy, ahogy az Ady-apologetika egy jelentékeny hányada sem. Ady költészete – s éppen a kortárs számára – nehezen választható el a költő társadalmi programjától; nem állítható komolyan, hogy nem állt volna szemben kora „hivatalos” Magyarországával, hogy nem vett részt olyan radikális mozgalomban, amelynek nyílt célja a politikai felépítmény lebontása volt. Hiszen éppen maga Manojlovic hangsúlyozza Németh Ferenc most megjelent, citátumokban bővelkedő – a fönti passzust is tartalmazó – kötetében a költő társadalmi-politikai elkötelezettségét, s arra is utal, hogy A Holnap emberei tudatosan akartak mást, mint ami volt. Lásd erről például a szerb költő-műfordítónak azt az esszéjét, amelyet A Holnap temesvári estjén olvasott föl mint bevezetőt – s amely a most tárgyalt kötetbe is bekerült.
Innen nézve nem logikátlan, hogy Ady bírálói még évtizedek múlva is a költőnek a háború előtti kormánypárti elit(ek)re szórt konkrét vádjai, átkai jogosságát vitatták. Az életmű valódi súlyát azonban valószínűleg nem ezek adják meg; minél jobban eloldozzuk Adyt a számára adott esetben közvetlen témát kínáló politikai konkrétumoktól, annál nyilvánvalóbb látomásainak egyetemessége. Hegedűs Lóránt, a múlt századelő író-közgazdász minisztere (nem tévesztendő össze a közelmúltban elhunyt volt püspökkel!), aki a politikában Tisza István, a költészetben pedig Ady hívének mondotta magát, s aki 1940-ben kísérletet tett kettejük emlékének összebékítésére, jól látta ezt. Az utolsó húsz év részleges eszmetörténeti átértékelése is arra figyelmeztet, hogy nem lehet pusztán az 1918-as „forradalmi erők” olvasatában értelmezni a 20. század első másfél-két évtizedének magyar társadalmi eseményeit; akárhány jogos elem volt is a korabeli ellenzék kormánypolitika-bírálatában, Tisza működését meghatározták, esélyeit behatárolták az adottságok, koncepciók és prekoncepciók. Ma már kínos lenne Tisza István politikáját és személyiségét Ady-idézetek alapján rekonstruálni és minősíteni – mint ahogy Ady jelentőségét sem lehet Tisza véleménye nyomán. Amennyire nem igaz, hogy Tisza „gyújtogató, csóvás ember”, rongy és bolond lett volna, ugyanolyan értékelhetetlen, amit a miniszterelnök mondott Bécsben, a Hotel Imperialban – amikor Hegedűs Adyt próbálta népszerűsíteni a delegáció körében –, mereven nézve az asztal közepén álló pálmát: „Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján.” (Hegedűs Lóránt: Ady és Tisza. [Budapest], Nyugat, [1940], 51. p.). Viszont valószínűleg van igazság-magva annak, amit Hegedűs az 1910 körüli évek Adyjáról mond: „politikai képlátásain már nagyon kezd a falusi ponyvairodalom mutatkozni” (Uo., 75. p.).
Talán nem túlzás azt feltételezni, hogy a két életpálya tárgyszerű párhuzamos mérlegelésére éppen Nagyváradon lehet szellemi-érzelmi indíték, ahol száz-egynéhány évvel ezelőtt oly színvonalas gárdával képviseltette magát a két nagy, szemben álló irányzat, ahogyan az Nagy Endre remek könyvéből, az Egy város regényéből oly szépen kiderül.
Egyébként Németh Ferenc könyvét olvasva hasonló benyomásunk támad, mint egykor, amikor Nagy Endréét forgattuk: a váradi szellemi körök között nem folyhatott olyan gyilkos háború A Holnap alapításának idején, mint amit irodalomtankönyveink sugalltak. Igaz, a kötetben szereplő, a „holnapos” évek eseményeit rögzítő Manojlovic-napló távirati stílusú följegyzései nem adnak sok támpontot ennek a küzdelemnek a föltérképezéséhez. Pontosan szerepelnek benne a szerző olvasmányélményei – mind magas irodalom, sehol propagandakiadvány –, saját írói s főleg fordítói eredményei – olykor bámulatos fegyelemmel, penzumszerűen, ám profi módon dolgozik fordításain, van, hogy egy nap három Ady-verset fordít németre, egy másik napon papírra vet három eredeti költeményt –, s főképp az, hogy a naplóíró kivel, hol, melyik kávéházban, étteremben, bodegában fejezte be az éjszakát, készülve az új szellemi világért vívandó harcra.
Sőt az az érzésünk támad, hogy a harc éppen ott zajlik az asztalnál, bor és egyebek mellett; ami igaz, az igaz, a följegyzésekben sűrűn szereplő Juhász Gyula, Dutka Ákos és Emőd Tamás alkatilag sem emlékeztettek rohamosztagosokra. Különösen hitelesnek látszik ez a kép, hiszen ezúttal egy olyan szerb alkotó emlékezésein, tanulmányain, naplójegyzetein – Németh Ferenc lényegében minden közölt és idáig kéziratban lévő idevágó Manojlovic-szöveget beillesztett könyvébe – keresztül vetül fény ezekre az évekre, akinek irodalmi nyelve (ekkor) főleg a német – ő fordítja németre Ady és néhány más holnapos verseit a már klasszikus váradi antológia megjelenésének évében, hogy végül a szerb Ady-recepció megteremtőjévé váljék –, s aki világnézetileg is a modern költőcsoporthoz áll közel; magát Adyt már 1908–1909-ben a kor egyetemes költészete egyik legnagyobbjának tekinti, s Babits művészetéről is van hódoló szava. Manojlovicnál nyoma sincs annak, hogy az uralkodó magyar kormánypolitikával szemben szánná rá magát a kultúrpolitikai küzdelemre, nem fordul meg a fejében, hogy Magyarországot föl kellene darabolni s hogy a délszlávoknak közös államban kellene egyesülniük. 1908-ban együtt borzongatja meg a háború előszele őt és a váradi magyar értelmiségieket. A társadalom megújítását valószínűleg a nemzedékváltástól várja; inkább nemzedékek, mint nemzetek küzdelmének tartja a századelő magyar forrongásait és azok következményeit, bele is veti magát a sűrűjébe. Adyval alig egy héttel az után ismerkedik meg, hogy verseinek fordításába fog. A szerb fiatalember nemcsak német tolmácsa barátainak: egyenjogú tagja a társaságnak. A Holnap-antológia második kötetében ott olvasható egyik verse Dutka Ákos fordításában, népszerűsítő cikke jelenik meg a mozgalomról és eszményeiről, temesvári bemutatkozásuk elé pedig azt a bevezető szöveget írja, amelyikből idéztünk már. Nem véletlen vagy egyszeri alkalom ez a temesvári jelenlét sem: Manojlovic nemcsak A Holnapnak, hanem a temesvári Dél társaságnak is a tagja, amely hasonló szellemben dolgozik, mint a váradiak – ráadásul átmenetileg nagyobb sikerrel, itt ugyanis elindítanak egy folyóiratot is – igaz, fönntartani egy évig sem lehet. S a két társaság között mintha a szerb költő-fordító lenne a legközvetlenebb kapocs. Élete Becskerek, Belgrád, Temesvár és Várad négyszögében zajlik, de igazi szellemi közösségét, úgy látszik, a két utóbbiban találja meg. Ez persze nem magából a szűkszavú naplóból derül ki, amelynek igazi forrásértékét Németh Ferenc adja meg azzal, hogy körbeépíti a szerb író későbbi, e korszakra és Adyra vonatkozó utalásaival, a holnaposokkal való levelezéséből készült válogatással – melynek több darabja szintén itt jelenik meg először –, továbbá a szerb szerzőnek ha nem is teljes pályaképével, de életútjára vonatkozó számos megjegyzésével.
Ez a kötet nemcsak a magyar–szerb irodalmi kapcsolatokra irányítja figyelmünket, hanem a magyar–magyar viszonyra is; egy délvidéki produktum ad itt lényeges adalékokat olyan, a Partiumban lezajlott irodalomtörténeti eseményekhez, amelyek az erdélyi magyar kisebbségtörténetnek is előzményei. S térjünk itt vissza ahhoz, amit Ady és a napi politika viszonyáról mondtunk. 1929 elején jelent meg az a felhívás, amelyet többek között Bánffy Miklós, Benedek Elek és Tamási Áron is aláírt, és amelyben ez is szerepel: „Ady Endrének, az ősi tehetségnek nem volt egyéni élete. Az ő élete a magyarság ezeréves életének sűrített szimbóluma volt, egész nagyságában, egész szerencsétlenségében – egész elrendeltségében.
Nem azért szakadt ki fajából, hogy gyűlölje, szeresse, magasra csillogtassa, avagy ostorozza. Ő fajának elválaszthatatlan, kiválaszthatatlan homogén része, talán a pszichéje, talán az öntudata, talán az önítélete, talán egy idegcentruma, talán a vérkeringése volt. Döntő fontosságú, száz alakban megjelenő erőforma a magyarság roppant testében.” (Szobrot Adynak. [A szoboralap intézőbizottságának felhívása.] Brassói Lapok, 1929. január 28., 3. p.)
Ezt az előzményjelleget az egyik szálon a személyi átfedések is alátámasztják. Hegedüs Nándor például, aki részt vesz A Holnap dolgaiban, Trianon után a kisebbségi közélet, sajtó és politika egyik fontos alakja lett; a most tárgyalt kötet apró hibáinak egyike, hogy a névmagyarázatokban erre még utalás sincs, a rá vonatkozó passzusban nem kerül említésre 1918 és a harmincas évek vége közötti szerepe. Vagy például Antal Sándor két világháború közötti, szintén fontos csehszlovákiai munkásságáról sem esik egy szó sem.
A két világháború közötti erdélyi-partiumi és délvidéki magyar irodalomban egyébként számos közös szál van. A délvidék szülötte volt Járosi Andor, a kolozsvári evangélikus esperes, a Helikon tagja, aki szembeszállt a náci rendelkezésekkel – s akit végül a szovjetek deportáltak. Hunyady Sándor még Kolozsvárt írt, s talán legfontosabb drámája, a Feketeszárú cseresznye Bácskában játszódik a főhatalomváltás idején, a korszak egyik legértékesebb erdélyi regényét, a Tibold Mártont az Óverbászon született, Marosvásárhelyre elszármazott Molter Károly írta meg – egy délvidéki német fiatalember magyarrá válásáról. Valamiképpen ez a könyv is ebbe a sorba illeszkedik, ez idő szerint éppen a végére.
S szóljunk néhány szót a sorozatról is, amelyben a kötet megjelent. Volt már a délvidéki magyarságnak irodalomtörténeti hagyományokat föltáró sorozata, de az évtizedekkel ezelőtt megszűnt. 2011-ben indult útnak az új sorozat, a Délvidéki soroló; Németh Ferenc Ady vonzáskörében című könyve ennek harmadik darabja. A másodiknak a szerzője az óbecsei Draskóczy Ede ügyvéd, szerkesztő, politikus, művelődésszervező; a korábban alig emlegetett Draskóczy Szenteleky Kornéllal és a nemrég Bárdi Nándor által újrafölfedezett Kende Ferenccel együtt a két világháború közötti délvidéki magyar kultúrélet legjelentékenyebb működtetői közé tartozott. A közgyűlési beszédeket, cikkeket, tanulmányokat és a szerzőre vonatkozó dokumentumokat tartalmazó kötetet Mák Ferenc állította össze, ő írta az elemző tanulmányt is, elkészítette továbbá a kötet számára Draskóczy nyomtatásban megjelent írásainak bibliográfiáját. Ennek előtte Mák biztos kézzel választotta ki a századforduló lappangó irodalmi anyagaiból Kanizsai Ferenc Ifjú Csóti Pál című regényét, „amelyben a birtokát vesztett dzsentri délvidéki változatának történetét írta meg” az elfeledett (s az utószó szerint éppen ezzel az egy művével a többi fölé nőtt) szerző. Mák a sorozatterv leadásakor húsz kötetet nevesített, de ezekkel a Délvidéki soroló nyilván nem lesz lezárva. A legközelebbi kiadványok egyike annak a Herczeg Ferenc-konferenciának az anyaga, amelyet az író születésének százötvenedik évfordulóján, 2013 szeptemberében rendeztek meg Versecen, házigazdaként az ottani, már az elemi iskolát is húsz éve nélkülöző, ám rendkívül agilis szórványtagok Petőfi Sándor Kultúregyesületével.
S hogy most egy szuszra tudassunk még néhány információt az olvasóval: Mák Ferencnek – sok évvel korábbi, elsősorban irodalomtörténeti tanulmányokat, esszéket, jegyzeteket tartalmazó kötetei és A délvidéki magyarság válogatott történeti és honismereti bibliográfiája (Újvidék–Zenta, Forum–Vajdasági M. Művelődési Intézet, 2008) című testes munkája után két fontos könyve látott napvilágot nemrégiben: a Vesztegzár. Jugoszlávia és utódállamai – Szerbia, Horvátország és Szlavónia – magyarságának sorstörténetéből című tanulmánykötet és a Magyarok a Vajdaságban 1918–1945 című történelmi kronológia, ez utóbbi Zentán, a most tárgyalt sorozatot is megjelentető Vajdasági Magyar Művelődési Intézet kiadásában, az előbbi pedig a szlovákiai Méry Ratio és a budapesti Pro Minoritate Alapítvány gondozásában.
Filep Tamás Gusztáv
* Németh Ferenc: Ady vonzáskörében. Todor Manojlovic Nagyvárad, Temesvár és Arad között 1907–1910. Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2012 (Délvidéki Soroló 3.), 195 p.
Várad (Nagyvárad)

Hegedűs Sándor ébresztése
Szombat délután, ezen a művelődési és tudományos programoktól, megemlékezésektől zsúfolt délutánon a Deus Providebit házban túl kevesen voltunk egy ugyancsak színvonalas könyvbemutatóhoz. A szervezők (Kirsch Attila-Cseh Gábor) Szász Zoltán és Tkéczki László ismert történészeket hívták meg, hogy bemutassák a Katona Tamás és Szász Zoltán által összeállított vaskos és alapos pályakép- és dokumentumkötetet. Főszereplője Hegedűs Sándor (l847–1906), a kolozsvári születésű országgyűlési képviselő, egykor (1899–1902) közlekedési és iparügyi miniszter, "az ezerkezű politikus", ahogyan Mikszáth Kálmán nevezte tehetséges, kedves kartársát, a tevékeny és sok mindenhez ért, az iparosodó ország sorsát szívén visel politikust.
Hegedűs nem tartozik a nagyon ismert, ma úton- útfélen idézett és megidézett történelmi személyiségek közé. Alakját befedte a feledés és a diktált felejtés. A maga korában azonban fontos ember volt, hiszen évtizedeken keresztül mutatta be a Sándor utcai parlamentben Magyarország költségvetését. Azon kevés magyar vezet politikusok közé tartozik, akik értettek a pénzügyekhez, átláttak a liberális kapitalizmus szövevényén, amelynek maguk is hívei voltak. A Széll Kálmánok és Baross Gáborok sorához, korához tartozott.
Aktív újságíróként szerzett nevet, (szak)tekintélyt magának, s innen lépett át a politikai pályára, amely számára nem volt se síkos, se kényelmetlen, természetesen viselkedett minden pontján, hiszen született problémamegoldó, megoldást keres alkat volt. Ez jól kivehet abból a kötetből, melynek címe Hegedűs Sándor, az ezerkezű politikus, s amelynek hat tanulmányából (Kolozsvári József, Újvári Gábor, Nyikos László, Kárbin Ákos, Tkéczki László, Milisits Máté) az életút és a tevékenységi körök, az egyházpolitikus (református főgondnok), a gazdaságirányító, a közlekedést korszerűsít, a hídépítő (Erzsébet és Margit híd), a nagy koncepciójú realista miniszter, a honatya portréja bontakozik ki. A kötethez bő cikkgyűjtemény (Hegedűs több mint 5000 újságcikket, tanulmányt, jegyzetet, vitairatot írt, több könyv szerzője), dokumentumsorozat és fényképalbum csatlakozik. Ez annál is fontosabb, mert a Magyar Országos Levéltár 1956-os veszteségei között van a minisztérium irattárának egy része is.
És itt jön a véletlen, a hihetetlen szerencse. 2011-ben egy budai társasház felújítása során egy lezárt pincerész felnyitására is sort kellett keríteni. Az egy idősebb, 70 fölötti hölgy tulajdonát képezte. Ebben a pincében találtak rá hét nagy utazóládára, melyekben Hegedűs Sándor irat- és képhagyatéka állott elrendezve. Az idős hölgy a dédunokája volt Hegedűsnek, ám az iratokat még a politikus lánya, Hegedűs Loránt (nem rokona a ma él debreceni püspöknek!) pénzügyminiszter húga rendezte el, rakosgatta időrendbe és ragasztotta füzetekbe a Hon állandó munkatársa, az akadémikus, számos gazdasági és tudományos társaság elnökének cikkeit és a róla szóló dokumentumokat. A ládákat az ötvenes évek elején szállította át a család a Hunyadi téri házból, ahol a család élt, Budára, és ötven évig zavartalanul hevertek az ismeretlenségben.
A dokumentumokba először belekukkantó Kovács László mérnök felismerte a lelet értékét, és eljuttatta Katona Tamás ismert had- és Budapest-történészhez, akit csak a halál akadályozott meg abban, hogy befejezze a kötet szerkesztését. Így az Szász Zoltánra, a dualizmus kori történetünk ismert szakemberére, a történetíróra maradt, aki elszavazta is egyúttal.
A kötetet az Argumentum könyvkiadó (az MTA egyik utódkiadója) jelentette meg, a kiadó vezetője, Láng József is elkísérte kötetismertet társait, és a könyv születéséről és jelentségéről beszélt.
Hegedűs ébresztése abba a történészi munkasorba illeszthet be, amely az utóbbi negyedszázadban kezdődött el, s amelyben a magyar politikatörténet és gazdasági história vezéregyéniségeit, a 19. század forradalom és szabadságharc utáni korszakát igyekszik át- és megvilágítani, felszedve a korábbi történetírás "társadalomtörténeti" fedőlapjait, amely csak az osztályharc szempontjából mérlegelte a magyar polgárság, a soknemzetiségű ország történetének egyik legsikeresebb korszakát, és igyekezett azt elfedni, hogy annál hamisabb ragyogásával vakítson a Rákosi–Kádár-korszak.
Sebestyén Mihály
Népújság (Marosvásárhely)

Kivándorlás és nemzetpolitika
Titkos nemzetvédelmi akció Ó-Romániában a dualizmus korában – segélyezés és tervszerű intézményfejlesztés magyar pénzből
A 19. század utolsó harmadában a megélhetés gondjaitól űzve magyar és nemzetiségi munkavállalók százezrei áramlottak az óceán túloldalára. Sok tízezer magyar azonban az ígéret földjét a szomszédos délszláv és román területeken kereste. Az 1886-ban kirobbanó vámháború a Monarchia és délkeleti szomszédja között a román piacra termelő szász és székely kisiparosok kiáramlását okozta, majd idénymunkások és cselédek tömegei ragadtak vándorbotot.
A munkaerő- és szakemberhiánnyal küszködő román társadalom iskolázottabb erdélyi testvéreit szívesen fogadta. Az ő elnyomóikat látta viszont a bevándorolt magyarokban, ezért különös elégtételül szolgált, nem rátarti úrként, ellenkezőleg, a románság szolgáiként látta viszont őket. Ahogy a közgazdász Hegedüs Lóránt írta, a székely cselédlányok némi megtakarítás reményében jól tűrték a háziúr (s az élet) pofonjait. A visszás magyar törvényi szabályozás miatt tíz év múltán állampolgárságukat elvesztő bevándorlók a befogadó ország „hazátlan” jogállású lakóivá, bozgorrá váltak – egyúttal a román beolvasztó törekvések célpontjává.
Templom és iskola
A tömeges külföldre áramlás hátterében súlyos megélhetési gondok álltak ugyan, a közgondolkodásban a jelenség mégis mint a hazától való kötelességmulasztó elfordulás jelent meg. A hivatalosság így a bajt pusztán az útlevélkiadás és a határőrizet szigorításával próbálta kezelni. A kivándoroltak látványos tudatállapot-romlása, majd beolvadása azonban kijózanító hatással volt a hazai döntéshozókra. A századfordulón, a Széll-kabinet idején jelentős hangsúlyváltozás következett be a kormányzat nemzetpolitikai felfogásában: szakítva a Bánffy-kormány meddő asszimilációs törekvéseivel, immár a saját „faji erő” megóvásával próbálták erősíteni a magyarság pozícióit, főként a szórványban és a nyelvhatárokon.
A gazdasági eltartó képesség javulásának függvényében többek között az idegenbe szakadt magyarság távlati hazatelepítésével is. Átmenetileg azonban „templommal és iskolával”, hazafias újságokkal, ösztöndíjakkal, gazdasági tanácsadással, jogsegélyszolgálattal erősítették a távozottak kötődését az óhazához.
Ezt az önvédelmi, de aktív nemzetpolitikai programot, melynek részleteiről a szerző új kötetében (Székely-magyar „temető” – Ó-Románia – A szerk.) olvashatunk, jórészt a fiatal Klebelsberg Kuno öntötte formába. „Az idegenben élő magyar honosok nemzeti gondozásának” titkos programja 1901-ben Romániában és az Egyesült Államokban, 1904-ben Szlavóniában, egy évvel később Bukovinában és 1909-ben Boszniában vette kezdetét.
Budapest politikai kudarca ugyanakkor a román ókirályságban, hogy kirekedtek a segélypolitikából – a be nem avatkozás elve szerint – a román állampolgárságú csángók. (Tekintettel az erdélyi románság hárommilliós tömegére, amelynek bukaresti viszonos segélyezése az országrész elszakításával fenyegetett volna.)
A 1848/49-es emigrációnak köszönhetően létrehozott első egyesületek, vallási közösségek ugyanakkor a román nagyvárosokban megteremtették a magyar önművelés és önsegélyezés alapintézményeit, amelyek pénzügyi támogatását a századfordulón elinduló akcióban tervszerű intézményfejlesztés váltotta fel, imaházak, iskolák építésével. A mintegy hétezres, de jól szervezett református közösség a 19. század utolsó negyedében alakult önálló egyházkerületté. Élén a bukaresti esperessel, aki a peremvidéken nagyobb szabadsághoz szokott híveket fokozatosan az erdélyi püspök, majd konventi főhatóság ellenőrzése alá vonta, s a gyülekezeteket okszerűbb gazdálkodásra szorította. De irányította a vidéki szórvány gondozását is Szászkúton, Aknavásáron, Brailán, Ploiesti-en, Galacon. A jóval számosabb katolikus közösségnek Szörénytornyán, Craiován, Targovistén, Foksányban, Buzaun voltak bázisai. Bukarestben (amelynek minden tizedik lakója magyar katolikus volt!) 1903-ban alakult az önálló magyar hitközség, s a német ajkú érsek (anyagi támogatás fejében) a vidéki magyar többségű gyülekezetek élére is legalább magyarul tudó papokat nevezett ki. A szervezés azért folyt a nagyobb védettséget nyújtó egyházi keretek között, mert sem a fél évszázados múltra visszatekintő Bukaresti Magyar Társulat, sem más magyar egyesület nem volt alkalmas a kinti magyarság vezetésére. A legpatinásabb társulatot éppen az akció kezdetén szakította ketté a felekezeti viszálykodás és a személyes becsvágy.
Ezen túlmenően a századfordulóra közfelfogássá vált, hogy Romániában a „magyarnál csak a zsidót gyűlölik jobban”. Az idegenellenesség ugyan a gazdasági nehézségek és az erdélyi román értelmiség lejárató hírverése hatására érte el a kritikus szintet, a helyzetet azonban belső ellentétek súlyosbították, s ebben szerepet játszott, hogy korábban mindkét egyház jórészt büntetésből küldte alkalmazottait a regáti misszióba. Az érdemes vezetők alkalmazását szorgalmazó magyar kormány ugyanakkor világossá tette: az akcióban a nemzeti érdekek az elsődlegesek! A vetélkedő felekezeti vezetőket arra szorította, hogy tanköteleseiket kölcsönösen „betereljék” a másik fél tanodájába, amennyiben más magyar tanintézet nincs elérhető közelségben. Ellenkező esetben a magyar diákok olyan állami iskolákba kényszerültek, ahol Spiru Haret oktatási miniszter utasítására a románság kiválóságának és a magyarok hitványságának tételeit tanították.
Beolvasztási kísérletek
A magyar iskolák gyarapodását a román hatóságok semmi szín alatt nem kívánták elősegíteni, noha az országnak csak minden ötödik lakója tudott írni-olvasni. A gőzerővel zajló óvodaépítések is szinte kizárólag nemzetiségi (bolgár, török, csángó) vidékeken valósultak meg, minden bizonnyal beolvasztó szándékkal. Miközben a magyarországi románság több ezer anyanyelvi felekezeti iskolát tarthatott fenn háborítatlanul, a regáti magyar tanintézetek elvileg még hazátlanná lett magyar tanköteleseket sem vehettek fel. Nem adhattak ki érvényes bizonyítványokat, tankönyveiket akár többször átíratták vagy betiltották (ha pl. egy számtankönyvben az egyik feladat a Pozsony–Budapest távolság kiszámítása volt!). A román környezet-nyelvet (ahogy a román ünnepek megülését) kötelezővé tették, s óraszámát fokozatosan a háromszorosára növelték. S megtörtént, hogy mondvacsinált okokkal a magyar tanodák bezárásával fenyegetőztek. Mindezt a magyar kormány pénzén, magyar honpolgároknak szervezett iskolák ellenében!
Budapest a beolvadás veszélyének fokozottan kitett vidéki szórvány számára az erdélyi határszélen (Predeálon és Berecken) alapított ingyenes bentlakásos iskolákat. Az árvák és jóléti támogatásra szoruló félárvák ezreinek megmentését a marosvásárhelyi gyermekmenhely látta el (illetve anyaországi nevelőszülők).
Budapest arra törekedett, hogy a regáti szórványmagyarság idővel intézményei önerős fenntartója legyen, ezért ösztöndíjas értelmiségképzéssel s az anyaországban szakiskolát végzett „középvezetőkkel” kívánta erősíteni a regáti magyar csonkatársadalmat, amely döntően mezőgazdasági idénymunkásokból, cselédekből és iparosokból állt.
Ezen célokról, a kínálkozó lehetőségekről és az ügyintézés módjáról jól szerkesztett sajtótermékek adtak tájékoztatást. A helyi kulturális igényekre és gazdasági szükségletekre kidolgozott, igen hasznos és olvasmányos képes kalendárium, valamint a magyar kormány támogatását élvező anyanyelvű sajtóorgánumok, amelyek egyúttal szívós igyekezettel próbálták erősíteni a kivándoroltak óhazával ápolt kötődéseit.
Az adósságcsapdába jutott iparosokon Budapest hitelszövetkezet és kereskedelmi kamara alapításával kívánt segíteni, a diszkriminatív román gazdasági szabályzók bevezetése után tömegesen lecsúszó magyar munkavállalóknak munkásotthont, hazai közmunkát vagy birtokparcellázási lehetőséget kínált. A dolgos, megbízható és nem utolsósorban mutatós magyar cselédlányokkal való szégyenletes emberkereskedelem ellen cselédotthonokat kívántak alapítani. S noha a vámháború táján még öntudatosan mondhatták a kivándoroltak, hogy a székelyek „teljesen értéktelenné teszik a román munkásokat”, az 1912-ben kirobbanó Balkán-háború idejére bevetté vált az a rezignált, igazodást sejtető hitvallás, hogy „ahol a kenyér, ott a haza”.
A hazatérés támogatása
Az irredenta Románia, amely 1883-tól ugyan a Monarchia szövetségesének számított, Dél-Dobrudzsa 1913-as elragadásának eufóriájában már nyíltan magyarellenes politikai kampányt folytatott, Erdély megszerzéséért.
Az idegenellenesség extrém túlkapásai jelölték ki az utat az antanttal kötött titkos paktumhoz, majd Dél-Erdély elözönléséhez 1916 késő nyarán. A Mackensen-offenzívával felülkerekedő központi hatalmak nyomására az agresszor békét kért. S az egyezség nem csak területátadásokat rögzített a Kárpátok vonalán, de elvben biztosította a csángók vallási és kulturális jogainak gyakorlását is. (Mi több, magyar jelölttel remélték betölteni a frissen megüresedett jászvásári püspöki posztot is.) Mindezek ellenére a Bukaresti Magyar Hírlap szerkesztője kénytelen volt szembesíteni honfitársait a rekvirálások és internálások sajgó emlékével, a román vendégszeretet tévesnek bizonyult mítoszával. A regáti magyarságnak ebben a helyzetben két választása maradt: 1. Az évtizedek munkájával megszerzett javainak megtartása érdekében betagozódni a végletesen idegenellenes Romániában. (Amely a korábbi kategorikus elzárkózás helyett most minden procedúra nélkül késznek mutatkozott állampolgárrá fogadni a „hazátlanokat”.) 2. Avagy a világháborúban végletesen megromló magyar-román (v)iszony ismeretében az anyaország védőszárnyai alá húzódni.
A többség természetesen a hazatérés mellett döntött, amit a magyar kormány illetékmentes útlevélkiadással és – bizalmas csatornákon – vasúti költségtérítéssel igyekezett támogatni. S kezdeményezte azt is, hogy a hazai iparvállalatok kvótát biztosítsanak a hazatérő munkavállalóknak. Az anyaország ezeket az áldozatokat (beleértve az ösztöndíjakat, a tizenhét katolikus és nyolc református oktatási intézmény fenntartását óvodákkal, varró- és inasiskolákkal) abban a meggyőződésben vállalta, hogy megélhetési gondok és az elszenvedett nemzeti sérelmek esetleg továbbvándorlásra késztetik a kivándoroltakat. A tengerentúli „ígéret földjéről” pedig már csak nagyon csekély esélye marad, hogy hazatérésre bírja elszéledt állampolgárait.
A világháború végére a regáti magyar tanintézetek padsorai így is jelentősen megritkultak, mindezt betetőzni látszott, hogy a Tanácsköztársaság internacionalistái döntést hoztak a külföldi nemzetvédelmi programok felszámolásáról… Az évek szívós munkájával létrehívott segélyezési mechanizmus azonban szívósan ellenállt.
A katolikus Szent László Társulat, a Julián Egyesület és a Református Egyetemes Konvent elnöksége – ha kerülő utakon is – továbbra is eljuttatta a segélyeket a külhoni célállomásokra. Ezzel sikerült elkerülni azt a szégyent, hogy a nemzet összetartásáért felelős magyar kormányzat hibájából, sőt, kifejezett akaratából szűnjék meg a magyarsággondozás eddigi legtervszerűbb és legnagyobb szabású programja… Ezt a dicstelen szerepet végül a győztesek vállalták magukra, akik nagyhatalmi pártfogóik jóvoltából megtöbbszörözött területen gátlástalanul és minden erkölcsi aggály nélkül láthattak hozzá idegen ajkú néptömegeik beolvasztásához.
A demográfus Thirring Gusztáv ókirályságra tett 1904-es drámai megállapítása így lett érvényessé Nagy-Romániára is: „A magyarság nagy temetője.”
Makkai Béla
A szerző történész
Magyar Hírlap