Beszélgetés Venczel József máig ható munkásságáról
Beszélgetés dr. Székely András Bertalan művelődésszociológussal.
- Csíkszereda nagy szülöttének, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel Józsefnek a centenáriumára készül a város, a Sapientia EMTE, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, mely képviseletnek köszönhetően a Magyar Tudomány Napjának hivatalos rendezvénye lett. Dr. Székely András Bertalan úr negyedszázada kutatja Venczel munkásságát, húsz éve pedig Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a Vetró András szobrászművész által alkotott portrét is önnek köszönhetjük... - Venczel József személyére és munkásságára valóban az 1980-as évtized közepén figyeltem föl, amikor is egy kutatótársammal elkezdtük a Hitel c. kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét feltárni. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számot- tevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán, felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken – az ezt bizonyító dolgozatok nyomon követhetők az első és a második Hitel hasábjain. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Záhony Évának, az Országos Széchényi Könyvtár könyvtárosának a folyóirat bibliográfiai feltárását, dr. Szász István Tas orvos-írónak pedig a története megírását köszönhetjük.
Nos, e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni az eredeti írásait, gyűjtöttem a reá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagyformátumú és példás életműből, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja.
Természetes, ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való ismertté tételén is elkezd munkálkodni. A kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült is itthon s otthon megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy azokat méltóképp megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, dr. Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – első számú vezetője, dr. Hegedűs György barátom mellé állt a kezdeményezésnek, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia illetve előadások, emléktábla-, illetve emlékmű-avatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták Önök, az akkori önkormányzat. Istennek hála, hogy ezt anyagilag támogathattuk a határon túlról és máig az évfordulós megemlékezések színhelye. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház meg a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
- Kisebbségkutatóként is tevékenykedik, a magyar-román társadalomtudományi kapcsolatokat is elemzi. Venczel József szociológiai tevékenysége hogyan körvonalazható?
- Venczel József volt az úttörője a szaktudományos alapokon álló, 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatásnak. Emellett etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte a gyakorlatba ültetni a tennivalókat: így tehát a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte.
Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként talán ismertebbek. Venczel Józsefnek a székelység a maga sorskérdéseinek a lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját köszönheti, amely példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának a megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
- Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza- és fejlesztése... Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt, részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén a rendtartó székely falukép lassan tisztul, mely folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, ez utóbbi anyaországi segítséggel…
- Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceauşescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is hozott magával, kétségtelenül létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel élni kell, élt is nem kis mértékben az erdélyi nemzetrészünk. Jó, hogy mind a Babes-Bolyai, mind a Partiumi Keresztény, mind a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen, annak különböző karain megnőttek az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata.
Szerencsére van végre olyan anyaországuk, amely nemcsak szimbolikus, hanem valóságos tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészei törekvéseinek, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom – ami persze nem csupán ottani jelenség –, szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának a gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja az erdélyi, a délvidéki, a kárpátaljai, a felvidéki és a többi közösségünk.
A döntően magyar híveket tömörítő erdélyi egyházaik, iskoláik, a szakmai és civil szervezeteik, a színházaik, öntevékeny művészeti csoportjaik szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élniük kell, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
- Hogyan jellemezné Isten szolgája, a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
- A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva, Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. A párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is, Márton Áron oldalán megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben sem más vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve az elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
- A kezemben „A híd, amely összeköt" c, könyv dr. Székely András Bertalan életének, munkásságának hat évtizedéről. Hogyan foglalná össze a szakmai, emberi ars poeticáját?
- A szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok az eszmélésem óta valóban afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, ott igyekszem szolgálni, valahol mindhárom vallást a magaménak vallom, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen.
Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan –, megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Tehát, bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, a jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromisszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan...
Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem mögé, hanem mellé kívánkozik a közszolgálatnak. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár. Pál apostollal együtt vallom: „A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, amíg időnk van, tegyünk jót mindenkivel..." (Gal 6,9-10)
Szekeres Adorján
/A csíkszeredai Székelyudvarhely folyóirat 2014. áprilisi számában megjelent interjú rövidített változata/
Erdély.ma

A hídszereptől a venczeli alapelvekig
Beszélgetés Székely András Bertalan budapesti művelődésszociológussal
Csíkszereda neves társadalomkutatója, a post mortem Magyar Örökség díjas Venczel József születésének centenáriumára (Csíkszereda, 1913. november 4. – Kolozsvár, 1972. március 16.) készül a város a Sapientia EMTE és a magyar főkonzulátus jóvoltából, sőt a diplomáciai képviseletnek köszönhetően a jövő heti megemlékezés a magyar tudomány napjának hivatalos rendezvénye lesz. Negyedszázada kutatja a két világháború közötti erdélyi magyar szociológia meghatározó személyiségének munkásságát, húsz éve Ön kezdeményezte a 80. évforduló megünneplését, a közíró portréjának és emléktáblájának leleplezését. Hogyan fedezte fel Vencze Józsefet?
Venczel József személyére és munkásságára az 1980-as évek közepén figyeltem föl, amikor egy kutatótársammal elkezdtük feltárni a Hitel című kolozsvári nemzetpolitikai szemle történetét. A folyóirat és a mögötte álló szellemi mozgalom a kisebbségi sorba szorult erdélyi magyarság egészének gondjait számba vevő, igazi felekezetközi, a társadalom minden számottevő rétegét megcélzó, elhivatott közösség volt, amely a kor színvonalán felelősségteljesen próbálta számba venni a teendőket. Korszerű, komplex társadalomvizsgálatok kezdeményezője és szervezője volt a falukutatásoktól a népegészségügyi, gazdasági, oktatási, kulturális és más területeken. A valóságfeltárást megmaradási stratégia kidolgozása követte, amelynek nyomán az értelmiség népszolgálatának a magasztos feladata is körvonalazódott, részint gyakorlati megvalósulásai is történtek. Nos e folyóirat és mozgalom valóságos vezetőjét tisztelhetjük Venczel Józsefben. Ezt fokozatosan felismerve adta magát a feladat: magyarságkutatóként a venczeli életmű összegyűjtésére, feldolgozására, közzétételére jómagamnak kell vállalkoznom. Tudatosan kezdtem tanulmányozni eredeti írásait, gyűjtöttem a rá vonatkozó információkat, kerestem fel a családtagjait, a még élő szerkesztő- és kortársait. Egyre árnyaltabb képem alakult ki arról a nagy formátumú és példás életműről, amellyel nagymértékben azonosulni is tudtam, hisz meggyőződésem: a tudomány nem önmagáért való, hanem csak akkor létjogosult, ha az az ember, a közösség javát szolgálja. Természetes, hogy ha valakiről – megalapozottan – ilyen pozitív kép alakul ki, akkor a személyiség és a munkásság minél szélesebb körben való megismertetésén is elkezd munkálkodni az ember. Kutatásaim döntően a 80-as években zajlottak, egyfelől három kötetben sikerült Magyarországon és Romániában megjelentetni a tanulmányai, dolgozatai, cikkei színe-javát. Az első nemzeti kormány idejére esett Venczel születésének nyolcvanadik évfordulója: szívügyemmé vált, hogy méltóképpen megünnepeljük a szülővárosában és az anyaországban. Csíkszereda akkori polgármestere, Csedő Csaba és egy alföldi kisváros, Heves – ahol jómagam is korábban egy falukutató csoport résztvevője lehettem – elöljárója, Hegedűs György barátom a kezdeményezésnek mellé állt, így mindkét helyszínen komoly megemlékezéseket sikerült tető alá hoznunk. Tudományos konferencia és előadások, emléktábla-, illetve emlékműavatások, kiállítás és kulturális program irányította akkor rá a figyelmet. Hevesen máig Venczel József térnek nevezik azt a közterületet, ahol Vetró András domborművével a mementó áll. Csíkban pedig ugyanezt a Kézdivásárhelyen alkotott domborművet emléktáblába foglalták. Heves önkormányzatával sikerült kiadnunk és színre vinnünk az egri színház és a gyöngyösi énekkar művészeivel a csíksomlyói passió Venczel által újraálmodott változatát, a Misztériumjátékot, amelyből műsoros magnókazetta is készült.
Kisebbségkutatóként, a magyar–román társadalomtudományi kapcsolatokat elemző szakemberként miként jellemezné Venczel szociológiai tevékenységét?
Venczel József volt a szaktudományos alapokon álló 20. századi erdélyi szociológiai, társadalomstatisztikai kutatás úttörője. Etikus ember volt, aki az övéi: a székelység, az erdélyi és az egyetemes magyarság megmaradásáért, felemeléséért is megfogalmazta és megkísérelte gyakorlatba ültetni a tennivalókat. Így a társadalompolitikát, a népnevelést is művelte. Dimitrie Gusti legjobb magyar tanítványaként nemcsak tanulmányozta a román nemzettudományt, hanem alkalmazva annak általánosítható elemeit, megalkotta az erdélyi magyarságtudományt. Ez utóbbi munkássága párhuzamosságot, sőt nyilván összehangolást is mutat a kor többi Kárpát-medencei hungarológiai törekvésével. A 40-es évek első felének legnagyobb szabású táj- és népkutatását szervezte és vezette Bálványosváralján, amely monografikus igénnyel több éven át folyt – sajnos a teljes feldolgozást és közzétételt a háború derékba törte. Érdemei az erdélyi magyar felsőoktatásban talán a Bolyai Tudományegyetem alapító professzoraként ismertebbek. Neki köszönheti a székelység a maga sorskérdéseinek lényegbe vágó felvetését, a cselekvő népszolgálatot, az egyetemes erdélyi és összmagyarság pedig az elmélet és gyakorlat nagy ívű összekapcsolását, az emberi tartás máig ható példáját. Ebből a példából a mai nemzedék a ma feladatainak, tennivalóinak és cselekvési programjának megfogalmazásához meríthet erőt, állhatatosságot és módszertant.
Faluszemináriumok, a vidék monografikus társadalomrajza és fejlesztése: Venczel életműve tehát időtálló és megkerülhetetlen. E bő két évtized alatt részben a tulajdonviszonyok helyreállítása révén lassan tisztul a rendtartó székely falukép, és a folyamat össztársadalmi vonatkozásban is elindult: szervezeteink, intézményeink vannak, egyetemünk lett, utóbbi anyaországi segítséggel...
Az önálló Bolyai Egyetem megszületése nagy dolog volt a második világháború után. Ismerjük a román egyetemmel való összeolvasztása körülményeit, Szabédi tragikus tiltakozását, a Ceausescu-rendszer beolvasztó törekvéseit. A rendszerváltozás nagy reményeket és nagy csalódásokat is eredményezett, létrejöttek szervezetek, intézmények, lehetőségek, amelyekkel nem kis mértékben élt is az erdélyi nemzetrész. Jó, hogy a Babes–Bolyai, a Partiumi Keresztény Egyetem és a Sapientia különböző karain egyaránt gyarapodtak az anyanyelvű továbbtanulás esélyei, amelyeket megalapozott, jól kiegészített több anyaországi felsőoktatási intézmény kihelyezett tagozata. Végre van olyan anyaország, amely nemcsak szimbolikusan, hanem tettekben is odaáll a határain túlra szorult nemzetrészek törekvéseihez, beleértve a területi és kulturális autonómia – egyébként a kontinensen bevett – jogos igényét is. Bár a magyarországi társadalom szétzilálásáért, atomizálásáért, nemzeti tudatának gyengítéséért hét évtizede belső és külső destruktív erők nagyon sokat tettek, tesznek, mégis létezik egy hol búvópatakként alig látható, hol elemi erővel feltörő nemzeti szolidaritás, aminek számtalan jelét tapasztalhatja erdélyi, délvidéki, kárpátaljai, felvidéki és a többi még távolabbra szakadt közösségünk. Az erdélyi magyar egyházak, iskolák, szakmai és civil szervezetek, színházak, öntevékeny művészeti csoportok szerepe kimagasló az anyanyelv, a kulturális identitás megtartása érdekében. A meglévő jogokkal élni, a be nem tartottak betartatásáért és a meg nem lévők eléréséért pedig küzdeni kell, önmaguktól még sehol, sohasem teljesültek. Mindehhez hazai közös nevező, anyanemzeti és nemzetközi melléállás, szövetségesek keresése és közös fellépés szükségeltetik – ez is az egyik tanulsága a venczeli életműnek.
Hogyan jellemezné a boldogemlékű Márton Áron és Venczel József kapcsolatát?
A csíkszentdomokosi születésű főpap máig ható karizmatikus alakja, lobogó fáklyája volt a 20. századnak – nemcsak szűkebb pátriájában, hanem az egész magyar nyelvterületen. Lelkiismeretére hallgatva Venczel József Márton Áron jobb keze volt a katolikus ifjúsági mozgalomban, majd utána folyamatosan. Az egyházfő oldalán a párizsi békeszerződés nemzetiségi igazságossága érdekében is megtette a maga szaktudományos lépéseit. Osztozott a nagy székely püspök sorsában az ellene folytatott koncepciós perben, majd utána is a börtönévei során. Ezek után az sem véletlen, hogy a tudós búcsúszertartását a Házsongárdi temetőben Márton Áron vállalta, igen bensőséges szavakkal emlékezve elhunyt földijére, eszme- és harcostársára.
Székely András Bertalan A híd, amely összeköt című könyve életének, munkásságának hat évtizedét foglalja össze. Megfogalmazná a szakmai, emberi ars poeticáját?
Szakmai munkásságom értékelésére nem vagyok hivatott, tegye azt meg más a megjelent köteteim, tanulmányaim, cikkeim, szerkesztéseim, megszólalásaim alapján. Megpróbálok afféle hídként működni ember és ember, csoportok, népek, határokkal elválasztott nemzetrészek, hitvallások, világnézetek között. Merthogy a mestereim ráébresztettek, később pedig a magam tapasztalatai ebben csak megerősítettek: nem azt kell keresnünk egymásban, ami szétválaszt, hanem azt, ami összeköt. A gyökereim katolikusak, reformátusok és unitáriusok, igyekeztem megismerni az alapvető hittételeiket, s bár az Úr a kálvini közösség felé irányított, valahol mindhárom vallást a magaménak érzem, sohasem voltam hajlandó kijátszani egyiket a másik ellen. Nemzetiségekkel foglalkozva, kutatóként magamévá tettem egyfelől a venczeli alapelvet, miszerint a feltárt valóság alapján cselekvési program megfogalmazására és konkrét javító lépésekre is szükség van, igyekeztem a lehetőségekhez mértem mindháromból kivenni a részem. És hát – amit nemigen mondtunk ki sokan – megfogalmaztam, hogy nincs kétféle mérce a határon túli magyarok és a magyarországi nemzetiségek vonatkozásában. Bár nyilvánvalóak a kétféle közösségek szociológiai jellegzetességeinek, kisebbségi sorba kerülésének, településszerkezetének, identitásának a különbözőségei, etikailag nem szabad másféleképpen viszonyulni hozzájuk, segíteni szükséges őket a megmaradásban, jogaik érvényesítésében. Mindezt következetesen, természetesen vállalva a magunk értékeit és önazonosságát, ésszerű kompromiszszumokra igen, megalkuvásra viszont sohasem hajlandóan... Az emberi hitvallásból nem maradhat ki a család, a legszűkebb mieinkért való tenni akarás, ami semmivel sem a közszolgálat mögé, hanem mellé kívánkozik. Négy – feleségem első házassága révén öt – gyermek, együttesen négy unokánk bőségesen szolgáltat kötelezettségeket s természetesen örömöket, gondokat is, de értelmet mindenképpen a létezésünkhöz, egyben jelenti az életünk, küzdelmeink meghosszabbítását. A családnak, a szűkebb-tágabb szakmai, vallási, civil, lakóhelyi közösségeinknek egyaránt meg kell próbálnunk használni. A kör pedig a magunk nemzetének a szolgálatával válik teljessé. Aki azt állítja, hogy mindezeket kikerülve, közvetlenül az emberiséghez csatlakozik, az valószínűleg tévúton jár.
Szekeres Adorján
Székely András Bertalan
1952. július 7-én született Budapesten. A Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karán 1977-ben földmérő mérnöki, az ELTE BTK-n 1981-ben művelődésszociológusi oklevelet szerzett. 1990–1996 között a Határon Túli Magyarok Hivatala osztályvezetője, 1998–2006 között a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán dolgozott, jelenleg a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi kapcsolatok főosztálya külkapcsolati és nemzetiségi kulturális együttműködésének osztályát vezeti. A tudomány- és művelődéstörténet, a nemzeti identitás, a magyarság és a szomszéd népek múltbeli és jelen viszonya, a Kárpát-medencei nemzetiségi kérdés, a nyelvi-kulturális asszimiláció és integráció, a kisebbségpolitika kérdésében három évtizede végez társadalomkutatásokat, tart tudományos és ismeretterjesztő előadásokat, és tesz közzé publikációkat Magyarországon és külföldön. Számos kitüntetése közül a Magyar Kultúra Lovagja címet 2004-ben a határon túli magyarságért végzett munkájáért kapta meg.
Krónika (Kolozsvár)