A 2002-es kampány tétje, hogy Magyarországon folytatódik-e a FIDESZ-korszak, vagy jön a bal és jó esetben folytatódik az ingamozgás. A kampányban az erős bal-liberális elkötelezettségű sajtó is kiveszi a maga részét, minden előkerül, amivel a FIDESZ ázsióját rombolni lehet. Egy másik csapásiránya a FIDESZ ellen folyó médiahadjáratnak a párt 1993-as jobbfordulatával kapcsolatos. Ezt hivatottak terjeszteni Petőcz György könyve a Fidesz történetéről, melyben a FIDESZ-től elpártolt s az SZDSZ-ben kikötött politikusok, Fodor Gábor, Ungár Klára, Szelényi Zsuzsa, Hegedüs András és Molnár Péter mesélik el a FIDESZ-sztorit sajátos olvasatban, valamint az új botránykönyv, a dr. Kende Péter által szignált "A Viktor". Borbély Zsolt Attila a jobbratolódást evidenciaként látja. Amikor ugyanis 1993-ban a FIDESZ felvállalta a nemzeti jelzőt, a nemzeti gondolat felvállalása igencsak veszélyes volt. Ebben a korszakban a sajtó kb. 85%-a az Antall kormány, a "keresztény-nemzeti kurzus", a Horthy-mítosz rombolásával volt elfoglalva. Ekkor odaállni a nemzeti gondolat mellé politikai bátorságra vallott, amiért meg is fizetett a FIDESZ. 1993 nyarán a legnépszerűbb párt volt 30-40%-al, s nem kellett volna mást tegyen, mint hogy beálljon az ellenzéki MSZP—SZDSZ—FIDESZ egységfrontba. Ha kizárólag a hatalom kellett volna a FIDESZ-nek, akkor azt 1994-ben is megkaphatták volna. Ehelyett a FIDESZ vissza akarta adni a nemzeti politizálás társadalmi presztízsét és ezzel egy időben fellépett az MSZP szalonképesítése ellen is. És vesztett: az 1994-es választáson mindössze 7%-ot ért el. 1994 után eleve ellenszélben kezdte az építkezést a jobboldalon, szövetségben az MDF-el és a kereszténydemokraták jobbközépen álló részével. 1998-ban a jobboldal gyengébb társadalmi kapcsolatrendszerrel és beágyazottsággal, gyengébb gazdasági pozíciókkal és sokkal gyengébb sajtóval a háta mögött győzött. /Borbély Zsolt Attila: Anyaországi krónika. A Fidesz színeváltozása. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 9./

A kommunista rendszerben a párt mindenható „szakembere” még a megnyitás előtt kötelezően megnézte minden kiállítás anyagát, kiparancsolta a műtárgyak közül mindazokat, amelyek ellen ideológiai kifogása támadt. Vagy a premier előtt egyszerűen letiltotta a színházi előadást, emlékeztetett Ujj János. Mostanság az egykori szigorú cenzorok egyike a modern tárlatoknak egyik leglelkesebb támogatója! Folyik a szerecsenmosdatás. Az itteninél nagyobb mértékben történik ez az anyaországban. A régi rendszer kiváltságosait, haszonélvezőit jól megfizetett tollnokok, az egykori elvtársaik igyekeznek tisztára mosni. Kezdődött 1990-ben, amikor Farkas Mihálynak, az ötvenes évek magyar kommunista „négyesfogata” egyik tagjának fia, az ÁVH-s alezredes Vlagyimir megírta a Nincs mentség c. könyvét. A cím ellenére ő talált mentséget a törvényszegésekre, apja és önmaga tetteire. Néhány hónapja a magyar közszolgálati televízió levetítette azt a dokumentumfilmet, amelyet az 1956-os miniszterelnök, Hegedűs András Ausztráliába kivándorolt unokája készített az akkor még élő nagyapjáról Budapesten. Az 56-os forradalom értékelésénél az 1956-ban a diktatúra ellen lázadókat, a Nagy Imre kormány tagjait felelőtlen személyeknek nevezte. A legocsmányabb szerecsenmosdatást Moldova György követte el Kádár Jánosról írt könyvével. A magyar történelem vérengző hóhérát (ő több embert ítéltetett el, mint ahány náci vezért a második világháború után Németországban!) a 20. század legnagyobb magyar politikusának nevezni, ez több mint alávalóság. És a Moldova György nevével fémjelzett könyv hány, a kádári gulyáskommunizmus után nosztalgiázó személyt téveszt meg. Minap este Aczél Györgyről, az MSZMP egykori mindenható ideológusáról vetített portréfilmet a Duna Televízió. (Ő volt Révai József politikájának a folytatója, a magyar Zsdanov.) Családtagjai, ismerősei, barátai szólaltak meg. Szinte valamennyien dicsérően! A megszólított írók, művészek, filmrendezők valamennyien Aczél György lekötelezettjei voltak. Mindnyájan az ő jóvoltából jutottak közlési, fellépési, rendezési lehetőséghez, kaptak útlevelet külföldre. Az elutasítottakat, hallgatásra ítélteket, az országhatárok mögé zártakat, az állásukból elbocsátottakat, a visszaminősítetteket szándékosan (?) nem kérdezte a film alkotója. Romániában a szerecsenmosdatás nem ilyen mértékű. A központi párt- és államvezetésben, sőt minden megyei pártbizottságban akadtak, akik felelősek voltak a gazdasági romlásért. /Ujj János: Szerecsenmosdatás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 28./