1939–1944–2012. augusztus 23.
Diktatúrák áldozataira emlékezünk
Amikor 1939. augusztus 23-án kézjegyükkel hitelesítették a nemzetiszocialista Németország és a kommunista Szovjetunió közötti szerződést, mindkét külügyminiszter tudta, hogy ezzel bevonul a történelembe.
Arra viszont biztosan nem gondoltak, hogy hét évtized múlva miként tekint majd a demokratikus világ a szégyenteljes paktumra és következményeire. Az akkori és a mai világ szemében is egyaránt furcsa a nemzetiszocializmus és a kommunizmus közötti megállapodás, amelyet Molotov–Ribbentrop-.paktumként ismertek meg – bár jó ideig annak rendkívül fontos, csak jóval később napvilágra került titkos záradékai nélkül. A tíz évre kötött szerződésben a felek kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”. Tíz év békét ígért tehát a megállapodás, amiből, mint tudjuk nem lett semmi (1941 nyarán kitört kettejük közt a háború). De még azelőtt, 1939 szeptemberében, Lengyelországnak a második világháború kitörését jelentő náci lerohanása közben – a paktum titkos záradéka értelmében, amely érdekszférákra osztotta fel Európa északkeleti és déli részeit – a Szovjetunió megszállta Lengyelország keleti területeit, mintegy elindítva azt a folyamatot, amely a II. világháború befejezésekor a szovjet érdekszférában, Európa keleti részén a kommunista rendszerek uralomra juttatását jelentette.
2008-ban Václav Havel volt cseh államfő Prágában, az Európa lelkiismerete és a kommunizmus elnevezésű nemzetközi konferencián arról beszélt, hogy földrészünk rendkívüli felelősséget visel a két totalitárius rendszerért, a nácizmusért és a kommunizmusért, hiszen mindkettő innen indult. Bár a kettő között számos az eltérés, nagyon sok a hasonlóság is, hangsúlyozta az egykori „disszidens” Hável, mindenekelőtt az, hogy mindkettő bűnös. Már akkor felmerült az ötlet, hogy augusztus 23-át a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánítsák. Még ugyanazon év szeptemberében magyar, észt, brit, német és lett képviselők az Európai Parlament elé terjesztettek egy hasonló javaslatot, amelyet az EP 2009 tavaszán el is fogadott, javasolva az emléknap megtartását.
Az idősebb nemzedék bizonyára tudja, hisz a maga bőrén érezte itt, Romániában is, mit jelent a totalitárius diktatúra, a fiatalabb, szerencsére, nem. A totalitarizmus – a XX. században akár fasiszta, akár nemzetiszocialista, akár kommunista mezt öltött – mélységesen demokrácia- és népellenes. Hasonlít abban, hogy felszámolja a többpártrendszert és ezzel a másfajta vélemény létjogosultságát, magát többnyire undorítóan isteníttető diktátor kezébe juttatja a vezetést, maga alá gyűri a médiát, amely csak egyetlen hangon beszélhet, a nép érdekképviseleti szerveit legfeljebb névleg, minden reális tartalomtól kiürítve tartja meg, és, nem utolsósorban, a titkosrendőrségen keresztül fizikai és lelki terrorral megfélemlít, akár gátlástalanul fizikailag megsemmisít embereket, akiket mellesleg minden áron „újtípusúvá”, a hatalmat feltétlenül kiszolgálóvá akar átalakítani.
Hogy Románia megemlékezik-e ma a totalitárius diktatúrák áldozatairól, nincs adatunk. Az ország számára mindenképpen emlékezetes 1944. augusztus 23., amelyet 1945 után sokféleképpen neveztek. Előbb úgy, mint amelyiken „a dicsőséges szovjet hadsereg felszabadította hazánkat”, utóbb, amikor a szovjetekkel összerúgtuk a port, „fegyveres felkelés”-ként, még később „az antikapitalista és antiimperialista nemzeti felszabadító forradalom” kezdetének. Hogy manapság pontosan mi is? Az egyöntetű, egyhangú megítélés még várat magára – ha egyáltalán lesz ilyen. Neves történészek augusztus 23-i államcsínyként (Antonescu diktátor eltávolításaként) emlegetik, amelynek révén Románia átlépett Németország mellől a nyugati szövetségesek táborába (amiért a világháborút lezáró békeszerződés során megkapta jutalmát).
Augusztus 23. a totalitárius diktatúrák áldozatai európai emléknapjaként másodszer kerül megrendezésre, a főrendezvény ezúttal Budapesten lesz, az Európai Unió képviselőinek részvételével. Nyilván nem véletlenül kezdődik a megemlékezés a Terror Házában. Az első emléknapot tavaly a lengyel fővárosban, a Varsói Felkelés Múzeumában tartották.
Jámbor Gyula
Nyugati Jelen (Arad)

A kommunizmus bűneinek feltárása továbbra is kötelességünk
A Partiumi Magyar Művelődési Céh (PMMC) és Tőkés László EP-képviselő Központi irodája szervezésében került az európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vándorkiállításának nagyváradi megnyitójára múlt pénteken a Partiumi Keresztény Egyetem székhelyén.
A Totalitarizmus Európában (Fasizmus – Nácizmus – Kommunizmus) című angol nyelvű nemzetközi tárlat megnyitásán jelen volt Marius Oprea történész, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója és Molnár Gusztáv egyetemi tanár, a Ceausescu rezsimmel szemfeorduló, egykori Limes Kör kezdeményezője. A tárlatnyitón Thurzó Sándor József brácsaművész muzsikált, majd Tőkés László mondott rövid beszédet. A kommunistákszlogenjét (Világ proletárjai, egyesüljetek!) parafrazálva elmondta, hogy ennek a tárlatnak egyik fő üzenetét azzal a felszólítással lehetne összefoglalni, hogy Világ antikommunistái, egyesüljetek! „Ezt jelképezi ez a kiállítás, amely ízelítőt nyújt a legtöbb szovjet kommunista ország múltjából, illetve párhuzamba állítja a kommunista totalitárius rendszert a XX. század másik nagy diktatúrájával, a náci, fasiszta rezsimekkel. Ezt a kiállítást az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja indította. A tárlat Pozsonyból indult múlt év szeptemberében, azóta már láthattuk Brüsszelben az Európai Parlament székházában, és most megérkezett Váradra. Én magam ragaszkodtam ahhoz, hogy itt is kiállítsák” – fogalmazott Tőkés László. A rövid beszéd után a jelenlévők átvonultak az egyetem előcsarnokából a díszterembe, ahol folytatódott a rendezvény.
Még él
A díszteremben Tőkés László a jelenlevőknek elmondta: „2009 áprilisáig kellett várni, amíg sikerült egy határozatot elfogadtatni az Európai Parlament plénumán, amely azonos mértéket alkalmaz a két nagy totalitárius rendszerrel, a nemzeti szocializmussal és a kommunista szocializmussal szemben. Mi magyarok többszörösen érintettek vagyunk az ügyben, nem csupán román állampolgárokként, hanem kisebbségi magyarokként is el kellett szenvednünk a kommunista diktatúrát, és nem csupán Romániában, hanem szerte a Kárpát Medencében a vasfüggöny innenső oldalán valamennyi országban, ahol magyarok élnek.” Az EP-képviselő a továbbiakban hangsúlyozta: „foglalkoznunk kell a kommunista múlttal, mert a kommunizmus továbbra is fennáll egyes országokban, Kínában, Észak-Koreában Kubában, de tovább él a posztkommunista országokban is, ennek vagyunk a mai napig elszenvedői. Vaclav Havel mondta valahol, hogy nem csak a kommunizmus bűntetteit kellene kivizsgálni, hanem a posztkommunizmus bűntetteit is. Sajnos a posztkommunizmus nálunk is él, elég ha csak ha két harmaddal hatalomra jutott Ponta-Antonescu rendszerre gondolunk.” Ezt követően említést tett arról, hogy az ország adminisztratív átrendezése is a Ceausescu nevével fémjelzett 1968-as területi átrendezést idézi, hiszen akkor is a történelmi régiók sajátosságait, ezen belül pedig a székelyföldi és a partiumi közösségek érdekeit figyelmen kívül hagyva alakították át az országot. Tőkés László a magyarországi politikai helyzetre is kitért, azt állítva, hogy a Magyar Szocialista Párt (MSZP) posztkommunista erővé torzult, amely a román politikai osztállyal együtt opportunista módon nem akarja továbbvinni a rendszerváltozást. „Aggodalommal látjuk, hogy még mindig mennyi tartaléka van a kommunizmusnak, ezért nekünk is még következetesebben kell fellépnünk ellene” – zárta szavait Tőkés László
Haszonélvezők és áldozatok
Ezt követően Marius Oprea történész a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója szólalt fel, elmondva többek között azt, hogy a kommunizmus két csoportra osztotta a társadalmat, haszonélvezőkre és áldozatokra. A haszonélvezők a volt pártaktivisták, akik most is köztisztségeket foglalnak el, a szekustisztek és az informátorok, akiket most is használnak, valamint mindezeknek a családjaik. Vagyis a kommunizmus privatizálódott. Velük szemben állnak az áldozatok, és az állam nem akarja elismerni, mennyi szenvedést okozott ezeknek az embereknek. „1989 előtt együtt szenvedtünk, de ha lehet ezt mondani, a magyarok még többet szenvedtek, mint a románok. A közös szenvedés összeköt minket” – fogalmazott Marius Oprea, hozzátéve, hogy a hatóságok hallani sem akarnak az áldozatokról. Marius Oprea kijelentette, hogy 2005 óta több mint ötszáz, a kommunista rendszerben elkövetett politikai bűncselekményt tárt fel és továbbított a hatóságokhoz, de ezek közül egyetlen ügy sem került bíróságra. Végezetül aláhúzta azt, hogy a kommunizmus egyik legijesztőbb öröksége a nosztalgia. „Ma már nem jutnak eszünkbe a kommunista rendszerben elszenvedett megaláztatások, ezért fontos az, hogy emlékezzünk arra, mi történt akkor, mert ha elfeledkezünk az áldozatokról, akkor nekünk sem lesz jobb” – figyelmeztetett. Beszédét követően levetítettek egy filmet, amely az általa vezetett történész-régészcsoport munkáját mutatja be, majd pedig Molnár Gusztáv egyetemi tanár beszélt a kommunizmus bűnei és a Szekuritáté iratai kutatásának nehézségeiről. „Kötelességünk feltárni ezt az időszakot, az áldozatok emléke ezt követeli meg” – fogalmazott Molnár Gusztáv.
Pap István
erdon.ro.

EMNT-EMNP: a nacionalista hisztéria a román politikusok rossz lelkiismeretének a megnyilvánulása
A Tőkés László elleni, hazafias mázzal leöntött, nacionalista hisztéria nem más, mint a román politikusok rossz lelkiismeretének a megnyilvánulása – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) hétfőn kiadott közös nyilatkozatában.
A dokumentumot a Tőkés László által elnökölt EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina és az EP-képviselő védnökségével alakult EMNP elnöke, Toró T. Tibor írta alá.
A két szervezet szerint a magyarságnak egyetlen román kormánnyal sem sikerült betartatnia a mai Romániát megalapozó 1918-as Gyulafehérvári Kiáltvány nemzeti önrendelkezésre vonatkozó pontjait, sem pedig a versailles-i békeszerződésekben vállalt, a nemzeti közösségek önigazgatására vonatkozó wilsoni elveket.
Az EMNT és EMNP "a be nem tartott ígéretek miatt kialakult rossz nemzeti közérzet agresszív kitörésének" tarja, hogy Romániában kitüntetése visszavonásával fenyegetik az erdélyi magyarság érdekében Magyarországtól védhatalmi státust kérő Tőkés Lászlót.
A nyilatkozat szerint az EP-képviselő ezzel egy bevált európai modell alkalmazását javasolta, hiszen Dél-Tirol jól példázza: az erőszakos asszimiláció zavart és feszültséget szül, míg az Ausztria védőhatalmi státusának segítségével megvalósított területi autonómia megbékélést és anyagi jólétet eredményezett.
"Románia nem lehet demokratikus állam addig, amíg egy európai megoldást javasoló politikai beszéd ilyen magyarellenes kormányzati hisztériát eredményez" – vélekednek a dokumentum szerzői, akik Bukarestet kettős mérce alkalmazásával is vádolják, arra utalva, hogy Románia tavaly az uniós tagjelöltség megvétózását meglebegtetve eszközölt ki Szerbiától kisebbségvédelmi szerződést, de nem akarja elfogadni, hogy más ország hasonlóan lépjen fel saját külhoni nemzeti közösségei védelmében.
A nyilatkozat szerint Tőkés László állami kitüntetésének esetleges megvonása csak a román állam vezetőit minősítené.
"Tőkés László ettől nem lesz kevesebb, ő ugyanaz a személyiség marad, Lech Walesához vagy Václav Havelhez hasonlóan, aki történelmet írt Kelet-Közép-Európában" – vélekednek a nyilatkozat szerzői.
Szerintük az igazi kérdés az, hogy hajlandó-e a jelenlegi román kormány betartani elődei autonómiára vonatkozó ígéreteit.
"Határozottan visszautasítunk minden nemtelen támadást, amely az elmúlt hetekben a magyar ügy melletti kiállása miatt Tőkés László ellen irányult, illetve az általa többször megfogalmazott javaslatnak megfelelően ezúton is szorgalmazzuk a román–magyar megbékélésről szóló párbeszéd intézményesítését" – zárul az EMNP és EMNT közös nyilatkozata.
A Médiafax augusztus 19-én közölte Victor Ponta román miniszterelnök egy tévéinterjújára hivatkozva, hogy a román kormányfő kész ellenjegyezni egy esetleges elnöki rendeletet, amelyben visszavonják Tőkés László európai parlamenti képviselő román állami kitüntetését.
Az Antena 3 hírtelevízióban Ponta emlékeztetett: volt már precedens arra, hogy ellenjegyzett egy állami kitüntetés visszavonásáról szóló rendeletet, és Tőkés László esetében is kész ezt megtenni.
Tőkés László 2009-ben, a temesvári népfelkelés kitörésének huszadik évfordulóján kapta meg a legmagasabb román állami kitüntetés, a Románia Csillaga érdemrend Lovagi Fokozatát a romániai rendszerváltozás elindításában játszott történelmi szerepéért.
A legfőbb román közjogi méltóságok mindegyike bírálta Tőkés Lászlót azért, mert a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen azt javasolta: Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében úgy, ahogy ezt Ausztria tette Dél-Tirol esetében.
Kitüntetésének visszavonását elsőként Crin Antonescu szenátusi elnök, a Bukarestben kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) liberális társelnöke vetette fel "a román EP-képviselő következetesen románellenes hozzáállásáért".
Korábban Traian Basescu államfő is a román állampolgárságra méltatlannak nevezte az EP-képviselőt, de az érdemrend visszavonására irányuló kérésekre nem reagált.
Az őt ért támadásokat és az érdemrend visszavonását célzó követelést Tőkés László a véleménynyilvánítási szabadság megvonásaként értékelte.
"Íme, megfogant az uszítás, Romániában diktatórikus viszonyok állnak fenn. Jómagam nem kitüntetésért harcoltam Temesváron. Emberi méltóságomban sértenek meg ezzel a javaslattal" – mondta a személyét érő támadásokra reagálva Tőkés László.
MTI

Be kell tartani az ígéreteket (EMNT–EMNP-nyilatkozat)
A Tőkés László elleni, hazafias mázzal leöntött, nacionalista hisztéria nem más, mint a román politikusok rossz lelkiismeretének a megnyilvánulása – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tegnap kiadott közös nyilatkozatában.
A két szervezet szerint a magyarságnak egyetlen román kormánnyal sem sikerült betartatnia a mai Romániát megalapozó 1918-as Gyulafehérvári Kiáltvány nemzeti önrendelkezésre vonatkozó pontjait, sem pedig a versailles-i békeszerződésekben vállalt, a nemzeti közösségek önigazgatására vonatkozó wilsoni elveket. Az EMNT és az EMNP „a be nem tartott ígéretek miatt kialakult rossz nemzeti közérzet agresszív kitörésének” tartja, hogy Romániában kitüntetése visszavonásával fenyegetik az erdélyi magyarság érdekében Magyarországtól védhatalmi státust kérő Tőkés Lászlót. A nyilatkozat szerint az EP-képviselő ezzel egy bevált európai modell alkalmazását javasolta, hiszen Dél-Tirol jól példázza: az erőszakos asszimiláció zavart és feszültséget szül, míg az Ausztria védhatalmi státusának segítségével megvalósított területi autonómia megbékélést és anyagi jólétet eredményezett. „Románia nem lehet demokratikus állam addig, amíg egy európai megoldást javasoló politikai beszéd ilyen magyarellenes kormányzati hisztériát eredményez” – vélekednek a dokumentum szerzői, akik Bukarestet kettős mérce alkalmazásával is vádolják, arra utalva, hogy Románia tavaly az uniós tagjelöltség megvétózását meglebegtetve eszközölt ki Szerbiától kisebbségvédelmi szerződést, de nem akarja elfogadni, hogy más ország hasonlóan lépjen fel saját külhoni nemzeti közösségei védelmében.
A nyilatkozat szerint Tőkés László állami kitüntetésének esetleges megvonása csak a román állam vezetőit minősítené. „Tőkés László ettől nem lesz kevesebb, ő ugyanaz a személyiség marad, Lech Walesához vagy Václav Havelhez hasonlóan, aki történelmet írt Kelet-Közép-Európában” – vélekedik a nyilatkozatot jegyző Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke és Toró T. Tibor, az EMNP elnöke. Szerintük az igazi kérdés az, hogy hajlandó-e a jelenlegi román kormány betartani elődei autonómiára vonatkozó ígéreteit. „Határozottan visszautasítunk minden nemtelen támadást, amely az elmúlt hetekben a magyar ügy melletti kiállása miatt Tőkés László ellen irányult, illetve az általa többször megfogalmazott javaslatnak megfelelően ezúton is szorgalmazzuk a román–magyar megbékélésről szóló párbeszéd intézményesítését” – zárul az EMNP és az EMNT közös nyilatkozata.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

EMNT–EMNP: rossz lelkiismereti megnyilvánulás a nacionalista hisztéria
A Tőkés László elleni, hazafias mázzal leöntött, nacionalista hisztéria nem más, mint a román politikusok rossz lelkiismeretének a megnyilvánulása – olvasható az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kiadott közös nyilatkozatában.
A dokumentumot a Tőkés László által elnökölt EMNT ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina és az EP-képviselő védnökségével alakult EMNP elnöke, Toró T. Tibor írta alá.
A két szervezet szerint a magyarságnak egyetlen román kormánnyal sem sikerült betartatnia a mai Romániát megalapozó 1918-as Gyulafehérvári Kiáltvány nemzeti önrendelkezésre vonatkozó pontjait, sem pedig a versailles-i békeszerződésekben vállalt, a nemzeti közösségek önigazgatására vonatkozó wilsoni elveket.
Az EMNT és EMNP „a be nem tartott ígéretek miatt kialakult rossz nemzeti közérzet agresszív kitörésének” tarja, hogy Romániában kitüntetése visszavonásával fenyegetik az erdélyi magyarság érdekében Magyarországtól védhatalmi státust kérő Tőkés Lászlót. A nyilatkozat szerint az EP-képviselő ezzel egy bevált európai modell alkalmazását javasolta, hiszen Dél-Tirol jól példázza: az erőszakos asszimiláció zavart és feszültséget szül, míg az Ausztria védőhatalmi státusának segítségével megvalósított területi autonómia megbékélést és anyagi jólétet eredményezett.
„Románia nem lehet demokratikus állam addig, amíg egy európai megoldást javasoló politikai beszéd ilyen magyarellenes kormányzati hisztériát eredményez” – vélekednek a dokumentum szerzői, akik Bukarestet kettős mérce alkalmazásával is vádolják, arra utalva, Románia tavaly az uniós tagjelöltség megvétózását meglebegtetve eszközölt ki Szerbiától kisebbségvédelmi szerződést, de nem akarja elfogadni, hogy más ország hasonlóan lépjen fel saját külhoni nemzeti közösségei védelmében.
A nyilatkozat szerint Tőkés László állami kitüntetésének esetleges megvonása csak a román állam vezetőit minősítené.
„Tőkés László ettől nem lesz kevesebb, ő ugyanaz a személyiség marad, Lech Walesához vagy Václav Havelhez hasonlóan, aki történelmet írt Kelet-Közép-Európában” – vélekednek a nyilatkozat szerzői.
Szerintük az igazi kérdés az, hogy hajlandó-e a jelenlegi román kormány betartani elődei autonómiára vonatkozó ígéreteit.
„Határozottan visszautasítunk minden nemtelen támadást, amely az elmúlt hetekben a magyar ügy melletti kiállása miatt Tőkés László ellen irányult, illetve az általa többször megfogalmazott javaslatnak megfelelően ezúton is szorgalmazzuk a román–magyar megbékélésről szóló párbeszéd intézményesítését” – zárul az EMNP és EMNT közös nyilatkozata.
Szabadság (Kolozsvár)

Tőkés kitüntetése: levélben fordult egy amerikai alapítvány Băsescuhoz
Traian Băsescu elnökhöz intézett nyílt levélben tiltakozott Lee Edwards amerikai történész, a washingtoni Kommunizmus Áldozatainak Emlékműve Alapítvány elnöke amiatt, hogy Tőkés László európai parlamenti képviselőt meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől.
Edwards az MTI washingtoni irodájához helyi idő szerint péntek este eljuttatott levelében felhívta a figyelmet arra, hogy Tőkés László a szabadság és a demokrácia nemzetközileg elismert harcosa, aki 2009-ben megkapta az alapítvány Truman-Reagan Szabadságérmét.
Rámutatott, hogy noha politikájának megfelelően az alapítvány nem avatkozik be szuverén államok belügyeibe, védelmébe veszi az általa kitüntetésben részesített olyan elismert személyiségeket, amilyen Tőkés püspök, amikor súlyos sérelem éri őket.
A levél emlékeztetett: Tőkés Lászlónak az 1989. december 15-16-i romániai forradalomban játszott szerepe jól ismert és vitán felül áll. Ezért részesült - Václav Havelhez, Lech Walesához és II. János Pál pápához hasonlóan - az alapítvány legmagasabb kitüntetésében. Nem sokkal később kapta meg Tőkés László a Románia Csillaga érdemrendet.
Az alapítvány elnöke igazságtalannak és alaptalannak nevezte az érdemrend becsületbíróságának a kitüntetés visszavonását indokoló állításait, amelyek szerint Tőkés László "alkotmányellenes" magatartást tanúsított és "megsértette az európai értékeket"
"Az alapvető európai értékek és Románia alkotmánya magukban foglalják a szólás szabadságát és azt a jogot, hogy valaki vitatott kérdésekben felemelje a szavát. A nyílt és nyilvános vita engedélyezése a működő demokrácia és alkotmányosság része, amit nem szabad megváltoztatni" - mutatott rá a levél. Edwards felszólította a román elnököt, hogy a becsületbíróság határozatának és a kitüntetés visszavonásának elutasításával bizonyítsa elkötelezettségét a szólás szabadsága és a demokratikus értékek iránt.
Két román ellenzéki újságíró védelmébe vette Tőkés László európai parlamenti képviselőt pénteken, elítélve azt, hogy az 1989-es kommunistaellenes forradalom hősét meg akarják fosztani a Románia Csillaga érdemrendtől. A Ion Iliescu és Victor Ponta Romániájában a hóhér visszavonhatja az áldozat kitüntetését című, közösségi portálokon terjedő blogbejegyzésükben Stefan Ciocan és Victor Lungu élesen elítélik, hogy az érdemrend becsületbíróságának tagjaiként olyanok minősítették méltatlannak a volt temesvári lelkészt a kitüntetésre, mint Constatin Degeratu volt vezérkari főnök, akit írásukban az 1989-es kolozsvári sortüzek egyik közvetett felelősének, Ceasusescu elnyomó gépezete kiszolgálójának neveznek. A Catavencii című szatirikus portálon Patrick Andre de Hillerin pénteken közzétett írásában úgy vélekedett: Ceausescu politikai rendőrsége, a hírhedt Securitate sosem bocsátotta meg Tőkésnek a forradalomban játszott szerepét, és egykori embereit ma is fűti a bosszúvágy. A szerző szerint ők befolyásolhatták Victor Ponta miniszterelnököt, hogy a kitüntetés visszavonását kezdeményezze.
maszol/MTI

Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
A Ceausescu-diktatúrát megdöntő népfelkelés 24. évfordulóján Tőkés László volt temesvári lelkipásztor egy sajtótájékoztató keretében bejelentette az 1989-es Temesvári Emlékbizottság megalakulását. Ezen alkalomból Temesváron, a forradalom kitörésének első és szimbolikus helyszínén ma, 2013. december 15-én a tőle jogtalanul elvitatott Románia Csillaga érdemrendet az Emlékbizottságnak adományozta.
Tőkés László N Y I L A T K O Z A T A
„Meddig sántikáltok kétfelé?” – szegezi nekünk a helyzet- és lelkiismeret-vizsgálatra késztető kérdést Illés próféta, majd pedig ugyanő rögtön el is igazít bizonytalankodásunkban ekképpen: „Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek azt” (1.Kir 18,21).
A próféta szavával hangzik egybe Krisztus tanítása: „Senki sem szolgálhat két Úrnak… Nem szolgálhatok Istennek és a Mammonnak” (Mt. 6,24).
Mammon a Pénz, Baál a Hatalom bálványa, illetve jelképe a Szentírásban. Az Isten- és emberellenes diktatúrák pénzzel és hatalommal tartották uralmuk alatt a lelkeket. Ceausescu idejében inkább a zsarnoki megfélemlítés tartották fogságban őket, utóbb, a posztkommunizmus időszakában pedig az anyagiak, az érdekek, a korrupció vették át a hatalom szerepét.
Mindkettőtől meg kell szabadulnunk – immár végérvényesen. A kommunista önkényuralom bukásához vezető temesvári felkelés 24. évfordulóján azáltal emlékezünk hitelesen, és akkor maradunk hűek temesvári református gyülekezetünkhöz – egykori önmagunkhoz –, valamint a szabadságért életüket feláldozó vagy kockáztató Temesvár népéhez, hogyha az emberi uralommal szemben Isten előtt hajlunk meg, és az ő igazságához ragaszkodunk – azonképpen, amiként Péter és apostoltársai tesznek bizonyságot erről: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel. 5,29). 1898 szent várakozásokkal teli adventjében nekünk is ez volt az igei jelmondatunk és meggyőződésünk, amikor a kollaboráns püspöki önkénnyel, valamint az ateista Ceausescu-rezsimmel bátran szembeszállunk református közösségünkben.
Egy egészen friss közvéleménykutatás felmérése szerint országunk polgárainak közel a fele úgy ítéli, hogy a kommunizmus jobb volt Románia számára, mint ami utána következett. A felmérés sokkoló adatai arra vallanak, hogy – bibliai szóhasználattal élve – Románia népe „kétfelé sántikál” a kommunista múlt és a demokratikusnak nevezett jelen között. Ez ügyben még az sem igazán jelenthet vigaszt, hogy a kommunizmus iránt nosztalgiát és illúziókat táplálók aránya Erdélyben az országos átlagnál alacsonyabb (44,4–43,1), míg Partiumban és Bánságban „csupán” 36,2%.
Viszonylagosan jobb temesközi–partiumi regionális eredményeink az 1989-ben elkezdődött rendszerváltozás folytatására és beteljesítésére indítanak bennünket. Más szóval: jövőnket az 1989-es alapokra kell helyeznünk, hogy a keservesen megszenvedett múltat, a Kondukátor sötét korát senkinek ne legyen oka visszasírnia.
Vaclav Havel véleménye szerint egy második rendszerváltozásra van szükség: a kommunizmus után a posztkommunizmust is meg kell buktatni a volt szovjet tábor országaiban.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács tegnap tartott 10. évfordulóján mi is egy új rendszerváltozás mellett foglaltunk állást. A romániai kommunista visszarendeződés körülményei között ennek szükségessége: nyilvánvaló.
Az EMNT tegnapi ünnepi ülésén 1989 jövő évi 25. évfordulójára jubileumi emlékévet hirdetett. Ezzel együtt a temesvári felkelés egykori kiváltói – résztvevői és részesei – megalakították az 1989-es Temesvári Emlékbizottságot (lásd tagjainak névsorát mellékelve). Közös célunk az – melyben minden bizonnyal valamennyi romániai rendszerváltoztató erő és szervezet osztozik –, hogy ne hagyjuk ellopni a forradalmat, és a múlttal való szembenézés, valamint az igazság kimondása és az igazságtétel előmozdítása révén is továbblendítsük a 24 évvel ezelőtt elkezdődött demokratikus rendszerváltozás folytatását.
Európai szinten ugyanezeket a célokat és feladatokat vallja a magáénak az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja. A szomszédos Magyarországon viszont mostanság van megalakulóban a Nemzeti Emlékezet Bizottsága.
A rendszerváltozásnak kisebbségpolitikai, nemzetiségi téren is végbe kell mennie. A temesvári románok, magyarok, németek, szerbek, a különböző etnikai és vallási közösségek 1989 Szabadító Karácsonyán való összefogása arra figyelmeztet, hogy a romániai demokrácia próbaköve és – egyik –fokmérője a kisebbségi közösségek jogainak és egyenrangúságának biztosítása.
A „Steaua României” / Románia Csillaga érdemrend visszavonásának szándéka körül kialakult botrányos helyzettel kapcsolatban, találóan állapítja meg Borbély Zsolt politológus, hogy ez ügyben „az egész erdélyi magyarság áll a román hatalom célkeresztjében”. Az érdemrend becsületbíróságának múlt havi döntése vonatkozásában egyik román forradalmi harcos pedig ezt írta telefonüzenetében: „Minthogyha 1989 decemberében volnánk” („Parcă suntem în decembrie 1989”). Nem kétséges, hogy a Victor Ponta-féle neokommunista, álliberális kormány – miként az elmúlt negyed században mások is: nemcsak a magyaroktól, hanem Temesvár népétől akarja „ellopni” az 1989-es forradalmat, vagy legalábbis elvitatni és lekicsinyíteni az abban játszott, meghatározó szerepüket.
Válaszképpen ezekre a törekvésekre, ezennel Temesvár forradalmi felkelőinek és hőseinek ajánlom fel jelképes formában a Románia Csillaga lovagi érdemrendemet, mellyel a Tismăneanu-jelentést kezdeményező, a kommunista diktatúrát elítélő Traian Băsescu államelnök tüntetett volt ki, 2009 decemberében. A magas kitüntetéssel együtt méltán megilleti őket egész Románia elismerése.
Küszöbön álló Emlékévünk központi gondolata: az Igazság és békesség. Ésaiás próféta hirdeti, hogy: „Lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké” (És. 32,17). – Igazság- és szabadságharcunkat azért kell folytatnunk, hogy a kommunizmus visszahúzó örökségétől megszabadulva, végre igazi békességben és biztonságban élhessen országunk népe, és mi, magyarok is itthon érezhessük magunkat Erdélyben.
Temesvár, 2013. december 15.
Tőkés László
1989-es Temesvári Emlékbizottság
Tőkés László
Balaton Zoltán
Borbély Imre
Borbély Zsolt Attila
Gazda Árpád
Kabai József
Kincses Előd
Mátyus Ernő
Molnár János
Sepsy Béla
Sükösd Antal
Teleki László
Tolnay István

Az erdélyi magyar politikai vezetők évértékelője 1.
A Kossuth Rádió Határok nélkül című műsora arról szólt, miként értékelik az elmúlt esztendőt a romániai magyar politikusok.
Oláh Gál Elvira előbb Kelemen Hunorral, az elnökével beszélgetett, aki elégedett azzal, hogy ellenzéki pozíciójuk ellenére is sikerült bevinni az alkotmánytervezet első cikkelyébe azt, hogy a nemzetiségi közösségek államalkotó tényezők, ha nem is éppen abban a formában, ahogy azt ők szerették volna. Kelemen nem mondja, hogy a közösségi jogok terén áttörés történt, de szerinte valamiféle mentalitásváltásra mindenképpen sor került.
Kelemen Hunor azt is sikerként emlegeti, hogy a 70 százalékos kormányzati többséggel szemben demokratikus eszközeikkel sikerült megakadályozzák a régió-átalakítást, ami szerinte katasztrofális következményekkel járt volna úgy Székelyföld, mint a Partium számára. Az elnök arra is büszke, hogy a decentralizációs törvény tárgyalásánál az ők módosító javaslataiknak több mint felét elfogadták. Az RMDSZ elnöke a Székelyek Nagy Menetélésében vállalt szerepükről is szólt, kihangsúlyozva, hogy a közösségi akarat, és az RMDSZ politikája között nincs szakadék.
A brüsszeli kezdeményezésükről Kelemen azt mondta, hogy sikerült egy olyan kisebbségi szolidaritást elérni, amely példátlan a FUEN keretein belül, amit nem szakmai, hanem csupán politikai érvekkel tudtak elutasítani.
Mindezek értelmében Kelemen Hunor sikeresnek tartja a 2013-as esztendőt, hiszen állítja: betudták bizonyítani, hogy ellenzékből is elérhetők ilyen szintű eredmények, viszont amihez nem férnek ők hozzá, azok a költségvetési pénzek.
Végül Kelemen Hunor elmondta, hogy a nemzeti minimum mindig létezett, az autonómiáról sosem voltak vitáik, esetleg csak az eszközök használatáról vitáztak, na meg arról, hogy ki képviselje az erdélyi magyarságot, azaz kié legyen a hatalom.
2014-ben nekünk a legnagyobb kihívás az EP választás, a Magyarországi parlamenti választásokon az erdélyi magyaroknak élni kell szavazati jogukkal – jelentette ki az RMDSZ elnöke.
László Edit Zsuzsannával beszélgetve Biró Zsolt, az MPP elnöke az elmúlt év eseményeiből kiemelte, az RMDSZ ígéretét, miszerint tárgyalni fognak az EP választásokkal kapcsolatosan és örömmel nyugtázta, hogy az autonómiáért vívott harcban sikerült áttörést elérni, és most már ez ügy mellé minden erdélyi magyar politikai erő felsorakozott.
Biró bízik abban, hogy az EP választásokra sikerül egy olyan listát összeállítani, amit majd mindenki magáénak fog érezni, hiszen az MPP rendelkezik egy olyan szakember-garnitúrával, amelyet bejutós helyre tud ajánlani a „válogatottba.” Mi szövetségben gondolkozunk – jelentette ki az EP-listáról az MPP elnöke.
Mi elsősorban az RMDSZ fele próbálunk elmozdulni, de mindenkivel tárgyalunk, nem zárkózunk el a Néppárttól sem, viszont vegyék figyelembe az erőviszonyokat: Hargita megyében 7 polgármesterünk van, de van polgármesterünk Kovászna megyében és a Partiumban is.
Lehőcz Lászlónak Toró T. Tibor, az EMNP elnöke elmondta, hogy pártja is koalíciót szeretne az EP választásokra úgy, hogy Tőkés László a közös listán induljon. Mi egy pártkoalícióban gondolkozunk, mert ha összefogunk, akkor elérjük azt az eredményt, amit 2009-ben elértünk, magyarázta az elnök. Mivel Lech Walenza és Vaclav Hável mellett Tőkés László neve is a rendszerváltók között van, az nem szabad kérdés legyen, hogy folytassa-e ő azt a munkát, amit Brüsszelben elkezdett, Tőkés László a kárpát-medencei magyar egység egyik szimbolikus figurája – fogalmazott az Toró. Hozzátette: Tőkés Lászlóra az RMDSZ-nek is szüksége van, még akkor is, ha politikailag sok kérdésben nem egyeznek vele.
Toró elégedett azzal, hogy 2013-ban sikerült a közösséget megmozgatni, példának említve itt március tizedikét, a Székely Szabadság napját, amikor Marosvásárhelyen mintegy 30 ezer ember gyűlt össze, vagy októberben a Székelyek Nagy Menetelését, amelyre százezres nagyságrendben sikerült mozgósítani a székelyeket, és nem csak őket. Hozzátette: a menetelés kialakított egy olyan hangulatot, amellyel szemben egyelten politikus sem merne menni.
A Néppárt elnöke megemlítette a feszültségeket is, amelyek az RMDSZ-nek tulajdoníthatóan a közéletet „szabdalták” és jelentős zavart is okoztak a fejekben.
A magyarországi választások az erdélyiek számára olyan mint az olimpia: a részvétel a fontos, mert a mi szavazataink ugyan nem befolyásolják érdemben az eredményt, viszont ha magas lesz a részvétel, ez akkor azt jelenti majd, hogy az Orbán-kormány döntéssorozatai fontosak voltak a külhoni magyarok számára – fejtette ki Toró.
Kossuth Rádió
Erdély.ma

Toró: az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli az erdélyi magyar pártokat
Az erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációjáról, az európai parlamenti választásokról, illetve az alkotmánymódosításról beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke január 16-án Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
„Elsődleges feladatunknak tekintjük a magyarországi választásokra való regisztrációt” – jelentette ki Toró. Mint mondta, a statisztikák szerint több mint 110 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált eddig a magyarországi választásokra, ebből 75 ezer erdélyi. Elmondta, hogy jelenleg 30 ezer fölé tehető azok száma, akik a Néppárt vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) segítségével regisztráltak papír alapú űrlapon. A következő hónapokban a regisztrációban nyújtott segítség kiemelt tevékenysége lesz a Néppártnak, ezért jelenleg országszerte segítenek a párt és az EMNT képviselői a külhoni választási névjegyzékbe való regisztrálásban mind papíron, mind online módon. „Az a célunk, hogy Erdélyben elegendően magas legyen a regisztrált magyarok száma, hogy a közösség visszaigazolhassa a magyar kormány nemzetpolitikáját” – mondta Toró. Hangsúlyozta: a magyarországi választásokon való részvétel nem pártpolitikai kérdés, mindenkinek a feladata, hogy minél több erdélyi magyar állampolgárt mozgósítson. Elmondta, hogy közéleti szereplők is egyetértenek ennek fontosságával, megemlítette, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja ezt, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Az Európai Parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet” – szögezte le Toró. Ez a megoldás azért optimális, mivel egyrészt nincs törvényi akadálya, vagyis ugyanúgy 5 százalékos a küszöb, mint az egyes pártok esetében, másrészt egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, harmadrészt Tőkés László az egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak (Václav Havel és Lech Walesa mellett), így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb. Hozzátette, hogy a Néppárton belül is nyitott a vita: több vélemény van az európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan, és mindegyikben van logika. Hivatalos döntés, stratégiai álláspont a Néppárt Országos Választmányának február 22-i ülésén várható, addig a párt belső fórumain zajlik a vita.
Toró szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne a Fidesz nemzetpolitikájának. „Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget” – szögezte le a Néppárt elnöke.
A bukaresti kormánykoalíció azzal kapcsolatos tervéről, hogy egy időben rendezzék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást, Toró T. Tibor úgy vélekedett: nem helyes a kettőt összekapcsolni, mivel a két szavazást más-más logika szerint kell megtervezni és lebonyolítani. „Jogilag nem összeférhetetlen a kettő, viszont politikailag és erkölcsileg aggályos az egyidejűség” – fogalmazott Toró. Szerinte ha ez megtörténik, akkor az erdélyi magyar közösség szempontjából megerősíti a koalíciós kényszert. A jelenlegi alkotmány és a népszavazási törvény szerint ugyanis a referendum érvényességével 50 százalék plusz egy szavazatos többség szükséges, ezért a román pártok a maximális mozgósításra törekednek, a magas román részvétel mellett pedig nehéz lesz a megfelelő magyar részvételt biztosítani az EP-választásokon.
Az alkotmánymódosítás tartalmi kérdéseiről szólva Toró megemlítette, hogy az RMDSZ három általa javasolt módosítás kapcsán beszél sikerről. Az első a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, amely a Néppárt elnöke szerint nem más, mint a probléma kivetítése a múltba, hiszen a módosítás értelmében a központosított román nemzeti egységállam létrehozásában fontos szerepet játszott az ortodox egyház, a királyi ház és a nemzeti kisebbségek. „Ez azért is tűnik majdhogynem gúnyolódásnak, mivel nem egy jövőbe mutató kitétel, nincs benne az, hogy a jövőben számolnak velünk. Ezért ezt a módosítást a jelenlegi formájában nem támogathatjuk” – fogalmazott Toró.
A másik, az RMDSZ által sikerként kommunikált módosítás a 6. cikkelyt érinti, amely a Szövetség szerint megteremti az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájának törvényes alapjait. „A módosítás problémás, mivel a parlamentben évek óta porosodó kisebbségi törvényhez köti a kitétel végrehajtását, és nem határozza meg sem a kulturális autonómia ismérveit, sem pedig azt, hogy kit tekint a közösség törvényes képviselőjének” – mondta Toró.
Hasonlóképpen problémás a nemzeti szimbólumok használatát garantáló módosítás is, mivel tulajdonképpen alkotmányos alapot teremt a székely zászló betiltásához. „A székely zászló használatát nem garantálja az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségeket említő cikkely, mivel a székelység nem etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbség” – figyelmeztetett Toró.
A Néppárt nem érthet egyet ezekkel a módosításokkal, ráadásul az elfogadott alkotmánymódosítási javaslatok között nem szerepel a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvként való elismerése, sem pedig a különleges jogállású régiók kérdése sem, mondta Toró, aki szerint az erdélyi magyar pártoknak egyeztetniük kellene, és közös álláspontot kellene kialakítaniuk az alkotmánymódosítás kapcsán. Újságírói kérdésre válaszolva Toró T. Tibor elmondta, a Néppárthoz nem jutott el az az autonómiatervezet, amelyet az RMDSZ ígért korábban, és amelyről a Szövetség vezetői azt mondták, hogy egyeztetni fognak az erdélyi magyar közösség egészével. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Kms.mtva.hu,

EMNP: optimális megoldás lenne a koalíció
Továbbra sem hajlik az RMDSZ az erdélyi magyar koalíció létrehozására az európai parlamenti választások esetében, holott az összefogásra csütörtökön újfent javaslatot tett az EMNP, egy nappal korábban pedig az MPP is.
Miközben Toró T. Tibor néppárti elnök szerint az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli a magyar alakulatokat, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök leszögezte: a szövetség nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem. Közben az ugyancsak összefogást sürgető Tőkés László nem erősítette meg, hogy Fidesz-listán indul az európai megmérettetésen.
Az európai parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet – szögezte le csütörtökön Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján azzal indokolta álláspontját, hogy nincs törvényi akadálya a koalíciónak, arra ugyanúgy öt százalékos küszöb érvényes, mint az egyes pártok esetében.
Szerinte egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, annál is inkább, mivel az EP-választás és az alkotmánymódosító népszavazás összekapcsolása esetén a román pártok „maximális mozgósítási üzemmódba kapcsolnának", hiszen az alaptörvény elfogadtatásához legkevesebb 50 százalékos részvétel szükséges.
„Másrészt Václav Havel és Lech Walesa mellett Tőkés László egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak, így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb" – állapította meg Toró. Hozzátette, a néppárton belül is megoszlanak a vélemények az EP-választás kapcsán, bizonyos álláspontok szerint az alakulatnak önállóan kellene indulnia, mások úgy gondolják, Tőkés László függetlenként újra sikeres lehet. Hivatalos döntést az országos választmány február 22-i ülésén hoz az alakulat az ügyben.
Toró T. Tibor jogi szempontból kivitelezhetőnek, politikai és morális szempontból azonban aggályosnak nevezte a bukaresti kormánykoalíció tervét, miszerint egy időben rendeznék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást. A néppárt elnöke arról is beszámolt, hogy az EMNP tárgyalt az erdélyi történelmi egyházak képviselőivel a magyarországi választásokat megelőző regisztrációról. Közölte, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Toró T. Tibor szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet a májusi megmérettetésen, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne az Orbán Viktor vezette alakulat nemzetpolitikájának.
„Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget" – szögezte le a néppárt elnöke. Tőkés egyébként az indulását firtató kérdésre a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban leszögezte, meg kell nézni, mi az erdélyi magyarság érdeke, és nem volna méltó, ha a Fidesz vezetőivel való konzultáció nélkül nyilatkozna a kérdésről.
Arra, hogy volt-e megkeresés a Fidesztől, amire korábban Toró T. Tibor utalt, Tőkés úgy válaszolt: ilyenről nincs tudomása. „De én a néppártnak csupán a védnöke vagyok, s lehet, hogy ő pártelnökként folytatott idevágó megbeszéléseket" – jelentette ki Tőkés, hozátéve: a hírnek az a szépséghibája, hogy róla szól és nem arról, amiről kellene, azaz az erdélyi magyarság erős brüsszeli képviseletéről.
„Az RMDSZ az együttműködéstől való elzárkózással azt kockáztatja, hogy a puszta erdélyi képviseletünk is veszélybe kerül. Úgy látom, a szervezet végső soron megelégedne egy pártgyőzelemmel, azaz legfeljebb két képviselő Strasbourgba küldésével" – fejtette ki Tőkés. Emlékeztetett: 2009-ben azért küldhetett az erdélyi magyarság három képviselőt Brüsszelbe, mert közösen indultak az autonomisták és az RMDSZ, szerinte ezen az úton kellene továbbhaladni most is.
Közben Szatmárnémetiben Kelemen Hunor leszögezte: az RMDSZ nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem, az alakulat EP-jelöltlistája a szövetség neve és a tulipán jele alatt fut majd. „Nem akarjuk feladni azt a 25 éves politikai brandet, amit felépítettünk, és amelyet minden egyes voksoláskor az erdélyi magyarság megerősített. Semmi sem indokolja, hogy erről lemondjunk" – fejtette ki csütörtökön az RMDSZ vezetője, határozottan elutasítva az EMNP általa rögeszmének nevezett, a koalícióra és Tőkés listavezetői pozíciójára vonatkozó javaslatát.
Kelemen bejelentette azonban, hogy január folyamán tárgyalni fog a májusi megmérettetés kapcsán Biró Zsolttal. A Magyar Polgári Párt elnöke ugyanis szerdán elmondta, azt tartaná korrektnek és felelős magatartásnak az RMDSZ részéről, ha koalíciót kötne a polgári alakulattal az EP-választásokra, a listán pedig a harmadik helyet átengedné az MPP-nek.
Bonyolult autonómiastatútum Január végére végleges lehet az RMDSZ vezetői által a tavalyi év végére ígért székelyföldi autonómiastatútum. Kelemen Hunor szerint azért nem készültek el időben, mert a tervezet elkészítése bonyolultabbnak mutatkozott, mint ahogy azt gondolták. „Most is itt van a táskámban, megmutathatom az eddig elvégzett munka eredményét, melyet magamhoz vettem, hogy elolvashassam" – nyilatkozta a Krónikának csütörtökön a szövetség elnöke Szatmárnémetiben. Hozzátette, a statútumot igyekszenek mihamarabb elkészíteni, hogy a törvényhozás tavaszi ülésszakán benyújtsák a bukaresti parlamentben.
Kelemen Hunor azzal magyarázta a polgáriak iránti „részrehajlást", hogy az MPP „tisztességesen viszonyult" a szövetséghez a 2012-es parlamenti választások előtt, amikor az EMNP-vel ellentétben nem indított jelölteket, nem veszélyeztetve az erdélyi magyarok parlamenti képviseletét. Kelemen ugyanakkor nem zárkózott el attól, hogy más pártok jelöltjeinek helyet adjanak a szövetség listáján.
A Krónika ezzel kapcsolatos kérdésére úgy válaszolt: aki ezen szerepel majd, annak RMDSZ-tagnak kell lennie, mert ezt követeli a törvény. Hozzátette: február 15-éig várják a jelentkezőket, a jelöltek kilétéről és sorrendjéről azután döntenek. Kelemen hibának nevezte továbbá, hogy a kormány összekötné az EP-választásokat az alkotmánymódosító népszavazással. „Tudjuk előre, hogy az alaptörvény módosítása kapcsán hisztérikus vitákra lehet számítani a román pártok részéről, és nem tartjuk jónak, hogy ezek beárnyékolják az EU-val kapcsolatos témákat" – fejtegette az elnök.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),

Marosvásárhelyen a Hallgatás fala
Az 1989-es forradalom 25-ik évfordulójára korabeli fényképekből és dokumentumokból összeállított, a Hallgatás fala című kiállításnak ad helyet pénteken a marosvásárhelyi Kultúrpalota. A délelőtt megnyitott tárlatot este hatig lehet megtekinteni.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vándortárlaton ismerteti a rendszerváltás történetének dokumentumait, az azt megelőző korszakot is ismertetve. Az egyedi hangulatú kiállítás a Hallgatás fala nevet viseli, hiszen falak között kanyarog a néző és kap ízelítőt abból, ami 1944 és 1965 között történt Romániában, arról, hogy hogyan alakult meg szovjet beavatkozással a baloldali kormány, amit az ellenzéki pártok vezetőinek bebörtönzése követett, illetve létrejött az egypárti uralom.
Aki élt abban a korban, élő emlékei vannak a Ceaușescu-éráról. Aki később született, fotók, dokumentumok által kaphat betekintést a diktátor mindennapjaiba, az egyház helyzetébe, a nélkülözésekbe, amelyek 1971-től kezdődően a nyolcvanas évek végére vált a legelviselhetetlenebbé. Mert félni kellett a diktatúrában, nem szabadott megszólalni, erre alapult a rendszer – hangsúlyozta Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje.
Végignézve a tárlatot, az ember azt gondolná, törvényszerű volt a forradalom kitörése, ami nem győzhetett volna, ahogy Cseh Gábor, az EMNT helyi elnöke fogalmazott, a magyar és román összefogás nélkül, a temesvári kiskatonák nélkül, akik szembe mertek fordulni a parancsot adó hatalommal.
A tárlat az 1989-es, Tőkés László által kirobbantott forradalomról szóló részletes beszámoló után a Közép-Kelet európai helyzetet is átfogja, fotókban ismerteti a fontosabb, a rendszerváltásban szerepet vállaló személyiségeket: Gorbacsov, Lech Walesa, Vaclav Havel, Orbán Viktor.
Nem marad ki a felsorolásból az 1990-es fekete március néven elhíresült marosvásárhelyi esemény sem, illetve az 1990 és 2006 közötti Románia, majd a 2007-es európai uniós csatlakozás eseménye sem.
A kiállítást szakmailag Soós Zoltán, a Maros megyei múzeum igazgatója méltatta, rámutatva, hogy a hivatalos adatok szerint 1500 áldozata volt a romániai diktatúrának, a valóságban ennél is több.
A vándortárlat következő állomása Székelyudvarhely, ahonnan Csíkszeredába, Sepsiszentgyörgyre majd Kolozsvárra szállítják.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Temesvári vitafórum a bukaresti bányászjárás 25. évfordulóján
„Nemzetközi bíróság ítélkezzen a kommunizmus bűnei fölött!”
Tőkés László EP-képviselő irodája és a Temesvár Társaság június 13-án, szombaton, a bukaresti bányászjárás negyedszázados évfordulóján „Ugyanazon üldözöttek, ugyanazon üldözők” címmel rendezett vitafórumot a kommunista bűntettek ügyében megkövetelt igazságtételről. Az eseményen részt vett Tőkés László európai parlamenti képviselő, Európai Néppárt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Dan Voinea ny. vezérőrnagy, a Legfelsőbb Bíróság és Semmitőszék melletti Ügyészség Katonai Részlegének volt helyettes főügyésze és Florian Mihalcea újságíró, a Temesvár Társaság elnöke. A vitafórum résztvevői arra a következtetésre jutottak, hogy kommunizmus romániai áldozatainak csak egy nemzetközi bíróság szolgáltathatna igazságot.
A Toró T. Tibor EMNP alelnök moderálta beszélgetés kisebb incidenssel indult: egy utólag Romulus Iancu néven bemutatkozó férfi felpattant és a román himnuszt kezdte énekelni, állítólag azzal a szándékkal, hogy emlékeztesse a jelenlevőket: Romániában élünk. A rendezvény vezérszónoka, Tőkés László azzal nyugtatta meg a kedélyeket, hogy emlékeztetett rá: 1989 decemberében először a református parókia előtt énekelte el a tömeg az Ébredj, román! kezdetű nemzeti dalt. Az EP képviselő hozzátette: Strasbourgban külön bizottság alakult, amelynek feladata az „európai történelem egyesítése”. és nagyon aktuális lenne az egymásnak gyakran ellentmondó román és magyar történészek álláspontját is közelíteni egymáshoz.
Megalkuvás nélkül című politikai nyilatkozatában Tőkés László felidézte az 1990-es év első felének történelmi eseményeit, amikor Ion Iliescu és társai megakadályozták a Temesvári Kiáltvány 8-as pontjának alkalmazását – az egykori kommunista nomenklatúra és a hírhedt román titkosszolgálat tagjai három törvényhozási ciklus idejére ne vállalhassanak köztisztséget, magas állami funkciókat –, majd a marosvásárhelyi „fekete március” és a június 13–15. közötti bukaresti bányászjárás alkalmával, tipikus kommunista módszerekkel kegyetlenül leszámoltak a jogokat követelő magyarokkal és a posztkommunista rendszer politikai ellenfeleivel. A félrevezetett tömegek 1990. május 20-án elsöprő többséggel segítették győzelemre a Román Kommunista Párt helyébe lépő Nemzeti Megmentési Frontot. „Alig fél évvel a »bukása« után »pártunk és kormányunk«, valamint a volt Szekuritáté szinte zökkenőmentesen térhetett vissza a hatalomba.” – emlékeztetett Tőkés László. Az EP képviselő Václav Havel szavait idézte: második rendszerváltozásra van szükség; az áldemokratikus posztkommunista rezsim is bukásra van ítélve. „Mai konferenciánk vetületében ez azt jelenti, hogy szabadságharcunkkal együtt és azzal párhuzamosan tovább kell folytatnunk igazságharcunkat – mondta Tőkés László. A történelmi és a társadalmi igazságosság – egyebek mellett – megköveteli, hogy szembenézzünk a kommunista múlttal, a nácizmus megítéléséhez hasonlóan ítéletet mondjunk a totalitárius kommunista diktatúra által elkövetett, emberiség elleni bűncselekmények, valamint tetteseik fölött, és igazságot szolgáltassunk az áldozatoknak és utódaiknak.” Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idén májusban Brüsszelben rendezett konferenciát Nemzetközi igazságtétel a kommunizmus bűntettei ügyében címmel. „Az Európai Parlament 2009 áprilisi határozatának köszönhetően létrejött nemzetközi szervezet tanácskozásán egy olyan európai büntetőbíróság létrehozását szorgalmazták, mely a kommunista diktatúrák által az emberiség ellen elkövetett bűncselekmények és háborús bűnök számonkérését, illetve a még életben lévő tettesek felelősségre vonását volna hivatott intézni. A Platform – egyebek mellett – azt is számba vette, hogy Alexandru Vişinescu és Ion Ficior volt börtönparancsnokok törvény elé állításával, bár nagyon megkésve és igen lassú ütemben, de Romániában mégiscsak beindulni látszik egyfajta igazságtétel. A sorban a következő talán éppen Ion Iliescu volt államelnök lehetne – tette hozzá Tőkés László, aki bemutatott a jelenlevőknek egy, a kommunizmus bűneinek kivizsgálását szorgalmazó európai kiadványt. „Diktatórikus módon meddig tartható még fenn, hogy egy európai uniós országban, szinte változatlanul, még mindig ugyanazok maradjanak az üldözöttek hátrányos szerepkörében, akik egykor ugyanazon régi-új üldözők részéről szenvedtek hátratételt?!” – tette fel a kérdést az EP-képviselő.
Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke hozzászólásában azt furcsállotta, hogy Romániában gőzerővel beindult a korrupt politikusok felelősségre vonása, ugyanakkor a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi események és a júniusi bukaresti bányászjárás kapcsán lefolytatott ügyészségi vizsgálatok eredményét a mai napig nem hozták nyilvánosságra és a felelősöket, köztük Ion Iliescu volt államelnököt és Virgil Măgureanu SRI főnököt nem állították bíróság elé. „Vajon milyen hatalom védelmezi ezeket az embereket, hogy 25 év után sem lehet őket felelősségre vonni? – tette fel a kérdést Florian Mihalcea, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a temesvári forradalmárok holttesteinek elégetése csak a náci haláltáborok áldozatainak elégetéséhez hasonlítható, a kommunista rendszer bűnei vetekszenek a fasizmus bűneivel.
Ha valaki sokat tud a kommunizmus bűneiről, az Dan Voinea ny. tábornok, volt katonai főügyész, aki részt vett a Ceaușescu perben, a temesvári forradalom, a marosvásárhelyi véres események és a bukaresti bányászjárás ügyében indított vizsgálatokat vezette, de a kommunista rezsim által a rendszerváltás előtt elkövetett bűnök számba vételével foglalkozó bizottságnak is tagja volt. Döbbenten hallottuk, hogy a temesvári forradalom, a fekete március és a bukaresti bányászjárás valódi felelőseire régen fény derült, a periratok elkészültek, de az ügyészségen elfektették őket, és nem emelnek vádat az elkövetők ellen. „A román kommunista rendszer áldozatainak a száma, az 1945–1990 időszakban, több millió volt. Ezek az emberiség elleni bűntettek, amelyek nem évülnek el, a kommunista rezsim politikai ellenfeleinek a fizikai megsemmisítésére törekedett. Az 1950-es években letartóztatott politikai foglyok közül sokan teljesen eltűntek, a holttestük a mai napig nem került elő, ezt a hozzátartozók igazolhatják” – mondta Dan Voinea. A katonai ügyészség annak idején még a hírhedt nemzetközi terrorista, Carlos és a román titkosszolgálatok közötti együttműködés részleteit is feltárta, amelynek célja a külföldön élő, a rendszer számára kényelmetlen román ellenzék fizikai megsemmisítése volt, de ez a perirat is a süllyesztőbe került. „Ezek egy rendszer bűnei, amelyeknek feltárására nincs meg a politikai akarat, ezért van szükség arra, hogy semleges, nemzetközi bíróság ítélkezzen a bűnösök fölött.” – mondta Dan Voinea, aki nagyra értékelte Tőkés László ilyen irányú kezdeményezését.
A vitafórumon több temesvári jogász is részt vett, köztük Alexandra Mihalcea, a Temesvár Társaság tagja, aki arra hívta fel a figyelmet: az igazságtétel ma már „unalmas” dolog, a félrevezetett, manipulált tömegeket nem érdekli ez a téma, a sajtó is alig foglalkozik a temesvárihoz hasonló vitafórumokkal. „Tapasztalatból tudom, hogy az iskolában a gyerekek szinte semmit nem tanulnak a kommunizmusról és a román forradalomról, ez a felszínes történelemoktatás megengedhetetlen” – mondta Alexandra Mihalcea, aki szerint a kommunizmus bűneiről minden iskolás gyereknek tudomást kell szereznie.
A vitafórum befejező részében Dan Voinea és Tőkés László a jelenlevők kérdéseire válaszoltak. Az a javaslat is elhangzott, hogy a temesvári forradalom, az 1990-es márciusi és júniusi eseményekkel kapcsolatos vizsgálatok eredményeit, amelyek ma már törvényesen hozzáférhetőek, könyv formájában kellene megjelentetni, ily módon tárva a nyilvánosság elé az igazságot.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Igazat vagy semmit
A Ceaușescu-kor ideologikus oktatásában a magyar irodalom hangsúlyos költői Petőfi, Ady és József Attila voltak. Tény és való, költészeti szempontból mindhármuk jelentősége vitathatatlan, Petőfié is, akit egyes „irodalmárok” szeretnek lekicsinyelni művészi szempontból. Politikailag sokan detronizálnák őket, s van, akit kell is, hiszen politikai öröksége egyértelműen negatív. Ez Ady, akiről Raffay Ernő írt dokumentált monográfiákat, fehéren-feketén igazolva, hogy a költőóriás a történelmi Magyarország sírásóinak, a szabadkőműveseknek volt a bábja.
Hasonló bátor elemzésre vállalkozott a minap elhunyt Göncz Árpád vonatkozásában Bencsik András, a Magyar Demokrata főszerkesztője. Mint maga is kiemelte, bármilyen erősen tartja magát a szóbeszéd az elhunytnak a kommunista állambiztonsági szervekkel való együttműködéséről, csak a tényekre hagyatkozott, az elnök alkotmánysértésére, a taxisblokád idején tanúsított gyászos magatartására, a nemzetárulással felérő „La Stampa”-interjúra, s arra, hogy az elnök mindvégig pártjának, az SZDSZ-nek az embere maradt.
Hadd tegyem mindezekhez hozzá, hogy volt szerencsém kéziratban olvasni Simion Popnak, a kilencvenes évtized első éveiben Budapesten szolgálatot teljesítő román nagykövetnek a visszaemlékezéseit (a kérdés az volt, javasolnám-e egy magyar kiadónak, hogy jelentesse meg a könyv magyar fordítását; nem javasoltam). Nem véletlen, hogy a történelmi és politikai kérdésekben erős magyarellenes elfogultságú román diplomata kedvenc figurája a magyar politikában Göncz Árpád volt.
Az is kevéssé ismert, hogy amikor Göncz elnökként, a kilencvenes évek legelején az RMDSZ delegációját fogadta, arról anekdotázott kedélyesen, hogy Vaclav Havellel azt beszélték, milyen nagy szerencséje Magyarországnak Trianon, mert nincsenek kisebbségei. A Magyarok Világszövetségének küldötteit meg azzal örvendeztette meg pár évvel később, hogy nem szereti a ság, -ség jellegű szavakat (értsd: „magyarság”) mert ez olyan általánosító.
Egy szó, mint száz, Bencsiknek igaza van: „halottról igazat vagy semmit”, az igazság pedig az, hogy a kedélyesség, a nagypapás imázs mögött egy kőkemény SZDSZ-es, egy nemzetellenes kommandónak elkötelezett pártember rejtőzött.
Borbély Zsolt Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Kelet-közép európai szolidaritás
A Közép-kelet-európai és a nyugat-balkáni országok szolidaritására van szükség a migránsválság ügyében, jelentette ki Nagyváradon Tőkés László.
Hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke felhívást intézett az erdélyi magyarokhoz azt kérve tőlük, hogy támogassák aláírásukkal a Fidesz által a migráns ügyben kezdeményezett petíciót, mellyel az itteni magyarok is nemet mondanának a kvótarendszerre. A sajtótájékoztatón Tőkés László kifejtette, hogy folyik a migránsoknak a megsegítése Európában, de senki sem teszi fel azt a kérdést, hogy mi lesz Európával értékeivel. Ebben a vonatkozásban újszerű az Orbán Viktor magyar miniszterelnök képviselte irányvonal – közölte Tőkés. „Ha az Európai Unió csak a demokratikus közakarat szavából ért, akkor fel kell mutatni neki ezt a közakaratot” – tette hozzá.
Keleti szolidaritás
Tőkés László a sajtótájékoztatón megelégedéssel nyugtázta, hogy a migránskérdésben példás a visegrádi országok – Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország – összefogása és szolidaritása, és Victor Ponta román miniszterelnök lemondása után Románia is felhagyott a Magyarországgal szembeni agresszív, konfliktuskereső magatartásával. Sőt, Áder János és Klaus Iohannis bukaresti találkozása után körvonalazódik egy pozitív elmozdulás az együttműködés irányába Románia és Magyarország között. A visegrádiak szolidaritásához kapcsolódhat a Románia, Bulgária és Szerbia által akotott csoport, ugyanakkor a várható politikai változások nyomán Horvátország és Szlovénia is, fejtette ki Tőkés László.
Érdekegyensúlyt
A politikus saját tapasztalataira hivatkozva kiemelte: Nyugat-Európa csak a migránsok érdekeit védi, viszont az Európai Parlament és az Unió más intézményei saját tagállamaiknak, és saját állampolgáraiknak az érdekeit is szem előtt kellene tartaniuk. „A migránsok és az európai polgárok érdekeinek szem előtt tartása minimum egyensúlyban kellene legyen az Unióban” – hangsúlyozta Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke a sajtótájékoztatón felhívást intézett Klaus Iohannis államfőhöz, hogy zárja le a román-szerb zöldhatárt, mert már megjelentek Romániában az első embercsempészek, és várhatóan migránsok nagy tömege fog Romániába is érkezeni. Amennyiben pedig Magyarország lezárja a magyar-román zöldhatárt a bánsági szakaszon, akkor félő, hogy a migránsok Romániában maradnak. A kvótarendszer egy elhibázott döntés, ami semmit nem old meg, sőt, csak súlyosbítja a helyzetet, hiszen migránsok tömegei érkezhetnek Európába a közeljövőben, akik meghívásnak tekintik a kvótarendszer bevezetését – mondta Szilágyi Zsolt.
Pap István
KÖZLEMÉNY
Tőkés László és Szilágyi Zsolt közös sajtótájékoztatójáról
November 9-én a nagyváradi EP-irodában tartott magyar és román nyelvű sajtótájékoztatót Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke.
Elöljáróban Tőkés László mélységes sajnálattal idézte fel a Bukarestben történt tragédiát, részvétéről biztosítva az elhunyt fiatalok hozzátartozóit, együttérző reménységgel bízva a súlyosan sérültek felépülésében. Megértését fejezte ki „a dühös utca” iránt, amely már torkig van a mai Romániában uralkodó közállapotokkal. A Gyászoljuk fiataljainkat, gyászoljuk országunk siralmas állapotát című politikai nyilatkozatában így fogalmazott: „Ennek a mérhetetlen tragédiának kellett bekövetkeznie, hogy a román forradalom szelleme újból feléledjen, és a román nép újból feleszméljen.” Ugyanakkor kifejtette: állhatatossággal és kitartással övezett polgári attitűddel, tudatos számonkéréssel kell elérnie az ország népének azt, hogy meginduljon a „második rendszerváltás”. Hiszen 26 évvel 1989 szabadító karácsonya után még mindig ott tartunk, hogy a poszkommunista ellenforradalmi berendezkedés igáját nyögjük, miközben hovatovább az ország egész népe látja: új rendszerváltozásra van szükség. „Az 1989-es forradalom harcosainak és hőseinek az áldozata kötelez. Ifjaink »tűzáldozata« szintén változásért kiált!” – áll a nyilatkozatban.
A migránsválság kapcsán erdélyi EP-képviselőnk kifejtette: üdvös az összmagyar és a körvonalazódó kelet-közép-európai szolidaritásvállalás, amely mind a nemzeti, mind az összeurópai érdekeket tartja mindenekelőtt szem előtt, miközben természetes és dicséretes az a szolidaritás, ami kontinentális szinten megmutatkozik az üldözött, elesett, háborúságot szenvedettek iránt. Ám miközben a nyugat-európai politikai körökben mindenki az Európát elözönlők sorsa és helyzete mentén aggodalmaskodik, senki nem kérdezi: mi lesz Európával, mi lesz az európai népekkel, nemzetekkel, érdekekkel és értékekkel. EP-képviselőként Tőkés László maga is azt tapasztalja, hogy mintha háttérbe szorulna azoknak a véleménye, akik választópolgárokként védelmet várnak a bizalmat kapott politikai osztálytól. E tekintetben inkább a balkáni és közép-európai államok együttműködése tűnik előremutatónak, ezen belül is üdvözlendő a román–magyar nézetazonosság. Gátat kell vetni az Európába történő beözönlésnek, nem megoldás az illegálisan bevándoroltak kvóta-rendszerű szétosztása és letelepítése, s ezzel Szilágyi Zsolt is egyetértett, mondván: nagymértékben biztonságpolitikai kérdés is a migráció, nem csupán társadalmi és humanitárius probléma. Az EMNP elnöke figyelmeztetett: újabb és újabb migrációs kihívások elé néz kontinensünk és az Unió, mivel eddig rossz válaszokat adott a felmerült kérdésekre.
Tőkés László ezt aláhúzva méltatta Magyarország és az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány migrációval kapcsolatos politikáját, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt teljes támogatásáról biztosítva azt. Közös felhívásban kérik az erdélyi magyarok csatlakozását a bevándorlási kvóták elleni Fidesz-petícióhoz, amelynek címe: Védjük meg az országot! „Azt mondom, védjük meg a nemzetet, védjük meg értékeinket, védjük meg Erdélyt és Romániát, védjük meg őshonos nemzeti közösségeinket, és csatlakozzunk ehhez a felhíváshoz. Azt hiszem, hogy a demokratikus EU csak a demokratikus közakaratból ért. Nagy szakadék van a politikai osztály és a polgári társadalom között. Ezt a szakadékot be kell tömni, át kell hidalni” – magyarázta Tőkés László. Az unió vezetőihez intézendő Fidesz-petícióhoz való csatlakozás technikai részleteiről ezután döntenek.
Szilágyi Zsolt a bukaresti tűzvészre visszatérve kijelentette: szomorú, hogy egy ilyen tragédia kell ráébressze az országot a mai tarthatatlan állapotokra. Látszik ugyanakkor, hogy a hatalom ismét csak saját átmentésével van elsődlegesen elfoglalva, a különféle lemondások csak az elégedetlenségi hullám és a népharag lecsillapítását szolgálják. De még ha meg is szabadulnánk a Ponta-féle rezsimtől, ez csak egy esély lenne arra, hogy a szükséges változások beinduljanak, hiszen a romániai társadalmat a legmélyebb rétegekig megfertőzte és áthatja a korrupció, az inkompetencia, az erkölcsi válság. A konkrétabb intézkedéseket és politikai szándékokat firtató újságírói kérdésekre mind Tőkés László, mind Szilágyi Zsolt azt válaszolta: a politikai osztály teljes leváltását követelő demonstrálók nyilván tisztában vannak azzal, hogy itt azok menesztéséről és elszámoltatásáról van szó, akik az elmúlt negyedszázadban egymásnak adták a kilincset a különféle állami intézményekben, a közigazgatásban, a hatalmi struktúrákban. A kívánt rendszerváltozásnak egy alapos államreformmal kell párosulnia Romániában. Klaus Johannis államfőnek döntő szerepe lehet a kívánt folyamatok elindításában – vélte az EMNT elnöke.
Nagyvárad, 2015. november 9.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
N Y I L A T K O Z AT
Gyászoljuk fiataljainkat, gyászoljuk országunk siralmas állapotát
„Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal” – ezekkel a keresetlen szavakkal buzdít Pál apostol a felebarátaink iránti együttérzésre és empátiára. (Rm 12,15)
1989 szabadító karácsonyán minden okunk megvolt az együttörvendezésre. Azóta azonban örömünk keserű csalódásra fordult – különösképpen mostanra, mikor egy egész ország gyászolja a bukaresti Colectiv-klubban tűzhalált halt fiataljainkat.
Victor Ponta bukott miniszterelnökünk a vádlottak padjára került. Vele együtt azonban az egész posztkommunista politikai osztályt vádolja az utca népe, amely – negyed század után – az állampolitikai rangra emelkedett „gyilkos korrupció” áldozataival együtt jobb sorsra érdemes országunk siralmas állapotát is gyászolja.
Ennek a mérhetetlen tragédiának kellett bekövetkeznie, hogy a román forradalom szelleme újból feléledjen, és a román nép újból feleszméljen.
Nem volt elég Ceaușescutól megszabadulni – hogyha rossz szelleme tovább kísért a román társadalomban. Maholnap Iliescu és Mǎgureanu is a vádlottak padján találja magát – de mit érünk vele, hogyha a korrupt posztkommunista rezsim tovább marad?!
Amiképpen Václav Havel mondta volt: új rendszerváltozásra van szükség, a posztkommunista ellenforradalmi berendezkedésnek is buknia kell! A román „Nemzeti Megmentési Front” politikai örököseivel együtt magyar szövetségeseiknek sincs keresnivalójuk egy igazi demokratikus Romániában.
Az 1989-es forradalom harcosainak és hőseinek az áldozata kötelez. Ifjaink „tűzáldozata” szintén változásért kiált!
Pál apostol szavai értelmében most „együtt sírunk a sírókkal”. Vigaszunk csak az lehet, hogyha kezünkbe vesszük és változtatunk a sorsunkon, hogy közös gyászunk közös örömre forduljon. Így legyen!
Nagyvárad, 2015. november 9.
Tőkés László
Tőkés László és Szilágyi Zsolt erdélyi EP-képviselők N Y I L A T K O Z A T A Nemzeti és kelet-közép-európai szolidaritásvállalás a migráció ügyében
Az Európai Unió országai példás együttérzést és szolidaritást tanúsítanak a mostoha sorsú háborús menekültek és a hazájukból elüldözöttek iránt.
A migránsválság által sújtott országoknak viszont az egymás iránti szolidaritásról sem szabad megfeledkezniük. Európa az önfeladás árán nem válhat a törvénytelen határátlépők és a migránsok inváziójának áldozatává.
Ezt szem előtt tartva, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt teljes támogatásáról biztosítja Magyarország és az Orbán Viktor miniszterelnök vezette kormány migrációval kapcsolatos politikáját, ennek részeképpen pedig azt a cselekvő szolidaritást, mely országaink szuverenitásának, európai és nemzeti értékeinek a védelmében a Visegrádi Négyek, Románia és a nyugat-balkáni országok között formálódik.
Mélységes sajnálattal vettük tudomásul, hogy az EU belügyminisztereinek szeptemberi értekezlete minősített többségi szavazással további 120 ezer menekült kvóták szerinti elosztásáról döntött a tagállamok között. Magyarország, Csehország, Szlovákia és Románia akkori ellenszavazatával egyetértésben, nem tartjuk elfogadhatónak a kötelező betelepítési kvóta alkalmazását. Osztjuk a Fidesz azon álláspontját, hogy a betelepítési kvótarendszer ellentétes magyarságunk, valamint az Unió érdekeivel, jogtalan, mert ellentmond a nemzetközi egyezményeknek, értelmetlen, mivel meghívást jelent a további migránsoknak, végső soron pedig nem jelent megoldást a kialakult válságra, hanem csak tovább súlyosbítja azt.
Ennek megfelelően – a kvótarendszert visszautasító országok, köztük Románia álláspontjával összhangban – a Fidesz által útjára indított aláírásgyűjtéshez való csatlakozásra hívjuk fel erdélyi magyarságunkat. Polgári akaratnyilvánításunkkal ezenképpen védelmezzük mi is nemzeti és európai érdekeinket és értékeinket!
Nagyvárad, 2015. november 9.
Tőkés László, az EMNT elnöke
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke
erdon.ro

Az erdélyi magyarok együtt éreznek és együtt tüntetnek a román tiltakozókkal
Az Európai Parlament néppárti frakciójának mai rendes ülésén Theodor Stolojan volt miniszterelnök, a román néppárti delegáció társelnöke és Tőkés László erdélyi képviselő is felszólalt a romániai politikai helyzet ügyében.
Az elnöki bejelentések rendjén, általános politikai bevezetője keretében Manfred Weber frakcióelnök külön is kitért a romániai kormányellenes tüntetésekre, ezen összefüggésben személy szerint méltatva Klaus Iohannis államelnöknek a válságos belpolitikai helyzetben játszott pozitív szerepét.
Felszólalásában Theodor Stolojan köszönetet mondott a néppárti politikai csoportnak azért, hogy a Romániáról szóló parlamenti vita – múlt heti – gyors megrendezését elősegítette. Elmarasztalta a szociáldemokrata kormányt amiatt, hogy a törvényesség látszatának fenntartásával próbálja meg bűnös politikusait a börtönből kimenteni, másfelől pedig nagy elismeréssel szólt azokról az 1989 után született tüntetőkről, akik nem hajlandók eltűrni, hogy velük bármit megtegyenek.
Kapcsolódva az előtte szólóhoz, Tőkés László teljes egyetértését fejezte ki az általa mondottakkal. Az erdélyi magyarok együtt éreznek és együtt tüntetnek a román tiltakozókkal – bizonyság rá Kolozsvár és Temesvár tömeges megmozdulásai. Tragikusnak mondható fejlemény, hogy tavaly decemberben elsöprő többséggel újból a nacionálkommunista hagyományt folytató szociáldemokraták nyerték a választást. Minden bizonnyal igaza van Václav Havelnek, aki annak idején második rendszerváltozást tartott szükségesnek a visszarendeződött posztkommunista rezsimekkel szemben – fejezte ki álláspontját erdélyi képviselőnk.
Európai viszonylatban ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az Európai Néppárthoz tartozó Romániai Magyar Demokrata Szövetség – a román és a romániai magyar közvéleménnyel szembe menve – a választások nyomán megkötött együttműködési megállapodást fenntartva a szocialistákkal továbbra is szövetségesi viszonyt ápol. „A román és a romániai magyar néppárti politikusoknak együtt, közös erővel kell fellépniük a posztkommunista román kormánnyal szemben” – hangsúlyozta Tőkés László.
tokeslaszlo.eu/cikk

Magyarnak lenni Romániában
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ami alább következik, az tulajdonképpen kis részlete lehetne annak a tanulmánynak, amelyet már régen meg kellett volna írnom Bretter Györgyről, akiről szóltam már életében és halálában (nekem a legfontosabb a temetésén mondott beszédem volt, mert a halála – az egykori fiatal férfi első nagy személyes vesztesége – mélyen megérintett, és még mindig fáj, néha el is csodálkozom rajta).
Ez nem évfordulós cikk, Gyuri csak 1977 novemberében halt meg, most még nyár van. Nehéz lett volna őt akkor az olvasónak megmagyaráznom (kísérleteim nem sikerültek elég jól), nehéz ma is, de másért. A probléma egy része avval kapcsolatos, ami ma is égető, sajgó ügy, különösen nektek, akik ott vagytok, és remélhetőleg ott is maradhattok. De nem azért, mert be vagytok zárva.
Az 1968 (akkor voltam húsz esztendős) utáni évtizedben – és ezt őszintén aligha mondta el még valaki, pedig az emlékező próza hatalmas gleccsermorénája torlódott föl – a romániai magyar értelmiség nagyon különös helyzetben találta magát.
Románia nem vett részt a csehszlovákiai demokratikus szocialista kísérlet eltiprásában (bár döntően oroszellenes, nacionalista elfogultságból, nem demokratikus meggyőződésből), ámde a Magyar Népköztársaság igen.
Románia, bár formálisan nem lépett ki a Varsói Szerződésből és a KGST-ből, nyíltan a Szovjetunió ellen fordult, közeledett a szovjet tömbön kívüli Jugoszláviához, és a Nyugat kedvencévé vált. (Nicolae Ceauşescu volt így – még Titónál is inkább – a Nyugaton valaha leginkább elismert kelet-európai vezető, több mint egy évtizedig. Václav Havel és Lech Wałęsa sose vitte ilyen sokra…)
Ebben a helyzetben a nacionalista és (neo)sztálinista Ceauşescu-rendszer engedményeket tett a mozgolódó, reformokra vágyó román értelmiségnek – mind a nacionalista, mind a demokratikus szándékú részének – , és engedményeket tett a romániai magyar nemzetiségnek, amelynek a szellemi vezetői (Méliusz József, Domokos Géza, Sütő András, Gáll Ernő) ezt az alkalmat meg is ragadták. Ez volt a romániai magyar sajtó, rádió, televízió, folyóiratirodalom, könyvkiadás, színház stb. nagy, talán legnagyobb korszaka. Ekkor indultunk el a pályánkon.
A Magyar Népköztársaság elhárítási, hírszerző és kultúrpolitikai szerveinek az volt a föladatuk, hogy éber figyelemmel kísérjék a romániai magyar nemzetiség mozgásait – , hiszen a Román Szocialista Köztársaság ekkor elárulta „a szocialista tábor” egységét, és ezért belső problémái (mindenekelőtt a magyarkérdés) élénk érdeklődést ébresztettek budapesti, moszkvai és kelet-berlini hivatalos körökben.
Az a mintegy másfélszáz magyarországi értelmiségi, aki ebben az időszakban elkezdett intenzíven foglalkozni Erdéllyel, nyilván nem Románia „föllazításának” az érdekében tette, amit tett, de épp úgy megragadta a kínálkozó alkalmat, mint ellenkező előjellel igen sokan Romániában. Romániában ez virágkora volt a magyar nemzetiségi kultúrának, és se azelőtt, se azóta nem volt az erdélyi műveltségnek ekkora magyarországi kritikai visszhangja, az „Erdély-járás” is ekkor kezdődött; mindezt félreérthetetlenül bátorította az MSZMP (és „a III. ügyosztály”) művelődéspolitikája.
Másrészt azt kellett látniuk az álmélkodó olvasóknak, hogy az 1968-i szovjet agressziót, a Prágai Tavasz leverését ellenző magyarországi értelmiségiek (akiknek az írásai többé-kevésbé be voltak tiltva Budapesten) megjelenhettek az egyébként szűk pányvára fogott romániai és jugoszláviai (erdélyi és vajdasági) folyóiratokban, s a romániai (valamivel kevésbé a jugoszláviai) magyar írók (és más alkotók) munkái egyre nagyobb nyilvánosságot kaptak Magyarországon.
A két, szemszögünkből fontos állam, Románia és Magyarország (meg a formálódó magyarországi demokratikus ellenzék!) ekkor valósággal versengett a romániai magyar értelmiségért – persze mindkét államvezetés ezt hátsó gondolatokkal és rosszhiszeműen tette, de ez a kis ideig tartó konjunktúra nagyon jót tett mind a romániai magyarság általános állapotának, mind kulturális és oktatási intézményeinek, mind pedig a románai magyar értelmiség (hogy is nevezzük?) karrierjének. Ennek az epizódnak a fő, voltaképpen az egyetlen ideológusa a korábbi, a sztálini korszakban börtönbe vetett Méliusz volt. Ha áttekintjük az 1960-as évek közepétől az 1970-es évek végéig keletkezett irodalmi-politikai esszéit, láthatjuk a sietséget, amellyel igyekezett elintézni a nemzedéke számára függőben maradt ügyeket: a háború előtti baloldal és ezen belül az avant-garde elátkozottainak elismertetését, rehabilitációját; a régi mozgalom internacionalizmusának, Duna-konföderációs gondolatvilágának fölelevenítését; Jugoszlávia be- vagy visszaemelését a kommunista kánonba; a két világháború közötti romániai magyar irodalomnak az 1960-as évek közepén megrekedt fölélesztését; a Szovjetuniótól elszakadó eurokommunista nyugati baloldal, sőt: alkalmanként a kimondottan szovjetellenes új baloldal megismertetését; és mindenekelőtt a magyar nemzetiség egyenjogúságának elismertetését, a magyar (magyarországi és erdélyi) antifasiszta hagyomány előtérbe helyezését, igazolva evvel a nemzetiségi törekvések „haladó” voltát. Erre igazából három-négy éve volt csak, de segített neki néhány fontos – elsősorban bukaresti – magyar intézmény, A Hét, a Kriterion Kiadó, az Előre (az országos magyar napilap) kulturális rovata, a román állami rádió és televízió magyar adása, a méltatlanul elfelejtett Ifjúmunkás (hetilap). Meg, amennyire lehetett, a kolozsvári Korunk. Ámde a „demokratikus szocialista” megújulás egy kis időre mindenüvé átterjedt, erre én is – mint a kolozsvári Utunk (ma: Helikon) egykori segédszerkesztője (1972-78) – tanú lehetek.
Persze ez csapda volt: már készen állt Ceauşescu félőrült vasgárdista-sztálinista-maoista fordulata (többek között azért, mert végül a szovjet-kínai ellentétet fontosabbnak érezte, mint a szovjet-amerikai hidegháborút), illetve az MSZMP vezetőségének Erdély-politikája konjunkturális volt és ilyenként lepleződött le, bármennyire fölhasznált őszinte és érzelmes, akkor még zömmel „demokratikus” kultúrnacionalista értelmiségieket, akik nem tudták – vagy nem törődtek vele – , hogy fölhasználják őket a moszkvai ihletésű játszmákban. De ameddig ez egyértelműen be nem bizonyosodott, volt egy pillanat – és ennek a megörökítése és hasonlatkénti használata miatt írom ezeket a sorokat – , amelyben lehetségessé és szükségszerűvé vált, hogy a követelésként így ki nem mondott romániai magyar kulturális autonómia tartalmát meghatározzák, hogy jelentése legyen a romániai magyar „különlétnek”, s ebben Bretter és barátai (a „tanítvány” kifejezés félrevezető: Bretter nem volt „mester”, így nem lehettek „tanítványai”) elszakadtak az olyan ideológusoktól, mint Gáll Ernő – bár többünk személyes jó viszonya megmaradt velük – , és Szilágyi Domokos és mások metaforikus lázadó nyelvének a szerepét is átvette Bodor Ádám jeges-ironikus prózája, amely (ma már látszó furcsa párhuzamban olyan „osztrák” írókkal, mint Kafka, Doderer, Celan, Bachmann, Bernhard, Handke – nem „hatásról” van szó!) a huszadik század történelmi tragédiájának világirodalmában az egyik legfontosabb hely.
Az 1968-as (prágai, párizsi, berkeley-i, nyugat-berlini – urambocsá, kolozsvári/bukaresti) alapeszme, mint köztudomású, emancipációs jellegű volt, és egyszerre állt szemben az akkori, igen konzervatív nyugati kapitalizmussal és a valamelyest megszelídített sztálinizmus „létező szocialista” variánsával: ez volt számunkra, kelet-európai fiatal értelmiségiek számára a politikai lényege. Az emancipatorikus és nyomatékosan tekintélyellenes (antiautoritárius) karakter alátámasztotta minden közösség – és az akkori filmek és zenék mai közönsége számára is evidens kell hogy legyen: a közösség ebben a világszemléletben és „világérzésben” mindig kisebbség(ek)et jelentett, amelyeknek (többnyire tragikus) szabadságküzdelmeket kell(ett) folytatniuk a represszív Apa különféle figuráival: az Állammal, a Tőkével, a Nemzettel, a Munkával, a heteroszexista normakészlettel és általában mindenfajta elnyomással.
A Ceauşescu-féle „etnokratikus” állammal szemben a nemzetiségi önállósági, kulturális autonomista törekvések akkor (egy pillanatra) a szabadságtörekvések párhuzamává lényegültek át, a romániai magyarság – potenciálisan – a romániai „demokrácia” bázisának tetszett, fönnmaradása a „demokráciától” függött és a romániai „demokrácia” általános érdekét is szolgál(hat)ta volna.
Az egyetemes 68-as antinacionalizmus szükségképpen kisebbségvédő volt: egyik forrása az amerikai feketék fölszabadítási (emancipációs) mozgalma volt együtt a nőmozgalommal és a Gay Liberation kezdeteivel, no meg az általános antikolonializmussal (ebben különösen fontos az algériai háború és franciaországi utóélete máig) és – a harmadik világ mozgalmaival szimpatizáló – békemozgalommal, illetve a csehszlovák esetben a forrás a nagyhatalmi hegemonizmussal való szembenállás (a kis és nagy nemzetek egyenlőségének lenini elve alapján), a kisnemzeti önállóság és önérzet kulturális alakzata.
Ezért a „mit jelent magyarnak lenni Romániában?” kérdésre akkor – mindenekelőtt Bretter rejtélyes-kódolt-ironikus esszéírásában, „fogalomköltészetében” – az volt a válasz, hogy önmagunk védelmén túl a romániai magyar kultúrának (politikai kultúrának is) küldetése van: kulcsszereplője lehet a kelet-európai fölszabadulásnak.
Tehát a romániai magyar önaffirmáció (önállítás, önkijelentés) – ez rekonstruálható – nem nacionalizmus, nem a kasztráló, fegyelmező, nőbántalmazó Apa újabb elnyomó cselszövénye, hanem ellenkezőleg: soft power, szelíd, befogadó-elismerő, toleráns magatartással elegyített követeléshalmaz, amelynek a politikai garanciája éppen a kisebbségi jelleg, a gyöngék ráutaltsága a szabadság és igazságosság eszményeire, amelyek mögött (esetünkben) nem áll materiális (azaz állami, gazdasági, katonai, területi, demográfiai-biopolitikai) hatalom.
Csak a kultúra, amely Bretter esetében – aki számára alapvető jelentősége volt Kallós Zoltán föltáró-megőrző és művészi munkájának – a népi kultúrát, a folklórt is jelentette, hamisítatlan romantikus-fölszabadító, illetve rousseau-i egyenlősítő szellemben (nem hiába volt kedves filozófusa Fichte). Tehát itt nem a ma (részben tévesen) „elitistának” nevezett „magaskultúra” a karvezető, hanem az elnyomottak népi kultúrájának szintézise az avant-garde-dal, amelyet mi itt a Duna-medencében Bartók nevével szoktunk asszociálni. Utópia, persze: mélységesen baloldali utópia.
Bretter maga nem volt utópista, távol állt tőle minden naiv derűlátás és indokolatlan reménykedés. Bonyolult és persze ellentmondásos, sok tekintetben rejtelmes és titokzatos életművét ajánlatnak tekintette, amelyet minden fölhajtás nélkül olvasói elé tárt, például az akkor százezres példányszámban megjelenő Előre vasárnapi irodalmi mellékletében közölt „Szeminárium” c. elképesztő „rovatában”, amelyre büszke lehetett volna bármelyik akkori párizsi, firenzei, New York-i, nyugat-berlini, frankfurti alternatív lap, de amely a maga gyergyószentmiklósi, lugosi, zilahi, élesdi olvasóihoz akart hű lenni. Nem tudjuk, ezek az olvasók mit gondoltak róla. Bizonyára furcsállták, de sokan érezték ki belőle azt, amit Bretter mondani akart nekik: magyarok lesztek, ha szabadok vagytok.
Furcsa tétel különben is, nem?
Ezt mindenesetre elhittük neki, és jó sokáig világos volt – világosnak tetszett – számunkra, hogy „a jó erdélyi magyar” amiatt, hogy jó sorsa az emancipációtól függ (mint minden kisebbségé), lényegénél fogva nem sovén, nem antiszemita, nem nőgyűlölő és így tovább, ami aztán kicsit összekeveredett a transzilvanista mitológiával a „jellegzetesen erdélyi” toleranciáról, ad vocem tordai országgyűlés, vö. Páskándi Dávid Ferenc-drámájával, Sütő Szervét Mihály-drámájával (azt hiszem, Csillag a máglyán volt a címe) és Kohlhaas Mihály-darabjával, amelyekben a vallási türelem és a ius resistendi és a természetjog persze (alig burkoltan) a nemzetiségi kérdésre utalt. Ugyanígy Méliusz antisztálinista politikai lírája és esszéisztikája, Szilágyi Domokosnak a diktatúraellenességet (bizonyára problematikusan) naturalizáló, poszt-József Attila-i költészete, és még sok minden, ami kevésbé ismert, és aminek még az említésére sincs itt terem. De a korszak emblematikus intellektuális alakja Bretter volt – ami nem azt jelenti, hogy jobb író volt mindenkinél, ez szamárság, nem ilyesmiről van itt szó.
Bretter ekkor már túl volt az „enyhülés”, a „demokratizálódás”, a „reform” mindenfajta illúzióján, teljesen elszakadt a rendszertől (meg minden szokványos „értelmiségi politizálástól”), a „humanista marxizmus” nyelvezetétől meg lassacskán minden földi köteléktől – kivéve frázistalan szolidaritását a saját veszélyeztetett magyar közösségével. (Magam a legélesebben elutasítottam a haladó establishment – ez esetben Gáll Ernő – békejobbját 1976-ban, de ez az írásom, amely kéziratban keringett, csak 2003-ban jelenhetett meg a Kellék c. kolozsvári filozófiai folyóiratban. Ám az én szakításom elméleti volt és politikai, a Bretter Györgyé már mélyebb: egzisztenciális és végleges.)
Ami – Méliusz rendkívül jelentős kivételével – hiányzott mindebből, ahogyan nem hiányzott a jugoszláviai, vajdasági magyar kultúrából (amelyhez mély köze volt a szerb eredetű, temesvári Méliusznak), az a többségi kultúrával való kölcsönhatás volt. (A George Ivaşcu szerkesztette Contemporanult, a Dan Hăulică szerkesztette Secolul 20-t sok magyar olvasta; de ez aztán elhalt.)
Ekkor Ceauşescu már előhívta a mélyből mind a görögkeleti ortodoxiához kapcsolódó, mind a pogány (dák) jellegű román ősfasizmust, ez meg csakhamar átvette a szellemi hatalmat, Marin Preda Antonescu marsallt mentegető-igazoló regényétől (Delirul, 1975), amely – Ştefan Andrei egykori külügyminiszter emlékezései szerint – mély benyomást tett Ceauşescura, egészen Adrian Păunescu ultrasoviniszta performanszaiig (a mai román oroszellenesség innen származik, ebben gyökerezik, a rehabilitált Vasgárdában), ez pedig (emlékszem jól) valósággal megőrjítette a román társadalmat, ellenerők pedig nem jelentkeztek. A pillanat elmúlt, tekintet nélkül Méliusz és Domokos Géza utóvédharcaira a Scânteia-házban.
Elmúlt, de volt.
Eleinte a román – magyarellenes élű – totalitárius román állami sovinizmusra adott [néma vagy közvetett] erdélyi magyar válasz nem a magyar nacionalizmus volt. Eleinte.)
Balogh Edgár mondta nekem, hogy 1968 magyar szempontból nem volt más, mint a kisantant (Csehszlovákia-Jugoszlávia-Románia) fölélesztése. Volt ebben némi igazság. Abban az évben másutt is visszatért az „avant-guerre”: a lengyelországi hivatalos antiszemita kampány Gomułka irányításával s a maradék lengyel zsidóság kiűzése (kivéve néhány ellenzéki értelmiségit a börtönben) volt a Párt válasza a diák- és munkáslázadásra, Csehszlovákiában pedig a reszovjetizáló, büntető „normalizáció” (Csehszlovákia szovjet-magyar-keletnémet-stb. megszállása volt a mi döntő „nemzedéki” élményünk – no meg 1967. június 2., Benno Ohnesorg meggyilkolása [rendőrgolyóval] Nyugat-Berlinben, a vérengző iráni sah védelmében), Romániában a fasizáló szovjetellenes/magyarellenes mozgósítás: „ne iau Ardealul”, Erdély veszélyben, stb. Azt a pillanatot maga alá temette az idő, ki se látszik.
Mit jelent most magyarnak lenni Romániában?
A válasz felelőssége nem az enyém, hiszen én már nem élek ott veletek. (Akármennyire reménytelenül erdélyi maradtam. Ez nem érdem, nem azért mondom. Így van, és kész.)
A negyven évvel ezelőtti – abszurd, de nem érthetetlen – kísérlet (eszmetörténetileg elkerülhetetlen volt, hogy bekövetkezzék: látni kell, hogy ez volt a prágai meg varsói/gdański 68 romániai magyar megfelelője, és nem lehetett más) aligha példamutató. Túl sok minden változott meg, és bár a szimpla diktatúraellenesség mind Romániában, mind Magyarországon jelen van még, de eléggé félrevezető, hiszen szemben a szokványos zsurnállogikával és zsurnálretorikával, a „létező szocializmusból” nem maradt semmi. (Minden nap olvassuk Pesten, hogy „ez olyan, mint a kádárizmus”. Nem olyan.)
Ha nem is példa, hát tanulság.
Ha valamely kisebbséghez tartozni – az összes hátrányokkal, a kiküszöbölhetetlen (és szívemnek kedves) provincializmusokkal – pusztán csak véletlenszerű tény (vagy ami ugyanaz: VÉGZET), akkor ugyancsak a véletlen (ez esetben az egyéni érdek) szabja meg, hogy evvel az adottsággal mit kezd valaki. Akár kivándorolhat anyagi okokból, akár csöndben asszimilálódhat, akár megtartja a magyarságát reflektálatlan, senki másra nem tartozó, következményekkel nem járó magánügynek, folklorisztikus díszítménynek, tetszőleges (ám jelentéktelen) akárminek. Mindegy. Voltaképpen a nemzeties jobboldal – amelynek ma a legnagyobb sikere van – is ezt mondja az álirredenta Trianon-gyászkultusszal: s ugyan mi az értelme és az értéke az irredentizmusnak valódi határrevíziós program nélkül? Ez csak a válasz elodázása. Zászlóerdővel dekorálva – igazából: álcázva.
Mi a romániai magyarság politikai küldetése a szűnni nem akaró romániai (román) politikai válságban? Mert azért nem lehet a pusztán önérdekű regionális lobbizás, amit – korlátozott ismereteim szerint – elég ügyesen művel a nemzetiségi politikai osztály.
Mi a romániai magyarság funkciója abban a tragédiában, amely Magyarországot sújtja? Pontosabban: mi a létező, de szemérmesen titkolt irányzatok – nyilvánvalóan többféle – elképzelése róla, és Erdély esetleges jótékony befolyásáról? Van valami sajátságos, amiért – a születés véletlenén túl – érdemes romániai magyar értelmiséginek lenni? Van valami közös projekt, amiért érdemes közösen dolgozni? (És itt nem a kívülállók iránti rutinszerű ellenszenvet és megvetést értem, ez nem ér túl sokat.) Megmenthető-e (létrehozható-e) vajon pont Erdélyben például a Duna-medencei szabad magyar sajtó, ha minden kötél szakad?
A vajdasági magyarság nagyjából megszűntnek tekinthető (mint önálló entitás) pár ezer kitartó embertől eltekintve. Mi lesz veletek? Mi lesz velünk?
Ne feledjük, hogy a tizenkilencedik század „összmagyar” kultúrájában Erdély semmiféle sajátos szerepet nem játszott. Ez a sajátosság csak a Trianon utáni „impériumváltozással” kezdődik.
Minden erdélyi föladat és küldetés válságok terméke volt eddig.
Ha jól látom, megint van válság, de ennek a kerete a politikailag zűrzavaros, különben pedig dinamikusan „fejlődő” kapitalista Románia, ahol éppen a „jóléti állam” (újraelosztó, „haladó” társadalompolitika) és a konzervatív nacionalizmus kombinációjával próbálkozik – a magyarokkal szemben olykor elvtelenül és ravaszul gáláns – ostromlott PSD, eltérően Aleksandar Vučić neoliberális-nacionalista szerbiai rendszerétől.
De van minderre erdélyi magyar válasz? Túl a költségvetési kedvezések és befolyásos pozíciók kiharcolásán? Mi az értelme a kitartásnak a poszton a tartalmilag meghatározhatatlan hűségen kívül? A „magyar vagyok, mert magyar lettem, tehát magyar maradok, így a legegyszerűbb” elvontságán kívül? Ennek hamar elvész a vonzereje (attól tartok), ha nem lesz új erkölcsi-politikai tartalma. A kései kapitalizmus radikalitásában a puszta adottság soha nem elegendő. A kapitalizmus személytelen-fogalmi jellegű, fogalom (teória, stratégia) nélkül csak az alárendelt (szubaltern) populációk maradnak, amelyeknek nincs jövőjük. Ha nincs beszéd, nincs kenyér.
Tamás Gáspár Miklós / Transindex.ro

Szerdán van a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapja
Augusztus 23-án, az 1939. évi Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját.
A sztálini Szovjetunió és a náci Németország közvetlenül a második világháború kitörése előtt kötött az egész világot megdöbbentő megnemtámadási szerződést. Sztálin azután döntött a kommunista mozgalmat is erkölcsi válságba sodró megállapodás mellett, hogy kudarcot vallottak a nyugati hatalmakkal az együttműködésről folytatott tárgyalásai, miközben a Szovjetunió távol-keleti határait Japán fenyegette. A kiegyezés a Lengyelország, majd Nyugat-Európa lerohanását már eldöntő Hitlernek is kapóra jött, mert így elkerülhette a kétfrontos háborút.
A dokumentumot 1939. augusztus 23-án írta alá Moszkvában Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos és Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter, az aláírással életbe is lépett, de ratifikációs folyamata csak szeptember 24-én zárult le, amikor már javában folyt a második világháború. A hét cikkből álló, tíz évre kötött egyezményben a felek arra kötelezték magukat, hogy tartózkodnak „az egymás ellen irányuló minden erőszakos ténykedéstől, minden támadó cselekménytől és minden támadástól, akár külön, akár más hatalmakkal együtt”.
A szerződésnek titkos záradéka is volt, amely német és szovjet érdekszférákra osztotta fel Kelet-Európát. A kiegészítő jegyzőkönyv meglétét a Szovjetunió egészen a gorbacsovi peresztrojkáig tagadta, de a területi osztozkodás pontosan úgy történt, ahogy a szerződésben rögzítették. A paktum azonban csak elodázta a két diktátor összecsapását: Hitler, miután már nem fenyegette a kétfrontos harc veszélye, 1941. június 22-én elindította hadosztályait a Szovjetunió ellen.
A hitleri Harmadik Birodalom 1945-ben megsemmisült, de a szovjet érdek-szférába került kelet- és közép-európai országokban kommunista diktatúrák épültek ki, és különböző formában, az elnyomás eltérő módozataival egészen az 1990-es évek elején bekövetkezett rendszerváltásig fennálltak.
A 2008 júniusában Prágában tartott Európa lelkiismerete és a kommunizmus című nemzetközi konferencián Václav Havel volt cseh államfő kijelentette: Európa rendkívüli felelősséget visel a nácizmusért és a kommunizmusért, azért a két totalitárius rendszerért, amely ezen a földrészen jött létre. A tanácskozás résztvevői, majd szeptemberben az Európai Parlament (EP) magyar, észt, brit, német és lett képviselői javasolták, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák a totalitárius rendszerek áldozatainak emléknapjává.
Az EP 2009 áprilisában állásfoglalásban javasolta az emléknap megtartását. Az Európai Unió igazságügyi miniszterei 2011. június 10-én, a magyar EU-elnökség alatti utolsó ülésükön lengyel, magyar ás litván kezdeményezésre közös állásfoglalásban emlékeztek meg a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatairól. A dokumentum emlékeztetett a totalitárius rezsimek áldozatainak emléknapjára, és felkérte a tagállamokat: vizsgálják meg, hogy saját országuk történelmének és sajátosságainak fényében milyen módon történjen a megemlékezés.
Az emléknapot először 2011-ben tartották meg. A soros elnök, Lengyelország fővárosában, Varsóban megrendezett uniós kormányzati szintű konferencián megegyeztek, hogy több országot átfogó hálózatot állítanak fel a totalitárius rendszerek kutatására. A platform 2011. október 13-14-én Prágában tartott alakuló ülésén született megállapodást 13 ország 19 intézete írta alá.
Másodszor 2012-ben Budapesten tartottak megemlékezést. A Szembesítés a múlttal – a totalitárius diktatúrákat követő jogi elszámoltatás tapasztalatai címmel rendezett konferencián uniós igazságügyi miniszterek és államtitkárok is részt vettek. Az európai emlékezetintézetek vezetői közös nyilatkozatot írtak alá egy európai múzeum létrehozásáról, melynek feladata a kommunista, a nemzetiszocialista és egyéb totalitárius rendszerek működésének és bűneinek feltárása, bemutatása.
2013-ban a soros EU-elnök, Litvánia fővárosában, Vilniusban emlékeztek meg a totalitárius diktatúrák áldozatairól a három balti ország igazságügyi minisztere, a magyar, a cseh, a lengyel, a román és a horvát kormány képviselőinek részvételével.
2014-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Norbert Lammert, a német Bundestag elnöke közös nyilatkozatot adott ki az emléknap alkalmából. Ebben rámutattak: a Molotov-Ribbentrop-paktum „felosztotta kontinensünket a szovjet és a nemzetiszocialista erőszakuralmi rendszerek között”, és még évtizedekig döntően meghatározta Európa sorsát a második világháború következtében tartóssá vált megosztottsággal.
2015-ben az észt fővárosban, Tallinnban rendeztek konferenciát az emléknap alkalmából. Az ott elfogadott nyilatkozat szerint fel kell lépni a totalitárius rendszerek ellen, függetlenül attól, hogy mely ideológia talaján állnak, illetve milyen formában jelentkeznek. Rögzítették azt is, hogy a totalitárius rendszerek által elkövetett bűncselekmények áldozatainak joguk van az igazságszolgáltatáshoz.
Tavaly Pozsonyban, a soros EU-elnöki tisztet betöltő Szlovákia fővárosában rendeztek konferenciát a totalitárius diktatúrák európai emléknapja alkalmából. A Növekszik a radikalizmus az EU-ban elnevezésű tanácskozáson az uniós igazságügyi miniszterek nyilatkozatban hangsúlyozták: készek a jövőben mindent megtenni azért, hogy vissza tudják szorítani a növekvő radikalizmust és szélsőségességet.
MTI; Népújság (Marosvásárhely)

Pilsenben szerepelt a Tompa Miklós Társulat!
A Pilsenben 1993 óta folyamatosan megrendezett színházi seregszemle, a Nemzetközi Pilseni Színházfesztivál / Mezinárodní festival Divadlo Plzeň az évek során a Cseh Köztársaság egyik legrangosabb nemzetközi színházi fesztiváljává vált, melyen eddig csaknem kilencven társulat vett részt a világ tizenöt országából. A fesztivál többször is jeles személyiségek találkozóhelyévé vált, és olyan drámaírókat látott vendégül, mint Ronald Harwood, Václav Havel, Arthur Miller vagy Tom Stoppard. A Tompa Miklós Társulat előadása, Bartis Attila A nyugalom című darabja az egyetlen romániai produkció, mely idén meghívást kapott erre a rangos színházi eseményre. A pilseni Nagyszínházban (Velké divadlo) a telt házas közönség percekig tartó tapssal értékelte az előadást, a másnap megjelent cseh nyelvű kritika szerint pedig „az elő- adás beírta magát a fesztivál és a közönség emlékezetébe”. (pr-titkárság) Népújság (Marosvásárhely)

Párizsban „értékelték” a kommunizmus százéves örökségét Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája közleménye
A 2011-ben megalakult Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja (The Platform of European Memory and Conscience), amely prágai székhelyű intézményként európai szinten koordinálja a totalitárius múlt feltárásával foglalkozó nemzeti intézmények tevékenységét, kétnapos konferenciát rendezett a héten Párizsban. Mint talán kevéssé ismert, az intézmény egyik védnöke Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, vezetőségi tagja pedig Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Mindketten részt vettek a történelmi atmoszférájú Collège des Bernardins-ben, illetve a Napóleon Alapítvány konferenciatermében november 8–9-én megtartott eszmecserén, amely A kommunizmus száz éve – történelem és emlékezet (100 Years of Communism. History and Memory) címet kapta, nem véletlenül, hiszen megrendezésére az oroszországi bolsevik forradalom kirobbanásának centenáriumán került sor.
A konferencia főszervező házigazdája, Stéphane Courtois történészprofesszor, a kommunizmus egyik legismertebb kutatója a franciaországi sajtó és az egyetemek vezető történészei által gyakorolt Lenin-kultuszról tartott bemutatót a konferencián. Mint mondta, a francia hivatalos történelemszemlélet mind a mai napig dicsőítően, elismerően beszél a „Nagy Októberi Szocialista Forradalomról”, a vezető francia hetilapok mind Lenin képével jelentek meg a századik évforduló alkalmából, november 7-én. Az állami televízió Telerama című műsora pedig a bolsevik puccs egyik jelentős hatásának nevezte az általa kiváltott „esztétikai forradalmat”. A kommunizmus bűneinek tudatos elhallgatását a neves történész „hiperamnéziának” nevezte, mely az emlékezet kiirtásához, „memoricídiumhoz” vezet.
Tőkés László A kommunizmus öröksége című panel keretében tartott előadásában a Szentírásban foglalt példázatok és tanítások felidézésével súlyozta a mostani centenárium felemás mivoltát, értékelését, mondván: „A történelem kiemelkedő napjai és eseményei alkalmával az emberek, az emlékezők rendszerint jubilálni, ünnepelni szoktak. Ez esetben azonban semmi okunk az ünneplésre. Éppen ellenkezőleg: gyásznapot kellene tartanunk – egy perces néma főhajtással a bolsevista, kommunista, totalitárius rendszerek ártatlan áldozatai tízmillióinak az emlékére.” Kétezer éves kereszténységünk története a „gonosz birodalma” elleni szüntelen küzdelemről szólt, s ma sincs ez másként. „A volt szovjet tömb országainak többségére a rendszerváltozás óta eltelt közel három évtizedben a ciklikusan ismétlődő kommunista visszarendeződés volt jellemző. Példának okáért Romániában a tavaly decemberi választások is a posztkommunista Szociáldemokrata Pártot juttatták az ország élére. Magyarország is csupán húsz év után, 2010-ben szabadult meg – úgy tűnik, végérvényesen – az utódkommunisták uralmától. Ezen jelenségre nézve jelentette volt ki néhai Václav Havel cseh államelnök, hogy a kommunista diktatúra bukását követően egy új rendszerváltozásra volna szükség a posztkommunizmus megbuktatásához. A megtorpant demokratikus rendszerváltozás, illetve a választásról választásra bukdácsoló, hosszúra nyúló átmenet egyet jelent a kommunizmus átkos örökségének a folytatódásával” – fejtette ki erdélyi EP-képviselőnk, rámutatva: „a román társadalom együtt él saját kommunista múltjával. A volt kommunista uralkodó osztály, ennek részeként pedig Nicolae Ceauşescu hírhedt titkosszolgálata, a Securitate kezdettől fogva oly mértékben mentette át magát, és váltotta politikai hatalomra az ország privatizációjából származó gazdasági erejét, hogy ezáltal szinte leblokkolta vagy legalábbis végletes módon feltartóztatta, lelassította és eltorzította a tényleges és valóságos rendszerváltozás, demokratikus átalakulás folyamatát.” Tőkés László szerint az emiatt fennálló folyamatos válsághelyzetnek a legkirívóbb produktuma pedig az egész országon és államrendszerben eluralkodott korrupció. Végezetül leszögezte: „Szinte mondanom sem kell, hogy a kommunista diktatúra korszakának, a múltban elkövetett bűnöknek a feltárása, a pártnómenklatúra és a politikai rendőrség elszámoltatása, a tettesek számonkérése, valamint az áldozatok iránti igazság- és jóvátétel közel három évtized után is jobbára várat magára, és igen esetleges. Ugyanez állapítható meg a magyar nemzeti közösséggel, valamint az egyházaikkal szemben elkövetett jogfosztások és igazságtalanságok vonatkozásában. De hogyan is várhatnánk el a ’kommunizmus perének’ a lefolytatását, amikor a volt kommunista párt nyomába lépő, új posztkommunista hatalom a diktatúra egykori bűneit a győztesnek kikiáltott romániai forradalom nyomán újakkal tetézte?” A püspök a demokratikus világ és az Európai Közösség támogatását is kérte, mert amíg Románia a saját kommunista múltját nem rendezi, addig a jövője is bizonytalan, és a demokratikus kibontakozásra sincsen módja.
Szilágyi Zsolt hozzászólásában az Európai Bizottság részrehajló emlékezetpolitikájáról beszélt: az Unió kormánya „sajnos a nácizmus és a sztálinizmus kutatását támogatja, úgy tűnik, szerintük a kommunizmus Sztálin halála után egy emberi rendszer volt (rendszerré lett)”. Ezt cáfolva emlékeztetett: a nácizmus és a kommunizmus bűneit egy mércével kell megítélnünk. Az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja pont azt csinálja, amit az Európai Bizottság nem támogat: megpróbálja feltárni a kommunizmus bűneit is. Az egyetlen stabil támogatója ennek a munkának a jelenlegi magyar kormány – mondotta.
A nemzetközi, nyugati sajtóban kevés visszhangot kapott konferencia első napjának zárásaként Tőkés László felolvasta Ilmi Umerov tatár politikus laudációját, aki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja idei kitüntetettje. A püspök Göran Lindblad platformelnökkel és Neela Winkelmann platfromigazgatóval együtt adta át a díjat a krími tatár nép medzslisze (tanácsa) elnökhelyettesének, akit politikai okokból üldöznek a félszigetet annektált orosz hatóságok. Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája