Dr. Havadtőy Sándor református lelkészt, a Yale Egyetem professzorát Erdély-szakértőként tartják számon az amerikai külügyminisztériumban, Havadtőy a nyáron hazalátogatott, ebből az alkalomból beszélgetett vele a lap munkatársa. Dr. Havadtőy Sándor apja is református lelkész volt. Dr. Havadtőy Sándor tanulmányait végezte Nyugaton, tanulmányai befejezése után nem tudott hazatérni, bekapcsolódott a nyugati magyar emigráció jogvédő harcába. Első sikerük 1964-ben volt, amikor Románia amerikai kereskedelmi kapcsolatai megjavítására törekedett. A magyar emigráció követelte: előbb bocsássák szabadon a politikai foglyokat. Ez megtörtént, 1964-ben sok politikai fogoly szabadult. A magyar emigráció rendszeresen készített beadványokat a külügyminisztériumnak. /B. Kovács András: Egy Erdély-szakértő ismét itthon. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 7./

"Sepsimagyaróson szept. 23-án falutalálkozó keretében emlékeznek Kóréh Ferencre (1909-1997), a falu jeles szülöttjére, megtartják felújított művelődési otthon névadó ünnepségét. Kóréh Ferenc Bukarestben lett jogász, a Keleti Újság szerkesztője, a Magyar Távirati Iroda (MTI) bukaresti tudósítója, egyszersmind újságíró és író is. A bécsi döntés után indította többedmagával Sepsiszentgyörgyön a Székely Nép című napilapot, melynek felelős szerkesztője lett. Lapot szerkesztett Budapesten is, majd Bécsbe menekült, és a Szabad Európa Rádió munkatársaként 1950-ben került Amerikába. Több mint harminc éven át az egyik legismertebb és legmarkánsabb személyisége volt a magyar nyelvű adásnak. 1953-ban szólalt meg először a Magyar Amerika Hangja című közkedvelt rádióműsor, melyet 45 éven át sugároztak. Kóréh Ferenc vezetője volt az Amerikai Erdélyi Szövetségnek, jelentős szerepet vállalt a Külföldi Magyar Cserkészszövetség munkájában, újságjainak szerkesztésében. Úgyszólván a világ minden emigrációs lapjában jelentek meg írásai. Erdélyről, az erdélyi magyarságról soha nem feledkezett meg. Az englewoodi teetőben nyugszanak hamvai, halálakor földijei, Havadtőy Sándor református és Csorba Domonkos római katolikus lelkészek búcsúztatták. /Kisgyörgy Zoltán: Sepsimagyarós emlékezik. Ki volt Kóréh Ferenc? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 21./"

"Két esztendővel ezelőtt megalakult a Magyarok Székelyföldi Társasága /MSZT/, székhelye a Csíkszeredában található, akárcsak a Julianus Alapítványnak, mindkettőnek Beder Tibor tanár az elnöke. Szintén 2000-ben alakult meg a Kárpát-medencei Fórum, amely összehangolja a medencében létező magyar civil szerveződések kulturális tevékenységét. A fórum keretében évente közös találkozóra kerül sor. 2000 végén e találkozót Szatmárnémetiben, 2001-ben a szlovéniai Alsólendván, most Kassán szervezték meg. A Kárpát- medencei Fórum tagjai: a Burgenlandi Magyar Kulturális Egyesület, a felvidéki Csemadok, Erdélyből az MKE - Magyar Kulturális Egyesület -, a kolozsvári Heltai Alapítvány és az MSZT, Délvidékről a Délvidéki Magyar Kulturális Egyesület, Horvátországból az Eszéki Magyar Kulturális Egylet, Szlovéniából a Muravidéki Kulturális Egylet, Kárpátaljáról az ungvári Értelmiségiek Egyesülete. Minden szerveződés beszámol a megelőző évben kifejtett tevékenységéről, ugyanakkor bizonyos témakörök kapcsán vitafórumot tartanak. Az MSZT nevében Beder Tibor a Lármafa találkozókról számolt be, ugyanis ettől az évtől kezdődően e rendezvény megszervezését az MSZT átvállalta a Julianus Alapítványtól. Dec. 13-15-én lesz a Julianus Alapítványnál a Julianus-díj odaítélésének ünnepsége Csíkszeredában. Ebben az évben meghívták az ötven eddig kitüntetett személyt a díjkiosztó ünnepségre. Az idei kitüntetettek: Ali Kabul, a rodostói Rákóczi-múzeum igazgatója, Jan Mulder holland politikus, üzletember, közéleti személyiség, Lauer Edit, a Magyar Amerikai Társaság elnöke, Konkoly Thege István, a Johannita Lovagrend kancellárja, Havadtői Sándor egyesült államokbeli református lelkész. Az ötödik személy Orbán Viktor volt magyar miniszterelnök, ő pünkösdkor veszi át, szintén a csíkszeredai református templomban a kitüntetést. /Forró Miklós: Megmaradásunkért, jövőnkért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 4./ "

"A Csíkszeredában működő Julianus Alapítvány dec. 14-én osztotta ki tizedik alkalommal a szórványban élő magyarság megmaradásáért kifejtett munkát jutalmazó elismerést. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásában játszott szerepéért Julianus-díjjal tüntették ki Orbán Viktor volt magyar kormányfőt, mellette Ali Kabul, a rodostói Rákóczi Múzeum igazgatója; Jan Mulder, a holland parlament felsőházának tagja; Konkoly Thege István, a Johannita Lovagrend kancellárja; Havadtői Sándor amerikai magyar nyugalmazott református lelkipásztor és Lauer Edit, az Amerikai Magyar Koalíció vezetője részesült a kitüntetésben. A díjkiosztó ünnepséget tudományos konferencia előzte meg. A rendezvényre meghívást kapott valamennyi eddigi díjazott - neves erdélyi, magyarországi, felvidéki és tengerentúli magyar közéleti, politikai, egyházi személyiség, pedagógus. Az eddigi 51 kitüntetettből harmincan vettek részt A magyarság jövője a XXI. században témájú fórumon. Orbán Viktor, aki elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a díjkiosztó ünnepségen, a tervek szerint 2003 pünkösdjén, a csíksomlyói búcsú alkalmával veszi majd át a díjat Csíkszeredában. /Julianus-díjat kapott Orbán Viktor. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 16./"

"A tizennegyedik Csoma-napok ünnepélyes megnyitójára ápr. 3-án került sor Kovásznán, a nagy Kelet-kutató tudós szobránál. A Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákjai, tanárai, valamint a magyarországi testvériskola, a Pécsi Magyar-Német Nyelvű Iskolaközpont küldöttsége az intézmény névadójára emlékezett. Becsek Ede iskolaigazgató kifejtette: Kőrösi Csoma Sándor példás élete, kitartó munkássága ösztönzi az iskola diákjait újabb és újabb eredmények elérésére. Az ünnepi beszédek után a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület és az iskolák képviselői koszorúkat helyeztek el az iskola főbejárati folyosóján levő emléktáblánál. Ezután a műsorban fellépett a kovásznai iskola Tiszta Szív Kórusa és a pécsi testvériskola kórusa. A Csoma-napok ünnepélyes megnyitójára szintén ápr. 3-án került sor a városi művelődési ház előtti Kőrösi Csoma Sándor-szobornál. /Bodor János: Csoma-napok Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 4./ Jelen voltak Kőrösi Csoma Sándor tisztelői határon innen és határon túlról, valamint Nagykanizsa, Pápa és Csenger testvérvárosok küldöttségei. Este elindult a Havadtőy Sándor egykori kovásznai református lelkipásztor nevét viselő, 109-es cserkészcsapat fáklyás menete. Zsuffa Levente, a város polgármestere köszöntötte a jelenlevőket, ünnepi beszédet mondott Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke. /Bodor János: Ünnep Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 5./"

"1974 és 1985 között minden évben több alkalommal tanúskodtam az amerikai szenátus és képviselőház különböző bizottságai előtt az erdélyi kérdésben. Sikerült harminckilenc szenátort megnyerni ügyünknek. A döntő sikert akkor értük el, amikor kezembe kerültek azok a vécépapírok, amelyeket Ceausescu magyar Bibliákból készíttetett. A papírokon még rajta volt a készítő cégek címkéje. A tekercseket a Yale Egyetemen, ahol huszonöt évig tanítottam, alaposan kielemeztük, lefényképeztük, felnagyítottuk úgy, hogy napnál világosabb lett a papírok eredete. Kiszámítottuk azt is, hogy legalább tízezer Bibliát kellett összezúzni ilyen mennyiségű vécépapír előállításához. Azt is meg tudtuk állapítani, hogy a Brit Bibliatársulat melyik évi kiadásából készültek ezek a papírok. A washingtoni Kongresszus épületében két sajtókonferenciát tartottam több mint hetven nemzetközi újságíró, négy televíziós társaság, valamint a képviselők és a szenátorok előtt. Előadásaimnak világra szóló hatása lett. De a legnagyobb hatást a déli szenátorokra tettem, akik többnyire mélyen vallásos választókat képviseltek. Ennek következtében a Romániának adott vámkedvezményt megvonták." Havadtőy Sándor székely pap, a fairfeldi Magyar Református Egyház lelkipásztora, a Yale Egyetem tanára 25 éven át, 1967-től 1992-ig hirdette az igét a Szabad Európa Rádió protestáns félórái keretében. 1991-ben, a Magyar Református Világtalálkozóra érkezett ismét magyar földre: amerikai emigrációjából. Mikor 1948-ban Nyugatra indult, Havadtőy Sándor teológust azzal a megbízással küldték Svájcba egyházi elöljárói és lelkész édesapja - szülővárosában, Kovásznán járva név szerint is említette dr. Nagy András teológiai tanárt, dr. Tavaszi Sándor püspök-helyettest, a jeles filozófust és Vásárhelyi János püspököt -, hogy "tanulmányaim mellett képviseljem az Erdélyi Magyar Református Egyházat a nyugati fórumokon. Ennek a megbízatásnak próbáltam eleget tenni legjobb tudásom és tehetségem szerint az elmúlt fél évszázad alatt." Meglátogatta Kanadát, Dél-Amerikát, ezen a kontinensen Argentína, Uruguay, Brazília, Venezuela református gyülekezeteit, eljutott Ausztráliába és Dél-Afrikába. Kevés lelkipásztornak nyílik lehetősége arra, hogy ilyen hatalmas egységben láthassa, érzékelhesse a széttört nemzet részeit és az anyanyelv erejével összekösse az itt-ott szakadozó szálakat. Havadtőy Sándornak az igehirdetés mellett állandó gondja volt az itthoniak megsegítése, anyagiakkal és lelkiekkel. Rádiós prédikációinak foglalata ez a könyv: Vigasztaljátok népemet. Válogatás a Szabad Európa Rádióban 1967-1992 között elmondott prédikációkból. Kiadja a Közlekedési Dokumentációs Kft. (KÖZDOK), 2001. A kötet gondozója és az utószó írója Beke György. /B. D.: Hazaküldött szavak. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 26./"

"A Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) létrehozásában játszott szerepéért Julianus-díjjal tüntették ki tavaly decemberben Orbán Viktor volt magyar kormányfőt. A díjazott nem lehetett jelen a decemberi díjkiosztón, kitüntetését jún. 6-án vette át a csíkszeredai Szent Ágoston-templomban tartott ünnepségen. Délelőtt Kolozsvárott vett részt a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem központi épületének avatóünnepségén. - A nyugati kereszténység egyik legkeletibb őrhelyére már megérkezett a református keresztalja a krisztusi megbékélés és a testvériség jegyében - mondta Tőkés László, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke. Orbán Viktort a nemzet miniszterelnökének nevezte beszédében, kiemelve: visszaadta nekünk a hitet. Tőkés püspök beszédében vitába szállt azokkal, akik azt hangoztatják, hogy az egyház ne politizáljon, Márton Áron püspököt idézve mondta: ez nem politika, itt az életünkről van szó. Czirják Árpád érseki helynök igehirdetésében felhívta a figyelmet: demográfiai válság, társadalmi méreteket öltő elbizonytalanodás, a jövőkép hiánya, az egyházaknak a templom falai mögé való zárkózása, gazdasági és politikai válság jellemzi helyzetünket. A Julianus Alapítvány elnöke, Beder Tibor szólt arról, hogy Julianus barát útja a magyarság útjának szimbóluma. A státustörvény tervezett módosítására utalva, hangsúlyozta: nekünk nem pénz kellett, hanem az együvé tartozás érzésének nemzetben megfogalmazott kifejezése. A decemberi ünnepségen nem volt jelen Havadtői Sándor, az Amerikában élő nyugalmazott református lelkész. Orbán Viktort Czirják Árpád méltatta, kiemelve életpályája politikusi, szónoki és hazafiúi vetületét. Mint mondta, az utókor hivatott Orbán Viktort a politikusok közül a nagy magyar államférfiak sorába emelni. A kitüntetett a hazakeresés nyugtalanságáról szólt, s annak bizonyságáról, hogy létezik az, amit keresünk. Végül hangsúlyozta: arra készülünk, hogy az európai egység részévé váljunk, hogy a magyar nemzet újra egyesülhessen. - A teljes magyar egység elképzelhetetlen az európai egység nélkül - mondta. A mintegy ezer résztvevő jelenlétében zajlott ünnepséget a Haáz Sándor által vezetett szentegyházi Gyermekfilharmónia előadása zárta. /Sarány István: Julianus-díj Orbán Viktornak. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 7./ A templom előtt többezres tömeg fogadta éljenezve, hosszasan tapsolva a volt magyar miniszterelnököt. Orbán Viktor elmondta, hogy a Sapientia Egyetem kolozsvári felavatásával a város a nagy magyar egyetemi városok sorába lépett, mint amilyen Debrecen, Budapest vagy Szeged. Magyarország uniós csatlakozásra készül, és azt akarják, hogy a magyar közösségek is kövessék annak érdekében, hogy a nemzet újra kiteljesedjék. Ezért van szükségünk magyar igazolványra, státustörvényre, magyar egyetemekre, mondta Orbán Viktor. /Julianus-díjjal tüntették ki Orbán Viktort. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 9./"

A Székely Nép című időszaki kiadvány az Erdélyi Bizottság Hivatalos Értesítőjeként az Egyesült Államokban, a Magyar News közreműködésével jelenik meg. Elnöke és szerkesztője a kovásznai születésű dr. Havadtőy Sándor református lelkész, egyetemi tanár. A Székely Mikó Kollégium egykori diákja többkönyves szerző. Negyedszázadon át a Szabad Európa Rádió igehirdetője volt. A Milford városában jegyzett magyar értesítő, a Székely Nép idei áprilisi (55.) száma a magyarság gondjainak olyan sűrítményét jeleníti meg, ami az itthoni lapoknak is tisztességére válna, értékelte a lapot Sylvester Lajos. Csonkaország szavazott kisesszéjében Havadtőy a magyarságot a múlt év decemberében érő traumát foglalta össze, a Mit mondana ma Wass Albert? címmel Czegei Wass Huba dandártábornok, az író fia írt apja mai népszerűségéről és rehabilitálásának romániai útvesztőiről. Megfélemlítés, büntetések Erdélyben a Trianon film vetítése miatt címmel Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Ifjak elnöke foglalta össze a film alkotóinak és az erdélyi vetítés szervezőinek meghurcoltatásait. A Székely Nép számait a szerkesztőség díjmentesen küldi a világ minden tájára az Erdélyért aggódó magyaroknak. /Sylvester Lajos: A milfordi Székely Nép. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 13./

Vajnafalván a református templomban ünnepélyes istentisztelet keretében, amelyen igét hirdetett Kató Béla református püspök-helyettes, március 18-án kiscserkészeket avattak. Az ünnepségen jelen volt dr. Szesztay Ádám, Magyarország bukaresti nagykövetségének határon túli magyarokért felelős másodtitkára és Gaál Sándor, a Romániai Magyar Cserkészszövetség elnöke, valamint a helyi önkormányzat képviseletében Gazda István alpolgármester. A kiscserkészek a nemzet aranytartalékai lehetnek, hangsúlyozta Szesztay Ádám. A fogadalomtétel után tizenhat kiscserkésszel gyarapodott a most már 48 fős kovásznai Havadtőy Sándor Cserkészcsapat. /Bodor János: A nemzet aranytartalékai. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 19./

A Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából augusztus 17-én Kovászna városi könyvtárában Székelyföld mindig zöld címmel könyvkiállítás nyílt. A város két bejáratánál – Páké, illetve Zabola-Páva felől –felavatták azt a két székely kaput, amelyet a megyei tanács és a művelődési igazgatóság, valamint a kovásznai polgármesteri hivatal és a városi művelődési ház támogatásával helyi fafaragók készítettek. A kapukat Gazda István alpolgármester és Gazda József író, a Háromszéki Magyarok Világtalálkozójának egyik védnöke méltatta. Közreműködött a Havadtői Sándor Cserkészcsapat és Thiesz Katalin népdalénekes. /Bodor János: Kapuállítás Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 18./

Kovásznán a Vajnafalva református egyházközség november 4-én, vasárnap ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját. Az ünnepi istentisztelet után felavatták a templomépítő lelkipásztor, Havadtőy Sándor emlékére állított kopjafát. Bukovinszky Cs. Miklós, a gyülekezet lelkésze kiemelte: az 1997-ben önállósult gyülekezet eddigi megvalósításai, a templom belső javítása, a parókia bővítése, a mostani kopjafaállítás mind azt jelzi, hogy az Isten segítette a gyülekezetet. Havadtőy Sándor lelkipásztor hetvenöt évvel ezelőtt, 1932-ben fejezte be a templom építését. Az ünnepségen közreműködött a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat is. /Bodor János: Ünnepelt a vajnafalvi református gyülekezet (Kovászna). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 6./

A nevét viselő kovásznai közművelődési egyesület immár tizenkilencedik alkalommal rendezte meg Kovásznán és Csomakőrösön a Csoma-napokat. Évről évre ilyenkor Kőrösi Csoma Sándor helybeli és idegenből érkezett tisztelői, számos hivatásos és műkedvelő előadó, képzőművészek, színjátszók, zenészek és táncegyüttesek, valamint a tudományos világ jeles képviselői hajtanak főt nagy Kelet-kutató tudós emléke előtt. A rendezvénysorozat idei ünnepélyes fáklyás megnyitója április 17-én, Kovászna városi művelődési háza előtti, Jecza Péter alkotta Csoma-szobornál volt. Ünnepi beszédet mondott Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója és dr. Terényi János, bukaresti magyar nagykövet, majd Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület elnöke, a Csoma-napok megálmodója szólt a közönséghez. Gazda felidézte az elmúlt tizenkilenc év eredményeit, többek között megemlítette, hogy a Csoma-konferenciák anyagából tizennégy könyvet jelentettek meg, felépítették Csomakőrösön a Csoma-emlékházat.,,Terveztünk múzeumot is. Múzeumot és dokumentációs központot. (...). Azt hittük azokban a pillanatokban, amikor erről álmodoztunk, hogy Kőrösi Csoma Sándor az egész magyarság értéke, és az egész magyarság mellénk fog állni abban a szándékunkban, hogy valóban gyűjtőhelye legyen itt azoknak a dokumentumoknak, értékeknek, amelyeket neki köszönhetünk. Nem sikerült ezt megvalósítani” ― mondta Gazda. Az ünnepi rendezvényen részlet hangzott el a nagykanizsai Horváth István és Farkas Tibor zenés-verses összeállításából, továbbá közreműködtek: a barátosi Ferencz Ernő Református Fúvósegylet zenekara Kelemen Szilárd, a Tiszta Szív kórus Cseh Béla vezényletével, valamint a Havadtői Sándor Cserkészcsapat. A rendezvénysorozat április 18-án Kőrösi Csoma Sándor ― Jelek térben és időben című tudományos konferenciával folytatódott. Ezzel párhuzamosan a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpontban programot szerveztek, amelyen többek között volt diákkerekasztal, szavalóverseny, általános műveltségi vetélkedő, szavalóverseny, sakkverseny stb. /Bodor János: Főhajtás nagy Kelet-kutató tudósunk emléke előtt (Csoma-napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 19./

Közel ezren ünnepeltek március 15-én Kovászna főterén, a helybeliekkel együtt a környező falvakból lovas fogatokkal érkezett csoportokkal együtt. A nemzetiszínű szalagokkal, zászlókkal feldíszített fogatok vonultak a központi színpad előtti térre, a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat és a Boldog Apor Vilmos gyermekotthon lakói gyalogszerrel jöttek. Balogh Zoltán református lelkész után Ambarus Andor, a Kőrösi Csoma Sándor Iskolaközpont diákja mondta el ünnepi beszédét, amellyel első díjat nyert az idei szónokversenyen. Vargha Mihály képzőművész, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója ünnepi beszédében elmondta, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc történelmünknek egy sziklára épített pontja, amelyben Háromszék nagyon fontos szerepet játszott. /Bodor János: Emlékezés Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 16./

A titokzatos kovásznai asszony (Gocz Elvira mesél)
Gocz Elvirát 2005. szeptemberében avatták Kovászna díszpolgárává. Akkoriban még Párizsban lakott, de már hangoztatta hazaköltözési szándékát.
Szülővárosában csak az idősebbek emlékeztek rá, de hamar híre kelt: dúsgazdag asszony, aki megteheti, hogy szórja a pénzét. Valóban számottevő pénzbeli adományokkal segítette a város főbb intézményeit: a két református, a katolikus, az ortodox egy­házat, az iskolákat, egy óvodát, a Boldog Apor Vilmos Gyermekotthont, a városi, majd a Szívkórházat, és a mentőállomást. Már állt az a monumentális borvízforrás is, melynek megépítését ő finanszírozta. Később elkészült Ignácz Rózsa főtéri mellszobra, ebben is részt vállalt.
– Elvira! Te bolond vagy! – szólította le hazaköltözése után egy gyermekkori ismerőse. – Jobban tetted volna, ha azt a rengeteg pénzt szétosztottad volna Kovászna szegényei közt. Most többre becsülnének! A helyi közvélemény azóta is leragadt a keserű konklúzióban, hogy bezzeg, szegény emberből nem lehet díszpolgár. Telt-múlt az idő, és tavaly februárban véletlenül összetalálkoztunk.
– Szomszéd! – szólított meg a Díszpolgár Asszony. – Ön újságba író ember. Nem jönne át hozzám, hogy beszélgessünk? Már hetvenkét éves vagyok. Szeretném, ha ezt-azt elmesélhetnék az utókor számára. Én át is mentem: felszerelkezve, abban a naiv hitben, hogy könnyű dolgom lesz. Egy év telt el azóta. Elvira asszony eközben oly megrázó őszinteséggel mesélte el életének történetét, hogy ezek után már nem is nevezhetjük őt készülő könyve "főhősének". Legfennebb szenvedő alanyának! Több ízben ő maga teszi fel a kérdést: az, ami vele megtörtént büntetés-e, avagy égi küldetés?
Vajon ki lehet ez a titokzatos asszony? Azt gyanították róla valamikor: szovjet kém, kit a francia fővárosba küldtek, hogy betegápoló nővérként államférfiak, magas rangú katonatisztek, üzletemberek titkaiba férkőzzék. Párizsban – kezdetben – gyanakodva fogadták. Titokban figyelték őt a franciák. De attól is tartania kellett, hogy a sötét lelkű Securitate teszi el láb alól, mint ahogyan azt szökésének idején meg is próbálta a trieszti menekülttáborban. Elvira nem rejtegette, hogy katonai kiképzést kapott a korabeli Szovjetunióban. Megtanult ejtőernyővel célba ugrani, repülőgépet, terepjáró autót, motorbiciklit ve­zetni, fegyverrel bánni, úszni és víz alá rejtőzni visszatartott lélegzettel, sebet fertőtleníteni, törött végtagot rögzíteni, életet menteni és – ha a helyzet úgy követelte volna – akár életet kioltani; kalasnyikovval tüzet nyitni az ellenségre. Elvira asszony nem titkolja: tartalékos hadnagyi rangja van. Önként választotta a háborús nővéri pályát. De ilyen előzmények után ki/mi kényszeríthette őt, hogy nyugatra meneküljön, ráadásul alig hároméves kisfiát is magával cipelve az életveszélyes kalandba! És végül ki ez a titokzatos nő (francia irataiban Elvire Gozin), akit Marilyn Monroe hasonmásaként emlegettek? Aki énekesként kapásból lett első helyezett egy tehetségkutató fesztiválon Monte Carlóban, majd rövidesen egy éven át feküdt a klinikán, kómában, halálközeli állapotban. És nem utolsósorban kinek/minek köszönhette, hogy világhírű személyiségek, mint Windsor hercegnője (a száműzött angol királynő), a volt francia államelnök, Mitterrand családja, Perez de Queillard ENSZ-főtitkár, a Rotschild család, a kuvaiti királyi udvar, Mihály román király, egy spanyol hercegnő, híres színészek, írók, üzletemberek és sokan mások őt választották betegápoló nővérként, testük-lelkük gyógyító mesterévé? A készülő könyvből bemutatunk néhány részletet. Az itthon történtekkel kezdjük, hadd vigasztaljuk meg Kovászna népét: íme, koldusszegény emberből lesz az igazi díszpolgár.
*
Gyermekkori emlékeim közt a legelső – melyre én emlékszem hitelesen és elevenen, tehát nem rokonaimtól vagy ismerőseimtől hallottam – mostohaapám falujához, Bodokhoz fűződik. A parányi község két hatalmas domb közt egy hosszan elnyúló völgyben fekszik Erdély délkeleti sarkában, az Olt folyó útvonalán. Ötéves voltam. A falusiak tetőtől talpig feketében, nagy csoportokban érkeztek hozzánk. Sírtak! 1944-et írtunk. A háború már vége felé járt. Ekkor történt, hogy Bodokon, ahol szénsavas ásványvízforrások is vannak, egy beteg német katona beesett egy kútba. Nem vették idejében észre, az emberek ittak a vízből, és az egész falu tífuszt kapott. Tavasz volt. Szegény anyám, aki második férjénél épp Bodokon élt, elkapta a betegséget. És tulajdonképpen most következik az, amire én oly fájdalmasan emlékszem.
Édesanyám holttestét letették a házban, a hátsó, hűvös szobában. Feketére akkoriban nem futotta, ezért hófehérbe öltöztették, a menyasszonyi ruhájába, melyben még első férjével – apámmal – állt az oltár elé. A tükrön volt a fátyol, amit rátettek, és egy fehér lepedővel letakarták. Akkor este tehát láttam, hogy mindenki talpig gyászban érkezik hozzánk és sír, de én nem értettem pontosan az okát. A halál fogalma valahogy még ismeretlen volt számomra.
Amikor mindenki elment, én nem a három mostohatestvérkém mellé mentem lefeküdni, hanem odalopódzkodtam édesanyám mellé, hozzábújtam és fáradtságomba belealudtam. Eközben kerestek engem! Tűvé tették az udvart, a szomszédokat, a vidéket, de arra senki sem gondolt, hogy bent vagyok a belső szobában. Korán hajnalban felébredtem, és mindenkit felébresztettem. Kiabáltam:
– Hideg van! Tegyenek tüzet! Édesanyám fázik! – így valahogy.
– S hát hol voltál eddig Ellike? (Ez volt a becenevem: Ellinek hívtak.)
Elmondtam, mindenki megrökönyödésére, hogy én édesanyámmal aludtam, de olyan hideg szegény, hogy megfáztam mellette. Mondanom sem kell, hogy ettől a búcsúéjszakától én is lebetegedtem tífuszban. "Fejtífuszt" kaptam (így mondták a falusiak), de viszonylag könnyen kilábaltam, mert gyermek voltam. Édesanyám, szegény, amiatt nem tudta megúszni ezt a betegséget, mert mostohaapámtól épp kisbabát várt, és elvérzett. Huszonöt éves volt, amikor meghalt, én ötévesen maradtam árva.
Anyámat gyakorlatilag csak néhány fekete-fehér fényképről ismerem. Számomra ő a legszebb, de a legelérhetetlenebb asszony a világon. Lefekvés után sokszor imádkozom, hogy jelenjen meg álmomban, de ez életemben eddig csak egyszer sikerült, amikor még tizenkét éves leányka voltam. Már cselédként szolgáltam Sepsiszentgyörgyön a Becze családnál, és egy szabad pillanatomban felszaladtam vonattal Bodokra a sírhoz. Az állomástól a temetőig a mezőn hatalmas virágcsokrot szedtem. Gyönyörű napsütés volt. Elhelyeztem a vadvirágcsokrot, leültem a sírhant mellé, hátammal a fejfához támaszkodtam, és sírtam. Úrrá lehetett rajtam a fáradtság, mert elaludtam. És ekkor – életemben először, de utoljára – álmomban megjelent előttem anyám. Fehér ruhában volt! Talán abban a menyasszonyi öltözékben, melyben a ravatalon feküdt mellettem? Hangjára, vagy arra, hogy szólt volna valamit hozzám, nem emlékszem. Ezek örökre odavesztek. Esteledett, amikor arra riadtam fel, hogy egyedül vagyok a temetőben, és... fázom. Remegtem, a fogaim is kocogtak, mint ötéves koromban, amikor megébredtem, majd leszálltam a ravatalról édesanyám mellől.
Szülőfalum és a fehér kígyók
Kovászna, ahol 1939. szeptember 30-án a világra jöttem – a Cuza Vodă utca 6. szám alatt, apám szülői házában –, ma közismert fürdőhely, akkoriban még nagyközség volt. A patak folyását követve hosszan nyújtózkodott a hegyek alól a mező felé. Felfelé rohamosan szűkül a völgy, Vajnafalvának nevezik ezt a szegeletet, mert rokonságunké, a Vajna család birtoka volt valamikor. (...)
Gocz nagytatámat, aki Vajna leányt vett feleségül, én nem ismerhettem. Idejekorán özvegyen maradt nagymamámtól hallottam, hogy mi történt. Az udvaron volt egy hatalmas, talán több száz éves, odvas diófánk. Nem tudták, vagy nem törődtek azzal, hogy az üregben kígyófészek lapult, és abban – az elbeszélések szerint – fehér kígyók laktak. Nyár volt, rekkenő hőség. Nagyapám megebédelt, és lefeküdt a diófa tövébe, hogy az aratás délelőtti fáradalmát kipihenje. Aludt, amikor egy kígyó megmarta, és ő nem ébredt fel többé, ott halt meg az árnyékban. A diófát azonnal kivágták, de előre petróleummal begyújtották az odvát. Hogy elpusztultak-e a kígyók, vagy idejében szerteszét szaladtak, azt nem tudtuk. Tény, hogy diófánk már régóta nem volt az udvaron, de mi hosszú ideig a kígyóktól való rettegés árnyékában éltünk.
Apám, Gocz Bálint 22–23 éves lehetett, amikor apját eltemette, és mint egyetlen gyermek, ő lett a nagy vagyon törvényes örököse. Ki gondolta volna, hogy nem is annyira a kígyómarás, hanem a szomszédunkban zajongó kocsma állítja kényszerpályára családunk jövőjét?
Kegyelemkenyéren
Amikor az emberek megláttak minket Kovásznán, ujjal mutogattak ránk, és szánalommal vagy épp kárörömmel suttogták:
– Nézd! Ez a rongyos leányka – Elvirának hívják –, a részeges Gocz Bálintnak a gyermeke! Az a télen gumibocskoros, nyáron mezítlábas asszony pedig Bálint anyja, született Vajna Rozália, aki Bécsben szabott ruhákban járt, nemesi "naccsága" volt valamikor. Látjátok, hova jutottak?
Nagyon szégyelltem magam! A korabeli református papnak, Havadtői Sándor tiszteletes úrnak is tudomására jutott a dolog, mert szomszédunk, a román pópa a magyar paptársait is figyelmeztette, hogy baj van. Ekkor hívott le Havadtői tiszteletes, megtartotta a hittanórát, majd annak befejeztével, miközben hazamentek a gyermekek, azt mondta:
– Elvirácska! Te maradj egy keveset! Beszélgessünk! Hol van édesapád?
– Elhagyott, mondtam. Pávára ment egy nőhöz.
– És hozzátok már nem jár?
– Nagyon ritkán! Három hónaponként hoz egy kenyeret, de akkor is elveszi a nagyanyám pénzét, amit Ghiţă Trandabur bácsinál keres gyapjúfonással.
– És valóban nincs, amit ennetek?
– Hát... Van pityókánk! A mezőn szedtük össze. A hullást! Mi pityókalevesre kelünk, köménymaglevesre fekszünk. Én sült vagy főtt pityókát viszek az iskolába. Ez az én uzsonnám. Olteanu pap bácsi szokott kisegíteni minket. De tiszteletes úr! Ne tessék megmondani nagymamámnak, hogy én ezt elárultam, mert ő nagyon szégyelli, ami történt.
– Nem szólok én az égvilágon senkinek, kislányom, de intézkedem majd másféleképpen.
És Havadtői tiszteletes minden második héten küldött egy kenyeret, vagy húst, vagy egy csirkét. Így tengettük az életünket. Amikor konfirmáltam, nem volt, amit magamra vennem. Mátyás Márika (ez volt a leányneve, ma is él Kovásznán), ő a megmondhatója, hogy kölcsön adta a menyasszonyi ruháját, és én abban konfirmáltam. Egyedül álltam a templomban, mert nagyanyám épp kórházban feküdt Sepsiszentgyörgyön. Apámat természetesen nem érdekelte olyasmi, mint holmi... konfirmációs ünnepség. Később saját anyjának a temetéséről sem tartotta fontosnak tudomást szerezni.
A Márika nénitől kölcsön kapott ruha bizony nagy volt rám. Itt-ott felkötöztem! Esetlennek, koldusnak éreztem magam. Még emlékszem, hogy mit énekeltem: "Az úr szent bárányára teszem le hitemet...". Ezt még sikerült befejeznem, de amikor ismét rám került a sor, már mukkanni sem tudtam. Elájultam! Arra eszméltem, hogy cukros vizet öntenek a számba. A jóságos arcú, Kovásznán legendás tekintélyű Gál doktor bácsi hajolt fölém. Azt hihették, hogy aznap még nem ettem, pedig faltam én reggel főtt pityókát, már egyedül is meg tudtam főzni. Nem az volt a baj, hogy éhezési cukorszinten éltem (mondom így, tudományosan, miután életemet egészségügyi nővérként töltöttem), csupán annyi, hogy árvának, szerencsétlennek éreztem magam. Anyám a sírban! Nagymamám kórházban! Apám a kocsmában! Tehát lelkileg omlottam össze, életemben először, mégpedig Isten házában, épp a konfirmáció pillanatában.
(folytatjuk)
Sajtó alá rendezte: Gyila Sándor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyarságunk fogyatkozik
Szomorú szívvel szereztünk tudomást arról, hogy az Amerikai Egyesült Államokban 47. évfolyamot megért Székely Nép magyar és a Carpathian Observer angol nyelvű lap utoljára jelentkezett ez év júniusában olvasói, barátai, tagtársai és támogatói előtt. Az előfizetők száma az utóbbi időkben nagyon megcsappant. Sokan elhunytak, többen az óhazába vagy a déli amerikai államokba költöztek anélkül, hogy meghagyták volna a címüket.
Mi Erdélyből köszönettel elmondhatjuk, hogy e lap, az Erdélyi Bizottság hivatalos értesítője az elmúlt 56 esztendőben hűségesen betöltötte hivatását. Pontosan és tárgyilagosan, mindig célzatosan előre mutatva tájékoztatta az otthon élő székely magyar testvéreket a nyugati és otthoni fejleményekről. Másrészt gazdasági felszerelésekkel támogatta falvak népeit, ösztöndíjakat küldött a szegény sorsú székely magyar és magyar csángó diákoknak, ruhát, cipőt és gyermekjátékokat árvaházaknak. A lap, illetve az AEÁ Erdélyi Bizottságának fő érdeme az volt, hogy higgadtan, mindig a tényekre hivatkozva ismertette a magyarság helyzetét az amerikai államférfiakkal, szenátorokkal, képviselőkkel, a külügyminisztérium vezető embereivel, a Pentagon felelős bizottságával, az egyetemek kutatóival és a sajtóval! Tanúvallomásokat is tettek, melyeken értékeltek. Így például a politikai foglyok szabadon bocsátása, a vámkedvezmény visszavonása Romániától mind az ottaniak érdekeit képviselte. Midőn sajnálattal elbúcsúzunk e laptól, hadd szóljak pár sort annak főszerkesztőjéről, dr. Havadtőy Sándorról. Kovásznán született 1924 novemberében abban a házban – a református parókián –, ahol Ignácz Rózsa írónő is. Nekem nemcsak osztálytársam volt nyolc évig a Református Székely Mikó Kollégiumban, hanem barátom és sorstársam egy életen át (88 évesek vagyunk). Amikor az ő édesapja megkeresztelt a kovásznai nagytemplomban, a szülők, akik maguk is mikós diákok voltak, bevonultak a parókiára, hogy az újszülöttre áldomást igyanak. Engem betettek Havadtőy Sándor – aki két hónappal előbb született – ágyacskája mellé. Attól kezdve tart a barátságunk szakadatlanul. Ő elvégezte Kolozsváron a teológiát, majd ösztöndíjjal Genfben doktorált, ahonnan Észak-Amerikába ment, mivel a román állam megsemmisítette az útlevelét, megakadályozva hazatértét Erdélybe. Lelkipásztorként mindent megtett, amit lehetett ott, az óceánon túl, Erdély és az összmagyarság iránti szeretetből. Tegnap azt telefonálta nekem, hogy munkájukat folytassák az Európai Parlamentben megválasztott magyar képviselők, immáron hatásosabban. Munkájukra és magyar nemzetünkre Isten gazdag áldását kéri.
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Márta néni
Kovászna szegényebb lett. A város, a közelebbi és távolabbi környék közösségi életének kovásza, a mindig tevékeny Márta nénije 2014. december harmincadikán befejezte földi pályafutását. 79 éves volt. Utolsó napjait visszavonultan töltötte. Fábián Ernőné Kovács Márta az örökmozgó, a szervező, áldozatos, taps nélküli munkát vállaló, nemzete gondjait magáénak valló Márta néniként marad meg mindannyiunk számára.
1936-ban született Illyefalván, Kézdivásárhelyen szerzett óvónői diplomát. Gyergyószentmiklóson tanfelügyelőként dolgozott, onnan került Kovásznára, ahol nyugdíjazásáig óvodai igazgatóként tevékenykedett, erőfeszítéseket téve a magyar nyelvű óvodai oktatás színvonalának javításáért. Pedagógusi tevékenységéért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2007-ben Aranygyopár-díjjal tüntette ki.
Még a rendszerváltás előtt vállalta a kovásznai Vöröskereszt-szolgálat szervezését, vezetését élete végéig folytatta. Nem csak elsősegélynyújtásban, de a közösségi élet minden mozzanatában ott volt csapata, az „aranylányok”. Nevéhez fűződik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat alapítása. Jelentős szerepet vállalt a Kovászna és Nagykanizsa közötti kapcsolat kialakításában – ezért tüntették ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel. Alapító tagja a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, létrehozta a Fábián Ernő Szociokulturális Egyesületet. Közéleti tevékenységéért Kovászna város Pro Urbe-díját vehette át.
Emberi nagyságát leginkább közeli munkatársai láthatták meg. Thiesz János, Márta néni Janikája így ismerte: kitűnő szervező, jó munkatárs. A közéleti-közösségi munka lendítő ereje. Fáradhatatlan, kitűzött céljait mindig teljesítő. Korát meghazudtoló, példamutató értelmiségi, aki nem saját érdekből működött együtt Kovászna, a környék, idegen országok magyar – és más ajkú – közösségével. Az ember, akire érvényesek Márai Sándor szavai: „Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék: nem ártani az embereknek”. Az elszánt, hűséges és állandóan készenlétben lévő ember, akit a kisebbségi lét mindig megkíván – kevesen vannak ilyenek, de mindig voltak, és remélhetőleg lesznek. Márta néni életútja bizonyítja, hogy minden pálya dicső, ha belőle városodra, népedre, nemzetedre fény sugárzik. Nyugodj békében, Márta néni.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nem térhetünk ki a hűség elől (Kovászna) (Ötvenhat Háromszéken)
Kovásznán a megszokott helyszínen, a központi parkban felállított emlékműnél, a Likas kőnél emlékeztek 1956. október 23-ára, vérbe fojtott forradalmunk kitörésére. Az idő kedvezett az ünneplőknek, a város elöljárói mellett a polgárok is szép számban összegyűltek. Az októberi hősök között sok volt a fiatal, e nemzedék hazaszeretete, szabadság iránti vágya ma is él – ezt bizonyítja, hogy a kovásznai ünnepségen számos ifjú is főt hajtott az akkori hősök előtt.
Ott voltak és fellépésükkel emlékezetessé tették az eseményt a helyi Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, a Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái, az ifjúsági fúvószenekar, mellettük sok fiatal.
Ünnepi beszédet Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke mondott. Faludy György 1956, te csillag című versére utalva mondta: „1956 csillag a magyar történelem egén. Kihunyhatatlan csillag, amely elő- és utóéletével, egész történetével nemzetünk igazi arcát villantja fel. Azt az arcot, amelyet magunkénak vallunk, s amelyet – bár sokan ma sem értik, sokan ma is eltipornának – soha nem rejthetünk álarc mögé.” A székely szabadságról szólva elmondta: hatvan évvel az 1956-os forradalom után, a huszonöt éve történt rendszerváltást követően sem valósult meg a székelyek szabadsága – Székelyföld önrendelkezése, autonómiája. Tamási Áront idézve szögezte le: nem térhetünk ki a hűség elől! Végezetül a ma esti, a Székelyföld határait megvilágító őrtűzgyújtáson való részvételre buzdította a jelenlévőket.
A rendezvény zárógondolatait Orbán Lajos vajnafalvi lelkész fogalmazta meg. A Bibliában a szolgaságot különböző formákban tizennyolcszor említik. De ugyanott írják, hogy a szolgaságtól meg kell szabadulni. A szolgaságtól szeretettel, tudással lehet megszabadulni, de nagy szükség van az Úristenre – mondta a lelkész. A rendezvény koszorúzással, majd himnuszaink eléneklésével zárult.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ami a miénk, nem engedjük elveszni (Orbaiszék)
Az orbaiszéki lármafagyújtás központi rendezvénye a Kovászna melletti Csomakőrösön, a temető feletti domb púpján zajlott. A szervezők jól választották ki a helyszínt, Felső-Háromszéktől Alsó-Háromszékig, az Olt völgyéig nyílott csodálatos kilátás.
Az idő kedvezett – de mintha az esemény lényegére figyelmeztettek volna az égiek is, kelet felől, a Kárpátokon túlról fenyegető felhők tornyosultak, míg nyugatra ugyan homályos, de vékony sávban fénylő volt az ég. A lármafagyújtáson száznál többen vettek részt. Fiatalok és idősek, a politikai, egyéni vagy csoportos elvi meggyőződés mellőzésével jelentek meg. A lármafagyújtás is egyedi volt: az óriásmáglya mellett fűrészporral rajzolták ki Székelyföld határvonalát, és ezt is lángra lobbantották. Az összegyűlteket Ferencz Botond, az orbaiszéki székely tanács elnöke köszöntötte. A szabadtéri istentiszteleten Bartos Károly kovásznai születésű kézdisárfalvi plébános leszögezte: Székelyföldet az Isten teremtette, az ő akaratából került a székely e szép medencébe – nem lehet létjogosultságát megkérdőjelezni. Ha nem húzzuk meg határainkat, nem tudjuk, mi a miénk. Ami pedig a miénk, azt nem engedjük elveszni. Ragaszkodunk szülőföldünkhöz, de szeretjük azokat, akik mellettünk élnek. A református lelkész szerint sokan akarják vesztünket, de sajnos, saját nemzettársától kell legjobban félnie a magyarnak. Testvérségben, egymás között békében kell élnünk – figyelmeztetett. A jelenlévők közösen mondták el a miatyánkot, majd a kovásznai ifjúsági fúvószenekar közreműködésével elénekelték a magyar és a székely himnuszt. Ferencz Botond felolvasta a Székely Nemzeti Tanács kiáltványát, majd meggyújtották a lármafát. Mellette a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai lobbantották lángra a Székelyföld határait jelképező körvonalat, közepén a SIC felirattal. Az orbaiszéki határfalvakban is kigyúltak a lármafák, de tüzeket lehetett látni az Uzon fölötti erdőkben is. Orbaiszéken legtöbben a Székelytamásfalva melletti Halmon gyűltek össze. Demes Botond megbízott zabolai polgármester jelentése szerint több mint kétszázan állták körül az őrtüzet. Habár délután még kétséges volt, hogy Nagyborosnyón és Feldobolyban felcsapnak-e a lángok, estére Szőcs Levente polgármester megnyugtatott: a székelyek ott is eleget tettek kötelezettségüknek. A kisborosnyóiak tüze is messzire világított.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Velünk élő történelem
Akik meghaltak a szabadságért
Az 1956 októberében kezdődött és vérbe fojtott magyar forradalom hőseire emlékezett Háromszék népe hétvégén, azokra, akik tankokkal is szembeszálltak a szabadságukért, akik életüket áldozták, és akiket elárultak, eltiportak, de emlékük örökké élni fog.
– Ma egy olyan történelmi korra emlékezünk, amelyet sokan testközelből ismernek az itt jelenlévők közül, és olyan emberekre, akik rokonaink, ismerőseink és barátaink. Nélkülük és fiatalkori áldozatvállalásaik nélkül ma nem állnánk itt, és egy szürreális, bizalmatlanság, cenzúra, valamint félelem által terhelt világban, korlátok közé szorított életet élnénk. Éppen ezért időről időre emlékeztetni kell magunkat, hogy a szabadság mennyire fontos – jelentette ki Kovács Emese diáklány a Sepsiszentgyörgyön összegyűlt tömeg előtt.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának délelőttjén Sepsiszentgyörgyön a magyar pártok, civil szervezetek és a városi tanács tagjai megkoszorúzták a polgármesteri hivatal homlokzatán található, Gloria Victis feliratú, valamint Szalai Attila, 56-os vértanú egykori Csíki utcai lakásának falán elhelyezett emléktáblákat, majd a volt politikai foglyok nevében Váncsa Árpád és Jancsó Csaba az események erdélyi áldozatairól is megemlékezett.
A főhajtás délután az 56-os emlékparkban, a Jakab Gábor által vezényelt Cantus Firmus vegyeskar és dalárda fellépésével folytatódott, a Szózat eléneklése után pedig Plugor Sándor Művészeti Líceum tanulói magyar és román nyelven köszöntötték a jelenlévőket.
Kovács Emese már idézett szavai után, Klárik László szenátor az 56-os magyar ifjúság áldozatkészségét emelte ki ünnepi beszédében. Azokét, akik bátor szembeszegülésükkel bebizonyították, a kommunista diktatúra igenis sebezhető. A szónok egyúttal arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokságot mindig könnyebb megelőzni, mint legyőzni, ezért úgy kell élnünk, gondolkodnunk és cselekednünk, hogy soha többé elő ne fordulhasson.
Az elkövetkezőkben Muráncsik László, a testvérváros Mosonmagyaróvár önkormányzatának képviselője, Farkas Balázs, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja, és Török József, a Volt Politikai Foglyok Kovászna Megyei Szervezetének elnöke osztotta meg gondolatait a szép számban összegyűltekkel, majd Zelenák József evangélikus lelkész áldása következett. Koszorúzás és himnuszaink eléneklése után a megemlékezők fáklyás menete az Erzsébet parkba vonult, hogy a kommunizmus áldozatainak állított kopjafánál is leróhassa kegyeletét.
Előre, budai srácok
Pénteken a Baróti Szabó Dávid Líceum udvarán először a középiskolások tartottak megemlékező ünnepséget az 1956-os forradalom tiszteletére, annál az emlékműnél, mely egyedülálló módon, három fiatalember tette révén emlékezteti az utókort: az önkényuralom valamikor mindennapjaink része volt, és nem magától múlt el, hanem a fiatalok áldozata, összefogása révén, úgy, hogy szabadságvágyuk felül tudott kerekedni az elnyomókon. A cseh Jan Palach 21, a magyar Bauer Sándor 17, az erdélyi Moyses Márton pedig mindössze 29 éves volt, amikor úgy döntöttek, megmutatják a világnak, ők képesek a legnagyobb áldozatra: felgyújtották magukat, tiltakozva a diktatúra ellen, s a szabadság szikrája, melyet lángra lobbantottak, ma is parázslik, készen arra, ha kell, hogy fényével ismét beragyogja az ifjú szíveket.
Áldozatukra, 1956 jelentőségére Dimény János iskolaigazgató emlékeztette a fiatalokat, Tatár Ágnes diáklány szavalt, Lakatos Ágnes énekelt. Végül a diákok meghallgatták az Avanti ragazzi di Buda, azaz az Előre, budai srácok című dalt, amely a római Lazio futballcsapatának indulója. Ez is bizonyítéka annak, hogy Európa sok más népe mellett az is olasz is tiszta szívből drukkolt a magyar forradalmároknak, a forradalom hősei előtt pedig ők a mai napig is tisztelegnek ezzel a dallal – mondta az igazgató.
A délutáni városi megemlékezésen sajnálatos módon csak nagyon kevesen vettek részt. Beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Lázár-Kiss Barna polgármester, Demeter László történész, valamint a HVIM erdővidéki szervezetének tagja, Kolumbán Attila. A Magyar Polgári Párt néhány tagja külön emlékezett Baróton: ők a Petőfi utcai emlékművet koszorúzták meg.
A székely szabadság még nem jött el
Kovásznán a központi parkban levő Likaskőnél szép számban összegyűlt tömeg hajtott fejet a hősök emléke előtt. A Magyar Polgári Párt által szervezett rendezvényen a kovásznai ifjúsági fúvószenekar adta meg az alaphangot, de felléptek a helyi Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi Központ kóristái is, miközben a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat fegyelmezett sorfalat állott.
A megemlékezés idei meghívottja, Ferencz Csaba, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke elmondta, hatvan évvel az 56-os forradalom és 25 évvel a romániai rendszerváltás után sem valósult meg a székely szabadság, és az autonómiaharc ezért fontos, továbbra küzdenünk kell a jogainkért. Igét hirdetett Orbán Lajos vajnafalvi református lelkipásztor, aki a Bibliára utalva beszélt arról, hogy a szolgaságtól szeretettel, tudással és Isten segítségével meg lehet szabadulni. A megemlékezés koszorúzással, valamint a himnuszaink eléneklésével zárult.
Kézdiszék is lerótta kegyeletét
Péntek délben a Szoboszlay-perben kivégzett vértanúk emlékére állított kopjafánál a Református Kollégium tanárai és diákjai rótták le kegyeletüket a hősök és mártírok emléke előtt. A rendezvényt Ruszka Sándor kollégiumi lelkész nyitotta meg, aki egy, az ötvenhatos szabadságharcban részt vállaló fiatalt idézve „gyönyörű lehetetlennek” nevezte a történelmi eseményt.
Mike Bernadett diák beszéde után a megemlékezés az iskola tanulóinak ünnepi műsorával folytatódott, a közel félórás irodalmi összeállításban a szovjet csapatok megszállása ellen harcoló Budapest hangulatát, a szabadságharcosok megéléseit próbálták megragadni a diákok szavalatok és gitárral kísért dalok segítségével. A magyar himnusz eléneklése után koszorúkat helyeztek el az emlékjeleknél.
Este az egykori katonanevelde előtti téren gyülekeztek a város fáklyákkal felvonuló középiskolásai. Ez alkalomból több helyi civil és pártszervezet is képviseltette magát, az 1956-os vértanúkat jelképező szobor előtt díszőrség tisztelgett. Az esemény díszszónokaként Tell Edit, Paks város alpolgármesternője beszélt az egybegyűlt diákokhoz, akik mellett szép számban jelentek meg a város polgárai is. Párhuzamot vont az esemény idején éppen Pakson tartózkodó és az ottaniakkal együtt emlékező kézdivásárhelyi tanulók és az itteniek paksiakkal való közös főhajtása közt. Megjegyezte, sehol sem élünk gondok nélkül, de meggyőződése, hogy egymás számára bármikor tudunk szorítani még egy helyet asztalainknál, és kettéosztanánk ételeinket, ha valamelyik szükséget szenvedne. 1956 szellemiségére utalva kiemelte, ma is érvényesek az akkori célok, vagyis a nép sohasem akart idegen szokások szerint élni.
A polgármesternő közvetlen szavait követően egy csoport diák a Nagy-Babos Edit és Tamás tanárházaspár által összeállított, alkalomhoz illő zenés-verses műsort adott elő, majd a magyar és székely himnusz eléneklése után a jelenlevők megkoszorúzták a hősök emlékművét.
Emlékjelhagyás Kézdialbisban
Szombaton Kézdialbisban, a templom előtti terén mintegy száz ember jelenlétében avatták fel az 1956-os meghurcoltak, valamint a világháborúk és a kommunizmus áldozatainak emlékére állított kopjafát. Ezen egyelőre két név szerepel: az Elekes Balázsé, aki négy év elszenvedett börtön után itthon hunyt el, és t. Bartha Mózes református lelkészé, aki a megtorlások elől az öngyilkosságba menekült. A háborúk áldozatainak és kommunizmusban meghurcoltak nevei utólag kerülnek fel a kopjafára, mert a közösség véleménye az volt, hogy a névsor, melyet a kezdeményezők összeállítottak, nem teljes. (T. L.)
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely

Nem csak az emlékezés a feladatunk
A vártnál többen gyűltek össze tegnap Kovásznán. A csípős hideg ellenére a központi parkoló zsúfolásig telt díszbe öltözött helyiekkel, környékbeli falvakból érkezett ünneplőkkel. A szervezők számára is meglepő volt a nagy részvétel. Arra számítottak, hogy sokan munkahelyi feladataik miatt nem lehetnek jelen, ezért az ünnep kulturális részét az esti órákra időzítették, a művelődési központban szervezték meg a Március idusa gálaműsort. 
A megszokott módon, felvonulással kezdődött az ünnepség. Vérpezsdítő indulót fújva masíroztak elöl a kovásznai ifjúsági fúvószenekar tagjai Kertész Barna karnagy vezetésével. Mögöttük díszkocsikkal, szekerekkel, lóháton vonultak az ünneplők – helyiek és az orbaiszéki falvakból érkezett lelkes székely atyafiak. Az ünnepségnek helyet adó tér zsúfolásig telt, kokárdás, zászlót lobogtató fiatalok, felnőttek, idősek áradata zúdult a központba. Az első sorokban ott álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai, mögöttük a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és az Orbán Balázs Elemi Iskola tanulói.   Butyka Gyula ceremóniamester költői kérdéssel kezdte: fényes győzelmet ünneplünk, vagy vereséget siratunk? Az egyértelmű választ is megadta: a világot megváltoztató győzelmet ünnepeljük március 15-én, azt, hogy a forradalomban a magyarság példát mutatott egész Európában. Deák Gellért Gedeon, az idei Március 15-e üzenete szónokverseny nyertese azt hangoztatta: nemcsak az emlékezés a feladatunk, hanem az is, hogy felismerjük gondjainkat, megfogalmazzuk panaszainkat, megkeressük a megoldásokat.
Az ünnep fő szónoka Böjte Csaba ferences szerzetes volt. Az általa megtapasztalt, a gyermekotthonok működését, a rászorulók befogadását nehézkéssé, időigényessé tevő bürokrácia, az értelmetlen rendeletek, törvények, előírások áldatlan következményeit összegezte első mondataiban. Mindezek ellenére bíznunk kell a holnapban, nem kell megalkuvóknak lennünk a céltalan törvényekkel. Álmodjunk jövőt gyerekeinknek szülőföldünkön! Nem a múlt forradalmi dalait kell zengenünk, mai gondjainkat kell megoldanunk – mutatott rá. 
A szónoklatot követően Molnár Gergely szavalattal lépett a színpadra, majd Orbán Judith, a Kovászna–Vajnafalva Református Egyházközség lelkésze mondott záróimát. A himnuszéneklés után az emlékezés koszorúit helyezték el a belvárosi református templom kertjében lévő emlékműnél.  Este héttől került sor a Március idusán gálaműsorra, ahol ünnepi beszédet mondott Tamás Sándor megyeitanács-elnök.
Bokor Gábor. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Trianon emléke
„Kilencvenhat éve szenvedünk”
Szombat délután Sepsiszentgyörgyön ötperces harangzúgással kezdődött a Trianonban 1920. június 4-én aláírt békediktátum évfordulójára meghirdetett megemlékezés, civil szervezetek képviselői szóltak a közel 200 fős hallgatósághoz. Kovásznán ifjak emlékeztek szép számban, Vargyason a HVIM és a VADFIE mozgósított.
A megyeszékhelyi rendezvényt szervező Sepsiszéki Székely Tanács nevében az egybegyűlteket köszöntő Gazda Zoltán hosszasan sorolta a Romániához csatolt erdélyi magyarság sérelmeit, melyeket 96 éve vagyunk kénytelenek elszenvedni a minket ellenségként kezelő román hatalomtól. Ezt követően Mihály István az Erdélyi Magyar Ifjak, Beke Zsolt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM), Nagy Gábor Levente a Magyar Erdélyért Egyesület nevében, Ferenc Boglárka pedig az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács képviseletében szólt az egybegyűltekhez.
Kézdivásárhelyen szombat délelőtt kezdődött el egy spontán szervezkedés a Facebookon, ennek eredményeként délután mintegy húszan gyűltek össze az egykori katonanevelde előtti emlékműnél, nyilvános beszéd nem hangzott el.
Rendezvény Kovásznán is
Kovásznán a vajnafalvi református templomkertben emlékeztek Trianonra, beszédet Orbán Judit lelkipásztor mondott. Közreműködött a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat, illetve a helyi diákok: Gergely-Kovács Máté és Bajkó Nimród szavaltak, míg Orbán Klára egy történetet olvasott fel Trianonról. A megemlékezés fennköltségét fokozta a Gyerő Katalin vezette Népdalbarátok éneke.
Vargyason sem felejtenek
A megemlékezést a HVIM erdővidéki tagszervezete és a Vargyasi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (VADFIE) szervezte. Mintegy hetven személy vett részt, képviseltette magát a Történelmi Vitézi Rend bardoc-miklósvárszéki szervezete is. A beszédek sorát Ilkei Ferenc, Vargyas község polgármestere nyitotta, őt Kolumbán Attila és Kolumbán Ágota alelnök követte a HVIM, illetve a VADFIE részéről.
SzH-összeállítás
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Háromszék világított
Imádsággal és őrtüzekkel Székelyföld autonómiájáért 
Tegnap délelőtt Székelyföld autonómiájáért imádkoztak azokban a háromszéki templomokban, amelyek eleget tettek a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) felhívásának, az esti órákban az autonómiakövetelés jeleként pedig őrtüzeket gyúltak.
Sepsiszentgyörgyön több mint kétszázan kérték Székelyföld területi autonómiáját az Erzsébet parkban, a ’48-as emlékmű előtt, ahol gyertyákkal jelenítették meg Székelyföld térképét. Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke beszédében kiemelte, a közösségünk elszántságát a hatalom folyamatosan méri, és ha passzívak vagyunk, „akkor bátorságra gerjesszük, és bármit megtehetnek velünk”. Benkő Erika, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat irodavezetője is aláhúzta, „a román állam nem jó szülő”, mert semmibe veszi a mi akaratunkat. „Meg kell értetnünk a román állammal azt, hogy ne ellenfélként kezeljen bennünket, hanem vállalja fel a jó szülő szerepét, tartsa be azokat az ígéreteket, melyeket a nemzetünknek tettek akkor, amikor létrejött a modern román állam”, nyomatékosította. 
A hideg és szeles idő, meg a szokatlan helyszín ellenére Kézdivásárhelyen mintegy ötvenen gyűltek össze, hogy őrtüzet gyújtsanak a cukorrépa-begyűjtő állomás területén. Az őrtűz meggyújtása után Péter János, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke felolvasta az alkalomra íródott SZNT-kiáltványt, majd Kicsi Kincső Kriszta, a Bod Péter Tanítóképző diákja és Tódor Pál szavalt. A méltóságteljes megemlékezés a székely és a magyar himnusz eléneklésével ért véget. 
Baróton alig százan gyűltek össze vasárnap este a Millennium parkban, hogy őrtűzgyújtással tisztelegjenek a székely autonómia napján. A jelenlevőket Zsombori Csaba köszöntötte, emlékeztetve őket arra, hogy a Székely Nemzeti Tanács létrehozásában Barót játszotta a legfontosabb szerepet: 2003. október 17-én személyesen Csapó József volt szenátor eskette fel annak testületét a baróti református templomban, ugyaninnen indult 2006. december 14-én az autonómia melletti népszavazás, mely később egész Székelyföldre kiterjedt. Megemlékezett a Barót Települési Székely Tanács egyik leglelkesebb tagjáról, Zoltán Elekről is. Szekeres Gabriella előadásában Egyed Emese Ébredés című verse csendült fel, majd ugyancsak Zsombori Csaba olvasta fel Izsák Balázsnak, az SZNT elnökének üzenetét. 
A kovásznaiak a csomakőrösi temető mögött imádkoztak az autonómiáért. A rendezvényen több száz személy vett részt. A kiáltványt Ferencz Botond, az Orbaiszéki Székely Tanács elnöke olvasta. Imát mondott Madaras Mihály Attila, a kovásznai belvárosi református gyülekezet gyakornok lelkésze. Az őrtüzet a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat gyújtotta meg, a rendezvény fennköltségét a Dévai Szent Ferenc Alapítvány égisze alatt működő kovásznai Boldog Apor Vilmos Gyermekvédelmi központ lakóinak zenés összeállítása fokozta. 
Szentivánlaborfalván, az őrtűz meggyújtása után, sámánok kérték az ősök segítségét. A tüzet sajátos eszközeikkel, dobbal és síppal járták körbe, a tűzre zsályát és egyéb aromás gyógynövényeket szórtak, és pálinkát áldoztak. „A sámán elsősorban segítő ember. Az ősök maguktól nem, csak kérésre segítsenek. Ezért szólítottuk meg őket dobbal és síppal, és arra kértük, hogy bölcsességükben, másoknak nem ártva avatkozzanak közbe céljaink elérésében” – mondta el a Sepsiszentgyörgyről Pécsre elszármazott Bálint Mária, akit 2014-ben, többrendbeli vizsga után avattak a Bükkben sámánná. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Március idusa: Szembenézni a kihívásokkal (Kovászna)
Több mint ezren vettek részt Kovásznán a március 15. alkalmával rendezett ünnepségsorozaton. A helybeliekkel együtt az orbaiszéki falvakból érkezettek is ünnepeltek a kisrégió fővárosában. A díszmenet az erdészeti hivataltól indult, élén a Kertész Barna karnagy vezette kovásznai ifjúsági fúvószenekarral. A zenészek után ízlésesen díszített fogatok, népviseletbe öltözött lovasok haladtak, nyomukban zászlókat lobogtatva vonultak a város elöljárói, meghívottak, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum diákjai, tanárai, helybeliek, vendégeik. Idén újdonságként a polgármesteri hivatal és a Kovászna-patak hídja közötti részen, az út két oldalán magyar zászlókat lobogtatva álltak díszőrséget a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai Gergely-Kovács Katalin vezetésével. Az ünnepi színpadot a megszokott helyen, a Supercoop előtti parkolóban állították fel. Butyka Gyula ceremóniamester szólt elsőként az ünneplőkhöz, ő köszöntötte a teret betöltő tömeget: „Az idei március pislákoló fényei mi vagyunk!” Gyerő József polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte a 169 évvel ezelőtti forradalomra emlékező kovásznaiakat, orbaiszékieket. Irodalmi idézetekkel elevenítette fel a ’48-as forradalom hangulatát, majd a jelenkori állapotokról beszélt. „A cél, az elvek mit sem változtak, viszont a társadalmunkat meghatározó viszonyok, politikai körülmények, kisebbségi létünkből fakadó lehetőségeink másfajta kihívások elé állítanak bennünket” – hangoztatta. „Jólesik látni a betöltött teret, hogy ennyien vagyunk. De ha a mindennapok kenyér utáni hajszájával szembesülünk, akkor eszünkbe jutnak még ennek a napnak az üzenetei?” – tette fel a kérdést szónoklatában Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese. Bűneinkre is emlékezni kell, a pártoskodásra, széthúzásra, önzésre, gyűlölködésre, felületes gondolkodásmódra, az Isten nélküli életre, amelyeken változtatnunk kell. Benkő Erika RMDSZ-es parlamenti képviselő beszédét Zsigmond József olvasta fel, majd a kovásznai szónokverseny idei győztese, ifj. Balogh Zoltán állt a mikrofon elé. „A márciusi ifjak megmutatták, hogy nem félnek szembeállni az elnyomással, összefognak, ha kell, vérüket ontják a szabadságért, a szebb, biztonságosabb jövőért. Meddig merünk mi most elmenni? Talán nem kell vérünket adni a szabadságért, de tenni kell, nem elég mástól várni a megoldást, nem elég siránkozni, magunkat sajnálni. Szembe kell nézni a feladatokkal, és azokat fel kell vállalni” – mondotta. A székely szabadságharcokról szólva Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, a rendezvény díszvendége kijelentette: olyan nemzeti egység jött létre, mely a szabadságharcban fogta össze a nemzetet. Ennek az egységnek a forrasztólángja a szabadság, amely oly sokak senyvedő szívében gyújtotta újra a lángot.
Erdélynek nem búslakodó vagy épp meggondolatlanul, hangosan hencegő, melldöngető, hanem cselekvő, csendben áldozatokat vállaló székely-magyarokra van szüksége – fogalmazta meg az ünnep zárógondolatait Péter Arthúr plébános. A szónoklatok és a magyar himnusz eléneklése után az ünneplők a belvárosi templom kertjébe vonultak, koszorút helyeztek a hősök emlékművéhez. A székely himnusz zárta a rendezvényt.
A kovásznai ünnepségen közreműködött a vajnafalvi Hozsánna református kórus Gyerő Katalin vezetésével. Az összevont kovásznai kórusok Szántó Kinga és Antal Ernő vezényletével Kossuth-nótákat énekeltek, Moldovai Dóra népdalcsokorral lépett színpadra.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szorgos kiscserkészek Kovásznán
Fontos a jócselekedet
Pénteken a kovásznai 109-es Havadtőy Sándor Cserkészcsapat 1–4. osztályos őrse jótékonysági akciót hajtott végre városszerte, örömet lopva a járókelők szívébe.
A kis őrs egy jótétemény-sorozatra vállalkozott, az volt a feladatuk, hogy nemcsak az emberekkel, hanem az állatokkal és a környezettel is kapcsolatba kerüljenek. Gergely-Kovács Katalin cserkészvezető elmondta: a gyerekeknek meg kellett tervezniük egy útvonalat, ahol legalább öt jócselekedetet hajtanak végre. A parkokban található madáretetőkbe magvakat szórtak, majd a járókelőknek cukorkát és cetlikre nyomtatott jókívánságokat, bibliai idézeteket adtak át. Néhányan a központi parkban található emlékműveket tisztították meg.
A sorozat itt nem ért véget, kitakarították az iskola udvarát, illetve a parkban levő focipálya lelátója alól távolították el a szemetet. A nagyobb őrsök is hasonló versenyre neveztek be, ők viszont önállóan végzik ugyanezeket a feladatokat. Ez a kis őrs versenyen kívül végezte ezt a tevékenységet, számukra inkább a jócselekedet-osztás gyakorlása volt a cél.
Szőke Zsuzsa
hirmondo.ro

Kálvin-szobrot avattak (Ünnep a Kézdi-Orbai Református Egyházmegyében)
Kálvin János bronz mellszobrának leleplezésében csúcsosodott ki az idei, immár kilencedik alkalommal megszervezett Kálvin-hét rendezvénysorozata. A kovásznai belvárosi református templom kertjében állított szobrot Vargha Mihály szobrászművész alkotta, a leplet ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyhákerület püspöke, nt. Koncz Tibor, a Nagykunsági, illetve nt. Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese vette le egyházi és világi elöljárók, hívek jelenlétében.
A szombati gyülekezeti napot megelőzően a hét folyamán Szörcsén zajlott a gyereknap, Kézdivásárhelyen a nőszövetségek napja, Pákéban a presbiteri, Alsócsernátonban a konfirmandusok napja.
A hétvégi kovásznai események a református egyházközség tulajdonában lévő Deák-kertben kezdődtek. Kora reggeltől érkeztek az egyházmegye gyülekezeteinek képviselői, a barátosi Ferencz Ernő Fúvószenekar Kelemen Szilárd karnagy vezetésével térzenével várta a résztvevőket. Mindenki felhúzta saját sátrát, majd hivatalos megnyitóként a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjainak részvételével került sor a magyar és egyházi zászlók felvonására. Ezt követően ft. Kató Béla püspök hirdetett igét, majd úrvacsorát szolgáltak a híveknek. Ezzel párhuzamosan a városi művelődési otthonban gyerek-istentiszteletet tartottak. Az események a belvárosi református templom kertjében folytatódtak, a Kálvin-szobor leleplezését megelőzően díszbeszédek hangzottak el. „500 évvel ezelőtt, a mohácsi vész után, néhány évtized alatt közösséget szerveztek a magyar reformátusok, elsősorban Magyarország azon részén, ahol a török mindent felperzselt” – idézte ft. Kató Béla istentiszteleten elhangzott szavait Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. „Ugyanazt a hangulatot éljük meg ma Erdélyben, Székelyföldön, amire több száz évvel ezelőtt a reformátusok vállalkoztak. Ezer évvel a hátunk mögött nincs okunk kapkodni, idegeskedni, félni, tízszer száz éve élünk itt, Erdélyben, a mai Románia közepén, Székelyföldön. Láttunk mi már olyat, ami az elmúlt időszakban történt, de ha közösségi érdekeinket összefogva haladunk előre, akkor nemcsak ötszáz, ezer év áll előttünk, hanem annál sokkal több. Látva a féktelen magyarellenességet, ami az országban van, Kovászna Megye Tanácsa hangsúlyosabban kiáll a történelmi magyar egyházak mellett, szoborállításra is szívesen adunk az elkövetkezőkben is támogatást” – jelentette ki a tanácselnök.
Gyerő József, Kovászna polgármestere a város lakói nevében köszöntötte a jelenlévőket. Vargha Mihály szobrászművész a mellszobor megformázásának előzményeiről beszélt a közönségnek. Lelkészekkel, okos emberekkel beszélgetett arról, ki is volt Kálvin János, végül egy olyan emberi alakot mintázott meg, amelyen a középkori ruha tömegéből előtör a fej – egy szigorú fej. Miért szigorú? Egyrészt, mert Kálvin szigorú volt. Másrészt, mert nem árt a mai világban egy kis szigorúság nekünk, székelyeknek sem. „Az én Kálvinom azt kérdezi tőlünk: hogy álltok a hittel, a szülőföldhöz, egymáshoz való viszonyotokkal, székelyek, magyarok? Nemcsak a kálvinistákhoz, unitáriusokhoz szól, hanem a római katolikusokhoz is, mert ahogyan a papok nem unják mindennap, vasárnap a Bibliából idézeteket felolvasni, azokat értelmezni, azokról elmélkedni, ugyanúgy nekünk sem szabad megunni a Székelyföldhöz és közösségünkhöz való viszonyunkat” – mutatott a követendő útra a művész. Marosán Csaba színművész Tamási Áron, Ady Endre, Dsida Jenő gondolatait osztotta meg a jelenlévőkkel. A leleplezett szobrot ft. Kató Béla áldotta meg, majd a templomban kezdetét vette a református kórusok találkozója. A nap folyamán gyerek- és ifjúsági programok zajlottak, volt táncház, táncoktatás, koncert, Marosán Csaba Luther asztalánál című előadását mutatta be. Az események sorát a zászlók bevonása zárta. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ünnepelt a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye
Véget ért a Kálvin-hét
A Kézdi-Orbai Református Egyházmegye idén is megszervezte a nagy népszerűségnek örvendő Kálvin-hetet, az eseményeket a reformáció 500. évének ünnepe is összekapcsolta. A lelkiekben gazdag és programokban színes rendezvény idén Szörcsére, Kézdivásárhelyre, Székelytamásfalvára, Pákéba, Alsócsernátonba és Kovásznára hívta az érdeklődőket.
Hétfőn Szörcsén rajtolt a Kálvin-hét gyermeknappal, ahol Balogh Zoltán, a Kézdi-Orbai Református Egyházmegye esperese és Simon-Kató Barna cófalvi lelkipásztor, katekétikai előadó köszöntötték az egybegyűlteket. Biró Erika helybéli lelkipásztor Max Lucado: Különleges ajándék című történetét mondta el, a helyi gyülekezet asszonyai pedig pánkóval kínálták a gyermekeket. Kedden a céhes városban a Kézdivásárhelyi Református Egyházközség gyülekezetének ifjúsága és vezetői várták a fiatalokat. Bartos Károly elgondolkoztató kérdéseket vetett fel a párválasztással, szerelemmel, kötődésekkel és Istennel kapcsolatban, a Református Kollégium udvarán a kolozsvári IKE által szervezett flashmob gyűjtötte csapatba a jelenlevőket.
Nőszövetségek és presbiterek találkoztak
Szerdán Székelytamásfalván tartották a nőszövetségi napot. A templomban igét hirdetett Szegedi László, az Erdélyi Református Egyházkerület generális direktora, a Brassói Református Egyházmegye esperese, kiemelve a női szolgálat fontosságát, hangsúlyozva, hogy „a női munka lényege a segítségnyújtás”. Németh Zsuzsanna egyházmegyei nőszövetségi elnök üdvözlete után Hegyi István helybéli lelkipásztor és a vallásórások rövid műsorral örvendeztették meg az asszonyokat. Ruszka Sándor kézdivásárhelyi lelkipásztor A szeretet kicsit másképp címmel tartott előadást, majd a márkosfalvi nőszövetség átadta a vándorzászlót a házigazdáknak.
Csütörtökön Páké adott otthont a presbiter-napnak. Az istentiszteleten Incze Zsolt, a Sepsi Egyházmegye esperese, a szemerjai gyülekezet lelkipásztora hirdette az igét, az egyházat és hívőket érintő felelősségre irányítva a figyelmet. A Pákéi Férfi Dalkör kis kórusművekkel köszöntötte a jelenlevőket, majd Izsán Antal helybéli lelkipásztor üdvözölte a résztvevőket. Németh Csaba főgondnok az egyházmegye elnöksége nevében szólt, ezt követően dr. Adorjáni Zoltán teológiai tanár, a pákéi gyülekezet egykori lelkipásztorának előadása következett.
Pénteken konfirmandus-napot tartották Alsócsernátonban, a templom előtti kis téren. Simon-Kató Barna, az egyházmegye katekétikai előadója és Takács Lajos helybéli lelkipásztor üdvözölték a fiatalokat, pár gondolatban ismertetve a templom történetét. A fiatalok öt különböző játékos, versenyszerű foglalkozásokon vettek részt a reformáció alaptételeit vizsgálva.
Kálvin-mellszobrot avattak
A rendezvény csúcspontjának, a gyülekezeti napnak Kovászna adott otthont szombaton. A barátosi Ferencz Ernő Fúvósegyesület és a kovásznai ifjúsági fúvószenekar toborzójának hangjaira a Deák kertben korán reggel felhúzták a gyülekezetek sátrait és a zászlókat, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat állt őrséget. Az ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, az úrvacsorai ágendát Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese tartotta. Ezt követően a belvárosi református templomkertben leleplezték a Kálvin Jánost ábrázoló mellszobrot, Vargha Mihály alkotását.
Balogh Zoltán esperes köszöntötte a jelenlevőket, rövid beszédet mondott Márton Árpád képviselő, Tamás Sándor megyetanácselnök, Gyerő József, polgármester, Marosán Csaba, a Kolozsvári Magyar Színház színtársulatának legifjabb tagja szavalt.
A szobrot készítő Vargha Mihály képzőművész elmondta:
– Amikor a felkérést megkaptam, utánaolvastam Kálvinnak, lelkészekkel beszélgettem, hogy megtudjam, milyen is volt Kálvin János – mellszobrának elkészítésére fél évem volt. Kálvin szigorú volt, és nem árt nekünk, székelyeknek sem szigorúnak lenni – mondta az alkotó, hozzátéve, az ő Kálvinja nem csak a kálvinistákhoz szól, hanem másoktól is megkérdi: hogy álltok a hittel, székelyek, magyarok? Hogy álltok a szülőföldhöz való viszonyotokkal?
A szobrot, aminek készítését a helyi és megyei önkormányzat is támogatta Kató Béla, Balogh Zoltán és Koncz Tibor leplezték le.
A templomban zajló kórustalálkozón a kovásznai férfidalárda, a kézdivásárhelyi Hálaadás Református Dalárda, a székelytamásfalvi református férfikar, a papolci és a felsőcsernátoni református vegyeskórus, a pákéi református dalkör, a Kovászna II. református egyházközség Hozsánna Kamarakórusa és a Kézdi-Orbai Lelkészcsaládok Kórusa vett részt. Közben a gyülekezeti sátraknál készült a finom ebéd, a gyerekeknek gyerekfoglalkozást tartott a kézdivásárhelyi Bóbita egyesület, míg a nőszövetségi sátornál kézműves vásár fogadta az érdeklődőket. Jelen voltak a kovásznai Írisz Bolt fogyatékkal élő alkalmazottai is, akik saját készítésű kézműves termékeket kínáltak.
„A legjobb dolog, amit rendezhettek”
Kérdésünkre Balogh Zoltán esperes a rendezvényt értékelve elmondta: örvendetes volt látni, ahogy évről évre nő az érdeklődés a Kálvin-napok iránt. Hozzátette, a gyülekezeti nap létszámát nagyban növelte az erdővidéki és sepsiszentgyörgyi egyházmegyék jelenléte, de érkeztek vendégek Brassó megyéből és az anyaországi Nagykunságról is.
Gyerő József polgármester örült, amiért az önkormányzat partnere lehetett ennek a közösséget összetartó rendezvénynek, a szoborállítás anyagi támogatása mellett a gyülekezeti nap támogatásában is kivette részét. Koncz Tibor, a Nagykunsági Református Egyházmegye esperese lapunknak elmondta: második alkalommal vesz részt a Kálvin-héten, s bár feléjük ilyen jellegű rendezvény nincs, ennek népszerűségét látva tervezi odahaza is javasolni.
Marosán Csaba zilahi származású színész első alkalommal vett részt a Kálvin-héten, és felemelőnek tartotta, hogy ennyire össze tudott kovácsolódni egy közösség Háromszéken. De nem csak a meghívottak voltak elragadtatva a rendezvénytől, hanem a résztvevők is. A 74 éves pákéi Vida Margit elmondta: „Minden évben jelen vagyok a Kálvin-héten, aminek legszebb pontja a gyülekezeti nap, mert ilyenkor újra találkozunk egymással, és jól érezzük magunkat, miközben a hitünk, ami kötelez, meg is erősít”. Hasonlóan vélekedett a székelytamásfalvi Tusa Gábor is, aki már 40 éve presbiter. „A legjobb dolog, amit rendezhettek, az a Kálvin-hét, hiszen amellett, hogy közösségmegtartó ereje van, számos programot kínál az érdeklődőknek. Ilyenkor érezzük igazán a református közösség erejét” – fogalmazott. Nagy Szabolcs Attila / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A politikában hazudni nem lehet... (Kovászna)
Kovásznán a megszokott helyen, a központi parkban lévő ’56-os emlékműnél, a Lyukaskőnél emlékeztek a forradalom kitörésére. Közel százan gyűltek össze a helyszínen, civilek, egyházi és közméltóságok vettek részt az eseményen. Az idei összejövetel szónoka a budapesti Bibó István művészettörténész volt. Az emlékezést a Magyar Polgári Párt kovásznai szervezete, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub és a Lyukaskő Egyesület szervezte.
Elsőként Fülöp Csaba MPP-s önkormányzati képviselő szólt az egybegyűltekhez. Az 1956-os forradalom szereplőinek álma megvalósult, véget ért a kommunista korszak, de szabadságunkra azóta is számos veszély leselkedik. Nekünk is vannak feladataink, meg kell vívnunk a magunk kis forradalmait, ehhez meríthetünk bátorságot az ’56-os hősöktől – hangoztatta. Orbán Judit vajnafalvi református lelkész az ’56-os események kapcsán az erdélyi történéseket elevenítette fel, kiemelve a szabadságot követő lelkészek kálváriáját. Sokan estek áldozatul a hatalom megtorlásának, de Istenben vetett hitük nem veszett el. Arra is kell figyelnünk, amit lelkiekben köszönhetünk ’56-nak, Istent fedezhetjük fel a lelkek megtisztulásában – mondta beszédében a lelkész.
Bibó István saját ’56-os emlékeit elevenítette fel. 15 éves volt akkor, az eseményeken nem vett részt, de budai srácként figyelte a történéseket. Két vonala volt a követeléseknek: a valódi demokrácia, a többpártrendszer megalapozása és a külpolitikai szabadság, függetlenedés a szovjet fennhatóságtól. Mi következett? – tette fel a szónoki kérdést. Erőszak, katonai jelenlét, bábkormány, és hazugság az ellenforradalomról. A kommunizmus haladt dicstelen útján, és végül megbukott, és ennek van tanulsága. Egyrészt, hogy a politikában és közéletben az erőszak visszaszorítása a demokrácia útján történhet meg. A további tanulságot apja, Bibó István szavaival vázolta: „a politikában hazudni nem lehet”. Ezt szokták idézni apjától, pedig a gondolatnak folytatása is van: „hazugságra nem lehet politikai konstrukciókat ráépíteni” – idézte. Az igazmondás, erkölcs nélküli politika hosszú távon kárt tesz, dicstelen vég vár rá – összegezte. Péter Arthúr plébános zárógondolataiban megfogalmazta: azért is nehéz az ’56-os emlékezés, mert napjainkban egyre csak fogyunk, tízévente 200 ezer fővel – épp annyival, ahányan kivándoroltak az ’56-os forradalom után.
A megemlékezésen fellépett a Pastorala kamarakórus Szántó Kinga vezényletével, a Kőrösi-líceum diákcsoportja zenés-verses műsorral, a kovásznai ifjúsági fúvószenekar Kertész Barna vezényletével. Díszőrséget álltak a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat tagjai. A megemlékezést megelőzően az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub meghívására Bibó István művészettörténész, tanár A politikában hazudni nem lehet... címmel idézte meg édesapja, Bibó István, a XX. századi magyar szellemi élet és történelem egyik legmeghatározóbb egyéniségének szellemiségét és szerepét a forradalomban. Közreműködött a Kőrösi Csoma Sándor Líceum Diákszínpada. Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)