A magyar kormány febr. 9-10-én megrendezi a világ legsikeresebb magyarjai találkozóját Magyarország 2000 elnevezéssel. Horn Gyula miniszterelnök fogja köszönteni a megjelenteket. A szakminisztériumok összeállítottak egy 800 nevet tartalmazó listát, az egyeztetések után száz meghívót küldtek ki, összesen 88-an fogadták el a meghívást. Az eseményről hírt adó Magyarország hetilap szerint nincs vetélkedés a rendező Modernizációs Programiroda és a Magyarok Világszövetsége között. Horn Gyula Csoóri Sándort is meghívta. A meghívottak között van Határ Győző és Paul Lendvai, de hiányzik Sütő András. /Magyarország, febr. 9./ Néhány név a meghívottak közül: Charles Gati /Gáti Károly/, Kende Péter, André Kostolany, Méray Tibor, Adrew Sarlós, Szelényi Iván. Erdély egyetlen meghívottja Verestóy Attila szenátor. /Magyar Hírlap, febr. 9./

"A budapesti Korona Pódium "Határainkon kívül született irodalmi művekre" kiírt pályázatának első díját Határ Győző Londonban élő író, költő kapta, a második a szlovákiai Komáromból Boráros Imre színművész, a harmadik díjat Varga Vilmos nagyváradi színésznek ítélték. A díjakat okt. 8-án adták át a Korona Pódium ünnepségén. A pályázatra pódiumai előadásra alkalmas szövegeket vártak. Határ Győző szatirikus jeleneteket küldött be, Boráros Imre Barangolás a Felvidéken című összeállítása válogatás a magyarlakta vidékeken élt vagy onnan elszármazott írók műveiből. Varga Vilmos Megfogyva bár - de törve nem című irodalmi-történelmi körképe a kárpát-medencei magyar történelem szenvedélyes stílusú kronologikus, dokumentatív anyaga. /Szabadság (Kolozsvár), okt. 10./"

Először Digitális Halhatatlanoknak nevezték azt a kezdeményezést, hogy a kortárs Kossuth-díjas írók munkái Internetre kerüljenek. Jelenleg Digitális Irodalmi Akadémia a neve, 1999 januárjára már mindegyikükről lesz anyag a világhálón. A következő írók munkái kerülnek Internetre: három erdélyi, Sütő András, Kányádi Sándor és Lászlóffy Aladár, egy felvidéki, Dobos László, két nyugati magyar író, Határ Győző és Méray Tibor, továbbá: Gyurkó László, Csoóri Sándor, Rákos Sándor, Jókai Anna, Juhász Ferenc, Hubay Miklós, Bertók László, Orbán Ottó, Fejes Endre, Tandori Dezső, Lázár Ervin, Szabó Magda, Lakatos István, Petri György, Esterházy Péter, Nádas Péter, Faludy György /Kanadából hazatért/, Bodor Ádám, Spiró György, Takáts Gyula, Kuczka Péter, Gyurkovics Tibor, Mészöly Miklós, Moldova György, Ágh István, Sánta Ferenc, Konrád György, Somlyó György, Kertész Imre, Parti Nagy Lajos, Rakovszky Zsuzsa. - Megállapodtak az elhunytak műveinek gondozásáról és Internetre juttatásáról: jelenleg tárgyalnak Illyés Gyula, Szabó Lőrinc, Pilinszky János, Mándy Iván és Weöres Sándor hagyatékának megvásárlásáról. /Magyar Hírlap, szept. 3./ Gyurkó László a kommunista rendszerben Kádár János életrajzot, Petri György pedig a rendszerváltás után hírhedt vallásgyalázó verset írt.

Parti Nagy Lajos Hősöm tere című regényét az a soproni születésű Mora Terézia fordította németre, aki Németország ünnepelt írójaként látogatott vissza szülőhazájába. Esterházy Péter Harmonia caelestis-ét is Mora Terézia ültette át németre, az ő regényeit viszont Nádori Lídia és Rácz Erzsébet fordította magyarra, mert az 1971-ben született, de 1990 óta Berlinben élő hölgy anyanyelvéről csak fordít, de szépirodalmat németül alkot. Nagyjából minden harmadik magyar hazánk határain kívül él. Közülük a tollforgatók vagy nyelvet váltottak idegenben (mint például Arthur Koestler, Arnóthy Kriszta, Mikes György, Ephraim Kishont, azaz Kishont Ferenc vagy Sebestyén György, aki a Magyar Nemzet cikkírójából lett az osztrákok legolvasottabb írója s a bécsi PEN főtitkára), avagy megőrizték anyanyelvüket s magyarul alkottak, mint Márai Sándor, Cs. Szabó László, Kabdebó Tamás, Határ Győző, Gömöri György és még annyian mások. Lénárd Sándor csak nyolc esztendőt élt Magyarországon (latinra fordította a Micimackót), németül írott verseit Nemes Nagy Ágnes és Weöres Sándor, a római konyháról írott szakácskönyvét pedig Tandori Dezső és Tandori Ágnes terelte vissza a fogantató anyanyelvhez. Az oslói Sulyok Vince norvégra fordította többek között Csoóri Sándor írásait Mennesker, grener (Emberek, ágak) címmel. A legutóbb Széchenyiről írott könyvével feltűnt Oplatka András németül írja cikkeit (Andreas Oplatka néven) a Neue Züricher Zeitung hasábjain, akárcsak Georg Paul Hefty (Hefty György) a Frankfurter Allgemeine Zeitungban, de ha egy sajtótájékoztatón találkoznak, anyanyelvükön érintkeznek egymással. /Juhani Nagy János: Magyar fordít magyart. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 22./

A békéscsabai Bárka folyóirat arra törekszik, hogy ne vegyen figyelembe a magyar irodalom darabokra szaggatottságát. Igyekszik felülemelkedni sok mindenen, és a nevéhez illően begyűjteni az alkotásokat, határoktól függetlenül – határozta meg Elek Tibor főszerkesztő a folyóirat „ars poeticáját” a Kolozsvár Társaság székhelyén megtartott olvasótalálkozón. Az erdélyi irodalom berkeiben is meglévő ellentétekre sincs tekintettel a Bárka. – A folyóiratban megférnek egymás mellett Esterházy Péter és Csoóri Sándor, vagy Ferenczes István és a napokban elhunyt Határ Győző alkotásai. /Köllő Katalin: Darabokra szaggatott irodalom Bárka-szemmel. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Határ Győző /Gyoma, 1914. nov. 13. – London, 2006. nov. 27.) író, költő filozófus, aki 1957 óta élt Angliában. /Helikon (Kolozsvár), jan. 10./

Magyarország határain kívül élő szerzőket mutat be Kaiser Ottó fotográfus Határtalan irodalom című könyvében, amelynek második kötetét a 14. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon mutatták be. A kétkötetes albumban a portrék mellett rövid interjúk találhatók nemcsak a Kárpát-medencében, de a magyar nyelvterülettől több ezer kilométerre élő írókkal is. Gömöri György, Határ Győző, Sárközi Mátyás, Tomaso Kemény mellett Farkas Árpád, Jánosházy György, Kányádi Sándor, Markó Béla, Selyem Zsuzsa, Vida Gábor, Bogdán László portréja is szerepel. A szerző ötven író és költő portréját közölte eddig, és újabb két kötet megjelentetését tervezi. Kányádi Sándor szerint a határon túli írók mintha többet tudnának egymásról, jobban „hasonlítanak” egymásra, mint a magyarországiak. Tomaso Kemény magyar származású olasz költő elmondta, számára a magyarság nem olyasmi, amit el lehet veszíteni. /Antal Erika: Portrék a nagyvilágból. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 17./

A kolozsvári Házsongárdi temetőből és Székelyudvarhelyről származó földben, illetve a Hargita megyei Zetelakán faragott kopjafa alatt alussza örök álmát Méhes György a budapesti Farkasréti temetőben. A 91 éves korában elhunyt erdélyi írót pálya- és nemzedéktársak, valamint tisztelői – köztük Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Lezsák Sándor parlamenti képviselő – április 20-án kísérték utolsó útjára. A Székelyudvarhelyen született Méhes Györgyöt Tőkés László királyhágómelléki püspök búcsúztatta a református egyház szertartása szerint. Orbán János Dénes, Méhes György monográfusa, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nevében búcsúztatva az írót kiemelte, hogy szomorú csillaghullásnak lehettünk tanúi az elmúlt fél esztendőben: irodalmunk nagy veteránjai, Faludy György, Sütő András, Határ Győző, Lázár Ervin, Nagy Gáspár, most pedig Méhes György hagyott el bennünket. /Csinta Samu: Kopjafa alatt, hazai földben. Örök nyugalomra helyezték Méhes Györgyöt. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 23./

Illegális és mégis mérvadó közéleti szereplő volt a kommunizmus évtizedei alatt a Szabad Európa Rádió (rövidítve SZER) és a BBC (British Broadcasting Corporation). Tucatnyi nyelven sugározták a cenzúramentes, szabad információkat a vasfüggönyön át, tárgyilagos rendszerkritikájukkal nagy űrt pótoltak. A BBC a második világháború kezdetén indította el adásait Kelet-Európa irányába. Az információs háború hozta létre később, az ötvenes évek elején a Szabad Európa Rádiót, az Amerikai Egyesült Államok anyagi támogatásával, müncheni központtal. Magyarul, románul egyaránt hallgatták az adásaikat, a diktatúra zavaróállomásai ellenére. Nemzedékek hallgatták az olyan híres rádiósokat, mint a sepsiszentgyörgyi Mikóból indult Koréh Ferenc, a Brassóban pályakezdő Mikes Imre, azaz Gallicus, híres rovatával, a Reflektorral, vagy várták a hét közepét, amikor a Szabad Európá-s Vajda Albert csütörtököt mondott. A BBC magyar adásában pedig Márai Sándor, Cs. Szabó László, Szabó Zoltán, Határ Győző szólaltak meg. Mindkét adó magyar adása már évekkel ezelőtt megszűnt, augusztus elsejétől pedig elnémulnak a két adó román adásai is. A SZER román adásait Enescu rapszódiája vezette be, nagy öregjei, mint Noel Bernhard, Vlad Georgescu, Virgil Ierunca, Monica Lovinescu, Max Banus már csak archivált hangjukkal vannak jelen. /Krajnik-Nagy Károly: Búcsúzó BBC, SZER: életünk részei voltak. = Krónika (Kolozsvár), aug. 8./

Nyirő József újratemetése
Emlékkonferenciával tisztelegtek az író előtt
A székely apostol címmel emlékkonferenciát tartottak a Magyar Írószövetség budapesti székházában szerdán az 1953-ban Madridban elhunyt Nyirő József író újratemetése alkalmából.
A konferenciát Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitotta meg. Bevezető előadásában rámutatott, hogy nincs olyan ország, ahonnan annyi "kiművelt emberfőt" üldözött el a "20. század két nagy pusztító izmusa", a nácizmus és kommunizmus, mint amennyit Magyarországról. A politikus példaként Wass Albertet, Tordas Tibort, Határ Győzőt, Püski Sándort és Gombos Gyulát említette.
"Magyarországon a magyar hagyományok és a magyar észjárás szerinti írásművészet és művelődés mind a Rákosi-, mind a Kádár-korban tiltott irodalomnak minősült" – vélekedett, hozzátéve, emiatt a magyar közönség nem ismerhette meg olyan írók műveit, akiknek ma "megingathatatlan helye" van a magyar szépirodalomban, közoktatásban. Lezsák Sándor szerint ilyen Nyirő József is. Megjegyezte: az elüldözött alkotók a száműzetésben is írták műveiket, sokszor csak az asztalfióknak. Szerinte mindezt nem tették volna, ha nem bíztak volna igazukban, abban, hogy az utókor kárpótolja őket.
"Az újratemetés alkalmat ad újrakezdésre, újraértékeléshez, újraszületéshez is" – szögezte le Lezsák, hozzátéve, hogy Nyirő József újratemetése jelképesen is lezárja száműzetését. "Szellemének a száműzetését még csak ezután kell felszámolni" – jegyezte meg, hozzátéve, hogy az író műveit meg kell ismertetni az ifjúsággal és azokkal a "százezrekkel", akik az 1990-ig tartó kultúrpolitika miatt nem találkozhattak alkotásaival.
Lezsák Sándor úgy vélte, hogy az író rehabilitációját nem lehet csupán a könyvpiacra bízni, abban segítenie kell az államnak is, például filmadaptációk készítésével is. Emlékeztetett: az újratemetéssel Nyirő József végakarata teljesült.
Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkár előadásában négy erdélyi író, Tamási Áron, Wass Albert, Bánffy Miklós és Nyirő Jószef életútját hasonlította össze. Az államtitkár rámutatott arra, hogy az 1930-as éveket optimizmus, az elkészült és megjelent művek feletti öröm jellemezte mind a négy írónál.
Felidézte, hogy a II. világháború és a század második fele "szétzilálta és megölte" mind a négy írót, valamennyiüket a szülőföldjüktől távol érte a halál. Csak ezután térhettek haza: elsőként Tamási Áron, majd Bánffy Miklós, Wass Albert, utolsóként pedig a mostani újratemetéssel Nyirő József "fenyvesei, forrásai közé".
Szőcs Géza kiemelte: a halálukkor megvont "keserű mérleget" enyhítheti, hogy hőseik mindvégig az olvasóikkal voltak és vannak az 1930-as évek bizakodásával, önbizalmával, humorával, önérzetével, "átmentve számunkra a termékeny évek igézetét, megteremtve a kapcsolatot a halhatatlan szerzők és az örök olvasók között".
Szőcs Géza hozzátette: hirdették és hirdetik, hogy noha az író maga múlandó, az irodalom örök.
A konferencián Medvigy Endre és Pomogáts Béla irodalomtörténész; Mács József felvidéki magyar író, szerkesztő; Lakatos Mihály író; Tari István költő, író; Hegedűs Imre János és Márkus Béla irodalomtörténész; Skultéty Csaba író; Bertha Zoltán irodalomtörténész, kritikus és Vári Fábián László költő tartott előadást. Népújság (Marosvásárhely)

42. Tokaji Írótábor
A médiában nagy visszhangot kapott kellemetlen incidenssel tarkítva, de érdekes gondolatokat felvető élénk eszmecserékkel és több rendezvénnyel gazdagítva augusztus 13–15. között lezajlott a 42. Tokaji Írótábor eseménysorozata. Több mint kétszáz író, költő, esztéta, irodalmár vett részt az összejövetelen, lengyel írók is voltak a Nagy jövő mögöttünk mottójú táborban.
Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség vezetője, az írótábor kuratóriumának elnöke összegzésében elvégzettnek nevezte azt a munkát, amelyet még 2012-ben az Eltiltva és elfelejtve – A hallgatás és elhallgattatás évei című tanácskozással indítottak el a tábor résztvevői.
A rendszerváltozás éveit felölelő korszak három tábor szakmai közönségének adott témaanyagot, amelynek feldolgozása az idei találkozón fejeződött be.
A munkát persze nem láttuk el maradéktalanul, hiszen nem is ez volt a célja az írótábornak, de számos olyan kérdést és témát érinthettünk, amelyek hozadéka az idő múlásával be fog igazolódni – fogalmazott Szentmártoni János, megköszönve a jelenlévőknek részvételt.
A pénteki plenáris üléseket követően írótábori díjakat és elismeréseket adtak át. A résztvevők a nap folyamán felavatták Weöres Sándor és Határ Győző emléktábláját a Tokaji Ferenc Gimnázium udvarán található millenniumi irodalmi emlékparkban.
Az írótábor feladata és felelőssége nagy, mert továbbra is a valódi értékek mellett tör lándzsát, emlékezik és emlékezni tanít, úgy, hogy közben a megújhodás képességét is magában rejti – fogalmazott a Magyar Írószövetség elnöke a tábor megnyitóján.
Szentmártoni János kiemelte: a Tokaji Írótábor "állja a sarat", mert amikor támadások érik vagy le akarják írni, megőrzi méltóságát, és rangjához méltón minden egyes alkalommal újjászervezi önmagát és munkához lát, immáron negyvenkét éve.
A tanácskozás kétszáznál több résztvevője azon folyamatokat, életműveket, műhelyeket vizsgálta, amelyeket hosszú évtizedekre – Szentmártoni János szavai szerint – a "hallgatás kövei közé falazott a kommunista hatalom".
Az írótábor ez évi címe: "Nagy jövő mögöttünk". "Vajon mit jelenthet esetünkben ez a Kalász László-verssor, amit Jánosi Zoltán kurátortársunk javaslatára az idei tanácskozás főcíméül adtunk? – tette fel a kérdést az írószövetség elnöke.
Szüleink nemzedékének egy olyan álmot, amelyben sokáig nem is mertek hinni, hogy a diktatúra fölött bizony eljár majd az idő, két vállra lehet fektetni, és el lehet kezdeni egy új világ alapjainak a lerakását – válaszolt rá.
"És mit jelenthet a verssor a mi nemzedékünknek, amely a fordulat éveiben csupán kiskamasz korát élte? Hogy ezt az új világot bizony idővel nekünk kellett és kell tovább építenünk, magunk mögött hagyva a jövőből mindazt, ami tévedés volt, abban viszont továbbra is hinni, ami nagy és nemes" – mondta, hozzátéve: 25 évvel a rendszerváltozás után mi sem lehetünk magunkkal maradéktalanul elégedettek, hiszen segédkeztünk számos káros folyamat kibontakozásában, mint például a kultúra szempontjainak kiszorításában a közéletből, az ideológiai lövészárkok tovább mélyítésében, a média globális agymosásában, a valódi értékek megkérdőjelezésében.
Az írótábor résztvevői 2012-ben a háború utáni két évtized jelenségeit elemezték, tavaly a 70-es és 80-as éveket, idén pedig azon szellemi mozgásokra, kulturális és közéleti eseményekre fókuszálnak, amelyek, Szentmártoni János szavai szerint "jelentősen hozzájárultak egy hazug és mérgező korszak felszámolásához, és egy »nagy jövő« megteremtéséhez, amely akkor is a miénk volt, ha ma már számos hibáját is látjuk".
A Tokaji Írótábor kezdetektől fogva befogadta, hívta a különböző nézeteket valló írókat, közéleti szereplőket, fejtsék ki nézeteiket, ütköztessék őket.
Tokaj évről évre meghatározóan a nemzeti érzelmű és közéleti elkötelezettségű résztvevők gyülekezőhelye volt és az ma is. A hetvenes évektől itt vetődtek fel először olyan megoldatlan társadalmi kérdések, mint a népességfogyás, a környezetvédelem, a kistelepülések helyzete, a lakótelepi elszigetelődés vagy a határon túli magyarság sorsa, és itt foglalkoztak először a magyar irodalom jelenlétével Európában.
Népújság (Marosvásárhely)

Égtek a vonalak adás után - Kitálalt az újságíró
A temesvári forradalom negyed százados évfordulójára
1989 november hetedikén, élő adásban, francia nyelven interjút adtam a genfi TV Híradónak Tőkés Lászlóról. Akkoriban a nemzetközi közvélemény még nagyon keveset hallhatott az üldözött temesvári lelkipásztor kivételesen bátor magatartásáról.
Király Károly vagy Szőcs Géza tiltakozásai alkalmanként már eljutottak Nyugatra, de az ő kálváriájának híre még nem.
Az elmondottakat eddig nem publikáltam, ám most, a temesvári forradalom negyed százados évfordulóján felidézem az interjú születésének ma már kor-dokumentumként értékelhető előzményeit, illetve magát a beszélgetést.
1989-ben Magyarországon fölgyorsultak a rendszerváltozáshoz vezető események, melyekben jelentős szerepet játszott az elnyomott erdélyi magyarok melletti kiállás. Akkoriban újságíróként dolgoztam egy hetilapnál, főképpen kisebbségi és emigrációs témákról írtam, amelyek a „tiltott” kategóriából már átkerültek a „tűrtbe”.
„Támogatásról” persze még nem lehetett szó: saját költségünkön utazva adtuk elő például, különböző református templomokban és művelődési házakban a Forrás Kör erdélyi irodalmi estjeit, melyeknek társ-szerkesztője és rendezője voltam.
Ugyanebben az esztendőben interjút készítettem az akkor már végletekig elkeseredett Sütő Andrással, színdarabjainak betiltásáról, továbbá az itáliai emigráns Illyés Elemérrel, akinek „Erdély változása” című munkája a romániai magyarok XX. századi történelmének egyik leghitelesebb feldolgozása. A Magyarországon hivatalosan még nem rehabilitált Fejtő Ferenccel is akkoriban publikáltam párizsi beszélgetést, melyben ő hangsúlyosan szólt a román emigráns-társával, Eugène Ionesco-val közösen szerkesztett, a Ceauşescu rezsimet keményen elítélő memorandumról.
Kész csoda, hogy nem kerültem rá a Romániából kitiltott „persona non grata”-k gyarapodó listájára. Igaz, amikor nagynéném halála miatt Nagyváradra utaztam, a vasútállomástól szállodai szobámig követtek. Sőt még éjszaka is utánam jöttek a sötét folyosón lévő illemhelyre, ami elég félelmetes volt. Eszembe is ötlöttek Szőcs Géza akasztófa-humoros verssorai a rettegett Securitate tisztről: „ki egész éjjel szállodád / ablaka alatt álldogá’t / s ki bármit megtehet veled, barátom”.
Ilyen előzmények után, az emigráció irodalmáról is publikáló újságíró-irodalmárként kaptam meghívást a SMIKK (Svájci Magyar Irodalmi és Képzőművészeti Kör) lugano-i konferenciájára. A gyakran széthúzó nyugati magyar emigrációt főképpen két ügy tartotta össze: az 1956-os forradalom demokratikus eszméinek megőrzése, illetve az elnyomásban élő magyar kisebbségek sorsának figyelemmel kísérése.
1989 novemberének első napjait töltöttem Svájcban: találkoztam a négynyelvű ország – jellemző módon latin nyelvű – Pro Helvetia nevű kulturális alapítványának sajtófőnökével, Vevey-i otthonában fölkerestem Vajay Szabolcs történészt, Argentína UNESCO-diplomatáját, Genfben pedig Nemes Nagel Lajost, aki NAGEL néven akkoriban a világ legelismertebb útikönyv-kiadója volt, mellesleg Ciprus tiszteletbeli konzulja.
A SMIKK-konferencián elsősorban Magyarország jövője, az újra kialakulóban lévő többpárt-rendszer volt a téma, emlékeim szerint az előadók között szerepelt − mások mellett − itthonról Lengyel László, Gecsényi Lajos és Szigethy Gábor, az emigránsok közül Saáry Éva, Határ Győző, Sárközy Mátyás. A svájci emigráns Szőcs Gézával szintén találkoztam, a zürichi pályaudvaron.
A SMIKK egyik alapítója és lelke a Fribourg-ban élő Major-Zala Lajos író volt, aki váratlanul megkért, hogy a nagy nézettségű genfi Téléjournal-nak adjak interjút a romániai magyarság helyzetéről: „Kevés franciául beszélő, az erdélyi helyzetet ismerő anyaországi szószóló vetődik Svájcba” - buzdított, miközben megszervezte szereplésemet. Major-Zala akkoriban jelentette meg a sepsiszentgyörgyi grafikus, Plugor Sándor rajzaival illusztrált erotikus verseit, később pedig a nagybeteg erdélyi művésztárs svájci gyógykezelését is segítette.
Ellátogattam a reformáció nevezetes Genfi Emlékművéhez, remélve, hogy Bocskai István erdélyi fejedelem szobor-alakja bátorságot adhat, hiszen idegen környezetben, egyenes adásban kellett beszélnem egy kényes kérdésről, ráadásul nem az anyanyelvemen.  Fölvetődhet a kérdés: a svájci közszolgálati televíziót − tehát az ottani közvéleményt is − miért érdekelte egy „magyar ügy”?
A figyelem hátterében a négy hivatalos nyelvvel rendelkező államszövetség nyelvi pluralizmusa állhatott, amelyre már Kós Károlyék is hivatkoztak a transzilvanizmus eszmevilágának kialakításakor, és amelyről Major-Zala így vallott egyik versében:
„A fribourg-i költő / ki magyarul / svájci embert fogalmaz / e négynyelvű hazában / s Európát érzi ujjbegyében”.
Az érdeklődésnek azonban volt egy konkrét, aktuális motivációja is: a legnagyobb svájci médiabirodalom, a Ringier éppen akkoriban kezdte meg tárgyalásait magyarországi jelenlétéről, melyet később Romániára is kiterjesztett.  
Az előzményekhez tartozik még − ha csak közvetetten is −, hogy nem sokkal svájci utazásom előtt Zalatnay István református lelkész kérésére franciára fordítottam Tőkés László édesapjának, Tőkés István egykori genfi teológusnak az életrajzát, remélve, hogy ottani tervezett kitüntetése némi védettséget jelenthet fia számára.
1989-es genfi interjúmat eddig azért sem publikáltam, mert 1990-től nyugdíjba vonulásomig már nem újságíróként, hanem diplomataként dolgoztam.
***
Íme, a Svájcban − és vélhetően a román Securitate-nál − akkoriban komoly figyelmet kiváltó beszélgetés, szó szerinti magyar fordításban (eredetijét videofelvétel őrzi):
A Genfi TV-Híradó Jean-Francois Fournier által készített bevezetője:
„Erdély problémája sokat foglalkoztatja Magyarországot, mivel több, mint 2 millió magyar él ott. Külön világ ez Európa szívében, saját nyelvvel, amely ugyanahhoz a nyelvcsaládhoz tartozik, mint a finn, vagyis se nem szláv, se nem germán. Az egyre fogyó magyar népesség egyharmada él Magyarország határain kívül, főképpen a romániai Erdélyben. Saját szülőföldjükön szembesülniük kell Ceauşescu falurombolási terveivel és erőszakos asszimilációs politikájával. Ezért sokan Magyarországra menekülnek.
Vendégünk Balázs Ádám magyar újságíró:
Mindenekelőtt szögezzük le, hogy Ceauşescu despotikus és őrült diktatúrája nemcsak a magyarokat nyomja el, hanem saját nemzetét, a románt is. A zsidókat csak azért nem, mert őket már korábban, pénzért »eladta« Izraelnek. Ám a nemzeti kisebbségeket duplán elnyomja: a »maradék« németek mellett, főképpen Európa legnagyobb nemzeti kisebbségét, a magyart. Egyre kevesebb iskolájuk van, egyre nehezebben tudnak anyanyelvükön tanulni − ez a rendszer már-már majdnem olyan, mint a fasizmus. Eddig mintegy 30 ezer romániai magyar kért politikai menedékjogot Magyarországon. Néha életüket is kockáztatva szöknek át a határon, ahol még rájuk is lőhetnek. Jelenleg Magyarország minden politikai menekültet befogad a Genfi Konvenció értelmében. A magyarokat, de a románokat vagy a kelet-németeket is. Magyarország nemrégiben három menekülttábort hozott létre.
Végül engedje meg, hogy megemlítsek egy aktualitást. Romániában megkezdődött a szellemi ellenállás. Nemcsak a románok között, Doina Cornea-val az élen, akinek Ön bizonyára ismeri a nevét, de a magyar értelmiségiek körében is.  Egy magyar kálvinista lelkész, akit Tőkés Lászlónak hívnak, tiltakozó levelet szerkesztett, melyet eljuttatott a nemzetközi szervezeteknek. Nagyon bátor ember, hiszen ezzel saját életét is kockáztatja. Mit is akar ő tulajdonképpen? »Nemet« mond a diktatúrára és  »Igent«  a szabadságra, a demokratizálódásra: emberi jogokat követel Európa legnagyobb kisebbségének. Ennek a magyar papnak el kellett hagynia az otthonát, sőt, a despotikus hatalom azt akarja, hogy még a városát is hagyja el. Tőkés László jelenleg a templomban tartózkodik − mint a középkori üldözöttek −, a temesvári Isten Házát választotta menedékül. Remélem, hogy ennek a rettenetes diktatúrának az eltűnése után a magyar nemzetiségnek − és természetesen az egész országnak − demokratikus átalakulásban lesz része.”
 - Köszönöm Önnek, hogy itt volt és reméljük, hogy így lesz!”
***
Mint később megtudtam, az adás után égtek a vonalak: a diktátor svájci „fülei” felháborodottan tiltakoztak, sőt elérhetőségemet tudakolták. A TV-stúdióból egyenesen a vasútállomásra siettem, ahol felültem a hazafelé tartó vonatra.
Másfél hónap múlva Temesváron kitört a forradalom.  
Heti Válasz (Budapest)

A mester (Monográfia Cs. Szabó Lászlóról)
Harminc éve halt meg Cs. Szabó László, jövőre lesz születésének centenáriuma. Bár a rendszerváltás forgatagában posztumusz Kossuth-díjjal tüntették ki, s időnként hivatkozunk rá, neve mára jócskán feledésbe merült.
Korunk bölcsészei, akik – tisztelet a kivételnek – előszeretettel tájékozódnak a Wikipédiából, nehézkesnek és bonyolultnak találják a hatalmas műveltséganyagot mozgósító esszéit. A Csé-feledés feltartóztatását szolgálja Sárközi Mátyás pompás monográfiája*. Sajnos, a címlapon megjelenő Kortárs – Tanulmány sorozatcím olvasóriogató, de mihelyt belemélyedünk a kötetbe, rájövünk: itt nem száraz tényekkel, elvont műelemzésekkel van dolgunk, hanem egy nagy ívű pálya felvázolásával, egy kivételesen termékeny alkotó, irodalomszervező életútjának megidézésével. Esszéregény ez a javából, amely, noha tele van a Cs. Szabó Lászlóról készült korábbi tanulmányok, szócikkek helyesbítésével, remek olvasmány, pontos irodalmi észrevételekkel és lélektani megfigyelésekkel. Cs. Szabó László Sárközi atyai barátja, pártfogója, a nyugati magyar emigráció vezéralakja, a Nyugat nagy esszéíró nemzedékének utolsó tagja. Feltétlen tisztelet illeti a nehéz történelmi helyzetekben való helytállásért – 1938-tól az 1944. márciusi német megszállásig a Magyar Rádió irodalmi osztályát vezeti, 1948-ban Olaszországba emigrál, 1951-től Angliában él, a BBC Magyar Osztályának megbecsült munkatársa, valamennyi fontos emigráns lap állandó szerzője. Nem csak az emigráció, hanem a hazai irodalmi élet jeles alkotói is figyelnek a szavára. Hacsak teheti, megszólaltatja az Angliába látogató írókat: barátját, Illyés Gyulát, Weöres Sándort, Pilinszky Jánost. 1956 az ő életében is fordulópont: izgatottan várja a Rákosi-korszak műveletlen írósuhancait, de nagy megnyugvására a szabad világba érkező fiatalokat – köztük Sárközi Mátyást – nem rontotta meg a diktatúra, s az ő vezérszerepét sem kérdőjelezik meg. (A friss emigránsok közül csak Határ Győzővel gyűlik meg a baja.) A köztudatban esszéistaként számon tartott Cs. Szabó szépírói munkássága is jelentős. Sárközi könyvének nagy erénye, hogy az esendő költő mellett felvillantja az eredeti hangú novellistát. A Csé egy szuszra elolvasható, adatgazdag, példaadóan visszafogott, a magánélet titkait felvillantó, de diszkréten kezelő monográfia.
OSZTOVITS ÁGNES (Heti Válasz, Budapest)
* Sárközi Mátyás: CSÉ, Kortárs, Budapest, 2014.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)