Megszűnik az Ady Endre Sajtókollégium
Igen elégedettek voltak a látottakkal (a csernátoni Haszmann Pál Múzeum gyűjteményével) és a hallottakkal (ifj. Haszmann Pál tárlatvezetésével) az egész Erdély területéről összesereglett, valamint az anyaország határain túlról itt vendégeskedő magyar újságírók.
Az elmúlt hét végén a közeli Tatrangon tartotta közgyűlését a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE), s egyúttal soros ülését a Külhoni Magyar Újságíró-egyesületek Konvenciója. A MÚRE úgy döntött, bezárja az általa Nagyváradon működtetett Ady Endre Sajtókollégiumot. A tizenhét éve alapított tanintézmény hiánypótló volt, padjaiból számos neves újságíró került ki, de mára annyira bővült az egyetemkínálat, hogy nem indokolt a külön sajtókollégium fenntartása. A résztvevők megemlékeztek a száztíz éve született Kacsó Sándorról, akinek munkásságát Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője méltatta, s Csernáton mellett meglátogatták Gábor Áron eresztevényi sírját, a prázsmári templomvárat és a Szent Anna-tavat. (Szekeres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kulturális Örökség Napjai zajlanak Erdély-szerte
Erdély és a Partium több városa is csatlakozik idén a Kulturális Örökség Napjai elnevezésű rendezvénysorozathoz. Az események sorában az érdeklődők idén többek között a bonchidai Bánffy-kastélyt látogathatják meg szeptember 18-án, vasárnap a Transsylvania Trust Alapítvány szervezésében.
Az érdeklődők díjmentesen járhatják be a kastély épületeit, az időszakos tárlatokat és a kastélyparkot, népi mesterségekkel ismerkedhetnek, egyben a kastélyhelyreállítást dokumentáló fényképkiállítást is megtekinthetik.
Kolozsváron szakértők kísérik majd az érdeklődőket a Sapientia-egyetemnek otthont adó Bocskai-házban, Mátyás király szülőházában, a ferences kolostorban és a Karolina téren szombaton és vasárnap.
A Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány műemlék kapukat és ablakkereteket vett leltárba az idei műemlékvédelmi nap alkalmából. A tematika a kulturális minisztérium által megszabott témakörre rímel, idén ugyanis mindenhol a fából készült kulturális örökségre koncentrálnak ezen a napon. Nagyváradon fiatalokat bízott meg a városvezetőség azzal, hogy felmérje a megyében található értékes kapukat – mintegy nyolcvanat vettek leltárba. Ramona Novicov váradi műkritikus elmondta: a legtöbb portálé a huszadik század elejéről származik, sok közülük díszes kovácsoltvas elemeket tartalmaz, de olyan is van, amely a minimalista art deco stílusban készült. A váradi önkormányzat most azt tervezi, hogy helyi szinten védettnek nyilvánítja a nyilvántartásba vett kapukat. Egy másik terv szerint a váradi várban farestauráló műhelyt hoznának létre ezeknek a kincseknek a megőrzésére.
Pénteken 14 órakor a Fő utcai galériában fából épült templomokat, házakat ábrázoló fényképekből, illetve népi fatárgyakból nyílik kiállítás, valamint bemutatják a védettnek nyilvánítandó kapukról készült szóróanyagokat is.
Székelyudvarhelyen második alkalommal szerveznek programokat az örökségnapok keretében, pénteken Sz. Kovács Géza segesvári festőművész kiállítását nyitják meg, majd szombaton az érdeklődők szakértő vezetésével tekinthetik meg a belvárost és olyan műemlékeket, mint a református templom, Szent Miklós-hegyi templom, a polgármesteri hivatal vagy a ferences templom. A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban ős- és családfakészítésre várják a gyerekeket és a felnőtteket. A kulturális örökség napjai tiszteletére szervezett programra szombaton 10 és 14 óra között kerül sor. 15 órától szervezett séta indul Boér Hunor vezetésével a múzeum, Lábas Ház, Gyárfás Ház, Gyulai-műterem, Magma és Gyárfás Jenő Képtár megtekintésére.
A kétórás sétaút végén, a Gyárfás Jenő Képtárban egy csésze tea mellett lehet megpihenni, a házigazda Sántha Imre Géza művészettörténész. Az érdeklődöket 18 órára visszavárják a múzeum főépületébe, Sztáncsuj Sándor József régész-muzeológus Őskori házak, háztartás a régészeti leletek tükrében címmel tart előadást. Szombaton 10–18 és vasárnap 10–14 óra között a Gyárfás Jenő Képtár és a Magma kortárs kiállítótér látogatása is ingyenes. Szombaton 12 órától a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeum udvarán a famegmunkálás lépéseivel lehet megismerkedni, és bemutatókat tartanak a különböző, fa alapanyagú kézműves-foglalkozásokról.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ negyedik alkalommal szervez kirándulást, hogy felhívják a figyelmet a faszerkezetű épített örökségre és a fából készült használati tárgyakra. A kirándulást Tüzes István restaurátor vezeti, megtekintik a Székely Nemzeti Múzeum faházait, a kálnoki haranglábakat, a kökösi görögkeleti fatemplomot, a besenyői és torjai református templomot és a csernátoni Haszmann Pál Tájmúzeumot. Krónika (Kolozsvár)

Kulturális Örökség Napjai – Pecsétes múzeum, furulyás Csernáton
Ezúttal is a körút bizonyult a Kulturális Örökség Napjai legvonzóbb programjának, egyetlen nap alatt összejött Sepsiszentgyörgyön egy buszra való közönség.
A Székely Nemzeti Múzeum családfa tematikájú családi napját is meglehetős érdeklődés övezte, a Kovászna Megyei Művelődési Központ csernátoni rendezvényén viszont nem csak az érdeklődők hiánya miatt maradtak el kézműves-foglalkozások, de a fás mesterségeket bemutatni hivatott kézművesekből is kevesen válaszoltak a felkérésre. Bejáratottá váltak immár a múzeumi családi napos műsorok, nem csak törzsközönsége alakult ki ezeknek a rendezvényeknek, de állandóan újabbak csatlakoznak hozzájuk. 
Így volt ez szombaton is, a Kulturális Örökség Napjain a családfarajzolás népes közönséget vonzott, aki csak rajzolni tud még, többé-kevésbé felismerhető képet festett felmenőiről, aki már számítógépen is tud írni, Kocs János családfarajzoló programjával készíthetett többgenerációs családfát – ha szerencséje volt, még kapcsolódásokra is rálelhetett, hiszen az Erdélyi Genealógiai Társaság vezetője az évek során mintegy 172 000 nevet tartalmazó adatbázist pötyögtetett be. De akár kézzel rajzolt, akár nyomtatott családfa lett a délelőtt eredménye, a hitelesítés nem maradhatott el: Szeles József restaurátor, felhasználva vasútmodellező szakértelmét, múzeumi pecsétet készített, a piros szalaggal átkötött papiroson a Kós-épületet és az SZNM feliratot visszaadó viasz igazolja: valódi és igazi mindaz, ami rajta találtatik.
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum udvarán kevesen akadtak, akik számba vegyék, mivel gyarapodott a gyűjtemény. Egyik régi ház árnyékában Ségercz Ferenc fúrta a fűzfa botocskát, körötte néhány gyerek áhítattal várta, mikor szólalhat meg a furulya. S amikor a mester megfújta, s hangszerkészítő társa is csatlakozott hozzá, igazi kedvcsináló kis koncert kerekedett. Csak a háziak hurcolkodtak bútorfestő kellékeikkel a közelükbe, a többi kézműves, aki alapanyagként a fát használja, el sem ment Csernátonba, bár hiába is tették volna. Persze, azért nem maradt néptelen a múzeum udvara, jöttek-mentek a különféle csoportok, s ide érkezett meg a megyei körútról is az autóbusznyi kiránduló, akiknek Tüzes István restaurátor Háromszék-szerte jó néhány faépületet mutatott meg és be: templomokat, haranglábakat és végül a csernátoni tájházakat.
Váry O. Péter
Háromszék. Erdély.ma

Id. Haszmann Pálra emlékeztek (Múzeum Alsócsernátonban)
Tegnap, születésének 110. évfordulóján leszármazottjai, rokonai, falusfelei, tisztelői határon innen és túlról rótták le tiszteletüket id. Haszmann Pál (1902–1977) emléke előtt Alsócsernátonban a Damokos–Cseh-kúria előtt felállított óriássátorban.
A kinn rekedtek a kertben hallgatták végig D. Haszmann Orsolya múzeumvezető megnyitó szavait, aki a Kerekes Zoltán operatőrrrel közösen készített hetvenperces dokumentumfilmről szólva elmondta, huszonkét kortárs közéleti személyiség emlékezik a csernátoni múzeum alapítójára. A film megtekintését követően a helyi népi tánccsoportok léptek fel, majd a női és a vegyes kórus az alkalomhoz illő énekeket adott elő. A kulturális műsor után ünnepélyes keretek között avatták fel az id. Haszmann Pál-emlékszobát egykori lakóházában. A nap folyamán tisztelői a kegyelet virágait helyezték el az 1999. szeptember 25-én a Damokos–Cseh-udvarház homlokzatán felavatott, id. Haszmann Pált ábrázoló bronz emlékplakett alá. A múzeum az említett napon vette fel alapítója nevét.
Iochom István. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzetért díj a Haszmann egyesületnek
A Csernátonban megtartott népművészeti konferencián adták át a hétvégén a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat a helyi Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Az alapítvány életműdíját a 70 éves ikertestvérek, Haszmann József és Pál kapták az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban megalapított szabadtéri néprajzi múzeum irányításáért. Népújság (Marosvásárhely)

Mi ebbe beleszülettünk – beszélgetés a csernátoni Haszmann Pállal és Józseffel
„A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.”
Haszmann József és Haszmann Pál
– Gyerekként mit jelentett Önöknek, hogy egy alakuló múzeumban nőttek fel?
– Haszmann Pál: Mi ebbe beleszülettünk, édesapám gyűjtötte Háromszék vármegye minden értékét: szellemi és tárgyi anyagokat. Édesapám már kisgyerekkorunkban magával vitt bennünket, hogy ismerjük meg a falut, annak múltját, történelmi emlékeit. Számunkra nem volt más út, de nem is kerestünk mást, édesapámat példaképnek tekintettük, figyeltük, hogy mindig érdeklődik, az idős embereket faggatja, jegyzetfüzete mindig nála van és mindig mindent papírra vet. Ennek a tevékenységnek mindhárom fia részese volt, mi az ikrek (Pál és József) és öcsénk, Lajos. Amikor édesapánk már nem bírta erővel a gyűjtőmunkát, feladatokat adott nekünk, behordtuk a tárgyakat Felső-Háromszék távolabbi településeiről, a megmentett értékeknek aztán együtt örvendeztünk. Fiatalos hévvel mindig felfedeztünk valamit, és édesapánk akkor is megdicsért, ha annak nem volt értéke. Örült, hogy lesz, aki folytassa, amit megkezdett, egyértelművé tette számunkra, hogy az örökséget nekünk kell majd tovább gondoznunk és gyarapítanunk. Nem csalódott, mert látta, hogy minket ez érdekel. Most mi is a feladatunknak tartjuk, hogy a fiatalokban felébresszük az érdeklődést az itt élő székely magyarság múltja iránt. Minket is erre tanítottak a szüleink, a mi gyerekeinket pedig beleneveltük ebbe, hogy folytatják a munkánk.
– Haszmann József: Én sem maradtam ki semmiből. Ha újra kellene kezdeni az életet, akkor sem tennék másként semmit. Mi nem tértünk le arról az útról, amit számunkra édesapánk kijelölt. Ma is itt vagyunk a múzeumban reggeltől estig. Hiszek benne, hogy amit gyerekként a családban, a környezetünkben látunk, azt visszük tovább. Nekünk szerencsénk volt, hogy ebbe a családba születtünk, rengeteg élménnyel gazdagodtunk. Emlékszem, hogy kisfiúk voltunk, nagy tél zúdult Háromszékre, az itthon telelő énekesmadarak megdermedtek, mi hajnalban pedig összegyűjtöttük és behordtuk őket a nagy ebédlőszobába, ahol fénylett a szép Lüszter-lámpa. A melegben a madarak feléledtek, nekirepültek a lámpának és a gömbjét összetörték. A szüleink nem haragudtak, megértették, hogy a madarak fontosabbak, mint az értékes lámpa.
– Mikor fogalmazódott meg, hogy a gyűjteményből múzeum legyen?
– H. P.: Édesapánk mindig arra vágyott, hogy ha jobb idők lesznek, hivatalosan is megnyissa kapuit egy múzeum, az összegyűjtött értékeket mindenki számára hozzáférhetővé tegyék. Többször majdnem sikerült is megvalósítania a tervét, például a gyerekkori gyűjteményét berendezte Tamásfalván egy padláson, azonban a sütőház kigyulladt és minden odaveszett. Később a zabolai tanítói állomáshelyén is arra törekedett, hogy egy kisebb néprajzi gyűjteményt megmutasson, de az álma mindig egy nagy intézmény, egy valódi múzeum megteremtése volt. Az 1945-1947-es rendszerváltozás, a népi hatalom berendezkedésének időszaka, a diktatúra nehéz évtizedei ennek nem kedveztek. A lázas hetvenes évek elején azonban a Nyugat nyomására a nemzeti kisebbségek engedményeket kaptak, emlékházak jöttek létre, szobrot állítottak a nagy elődöknek, történelmi emlékhelyeket jelöltek meg.
Akkor alakult meg a kisbaconi Benedek Elek-emlékház, a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeum, majd 1973-ban ránk került a sor, és megnyitotta kapuit a csernátoni múzeum. Még korábban, Király Károly engedélyével sikerült megszerezni a Damokos-kúriát, amely akkor ebek harmincadjára került, épületeiben disznóhizlalda, gabonaraktár működött. 1968-tól már elkezdtük a telket rendbe tenni, és 1973. január 24-25-én megnyitottuk a múzeumot. Ezzel egy időben jött létre a Csernátoni Népfőiskola és a Bod Péter Közművelődési Egyesület. Édesapánk már rég mondta, hogy élő múzeumot kell létrehozni, a népfőiskola éppen ezt a szerepét erősíti, hozzáférhetővé teszi az itt felhalmozott anyagot és tudást sok száz fiatal számára. Idén is több mint hétszázan ismerkedtek a múzeumi anyaggal, tanulták a hagyományos mesterségeket. A múzeum és a népfőiskola úgy él itt együtt, mint két jó testvér. Édesapánk terveit részben vele együtt valósítottuk meg, majd később gyarapítottuk és kiteljesítettük. Azon az úton lépegetünk ma is, ahogy azt nekünk hátrahagyta.
– Milyen fogadtatása volt évtizedekkel ezelőtt a múzeumnak?
– H. J.: A csernátoni emberek nagy része a múzeum fogalmával sem volt akkor tisztában, azt hitték, hogy valami mozi lesz, mert Csernátonban muzinak mondták a mozit. Jöttek a nénik, azt hitték, filmet vetítenek. Aztán mégsem csalódtak, hogy nem filmet látnak, mert azokat a tárgyakat látták viszont, amelyek között az életüket leélték. Ettől megjött az adakozókedvük, ők is behozták féltett értékeiket, amelyeket később számon tartottak, és eljöttek az unokájukkal, neki is megmutatták. Látták, hogy itt jó helyen van, megőrizzük, ezért a régi dolgokat nem dobták el, nem égették el a kemencében, hanem inkább behozták a múzeumba.
– Milyen értékeket sorakoztatott fel az alapkiállítás?
– H. P.: A Damokos udvarház öt termét rendeztük be, egyikben a helytörténeti anyagok voltak, aztán Csernáton és vidéke épített örökségének tárgyi emlékei és fényképei. Csernáton nagy szülötteinek is emléket állítottunk. A vidéken sok fazekas dolgozott, a közelebbiek a csernátoni agyagot használták, bemutattuk a fazekastermékeket, a híres háromszéki csempéket, aztán a székely festett bútorokat, a falu népviseletét. Akkor még a ládákból előkerültek a régi rokolyák, vizitkák, székely ruhák, melléje a korabeli fényképek, a fonás-szövés emlékanyaga. A hetvenes években sikerült belakni a nagy udvart, hogy szabadtéri múzeummá, skanzenné nője ki magát a közgyűjtemény. Behordtuk a vidék népi épített örökségének legszebb példányait, Felsőcsernátonból az 1836-ban épített vízimalmot, a veszélyeztetett állapotban levő székelykapukat, bélafalvi, vargyasi, előpataki, albisi házat, gazdasági épületeket, a méhészkedés tárgyi emlékeit, a fejfás temetőt. A látogató a közel háromhektáros udvar minden szegletében talál valami értéket.
– És miként alakultak ki a múzeum különböző gyűjteményei?
– H. P.: Édesapánk szólt: eljött az idő, hogy a régi mezőgazdasági gépeket összegyűjtsük. Az erőszakos kollektivizálással behordták ezeket a termelőszövetkezetekbe, tudtuk, hogy ott előbb-utóbb megsemmisülnek. Akkor sikerült megalapozni a régi mezőgazdasági és szerszámgépgyűjteményünket, ami Erdélyben a legnagyobb. Aztán megfogalmazódott, hogy veszendőben a festett bútor, össze kell gyűjteni, különben a lelketlen kufárok széthordják a nagyvilágba. A mi gyűjtőterületünk a kisebb néprajzi egység, Felső-Háromszék volt, de ide is minden vidékről került festett bútor az ide házasodott lányok révén. A csernátoni ember Brassóba is leszekerezett egy ládáért. A felső-háromszéki festettbútor-központok, Csernáton, Gelence, Kézdivásárhely ontották a gyönyörű darabokat. Szerencsére zárt vidék volt, így korábban nem hordták szét ezeket, így a régi padlásokon még 17. századi darabokra is bukkantunk. Emlékszem, egy kúria padlásán találtunk egy levelesládát, vittük a múzeumba, közben esett az eső, és ahogy a víz lemosta a porréteget, feltűnt rajta az évszám: 1687. Hazáig vert az eső, de nem bántuk, úgy örültünk.
– Hogy sikerült megtartani a gyűjteményt a diktatúra éveiben?
– H. P.: Mindig rettegtünk, figyeltünk, mit kell elrejteni, minek nem jött még el az ideje, hogy megmutassuk. Tőlünk soha nem tudtak semmit elvinni, és ez elsősorban édesapánk jó népi diplomáciai érzékének volt köszönhető, amit mi is megtanultunk. Persze jöttek hozzánk is, hogy nyílik Bukarestben valamilyen múzeum, kellene egy eke. Megígértük, adunk mi hármat is, végül azonban egyet se vittek el. Máshol, ha valaki nagyon ellenkezett, csak azért is elvitték. Mi már előre felkészültünk, hogy mit fogunk mondani, ha jönnek. Nem azt ajánlottuk, amit féltve őriztünk, hanem azt, amiből legalább ezer, százezer volt. Még a kérdés el sem hangzott, mi már tudtuk a választ.
– Hogyan indult be a népfőiskola?
– H. J.: Édesapám faragókört vezetett az iskolában, és rajzolni is tanította a diákjait. Először a pásztorfaragást tanultuk meg bicskával, aztán a bonyolultabb faragásokat is. Akik akkor tőle tanultak, ma is szívesen veszik a kezükbe a vésőt és a bicskát. Aztán láttuk, hogy elfogynak a kopjafák a temetőből, bejött az új módi, a rekamiésírok, akkor kezdtünk a rokonoknak, ismerősöknek fejfákat faragni. Amikor látták, hogy a jómódúak kopjafát faragtatnak, a többiek sem akartak lemaradni, így visszaloptuk a kopjafát, és ma már újra fejfás temető van Csernátonban. Ugyanez történt a székelykapukkal is. Ma már csak Csernátonban negyven-ötven ember tud székelykaput faragni. Így indult be a népfőiskola, amit most én vezetek. Sok az érdeklődő. Jönnek Budapestről is, a lány bútort fest, a fiú fát vagy követ farag, kovácsol. Mondom mindenkinek: akkor is megéri, ha csak a saját környezetüket díszítik, de sokan, akik itt tanulták a mesterséget, évekig visszajártak, és most ebből tartják el a családot.
– Egész életüket feltették a múzeum gyarapítására, gondozására. Hogyan telik egy napjuk?
– H. J.: Reggel korán kelünk, sötétedésig itt vagyunk, egész nap felügyeljük a múzeumot. Két komondorral önkéntesen az éjjeliőr feladatát is ellátom. Itt élünk, ezért számunkra ez nem nehézség. Hétfőn és ünnepnapokon is nyitva tartunk, a kapu soha nincs bezárva. A falu is a magáénak tudja, büszkélkednek vele, elhozzák a rokonaikat.
– H. P.: Több mint negyven éve dolgozunk a Székely Nemzeti Múzeum csernátoni Haszmann Pál részlegén. Először mi, a három testvér és családjaink, majd a következő nemzedékek, ma már az unokák is itt vannak. Vigyázzuk a lépéseiket, mint ahogy édesapánk tette. A négy évtized alatt szabadságot sem vettünk ki soha. Nekünk ez a szabadság, hogy itt dolgozhatunk.
– És miként látják sok évtized távlatából a múzeum jövőjét? Tartanak attól, hogy költöznie kell, miután a kúriát visszakapta a Damokos család?
–H. P.: Ma is gyarapodik a múzeum. Régen ingyen kaptuk a tárgyakat, vagy megváltottuk, faragtunk valamit cserébe. A cserekereskedelem ma is működik, ellenkező esetben gyűjtjük a pénzt, és vásárolunk. Ha lenne 50 ezer lejem, épületestül elhoznám a gyönyörű pávai kovácsműhelyt, amelyik teljes épségben megőrződött szerszámaival együtt. Soha nem csüggedünk, ha nagyon nekünk rendelte a fennvaló, valamiképpen mindig hazakerül.
Valamennyi, hozzánk került tárgynak megvan a története. Például öt órát vártam a rétyi keresztútnál, hogy elmenjenek a rendőrök, mert túl súlyos gépet szállítottam a személygépkocsival. Máskor megegyeztünk a tulajdonossal egy darabról, de másnap jött a felesége, majd a testvére, hogy meggondolták a dolgot, és őket is meg kellett győzni. A múzeum gyűjteményét nem veszélyezteti semmi, a kúria tulajdonjoga a Damokos családé, jogosan kapták vissza, hiszen elrabolták tőlük. Mi megmentettük az enyészettől. Jó viszonyban vagyunk velük, gyakran hazajönnek, a fenntartó intézmény újra meghosszabbította a bérleti szerződést velük. Haszmann József, Haszmann Pál
Az 1942. augusztus 12-én Alsócsernátonban született ikertestvérek, Haszmann József István és Haszmann Pál Péter irányítja az édesapjuk, Haszmann Pál által 1973-ban alapított csernátoni szabadtéri néprajzi közgyűjteményt. Az alapítóról elnevezett Haszmann Pál Múzeumban kifejtett tevékenységük sokrétű: régi házakat bontanak le és költöztetnek a múzeum udvarára, mezőgazdasági eszközöket, gépeket gyűjtenek és konzerválnak, székely kapukat, kopjafákat faragnak. Vezetik a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet, illetve a múzeum kertjében működő Népfőiskolát. Számos oktató-nevelő kisnyomtatványt, képeslapot adtak ki, népi mesterségeket oktató táborokat szerveznek. A magyarság kultúrájáért végzett munkájuk elismeréseként idén megkapták a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány által létrehozott Nemzetért díjat.
Krónika (Kolozsvár)

Elismerés a közösség és a kultúra őreinek (Magyar Művészetért-díjak)
A magyar kultúra érdekében tevékenykedő, az értékmegőrzést, hagyományápolást felvállaló, a magyar közösség megmaradása és erősítése mellett elkötelezett civil szervezetek, oktatási intézmények, színészek és újságírók munkáját jutalmazták tegnap este a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében, ahol Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke tizenkét Ex Libris-, illetve egy színészdíjat adott át. A Magyar Művészetért Díjrendszer közössége ugyanakkor így állított emléket az 1956-os szabadságharcnak, a sepsiszentgyörgyi gálát azokban az órákban szervezték, amikor 56 évvel ezelőtt Budapesten kitört a forradalom a belső elnyomás és a szovjet megszállók ellen.
Kis székelyföldi társadalmunk, közösségünk rendelkezik azzal a tartalékkal, azzal az erővel, hogy közös ügyeinkért valóban egységesen álljon ki, s mindaddig, míg ez a tartalék megvan, képesek vagyunk elérni céljainkat, s maguk a díjazottak, kitüntetettek azok, akik leginkább őrzik, ápolják, erősítik ezt tevékenységük által – fogalmazott tegnap este köszöntőjében lapunk főszerkesztője. Farcádi Botond a Háromszék szerkesztőségének járó Ex Libris-díjat Gubcsi Lajostól vette át, aki megjegyezte: az elismerést a lapnak s rajta keresztül egész Sepsiszentgyörgy magyarságának szánják. Gubcsi Lajos laudációjában kiemelte: a Háromszék leginkább azzal vívta ki a rangos elismerést, hogy immár több mint két évtizede minden politikai és hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét, s ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. A bukaresti televízió magyar adásainak szerkesztőségét illető Ex Libris-díjat Kacsó Sándor főszerkesztő vette át, s hasonló elismerésben részesült Csúcs Mária csíkszeredai újságíró, a Duna TV munkatársa. Díjazták a helyi civil szervezetek összefogásán, támogatásán immár hét éve munkálkodó Civilek Háromszékért Szövetséget, a közösségfejlesztésben aktív szerepet vállaló Háromszéki Közösségi Alapítványt, az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása érdekében végzett munkájáért az Erdélyi Magyar Ifjak háromszéki és kézdivásárhelyi szervezetét. Elismerésben részesült továbbá a hagyományápolásban hosszú évek óta jeleskedő csernátoni Haszmann Pál Múzeum, a brassói magyarság közösségi és kulturális központja, a Reménység Háza, a csíkszeredai Sapientia Egyetem, illetve a Székely Mikó Kollégium. Ex Libris-díjban részesítette a Magyar Művészetért Díjak Kuratóriuma Zorkóczy Zenóbia színművészt, aki műsorai által a magyar kultúra és irodalom mélyebb megismerését tette lehetővé. A gálán egy másik művész, László Károly színészdíjat vehetett át. „A mi Puki bácsink”-at reményt, hitet adó, utat mutató, kultúrát és szépet terjesztő művészként méltatta Matekovics János Zoltán, megjegyezvén: az igazi komédiás tükröt tart elénk. Antal Ágnes és Antal Imre rövid zenés-verses momentumaival hangsúlyozta a tegnap esti gálán: nyelvünk valóban végső menedékünk, s vannak eszközeink, hogy újra felfrissítsük őseink hátrahagyott nyelvi kincseit.
Demeter Virág Katalin
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A magyar kultúra őrei (Ex libris- és Színész-díjak)
Október 23-án a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében tizenkét oktatási intézménynek, civil szervezetnek, szerkesztőségnek, újságírónak, színművésznek adta át Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Kuratóriumának elnöke az Ex libris-díjat. A kitüntetést azoknak ítélik oda, akik sokat tettek és tesznek a magyar kultúráért. Az alábbiakban a díjazottak laudációinak szerkesztett változatát közöljük.
A bukaresti tévé magyar adásainak szerkesztősége
1969. november 23-án közvetített először magyar nyelvű műsort a Román Televízió. A 70-es évek közepére kialakult háromórás, hétfő délutánonként jelentkező műsor – a magyar adás – a romániai magyar művelődési élet meghatározó tükre, sokszor befolyásoló tényezője is lett. 1985-ben a műsort megszüntették, de az 1989-es fordulatkor újraalakult a magyar szerkesztőség a régi tagokra alapozva és új munkatársakkal bővülve. A kilencvenes években lezajló kommunikációs fordulat után az addig monopolhelyzetben levő magyar adás a sokasodó – és egyre szakosodó – magyar nyelvű tévécsatornák kínálata miatt kizárólag az erdélyi magyarságot érintő témákkal foglalkozik. A belső munkatársak csaknem harmada erdélyi városokban él, onnan járnak terepre, és ott is állítják össze műsoraikat. Bizonyos rovatok külső közreműködők – tévés tudósítók, szakemberek, színészek – segítségével készülnek. A bukaresti magyar szerkesztőség több magyar nyelvű műsort is gyárt a román közszolgálati televízió megmaradt csatornáinak. Az utóbbi években-hónapokban a politikai rövidlátás, a hatalmi elvakultság és a hozzá nem értés a Román Televíziót – és ennek magyar szerkesztőségét is – a csőd szélére sodorta. Műsorgyártási költségvetés nélkül, nagyméretű személyzeti leépítések fenyegetésében, kiszámíthatatlan hatású átszervezés előtt állva, közszolgálati szerepének egyre nehezebben tud eleget tenni.
Civilek Háromszékért Szövetség
A Civilek Háromszékért Szövetség 55 tagszervezettel rendelkezik Kovászna megyében. A szövetség már hetedik éve azon munkálkodik, hogy erősítse, összefogja és segítse a háromszéki civil szervezeteket. Programjai két nagy csoportba oszthatók: egyik a közösségfejlesztést, a közösségért való cselekvést célozza meg, a másik pedig a civil szervezetek tevékenységének erősítésére, valamint reprezentatív érdekképviselet megvalósítására hivatott. A 2006-ban alakult szövetség számtalan képzéssel, előadással, kerekasztal-beszélgetéssel és szakmai tanácsadással segítette tagszervezeteit, melyeknek támogatása kulcsfontosságú egy erős és összetartó közösség építésében. Erre pedig nagy szükség van itt, Székelyföldön, Háromszéken. A díj kiérdemeltje olyan nagyszabású projektekkel tette gazdagabbá az itt élő embereket, mint a Sepsi Zöld Út vagy akár a Civil Napok. Az előbbi mintegy 100 kilométeres bicikliút Háromszéken, amely több településen áthalad, érintve a táj, a hagyomány és a történelem jellegzetességeit. De kisebb, ám épp oly fontos programjairól is érdemes említést tenni, így az I. világháborús hadi sírok gondozása, hagyományőrző rajzpályázatok szervezése diákok számára, vagy a kettős nyelvhasználatért tett erőfeszítései. A Civilek Háromszékért Szövetség a közösségben látja a jövőt, amit együttes erővel kíván alakítani.
Háromszéki Közösségi Alapítvány
Küldetése a helyi erőforrások összegyűjtése, ésszerű és célirányos felhasználása a közösség javára. Lehetővé teszi, hogy különböző konstrukciók révén a pénzeket a lehető legjobban használják fel, és hosszú távon fejlesztési alapot biztosítsanak a közösség számára. Ezzel új szokást és ahhoz fűződő magatartást vezet be, honosít meg Kovászna megyében, éspedig: a felelősséggel adományozás gyakorlatát. A Háromszéki Közösségi Alapítvány másfél éves működése alatt 130 000 lej (közel 30 000 euró) értékben fektetett be a közösségbe, különböző formában: közösségi projektek, tanulmányi ösztöndíjak tehetséges fiataloknak, iskolakirándulások, sporteszközök a városnak, logikai játékcsomagok óvodáknak stb. Ugyanakkor több ízben szervezett adománygyűjtési akciót sporttehetségek számára vagy éppenséggel életmentő gyógyszer vásárlására a közösség megbecsült tagjai számára. Legsikeresebb programja a Közösségi Kártya program, amelynek jelenleg 16 000 felhasználója van Háromszéken, és amely igen hatékony eszköze a helyi értékek védelmének, legyen az szolgáltatás, termék vagy helyi vállalkozás, és amely erősíti a lokálpatriotizmust a helyi közösségben. A Háromszéki Közösségi Alapítvány a közösség részévé vált, annak hasznára és hasznosulására. Neve összefonódik az éltető fejlesztéssel.
Erdélyi Magyar Ifjak
Az EMI-t azzal a céllal hívták életre, hogy a XXI. század magyar nemzetre ható kihívásaira választ keressen, a magyar ifjúságot közösségekbe szervezvén hitében, magyarságtudatában és kultúrájában megtartsa, egyúttal nemzetünk szebb jövőjének szolgálatába állítsa, a magyarságot ezredéves szállásterületén megőrizve gyarapítsa. Az EMI az erdélyi magyarság nemzeti öntudatra ébredése, szülőföldjén való maradása, megerősödése és önrendelkezési jogának kivívása érdekében végzi tevékenységét. Olyan civil szervezet, amely független minden politikai párttól és szerveződéstől. A háromszéki EMI konkrét tettekkel segíti a közös célokat. A megalakulás óta eltelt hat év mérlege több mint száz (elsősorban kulturális) rendezvény mintegy 13 000 résztvevővel. Kiadványaik: a Kavics ifjúsági lap, a Gólyafüzet, a Barangoló helytörténeti játékgyűjtemény, a Kultúra a fiatalok szemében, a Szentgyörgy nevű települések Európában, a Mandula – ifjúsági műsor a Sepsi Rádióban. Rendezvényeik, amelyek jellemzik a szervezet irányultságát: Kultúra a fiatalok szemében, Diákegyüttesek Találkozója, Barangoló helytörténeti vetélkedő, Háromszéki Ifjúsági Fotóverseny, Szent György Lovagja vetélkedő, Székely Március szónokverseny, Szobordöntő Trianon – fotókiállítás, Rendhagyó történelemóra – sorozat, Töredékeink a II. világháborúból – kiállítás, Márai, Jókai, József Attila, Kosztolányi, Dsida irodalmi estek, tüntetések az önálló állami magyar Bolyai Egyetemért, Wass Albert: A Világ és a Vége című színdarabjának bemutatása, Építsünk Hidat! – az Ismerős Arcok zenekar Wass Albert estje. A kézdivásárhelyi EMI jelszava: Míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is. Aktívan részt vettek a Pro Historia rendezvénysorozatban, már négy témában is tartottak előadást Kézdivásárhelyen. Nagy sikerű programjaik az Adj, király, katonát! vetélkedő, a havonta megszervezett, nagy sikerű táncház, a Magyar Kultúra Napja. Hogy mit akarnak? Egészséges nemzettudatú s ezáltal teljes értékű életet élő erdélyi magyar ifjúságot, elősegíteni olyan kulturális és gazdasági háttér megteremtését, amely alapfeltétele az itthon maradásnak, részt vállalni a magyarság önrendelkezésének elérése érdekében vívott harcban, segíteni az erdélyi magyar egyetemi hálózat létrehozásáért folytatott küzdelemben, felvállalni azon közeg szerepét, mely által a nemzeti érzelmű magyar ifjúság hallatja hangját, kapcsolatrendszert kiépíteni a hozzájuk hasonló elveket valló Kárpát-medencei magyar ifjúsági szervezetekkel.
Haszmann Pál Múzeum
Fennállásának 40. évéhez közeledik a Haszmann Pál Múzeum, melyet idős Haszmann Pál álmodott meg, indított útjára. A múzeumalapító születésének 110. évfordulóján idén májusban erről emlékeztek meg Csernátonban. Az 1977-től, halálának évétől eltelt időszak sem csorbította az iránta érzett tiszteletet, szeretetet. Az ő álmát teljesítették ki gyermekei, Pál, József és Lajos. Ma a csernátoni Haszmann Pál Múzeum a magyar kultúra, a magyar nemzettudat megélésének egyik bástyája. Nem sok ilyen intézmény található a Kárpát-hazában, ahol a múzeum épületei is kiállítási tárgyak, ahol a látogató nemcsak a nemzet múltjával, népművészetével találkozik, hanem mindenekelőtt Haszmann Páltól olyan érzelmi töltetű ismeretanyagot kap, ami nemzettudatát egy életre meghatározhatja. A múzeum törzsanyagát az a magángyűjtemény képezte, amelyet néhai idős Haszmann Pál háromszéki tanítói állomáshelyein gyűjtött nagy szenvedéllyel. A gyűjtemény széles körben ismertté vált, a Haszmann-kúria ugyanis a helyi és a faluba látogató értelmiségiek rendszeres találkahelye volt, Haszmann Pali bácsi jó kedélye, széles körű tudása, felesége, Icuka néni csöndes, meditációra hajlamos úriasszonyi lénye mindig lenyűgözte a látogatóba, összejövetelekre idesereglőket. 1973. február 25-én az 1968–1973 közötti, viszonylag szabadabb romániai politikai légkörben a szomszédos Damokos-kúriában és annak közel kéthektáros telkén felavatták az intézményt. A múzeum 1999-ben vette fel alapítója, Haszmann Pál nevét.
Reménység Háza
A Brassó III. Református Egyházközség temploma, más néven Reménység Háza református keresztyén központ. A komplexum nagyjából külföldi segítséggel, két év alatt készült el, és 1992. október 4-én szentelte fel Csiha Kálmán püspök. A Brassó III. Egyházközség jelenlegi lélekszáma 1079, lelkésze Ménessy Miklós. A Reménység Háza a brassói magyarok közösségi háza, mely rengeteg kulturális, társadalmi és szociális eseménynek ad otthont. Hagyományőrző és közösségformáló ereje a változatos rendezvényeknek köszönhető, melyek lehetőséget adnak a kulturális igények kielégítésére a brassói magyarok számára. Ilyen például a tavaszi és őszi barcasági képzőművészeti tárlat, különböző könyvbemutatók, ismeretterjesztő előadások, havonta Nyugdíjasklub és tárlatmegnyitó, A Magyar Kultúra Napja rendezvénysorozat, húsvét előtti tojásírás-tanfolyam, Sokadalom – kézműves-seregszemle, 1956-os megemlékezés (emléktábla a templom falán), Bartalis János vers- és énekmondó verseny (idén a 19.) és rendezvénysorozat, Adventi sokadalom és koncert, előadóművészek is rendszeresen tartanak egyéni előadásokat, koncerteket. Járt náluk a Muzsikás, a  Kaláka, Lajkó Félix. 1993–2000 között a Reménység Házában működött a brassói egyetemisták színjátszó csoportja is, valamint a Sirülő néptánccsoport.
Sapientia Egyetem – Csíkszereda
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése. Küldetésük nemes: a keresztényi és egyetemes emberi értékek érvényesítése; versenyképes, minőségi oktatás és kutatás biztosítása, az erdélyi magyar oktatás hagyományainak folytatása; az egyetem átlátható, következetes működtetése, a szakmaiság és az akadémiai szellem értékeinek érvényesítése; egységes intézményi keretben hozzáférhető, regionális igényeket kielégítő, korszerű szervezet kialakítása; széles körű kapcsolatok kiépítése. A Gazdaság- és Humántudományok Kara regionális vonzáskörzet igényeihez igazodó, a jövő színvonalának megfelelő és az unióba tömörülő Európa értékeit közvetítő felsőoktatási intézményrendszer részévé kíván válni. A kar által kínált közgazdászképzésben a szaktudás mellett a képesség- és készségfejlesztés különös szerepet kap. A humán képzési ág elsődleges célja a tanárképzés, amellyel a Székelyföld és Erdély magyar nyelvű iskoláinak román–angol szakos tanárhiányát igyekszik pótolni. A Műszaki és Társadalomtudományi Karon zajló mérnöki képzés esélyt kínál arra, hogy a térségben a színvonalas műszaki képzés végérvényesen meghonosodjék. Az alkalmazott társadalomtudományi képzés arra ad esélyt, hogy a végzett hallgatók nem csupán a fejlesztéspolitika területén, hanem a térségi elit megújulásának folyamatában is jelentős szerepet vállalhatnak.
Székely Mikó Kollégium
Az 1850-es évek második felében református lelkészek egy csoportja középiskola létesítésének szándékával lépett a nyilvánosság elé. Megnyerték az ügynek Sepsiszentgyörgy város vezetőségét, gróf Mikó Imrét és Háromszék egész lakosságát. 1859. szeptember 1-jén megkezdte működését az első gimnáziumi osztály a Székely Mikó Kollégium elődjében, a Református Tanodában. A város telkére Háromszék lakói hordták össze az építőanyagot, és dolgoztak, hogy fiaik megfelelő körülmények között tanulhassanak. Az Egyházi Főtanács gondoskodása, gr. Mikó Imre, gr. Teleki Domokos és mások adományai tették gyorsabbá a megvalósítást. 1893-ban tartották a Mikóban az első érettségi vizsgát. Kitört az első világháború, tanárok és tanulók a frontra kerültek, az iskolában apadt a létszám. Majd következett Trianon, amikor a városban az anyanyelvi oktatás került veszélybe. A Mikó – egyházi iskola lévén – megtarthatta nemzeti jellegét, s hogy a többi szentgyörgyi iskola tanulója is anyanyelvén tanulhasson, összehúzódtak; Csutak Vilmos akkori igazgató irányítása alatt befogadták a többi iskola diákjait is a kollégium védőfalai mögé. A második bécsi döntés után alig kezdődött el az új tanév, természeti csapás érte az iskolát: 1940. november 9-ről 10-re virradó éjjel nagy erejű földrengés rázta meg a térséget, a városban a legnagyobb kárt éppen a kollégiumi épület szenvedte. Az 1948-as államosítás után különböző semmitmondó neveket kapott az iskola, de diákjai végig büszkén vallották, hogy ők a Mikóba járnak. Az 1989-es fordulat kétszeresen is változást hozott az intézményben: visszaállt a magyar tannyelvű oktatás, és a gimnáziumi jelleg lehetőséget nyitott a fiataloknak humán értelmiségi pályára is lépni. A 153 éves tanintézmény a történelmi Háromszék egyik legnagyobb és legeredményesebb magyar tannyelvű gimnáziuma, ahol igényes oktató- és nevelő- munka folyik. Az alapítók álma élő valóság.
A Háromszék szerkesztősége
A Háromszék napilap leginkább azzal vívta ki olvasói elismerését, hogy immár több mint két évtizede minden politikai vagy más jellegű hatalmi szférával szemben megőrizte függetlenségét. Ezért ma már nagyon sokan a magyar nyelvterület legbefolyásolhatatlanabb, legfüggetlenebb napilapjának tekintik. Ebből fakadó hitelessége miatt ma is az egyik legnagyobb példányszámban megjelenő erdélyi magyar lap, mely internetes kiadása révén a világ minden sarkán élő magyarokhoz eljut. Valóságos szellemi műhelyként működik, a lap munkatársai mellett számos külső szakértőt, alkotót – történészeket, képzőművészeket, művészettörténészeket, néprajzkutatókat, írókat – megszólítva, bevonva a szerkesztésbe. Nemzeti megmaradást, jövőépítést, a magyarságtudat erősítését célzó eszmeisége értékfelmutatáson alapszik: a magyar sajtóban majdhogynem egyedülálló szombati, Hétvége című melléklete egyebek mellett történelmi, helytörténeti írásoknak, recenzióknak, könyv- és tárlatismertetőknek, népi mesterségeinket, hagyományainkat bemutató riportoknak, többség és kisebbség viszonyát taglaló, az erdélyi magyarság megmaradásának, gyarapodásának útjait kutató publicisztikának ad helyet. A Háromszék következetes elkötelezettje az autonómia eszméjének, mindenkor kész számon kérni azokon is, akik képviseletére vállalkoztak.
Színész-díj: László Károly
Sok tehetséges színészünk van Erdélyben, de kevés az olyan művész, akit nem érdekel a manapság oly divatos celebség, aki képes odahajolni a cipőfűzőjét idegesen babráló kisgyerekhez, az öregotthon lakóihoz, a kórház beteg gyerekeihez. László Károly ilyen művész. Aki ad. Reményt ad, hitet ad, bátorságot ad, utat mutat. Missziót teljesít. Hiszen, az ő szavaival élve, „amikor percenként pusztul el egy futballpálya nagyságú erdő a föld színéről, amikor megállíthatatlanul rozsdásodnak meg a lelkek, szakadnak meg az emberi kapcsolatok, amikor egyre több gyerek dadog, mert nincs, akivel beszélnie, akkor a játékos kedvvel megvert ember nem tétlenkedhet”. László Károly lobog, terjeszti a kultúrát, a szépet, szavai nyomán letörlődnek a könnyek, elviselhetővé válnak a fájdalmak, önfeledt mosoly fakad az emberek arcán. Mert színház az egész világ. László Károly eszerint is él. Színházat varázsol körénk mindenhol. Az utcákon, a tereken, kultúrotthonokban, a kórházakban; neveli a jövő színházközönségét: a gyerekeket. A modern technikai eszközöket nem ellenségnek, hanem partnernek tekinti munkájában. Ezért alapította meg az ország első gyerek-tévészínházát, a Mesekalákát. Hisz az emberben, bennünk. Amatőr, szinte az utcáról behozott színjátszóknak fogta a kezét, egyengette útjukat, színpadi előadásokat rendezett velük. Köszönjük. Köszönjük, hogy bebizonyítottad, nemcsak a mesékben vannak hősök, hanem a való életben is, hogy lobogásod közben van időd rácsodálkozni az emberekre, megszorítani a kezüket. És ezt teszed mindennap, minden ellenszolgáltatás nélkül, hogy közösségedet felemeljed. A mi feladatunk a Pro Urbe-díj, a Jóember-díj és egy tucat más díj kiosztásán kívül, hogy tapsoljunk Neked, mint ahogy tették eleink is, mert kiválóan alakítottál mind a színpadon, mind az életben.
MATEKOVICS JÁNOS ZOLTÁN
Csúcs Mária
Csíkszeredai újságíró, televíziós szerkesztő, rendező, a Duna TV székelyföldi munkatársa. Csíkszeredában született. Férje, Csúcs Péter szintén a sajtóban dolgozik operatőr-vágóként. Három gyermekük: Endre, Péter és István. Endre a stáb tagja is 2010-től. 1984-ben Csíkszeredában, a Matematika-fizika Líceumban (jelenleg Márton Áron Gimnázium) érettségizett, 1990-ben a Brassói Transilvania Egyetem Gépgyártás-technológia Karán szerzett üzemmérnöki diplomát, 1995–1997-ben a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium újságíró szakán tanult és szerzett oklevelet. 2000–2002-ben Budapesten, a Sára Sándor alapította Dunaversitas Mesterkurzuson televízió- és filmrendezést tanult. 2000-től a Román Televízió magyar adásának tudósítója. 1993-ban társalapítója volt Csíkszereda első helyi televíziójának, a Csíki TV-nek. 2001-ig a Csíki TV szerkesztőség állandó munkatársa, szerkesztője és műsorvezetője. 1995-től a Duna Televízió csíkszeredai tudósítója. 2001-től a Magyar Televízió Határon túli műsorainak tudósítója, 2011-től az MTVA tudósítója. Híradós anyagok, tudósítások, riportok mellett számos dokumentumfilmet is készítettek. Jelszavuk: Minden, ami mozog. Emlékezetes tudósításaik a közelmúltból: Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában, Tempfli Imre prédikációja a 445. csíksomlyói búcsún, a Csíki harangszó története, a Kegyszobor története.
Zorkóczy Zenóbia színművésznő
Büszke vagyok arra, hogy a művésznővel évfolyamtársak voltunk a kolozsvári Babeş–Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán működő színházi tanszéken. 1999-ben államvizsgáztunk mindketten: ő Thália papnője lett, én pedig teatrológus, színházkritikus. Kolléganőm szakmai pályafutása nem mindennapi tehetségről, kitartásról, felkészültségről és elhivatottságról árulkodik. Jelen voltam olyan előadásán, amikor a zsúfolásig telt ház miatt csak a terem kitárt ajtaján kívülről tudtam megtekinteni a produkciót. Megnéztem egy-egy előadását olyan falvacskákban, ahol talán évtizedek óta, vagy esetleg még soha nem fordult meg színházi produkció vagy előadóművész. Alkotói, előadói palettája roppant változatos, termékeny, kulturális célkitűzései között jelentős szereppel bír az általa megálmodott és megvalósított egyszemélyes kulturális program, amely esélyegyenlőséget ad a vidéken és a szórványban élő magyar embereknek is a magyar kultúra és irodalom mélyebb, alaposabb megismerésére. Zorkóczy Zenóbia előadói repertoárja 14 műsort tartalmaz, amelyek között akad monodráma, forradalmi és szerelmi líra, magyar sanzonok gyűjteménye, adventi műsor, irodalmi összeállítás, költői est, vidám, zenés bohózat és interaktív gyermekműsor is. Önálló műsoraival fellépett már Erdélyben, Ausztriában, Magyarországon, Németországban, Svájcban, Franciaországban, Belgiumban, Hollandiában, Kanadában. Végezetül, de nem utolsósorban megemlíteném, hogy Zorkóczy Zenóbia nevéhez fűződik a kovásznai székhelyű Laborfalvi Róza Alapítvány létrehozása. A színművésznő által vezetett kulturális, művelődési és hagyományőrző intézmény célja a kultúra szeretete vidéken, az interkulturális tevékenység, valamint a kulturális esélyegyenlőség megteremtése.
K. KOVÁCS ISTVÁN teatrológus
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Könyvbemutatóval zárult a Bod Péter Emlékév
A múltidézés távlatai címmel tartották szerda este a Bod Péter Megyei Könyvtárban a Bod Péter Emlékév zárórendezvényét, melynek során felidézték az eseménysorozat mozzanatait, bemutatták Bod Péternek az erdélyi románok egyházáról szóló történelmi munkáját, valamint az alkalomra összeállított, a sepsiszentgyörgyi könyvtárakat bemutató kötetet. Tartalmas műsorral közreműködött a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző színjátszó csoportja. A Látjátok feleim... című műsort Szováti Mária táncoktató és Zakariás Zalán rendező közreműködésével Deák Magdolna és Fejér Piroska magyar szakos tanár állította össze.  A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszönetet mondott a rendezvénysorozat résztvevőinek, támogatóinak, majd Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Kitért a székelyföldi szórványprogramra, mely által „ésszel és jó szándékú akarattal” a nehéz gazdasági helyzetben is támogatták a szórványt. Szonda Szabolcs vetített képes előadásban elevenítette fel az emlékév stációit. 2012. február 22-én, születésének 300. évfordulóján a tudós pap, irodalom- és egyháztörténész emlékhelyein tartottak ünnepséget: az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum és a felsőcsernátoni református templom kertjében álló mellszobornál, a Bod Péter szülőháza helyén álló kopjafánál és a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban. Ezt követően számos rendezvény zajlott: többek között Kultúra és társadalom kapcsolata és kihívásai címmel műhelytalálkozót tartottak, nemzetközi tudományos konferencia zajlott Nagyenyeden és Magyarigenben, Bod Péter-vetélkedőt szerveztek diákoknak, sor került a Bod-leszármazottak családtalálkozójára, a Kálnoki Református Egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület buszos emléktúrát kezdeményezett, november 17-én Magyarigenben Bod Péter-mellszoborot, Vargha Mihály alkotását avatták, majd 24 órás olvasómaratont tartott a baróti Gyulai Líviusz Városi Könyvtár. Az ismertetőt követően levetítették Simon József Bod Péterről és az emlékév eseményeiről készített filmjét. Gudor Kund Botond lelkész, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, történész, Bod Péter-kutató bemutatta az általa szerkesztett, a sepsiszentgyörgyi Háromszék Vármegye Kiadó és a csíkszeredai Státus Kiadó közös gondozásában megjelent, Bod Péter két munkáját összesítő, Az erdélyi románok egyháztörténetének két könyve című kötetet. Igazi kincs, jellemezte a művet a szerkesztő, amely a görög katolikus egyház megalakulásának ismertetése céljával bemutatja a románok eredetét, népszokásait, egyházi életét, egyházi személyiségeit. A román történetírás számára megkerülhetetlen munka, ám némelyek ma sem akarnak tudomást venni róla. Demeter Lajos helytörténész az általa szerkesztett, a Háromszék Vármegye Kiadónál megjelent, Tékák az időben – Sepsiszentgyörgyi könyvtárak a Kaszinótól a Bod Péter Megyei Könyvtárig című könyvet mutatta be. A megyeszékhelyi egykori és mai könyvtárakat Demeter Lajos mellett Csáki Árpád és Tóth Szabolcs Barnabás történész, Csikós Júlia, a Székely Mikó Kollégium könyvtárosa és Kiss Jenő, a megyei könyvtár volt igazgatója méltatta.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A Csernátoni Haszmann Pál Múzeum és Népfőiskola idei első rendezvénye február 5. és 7. között zajlik, amikor 10–14 óráig csoportonként kétórásra tervezett múzeumi tevékenységre várják az I–VIII. osztályos tanulókat, akik ez idő alatt a háromszéki farsangi szokásokról hallhatnak vetített képes előadást – tudtuk meg Dimény-Haszmann Orsolya muzeológustól.
Azt is közölte: filmvetítés is lesz, amely a híres csernátoni lovas maszkázás múltjába enged betekintést. A kézműves-foglalkozáson farsangi álarcok, maszkok, kiegészítők készülnek különféle technikákkal, de a régi fonóházak életével is lehet ismerkedni.
Április 1. és augusztus 31. között Haszmann László és Haszmann Lajos irányításával folytatódik a székelykapu-faragó mesterek képzése (ez a 2009-ben megkezdett program folytatása), melybe minden érdeklődő mester bekapcsolódhat. Április 2–5. között Gyermekvilág régen és ma címmel múzeumi órát, múzeumpedagógiai foglalkozást tartanak. A költészet napján, április 11-én a Tollforgató – Betekintés írók, költők műhelyébe nevű rendezvényt szervezik meg. Május 18-án tartják a Betekintő az alkotóműhelybe – bútorfestés, fafaragás, nemezelés című bemutatót, illetve nyitott műhelyfoglalkozást. Május 31-én gyermeknapot ünnepelnek a múzeumkertben a kézdivásárhelyi Bóbita Játszóház közreműködésével.
Június 22-én idén is megszervezik a Múzeumok éjszakáját. Augusztus 17-én nyílik a múzeum anyagából a Csipkecsodák című időszakos kiállítás. Szeptember 6–8. között második alkalommal szervezik meg a Vakációbúcsúztató / KaPoCs, amely összeköt, Élő népművészet a Kárpát-medencében nevű tevékenységüket.
A múzeum idén ünnepeli fennállásnak 40. évfordulóját, melynek jegyében több rendezvényt is tartanak az év során. Az évfordulós ünnepségsorozat kiemelt programjai szeptemberben lesznek: 20–21-én Csernátoni burrogtató címmel állandó kiállítás nyílik a mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény felújított, újra beüzemelt darabjaiból, az eseményt gépésztalálkozóval kötik össze. Szeptember 22-én fotókiállítással és könyvbemutatóval, Múltba néző címmel elevenítik fel a Haszmann Pál Múzeum múltját. A téli hónapokban sem áll meg az élet, próbálnak minél több olyan programot szervezni, amivel a gyerekeket, felnőtteket egyaránt becsalogatják a múzeumba: lesz adventikoszorú-készítés, majd decemberben kézműves- foglalkozások során karácsonyi alkotóműhelyt működtetnek. Ezek mellett továbbra is rendszeresen megjelenik a Csernátoni Füzetek időszakos kiadvány, amely az indulása óta eltelt több mint húsz év alatt hatvan lapszámot ért meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Háromszékből Kovászna
Nehéz, de hálás megrendelést kapott három fiatal történész: Novák Csaba Zoltán, Tóth-Bartos András és Kelemen Kálmán Lóránt Kovászna megye 1968-as megalakulásáról, intézményi berendezkedéséről írja az Újjászületés, Háromszékből Kovászna című könyvet.
A kézirat első változatának vitájára minap került sor, fel is merült egy s más, pedig ez még nem a szakmai berkekből származó hozzászólások alkalma volt. Csupán a korszakot megélt, többé-kevésbé a „megyecsinálás”-ban részt vevők mondták el észrevételeiket – ezekre most kitérni kár volna, hiszen a könyv végső változatában mindet tartalmazza majd. A könyv rendelésre készül tehát, Kovászna megye megalakulásának 45. évfordulóján, és a Haszmann Pál Múzeum szeptember 21-i, negyvenedik születésnapján mutatják be. A megye születésének kerek évfordulója lehet, jobb alkalom lett volna, de aktuálpolitikailag most a legjobb az időzítés. Most, amikor megszüntetni akarják Kovászna megyét, a könyv üzenet kell hogy legyen: miként közel fél évszázaddal ezelőtt az akkori Sepsi és Kézdi rajoni értelmiség kivívta az önálló Kovászna megye létrehozását, úgy a mostani felelős politikusainknak megakadályozniuk kell beolvasztásunkat. És recept is a készülő könyv egyben, mert bár a benne foglalt tanulmányok mindenike levéltári kutatásokon alapszik, melyek – nyilván – nem tartalmazzák, nem tartalmazhatják azokat a fondorlatokat, háttérszervezkedéseket, melyekkel anno 1967–68-ban – miután a „nagy székely megye” álma szertefoszlott – megakadályozták Háromszék Brassó megyéhez csatolását, azért a visszaemlékezések és a visszaemlékezők hasznos tanácsokkal szolgálhatnak. Persze, a módszerek és az eszközök negyvenöt év alatt sokat változtak, a cél azonban változatlan.
Az Újjászületést egyébként szűz területen való kutatás előzte meg, a román történetírás ugyanis nem szentel nagy figyelmet az 1960–1970-es éveknek. Ilyen szempontból úttörő munkát készít a három fiatal történész (kiknek a téma objektív megközelítéséhez épp életkoruk az egyik legfontosabb támpont), az alapkutatások hiánya meg segítség számukra, hiszen minden, a bukaresti, brassói, sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai, marosvásárhelyi levéltárakban, de még a magyarországi külügyi jelentésekben, illetve a „székely kommunista” Fazekas János magánlevéltárában fellelhető iratot át kellett tanulmányozniuk, korábbi munkára, részkutatásokra nem támaszkodhattak. És így kerülhettek figyelmük középpontjába olyan dokumentumok, mint például a cenzori hivatal jelentései, melyek nemcsak a Megyei Tükört marasztalták el túlzott „magyarkodásáért”, de még a Székely Mikó Kollégium egykori diáklapját, a Gyökereket is. Számos adatot és adalékot tartalmaz a készülő kötet a kor történetéhez (Kovászna megye megalakulását, intézményi berendezkedésének kialakulását a történészek az 1968–1972 közötti időszakra szűkítették, a Király-éra vége és az országos gazdasági-politikai változások, az ideológiai kontroll kiteljesedése szabta meg a felső határt), és talán még egy anekdotákat tartalmazó rész is bekerül. Mert milyen kár volna feledésbe merülnie az 1970-es évek elején Erős várunk nekünk az ének címmel megszervezett dalos találkozó esetének, melynek román fordításáért – Forţa cîntecului – a szervezőket még dicséret is illette...
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Negyvenéves a Haszmann Pál Múzeum
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum alapításának negyvenedik évfordulóját ünnepli, idei rendezvényei – kiállítások, könyvbemutatók, múzeumpedagógiai tevékenységek, koncertek – mind ennek jegyében zajlanak.
D. Haszmann Orsolya múzeumvezető tájékoztatása szerint télen sem állt meg az élet az intézményben, a helyi és környékbeli iskolák, óvodák bevonásával többnapos kézműves-tevékenységeket szerveztek. Februárban a Maszkások múzeumpedagógiai foglalkozással indult az év, márciusban kokárdakészítést, illetve tojásíró-tanfolyamot tartottak kicsiknek és nagyoknak. Május utolsó napján a Végh Antal Általános Iskolával közösen rendezték meg a hagyományossá vált múzeumkerti gyermeknapot.
A tavasz és nyár folyamán három időszakos kiállítást is megtekinthettek az érdeklődők a múzeumban, elsőként a Háromszéki írott tojások vándorkiállítást, melyet a csernátoni múzeum hímestojás-gyűjteményének legszebb darabjai egészítettek ki. Áprilisban Kiss Mátyás mezőkövesdi, Pro Urbe-díjas népi iparművész, fafaragó Ez is matyó örökség című kiállítását, majd májustól az Édes uram, itthon légy, itthon nem csíp meg a légy! – Feliratos falvédők a Haszmann Pál Múzeum gyűjteményéből című időszakos kiállítást lehetett megnézni.
Könyvbemutatók sora színesítette a múzeumi programot, megfordult Csernátonban a kézdivásárhelyi származású, Csíkszépvízen élő Muszka Sándor költő Sanyi bá című kötetével, a Székelyföld kulturális folyóirat főszerkesztője, Lövétei Lázár László és helyettese, Fekete Vince a Székely Könyvtár-sorozattal. Ezt követte néhai Sylvester Lajos Charta Kiadónál megjelent köteteinek bemutatója, Deáky Zita néprajzkutató Gyermek és család a változó időben című vetített képes előadása, majd Czegő Zoltán író, költő legújabb verseskötetét és új regényét mutatta be. A negyvenedik évfordulóhoz kapcsolódóan a Bod Péter Megyei Könyvtárral közösen pályázatot is kiírt az intézmény háromszéki 1–8. osztályosok számára Az én múzeumom címmel, melyre 56 diák jelentkezett. A díjazottak olvasó és kézműves jutalomtábora júliusban zajlott Gombos Péternek, a magyar olvasástársaság elnökének részvételével.
Szeptember is színesnek ígérkezik: a 21–22-én tartandó évfordulós ünnepség előtt, szeptember 8-án a múzeum bekapcsolódik a Család és egészség hete rendezvénybe, az utolsó nap, a vakációbúcsúztató helyszíne a skanzen lesz. Szeptember harmadik hetében Sebő Ferenc koncertkörútjának egyik állomáshelye a múzeumkert. A jubileumi ünnepség kiemelt mozzanata a Csernátoni burrogtató gépésztalálkozó lesz, melynek előzményeként júniusban magyarországi szakemberek, a Mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum és Lévay Sándor gyöngyösi vállalkozó gépészei segítségével a múzeum munkatársainak sikerült működőképesé tenniük a gyűjteményből egy 1920-as évekbeli McCormick traktort, és előkészíteni az őszi seregszemlére egy Fordsont és egy HSCS Hofherr R-30–35-ös traktort. A Burrogtató mellett lesz még könyvbemutató, fotókiállítás, vetítés a múzeum archív filmanyagából, családi program. Az intézmény munkatársai szeretettel várnak minden múzeumbarátot és érdeklődőt – fogalmazott D. Haszmann Orsolya, a Haszmann Pál Közművelődési Egyesület alelnöke, programszervező.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar állami kitüntetéseket adományoztak erdélyi személyiségeknek
A magyar államalapítás ünnepe alkalmából Áder János köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta a Fehér megyei Türben szolgáló Kémenes Lóránt Zoltán római katolikus plébánosnak és a Gyergyószentmiklóson élő Kis Portik Irén néprajzkutatónak.
Áder János a Magyar Érdemrend Középkeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta dr. Brassai Attila Miklósnak, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanszékvezető egyetemi tanárának, a Kolozsváron élő Dávid Gyula irodalomtörténésznek, szerkesztőnek.
Ugyancsak kitüntetésben részesült a Csíkszeredában élő Beder Tibor nyugalmazott tanár, a Julianus Alapítvány elnöke, a Marosvásárhelyen élő Csíky Boldizsár zeneszerző, a Csernátonban élő Haszmann Pál nyugalmazott muzeológus, helytörténész, a Marosvásárhelyen élő Kovács Levente rendező, színészpedagógus, a Marosvásárhelyen szolgáló Papp László római katolikus plébános és a Sepsiszentgyörgyön élő Szilágyi Zsolt zenei író, előadóművész, karnagy. Nekik a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetést adományozta a magyar államfő.
A kitüntetések ünnepélyes átadására Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a Lázár Házban található dísztermében (Gál Sándor utca, 9 szám) kerül sor ma, szerda délután 6 órától.
Szintén erdélyi kitüntetett még a Svédországban élő, de kolozsvári származású Tar Károly, a Magyar Liget és az Ághegy című skandináviai magyar családi, irodalmi, művészeti lap alapítója és szerkesztője, aki szintén a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesül. Forrás: net.jogtar.hu
Erdély.ma

Mi, hol, mikor?
Ünnep Csernátonban
A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik évfordulóján ma 13 órától ünnepi rendezvénnyel emlékezik a múzeumalapításra. A megnyitó után bemutatják A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című albumot, majd a rádiókiállítás működőképes darabjait szólaltatják meg. 15 órától a Codex régizene-együttes koncertje, 16 órától pedig a Csernátoni burrogtató című gépésztalálkozó, régi gépek bemutatója várja az érdeklődőket.
A Nemzetközi Néptáncfesztivál és Őszi Vásár programja
Ma: 11 órától a sepsiszentgyörgyi Erzsébet parkban borvízkóstolás; a színpadon táncegyüttesek műsora; 13 órától vásári bábjáték: Szegény ember királysága (Cimborák bábszínház); 15 órától népviselet-bemutató a külföldi néptánccsoportok közreműködésével; 15.30 órától táncegyüttesek műsora; 17.30 órától a Nemzetközi Néptáncfesztivál gálája: Világok tánca – a fesztivál résztvevőinek közös produkciója; 18.30 órától Fabatka és meghívottai (Sepsiszentgyörgy); 21 órától Nadara zenekar; 21.30 órától táncház, nemzetközi folkest a Bástya vendéglőben. Holnap: 11 órától Tökfesztivál a vásártéren: töklámpáskészítés, tökszobrászat, tökínyencségek felszolgálása (záróra: 16 óra) – a Gyermekek Palotájának környezetvédelmi köre és a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat; 12 órától a színpadon gyermektáncház a Folker együttessel; 17 órától Párbeszédek az udvari zene és a népzene, valamint az udvari táncok és a népi táncok között – muzsikál a Codex együttes (Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda), közreműködik a Háromszék Táncegyüttes és a Passeggio Historikus Táncegyüttes (Kolozsvár); 18.30 órától menasági énekek és táncok – Repülj, Madár Hagyományőrző Egyesület; 20 órától Muzsikás együttes (Budapest). Állandó programok: 10–20 óráig őszi termény- és kézművesvásár a Szabadság téren; 11–20 óráig borvíztörténeti kiállítás – a Kulturális Örökségnapok részeként az Erzsébet parkban; 11–17 óráig népi gyermekjátékok – a Guzsalyas Alapítvány, a Caritas Családsegítő Szolgálata, a Dr. Kovács Sándor Cserkészcsapat, a Tanulók Palotája, valamint a Vöröskereszt közreműködésével a Szabadság téren; 11–17 óráig történelmi játékok – Toma és csapata (Tolna) az Erzsébet parkban; 14–15 óráig Jó ebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában; 13–15 óráig vásári csárda hagyományos étkekkel és borkert; 18–20 óráig estebédhez szól a muzsika – István Ildikó és zenekara zenél a vásári csárdában. További részletek a www.sepsi.ro oldalon találhatók. Béke-világnap Kézdivásárhelyen
A Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda immár ötödik alkalommal emlékezik meg a béke világnapjáról ma 18 órától. Kérik a lakosságot, hogy ma délután alkossák meg velük a békejelt a városi sportcsarnok és a stadion között. Ha lehet, mindenki fehér felsőben menjen a rendezvényre. Bővebb információ a zoldnap.info/web/bekenapja_otodszor honlapon.
Civil konferencia
A sepsiszentgyörgyi Lábas Házban Nyelv és közösség, nyelvi jogaink című konferenciával folytatódik ma a Civil Napok programja. 9.30 órától a Civilek Háromszékért Szövetség elnöke, Bereczki Kinga köszöntője, után a következő előadások hangzanak el: A nyelvi közösség szolgálata. Tudunk-e élni a joggal? – Tulit Ilona, a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács alelnöke; Gyakorlati jogérvényesítés az anyanyelvhasználat terén – Horváth Kovács Ádám, a Civil Elkötelezettség Mozgalom elnöke; Kétnyelvűség az intézményekben és a vállalatoknál – Szőcs Csongor, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom elnöke; Anyanyelvhasználat Székelyföldön – Helyi kezdeményezések és projektek bemutatása – Soós Gyula önkéntes; Jogok a jogtalanságban – Gazda József szociográfus és művészeti író; A magyar nyelv védelmében Háromszéken – Bereczki Kinga. 12 órától a konferencia zárása.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Haszmann Pál megvalósult álma (Negyvenéves a csernátoni múzeum)
Idős Haszamnn Pál sokat dédelgetett álma negyven esztendeje kapott intézményes keretet, megvalósulása e négy évtized alatt beteljesedett, hiszen a csernátoni múzeum tárgyi örökségünk páratlan gyűjteményét mondhatja magáénak, a körötte kialakult szellemi műhely a magyar nyelvterület minden kis szegletében ismert. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum fennállásának negyvenedik esztendejét ünnepelte szombaton, ahogy illik, és ahogy kell: saját értékeinek felmutatásával, az ínséges időkben is jövőépítő szellemiség kisugárzásával.
Erős zaj riasztotta szombat reggel a csernátoniakat, olyasféle burrogás, amire még az öregek jól emlékeznek: bő fél évszázada vagy inkább egy szűkebb emberöltő ideje még mindennapos volt az ilyen zaj. Most csak a mezőkövesdiek által az ünnepségre elhozott traktorok vonultak végig a falun, mintegy hívogatóként az ünnepségre. Ami különösebben nem is szükségeltetett, merthogy a déli harangszó után már szép számban gyülekeztek helyiek és vendégek a Damokos-kúria udvarán, csodálták a sorba állított régi masinákat, és sandán kémlelték az eget. A Székely Nemzeti Múzeum olyan, akár egy öreg fa, száznegyven éves gyökerekkel és életerős hajtásokkal – ezek egyike az intézmény csernátoni részlege, mely legenda, az élő múzeum példája, egy nyitott műhely, ahol olyan a hely szelleme, amilyent sehol máshol nem találni – mondta az ünnepi rendezvény megnyitóján Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója. Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja emlékeztette az egybegyűlteket, idén ifj. Haszmann Pál a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült. A múzeum szerepére felhívva a figyelmet kiemelte: a tárgyi örökség fontos identitásképző elem, de hogy ezek megmaradjanak, a tudást is át kell adni, és ebben kiemelten fontos szerepet töltött be és tölt be most is a múzeum. Tamás Sándor megyeitanács-elnök bonyolult múzeumi rendszerünk gyöngyszemének nevezte a csernátoni részleget, mely élő múzeumnál is tágabb, kisugárzása mindenkit magával ragadó. Köszöntőjében azt kívánta, a múzeum alkalmazottjainak jó sok munkájuk legyen, olyan, aminek értelme, haszna és gyümölcse van. Bölöni Dávid múlt, jelen és jövő összefogójaként méltatta a múzeumot, melynek alapítója és az őt követők értéket hagytak, ezáltal erőt adva a közösségnek – a község polgármestere megköszönte nekik, hogy kultúránk megőrzésének ezt az útját választották. A köszöntőbeszédekre reagálva D. Haszmann Orsolya kiemelte: idős Haszmann Pál álmának valóra válása csak úgy történhetett meg, hogy sokan hittek álmában, a múzeumalapító szellemi örökségének továbbvitele, akár édesapjának, neki is kötelessége, így hát számukra, a család mindenikének számára a múzeumban dolgozni nem munkahelyre járást jelent, hanem életformát. Ennyi szép beszéd hallatán az idő is elpityeregte magát, az ünneplő közönség a kúriába szorult hát, ahol a Jakab Árpád vezette falukórus mutatkozott be. Kinda István néprajzos A csernátoni Haszmann Pál Múzeum című képes albumot, a Székely Nemzeti Múzeum legújabb kiadványát mutatta be, a D. Haszmann Orsolya által írt könyv a múzeum gyűjteményeinek ismertetése mellett az alapító életrajzát is tartalmazza. A rádiógyűjteményt ismertető és méltató előadások már ismét a szabad ég alatt hangozhattak el, zenei keretben: előtte az Ágoston József vezette férfidalkör, utána a Codex régizene-együttes borús-derűs koncertje szórakoztatta a közönséget (felvételünk). Az ünnepség fénypontját kétségkívül a burrogtató jelentette, erre apróságtól hajlott hátú idősig mindenki kíváncsian várt. A mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményben található, a mezőkövesdi és gyöngyösi szakemberek önzetlen segítségével feljavított traktorok és stabil motorok beindítása nem kis erőfeszítést és türelmet igénylő munka, ha egy-egy gép megkutyálja magát, máris jön a gépész magyarázata: darabos a benzin. De a kitartás mindig meghozza gyümölcsét, minden működőképes motor előbb-utóbb elkezd pöfögni, melyik duruzsolóan, melyik ritkákat rotyogva, és némi előmelegítés után az egyik, Magyarországról ez alkalomra hozott öreg traktor is berobban, a szó legszorosabb értelmében, hogy hangjánál csak füstje nagyobb. Kádár Zoltán, a mezőkövesdi Mezőgazdasági Gépmúzeum igazgatója, majd Lévay Sándor vállalkozó, gépgyűjtő nemcsak a gépészszakma rejtelmeire, de a magyar technikai históriára is kitérő magyarázatai közben megszólal aztán szerény hangon a csernátoni gyűjtemény öreg McCormick traktorja is, és a sok búgás és brummogás közt végül a temető kapujából visszahozott Hofherr, melynek gyönyörűen restaurált édestestvére pár perccel korábban a füsttől és bűztől menekülők tapsát mégis kivívta. Ez a Hofherr traktor, mely sok éven át nyakig a mocsárban rejtőzött, a legtöbb munkát igényelte, beindítani is csak egy nappal az ünnepség előtt sikerült a magyarországi gépészeknek, hangját hallva a közönség öröme és lelkesülése nekik is, de a múzeum közösségének is szólt. És napnyugtáig burrogtak a gépek, és duruzsoltak az emberek, míg a nóta is fel nem hangzott.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kötelékek – kézfogások
Színek, helyszínek
Az augusztus végi zöld még a nyár tartós ígéretét jelentette, ám az erdők nem egyértelműen mondtak igazat. Vonaton, autóval át a Székelyföldön – különben mindenütt a világban, legalábbis a mi tájainkon ezekben a napokban – hideget-meleget megtapasztal az ember; mint ahogy a „melegünk lett” nem feltétlenül jóra mutat, a sepsiszentgyörgyi vagy csíkszeredai hűvös reggelt vagy a kolozsvári, a budapesti esős napot kísérhetik kellemes élmények, pozitívan-emlékezetes történések. Így voltam én is az elmúlt, jellegzetes átmeneti hetekben.
Hideg-meleg. Próbáljon eligazodni az ember.
Képektől a tárgyakig – emberekig
Cseh Gusztáv gyűjteményes grafikai tárlata most már jó néhány hete elkísér különböző helyszínekre. (Vagy én kísérem őt városról városra?) Ha igaz, a kolozsvári helyszínek és a sepsiszentgyörgyi Lábas Ház galériája után következhet Székelyudvarhely és Bukarest. Szentgyörgyi jelenésünknek pedig volt egy rendkívül kellemes, újra élményt adó hozadéka: kilátogatás Alsócsernátonba, a Cseh-rokonsághoz, a Haszmann Pál nevét viselő helytörténeti múzeumba.
Helytörténeti múzeum? Ezt a minősítést rég kinőtte a Haszmann család bámulatos összefogásában, sokfelé figyelő, körültekintő irányításával működő gyűjtőhely, amely miközben a székelység múltját tárja elsősorban a látogatók elé, jóval tágabb kört mutat be, a legkülönbözőbb ágazatokban. Skanzen, népművészet, ipartörténet (és a Cseh Gusztáv rézkarcai révén: képzőművészet). És aki rokonság vagy régi barátság folytán bebocsáttatást nyer, ismételten, a változatlanul lakásként működő hátsó kúriába és a nagy múzeumi telekkel szemközti új házba, a családtörténet örvendetes alakulásáról is tudomást szerezhet, egyúttal pedig a magyar história emlékei közt szemlélődhet. (Közvetlen nyomait találva a kolozsvári egyetem néprajzos végzettje, a ház ifjú asszonya új tudásának, hagyományőrzéssel összeegyeztetett, táguló érdeklődésének.) Ami ritka öröm: a gyermekek, illetve unokák – a múzeumalapító Haszmann Pál felől nézve dédunokák – nyüzsgése ezeken a portákon. Az egyik öreg traktor (működő múzeumi tárgy) beindításában, a műszaki tájékoztatásban nagy szakértelemmel vett részt az idén első osztályba indult önkéntes tárlatvezetőnk, Bagoly Zalán. Jegyeznem kellett volna mondatait, elektronikusan rögzítenem ábeles beszédét, amely egyenesen az erdélyi irodalomtörténetet idézte, láthatóan-hallhatóan minden betanultság nélkül.
Régi és új galériák
Augusztustól, a Kolozsvári Magyar Napoktól (de persze sokkal régebbtől) folyamatosan kísérnek, elkísérnek a képek, a falakra aggatottak vagy csak az üres, omladozó szobákban kialakított látványok, ahogy ezt a lerobbant kolozsvári szállodaépület, a New York (Continental) emeleti traktusában néhány napig regisztrálhattuk. Szabó András másfajta szobabelsőt is megörökít, már-már megszállottan, művészi hitellel; az ő különös, míves-munkás grafikái a Korunk Stúdiógalériájában újra és újra felfigyeltetnek a szakmaiság és a vele egyeztetett hangulatteremtés változatlanul-változóan érvényes voltára.
Az egyre inkább művelődéstörténeti-művészettörténeti tényként számon tartott előd, az 1973-ban elindított Korunk Galéria kezdeteire adódott alkalmam rátekinteni szeptember közepén, Székelyudvarhelyen. (Ha már Sepsiszentgyörgyre most nem jutottam el, a „Szocrelatív” kiállításra, ahol az Állandó Korunk Galéria Fülöp Antal Andor-festménye is megtekinthető, kölcsönben, most épp Udvarhelyről.) De hogy az átmenetek – normális körülmények közt – lehetségesek, azt éppen a szűkös körülmények közt működő udvarhelyi képtárban, a hetvenes évek végén letétbe helyezett, Korunk tulajdonú munkák közt állapítottam meg, magamban; egy nagy méretű, meglepően színes Jakobovits-kép és egy méretre kicsi Jovián György-festmény emlékeztetett rá, hogy bizony a képzőművészeti értékek nem a születési évszám függvényében „elavultak” vagy „modernek” – hozzánk szólók.
Jó volt találkozni a „Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál” elnevezésű rendezvénysorozat keretében a fiatal Felházi Ágnes új festményeivel, abban a kiállítóhelyiségben, amely a közelmúltban a Korunk Galériának többször is teret biztosított. Ráadásul Felházi Ágnes gazdag színvilágú műveire a Korunk ugyancsak felfigyelt már. Külön megjegyzendő, hogy ezúttal az unitáriusok belvárosi tanácsterme egy képzőművészeti tárlat alkalmából zsúfolásig megtelt.
Csíkszeredában pedig, mondhatnám, menetközben, bepillanthattam a Petőfi Sándor utcában székelő Új Kriterion Galéria legújabb kiállítási anyagába, a Budapestről érkezett Nádler István és Szikszai Károly remek tárlatába. Egy nagyon igényes sorozat mai állomásáról van szó, a kurátor Részegh Botond és a Bookart Kiadótól támogatott vállalkozás, a legalábbis kettős igazgatónak nevezhető Hajdú Áron szervezésében. Aligha véletlen, hogy erre az Új Kriterion Galériára, amely – valljuk be – az eléggé kicsi Csíkszeredában nem is olyan rég működik, a nagyhírű Bécs figyelt fel; kitűnő minőségű katalógusaikat igénylik, ezekben pedig helyi magyar fiatalok, bukaresti nagymenők (a grafika professzora, Mircia Dumitrescu, a szobrász Aurel Vlad) s a magyar nyelvterülettől nyugatra élő művészek jelennek meg.
Meccsek, színek, helyszínek
A naiv néző – ha még van ilyen – azt gondolhatná, hogy a futballpályán a meghatározó szín a zöld, mármint a pályát borító gyepszőnyeg színe. Ez nyilván már nagyon régóta nem így van, hiszen a zöld (fehérrel kombinálva) a Fradit jelenti, a lila-fehér az Újpestet, de a lilákon a kolozsvári CFR-t is lehet érteni, mint ahogy az „U”, az úgymond egyetemi csapat fekete-fehér. (Kinek fekete, kinek fehér – vagy inkább piros-sárga-kék, esetleg fordítva sorolva, szív szerint, a román nemzeti színeket.) De hagyjuk az egyesületi csapatokat, kolozsvári nézetben sem az „U”, sem a CFR nem érdemli mostanában az érdeklődést (tapasztalatom szerint a „névrokon” román vasúti társaság sem – Székelyudvarhelytől Kolozsvárig vonaton 9 órát tartott legutóbb az út!!).
Természetesen a két országot lázba, illetve az egyik egészét, a másiknak erdélyi kisebb részét letargiába hozó-taszító eseményt, a magyar–román, román–magyar válogatott mérkőzést akarom föleleveníteni. No nem azt a Bölöni László szerint is mindkét oldalról gyenge játékot, amelynek a bukaresti lelátókon és a tévé előtt ülők tanúi lehettek (és amelyben a román csapat volt az egyértelműen jobb, azaz kevésbe gyenge); a „körítés” az, ami feledhetetlen. A nagyobb szégyen ugyanis a randalírozó szurkolóké – a mindenáron verekedni akarók valójában nem érdemlik ezt a nevet – meg a médiáé (és a politikumé), amely az indulatokat messze az átlagos fölé szította. Biztosan azoknak volt-van igaza, akik szerint ez már nem futball, nem sport, hanem nemzetek egymásnak feszülése, kielégülési vágy, végül is szánalmas kompenzáció. Akkor is igaz ez, ha az úgymond művelt Nyugat-Európa pályáin és a körülöttük lévő kocsmákban hasonlók megtörténnek. (Gondoljunk csak a mérkőzésekről kitiltott angol bőrfejűekre.)
Nem vagyok nézője az amerikai futballnak, egyelőre nem értem a játékszabályait, jóllehet Bálint unokám, maga is eredményes művelője az óceánon túl köztudottan legsikeresebb sportágnak (országos ifjúsági és felnőtt bajnok ő a pesti Duna-parton), kitartóan magyarázza nekem, hogy igazából mit kellene nézni, látni. Szóval nem tudom még értelmezni, hogy a legutóbbi döntőjüket beharangozó reklámlapon mit jelent a neve mellett a WR – de abban a hitben élek, hogy ők, a játékosok legfeljebb egymást rugdalják, ütik, és a nézők nem szállnak be a pálya melletti „férfias” csihi-puhiba. Ha pedig nem tévedek nagyot, akár azt is kívánhatom, hogy az évtizedek óta reménytelenül küzdő (sokszor még csak nem is küzdő – lásd Bukarest, 2013. szeptember 6.!) magyar labdarúgók adják át a helyüket az amerikai futball helyi művelőinek. Hátha ők több örömet szereznek majd nekünk. Legalább egy-két évtized múlva, amikor Amerika nem csupán a filmművészetből-filmiparból szorítja ki Európát, a saját korábbi sikeres pályáról.
Élet vagy halál?
A kérdést nem a futballpályáról hozom át, hanem a színházból. A kolozsvári magyar színház stúdiójából, a vendég Mihai Măniuţiu rendezte előadásból. Valószínűleg kevés olyan néző várta az előbemutatót, aki már hallott Johannes von Teplről, az 1351 és 1415 közt Schüttwában, Saazban, majd Prágában élt német reneszánsz költőről. A Világirodalomi Lexikon (1977) elég részletesen ír róla, illetve Der Ackermann aus Böhmen (A csehországi szántóvető) című művéről, a megözvegyült ember kétségbeesett panaszairól, átkairól, vitájáról a megszemélyesített Halállal. „A mű formája új; az olasz humanistáktól eltanult, gazdagon díszített, széles sodrású dikció, amely A csehországi szántóvetőt a német középkor legszebb prózai művévé teszi” – írja a lexikon. Annak a formája pedig, amit a kolozsvári színpadon Măniuţiu adaptációjában láthattunk A földműves és a halál cím alatt, a legteljesebben új és mai, hiszen TV-musical lett belőle. Ez az átváltozás gyanakvóvá teheti az embert, ám csalódásunk a lehető legpozitívabb. Ki gondolta volna, hogy tűz és víz összebékíthető? A rendezőnek és a színészeknek, a tévéshowt eljátszóknak-eltáncolóknak-eléneklőknek ez sikerült. Nem blaszfémia (az eredeti mű és az örök érzelmek meggyalázása) következett be. Megrendítő előadásban volt részünk. Lehet, túlzónak tűnik a kiemelés, számomra mindenesetre olyan színházi élményt jelentett, amilyet az utóbbi években alig egy-két itteni előadás tudott kiváltani. Nagyszínpadon a csúcsnak tudott Ványa bácsi, Andrei Şerban rendezésében, kiváló színészi alakításokkal. Most a stúdióteremben egy fiatal társulat vizsgázott jelesre.
Úti könyvek
Megőrizve a különírást. Ugyanis nem útikönyvekről akarok beszámolni, hanem önértékű művekről, amelyek utazásokon vagy nyaralónapokon újabban kísértek el. Valójában egyetlen könyvről, a hosszú vonatozást és a csíksomlyói Várdomb panzióbeli néhány szabad órát értelmessé tette, egészen kivételesen. Némi túlzással mégis itt említhetem a két-három balatoni estémet érdekesen kitöltő másik kötetet is, hiszen tulajdonképpen a Putyin börtönében ülő egykori milliomos, várományos ellenzéki politikus, Hodorkovszkij a vele készült interjúkban, Ljudmila Ulickaja itt található leveleiben szintén életről és halálról szól – egy volt birodaloméról, megújítási (gazdasági) kísérletekről, bírósági ítéletekről, arról, amiről hírek, újságcikkek szóltak, és ami ebben a könyvben közvetlenül tárul fel. Nem irodalom, persze, még Ulickaja, a páratlan kortárs orosz regényíró itteni szövegei sem irodalmiak, de a hallgatás-elhallgatás problematikában izgalmas dokumentumhoz jutottam. (Mihail Hodorkovszkij: Harcolok a szabadságért. Írások – Dialógusok – Interjúk. Bp., 2011.)
Merem állítani viszont, hogy az utóbbi idők könyv-szenzációja, magyar olvasó számára bizonyosan, Márai Sándor posztumusz könyve, a Hallgatni akartam. Már az felkeltheti az érdeklődést, hogy az Egy polgár vallomásai tervezett harmadik kötetének elkészült fejezetei (1949–1950-ből, Márai nyugati emigrációjából) kerültek kinyomtatásra – de ha szabad ilyet mondani, ennél jóval többről van szó. Márai Sándor arra vállalkozott, hogy a maga írói-politikai (polgári!) hitelével őszintén megvallja, megtörve a hallgatást – erre utal a Hallgatni akartam cím –, hogy valóságosan milyen volt a magyar (és kelet-közép-európai) történelem 1938, Hitler ausztriai bevonulása és a két bécsi döntés, illetve 1944 között, miképpen alakult a demokrácia a Horthy-korszakban – Budapestről, Kassáról és Kolozsvárról nézve. Magyarország két volt miniszterelnökéről, Bethlen Istvánról és Bárdossy Lászlóról rajzol közelképet, személyes emlékek megidézésével – gondolom, mai józan történészek által igazolható pontossággal, elfogulatlansággal; ugyanígy néz szembe a felvidéki városba érkezett „anyások” (ejtőernyős közhivatalnokok) és öntelt, rosszul nevelt katonatisztek magatartásával. Erdélyi olvasóknak ugyancsak nagyon-nagyon tanulságos szemináriumi alkalom ez a Márai-könyv, javíthatja a demokrácia történelmi és jelenkori állásáról kialakított képünket.
Szeptember az iskolakezdés hónapja. Tanulni pedig sosem késő, akkor sem, ha jóval túlléptük az iskolás kort, és inkább a felejtés ellen kellene küzdenünk.
KÁNTOR LAJOS
Szabadság (Kolozsvár)

Megtaposták a székely zászlót a Noua Dreaptă tagjai a menetelés napján
Képes úti beszámolót közölt hétfőn este a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szélsőséges szervezet egyik brassói tagja vasárnapi székelyföldi „viszontagságairól”. A román nacionalisták egyik közkedvelt portálján, a frontpress.ro-n közölt írását földbe taposott székely zászlót ábrázoló fotókkal illusztrálta. A lobogót gyalázó fiatalok egyike maga a szerző, Remus Rădoiu, a felvételek pedig a székelyföldi útján készültek.
Mint írja, a csernátoni Hasszmann Pál Múzeumot készült húsz brassói noua dreaptás társával együtt meglátogatni vasárnap reggel, a székelyek menetelésének napján. Útjukat azonban „székelyeknek mondott személyek szeparatista menetelése” keresztezte.
Ám még mielőtt székelyekkel találkoztak volna, a rendőrök megállították autóikat a Brassó megyei Szászhermánynál. Elkérték az irataikat, majd bekísérték őket a helyi őrsre. Rădoiu beszámolója szerint rendőrök másfél órát győzködték őket arról, hogy „személyes biztonságuk érdekében” forduljanak vissza, hagyjanak fel „a múzeumlátogatással”.
Végül rendőri kísérettel eljutottak Kovászna megye határáig. Háromszék területére azonban a rendőrök – szintén a biztonságukat féltve – csak kettejüket engedték be: Rădoiuit és az Új Jobboldal Kovászna megyei szervezetének elnökét.
„Apokaliptikus kép fogadott, idegennek éreztem magam a saját hazámban: mindenütt Nagy-Magyarországot ábrázoló lobogókat és székely zászlókat láttam. A mellettünk elsiető moldovai rendszámú autók utasai riadtan figyelték az irredentizmusnak ezt a megnyilvánulását” – olvasható a beszámolóban.
A két román fiatalember Kézdivásárhelyig jutott el. Sétáltak egyet a városban, többször skandálták, hogy „Hargita és Kovászna megye román föld!”, majd visszaültek az autóba, és hazahajtottak. Rădoiu írásában keserűen állapította meg, hogy a televíziók félretájékoztatták a nézőket: a székely menetelésen még tízezren sem voltak, és „szó sem volt” élőláncról.
„Rossz szájízt hagyott bennem, hogy népemet hidegen hagyják a Románia szétdarabolására irányuló akciók. Vajon miért nem vonultunk utcára országunkért? Mikor ébredünk végre fel” – zárja beszámolóját a szerző.
Maszol/frontpress.ro

Hírsaláta
MAROS MEGYÉBEN ÉRVÉNYTELENNEK TEKINTI A MEGYE JEGYZŐJE AZ ALÁÍRÁSOKAT. Jogilag érvénytelen a több mint 50 000 aláírás, amelyet a helyi referendum megszervezése céljából gyűjtött össze a lakosságtól az RMDSZ Maros megyei szervezete. A megyei önkormányzat titkára formai kifogásokra hivatkozva nem fogadta el azt a táblázatot, amelyet az érdekvédelmi szervezet az aláírások összegyűjtésére használt.
Ez azt jelenti, hogy a csaknem 55 000 aláírást tartalmazó táblázatok jogilag érvénytelenek, s a polgári kezdeményezés meghiúsult. Az RMDSZ-nek azonban van még egy lehetősége arra, hogy a fejlesztési régiók átalakítására vonatkozó népszavazási kezdeményezéséről mégis tárgyaljon a megyei képviselő-testület. A kudarc láttán új megoldás után néztek, és a megyei tanácstagok egyharmadának aláírásával referendum kiírását javasolják pontosan ugyanazzal a kérdéssel. A rendkívüli tanácsülést november 14-én tartják, napirendjén kizárólag ez a javaslat szerepel. A határozat elfogadásához azonban szükség van a többség jóváhagyó szavazatára, és – bár az RMDSZ kivételével mindegyik politikai párt ellenzi a referendumot – a szövetségiek abban reménykednek, hogy a több tízezer támogató aláírás jobb belátásra bírja őket. (Marosvásárhelyi Televízió) MEGTAPOSTÁK A SZÉKELY ZÁSZLÓT AZ ÚJ JOBBOLDAL TAGJAI. Képes úti beszámolót közölt hétfő este a Noua Dreaptă (Új Jobboldal) szélsőséges szervezet egyik brassói tagja vasárnapi székelyföldi „viszontagságairól”. A román nacionalisták egyik közkedvelt portálján, a Frontpress.ro-n közölt írását földbe taposott székely zászlót ábrázoló fotókkal illusztrálta. A lobogót gyalázó fiatalok egyike maga a szerző, Remus Rădoiu, a felvételek pedig székelyföldi útján készültek. Ketten rendőri kísérettel jutottak el a Brassói megyehatárig, onnan ugyancsak rendőri kísérettel a csernátoni Haszman Pál falumúzeumig: „Apokaliptikus kép fogadott, idegennek éreztem magam saját hazámban: mindenütt Nagy-Magyarországot ábrázoló lobogókat és székely zászlókat láttam. A mellettünk elsiető moldovai rendszámú autók utasai riadtan figyelték az irredentizmusnak ezt a megnyilvánulását” – írja Rădoiu. A két román fiatalember Kézdivásárhelyig jutott el. Sétáltak egyet a városban, többször skandálták, hogy „Hargita és Kovászna megye román föld!”, megtapostak egy székely zászlót, majd visszaültek az autóba, és elhajtottak. Rădoiu írásában megállapította: a televíziók félretájékoztatták a nézőket: a székely menetelésen még tízezren sem voltak, és „szó sem volt” élőláncról. (ÚMSZ)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nemzedékváltás Csernátonban
Hivatalosan muzeológus a besorolása, szeptembertől ő foglalja el a Csernátoni Haszmann Pál Múzeum szűkre szabott tisztijegyzékében édesapja helyét. Haszmann Orsolya tehát nem a kívülről jöttek bizonyításvágyával, mindent másképp tenni akarásával, egy új korszak megnyitásának szándékával vette át a tájmúzeum irányítását, hanem a feladatába belenevelődött, ebben a sajátos felfogású közegben felnevelkedett, az alapító gondolkodásmódját átvevő és továbbvivő küldetéstudattal, de fiatalos lendülettel és hatalmas elszántsággal. Amire bizony szüksége is lesz, mondja Haszmann Pál, aki akár eddig, úgy ezután is azon igyekszik, hogy megfelelőképp feltarisznyálja utódját.
Úgy belenevelődtem
Haszmann Orsolya magyar–néprajz szakot végzett Kolozsváron, 2004-ben mesterizett néprajzból. Rövid kitérőt követően (erről később még szó lesz) otthon, Csernátonban tanított három évet, ez a megalapozás és a családalapítás időszaka is volt.
– Tulajdonképpen mindig is arra készültem, hogy hazajövök. Már az egyetem utolsó évén besegítettem édesapámnak, legfőképpen azért, hogy tanuljak. És bizonyára tudatosság is volt a részéről abban, hogy kezdett átadni nekem dolgokat, levelezéseket előbb, így kezdtem belelátni abba, hogy milyen kapcsolatrendszer alakult ki a múzeum körül, kit mivel keresnek meg. A leveleket először úgy válaszoltam meg, hogy vele megbeszéltem, vagy az ő válaszait begépeltem, aztán fokozatosan már sok mindent magamtól, és ebbe szépen úgy belenevelődtem. Azt el kell mondani, hogy mi mindannyian itt nőttünk fel, kisgyerekkorunk óta mindenben benne voltunk, az életünk itt zajlott, nekünk a nyár sosem olyan volt, mint más családoknál, hogy elmennek a horvát tengerpartra, vagy ahová tehetik, nekünk a nyár munkával telt mindig, édesapámnak az élete annyira a múzeum, hogy ő, azt lehet mondani, a negyven év alatt sosem volt szabadságon. Ő ebben él, ezáltal mi is itt nyaraltunk, jöttek ide az emberek, mindig változott a társaság, változtak a tevékenységek, és ez így érdekes volt. Ez mind jó volt arra, hogy nemcsak én, hanem az unokatestvéreim is belenevelődtünk ebbe az életformába.
A nagy család
Családról esvén a szó, egy kis kitérőt kell tennünk. Idős Haszmann Pál népes családot hagyott maga után, felettébb érdekes, hogy a harmadik generáció hogyan örökölt sokszínű egyéniségéből. Haszmann József Budapestről került Kommandóra mérnökként, tőle örökölhette műszaki érdeklődését fia, idős Haszmann Pál; néptanítóként, tanárként a szemléltetve oktatás elvét alkalmazta, de zongorázott és hegedült, gyönyörűen rajzolt, festett, faragott, és szellemi tevékenységet is magas fokon művelt. Cseh Idával hat gyerekük született, öt érte meg a felnőttkort, közülük egy fiatal korában elhunyt, négyen élnek még a mai nap is, három fiú- és egy lánytestvér, aki Kolozsvárra ment férjhez. Akik itthon maradtak, mindannyian az udvarban, a Cseh-kúria körül, mint egy nagy család élnek: Lajos és az ikrek, József és Pál. Lajosnak két fia, egy lánya van: ifjabb Lajos – aki Tóniként ismert – ezermester, már gyerekkorában is állandóan szerelt, nem lehetett elszedni a gépek mellől, a családban úgy mondják, a keze aranyból van. László szintén műszaki beállítottságú, a múzeum körül minden javításra szorulót megold, a fafaragást magas szinten műveli. Testvérük, Ildikó Sepsiszentgyörgyön él. Józsefnek négy lánya van, Gabika 2010-ben megkapta a népművészet ifjú mestere elismerést, ő a múzeumban a bútorfestést oktatja, a háromszéki festett bútorok motívumkincsét viszi tovább; Évike Csíkszeredában él, Réka Sepsiszentgyörgyön rajztanár, Ágota pedig Marosvásárhelyen a zeneművészeti egyetemen tanul. Pálnak, mindenki Pali bácsijának Orsi az egyetlen gyermeke – bár Székelyföldön a gyermek fiút jelent. – Valahogy úgy alakult a családban, és ez nagyon jó, hogy mindenki valami máshoz ért – foglalja össze Haszmann Orsolya. – Csodákra is képes egy ilyen család, ha ezt a sok mindent összeteszi: egyik fest, a másik a motort szereli, a harmadik gyönyörűen farag, a negyedik kiadványokat szerkeszt, olyan szépen össze tud ez állni.
Lelkecském... – Idős Haszmann Pál, ha most szólhatna hozzád, tudom, úgy kezdené mondanivalóját, hogy lelkecském, kedvenc szavajárása lévén – mit mondana, mit üzenne neked? – Érdekes az én és a Nagyapám kapcsolata, hiszen én nem ismertem őt, 1977-ben ő elhunyt, én 1979-ben születtem. A sorsom alakulásában vannak olyan pontok, amelyek megerősítik ezt a – lehet, kissé romantikus, lányregényes – kapcsolatot. Például, amikor elvégeztem a tanítóképzőt, Kommandóra kaptam állást, tizenkilenc évesen elképzeltem, a fenyvesek között milyen szép lesz, ott akarok én is élni, ahol ő született, mintha követném az ő útját, és ekkor még erősebben megfogalmazódott bennem, hogy mit akarok az életben. Aztán úgy alakult, hogy csak egy hónapot tanítottam Kommandón, a következő évben mentem egyetemre. Hogy mit mondana? Sokszor az ember elkeseredik vagy elfogy az ereje, én olyankor mindig rá gondolok, ezt nem tudom megmagyarázni, de tudom, érzem, hogy valahol van és vigyáz, és figyel, és ebben én hiszek, és ez akkora erőt ad, hogy olyan lehetetlen helyzetekben, amikor más ember azt mondaná, nem lehet, én akkor is azt mondom, hogy de igen. Tavaly, nagyapám születésének száztizedik évfordulójára nagy ünnepséget szerveztünk, háromszáz meghívott, ennyi embert csak az udvaron lehet fogadni. Egész héten esett az eső, vannak sátraink, de nem annyi, hogy mindenki elfért volna alattuk. Mondtam mindenkinek, az ünnep napján nem fog esni, és addig mondtam, hogy aznap tényleg sütött a nap. Én hiszek abban, hogy fenn, lenn valahol minket nagyon szeretnek, mert mindig olyan szépen tudnak így az időjárással kapcsolatban is alakulni a dolgaink. A tavalyi ünnepségen meg is fogalmazódott, hogy ha nagyapám lenéz, akkor bizonyára örül, és van is, minek, egyrészt ott a családja, másrészt az ő álma mégiscsak valóra vált, mert sokan hittek benne, és nem hagyták cserben, és utána a fiai is akkora lélekkel, szívvel csinálták, ezt másképp nem lehetett volna.
Hogyan tovább?
– Ahogy itt az évtizedek során bevett szokás volt, ahogy fogadják a látogatókat, ahogy édesapám tud a látogatók nyelvén beszélni, az annyira sajátos, hogy épp úgy senki nem fogja tudni csinálni. De talán nem is az a cél, nem vagyunk egyformák, nekem is vannak elképzeléseim, másik generáció vagyok, aki másképp él meg már dolgokat. Természetesen messzemenően tiszteletben tartom, amit ők megalkottak és megálmodtak, ezekhez igazodva szeretném mindazt továbbvinni, ahogy eddig volt, beleértve akár az egész napos nyitva tartást is. Én 2012-től beiratkoztam doktori képzésre, a múzeum története a doktori disszertációm témája, egy ilyen negyvenéves múlttal rendelkező intézménynek nagyon időszerű lett most már megírni a történetét, idős Haszmann Pál munkásságát, aztán a további éveket, hogy az akkori politikai viszonyok között hogyan jöhetett létre egy ilyen intézmény, milyen kapcsolatrendszerek működtek, számomra ez nagy kihívás.
Azontúl raktárakra lenne szükségünk a tárgyak szakszerű tárolásához. Jó lépés volt az őszi gépésztalálkozó, felbecsülhetetlen, amit a magyarországi barátaink tettek, önzetlen segítségüknek köszönhetően beindult két traktor, amelyek nagyon romos állapotban kerültek a gyűjteménybe. Nagyon fontos lenne minél több régi tárgyat használatba helyezni ilyen szinten, a múzeum nemcsak attól lesz élő, ha az emberek itt alkotnak, vagy egyszerűen csak bejönnek ide, hanem hogy a tárgyak is újra meg tudnak szólalni. A szövőszékek például a székely házakban állandóan fel vannak vetve, és annyi lehetőséget kínál még az udvar és a park, időszerű terv többek között egy kemencét építeni, ahol kenyeret lehet sütni, és vannak még olyan dolgok, amik itt vannak a kezünkben, és még jobban ki kell aknázni, hogy haszna legyen az idelátogatónak belőle.
Vagy a múzeumpedagógia. Az iskolákkal való kapcsolattartása a múzeumnak mindig is jó volt, de még nagyobb hangsúlyt fektetünk erre, mint eddig, és ezután is szervezünk közös programokat. A faluhoz az iskolán keresztül lehet leginkább közeledni, ha valamit szervezünk, ahol a gyerek részt vesz, elhozza a szülőt is. Azt szeretném, ha a csernátoni azt érezné, hogy ő itthon van, nem kell kopognia a kapun, bármikor bejöhet, hozza el a vendégét, találja fel magát az udvarban. Mi kaptunk egy feladatot, senkinek, aki itt dolgozik, ez nem munkahely, hanem életforma, ezt én őszintén és lelkemből, semmi külső kényszer nélkül felvállaltam, és ebben hiszek. Hogy mire jutok, majd elválik, vannak tervek, célok és jó erős akarat, gondolom, hogy amit hátrahagyunk, az pont olyan hiteles lesz, mint amit mi kaptunk.
Pali bácsi intelmei
E jövőfaggató írás belső felépítése igazából azt követelné meg, mielőtt Haszmann Orsolyát kérdeztük volna terveiről, elképzeléseiről, előbb Haszmann Pállal mondassuk el, miért éppen Orsira testálta a jövő építését. A sorrendet azonban tudatosan cseréltük fel, hiszen Pali bácsi szavai, bár konkrétan a múzeum jövőjére vonatkoznak, minden magyar számára megszívlelendő intelmek. – Nem is én döntöttem abban, hogy Orsi folytassa a munkánkat, hanem ő maga ennek a hivatásnak él, szereti, érdekli, itt nőtt fel velünk, de hát végül is minden gyerek, bármelyik vihetné tovább. Én talán Orsiban látom azt az utódot, aki a többieket maga mellé fogva, egyiket sem kizárva, együtt viszik tovább. Bízom abban, hogy mindazt, amit próbáltunk idáig a magunk módján, szerény lehetőségeink és tudásunk szerint építeni, ennek a talán még félig fel nem épített háznak a derekát meg tudja rakni, és valaki majd egyszer befedi ezt a jelképes épületet, mert akkora munka áll előtte, hogy ő sem fogja tudni. Rárak ő is egy tetőt, de én mindig azt mondtam, hogy valamikor ezt az építményt színes zsolnai cseréppel kellene befedni. Hogy ez az intézmény, aminek megszületett, aminek eleink kigondolták, úgy éljen. Töltsék meg tartalommal, a múzeumpedagógiai tevékenységgel csalogassák be a gyerekeket, mert valamikor magunk is így örököltük édesapánktól, hogy bizony ide el kell hozni a fiatalokat, meg kell szerettetni velük a múltat, megismertetni gyökereiket, az értékeket. A tárgyi emlékek mesélnek, csak meg kell szólítani őket, de ahhoz, hogy megszólíthassák, tudni kell róluk sokat.
Mindig fel kell ismerni azokat a pillanatokat, amikor egyet lehet előre lépni. Ez sem könnyű, ezekben a nehéz időkben sem könnyű, mert úgy meglódult ez a világ, én már csak tapasztaltam az elmúlt húsz év alatt, az azelőtti nyomorúságos kényszer után hirtelen egy nehéz ruhát vetett le az ember, és rá kell döbbennie arra, hogy más módszerekkel, rafináltabban, de ugyanazt a nehéz ruhát akarják ránk visszaöltöztetni, azt a súlyt rárakni a székely-magyarság vállára, hogy húzza. Még mindig azokért az időkért kell dolgozni, melyek majd egyszer valóban teljesen szabaddá teszik az embert gondolkodásában, lelkében, cselekvésében, és azt teheti a maga jó elgondolása, hite szerint és úgy cselekedve, hogy hasznára lehessen a közösségének, nemzetének, fajtájának. Annyi mindent kaptunk szüleinktől, bár még többre hallgattunk volna annak idején, de hát ez így van minden ember életében, hogy mire éppen megvilágosodna annyira, akkor elmennek a drága jó emberek, elmennek az élet rendje szerint, de amivel minket feltarisznyáltak, abból szeretnénk most átadni. Szélesíteni kell a kört, bekapcsolni a Kárpát-hazát, itt állandóan pezsgő művelődési életnek kell lennie, mert láthatjuk-tapasztalhatjuk, mekkora nagy bajban van a nemzet, közömbösségre nem lehet székely-magyar jövőt építeni.
Minket nem tudnak elküldeni nyugdíjba. Most is azon törjük a fejünket, hogy mivel gazdagítsuk a gyűjteményt, annyi mindent meg lehet még menteni az ócskavas éhes szájából. És nem arról van szó, hogy mi tulajdonoljuk a legnagyobb gyűjteményt, nem. A múltkor is valaki azt mondta, milyen gazdag, mennyi mindene van. Mondtam, nem, ez nem az enyém, ez nem az öné, ez a székely-magyar nemzeté, ennek ön is, én is részesei vagyunk. Örülünk, hogy ezek mellett a fiatalok mellett még itt lehetünk, támogathatjuk a jó gondolataikat, egyeztetve, ez persze sokszor még vitákat is szül, nemzedékek között a gondolkodási különbség érthető, de csak buta ember, aki ezzel vitázik, az okos ember azt mondja, bizony igaza van, csak most álljak mellé, hogy nehogy magára borítsa a kerítést, el lehet mellette menni fogódzkodva is. Nem fogom vissza a fiatalos, jó gondolataiban, hevületében, tudásában és energiájában, azt nem tenném meg, és nem tenném meg egyik gyerekkel sem, hanem arra a csapásra szeretnénk irányítani őket, amiről azt gondoljuk mi, hogy jó. De lehet, hogy mellette egy másik csapás jobb, hát akkor menjen azon, csak jó helyen likadjon ki az erdőből, ahogy a székely mondja.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székelyföldi körúton Áder János magyar államfő
Időutazás, emlékezés, hagyományápolás legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak – többek között ezt írta be kedd délelőtt a Székely Nemzeti Múzeum vendégkönyvébe Áder János magyar államfő, aki magánlátogatáson tartózkodik Erdélyben. A mindenkori köztársasági elnök személyén és hivatalán keresztül is kifejezi a magyar nemzet egységét – jelentette ki az államfő keddi, nem hivatalos csíkszéki látogatása során.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hamlet című előadásának megtekintésével hétfőn este kezdődött Áder János Magyarország elnökének háromszéki látogatása. Értesüléseink szerint az előadást követő állófogadáson az államfő pozitívan értékelte a látott előadást, megdicsérte a sepsiszentgyörgyi színművészeket.
Elsősorban az 1848-49-es forradalom és szabadságharchoz kötődő emlékhelyeket szeretett volna felkeresni, így alakult ki a magyar államfő programja – mondta el kedd reggel a Székely Nemzeti Múzeumban a sajtó képviselőinek Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke úgy nyilatkozott rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai minél gyakrabban jöjjenek Székelyföldre. „Mutassuk meg értékeinket, amelyeket ezer éven keresztül építettünk. Fontosnak tartjuk ezeket a látogatásokat, ezeknek, azontúl hogy magánlátogatás, nagyon erős érzelmi töltete és üzenete van a lakosság irányába” – fogalmazott.
Áder Jánosnak és feleségének, Herczegh Anitának Vargha Mihály múzeumigazgató mutatta be a Székely Nemzeti Múzeum In memoriam Gábor Áron kiállítását, valamint a pénteken megnyitott új időszakos kiállítást, amelyen a szabadságharc ritka ereklyéit lehet megtekinteni. Az államfőt láthatóan érdekelte a Gábor Áron eredeti ágyúja, amely pár éve ismét Sepsiszentgyörgyön, a Székely Nemzeti Múzeumban található. A Háromszékre első alkalommal látogató Áder János a következőket írta a múzeum vendégkönyvébe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848-49-es kiállításukért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, és megismeri történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak.”
A múzeumi látogatás végén Tamás Sándor, a megyei önkormányzat elnöke egy Gábor Áron arckép másolatot (amelynek eredetije Kézdivásárhelyen van), valamint a Descriptio Transilvanie című térképgyűjteményt adott át a köztársasági elnöknek, Hercegh Anitának pedig festett „kincses ládikóval” kedveskedett. A város részéről Antal Árpád polgármester Sepsiszentgyörgy képes történetét és egy Kós Károly rézplakettet ajándékozott az elnöknek, a feleségének pedig egy nemezelt sálat adott, Vargha Mihály múzeumigazgató pedig az intézmény kiadványaiból összeállított könyvcsomaggal lepte meg az elnöki párt. Sepsiszentgyörgyről Csernátonba, a Haszmann Pál Tájmúzeumba utazott a küldöttség.
Felsőháromszéken is fogadták Ádert
Már a csernátoni Haszmann Pál tájmúzeumnál is kitűnt, hogy Áder Jánost a felsőháromszékiek mennyire tisztelik, Kézdivásárhelyen viszont még inkább. Az elnöki házaspár látogatása ünnepi hangulatban zajlott.
Nagy volt a sürgés-forgás a Haszmann Pál nevét viselő intézménynél: Áder János és neje, Hercegh Anita látogatása az múzeum munkatársait, illetve a falubelieket is lázba hozta. Székely ruhás lányok és fiúk várták az anyaországi méltóságokat, akik a programjukhoz képest jócskán késve érkeztek meg Bod Péter szülőfalujába. A magyarországi és román biztonságiaktól kísért házaspár nem feszélyeztette magát: megkóstolta a jóízű szilvapálinkát, a legjobb ízűnek titulált csernátoni kürtőst, majd Haszmann Pál vezetésével villámlátogatást tett a falumúzeumban. A félórás látogatás során csak a múzeum töredékét nézhette meg az elnök, illetve felesége: az idő szorítása miatt néhány kopjafát, a szabadtéri gépmúzeumot és a rádióházat tekinthette meg, a tulajdonképpeni múzeumépületbe alig pár pillanat erejéig lépett be.
Kézdivásárhelyen néhány száz ember volt kíváncsi Áderre, aki megérkezése után először egy kávét fogyasztott el Bokor Tibor polgármesterrel, Tamás Sándor megyei tanácselnökkel, valamint Hegedüs Ferenc önkormányzati képviselővel ez utóbbi vendéglátóipari egységében.
A magas rangú vendég a Gábor Áron téren, az ágyúöntő mester szobránál egy rögtönzött kulturális ünnepségen is részt vett. Áder neje szemmel láthatóan többször elérzékenyült, könnyekkel küszködve hallgatta végig az előadást, aminek a végén a házaspár megkoszorúzta az ágyúöntő szobrát.
Ezt követően Áder János és kísérete megtekintette a 11-es, illetve a 10-es udvarteret, majd a Nyerges-tetőre mentek.
Kopjafát állítottak a Nyerges-tetőn
A mindenkori köztársasági elnök személyén és hivatalán keresztül is kifejezi a magyar nemzet egységét – jelentette ki Áder János keddi nem hivatalos csíkszéki látogatása során.
Áder János, Magyarország államfője és felesége, Herczegh Anita nem hivatalos romániai látogatása során Kézidvásárhelyről érkezett kedden délben a Nyerges-tetőre. Az 1848-as forradalom és szabadságharc hőseinek állított emlékműnél találkozott Borboly Csabával, Hargita Megye Tanácsának elnökével és az alcsíki polgármesterekkel.
A köztársasági elnök köszöntötte a jelenlévőket, és beszélgetésbe elegyedett velük. Kifejtette, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékhelyei egyaránt fontosak kell legyenek a Magyarországon és a Székelyföldön élő magyarok számára, ahogyan az idős nemzedék mellett a fiatalok számára is. Rámutatott, hogy az 1848-49-es szabadságharc nélkül nem lehetne polgárosodásról, modern kori Magyarországról beszélni. Hozzátette, így van ez még akkor is, ha meg kellett várni az 1867-es kiegyezést, ahol Deák Ferenc elérte mindazt, amit a szabadságharc alatt fegyverekkel nem tudtak kivívni. Arra az újságírói felvetésre, miszerint a székelyek a nehéz időkben bátorításnak értékelik a magyar államfő látogatását, Áder János kifejtette: „a mindenkori köztársasági elnöknek van egy alkotmányi kötelezettsége: a személyén, a hivatalán keresztül is ki kell fejeznie a nemzet egységét”.
Miután a házaspár az emlékműnél elhelyezte a kegyelet koszorúját, a hősök temetőjébe vonult, ahol Tamás József római katolikus püspök megáldotta az általuk állíttatott kopjafát. Ezt András Lajos fafaragó készítette, aki a helyszínen ismertette a kopjafa szimbólumainak jelentését, majd a hagyományos székely mesterségek fontosságáról és azok életben tartásáról beszélgettek az elöljárókkal.
Áder János feleségével a Nyerges-tetői látogatást követően Csíkszeredában ebédelt, majd a délutáni órákban Madéfalvára utazott, hogy koszorút helyezzen el a Siculicidium emlékműnél. A felcsíki települések polgármesterei mellett sok helybéli is az emlékműnél várta az államelnök érkezését, aki személyesen köszöntötte az elöljárókat és a helybélieket. Rövid látogatása után rögtön továbbindult, hogy Gyergyószéken is találkozhasson a helybéliekkel.
Gyergyói emlékművek előtt tisztelgett Áder János
Gyergyószentmiklóson az önkormányzat képviselő-testülete, egyházi vezetők, helyi és környékbeli települések lakói fogadták Áder Jánost és kíséretét az örmény katolikus templom kertjében, ahova a vörösköpönyegesek sorfala között vonult be a magas rangú vendég és kísérete. Az örmény egyházi kórus rövid előadását követően Mezei János polgármester köszöntötte a vendégeket. Az államfő Czetz János honvédtábornok emlékplakettjénél koszorút helyezett el, majd a házigazdák felkérésére kíséretével és a fogadása összesereglettekkel együtt a templomba vonult. Ott Szilágyi Lőrincz plébános és Magyari Sáska Zsolt egyetemi tanár ismertette a templom, illetve a gyergyói örménység történetét
„Amit legfőképpen megköszönök önöknek, az a hit megőrzése, a hagyományok ápolása, a történelmi példaképek emlékállítása, és hogy a fiataloknak megmutatják, hogy kik is voltak az őseik és mit köszönhetnek nekik” – szólt vendéglátóihoz Áder János.
A kötetlenné alakuló beszélgetés során elmondta, Böjte Csaba gyergyószentmiklósi gyermekotthonában nevelkedő két kislányért vállaltak keresztszülőséget feleségével.
„Gyergyószentmiklóshoz másfajta szálak is kötnek bennünket. Ezért valószínű, hogy ide gyakrabban járunk majd, mint más településekre” – búcsúzott a fogadására összegyűltektől az elnök, magyarázatot is adva neje, Herczegh Anita távolmaradására. Mint mondta, az örmény közösségnél tett látogatása idején felesége éppen keresztgyermekeiket kereste fel.
Az örmény templomtól gyalog vonult a Petőfi- és a Kossuth-szoborhoz a küldöttség, ahol Áder János virágok elhelyezésével tisztelgett a forradalom nagyjainak emléke előtt.
Gyergyószentmiklósról a kora esti órákban távoztak a magas rangú vendégek és kíséretük. Erdélyi látogatásuk utolsó állomása Válaszút lesz.
Bartos Lóránt, Kömény Kamilla, Pethő Melánia, Gy. Turoczki Emese
Székelyhon.ro,

Hagyományápolásra buzdít Áder János (A magyar államfő Háromszéken)
Székelyföldi, 1848–1849-es tematikájú magánlátogatásának második napját a Székely Nemzeti Múzeumban kezdte Áder János, Magyarország köztársasági elnöke és felesége, Herczegh Anita. Ezt követően útjuk Kézdiszékre vezetett, Csernátont és Kézdivásárhelyt látogatták meg, majd a Nyergestetőn állítottak kopjafát. Erdélyi körútjukat Hargita megyében folytatták tegnap délután.
Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete, Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul és kísérete körében az elnöki pár gyalog érkezett a Székely Nemzeti Múzeumhoz, melynek kapujában Vargha Mihály igazgató köszöntötte őket. Az előcsarnokban Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere üdvözölte a vendégeket. Először az In memoriam Gábor Áron (1814–1849) állandó kiállítást mutatta be az igazgató, s azon belül is Gábor Áron ágyújához vezette a vendégeket. Majd a kökösi csata térképe és a székely Munkácsy, Gyárfás Jenő nagyméretű festménye, a Gábor Áron halála előtt időztek. A lovagterem felé menet Vargha Mihály megmutatta a székely nemzet pecsétnyomójának képét, utána a legfrissebb, nemrég az alkalomra megnyitott időszakos kiállítás, A szabadságharc ereklyéi című tárlat következett. Vargha Mihály tárlatvezetését Tamás Sándor kiegészítései fűszerezték. A hivatalos programban ennyi szerepelt, de az igazgató még becsalta a vendégeket a kápolnaterembe, ahol a Haza a mélyben című kiállítást mutatta meg, s a múzeum nagy kincsét jelentő Apor-kódex nemesmásolatát. A látogatás végén ajándékokkal kedveskedtek az elnöki párnak: Tamás Sándor Gábor Áron arcképének másolatával és a nemrég megjelent Descriptio Transilvaniae térképkatalógussal, Antal Árpád a Cserey Zoltán és József Álmos szerzőpáros Sepsiszentgyörgy képes története című munkájával, Vargha Mihály múzeumi kiadványokkal. Az elnökné asszony a Guzsalyas Alapítvány nemezsálával és egy festett faládikával gazdagodott. Ezt követően az államfő beírt a vendégkönyvbe: „Fogadják őszinte elismerésemet az 1848–49-es kiállításért. Remélem, minél több fiatal tér majd be a Székely Nemzeti Múzeumba, hogy megismerje történelmünk e fontos pillanatának emlékeit. Időutazás, emlékezés, hagyományápolás: legyenek a fő motivációi az erdélyi fiataloknak”. Ezt aláírta mind Áder János, mind Herczegh Anita. Tamás Sándor rendkívül fontosnak tartja, hogy Magyarország közméltóságai gyakran jönnek Székelyföldre, és hívja, jöjjenek minél sűrűbben, hisz Erdély, s azon belül bármely térség magyarjai ugyanúgy a magyar nemzethez tartoznak, mint a magyarországiak. Tisztelgés a ’48-as hősök előtt
Délelőtt 11 óra körül érkezett meg az elnöki pár és kísérete Alsócsernátonba, ahol a Haszmann Pál Múzeum bejáratánál Bölöni Dávid polgármester, Haszmann Pál és D. Haszmann Orsolya, a múzeum volt és jelenlegi vezetője köszöntötte, majd népviseletbe öltözött csernátoni fiatalok szilvapálinkával és frissen sütött kürtőskaláccsal kínálták őket. Megtekintették a kopjafákat (felvételünk), a technikatörténeti kiállítást, a régi mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjteményt, valamint a Damokos-kúriában berendezett múzeumi termeket, az államelnök beírt a múzeum aranykönyvébe, tisztelgett Végh Antal és Bod Péter mellszobra előtt. Háromszéki körútjukat Kézdivásárhelyen folytatták, a Jazz Cafféban elfogyasztott kávé után a déli harangszót követően Áder János a biztonságára diszkréten vigyázó magyar és román testőrökkel körülvéve gyalog tette meg az utat Gábor Áron szobráig, ahol mintegy háromszáz fős összesereglett tömeg fogadta tapssal. A szobornál díszőrséget állt a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület két huszára. Az elnöki pár koszorút helyezett el az ágyúöntő hős szobrának talapzatán, majd a magyar és a székely himnusz közös eléneklése után Bokor Tibor polgármester üdvözölte a köztársasági elnököt. Rövid beszédét „Mindig szeretettel várjuk önt vissza Kézdivásárhelyre” szavakkal zárta. Áder János megköszönte a nagyon meleg fogadtatást, és elismerését fejezte ki, hogy ápolják „mindannyiunk hőse, Gábor Áron emlékét”. A szobortól az államfő és kísérete a 11-es udvarteret járta végig, majd a 10-es udvartéren, az Incze László Céhtörténeti Múzeum udvarán keresztül – ahol megtekintette Gábor Áron ágyújának hű mását – tért vissza a főtérre. Továbbutazása előtt Bokor Tibor polgármesternek elmondta, hogy a nyáron Csernátonba jön, amikor ismét meglátogatja a céhes várost, ahol nagyon jól érezte magát. A magyar államfő és kísérete Kézdivásárhelyről a Nyergestetőre utazott, ahol felavatta az 1848/49-es szabadságharcban itt elesettek emlékére általa állíttatott, a csíkszeredai Művészeti Népiskola műhelyében készült monumentális kopjafát. A Nyergestetőn Áder Jánost fúvószenekarral és huszárokkal fogadták, házigazdaként Borboly Csaba megyeitanács-elnök, a Csíki Területi RMDSZ elnöke és Bodó Dávid, Csíkkozmás polgármestere köszöntötte. Áder János megkoszorúzta az emlékművet, majd a kopjafához vonult a vendéglátókkal együtt, ahol András Lajos faragómester, a Művészeti Népiskola oktatója elmagyarázta az alkotást díszítő motívumok jelentését. A kopjafát Tamás József római katolikus segédpüspök áldotta meg.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

Szatmári Ferenc: A Romániai Magyar Népművészeti Szövetség
A népművészet, mint nemzeti értékeink kifejezője, megtartó ereje is egyben, amiről nem elég beszélni, hanem tenni is kell érte ünnepeken és a mindennapokban. Éltetni kell. Mert amit nem óvunk, az óhatatlanul elvész az időben.
Az erdélyi alkotó népművészek tudatában vannak: ha nincs erdélyi magyar népművészet, az annyi, mintha saját fizikai létünket kérdőjeleznénk meg. A népművészet anyanyelvünk után talán legdrágább nemzeti kincsünk, amelynek léte mindnyájunk felelőssége, amit kulturális intézményeink, szakmai és civil szervezeteink révén közös erőfeszítéssel kell felvállalnunk. Az alkotói kedvet minden lehető eszközzel ébren kell tartani, mert alkotók nélkül nincsen egylet, de szövetség sincs, alkotás nélkül pedig nincsen népművészet.
Erdélyben a tárgyi népművészet nem áll a kulturális intézmények érdeklődésének homlokterében, talán mert nem lehet színpadra állítani, nem lehet a folyamatos közművelődési munkát pótló falunapok látványos programjaiba beépíteni. A folklór más területeit egységesebben lehet művelni, mivel csoportos a tánc, a dal, de a tárgyi népművészet egyénileg valósul meg. A tárgyi népművészettel ma kizárólag a civil szervezetek foglalkoznak. Az állami intézmények csendes szemlélői a civil szerveződések által megvalósított munkának, de működésüket az esetek többségében sem anyagilag, sem erkölcsileg nem támogatják.
Ennek oka többek között az, hogy a hivatásos szakemberek alapvetően a múlt elemzésével foglalkoznak, méltatlannak, szükségtelennek tartják napjaink jelenségeinek vizsgálatát. A gyakorló népművészek viszont valamilyen szintű együttműködést igényelnének, szívesen vennék az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását. Úgy véljük, méltányolni kéne a gyakorló népművészek abbéli óhaját, hogy szakmai segítséget igényelnek munkájukban.
Új irányzatok vannak kialakulóban, a régiek pedig állandóan változnak. Mindennek ellenére Erdély – mint a történelemben oly sokszor – saját útján szeretne járni, az új elfogadásával párhuzamosan a régi alkotására szeretné buzdítani a legtöbb alkotót, alighanem a Kósa László által megfogalmazott modell szerint, hiszen „tévedés azt állítani, hogy a nemzeti kultúra a népi műveltségre épül. Ha viszont hiányozna a nemzeti művelődésből, az olyan volna, mint a sótlan étel: ízetlen és jellegtelen. A néphagyomány paraszti kultúraként lehanyatlott, de nem szűnt meg mint közösségi műveltség, és nemzeti kultúránkba ötvöződve így van jelen.”
A népi kultúra hagyományos átadásának természetes folyamata megtört ugyan, de megmaradt az értékek megőrzésének óhaja. A hagyomány tehát olyan érték, ami rendet, célszerűséget és biztonságot adhat az életünknek. Minden erőnkkel a népi alkotások hagyományos voltát kell hangsúlyoznunk az iparművészeti törekvésekkel szemben, mert ez felel meg Erdély szellemiségének, az erdélyi kultúrának.
A nemzet kultúrájának meghatározó része saját népművészetének alapos ismerete, művelése, szeretete, mert ez erősíti a nemzeti összetartozást. Ezért feladatunk a népművészeti hagyomány gyűjtése, megismerése, feldolgozása és továbbéltetése. Ráadásul az Európai Unió tagjaként népművészetünkkel, annak értékeivel gazdagítjuk a sokszínű európai kultúrát.
Ezekből kiindulva, és egyesületi önszerveződésre alapozva, 1995-ben sikerült megteremteni a legitim, demokratikus vezetőséggel bíró Romániai Magyar Népművészeti Szövetséget (RMNSZ), amely a szervezett népi kultúra letéteményese óhajt lenni. Így az EMKE társszervezeteként működik, mint a közművelődés népművészeti ágazatát összehangoló szakmai szövetség. Az erdélyi magyar közművelődésben tehát viszonylag korán megjelent az RMNSZ. Kezdetben Bandi Dezső szervezte az EMKE égisze alatt 1994. május 28–29-én, Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Líceumban az erdélyi magyar fafaragók országos tanácskozását. A jelenlevők sok értékes előadást hallgathattak meg, de figyelmük mindvégig arra irányult, hogy miként lehetne valamiféle szervezetbe tömörülni, amelyben megőrizhetik a hagyományokat. Tankó Albert, a Székelyudvarhelyi Fafaragók Körének elnöke vetített képekben mutatta be a szervezet tagjainak alkotásait, és pártolta egy szövetség létrehozásának lehetőségét, amelyben valahány szakágazat képviseltetné magát. Így lett legfőbb támogatója Bandi Dezső kezdeményezésének, amelynek célja megfelelő jogi keretet biztosítani egy lelkes civil csoportosulásnak.
Megfelelő előkészületek után 1995. szeptember 30-án az alsócsernátoni Haszmann Pál Múzeum adott otthont az alakuló ülés közel száz résztvevőjének. Az eseményen már valahány szakágazat képviseltette magát. Egyik legvitatottabb kérdés volt a szövetség mibenléte. Szövetség lett, hiszen akkorra már három egylet társult, de az alapszabály lehetőséget adott arra is, hogy természetes személyek is társulhassanak, olyanok, akiknek nincsen lehetőségük valamelyik helyi egyletben tevékenykedni. Az viszont már nem képezte vita tárgyát, hogy a székhely Székelyudvarhely lesz, és Tankó Albert az alapító elnök. A szövetség nevét első változatban erdélyinek javasolták, mivel a közhasználatban ez a leginkább elfogadott. A vita során azonban felmerült annak lehetősége, hogy a moldovai csángók is bekapcsolódhassanak a szervezeti életbe, számukra is biztosítva a szakmai érdekképviseletet. Így történt, hogy végül is a romániaira voksoltak az alakuló közgyűlés résztvevői. Sajnálatos módon a csángókkal azóta sem alakult ki az óhajtott együttműködés. Az egyletek tagjai lehetnek gyakorló népművészek, tiszteletbeli tagok, vagy akár pártoló tagok. A tagszervezetek képezik az alapot, a szövetség pedig próbálja összehangolni a sokszínű, sokféleképpen gondolkodó tagságot. A gyakorló népművészek képezik a helyi szervezetek tagságát, ezek a helyi tagszervezetek pedig a szövetség tagjai. Az RMNSZ tagja a budapesti székhelyű Népművészeti Egyesületek Szövetségének. Így lesz kerek a Kárpát-medencei magyar népművészek szervezete.
A kezdeti lelkesedés után tapasztalnunk kell, hogy mégsem tesszük teljes szívvel, amit kellene, vagyis a hagyományaiban bomlásnak indult közösségekben kevesen vállalják a hagyományőrzők szerepét. Igazi szakmai tudást igénylő munkásságunkba tájainkon feltűnően kevés értelmiségi kapcsolódik be. Pedig erre nemcsak szükség van, de számtalan lehetőség is nyílik, kezdve a személyes példaadástól, gyermekeink, unokáink nevelésétől lakásunk, kertünk, munkahelyünk berendezésétől kulturális szokásaink megéléséig és megismertetéséig.
Megtapasztalhattuk, hogy a többségi nemzet közművelődési intézményei nem igazán értünk léteznek, de ennél is fájóbb, hogy anyanyelvi kulturális intézményeink sem hajlandók a népi hagyományok védelmével foglalkozni, és bennünket méltó partnernek tekinteni. Mindezek ellenére mi továbbra is arra törekszünk, hogy a hagyománnyal kapcsolatos célkitűzéseinket ismertessük, kapcsolatokat alakítsunk ki, népművészeti értékeinket a jövő számára megmentsük, és ezáltal is közösségünk fennmaradását szolgáljuk.
A népművészet, mint eszmei érték
Az anyanyelv után nemzeti kultúránk egyik legfontosabb összetevőjének tartjuk a népi kultúrát. Ezen belül a tárgyi népművészetnek is igen jelentős szerepet tulajdonítunk, amit sajátos kifejező eszközeivel valóságos tárgyi anyanyelvünknek tekinthetünk. Hiszen szavak helyett a népi alkotások sajátos kifejezésformái a népi gondolkodásnak, a népléleknek.
Lépten-nyomon tapasztaljuk, hogy a mai falu városi modelleket utánoz, a város pedig nem kötődik a falusi hagyományokhoz. A népi mesterségek elpusztulása szinte elkerülhetetlen a gyakorló öreg népi mesterek távozásával. De azt is látni kell, hogy egy nemzeti közösség egyebek mellett saját tárgyi kultúrájának jellemzői révén különbözteti meg magát a másokétól. A népművészet akár a jövő alapja is lehet, mivel nem csupán romantikus hazafiságunk, hanem egészséges kulturális identitásunk része, alapvető nemzeti sajátosságok megtartását és fejlődését biztosíthatja. Így segít magyarnak lenni, mivel a népi kultúra a modern világ számos romboló hatásának van kitéve, amire hatékonyan csak a hagyományainkban megtestesülő kulturális sajátosságainkkal válaszolhatunk.
Aki népművész címet kap, annak nem csak a szerszámot kell mesterien forgatnia, hanem nagyon kell ismernie a népi alkotás ismérveit, hogy munkája eredménye valóban népművészeti értékű legyen. A szépérzék, a jó ízlés alakítására éppen a népművészet a legalkalmasabb. Mert a népművészet sok száz meg ezer éves fejlődés eredménye, így mondhatni, sűrítve tartalmazza a jó ízlés alapanyagait. Mert kifejezésmódjában tömör és mindig csak a lényegről szól. Felépítésében logikus, mindig gyakorlati célt követ.
A szakirodalom alapvetően a múlt elemzésével foglalkozik, és szükségtelennek tartja a jelennel foglalkozni, de legfőképpen a gyakorló népművészekkel együttműködni, az élő népművészettel kapcsolatos alapfogalmak tisztázását felvállalni. Sokan úgy vélik, hogy a népművészet ma inkább divat, vagy nosztalgia, mint szükségletet kielégítő alkotási folyamat. Ezért mosódnak össze olyan fogalmak, mint népművészet és kézművesség, tárgyalkotó népművészet és díszítőművészet, népművészet és népi iparművészet. Márpedig a mai népművészet a több évezredes népművészet változatlan továbbélése. Ez az elv és módszertan minden újítás elvetését, a hagyományok szigorú tiszteletben tartását követeli meg, voltaképpen ez maga a hagyományőrzés. Másfelől a népművészet minden átalakulás ellenére változatlan értékű lényeg, változatlan szerkezet, amely megmaradása érdekében ma is újabb tárgyak, illetve mai funkciónak megfelelő tárgyak alkotását igényli. Így határozható meg tömören a népi iparművészet. Az igazi alkotó egyéniség megtalálja annak a módját, hogy értékes egésszé illessze össze a hagyomány szellemét a korszerűség követelményeivel. Ha egy alkotás kapcsolódik a hagyományhoz, azért még megfelelhet a modernség, a korszerűség követelményeinek is.
Feltörekvőben van egy nem elhanyagolható réteg, amely naivaknak tartja az eszmékért küzdőket, és lényegében pénzkeresési lehetőséget lát az alkotás helyébe lépő kézműves tevékenységében. Természetes, hogy az alkotó pénzt is szeretne munkájáért, nem fogadható viszont el, ha csak a pénz érdekli. El kell fogadni, sőt tisztelni kell azokat, akik értéket teremtenek, hagyományt őriznek, és művészi tárgyat alkotnak. A hajdani népművész számára a szép és hasznos dolgok készítése alkalmi, sok örömet szerző tevékenységet jelentett, veleszületett hajlamainak és képességeinek kifejezése révén. Gondolatainak és érzelmeinek művészi megfogalmazása eredményezte az alkotásait, a kor szemléletét önmaga tudatán átszőve álmodta meg a hasznos és szép tárgyat, készségei, tehetsége, jártassága adva hozzá erőt, megoldást. Nem tanulta, eltanulta a mesterséget, az egész alkotási folyamatot.
Az utóbbi időben nagyobb hangsúlyt kapott a monumentalitás igénye, amely székely kapuk felállításában, kopjafák temetőkbe, közterekre való elhelyezésében nyilvánul meg. Megrendelők és faragók, szemlélők és méltatók ugyancsak nagyot hibáznak, ha kellő ismeretek hiányában, elnézően viszonyulnak az alkotásokhoz. Sajnos, az alkotási folyamatot nem előzik meg szakmai viták, nem alakult ki az a réteg, amely már a tervezeti szakaszban véleményezné a tárgyakat. Így minden lehetőség adott, hogy bármilyen egyéni elképzelés érvényesülhessen, mivel ki-ki hozzáértőnek tartja magát. Sokkal nagyobb felelőséggel kellene kezelni ezt a kérdést, hiszen a ma faragott kapu vagy kopjafa az évek múlásával úgy lesz műemlék, amilyennek ma készül: jól-rosszul, de nem minden esetben válik műértékké.
Gyakorló népművészek szövetsége
Eredményeinket igen nagy áldozatok árán értük el. Igen sok meg nem értéssel találkoztunk, talán, mert nem tudtunk kellő hangsúlyt adni óhajunknak, hogy mi a magyar népművészetért szállunk síkra, és kellő méltósággal akarjuk képviselni erdélyi sajátosságainkat. Nem rendelkezünk sem műszaki-anyagi bázissal, sem oktatói hálózattal, és híjával vagyunk a pénzügyi támogatásnak is. A hagyományos ismeretátadást helyettesítő, annak mélységeiből táplálkozó intézményes rendszer kiépítése pedig még távlatokban sem remélhető. Ezért a világháló adta lehetőségek felhasználásával egy sajátos oktatási formát indítunk útjára a közeljövőben. Megteremtjük annak a lehetőségét, hogy a szövetség tagjai honlapon, levelezőlistán vagy nyomtatott anyagok révén elméleti ismeretekhez jussanak. A közlésre kerülő előadások egyaránt szólnak kezdőknek és haladóknak, a tagok pedig kérdéseket tehetnek fel majd a honlapon, hogy valós párbeszéd alakulhasson ki. Az ismeretek elsajátítását segíti továbbá, ha a honlap látogatói véleményezik a bemutatott tárgyakat, a népművészet, mint valódi közösségi kultúra szellemiségének megfelelően.
A szövetség tagszervezetei szakmai fórumokat szerveznek. Ezek a fórumok ugyancsak fontosak az emberi kapcsolatok erősítése szempontjából, de jelentősen hozzájárulnak a véleménycserék révén az ismeretek elmélyítéséhez is. A tagszervezetekkel közösen szakmai alkotótáborokat szervezünk, amelyek alkalmasak az elméleti ismeretek gyakorlatban való alkalmazására.
Az erdélyi magyar népművészeti oktatásban résztvevők nem alkotnak egy átfogó rendszert. Hiányzik belőle a motiváció, a támogatás, az oktatók és minden más, amire szükség volna. Az oktatás hiánya miatt erős individualista hatásoknak van kitéve az, ami egykor kizárólagosan közösségi érték volt. Ezt a folyamatot igen nagy erőfeszítések révén lehet már kordában tartani oktatással, zsűrizésekkel, a meghívásos alapon történő vásáros rendezvényekkel.
Mint minden időkben, így napjainkban is születnek remekművek és léteznek gyengébb munkák is. A tehetségesebbek, a tanulásra több időt szentelők, az alkotáshoz alázattal viszonyulók számára csak az utóbbi időben nyílott lehetőség, hogy kis számban ugyan, de elismerésben részesüljenek.
Így részesült az UNESCO Élő Szellemi Örökség-díjban a romániai bizottság által Páll Antal korondi fazekas. A javaslatot a szövetség tette meg, mivel úgy vélte, hogy a díjazott egyszerre védője a szellemi örökségnek, egyben alkotója és továbbadója, illetve kitűnő megjelenítője is. Magyar állami kitüntetésben részesült Sütő Levente bútorfestő Vargyasról, akinek a Népművészet Mestere-díjat adományozták.
Az RMNSZ saját díjazási rendszere keretében 2001 óta a következő díjakat és címeket adományozta: dr. Kós Károly érdemérmet Tankó Albert alapító elnöknek, valamint dr. Kardalus János és Farkas Irén néprajzkutatóknak. Életmű-díjban részesült 24 alkotó, a népművészeti alkotási terület kiváló mestere címet 23, a népművészeti alkotási terület mestere címet 34 alkotónak nyújtottuk át. Célunk, hogy a közeljövőben valamely országos vagy regionális szervvel közösen adományozhassuk évente az Erdélyi Magyar Népművészet Mestere címet. Művelődés (Kolozsvár)

Sylvester Lajosra emlékeztek
Plakettet idén, szobrot jövőre avatnak
A csernátoni Sylvester Lajos Községi Könyvtárban vasárnap számos érdeklődő jelenlétében avatták fel az intézmény falán elhelyezett, a névadót ábrázoló plakettet, majd munkásságáról is megemlékeztek.
A Vargha Mihály szobrászművész által készített plakett avatása előtt Bölöni Dávid polgármester nemcsak elöljáróként tartott rövid beszédet, hanem barátként is emlékezett „Szobor Lajira”, aki e melléknevét arról kapta, hogy a diktatúra alatt Háromszék-szerte számos emlékhely-állításnál bábáskodott. Ahogyan ő maga e ténykedésről vallotta: „a kisebbségi létben a jövőt nem tudnám elképzelni szimbólumok nélkül.”
Ezt követően bemutatták a Szobrainkkal szembenézve című kisfilmet, amelyben az ünnepelt Király Károly egykori megyevezetővel beszélget arról a korról, amelyben a kettős szerepvállalás volt az egyetlen járható út ahhoz, hogy Kovászna megye egyfajta erdélyi magyar kisebbségi modellé válhasson. Itt ugyanis a hatalom figyelő szeme ellenére magyar vonatkozású intézményeket hozhattak létre, szobrokat állíthattak elődeink tiszteletére.
Novák Zoltán történész a letűnt korszak tárgyilagos bemutatásával Sylvester Lajos munkásságának jelentőségét tette érthetőbbé. Váry O. Péter újságíró, Sylvester veje az újságíró, közíró közéleti szerepvállalásáról beszélt és arról, hogy 1989 után – visszavonulva a politikától – miként támogatta az utána jövő nemzedékek közéleti képviselőit. Ezt az ifjúságot felkaroló magatartást emelte ki a barátként emlékező Tamás Sándor megyetanácselnök is, elmondva, gyakran a publicistától merítettek erőt a mindennapi munkához. „De nemcsak a szobrok állítására, hanem a közösen kiadott könyvekre is jó érzés visszagondolni, mert ezek mérföldkövek, kordokumentumok az önismeretünkből. A közös anekdotázásokra is szívesen emlékezem, miközben nem szabad elfeledkezni, hogy a legfontosabb, a szoboravatás egyfajta térfoglalás is egyben” – fejtette ki az elöljáró, majd így folytatta:
„Nagy szükségünk van ilyen alkalmakra ma is, mert azok a folyamatok, amelyek a diktatúra ideje alatt mozgatták a közéletet, ha más formában is, de ma is érvényben vannak. Igaz, hogy ma már nem jön utánunk az a bizonyos „fekete kocsi”, mint annak idején az ellenzék megsemmisítésére, de a visszahúzó erők ugyanúgy léteznek, és ezekkel meg kell küzdeni. Ehhez ma is bátorság szükséges.”
Haszmann Pál a tőle megszokott veretes szavakkal ecsetelte Sylvester érdemeit, majd közölte a jelenlevőkkel, hogy régi szép szokás szerint szoborbizottságot hoznak létre, amely azon munkálkodik, hogy egy év múlva szobrot állítsanak a község híres szülöttének. Megjegyezte: az elképzelést a helyi és a megyei önkormányzat is támogatja.
Bagoly Miklós, a Kovászna Megyei Kis- és Középvállalkozók Szövetségének elnöke is megemlékezett Sylvesterről, akivel együtt adták ki a Kézdivásárhelyről elszármazott család sarjaként született Rákosi Viktor könyvét, a Hős fiúkat; ennek egy példányát a könyvtárnak adományozta. Ugyanakkor Ágoston József könyvtárigazgató megköszönte a magyarországi Szilágyi Lászlónak a felajánlott könyvadományt.
Jancsó Katalin

Vissza a természethez
Fesztivállal ünnepelik az Ika vára helyreállítását
A hétvégén Vissza a természethez néven falunapnak is beillő fesztivált tartanak Alsócsernátonban az önkormányzat által felújított Ika vára alatt, a készülő ünnepről és egyéb időszerű munkálatokról beszélgettünk Bölöni Dáviddal, a község polgármesterével.
– Alsócsernáton az aszfaltozott útjával, vízhálózatával, szennyvízrendszerével, szépen rendbe tett könyvtárával mintafalunak tekinthető Háromszéken. A község többi településén milyen munkálatokra készülnek?
– Ikafalván és Albisban írunk ki két közbeszerzési árverést multifunkcionális közösségi házak elkészítésére. A jelenleg használatos helyiségek nincsenek olyan állapotban, hogy oda érdemes volna befektetni javítás céljából, ráadásul az a tervünk, hogy az új építményekben gyűléstermet, orvosi rendelőt és várótermet képezzünk ki. Ezenkívül a LEADER-programon keresztül négy közterületet szeretnénk parkosítani, Alsócsernátonban az ANL-s tömbházak környékén és a központban, egyet az országút melletti piacnál, valamint egyet Felsőcsernátonban, az óvoda melletti területen. Ugyancsak Felsőcsernátonban tervezünk felállítani egy modern hídmérleget a meglevő négy kisteljesítményű helyett, mert nagy igény mutatkozik rá.
– Az Ika vára többé már nem Csonkatorony, befejeződött a helyreállítása.
– A legsürgősebb munkálatot befejeztünk, befedtük a tornyot, hogy megvédjük a további romlástól. Már nagyon régóta tervezzük a vár azon részeinek a feltárását, amelyek nem láthatóak. A délkeleti oldalon pár éve kezdtük el az ásatásokat, és rájöttünk, sok minden másképpen van, mint eddig elképzeltük, olyan részletek kerültek felszínre, amelyeket Orbán Balázs sem láthatott már. Derzsi Sámuel vállalkozó és csoportja, valamint Bordi Zsigmond Loránd régész előbb az erősség környékét tárta fel, majd megerősítették a régi falmaradványok torony körüli részét, visszabontották a torony meggyengült falrészeit, aztán visszaépítették az eredeti formájára. Közben találtak egy olyan kancsót is, amelyhez hasonló a szakemberek szerint csak Buda váránál került elő eddig. Ezek olyan értékek, amelyek arra ösztönöznek, hogy amit az őseink ránk hagytak, azt megbecsüljük. Ezért igyekeztünk, hogy a helyi költségvetésből különítsünk el annyi pénzt, amivel az öregtornyot megmenthessük. Voltak viták a torony befedésének módjáról, mivel erről nem létezik korabeli dokumentum, de a végleges formát a szakértők a korabeli várakkal összevetve alakították ki. Örömmel nyugtázom, többen is megerősítettek véleményükkel, miszerint az új tető beillik a képbe, olyan mestermunka, amely joggal dicséri Varga Ernő vállalkozó és munkacsoportja teljesítményét. Ezzel hosszú időre biztosítottuk a torony további létezését.
Ha az őseink képesek voltak Felsőháromszék legnagyobb alapterületű várát megépíteni az akkori gazdasági, technikai feltételek mellett, akkor nekünk kötelességünk a folytatásról is gondoskodni. Tervezzük az északnyugati torony feltárását és a várfal 60-80 cm magasságban való kiemelését, valamint konzerválását is. Az eddig elvégzett munkát ünnepeljük a hétvégén.
– Merthogy a nyár nemcsak a munkáról szól, hanem a kikapcsolódásról is. Más rendezvényeket is szerveznek az idén?
– Augusztusban az egykori néptánctalálkozót szeretnénk visszahozni az Ika vára alá. De egyelőre beszéljünk a hétvégén zajló eseményről. Mivel az Ika várára nemcsak a helyiek büszkék, hiszen mondhatni egész Háromszék ékessége, ezért a Vissza a természethez nevet viselő fesztiválunkra meghívtuk a szélesebb közönséget is. Reméljük, ezzel az ünneppel hagyományt teremtünk: a háromszéki családoknak szeretnénk a legkisebbektől a legidősebbekig tartalmas, egész napos időtöltést biztosítani. Nem véletlen, hogy június 21-ére, a nyári napforduló napjára időzítettük az ünnepet. Tudjuk, ezen a napon az őseink, még a 19. század elején is, nagy napfordulós, úgynevezett Szent Iván-éji ünnepeket tartottak. Erről még Felsőcsernáton nagy szülöttje, Bod Péter is megemlékezik, egyik munkájában megemlíti: „(…) a tűzugrás alkalmából a tűzbe dobott gyümölcsnek gyógyító erőt tulajdonítottak”. Mivel az Ika vára alatt a háborítatlan természeti környezet adott, többek közt az Erdélyi Konyha és a Boszorkánykonyha lapok szerkesztőivel közösen egy gasztronómiai vetélkedőt szervezünk, melynek témája az ehető vadnövények és gombákból készült ételek. Szerencsés egybeesés folytán a Háromszéki huszártoborzó is erre a napra esik, így annak több mint 150 résztvevőjét is meghívtuk a vár ünnepére, meg is vendégeljük őket a Török Zoltán tábori szakács által készülő huszárgulyással, majd műkedvelő csoportjaink előadását is megtekinthetik. De nemcsak rájuk és a vendégekre számítunk, hanem községünk apraját-nagyját is nagy szeretettel várjuk, hiszen családos napot tervezünk. A gyerekfoglalkozások, színpadi fellépések, természetismereti túrák, távcsöves csillagvizsgálás és sok más program mellett koncerteket hallgathatnak. Éjfélkor pedig az egészséget és életerőt biztosító régi szokással, a Szent Iván-éji tűz átugrásával zárjuk a napot.
Jancsó Katalin
10 órától főzőverseny: vadon termő, ehető növényekből és gombákból készült ételek. Ezenkívül: természetjárás: nyomkeresési, gomba-, rovar-, növényismereti túra a közeli erdőben szakemberek vezetésével. Játszóház az Ika Ifjúsági Egyesület, a Haszmann Pál Múzeum mellett működő Csernátoni Népfőiskola, a MÁRA Egyesület, a Csiporkázó Játszóház, a Székölykök-csapat, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem kézdivásárhelyi tagozata, a Zöld Nap Egyesület, a Nagy Mózes Líceum rajztagozatos diákjai és a kézdivásárhelyi EMI közreműködésével. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elismerés a nemzet részéről
Ex Libris-díjjal tüntették ki a vargyasi Sütő családot
Június 27-én tartották Gyergyócsomafalván a dr. Gubcsi Lajos magyarországi közgazdász által alapított Magyar Művészetért Díjrendszer 14. székelyföldi gálájának központi ünnepségét, amelyen az alapító Ex Libris-díjjal tüntette ki a vargyasi Sütő családot, azaz Sütő Gábort és fiait, Istvánt, Béla Józsefet, valamint az ifjabb Gábort, továbbá Gábor testvéreit, a Budapesten élő Sütő Leventét és a Brassóban élő Sütő Jusztinát.
Idősebb Sütő Gábor úgy fogalmazott, számukra fontos elismerés ez a díj, annál is inkább, hogy a Vargyason több mint 400 éves múltra visszatekintő fafaragó- és bútorfestő család legutóbb 1942-ben kapott elismerést Magyarországról. Akkor nagyapjának, idős Sütő Bélának személyesen Horthy Miklós kormányzó köszönte meg azt, hogy más erdővidéki fafaragókkal közösen – az erdőfülei Nagy Fábiánnal és fiával, ifjabb Sütő Bélával és Ferenc Lajossal – székelykaput készítettek kenderesi birtokára.
– A közönség engedelmével most is felemeltem, és őseink felé is felmutattam a díjat, hiszen lélekben ők is közöttünk vannak – mondta id. Sütő Gábor, egyben reményét fejezve ki, hogy három fia és azok majdani utódai (jelenleg két unokája van, Miklós és Zsombor) még legalább négyszáz évig folytatják a családi hagyományt.
Az is öröm számukra, fejtette ki, hogy a díj által a Székelyföldért, a székelyföldi hagyományok ápolásáért tevő, más, jelenleg aktív emberekkel, civil szervezetekkel kerültek egy besorolásba. Néhány példát is megemlített a közösség javát szolgáló munkáikból: Makovecz Imrének díjmentesen kopjafát faragtak, az építész által tervezett vargyasi református templomba az ő ötletük alapján rendeztek istentiszteletet a temetésével egy időben, édesapjával, Sütő Bélával közösen kaput ajándékoztak a vargyasi unitárius kántori laknak, legutóbb pedig a Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet számára készítettek faragott padot, melyet ezután adnak át.
Telefonon a díj alapítóját, dr. Gubcsi Lajost is sikerült elérnünk, aki elmondta, ebben az elismerésben már más háromszékieket is részesítettek, 2011-ben a szárazajtai faluközösséget az 1944-ben lemészároltak emlékére is, 2012-ben a Haszmann Pál Múzeumot, a Háromszéki Közösségi Alapítványt, a sepsiszentgyörgyi EMI-t és még sok más szervezetet, személyt, hiszen a huszonhét éve létező díjrendszerrel a magyar nemzet minden kiemelkedő tehetségét bátorítani kívánják, éljen az bárhol a világon. A Sütő családról pedig megjegyezte: „ha négy évszázadon át folytatni tudták ezt a mesterséget, és annak ma is hírét viszik a nagyvilágban, mint Sütő Levente, aki Budapestet is meghódította munkáival, akkor megérdemlik, hogy elismerésünket e díj által is kifejezésre juttassuk”.
Böjte Ferenc, Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Cseh Tibor öröksége
Emlékkönyvtárt avatnak Csernátonban
Holnap kettős ünnepet tartanak a csernátoni Haszmann Pál Múzeumban: testvérintézménye, a Csernátoni Népfőiskola épületében 17 órakor megnyitják néhai Cseh Tibor Amerikából hazaküldött könyvtárát, ugyanakkor bemutatják a dr. Ludányi András által írásaiból szerkesztett Csernátontól a Reménység taváig című könyvét.
Cseh Tibor 1925. február 27-én született Alsócsernátonban, hatéves korában dr. vitéz Cseh Endre gyámsága alá került Budapestre, ott élt 1948-ig, amikor diákmozgalmi működése miatt az ÁVO körözést adott ki ellene. Útja előbb Ausztráliába, majd Brazíliába vezetett, itt ismerkedett meg Gábor Annával, későbbi feleségével, akivel életüket annak szentelték, hogy az emigrációban élő magyarok és azok leszármazottai megőrizzék anyanyelvüket. Nem hiába emlegetik őt a magyarság nagy öregjének, hiszen nemzedékek nőttek fel a tanításán. Nevéhez kapcsolódik a cserkészmozgalom megszervezése is, számos egyesület tagja, folyóirat szerkesztője, a magyar irodalom egyik főpártolója. Tucatnyi költőt, írót utaztatott ki a történelmi Magyarország területéről Amerikába. Munkája elismeréséül számos díjban, kitüntetésben részesült.
Cseh Tibor 55 évet élt az óceánon túl, de Erdélyhez, s azon belül szülőfalujához mindig hű maradt, amit mi sem igazol jobban, minthogy végakaratához híven hamvait hazaszállíttatta, és 2005 óta a csernátoni temető őrzi. Felesége, Cseh Gábor Anna szintén utolsó kérésének tett eleget akkor, mikor könyvtárának jelentős részét hazaküldte Csernátonba, átadva annak további gondozását a Haszmann Pál Közművelődési Egyesületnek. Ezzel a gesztussal Cseh Tibor végképpen hazatért a szülőfaluba, halálában is segítve annak közösségét, világot járt könyvtára immár mindenki számára hasznosíthatóvá válik.
(dimény) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Székelyföldieket is elismertek (Külhoni Magyarságért Díj)
Tizenegy szervezet képviselője, illetve személyiség vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól tegnap Budapesten a Parlamentben. Elismerésben részesült a Diakónia Keresztyén Alapítvány és a Gyulafehévári Caritas, illetve a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is.
Semjén Zsolt köszöntőjében arról beszélt: a magyar nemzet egy és oszthatatlan, és csak akkor tudunk megmaradni csonkítatlanul, ha minden nemzetrész megőrzi örökségét. A díjról azt mondta: az annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek megőrzik és továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg. Potápi Árpád János beszédében azt mondta: 2011 óta minden évben olyan személyeknek, illetve szervezeteknek adják át az elismerést, akik a Szent István-i örökség továbbörökítői, akik a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben, a tudományban, a tömegtájékoztatásban, a gazdasági életben kiemelkedő tevékenységet végeznek. Idén megkapta az elismerést az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztyén Alapítvány, amely az élet megóvását, a betegek és hátrányos helyzetűek segítését, keresztény értékek képviseletét, az egyén és közösségi felelősségvállalás erősítését vallja feladatának, és jelenleg négyszáz gyermekkel foglalkozik. Ugyancsak elismerést kapott a Gyulafehévári Caritas, amelynek célja a szegénységben élők társadalmi reintegrációja, motivált és szakképzett személyzet biztosítása, mindezek által a helyi közösségek fejlesztése. A csernátoni Haszmann Pál Múzeum szintén a díjazottak között szerepel, az intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely magyar közösségnek.
A 2005-ben alakult Alsózelei Zele törzs elsődleges feladatának hagyományaink megőrzését, a népi kultúra értékeinek gyűjtését és védelmét tekinti, munkájukat az elismeréssel jutalmazták. A Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség, a Csemadok méltatása során elhangzott: az 1968. márciusi Csemadok-program igazi demokratikus áttörés volt a kisebbségi magyar politikában. A nemzetiségi kérdés rendezésére vonatkozóan az önigazgatás és a kollektív kisebbségi jogok alapján fogalmazta meg javaslatait. A nemzetiségi alkotmánytörvény kidolgozása mellett javasolta az államhatalmi és végrehajtó szervek melletti nemzetiségi szervek, köztük nemzetiségi minisztérium létrehozását, a magyarok számára hátrányos, 1960. évi közigazgatási elrendezés kiigazítását, valamint az 1945 után hozott magyarellenes jogszabályok felülvizsgálatát. A Csemadok 1989-ben párttá alakult, ennek ellenére 50 ezres tagságát mindmáig hatékonyan képes mozgósítani. A díjazottak közt szerepel Tamás Aladárné Szűcs Ilona tanítónő, aki 2011-ben felvette a magyar állampolgárságot, ezt követően a szlovák kormány megfosztotta szlovák állampolgárságától. Az idén 70 éves Magyar Szó napilapot is elismeréssel jutalmazták, a méltatás során elhangzott: 1955-től a világ legjobb magyar nyelvű napilapjaként tekintettek rá, számított, mit ír a Magyar Szó. A vajdasági újság felemelte szavát a délszláv háború esztelensége, a kényszermozgósítások, a kisebbségi jogok durva megsértése, csorbítása ellen. A vajdasági magyar közösségért, nemzeti önazonosságának megtartásáért és fejlesztéséért kapott kitüntetést a 47 éve működő civil szervezet, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője. A regionális vetélkedő évente 600 középiskolásnak ad alkalmat a bemutatkozásra, tudásuk összemérésére.
Szintén a díjazottak közt szerepel a Kárpátalja hetilap. A jelenleg 110 településre eljutó újságot a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapította, amely fontosnak tartja a magyar lakosság objektív tájékoztatását.
A kitüntetett svédországi Őrszavak Anyanyelvápoló Egyesületet a Svédországi Magyarok Országos Szövetsége alapította 1996-ban azzal a céllal, hogy évente rendezzen anyanyelvi táborokat, valamint szakmailag hangolja össze a svédországi magyar anyanyelv oktatását. A 9–10 napos anyanyelvi táborok témája minden évben egy magyar történelmi kor, mely kiegészül a Kárpát-medence földrajzának oktatásával. Idén Hunyadi Mátyás és kora lesz a fő téma.
A Kanadai Magyar Kulturális Tanács szintén elismerésben részesült, a szervezet célja összefogni a Kanadában működő magyar szervezeteket felekezeti hovatartozástól függetlenül, magyarságmegtartó munkájuk segítése és támogatása, megakadályozni minden romboló törekvést, és segítő kezet nyújtani a problémák megoldására.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszékre is hoztak
Kiosztották a Külhoni Magyarságért Díjakat
Tizenegy személyiség, illetve szervezet, intézmény – köztük a csernátoni Haszmann Pál Múzeum – képviselője vehette át a Külhoni Magyarságért Díjat Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettestől és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkártól kedden, Budapesten a magyar Parlamentben.
„A díj annak az elismerése és köszönete, hogy a kitüntetettek továbbépítik sajátosságaikat, és ezzel az egyetemes magyarságot őrzik meg” – fogalmazott Semjén Zsolt. Az idén az Erdélyi Református Egyházkerület által alapított Diakónia Keresztény Alapítvány kapott elismerést, továbbá a Gyulafehévári Caritas és a csernátoni Haszmann Pál Múzeum is a díjazottak között szerepelt.
A háromszéki intézmény 1973-ban nyitotta meg kapuját, azóta immár művelődési központként határainkon túl is számon tartják. Haszmann Pál pedagógus és Haszmanné Cseh Ida annak idején magángyűjteményüket ajánlották fel múzeumalapítás céljából a székely-magyar közösségnek.
A Külhoni Magyarságért Díjat 2011-ben alapították. A hagyomány szerint augusztus 20-a előtt adják át azoknak, akik Szent István szellemiségében végzik tevékenységüket, és ezzel a nemzet fennmaradását szolgálják.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Orbán Balázs-díj a család és a munka jegyében
Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkész, Laczkó-Albert Elemér gyergyóremetei polgármester és Ludescher László, a gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője az idei Orbán Balázs-díj kitüntetettje.
A Székelyföld Napok keretében immár negyedik éve adták át a legnagyobb székelyről, a „szegény báróról” elnevezett Orbán Balázs-díjat, a rendezvénynek idén a marosvásárhelyi Kultúrpalota adott otthont hétfőn este. A kitüntetést azoknak adományozza a három székelyföldi megye, akik a térség érdekében folytatnak kimagasló tevékenységet.
Amint Orbán Balázs leszögezte: minden tagoltsága ellenére Székelyföld egységes egészet alkot, ennek jegyében 2011-ben Kovács Piroska, Váncsa György és Simon Judit, 2012-ben Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona, tavaly pedig a Kós Károly évben három egyesület munkatársai vehették át az elismerést – ismertette B. Szabó Zsolt műsorvezető. „A család az a biztos pont, ahol önzetlen szeretetet lehet kapni, a munka pedig a megélhetéshez szükséges” – e kettőnek, amely nem egymást kizáró, hanem kiegészítő, az összehangolásáért járt idén a 70 milliméter átmérőjű, 4 milliméter vastag, kör alakú díj.
A Maros megyei RMDSZ politikai alelnöke, Péter Ferenc szovátai polgármester a díj névadójáról elmondta, a néppel a népért cselekedett, nem siránkozó, hanem cselekvő ember volt, harmincéves közéleti munkásságát A Székelyföld leírása című hatkötetes enciklopédiában tette közzé, miután bejárta Székelyföld minden zegét-zugát. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a térség jövőjét illetően a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hiszen „mindenki a mindennapokban hozzáad az értékekhez”.
„Ismerjük Székelyföld múltját, vállaljuk örökségét, ezen a szülőföldön kell magyarnak megmaradni. Erős Székelyföld erősebbé teszi Romániát is. Székelyföld jelentős változások előtt áll, reméljük, hamarosan eljön az az idő, amikor Maros megye román nemzetiségű tanácselnökével közösen adhatjuk át az Orbán Balázs-díjakat, mert ő is Székelyföld része” – fogalmazott Kelemen Hunor.
Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Lukács Bence Ákos konzul elmondta,  a díj szimbolikus jelentőségén túl becsüljük meg a jövőnket, és Orbán Balázshoz hasonló kitartással, lelkesedéssel maradjunk szülőföldünk szerelmesei.
„Székelyföld és a székelyek léteznek, egyiket sem kell kitalálni. Marosvásárhelyen és Marosszéken erősíteni kell a székely öntudatot, mert az erdélyi magyarság számára Székelyföld amolyan belső anyaországként kell működjön. Területi autonómiára van szükség, amely nemcsak erős, hanem valós önkormányzatiságot eredményez, hogy Székelyföldön Székelyföld lakói döntsenek saját sorsukról. Meg kell állítani az elmúlt 25 év tendenciáját, miszerint naponta átlagosan 65 magyarral vagyunk kevesebben. A mostani díjátadó kis lépés, de a nagy menetelés során elmaradhatatlan” – mondta az MPP elnöke, Biró Zsolt.
Az Orbán Balázs-díjra mindhárom megye egy-egy személyt jelöl évente. Kovászna megye nevében a kitüntetést Tamás Sándor tanácselnök Ráduly-Baka Zsuzsanna erősdi református lelkésznek adta át, aki hatodik gyerekét várva a háromszéki szórványmagyarság mozgatórugója, 145 fős gyülekezetében élteti a magyarságtudatot.
Hargita megye nevében az elismerést Borboly Csaba tanácselnök Laczkó-Albert Elemérnek, Gyergyóremete negyedik mandátumát töltő polgármesterének, négygyerekes családapának adta át, aki a következőt vallja: „Életünket szervezzük az értékek mentén. Igyekezzünk az értékek mentén élni”.
„Székelyföld a székelyek mellett a románoké és a romáké is, és nemcsak gazdag és szép, hanem szociális gondjai is vannak, szegény is. Az egymásra figyelés az egyik legnagyobb kihívás, amellyel meg kell küzdenünk” – fogalmazott az RMDSZ Maros megyei elnöke, Brassai Zsombor, aki a nagykárolyi születésű Ludescher Lászlónak adta át a díjat. A gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának vezetője hat megyében folytatott tevékenységet koordinál, és úgy érzi, ez az elismerés nemcsak neki, hanem a mellette álló csapat 11 éves munkásságának szól.
A rendezvényen fellépett a Tiberius Quartet, Kilyén Ilka színművésznő, Buta Árpád bariton és a Dzseztán együttes.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro

Látványos emlékév volt
Idén Gábor Áronra emlékeztünk
Pénteken Sepsiszentgyörgyön, a megyei önkormányzat gyűléstermében lezárult a Gábor Áron-emlékév. A beszélgetésen részt vettek a szervezésben szerepet vállaló közintézmények vezetői, akik néhány kritikát is megfogalmaztak.
Tamás Sándor megyevezető elmondása szerint az eddig szervezett emlékévek közül a Gábor Áron születésének 200. évfordulójára szervezett rendezvénysorozat volt a leglátványosabb. Váry O. Péter, az emlékbizottság elnöke időrendi sorrendben mutatta be az emlékév történéseit, megemlékezések helyszíneit, konferenciáit, kulturális előadásait, kiadványait. Három megvalósítás elmaradt ugyan, de jövő év március 15-én Csernátonban, a Haszmann Pál Múzeum kertjében újra felállítják az 1973-ban Dienes Attila által készített Gábor Áron-szobrot. Uzonban emlékparkot alakítanak ki, hiszen a kökösi ütközet Uzon határában is zajlott, és Gábor Áron holttestét előbb Tatrangi Sándor birtokára szállították, így itt lesz az emlékpark is. Az eresztevényi síremlék tetejére még el kell készíteni a Gyárfás Győző királyi főmérnök akarata szerinti díszítő elemet.
Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes vezetője a berecki kultúrotthon állapota miatt fogalmazott meg kritikát, hiszen ott is be szerették volna mutatni a Gábor Áronról szóló táncjátékot, de állítólag a hideg miatt nem tudták megtartani a bemutatót (erről Dimény Zoltán polgármesternek egészen más a véleménye – szerk.), Damokos Csaba képzőművész pedig felrótta, hogy az általa készített körképet úgy költöztették Szentgyörgyről Kézdivásárhelyre, hogy neki egy szót sem szóltak, pedig az az ő szellemi tulajdona. Szóba került egy Gábor Áronról szóló játékfilm készítésének ötlete is, de ez hatalmas összegbe kerülne, ami aligha térül meg.
Lévai Barna
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)