"Hankovszki Ferenc, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági lelkésze a II. Egyházmegyei Ifjúsági Találkozón elmondta, hogy az egyházmegyében az ifjúsági pasztoráció a 90-es évek elején indult. 1996-ban Reizer Pál püspök létrehozta a Világiak Apostolkodási Irodáját, amely bizonyos szinten magára vállalta az egyházmegyei ifjúsági élet szervezett fellendítését. Majd 1998 őszén az egyházmegye vezetése külön struktúraként létrehozta az Ifjúsági Irodát. Az egész egyházmegye fiatalságát csak a nagy találkozók tudják egybegyűjteni. Egy-két éves továbbképző tanfolyamokat szervezését tervezik. Vannak olyan szórvány falvak, ahol havonta egyszer van szentmise. Ilyen helyekre jönnek a szekták. /Elek György: Hankovszki Ferenc, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye ifjúsági lelkésze. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), okt. 23./"

Engedjük a múltat beszélni
Szatmár megye – Az emlékezés és a megbocsátás jegyében telt a deportálás hatvanötödik évfordulójára megrendezett eseménysorozat, melyen több mint harminc túlélő vett részt a megyéből és az országból.
Március 20-án a 65 éve deportáltak előtt tisztelegtek és „Engedjük a múltat beszélni” mottóval szerveztek ünnepségsorozatot a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezetének tagjai. Szombaton 10 órától ökumenikus misével vette kezdetét az egész napos programsorozat, melyen a még élő deportáltak, azok családtagjai, ismerősök vettek részt az ünnepi eseményen. Nm. és Ft. Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök magyarul, dr. Hankovsky Ferenc németül és Román János románul szólt az egybegyűltekhez. A prédikáció alatt elhangzott, hogy a rég megtörtént dolgokat nem tudjuk nem megtörténtekké tenni, de tanulhatunk belőle. A legfontosabb, hogy megtanuljuk tisztelni egymást, különben az emberiség elpusztul. Jézus és a deportáltak sorsa hasonló, mindannyiuk útját a gonosz uralta. A deportáltak örömmel és hittel bíztak az Úrban, így néhányan a múlt kálváriájának tanúiként közöttünk élhetnek ma is. Nem könnyű embertelen körülmények között embernek maradni, de a deportáltaknak sikerült, akik Krisztusba vetett hitük által a szenvedést örömmé változtatták, a megbocsátást pedig természtesnek veszik. Alexandru Tincu ortodox pap elmondta, hogy a deportálás szó azt jelenti erőszakkal elküldeni valakit messze földre, büntetésből. A XX. század nagyon zaklatott időszak volt, sok vér folyt, sok könnycsepp gördült és közben új mártírok születtek. A Székesegyházban jelen lévő hívek megkönnyezték a megemlékezést, melyet a Maestoso kórus által előadott énekek még meghatóbbá tettek. A fiatalok ajkáról elhangzóAve Maria igazán áthatotta a pillanatot, és szinte megállt az idő is, minden elcsendesült és felemelő pillanatokat élhetett át mindenki aki jelenlétével tisztelgett a deportáltak előtt.
Ünnepi köszöntők
Németország temesvári főkonzulja, Klaus Brennecke beszédében a 65 éve történt tragikus eseményekre, a háború okozta veszteségekre vonatkoztatott, megemlékezve a Romániából elhurcolt németek szenvedéséről. Üzenet az volt, hogy az emberiségnek el kell kerülni a hasonló eseményeket a jövőben. A Deportáltak Szövetségének elnöke, Ignaz B. Fischer mondott ünnepi beszédet, melyben részletesen elmondta saját élményeit, hiszen ő is deportált volt. A múlt üzenete a jövő számára, hogy kerülhetjük el a jövőben a hasonló eseményeket, és azon kell fáradoznunk, soha többé ne legyen zsarnokság és önkényuralom a világon. Ovidiu Gant, a Német Demokrata Fórum képviselője és Cristoph Klein, a szebeni evangélikus püspök is megemlékezett a 65 éve történt tragikus eseményekről, a 80 000 deportáltról, akiknek csupán harmada élte át a megpróbáltatásokat.
Kulturális műsor
A sváb deportáltak megemlékézese a szatmárnémetiben található Sváb házban megszervezett kulturális műsorral lett színesebb, melyen a Johann Ettinger Német Líceum diákjai mutatták be előadásaikat. A diákok német táncokat, énekeket, verseket adtak elő, akiket a líceum tanítónői és Kuki Zsolt tanár készített fel. A gyerekek fellépését megelőzően Dr. R. Graf kolozsvári történész professzor tartott előadást a deportálásról, említést téve a tragikus esemény következményeiről is. Johann Forstenheizler, a Német Demokrata Fórum Szatmár megyei szervezetének elnöke elmondta évről évre megszervezik a deportáltak megemlékezését, akik egyre fogynak. Szatmárnémetiben több mint harminc megyénkbeli és több mint tíz más megyéből érkezett deportált volt jelen, akik közül a legfiatalabb 83 éves volt. A történelmi előadáshoz hozzászólók kitértek az esemény mottójára, „Engedjük a múltat beszélni”. A mottót az elnök magyarázta el a jelen lévőknek, aki az ünnepi eseményre összeállított kötetet is bemutatta, melyet aztán szétosztottak a jelen lévők között.
 Forrás: erdon.ro

X. Jakabffy Napok Szatmárnémetiben
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület kezdeményezésére és szervezésében, Muzsnay Árpád alelnök kitartásának és elkötelezettségének köszönhetően 2011. május 20–21-én immár tizedik alkalommal rendezték meg Szatmárnémetiben a Jakabffy Napok néven ismertté vált kisebbségi tanácskozást, idén a lugosi származású és Szatmárnémetiben nyugvó Jakabffy Elemér politikus, író és lapszerkesztő születésének 130-ik évfordulója alkalmából Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században – Kisebbségi jogok a Népszövetségtől az Európai Unióig – címmel.
Kárpát-medencei magyar politikusok, kisebbség-kutatók és történészek részvételével a május 20-án, pénteken zajló tanácskozáshoz még egy jeles esemény tartozott, a késő délutáni órákban az előadók és meghívottak Szatmárhegyre, a néhai Kossuth-díjas Páskándi Géza szülőfalujába látogattak, s együtt koszorúzták meg a költő, próza- és drámaíró szülőháza helyét megjelölő emléktáblát és a falu központjában található mellszobrát.
A X. Jakabffy Napok május 21-én, szombat délelőtt a Jakabffy Elemér, neves kisebbségi politikus sírjának és a Szamos parti városban található egykori lakóháza emléktáblájának megkoszorúzásával ért véget.
A Szatmári Megyei Múzeum Vécsey-házi képzőművészeti részlegének I. emeleti termében a Kisebbségvédelem a XX. és XXI. században – Kisebbségi jogok a Népszövetségtől az Európai Unióig című tanácskozást a szervező Muzsnay Árpád, újságíró, az EMKE alelnöke nyitotta meg, és köszöntőt mondott Schönberger Jenő, a római katolikus egyház szatmári megyéspüspöke.
Varga Attila, jogász, parlamenti képviselő vezetésével elsőként Szekernyés János, közíró, temesvári helytörténész „Jakabffy Elemér, a kisebbségi jogok védelmének letéteményese” című előadása hangzott el, majd Csapody Miklós, az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa Jakabffy kultúrpolitikai felfogásáról értekezett. A kolozsvári Székely István, politológus, a Jakabffy által alapított Magyar Kisebbség folyóirat mai főszerkesztője a kulturális autonómia lehetőségeit és annak dilemmáit boncolgatta. Bálint-Pataki József, tanár, könyvtáros Budapestről „Neve több volt, mint áruvédjegy” - Határon Túli Magyarok Hivatala, mint kormányzati intézmény című értekezése különösen izgalmas volt, hiszen Bálint-Pataki a HTMH-nak indulásától munkatársa, 2002-től néhány éven át az elnöke volt.
Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés korábbi elnöke, a Magyar Parlament Nemzeti Összetartozás Bizottságának alelnöke vezette a tanácskozás délutáni felét, ebben a részben négy utódállamból meghívott előadó szólt a kisebbségpolitika más-más aspektusairól. Elsőként Göncz László, történész, Lendván élő parlamenti képviselő a szlovéniai kisebbségvédelem időszerű kihívásáról, az általános nemzetiségi törvény elfogadásának esélyeiről tartott előadást. A jelenlevők meghallgathatták Köteles Lászlónak, az MKP Szepsiben élő politikusának előadását „Magyarként Csehszlovákiától Szlovákiáig – Kisebbségként a XX. századi Felvidéken” témakörben, a kijevi Tóth Mihály, jogásznak „Kisebbségi nyelvhasználati jogok és a nemzeti önazonosság megőrzése Ukrajnában”, valamint Varga Attila, romániai magyar parlamenti képviselőnek „Az emberi méltóság és a kisebbségi léthelyzet” című előadását.
A tanácskozás délutáni folytatásában Katona Tamás budapesti történész, nyugalmazott nagykövet vezetésével előadás hangzott el a kolozsvári Eckstein-Kovács Péter, jogász, elnöki tanácsostól „Egy sajátos helyzetű kisebbség, a romák jogvédelme” címmel. Tabajdi Csaba, EP képviselő „Az Európai Unió kisebbségvédelmi rendszerének lehetőségeiről és korlátairól”, Szili Katalin pedig „Autonómiaformákról és lehetőségeikről Európában és a Kárpát-medencében” fejtette ki gondolatait. Őket követte Duray Miklós felvidéki politikus, közíró, akinek előadása: „Változatlanság a változóban – Hogyan befolyásolta az EU-hoz való csatlakozás az elszakított magyar nemzetrészek helyzetét “ címet viselte.
A résztvevők aznap még részt vettek a szatmárhegyi Páskándi-megemlékezésen, ahol megkoszorúzták a költő szülőházának helyét jelölő emléktáblát és a falu központjában lévő mellszobrot. Köszöntőt mondott Daniel David, Szatmárhegy polgármestere, Huszti Gyula, a szatmárhegyi RMDSZ-szervezet elnöke, Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja. A megemlékezés ünnepi szónokai a budapesti Csapody Miklós irodalomtörténész és a szatmárnémeti Felician Pop író voltak. A megemlékezésen közreműködtek a Szatmárhegyi Általános Iskola diákjai Kovács Franciska és Zilahi-Kató Klára tanerők vezetésével, aki Páskándi Géza verseiből adtak elő egy összeállítást.
Sor került ajándékkönyvek ünnepélyes átadására is a Szatmárhegyi Községi Könyvtárnak. Elsőként Kádas Jánosné Pásztor Katalin a Tolcsva Jövőjéért Közalapítvány nevében közel kétezer kötetet tartalmazó könyvcsomagot adott át, a szállításban Tolcsva önkormányzata segítkezett, a község elöljárói is részt vettek a megemlékezésen. Gazdagította a könyvtárat Muzsnay Árpád, az EMKE alelnöke és Csapody Miklós is. A könyvtárban megtekinthető a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum által összeállított kiállítás, amely Páskándi Géza életét, irodalmi munkásságát mutatja be az oda látogatóknak.
Május 21-én Jakabffy Elemér szatmári sírjánál imát mondott Hankovszky Ferenc püspöki helynök, beszédet tartott Varga Attila, az RMDSZ szatmári parlamenti képviselője és a szülőföld nevében Sallai István lugosi orvos. Jakabffy Elemér egykori lakóházának megkoszorúzásával ért véget a megemlékezés.
A X. Jakabffy Napok és a Páskándi-megemlékezés az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület szervezésében került megrendezésre, amelyet Szatmár Megyei Tanács támogatta. A szervezést Muzsnay Árpád irányította.
Felvidék.ma

Szombaton örök nyugalomra helyezték Dr. Bura Lászlót
Szeptember 6-án, szombaton tizenegy órától temette Dr. Bura Lászlót Nm. és Ft. Schönberger Jenő püspök a szatmárnémeti, híd melletti temetőben. A gyászoló család és rokonok, az egyházmegye papjai, barátok, tisztelők jelenlétében Ft. Hankovszky Ferenc püspöki helynök mondott szentbeszédet, melyben a feltámadás reményével vigasztalt, az igazi jutalomról beszélt, méltatta a kedves barátot. Az elhangzott szentbeszéd gondolataiból szemlézünk.
Jó embernek lenni: „A halálról voltaképpen nincs is mit mondanunk. Csak arra gondolhatunk, ami előtte volt, vagy ami hitünk szerint utána történik. Ami elhunyt testvérünkkel halála előtt történt, az minden kedves gyászoló családtag és ismerős előtt tudott és ismert dolog. Főleg Laci bácsi esetében, akinek termékeny élete itt zajlott mindenki szeme előtt és mindenki gazdagodására. (...) A felolvasott evangélium Jézus feltámadásáról szólt. A halál inkább csak fájdalommal tölt el, és nem szeretünk vele foglalkozni, a feltámadás kérdése viszont, a halál utáni élet már sokkal jobban izgat bennünket. Ha nincs feltámadás, akkor Krisztus sem támadt fel. Ám Krisztus feltámadt - vallja szent Pál. Ezt figyelembe kell vennünk.
Ha csak ebben az életben reménykedtünk Krisztusban, szánalomra vagyunk méltóbbak minden embernél. Ez azt jelenti, hogy nekünk Krisztus nem csak azért fontos, mert szép dolgokat hirdetett, ami szerint élnünk kell. Ez fontos, erre figyelnünk kell, és eszerint kell alakítanunk az életünket. De az a legfontosabb, hogy mi lesz ennek az életnek a kimenetele. Ha Jézus tanítása csak annyit volt, hogy jók legyünk itt a földön s jóságunkért úgy, ahogy jutalmat kapjunk, szerintem kevés. Kétségtelen, jó embernek lenni nagy jutalom már itt a földön is, de minden jót elsöpör a halál. Nem is beszélve arról, hogy a jóság legtöbbször nem is talál viszonzásra itt a földön.
Akkor tehát a jó élet nem mindig sikeres, nem mindig kapja meg a földön jutalmát. Ezért kevés, ha Jézusban csak erre az életre vonatkozóan remélünk. Hiszen erre az életre vonatkozóan ő szintén nem a legjobb példa, mert ő sem kapta meg evilági életének jóságáért a jutalmat. A kereszten halt meg. De ezután feltámadt. Tehát Istentől kapta meg jutalmát mindenért.
Elhunyt testvérünk életében is ez a legnagyobb dolog, a legnagyobb siker, hogy fel fog támadni. A jóságáért reméljük egy örökké boldog életre. Ez fog tehát történni a halál után."
Minden erejét az örömhírnek áldozta: „Jól tudjuk, hogy Pál apostol számára az egész Evangélium összefoglalható volt egyetlen mondatban: 'Krisztus meghalt érettünk.' Önmagában véve megdöbbentő tény, amit ez a mondat megállapít. De Pál apostol szemében világraszóló örömüzenet forrásává és tartalmává lett azóta, hogy a damaszkuszi úton találkozott a feltámadt Krisztussal. Ettől kezdve nem akart másról tudni és mást hirdetni, mint a megfeszítet és feltámadt Krisztust. Úgy érzem, kedves elhunytunk a maga területén és tehetségével Szent Pálhoz hasonlóan apostola volt ennek az örömhírnek. Erre áldozta minden erejét.
Laci bácsi mindig számba vette erejét. Nem is a haláltól félt, hanem a rá váró, magának betervezett sok tennivaló miatt aggódott az utóbbi időben. Halála előtt pár órával még arról beszélt nekem, mi lesz annak a cikksorozatnak a címe és tartalma Hám Jánosról, amire az Egyházmegye megbízásából kértem, hogy írjon majd. De néhány héttel ezelőtt - talán megérezve valamit - alázattal beszélt arról is, ha Isten úgy látja jónak, várja a „behívót".
Erőink számbavételében példaként járt tehát előttünk. Sokszor beszélt arról, hogy meddig futja ereje. Teste meggyengült motorja meddig engedi. Laci bácsi már évek óta tudta, hogy súlyos beteg. Amikor elkezdődött ez a folyamat, akkor mindjárt vége is lehetett volna. De mivel nem így volt, mindig azt mondta, hogy minden órát, akár évet úgy tekint, ajándék arra, hogy dolgozzon, és feladatát végezze.
Furcsa lenne, ha valaki 50-60 évesen is még csak készülne élete feladatára. Erre az időre már ki kell adnunk magunkból azt az erőt, amit mások szolgálatára kaptunk. Erre az időre már jócskán és bőven mások hasznára és boldogságára kell élnünk. Ha Laci bácsira gondolunk, mondhatjuk, hogy bármilyen kényszerű volt életének befejezése, halála pillanatáig, 83 évesen is példaértékűen teljesítette Istentől kapott feladatát, melyet állandóan kutatott."
Mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott: „Általában az emberi életnek egyes mozzanatait külön-külön szemlélve úgy tűnik, mintha esetleges, külső hatások idéznék elő. Mintha egymástól független epizódok volnának, mindössze az fűzi össze egybe, hogy időben egymás után történnek és ugyanazzal a személlyel esnek meg.
Laci bácsi életét ismerve azt merem mondani, hogy nem összefüggéstelenül egymásután következő mozzanatokból állt élete, hanem fellelhető benne egy vonalvezetés. Az epizódok életében olyanok, mint a jó színdarabban: nem véletlenül kerülnek bele, hanem az egész cselekménnyel összefüggésben vannak. Ezért mindent, ami vele történt, Isten akaratának tudott be és hitte, hogy mindez a javára válik, még ha szenvedés is érte.
Azt hiszem, hogy alig akad olyan hívő, aki még ne mondta volna valakinek, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra válik. Erről sokszor beszélgettünk egymással. Valóban így van ez? Nos, hogy is van ezzel a szent páli üzenettel?
Kétszer van ebben a kis szentírási részben az a szó, hogy „azoknak". Az egyik után következik ez a kiegészítés: akiket Isten elhívott. Itt az ekleo szó áll: azt jelenti, hogy a kihívottak közössége. Tehát a kihívottaknak szól ez a rész. Azaz, akik megtudták, hogy Isten őket úgy szereti, hogy egyszülött Fiát adta értünk és ezért viszontszerethetik Istent. Isten kezdte el a nagy szeretet irántunk; akik átélték, hogy ez a megpróbáló, néha lesújtó Isten lényegében szerető Isten, azoknak szól ez a rész. Azoknak minden a javukra szolgál. De - nem tüstént. És itt van az alapvető tévedésünk, valahogy úgy gondoljuk, ha az egyik kezével megpróbál, akkor a másik kezével rögtön tegyen csodát, simogasson. Nem, Isten órája nem a mi óránk szerint ketyeg. Isten óráját nem tudjuk befolyásolni. Tehát, akik Istent szeretik és az Ő kiválasztottai, azoknak előbb-utóbb minden a javukra szolgál."
Isten vonzása: „Mi más lehetne a kívánságunk, minthogy László testvérünk elnyerje az üdvösséget, és Istenhez kerüljön. Laci bácsi küzdelmes keresztény életet élő férfi volt. Nehéz időben is kitartott a Krisztus-követés mellett. Fontosnak tartotta az eszményképeket, ezért szorgalmazta a szent elődök, Hám János és Scheffler János példaképeit. Jól tudta a maga életéből, hogy egészen Isten akarata szerint élni nem könnyű dolog. Hitvallóan élt. Templomban meg volt a maga helye. Legalábbis én őrzök ilyen emléket. Isten nagy szeretetének jele, hogy pár órával halála előtt tiszta öntudattal gyónt és áldozott.
Laci bácsi. Te Isten felé tartasz, nem a magad erejéből, hanem Isten vonzása miatt. Amit csak tudtál, összegyűjtöttél életedben erre a találkozásra. Mi imánkkal támogatunk, hogy Isten tetszésére és örök üdvödre szolgáljon ez a találkozás. Mindezt húsvéti hittel, a feltámadás hitével mondom és tárom Isten elé."
Bura László (Szatmárnémeti, 1932. március 31. − Szatmárnémeti, 2014. augusztus 31.)

Vatikánban az iratcsomó
Schönberger Jenő püspök október 28-án átadta a Szenttéavatási Kongregációnak azt az iratköteget, amely Hám János püspök boldoggá avatási folyamatának egyházmegyei szakasza során készült.
Személyesen vitte el Schönberger Jenő püspök október 28-án a Vatikánba, a Szenttéavatási Kongregációhoz azt az iratcsomót, amely Isten szolgája Hám János püspök boldoggá avatási folyamata egyházmegyei szakaszának eredményeit mutatja be. Az iratanyag azokat a dokumentumokat, leírásokat tartalmazza, amelyek igazolják és alátámasztják, hogy Hám János istenes életet élt, hősies fokon gyakorolta az erényeket, és példaképül lehet állítani a hívek elé. Tartalmazza ugyanakkor mindazokat az írásokat, nyilatkozatokat, amelyek segíthetnek abban, hogy a kongregáció egységes képet alkothasson róla.
Az iratcsomót a püspök által, az egyházmegyei szakasz elején kijelölt egyházmegyei bíróság állította össze - az említett szakasz posztulátora Ruppert József piarista atya volt. Ő is jelen volt az átadáskor Rómában, ahogy az egyházmegyei bíróság másik tagja, Dr. Hankovszky Ferenc püspöki helynök.
Ezzel ténylegesen lezárult a boldoggá avatási folyamat egyházmegyei szakasza és megkezdődött a vatikáni szakasz, amelyben Szenttéavatási Kongregáció szakértői, tudós teológusai végzik el a megfelelő vizsgálatokat és kutatásokat.
szatmar.ro