December 21-én Marosvásárhelyen több forradalmárt fogadott Csegzi Sándor alpolgármester és Cioban Maria jegyző, mindössze két önkormányzati képviselő volt jelen a megemlékezésen, köztük az RMDSZ nevében dr. Bakos Levente. A találkozón Csegzi Sándor emlékezett az 1989. decemberében történtekre, rámutatva, olyan korszakot nyitott meg, amely lehetővé tette a gondolat szabadságát, a szabad véleménynyilvánítást, ami a rendszerváltás egyik legnagyobb eredménye. A rendezvényt két incidens is megzavarta. Hamar Alpár Benjámin kétnyelvű táblával fogadta a hivatalosságokat, amelyen az állt: Gusa gyilkos. Ezáltal fejezte ki tiltakozását, hogy a temesvári események véres elfojtásában részt vállaló egykori tábornoknak szobrot állítsanak Marosvásárhelyen. A forradalmár, aki 1989-ben megsebesült elmondta, csatlakozik Tőkés László püspök Európa Parlamenti képviselő által kezdeményezett törvényszéki eljáráshoz, amivel szeretnék megakadályozni a szoborállítást. Emellett az egyik forradalmárszervezet nyilvánosan kijelentette, hogy nem koszorúzza meg az emlékművet, mert a marosvásárhelyi tanács többéves ígérete ellenére nem állított egy tisztességesebb köztéri emlékművet a mártírok tiszteletére, ezzel szemben elfogadták azt a határozattervezetet, amely jóváhagyta a forradalom elfojtásában részt vállaló egykori tábornok szobrának felállítását. A emlékezése szépséghibája, hogy a református és a katolikus egyházfelekezetek képviselőin kívül senki sem szólalt meg magyarul, holott az áldozatok és a forradalmárok között is voltak magyarok. /Vajda György: A forradalom 20. évfordulójára emlékeztek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 22./

Döntött a törvényszék: ne legyen Gusa-szobor!
A Maros Megyei Törvényszék helyt adott Tőkés László keresetének: semmissé nyilvánította a Gusa-szobor Marosvásárhelyen történő felállítására vonatkozó helyi tanácsi határozatot. A végzés nem jogerős, a tanácsfellebbezhet.
Bár eleinte június 11-ére időzítették az ítélethirdetést a Gusa-szobor perében, majd 16-ára halasztották, végül tegnap hozták nyilvánosságra a bíró döntését. Ennek értelmében a törvényszék helyt adott a Tőkés László által benyújtott keresetnek valamint a Hamar-Alpár Benjámin által benyújtott beavatkozási kérelemnek és semmissé nyilvánította a Gusa-szobor felállítására vonatkozó tanácsi határozatot. Dr. Kincses Előd, Tőkés László ügyvédje a Népújság kérdésére elmondta, örömmel vette tudomásul, hogy ezúttal a Maros Megyei Törvényszék korrektül alkalmazta a törvényt és hatályon kívül helyezte a szóban forgó határozatot. "A tanácsi határozat nyomán egy olyan szobrot akartak felállítani Marosvásárhelyen, amely a város szégyenfoltja lett volna. Az ítélet nem jogerős, a tanács dönthet úgy, hogy fellebbezést nyújt be, de nem hiszem, hogy sikerrel járna, hisz az ítélet teljes mértékben megalapozott. Ha mégis megteszi, a Táblabíróság mondja ki az utolsó szót" – nyilatkozta az ügyvéd. Kincses szerint a bizonyítási eljárás során bemutatott bizonyítékok teljes mértékben igazolták, hogy Stefan Gusa közvetlenül felelős a temesvári sortüzek és az otopeni-i összecsapások áldozataiért.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

Meggyalázott forradalmi emlék: szemétbe került a magyar nyelvű márványtábla
Az 1989-es forradalom meggyalázásának és a mártírok semmibevételének tartják a Maros megyei hatóságok viselkedését a huszonkét évvel ezelőtti decemberi események szenvedő alanyai. A forradalmárszervezetek vezetői azok után nyilatkoztak így a Krónikának, miután lapunk felfedezte, hogy az áldozatok emlékére évekkel ezelőtt készült magyar nyelvű márványtábla nem hogy nem került a prefektúra homlokzatára, de kettétörve, egy lépcső alatt, a szemétlapát és a seprű mellett hányódik.
Hányatott sors. Soha nem helyezték ki a Maros megyei prefektúrára a magyar nyelvű emléktáblát
Sosem helyezték ki
„Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” – ez a szöveg áll azon a márványtáblán, amelynek évekkel ezelőtt fel kellett volna kerülnie a Maros megyei önkormányzat és a prefektúra által közösen használt épület homlokzatára. A márványlapot nemcsak hogy nem helyezték a főbejárat melletti falon álló román nyelvű tábla mellé, de ismeretlen tettesek kettétörték azt, és a szemétbe hajították. A tönkretett táblára teljesen véletlenül bukkantunk rá, amikor Marius Paşcan prefektusra várakozva, az évszázados szecessziós épület zegzugait fürkésztük. A szöveggel a falnak támasztva, a takarítónő kellékei mellett, a seprű és a szemétlapát társaságában, a harmadik emeletre vezető lépcső alatt hevert.
Senki nem tud semmit
Tudván, hogy ezelőtt tíz évvel az egykori szociáldemokrata prefektus kabinetfőnökének irodájában porosodott, a jelenlegi kabinetfőnökhöz fordultunk. Mircea Munteanu meglepődve vette tudomásul a tábla létét. „Életemben nem láttam a táblát. Amikor átvettem az irodát, itt biztos nem volt” – jelentette ki Marius Paşcan prefektus tanácsosa. Hasonlóan nyilatkozott a szomszédos helyiségben dolgozó titkárnő és a sajtószóvivő is. Bárczi Győző alprefektus sem tudott a márványtábla létéről. Ő azonban úgy véli, még ha egyben is lenne, nem kellene felaggatni a homlokzatra, inkább a többit kellene eltávolítani. Ezek nagy része a magyarságot sértő történelmi hamisításokat tartalmaznak. Miután Marius Paşcant is sikerült meglepnünk a lépcső alatti látvánnyal, a kormánymegbízott megígérte, hogy utánanéz, honnan és miként kerülhetett oda a tábla.
„Semmibe vesznek, meggyaláznak”
Annak ellenére, hogy a December 21. Mártírváros Egyesület székhelye is ugyanabban az épületben található, a forradalmárszervezet tagjai sem tudtak a széttört tábláról. Hamar Alpár Benjámin azok után szedte össze a szemétből, és vitte be az irodájába a márványlapot, miután lapunk értesítette a hollétéről. „Tudtam, hogy valahol kell lennie egy táblának, amely a számos ígéret ellenére soha nem került ki a falra. Azt viszont nem hittem volna, hogy valakit annyira is zavar, hogy eltörje. Bárczi Győző alprefektus azt mondta, hogy csak az épület üzemeltetőjének engedélyével vehetem el a szemétlapát mellől, én viszont úgy döntöttem: lehozom az irodánkba, innen biztos nem tűnik el” – mondta el lapunknak Hamar Alpár Benjámin, miután biztonságba helyezte a márványlapot. Továbbá hozzáfűzte: kérni fogja a megyei önkormányzattól és a prefektúrától a törött vagy kicserélt tábla kihelyezését.
„Ezért éhségsztrájkolhattam annak idején!” – háborodott fel a hír hallatán Vasile Francisc Ilcu, a Memorial ’89 Marosvásárhely Mártírváros Egyesület alapító elnöke. A középkorú forradalmár évekkel ezelőtt hetekig tiltakozott amiatt, hogy a hatóságok nem engedélyezik a magyar nyelvű tábla kihelyezését a román nyelvű emlékmű mellé.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Tőkés: fennáll annak a veszélye, hogy a kommunisták utódai visszatérjenek
Marosvásárhelyre látogatott 2012. február 24-én Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, EP-képviselő, ahol a helyi December 21. Mártírváros Egyesület tagjaival együtt a kom- munizmus áldozataira emlékezett, illetve felkérésükre a forradal- már-státusz érdekében közbenjárt. „Sajnos Romániában még nem jelöltek ki emléknapot a kommunizmus áldozatainak tiszteletére, mert a forradalmárok nem tudtak megegyezni a dátumban. Magyarországon viszont néhány éve február 25-én megtartják A Kommunizmus Áldozatainak Emléknapját”– mondotta elöljáróban Tőkés László. Az Európai Parlamentben augusztus 24-ét jelölték ki a Totalitárius Rendszerek Áldozatainak Emléknapjává, amelyet az Európai Unió tagállamai opcionális megtarthatnak. Magyarországon az 1946-os parlamenti választásokon a Független Kisgazdapárt nyert, ezért 1947. február 25-én a párt főtitkárát, Kovács Bélát a megszálló szovjet katonai hatóságok jogtalanul letartóztatták és a Szovjetunióba hurcolták, ahol nyolc évet töltött fogságban.
„Látogatásom másik apropója, hogy a December 21. Egyesület felkért, járjak közben a forradalmári státusz elismeréséért, hiszen tavaly novemberben a román kormány eltörölte a kedvezményeket, mintegy megszüntette a forradalmári státuszt. Ebből is látszik, hogy a romániai posztkommunista rendszer kettős játékot űz: előbb kedvezményeket adtak, hogy elhallgattassák a rendszer ellenzőit, majd felhígították a forradalmári státuszt azzal, hogy mindenféle beépített szekuristának igazolványt adtak és összemosták az áldozatot és a tettest, most pedig egyszerűen mindent eltörölnek, mert azt mondják, hogy túl sok a csaló. Néhány PDL-s tavaly azzal próbálkozott, hogy Temesvár helyett Iaşi-t ismerjék el forradalmi városnak, korábban pedig a CNSAS-ból kizárták Marius Opreát. Így lepleződik le a rendszer.
Az idei választásokon fennáll annak a veszélye, hogy a kommunisták utódai, élükön Victor Pontával, visszatérjenek. A volt kommunista, jelenleg uniós országokban Románia lenne az egyetlen, ahol ez megtörténhet”– fogalmazott Tőkés László. Hozzátette: a 2008-as prágai konferencián közös európai állásfoglalást kezdeményeztek a kommunizmus rémtetteinek elítéléséért. Erdélyi képviselőnk az ügyet azóta is nemzetközivé akarja tenni, mivel a nyugati EP-képviselőknek nincs személyes tapasztalata erről. „Meg kell velük ismertetni, mert fogalmuk sincs arról, hogy mi történt a kommunizmus alatt, hogy 100 millió áldozatot követelt a rendszer. A nürnbergihez hasonló pert akarunk a kommunista vétkesek ellen” – mondotta az EMNT elnöke.
Konkrét javaslatként elhangzott, hogy a volt szekusok és nomenklaturisták vagyonát, érdemtelenül magas fizetését és nyugdíját kell megvonni, és szétosztani a valódi forradalmárok között, azok között, akik megérdemlik. Azt pedig, hogy ki a valódi forradalmár és ki a csaló, szakembereknek kellene eldönteniük.
Kincses Előd ügyvéd szerint azokat mindenképpen megilletnék a kedvezmények, akik balesetet vagy sérülést szenvedtek, illetve az elhunytak leszármazottait. „Huszonkét éve harcolunk ezért, és egyre nehezebb ezt eldönteni, de Dan Voinea tábornok szerint 70-80%-ban tudják, hogy kik a vétkesek, a dossziékat pedig titkosan őrzik”– mondta Kincses Előd, aki felsorolta annak a 10 személynek a nevét, akit az 1956-os szabadságharc kapcsán 1958 szemptemberében kommunizmusellenes tevékenység miatt Kolozsváron elítéltek és kivégeztek: Szoboszlay Aladár, Huszár József, Alexandru Fântânaru, Tamás Imre, Tamás Dezső, Orbán István, Orbán Károly, Lukács István, Kónya István és Ábrahám Árpád. „Elértem, hogy őket és további 47 elítéltet felmentették, tehát örököseiknek joguk van a kártérítéshez”– mondotta Kincses.
A December 21. Mártírváros Egyesület vezetői, Hamar Alpár Benjámin elnök és Emil Târnăvean alelnök szerint nagyjából 2600-3000 álforradalmárnak van igazolványa, mindez úgy, hogy 2004-től kezdve ügyészek feladata volt átvizsgálni és leleplezni a csalókat.
Erdély.ma

Történelmi igazságtétel nélkül nem létezik társadalmi igazságosság
”A posztkommunista rezsim erkölcsileg devalválta a forradalmi értékeket”
A kommunizmus áldozatainak emléknapján (amely Magyarországon február 25-e) tartott közös sajtótájékoztatót tegnap a marosvásárhelyi demokráciaközpontban Tőkés László európai parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke Kincses Előd ügyvéddel, illetve a December 21 – Marosvásárhely Mártírváros Forradalmáregyesület elnökével, Hamar Alpárral és alelnökével, Târnaveanu Emillel.
Tőkés László szerint évekkel ezelőtt javasolták, hogy Romániában is legyen egy emléknapja a kommunizmus áldozatainak, azonban a forradalmárok nem jutottak megegyezésre, így aztán elsikkadt az ügy. Az Európai Parlament két évvel ezelőtt augusztus 24- ét javasolta emléknapnak, ezt azóta több ország átvette, Románia azonban nem csatlakozott az ügyhöz.
Elmondta, kettős alkalomból jött Marosvásárhelyre, egyrészt a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából, másfelől arra a megkeresésre válaszolva, amelyet a fent említett forradalmáregyesület vezetőségétől kapott, amelyben felvetették a forradalmároknak járó kedvezmények tavaly történt megvonását, amellyel tulajdonképpen megszüntették a forradalmár státust, és emiatt szolidaritását fejezi ki az igazi forradalmárokkal. “Megállapítható, hogy kezdettől fogva hamis játékot űzött a posztkommunista rendszer a forradalmárokkal. Kezdetben mintegy lefizetésképpen semlegesíteni akarván a forradalmárokat, megbecsülést színlelt, és honorálta az érdemeiket. Később ezt felhígította a szekusokkal, a kakukkfiókákkal, erkölcsileg teljesen devalválva a forradalmi értékeket, megalázva a forradalmárokat ezáltal, mert együtt volt a tettes és az áldozat”.
Azért is jött, hogy tiltakozzék a történelemhamisítás ellen, a forradalmárok megalázása ellen, és “kiálljon az igazság mellett” Marosvásárhelyen, “a fekete március városában”. Kijelentette: fel kell tárni az igazságot, meg kell akadályozni a történelemhamisítást, el kell ismerni az áldozatok és a harcosok érdemeit, igazságtételre van szükség történelmi és társadalmi viszonylatban, mert történelmi igazságtétel nélkül nem létezik társadalmi igazságosság. Ugyanakkor szomorúan állapította meg, hogy megint egy olyan választásnak nézünk elébe, amellyel Románia csúcsot fog dönteni, mert várhatóan újból visszatérnek a kommunisták. – Harcolnunk kell a rendszerváltás folytatásáért, az erkölcsi megújulásért, az erkölcsi válság leküzdéséért, jelentette ki, ilyen szempontból példamutatónak nevezve a magyar alkotmányt, amely kimondja, hogy a nemzeti szocialista és a kommunista bűnök nem évülnek el. Káin és Ábel történetét idézve jelentette ki: “számomra erkölcsi kérdés az igazságtétel, a kommunizmus áldozatainak az ügye”. Emlékeztetett, hogy Isten megátkozta Káint, aki megölte a testvérét, mondván, hogy Ábel vére az égbe kiált. A kommunizmus áldozatainak is az égbe kiált a vére, mondta, hangsúlyozva, hogy a társadalom erkölcsi megújulása révén lehet feloldani ezt az átkot, mert “enélkül nem beszélhetünk jövőről”.
Kincses Előd az emléknap kapcsán a Szoboszlai-per elítéltjeinek névsorát olvasta fel, akik 1956-ban már páneurópaiságról beszéltek.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Románok is tiltakoznak a vásárhelyi ’89-es magyar tábláért
Számos ígéret, egyezség és döntés ellenére a mai napig sem helyezték ki Marosvásárhely egykori városházának a falára azt a magyar nyelvű márványtáblát, amellyel a ’89-es forradalom hőseinek állítottak volna emléket. Míg a román szöveg ott áll évek óta a jelenleg a Maros megyei önkormányzat és a prefektúra által használt egykori városháza főbejáratánál, a rég elkészült magyar márványtáblát összetörve, az épület egyik folyosóján találtuk meg. A Krónika a tavasz folyamán számolt be annak a magyar nyelvű márványtáblának a mostoha sorsáról, amelyet Marosvásárhely ’89-es forradalmárjai a román nyelvű szöveg alá vagy mellé szeretnének elhelyezni.
A hercehurca, ígérgetések, egyezségek hiábavaló megkötése több mint tíz éve tart.
„A magyar tábla kálváriája több mint egy évtizedes múltra tekint viszsza – idézte fel megkeresésünkre Vasile Ilcu, a Memorial ’89 Egyesület elnöke. – Annak ellenére, hogy 1989-ben 21 Maros megyei személy vesztette életét, aki közül hatot éppen Marosvásárhely főterén lőttek le, 1996 végén huszonhárom napig voltam kénytelen éhségsztrájkolni a December 21. Egyesület székháza előtt azért, hogy meg tudjam győzni a helyi hatóságokat, illene egy valamiféle táblát meg a jelenleginél tartósabb oszlopot állítani az áldozatok emlékére. Dorin Florea akkori prefektus és a város 2000 előtti polgármestere, Fodor Imre alá is írtak hirtelenjében egy megállapodást, de fütyültek betartani. Szinte egy év múlva, 1997 októberében újból éhségsztrájkba kezdtem, ezúttal Bukarestben. Erre már a megyei tanács vezetősége is felfigyelt, és Ioan Togănel akkori elnök révén ígéretet tett a márványtábla megrendelésére.”
Homlokzat helyett a szekrény mélyére
Miután a tábla elkészült, a forradalmárok egy ugyanakkora, magyar nyelvű szöveggel ellátott emlékművet is kértek, amire az önkormányzat elnöke rá is bólintott. „Togănel akkoriban azt mondta, hogy most feltesszük a román nyelvű táblát, mert arra már megvan az építkezési engedély, aztán utólag melléje helyezzük a magyart is. A magyar tábla 2000-re el is készült, de nem került ki az épület homlokzatára, hanem a prefektus tanácsosának, Ioan Iacobnak a szekrényébe tették” – emlékszik vissza Ilcu.
Az első, aki nyíltan nemet mondott a „Köszönet és hála az 1989. decemberi román forradalom harcosainak, örök dicsőség 1989. december 21. mártírjainak” szöveget tartalmazó felirat felállítására, a polgármester-választásra készülő akkori prefektus, Dorin Florea volt. Egy év múlva a város főterén elesett Bodoni Sándor, Hegyi Lajos, Pajka Károly és Tamás Ernő hozzátartozói írásban kérvényezték a tábla kihelyezését.
Markó személyes közbenjárást ígért
„Teltek-múltak az évek, és nem történt semmi. Amikor a megyei tanács élére Lokodi Edit Emőke került, gondoltam, végre megoldódik a helyzet. De az elnök aszszony 2005. augusztus 12-én adott válaszában azt írta, hogy nem tartja indokoltnak az újabb táblák elhelyezését. Ekkor azzal az ötlettel jöttem, hogy ha nem kell két tábla, tegyünk egyet, amin mindkét nyelven szerepel a szöveg. Vagy akár németül is. Kérésemet elküldtem az RMDSZ politikusainak, Markó Bélának, Frunda Györgynek és Kelemen Atillának is, akik közül csak az előbbi válaszolt” – idézi fel a 2005-ös év történéseit a ’89-es eseményekben meglőtt harcos.
„Támogatom javaslatukat, és személyesen is közben fogok járni az ügy mihamarabbi, az Önök kérésének megfelelő megoldásához” – olvasható az RMDSZ volt szövetségi elnökének 2005. november 21-én keltezett 22456-os válaszlevelében. Alig néhány héten belül Pokorny László megyei önkormányzati képviselő egy, a magyar nyelvű felirat sorsáról rendelkező határozattervezettel rukkolt elő, azonban Lokodi Edit Emőke nem volt hajlandó napirendre tűzni. „Arra hivatkozva, hogy van ott már márványtábla elég, túl sok is, az elnöknő hallani sem akart újabbról. Ennek ellenére a határozattervezetet napirendre kellett volna tűznie, legalábbis ezt diktálta volna a törvény és a jóérzés” – jegyzi meg Vasile Ilcu, aki jó fél év múlva, 2006 augusztusában ismét levelet írt Lokodinak, amire a mai napig sem kapott választ.
A megyei önkormányzat volt RMDSZ-es vezetője többször is kifejtette, hogy az összes márványtáblát el kellene tüntetni a régi városháza bejárata mellől. Az évek során Lokodi meg is próbálta felszámolni az egyébként többnyire építkezési engedély nélkül felaggatott magyarellenes feliratokat, azonban a román nemzetiségű prefektusok sorra megakadályozták az eredeti homlokzat hű viszszaállítását.
Széttört tábla, széttört remények
Újabb hat esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a táblaügyet fel lehessen melegíteni. A Krónika újságírója tavasszal teljesen véletlenül, a régi városháza szecessziós épületének egyik zugában talált rá a magyar márványtáblára. Ekkor már kettőbe törve, a lépcsőfordulóba eldugott seprű, szemétlapát és a szemeteskosár mellett várt az elszállításra. Cikkünk nyomán Hamar Alpár Benjámin, egy másik forradalmárszervezet, a December 21. Mártírváros Egyesület vezetője az irodájába menekítette a megcsúfolt táblát.
„A mai napig is ott van, és nagyon remélem, hogy az új tanácselnök, Ciprian Dobre lehetővé teszi, hogy végre a főbejárat mellé, az épület homlokzatára kerüljön” – reménykedik Hamar. Egyébként a ’89-es események résztvevői közül többen is feltették a kérdést, mikor és ki törte össze az évekig egy irodai szekrényben porosodó táblát. Május 31-én írt levelében Lokodi Edit Emőke azt válaszolta, hogy semmiféle információja nincs a tábla tönkretételéről. Két hét múlva, június 12-én a leköszönőben lévő elnöknő arról tájékoztatja a forradalmárokat, hogy sem a márványlap felszerelése, sem annak megőrzése nem volt a megyei önkormányzat feladata, mi több, még csak az intézmény leltárában sem található.
„Ez mese, hisz annak idején éppen a megyei tanács urbanisztikai igazgatósága állította össze a tábla felszereléséhez szükséges dokumentációt. Az okirat szerint a tervező a megyei önkormányzat, a megrendelő pedig az önkormányzat és a prefektúra” – teregeti ki az asztalra a dokumentumokat Ilcu.
A románok nem hagynák veszni
Felháborítónak tartja a magyar márványtáblával szemben tanúsított ellenállást Sorin Moldovan, a Román Forradalom Identitása – ’89 Decembere nevet viselő szervezet vezetője is. „Én is azok közé tartozom, akik már több mint tíz éve kérik a magyar, és ha lehet, a német nyelvű táblák kihelyezését – azonban mindhiába. Nem adom fel, mert annak ott, a falon a helye” – nyomatékosít Moldovan. A ’89 Decembere Egyesület vezetője, Vasile Fărcaş sem tartja helyénvalónak a magyar és a német nyelvű szöveg lemaradását. „Már startból két vagy három nyelven kellett volna elkészíteni a táblát. Remélem, hogy azok, akik rosszul indították a dolgokat, vagy eddig ellenezték a csorba kiküszöbölését, jobb belátásra térnek, hisz Maros megyében a forradalomnak magyar és szász áldozatai is voltak” – véli Fărcaş.
Kérdésünkre, hogy közel másfél évtizedes hiábavaló harc után félig román emberként van-e még ereje egy magyar emlékmű állításáért harcolni, Vasile Ilcu is határozott igennel válaszolt. Mint mondja, újraindítja az eljárást, és Sorin Vintilă Meşter, a forradalmárok ügyeiért felelős államtitkár segítségét kéri. „Van türelmem; megvárom az új megyei vezetők válaszait, ha netalán az övéké is nemleges lesz, újrakezdem a tiltakozó akciókat, esetleg ismét éhségsztrájkolni fogok” – állítja.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)

Áldozatuk nem merül feledésbe
Pénteken este a marosvásárhelyi várbeli volt katonai sorozó épületében fotókiállítás nyílt az 1989-es forradalom 25. évfordulója alkalmából. A tárlaton Bálint Zsigmond, Karácsonyi Zsigmond és Vajda György felvételei, illetve a múzeum archívumában levő fotók láthatók, az emeleten pedig Bálint Orsolya brassói fotóművésznek a témához kapcsolódó fotóesszéje tekinthető meg.
A kiállítást a Maros Megyei Múzeum rendezte. A tárlatot Soós Zoltán igazgató, Novák Zoltán és Sárándy Tamás történészek, valamint Vajda György újságíró nyitották meg. Nemcsak a képek segítenek felidézni a 25 évvel ezelőtti eseményt, hanem néhány 1989 előtti, a kommunista korszakot idéző pionírnyakkendő, ruha, egy régi írógép stb.
Soós Zoltán szimbolikusan pionírnyakkendőt kötött a nyakába és elmondta, ő is ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyben még elevenen él a múlt. Novák Zoltán történész röviden szólt az eseményekről. Corneliu Porumboiu dokumentumfilmjének a címét idézte: volt-e vagy nem forradalom a Bukaresttől keletre levő városokban? Majd Marosvásárhelyre vonatkozóan megadta a választ: Marosvásárhelyen valóban forradalom volt. Az emberek az utcára vonultak a diktatúra ellen tüntetni, rájuk lőttek, voltak halottak, a rendszer megváltozott. A város sajátos helyzete miatt azonban az 1989-ben beállt hatalmi egyensúly sajnálatos módon etnikai konfliktusba torkollt, ami mind a mai napig kihat a lakosságra.
A történész iskolások körében hirdetett a témáról esszépályázatot, és a megnyitón hozta nyilvánosságra a nyertesek nevét. Az első díjat Vizeli Ibolya, a Bolyai Farkas Líceum XI. osztályos tanulója nyerte el, második Láng Borbála, a Református Kollégium IX. osztályos diákja lett, míg a harmadik szintén a kollégiumba járó XI.-es Birizdó Szabolcs. Az első két helyezett brüsszeli jutalomkiránduláson vehet részt, a harmadik pedig 100 lejes pénzjutalmat vehetett át, az RMDSZ Maros megyei szervezetének díját.
Sárándy Tamás, a kiállítás kurátora megköszönte munkatársainak, segítőinek, hogy létrejöhetett a tárlat. A fotók mellett Keresztes Pál filmjét és két installációt is láthatnak az ide látogatók. Elmondta, hogy a válogatással az volt a céljuk, hogy azok közül, akik megérték, átélték az eseményeket, minél többen megosszák emlékeiket a történészekkel, hogy minél hitelesebb kép maradjon fenn az 1989-es eseményekről.
Vajda György a dokumentumfotók jelentőségéről beszélt, majd megosztott két rövid epizódot az életéből. Az egyik, a forradalom előtti időszakban történt, a másik pedig közvetlenül az 1989-es eseményekhez kapcsolódóan. Ezután a látogatók figyelmébe ajánlotta Bálint Orsolya brassói fotóművész kiállítását, amely az új nemzedék szemszögéből "ábrázolja" mindazt, amit ránk hagyott a kommunista időszak.
Az egyik installáción Ana Blandiana Totul (Minden) című versének szavai szerepeltek. A költőnő a letűnt kort idéző kulcsszavakat fűzte verssé. Sárándy Tamás végül arra kérte a tárlatmegnyitóra látogatókat, hogy a vers mellé helyezett papírlapokra írjanak egy szót, azt, ami az eszükbe jut az 1989-es eseményekről.
A kiállítás egy hónapig látható, a szervezők kerekasztal-beszélgetést és egy újabb fotókiállítást is terveznek.
December 21-én, délelőtt a Győzelem téri emlékműnél megemlékeztek az 1989. december 21- én elhunyt forradalmárokra. A rendezvényen részt vettek a prefektúra, a megyei tanács, a polgármesteri hivatal, a hadsereg és a belügyminisztérium kötelékében szolgálók, valamint a forradalmárszervezetek képviselői. A megemlékezés ortodox és református szertartással kezdődött. Ezt követően Hamar Alpár Benjámin a kormány mellett működő forradalmárok államtitkársága Maros megyei kirendeltségének vezetőjeként szólalt fel azok nevében, akiknek volt bátorságuk december 21-én kivonulni a diktatúra ellen. Sérelmezte, hogy továbbra sem tisztázott, kik a felelősök azért, hogy az ország különböző településein, így Marosvásárhelyen is, a tüntetőkbe lőttek, sőt, az utána következő időszakban is nagyon sokan meghaltak. Úgy tiszteljük az elhunytak emlékét, ha a történelemben helyre tesszük a dolgokat, és megőrizzük mindazon ideálokat, amelyekért az életüket adták azok, akik az utcára vonultak december 17-étől 22-ig. A felszólalást megelőzően egy perc néma csenddel adóztak az áldozatok emlékének.
A beszédet követően a hivatalosságok megkoszorúzták az emlékművet, majd a jelen levő magánszemélyek is egy-egy virágszálat helyeztek el, és gyertyát gyújtottak a hat marosvásárhelyiért, akik életükkel fizettek a szabadságért.
(erdélyi)
Népújság (Marosvásárhely)

1956 – három helyszínen
Idén három marosvásárhelyi helyszínen – a Bolyai téri unitárius templomban, a Deus Providebit Tanulmányi Házban és a Vártemplomban – emlékeztek az 1956-os forradalomra és szabadságharcra.
A Bolyai téri unitárius templomban
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Maros megyei szervezete a Bolyai téri unitárius templomban szervezett emlékünnepséget. Az emlékműsor keretében fellépett a Tiberius vonósnégyes, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum furulya- és zeneköre. Cseh Gábor, az EMNT megyei elnöke beszédében Mindszenty Józsefet, Márai Sándort, Borisz Jelcin egykori orosz államfőt és Barack Obama amerikai elnököt is idézte annak érzékeltetésére, hogy az 1956-os magyar forradalom világtörténeti eseménynek számított akkor, mint ahogy annak számít ma, 59 év múlva is. Ezt követően dr. Flender Gyöngyi, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja is szólt az egybegyűltekhez, az 1956-os események vonatkozásait Kálmán Attila történész, a Bolyai líceum tanára ismertette.
A beszédeket és a kultúrműsort követően a templom udvarán, az összetartozás fájánál helyezett el koszorút Flender Gyöngyi konzul, majd az '56-os Moldován Béla saját emlékeit elevenítette fel.
A Deus Providebit Házban
A Magyar Dolgozók Egyesülete és az Erdélyi Magyar Baloldal 18 órától a marosvásárhelyi Deus Providebit Tanulmányi Házban szervezett emlékrendezvényt az 1956-os magyar forradalomról. Soós Zoltán, a Maros Megyei Múzeum igazgatója, az RMDSZ polgármesterjelöltje rövid történelmi visszatekintésében a forradalom jelentőségéről beszélt. Kiemelte, hogy a II. világháború után ekkor nyilvánult meg először szolidaritás a Kárpát-medencében, és ez a szolidaritás egy olyan ügy mellett bontakozott ki, amilyent 1848-ban tapasztalhatott a medence népe: a szabadság iránti vágy, a zsarnokság elleni harc kovácsolta össze a különböző nemzetiségű embereket. A rendezvényen fellépett Buta Árpád operaénekes, valamint a Bolyai Farkas líceum diákjai, Vizeli Ibolya, Köllő Magor Örs. Műsorvezető Böjthe Róbert Zoltán volt.
A megemlékezés előtt egy perc néma csenddel adóztak a nemrégiben elhunyt Fodor Imre volt vásárhelyi polgármester emlékének. Az RMDSZ részéről Kerekes Károly képviselő volt jelen a rendezvényen.
A Vártemplomban
Az 1956-os Bajtársi Társaság szintén 18 órai kezdettel tartott ünnepi megemlékezést a Vártemplomban. Ezt követően megkoszorúzták a templom udvarán elhelyezett 1956-os emlékművet. Ugyanakkor ünnepi istentiszteleten emlékeztek meg az 1956-os forradalom kitöréséről a Vártemplomban. Horváth Zoltán budapesti egyetemi tanár, a Romanika könyvkiadó vezetője vetítéssel egybekötött előadást tartott a székelyföldi műemlék templomokról.
A Vártemplom főlelkésze, Ötvös József hangsúlyozta: – Ötvenkilenc évvel ezelőtt nagyon sokan úgy érezték, hogy a nemzetet meg kell menteni. És egy félelemben tartott nemzet ekkor bátor lett. Átélte a mi népünk azt, hogy az élet nem más, mint a félelem és bátorság nagy küzdelme, és ennél nagyobb bátorság, mint puszta kézzel szembemenni a tankokkal, talán nem is volt a történelemben. Sokáig ellenforradalomnak nevezték, nem is volt szabad beszélni róla, most már kimondhatjuk: forradalom volt, szabadságharc. Akiket akkor életfogytiglanra ítéltek, azokat most már kitüntették és a nemzet hőseiként tisztelik.
A Vártemplom udvarán, az ötvenhatosok emlékére állított kopjafánál a Vártemplom kórusa énekelt, majd az Erdélyi 1956-os Bajtársi Társaság Maros megyei szervezete nevében vitéz Rendes Lajos, a marosvásárhelyi RMDSZ nevében Peti András, a 1989. December 21. – Marosvásárhely Mártírváros Egyesület képviselőjeként Hamar Alpár Benjámin, vitéz Kiss József, illetve a Történelmi Vitézi Rend képviselői is elhelyezték a kegyelet virágait. Mindhárom rendezvény színhelyén elhangzott a Himnusz.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Gyilkosok és áldozatok együtt koszorúznak
A forradalmárigazolványokkal való üzérkedés nem csupán városi legenda, hanem valós történet, amely a 90-es években valóságos iparrá nőtte ki magát – állítja Hamar Alpár Benjámin, a marosvásárhelyi December 21. Mártírváros Egyesület elnöke (portrénkon). Katona-, rendőr- és szekustisztek, pártaktivisták, a ’89-es forradalmat mindössze a televízióból ismerő civilek jutottak jogtalanul igazolványhoz. A törvényt nemcsak az álforradalmárok hágták át, hanem az állami és helyhatósági szervek is szelektíven és fakultatív módon alkalmazták. A nagy kavarodás miatt az igazi harcosok becsületén esett folt. Ma már csalók, forradalmárok, a rájuk lövő hadsereg és a Szekuritáté-jogutód SRI együtt emlékezik meg a negyed évszázaddal ezelőtt történtekről és együtt koszorúzza a mártírok emlékműveit.
– Az utóbbi években egyre több álforradalmárról szerezhettünk tudomást országszerte. Maros megyében is vannak efféle csalók és konjunktúralovagok, akik forradalmárigazolványt vásároltak?
– Sajnos vannak, habár igyekeztünk vigyázni a listák tisztaságára. Közénk is beférkőztek álforradalmárok, de jóval kevesebben, mint az ország más vidékein, ahol az emberek csak a tévében láttak forradalmat. Mint ismeretes, Marosvásárhelyen kicsit más volt a helyzet, hisz 1989 decemberében itt tényleg forradalom volt, a tüntető tömeg már 21-én délután utcára vonult, és a hadsereg aznap este gyilkolt és ártatlan tiltakozókat sebesített meg.
– Az illetéktelenek miként juthattak forradalmári igazolványhoz?
– Csúszópénzzel, a szabályzat kicselezésével, áthágásával, törvénytelenségek árán – még a kilencvenes évek elején. Ebben rendkívül nagy felelősség terheli a forradalmár egyesületek akkori vezetőit, de azokat az állami szerveket is, amelyek a dossziék átvizsgálását végezték; gondolok a kormány keretében működő forradalmárok államtitkárságára, valamint a parlament illetékes bizottságára. Szerencse, hogy 1996 után már nem bukkanhattak fel újabb és újabb forradalmárok, olyanok, akiknek esetleg hatéves késéssel jutott volna eszükbe, hogy ’89 forró pillanataiban ott voltak az utcán. Persze ennek a szigornak vannak visszaütői is, nem egy olyan lőtt sebesültet ismerek, aki elmulasztotta időben kicseréltetni igazolványát, és utólag nem kerülhetett fel a frissített listára.
– Maros megyében hány okleveles forradalmárt tartanak számon?
– A nyugdíjpénztár nyilvántartása szerint kétszáznyolcvanat. Köztük a mártírok családjai, a sebesültek, a letartóztatottak és az úgynevezett harcosok; olyanok, akik Marosvásárhelyen vonultak utcára és olyanok is, akik az ország más vidékein élték át a forradalmat.
– A közel háromszáz személy között vannak volt szekusok és pártaktivisták, olyanok, akik december 22-én délelőtt még a barikád túlsó oldalán álltak?
– Régebben voltak, de a 2004-es rostán végre kiestek az egykori szekusok, azóta mindössze négy-öt katona- vagy rendőrtiszt maradt. Egyikük az a Bânzaru, akit a forradalom hevében felettesei lefokoztak, miután megtagadta a tankok utcára vonultatását, a másik pedig az a Megheşan, akiről tudjuk, hogy december 21-én éjjel több letartóztatott forradalmárt is kiengedett. Egyeseket közülük utólag ismét elkapták, és Adrian Tincã parancsára elverték. Az említetteken kívül katonatiszteink nem voltak, érdekes viszont, hogy Hargita és főleg Kovászna megye van tele állítólagos forradalmár tisztekkel. Több van belőlük, mint a civilekből! A pártaktivistákkal is volt némi gondunk, de a legnagyobb problémát a besúgók jelentik. Nem csak azért, amit a múltban tettek, azért is, amit 1990 után elkövettek. A forradalmár szervezetek gyengítésére, szétzúzására használta fel őket az új rendszer.
– Miként fedték fel az egykori besúgókat?
– Amint az egyesület élére kerültem, a bizonyított csiripelőket megpróbáltam kiközösíteni. A törvény is kimondja, hogy az, akiről a Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Bizottság, a CNSAS megállapítja, hogy besúgó volt, nem részesülhet a forradalmároknak szánt juttatásokban és kötelező módon az egyesületből is ki kell őket zárni. Maros megyében is volt pár ismert, nagyszájú forradalmár, aki valóban részt vett a ’89-es eseményekben, sőt meg is sebesült és letartóztatták, azonban az irattárat tanulmányozó bizottság döntését a bíróság is megerősítette, és jogerős ítéletben mondta ki, hogy igenis szekus besúgó volt. Az egyik az a Szovátára költözött nyugdíjas, Vasile Bãrbat, akit Temesváron a feleségével és lányával együtt meglőttek, a neje bele is halt sérüléseibe. A férfi 1990 és 1992 között parlamenti képviselőként tevékenykedett. A bizonyított besúgók nemcsak hogy elesnek az előjogoktól, de ítélet kötelezi az addig kapott juttatások visszafizetésére is. Kiskapuk, mint minden területen, itt is léteznek, a CNSAS számos besúgót mosott tisztára az utóbbi időben. Például van olyan bizottsági jelentés, melyben az áll, hogy az illető személy ezt meg azt meg amazt besúgta, ahhoz, hogy a végkövetkeztetésből mégis az derüljön ki, hogy mindennek dacára nem volt kollaboráns. Olyan besúgóról is tudunk, aki a tudathasadását bizonyító orvosi papírral a kezében nyert pert a CNSAS döntése ellen.
– A törvény által rögzített juttatásokat és előjogokat tiszteletben tartják a hatóságok?
– A juttatásokat, amelyek a nyugdíjpénztáron keresztül érkeznek, igen. A többit nem igazán. A tizenkettőről évi háromra csökkentett, aztán az idéntől ismét tucatnyira növelt ingyenes, első osztályú vonatjegyhez még úgy-ahogy hozzájutunk, a városi buszokon ingyen utazhatunk, ám a maxi-taxi sofőrök rendkívül gorombán viszonyulnak hozzánk, sokszor megaláznak vagy akár le is tesznek a sajátjuknak tekintett járműből. Az ingyenes gyógyszereket, kezelést, meg gyógyüdülést már rég elfelejtettük, az önkormányzatoktól földeket ritkán, üzlethelyiségeket pedig szinte egyáltalán nem kapunk. Arról nem is beszélve, hogy a lőtt sebesülteknek az egészségügyi bizottságok szinte futószalagon vágják vissza a rokkantsági nyugdíjukat. Egy olyan személy, aki egy életen át rokkant, és nem ad csúszópénzt megfelelő helyen, és emiatt elveszíti a nyugdíját, miként boldoguljon? Hol dolgozzon?
– Ilyen körülmények között miért a könyöklés a forradalmárigazolványért? Van olyan forradalmár, aki a megaláztatások elleni tiltakozásként visszaadta a forradalmári igazolványát?
– Maros megyében nem tudok ilyen esetről. Viszont vannak olyanok, akik eleve nem igényelték, és olyanok is, akik, amikor ki kellett váltani az új bizonylatot – mivel nem adakoztak megfelelő helyen vagy megfelelő összegben –, tanúsítvány nélkül maradtak. Egyikük az, aki 1989. december 21-én este megmentette az életemet. Ő volt az, aki miután mindkét lábamat meglőtték – a családja meg a maga szabadságát kockáztatva –, a rokonaihoz vonszolt, és egy ismerős orvost hívott.
– Negyed évszázad után kiderült, hogy ki lőtte meg?
– A katonai ügyészség állítása szerint az Új Romarta vagy a Postapalota tetejéről szekusok lőhettek. Persze ezért senkit nem vontak felelősségre, a dossziét titkosították. Marosvásárhelyen, ahol december 21-én haton veszítették életüket, több tízen sebesültek meg, a letartóztatottakat pedig félholtra verték a Szekuritáté zárkáiban, mindmáig egyetlen tisztet sem számoltattak el. Pedig tudjuk, hogy Cojocaru tábornok adta ki a lövési parancsot és Tincă volt az, aki elrendelte a lecsukottak kínzását. Előbbit előléptették, fogalmam sincs, mi van vele, de Tincă él és virágzik, jól menő üzletembernek számít.
– Minek tudható be az a meglepően közeli viszony a forradalmárok és az elnyomó szervek, vagy ezek jogutódjai között egy-egy megemlékezésen? Önök együtt koszorúznak azokkal, akik akkoriban a barikád túlsó oldalán harcoltak.
– A kérdés jogos, önnek igaza van, valóban ez a látszat. Én is sokat gondolkodtam azon, hogy miként szabaduljunk meg e rendkívül kellemetlen helyzettől. Évekkel ezelőtt egyedüli forradalmárként tüntettem a temesvári tömeggyilkos, Guşã tábornok szobrának marosvásárhelyi felállítása ellen. Akkor kijelentettem, hogy többé nem akarok katonákat látni a mártírok emlékművénél. Később, amikor a politikai pártok megnyirbálták jogainkat, a vezetőiket is kitiltottam a megemlékezésekről. Mivel december 22. államilag nyilvántartott ünnep, kompromisszumra volt szükség; a helyhatóságoknak nem tilthattuk meg, hogy eljöjjenek, fejet hajtsanak és koszorúzzanak. A December 21. Egyesület különben a legutóbbi ünnepélyre is csak a prefektust hívta meg, aki a maga során hozta a csendőrséget és a SRI-t is. Annyit tudtunk elérni, hogy 21-én, és ne 22-én emlékezzünk meg, ahogy Bukarest szerette volna. Nálunk 21-én tört ki a forradalom, az áldozatok akkor este estek el, az életben maradottak akkor sebesültünk meg. Számunkra az tényleg forradalom volt.
Szucher Ervin. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Búcsút intenek a parlamentnek Markóék
Tizenketten jelentkeztek Maros megyeből az RMDSZ listájára a vasárnapi határidőig: négyen a felsőházban, nyolcan az alsóházban szeretnék képviselni Marosszék magyarságát. A régiek közül senki nem újrázna. A jelölteket szeptember 19-én rangsorolják.
A székben lévő Maros megyei politikusok közül senki nem nyújtotta be pályázatát, így 1990 után először fordulhat elő, hogy az RMDSZ teljesen megújult csapattal vág neki a parlamenti választásoknak. Markó Béla és Kerekes Károly hét, Borbély László hat, Kelemen Atilla öt mandátum után int búcsút az országgyűlésnek. Helyükbe Brassai Zsombor, Jakab István, Novák Zoltán, Kozma Mónika (a szenátusba), Tubák Nimród, Hamar Alpár Benjámin, Balogh József, Vass Levente, Császár Károly, Csép Andrea Soós Zoltán és Fodor Sándor József (a képviselőházba) próbál bejutni a decemberi listás választások alkalmából a Bukaresti törvényhozásba.
Közülük többen eddig is aktívan politizáltak, Brassai például az RMDSZ Maros megyei szervezetét vezeti, azelőtt sokáig Kelemen Atilla ügyvezetője volt, Csép és Balogh a megyei önkormányzatban tevékenykedik vagy tevékenykedett, Jakab államtitkári rangig jutott, míg Novák nemrég került be a Marosvásárhelyi tanácsba, Vass pedig a városi szervezet vezetésében kapott helyet. „Abszolút civilnek” mindössze Tubák Nimród, az orvosi egyetem idei végzettje és Hamar Alpár Benjámin számít, aki az egyik forradalmár egyesület elnökeként és a vegyipari kombinát légszennyezése ellen szervezett tüntetéssorozat által került a figyelem központjába.
Amennyiben a Területi Állandó Tanács (TÁT) valakinek érvényteleníti a pályázatát, az érintettnek 48 óra áll rendelkezésére óvást emelni a döntés ellen. A rangsorolást a bővített választmány, azaz több mint százhetven fő végzi – titkos szavazással. Elviekben a Maros megyei magyarság egy szenátor- és három képviselőjelöltet képes bejuttatni a parlamentbe. Szerencsésebb esetben két felső- és négy alsóházi képviselőt is küldhet Bukarestbe. Az alsóházi listán – nem befutóként – a Magyar Polgári Párt egyik jelöltje is helyet kap. Az alakulat még nem nevezte meg a december 11-i általános választásokon megméretkező tagját.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

Kialakult a Maros megyei RMDSZ új parlamenti csapata
Vass Levente vezeti a képviselőjelölti és Novák Csaba Zoltán a szenátorjelölti listát a parlamenti választásokon – döntötte el hétfő esti rangsoroló küldöttgyűlésén a Maros megyei RMDSZ. Az eredményekről megkérdeztük a két listavezető jelöltet.
A 173 megyei küldött titkos szavazással döntött a listákról. Az eredmény szerint a képviselői lista sorrendje: Vass Levente, Csép Andrea, Császár Károly, Soós Zoltán. A szenátori lista sorrendje: Novák Csaba Zoltán, Jakab István, Kozma Mónika, Brassai Zsombor.
A képviselőjelölti lista első három helye parlamenti mandátumot jelent. A szenátori lista első helyén lévő jelölt biztos befutó, de a magyar választók jó mozgósítása esetén a második hely is mandátumra váltható. Mint korábban írtuk, a befutó képviselői helyekre nyolc, a szenátori helyekre négy jelentkező volt. A már felsoroltakon kívül képviselőnek jelentkezett Balogh József, Császár Károly, Fodor Sándor József és Hamar Alpár-Benjámin. Az korábban megírtuk, hogy a Maros megyei RMDSZ-es képviselők és szenátorok egyike sem vállalt újabb mandátumot.
Szavazás előtt a jelöltaspiránsok kortesbeszédeket tartottak. Avasarhely.ro beszámolója szerint ezután a küldöttek két cédulát kaptak, külön a szenátorjelöltekre és külön a képviselőjelöltekre. Előbbi esetében két, utóbbi esetében három név mellé kellett x-et tenni. Azokat a szavazólapokat, amelyeken a meghatározottnál több név mellé került x, érvénytelennek nyilvánították.
Szoros eredmények születtek: a képviselőjelötli listán Vass Levente egyetlen szavazattal kapott többet (117-116) Csép Andreánál, a szenátorjelölti listán pedig Jakab Istvánt mindössze négy szavazat választotta el az első helytől (84 voksot kapott, míg Novák Csaba Zoltán 88-at).
Novák Csaba Zoltán: ez óriási felelősség
A Maszolnak kedden nyilatkozó Novák Csaba Zoltán történész is kiemelte, hogy nagyon szoros verseny volt a rangsoroláson, kemény vetélytársakkal. „A szavazás előtt bármilyen sorrendet el tudtam képzelni a négy jelölt között” – mondta a szenátori lista első helyezettje.
Novák elmondta, számára óriási felelősséggel bír, hogy parlamenti mandátumra számíthat. „Nem csak azért, mert Markó Béla helyét foglalom majd el a törvényhozásban, hanem azért is, mert rengeteg új feladat vár rám. Nehéz időszak előtt állunk” – magyarázta.
A jelölt kortesbeszédében elmondta, az RMDSZ egyik erőssége mindig is az volt, hogy jól felkészült szakpolitikusokat delegált a parlamentbe és az önkormányzatokba. Arra hívta fel a küldöttek figyelmét, hogy az oktatás és a kultúra területén szerzett tapasztalataival segíteni tudja a parlamenti munkát.
„Elmondtam azt is, hogy szakmai felkészültségem és profilom révén elég komplex rálátásom van arra, amit mi az erdélyi magyarság 1918 utáni történetének nevezünk. Úgy gondolom, hogy ez a fajta tudás segíthet jó döntéseket hozni különböző magyarságpolitikai kérdésekben” – nyilatkozta Novák Csaba Zoltán.
maszol.ro

[Két beszámoló az RMDSZ-rangsorolásról]
RMDSZ-rangsorolás Marosvásárhelyen: fotó kellett arról, hogy kire ikszeltek
Központi utasítások végrehajtása, fenyegetőzés és vádaskodás, voksújraszámlálás különböző módszerekkel, röviden erről szólt az RMDSZ Maros megyei képviselő- és szenátorjelöltjeinek rangsoroló ülése hétfőn este és az azt megelőző időszak – számol be Szucher Ervin a kronika.ro-n.
Minderről egyes jelöltek, de főként a szavazni összehívott küldöttek egy része számolt be. Volt, aki dicsekvésként, volt, aki felháborodva mutatta meg a telefonján lévő felvételt, melyet a szavazócéduláról készített a fülkében. „Nem emlékkép, meg kell mutatnunk a főnöknek” – mondta el halkan az egyik küldött, aki beismerte, nem dönthetett önállóan a saját opciójáról. A vidéki polgármester azzal magyarázta gesztusát, hogy nem akarta az amúgy sem túlságosan gazdag községe jövőjét kockára tenni.
A Krónika érdeklődésére kedden többen is megerősítették, bizonyítékkal kellett szolgálniuk arról, hogy azokat a személyeket ikszelték be, akiket felsőbb vezetőik diktáltak. A rangsorolón egyébként két óra alatt legalább négyszer számolták újra a szavazatokat. „Négyszer és négy módszerrel” – indokolta a késői órába nyúló eredményhirdetést a szavazóbizottság elnöke. Még így is borult egyesek számítása, hisz a szenátori lista második helyére az a Jakab István került, akit mindenki a negyedik, jobb esetben a harmadik helyre várt. A Környezetvédelmi Alap elnökének viszont csak akkor van esélye bekerülni a felsőházba, ha az RMDSZ rendkívüli mozgósító munkát végez.
Egyébként a visszavonulását bejelentő Markó Béla pártoltja, Novák Zoltán történész az egyetlen, aki papírforma szerint a szenátusban képviselheti a marosszéki magyarságot. Utóbbi 89 voksot szerzett a 169 leadott szavazatból, míg Jakab 84-et. Eggyel többet, mint Kelemen Hunor szövetségi elnök favoritja, a nagy esélyesnek tartott Kozma Mónika, aki így végképp lemondhat az elkövetkezendő négy esztendőre szóló esetleges szenátori mandátumról.
Bár optimistán vágott neki a küzdelemnek, Brassai Zsombornak, az RMDSZ megyei elnökének is csalódnia kellett: négy versenyzőből a negyedik helyen végzett, igaz, ő is szoros eredménnyel követve a többieket. A megyei elnöknek 78-an szavaztak bizalmat.
Soósnak is „odasóztak”
A rangsorolás másik nagy vesztese Soós Zoltán, a magyar összefogás polgármesterjelöltje. A múzeumigazgató képviselői helyre pályázott, de csak a negyedik helyet csípte el. Míg Vass Levente (117 szavazat) és Csép Andrea (116) toronymagasan nyerte a versenyt, Soósnak be kellett érnie a mindössze negyedik helyet biztosító 71 szavazattal.
A dobogó harmadik fokán a teljesen ismeretlen Császár Károly végzett, ő 88 voksot szedett össze, így biztos befutónak tekintheti magát. A gyulakutai jegyzőt – aki a közigazgatási törvény értelmében nem lehet párttag – a teremben tartózkodók zöme még csak névről sem ismerte. Akárcsak Novák, ő is a Markó-csapat támogatását élvezte.
„Győzött Markó elvtárs és a gittegylet!”
RMDSZ-körökben már hetekkel ezelőtt lehetett tudni, csak statisztaszerep juthat azoknak, akik a helyi „nagy öregek”, Markó Béla szenátor, Borbély László és Kelemen Atilla képviselő, illetve a Kelemen Hunor szövetségi elnök támogatását nem élvezhetik. Így kaphatott csak 51 szavazatot a dicsőszentmártoni Fodor József, 38-at a szervezet megyei ügyvezető alelnöke, Balogh József és alig 20-at Hamar Alpár Benjámin civil aktivista.
Utóbbi, aki az esélytelenek nyugalmával vett részt a megmérettetésen – az eredményhirdetés után már a Román Kommunista Párttal hasonlította össze az RMDSZ-t. „Győzött Markó elvtárs és a gittegylet! Hurrá! Megvalósult a generációváltás, az utécsések színre léptek! Győzött a diktatúra! Győztek a puccsisták!” – fogalmazott közösségi oldalán. A sajtónak nyilatkozva Hamar a szövetség kettészakadását vetítette elő. Utalt arra, hogy míg a leköszönő parlamenti képviselők, Kelemen Atilla és Borbély László a keleti térségben bírnak jelentős befolyással, Brassai és csapata a nyugatiban erősebb. Hamar Alpár Benjámint nem az általa kapott minimális szavazatszám zavarta, hanem az, hogy az RMDSZ „nagy öregjei” húzogatták a háttérből a szálakat. Ez váltott ki elégedetlenséget több községi RMDSZ-elnökben is, akik legfőképpen azt sérelmezik, hogy őket nem vonták be döntéshozásba. „Nekünk nem biztosítottak szavazati jogot, de néhány nap múlva már zaklatnak a támogató aláírások ügyében” – jegyezte meg egy lapunknak név nélkül nyilatkozó vidéki RMDSZ-vezér. A hétfő esti ülésen 169 személy adta le a voksát. Azt a javaslatot, hogy az összes, mintegy ötszáz RMDSZ-es tisztségviselő döntsön a listákról, a Területi Állandó Tanács elvetette.
Arra a kérdésre, hogy az eredmény ismeretében miként fog implikálódni a választási kampányba, a vesztesként induló Brassai Zsombor lapunknak úgy fogalmazott, RMDSZ-elnökként továbbra is fontosnak tartja a választópolgárok megszólítását és a szövetség jó szereplését. „Felelek a kampányért, és vállalom a felelősséget az RMDSZ eredményeiért” – jelentette ki.
A rangsoroló szavazatszámlálás végeredménye
Szenátorjelöltek: Novák Zoltán Csaba 89 szavazat Jakab István 84 Kozma Mónika 83 Brassai Zsombor 78 Képviselőjelöltek: Vass Levente 117 Csép Andrea 116 Császár Károly 88 Soós Zoltán 71 Fodor József 51 Balogh József 38 Hamar Alpár Benjámin 20 kronika.ro
Erdély.ma

Magyar forradalmárról neveztek el utcát Koronkán, nem mindenkinek tetszik
Az 1989-es forradalom egyik áldozatáról elnevezett koronkai utca neve zavarja egy nemrég beköltözött marosvásárhelyi fiatal ügyvédet. Andrei Coman kérdőre vonta jogász kollégáját, Daniel Cheşa helyi tanácsost, miért foglalkozik az utcák magyarokról való elkeresztelésével. Ugyanakkor azt fontolgatja, hogy új személyazonosságiját ne a Takács László Szilárd utcára, hanem az arra merőleges Orgona utcára kérje.
Még ki sem került az új utcanévtábla, a másfél évvel ezelőtt Koronkába költözött Andrei Coman az utca nevének a megváltoztatását készül kérni. Amint szomszédjai beszámoltak róla, a Fehér megyében született ügyvéd jó néhányukat azzal az ötlettel kereste fel, hogy fogjanak össze, és követeljék a Takács László Szilárd utca átkeresztelését. Az 1989. december 22-én Bukarestben lelőtt kiskatona éppen a magyar többségű nagyközség polgármesterének az öccse volt.
Az utcanévadás kezdeményezője, Daniel Cheşa hallani sem akar olyasmiről, hogy valakinek a kedvéért, akinek a fülében nem cseng jól Takács László Szilárd neve, megváltoztassák az utca megnevezését. „A községben köztudott, hogy a múltban többször is ellentétbe kerültem Takács Szabolcs jelenlegi polgármesterrel, de ez nem akadályozott meg azon kezdeményezésemben, hogy utcát neveztessek el a testvéréről vagy Toldalagi grófról. Takács László Szilárd kiskatonaként a vérét adta a ’89-es kommunistaellenes harcban, számomra ez a fiatalon meghalt kiskatona egy hős. A faluban egyesek nagy románnak könyveltek el, de ettől függetlenül nem engedem meg senkinek, hogy azért, mert nem tetszik ez a név, meggyalázza az elhunyt és ezáltal a forradalom emlékét” – nyilatkozta Cheşa, aki lapunktól értesült arról, hogy valaki ellenzi a prefektúra által 2014. január 29-én láttamozott tanácsi határozatot. A hír hallatán a liberális politikus azonnal felhívta Andrei Comant, közölve, hogy amennyiben az utcanév-változtatásért agitál a faluba betelepedett románok közt, netán az önkormányzat elé viszi az elképzelését, mindent megtesz annak elbuktatásáért.  
Coman tagadja, de a felvétel nem hazudik
Az ügyben megkerestük Andrei Comant, aki a kérdés hallatán rendkívül irritálttá és hangossá vált. „Nem igaz, hogy ilyesmivel foglalkoznék, ilyent csak egy agybajos találhatott ki!” – kiabálta, majd lecsapta a telefont. 
A Daniel Cheşaval folytatott december 8-i beszélgetéséből azonban tisztán kiderül, hogy Comant nagyon zavarja Takács László Szilárd neve. A fiatal ügyvéd előbb azzal próbált mentegetőzni, hogy csupán a név hosszúsága ellen van kifogása, mert ez „a postán bonyodalmakhoz vezethet”. Lapunk kiderítette, mielőtt Koronkára költözött volna, Coman a marosvásárhelyi 1918 december elseje úton lakott, mégsem kérte a név kurtítását vagy megváltoztatását, netán visszakeresztelését Hosszú utcára vagy az annál is korábbi Malinovschira, Szántóra, Szalmásra vagy Koronkaira. Az ügyvéd azt is kieszelte, hogy sarokházát átíratja a szomszéd utcára, az Orgonára. Takács Szabolcs polgármester szerint ezt nyugodtan megteheti, de azzal a feltétellel, ha udvara bejáratát is áthelyezi a másik oldalra.
A bő tízperces telefonbeszélgetés vége felé Andrei Coman – aki többször is hangsúlyozza, hogy felesége félig magyar – szemrehányón kérdőre vonja Cheşát. „Önnek semmiféle tulajdona nincs abban az utcában. Sokkal jobb dolgokat tehetne a közösségért, mint hogy magyar neveket adjon az utcáknak” – hangzik el a beszélgetésben.
Közfelháborodást okozott
Coman utcabeli román szomszédjai között is felháborodást okozott a kezdeményezés. Többen is megerősítették, hogy ötletével a fiatalember őket is megkereste. Cheşanak pedig elmondta, hogy az utcanév-változtatás érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Mivel az öccséről van szó, Takács Szabolcs polgármester nem igazán kíván beleszólni az ügybe, viszont azt nyomatékosította, hogy a családnak rendkívül rosszulesik, hogy a forradalom államilag elismert hős halottjának a neve csak azért zavar valakit, mert túl hosszú vagy magyar.
Hamar Alpár Benjámin, az 1989. december 21. Egyesület elnöke is megrökönyödéssel vett tudomást a kezdeményezésről. A marosvásárhelyi forradalmár megígérte, hogy hamarosan Koronkára látogat, és felszólítja a polgármestert, ne hagyjon az efféle követeléseknek, ellenkezőleg, tartsa be a helyi tanács 2013-ban hozott döntését, és mielőbb helyezze ki az utcanévtáblát.  
Kolozsvár és Nagyvárad precedenst teremtett Andrei Coman kezdeményezése nem egyedi a ’89 utáni Romániában. Az elmúlt években Kolozsváron és Nagyváradon a Dsida Jenő, illetve Bajor Andor utca román lakói már sikerrel jártak – a két erdélyi nagyváros nacionalista polgármestere és a román többségű önkormányzat rábólintott a kérésükre. A kincses városban a Dsida Jenő utcanév állítólag azért zavarta az ott lakókat, mert hasonlít a SIDA szóhoz, ami az AIDS betegség román megfelelője. Amikor viszont az RMDSZ kompromisszumként egy másik magyar nevet javasolt, kiderült, hogy egészen más elvek vezérelték a névváltoztatás mozgatórúgóit. A román tanácsosok Pablo Picassóra keresztelték át a Hajnal negyedben található utcát. Döntésük meghozatala előtt javaslatukat nem terjesztették a megyei utcanévadó bizottság elé. Néhány évvel később Nagyváradon, szinte azonos forgatókönyv szerint, az önkormányzat engedve a lakók kérésének az író, költő és humorista, a váradi születésű Bajor Andorról elnevezett utcát keresztelte át.
Szucher Ervin Székelyhon.ro

Huszonnyolc év után sincsenek tettesei a marosvásárhelyi gyilkosságoknak
Pontosan huszonnyolc évvel ezelőtt este dördültek el az első lövések Marosvásárhely központjában. Hat halott maradt az előtte is, most is Győzelemnek nevezett téren. A hősi halottak hozzátartozóit, árváit magukra hagyták. A December 21. Egyesület helyi elnöke szerint Araddal és Temesvárral ellentétben Marosvásárhelyen a helyi hatóságok részéről teljes a közöny.
A temesvári „események” már napok óta lázban tartották a lakosságnak azt a részét, amely külföldi tévéadókból, a Szabad Európa Rádióból, vagy ismerőseitől értesült az ottani eseményekről.
Nagyvonalakban mindenkinek volt némi tudomása a dolgokról, ha máshonnan nem is, hát a hivatalos romániai sajtóból, amelyben az ország teljhatalmú ura nyilatkozatokban ítélte el a temesvári huligán (fasiszta, nacionalista, revizionista és más hasonló kedvességekkel megbélyegzett) elemeket, akik külső biztatásra, sőt, felbujtásra az államrend megdöntésére tettek kísérletet
Ennyi már elég is volt az értő embernek, aki megszokta, hogy a „nép legszeretettebb fia, a Kárpátok géniusza” általában hazudik. Közben pedig folytak a temesváriakat elítélő nagygyűlések a város iparvállalataiban, ahol szónokok olvasták fel a pártfőtitkár utasításait, meg a megyei pártbizottság táviratait, amelyekben biztosították a géniuszt, hogy egy emberként...
Másfél hónappal korábban egy fiatal „metalotehnikás” mérnök, Emil Târnăveanu a pártfőtitkár újraválasztása ellen szavazott. Kizárták a pártból, figyelni kezdték az állambiztonságiak, de a példája bizalmat és bátorságot adott az embereknek.
Akik szégyellték, hogy a temesvári „huligánokat” el kellett ítélniük. Egy kicsit ez is vezetett el a december 21-i megmozdulásokhoz. Mondom, egy kicsit, mert ott volt a temesvári példa, a korábbi, ’87-es brassói, a ’77-es Zsil-völgyi megmozdulások, amelyek már rést ütöttek a kommunizmus pajzsán.
Amikor betelt a pohár
Azon a december 21-i csütörtöki napon betelt a pohár. Az embereknek elegük lett a szójás szalámiból, a tej-, hús-, cukor-, olaj és ki tudja még milyen sorokból, az áramkorlátozásból, a jegyre-húszliter-benzinből, az abortusztörvényből és még számtalan sokoldalúan fejlett szocialista vívmányból, s a munkások elindultak a város központja felé.
Az ipari negyedből jöttek, az imatexesek, irások, metalotehnikások és a többi gyár munkásai, amire válaszul a megyei pártbizottság két teherautónyi milicistát és kiskatonát küldött eléjük. Akkor még fegyver nélkül. Ám azt a hömpölygő tömeget már nem lehetett megállítani.
Legfeljebb eltéríteni.
Az Állomás tér környékén eltérültek a kövesdombi utcák felé, hogy nemsokára a Hosszú utcai tömbházak közül bukkanjanak elő, s tömött sorokban menjenek a főtér, a tornyos városháza irányába. A postapalota melletti katonai kordon szétnyílt a tömeg előtt, s az emberek elárasztották a városháza előtti teret.
A katonai kordonnak ez a meghátrálása bátorságot adott az embereknek.
Oszlatás vízágyúkkal
A délután folyamán hol fogyatkozott, hol felduzzadt a tömeg. Időről időre könnyfakasztó gránátokkal, vízágyúkkal próbáltak oszlatni, de már nem sikerült.
Ha el is szaladtak a vízsugarak, meg a fojtó füstfelhők elöl, nemsokára visszatértek az emberek. Estére újabb tömegek érkeztek a térre. Egy szomszédasszonnyal, s annak Daciájával éreztünk annak idején a tüntetésre, hely már nem volt a parkolókban, így aztán a Bălcescu szobor mögött, a járda mellett hagytuk az autót, s az épp ott posztoló Lengyel nevű közismert milicistának szóltunk, mi megyünk egy kicsit tüntetni, vigyázzon egy cseppet az autóra. Ő bólintott, mi meg mentünk a postapalota épülete felé. Nyolc óra körül katonai és rendőrségi (milíciai) kordonok kezdték volna kiszorítani a tömeget a térről, ám ez nem sikerült. Saját tapasztalatomból tudom, hogy a rendőrtisztek sem vették komolyan a felsőbb parancsot. Elszakadtam a postapalota melletti ad-hoc csoportomtól, s valahonnan a katonaszobor mellöl próbáltam visszatérni. Egy milicista őrnagy megállított, hogy nem lehet átmenni a téren, de ugyanő mondta – ha a postapalotához akarok jutni, menjek fel a szülészet felé, kerüljek le a Grand mögé, s a vízügyi igazgatóság kerítése mellett visszajuthatok a postához. Úgy tettem. A vízügyi igazgatóság kerítésén belül kiskatonák álltak. A sötétben is látni lehetett, hogy valósággal reszketnek a félelemtől.
És lőttek az emberekre
Kilenc óra körül a városháza előtti téren lekapcsolták a világítást. Ma sem tudom honnan, de szinte mindenkinek gyertya került a kezébe.
Az emberek biztatták egymást, Libertate! (Szabadságot!), Jos Ceauşescu! (Le Ceauşescuval!), Fără violenţă! (Erőszak nélkül!), zengtek a jelszavak.
A sötétséget kihasználva néhányan betörték a Romarta üzlet vastag üvegből készült ablakait. A különleges anyagból készült üvegtáblák tompa morajjal omlottak le. Kilenc óra körül lövések kezdtek ropogni. A tér fölött nyomjelző lövedékek szálltak át, a háborút csak filmekről ismerő embernek különös érzése támadt.
Nem halálfélelem, inkább a kiszolgáltatottság tehetetlenségének fura érzése kerített hatalmába, miközben a tömeg rohanni kezdett a golyók elől a Hosszú utca irányába. Fel-felnéztem az ég felé, s akkor láttam, hogy a postapalota tetejéről is lőnek, feltehetően a Grand, meg a Romarta tetejéről is, a világító nyomjelző lövedékek pedig valahonnan a városháza elöl szálltak felfele s íveltek a kövesdombi lakótelep irányába. Legalábbis a postapalota mellől így látszott. Később tudtam meg, hogy a közvetlen közelünkben emberek haltak meg.
Hat marosvásárhelyi kapott halálos lövést: a 21 éves Adrian Hidoş, a 25 éves Hegyi Lajos, a 33 éves Pajka Károly, a 30 éves Ilie Muntean, a 33 éves Bodoni Sándor és a 38 éves Tamás Ernő. Egy az úttest szélén hagyott traktor-utánfutó kerekei mellé hasaltunk le, s amikor a lövöldözés alábbhagyott, egy Budai negyedbeli tömbházlakás konyhájában, néhánnyal többen, mint ahányan oda beférhettek, ismeretlen ismerősök között vártuk ki a háborús állapot megszűntét.
Az új élet reménye
Másnap új élet kezdődött. Legalábbis úgy hittük. Az első magyarázatok szerint akik lőttek – hogy kik, az soha nem derült ki hivatalosan –, nem emberekre, hanem a levegőbe lőttek. Ennek ellentmond, hogy a Romarta üzlet oszlopainak travertin-burkolatán a mai napig látszanak a golyó-ütötte nyomok.
És a szemközti oldalon levő fém-villanyoszlopon is ott volt egy golyó-ütötte lyuk, mellmagasságban. Később a katonai ügyészség úgy látta, a karhatalmi szervek törvényszerűen jártak el, elsődleges szándékuk a tüntetők szétoszlatása volt, a karhatalmi szervek vezetői nem adtak külön tűzparancsot. A halálos áldozatokat „állítólag” követelő sortüzekre a helyzet okozta zűrzavarban került sor.
Tény, hogy a sokszor emlegetett, a forradalom áldozatainak emlékműállítására vonatkozó terv megvalósítására máig sem került sor, 28 év után is az akkor készített fakeresztekből összeállított emlékhely áll a Győzelem téren.
Magukra hagyott áldozatok
Hamar Alpár Benjamin, a December 21. Egyesület helyi elnöke a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta – a hősi halottak hozzátartozóit, főként árváit teljesen magukra hagyták. Értelmes gyerekek, de saját magukat kell fenntartaniuk, csak egyiküknek sikerült felsőfokú iskolát végeznie. Semmi segítséget nem kaptak és nem kapnak az államtól, annak ellenére, hogy 2014-től van egy erre vonatkozó kormányrendelet, amelyet nem alkalmaznak. Nálunk Marosvásárhelyen nagyon mostohán bánnak a forradalmárokkal. Volt lehetőségem tapasztalni Aradon és Temesváron a helyi hatóságok vezetőinek, prefektusnak és polgármesternek a teljesen normális, segítő szándékú hozzáállását. Itt teljes a nemtörődömség, a semmibevevés, és csak remélni lehet, hogy egyszer megszűnik az egykori forradalmárokat is célkeresztbe állitó nacionalista hullám egyes újságokban – mondta Hamar. A forradalmár-emlékművel kapcsolatban csak reméli, hogy a sok ígérgetés után a harmincadik évfordulóra sikerül méltó emlékművet emelni a hat áldozatnak és a sebesülteknek. Bakó Zoltán / Székelyhon.ro