Zsombolyán megkezdte munkálatait a XI. Honismereti Konferencia. A szervező egyesület, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Bizottság nevében Dukrét Géza elnök nyitotta meg a rendezvényt. A konferencia ünnepélyes megnyitóján osztották ki a Fényes Elek-díjakat, amellyel olyan tagokat jutalmaznak, akik műemlékvédelemben, honismereti nevelésben példamutató munkát végeztek. Idén Kupán Árpád (Nagyvárad), Ujj János (Arad) és Kordics Imre (Nagyvárad) helytörténeti kutatásaival érdemelte ki a kitüntetést. Első alkalommal történt, hogy egyesületen kívüli tagot is jutalmaztak Fényes Elek-díjjal: Balázsi József érsemlyéni polgármestert, a műemlék-állítás és honismereti nevelés terén szerzett érdemeiért. Továbbá díszoklevéllel jutalmazták Halász Pétert, a magyarországi Honismereti Szövetség elnökét, és a területi egyesületvezetőket. Két napon át több mint 20 kutató – Szatmárnémetitől Zsombolyáig – számol be helytörténeti kutatásainak eredményeiről, és öt, idén megjelent könyvet mutatnak be a hallgatóságnak. /(Sz. I.): Zajlik a honismereti tanácskozás. = Nyugati Jelen (Arad), szept. 10./

December 5-én kiállítással egybekötött könyvbemutatót tartottak Kolozsváron, a Kriza János Néprajzi Társaságnál. A jelenlévők megismerkedhettek Halász Péter magyarországi szerző három kötetével és „A moldvai katolikusok középkori emlékei” című, Kis Loránd marosvásárhelyi képzőművész fotóiból álló kiállítással. A kiállítás anyaga Budapesten vendégszerepelt, a Teleki László Alapítvány támogatásával. Halász Péter moldvai kutatásairól szóló köteteit Tánczos Vilmos mutatta be. Az agrármérnök végzettségű szerző 1966 óta járja Moldvát. Ezekben a kötetekben megjelent írásainak nagy része eddig szétszórtan jelent meg helyi lapokban. Első kötete: Bokrétába kötögetem vala, alcíme A moldvai magyarok néprajzához. 2002-ben jelent meg, számba veszi a csángó kutatás eredményeit, tárgyalja a népszokásokat. A Nem lehet nyugtunk. Esszék, gondolatok, útirajzok a moldvai magyarokról című kötet, többek közt értékeli az 1990 utáni pozitív irányú változásokat, valamint a csángó kérdésnek a politikába való bekerülését. A harmadik kötet, A moldvai csángó magyarok hiedelmei tudományos történeti összefoglalás. Tánczos Halász Péter érdemei közé sorolta a csángóknak nyújtott anyagi és gyógyszer segítséget, rendezvények szervezését, és a csángó kérdés köztudatba kerülését is. /Csont Zsuzsa: Moldva írásban és képekben. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 7./

Átadták a Magyar Örökség díszokleveleket és aranyjelvényeket december 17-én Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia épületében, ahol a tíz esztendeje alapított elismerés jubileumi, 40. díjátadási ünnepségét tartották. Jakó Zsigmond kolozsvári akadémikus történészprofesszor Erdély múltját feltáró munkásságáért érdemelte ki a kitüntetést. A jubileumi díjátadó gálán Magyar Örökség-díjat kapott Zenthe Ferenc, a nemzet színésze; Fitz Jenő ókortudós, múzeumalapító; Vörösmarthy Dániel szemészprofesszor; Jakó Zsigmond történész-kutató, valamint a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola. Elismerésben részesült a „fennmaradásért folytatott ezer éves küzdelméért” a moldvai csángó magyarság, valamint posztumusz kitüntetést szavaztak meg Nagy Ferenc somogyi fafaragónak. Jakó Zsigmond Erdély múltját feltáró munkásságáért, a romániai és a magyar történészek közötti hídépítő szerepéért vehetett át kitüntetést. A csángó magyarságnak megszavazott elismerés legyen ígéret arra, hogy a jövőben jobban oda fogunk figyelni erre az „évszázadokon át mellőzött,(...) legősibb magyar népcsoportra” – mondta köszöntőjében Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke, aki Petrás Máriának, a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány alapítójának adta át az elismerést. /Magyar Örökség-díj Jakó Zsigmond akadémikusnak. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 19./

Március 30-án ünnepelték a 80 éves Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutatót Székesfehérváron, a Magyar Néprajzi Társaság és a Zenetudományi Intézet szervezésében. A konferencián Andrásfalvy Bertalan, a néprajztudomány doktora és mások tartottak előadást. Az ünnepi koncerten tucatnyi együttes lépett fel, illetve egyéni előadók is, többek között Berecz András, Sebestyén Márta és Petrás Mária. A belépő- és pártolójegyek eladásából begyűlt összeggel a válaszúti szórványmagyar iskolát kívánják támogatni. „Isten éltesse számos esztendőkig a 80 esztendős Kallós Zoltánt, szellemi honvédelmünk vezérlő kapitányát!” – áll abban a könyvajándékban, melyet Budapesten ajándékoztak egy nappal korábban a néprajzkutatónak, azon a születésnapi ünnepségen, melyet tiszteletére rendeztek – a magyarországi Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület kezdeményezésére – a Budai Vigadóban, a Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza közreműködésével. „Éppen negyven esztendővel ezelőtt ismerkedtem meg Kallós Zoltánnal, amikor először indultam Moldvába, mégpedig Kolozsváron, Almássy István és Könczey Ádám társaságában, Tőkés István bácsinál, mert ott volt a főhadiszállásom útban a csángókhoz” – nyilatkozta Halász Péter néprajzkutató, a Lakatos Demeter Egyesület titkára. Az ünnepség mellett a Teleki László Alapítvány kiadásában megjelent Moldvai csángó-magyar okmánytár – 1467-1706 /Budapest, 2003/ című kötet újabb kiadását és egy üveg négyputtonyos tokaji bort ajándékoztak a folkloristának, és Olsvai Imre népzenekutató bemutatta az ünnepelt Új guzsalyam mellett című, új könyvét és CD-jét. Ezután Kallós Zoltánt a Magyar Kultúra Alapítvány székházában a Magyar Művészeti Akadémia, a Litea Könyvszalon, az Erdélyi Szövetség és Budapesti Székely Kör ünnepelte. /Guther M. Ilona: Kallós, a szellemi honvéd. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 31./

Szerte a Kárpát-medencében egymást érik az ünnepségek: betöltötte nyolcvanadik életévét Kallós Zoltán, szellemi honvédelmünk vezérlő kapitánya, írta Halász Péter. Március 29-én, Budapesten, két helyszínen /a Budai Vigadóban, majd a Magyar Kultúra Alapítvány székházában/, másnap Székesfehérváron ünnepelték a jeles folkloristát. A Hagyományok Háza, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület és a Magyar Művelődési Intézet közös rendezvényén Jáki Sándor Teodóz atya, az egyesület elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Kallós Zoltán tudományos munkásságát Olsvai Imre népzenekutató, az MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa méltatta. Kallós Moldvában gyűjtött szentes énekekből és imádságokból készült CD-t a szerkesztő, Pávai István népzenekutató mutatta be. Kallós Zoltán hallatlanul nehéz feltételek között gyűjtötte a hatalmas folklóranyagot, évtizedeken keresztül intézményi háttér és anyagi támogatás nélkül, megélhetési gondok között, folyamatos politikai zaklatásnak kitéve. Halász Péter Kallós Zoltánnal először negyven esztendővel ezelőtt, 1966 nyarán találkozott, amikor első moldvai útjára indult. Kallós akkor már túl volt élete első nagy meghurcoltatásán, s nem gondolta, hogy még vár rá egy annál is elszántabb üldöztetés. /Halász Péter: „Le van az életem zárva / Móduvának ládájába…” Budapesten is köszöntötték a nyolcvanesztendős Kallós Zoltánt. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 7./

Kárpát-medencei Kulturális Szövetség (KKSZ) alakult június 18-án a hatodik alkalommal Budakalászon nyolc országból összesereglett mintegy száz résztvevővel megrendezett Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumán, melynek szervezői a Magyar Művelődési Intézet és a Magyar Kollégium. A KKSZ elnökének Szabó Tibort választották, a HTMH volt elnökét, főtitkárnak Romhányi Andrást, az MMI tanácsosát, a Magyar Kollégium elnökét. „Én jelen pillanatban és akkor sem, amikor a HTMH elnöke voltam, nem tekintettem a rám bízott feladatot politikai tisztségnek, tehát képes vagyok civilként gondolkodni” – nyilatkozta Szabó Tibor. Azért vállalta el a KKSZ elnöki tisztségét, mert ez a most megalakult Kárpát-medencei civil szövetség ékes bizonyítéka annak, hogy a politikai megosztottság ellenére a magyar nemzeti közösségek képesek összefogni, egymás érdekében szót érteni. A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetségének elnöke, Bodó Barna kifejtette, hogy egy ilyen szövetség megalakításának a gondolata a rendszerváltozás óta jelen volt. A KKSZ-t nemcsak kisebbségi magyar civil szervezetek alapították meg, létrehozásában közreműködtek magyarországi civil szervezetek is, többek között a Koncz Gábor vezette Magyar Kultúra Alapítvány. A KKSZ székhelye Budapest, tagszervezeteinek tevékenysége kiterjed a Kárpát-medence országaira: Magyarország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátország, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Ausztria. A szövetség fő célja a magyar kulturális értékek őrzése, gyarapítása, bemutatása és elfogadtatása nemzetközi szinten, valamint tagszervezetei érdekvédelmének biztosítása. Alapelvként határozták meg, hogy a szövetség a szabad egyesülés elvén alapuló politikamentes szerveződés, mely céljának tekinti a Kárpát-medencében élő népek harmonikus kapcsolatainak elősegítését, egymás kultúrájának megismerését, és az együttműködést ezen népek között. /Guther M. Ilona, Budapest: Kulturális összefogás. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 19./ Hatodik alkalommal szervezték meg június 16–18 között Budakalászon a Kárpát-medencei Kisebbségi Magyar Közművelődési Civil Szervezetek Fórumát, röviden a Budakalászi Találkozót. A szervezők – Romhányi András, a Magyar Művelődési Intézet tanácsosa, a Magyar Kollégium elnöke, és Halász Péter, a Magyar Művelődési Intézet (MMI) főtanácsosa – szívvel-lélekkel igyekeznek minél hatékonyabbá tenni a rendezvényt. Hat évvel ezelőtt 54 szervezet vett részt az akkor június 4-én tartott találkozón, idén már nyolc országból 114 civil szervezet küldte el képviselőjét (romániai, szlovákiai, szerbiai, horvátországi, bosznia-hercegovinai, ukrajnai, cseh- és morvaországi, szlovéniai szervezetek), ebből 33 először volt jelen a találkozón, de öt magyarországi szervezet is elküldte képviselőjét. Valamennyi eddigi találkozó végén zárónyilatkozatot fogalmaztak meg, ez legtöbbször pusztába kiáltott szónak bizonyult, a hivatalos szervek ugyanis nem figyeltek fel eléggé a találkozó fontosságára. Ezért is határozták el 2005-ben, hogy idén szövetséget alakítanak. A fórumon megfigyelőként jelen volt dr. Bicskey Botond, a Köztársasági Elnöki Hivatal hivatalvezető helyettese. Meghívottként részt vett, és előadást tartott: C. Tóth János, a HTMH osztályvezetője, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Jagasics Béla, az Ifjúsági, Családi, Szociális és Egészségügyi Minisztérium civil kapcsolatok főosztályának megbízott főosztályvezetője, Filotás Lászlóné, a Nemzeti Kulturális Alapprogram pályázati csoportvezetője, dr. Koncz Gábor, a Magyar Kulturális Alapítvány igazgatója, valamint Sebestyén József, a Nemzeti Kulturális Örökségvédelmi Hivatal határon túli magyarokkal foglalkozó munkatársa. A civil szervezetek leginkább a pénzhiányt sérelmezték, felhívták a figyelmet, hogy az anyaország ne a határon túliaknak szánt költségvetésen spóroljon. A jelenlévő hivatalok képviselői azonban tagadták, hogy a megszorítások a határon túliaknak szánt pénzalapokat érintenék. /Köllő Katalin: Megalakult a Kárpát-medencei Kulturális Szövetség. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 19./

November 2-án kezdődik Budapesten a XI. Országos Ifjúsági Honismereti Akadémia, melynek idén fő témája az 1956-os forradalom. Résztvevői a nyári honismereti táborokban, vetélkedőkön kitűnt diákok, akiket jutalomképpen a megyei honismereti egyesületek javasolnak. „Rendszerint a határon túlról is fogadunk diákokat, de létszámuk mindig attól függ, hogy mennyi pénzt sikerül összekönyörögnünk erre a célra, így most sajnos csak hat diákot tudtunk meghívni” – nyilatkozta Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke. A határon túlról idén csak erdélyi résztvevők vannak, akik az 1956-os forradalom erdélyi vonatkozásairól tartanak kiselőadásokat. Az eredetileg tervezett megemlékezésekre a forradalom budapesti helyszínein nem kerül sor, mert a rendőrségtől a szervezők nem kaptak garanciát arra, hogy a nemzeti gyásznapon 50-60 diák biztonságban koszorúzhat a magyar fővárosban. /Guther M. Ilona: Ifjúsági Honismereti Akadémia '56-ról. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 2./

A történelmi Bánságban és a Dél-Alföldön, illetve az ezekkel szomszédos területeken (a mai Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégióban) tevékenykedő helytörténészek, kutatók, honismerettel foglalkozó civilszervezetek tartották meg találkozójukat Szegeden, a Dugonics András Piarista Gimnáziumban. A történelmi dialógus – délvidéki hagyományok 2006–2007-es program keretében rendezett konferencia A nándorfehérvári diadal és Dél-Magyarország címet kapta. Matekovits Mihály, a román minisztérium nemzetiségi főosztályának vezérigazgatója tartott előadást a szokások sokféleségének létjogosultságáról, majd Papp Sándor turkológus, a Szegedi Tudományegyetem docense Ulászló tragikus sorsának és a békekötés feltételeinek török forrásokban fellelhető adatait ismertette, Koszta László docens Délvidék középkori egyházszervezetét mutatta be, Blazovich László egyetemi tanár meg a 15. századi dél-alföldi városfejlődésről tartott előadást. A konferencia első napját a honismereti műhelyek találkozója zárta, a kerekasztal-beszélgetés moderátora a budapesti Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke volt. Bemutatkoztak a régió honismereti kiadványai: a szabadkai Bácsország, a budapesti Honismeret, a Szeged, az aradi Szövétnek és a temesvári Régi(j)óvilág. A második napon a régió városainak, Makó, Gyula, Temesvár középkori történetével ismerkedhettek meg a részvevők. Temesvárról, a Bánság fővárosáról Vicze Károly történész tartott előadást, majd Bodó Barna mutatta be a temesvári Szórvány Alapítvány eurorégiós honismereti stratégiáját, amely a sajátos értékek védelme és a honismereti oktatás hatékonyabbá tétele érdekében született. Szeged és testvérvárosai tükörben címmel hangzott el Fodor Enikőnek, a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum tanárának az előadása, amely Hunyadi Jánosnak és korának az iskolai oktatásban elfoglalt helyét világította meg. Temesvár nevezetességeiről Kiss Ferenc tanfelügyelő szólt, emellett bemutatkozott Szabadka és Szeged is, Dévát és Hunyad megyét pedig Kofity Magda vajdahunyadi tanár ismertette. A konferencia végén a jelenlévő civilszervezetek, köztük a Karácsony János Honismereti Egyesület, a Bácsország Vajdasági Honismereti Egyesület, a Nyitott Távlatok és a Szórvány Alapítvány képviselői együttműködési egyezményt írtak alá. /Pataky Lehel Zsolt: Honismereti műhelyek euroregionális együttműködése. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Duma András, a moldvai magyarok egyik szellemi mindenese, archaikus csángó nyelvjárásában fogalmazó népköltő internetes felhívást tett közzé (aduma@xnet. ro), amelyben klézsei múzeumi sarok berendezéséhez kér tárgyi és szellemi emlékeztető anyagot az ötvenes évek magyar nyelvű oktatásáról Moldvában. Kérdései: 1. Vannak-e dokumentumok a moldvai magyar nyelvű oktatásról az 50-es években? 2. Hány faluban volt magyar iskola? 3. Hány diák vett részt vett a magyar nyelvű iskolában? 4. Hány faluban építettek iskolákat abban az időben? 5. Lehet-e tudni a tanárok nevéről? Duma András Klézsén él, az Alexandrina nevű falurészben, postai irányítószáma: Cleja, Alexandrina, 607 105. Duma András internetes levelére Halász Péter, a moldvai magyarság egyik legkiválóbb szakkutatója és ismerője válaszolt. Levelében említette, hogy Sylvester Lajos Csupa csapás az élet – Az elsorvadt moldvai magyar oktatás és a csángó szétrajzások emlékkönyve című munkája (Kaláka Könyvek, Sepsiszentgyörgy, 2000) ,,szinte kizárólag az 1948–1959 közötti moldvai magyar nyelvű oktatásról egykori tanárokkal készített interjúkat tartalmaz”. A Csupa csapás az élet megjelenése óta eltelt majdnem egész évtized lényeges változásokat eredményezett. A legfrissebb tudósítás a Nyugati Magyarság 2007. májusi számában olvasható K. Debreczeni Mihály tollából, Tanárok kerestetnek címmel. A Hegyeli Attilával folytatott beszélgetés – Hegyeli Attila a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének oktatási felelőse – fontos, eligazító adatokat tartalmaz, és moldvai magyar jövőképet is felvázol. Megjegyzi, hogy a Kárpátoktól keletre eső részeken körülbelül háromszázezer katolikus él.,,Ebből a tömegből ma már csak hatvanezer beszéli a nyelvet, ezek között pedig kilencezer iskoláskorú gyermek van, aki valamilyen szinten tud beszélni magyarul. Ebből a számból pedig ezerkétszázat sikerült az oktatási programunkba bevonni. (...) A hatvan településből, ahol magyar szót lehet hallani az utcán, mi csak tizenhatban vagyunk jelen. A többihez nem volt pénzünk és emberünk. ”Moldvában jelenleg harminckét magyar pedagógus teljesít missziós szolgálatot, Bákó megyében szétszórva. Hegyeli szerint legalább kétszáz településen lenne magyar pedagógusokra szükség ahhoz, hogy meg tudják oldani a magyar nyelv oktatásának ügyét ott, ahol még anyanyelvként beszélik a magyar nyelvet. A támogatásokról szólva elmondja, hogy ez mintegy tíz százaléka annak, amire szükség lenne. Válaszai szemrehányásokkal és keserűséggel terheltek.,,Én, ha valamibe belerokkanok, az a közöny, amivel találkozom, az, hogy gyakran érzem: magunkra hagynak. Ott vagyunk a Kárpátoktól keletre egy nagy román tenger kellős közepén. Magyar nyelvet oktatunk több száz gyereknek, és nagyon ritkán kérdezik meg tőlünk, miben segíthetünk. Ez a misszió pedig nem egy gittegyletnek a feladata, hanem a teljes magyar értelmiségnek és politikának az érdeke lenne. ”Duma András múzeumi kezdeményezése kiváló ötlet, mert azt a korszakot sok szempontból (iskolaszervezés, építkezések, tanszerbiztosítás, internátusok szervezése stb.) példaként lehet felidézni. Jó ötlet ez az iskolamúzeum-alapítás Klézsén. /Sylvester Lajos: Szívtuk be szívünkkel a magyar beszédet. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 25./

Idén Szatmárnémetiben tartották a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) XIII. honismereti konferenciáját. Dukrét Géza PBMET-elnök, a rendezvény főszervezője köszöntötte a jelenlévőket, majd Schönberger Jenő püspök tartott ökumenikus istentiszteletet. Beszédet mondott Muzsnai Árpád, az EMKE alelnöke. Dr. Gaal György, a kolozsvári székhelyű Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság nevében szólt a társasághoz. Az általuk képviselt szervezetek vagy intézmények üdvözletét tolmácsolták a magyarországiak, köztük Halász Péter, a Honismereti Szövetség elnöke A bizottság évente három Fényes Elek-díjat ad át. Idén a PBMET tagjai közül Dánielisz Endre Nagyszalontáról, dr. Józsa Piroska Nagyváradról és Kovács Rozália Érmihályfalváról kapta meg az oklevelet, valamint a Fényes Elek-bronzplakettet. Az idei, tagságon kívüli kitüntetett pedig Bognár Levente aradi alpolgármester lett, aki sokat tett az aradi Szabadság-szobor újraállításáért, most az aradi Szentháromság szobor újraállításán fáradozik. Előadások hangzottak el a 20. század öröksége, a jubileumi Rákóczi évek, a pusztuló műemlékek és védelmük témakörökben. Kolozsvári előadóként Starmüller Géza művészettörténész, valamint Tóthpál Tamás (EKE-Kolozsvár) voltak jelen. Előbbi Szatmár váráról tartott előadást, az utóbbi pedig a száz éve elhunyt Hegyesi Mártonról emlékezett meg. A méltatlanul elfelejtett történész az 1848-as események kutatója, egyben a bihari turizmus egyik atyja, akinek augusztus 30-án állított emléktáblát a PBMET Nagyváradon. A teremben kapható volt az évente számos új kötettel gyarapodó Partiumi Füzetek utolsó, Thurzó Sándor összeállításában megjelent, Bartók Nagyváradon a helyi sajtó tükrében című, 46-os száma. A kétnapos előadássorozatot a társaság közgyűlése zárta. Az elnöki beszámolóban elhangzott, hogy magyarországi Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium 2006 végén Kós Károly-díjat adományozott PBMET-nek, a településvédelem és településszépítés területén végzett kimagasló tevékenységéért. A konferencia harmadik napján szakmai kirándulás következett, Bara István területi elnök vezetésével. /Tóthpál Tamás: XIII. Partiumi Honismereti Konferencia. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 8./

Váratlanul elhunyt Gazda László /Zágon, 1933. szept. 30. – Sepsiszentgyörgy, 2007. szept. 10./ néprajzi, történeti, gazdaságföldrajzi szakíró, a megye sakkéletének kiemelkedő személyisége, a műkedvelő színjátszásban országosan elismert földrajztanár. A Református Székely Mikó Kollégium bocsátotta útjára, és a Bolyai Tudományegyetem nevezetes professzor-triásza (Balogh–Török–Tulogdy) által vezetett földtudományi kar biztosított számára kitekintést a világba. Sepsiszentgyörgyön az oktatás mellett a tudományos kutatómunka kötötte le idejét, majd a moldvai magyarság szállásterületén végzett Jóbarát-expedícióinak gyűjtését bemutató kiállítását a csángókutatás apostola, a Kossuth-díjas zenetudós, Domokos Pál Péter méltatta. Első tanulmánya Adatok Sepsi rajon történeti földrajzához címmel éppen ötven éve jelent meg a Bolyai Tudományegyetem Tudományos Diákköreinek Évkönyvében. Utoljára 2005-ben félezer oldalon látott napvilágot kétnyelvű Codex című kötete, amelyet a moldvai csángómagyarság neves szakértője, Halász Péter Codex Gazdalaciensis címmel előszavazott. /Kónya Ádám: Tudását csak szerénysége múlta fölül (Gazda László halálára). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 12./

A moldvai csángómagyarok története, néprajza és élete központi témája a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület szervezésében november 13-án kezdődő XV. Erdővidéki Közművelődési Napoknak. A nyitónapon Halász Péter budapesti néprajzkutató Erdőfülében Szeret vize martján… A moldvai csángómagyarok múltja, jelene és jövője címmel tart vetítettképes-előadást, amelyet a napok során több helyszínen is megismétel. A csángómagyarok megismerését szolgálja a Képek a moldvai csángók kultúrájából című kiállítás is, az Erdővidék Múzeumában, továbbá Zakariás Erzsébet kolozsvári néprajzkutató Miesnapok képei. Moldvai csángó hétköznapok című könyvének Baróton esedékes bemutatója, valamint Ségercz Ferenc és barátai péntek esti táncháza a baróti Művelődési Házban. Az idei napok rendezvényei Erdővidék tizennégy helységére terjednek ki. /Benkő Levente: Középpontban a csángók. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./

A sorkatonai szolgálat megszüntetésével Magyarországon is, Romániában is megszakad a bakaélethez, a férfivá avatáshoz kapcsolódó évszázados hagyományok és rítusok sorozata. De ez nem jelenti azt, hogy szellemi, illetve tárgyi vonatkozásban nincs feltárni és megőrizni való – hangzott el a Kriza János Néprajzi Társaság (KJNT), valamint a Babes–Bolyai Tudományegyetem Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke szervezésében a hét végén Kolozsváron lezajlott ülésszakon. Az eltűnt katona című kétnapos konferencián magyarországi és erdélyi néprajzkutatók tudományos közlései, könyv- és folyóirat-bemutatói, filmvetítései azt támasztották alá: a katonai szolgálat, a velejáró mindenkori harci események és a hadifogság a kutató számára rengeteg titkot rejt még. A budapesti Honismeret folyóirat katonai hagyományokkal foglalkozó különszámát bemutató Halász Péter főszerkesztő és folklórkutató megjegyezte, hogy a magyarországi önkéntes néprajzi gyűjtők legutóbbi tanácskozásán meglepően nagy érdeklődés mutatkozott a közel százötven éves magyar sorkatonaság tárgyi és szellemi öröksége iránt. Két könyvet mutattak be a tanácskozáson. A második világháborús hadifogolytáborok és a sztálini lágerek folklórjából ízelítőt nyújtó – Vasvári Zoltán társszerzővel írt, és 2006-ban kiadott – Áldozatok című könyvét Küllős Imola budapesti egyetemi tanár, kutató ismertette. Benkő Levente és Papp Annamária bemutatták a csíkszeredai Pallas–Akadémia gondozásában néhány hete megjelent Magyar fogolysors a második világháborúban című kétkötetes munkájukat, az első olyan erdélyi kísérletet, amely élő visszaemlékezések, naplófeljegyzések és levéltári források összevetésével próbált képet nyújtani a fogolytáborokról. /Szolgálat nincs, emlék van. = Krónika (Kolozsvár), dec. 17./

Fekete Ibolya új filmjét, a Csángókat február 1-jén vetítik Budapesten a Bem moziban. A 90 perces dokumentumfilm a csángók identitástudatát, nyelvhasználatát, vallásos életét mutatja be. A másik filmet az Uránia Nemzeti Filmszínházban vetítik február 3-án. Ezt Orbán Ágnes, Lengyel Gyula és Halász Péter jegyzi, címe: Merre tekereggyünk immá? /Két új csángó témájú film a budapesti Magyar Filmszemlén. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 30./

A színház és a halál a témája a június 20-án kezdődött zágrábi EUROKAZ színházi fesztiválnak, amelyet 1987 óta rendeznek meg, és melyen idén hét ország, köztük Magyarország művészei lépnek föl. A rendezvényen Najmányi László író, színházművész Az ember, aki színház volt címmel tart előadást és videoprojektet vetít Halász Péterről, a világszerte ismert független magyar színházművészről, avantgárd íróról. Halász Péter 1969-ben saját színházat alapított Kassák Ház Stúdió néven. 1972-ben A skanzen gyilkosai című előadásukat betiltották, a színház működési engedélyét megvonták, így csak titokban működhetett tovább. Az együttes tagjai emigráltak, majd Squat Színház néven Nyugat-Európa számos városában játszottak, később New Yorkban telepedtek le. A Squat Theatre-t az 1980-as években New York 10 legfontosabb kulturális intézménye egyikeként tartották számon. Halász 1991-ben visszatért Magyarországra, a budapesti Katona József Színházban és más színházakban is rendezett. Halász Péter három évvel ezelőtt New Yorkban meghalt. /Halász Péter emlékezete Zágrábban. = Krónika (Kolozsvár), jún. 22./

Július 9-12-e között Kecskemét látta vendégül a Kárpát-medencei Irodalmi Társaságok Szövetsége (KITÁSZ) vándorgyűlését. A KITÁSZ közel két évtizede működik, és a teljes Duna-tájat lefedi, számos tagszervezete van a Kárpát-medence különböző pontjain. A magyar nemzet békés újraegyesítése meglehetősen lassan és keservesen halad előre, ha ugyan halad, nyilatkozta Medvigy Endre irodalomtörténész, a KITÁSZ elnöke. „A magunk szerény eszközeivel megpróbálunk valamit tenni a magyarság szellemi egységének erősítéséért. ” Az idei vándorgyűlés címe: Határtalan hazában. Eljöttek a Berzsenyi Társaság, a Székelyföldön működő kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Egyesület, a Muravidék Baráti Kör tagjai, és érkeztek Kassáról, Zentáról és a Kárpátaljáról is vendégek. A kecskeméti vándorgyűlést Székelyné Kőrösi Ilona történész, főmuzeológus, a Katona József Emlékház vezetője és Medvigy Endre elnök nyitotta meg. Számos érdekfeszítő előadás hangzott el, többek között: Szabó Dezsőről (Szőcs Zoltán közíró, a Szabó Dezső Emléktársaság elnöke), Kőrösi Csoma Sándor és a mai magyar nemzettudat (Gazda József, a Kőrösi Csoma Sándor Művelődési Egyesület elnöke), Petelei István és az erdélyi novellaköltészet a századfordulón (Boros Erika irodalomtörténész, egyetemi docens), Sütő Andrásról (Nagy Pál, a Sütő András Baráti Egyesület elnöke), Lászlóffy Aladárról (Bertha Zoltán irodalomtörténész), A délvidéki magyar irodalom és a magyarkanizsai alkotótábor antológiája (Tari István költő), Czine Mihályról (N. Pál József irodalomtörténész), Esterházy János élete és halála (Molnár Imre történész), Az írás szerepe a moldvai csángómagyarság sorsában (Halász Péter néprajztudós, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára). Nagy Pál irodalomtörténészt a Sütő András Baráti Egyesület elnöke számára nagy élmény volt a vándorgyűlés. Sokan kérdeztek Sütővel kapcsolatos dolgokat, hiszen a találkozó résztvevői, a kárpátaljai, muraközi egyesületek, irodalmi társaságok vezetői és a kecskeméti irodalmárok ismerik és nagyra becsülik Sütő András életművét. A KITÁSZ semmiféle anyagi támogatást nem kap a jelenlegi magyar hatóságoktól. /Bölöni Domokos: Katona József és Kodály Zoltán szellemiségének őrzői. Határtalan hazában. = Népújság (Marosvásárhely), júl. 18./

Csángó hagyományőrzés Gyimeslokon
Népdalaikban, táncaikban nemzeti kultúránk értékeit őrzik a gyimesiek. Ezeket tenné közkinccsé a gyimesközéploki Csángó Hagyományőrző Ház, melyet a Tatros forrásánál, a csángófesztiválon avattak fel.
- Vetett ágy szőtt lepedőből. Ez meg kenderes lepedő, kenderes ágyterítő. Mind kézzel fonott anyagból készült… – sorolja Tankó Mária Hidegségról. Majd a régi népi mesterségek ismerői meg is mutatják, hogy készültek. A kendőszegen ujjas bunda, hímzett ingek, szőtt lepedők, terítők, cifra kendők. Régen így tárolták a házilag szőtt-varrt ruhákat, hogy ne kezdje ki a moly. A csángó gyermekek nemcsak népviseletüket, de mint kiderült, népdalaikat, táncaikat is ismerik.
Mihók György kezdeményezte a Csángó Hagyományőrző Ház létesítését az 1934-ben községházának épített ingatlanban. Tervének megvalósítását magyarországi és helyi támogatók is segítették. A hagyomány érték – vallja a Budapestről Gyimesbe költöző néprajzkutató.
Naponta tudatosítani kell az emberekben, hogy ez egy olyan érték, ami nélkül nem lehet teljes emberi életet élni, nem lehet teljesen megélni a magyarságot. És hogyha ez a gyimesi hagyományőrző tájház tudatosítja azt az itteni emberekben, hogy milyen értékeik vannak, akkor már betölti a hivatását – vélekedett Halász Péter néprajzkutató.
A csángó kultúra őrzésére hivatott ház a népi mesterségek bemutatói mellett néprajzi konferenciák szervezésére is alkalmas. A közösségi termet a budapesti Néprajzi Múzeum gyűjteményének archív képei és Ádám Gyula gyimesi zenészekről készült fotói díszítik. Csúcs Mária
Duna Televízió. Erdély.ma

Az út Trianonig, Trianontól a népszavazásig
A 15. Országos Honismereti Akadémián elhangzott mondat, miszerint minden mindennel összefügg, közhelyes ugyan, ettől eltekintve mégis igaz.
Közeleg december 5-e, szomorú évfordulója annak a napnak, amelyen 2004-ben sikertelen népszavazáson bukott el az együvé tartozás jelképe, a kettős állampolgárság megadása a határokon kívül taszított magyarságnak. Az okok kutatása nem hiábavaló: a Budapestről Gyimesbe települt néprajzos, Halász Péter úgy véli, a dolgok eredője messzire, egészen a trianoni diktátumig nyúlik vissza.
Halász Péter: Az út Trianonig című előadásában: nem kell mindig beszélni róla, de gondolni kell rá, nem szabad elfeledkezni róla. Ha elfeledkezünk róla, bekövetezik 2004. december 5-én a magyarság ellenségei elérték, hogyan szavazzanak.
A trianoni tragédia, ha Délvidéken nem vernék meg azokat, akik magyarul beszélnek – ezért nem szabad elfeledkezni Trianonról.
Csak öt évig visszakerültek Magyarországra, azt a töltést generációkról gebe adják tovább. A románok, szlovákok gondoskodnak arról, hogy ne feledkezzenek meg arról, magyarok.
Az anyanyelvet Magyarországon is védeni kellene.
Nemcsak az anyanyelv, a néptánc is fontos.
A kommunista hatalom kiverte az emberekből az együvétartozás érzését.
Halász Péter szerint lelki sérüléssel nő föl az a nemzedék amelyik nem tud Trianonról. Erdély.ma

A magyarság kincstartói
Személyes kapcsolatba kerülvén a csángókkal, sokszor töprengtem hányatott sorsukon. Gyakran kérdeztem a "Zistenőszencségét", ahogy a klézsei Márics Gyuri bácsi Egyházaskozáron emlegette az Úristent, hogy miért alakította életük menetét úgy, ahogy tette, és miért ítélte őket árvaságra. Hogy miért? Mert az Úristennek úgy tetszett, hogy a moldvai magyarokat kinevezze a magyarság kincstartóivá. E tisztséget meg is érdemelték. Ők ugyanis a maguk elszigeteltségében századokon át hordozták és az élő szó erejével jelenítették meg mindazt a szellemi értéket, amit az írás a holt betűvel rögzített. A csángók szembesítettek minket múltbéli önmagunkkal, sorsunkat kifejező énekeinkkel, imádságainkkal és a kódexek korára emlékeztető gyönyörű archaikus nyelvünkkel. Nem véletlenül neveztem a mi csodálatos agyú, dalos szívű öregeinket élő kódexlapoknak, megszólaló fólióknak, valamiféle szenteknek. (Halász Péter: Be van az életem zárva Móduvának ládájába. Moldvai Magyarság, 2010. október)
b. d. Népújság (Marosvásárhely)

Emlékezés a csángók apostolára
Budapesti levél
Örömmel mentem június 28-án az MVSZ-be. Az MVSZ Szent László Magyarságtudományi Akadémiája Édes hazámnak akartam szolgálni címmel a 110 esztendeje született Domokos Pál Péter néprajzkutatóra, népdalgyűjtőre, a moldvai csángók vándorapostolára emlékezett. A Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesülettel közös rendezvényen hamar megtelt a terem, ismerős arcokat láttam, Domokos Pál Péter tisztelői gyűltek össze. Jáki Sándor Teodóz atya, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület elnöke emlékezett. Számára a legfontosabbat Domokos Pál Péter temetésén Halász Péter mondta: egy hónapja hunyt el Péter bácsi, és már hiányzik, nincs, akitől tanácsot kérjünk.
Jáki atya rendszeresen jár a moldvai csángókhoz, most ért véget a 109. útja. Tegnap még Erdélyben volt, bejárta Domokos Pál Péter életútjának kezdeti színhelyeit.
Ferenczi Éva énekesnő énekelt, ő is ismerte Péter bácsit, majd Faragó Laura következett, aki Nyírő József Vonaton című novelláját mondta el. Ebben szerepelt Domokos Pál Péter.
A budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskola diákjainak csángó műsora következett. A gyerekek csángó népviseletben vonultak a színpadra. Kóka Rozália előadóművész emlékezett arra, hogy őseinek, a bukovinai székelyeknek a története érdekelte. Felkereste Domokos Pál Pétert, aki könyveket ajánlott és mesélt neki a moldvai csángókról. Péter bácsi hívta fel a figyelmét Németh Kálmánnak a bukovinai székelyekről szóló Százezer szív sikolt (Bácsjózseffalva, 1941) című könyvére. Később Kóka Rozália a moldvai csángók körében is gyűjtött népdalokat, népballadákat, meséket.
Petrás Mária Magyarországra áttelepült csángó énekes és keramikusművész otthon tanult énekekkel lépett fel, majd elénekelte Péter bácsi kedvenc dalát (Veres az ég hazafelé).
Csoma Gergely szobrászművész 1979-ben kereste fel először Domokos Pál Pétert. Elfogódottan lépett be, de Péter bácsi olyan nagy szeretettel fogadta, hogy zavara azonnal eltűnt. Péter bácsi örömmel hallotta, hogy Csoma Gergely eljutott a moldvai csángókhoz. Sok tanáccsal látta el, segítette későbbi moldvai utazásait. Csoma Gergely elszavalta Lakatos Demeter csángó költő Nap szentül le című versét. Az előadó emlékeztetett rá: éppen ezen a napon, június 28-án született Domokos Pál Péter.
A budapesti Domokos Pál Péter Általános Iskola tehetséges kis növendéke, Vadas Hanga Napsugár több csángó népdalt énekelt, öröm volt hallgatni a kislányt –, testvére, Soma furulyán kísérte.
Végezetül Medvigy Endre irodalomtörténész vázolta fel Domokos Pál Péter hatalmas életművét. A hetvenes években Péter bácsi több egyetemi klubban és más helyen tartott előadást. A klubvezetők előre kérték, csak óvatosan beszéljen. Ennek ellenére Péter bácsi nagy erővel beszélt a dákoromán kontinuitás tarthatatlanságáról, az elfeledett és nehéz körülmények között élő moldvai csángókról.
Az ötszáz férőhelyes Egyetemi Színpad zsúfolásig megtelt az ő előadásai idején.
Bartók Béla A magyar népdal című könyvében olvasta Péter bácsi, hogy egyetlen magyar nyelvterület van, amelynek a népzenéjét még nem gyűjtötték össze, a moldvai csángóké. Domokos Pál Péter elindult, hogy elvégezze a gyűjtőmunkát. Közben megismerhette ennek az elhagyott népcsoportnak az életét. Ez a felismerés döntő volt munkásságában: elhatározta, hogy életét a moldvai csángóknak szenteli. Faluról falura járva igyekezett minél többet megtudni róluk.
Domokos Pál Péter vett egy csomó edényt, majd árusnak álcázva magát járta be a moldvai csángó falvakat.
Útjainak gazdag tapasztalata és a fellelhető irodalom áttanulmányozása alapján jelent meg 1931-ben Domokos Pál Péter nagy jelentőségű műve, A moldvai magyarság, Csíkszeredában, saját kiadásában. Az Erdélyi Szépmíves Céh vezetői annak idején elzárkóztak a könyv kiadása elől.
Sajnálja, jegyezte meg Medvigy Endre, hogy Domokos Pál Péter lányai nem szólaltak meg az előadáson.
Ott voltak, köszöntem is nekik.
Az esten sorra hallhattunk emlékezéseket arról, hány ember kereste fel Péter bácsit, mindegyikük szeretettel beszélt róla.
Úgy éreztem, Isten a nehéz időkben küld ilyen nagy embereket.
Domokos Pál Péter írta könyveit, és tartotta előadásait. Nagy része volt abban, hogy az elfeledett népcsoportot – ahogyan ő nevezte – felfedezték.
A csángók apostola volt, aki mindenkivel szeretettel osztotta meg tudását, az érdeklődőket nagy szeretettel fogadta.
Ezt én is elmondhatom. A hetvenes években ismertem meg jó Péter bácsit. Engem is szeretettel fogadott. Számon tartott, szívesen mesélt, én meg örömmel hallgattam.
Az esten a szép dolgokra emlékeztünk. Azonban eszembe jutott, ahogyan Péter bácsi elmesélte, többször behívatták a belügyminisztériumi emberek, a kommunista titkosszolgálat emberei. Péter bácsi elutasította kérdezősködésüket. Egy idő után megunta, hogy folyton berendelik. Írt egy levelet nekik, ebben kifejtette, többet nem hajlandó kihallgatásra járni.
Sajnáltam, hogy ezen az emlékező esten nem volt jelen Halász Péter, lehet mondani, Péter bácsi legjobb, legnagyobb tanítványa. Halász Péter áttelepült Erdélybe, a Gyimesekbe, onnan nehezebb eljönni.
Az est címe a Domokos Pál Péter könyvéé: "...édes hazámnak akartam szolgálni..." (Szent István Társulat, Budapest, 1978). Domokos Pál Péter ebben a könyvében Petrás Incze Jánosnak és Kájoni Jánosnak állított emléket. Petrás Incze János (1813–1886) a moldvai csángók egyik falujában, Klézsén volt pap. Megismerkedett Döbrentei Gáborral, akinek kérésére beszámolt a moldvai csángókról. Petrás Incze János ismertetését közölte a Tudománytár 1842-es évfolyama. Domokos Pál Péter ebben a könyvében Kájoni Jánosnak (1629–1687) Csíksomlyón, 1676- ban kiadott Cantionale Catholicum című, katolikus népénekeket tartalmazó énekeinek mindegyikéhez hozzátette a kutatásai alapján megtalált dallamok lekottázott anyagát. (Több mint nyolcszáz énekről van szó).
Amikor ez az értékes könyv megjelent, elmentem Péter bácsihoz, hogy dedikáltassam új munkáját. Ezt írta bele: "Udvardy Frigyesnek szeretettel ajánlom a nagyvilág legelfelejtettebb kisebbségéről szóló könyvet, mert Nála a szolgálatokat mutató írás a legjobb helyen van. Budapest, 1979. III. 12. Domokos Pál Péter"
Ennyi év után is öröm emlékezni erre.
Udvardy Frigyes. Népújság (Marosvásárhely)

A nyelvújítás előtti csángó-magyar nyelv rímfaragója
Lakatos Demeter-emlékestet tart a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület pénteken 18 órától a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házának márványtermében. Halász Péter néprajzkutatóval, a szervezet elnökével beszélgettünk, aki jó barátja volt a csángó költőnek.
– Kérem, mutassa be Lakatos Demetert (fotó).
– Lakatos Demeter Szabófalván született 1911-ben, édesapját korán, már 1916-ban elvesztette, félárván nevelkedett. Viszonylag hamar megmutatkozott, hogy nem egy átlagos ember. Kovácsinasként kezdte, de elment Románvásárra dolgozni a csőgyárba, és vezetőmérnökként vonult nyugdíjba. A versírással már tizenéves korában foglalkozott, először csak román nyelven írogatott, ezek a költeményei meg is jelentek a különböző helyi lapokban. Elég sokat utazott az országon belül, Kolozsvárra is eljutott, ahol megismerkedett az akkori magyar értelmiséggel. 1935-ben Dsida Jenő megjelentette az első versét magyarul. Sokat biztatták, hogy magyarul írjon, de visszament Szabófalvára, és persze ott dolgozott a romani gyárban, de szabadidejében ontotta a verseket hihetetlen mennyiségben: magyarul és románul egyaránt. Magyarországi és erdélyi ismerősei különböző lapokban jelentették meg magyar költeményeit. Elsősorban Domokos Pál Péter hozta-vitte a verseit, de más, Moldvát járók is felkeresték őt. Én is hordtam ezeket a verseket. Különböző gyűjteményekbe, könyvtárakba beadtuk, ha valahol megjelent, a honoráriumot felvettük és elküldtük neki, így tartottuk a kapcsolatot. Sajnos, verseskötete, amíg élt, nem jelenhetett meg (1974-ben hunyt el – a szerk.), pedig Méliusz József, Farkas Árpád vagy Beke György próbálkoztak segíteni neki.
– Miért, az akkori rendszer üldözte, vagy más akadályai voltak ennek?
– Nem hiszem, ahogy én tudom, anyaországi vonatkozásban inkább a félreértéseknek volt ez köszönhető. Domokos Pál Péter elküldte ezeket a költeményeket Illyés Gyulának, aki inkább egy kezdő költő szárnybontogatását látta bennük, és nem egy huszadik században is élénken élő, értékes nyelvemléket. Lakatos Demeter nem járt magyar iskolába, román ortográfiával írta verseit, és olyan csángó tájszólást használt, hogy sokszor szavainak jelentését már nem értette a kortárs magyar irodalom. 1986-ban jelenhetett meg első verseskötete, de azt is az ELTE Nyelvészeti Tanszékének a nyelvjárási füzete sorozatában adták ki. 1988-ban az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem jelentette meg válogatott magyar verseit. 1992-ben szervezetünk, a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület adta ki az összes magyar nyelven írt versét és szövegeit, akkor még Domokos Pál Péter is segítette a munkánkat, oroszlánrészt vállalva a szerkesztésben. – Említette, hogy Lakatos Demeter románul végezte iskoláit, és csak szóbeliség szintjén bírta a magyar nyelvet. Mégis versei, meséi nagyon elevenek, ahogy Beke György írta: „átlépte az irodalomtörténet kapuját: érdekességből örökség lett”.
– Szabófalva lakosságának nagy része a 20. század elején még jól tudott magyarul. Lakatos Demeter ezt a nyelvújítás előtti csángó nyelvjárást, amit a rímfaragásoknál is felhasznált, a szüleitől tanulta. Verseinek értéke, hogy nagyon sok olyan szót hoz vissza a köznyelvbe, melyek még a nyelvújítás előtt léteztek, de ezeket Szabófalván használják manapság is, mint például a „pogocsálás” kifejezés, ott viccelődést jelent. Ezenkívül gyönyörűek a költői képei, igazi poétához illőek. Készülve a közelgő emlékestre, újraolvastam verseit, és elámultam, milyen érzékletesen mutatja be a moldvai tájat, az ottani paraszti élet nehézségeit és szépségeit, a pásztorlányokat, a szerelmet és az öregséget.
A szabófalvi, moldvai csángó költő születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett emlékesten többek közt Ferenczes István költő, Halász Péter néprajzkutató, Csoma Gergely fotóművész beszélget. Közreműködik László Ildikó, Ţâmpu Stelian – lujzikalagori csángó diákok, valamint a Csíkszeredában tanuló moldvai csángó diákok
Szőcs Lóránt. Székelyhon.ro

Dukrét Géza: A XVII. Partiumi Honismereti Konferencia
A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság 2011. augusztus 26-a és 28-a között Mezőhegyesen, Békés megyében szervezte meg a XVII. Partiumi Honismereti Konferenciát. A rendezvény társszervezői voltak a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke és Mezőhegyes Önkormányzata. A konferencia fővédnöke Hende Csaba honvédelmi miniszter, védnöke Bartha Elek, a Debreceni Tudományegyetem tanszékvezető tanára és Kovács József parlamenti képviselő, kórházigazgató főorvos volt.
A Szózat eléneklése után Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke és Markovits Milán főhadnagy, tábori lelkész tartott áhítatot. Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte a megjelenteket. Üdvözlő beszédet mondott Dénes Zoltán debreceni egyetemi docens, mint társszervező, Isaszegi János ny. vezérőrnagy, Bartha Elek tanszékvezető egyetemi tanár, Kovács József parlamenti képviselő, Bognár Levente, Arad alpolgármestere, Kovácsné Faltin Erzsébet, Mezőhegyes polgármestere, Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet főigazgatója, Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke, Révész Gizella, a Határon Túli Magyar Emlékhelyekért Alapítvány elnöke és Antalné Erdei Dóra, az Általános Művelődési Központ igazgatója. A konferenciát megtisztelte jelenlétével Hasas János az RMDSZ országos elnöksége nevében, valamint Tóth József emeritus professzor, a Pécsi Egyetem volt rektora és Balázsi József, Érsemjén polgármestere. Ezt követően átadták a Fényes Elek-díjakat. Az idén díjban részesült Wanek Ferenc (Kolozsvár), Makai Zoltán (Nagyvárad), Halász Péter, a Honismereti Szövetség tiszteletbeli elnöke (Gyimesközéplok). Az elnökség döntése alapján Höhn József megkapta posztumusz a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tiszteletbeli tagsági címet. Az elismerő oklevelet és a tagsági könyvecskét özvegye vette át.
A konferencia fő témái: a védelmi rendszerek, a nagybirtokok és az ipar története a történelmi Partiumban és Bánságban. Az előadások sora hagyományosan a konferenciának helyt adó Mezőhegyes megismerésével kezdődött. Tóth József emeritus professzor (Pécs) Mezőhegyes és környéke földrajzi viszonyait, Dénes Zoltán (Debrecen) Mezőhegyes történetét ismertette, Starmüller Géza (Kolozsvár) a Partium Erdélyhez való kötődéséről és a partiumi várrendszerről értekezett, Isaszegi János (Budapest) pedig Mezőhegyesnek a török hódoltság alóli felszabadító harcokban játszott szerepéről beszélt. Ezután Dukrét Géza fényképeiből Pásztai Ottó fotókiállítást nyitott meg Épített örökségünk Bihar megyében címen. Ezt követően a társaság a várossal ismerkedett. Meglátogattuk Magyarország legnagyobb ménesét, s a műemlék épületeket, este pedig egy felemelő hangversenyt hallgattunk meg a helyi Szent György-templomban. Másnap délelőtt, programon kívül, Kovács Rozália egy műemlék elpusztítását ismertette: Érmihályfalva és Érsemjén határán, a határátkelő felé vezető úton egy, a 19. század közepe táján épült, egylyukú téglahidat romboltak le. Ezután Fleisz János és Fleisz Judit (Nagyvárad) Magyarország 20. század eleji gazdasági fejlődéséről, ezen belül a partiumi iparosodási törekvésekről, Dánielisz Endre (Nagyszalonta) Szalonta várának históriájáról, Pásztai Ottó és Makai Zoltán (Nagyvárad) pedig Bihar megye ipartörténetéről értekezett. Dukrét Géza (Nagyvárad) bemutatta a múlt század elején tevékenykedő iparteremtő nagyváradi személyiségeket, Puskel Péter (Arad) Arad ipari fejlődését ismertette a céhes élettől az ipari parkokig, Jancsó Árpád (Temesvár) az Arad–Temesvár vasútvonal történetéről és jelentőségéről értekezett, Kupán Árpád (Nagyvárad) Mezőtelegd ipartörténetét ismertette. Dénes Zoltán Nagybirtokok a Partiumban és a Bánságban címen tartott átfogó előadást, Vajda Sándor (Borosjenő) a világosi Bohus család birtokairól és szerepéről beszélt. Szabó István (Sarkad) a sarkadi cukorgyár szomorú történetét, Tácsi Erika (Temesvár) a temesvári nyomdákat mutatta be. Blazovits László egyetemi tanárnak (Szeged) a gyulai vár alkalmazottai számára 1520. május 11-én kiadott rendtartásáról szóló tanulmányát Kalmár Edit (Mezőhegyes) olvasta fel. Ujj János (Arad) az aradi vértanúk tiszteletére a Kárpát-medencében állított emlékműveket, emléktáblákat ismertette, mintegy felvezetve egyben az erről szóló, most készülő könyvét. Az utolsó előadást Merlák Zsuzsa (Mezőhegyes) tartotta, aki a város katonai és ipartörténeti emlékeit ismertette.
A konferencia tisztújító közgyűléssel végződött, amelyen Dukrét Géza elnök beszámolt az utóbbi négy év tevékenységeiről. A kiegészítő hozzászólások utáni tisztújításon Dukrét Gézát elnökké, Bara Istvánt (Szatmárnémeti) alelnökké, Mihálka Nándort ifjúsági alelnökké, Kiss Anna-Máriát pedig titkárrá választották. A napot záró polgári esten közreműködött Farkas Major Annamária előadóművész, operaénekes.
A harmadik nap szakmai kirándulással folytatódott Hódmezővásárhelyen, Széphegyi László építészmérnök vezetésével. Megtekintettük a református ótemplomot, a városházát és a Fekete Sas vigadót, Orosházán a Jézus szívének szentelt római katolikus templomban megkoszorúztuk gr. Széchenyi Miklós nagyváradi püspök sírját. Újkígyóson Harangozó Imre vezetésével megnéztük a Szűz Mária Szent Nevének tiszteletére szentelt templomot s a Wencheim család sírhelyét, valamint a népfőiskola gyűjteményét, Szabadkígyóson a Wenckheim-kastélyt. Gyulán Dénes Zoltán vezetésével megnéztük a városháza dísztermét, ahol az alpolgármester fogadta a társaságot. A konferenciát anyagilag támogatta a Debreceni Egyetem Néprajzi Tanszéke, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata, Békés megye és Mezőhegyes önkormányzata, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület.
Művelődés (Kolozsvár)

„Csángómentés” (Határhelyzetek)
Magyarhoni barátom a világhálós levelezés útján keresett, valószínűleg azért, hogy együtt töprengjünk egy kényes kérdésen: nyolc éve "keresztszülősködik" egyik csángóföldi faluban. (Magyarán: anyagilag támogatja egy csángó kisiskolás anyanyelvű oktatását.)
Idézem: "Éppen a múlt hónapban érdekes fordulatot vett a csángó keresztfiunk kérdése, mivel a szülők a jóravaló, jókötésű fiút nem engedték el maguktól távol, és a bákói román gimnáziumba íratták. Így felvetődött a kérdés: hogyan legyen jövőben a támogatás?"
A levél silabizálásában eddig jutva megriadtam, hogy nekem kell a magyarhoni keresztszülők döntésébe beavatkoznom és ezt befolyásolnom.
Annó dacumál – még az átkosban – a "csángómentésbe" magam is belebonyolódtam. Baráti körömmel együtt ókumláltuk ki, hogy ha már semmiképp sem lehet elkerülni a Székelyföld – ezen belül Háromszék, azaz Kovászna megye – "szocialista iparosításával" járó moldvai munkaerő-beáramoltatást, azaz a térség gyors elrománosítását, akkor toboroztassunk és telepíttessünk át Moldvából Székelyföldre sokgyerekes csángó családokat. Románokként. Nevüket – családnevüket is, nem csak keresztnevüket – amúgy is elrománosították, nem lényeges, hogy még beszélnek-e legalább a családban anyanyelvükön, a székelyföldi magyar környezetben majd "újratanulják" elfelejtett nyelvüket. Beilleszkedésüket az új nyelvi és kulturális környezetbe – véltük – megkönnyítik majd a közös történelmi gyökerek, amelyek az új telephelyen maguktól is felfeslenek. Római katolikus hitűek, vallásukhoz erősen kötődők...
Úgy tűnt, hogy minden rendben lesz, ha a hatalom kulcsemberei közül a döntéshozók némelyikét be tudjuk vonni terveink kivitelezésébe. Az "akció" – a "csángómentés" – sikerét azért is megelőlegezhettük, mert baráti és ismeretségi körünkben bővében akadtak olyan küldetéstudattal megáldott személyek, akik minden kockázatot vállalva széltében-hosszában járták a moldvai csángó falvakat. Képzett és amatőr néprajzosok és mások. Előzményként, illetve szellemi háttértámogatásként magunk mögött tudhattuk azt az 1949–1958 között Moldvában működő több mint száz magyar iskolát és óvodát, az ezekből a tanodákból kikerült és felnőtté cseperedett személyeket, akik, hittük, felismerik a lehetőséget, és ügypártolókká lesznek. Még egy adalék: az 50-es években egy hasonló akció eredményeképpen jó néhány moldvai csángó gyermek székelyföldi magyar iskolába kerülhetett – a kézdivásárhelyi tanítóképzőben nekünk is voltak csángó iskolatársaink –, summa summarum: úgy tűnt, hogy a kezdeményezés sikeres lesz. Így is történt.
Lázasan iparkodtunk, hogy az ügy számára minél több személyt nyerjünk meg. Figyelmünk arra is kiterjedt, hogy a moldvai szakiskolákba olyan gyerekek kerüljenek, akik szakmunkásként az általunk elképzelt áramlathoz sodródnak. Szerencsénk is volt: jó néhány barátunkat itthon eltávolították a kultúra, a művészetek és a közművelődés pászmáiról, s mintegy "átnevelési" szándékkal a frissen létesített sepsiszentgyörgyi gyárakhoz – főleg a nehézgépgyárhoz – "vezényelték" át, ahol iskolázottságuknál fogva a személyzeti ügyek intézésébe is beleszólásuk volt, vagy éppen maguk is alakíthatták ezeket. Kézenfekvő volt, hogy szakiskolás-toborzásra ők menjenek a hegyen túlra. V. Gy. barátunk – huszon-egynéhány éve maga is áttelepedett Magyarhonba – a legalkalmasabbnak bizonyult erre a moldvai misszióra.
Néhai Sándor öcsém a nehézgépgyárban volt váltásmester. Véle is egyezkedtem, hogy készüljenek fel: több csángó férfi is érkezik a gyárba, vegyen közülük minél többet a "keze alá", és vigyázzon arra is, nehogy az itteniek nyelvük, szokásaik, viselkedésük miatt kinevessék és kiközösítsék, mert akkor minden fordítva sül el, szándékaink a visszájára fordulnak. Nos, ez eddig sikertörténetnek tűnik. Tulajdonképpen az is. Végül is, személyes élményeket is bekapcsolva a történetbe, a ’89-es fordulat után erre a szellemi környezetre alapozódott a csángó könyvem és dokumentumfilmem – Csupa csapás az élet címmel –, s ennek köszönhetem, hogy Domokos Pál Pétert, a csángók apostolát személyesen is megismerhettem, Halász Péter, néhai Tímár Máté barátságát megszerezhettem, Petrás Máriával, Nyisztor Tinkával és másokkal kapcsolatba kerülhettem. (Utóbbiak maguk is a moldvai "kivándorlók" közé tartoztak.) Persze, a csángómentés sokféle fiaskóval is járt, elég sok porszem, homokszem került a fogaskerekek közé. És most azon töprengek, hogy a történetek eme aspektusairól írjak-e a csángó keresztapaságot vállaló orvos barátomnak. Utalhatnék arra, hogy közülük hány politikai buzgómócsing került ki, hogy milyen nyelvű iskolába adták gyerekeiket, milyen nyelvű misére járnak. Nem részletezem. Nem, mert mindezek ellenére a történet hozadéka pozitív. Emberi.
De mit mondjak akkor a csalódott keresztapának?
Olvasom tovább a levelet: A Tanárnőt megdicsértem, hogy megírta a valóságot, és úgy értékeltük a helyzetet, a csángó oktatási program mégiscsak a magyar nyelv és kultúra honosítása céljából szerveződik, tehát – fájdalommal, igaz – beszüntetem a nevesített oktatási támogatást, egyúttal arra kértem a Tanárnőt, jelezze a családnak, bármikor magyar tannyelvű oktatásba kerül a későbbiekben – a név következik –, ránk biztosan számíthat. Egyúttal kértem egy kisebb keresztgyermeket (hisz sok feljövő "kicsinek" nincsen "senkije"). Kaptam is egy kimondhatatlan román nevű fiúcskát, akit szerencsére a... másik tanítónő X. Y. (magyar) névvel mutatott be. A gyermek, bár nem tud magyarul írni, a leírás alapján csak magyarul beszélnek otthon a családban (hat testvér)... Örülök, hogy keresztapa barátomnak nincs szüksége az én eligazításomra. És arra gondolok, hogy minden bizonnyal az a hétévi keresztapaság sem marad nyom nélkül a bákói gimnazista fiú érzelmeiben és gondolkodásában, emberi tartásában.
Sylvester Lajos
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Csángónak lenni keresztség”
A Moldvában élő magyarok életében két meghatározó tényező létezik: a csángóság és az istenhit – e két szempont köré épült a 10. Csángó Nap programja, ami a csángóságról szóló beszélgetéssel zárult vasárnap este.
Egy nap a csángókért. Múltról, jelenről, jövőről egyaránt szó esett a csíkszeredai eseményen
A Hargita megyei önkormányzat és a Hargita Megyei Kulturális Központ a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének közreműködésével Csíkszeredában megtartott esemény keretében a megyeháza márványtermében a moldvai csángó magyarok irodalmi, néprajzi példaképeivel találkozhattak az érdeklődők Lakatos Demeter, az első neves csángó költő születésének 100. évfordulója apropóján.
Amint Ferenczi Gabriella, a csángó magyarok szövetségének képviselője rámutatott, a Moldvában élőknek nagyon fontos, hogy legyenek példaképeik, akikre büszkék lehetnek. Halász Péter néprajzkutató ilyen példaképeket sorakoztatott fel a jelenlévők előtt, bemutatva azokat a kortárs alkotókat, akik bár nem tudtak jelen lenni az eseményen, munkájuk figyelemre méltó: Petrás Mária, „a legszebb kerámiákat készítő énekes és a legszebben éneklő kerámiaművész”, Gábor Felícia író, akinek Csángó vagyok című könyvéből a moldvai gyerekek több részletet is felolvastak, de szó esett Perka Mihály tanárról, Laczkó Mihályról és Demse Mártonról is.
„Ezek az emberek elindultak a felelős értelmiséggé válás útján. Szükség van rájuk Moldvában, mint egy falat kenyérre, hiszen nyomot hagytak maguk után, amit mások követhetnek” – fogalmazott a néprajzkutató, aki úgy véli, a moldvai magyarok sorsa a többi magyar sorsánál is tragikusabb. Farkas Gábor debreceni költő, irodalomkritikus a moldvai magyar nyelvű irodalom kanonizációs folyamatáról mesélt az egybegyűlteknek, amely során elfogadottá, elismertté válik majd a csángó szerzők munkája.
Vissza a gyökerekhez
A jubileumi rendezvényen az érdeklődők személyesen is megismerkedhettek Duma András íróval, aki a moldvai csángó hagyományokat, népszokásokat tanítja „vissza” az ottani gyerekeknek.
Iancu Laura Kárpát-medence-szerte ismert költőről ugyanakkor megtudhattuk, egyike volt azon csángó gyerekeknek, akik 1990-ben Borbáth Erzsébet tanárnő, akkori igazgatónő jóvoltából a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában kezdhették meg tanulmányaikat, magyar nyelven. „Ez a lehetőség olyan mérföldkő volt, ami meghatározta, hogy milyen irányban haladhatunk előre. Elmentem, és bár nincs visszaút, nem szakadtam el Moldvától, hiszen csángónak lenni olyan keresztség, amit nem tudunk levakarni magunkról” – ecsetelte az egybegyűlteknek a költő.
Nyisztor Tinka magyar papokat sürget
„Ha nem lesznek odahaza megértő papjaink, elveszünk. Szükség van magyar misékre, az öregek nem tudnak meggyónni, mert nincsenek magyar papok. Olyan szellemi vezetőkre lenne szükség, akik nem azt akarják, hogy eltűnjünk a föld színéről” – hangsúlyozta Nyisztor Tinka néprajzkutató, hozzátéve, „aki elfelejti az anyanyelvét, az Istennel sem tud kommunikálni”. „Moldvában legelőször a papok felejtették el az anyanyelvüket” – mutatott rá szomorúan a jelenlegi helyzetre.
Az eseményen jelen volt Sógor Csaba EP-képviselő is, aki ismertette a Mük szeretünk itt élni című csángó tematikájú, háromnyelvű kötetet, majd Kosztolányi Dezső szavaival zárta beszédét: „...parasztjaink azt tartják, hogy akinek holt hírét költik, az sokáig él. Úgy látszik, ez a népekre és nyelvekre is áll”.
Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul a könnyített honosítási eljárás kifejezetten moldvai csángókra vonatkozó passzusát ismertette, amelyben szerepel az a csángó településeket felsorakoztató lista is, amely helységekből származók biztosan megkaphatják a magyar állampolgárságot. Annak kapcsán, hogy ma már Moldvában igen kevés csángó ismeri anyanyelvét, a főkonzul kihangsúlyozta, azért is van szükség minél több magyar látogatására a Csángóföldön, hogy az ott élők a jövőben is fontosnak tartsák a magyar nyelv éltetését, használatát.
Forró Gyöngyvér
Krónika (Kolozsvár)

Két éves a Csángó Rádió – bizonytalan a jövőbeni működés
Fennállásának második évfordulóját ünnepli a Csíkfalusi Csángó Rádió, miközben a működési költségek fedezése meglehetősen bizonytalan – közölte Lőrinc Cselesztin, a rádió főszerkesztője.
A rádiót elsősorban azért indította el 2009 novemberében a moldvai Csíkfaluban, hogy a csángók kultúráját terjessze, hírt adjon az otthon élő és külföldön dolgozó vagy a Moldvából kitelepült csángóknak. – A rádió azonban ne csak nekünk szól, hanem minden magyarnak és a csángók iránti érdeklődőnek – mondta Lőrinc Cselesztin, hozzátéve: mivel a csángóság egy része nyelvében asszimilálódott a románsághoz, a rádió román nyelven is sugároz.
A műsorok összeállításába több önkéntes is belesegít, úgymint Duma András, Duma Dániel, Halász Péter, Takács Szabolcs. A rádió napi 24 órában sugároz adást, ebből a csángó népzene 15 órát tesz ki. A többi időben könnyűzene, riportok, vallásos és egyéb műsorok hangzanak el. A vallásos programokat az erdélyi Mária Rádióról veszik át.
Lőrinc Cselesztin terveikről elmondta, hogy az eddiginél még színesebb műsorkínálatot szeretnénk a hallgatóinknak nyújtani, irodalmi, történelmi, kulturális, ifjúsági témák mellett, híradót és időjárás-jelentést is szeretnének adni, valamint beszámolni a nagyvilág történéseiről.
Lőrinc Cselesztin kitért arra is, hogy a jelenlegi felszerelés nem elég a rádió internetes sugárzásának rendes működéséhez, csak a minimális feltételek adottak. Szükségük lenne stúdiómikrofonra, mikrofonállványra, kábelekre, speciális hangkártyára és egy nagykapacitású merevlemezre. Mindezek összesen mintegy 500 euróba (150 ezer forint) kerülnek.
Mivel a rádió jelenleg csak azoknak érhető el, akik számítógéppel és internetes kapcsolattal rendelkeznek, szeretnék elérni, hogy földi sugárzással az éterben is szóljon a műsor, hallgathassák azok a csángókkal is, akiknek a rádiókészülékein most csak román adók foghatók. Ehhez önálló stúdióra lenne szükségük.
A rádió főtámogatója a klézsei Szeret-Klézse Alapítvány, amelyen keresztül támogatást nyertek a Bethlen Gábor Alaptól. Így sikerült a rádió számára beszerezni az induláshoz szükséges minimális technikai felszerelést, miközben továbbra is bizonytalan a költségek fedezése – jegyezte meg Lőrinc Cselesztin. A Csángó Rádió a www.csangoradio.ro honlapon hallgatható.
MTI 
Erdély.ma

Halász Péter: a csángók sorsa az lesz, mint az indiánoké
Amíg bírjuk, csánjuk címmel az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be a csángó-magyar faluról, Külsőrekecsinyről szóló dokumentumfilmet, amelynek rendezője Orbán Ágnes, operatőre Merz Lóránd, a szakértőriportere pedig Halász Péter, aki áttelepült Gyimesbe, hogy közelebb lehessen a csángókhoz.
A filmvetítés után Halász Péterrel Perjés Klára beszélgetett.
Halász Péter elmondta, hogy a bemutatón egy elkötelezett társaság vett részt, akik érdeklődnek a csángók iránt, ezért maradtak a vetítés utánra is a közel két órás kötetlen beszélgetésre. A szakértő riporter óriási dolognak tartja azt, hogy a székelyek is kezdtek érdeklődni a csángók iránt, pedig ők eddig nem érezték a csángókat, példának Csíkszeredát említve, ahol „megmozdult már valami”. A székelyek kezdenek rájönni, hogy a csángók belőlük szakadtak ki – jelentette ki Halász.
Öröm az, hogy most már több fiatal csángó beszél magyarul, mint húsz évvel ezelőtt, de Halász Péter nem ért azzal egyet, miszerint ezért mennének el többen a szülőföldjükről, mert már nem Magyarországra mennek, hanem inkább a nyugatibb országokba. Nem Spanyolország, Olaszország, vagy Portugália vonzza őket, hanem az otthoni szegénység taszítja őket – véli Halász.
Miért várnánk el a csángóktól, hogy megőrizzék népviseletüket, ha a kalotaszegi népviseletet is alig lehetett megmenteni, vagy amikor még a magyarországi sárközi, a matyó, vagy a palóc népviseletet sem sikerült megmenteni, pedig az itt volt Magyarországon – teszi fel a kérdést a szakértőriporter.
Halász szomorúan mesélte, hogy a külföldön dolgozó fiatalok már nem küldik haza a pénzt, hogy az idős szüleik abból befejezzék az elkezdett lakások építtetését, csak azok jönnek majd haza, akik kint nem tudtak családot alapítani. Ez már a vég – mondja a film riportere. A csángók, mint etnikum elpusztulnak, viszont egyénileg megmaradnak valahol a világban, az marad meg kultúrájukból, amit összegyűjtöttek, leírtak, lefényképeztek, a csángók sorsa az lesz, mint az indiánoké – fejezi be a beszélgetést Halász Péter.
Kossuth Rádió, Vasárnapi újság
Erdély.ma

Halász Péter, a csángók kutatója
A néphagyományokat gyűjtő Halász Péter a csángókat nem adatközlőnek tekinti, hanem sorsközösséget vállal velük.
Halász Péter a csángók kutatója negyvenöt éve járja a moldvai magyar falvakat és gyűjti, kutatja a csángók hagyományait: a kender termesztése és feldolgozása éppen úgy érdekli, mint a történelmi emlékek, Szent István király templomai a régi Etelközben, a csángó népszokások, a hiedelemvilág, vagy éppen a moldvai csángók magyarságtudata.
Tanulmányai nemcsak tudományos igényűek, hanem olvasmányosak is. A csángókat nem adatközlőnek tekinti, hanem sorsközösséget vállal velük olyannyira, hogy ma már közelebb költözött hozzájuk, áttelepült Magyarországról Gyimesbe. Itt idéztük fel élete tekeredését, ahogyan Moldvában mondanák.
Kossuth Rádió. Erdély.ma

Hármas PBMET-könyvbemutató
Nagyvárad- Péntek este a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság (PBMET) rendkívüli könyvbemutatót szervezett a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban. Három kiadványt mutattak be.
A megjelenteket Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke köszöntötte. Rendhagyónak nevezte a rendezvényt, több szempontból is: egyrészt azért, mivel egyszerre három könyvet is bemutatnak, másfelől pedig amiatt, mert egyik se része a PBMET-sorozatnak, hanem ezen kívül jelentek meg. Az egyiket mindjárt ő maga prezentálta. Arra hívta fel a figyelmet: a Jubileumi Rákóczi Évek V. kötete az előző négyhez hasonlóan az Istennel a hazáért és a szabadságért címmel látott napvilágot. A 2003-2011. között zajlott programsorozat a 1703-1711 közötti Rákóczi-szabadságharc nyolc évét követte, illetve dolgozta fel, a kiadványok pedig ezeket az írásokat tartalmazzák. Összesen 11 tudományos ülésszakot szerveztek különböző helyszíneken, és 60 előadást hallgathattak meg az érdeklődők. Az V. kötet egy bevezetővel indul, mely ezekről a tevékenységekről szól. Kiss Endre József két Rákóczi-dolgozatát is a könyvbe foglalták, ezek egyaránt mély és tanulságos eszmefuttatások. Dr. Várkonyi Ágnes jól dokumentált tanulmánya újszerű összefüggésekre világít rá a szatmári békével kapcsolatban, Lukács Olga pedig regényesen írja le a fejedelem sorsdöntő találkozását a kamalduliakkal. Kupán Árpád azt taglalja, miért aktuális és időtálló Rákóczi életműve, Tamás Edit pedig szokványos stílusban foglalja össze a Rákóczi-féle szabadságharc lényegét. Pálkovács István szemléleletesen kutatja, hova lett a Rákóczi-vagyon, Fazekas Lóránd érdekes értekezésének címe pedig: miért van két emlékműve Rákóczi tiszabecsi győztes ütközetének?
Születésnap
Péter I. Zoltán helytörténész a Dukrét Géza 70. születésnapja apropóján megjelent A honismeret szolgálatában című könyvről beszélt, tőle szokatlan módon József Attilának az alkalomhoz illő Születésnapomra című költeményének parafrázisával kezdve mondandóját. Az előzményekkel kapcsolatban megjegyezte: először úgy gondolták, hogy a kerek évfordulóra egy olyan könyvet adnak ki, mely az elismert műemlékvédő nyomtatásban eddig meg nem jelent gondolatait tartalmazza, azonban tudomást szerezve arról, hogy Ráday Mihályról egy olyan kiadványt szerkesztettek a barátai, mely a tanulmányai mellett köszöntőket is tartalmaz, ezt mintául véve hasonló kötetet állítottak össze Dukrét Gézáról. Amellett azonban, hogy Péter I. Zoltán, Bartos Elekes Ildikó, Halász Péter, Hasas János, Orth Ibolya, Hitter Ferenc, Kordics Imre, Kurta Kovács Rozália, Makai Zoltán, Pásztai Ottó, Stark Erzsébet, Tácsi Erika, Újvárosi Tibor és Fazekas Lóránd üdvözlik őt, a könyvben előkelő helyen olvashatóak: dr. Vajda Sándor ez alkalomra megfogalmazott különleges gondolatai, néhány tanulmány, Dukrét Géza élete és munkássága, illetve a publikációinak címlistája.
„ Sokoldalú, gazdag munkásságát nehéz volna alaposan felmérni, azt ellenben bátran kijelenthetjük, hogy megvalósításai a magyarság, a társadalmi és a tudományos élet számára is nagy jelentőséggel bírnak, túlmutatva a partiumi helytörténet provinciális jellegén. Hosszasan lehetne sorolni érdemeit az oktatás, a szervezés, a tudományos élet, a könyvkiadás terén, melyeket számos esetben díjakkal és oklevelekkel ismertek el”, hangsúlyozta Péter I. Zoltán.
Az evangélikusok
A harmadik kötet A Nagyváradi Evangélikus Egyházközség történetéről szólt, ezt a szerzője, Mátyás Attila lelkipásztor ismertette részletesen, megemlékezve egyúttal arról is, hogy miként alakult a váradi evangélikusok sorsa az elmúlt évszázadok folyamán. A könyvet a közelmúltban már bemutatták egyszer, a gyülekezet újraalakulása 200. évfordulójának jubileumi ünnepségén, ezért nem térünk ki újból rá. Az elmúlt pénteki rendezvényen közreműködtek Thurzó Sándor József és Bozsódi Beáta zeneművészek.
Ciucur Losonczi Antonius

erdon.ro

A csángómagyarok fáradhatatlan kutatója
Halász Péter néprajzkutató életének jelentős részét a moldvai csángók kultúrájának, szokásainak kutatására fordította. Már a hatvanas években megfordult a sokak számára ismeretlen vidékeken, adatokat gyűjtve a Magyar Néprajzi Atlasz számára. Igaz, végzettsége szerint agrármérnök, de a néprajzkutatást már az egyetemen elkezdte, és azóta sem hagyta abba. Olyannyira nem, hogy 2010-ben Gyimesközéplokra költözött pusztinai származású feleségével, így közelebb került ahhoz a magyar népcsoporthoz és tájhoz, mely közel áll szívéhez, és természetesen az sem elhanyagolható tény, hogy így az anyaggyűjtés is egyszerűbb.
Halász Péter 1939-ben született Budapesten, de sohasem szerette a nyüzsgő nagyvárost. A falu a nyugalmával, a természetközeli világával, a hagyományos szokásaival mindig jobban vonzotta. „Agrármérnökként is elsősorban a falusi embernek szerettem volna segíteni, ezáltal is szolgálni a falu népét” – jegyezte meg minapi beszélgetésünk során Halász.
A néprajzkutató agrármérnök
Önéletrajzában így fogalmaz: „az Agrártudományi Egyetemen kaptam diplomát 1962-ben. Munkahelyeim: Kiskunsági Állami Gazdaság sertéstelepi brigádvezető (1962–1964), Agrártudományi Egyetem műszaki ügyintéző (1964–1965), Agrárgazdasági Kutató Intézet tud. munkatárs, tud. főmunkatárs (1965–1992), Magyar Művelődési Intézet igazgató (1992–1995), tud. főmunkatárs (1996–1997), Duna Televízió műhelyvezető, főszerkesztő (1997–2000), Magyar Művelődési Intézet főtanácsos (2000–2010). 2010-ben vonultam nyugdíjba, de nem nyugalomba. 1960-ban bekapcsolódtam az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalomba, a Magyar Néprajzi Társaság Önkéntes Gyűjtők Szakosztályának 1968-tól voltam titkára, 1989-től 2009-ig pedig elnöke. 1968-tól veszek részt az országos honismereti mozgalomban, 1974-től 2010-ig szerkesztettem a Honismeret folyóiratot, 1995-től 2009-ig voltam a Honismereti Szövetség elnöke, azóta tiszteletbeli elnöke.
1990-től 2010-ig voltam a Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület titkára. 1966 óta foglalkoztam a moldvai magyarok történelmével és néprajzával. Az 1960-as években a Néprajzi Atlasz anyagához gyűjtöttem a csángók között, később folyamatosan, csaknem minden nyári szabadságom Moldvában töltöttem, ahol elsősorban a helyneveket, a gyűjtögetés, a gazdálkodás, az állattartás, a naptári évhez kötődő népszokások, az építkezés és a hiedelemvilág ismeretanyagát kutattam, illetve kutatom. Ennek során jól kamatoztattam agrármérnöki végzettségemet, feldolgozván a moldvai magyarok hagyományos állattartását és növényismeretét. 1990 óta írtam a Katolikus Lexikon, 1998 óta pedig az Új Révai Lexikon moldvai csángókkal foglalkozó szócikkeit. Számos, a moldvai csángómagyarok életével foglalkozó ismeretterjesztő filmnek voltam szakértője és riportere. 2010 szeptemberében beköltöztem Erdélybe, azóta Gyimesközéplokon élek és dolgozom immár harmadik feleségemmel, 12 és 3 esztendős fiaimmal, s nyaranta itt látogat meg Belső-Magyarországról három nagyobb gyermekem és három unokám.”
Priusz a Himnusz énekléséért
„A szüleim felvidékiek” – mondta beszélgetésünk elején Halász Péter. Elmesélte: „apám losonci és anyám sajógömöri, ahol Mátyás király megkapáltatta az urakat. Szüleim az első világháború után menekültek Magyarországra a cseh megszállás elől, majd Budapesten ismerték meg egymást. A fővárosban a Toldy Ferenc Gimnáziumba jártam, ahol Antall József is történelemtanárom volt, sajnos csak fél évig. A gimnáziumban 1957. október 23-án megszerveztük, hogy délután 2 órakor minden osztályban felálltak a diákok, és közösen elénekeltük a Himnuszt. Így emlékeztünk az 1956-os szabadságharc első évfordulóján. Viszont volt egy igazgatóhelyettesünk, egy Kárpátaljáról szalasztott vérszomjas kommunista, aki ebből ügyet csinált. Kerestette a szervezőket, és mindenki, akinek köze volt az ügyhöz, priuszt kapott. Emiatt én nem mehettem a tanárképző egyetemre. Így kerültem végül a gödöllői Agráregyetemre, amit elvégeztem. Igaz, hogy városi gyerek voltam, de mindig is szerettem az állatokat, a növényeket, és nem volt idegen az a világ nekem. Mire elvégeztem az egyetemet, kezdődött a téeszesítés, kollektivizálás, és a szerencsétlen falusi embernek akartam segíteni, akiket bekényszerítettek a termelőszövetkezetbe. Az egyetem után Dömsödre kerültem az ottani sertéstelepre brigádvezetőnek, de már ott is néprajzi adatokat gyűjtöttem.
Mint önkéntes néprajzi gyűjtő kutatásaimat ott végeztem, ahová éppen a munkám során kerültem. Agrárgazdasági kutatóintézetben például sertésökonómiával foglalkoztam, s azzal »vádoltak« meg, hogy csak olyan helyre megyek a sertéstelep szakmai vizsgálatára, ahol reformátusok laknak, mert ott van kopjafa, és egyúttal azt is le tudom fényképezni meg dokumentálni. A 60-as évek végén kerültem kapcsolatba a Honismereti Mozgalommal, majd 1973-től 2010-ig szerkesztője lettem a Honismeret című folyóiratnak. A szerkesztést Morvay Pétertől vettem át, utána pedig Selmeczi Kovács Attila néprajzkutatónak adtam át a munkát. A szerkesztőbizottságnak tagja maradtam és továbbra is jelennek meg írásaim, főként erdélyi témákban.” Halász Péter megjegyezte: „a Honismeret című kiadványhoz hasonlót a nagyváradi Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke szerkeszt Partiumi füzetek címmel. Sokat tanultunk egymástól, és szoros kapcsolatban, barátságban vagyunk Dukrét Gézával”.
Moldvai utazások
Beszélgetésünk során a még mindig nagyon tevékeny néprajzkutatótól megtudtuk: a kutatások kezdete bonyolultan alakult. Egy barátjával felmérést akartak végezni, miként viselte el a falu a téeszesítést mentálisan. Viszont ezt nem lehetett, mert hivatalosan a téeszesítésnek csak előnyei lehettek. Ezért barátja az ELTE antropológiai tanszékéről, ő pedig a Néprajzi Múzeumból próbált hivatalos papírt szerezni arról, hogy miért is járják a falvakat. „Az antropológia nem, de a néprajz bejött, és közben kiderült az is, hogy az Önkéntes Néprajzi Gyűjtőmozgalom fő szervezője az a Morvay Péter, aki édesapámmal együtt egy táborban volt hadifogoly Oroszországban. Morvay atyai jó barátom lett, és támogatta a kutatásaimat. A 60-as években elkezdték szerkeszteni a Néprajzi Atlaszt, ami a határon túli magyarokra is kiterjedt. Csehszlovákia, a Szovjetunió, Jugoszlávia is hozzájárult a kutatásokhoz, Románia azonban nem” – vázolta fel Halász.
Ennek ellenére többen és többször jártak Erdélyben és Moldvában, az adatgyűjtést titokban végezve. A kapcsolatokat a Magyarországon élő erdélyi magyarok által építették ki. „A csángókkal kapcsolatban számos útmutatást kaptam a téma egyik kiváló ismerőjétől, Domokos Pál Pétertől, akinek egyik fiával együtt jártam általános iskolába” – magyarázata Halász Péter. A moldvai utakra visszaemlékezve rámutatott: „a kutatás tulajdonképpen egyszerű volt, de bizonyos szabályokat be kellett tartani, nem volt szabad kirívóan viselkedni. A milícián időnként le kellett jelentkezni. Emlékszem, hogy a milicista feleségeknek kacsingatós pénztárcát kellett hozni, és akkor elnézték, hogy ott vagyok. A nyolcvanas évek közepén elmérgesedni a helyzet. Akkor már nem mertem Erdélybe, Moldvába utazni, mert nem engem, hanem a barátaimat kezdték elővenni, kihallgatni, megfélemlíteni. 1990 tavaszán jöttem újra Erdélybe a magyar televízió stábjával filmet készíteni.”
Halász Péter számos kiadvány szerzője. Több kötetet publikált a csángók néprajzával kapcsolatban, főleg az ezredforduló után. A teljesség igénye nélkül: A moldvai csángó magyarok hiedelmei, A moldvai magyarok hagyományos állattartása, Növények a moldvai magyarok hagyományában és mindennapjaiban címmel. Jelenleg a moldvai magyarok hagyományos földművelésével foglalkozó könyvén dolgozik.
Létai Tibor
Székelyhon.ro,

Idő görgette töredék
A Moldvai Magyarság márciusi lapszámáról
Megjelent a Moldvai Magyarság 262., 2013. márciusi száma. A moldvai csángók havilapjának legfrissebb kiadása Kosztolányi Dezső Húsvét című versével – "S míg zúg a kedv s a víg kacaj kitör,/megrészegül az illaton a föld,/s tavasz-ruhát kéjes mámorban ölt – //kelet felől egy sírnak mélyiből,/elrúgva a követ, fényes sebekkel/száll, száll magasba, föl az isten-ember." – indít, a második oldalon közölt szerzeményt Iancu Laura, Oláh-Gál Elvira, Halász Péter, Faragó József, Sántha Attila és Tánczos Vilmos írásai követik, több közülük román fordításban is megjelent a lap hasábjain.
A harmadik oldalon Iancu Laura cikkét olvashatják a Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes pap, népénekkutató és tanár emlékére szervezett budapesti rendezvényről, beszámolója alatt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége tudatja, hogy létrehozta a moldvai magyar oktatási programból kikerülő csángó értelmiségiek, tanulmányaikat itthon, magyar nyelven folytató főiskolások és egyetemisták által megpályázható Jáki Sándor Teodóz- ösztöndíjat.
Oláh-Gál Elvira a Petrás Incze János emlékére Budapesten szervezett XVII. csángó bálról tudósít, Halász Péter könyvismertetővel jelentkezik. Recenziójában Iancu Laura Jeles napok, ünnepi szokások a moldvai Magyarfaluban című, a budapesti Lucius Kiadónál megjelent kötetét méltatja. Mint írja, "...legalább ilyen érdekes és tanulságos a jeles napi szokásoknak az a rétege, amelyekbe azok tartoznak, amelyek a Kárpát- medencén belüli magyar nyelvterület nagy részében ismertek, vagy legalábbis a közelmúltig ismertek, hogy úgy mondjuk, "szokásban voltak", csak Moldvában (Magyarfaluban) teljesebb formában, elevenebben maradtak meg a XXI. századra. Ilyenek például a karácsonyhoz kötődő ünnepkör elemei, amelyből Moldvában egészen az utóbbi időkig hiányoztak az Európából hozzánk, a polgári rétegeken keresztül beszivárgott elemek, mint a karácsonyfa, viszont erőteljesebben érvényesülnek a vallási kötődésű motívumok."
Faragó József A szabófalvi hejgetés emlékei című írásában megjegyzi: "A magyar folklórkutatás történetében alighanem először adódik, hogy népi kultúránknak egy olyan ritka emlékére találunk, amelynek összeszámlálására még egyik kezünk ujjai is túlságosan soknak bizonyulnak. Ezért halaszthatatlan kötelességünk volna Szabófalván és a többi északi csángó faluban – emberi számítás szerint bizonyára a tizenkettedik óra után, de az íratlan, szóbeli költészet megmaradásának valamilyen csodájában reménykedve – valamennyi aggastyánt végigkérdezni felőle, mert minden felbukkanó kis szövegfoszlány támpontokat nyújthatna teljesebb szövegének visszaállításához, valamint szimbólumainak megfejtéséhez." A szerző Kovács Sándor Ivánt is idézi: "Csak évezredekkel mérhető, mióta görgeti és koptatja az idő ezt a törmelékké töredezett szöveget. Valamennyi változatát anyanyelvi emlékezetünk legféltettebb kincseként kell tehát őriznünk, rögzítenünk és továbbhagyományoznunk."
Sántha Attila Három magyar eredetű besszarábiai helynév: Orhei című értekezésének márciusi részében a hotini és stauceni-i, a mugyilói és környéki, a budzsáki és a kisinyovi magyarok, katolikusok történelméről ír. "1588-ban Petre Schiopul vajda hívására egy háromfős lengyel küldöttség utazik Moldvába, hogy a protestáns eretnekséget megállítsa, ők megállapítják (Stanislaw Warsewicki, MCSMO 85, 91-94, Johannes Künig-Schonovianus, MCSMO 86-90), hogy az országban kizárólag magyar és szász katolikusok laknak. (…) Jerzy Krasinski lengyel követ 1636-os útjának leírásából kitűnik, hogy az 1621-es hotini csata után a város elpusztult, "mára csak egy kis falu, méghozzá nagyon szerencsétlen". Talán ekkorra tehető a magyarság eltűnése is, hisz Niccolo Barsi 1639-es leírásából megtudjuk, hogy a település lakói mind ortodox vallású moldvaiak."
A lap Régi magyar nyelvemlékek című rovatában a Huszita Biblia egy részét idézi, míg Tánczos Vilmos A moldvai csángók nyelvészeti kutatása című tanulmányának ötödik részét közli. Csűry Bálint "1941-ben bekövetkezett korai halála miatt csak néhány tanulmányát sikerült befejeznie, köztük a csángó igeragozásról szóló monogáfiát (Csűry 1932a), de tervezett fő műve, az Yrjö Wichmann-féle északi csángó szótárához hasonló, mintegy azt kiegészítő déli csángó szótár már nem készülhetett el. Pótolhatatlan veszteség, hogy 1944 őszén Debrecenben, háborús körülmények között a déli csángó szótár összegyűjtött anyaga is megsemmisült, és elpusztultak a már megírt fejezetrészek is."
A Forrásaink című rovat egy 1921-es dokumentumot idéz (feltárta Seres Attila, lejegyezte Iancu Laura, míg a lapszám Iancu Laura Szeretetföld című regényének részletével zárul. A Székelyföld Alapítvány által kiadott lap 2 lejért kapható, részletek a www.hargitakiado.ro weboldalon.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),