Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Halász Csaba
2 tétel
2016. december 4.
„Egy csepp magyarság" Plojesten
A közel 150 éves múltra visszatekintő szerény számú plojesti magyar közösség tagjait kereste fel a háromszéki elöljárók egy csoportja. A regáti város nagyrészt vegyes házasságban élő magyarjai hetente összegyűlnek a református templomban, hogy találkozzanak ismerőseikkel, és magyarul imádkozzanak. Halász Csaba, református lelkész szerint a plojesti gyülekezet 150 évvel ezelőtt született: néha beteg, néha haldoklik, de nem hal meg, „élnivalója” van. Bíznak abban, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete az összmagyarságnak csak jó lehet. „Reméljük, tudják majd segíteni gyülekezetünket, például az öregeknek való pihenőotthon létrehozásával, vagy a gyülekezeti hely támogatásával, ahova örömmel jönnek a hívek, hiszen a magyar emberek többsége egy héten egyszer a református templomban hall magyar szót” – tette hozzá.
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a Székely-Szórvány Programhoz hasonlóan megyeközti partnerséget ajánlott Háromszék és a Prahova megyei magyar közösség között, elsősorban kulturális vonatkozásban.
Az RMDSZ Prahova megyei szenátorjelöltje, Vántza Tibor kihangsúlyozta: „Fontosnak tartjuk, hogy ott is, ahol kisebb magyar közösségek élnek eljuttassuk az RMDSZ üzenetét, hiszen számunkra ezek a közösségek is olyan fontosak, mint a tömbben élő magyarok.”
A székelyudvarhelyi születésű Coman Vilhelmina ötven éve él Plojesten. Elmondta, ha az RMDSZ bekerül a parlamentbe, azt szeretné, hogy fordítsanak több gondot a Regátban élő magyarokra. „Sok városban vagyunk magyarok, de el vagyunk veszve, elég nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” – mondta. Erdély.ma
2016. december 6.
Egy csepp magyarság
„Nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” 
A közel 150 éves múltra visszatekintő, szerény számú ploiești-i magyar közösség tagjaival találkoztak a háromszéki RMDSZ képviselői december 4-én.
A zömükben vegyes házasságban élő magyarok hetente összegyűlnek a helyi református templomban, hogy anyanyelvükön imádkozzanak, és találkozzanak ismerőseikkel. Halász Csaba református lelkész szerint a gyülekezet 150 évvel ezelőtt született, néha beteg, néha haldoklik, de nem hal meg, „élnivalója” van. Bíznak abban, hogy az RMDSZ parlamenti képviselete az összmagyarságnak csak jó lehet. „Reméljük, hogy segíteni tudnak nekünk, például az öregeknek való pihenőotthon létrehozásával, vagy a gyülekezeti hely támogatásával, ahova örömmel jönnek a hívek, hiszen a magyar emberek többsége egy héten egyszer a református templomban hall magyar szót” – tette hozzá. 
Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke a Székely-Szórvány Programhoz hasonlóan megyeközti partnerséget ajánlott a háromszéki és a Prahova megyei magyar közösség között, elsősorban kulturális vonatkozásban.
A székelyudvarhelyi születésű Coman Vilhelmina ötven éve él Ploiești-en. Azt szeretné, ha az RMDSZ bekerül a parlamentbe, fordítsanak nagyobb gondot a Regátban élőkre. „Sok városban vagyunk magyarok, de el vagyunk veszve, elég nehéz sorsunk volt, de itt kellett élnünk” – mondta. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)