Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Hajducsi Árpád
1 tétel
2015. július 31.
Táborozó – Máramarosi kiránduláson a magyarkapusi Zöld Csapat
Szakadó esőben indult útnak a Magyarkapusi Általános Iskola Zöld Csapata Magyarkapusról. Fejér Ákos földrajztanár és Hajducsi Árpád történelemtanár elmondták a napi programot.
A kiránduláson román és magyar gyerekek vettek részt. Hosszabb utazás után megérkeztünk Nagybányára, ahol két múzeumot is meglátogattunk. Először egy kőzettani múzeumba mentünk, ahol sok szép kristályt láthattunk, a másik múzeum egy Planetárium volt. Itt kivetítették nekünk az égboltot, annak csillagaival és csillagképével. Ezután folytattuk utunkat Máramarosszigetre, ahol megnéztük a ma már múzeumként működő börtönt, ahová egykor kommunizmus ellenes cselekedeteikért zárták be az embereket. Odabent átérezhettük, miken mentek keresztül a foglyok.
Máramarosszigetről Felsővisóra mentünk. Mindenkinek tetszett szálláshelyünk, az Ágnes Panzió. Másnap ellátogattunk a felsővisói Erdei Vasúthoz, más néven: a ,,Vasér-völgyi Mocaniţa’’. Vonatoztunk egy jót a gőzössel, ami egy gyönyörű erdőn ment keresztül. Leszállás után barangoltunk egy keveset az erdőben, mígnem áfonyára bukkantunk és megtömtük vele a bendőnket. Miután elhagytuk a vonatállomást, busszal mentünk el a barcánfalvi (Bârsana) kolostorhoz. Gyönyörű fatemplomok és egy hatalmas kert látványa fogadott, az apácák szépen rendben tartottak mindent. Belülről is megnéztük az épületeket.
Vincze Orsolya (VIII. osztály, Magyarkapusi Általános Iskola)
Szabadság (Kolozsvár)