Sike Lajos: A mi bukaresti emberünk
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg