Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2013. január 24.
A Magyar Kultúra Lovagja
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),
Náznán Olga január 19-étől a Magyar Kultúra Lovagja címet viseli, s ezzel az 543. azok sorában, akiket erre érdemesítettek. A budapesti Hagyományok Házában magasztos ünnepség, felemelő ceremónia keretében vele együtt olyan személyiségeket tüntettek ki, mint Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes, Kányádi Sándor költő, Haáz Sándor zenetanár- zeneszerző vagy Nyisztor Ilona csángó népdalénekes. A cím és az ezzel járó elismerő kitüntetés birtokában kérdeztük: milyen érzés a magyar kultúra lovagjának lenni?
– A cím kötelez. Több évtizedes munkám után nem állhatok le, tovább kell dolgoznom, még akkor is, ha egyre nehezebb. Örülök, hogy elismerik a munkámat, hogy dolgoztam. Mégpedig úgy, hogy sohasem akartam előtérbe kerülni, a háttérmunka volt az enyém. Hála istennek, mindig akadtak odaadó munkatársak, akikkel kivitelezhettük az elképzeléseket. Bevallom, előzetesen nem tudtam róla, hogy Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművész a Székely Színház Egyesület nevében felterjesztette az ajánlást, mindaddig, amíg fel nem kértek, hogy fogadjam el a címet. Azt is be kell vallanom, soha nem azért tettem valamit is a magyar kultúráért, mert valamilyen díjra, kitüntetésre számítottam, hanem azért, mert indíttatást éreztem a magyar kultúra ügyének szolgálatára – mondta Náznán Olga.
A marosvásárhelyi Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület elnökeként, a Maros megyei EMKE elnökségi tagjaként, a Marosvásárhely–Kecskemét Baráti Egyesület titkáraként végzett tevékenységéről nagyon sok erdélyi és magyarországi olvasónk vallhatna. Nemcsak Kolozsvár és Marosvásárhely, Kolozs és Maros megye kulturális élete lett gazdagabb általa, de rendkívül sokat tett a magyar-magyar kapcsolatokért, az anyaországgal való szoros kötelékért, nemzeti önazonosságunk megőrzéséért, ápolásáért. Műszaki – porkohászati – képzettsége ellenére az önkéntesség jegyében vállalta és végzi a többletmunkát, szolgálva nemzetét, kultúráját.
A nyolcvanas években Kolozsváron kezdte, majd a kilencvenes évektől lendülettel teljesítette ki munkáját. Kolozsváron a Kuckó gyermekfoglalkoztató fűződik a nevéhez, majd az EMKE pécsi megalapítása. 1998-tól Marosvásárhelyen folytatta tevékenységét, első rendezvénye a "Maros megye Baranya, ország gyöngye-aranya", az egymás értékeiről szervezett vetélkedő volt.
Évek során mesemondó és népdalversenyeket, történelmi, földrajzi, műveltségi ismeretekre alapozó vetélkedőket szervez magyarországi városokkal, Péccsel, Szegeddel, Kecskeméttel, Bajával, Zalaegerszeggel és Sárospatakkal. Családok számára hímestojásfestést, ismeretterjesztő előadásokat, írók, költők, történelmi személyiségek – köztük az egyesület nevét adó Lorántffy Zsuzsanna – évfordulós megünneplésére vetélkedőket, szavalóversenyeket, gálaműsorokat szervezett erdélyi, magyarországi és Kárpát- medencei fellépőkkel, tavaly például az Illényi Katica-koncertet. A nemzeti ünnepek, a magyar kultúra napja alkalmából díszelőadásokat szervezett. Az operett- és nótaestek a marosvásárhelyiek kedvenc rendezvényévé váltak. A sort folytathatnánk a szórványban élő magyarok művelődési programjaival, az ismeretterjesztő előadásokkal, a könyvbemutatókkal.
De álljunk meg itt. A cím viselőjének a legnagyobb elégtételt mégis az jelentette, hogy a magyarországi és az erdélyi gyerekeket, fiatalokat közelebb "vitte" egymáshoz. A vetélkedők révén Erdély is közelebb került az anyaországiakhoz és fordítva. A magyarországiak megismerhették Erdélyt és az erdélyi magyar embereket, hiszen legtöbb esetben csak tévében hallottak rólunk. Mindkét részről a gyerekek és velük együtt a családok is olyan ismereteket sajátíthattak el, amelyeket nem tanítanak az iskolában sem Erdélyben, sem Magyarországon. E vetélkedők révén barátságok szövődtek, s a családok megismerhették a történelmi valóságot.
Felismerhették, hogy a magyar kultúrát határokkal nem lehet felszabdalni. Ez egységes és oszthatatlan. Csak közvetítőkre van szükség, mint amilyen Náznán Olga.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely),
2013. március 30.
Negyvenöt év tánccal, dallal
A szentgyörgyi torony, jaj de messzire látszik – ki tudja, hányszor és hány városi, falusi színpadon hangzott el ez a dal itthon és a nagyvilágban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium népzene- és néptáncegyüttesének előadásában. Való igaz, a fennállásának negyvenötödik évfordulóját április 5-én ünneplő együttes messzire vitte Sepsiszentgyörgy és a Mikó hírét, ahol megfordult, hirdette: a tanítás mellett a hagyományőrzés is az iskola feladata.
Mondják, hogy a Székely Mikó Kollégium néptánccsoportja összenőtt Péter Alberttel, ami szinte szó szerint érthető, mert az alapképzése szerinti orosz szakos tanár, táncoktató, koreográfus, az együttes szervezője, kapcsolattartója, Pro Urbe-díjas pedagógus nyolcvanegy éve ellenére jelenleg is fáradhatatlan irányítója az együttesnek. Mátisfalván már gyermekkorában magába szívta a népzene és néptánc szeretetét, az akkor még élő hagyományt később magával vitte a székelykeresztúri iskolába, ahol a Haáz Sándor irányítása alatt működő néptánccsoportban is meglelte helyét, majd egyetemi évei alatt Kolozsváron is folytatta a táncolást. „Nem is volt hivatalosan táncoktatónk, hanem mi tanítottuk egymásnak a táncot, azt, amit otthonról vittünk magunkkal Udvarhelyről, Csíkból, Gyergyóból, és egy balettmester segített összeállítani a műsort, időnként pedig Kalotaszegre és mezőségi falvakba mentünk bálba, ahol ellestük az öregek táncát, így ezeket is hamar megtanultuk.” Ilyen gazdag batyuval érkezett Péter Albert három év szamosújvári tanítás után Sepsiszentgyörgyre, előbb a leánylíceumban, majd az esti iskolában oktatott, a rajoni tanfelügyelőség művelődési osztályát irányította, 1968-tól 1994-es nyugdíjazásáig volt a Székely Mikó Kollégium (korábban Matematika–Fizika Líceum) orosztanára. Már az első esztendőben összefogott Dancs Árpáddal, és az Albert Ernő által korábban indított hagyományőrző tevékenységet folytatva hozták létre a néptánccsoportot, a zenekart és énekkart, és már első bemutatkozásukkal, A halálra táncoltatott lány balladájára készített produkcióval nagy sikert arattak. Az együttes 1972-ben lépte át először az országhatárt, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium meghívására utaztak Magyarországra, a két iskola kapcsolata azóta is szoros. Bejárták Háromszék, Székelyföld városait, falvait, Erdély és az egész ország magyar és román városaiban nyertek díjakat, kitüntetéseket, többször is országos első és második helyezést, és akkor is vitték a hírét Sepsiszentgyörgynek, a Mikónak, amikor egyre szűkült az utazási lehetőség, és a kommunista hatalom igyekezett elsorvasztani a magyar művelődési intézményeket. Ott voltak székely ruhában az első szabad március 15-én 1990-ben, ott vannak most is az iskola és a város minden ünnepén, s bár Dancs Árpád a kilencvenes évek közepétől már nem vezeti az ének- és zenekart, az évfordulós ünnepségen újból előveszi karmesteri pálcáját. Fellépnek az alapító táncosok, zenészek, énekesek, majd szerre a többi nemzedék csoportjai, köztük az iskola jelenlegi igazgatója is, Kondor Ágota, aki diákként szólóénekese volt az együttesnek. A Mikó mindenkori igazgatói amúgy támogatták a hagyományőrző tevékenységet, s bár anyagiakkal keveset tudtak segíteni, mindig elismerték Péter Alberték munkáját, aki úgy tartja, számára az a legnagyobb elismerés, hogy minden olyan előadáson, rendezvényen, ahol a népzene és a néptánc jelen van, az előadók, illetve a nézők legalább felét ismeri. Több ezer óra próba, ezernél több táncos, zenész tanítvány, több száz előadás, kiszállások, köztük a kárpátaljai, angliai és portugáliai út élménye az, ami miatt Péter Albert negyvenöt éve tanítja néptáncainkat, dalainkat elsősnek, kamasznak, ballagónak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
A szentgyörgyi torony, jaj de messzire látszik – ki tudja, hányszor és hány városi, falusi színpadon hangzott el ez a dal itthon és a nagyvilágban a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium népzene- és néptáncegyüttesének előadásában. Való igaz, a fennállásának negyvenötödik évfordulóját április 5-én ünneplő együttes messzire vitte Sepsiszentgyörgy és a Mikó hírét, ahol megfordult, hirdette: a tanítás mellett a hagyományőrzés is az iskola feladata.
Mondják, hogy a Székely Mikó Kollégium néptánccsoportja összenőtt Péter Alberttel, ami szinte szó szerint érthető, mert az alapképzése szerinti orosz szakos tanár, táncoktató, koreográfus, az együttes szervezője, kapcsolattartója, Pro Urbe-díjas pedagógus nyolcvanegy éve ellenére jelenleg is fáradhatatlan irányítója az együttesnek. Mátisfalván már gyermekkorában magába szívta a népzene és néptánc szeretetét, az akkor még élő hagyományt később magával vitte a székelykeresztúri iskolába, ahol a Haáz Sándor irányítása alatt működő néptánccsoportban is meglelte helyét, majd egyetemi évei alatt Kolozsváron is folytatta a táncolást. „Nem is volt hivatalosan táncoktatónk, hanem mi tanítottuk egymásnak a táncot, azt, amit otthonról vittünk magunkkal Udvarhelyről, Csíkból, Gyergyóból, és egy balettmester segített összeállítani a műsort, időnként pedig Kalotaszegre és mezőségi falvakba mentünk bálba, ahol ellestük az öregek táncát, így ezeket is hamar megtanultuk.” Ilyen gazdag batyuval érkezett Péter Albert három év szamosújvári tanítás után Sepsiszentgyörgyre, előbb a leánylíceumban, majd az esti iskolában oktatott, a rajoni tanfelügyelőség művelődési osztályát irányította, 1968-tól 1994-es nyugdíjazásáig volt a Székely Mikó Kollégium (korábban Matematika–Fizika Líceum) orosztanára. Már az első esztendőben összefogott Dancs Árpáddal, és az Albert Ernő által korábban indított hagyományőrző tevékenységet folytatva hozták létre a néptánccsoportot, a zenekart és énekkart, és már első bemutatkozásukkal, A halálra táncoltatott lány balladájára készített produkcióval nagy sikert arattak. Az együttes 1972-ben lépte át először az országhatárt, a pécsi Leöwey Klára Gimnázium meghívására utaztak Magyarországra, a két iskola kapcsolata azóta is szoros. Bejárták Háromszék, Székelyföld városait, falvait, Erdély és az egész ország magyar és román városaiban nyertek díjakat, kitüntetéseket, többször is országos első és második helyezést, és akkor is vitték a hírét Sepsiszentgyörgynek, a Mikónak, amikor egyre szűkült az utazási lehetőség, és a kommunista hatalom igyekezett elsorvasztani a magyar művelődési intézményeket. Ott voltak székely ruhában az első szabad március 15-én 1990-ben, ott vannak most is az iskola és a város minden ünnepén, s bár Dancs Árpád a kilencvenes évek közepétől már nem vezeti az ének- és zenekart, az évfordulós ünnepségen újból előveszi karmesteri pálcáját. Fellépnek az alapító táncosok, zenészek, énekesek, majd szerre a többi nemzedék csoportjai, köztük az iskola jelenlegi igazgatója is, Kondor Ágota, aki diákként szólóénekese volt az együttesnek. A Mikó mindenkori igazgatói amúgy támogatták a hagyományőrző tevékenységet, s bár anyagiakkal keveset tudtak segíteni, mindig elismerték Péter Alberték munkáját, aki úgy tartja, számára az a legnagyobb elismerés, hogy minden olyan előadáson, rendezvényen, ahol a népzene és a néptánc jelen van, az előadók, illetve a nézők legalább felét ismeri. Több ezer óra próba, ezernél több táncos, zenész tanítvány, több száz előadás, kiszállások, köztük a kárpátaljai, angliai és portugáliai út élménye az, ami miatt Péter Albert negyvenöt éve tanítja néptáncainkat, dalainkat elsősnek, kamasznak, ballagónak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),
2013. június 1.
Nagy Miklós Kund és Kelemen Ferenc az EMKE idei díjazottjai
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, a Népújság volt főszerkesztőjét és Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt – díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében. „Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg” – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, „mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában”. Az elmúlt két évtizedben házigazdaként „rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi „egyetemen dúló viszonyokról”. Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, a Népújság volt főszerkesztőjét és Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt – díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében. „Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg” – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, „mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában”. Az elmúlt két évtizedben házigazdaként „rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi „egyetemen dúló viszonyokról”. Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
Bodolai Gyöngyi
e-nepujsag.ro
Erdély.ma
2013. június 1.
EMKE-díj a közművelődés elismert szervezőinek
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, lapunk volt főszerkesztőjét s Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében.
"Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg" – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, "mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában". Az elmúlt két évtizedben házigazdaként "rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi "egyetemen dúló viszonyokról". Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
Két újságírót – Nagy Miklós Kundot, lapunk volt főszerkesztőjét s Kelemen Ferenc koreográfust, nyugalmazott rádiós szerkesztőt díjazott csütörtökön este az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület megyei szervezete. Olyan marosvásárhelyi személyiségeket, akik magas színvonalon végezett szakmai tevékenységük mellett a közművelődés terén folyó munkából is tevékenyen részt vállaltak.
A plakettet és az oklevelet a megyei EMKE elnöke nyújtotta át, tevékenységüket Sebestyén Spielmann Mihály történész és dr. Ábrám Zoltán egyetemi tanár méltatta. A Vártemplom Diakóniai Otthonában tartott jó hangulatú ünnepség a Marosvásárhelyi Napok egyik nyitórendezvénye volt.
Az elismerés 2003 óta része a város ünnepének, 2002-ben az akkor 90 éves Haáz Sándort köszöntötték, akinek unokája, Haáz Márton Orosz Dávid Gergővel együtt zenélt, mindketten a művészeti középiskola végzős hallgatói – hangzott el Ábrám Zoltán megyei elnök nyitóbeszédében.
"Ha egyszer valaki arra vállalkozik, hogy megírja az erdélyi magyar művészet históriáját a hatvanas évektől a huszonegyedik század első harmadáig, Nagy Miklós Kund írott dokumentumai nélkül aligha teheti meg" – hangsúlyozta Sebestyén Spielmann Mihály, majd felsorolta a marosvásárhelyi közszolgálati rádió riportereként, később a Népújság szerkesztőjeként működő díjazott, Nagy Miklós Kund köteteit. Ezek többsége a Műterem sorozatban elismert erdélyi, marosvásárhelyi képzőművészek életéről, munkásságáról készült, s a sort további művészmonográfiák, portrékötetek, úti beszámolók, gyűjteményes kiadások követték. Rádióriportjai mellett hosszú évek óta szerkeszti a Népújság Múzsa mellékletét, "mely szinte egyedülálló a romániai magyar lapok politikumközpontú gyakorlatában". Az elmúlt két évtizedben házigazdaként "rangos művelődési, tudományos eseményeket szervezett, kiállításokat nyitott meg, hozott a vásárhelyi Bernády Házba, amelyet szervezőtársaival együtt a marosvásárhelyi magyar művelődési élet egyik központjává tett. A rendszerváltó időktől nyilvános teret nyert humora is, csujogatóin, vicces versein, kabarétréfáin jól derültek az olvasók, a közönség.
Köszönő szavaiban Nagy Miklós Kund szeretettel emlékezett meg az elfelejtett Pedagógiai Főiskoláról, amelyet 1965-ben Kelemen Ferenc mellett a romániai magyar művelődési élet későbbi elkötelezett alakítóival végzett, majd a kolozsvári egyetemen folytatta tanulmányait. Vallomásában elmondta, hogy az újságírói pálya lehetőséget teremtett számára sok rendkívüli személyiséggel való találkozásra, ismerkedésre, barátságra, s a saját gondolatait hozzátenni azokhoz a kiállításokhoz, rendezvényekhez, amelyeket megnyitott. Az újságírói szakma tette lehetővé, hogy megőrizte kíváncsiságát, érdeklődését a világ dolgai iránt, ugyanakkor fontos volt számára, hogy egy bizonyos területen – az ő esetében a képzőművészetben – jobban elmélyüljön.
Az ötgyermekes marosvásárhelyi tanárcsaládból származó Kelemen Ferenc pályaképét Ábrám Zoltán rajzolta meg. 1989–97 között a Marosvásárhelyi Rádió művelődési osztályának riportere, majd 2006-ig a Bukaresti Rádió magyar adásának szerkesztőjeként ismerte és szerette meg a hallgatóság. Rádiós pályafutásának személyes sikere, hogy élőben közvetíthette 1991 tavaszán Bálint Lajos római katolikus püspök beiktatását, s nem volt könnyű dolga 1990-ben, amikor élőben számolt be a Görgény-völgyiek ostromáról s a marosvásárhelyi "egyetemen dúló viszonyokról". Munkásságának másik területe a tánc, a koreográfia. Táncolt a népi együttesben, híressé vált színházi előadás, filmek koreográfiáját készítette el, oktatott, szervezett az Egyetemisták Házában, később pedig a Színművészeti Főiskolán. Ötletadója, koreográfusa volt az RTV magyar adása Kaláka című műsorának, kezdeményezője az öreg táncosok találkozójának, s hosszú éveken át vezetője volt a többszörös országos első díjjal kitüntetett Kortárs táncegyüttesnek, hagyományőrző együtteseknek. Több mint 300 szakmai írása jelent meg a hazai néptánckultúráról, a balett és a kortárs tánc elméleti és gyakorlati kérdéseiről, Játékos ritmika néven könyvet szerkesztett – hangzott el a méltatásban. Ábrám Zoltán kiemelte Kelemen Ferenc tevékenységét az EMKE Maros megyei szervezetében, amelynek alelnöke volt, és sok ötlettel járult hozzá a hőskorszak művelődési rendezvényeinek szervezéséhez.
Kelemen Ferenc gyermekkorára, édesanyjára, a tánc fantasztikus nevelő erejére, a népi együttesben töltött évekre, a gyimesfelsőloki élményekre, a vendégszereplésekre, a rádió ökumenikus egyházi műsorainak a szerkesztése során szerzett tapasztalataira, a testvérével, Kelemen Kálmánnal történt szomorú eseményekre emlékezett.
– Életemben mindenkitől csak kaptam, s annak kis részét tudtam visszaadni – hangzott el vallomásában, s kiemelte Éghy Ghissza, a színpadi mozgást és ritmikát oktató táncművész szerepét koreográfiai tevékenységének alakításában, majd hozzátette, hogy a művésznő hagyatékának a feldolgozására készül, s szeretné, ha az általa nagyra becsült jobbágytelki Balla Antalról művelődési házat neveznének el szülőfalujában.
Beszélt a rádió 1990-es ostromáról, majd hozzátette, hogy még mindig reménykedik abban, hogy az RMDSZ vezetői egyszer meghívják, az eseményekről készült beszámolókban pedig értékelni fogják, ahogy 1990 márciusában helytálltak, és sikerült megvédeniük a román kollégák segítségével a rádiót a felbőszült tömeg támadásától.
A családias hangulatban, jó barátok között tartott esemény végén Ábrám Noémi Székely János Virágok átka című versével köszöntötte a díjazottakat.
(bodolai)
Népújság (Marosvásárhely)
2013. június 4.
„Erdélyország az én hazám” - ismét találkoznak a magyarok
„Őseidnek szent hitéhez, / Nemzetséged gyökeréhez, / Testvér, ne légy hűtlen soha!” Ebben a szellemben készülnek a szervezők az „Erdélyország az én hazám” Világtalálkozóra,amelyre 2013. június 28-30-a között kerül sor Verőcén, a Csattogó-völgyben. Az idei világtalálkozó fő szervezője a Budapesti Székely Kör, Ferencz Vilmos vezetésével. Alapítója Gaál István, aki 2007-ben megálmodta az „Erdélyország az én hazám” elnevezésű Világtalálkozót.
2013. június 28-án pénteken nyit a Világtalálkozó kapuja, s rögtön Dancs Annamari koncertre hívogatunk. A Hungarica Együttes is ezen az esten lép fel. A népszerű magyar Hungarica zenekar új albuma „Test és vér” címmel nem csak Magyarországon kapható, hanem az RDS Music gondozásában, Lengyelországban is megjelent!
Június 29-én bemutatkozik a Mezőség, a Kallós Alapítvány szervezésében. Lesz mezőségi kézműves mesterek bemutatója, játszóház a Kallós Alapítvány pedagógusaival, Záhonyi András rovásírás-oktatása. „Dallamszövögető” címmel az Osztováta Együttes elsősorban a fiatalokat szórakoztatja, majd "Csaba királyfi nyomában" - őseink mondáit, dalait Olasz Etelka mesemondó adja elő. Bemutakozik a népszerű Váci Ifjúsági Fúvós Zenekar, majd este a Hazajáró televíziós műsor két népszerű munkatársa: Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor vándorok beszélnek élményeikről. Az est Tamás Gábor koncerttel zárul. A népszerű énekes nemcsak több TV-adó kívánságműsorainak kedvence, hanem a fesztivál emblematikus, határok feletti, mindenkit összekötő alakja, Svédországtól – Erdélyen és Magyarországon át – távoli kontinensekig.
Június 30-a, vasárnap a moldvai csángó magyaroké! „Petrás Incze János születésétől a Moldvai Csángó Napig 200 éven át” címmel. Az ökumenikus istentisztelet után Berszán Lajos katolikus lelkipásztor és Balázsi László ny. unitárius mb. püspök-főjegyző a Moldvából és Erdélyből elvándorolt nagyjainkra emlékeznek. A csángómagyar önazonosság konferencia mellett lesz Labdarúgó kupa az autonómiáért. A Világtalálkozó különleges színfoltja az „Erdélyország az én hazám” szabadtűziétek-készítő versenye. Vasárnap erdélyi juhtúrós puliszka főzésre kerül sor, melyre eddig 17 csapat nevezett be.
A Világtalálkozó záróünnepségét követően „Édes Gergelem” – össznépi moldvai csángó körtánc következik a Tatros Együttes kíséretében. Majd a fesztivált „Határon túlról, szívektől innen” az Ismerős Arcok koncertjével zárul. A rock-együttes rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak, két dalukat a "Magyarok a nagyvilágban" weboldalán is meghallgathatják.
Az Ismerős Arcok zenekar évente 100-120 élő koncertet ad, ezek között 3-4 jótékonysági célokat szolgál. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, és a Délvidéken. Az Ismerős Arcok alapvetően rock-zenekar, de saját szerzeményeiken kívül dalaikban gyakran népzenei elemeket is feldolgoznak.
A fesztivál résztvevője lesz a népszerű Szentegyházi Gyermekkórus 140 tagja, Haáz Sándor karnagy vezetésével. A Gyermekfilharmónia idén ünnepelte 31. születésnapját! Gratulálunk és várjuk a székely fiatalokat Verőcére! Csakúgy, mint Simándy József utódát Mészáros János Elek magánénekest!
magyarokanagyvilagban.hu
„Őseidnek szent hitéhez, / Nemzetséged gyökeréhez, / Testvér, ne légy hűtlen soha!” Ebben a szellemben készülnek a szervezők az „Erdélyország az én hazám” Világtalálkozóra,amelyre 2013. június 28-30-a között kerül sor Verőcén, a Csattogó-völgyben. Az idei világtalálkozó fő szervezője a Budapesti Székely Kör, Ferencz Vilmos vezetésével. Alapítója Gaál István, aki 2007-ben megálmodta az „Erdélyország az én hazám” elnevezésű Világtalálkozót.
2013. június 28-án pénteken nyit a Világtalálkozó kapuja, s rögtön Dancs Annamari koncertre hívogatunk. A Hungarica Együttes is ezen az esten lép fel. A népszerű magyar Hungarica zenekar új albuma „Test és vér” címmel nem csak Magyarországon kapható, hanem az RDS Music gondozásában, Lengyelországban is megjelent!
Június 29-én bemutatkozik a Mezőség, a Kallós Alapítvány szervezésében. Lesz mezőségi kézműves mesterek bemutatója, játszóház a Kallós Alapítvány pedagógusaival, Záhonyi András rovásírás-oktatása. „Dallamszövögető” címmel az Osztováta Együttes elsősorban a fiatalokat szórakoztatja, majd "Csaba királyfi nyomában" - őseink mondáit, dalait Olasz Etelka mesemondó adja elő. Bemutakozik a népszerű Váci Ifjúsági Fúvós Zenekar, majd este a Hazajáró televíziós műsor két népszerű munkatársa: Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor vándorok beszélnek élményeikről. Az est Tamás Gábor koncerttel zárul. A népszerű énekes nemcsak több TV-adó kívánságműsorainak kedvence, hanem a fesztivál emblematikus, határok feletti, mindenkit összekötő alakja, Svédországtól – Erdélyen és Magyarországon át – távoli kontinensekig.
Június 30-a, vasárnap a moldvai csángó magyaroké! „Petrás Incze János születésétől a Moldvai Csángó Napig 200 éven át” címmel. Az ökumenikus istentisztelet után Berszán Lajos katolikus lelkipásztor és Balázsi László ny. unitárius mb. püspök-főjegyző a Moldvából és Erdélyből elvándorolt nagyjainkra emlékeznek. A csángómagyar önazonosság konferencia mellett lesz Labdarúgó kupa az autonómiáért. A Világtalálkozó különleges színfoltja az „Erdélyország az én hazám” szabadtűziétek-készítő versenye. Vasárnap erdélyi juhtúrós puliszka főzésre kerül sor, melyre eddig 17 csapat nevezett be.
A Világtalálkozó záróünnepségét követően „Édes Gergelem” – össznépi moldvai csángó körtánc következik a Tatros Együttes kíséretében. Majd a fesztivált „Határon túlról, szívektől innen” az Ismerős Arcok koncertjével zárul. A rock-együttes rendszeres meghívottai rangos hazai kluboknak, fesztiváloknak, két dalukat a "Magyarok a nagyvilágban" weboldalán is meghallgathatják.
Az Ismerős Arcok zenekar évente 100-120 élő koncertet ad, ezek között 3-4 jótékonysági célokat szolgál. Gyakran zenélnek határon túli magyaroknak is Erdélyben, Felvidéken, és a Délvidéken. Az Ismerős Arcok alapvetően rock-zenekar, de saját szerzeményeiken kívül dalaikban gyakran népzenei elemeket is feldolgoznak.
A fesztivál résztvevője lesz a népszerű Szentegyházi Gyermekkórus 140 tagja, Haáz Sándor karnagy vezetésével. A Gyermekfilharmónia idén ünnepelte 31. születésnapját! Gratulálunk és várjuk a székely fiatalokat Verőcére! Csakúgy, mint Simándy József utódát Mészáros János Elek magánénekest!
magyarokanagyvilagban.hu
2014. március 15.
Bekiabálások a székelyudvarhelyi megemlékezésen
Két helyszínen zajlott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott ünnepség, melyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal késő délutánra szervezett. A Márton Áron téren megtartott beszédekről több alkalommal is bekiabálások vonták el a közönség figyelmét.
A polgármesteri hivatal által megszervezett március 15-ei rendezvénysorozat részeként a gyerekek szombaton délelőtt tíz órától a Művelődési Házban interaktív foglalkozáson vehettek részt, délben pedig a Városháza téren a Székelyföldi Kézműves Egyesületek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Ugyancsak délben nyitották meg az iskolások számára meghirdetett képzőművészeti és kokárdakészítő pályázatra beérkezett alkotások kiállítását a Városi Könyvtár előtt.
A megemlékezés részeként délután öt órakor nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében a Páll Lajos alkotásaiból rendezett kiállítás, egy órával később a nagyteremben telt ház előtt adott koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Hagyományőrző Huszáregylet, Haáz Sándor vezényletével. Az előadás kezdete előtt Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, röviden összefoglalva az 1848. március 15-én történteket. Ezt követően a gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai zenére vonultak be, majd a filharmónia egyik tagja üdvözölte a közönséget, hangsúlyozva, büszkeséggel tölti el őket, hogy a székelyudvarhelyi megemlékezésen énekelhetnek. A repertoárban a Szózat mellett katonadalok és Kossuth-nóták is szerepeltek – a közönség a produkció közben ütemesen tapsolt.
Több ezren vonultak fáklyával
A dalok között Kulcsár-Székely Attila színész Petőfi Sándor naplójából olvasta fel a március 15-ei események leírását, később Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának tagja Petőfi Sándor A magyarok istene című versét szavalta. A gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai egyéni produkciókkal is tarkították a műsort, továbbá az egyik huszár és két filharmóniás lánya közös dalát is hallhatták a részvevők. A műsor végén a közönség több tagja állva tapsolt. A Művelődési Háztól több ezer ember vonult a Márton Áron térre, a szervezőktől kapott égő fáklyákkal és magyar, illetve székely zászlócskákkal – a menet több pontján felnőttek és gyermekek énekelték: „Kossuth Lajos azt üzente…”
A megemlékezés Márton Áron téren lezajlott része este fél nyolckor kezdődött, amikor a részvevők elénekelték a magyar himnuszt az Alla Breve és a Balázs Ferenc vegyeskarok, a Székely Dalegylet, illetve a Dr. Pál Gyula Nyugdíjas Kórus vezetésével. Azt követően a történelmi egyházak képviseletében Gede Ildikó református lelkész, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános, illetve Kedei Mózes unitárius lelkész imáját és áldását hallhatták az egybegyűltek, majd Kopacz Zsófia, a Tamási Áron Gimnázium IX. osztályos tanulója szavalta Gyulai Pál Hazám című versét.
Hangoskodás a beszédek alatt
Az ünnepségen Bunta Levente polgármester tüdőgyulladása miatt nem lehetett jelen, köszöntő szavait Benedek Árpád Csaba alpolgármester tolmácsolta: a szabadság, a jogok és az identitás, illetve az önrendelkezés érdekében való összefogás szükségességét hangsúlyozta. A beszéd alatt több helyről is bekiabáltak – az azután szóló Verestóy Attila, RMDSZ-szenátor beszédébe pedig néhányan belefütyültek. A jelenlévők csendben hallgatták Orbán Viktor üzenetét Szentgyörgyi Zoltán, a bukaresti magyar nagykövetség diplomatájának tolmácsolásában, ám Victor Pontának a Kulcsár-Székely Attila által felolvasott ünnepi köszöntőjébe belenevetett egy nagyobb csoport. A beszédekben túlnyomórészt a márciusi ifjak hősiességét, áldozatát méltatták, valamint az összefogás, az önrendelkezés szükségességét emelték ki. Victor Ponta üzenete Magyarország és Románia közös útjáról és céljairól, illetve a konfliktusok mulandóságáról szólt.
A beszédeket a Tamási Áron Gimnázium IV. osztályos tanulóinak Udvarhely tavasza című műsora követte, melyben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székelyudvarhelyi történéseit mutatták be. A műsort koszorúzás zárta – a tömeg jó része a hirtelen feltámadt szél és szemerkélő eső miatt szétszéledt.
A megemlékezésen ezúttal is közreműködtek a székely vörös darabontok, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Huszárezred, valamint a 8. Sz. Z. Sebess József cserkészcsapat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,
Két helyszínen zajlott az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott ünnepség, melyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal késő délutánra szervezett. A Márton Áron téren megtartott beszédekről több alkalommal is bekiabálások vonták el a közönség figyelmét.
A polgármesteri hivatal által megszervezett március 15-ei rendezvénysorozat részeként a gyerekek szombaton délelőtt tíz órától a Művelődési Házban interaktív foglalkozáson vehettek részt, délben pedig a Városháza téren a Székelyföldi Kézműves Egyesületek kiállítását tekinthették meg az érdeklődők. Ugyancsak délben nyitották meg az iskolások számára meghirdetett képzőművészeti és kokárdakészítő pályázatra beérkezett alkotások kiállítását a Városi Könyvtár előtt.
A megemlékezés részeként délután öt órakor nyílt meg a Művelődési Ház koncerttermében a Páll Lajos alkotásaiból rendezett kiállítás, egy órával később a nagyteremben telt ház előtt adott koncertet a Szentegyházi Gyermekfilharmónia és a Hagyományőrző Huszáregylet, Haáz Sándor vezényletével. Az előadás kezdete előtt Elekes Gyula, a Művelődési Ház igazgatója köszöntötte a jelenlévőket, röviden összefoglalva az 1848. március 15-én történteket. Ezt követően a gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai zenére vonultak be, majd a filharmónia egyik tagja üdvözölte a közönséget, hangsúlyozva, büszkeséggel tölti el őket, hogy a székelyudvarhelyi megemlékezésen énekelhetnek. A repertoárban a Szózat mellett katonadalok és Kossuth-nóták is szerepeltek – a közönség a produkció közben ütemesen tapsolt.
Több ezren vonultak fáklyával
A dalok között Kulcsár-Székely Attila színész Petőfi Sándor naplójából olvasta fel a március 15-ei események leírását, később Gajevszky Klára, a Nyugdíjasok Önsegélyző Pénztárának tagja Petőfi Sándor A magyarok istene című versét szavalta. A gyermekfilharmónia és a huszáregylet tagjai egyéni produkciókkal is tarkították a műsort, továbbá az egyik huszár és két filharmóniás lánya közös dalát is hallhatták a részvevők. A műsor végén a közönség több tagja állva tapsolt. A Művelődési Háztól több ezer ember vonult a Márton Áron térre, a szervezőktől kapott égő fáklyákkal és magyar, illetve székely zászlócskákkal – a menet több pontján felnőttek és gyermekek énekelték: „Kossuth Lajos azt üzente…”
A megemlékezés Márton Áron téren lezajlott része este fél nyolckor kezdődött, amikor a részvevők elénekelték a magyar himnuszt az Alla Breve és a Balázs Ferenc vegyeskarok, a Székely Dalegylet, illetve a Dr. Pál Gyula Nyugdíjas Kórus vezetésével. Azt követően a történelmi egyházak képviseletében Gede Ildikó református lelkész, Mátyás Károly székelyudvarhelyi főesperes-plébános, illetve Kedei Mózes unitárius lelkész imáját és áldását hallhatták az egybegyűltek, majd Kopacz Zsófia, a Tamási Áron Gimnázium IX. osztályos tanulója szavalta Gyulai Pál Hazám című versét.
Hangoskodás a beszédek alatt
Az ünnepségen Bunta Levente polgármester tüdőgyulladása miatt nem lehetett jelen, köszöntő szavait Benedek Árpád Csaba alpolgármester tolmácsolta: a szabadság, a jogok és az identitás, illetve az önrendelkezés érdekében való összefogás szükségességét hangsúlyozta. A beszéd alatt több helyről is bekiabáltak – az azután szóló Verestóy Attila, RMDSZ-szenátor beszédébe pedig néhányan belefütyültek. A jelenlévők csendben hallgatták Orbán Viktor üzenetét Szentgyörgyi Zoltán, a bukaresti magyar nagykövetség diplomatájának tolmácsolásában, ám Victor Pontának a Kulcsár-Székely Attila által felolvasott ünnepi köszöntőjébe belenevetett egy nagyobb csoport. A beszédekben túlnyomórészt a márciusi ifjak hősiességét, áldozatát méltatták, valamint az összefogás, az önrendelkezés szükségességét emelték ki. Victor Ponta üzenete Magyarország és Románia közös útjáról és céljairól, illetve a konfliktusok mulandóságáról szólt.
A beszédeket a Tamási Áron Gimnázium IV. osztályos tanulóinak Udvarhely tavasza című műsora követte, melyben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc székelyudvarhelyi történéseit mutatták be. A műsort koszorúzás zárta – a tömeg jó része a hirtelen feltámadt szél és szemerkélő eső miatt szétszéledt.
A megemlékezésen ezúttal is közreműködtek a székely vörös darabontok, az Udvarhelyszéki Fúvószenekar, a Székelyudvarhelyi Hagyományőrző Huszárezred, valamint a 8. Sz. Z. Sebess József cserkészcsapat.
Bálint Kinga Katalin
Székelyhon.ro,
2014. április 12.
Megtartó hűség
Kérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz
– Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről.
– Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét.
1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe.
– 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre?
– Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté.
Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam.
– Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka?
– Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel.
– Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő.
– Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson".
Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem.
– 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv?
– A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek.
– Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása.
– 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet.
– Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól?
– Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet.
1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben!
– Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában?
– Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát.
Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat!
Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem…
– Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg?
– Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló!
– Több díjban részesült, soroljon fel néhányat.
– 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem!
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
Kérdések a 70 éves Tófalvi Zoltánhoz
– Erdély egyik legszebb és leghíresebb fazekasközpontjában született, Korondon. Meséljen gyermek- és ifjúsági éveiről, a szülőföld megtartó erejéről.
– Korondra születni – vallom immár hetven esztendő tapasztalatával a hátam mögött – csodálatos dolog, ugyanakkor feladatok sokasága is! Tamási Áron intelme semmit nem veszített időszerűségéből: "Az embernek egyetlen szülőföldje van, és sok-sok kötelessége." Ma már tudom: az emberi élet túl rövid ahhoz, hogy valamennyit lerójunk a szülőfalunk iránti tartozásból! Dédelgetem magamban az álmot: még lesz erőm megírni szülőfalum, Korond regényét.
1944. március 24-én láttam meg a napvilágot, amikor – újra Tamási Áronnal szólva – "Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a gondviselés." Áldott emlékű Édesapámat – aki a földművelés utolsó polihisztorainak egyike volt – az "Árpád-vonal" védelmére behívták katonának. Azelőtt is annyi átképzésen vett részt, hogy ma sem tudom: édesanyám, a Sóvidék szövőnője, hogyan tudta megművelni a tűrésnyi földet? Gyermekkoromban még teljes pompájában tündökölt az esti fonó. Másodikos koromtól oda állítottak, hogy egy-egy irodalmi alkotást felolvassak. Arany János Nagyidai cigányok című költeménye, Toldi mindhárom éneke, Csokonai Vitéz Mihály Dorottyája, Madách Imre Az ember tragédiája akkor vésődött kitörülhetetlenül az emlékezetembe.
– 1965-ben történelemtanárként tért vissza szülőfalujába. Hogyan emlékszik ezekre az évekre?
– Be kellett bizonyítanom: nem igaz a mondás, miszerint "senki nem lehet próféta a saját falujában!" Kiváló tanárok tanítottak Korondon. Beder Tibor, Hargita megye 1990 utáni főtanfelügyelője, aki a törökországi Magyarfalut, Rodostót gyalog kereste fel. Az erdélyi magyar gimnáziumok, líceumok egyik legkiválóbb matematikatanára, a fájdalmasan korán elhunyt Szilágyi Ferenc először Korondon, majd Gyergyószentmiklóson teremtett matematikai iskolát! Czegő Zoltán költői, írói pályáján a korondi tanárkodás meghatározó jelentőségű. Korond szerelmesei között a korábbi tanítók, tanárok közül hadd említsem Benczédi Sándort, Haáz Sándort, Kedei Zoltánt, Ambrus Lajost, a Hazanéző folyóirat főszerkesztőjét. Korondnak köszönhetem a helytörténeti kutatások elindítását, itt fogalmazódott meg bennem: az etnikailag, néprajzilag is egységes Sóvidéknek meg kell írni a történeti, etnográfiai monográfiáját. Ezt akadályozta meg a Szekuritáté.
Kiváló tanítványok sorával büszkélkedhetem: Bíró A. Zoltán, a csíkszeredai Kulturális Antropológiai Munkacsoport, a KAM megteremtője, a prózaíró Korondi Kovács András, a költő Majla Sándor, az UNESCO-díjas Páll Ágoston kiváló népi fazekas. 2003-ban, 2004-ben a katedra még egyszer a bűvkörébe vont: óraadóként a Sapientia marosvásárhelyi karán magyarságtörténetet és művelődéstörténetet taníthattam.
– Alig nyolc évet tanított. 1972-ben a marosvásárhelyi rádió munkatársa lett. Milyen volt ez a tizenhárom év, a Ceausescu-korszak leghírhedtebb korszaka?
– Szerettem a rádiót mint megszólalási lehetőséget. A rádió sokkal meghittebb, személyesebb, mint a televízió. A marosvásárhelyi rádiónál láttam először, hogyan működik a sajtóigazság fedőnéven futó cenzúra. Két nagyon fontos műsoromat tiltották le: az egyik a jobbágyfalvi, több hónapig tartó néprajzi kutatással összeállított Tavaszi határkerülés, a másik a Bolyai Tudományegyetem első csoportjának perében hét év börtönbüntetésre ítélt Várhegyi Istvánnal készített nagyinterjú. A marosvásárhelyi rádiónak köszönhetően végezhettem el azt a szociológiai kutatást, amelynek során a Temesváron élő atyhaiak 490 főt számláló közösségének minden tagjával elbeszélgettem. Az atyhaiak a bánsági nagyvárosba mentették át a kalákaszellemet, a közösségi életet. Névsoruk volt arról: Temesváron, Nagyszebenben, Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, az Amerikai Egyesült Államokban hol laknak az egykori falusfeleik, ott szállást, élelmet kapnak, emberi szóval fogadják őket. A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányom a Korunk 1982. évi pályázatán első díjat nyert, önálló kötetben is megjelent. A Forrás-sorozatban 1979-ben rádiósként jelent meg az első önálló kötetem, Pogány fohászok faluja címmel.
– Ezután volt kultúrigazgató, lapszerkesztő, helytörténeti kutató, tévészerkesztő.
– Akkor már túl voltam az első házkutatáson – a jegyzeteim, kézirataim egy részét elvitték –, az állambiztonsági szerveknek sikerült megakadályozniuk a Sóvidék történeti, néprajzi monográfiájának megírását, megjelentetését. Amikor kineveztek a nyárádtői művelődési otthon igazgatójának, Angela Isaroiu propagandatitkár kijelentette: "Azért tesszük oda, hogy elvérezzen! Ne mind irkáljon olyasmiket, amelyeket a Szabad Európa Rádió sorozatban közöl!" A SZER ugyanis folytatásokban sugározta A Temesváron élő atyhaiak közössége című tanulmányomat, a nagyernyei Péterffy Júlia magyartanárnő és Kim Imola zenetanárnő által szervezett iskolai vetélkedőről szóló publicisztikámat: "A nyelv ma néktek végső menedéktek,/ A nyelv ma tündérvár és katakomba,/Vigyázzatok jól, mikor beszéltek." (Reményik Sándor: Az Ige). Óriási botrány lett belőle! Koppándi Sándor fő pártcenzor "kedvenc üldözöttjévé" váltam. Leutazott Bukarestből, hogy "megrúgódjon", "móresre tanítson".
Nem szerettem a kultúrigazgatást, de annyit elértem: a Marosvásárhelyi Állami Színház, a Maros Művészegyüttes havonta tartott előadást, képzőművészeti kiállításokat szerveztem, és hadakoztam a magyar nyelvű oktatás megmentéséért. 1987. január 1-jétől A Hét, 1991 nyarától az Erdélyi Napló, 1994. február 1-jétől a Román Televízió magyar adásának belső munkatársa lettem.
– 1979-ben jelent meg első riportkötete, a Pogány fohászok faluja, amely a Sóvidékről szól, a kötet címét Alsósófalva "adta". Miről szól a könyv?
– A kötet tulajdonképpen a Sóvidéket alkotó tizennégy településről szóló tényfeltáró riportok füzére. A sófalvi sót az 1562. évi felkelésig a székelyek szabadon használhatták. A székely só "fakó kerekű", azaz: ráf nélküli szekereken Fogarasföldre, Kőhalom környékére is eljutott. Ez is a megírásra váró feladataim egyike. A kötetben részleteket közöltem a világot bejáró egyetlen sóvidéki tengerész, idős Cseresznyés Gyula hajónaplójából. Megtaláltam Siklód legnagyobb szerelmese, Visky Károly néprajztudós egyetlen példányban fennmaradt, soha nem publikált rajzait. Röviden arra is utaltam: minden idők egyik legnagyobb magyar művészettörténésze, Fülep Lajos, 1919-ben három hónapig Szováta református lelkésze volt, a helyi tanító akadékoskodása miatt kellett elhagynia a települést. Nemrég megkaptam a teljes szovátai levelezését, amely Szováta történetének eddig ismeretlen fejezete. A kötetben utaltam Ady Endre és Boncza Berta 1915. augusztusi szovátai útjára, és arra, hogy a Medve-tóban való fürdés után kijelentette: ide tér vissza "megegészségesedni"… A pogány fohászok faluja cím valóban Alsósófalvát idézi: az elzártság miatt a település lakói mindenkinél jobban megküzdöttek az önmaguk elfogadtatásáért. Elegendő hivatkoznom a festő Sükösd Ferencre, Fülöp G. Dénesre, a marosvásárhelyi Vártemplom lelkészére, a rendező Cseresznyés Gyulára, a táncmester Kacsó Andrásra. A sziknyos, követ és bábakalácsot termő vidéken a pogánykor emlékei a kereszténységre való áttérés után is tovább éltek.
– Fő kutatási területe az erdélyi, romániai '56-os történések, szervezkedések, elhurcolások és bebörtönzések kutatása.
– 1956-ban hatodik osztályos kisdiák voltam a korondi iskolában. A forradalom óriási hatással volt rám. A későbbi kutatások során azonosítottam: 1956. november 11-én Moyses Márton (1970. május 13-án tűzhalált halt) vezetésével négy 15-16 éves baróti gimnazista megpróbált átszökni a román–magyar határon. Ketten átjutottak! A kádári hatóságok 1957. március 15-én adták vissza a román állambiztonsági szerveknek Bíró Benjámint és Józsa Csabát. Az erdélyi, romániai ’56 történéseit tíz vaskos kötetben tárom az olvasó és a történészszakma elé. Megjelent öt kötet.
– Két évvel korábban, amikor A megmentett hűség – 2012 című kötet számára készítettem interjút, Ön azt mondta: egy 1000 oldalas könyvön dolgozik. Miről szól?
– Az említett 1000 oldalas kötet az "erdélyi kérdés" kialakulásáról, akuttá válásáról, és a megoldást sürgető tervezetekről szól. Középkori oklevelek alapján rekonstruálható, hogy a török betörések nyomán hogyan változott meg a korábban magyarok és szászok által lakott régiók etnikai összetétele. A 15. század elejére jórészt kialakult Erdély etnikai sokszínűsége. A 18. század második fele, az 1761-1762 körüli időszak az, amikor a románság számbeli fölénybe került. A reformkor idejétől kezdve magyar, román és részben szász tervezetek, elképzelések születtek az "erdélyi kérdés" megoldására. Ezeket a tervezeteket vontam górcső alá, a haza bölcse, Deák Ferenc 1842. évi levelétől kezdve – először jelzi az "erdélyi kérdés" súlyosságát! –, folytatva báró Wesselényi Miklós 1848. június 18-i, a lakosságcserére vonatkozó tervezetével, Alexandru Papiu Ilarian 1860-ban papírra vetett és Alexandru Ioan Cuza fejedelemnek átadott Emlékiratával, Kossuth Lajos konföderációs tervezetével, a 19. századi, 20. századi különféle megoldási kísérletekkel. Paál Gábor 1919 januárjában, román katonai fogságban megfogalmazta a "Székely Köztársaság" tervezetét, a két világháború között a román, magyar és szász megoldási kísérletek a lakosságcserék révén próbálták orvosolni az "erdélyi kérdést". A második bécsi döntés után – 1940. augusztus 30. – több román tervezet is született, amelyek a lakosságcserék révén próbálták az "erdélyi kérdést" orvosolni. Sabin Manuila – Budapesten szerzett orvosi oklevelet –, a Román Statisztikai Intézet megteremtőjeként 1941. október 15-én Ion Antonescu marsallnak adta át azt a tervezetet, amely szerint a homogén román nemzeti államot úgy lehet megteremteni, ha 3,8 millió kisebbségit telepítenek ki Nagy-Romániából! A több nyelven beszélő Vasile Stoica román külügyminiszter-helyettes – Budapesten szerzett bölcsész oklevelet, a híres Eötvös Kollégium tagja volt – 1942. évi tervezete már ötmillió kisebbségi áttelepítésével számolt. 1943-ban az állampolitika rangjára emelték a román–ukrán–orosz lakosságcsere-tervet.
1946-ban a magyar békeelőkészítő osztály olyan Székelyföld-autonómiatervezetet dolgozott ki, amely magába foglalta – falvanként feltüntetve – a barcasági, a volt vármegyei vonzáskörzeteket is. Ezeknek a tervezeteknek a nyomát sem találjuk a román Parlamentnek benyújtott autonómiatervezetben!
– Pár éve nyugdíjas, nem kell már bejárnia a tévéhez. Mivel tölti a szabadidejét, és miért jön oly ritkán haza Erdélybe, bár ma is marosvásárhelyi lakos, itt van lakása a Gecse utcában?
– Levéltári kutatással, különböző könyvtárakban való búvárkodással, írással töltöm a mindennapjaimat. Marosvásárhelyen, a Gecse utcában van a lakásom, de alig tartózkodom ott. A marosvásárhelyi életemet teljesen ellehetetlenítették! A feleségem családja főbérlőként 1938-tól lakott a Gecse utca 19. szám alatti lakásban. 1977-ben ezt a lakást megvásároltuk Dósa György Alberttől, akiről a szekusdossziém 2011. januári átvételekor kiderült: "Demeter" fedőnéven csak rólam 62 jelentést készített. Volt olyan nap, amikor három jelentést is átadott a tartótisztjének! Nemcsak rólam, mindenkiről jelentett, aki élt és mozgott Marosvásárhelyen! A marosvásárhelyi Vízüzemnél – ahol ideig-óráig dolgozott – munkatársai életét tette tönkre. Olyan, saját kézzel és magyar nyelven írt jelentéseket készített, amelyek alapján kiváló szakembereket, mérnököket hurcoltak meg, rúgtak ki a Vízüzemtől! Szabotázsakciókat, tudatos ivóvíz- szennyezést, sőt mérgezést fogott rájuk, a kapusról pedig azt állította: ráfogta a fegyverét! Saját kezével kétszer írt beszervezési kötelezvényt, hogy a jelentéseiről senkinek, még a családtagoknak sem beszél. Másodszor már teljesen rám állították! A Szekuritáté Irattárát Tanulmányozó Országos Tanács, a CNSAS, 2012. április 25-i hivatalos átiratban dekonspirálta a Demeter fedőnéven jelentő, 1945. szeptember 28-án született Dósa György Albertet, Albert és Erzsébet fiát.
Dósa György Albert – aki a szüleitől adományként kapta azt a lakást, amelyben mi lakunk, és amelyet 1977-ben megvásároltunk –, 2001-ben eladta a Gecse utca (Stefan cel Mare) 19. szám alatti ingatlan első részét és a hozzá tartozó kertet. Ezzel párhuzamosan a mi lakásunkhoz tartozó, általunk 1977-ben megvásárolt, 1991-ben a feleségem és az én nevemre betelekelt kertért, udvarért beperelt a marosvásárhelyi törvényszéken. Dr. Kincses Előd volt az ügyvédünk. Marosvásárhelyen és Maros megyében 1974 és 1989 között 5.000 család, személy vásárolt hasonló körülmények között lakást. Az 1989. decemberi rendszerváltás után mind az 5000 család, személy nevére betelekelték a cseausiszta diktatúra idején törvénytelenül az állam tulajdonába utalt beltelkeket. Az 5000 család, személy közül csak ellenünk indítottak pert, és a Táblabíróság csak Dósa György Albertnek adott igazat!
Elvették a kertünket, az udvarunkat, most a lakáshoz tartozóan egyetlen négyzetcentiméternyi terület sincs! Ezt az iszonyatos drámát a feleségem, Tófalvi Mária magyartanárnő nem tudta feldolgozni, és 2009. október 2-án a budapesti Péterffy Kórházban visszaadta a lelkét a Teremtőjének. Az volt az utolsó kérése: szeretett városa, Marosvásárhely református temetőjében helyezzük örök nyugalomra. Ezt megelőzően két betörés volt a lakásunkban: először a központi fűtés hőkazánját lopták el, másodszor az ’56-os kutatásaim levéltári anyagának egy részét. Pótolhatatlan dokumentumok tűntek el! Ma semmit nem tartok a lakásban! Mindez olyan mély nyomot hagyott, hagy az életemben, hogy ritkán tartózkodom Marosvásárhelyen. A várost viszont ma is nagyon szeretem…
– Mi van a fiókban, min dolgozik jelenleg?
– Folytatom az 1956 erdélyi mártírjai sorozatot, a hatodik, majd a hetedik kötetet készítem elő kiadásra. Az elmúlt év végén jelent meg a sóvidéki prózaantológia, benne a Véres szárnyverések című novellám. Egy meghívás révén az elmúlt esztendő végén, 2014 januárjában Adelaide-ben – kérésre – felolvastam az említett novellát. Óriási sikere volt, hiszen a magukra maradt öregek drámája ott is hasonló!
– Több díjban részesült, soroljon fel néhányat.
– 1982-ben megkaptam a Korunk pályázatának első díját, a rendszerváltást követően az Ifi Fórum első díját. 1994-ben elnyertem a budapesti Hitel folyóirat szociográfiai pályázatának első díját, a Pro Civitas Alapítvány első díját a bözödújfalusi székely szombatosokról írt tanulmányommal. 1997-ben a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete tévés nívódíjjal jutalmazott. A Csíkszeredában megjelenő Székelyföld 2002-ben ugyancsak nívódíjjal tüntetett ki. A Magyar Újságírók Közössége Petőfi Sándor Szabad Sajtó Díja szintén fontos kitüntetés. Az Erdős Irma-díjat azért kaptam, mert én készítettem az önálló kötetben is megjelent nagyinterjút az Állami Székely Színház egykori művésznőjével. A legfrissebb díjat most, 2014. március 15-én kaptam Könyv és gyertya címmel. A végére hagytam a Hazanéző szerkesztőségétől kapott elismeréseket. Ezek arra figyelmeztetnek: sokszor kell még hazanéznem!
Székely Ferenc. Népújság (Marosvásárhely)
2014. május 7.
Átadják az RMDSZ és a Communitas Alapítvány alkotói ösztöndíjait
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)
Idén tizenkettedik alkalommal részesít támogatásban fiatal erdélyi magyar alkotóművészeket a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. Az alkotói ösztöndíjak ünnepélyes átadására május 9-én, pénteken 18 órától a Kolozsvári Állami Magyar Színház Stúdiótermében (Emil Isac utca 26-28 sz.) kerül sor.
A szövetség az elmúlt évtizedben több mint 300 művésznek adott alkotói ösztöndíjat. Ez évben 42 fiatal művésznek biztosítja az egy évre szóló, havi 720 lejes támogatást.
Az ösztöndíjbizottság tagjai film és televízió kategóriákban hat, irodalom, zene, képzőművészet és fotográfia, valamint színház kategóriákban egyenként kilenc ösztöndíjat ítéltek meg.
A film és televízió kategóriában Erőss László, Gaál Csaba-József, Gergely Tünde, Kővári Szabolcs Olivér, Máthé Kincső és Moldovai Katalin nyert.
Irodalom kategóriában André Ferenc, Borbély András, Dimény Lóránt, Győrfi Kata, Kovács Adél-Evelin, Láng Orsolya, Váradi Nagy Pál, Potozky László és Szabó Róbert Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban.
A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Bajkó Blanka- Alíz, Fábián Emőke, Haáz Sándor, Hodgyai István, Kispál Ágnes-Evelin, Máthé László, Orosz Annabella, Sipos István Márton, valamint Tódor Tamás-Attila.
Színházművészet kategóriában Benedek Zsolt, Erdei Gábor, Kányádi Szilárd, Kupás Anna, Lukács Emőke, Mosu Norbert-László, az Osonó Színházműhely, P. Magyarosi Imola és Pál Emőke pályázatát fogadták el.
Zene kategóriában Demény Balázs, a Funkorporation, Kiss Levente, Lokodi Károly-Levente, a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar, az Operettissimo Együttes, Pakot István, Sipos Dávid, valamint a Tokos Zenekar nyert.
A díjátadón kiállítás nyílik a 2013-as képzőművészeti díjazottak munkáiból, az alkotásokat Sipos László festőművész, grafikus, az ösztöndíjbizottság tagja méltatja, ugyanakkor fellépnek a többi kategória tavalyi nyertesei is. Köszöntőbeszédet mond Markó Béla, az ösztöndíjbizottság elnöke. Az est házigazdája Dimény Áron, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színésze lesz. Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 14.
A romániai magyar pedagógusok első országos évnyitója Csíksomlyón
Háromnapos rendezvénysorozattal búcsúztatták a vakációt és töltődtek fel az új tanévre a romániai magyar pedagógusok Csíksomlyón. A szeptember 11–13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és Hargita megye tanácsa közös szervezésében megtartott hiánypótló eseménysort hagyományteremtő céllal kezdeményezték.
A rendezvénysorozat szeptember 11-én, csütörtökön 19 órától a csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba celebrálásával megtartott szentmisével kezdődött.
Pénteken délelőtt 10 órától minikonferencia kezdődött Hargita Megye Tanácsa volt tanulmányi központjában, amelyen oktatáson kívüli programokat szervező pedagógusok tartottak előadást. A konferencián elsőként Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a jelenlevőket, útravalóul Márton Áron püspök örök érvényű gondolatait idézte: „A leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő maga a kultúra: a nemzet kultúrájában él.” A megnyitón a megyei tanács képviseletében Barti Tihamér alelnök mondott köszöntőt. Beszédében a pedagógusok nagyon fontos és hálás munkáját méltatta, amelyet csak hivatással lehet végezni, hiszen minden gyerekből a legjobbat igyekeznek kihozni. Hiánypótló kezdeményezésnek nevezte a mostani találkozót, hiszen mint mondta, az oktatóknak is fel kell töltődniük, meg kell kapniuk azt a megfoghatatlan valamit, amit tovább tudnak adni. Végül Hargita Megye Tanácsának alelnöke sok sikert és kitartást kívánt minden pedagógusnak a kezdődő tanévhez.
A minikonferencián előadást tartott Sándor Csaba Lajos Balánbányáról, aki néptáncra tanítja a gyerekeket több táncegyüttest is vezetve, köztük az Ördögbordát, amely közönségdíjat nyert a magyarországi Fölszállott a páva tehetségkutató 2012-es kiadásában, Haáz Sándor karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia létrehozója és vezetője, valamint Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek, akik a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart vezetik.
Ezeket az iskolán kívüli, közösségformáló és –megtartó tevékenységet folytató pedagógusokat munkájukért Majláth Gusztáv-díjjal tüntette ki Hargita Megye Tanácsa. A tanárok munkáját és eredményeit Lukács Levente, a megyei tanács munkatársa mutatta be, a díjakat Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke adta át.
Sándor Csaba Lajos elmondta, ő a közösségformálás útját a néptáncon keresztül találta meg, Haáz Sándor pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerek megtalálja azt a közösséget, amelyben jól érzi magát. Az iskolanővérek az erőszakmentes légkör létrehozásában, a jó erősítésében a gyermekben látják a hatékony nevelés útját, hangzott el az előadások alkalmával.
Széll Adél óvodai tanfelügyelő a pedagógus a tananyag átadásán kívüli nevelő munkájáról beszélt, arról a felelősségről, hogy példaképek kell legyenek a gyerekeknek, majd megköszönte a szervezőknek a hagyománypótló rendezvény kezdeményezését.
Utolsó előadóként Ferencz Levente alapítótag a Kalibáskő Erdei Iskola tevékenységét mutatta be, amelynek célja hatékonyabbá tenni a környezeti nevelést, és a gyakorlati tevékenységre fekteti a hangsúlyt. Végül zárszóként Böjte Csaba testvér a társadalmi munka fontosságát hangsúlyozta, amelynek során felkeltik a gyerekek érdeklődését, ez elengedhetetlen emberré válásukhoz. Minél több szabadidőközpont, a szervezetek közötti partnerségek létrehozására bíztatta a jelenlevőket, amelyekhez, mint mondta, meggyőződése, hogy támogatóra találnak a megyei tanács vezetőségében is. Országos tanévnyitó ünnepség
Szombaton délelőtt 11 órától a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével kezdődött a magyar iskolák országos tanévnyitó eseménye. Ezt követően Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, megyei tanácsos a szakmai szolidaritás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, majd eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánt, akárcsak Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Nagy Éva, Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkár kabinetjének vezetője köszöntött minden magyar tanintézetbe járó óvodást, iskolást és szüleiket, illetve azt hangsúlyozta, hogy legnagyobb kincsünk az anyanyelvünk. Dávid László, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektora szintén az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pedig az iskolai tapasztalatok egy életre szóló hatásáról beszélt.
Hargita Megye Tanácsa prioritásként kezeli az oktatás kérdését, az intézmény képviseletében Borboly Csaba elnök mondott ünnepi beszédet. Mint fogalmazott, a tanintézetek feladata megtanítani beszélni, tanulni és cselekedni a gyerekeket. És ha mindez a hit, a remény és a szeretet jegyében történik, itthon maradásra sarkallja gyerekeinket, hiszen jelenleg a legnagyobb problémánk nem a beolvadás, hanem az elvándorlás, mondta a megyeelnök.
- Az erdélyi magyar iskolai rendszer számára a piaci igényeknek megfelelő képzettség nyújtása az egyetlen módja annak, hogy ez a rendszer hosszútávon megmaradjon. A tudás piacképessége nem feltétlenül a megszerzett diploma szintjétől függ. Példa erre, hogy a Hargita megyei munkaügyi központnál egy tavaly meghirdetett portási állásra ketten is jelentkeztek, akik az európai tanulmányok karán szereztek felsőfokú diplomát, ugyanakkor a képzett szakmunkásokból hiány van. Különösen a szakoktatás területén évről évre fontosabbá válik a képzettség. A jövőben ez méginkább így lesz, elsősorban a számítástechnika fejlődése és az ezzel járó automatizáció terjedése miatt. Hozzá kell járulni a szakoktatás persztizsének növeléséhez, akár a jó példák hangsúlyozásával, már a családban megerősíteni a hagyományos mesterségek iránti megbecsülést. Ebben a folyamatban a pedagógusok meghatározó szerepe mellett a szülőkre is jelentős feladat hárul – mondta Borboly Csaba, majd kitartást és eredményes tevékenységet kívánt mindenkinek.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a házigazda szerepében köszöntötte az egybegyűlteket, és gratulált a kezdeményezéshez, majd Ráduly Róbert Kálmán polgármester üzenetét is közvetítette. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szintén elhozta kollégái jó kívánságait. Végül a fiatal, pályakezdő pedagógusokat Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte, a nyugdíjba vonuló kollégákat pedig Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos. Az esemény ünnepi hangulatát diákok szavalatai, valamint a Codex régizene együttes kórusművei emelték. Közlemény
Erdély.ma
Háromnapos rendezvénysorozattal búcsúztatták a vakációt és töltődtek fel az új tanévre a romániai magyar pedagógusok Csíksomlyón. A szeptember 11–13-án a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és Hargita megye tanácsa közös szervezésében megtartott hiánypótló eseménysort hagyományteremtő céllal kezdeményezték.
A rendezvénysorozat szeptember 11-én, csütörtökön 19 órától a csíksomlyói kegytemplomban Böjte Csaba celebrálásával megtartott szentmisével kezdődött.
Pénteken délelőtt 10 órától minikonferencia kezdődött Hargita Megye Tanácsa volt tanulmányi központjában, amelyen oktatáson kívüli programokat szervező pedagógusok tartottak előadást. A konferencián elsőként Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte a jelenlevőket, útravalóul Márton Áron püspök örök érvényű gondolatait idézte: „A leghatékonyabb nemzetalkotó és fenntartó erő maga a kultúra: a nemzet kultúrájában él.” A megnyitón a megyei tanács képviseletében Barti Tihamér alelnök mondott köszöntőt. Beszédében a pedagógusok nagyon fontos és hálás munkáját méltatta, amelyet csak hivatással lehet végezni, hiszen minden gyerekből a legjobbat igyekeznek kihozni. Hiánypótló kezdeményezésnek nevezte a mostani találkozót, hiszen mint mondta, az oktatóknak is fel kell töltődniük, meg kell kapniuk azt a megfoghatatlan valamit, amit tovább tudnak adni. Végül Hargita Megye Tanácsának alelnöke sok sikert és kitartást kívánt minden pedagógusnak a kezdődő tanévhez.
A minikonferencián előadást tartott Sándor Csaba Lajos Balánbányáról, aki néptáncra tanítja a gyerekeket több táncegyüttest is vezetve, köztük az Ördögbordát, amely közönségdíjat nyert a magyarországi Fölszállott a páva tehetségkutató 2012-es kiadásában, Haáz Sándor karnagy, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia létrehozója és vezetője, valamint Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek, akik a Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkart vezetik.
Ezeket az iskolán kívüli, közösségformáló és –megtartó tevékenységet folytató pedagógusokat munkájukért Majláth Gusztáv-díjjal tüntette ki Hargita Megye Tanácsa. A tanárok munkáját és eredményeit Lukács Levente, a megyei tanács munkatársa mutatta be, a díjakat Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos, a megyei tanács oktatási szakbizottságának elnöke adta át.
Sándor Csaba Lajos elmondta, ő a közösségformálás útját a néptáncon keresztül találta meg, Haáz Sándor pedig annak fontosságát hangsúlyozta, hogy a gyerek megtalálja azt a közösséget, amelyben jól érzi magát. Az iskolanővérek az erőszakmentes légkör létrehozásában, a jó erősítésében a gyermekben látják a hatékony nevelés útját, hangzott el az előadások alkalmával.
Széll Adél óvodai tanfelügyelő a pedagógus a tananyag átadásán kívüli nevelő munkájáról beszélt, arról a felelősségről, hogy példaképek kell legyenek a gyerekeknek, majd megköszönte a szervezőknek a hagyománypótló rendezvény kezdeményezését.
Utolsó előadóként Ferencz Levente alapítótag a Kalibáskő Erdei Iskola tevékenységét mutatta be, amelynek célja hatékonyabbá tenni a környezeti nevelést, és a gyakorlati tevékenységre fekteti a hangsúlyt. Végül zárszóként Böjte Csaba testvér a társadalmi munka fontosságát hangsúlyozta, amelynek során felkeltik a gyerekek érdeklődését, ez elengedhetetlen emberré válásukhoz. Minél több szabadidőközpont, a szervezetek közötti partnerségek létrehozására bíztatta a jelenlevőket, amelyekhez, mint mondta, meggyőződése, hogy támogatóra találnak a megyei tanács vezetőségében is. Országos tanévnyitó ünnepség
Szombaton délelőtt 11 órától a csíksomlyói kegytemplomban ünnepi szentmisével kezdődött a magyar iskolák országos tanévnyitó eseménye. Ezt követően Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, megyei tanácsos a szakmai szolidaritás és az összefogás fontosságát hangsúlyozta köszöntőjében, majd eredményekben gazdag, sikeres tanévet kívánt, akárcsak Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete. Nagy Éva, Király András, az Oktatási, Kutatási, Ifjúsági és Sportminisztérium RMDSZ-es államtitkár kabinetjének vezetője köszöntött minden magyar tanintézetbe járó óvodást, iskolást és szüleiket, illetve azt hangsúlyozta, hogy legnagyobb kincsünk az anyanyelvünk. Dávid László, a csíkszeredai Sapientia EMTE rektora szintén az értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet, Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja pedig az iskolai tapasztalatok egy életre szóló hatásáról beszélt.
Hargita Megye Tanácsa prioritásként kezeli az oktatás kérdését, az intézmény képviseletében Borboly Csaba elnök mondott ünnepi beszédet. Mint fogalmazott, a tanintézetek feladata megtanítani beszélni, tanulni és cselekedni a gyerekeket. És ha mindez a hit, a remény és a szeretet jegyében történik, itthon maradásra sarkallja gyerekeinket, hiszen jelenleg a legnagyobb problémánk nem a beolvadás, hanem az elvándorlás, mondta a megyeelnök.
- Az erdélyi magyar iskolai rendszer számára a piaci igényeknek megfelelő képzettség nyújtása az egyetlen módja annak, hogy ez a rendszer hosszútávon megmaradjon. A tudás piacképessége nem feltétlenül a megszerzett diploma szintjétől függ. Példa erre, hogy a Hargita megyei munkaügyi központnál egy tavaly meghirdetett portási állásra ketten is jelentkeztek, akik az európai tanulmányok karán szereztek felsőfokú diplomát, ugyanakkor a képzett szakmunkásokból hiány van. Különösen a szakoktatás területén évről évre fontosabbá válik a képzettség. A jövőben ez méginkább így lesz, elsősorban a számítástechnika fejlődése és az ezzel járó automatizáció terjedése miatt. Hozzá kell járulni a szakoktatás persztizsének növeléséhez, akár a jó példák hangsúlyozásával, már a családban megerősíteni a hagyományos mesterségek iránti megbecsülést. Ebben a folyamatban a pedagógusok meghatározó szerepe mellett a szülőkre is jelentős feladat hárul – mondta Borboly Csaba, majd kitartást és eredményes tevékenységet kívánt mindenkinek.
Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere a házigazda szerepében köszöntötte az egybegyűlteket, és gratulált a kezdeményezéshez, majd Ráduly Róbert Kálmán polgármester üzenetét is közvetítette. Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke szintén elhozta kollégái jó kívánságait. Végül a fiatal, pályakezdő pedagógusokat Lászlófy Pál, az RMPSZ tiszteletbeli elnöke köszöntötte, a nyugdíjba vonuló kollégákat pedig Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsos. Az esemény ünnepi hangulatát diákok szavalatai, valamint a Codex régizene együttes kórusművei emelték. Közlemény
Erdély.ma
2014. november 22.
Ötnapos ünnepséggel zárul a Gábor Áron Emlékév
Három helyszínen, öt napon át tartó rendezvénysorozattal zárul a Gábor Áron Emlékév: Bereckben, Sepsiszentgyörgyön és Eresztevényben lesznek különféle műsorok holnaptól csütörtökig, november 27-éig, a székely nemzet hősének születése napjáig.
A szülőfaluban, az egykori mezővárosi rangú Bereckben a település apraja-nagyja részt vesz az ünnepségen, mely holnap ünnepi hálaadó szentmisével kezdődik, majd a déli harangszó elzúgása után a Szentegyházasfalui Gyermekkórus és Gyermekfilharmónia száz főt meghaladó csoportja lép színpadra a művelődési központ nagytermében. Előadásaikat mindig nagy siker övezi, a taps ezúttal sem fog elmaradni, hiszen a Haáz Sándor irányította Fili az alkalomra összeállított műsorral lép a bereckiek elé. Hétfő és kedd a helybeli Comenius Általános Iskola és a Gábor Áron Alapítvány napja, hétfőn a Gábor Áron Emlékházban szervezett nyílt napon „készülhetnek” a diákok a másnapi iskolai vetélkedőkre, melyen nem csupán a helyiek vesznek részt, de az almásiakat, lemhényieket is meghívták. A szerdai programot a kultúrház szervezi, délután a Gábor Áron ma is él című kerekasztal-beszélgetésen történészek, írók, művészek elevenítik fel a tüzér őrnagy tárgyi emlékeket és szellemi értékeket teremtő útóéletét. Gábor Áron születésének naptári évfordulóján a Háromszék Táncegyüttes adja elő az emlékév alkalmából készített Gábor Áron táncfeldolgozást, ez alkalommal a művelődési házban Gábor Áron Csarnokot is avatnak.
Sepsiszentgyörgy az emlékév során meghirdetett irodalmi pályázat díjazásának és a pályázat díjnyertes drámája felolvasó-színházi előadásának ad otthont. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színészek produkcióját Kolcsár József rendezte. A hétfő délután hét órakor kezdődő rendezvényen a Székelyföld kulturális folyóirat is bemutatja decemberi számát, mely Gábor Áron-súlypontú: közlik az irodalmi pályázat díjazott írásait, valamint a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékhelyek történetét bemutató tanulmányt is.
Eresztevény ezúttal kisebb ünnepség helyszíne lesz, az Emlékezés Erdejében a szentegyházasfalui hagyományőrző huszárok avatják fel a székely nemzet hősének tiszteletére állított kopjafájukat. A Gábor Áron síremléke melletti kopjafaerdőben ez a huszonhetedik emlékjel, a szentegyházasfaluiak immár a harmadikat avatják: a Fili és a Gábor Áron Szakközépiskola mellett a hagyományőrző csoport is fontosnak tartotta az emlékállítást.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Három helyszínen, öt napon át tartó rendezvénysorozattal zárul a Gábor Áron Emlékév: Bereckben, Sepsiszentgyörgyön és Eresztevényben lesznek különféle műsorok holnaptól csütörtökig, november 27-éig, a székely nemzet hősének születése napjáig.
A szülőfaluban, az egykori mezővárosi rangú Bereckben a település apraja-nagyja részt vesz az ünnepségen, mely holnap ünnepi hálaadó szentmisével kezdődik, majd a déli harangszó elzúgása után a Szentegyházasfalui Gyermekkórus és Gyermekfilharmónia száz főt meghaladó csoportja lép színpadra a művelődési központ nagytermében. Előadásaikat mindig nagy siker övezi, a taps ezúttal sem fog elmaradni, hiszen a Haáz Sándor irányította Fili az alkalomra összeállított műsorral lép a bereckiek elé. Hétfő és kedd a helybeli Comenius Általános Iskola és a Gábor Áron Alapítvány napja, hétfőn a Gábor Áron Emlékházban szervezett nyílt napon „készülhetnek” a diákok a másnapi iskolai vetélkedőkre, melyen nem csupán a helyiek vesznek részt, de az almásiakat, lemhényieket is meghívták. A szerdai programot a kultúrház szervezi, délután a Gábor Áron ma is él című kerekasztal-beszélgetésen történészek, írók, művészek elevenítik fel a tüzér őrnagy tárgyi emlékeket és szellemi értékeket teremtő útóéletét. Gábor Áron születésének naptári évfordulóján a Háromszék Táncegyüttes adja elő az emlékév alkalmából készített Gábor Áron táncfeldolgozást, ez alkalommal a művelődési házban Gábor Áron Csarnokot is avatnak.
Sepsiszentgyörgy az emlékév során meghirdetett irodalmi pályázat díjazásának és a pályázat díjnyertes drámája felolvasó-színházi előadásának ad otthont. A sepsiszentgyörgyi és kézdivásárhelyi színészek produkcióját Kolcsár József rendezte. A hétfő délután hét órakor kezdődő rendezvényen a Székelyföld kulturális folyóirat is bemutatja decemberi számát, mely Gábor Áron-súlypontú: közlik az irodalmi pályázat díjazott írásait, valamint a háromszéki Gábor Áron-szobrok, -emlékhelyek történetét bemutató tanulmányt is.
Eresztevény ezúttal kisebb ünnepség helyszíne lesz, az Emlékezés Erdejében a szentegyházasfalui hagyományőrző huszárok avatják fel a székely nemzet hősének tiszteletére állított kopjafájukat. A Gábor Áron síremléke melletti kopjafaerdőben ez a huszonhetedik emlékjel, a szentegyházasfaluiak immár a harmadikat avatják: a Fili és a Gábor Áron Szakközépiskola mellett a hagyományőrző csoport is fontosnak tartotta az emlékállítást.
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. január 19.
Németh Géza-emlékdíjas Haáz Sándor és Dániel Kinga
A Németh Géza Egyesület szervezésében tizenötödik alkalommal adták át vasárnap délben a csíkszeredai református templomban a Németh Géza-emlékdíjat. Az elismerést idén Haáz Sándor tanár, karvezető, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója és tanítványa, Dániel Kinga kapta.
„Évek óta szerettem volna itt látni Haáz Sándort, hiszen lenyűgöző számunkra, amit végez. És nem csak a gyermekfilharmóniára gondolok, hanem arra a hatalmas közösségi tevékenységre is, amit Szentegyházán valósít meg” – mondta a díjátadón Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia sokkal több kulturális jelenségnél – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Úgy véli, „mindazok, akik részesévé váltak a gyermekfilharmóniának, nemcsak a zenére és az egymásra való hangolódást tapasztalták meg, de ez a képesség az életüket, az embertársi kapcsolataikat is meghatározta, illetve meghatározza.”
Nagy Eszter, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola magyar szakos tanárnője laudációjában rámutatott, a gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, a népdal erejét felhasználva közösséget teremtsenek. Haáz Sándort hiteles embernek nevezte, aki valamiféle varázslatot űz a gyermeklelkekkel. „Külön tisztelet a tanár úrnak azért, hogy zenei anyanyelvünk, tehát az anyanyelv ápolására, a legnemesebb hagyományaink őrzésére nevel, és nemcsak a gyermekközösséget, hanem annak szűkebb és tágabb környezetét is. Az ő munkája és a gyermekfilharmónia léte nyitotta rá sok ember szemét és szívét arra, hogy nemcsak ténferegnünk kell, hanem dolgunk, feladatunk van ebben a világban itt és most” – emelte ki.
Haáz Sándor Dániel Kingát a megye egyik legjobb énekeseként említette. A 17 éves szentegyházi lány a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja. „Másodikos korában hallottam először énekelni. Azért mondtam, hogy ő a legkedvesebb tanítványom, mert ő okozott a legtöbb lelki turbulenciát az énekeivel az elmúlt években” – mondta Haáz, aki azt is hangsúlyozta, hogy a filharmónia működését számos pedagóguskollégája is segíti.
A Németh Géza Egyesületet húsz éve alapították. A szervezet évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógusok munkájára, a magyar kultúra ápolására. A díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazzák, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
Székelyhon.ro
A Németh Géza Egyesület szervezésében tizenötödik alkalommal adták át vasárnap délben a csíkszeredai református templomban a Németh Géza-emlékdíjat. Az elismerést idén Haáz Sándor tanár, karvezető, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia megalapítója és tanítványa, Dániel Kinga kapta.
„Évek óta szerettem volna itt látni Haáz Sándort, hiszen lenyűgöző számunkra, amit végez. És nem csak a gyermekfilharmóniára gondolok, hanem arra a hatalmas közösségi tevékenységre is, amit Szentegyházán valósít meg” – mondta a díjátadón Csikós Klára, a Németh Géza Egyesület elnöke.
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia sokkal több kulturális jelenségnél – hangsúlyozta ünnepi beszédében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Úgy véli, „mindazok, akik részesévé váltak a gyermekfilharmóniának, nemcsak a zenére és az egymásra való hangolódást tapasztalták meg, de ez a képesség az életüket, az embertársi kapcsolataikat is meghatározta, illetve meghatározza.”
Nagy Eszter, a szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskola magyar szakos tanárnője laudációjában rámutatott, a gyermekfilharmónia elsődleges célja a hagyományőrzés. Emellett olyan nem titkolt céljuk is van, hogy a muzsikaszó, az éneklés, a népdal erejét felhasználva közösséget teremtsenek. Haáz Sándort hiteles embernek nevezte, aki valamiféle varázslatot űz a gyermeklelkekkel. „Külön tisztelet a tanár úrnak azért, hogy zenei anyanyelvünk, tehát az anyanyelv ápolására, a legnemesebb hagyományaink őrzésére nevel, és nemcsak a gyermekközösséget, hanem annak szűkebb és tágabb környezetét is. Az ő munkája és a gyermekfilharmónia léte nyitotta rá sok ember szemét és szívét arra, hogy nemcsak ténferegnünk kell, hanem dolgunk, feladatunk van ebben a világban itt és most” – emelte ki.
Haáz Sándor Dániel Kingát a megye egyik legjobb énekeseként említette. A 17 éves szentegyházi lány a csíkszeredai Nagy István Művészeti Iskola diákja. „Másodikos korában hallottam először énekelni. Azért mondtam, hogy ő a legkedvesebb tanítványom, mert ő okozott a legtöbb lelki turbulenciát az énekeivel az elmúlt években” – mondta Haáz, aki azt is hangsúlyozta, hogy a filharmónia működését számos pedagóguskollégája is segíti.
A Németh Géza Egyesületet húsz éve alapították. A szervezet évente kiosztja – a Magyar Kultúra Napjához legközelebb eső vasárnapon – a Németh Géza-emlékdíjat, azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a pedagógusok munkájára, a magyar kultúra ápolására. A díjjal olyan keresztény pedagógust és az általa javasolt tanítványát jutalmazzák, aki kiemelkedő tevékenységével hozzájárul a magyar kultúra megmaradásához. A díj pénzbeli részét idén is Sógor Csaba EP-képviselő, a díjjal járó művészeti alkotást pedig Xantus Géza csíkszeredai képzőművész ajánlotta fel.
Székelyhon.ro
2015. július 16.
Európai turnéra indul a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
Udvarhelyszéken, Magyarországon, Szlovéniában, Ausztriában és Szlovákiában koncertezik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia az idei nyári turnéja során. A harminchárom éves együttes a körút alatt egy béke fesztivál megnyitóján is részt vesz.
Összesen százharmincnyolc gyerek jelentkezett a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nyári turnéjára – tudtuk meg Haáz Sándor karmestertől.
A hangversenykörút alatt a székely ruhás együttes összesen tíz alkalommal lép fel, először Atyhában július 18-án, szombaton este nyolc órától a helyi művelődési házban. A turné következő állomása Zalaegerszeg lesz, ahol este fél nyolctól a 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület szervezésében a zalaegerszegi Jézus szíve ferences templomban ünnepi hangversenyt tartanak.
Július 20-án, hétfőn már Szlovéniába érkezik a gyermekfilharmónia, este hét órától az alsólendvai Nagytemplomban koncerteznek. Kedden, július 21-én este nyolc órától Keszthelyen, a Balaton-parti zenepavilonban lép fel a Fili. A szentegyházi együttes következő állomása Andelsbuchban lesz július 23-án, másnap pedig a Bregenzben, az 1400 éves Szent Gallus-székesegyházban lép fel.
Július 25-én Dornbirnben szabadtéri hangversenyt tartanak a béke zarándokainak az Earth Healing interkulturális fesztivál megnyitóján. Mint kiderült, erre az alkalomra sokat készültek a filisek, hiszen elsősorban más népek dalait fogják előadni, többek között osztrák, francia, amerikai és zsidó énekeket is – részletezte Haáz Sándor.
Július 26-án, vasárnap este fél nyolctól a felvidéki közönség előtt lépnek fel Diószegen. Az utolsó hangverseny az esztergomi Szent Anna ferences templomban lesz július 28-án, kedden este hat órától. „A turné mindegyik helyszíne különleges a maga módján” – mondta el az útvonalról a karmester.
A hangversenyek mellett a filiseknek alkalmuk lesz megismerni Zalaegerszeget, de körutazások és strandolás is gazdagítja majd a turnéélményt. Többek között a bregenzi erdőt, a Dornbirn melletti Rappenlochschlucht-szakadékot, a Boden-tó partját, valamint az esztergomi élményfürdőt is kipróbálják a gyerekek. Indulásuk előtt két próbát tartanak, a zenekarvezető szerint ezeken főként az új tagokat készítik fel.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
Udvarhelyszéken, Magyarországon, Szlovéniában, Ausztriában és Szlovákiában koncertezik a Szentegyházi Gyermekfilharmónia az idei nyári turnéja során. A harminchárom éves együttes a körút alatt egy béke fesztivál megnyitóján is részt vesz.
Összesen százharmincnyolc gyerek jelentkezett a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nyári turnéjára – tudtuk meg Haáz Sándor karmestertől.
A hangversenykörút alatt a székely ruhás együttes összesen tíz alkalommal lép fel, először Atyhában július 18-án, szombaton este nyolc órától a helyi művelődési házban. A turné következő állomása Zalaegerszeg lesz, ahol este fél nyolctól a 47. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesület szervezésében a zalaegerszegi Jézus szíve ferences templomban ünnepi hangversenyt tartanak.
Július 20-án, hétfőn már Szlovéniába érkezik a gyermekfilharmónia, este hét órától az alsólendvai Nagytemplomban koncerteznek. Kedden, július 21-én este nyolc órától Keszthelyen, a Balaton-parti zenepavilonban lép fel a Fili. A szentegyházi együttes következő állomása Andelsbuchban lesz július 23-án, másnap pedig a Bregenzben, az 1400 éves Szent Gallus-székesegyházban lép fel.
Július 25-én Dornbirnben szabadtéri hangversenyt tartanak a béke zarándokainak az Earth Healing interkulturális fesztivál megnyitóján. Mint kiderült, erre az alkalomra sokat készültek a filisek, hiszen elsősorban más népek dalait fogják előadni, többek között osztrák, francia, amerikai és zsidó énekeket is – részletezte Haáz Sándor.
Július 26-án, vasárnap este fél nyolctól a felvidéki közönség előtt lépnek fel Diószegen. Az utolsó hangverseny az esztergomi Szent Anna ferences templomban lesz július 28-án, kedden este hat órától. „A turné mindegyik helyszíne különleges a maga módján” – mondta el az útvonalról a karmester.
A hangversenyek mellett a filiseknek alkalmuk lesz megismerni Zalaegerszeget, de körutazások és strandolás is gazdagítja majd a turnéélményt. Többek között a bregenzi erdőt, a Dornbirn melletti Rappenlochschlucht-szakadékot, a Boden-tó partját, valamint az esztergomi élményfürdőt is kipróbálják a gyerekek. Indulásuk előtt két próbát tartanak, a zenekarvezető szerint ezeken főként az új tagokat készítik fel.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 19.
Megnyitották a Kolozsvári Magyar Napokat
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke hétfő este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején "újrafogalmazta Európát és a magyarságot", és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy "újrafogalmazza Erdélyt". A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van.
Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román–magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.
"Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk" – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke.
A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet.
A nyitógála előtti köszöntőbeszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.
A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.
Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt kiállítás
Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt hétfőn kiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületében a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Magyar szemmel a Kárpát-medencében kiállításon Balázs Attila, Czeglédi Zsolt, Komka Péter, Máthé Zoltán, Koszticsák Szilárd, Kovács Tamás, Varga György, Molnár Edvárd, Baranyi Ildikó, Veres Nándor, Kátai Edit és Haáz Sándor felvételein mutatja be a határon túli magyar közösségek ünnepeit és hétköznapjait. A képeket tájegységenként csoportosítva állították ki az egyetem stúdiótermében.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangoztatta, hogy a nemzeti hírügynökség fotósai csupa olyan pillanatot örökítettek meg, amelyekről a Kárpát- medence országain keresztül-kasul száguldó politikusok lemaradnak. Hozzátette, a képek nemcsak a tájegységek örökségét, hanem ezek jövőjét is mutatják.
Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának igazgatója kijelentette, a nemzeti hírügynökség méltán büszke a fotósaira. Megemlítette, hogy Czeglédi Zsolt és Konka Péter egy-egy képét az Európai Sajtófotó-ügynökség (EPA) már most az év derekán beválogatta az Év fotója sorozatába. Hozzátette, a képanyagot Kolozsvárról Szabadkára viszik, ahonnan remélhetőleg "Kárpát-medencei karrierútra megy".
Az igazgató arra a képsorozatra hívta fel a figyelmet, amelyik a háború sújtotta Ukrajnában "a félelem közepette bulizó" ungvári fiatalság "féktelen életörömét" örökíti meg.
"Az ember az elcsatolt nemzetrészeket látogatva Karinthy Frigyesnek azt a gondolatát látja maga előtt, amelyben arról ír kisfiának, hogy milyen szörnyű csodája az életnek, amikor a betegnek amputálják a kezét, lábát, és utána még napokig hetekig érzi, hogy a levágott rész tovább él. Nem tudunk szabadulni, soha nem tudunk szabadulni ettől a fájdalmas gondolattól, én most mégis Ady Endre szavaival nyújtom át ezt az anyagot: Mégis győztes, mégis új és magyar" – fogalmazott Gazsó L. Ferenc.
Tonk Márton, a Sapientia dékánja arról beszélt, hogy jó helyre jött a kiállítás, hiszen a Sapientia egyetem kolozsvári karán fotó és filmművészet szak is működik.
Népújság (Marosvásárhely)
A megújulás kényszeréről beszélt Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának Fideszes elnöke hétfő este Kolozsváron, a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján.
Németh Zsolt a reformáció közelgő ötszázadik és a trianoni döntés közelgő századik évfordulója kapcsán felidézte, hogy a reformáció annak idején "újrafogalmazta Európát és a magyarságot", és Trianon után a magyarság is képes volt arra, hogy "újrafogalmazza Erdélyt". A politikus úgy látta, hogy az újrafogalmazás kényszere most, az évfordulók közeledtével is jelen van.
Németh Zsolt elmondta, az idei magyar napokra román–magyar politikai nyilatkozatháború közepette kerül sor.
"Mi nem kívánunk olajat önteni a tűzre, a mi kezünk ki van nyújtva, várjuk azt a román vezetést, amelyik a kölcsönös tisztelet jegyében kész együttműködni velünk" – jelentette ki a külügyi bizottság elnöke.
A hétfő esti nyitógála szónokai és előadói a nehéz sorsú kárpátaljai népekre irányították a figyelmet.
A nyitógála előtti köszöntőbeszédében Gergely Balázs, a szervező Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke kijelentette, nem az az erős közösség, amelyik le tudja győzni a másikat, hanem az, amelyik segíteni tud a másiknak.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte, hogy a kárpátaljai magyarokat is segítségnyújtásra késztette egykor a romániai Ceausescu-diktatúra bukása. Hozzátette, a kolozsvári gesztusban nem is annyira a kárpátaljai iskolások számára szervezett adománygyűjtés a fontos, hanem az, hogy érezhetik az erdélyiek szolidaritását.
A nyitógálán a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című műsorát mutatták be a Kolozsvári Magyar Opera zsúfolásig megtelt termében.
Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt kiállítás
Az MTI Kárpát-medencei fotóiból nyílt hétfőn kiállítás a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári épületében a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Magyar szemmel a Kárpát-medencében kiállításon Balázs Attila, Czeglédi Zsolt, Komka Péter, Máthé Zoltán, Koszticsák Szilárd, Kovács Tamás, Varga György, Molnár Edvárd, Baranyi Ildikó, Veres Nándor, Kátai Edit és Haáz Sándor felvételein mutatja be a határon túli magyar közösségek ünnepeit és hétköznapjait. A képeket tájegységenként csoportosítva állították ki az egyetem stúdiótermében.
Wetzel Tamás nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár hangoztatta, hogy a nemzeti hírügynökség fotósai csupa olyan pillanatot örökítettek meg, amelyekről a Kárpát- medence országain keresztül-kasul száguldó politikusok lemaradnak. Hozzátette, a képek nemcsak a tájegységek örökségét, hanem ezek jövőjét is mutatják.
Gazsó L. Ferenc, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. MTI Igazgatóságának igazgatója kijelentette, a nemzeti hírügynökség méltán büszke a fotósaira. Megemlítette, hogy Czeglédi Zsolt és Konka Péter egy-egy képét az Európai Sajtófotó-ügynökség (EPA) már most az év derekán beválogatta az Év fotója sorozatába. Hozzátette, a képanyagot Kolozsvárról Szabadkára viszik, ahonnan remélhetőleg "Kárpát-medencei karrierútra megy".
Az igazgató arra a képsorozatra hívta fel a figyelmet, amelyik a háború sújtotta Ukrajnában "a félelem közepette bulizó" ungvári fiatalság "féktelen életörömét" örökíti meg.
"Az ember az elcsatolt nemzetrészeket látogatva Karinthy Frigyesnek azt a gondolatát látja maga előtt, amelyben arról ír kisfiának, hogy milyen szörnyű csodája az életnek, amikor a betegnek amputálják a kezét, lábát, és utána még napokig hetekig érzi, hogy a levágott rész tovább él. Nem tudunk szabadulni, soha nem tudunk szabadulni ettől a fájdalmas gondolattól, én most mégis Ady Endre szavaival nyújtom át ezt az anyagot: Mégis győztes, mégis új és magyar" – fogalmazott Gazsó L. Ferenc.
Tonk Márton, a Sapientia dékánja arról beszélt, hogy jó helyre jött a kiállítás, hiszen a Sapientia egyetem kolozsvári karán fotó és filmművészet szak is működik.
Népújság (Marosvásárhely)
2015. október 3.
Művelődés/szeptember
A Kultivál elnevezésű Kárpát-medencei ifjúsági fesztivál esélyeit latolgatja vezércikkében Dáné Tibor Kálmán. A Közösség rovatban P. Buzogány Árpádnak a szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjével, id. Haáz Sándorral készített interjúja, valamint Katus Józsefnek a nyugdíjasok hasznos és kellemes időtöltésével kapcsolatos írása olvasható. A Kibeszélőben Laczkó Vass Róbert beszélget Lukács Csaba világjáró riporterrel. A Galéria rovatban Szabó Attila a kalotaszegi alkotótábor friss albumát méltatja, az Enciklopédia rovatban Kovács András művészettörténész professzor az erdélyi Mária-kultuszról értekezik, Kovács Levente pedig az erdélyi gombfocizás történetéről cikkezik.
Szabadság (Kolozsvár)
A Kultivál elnevezésű Kárpát-medencei ifjúsági fesztivál esélyeit latolgatja vezércikkében Dáné Tibor Kálmán. A Közösség rovatban P. Buzogány Árpádnak a szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjével, id. Haáz Sándorral készített interjúja, valamint Katus Józsefnek a nyugdíjasok hasznos és kellemes időtöltésével kapcsolatos írása olvasható. A Kibeszélőben Laczkó Vass Róbert beszélget Lukács Csaba világjáró riporterrel. A Galéria rovatban Szabó Attila a kalotaszegi alkotótábor friss albumát méltatja, az Enciklopédia rovatban Kovács András művészettörténész professzor az erdélyi Mária-kultuszról értekezik, Kovács Levente pedig az erdélyi gombfocizás történetéről cikkezik.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 4.
Jubilált az Őszi Hadjárat
Kerek évfordulót ünnepeltek a hétvégén a szentegyházi huszárok, közelről és távolról érkezett vendégeik, és barátaik: tizedik kiadását érte meg az Őszi Hadjárat, ahol hagyományos ruhákban, lovakkal, szekerekkel tizedszer indultak toborzó-körútra. Mint minden évben, idén is felelevenítették az 1848-’49-es toborzásokat, ugyanakkor az aradi vértanúkról is megemlékeztek.
„Hadba vonulók” szombat reggel. Az eseményen való részvétel egyik feltétele a korhű, vagy ünneplő ruhában való megjelenés volt. Számos hagyományőrző csapat, egyesület tette tiszteletét a rendezvényen.
A Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület vezette a közel száz lovasból, és több mint hatvan szekérből álló „hadoszlopot”. A szekereken több százan utaztak.
Be- és átvonulási, valamint toborzási engedélyt kért Sándor Péter huszárkapitány Szentegyháza polgármesterétől. A településvezető megadta az engedélyt.
Idén sem maradt el az ágyú, amely korábban a hatóságok érdeklődését is felkeltette, és vizsgálatokat, házkutatásokat tartottak miatta több személynél is. Mint látható ez egy egy fából készült ágyúforma, amelyen még kilövőnyílás sincs.
Kápolnás polgármesterétől, Benedek Lászlótól (fehér lovon) is megkapták a toborzási engedélyt a huszárok, közben pedig Haáz Sándor karnagynak, a Gyermekfilharmóniai vezetőjének a hegedűje is megérkezett.
Szürkületre mindenki visszaérkezett a kiindulási ponthoz, a szentegyházi templomtérre. Vacsorával, majd az érdemérmek kiosztásával és bállal folytatódott az esti program. Ha minden a tervek szerint alakul, 2016. októberének első hétvégéjén indulnak ismét toborzó körútra a huszárok és barátaik.
Tamás Attila
Székelyhon.ro
Kerek évfordulót ünnepeltek a hétvégén a szentegyházi huszárok, közelről és távolról érkezett vendégeik, és barátaik: tizedik kiadását érte meg az Őszi Hadjárat, ahol hagyományos ruhákban, lovakkal, szekerekkel tizedszer indultak toborzó-körútra. Mint minden évben, idén is felelevenítették az 1848-’49-es toborzásokat, ugyanakkor az aradi vértanúkról is megemlékeztek.
„Hadba vonulók” szombat reggel. Az eseményen való részvétel egyik feltétele a korhű, vagy ünneplő ruhában való megjelenés volt. Számos hagyományőrző csapat, egyesület tette tiszteletét a rendezvényen.
A Szentegyházi Hagyományőrző Huszáregyesület vezette a közel száz lovasból, és több mint hatvan szekérből álló „hadoszlopot”. A szekereken több százan utaztak.
Be- és átvonulási, valamint toborzási engedélyt kért Sándor Péter huszárkapitány Szentegyháza polgármesterétől. A településvezető megadta az engedélyt.
Idén sem maradt el az ágyú, amely korábban a hatóságok érdeklődését is felkeltette, és vizsgálatokat, házkutatásokat tartottak miatta több személynél is. Mint látható ez egy egy fából készült ágyúforma, amelyen még kilövőnyílás sincs.
Kápolnás polgármesterétől, Benedek Lászlótól (fehér lovon) is megkapták a toborzási engedélyt a huszárok, közben pedig Haáz Sándor karnagynak, a Gyermekfilharmóniai vezetőjének a hegedűje is megérkezett.
Szürkületre mindenki visszaérkezett a kiindulási ponthoz, a szentegyházi templomtérre. Vacsorával, majd az érdemérmek kiosztásával és bállal folytatódott az esti program. Ha minden a tervek szerint alakul, 2016. októberének első hétvégéjén indulnak ismét toborzó körútra a huszárok és barátaik.
Tamás Attila
Székelyhon.ro
2015. november 17.
Gyerekkoncerttel ünnepelt a dalosszövetség
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) idei közgyűlését Oláh József református lelkipásztor áhítata nyitotta meg, majd Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója köszöntötte a tanintézet dísztermében gyűlésező RMD-tagokat. Széman Péter EMKE-elnöke az RMD aktív jellegét emelte ki. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője pedig azt hangoztatta: a folyóirat nyitott az RMD-vel való együttműködésre, cikkeket, kottaanyagot közölnének, esetleg mellékletben foglalkoznának a Dalosszövetséggel.
Az RMD elnöke, Tóth-Guttman Emese a gyermek- és ifjúsági énekkarok tevékenységének ismertetésével kezdte beszámolóját: – A tanügyminisztérium által az elmúlt tanévben megrendezett kórusversenyen első díjat nyert a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum énekkara, és második díjas lett a Kolozsvári Református Kollégium kórusa, a S. Toduţă Zenei Főgimnázium Kállay-Miklós Tünde aligazgató által vezetett énekkara pedig más kategóriában ugyan, de különdíjban részesült. A Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek által vezetett Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar idén Magyar Örökség Díjban részesült. A Haáz Sándor által dirigált szentegyházi gyermekfilharmónia is több ünnepi hangversenyen lépett fel, így a tizedik alkalommal megszervezett Szebeni Ars Hungaricán is. Kolozsváron szervezték meg a magyar egyetemisták kórustalálkozóját, és az Éneklő ifjúság Kodály Zoltán szellemében hangversenyt is. Ezen kívül kórustalálkozókra és népdalversenyekre került sor Erdély különböző településein. Több erdélyi kórus fennállásának kerek évfordulóját ünnepelte.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) idei közgyűlését Oláh József református lelkipásztor áhítata nyitotta meg, majd Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója köszöntötte a tanintézet dísztermében gyűlésező RMD-tagokat. Széman Péter EMKE-elnöke az RMD aktív jellegét emelte ki. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője pedig azt hangoztatta: a folyóirat nyitott az RMD-vel való együttműködésre, cikkeket, kottaanyagot közölnének, esetleg mellékletben foglalkoznának a Dalosszövetséggel.
Az RMD elnöke, Tóth-Guttman Emese a gyermek- és ifjúsági énekkarok tevékenységének ismertetésével kezdte beszámolóját: – A tanügyminisztérium által az elmúlt tanévben megrendezett kórusversenyen első díjat nyert a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum énekkara, és második díjas lett a Kolozsvári Református Kollégium kórusa, a S. Toduţă Zenei Főgimnázium Kállay-Miklós Tünde aligazgató által vezetett énekkara pedig más kategóriában ugyan, de különdíjban részesült. A Nagy Éva Vera és Czakó Gabriella iskolanővérek által vezetett Marosszéki Kodály Zoltán gyermekkar idén Magyar Örökség Díjban részesült. A Haáz Sándor által dirigált szentegyházi gyermekfilharmónia is több ünnepi hangversenyen lépett fel, így a tizedik alkalommal megszervezett Szebeni Ars Hungaricán is. Kolozsváron szervezték meg a magyar egyetemisták kórustalálkozóját, és az Éneklő ifjúság Kodály Zoltán szellemében hangversenyt is. Ezen kívül kórustalálkozókra és népdalversenyekre került sor Erdély különböző településein. Több erdélyi kórus fennállásának kerek évfordulóját ünnepelte.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)
2016. március 10.
Székely Szabadság Napja – A migránsok és az őshonosok helyzetét állították szembe egymással a szónokok
Az Európát elárasztó migránsok és az őshonos székelyek helyzetét állította szembe több szónok is a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait az autonómiatüntetésen elmondott beszédében. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.
Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata. „A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen" – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.
Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre.
Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői – bejelentésük szerint – csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt.
Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: „ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve".
Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik „Bukarest feneketlen zsákjába" az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük.
„Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől" – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit.
A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon.
A tömeg tömött sorokban távozott a székely vértanúk emlékművétől a város főtere felé, hogy átadja a tüntetés petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.
MTI. Erdély.ma
Az Európát elárasztó migránsok és az őshonos székelyek helyzetét állította szembe több szónok is a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait az autonómiatüntetésen elmondott beszédében. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.
Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata. „A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen" – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.
Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre.
Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői – bejelentésük szerint – csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt.
Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: „ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve".
Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik „Bukarest feneketlen zsákjába" az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük.
„Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől" – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit.
A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon.
A tömeg tömött sorokban távozott a székely vértanúk emlékművétől a város főtere felé, hogy átadja a tüntetés petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.
MTI. Erdély.ma
2016. március 11.
Területi autonómiát! (A székely szabadság napja Marosvásárhelyen)
Marosvásárhelyen a Postaréten, azon a helyen, ahol 1854. március 10-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanúhalált szenvedett, harmadszor tartották meg a székely szabadság napját. A székelyeket tegnap délután nem tántorította el sem Dorin Florea polgármester, sem Lucian Goga kormánymegbízott fenyegetése, s nem befolyásolta az sem, hogy az RMDSZ nem állt ki teljes mellszélességgel az esemény mellett: a legóvatosabb – és leghamarabb érkezett – becslések szerint is ötezren voltak jelen, de időközben még számosan érkeztek, így a felvonuláskor minden kétséget kizáróan voltak bő tizenötezren. Az ünnepi beszédek alatt nem történt rendbontás, azután pedig békésen és méltósággal tették meg az emlékműtől a kormánymegbízotti hivatalig, a régi városházáig tartó több kilométeres utat.
Kántor Attila református lelkész áldását követően közfelkiáltással fogadták el a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott, a székelységnek területi autonómiát követelő kiáltványt. Tőkés Lászlót mint Temesvár hősét köszöntötték a szervezők, „aki nélkül a romániai rendszerváltás még sokáig váratott volna magára”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszéde elején a kiállásával példát mutató egykori marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére és a fekete márciusi incidens után meghurcolt és bebörtönzött Cseresznyés Pálra emlékezett, majd a székely vértanúkat mondotta követendő példának.
Tőkés László szerint sok tekintetben párhuzamot lehet vonni a százhatvan esztendővel ezelőtti Habsburg és a mai román hatalom között: mindkettő elutasítja a párbeszédet, s erőszakkal próbálja az őket megillető jogaikért szót emelőket elhallgattatni. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás, politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – jelentette ki. Az EMNT elnöke elítélően szólt azon RMDSZ-es tisztségviselőkről, akik nem pártjukat képviselve, hanem magánemberként vettek részt a postaréti megemlékezésen: a székely szabadság napja attól függetlenül, hogy mit állítanak egyesek, igenis olyan „kőkemény politikai esemény”, melyen kötelező részt venni mindazoknak, akik azt mondják, az önrendelkezés megteremtése érdekében tevékenykednek. A tömeg láthatóan egyetértett a Tőkés László által mondottakkal, az RMDSZ nevének említésekor huhogtak, többen árulót kiáltottak. Temesvár hőse elítélte az önfeladó politizálást: ha nem cselekszünk érdekében, a felvidéki magyarok sorsára juthatunk – mondotta, majd a román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója a román kormányt arra figyelmeztette, ne feledkezzen meg arról: minden állampolgárt azonos jog illet meg, nem teheti meg, hogy egyes őshonos közösségek jelképeit üldözi, illetve olyan közigazgatási átszervezést tervez, amely sértené, korlátozná megmaradásukat.
A Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Marc Gafarot i Monjo szerint a székelység nem kisebbség, hanem jogokkal rendelkező közösség. Arra biztatta a székelységet, ne kételkedjenek, a közösségek célt fognak érni, majd arról biztosított, ha Katalónia kivívja függetlenségét, nem feledkezik meg rólunk, s harcunkban mellénk áll. A Baszk Nemzeti Párt képviselője, José Mari Etxebarria a székelységet kitartásra buzdította, majd elítélően szólt az Európai Unióról, mondván, nem tesz eleget azért, hogy a kisebbségi sorsra kényszerítettek jogait betartsák. Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila úgy fogalmazott, minden európai népet – s így az Európa határait ezer éven át védelmező székelységet is – megilleti az autonómia, ezért az érte való küzdést nem szabad feladni. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében felszólaló Szőcs Péter a fiatalok kivándorlásának veszélyeire figyelmeztetett, mondván: a munkahelyek hiánya és a megélhetési kilátások csökkenése fokozhatja ezt a tendenciát. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt nem tudta végigmondani beszédét, miszerint a székely önrendelkezés vesztésre van ítélve, ha nem cselekszünk érdekében egységesen – az amúgy békés tömeg leárulózta és kifütyülte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a száz éve közösségünknek megígért jogok életbeléptetését követelte, a helybeli románságot pedig arról biztosította, nem kell félniük az autonómiától, mert az az ő jövőjüket is szolgálja. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – jelentette ki.
A megemlékezés utolsó mozzanataként Izsák Balázs átadta a Gábor Áron-díjat Haáz Sándor zenepedagógusnak, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili alapítójának és vezetőjének. A zászlókkal és transzparensekkel felvértezett ünneplők tömött sorokban, „székely méltósággal” vonultak a főtérre, hogy átadják a kiáltványt a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően csendben szétoszlott a tömeg. A rendőrség és a csendőrség többeket arra kényszerített, hogy zászlójuk túl hosszúnak vagy hegyesnek vélt rúdjából törjenek le, s tett azért, hogy ne legyen felhőtlen az ünnep.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Marosvásárhelyen a Postaréten, azon a helyen, ahol 1854. március 10-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanúhalált szenvedett, harmadszor tartották meg a székely szabadság napját. A székelyeket tegnap délután nem tántorította el sem Dorin Florea polgármester, sem Lucian Goga kormánymegbízott fenyegetése, s nem befolyásolta az sem, hogy az RMDSZ nem állt ki teljes mellszélességgel az esemény mellett: a legóvatosabb – és leghamarabb érkezett – becslések szerint is ötezren voltak jelen, de időközben még számosan érkeztek, így a felvonuláskor minden kétséget kizáróan voltak bő tizenötezren. Az ünnepi beszédek alatt nem történt rendbontás, azután pedig békésen és méltósággal tették meg az emlékműtől a kormánymegbízotti hivatalig, a régi városházáig tartó több kilométeres utat.
Kántor Attila református lelkész áldását követően közfelkiáltással fogadták el a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott, a székelységnek területi autonómiát követelő kiáltványt. Tőkés Lászlót mint Temesvár hősét köszöntötték a szervezők, „aki nélkül a romániai rendszerváltás még sokáig váratott volna magára”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszéde elején a kiállásával példát mutató egykori marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére és a fekete márciusi incidens után meghurcolt és bebörtönzött Cseresznyés Pálra emlékezett, majd a székely vértanúkat mondotta követendő példának.
Tőkés László szerint sok tekintetben párhuzamot lehet vonni a százhatvan esztendővel ezelőtti Habsburg és a mai román hatalom között: mindkettő elutasítja a párbeszédet, s erőszakkal próbálja az őket megillető jogaikért szót emelőket elhallgattatni. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás, politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – jelentette ki. Az EMNT elnöke elítélően szólt azon RMDSZ-es tisztségviselőkről, akik nem pártjukat képviselve, hanem magánemberként vettek részt a postaréti megemlékezésen: a székely szabadság napja attól függetlenül, hogy mit állítanak egyesek, igenis olyan „kőkemény politikai esemény”, melyen kötelező részt venni mindazoknak, akik azt mondják, az önrendelkezés megteremtése érdekében tevékenykednek. A tömeg láthatóan egyetértett a Tőkés László által mondottakkal, az RMDSZ nevének említésekor huhogtak, többen árulót kiáltottak. Temesvár hőse elítélte az önfeladó politizálást: ha nem cselekszünk érdekében, a felvidéki magyarok sorsára juthatunk – mondotta, majd a román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója a román kormányt arra figyelmeztette, ne feledkezzen meg arról: minden állampolgárt azonos jog illet meg, nem teheti meg, hogy egyes őshonos közösségek jelképeit üldözi, illetve olyan közigazgatási átszervezést tervez, amely sértené, korlátozná megmaradásukat.
A Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Marc Gafarot i Monjo szerint a székelység nem kisebbség, hanem jogokkal rendelkező közösség. Arra biztatta a székelységet, ne kételkedjenek, a közösségek célt fognak érni, majd arról biztosított, ha Katalónia kivívja függetlenségét, nem feledkezik meg rólunk, s harcunkban mellénk áll. A Baszk Nemzeti Párt képviselője, José Mari Etxebarria a székelységet kitartásra buzdította, majd elítélően szólt az Európai Unióról, mondván, nem tesz eleget azért, hogy a kisebbségi sorsra kényszerítettek jogait betartsák. Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila úgy fogalmazott, minden európai népet – s így az Európa határait ezer éven át védelmező székelységet is – megilleti az autonómia, ezért az érte való küzdést nem szabad feladni. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében felszólaló Szőcs Péter a fiatalok kivándorlásának veszélyeire figyelmeztetett, mondván: a munkahelyek hiánya és a megélhetési kilátások csökkenése fokozhatja ezt a tendenciát. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt nem tudta végigmondani beszédét, miszerint a székely önrendelkezés vesztésre van ítélve, ha nem cselekszünk érdekében egységesen – az amúgy békés tömeg leárulózta és kifütyülte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a száz éve közösségünknek megígért jogok életbeléptetését követelte, a helybeli románságot pedig arról biztosította, nem kell félniük az autonómiától, mert az az ő jövőjüket is szolgálja. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – jelentette ki.
A megemlékezés utolsó mozzanataként Izsák Balázs átadta a Gábor Áron-díjat Haáz Sándor zenepedagógusnak, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili alapítójának és vezetőjének. A zászlókkal és transzparensekkel felvértezett ünneplők tömött sorokban, „székely méltósággal” vonultak a főtérre, hogy átadják a kiáltványt a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően csendben szétoszlott a tömeg. A rendőrség és a csendőrség többeket arra kényszerített, hogy zászlójuk túl hosszúnak vagy hegyesnek vélt rúdjából törjenek le, s tett azért, hogy ne legyen felhőtlen az ünnep.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 11.
Megemlékezés és tiltakozás
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
Autonómiát Székelyföldnek!
Románia kormánya maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentum 15/9. szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét! – olvasható abban a közfelkiáltással elfogadott kiáltványban, amely Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli és amelyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke olvasott fel a Székely vértanúk emlékműve előtt, a székely szabadság napja alkalmából szervezett rendezvényen.
Jelentős csendőrségi és rendőrségi jelenlét mellett kezdődött el tegnap délután a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezés és tiltakozás, amelyre a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek Marosszékről, Miklósvárszékről, Csíkszékről, Gyergyószékről, Kézdiszékről, Orbaiszékről, Sepsiszékről, Udvarhelyszékről, Aranyosszékről. A Székely vértanúk emlékművénél a parajdi fúvószenekar indulóival és áldással kezdődött, a magyar és a székely himnusz eléneklésével, majd koszorúzással zárult a székely szabadság napi rendezvény, amelyen az 1854-ben, 162 évvel ezelőtt vértanúhalált szenvedett székelyekre emlékeztek. A koszorúzást követően a tömeg a prefektúra elé vonult.
A Fejérvári induló után felcsendült a Vártemplom harangja, illetve a csíksomlyói harang, majd Izsák Balázs olvasta fel az SZNT kiáltványát.
A dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, az Európa Tanács területi autonómiát ajánló 1201/1993-as ajánlását, a kisebbségi keretegyezményt, illetve a Kisebbségi és Regionális Nyelvek Európai Chartáját. Megállapította: "Románia nem veszi figyelembe saját állampolgárainak demokratikusan kinyilvánított akaratát. Mi több, a hatóság nyílt vagy burkolt formában támadja közösségünk választott vezetőit, szimbólumainkat, tényleges és szimbolikus gesztusokkal, megkérdőjelezhető jogi eljárásokkal, a diktatúrára jellemző intézkedések egész sorával kíván félelmet kelteni, eltántorítani követeléseinktől. Korlátozza a szólásszabadságot, a szabad gyülekezéshez való jogunkat".
A kiáltvány szerint van esély a román kormánnyal folytatandó nyílt és őszinte párbeszédre, mert "Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát". A párbeszéd elutasítása viszont a szélsőségek megjelenését bátorítja – olvasható a dokumentumban. "Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának! Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek!" – zárul a kiáltvány.
A rendezvényen jelen volt és beszédet mondott Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség pártigazgatója, Marc Gafarot i Monjo Katalóniából, a Baszk Nemzeti Párt küldötte, Jose Maria Etxebarria, Szabolcs Attila, a Fidesz országgyűlési képviselője, Szőcs Péter, az Erdélyi Magyar Ifjak, Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt és Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke.
Tőkés László beszédében arra szólította fel a kormányt, hogy fejezze be a "magyarellenes kurzus garázdálkodásait", és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. "A székely vértanúk áldozata kitartásra kell kötelezzen bennünket (…), a Székelyföld puszta létét is tagadó (…) Romániában" – jelentette ki az EMNT elnöke, igazat adva Kövér Lászlónak, a magyar országgyűlés elnökének, aki szerint nemcsak a szabad mozgáshoz, de a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
A rendezvényen az SZNT elnöke átadta a Gábor Áron-nagydíjat, amelyet az idén a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának és vezetőjének, Haáz Sándornak ítélt a Székely Nemzeti Tanács.
A felvonulás incidensek nélkül zárult. Az SZNT képviselői átadták a kiáltványt a prefektúra képviselőjének, aki megígérte, hogy továbbítja a kormánynak.
A rendezvény végén a Grand Hotel előtt várakozó autóbuszokkal távoztak a messziről jöttek.
Mózes Edith. Népújság (Marosvásárhely)
2016. március 15.
Álmos vezértől az utolsó katonahuszárig
Száz magyar lovas a címe Somogyi Győző festőművész, a Nemzet Művésze tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállításának – és a tárlat címe ezúttal a témamegjelenítésen túlmutat, hiszen nemcsak a festmények ábrázolják ezer év magyar lovasait Álmos vezértől a második világháború utolsó katonahuszárjáig, hanem a rendhagyó kiállításmegnyitó is a lovat és a lovast állította középpontba.
Somogyi Győző maga is hagyományőrző huszár, természetes hát, hogy lóháton érkezett saját kiállításának megnyitójára. A Székely Nemzeti Múzeum udvarán a szentegyházi huszárok várták, köszöntötték – és énekeltek tiszteletére meg a nagy számú közönség kedvtelésére huszárnótákat. A múzeum Tolerancia Termében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében kiemelte, a szabadság a bátorsághoz való jog, miként 1848-ban eleink, úgy ma nekünk is fel kell vállalnunk magyarságunkat. Még akkor, még olyan körülmények között is, hogy veszélyeztetik jövőnket, ideje hát visszatérni ’48 eszméihez. Ma is a hétköznapok hőseire van szükség, de a hősiesség ma nem kíván véráldozatot: bátornak lenni ma a gyerekvállalást jelenti, azt, hogy a közintézményekben anyanyelvünket használjuk, azt, hogy magyar iskolába küldjük gyerekeinket. Ma kiszámítható, biztonságos jövőre vágyik mindenki, de ha ez a jövő veszélybe kerül, ki kell állnunk jogainkért – fogalmazott a főkonzul.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – szintén lovas ember, a művészvendéget ő is lóról köszöntötte – beszédében a ló és lovas közti harmóniát emelte ki, de azt is szóvá tette, a bennünket körülvevő népektől eltérően mi nem haszonállatként tekintünk a lóra: szeretjük és tiszteljük akkor is, amikor együtt dolgozunk vele, mert számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a bátorság mellé konok elszántság is kell. Az erdélyi magyarság jelen helyzetére, a megannyi tiltásra és szorongatásra, a koncepciós perekkel eltávolított polgármesterekre, himnuszunk eléneklésének korlátozására, zászlóink lerángatására utalva figyelmeztetett, most kell helyén legyen az eszünk. Nekünk, székelyeknek a saját álmunkra kell figyelnünk, mert kell hogy legyen újra székely álom: és az nem más, mint hogy gazdag, erős Székelyföldet építsünk mi magunk a saját elképzeléseink szerint. Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója elmondta, Somogyi Győző művészete teljes, kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a festészet és grafika a hagyományőrzéssel és gazdálkodó életmóddal. Somogyi Győző szerzetesi alázattal végzi munkáját, minden műve imádság, a jelen időben kiállításának küldetése felelősségében, hitében megerősíteni az őrt állókat.
A házigazda Vargha Mihály felkérésére végül Somogyi Győző is felszólalt. A katonai hagyományőrzés, a katonai kultúra általában szerves része kultúránknak, a művésznek a dolga, hogy kikutassa az egykori viseleteket, és ezt a szépséget felmutassa – ez célt és értelmet ad életének, mondta. Hozzátette, a semmiből előtermett hagyományőrző székely huszárság azt a virtust mutatja a jelennek, mely őseinket jellemezte, ha ennek továbbéltetését szolgálhatja kiállításával, nem jött hiába Sepsiszentgyörgyre. A kiállításmegnyitó záróakkordjaként a Haáz Sándor vezényelte szentegyházi férfidalárda ismét huszárdalokat énekelt, végezetül a Tolerancia Termet és a Lovagtermet is zsúfolásig megtöltő közönség együtt énekelte a Kossuth-nótát és „búcsúcsókként” a Gábor Áron rézágyúját.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Száz magyar lovas a címe Somogyi Győző festőművész, a Nemzet Művésze tegnap Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeumban megnyílt kiállításának – és a tárlat címe ezúttal a témamegjelenítésen túlmutat, hiszen nemcsak a festmények ábrázolják ezer év magyar lovasait Álmos vezértől a második világháború utolsó katonahuszárjáig, hanem a rendhagyó kiállításmegnyitó is a lovat és a lovast állította középpontba.
Somogyi Győző maga is hagyományőrző huszár, természetes hát, hogy lóháton érkezett saját kiállításának megnyitójára. A Székely Nemzeti Múzeum udvarán a szentegyházi huszárok várták, köszöntötték – és énekeltek tiszteletére meg a nagy számú közönség kedvtelésére huszárnótákat. A múzeum Tolerancia Termében Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja ünnepi beszédében kiemelte, a szabadság a bátorsághoz való jog, miként 1848-ban eleink, úgy ma nekünk is fel kell vállalnunk magyarságunkat. Még akkor, még olyan körülmények között is, hogy veszélyeztetik jövőnket, ideje hát visszatérni ’48 eszméihez. Ma is a hétköznapok hőseire van szükség, de a hősiesség ma nem kíván véráldozatot: bátornak lenni ma a gyerekvállalást jelenti, azt, hogy a közintézményekben anyanyelvünket használjuk, azt, hogy magyar iskolába küldjük gyerekeinket. Ma kiszámítható, biztonságos jövőre vágyik mindenki, de ha ez a jövő veszélybe kerül, ki kell állnunk jogainkért – fogalmazott a főkonzul.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke – szintén lovas ember, a művészvendéget ő is lóról köszöntötte – beszédében a ló és lovas közti harmóniát emelte ki, de azt is szóvá tette, a bennünket körülvevő népektől eltérően mi nem haszonállatként tekintünk a lóra: szeretjük és tiszteljük akkor is, amikor együtt dolgozunk vele, mert számunkra a ló jelentette mindig a szabadság utáni vágyat. Mintegy az előtte szóló gondolatát folytatva arra hívta fel a figyelmet, hogy a bátorság mellé konok elszántság is kell. Az erdélyi magyarság jelen helyzetére, a megannyi tiltásra és szorongatásra, a koncepciós perekkel eltávolított polgármesterekre, himnuszunk eléneklésének korlátozására, zászlóink lerángatására utalva figyelmeztetett, most kell helyén legyen az eszünk. Nekünk, székelyeknek a saját álmunkra kell figyelnünk, mert kell hogy legyen újra székely álom: és az nem más, mint hogy gazdag, erős Székelyföldet építsünk mi magunk a saját elképzeléseink szerint. Tóth Norbert, a Forrás Művészeti Intézet igazgatója elmondta, Somogyi Győző művészete teljes, kerek világba nyújt betekintést, melyben egyszerre van jelen a festészet és grafika a hagyományőrzéssel és gazdálkodó életmóddal. Somogyi Győző szerzetesi alázattal végzi munkáját, minden műve imádság, a jelen időben kiállításának küldetése felelősségében, hitében megerősíteni az őrt állókat.
A házigazda Vargha Mihály felkérésére végül Somogyi Győző is felszólalt. A katonai hagyományőrzés, a katonai kultúra általában szerves része kultúránknak, a művésznek a dolga, hogy kikutassa az egykori viseleteket, és ezt a szépséget felmutassa – ez célt és értelmet ad életének, mondta. Hozzátette, a semmiből előtermett hagyományőrző székely huszárság azt a virtust mutatja a jelennek, mely őseinket jellemezte, ha ennek továbbéltetését szolgálhatja kiállításával, nem jött hiába Sepsiszentgyörgyre. A kiállításmegnyitó záróakkordjaként a Haáz Sándor vezényelte szentegyházi férfidalárda ismét huszárdalokat énekelt, végezetül a Tolerancia Termet és a Lovagtermet is zsúfolásig megtöltő közönség együtt énekelte a Kossuth-nótát és „búcsúcsókként” a Gábor Áron rézágyúját.
Váry O. Péter. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 3.
Újságírónak nézték, igazoltatatni akarták a városházán
Kérést szeretett volna iktatni kedden egy helybéli lakos az udvarhelyi polgármesteri hivatalnál, a portás azonban újságírónak nézte, ezért a Székelyhon munkatársaival együtt megállította és a személyi igazolványokat kérte.
Haáz Sándor, a Facebookon futó Székelyudvarhelyi Észrevételek Nyitott Csoport létrehozója kedden a polgármesteri hivatalba igyekezett a civilek által jelzett panaszokat iktatni, de a kapunál megállította a biztonsági őr, miként a Székelyhon munkatársait is. Arra hivatkozva kérte el a személyi igazolványokat, hogy újságírói munkakört látnak el. Bár a csoport tagjai nem értették a kérést, néhány perces vitatkozás után e sorok írója felmutatta az igazolványát. Az őr elvette, majd a kapusszobába vitte, és kisvártatva visszaszolgáltatta. A többi jelenlévőt már nem igazoltatta, továbbengedte a csoportot.
Haáz Sándor ezután munkatársaink jelenlétében iktathatta a csoportjában közzétett észrevételekkel kapcsolatos kérését. Legtöbben a szemetes környezetre panaszkodnak, a civil aktivista ezekre kért megoldást. „Az udvarhelyieket ne nézzék hülyének!” – jegyezte meg Haáz Sándor azzal kapcsolatban, hogy a polgármesteri hivatal korábban megszüntette az Udvarhelyi Észrevételek Facebook-csoport nyilvánosságát.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
Kérést szeretett volna iktatni kedden egy helybéli lakos az udvarhelyi polgármesteri hivatalnál, a portás azonban újságírónak nézte, ezért a Székelyhon munkatársaival együtt megállította és a személyi igazolványokat kérte.
Haáz Sándor, a Facebookon futó Székelyudvarhelyi Észrevételek Nyitott Csoport létrehozója kedden a polgármesteri hivatalba igyekezett a civilek által jelzett panaszokat iktatni, de a kapunál megállította a biztonsági őr, miként a Székelyhon munkatársait is. Arra hivatkozva kérte el a személyi igazolványokat, hogy újságírói munkakört látnak el. Bár a csoport tagjai nem értették a kérést, néhány perces vitatkozás után e sorok írója felmutatta az igazolványát. Az őr elvette, majd a kapusszobába vitte, és kisvártatva visszaszolgáltatta. A többi jelenlévőt már nem igazoltatta, továbbengedte a csoportot.
Haáz Sándor ezután munkatársaink jelenlétében iktathatta a csoportjában közzétett észrevételekkel kapcsolatos kérését. Legtöbben a szemetes környezetre panaszkodnak, a civil aktivista ezekre kért megoldást. „Az udvarhelyieket ne nézzék hülyének!” – jegyezte meg Haáz Sándor azzal kapcsolatban, hogy a polgármesteri hivatal korábban megszüntette az Udvarhelyi Észrevételek Facebook-csoport nyilvánosságát.
Fülöp-Székely Botond
Székelyhon.ro
2016. május 7.
Tiszta kamaszok, megváltott közösség (Beszélgetés Haáz Sándorral, a szentegyházi Gyermekfilharmónia alapító igazgatójával)
Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi „Fili” zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk.
– Nagyapja múzeumalapító volt Székelyudvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg?
- Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár.
– A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején?
– Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban „takarították ki” az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, „vénségemre” próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához.
– Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt „dobta” a kihelyezési gépezet?
– Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam.
– Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján?
– Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét – ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem. – Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra?
– „Régimódi” szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania – a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a „rosszak” nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a „hitványkodást”.
– Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben?
– Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A „kiöregedett” filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a „házifiliben”. Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket. – Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán?
– Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról. – Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel? – Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom.
– A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét „tanórái” is…
– Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból.
– Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége?
– Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen.
– Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is?
– A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a „mankós” gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak.
– Látja már az utódját?
– Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik.
Haáz Sándor
Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja. Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség – Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa – Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem – Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Három és fél évtizede dirigálja a székelység egyik legismertebb kultúrnagykövetének számító szentegyházi „Fili” zenekarát és kórusát. Haáz Sándor zenetanárral könnyes gyakorlásokról, tisztára mosott körmökről és közösségi léleképítésről is beszélgettünk.
– Nagyapja múzeumalapító volt Székelyudvarhelyen, édesapja néprajzkutató Marosvásárhelyen. Ön hogyan menekült meg?
- Egyáltalán nem menekültem meg, sőt, azt hiszem, meglehetősen veretes helyet vívtam ki magamnak a néprajzos sorban. Mert hát a népdal is a néprajz része. Gyermekkoromból viszont hiányoztak a népdallal kapcsolatos élmények, a paraszti létvilág, pedig az ötvenes években még sok mindent fel lehetett volna szippantani. A falu hangulata azóta is életem meghatározó eleme, népdal szempontjából azonban a szüleim nem számítottak különösebben inspirációs vagy motivációs forrásnak. Nagyapám és apám is a néprajz tárgyi vonatkozásainak gyűjtője és feldolgozója volt elsősorban, előbbi a fából készült tárgyakra koncentrált, édesapámat pedig a népi ruha, a viselet érdekelte. Engem anyai nagyanyám unszolására tereltek zenei pályára, századfordulós óvónőként ő vélt felfedezni bennem némi zenei tehetséget. Így aztán a gyermekkorom a hegedűórák és a gyakorlás körüli végeérhetetlen cirkusz jegyében telt. De úgy tetszik, beérett a dolog, másképp aligha lett volna belőlem zenetanár.
– A gyűjtések kalandja sem ragadta meg annak idején?
– Még lázadó kamaszkorom előtt sokat jártunk kirándulni, apám a kirándulások nagy előadóművésze volt, mindig elmagyarázta egy-egy székely kapu faragásait, a zsúpfedeles ház szerkezetét, a különféle vidékek építési stílusát. Mégsem tudott a népi viselet köré édesgetni, a bátyámmal és a két húgommal inkább motoroztunk. Míg azonban a testvéreim játszottak, élték az életüket, nekem maradt az örökös gyakorlás nyűge. A bátyámat sportra adták, evezős volt, jött haza izmosan, lebarnulva, én meg nyekeregtem a fürdőszobában a könnyeim és szeplőim közepette. Éveken át klasszikus zenét tanultam a marosvásárhelyi zenelíceumban. Népzenét kevésbé, akkoriban „takarították ki” az eredeti népzenét, néptáncot, divatba jött a Mojszejev-féle iskola. Nekem soha nem is sikerült klasszikus zenészből népzenésszé átvedleni. Most, „vénségemre” próbálgatom a fektetett csuklós, ujjvibrátós öreges muzsikálást, és nagyon élvezem. Prímásként azonban soha nem tudtam labdába rúgni, szívesebben állok be kontrásnak háromhúros brácsámmal bármilyen zenei műfaj házi muzsikálásához.
– Tudatos választás volt a Szentegyházára kerülés, vagy ezt „dobta” a kihelyezési gépezet?
– Mi még annak félelmében nevelkedtünk, hogy ha diplomázás után nem fogadod el a kihelyezést, munkanélküli maradsz és földönfutó. Amikor 1978-ban végeztem a tanárképzőn, kiderült, hogy nem maradhatok Vásárhelyen. Marosszentgyörgyön nyílt volna lehetőség, de felmerült a család egyik székelyudvarhelyi ingatlana megmentésének szempontja, aminek érdekében apám azt tanácsolta, próbáljak meg Hargita megyében pályára lépni. Székelyudvarhely is úgynevezett zárt város volt, Szentegyházasfalu iskolájába viszont meghirdettek egy zenetanári állást, s mivel centire ez a település volt a legközelebb Udvarhelyhez, ezt választottam.
– Mit talált 1978 őszén a kor Vlahicáján?
– Nagy létszámú iskolát, tehetséges gyermekeket. Kádár Levente iskolaigazgató számára fontos volt szakos zenetanár odakerülése, mivel abban az évben alakították újra az ötvenes években megszűnt fúvószenekart. Párhuzamosan beindult az iskolai fúvószene-tevékenység is. Nekünk is jutott néhány kiselejtezett hangszer a kultúrháztól, meg néhány újonnan vásárolt is, így 1979-ben már tizennégy tagú együttes fújta hangszerét – ma is pontosan ennyi tagot számlál a banda. Kitűnő csapat iskolai ünnepélyekre, hangulatteremtésre, és a felnőttegyüttes utánpótlását is remekül biztosítja. Rövidesen megalakítottam az iskolai vonósegyüttest is. Mellékesen meg a tantestületi kollégáktól megtanultam tanítani, hiszen az egyetemről igen szegényes pedagógiai tudással érkeztem. – Hogyan fest ma egy Haáz-féle zeneóra?
– „Régimódi” szabályaim vannak, amelyeket mindenkinek be kell tartania – a megmosott kéz és a levágott köröm alapkövetelményén túl. Amúgy onnan lehet tudni, hogy hol van zeneórám, hogy az az osztály énekel. Becsengetés után veszem a naplót, a hegedűmet, a cédéket, egyebeket, s megyek az osztályba, ahol már vígan dalolnak. Két tanuló áll a táblánál, az egyik a hetes, aki a táblára írja a „rosszak” nevét. Aki közülük egy percig megjavul, annak a neve letörölhető. Akinek a nevét a táblán találom, felel vagy guggol, vagy szünetben szemetet gyűjt. Hogy mit jelent rossznak lenni? A tanulók egynegyedének nincs hangja, nem tud, nem szeret énekelni, de a baj az, ha kergetőzéssel, rohangálással vagy kocsmatöltelékszerűen üvöltözve nem hagyják a többieket sem énekelni. Ha egyetlen név sincs a táblán, miközben világvége van odabenn, a hetes szenvedi meg. Mellette áll a másik, az énekvezér, aki három ének címét írja fel a táblára: a múlt órán vett dalt, a saját, illetve az osztály kedvencét. Ha még mindig nem érkeztem meg, újabb hármat ír fel. Előfordult, hogy egy gyűlésben ragadtam, mire befutottam, a huszonkilencediket énekelték, s épp kicsengettek. Ha egy osztály fele tud énekelni, az olyan élményt jelent a másik fele számára, amelyért hajlandó bekapcsolódni, abbahagyni a „hitványkodást”.
– Mi változott a település zenei kultúrájában az elmúlt évtizedekben?
– Kénytelen vagyok tudomásul venni, hogy a gyermekek egyre kisebb százaléka tud énekelni. Ritkultak a közös énekléssel záruló családi összejövetelek, otthon a tévé vagy számítógépes hanggenerátor dönget. Nagy örömömre azonban a gyerekfilharmóniából származó fiatalok a közösségi megmozdulásokra, születésnapokra is kezdik visszahozni a hangszeres zenét. A „kiöregedett” filisek örömmel nézik, hogy a gyerekük részben visszavarázsolja az ő gyerekkorukat, próbára jár, gyakorol. A ma már tévénéző apukát nagyobb eséllyel lehet felállítani a fotelből, ha otthon együtt zenélhet a csemetéjével. Van egy négygyermekes családunk, ahol az apuka a karmester, az anya és a kicsi lánya a kórus, a másik három gyermek pedig hegedül. Tudatosan úgy is ültek be a zenekarba, hogy minden szólamot megtanuljanak, majd kipróbálják, hogyan szól az a „házifiliben”. Baráti társaságokról is tudok, ahol a filis harmóniák felidézése után elkezdenek népdalokat muzsikálni, énekelgetnek. Ezeken az estéken pedig meg van váltva a közösség. Tanári pályám legfontosabb eredményei közé sorolom ezeket a jeles eseményeket. – Hány fiatal kapta meg ezt az esélyt a közel negyven év folyamán?
– Több mint 1200-an fordultak meg a zenekarban és a kórusban. Az iskola tanulóinak egyharmada, hatvan gyermek énekel ma együtt. A zenekar érdekes módon a nagyobb, nyolcadikot végzett gyermekekből áll, sokan közülük érettségizettek, egyetemisták is visszajárnak. Ez némi gondot okoz, mert foglalják a helyet a kisebbek elől. A nagyokkal szembeni fegyelmi elvárások azonban változatlanok, nincs festett haj, tetkó, piercing, a lázadók azonnal helyettesíthetőek. Így aztán szép tiszta kamaszaim vannak, akik inkább vállalják ezt az áldozatot, mintsem lemaradjanak közös hangversenykörútjainkról. – Egy-egy új darab elsajátítása milyen mértékben társul elméleti képzéssel, nemzetitudat-fejlesztéssel? – Igyekszem sokrétűvé tenni a tanulási folyamatot. Nem csak zeneelméleti, hangzástani, hangszerismereti kihívásokat fogalmazok meg, az is nagyon fontos, honnan ered az a zene, mit ábrázol, melyek a feldolgozási, hangszerelési kritériumaim. Nagyon érdekesek az ezekről szóló beszélgetések, közben jó tippeket is kapok. Kétségtelenül elsősorban a turnék erősítik, a taps keményíti a Filit, de a fegyelem és figyelem zenekari-kórusi változatai is különleges és élvezetes kihívások a gyerekek többsége számára. Ennek a magas fokú egymásra figyelésnek rendkívüli a nevelő hatása, folyamatos biztosítása állandó feladatom.
– A turnék ugyanakkor a közösségi együttlét „tanórái” is…
– Valóban. Kiszállásaink korántsem azonosak egy-egy iskolakirándulással. A busz hasában, az utánfutóban utazó hangszerek, pódiumok, ruhák egyfajta hadviselésre induló csapat fegyverei, kellékei. Igyekszünk beleképzelni a honfoglalás, a hadviselés romantikus elemeit, amit főleg a kisebbek vesznek nagyon komolyan. De az is az együttélés fegyelmezettségének kialakítását szolgálja, hogy a Filiben alakuló szerelmeknek is tekintettel kell lenniük, hogy körülöttük kicsik, testvérek, szomszédok ülnek. Nagyon izgalmas látni az önfegyelem tanulásának folyamatát, még ha időnként kiabálni is kell, vagy szélsőséges esetben időlegesen kilökni egyiket-másikat a csapatból.
– Mennyire befolyásolja a Fili munkájának színvonalát egy-egy nemzedék tehetségessége?
– Nem nagyon voltak színvonalhullámzásaink, most viszont úgy érzem, 38 éves sikersorozatunk vége felé közeledünk. Idén ugyanis két olyan ötödik osztályt kaptam, amelyekből összesen hat kórustagot tudtam verbuválni. Márpedig három gyermek nagyon kevés ahhoz, hogy egy osztály éneklési kedvének élesztője lehessen.
– Egy sztártársulat a műsorrend összeállításánál az elvárásokra is tekintettel van. A Fili is?
– A repertoár szempontjából sohasem tettem minőségi engedményeket. Hiába szabad ma mindent, nálunk csak azt szabad, amit megengedek. Ebben diktatórikus vagyok. Műsoraink legyenek ízlésesek, gyermekszintű repertoárjuk könnyen muzsikálható. Tőlünk senki ne várjon misét vagy oratóriumot. A kórus és zenekar elsődleges feladata ugyanis a közösségépítés és annak megéneklése. Így eshet meg az, hogy a kórusban akad gyengébben éneklő gyermek is, a „mankós” gyerekek jó énekesek közé állítva gyakran kitisztulnak.
– Látja már az utódját?
– Mi tagadás, sokat gondolkodom rajta, keresgélem. A fiaim nem jöhetnek szóba, de megértem őket, én sem voltam vevő az apám ruháira. Elsősorban azt figyelem, van-e a környezetemben olyan ember, aki mindent hajlandó feltenni erre a közösségi feladatra. Ugyanakkor van-e emberi tartása, szakmai tudása. Humorérzéke, akarata. Képes-e hiteles lenni 140 gyermek előtt, a családok előtt. Mert itt megannyi családtagról van szó, hiszen a szülőkkel együtt érezzük a Gyermekfilharmónia fenntartásának felelősségét. Nekem mindenesetre nagy örömöm telik benne, hat-hét évet szívesen adnék még magamnak. Talán addig a váltás is jelentkezik.
Haáz Sándor
Karnagy, zenetanár. Székelyudvarhelyen született 1955. december 24-én. Nagyapja a festő és múzeumalapító, etnográfus Haáz Rezső, édesapja idősebb Haáz Sándor tanár és néprajzkutató volt. A marosvásárhelyi Művészeti Líceum zene szakos diákjaként hegedűt és brácsát tanult. Felsőfokú tanulmányait a marosvásárhelyi tanárképző főiskola zene szakán kezdte. Diákként részt vett a marosvásárhelyi régizene-együttes megalakításában, amely elsők között szólaltatott meg 16. századi erdélyi reneszánsz muzsikát. 1978 óta Szentegyházán általános iskolai zenetanár, a híres szentegyházi Gyermekfilharmónia alapítója és igazgatója. Három fiú apja. Díjak, kitüntetések: a Hargita Megyei Tanfelügyelőség kitüntetett tanára (1983 és 1992), Magyarok Világszövetsége-díj (1993), a Széchenyi Társaság díja (1997), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal-díja (1999), Julianus-díj (2001), Romániai Magyar Pedagógusszövetség – Ezüstgyopár-díj (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa – Pro Urbe díj (2002), Magyar Örökség Díj (2003), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos-emlékérem – Pécs (2006), Nagy István-díj (2008), EMKE-díj (2009), Mentor-díj (2011), a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje, polgári tagozat (2011), Gábor Áron-díj (2016). A Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Csinta Samu
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. május 9.
Harmincnégy éves a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
Fennállásának 34. évfordulóját ünnepelte a hét végén a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A 140 tagú gyermekkórus és zenekar koncertekkel, fáklyás felvonulással, táncházzal és nótaesttel ünnepelte a születésnapot. Haáz Sándor karnaggyal beszélgettünk.
– Miben volt egyedi és a korábbiaktól eltérő az idei Filinapok?
– Minden évben különleges a Gyermekfilharmónia születésnapja. Az évfordulókon mindig rácsodálkozunk arra, hogy ennyi év után is működik és képes újjáépülni a mintegy 140 tagot számláló zenekar és kórus. Tulajdonképpen addig jó a születésnap, amíg nem másabb a megszokottnál. Ha megváltozna, azt jelentené, hogy valami miatt ez a folytonosság csorbát szenved, és azt nem igazán akarom. Ami a tavalyi születésnapunkhoz képest újdonság volt, hogy repertoárunkban idén is tudtunk újítani. Három nagyszerű darabot sikerült idén előadni: a Graf Zeppelin-indulót (ami egy igényes és nagyon nehéz zenekari mű), ugyanakkor egy jópofa, tréfás gyerekdalcsokrot, valamint egy egyházi éneket, amiben a régi filisek is, mostani kolléganőim egy gregorián énekszólót kaptak. Ez utóbbi különleges élmény volt, mert a korosztályokat eddig nem „vegyítettem”. Úgy vettem észre, hogy a kórus meghatódottan kísérte a „betétdalt”, amit a régi filisek énekeltek.
Már megszokott, hogy a Filinapokon van a legnagyobb létszámú kórus, hiszen itthon vagyunk, és ilyenkor az alsóbb korosztályok is fellépési lehetőséget kapnak. Engem nagyon feldob, hogy ötsoros kórusnak tudok vezényelni, mert tudom, hogy ebből az alsó két sor a „jövő zenéje”, mivel rájuk négy-öt év múlva is tudok számítani, ami azt jelenti, hogy biztosított a folytonosság.
– Hogyan látja a zenekar jövőjét, van-e utánpótlás?
– Amire egy kicsit félve gondolok, az a zenekar, hiszen jelenleg zömében 16–18 éves gyerekekből áll, és ők jövőre már várhatóan pakolnak s távoznak a Fili kötelékéből. Sok munkával zenekar-utánpótlást kell biztosítanom, ami egy 70–80 énekes repertoár esetében nem könnyű, hiszen mindezt újra kell tanulni. Azoknak, akik elmennek a zenekarból, sok van a tarsolyukban, akik viszont a helyükbe jönnek, nem fog egyhamar ilyen színvonalon szólni a hangszerük, mindezek ellenére látom a 3–4 év múlva a mostaniak helyébe lépő következő generációt. Remélem, hogy jövőre, a Gyerekfili 35. születésnapjára sikerül már sínre tenni az új zenekart.
– A vendégek és a programok számát tekintve egy kissé visszafogottabb volt az idei születésnap…
– Két oka van annak, hogy ezúttal nem több százas közönségnek szerveztük a Filinapokat: egyrészt ami tíz-húsz éve zajlott itt a születésnapjaink alkalmából, az majdnem megismételhetetlen, hiszen akkoriban nagy létszámú diákkórusokat hívtunk, ilyenek már nem léteznek. A kisebb létszámnak az is az oka, hogy nem kerek évfordulót ülünk, továbbá egészségi állapotom miatt sem mertem nagyobb kaliberű programsorozatot vállalni. Az idei születésnapon két meghívott csoport szerepelt: pénteken este a budapesti Járdányi Pál Zeneiskola diákjai egész estés kamarazenekari előadással örvendeztették meg a szentegyházi közösséget, szombaton este a Gyermekfilharmóniáé volt a színpad, vasárnap pedig az ózdi Bolyky Tamás Általános Iskola zenészei mutatkoztak be. Az ózdiakhoz is sok szállal fűződik a Gyerekfili, hiszen náluk már kétszer is énekeltünk, és ezen a nyáron is hivatalosak vagyunk magyarországi és lengyelországi turnénk alkalmával. Egyebek közt ezért is fontos számunkra a személyes kapcsolatok kialakítása és ápolása több zenekarral, iskolával. A meghívott zenekarok növendékei a fellépéseken kívül az esti táncházakért, nótaestekért is jöttek, ahol nagyon jól érezték magukat, hiszen késő estig nótáztak és húzták nekik a talpalávalót zenészeink.
– Hogyan értékeli az idei születésnapi hétvégét?
Tulajdonképpen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenei napjainak rendezvényén elértük azt, hogy határok nélkül együtt lehettünk határon túli barátainkkal, közönségünkkel is.
Tamás Attila
Székelyhon.ro
Fennállásának 34. évfordulóját ünnepelte a hét végén a Szentegyházi Gyermekfilharmónia. A 140 tagú gyermekkórus és zenekar koncertekkel, fáklyás felvonulással, táncházzal és nótaesttel ünnepelte a születésnapot. Haáz Sándor karnaggyal beszélgettünk.
– Miben volt egyedi és a korábbiaktól eltérő az idei Filinapok?
– Minden évben különleges a Gyermekfilharmónia születésnapja. Az évfordulókon mindig rácsodálkozunk arra, hogy ennyi év után is működik és képes újjáépülni a mintegy 140 tagot számláló zenekar és kórus. Tulajdonképpen addig jó a születésnap, amíg nem másabb a megszokottnál. Ha megváltozna, azt jelentené, hogy valami miatt ez a folytonosság csorbát szenved, és azt nem igazán akarom. Ami a tavalyi születésnapunkhoz képest újdonság volt, hogy repertoárunkban idén is tudtunk újítani. Három nagyszerű darabot sikerült idén előadni: a Graf Zeppelin-indulót (ami egy igényes és nagyon nehéz zenekari mű), ugyanakkor egy jópofa, tréfás gyerekdalcsokrot, valamint egy egyházi éneket, amiben a régi filisek is, mostani kolléganőim egy gregorián énekszólót kaptak. Ez utóbbi különleges élmény volt, mert a korosztályokat eddig nem „vegyítettem”. Úgy vettem észre, hogy a kórus meghatódottan kísérte a „betétdalt”, amit a régi filisek énekeltek.
Már megszokott, hogy a Filinapokon van a legnagyobb létszámú kórus, hiszen itthon vagyunk, és ilyenkor az alsóbb korosztályok is fellépési lehetőséget kapnak. Engem nagyon feldob, hogy ötsoros kórusnak tudok vezényelni, mert tudom, hogy ebből az alsó két sor a „jövő zenéje”, mivel rájuk négy-öt év múlva is tudok számítani, ami azt jelenti, hogy biztosított a folytonosság.
– Hogyan látja a zenekar jövőjét, van-e utánpótlás?
– Amire egy kicsit félve gondolok, az a zenekar, hiszen jelenleg zömében 16–18 éves gyerekekből áll, és ők jövőre már várhatóan pakolnak s távoznak a Fili kötelékéből. Sok munkával zenekar-utánpótlást kell biztosítanom, ami egy 70–80 énekes repertoár esetében nem könnyű, hiszen mindezt újra kell tanulni. Azoknak, akik elmennek a zenekarból, sok van a tarsolyukban, akik viszont a helyükbe jönnek, nem fog egyhamar ilyen színvonalon szólni a hangszerük, mindezek ellenére látom a 3–4 év múlva a mostaniak helyébe lépő következő generációt. Remélem, hogy jövőre, a Gyerekfili 35. születésnapjára sikerül már sínre tenni az új zenekart.
– A vendégek és a programok számát tekintve egy kissé visszafogottabb volt az idei születésnap…
– Két oka van annak, hogy ezúttal nem több százas közönségnek szerveztük a Filinapokat: egyrészt ami tíz-húsz éve zajlott itt a születésnapjaink alkalmából, az majdnem megismételhetetlen, hiszen akkoriban nagy létszámú diákkórusokat hívtunk, ilyenek már nem léteznek. A kisebb létszámnak az is az oka, hogy nem kerek évfordulót ülünk, továbbá egészségi állapotom miatt sem mertem nagyobb kaliberű programsorozatot vállalni. Az idei születésnapon két meghívott csoport szerepelt: pénteken este a budapesti Járdányi Pál Zeneiskola diákjai egész estés kamarazenekari előadással örvendeztették meg a szentegyházi közösséget, szombaton este a Gyermekfilharmóniáé volt a színpad, vasárnap pedig az ózdi Bolyky Tamás Általános Iskola zenészei mutatkoztak be. Az ózdiakhoz is sok szállal fűződik a Gyerekfili, hiszen náluk már kétszer is énekeltünk, és ezen a nyáron is hivatalosak vagyunk magyarországi és lengyelországi turnénk alkalmával. Egyebek közt ezért is fontos számunkra a személyes kapcsolatok kialakítása és ápolása több zenekarral, iskolával. A meghívott zenekarok növendékei a fellépéseken kívül az esti táncházakért, nótaestekért is jöttek, ahol nagyon jól érezték magukat, hiszen késő estig nótáztak és húzták nekik a talpalávalót zenészeink.
– Hogyan értékeli az idei születésnapi hétvégét?
Tulajdonképpen a Szentegyházi Gyermekfilharmónia zenei napjainak rendezvényén elértük azt, hogy határok nélkül együtt lehettünk határon túli barátainkkal, közönségünkkel is.
Tamás Attila
Székelyhon.ro
2016. június 10.
Ízelítő az új Székely Népből
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. július 29.
Aki mindenkit a keresztnevén szólít
Az 1978-ban zenetanárként Szentegyházára került Haáz Sándor négy évre rá alapította meg a Gyermekfilharmóniát. A Gyermekfilinek becézett kórus mára az erdélyi magyar zenei élet egyik kiemelkedő színfoltja lett. A nemzetközi hírű karnaggyal beszélgettünk.
A Székelyudvarhelyi múzeum a nagyapa Haáz Rezső nevét viseli, aki festőművész, etnográfus volt, Nyírő József kebelbarátja. Az édesapa rajztanár és néprajzkutató, az édesanya kézimunkatanár volt Marosvásárhelyen, ahol ifjabb Haáz Sándor is nevelkedett, ahol a művészeti gimnáziumban hegedülni, brácsázni tanult, majd pedig a tanárképző főiskolán általános zenetanári oklevelet szerzett. A friss diplomás fiatalember 1978-ban került Szentegyházára, ahol 1982-ben megalapította a Gyermekfilharmóniát, népszerű becenevén a Gyermekfilit, ami generációkat nevelt föl és tartott meg a magyar népdal és zenekultúra szeretetében. Az együttes száz kórustagot és egy negyvenszemélyes zenekart egyesít, valamint olyan erőket, amit csak a közös éneklés és az együtt zenélés öröme szabadíthat föl az emberekben. Szentegyháza nem csak a legmagasabb földrajzi ponton fekvő magyar kisváros, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy ami itt létrejött, az erdélyi magyar zenei élet egyik csúcspontja is. Az itt működő Gyermekfili a magyar népdalok és a történelmi dalok tudójaként, a Magyar Örökség Díj birtokosaként Európának is megmutatta már, hogy mire képes egy kiváló muzsikus, szervező egyéniség és közel másfélszáz gyermek együtt, sok száz kilométerre az anyaországtól, ha elkötelezettjévé lesz a magyar kultúrának. Haáz Sándorral, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is kitüntetett karnaggyal, Szentegyházán egy kóruspróba után beszélgettünk.
– Van rossz fülű gyerek Szentegyházán?
– Van, de kitaláltam egy módszert, amivel a rossz fülűből is lehet jó fülűt csinálni. A leginkább bevált módszer a mankózás. Ez azt jelenti, hogy a gyenge hallású gyermek mellé két oldalt és mögé is odaállítok egy-egy jó hallásút. Eleve így határozom meg a helyét a kórusban. Akinek nagyon fontos a zene, azzal érdemes hangszert is tanítani. Tíz, tizenöt ilyen csoda volt már a működésem idején, hogy egy teljesen reménytelennek tűnő gyermeknek kinyílt a hangja. Sok idő eltelik a közösség építésével és a „félfülűek” formálásával, de az utóbbi nagyon fontos. A megkopó, korrodálódó magyar nyelven is rengeteget alakít a magyar népdalok tanítása. Csodálatos versikék ezek, annyi minden sűrűsödik bennük. S egy jobbacska tanuló, aki nyitott a saját kultúrája iránt, nehogy azért záródjon ki ebből a kincsbányászatból, amit mi kórusórának nevezünk, mert nem tud énekelni. Akkor mankózzuk meg, „tekenyáljuk” valamilyen hangszerrel őt, hogy az a gyermek legyen képes dalolni társaival együtt.
– Akkor ez fontosabb, mint hogy kristálytisztán szóljon a kórus?
– No, azért az nem lehet, hogy ne szóljon jól. Vannak olyan koncertek, amikor a mankós is felállhat a dobogóra, és van, amikor nem. Attól függ, hol és mikor van a szereplés. A hazai fellépések, a „huszáros koncertek” ilyenek. A hagyományőrző huszárcsoport éppen húsz éve jött létre, Mihály Jóska kortársam akkor szedett össze tíz-tizenöt jól lovagoló, jól éneklő, dolgos, 18–20 éves legényt. Ők mára családapák lettek, de most is az ő feladatuk a március 15-i és az október 6-i megemlékezések megszervezése. Nos, közös koncertjeinken felléphetnek a mankósok is, hiszen amikor a huszárok elbődülnek, akkor ott nem nagyon hallatszik, ha valamelyik gyermek nem tökéletesen szólal meg.
– A hatalmas létszámnak, a száz gyerekhangnak együtt különös csillogása van, a kórus egy szólamban szól, a zenekar „tesz ez alá” kvartokat, kvinteket és monumentális hangzás keletkezik.
– Én is ebben gyönyörködöm mindegyre, és elgondolkodom néha, hogy milyen érdekes, furcsa kísérlet után született meg ez. A fúvós harmóniák és „hegedűlágyítók” úgy biztosítják a hangzást, hogy a kórust nem kell szólamokra bontanom. Persze vannak azért olyan művek is, pl. Handel, Bach, amit két-három szólamban éneklünk. Ilyenkor egy kis kórust állítok a nagy kórus elé és azok éneklik a másik szólamot. A repertoárunk főleg magyar népdalokból, történelmi dalokból áll, de más népek hagyományaival is sokat foglalkozunk, tanulunk angol, német, szlovák, román dalokat is. Ha bárhol föllépünk és az ottaniak nyelvén énekelünk, az mindig megfogja a helyi közönséget. Így minden népet meg lehet hódítani. Tavaly Ausztriában, Voralbergben előadtunk egy ott szinte imának számító altatódalt helyi tájszólással. Kitűnően sikerült meghangszerelni, és suttogva elénekelni ezt. A gyerekek kitettek magukért s a voralbergiek felállva és vastapssal ünnepeltek bennünket.
– A román dalokhoz milyen a viszonyuk a gyerekeknek?
– Egyszerű ez. A zene nyelve az a zene nyelve. Románul olyan énekeket tudunk, hogy álljon a sarkára bármelyik más nemzet, ami ilyen szép dallamokat tud kitalálni. Nagyon szeretik a gyerekek is, ha turnézunk, maguktól kezdik el a buszon énekelni ezeket. Miért? Mert a gyermeket a dal valahol érzelmileg megfogta, lehet, hogy nem is tudja, miről szól a szövege. Én, mint ilyen öreg ágyú, átéltem azt a korszakot, amikor macerás volt magyarul énekelni. 1985-ben, amikor villany se volt és a terror ezerrel működött, a Megéneklünk Románia Fesztiválon országos első díjat nyertünk, és a Bukaresti zsűritagok odajöttek hozzánk gratulálni. Ez számomra bebizonyította, hogy a nacionalizmus – és ezek a mai szélsőséges felhangok – a zenében nem igazán találnak helyet.
– Úgy tűnik, meghatározó személy lett Szentegyházán. Általában nem jellemző az, hogy a kultúra és a művészet képviselője ilyen hatással tudjon lenni egy egész településre és ilyen sok évig. Mi a titok?
– Itt tanítok harmincnyolc éve. Hatalmas sörényem volt, mikor motorbiciklin ideérkeztem. Gyorsan kiderült, hogy itt tehetséges gyerekek vannak, komoly, vagány tanárok, jó iskolavezetés, óriási létszámú iskola. A vasüzem miatt, a hetvenes években nagy volt itt a családalapítási kedv. Negyvenes létszámú osztályok voltak, az éneket pedig – noha „lötty tantárgynak” számított – nagyon komolyan vettük. Addig én életemben nem láttam, mit csinál egy falusi zenetanár. Szerencsémre nagyon jó kollégáim voltak, Molnár Mária nénit el nem felejtem. Ő volt a pedagógiai főiskolám, öt perc alatt megtanított egy éneket. A mozdulatait, a száját, mindent lelestem és pillanatok alatt megtanultam, hogyan kell itt tanítani. Én mára öreg lettem, a falu megfiatalodott, generációk váltották egymást s szép csendben mindenki a tanítványom lett. Mindenkit a keresztnevén tudok szólítani, tudom, hogy ki fia-borja. A falu dolgaiban egyáltalán semmi szerepet nem vállaltam, minden időmet a Gyerekfili működtetésével töltöttem. A kilencvenes években találtam meg a receptet, hogy hogyan lehet folyamatosan megújítani az együttest.
– És mi a recept? Le lehet másolni?
– Könnyű lemásolni, mert pofonegyszerű. Következetesnek kell lenni, és próbálni hitelesnek mAradni. Nem handabandázni, nem locsogni össze-vissza, amit kimondunk, amit megígérünk, azt be kell tartani. Fontos, hogy a gyermekek érezzék a biztos kezet. Hisz szívesen beállnak katonának egy hadvezér mögé, ha tudják, hogy az győzelemre viszi őket a csatában. Az összpróba utolsó tizenöt percében mindig úgynevezett gyűlést tartunk. Ez nagyon izgatja az együttes tagjait, mert ilyenkor igyekszem a véleményemet őszintén és minden sallang nélkül elmondani. Szeretem a gyermekeket az elképzeléseimmel feldobni, és ők várják is a kalandokat. Most például Lengyelországba, Tarnowba készülünk Bem apó sírjához, aki az egyik legnagyobb hadvezér volt Erdélyben a szabadságharc idején. Aztán rengeteg találékonyság és humorérzék is kell a gyermekekhez. Minden gyerek másmilyen, mindeniket be kell tudni cserkészni és meg kell tudni, mi rejtőzik az agya mélyén. Nem mindegy, hogy abból én kincset szedek ki, vagy ellenkezést és bosszúságot. Ez nagy szórakozás! És annyi csodát rejt, hogy miként bontom meg a bennük lakó kicsi diókat! Ahhoz is kismillió találékonyság kell, hogy amit botor módon elrontottam, azt helyre tudjam hozni. Egy örökös agytorna a pedagógus élete, hogyha komolyan akarja venni a dolgát. Már pedig én száz százalékig komolyan veszem.
– Az egyre több turné mellett, mi jelenti még a sikert?
– Az, hogy itt közösség teremtődik harminc éve. Megalakult például a Hüpürcsös Néptáncegyüttes. Tíz páros hozta létre, harminc év körüli fiatalok a tagjai, jó részüknek osztályfőnöke voltam. Nos, ők nem csak táncolnak, de elhatározták, hogy mindegyik párnak legalább három gyermeke lesz. És már is van vagy húsz gyermeke a csapatnak. Ezek az apák, anyák is valaha Filisek voltak és megtapasztalták, hogy közösségi létben, baráti körben a legjobb élni, hogy milyen jó az együvé tartozás. És örömmel jelentem, hogy a Filiben száz népdalt minden gyerekem tud és még száz másmilyen éneket is, és kétszáz dallal már el lehet menni a világot megváltani! Tanóráimon saját szerkesztésű énekeskönyveket használok. Törpe daloskönyveim egyikében huszonkét pentaton népdal található. A tananyagot felrúgva kötelezővé tettem, hogy ezeket az Ázsiából való bevándorlás korszakából származó dalokat megtanulják a gyermekek. A pentaton olyan, mint a belső évgyűrű egy fatörzsben. Ez a kincs nem bankbetét, ezt nem vész el, ez egy olyan továbbélési mentőöv, amelynek a birtokában nyugodtan jöhet a világ vége is.
– Mi a fontosabb: hogy ezek a dalok megszólaljanak, és hogy ettől az emberek boldogabbak legyenek vagy hogy a tanári küldetését teljesítve zenei minőséget hozzon létre a Filivel?
...Mikor ezt az utolsó, okoskodó kérdésemet föltettem, a nyitott ablakon keresztül az utcáról tárogató szót hallottunk. Kinéztünk és egy lovaskocsit láttunk, amin fiatalok ültek. Zöld ágakat vittek a menyasszonynak egy másnapi lakodalom színhelyére és teli szívből énekeltek. Interjú alanyom feléjük mutatott, és kérdéssel válaszolt: „Hát van ennél gyönyörűbb dolog a világon?”
Pacsika Emília
Székelyhon.ro
Az 1978-ban zenetanárként Szentegyházára került Haáz Sándor négy évre rá alapította meg a Gyermekfilharmóniát. A Gyermekfilinek becézett kórus mára az erdélyi magyar zenei élet egyik kiemelkedő színfoltja lett. A nemzetközi hírű karnaggyal beszélgettünk.
A Székelyudvarhelyi múzeum a nagyapa Haáz Rezső nevét viseli, aki festőművész, etnográfus volt, Nyírő József kebelbarátja. Az édesapa rajztanár és néprajzkutató, az édesanya kézimunkatanár volt Marosvásárhelyen, ahol ifjabb Haáz Sándor is nevelkedett, ahol a művészeti gimnáziumban hegedülni, brácsázni tanult, majd pedig a tanárképző főiskolán általános zenetanári oklevelet szerzett. A friss diplomás fiatalember 1978-ban került Szentegyházára, ahol 1982-ben megalapította a Gyermekfilharmóniát, népszerű becenevén a Gyermekfilit, ami generációkat nevelt föl és tartott meg a magyar népdal és zenekultúra szeretetében. Az együttes száz kórustagot és egy negyvenszemélyes zenekart egyesít, valamint olyan erőket, amit csak a közös éneklés és az együtt zenélés öröme szabadíthat föl az emberekben. Szentegyháza nem csak a legmagasabb földrajzi ponton fekvő magyar kisváros, de nyugodtan kimondhatjuk, hogy ami itt létrejött, az erdélyi magyar zenei élet egyik csúcspontja is. Az itt működő Gyermekfili a magyar népdalok és a történelmi dalok tudójaként, a Magyar Örökség Díj birtokosaként Európának is megmutatta már, hogy mire képes egy kiváló muzsikus, szervező egyéniség és közel másfélszáz gyermek együtt, sok száz kilométerre az anyaországtól, ha elkötelezettjévé lesz a magyar kultúrának. Haáz Sándorral, a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével is kitüntetett karnaggyal, Szentegyházán egy kóruspróba után beszélgettünk.
– Van rossz fülű gyerek Szentegyházán?
– Van, de kitaláltam egy módszert, amivel a rossz fülűből is lehet jó fülűt csinálni. A leginkább bevált módszer a mankózás. Ez azt jelenti, hogy a gyenge hallású gyermek mellé két oldalt és mögé is odaállítok egy-egy jó hallásút. Eleve így határozom meg a helyét a kórusban. Akinek nagyon fontos a zene, azzal érdemes hangszert is tanítani. Tíz, tizenöt ilyen csoda volt már a működésem idején, hogy egy teljesen reménytelennek tűnő gyermeknek kinyílt a hangja. Sok idő eltelik a közösség építésével és a „félfülűek” formálásával, de az utóbbi nagyon fontos. A megkopó, korrodálódó magyar nyelven is rengeteget alakít a magyar népdalok tanítása. Csodálatos versikék ezek, annyi minden sűrűsödik bennük. S egy jobbacska tanuló, aki nyitott a saját kultúrája iránt, nehogy azért záródjon ki ebből a kincsbányászatból, amit mi kórusórának nevezünk, mert nem tud énekelni. Akkor mankózzuk meg, „tekenyáljuk” valamilyen hangszerrel őt, hogy az a gyermek legyen képes dalolni társaival együtt.
– Akkor ez fontosabb, mint hogy kristálytisztán szóljon a kórus?
– No, azért az nem lehet, hogy ne szóljon jól. Vannak olyan koncertek, amikor a mankós is felállhat a dobogóra, és van, amikor nem. Attól függ, hol és mikor van a szereplés. A hazai fellépések, a „huszáros koncertek” ilyenek. A hagyományőrző huszárcsoport éppen húsz éve jött létre, Mihály Jóska kortársam akkor szedett össze tíz-tizenöt jól lovagoló, jól éneklő, dolgos, 18–20 éves legényt. Ők mára családapák lettek, de most is az ő feladatuk a március 15-i és az október 6-i megemlékezések megszervezése. Nos, közös koncertjeinken felléphetnek a mankósok is, hiszen amikor a huszárok elbődülnek, akkor ott nem nagyon hallatszik, ha valamelyik gyermek nem tökéletesen szólal meg.
– A hatalmas létszámnak, a száz gyerekhangnak együtt különös csillogása van, a kórus egy szólamban szól, a zenekar „tesz ez alá” kvartokat, kvinteket és monumentális hangzás keletkezik.
– Én is ebben gyönyörködöm mindegyre, és elgondolkodom néha, hogy milyen érdekes, furcsa kísérlet után született meg ez. A fúvós harmóniák és „hegedűlágyítók” úgy biztosítják a hangzást, hogy a kórust nem kell szólamokra bontanom. Persze vannak azért olyan művek is, pl. Handel, Bach, amit két-három szólamban éneklünk. Ilyenkor egy kis kórust állítok a nagy kórus elé és azok éneklik a másik szólamot. A repertoárunk főleg magyar népdalokból, történelmi dalokból áll, de más népek hagyományaival is sokat foglalkozunk, tanulunk angol, német, szlovák, román dalokat is. Ha bárhol föllépünk és az ottaniak nyelvén énekelünk, az mindig megfogja a helyi közönséget. Így minden népet meg lehet hódítani. Tavaly Ausztriában, Voralbergben előadtunk egy ott szinte imának számító altatódalt helyi tájszólással. Kitűnően sikerült meghangszerelni, és suttogva elénekelni ezt. A gyerekek kitettek magukért s a voralbergiek felállva és vastapssal ünnepeltek bennünket.
– A román dalokhoz milyen a viszonyuk a gyerekeknek?
– Egyszerű ez. A zene nyelve az a zene nyelve. Románul olyan énekeket tudunk, hogy álljon a sarkára bármelyik más nemzet, ami ilyen szép dallamokat tud kitalálni. Nagyon szeretik a gyerekek is, ha turnézunk, maguktól kezdik el a buszon énekelni ezeket. Miért? Mert a gyermeket a dal valahol érzelmileg megfogta, lehet, hogy nem is tudja, miről szól a szövege. Én, mint ilyen öreg ágyú, átéltem azt a korszakot, amikor macerás volt magyarul énekelni. 1985-ben, amikor villany se volt és a terror ezerrel működött, a Megéneklünk Románia Fesztiválon országos első díjat nyertünk, és a Bukaresti zsűritagok odajöttek hozzánk gratulálni. Ez számomra bebizonyította, hogy a nacionalizmus – és ezek a mai szélsőséges felhangok – a zenében nem igazán találnak helyet.
– Úgy tűnik, meghatározó személy lett Szentegyházán. Általában nem jellemző az, hogy a kultúra és a művészet képviselője ilyen hatással tudjon lenni egy egész településre és ilyen sok évig. Mi a titok?
– Itt tanítok harmincnyolc éve. Hatalmas sörényem volt, mikor motorbiciklin ideérkeztem. Gyorsan kiderült, hogy itt tehetséges gyerekek vannak, komoly, vagány tanárok, jó iskolavezetés, óriási létszámú iskola. A vasüzem miatt, a hetvenes években nagy volt itt a családalapítási kedv. Negyvenes létszámú osztályok voltak, az éneket pedig – noha „lötty tantárgynak” számított – nagyon komolyan vettük. Addig én életemben nem láttam, mit csinál egy falusi zenetanár. Szerencsémre nagyon jó kollégáim voltak, Molnár Mária nénit el nem felejtem. Ő volt a pedagógiai főiskolám, öt perc alatt megtanított egy éneket. A mozdulatait, a száját, mindent lelestem és pillanatok alatt megtanultam, hogyan kell itt tanítani. Én mára öreg lettem, a falu megfiatalodott, generációk váltották egymást s szép csendben mindenki a tanítványom lett. Mindenkit a keresztnevén tudok szólítani, tudom, hogy ki fia-borja. A falu dolgaiban egyáltalán semmi szerepet nem vállaltam, minden időmet a Gyerekfili működtetésével töltöttem. A kilencvenes években találtam meg a receptet, hogy hogyan lehet folyamatosan megújítani az együttest.
– És mi a recept? Le lehet másolni?
– Könnyű lemásolni, mert pofonegyszerű. Következetesnek kell lenni, és próbálni hitelesnek mAradni. Nem handabandázni, nem locsogni össze-vissza, amit kimondunk, amit megígérünk, azt be kell tartani. Fontos, hogy a gyermekek érezzék a biztos kezet. Hisz szívesen beállnak katonának egy hadvezér mögé, ha tudják, hogy az győzelemre viszi őket a csatában. Az összpróba utolsó tizenöt percében mindig úgynevezett gyűlést tartunk. Ez nagyon izgatja az együttes tagjait, mert ilyenkor igyekszem a véleményemet őszintén és minden sallang nélkül elmondani. Szeretem a gyermekeket az elképzeléseimmel feldobni, és ők várják is a kalandokat. Most például Lengyelországba, Tarnowba készülünk Bem apó sírjához, aki az egyik legnagyobb hadvezér volt Erdélyben a szabadságharc idején. Aztán rengeteg találékonyság és humorérzék is kell a gyermekekhez. Minden gyerek másmilyen, mindeniket be kell tudni cserkészni és meg kell tudni, mi rejtőzik az agya mélyén. Nem mindegy, hogy abból én kincset szedek ki, vagy ellenkezést és bosszúságot. Ez nagy szórakozás! És annyi csodát rejt, hogy miként bontom meg a bennük lakó kicsi diókat! Ahhoz is kismillió találékonyság kell, hogy amit botor módon elrontottam, azt helyre tudjam hozni. Egy örökös agytorna a pedagógus élete, hogyha komolyan akarja venni a dolgát. Már pedig én száz százalékig komolyan veszem.
– Az egyre több turné mellett, mi jelenti még a sikert?
– Az, hogy itt közösség teremtődik harminc éve. Megalakult például a Hüpürcsös Néptáncegyüttes. Tíz páros hozta létre, harminc év körüli fiatalok a tagjai, jó részüknek osztályfőnöke voltam. Nos, ők nem csak táncolnak, de elhatározták, hogy mindegyik párnak legalább három gyermeke lesz. És már is van vagy húsz gyermeke a csapatnak. Ezek az apák, anyák is valaha Filisek voltak és megtapasztalták, hogy közösségi létben, baráti körben a legjobb élni, hogy milyen jó az együvé tartozás. És örömmel jelentem, hogy a Filiben száz népdalt minden gyerekem tud és még száz másmilyen éneket is, és kétszáz dallal már el lehet menni a világot megváltani! Tanóráimon saját szerkesztésű énekeskönyveket használok. Törpe daloskönyveim egyikében huszonkét pentaton népdal található. A tananyagot felrúgva kötelezővé tettem, hogy ezeket az Ázsiából való bevándorlás korszakából származó dalokat megtanulják a gyermekek. A pentaton olyan, mint a belső évgyűrű egy fatörzsben. Ez a kincs nem bankbetét, ezt nem vész el, ez egy olyan továbbélési mentőöv, amelynek a birtokában nyugodtan jöhet a világ vége is.
– Mi a fontosabb: hogy ezek a dalok megszólaljanak, és hogy ettől az emberek boldogabbak legyenek vagy hogy a tanári küldetését teljesítve zenei minőséget hozzon létre a Filivel?
...Mikor ezt az utolsó, okoskodó kérdésemet föltettem, a nyitott ablakon keresztül az utcáról tárogató szót hallottunk. Kinéztünk és egy lovaskocsit láttunk, amin fiatalok ültek. Zöld ágakat vittek a menyasszonynak egy másnapi lakodalom színhelyére és teli szívből énekeltek. Interjú alanyom feléjük mutatott, és kérdéssel válaszolt: „Hát van ennél gyönyörűbb dolog a világon?”
Pacsika Emília
Székelyhon.ro
2016. augusztus 23.
A lengyel–magyar barátságot erősítette meg a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia idén, a lengyel–magyar szolidaritás évében hagyományos nyári hangversenykörútján Kis-Lengyelországba látogatott augusztus 11. és 22. között. A csoport négy lengyel dallal is készült, ami nagy sikert aratott a turné koncertjein. A lengyel helyszínekre a szentegyházi huszárok és három honvédcsapat hagyományőrzői is a Filivel utaztak.
Összesen százharmincnyolc gyermek indult Szentegyházáról Lengyelország felé, kilenc kísérővel, szakáccsal, kuktákkal, tolmáccsal, filmessel és sofőrökkel. Lengyelországi tartózkodásuk első három napján erdélyi és magyarországi hagyományőrző huszárok kísérték őket – tudtuk meg Haáz Sándor karnagytól, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjétől. Kilenc helyszínen tíz koncertet és egy kisebb hangversenyt tartottak. A turné erejéig három nem szentegyházi fiatal is csatlakozott hozzájuk, a Nagyváradi Baranyi-Nagy Tünde, a kézdiszentkereszti Gáspár Henrietta és az alsósófalvi Fülöp Attila.
Nyíradonyban tartották meg első koncertjüket, másnap a nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban léptek fel, ez egyben a lengyel dalok főpróbája is volt. Augusztus 13-án a három autóbusszal elindultak Lengyelországba. Az első állomás Szczawnica volt, ide érkeztek az 1848/49-es szabadságharc hagyományőrző csapatai is. Délután Ószandecben díszmenetben vonultak a Szent Kinga-kolostor udvarára hangversenyt tartani. Aztán a Dunajecen tutajoztak és énekeltek a huszárokkal együtt. Szczawnicán Szalay és Esterházy szobránál koszorúztak, közben a honvédek díszlövéseket adtak le.
Tarnón a csapat felkereste Bem apó, az 1848/49-es szabadságharc hős tábornokának síremlékét, megkoszorúzta a magyar nyelvű emléktáblát, ezt szabadtéri koncert követte. Luzsnán szintén szabadtéri kiskoncertet tartottak, számtalan magyar honvédsírt szalagoztak fel a gyermekek. Innen Krakkóba utaztak, ahol bár a szabadtéri nagykoncert végét ismét elmosta az eső, a Jezsuita Templomban tartott hangverseny talán a legszebben sikerült a turné alatt – számolt be Haáz. Már a hazaúton, Felvidéken feladat várta a gyermekeket: Szepesbélán, Haáz Rezső szülővárosában a művész egy korabeli vízfestménye alapján kellett felfedezni a főtéri helyszínt. Miskolc után a Barlangfürdőn látták vendégül őket, amit templomi hangversennyel háláltak meg. A huszadikai díszhangversenyt óriási táncház, vidám utcazenélés követte. A Gyermekfilharmónia történelmi hangversenykörútját az ózdi Olvasó koncertje zárta. Szállítási költségeiket a Bethlen Gábor Alaptól nyert pályázat fedezte, de étkezésüket, szállásukat önerőből oldották meg – mondta el Haáz Sándor.
Az együttes kísérője és tolmácsa, Bíróné Hasznos Hanna javaslatára négy lengyel éneket sikerült felvenni a repertoárba: két lengyel népdalt, egy mozgalmi nótát és egy szenténeket, amely a lengyelek Fekete Madonnájához köthető – mesélte a Filharmónia karnagya. Ez utóbbi nagyon népszerű katolikus búcsús ének, amit a közönség együtt énekelt a gyermekekkel – tudtuk meg. A mozgalmi nótát (magyarul: Hajnal óráján) a lengyelek sördalként ismerik, a Kakukk Jankót és az Egri ménest magyar és lengyel szöveggel is előadta a kórus.
Tamás Krisztina lassan öt éve tagja a csoportnak, most tizenöt éves, kórustagként kezdte, majd beült a zenekarba, és fuvolázik. Elmesélte lapunknak, hogy az idei turné valóban eseménydús volt, élményekkel telve érkezett haza. Számára legkedvesebb emlékként a dunajecei tutajozás mAradt meg. „Sajnos nem sikerült újabb barátságokat kötni lengyelekkel, de volt pár alkalom, amikor angolul próbáltunk szót váltani néhány érdeklődő nézővel” – mondta. Krisztina szeret utazni, s bár hosszú volt a buszozás, a jó társaságnak köszönhetően sosem érezte unalmasnak. Szerinte a közönség nagyon lelkes volt, főleg a betanult lengyel dalok hallatán. „Velünk együtt énekeltek, de volt olyan is, hogy kedvesen kijavították az apróbb kiejtési hibákat” – mesélte Krisztina.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia idén, a lengyel–magyar szolidaritás évében hagyományos nyári hangversenykörútján Kis-Lengyelországba látogatott augusztus 11. és 22. között. A csoport négy lengyel dallal is készült, ami nagy sikert aratott a turné koncertjein. A lengyel helyszínekre a szentegyházi huszárok és három honvédcsapat hagyományőrzői is a Filivel utaztak.
Összesen százharmincnyolc gyermek indult Szentegyházáról Lengyelország felé, kilenc kísérővel, szakáccsal, kuktákkal, tolmáccsal, filmessel és sofőrökkel. Lengyelországi tartózkodásuk első három napján erdélyi és magyarországi hagyományőrző huszárok kísérték őket – tudtuk meg Haáz Sándor karnagytól, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjétől. Kilenc helyszínen tíz koncertet és egy kisebb hangversenyt tartottak. A turné erejéig három nem szentegyházi fiatal is csatlakozott hozzájuk, a Nagyváradi Baranyi-Nagy Tünde, a kézdiszentkereszti Gáspár Henrietta és az alsósófalvi Fülöp Attila.
Nyíradonyban tartották meg első koncertjüket, másnap a nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban léptek fel, ez egyben a lengyel dalok főpróbája is volt. Augusztus 13-án a három autóbusszal elindultak Lengyelországba. Az első állomás Szczawnica volt, ide érkeztek az 1848/49-es szabadságharc hagyományőrző csapatai is. Délután Ószandecben díszmenetben vonultak a Szent Kinga-kolostor udvarára hangversenyt tartani. Aztán a Dunajecen tutajoztak és énekeltek a huszárokkal együtt. Szczawnicán Szalay és Esterházy szobránál koszorúztak, közben a honvédek díszlövéseket adtak le.
Tarnón a csapat felkereste Bem apó, az 1848/49-es szabadságharc hős tábornokának síremlékét, megkoszorúzta a magyar nyelvű emléktáblát, ezt szabadtéri koncert követte. Luzsnán szintén szabadtéri kiskoncertet tartottak, számtalan magyar honvédsírt szalagoztak fel a gyermekek. Innen Krakkóba utaztak, ahol bár a szabadtéri nagykoncert végét ismét elmosta az eső, a Jezsuita Templomban tartott hangverseny talán a legszebben sikerült a turné alatt – számolt be Haáz. Már a hazaúton, Felvidéken feladat várta a gyermekeket: Szepesbélán, Haáz Rezső szülővárosában a művész egy korabeli vízfestménye alapján kellett felfedezni a főtéri helyszínt. Miskolc után a Barlangfürdőn látták vendégül őket, amit templomi hangversennyel háláltak meg. A huszadikai díszhangversenyt óriási táncház, vidám utcazenélés követte. A Gyermekfilharmónia történelmi hangversenykörútját az ózdi Olvasó koncertje zárta. Szállítási költségeiket a Bethlen Gábor Alaptól nyert pályázat fedezte, de étkezésüket, szállásukat önerőből oldották meg – mondta el Haáz Sándor.
Az együttes kísérője és tolmácsa, Bíróné Hasznos Hanna javaslatára négy lengyel éneket sikerült felvenni a repertoárba: két lengyel népdalt, egy mozgalmi nótát és egy szenténeket, amely a lengyelek Fekete Madonnájához köthető – mesélte a Filharmónia karnagya. Ez utóbbi nagyon népszerű katolikus búcsús ének, amit a közönség együtt énekelt a gyermekekkel – tudtuk meg. A mozgalmi nótát (magyarul: Hajnal óráján) a lengyelek sördalként ismerik, a Kakukk Jankót és az Egri ménest magyar és lengyel szöveggel is előadta a kórus.
Tamás Krisztina lassan öt éve tagja a csoportnak, most tizenöt éves, kórustagként kezdte, majd beült a zenekarba, és fuvolázik. Elmesélte lapunknak, hogy az idei turné valóban eseménydús volt, élményekkel telve érkezett haza. Számára legkedvesebb emlékként a dunajecei tutajozás mAradt meg. „Sajnos nem sikerült újabb barátságokat kötni lengyelekkel, de volt pár alkalom, amikor angolul próbáltunk szót váltani néhány érdeklődő nézővel” – mondta. Krisztina szeret utazni, s bár hosszú volt a buszozás, a jó társaságnak köszönhetően sosem érezte unalmasnak. Szerinte a közönség nagyon lelkes volt, főleg a betanult lengyel dalok hallatán. „Velünk együtt énekeltek, de volt olyan is, hogy kedvesen kijavították az apróbb kiejtési hibákat” – mesélte Krisztina.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. szeptember 22.
Nem panaszkodik a kopjafafaragó, csak szóvá teszi azt, ami nyomja
Az ő kopjafái jelölik nagy személyiségek sírját, történelmi eseményeknek állított örök emléket. székely kapuk is az ő keze nyomát viselik, mégis kevesen tartják számon a gyergyószentmiklósi Orbán Bélát.
Már csak nyaralni jár haza Orbán Béla. Az év nagyrészét Magyarországon tölti, gyergyószentmiklósi lakását viszont fenntartja. Többször jelezte, hangot adna fájdalmának, minap sikerült alkalmat teremteni a találkozásra. Sok-sok fényképpel érkezett, amelyeken alkotásai láthatók.
Előkerül a Tarisznyás Márton sírhantja fölé készített kopjafa fényképe. A nyolcvanas évek elején faragta azt, hogy az 1980-ban elhunyt múzeumigazgató sírját jelölje. Amióta a család márvánnyal fedte a sírhelyet, e kopjafa a múzeum udvarán található, restaurálva. Fényképen van a Kiss Antal emlékét őrző alkotás is, korábban minden március 15-én megkoszorúzták. Kétágú kopjafa, mely korábban a gyergyószentmiklósi művelődési ház melletti parkban nagy becsben volt, most – mondja neheztelve – el van dugva egy fa alá. Mutatja az enyedi pap megrendelésére Karancsi Sándorral közösen készült faragott tévéasztalt, a szintén odaszánt címereket, majd újabb képsorok következnek, a gyergyószentmiklósi református templomba faragott szószék, az úrasztala, Erdély- és Gyergyó-címer. Budapesten is van székely kapuja, lányának portája előtt áll – igazolja egy fotográfia.
Orbán Béla Kós Károly-díjas is. A Hét vezérért kapta, mely 3,5 méteres kopjafákból áll a Fradi-pályán, a centenárium alkalmával avatták. „Hét van felállítva, de nyolcat faragtunk társammal, az utolsó nem tudjuk, hová lett, ki sem fizették a munkadíját” – mondja az idős fafaragó, és hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmAradt a javadalmazás.
„Összesen tíz kopjafát faragtam ingyen, csak a fa árát kaptam” – jelenti ki Orbán Béla, és egy papírlapon mutatja is a felsorolást: ugye, a Hét vezér-együttes nyolcadik kopjafája, a Kiskunmajsára faragott ötméteres, a kultúrháznál lévő kettős alkotás, két kopjafa a Gac-oldalban... De ez csak a kopjafák sora, hozzájuk társul a Gac-oldali tölgyfatábla, a városbejárathoz tervezett makett, amely talán ajándék lett valamelyik testvértelepülésnek. A Mária-szobrot keretező székely kapuért a megegyezett összegnek csak felét kapta, szűkös volt akkor az eklézsia. „Tehát összesen több mint tízezer lej értékben faragtam a városnak. Most pedig beadtam egy kérést, hogy a téli hónapokban, amikor amúgy is Pesten vagyok, csökkentsék le a lakásom fűtésköltségét, és azt mondják, nem lehet. Ennyit nem érdemeltem meg. Ezt akartam elmondani, ez nyom” – mondja a 84 éves ember.
Orbán Béla Kibéden született 1932-ben, Székelykeresztúron, a tanítóképzőben tanulta a fafaragást. Haáz Sándor, a Filharmónia vezetőjének édesapja volt az osztályfőnöke, rajz- és kézimunkatanára. Később is tartotta vele a kapcsolatot, a népviseletes kötetéhez Orbán Béla adta a kibédi szőttest. A hadseregben műszaki főiskolát végzett, ami egyenértékű a géptervező üzemmérnöki végzettséggel. Egy évig volt tiszt, de nem szerette a hadsereget, Sófalvára ment tanárnak, majd volt szovátai kultúrház-igazgató, dolgozott Csíkszeredában. Mint mondja, nevéhez fűződne a Hargita együttes megalakulása, ha erről is meg nem feledkeztek volna.
Miután Gyergyószentmiklósra kihelyezték, kezdett faragni. Első alkotása a szövödénél megrendelt élmunkástábla volt. Bár sokakat bevezetett a vésőforgatás tudományába, olyan tanítványa nincs, akire ráhagyná tudását. De azért üzen az ifjabb fafaragóknak: „a kopjafa motívumrendszerét lehet túlokoskodni, de csak kevés szabály van: a férfiak kopjafáját zárt, a nőkét nyitott motívummal kell befejezni, a köztes motívumok közé pedig megszakítás kell. Egyéb törvény nincs, Haáz Sanyi bácsi is megmondta, a többi csak belemagyarázás. Mert honnan ered a kopjafa? A kopjás meghalt, és fejfaként sírjára szúrták kopjáját. Aztán stilizálták, faragták, így lett a kopjafa.” Üzeni azt is, hogy csak tölgyfát használjanak, öleset, a közepét ki kell vágni, abból nem szabad faragni. Ha külsőbb rétegekből lesz az alapanyag, nem reped majd annyira.
Orbán Béla tavalyig faragott itthon. Ma már csak a lánya pesti műhelyében veszi kézbe a szerszámokat, kisebb alkotásokat, képrámákat, gyertyatartót, falilámpát, kazettát készít csak. Azt mondja, betelt az idő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
Az ő kopjafái jelölik nagy személyiségek sírját, történelmi eseményeknek állított örök emléket. székely kapuk is az ő keze nyomát viselik, mégis kevesen tartják számon a gyergyószentmiklósi Orbán Bélát.
Már csak nyaralni jár haza Orbán Béla. Az év nagyrészét Magyarországon tölti, gyergyószentmiklósi lakását viszont fenntartja. Többször jelezte, hangot adna fájdalmának, minap sikerült alkalmat teremteni a találkozásra. Sok-sok fényképpel érkezett, amelyeken alkotásai láthatók.
Előkerül a Tarisznyás Márton sírhantja fölé készített kopjafa fényképe. A nyolcvanas évek elején faragta azt, hogy az 1980-ban elhunyt múzeumigazgató sírját jelölje. Amióta a család márvánnyal fedte a sírhelyet, e kopjafa a múzeum udvarán található, restaurálva. Fényképen van a Kiss Antal emlékét őrző alkotás is, korábban minden március 15-én megkoszorúzták. Kétágú kopjafa, mely korábban a gyergyószentmiklósi művelődési ház melletti parkban nagy becsben volt, most – mondja neheztelve – el van dugva egy fa alá. Mutatja az enyedi pap megrendelésére Karancsi Sándorral közösen készült faragott tévéasztalt, a szintén odaszánt címereket, majd újabb képsorok következnek, a gyergyószentmiklósi református templomba faragott szószék, az úrasztala, Erdély- és Gyergyó-címer. Budapesten is van székely kapuja, lányának portája előtt áll – igazolja egy fotográfia.
Orbán Béla Kós Károly-díjas is. A Hét vezérért kapta, mely 3,5 méteres kopjafákból áll a Fradi-pályán, a centenárium alkalmával avatták. „Hét van felállítva, de nyolcat faragtunk társammal, az utolsó nem tudjuk, hová lett, ki sem fizették a munkadíját” – mondja az idős fafaragó, és hozzáteszi, nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor elmAradt a javadalmazás.
„Összesen tíz kopjafát faragtam ingyen, csak a fa árát kaptam” – jelenti ki Orbán Béla, és egy papírlapon mutatja is a felsorolást: ugye, a Hét vezér-együttes nyolcadik kopjafája, a Kiskunmajsára faragott ötméteres, a kultúrháznál lévő kettős alkotás, két kopjafa a Gac-oldalban... De ez csak a kopjafák sora, hozzájuk társul a Gac-oldali tölgyfatábla, a városbejárathoz tervezett makett, amely talán ajándék lett valamelyik testvértelepülésnek. A Mária-szobrot keretező székely kapuért a megegyezett összegnek csak felét kapta, szűkös volt akkor az eklézsia. „Tehát összesen több mint tízezer lej értékben faragtam a városnak. Most pedig beadtam egy kérést, hogy a téli hónapokban, amikor amúgy is Pesten vagyok, csökkentsék le a lakásom fűtésköltségét, és azt mondják, nem lehet. Ennyit nem érdemeltem meg. Ezt akartam elmondani, ez nyom” – mondja a 84 éves ember.
Orbán Béla Kibéden született 1932-ben, Székelykeresztúron, a tanítóképzőben tanulta a fafaragást. Haáz Sándor, a Filharmónia vezetőjének édesapja volt az osztályfőnöke, rajz- és kézimunkatanára. Később is tartotta vele a kapcsolatot, a népviseletes kötetéhez Orbán Béla adta a kibédi szőttest. A hadseregben műszaki főiskolát végzett, ami egyenértékű a géptervező üzemmérnöki végzettséggel. Egy évig volt tiszt, de nem szerette a hadsereget, Sófalvára ment tanárnak, majd volt szovátai kultúrház-igazgató, dolgozott Csíkszeredában. Mint mondja, nevéhez fűződne a Hargita együttes megalakulása, ha erről is meg nem feledkeztek volna.
Miután Gyergyószentmiklósra kihelyezték, kezdett faragni. Első alkotása a szövödénél megrendelt élmunkástábla volt. Bár sokakat bevezetett a vésőforgatás tudományába, olyan tanítványa nincs, akire ráhagyná tudását. De azért üzen az ifjabb fafaragóknak: „a kopjafa motívumrendszerét lehet túlokoskodni, de csak kevés szabály van: a férfiak kopjafáját zárt, a nőkét nyitott motívummal kell befejezni, a köztes motívumok közé pedig megszakítás kell. Egyéb törvény nincs, Haáz Sanyi bácsi is megmondta, a többi csak belemagyarázás. Mert honnan ered a kopjafa? A kopjás meghalt, és fejfaként sírjára szúrták kopjáját. Aztán stilizálták, faragták, így lett a kopjafa.” Üzeni azt is, hogy csak tölgyfát használjanak, öleset, a közepét ki kell vágni, abból nem szabad faragni. Ha külsőbb rétegekből lesz az alapanyag, nem reped majd annyira.
Orbán Béla tavalyig faragott itthon. Ma már csak a lánya pesti műhelyében veszi kézbe a szerszámokat, kisebb alkotásokat, képrámákat, gyertyatartót, falilámpát, kazettát készít csak. Azt mondja, betelt az idő.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro
2017. január 9.
Izsák Balázs: Az erőszakmentes székely ellenállásra emlékezzünk a madéfalvi vérengzés évfordulóján
Izsák Balázs szerint a madéfalvi vérengzés évfordulója arra teremt lehetőséget, hogy a Habsburg Birodalommal szembeni erőszakmentes székely ellenállásra emlékezzünk.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az SZNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)marosvásárhelyi kultúrpalotában szervezett megemlékezésén mondott beszédet szombaton este, a madéfalvi vérengzés 253. évfordulóján. Beszédében visszásnak tartotta, hogy az 1762-'63-as székely szabadságharcból csupán az ezt lezáró 1764-es madéfalvi vérengzésről szokás megemlékezni. Szerinte ez olyan, mintha az 1848-'49-es forradalmat és szabadságharcot a világosi fegyverletétel évfordulóján idéznénk.
Izsák Balázs úgy vélte: a madéfalvi vérengzést megelőző székely ellenállás azért merült méltatlanul feledésbe, mert fegyvertelen volt. Mária Terézia rendelkezései ugyanis - amelyekkel szemben a jogaikat védő székely férfiak tiltakoztak - éppen a székelyek hadra fogására vonatkoztak. Az SZNT elnöke szerint az erőszakmentes ellenállás az indiai Mahatma Gandhi, majd az amerikai Martin Luther King révén csak a 20. században szerzett létjogosultságot.
"Mi, a ma élő utódok elmulasztottuk elmesélni a világnak, hogy másfél évszázaddal Gandhi előtt, két évszázaddal Martin Luther King előtt a székelyek már tömegesen éltek az erőszakmentes ellenállás eszközével" - jelentette ki Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke a rendezvényen adta át az SZNT által odaítélt Gábor Áron-díjat a szentegyházi gyermekfilharmóniának, és vezetőjének, Haáz Sándor karnagynak, akik - mint fogalmazott - "a székelység jó hírét viszik szerte a nagyvilágban". A rendezvény a gyermekfilharmónia koncertjével zárult.
A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban a megrohamozták Madéfalvát, és több száz ember lemészárolásával megtörték a székelyek Mária Terézia rendelkezéseivel szembeni ellenállását. A császárnő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. Az új szabályok előírták, hogy a székelyeknek idegenben is kell szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt, és azt is, hogy nem illetik meg őket azok a szabadságjogok, amelyeket korábban a katonai szolgálat fejében élveztek. Madéfalván mintegy 2500-an gyűltek össze, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának, amikor az ellenállást megtörő váratlan támadás történt.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)
Izsák Balázs szerint a madéfalvi vérengzés évfordulója arra teremt lehetőséget, hogy a Habsburg Birodalommal szembeni erőszakmentes székely ellenállásra emlékezzünk.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke az SZNT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)marosvásárhelyi kultúrpalotában szervezett megemlékezésén mondott beszédet szombaton este, a madéfalvi vérengzés 253. évfordulóján. Beszédében visszásnak tartotta, hogy az 1762-'63-as székely szabadságharcból csupán az ezt lezáró 1764-es madéfalvi vérengzésről szokás megemlékezni. Szerinte ez olyan, mintha az 1848-'49-es forradalmat és szabadságharcot a világosi fegyverletétel évfordulóján idéznénk.
Izsák Balázs úgy vélte: a madéfalvi vérengzést megelőző székely ellenállás azért merült méltatlanul feledésbe, mert fegyvertelen volt. Mária Terézia rendelkezései ugyanis - amelyekkel szemben a jogaikat védő székely férfiak tiltakoztak - éppen a székelyek hadra fogására vonatkoztak. Az SZNT elnöke szerint az erőszakmentes ellenállás az indiai Mahatma Gandhi, majd az amerikai Martin Luther King révén csak a 20. században szerzett létjogosultságot.
"Mi, a ma élő utódok elmulasztottuk elmesélni a világnak, hogy másfél évszázaddal Gandhi előtt, két évszázaddal Martin Luther King előtt a székelyek már tömegesen éltek az erőszakmentes ellenállás eszközével" - jelentette ki Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke a rendezvényen adta át az SZNT által odaítélt Gábor Áron-díjat a szentegyházi gyermekfilharmóniának, és vezetőjének, Haáz Sándor karnagynak, akik - mint fogalmazott - "a székelység jó hírét viszik szerte a nagyvilágban". A rendezvény a gyermekfilharmónia koncertjével zárult.
A császári csapatok 1764. január 7-én hajnalban a megrohamozták Madéfalvát, és több száz ember lemészárolásával megtörték a székelyek Mária Terézia rendelkezéseivel szembeni ellenállását. A császárnő 1760-ban elrendelte a székely határőrség újbóli felállítását. Az új szabályok előírták, hogy a székelyeknek idegenben is kell szolgálniuk német nyelvű vezénylet alatt, és azt is, hogy nem illetik meg őket azok a szabadságjogok, amelyeket korábban a katonai szolgálat fejében élveztek. Madéfalván mintegy 2500-an gyűltek össze, és tiltakozó petíciót fogalmaztak Mária Teréziának, amikor az ellenállást megtörő váratlan támadás történt.
MTI
Szabadság (Kolozsvár)
2017. január 30.
Kikristályosodtak a tervek
Interjú Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) nemcsak a megyeszékhely és Székelyföld, hanem a tágabb értelemben vett Erdély egyik büszkesége is, így működése széles érdeklődésnek örvend. Éppen ezért vezetőjét, Vargha Mihály szobrászművészt az intézmény működéséről, 2016-os megvalósításairól, a megkezdett, de még be nem fejezett tervekről és az idei év fontosabb célkitűzéseiről faggattuk. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ötletekben nem szűkölködnek, illetve kikristályosodott elképzeléseik vannak a jövőre nézve.
– Igazgató úr, mit tart az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének?
– Inkább többes számot használok, mert több sikeres rendezvényünk is volt. Közéjük sorolom például Somogyi Győző, budapesti Kossuth-díjas festő, grafikus, kiváló művész Száz magyar lovas című tárlatát, melynek megnyitását március idusára időzítettük.
Emelkedett hangulatához az időpont, a művész lóháton, huszárviseletben és huszárkíséretben való megjelenése, valamint a Haáz Sándor vezette szentegyházi huszárdalárda fellépése egyaránt hozzájárult. Ugyancsak rendhagyónak mondható a Fogarason élő, 83 esztendős Szőcs-Fülöp Károly 60 év munkájával létrehozott magángyűjteményéből ízelítőt nyújtó tárlat. Ennek egyediségét az általa megmentett bükszádi, illetve porumbáki üvegek, erdélyi kerámiák, szász hímzések és viseletek bemutatásán kívül a gyűjtő személye biztosította.
Ő ugyanis kéményseprőként járván a vidéket, hordta össze, méghozzá olvasással megalapozott szakértelemmel e felbecsülhetetlen értékű kincset. Emlékezetes marad továbbá a múzeum örökös munkatársa, Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész 70. születésnapjára rendezett tárlat is, melyen az inkább festőként ismert mester szobrainak egy részét is be tudtuk mutatni. Ezek a múzeumkertben a mai napig megtekinthetők.
A tavalyi évet a Kallós Zoltánt bemutató kiállítással zártuk, ezzel Erdélyben elsőként tisztelegvén a 90. születésnapját ünneplő néprajzkutató és gyűjtő személyisége és életműve előtt. Nagy öröm számunkra, és egyben büszkeséggel tölt el, hogy 2016 folyamán két hiánypótló könyvet is meg tudtunk jelentetni.
z egyikük Kós Károly és Sepsiszentgyörgy cím alatt jelent meg Anthony Gall szerkesztésében, a másik pedig Balassa M. Iván A székelykapu című kötete. Az utóbbi a típusok felsorolásán túlmenően tudományosan is elemzi ezeket. Ide kapcsolódó jó hír, hogy ez év márciusában tudományos értekezletet is szervezünk ebben a témában, a szerző jelenlétében.
– Maradtak befejezetlen terveik?
– Igen. Ezek közül pedig a legfontosabb és legfájóbb a Gyárfás Jenő Képtár több éve vajúdó felújítása.
– Mi ennek az oka?
– Elsősorban a nem megfelelő közbeszerzési törvény, mely az olcsó kivitelezést tekinti egy munkálat odaítélése legfontosabb szempontjának. Ráadásul a felújításhoz szükséges pénz kezelése a művelődési minisztérium hatáskörébe tartozott, így eddig beleszólásunk sem volt a minőség ellenőrzésébe, ami az említett okból szintén sok kívánnivalót hagy maga után. Éppen ezért a befejezés és a minőség biztosítása érdekében a megyei tanács a saját költségvetéséből próbálja ezt megoldani, ehhez viszont állapotfelmérés szükséges, melyet megrendeltek.
– Melyek az idei esztendő legfontosabb célkitűzései?
– Ezek egyike az immár lassan 105 esztendős, Kós Károly által tervezett épületegyüttes teljes felújítása és a kor követelményeihez való igazítása. Az ehhez szükséges több mint 4 millió euró biztosítása érdekében az intézményünket fenntartó megyei tanács nyújtott be egy minden szempontból megalapozott és indokolt, európai uniós pályázatot. Ebbe azonban sajnos a működéshez és tudományos tevékenységhez szükséges műszaki hátteret biztosító felszerelés ellenértéke nem fért bele, így erre külön kell majd pályázni.
– Milyen terveik vannak a megyei tanács által 2011-ben megvásárolt, de még mindig üresen és kihasználatlanul álló területtel kapcsolatban?
– Az előbb említett pályázatot úgy állították össze, hogy jóváhagyása esetén bizonyos tevékenységeket, köztük az adminisztrációt a mellettünk lévő telken létrehozandó irodákba tudjuk áttelepíteni. Az így felszabaduló régi épületegyüttest teljes mértékben a látogatók rendelkezésére bocsátanánk, például múzeumpedagógiai tevékenységre, illetve Kós Károly-mellékszobákat is lehetne berendezni. A most kihasználatlan területen ugyanakkor egy műtárgyvédelmi központot és saját vagy rólunk szóló kiadványokat és ajándékokat árusító részleget is létrehoznánk, hiszen erre fokozott igény mutatkozik. Mindennek eléréséhez viszont bukaresti kérésre az övezeti rendezési tervet ki kell terjeszteni. Ennek elkészítése folyamatban van.
– Ezen a területen az Erdélyi Művészeti Központ felépítése is szándékukban állt. Erről miért mondtak le?
– Mert rájöttünk, hogy a polgármesteri hivatal keretében hatékonyabban működhet, mint az SZNM részlegeként, így a város biztosított számára e célnak megfelelő székhelyet a volt posta épületében.
– Egy múzeum működéséhez óhatatlanul hozzátartoznak a régészeti feltárások. Önök végeznek-e ilyen tevékenységet?
– Természetesen. Ásatásokat két esetben végzünk. Külső megrendelő kérésére, amint ez például az uzoni Béldi–Mikes-kastély felújításakor történt, vagy saját kezdeményezésre. Az általunk Málnásfürdőn újrakezdett munkálatok ebbe a kategóriába tartoznak.
– Ez utóbbi helyen minek a feltárása van folyamatban?
– Egy bronzkori településé.
– Jelenleg a múzeum hány régésszel rendelkezik?
– Kettővel, név szerint Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József végzi ezt a munkát, de még három kellene, hiszen az állagmegőrzésnél, kiállítások létrehozatalánál, valamint pályázatok megírásánál is szükség van a szaktudásukra. A foghíjas régészlétszám miatt ugyanis jelenleg Málnásfürdőn is évente csak 1 hónapot tudunk dolgozni.
– Honnan biztosítják a kutatások anyagi forrásait?
– A felújítást megelőző kötelező feltárás költségeit a megrendelő fizeti, a Málnásfürdőhöz hasonló esetekben viszont ezeket mi álljuk.
A továbbiakban az intézményvezető a sorra kerülő rendezvények hosszú lajstromát és ezek időpontját ismertette, melyekről majd olvasóinknak idejében hírt fogunk adni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
Interjú Vargha Mihállyal, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójával
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum (SZNM) nemcsak a megyeszékhely és Székelyföld, hanem a tágabb értelemben vett Erdély egyik büszkesége is, így működése széles érdeklődésnek örvend. Éppen ezért vezetőjét, Vargha Mihály szobrászművészt az intézmény működéséről, 2016-os megvalósításairól, a megkezdett, de még be nem fejezett tervekről és az idei év fontosabb célkitűzéseiről faggattuk. Beszélgetésünk során kiderült, hogy ötletekben nem szűkölködnek, illetve kikristályosodott elképzeléseik vannak a jövőre nézve.
– Igazgató úr, mit tart az elmúlt esztendő legnagyobb sikerének?
– Inkább többes számot használok, mert több sikeres rendezvényünk is volt. Közéjük sorolom például Somogyi Győző, budapesti Kossuth-díjas festő, grafikus, kiváló művész Száz magyar lovas című tárlatát, melynek megnyitását március idusára időzítettük.
Emelkedett hangulatához az időpont, a művész lóháton, huszárviseletben és huszárkíséretben való megjelenése, valamint a Haáz Sándor vezette szentegyházi huszárdalárda fellépése egyaránt hozzájárult. Ugyancsak rendhagyónak mondható a Fogarason élő, 83 esztendős Szőcs-Fülöp Károly 60 év munkájával létrehozott magángyűjteményéből ízelítőt nyújtó tárlat. Ennek egyediségét az általa megmentett bükszádi, illetve porumbáki üvegek, erdélyi kerámiák, szász hímzések és viseletek bemutatásán kívül a gyűjtő személye biztosította.
Ő ugyanis kéményseprőként járván a vidéket, hordta össze, méghozzá olvasással megalapozott szakértelemmel e felbecsülhetetlen értékű kincset. Emlékezetes marad továbbá a múzeum örökös munkatársa, Vinczeffy László Munkácsy-díjas képzőművész 70. születésnapjára rendezett tárlat is, melyen az inkább festőként ismert mester szobrainak egy részét is be tudtuk mutatni. Ezek a múzeumkertben a mai napig megtekinthetők.
A tavalyi évet a Kallós Zoltánt bemutató kiállítással zártuk, ezzel Erdélyben elsőként tisztelegvén a 90. születésnapját ünneplő néprajzkutató és gyűjtő személyisége és életműve előtt. Nagy öröm számunkra, és egyben büszkeséggel tölt el, hogy 2016 folyamán két hiánypótló könyvet is meg tudtunk jelentetni.
z egyikük Kós Károly és Sepsiszentgyörgy cím alatt jelent meg Anthony Gall szerkesztésében, a másik pedig Balassa M. Iván A székelykapu című kötete. Az utóbbi a típusok felsorolásán túlmenően tudományosan is elemzi ezeket. Ide kapcsolódó jó hír, hogy ez év márciusában tudományos értekezletet is szervezünk ebben a témában, a szerző jelenlétében.
– Maradtak befejezetlen terveik?
– Igen. Ezek közül pedig a legfontosabb és legfájóbb a Gyárfás Jenő Képtár több éve vajúdó felújítása.
– Mi ennek az oka?
– Elsősorban a nem megfelelő közbeszerzési törvény, mely az olcsó kivitelezést tekinti egy munkálat odaítélése legfontosabb szempontjának. Ráadásul a felújításhoz szükséges pénz kezelése a művelődési minisztérium hatáskörébe tartozott, így eddig beleszólásunk sem volt a minőség ellenőrzésébe, ami az említett okból szintén sok kívánnivalót hagy maga után. Éppen ezért a befejezés és a minőség biztosítása érdekében a megyei tanács a saját költségvetéséből próbálja ezt megoldani, ehhez viszont állapotfelmérés szükséges, melyet megrendeltek.
– Melyek az idei esztendő legfontosabb célkitűzései?
– Ezek egyike az immár lassan 105 esztendős, Kós Károly által tervezett épületegyüttes teljes felújítása és a kor követelményeihez való igazítása. Az ehhez szükséges több mint 4 millió euró biztosítása érdekében az intézményünket fenntartó megyei tanács nyújtott be egy minden szempontból megalapozott és indokolt, európai uniós pályázatot. Ebbe azonban sajnos a működéshez és tudományos tevékenységhez szükséges műszaki hátteret biztosító felszerelés ellenértéke nem fért bele, így erre külön kell majd pályázni.
– Milyen terveik vannak a megyei tanács által 2011-ben megvásárolt, de még mindig üresen és kihasználatlanul álló területtel kapcsolatban?
– Az előbb említett pályázatot úgy állították össze, hogy jóváhagyása esetén bizonyos tevékenységeket, köztük az adminisztrációt a mellettünk lévő telken létrehozandó irodákba tudjuk áttelepíteni. Az így felszabaduló régi épületegyüttest teljes mértékben a látogatók rendelkezésére bocsátanánk, például múzeumpedagógiai tevékenységre, illetve Kós Károly-mellékszobákat is lehetne berendezni. A most kihasználatlan területen ugyanakkor egy műtárgyvédelmi központot és saját vagy rólunk szóló kiadványokat és ajándékokat árusító részleget is létrehoznánk, hiszen erre fokozott igény mutatkozik. Mindennek eléréséhez viszont bukaresti kérésre az övezeti rendezési tervet ki kell terjeszteni. Ennek elkészítése folyamatban van.
– Ezen a területen az Erdélyi Művészeti Központ felépítése is szándékukban állt. Erről miért mondtak le?
– Mert rájöttünk, hogy a polgármesteri hivatal keretében hatékonyabban működhet, mint az SZNM részlegeként, így a város biztosított számára e célnak megfelelő székhelyet a volt posta épületében.
– Egy múzeum működéséhez óhatatlanul hozzátartoznak a régészeti feltárások. Önök végeznek-e ilyen tevékenységet?
– Természetesen. Ásatásokat két esetben végzünk. Külső megrendelő kérésére, amint ez például az uzoni Béldi–Mikes-kastély felújításakor történt, vagy saját kezdeményezésre. Az általunk Málnásfürdőn újrakezdett munkálatok ebbe a kategóriába tartoznak.
– Ez utóbbi helyen minek a feltárása van folyamatban?
– Egy bronzkori településé.
– Jelenleg a múzeum hány régésszel rendelkezik?
– Kettővel, név szerint Lokodi Alpár Imre és Sztáncsuj Sándor József végzi ezt a munkát, de még három kellene, hiszen az állagmegőrzésnél, kiállítások létrehozatalánál, valamint pályázatok megírásánál is szükség van a szaktudásukra. A foghíjas régészlétszám miatt ugyanis jelenleg Málnásfürdőn is évente csak 1 hónapot tudunk dolgozni.
– Honnan biztosítják a kutatások anyagi forrásait?
– A felújítást megelőző kötelező feltárás költségeit a megrendelő fizeti, a Málnásfürdőhöz hasonló esetekben viszont ezeket mi álljuk.
A továbbiakban az intézményvezető a sorra kerülő rendezvények hosszú lajstromát és ezek időpontját ismertette, melyekről majd olvasóinknak idejében hírt fogunk adni.
Bedő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. március 6.
Hagyományos családmodell a színpadon
Hagyományos értékeket képviseltek a Homoród menti családos népdalvetélkedőn résztvevők, akik településük viseletében régi, eredeti dalokat énekeltek. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett eseménynek a Hargita megyei Szentegyháza adott otthont a hétvégén.
Közös balladaénekléssel kezdődött szombaton a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Homoród menti családos népdalvetélkedő. A versenyen a négy nemzedéket képviselő csoportok régi, településükre jellemző, eredeti népdalokat mutattak be, a bírák figyelembe vették a hiteles családi összképet – férj, feleség, gyerekek (minden korosztályból) –, illetve a népviseletet is. A megmérettetés fő célja, hogy a generációk hallják egymást énekelni, de az is lényeges, hogy a közösségek megtanulják különválasztani a nótát a népdaltól.
„A népdalvetélkedők hosszú ideje az iskolákba szorulnak, kizárólag gyerekek vesznek részt rajtuk. Ez a verseny azonban egészen másról szól, lehetőséget ad arra, hogy a Homoród menti népdalokat közösen felelevenítsük”– részletezte Haáz Sándor szervező, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője. Hozzátette, a vetélkedő sajátossága, hogy generációkat „összekeverve” mutatkozzanak be a települések – ennek így olyan jellege lesz a színpadon, mint amilyen a családi tűzhelyé volt száz évvel ezelőtt.
A szervezők ezt a korszakot szeretnék feléleszteni a színpadon. Nyolc Homoród menti falu – Szentkeresztbánya, Homoródremete, Kápolnásfalu, Lövéte, Homoródalmás, Szentegyházasfalu, Homoródszentmárton, illetve Homoródszentpál – valamint három más vidék –, Békéscsaba, Pusztina és Madéfalva – csoportjai szálltak versenybe. A fellépés sorrendjét sorshúzás döntötte el, egy produkció legtöbb félórás lehetett. A legfiatalabb résztvevő másfél éves, a legidősebb a kilencvenhárom éves kápolnási Lőrincz Gábor volt.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is négy korcsoportban versenyeztek, így a 7–12, a 12–20, a 20–60 és a 60–100 év közöttiek mutathatták meg tudásukat a szakmai zsűrinek, amelyet Szalay Zoltán néprajzkutató, Györfi Erzsébet népdalénekes és Török Viola rendező alkotott. Minden versenyző egy általa választott és egy, a bírák által kért éneket adott elő. „Tavaly tizenketten jöttünk el, most pedig huszonhatan, ami nem kis dolog, figyelembe véve, hogy egyre nehezebb összegyűjteni a résztvevőket: mindenki elfoglalt, nehéz megfelelő időpontot találni a próbákhoz” – mesélte Sorbán Enikő népdalénekes, az almási csoport irányítója.
Dósa Ildikó
Krónika (Kolozsvár)
Hagyományos értékeket képviseltek a Homoród menti családos népdalvetélkedőn résztvevők, akik településük viseletében régi, eredeti dalokat énekeltek. A tizenkilencedik alkalommal megrendezett eseménynek a Hargita megyei Szentegyháza adott otthont a hétvégén.
Közös balladaénekléssel kezdődött szombaton a szentegyházi Gábor Áron Művelődési Házban a tizenkilencedik alkalommal megrendezett Homoród menti családos népdalvetélkedő. A versenyen a négy nemzedéket képviselő csoportok régi, településükre jellemző, eredeti népdalokat mutattak be, a bírák figyelembe vették a hiteles családi összképet – férj, feleség, gyerekek (minden korosztályból) –, illetve a népviseletet is. A megmérettetés fő célja, hogy a generációk hallják egymást énekelni, de az is lényeges, hogy a közösségek megtanulják különválasztani a nótát a népdaltól.
„A népdalvetélkedők hosszú ideje az iskolákba szorulnak, kizárólag gyerekek vesznek részt rajtuk. Ez a verseny azonban egészen másról szól, lehetőséget ad arra, hogy a Homoród menti népdalokat közösen felelevenítsük”– részletezte Haáz Sándor szervező, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetője. Hozzátette, a vetélkedő sajátossága, hogy generációkat „összekeverve” mutatkozzanak be a települések – ennek így olyan jellege lesz a színpadon, mint amilyen a családi tűzhelyé volt száz évvel ezelőtt.
A szervezők ezt a korszakot szeretnék feléleszteni a színpadon. Nyolc Homoród menti falu – Szentkeresztbánya, Homoródremete, Kápolnásfalu, Lövéte, Homoródalmás, Szentegyházasfalu, Homoródszentmárton, illetve Homoródszentpál – valamint három más vidék –, Békéscsaba, Pusztina és Madéfalva – csoportjai szálltak versenybe. A fellépés sorrendjét sorshúzás döntötte el, egy produkció legtöbb félórás lehetett. A legfiatalabb résztvevő másfél éves, a legidősebb a kilencvenhárom éves kápolnási Lőrincz Gábor volt.
A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is négy korcsoportban versenyeztek, így a 7–12, a 12–20, a 20–60 és a 60–100 év közöttiek mutathatták meg tudásukat a szakmai zsűrinek, amelyet Szalay Zoltán néprajzkutató, Györfi Erzsébet népdalénekes és Török Viola rendező alkotott. Minden versenyző egy általa választott és egy, a bírák által kért éneket adott elő. „Tavaly tizenketten jöttünk el, most pedig huszonhatan, ami nem kis dolog, figyelembe véve, hogy egyre nehezebb összegyűjteni a résztvevőket: mindenki elfoglalt, nehéz megfelelő időpontot találni a próbákhoz” – mesélte Sorbán Enikő népdalénekes, az almási csoport irányítója.
Dósa Ildikó
Krónika (Kolozsvár)