Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyurcsány Ferenc
1337 tétel
2005. január 22.
Okos Márton a csúsztatások miatt hozzászólt Tibori Szabó Zoltán cikkéhez /Nagy hallgatások, Szabadság, jan. 20./. Az MVSZ jövedelmei az „ajándékba adott hatalmas ingatlanok bérleti díjából származnak”. A „magyarországi választóknak erről többek között Balatonőszödi meg az Oktatási Minisztérium ügye jut eszébe, ahol bizonyos Gyurcsány Ferenchez közeli cégekhez vándorolnak a „garasok”„. Az MVSZ tulajdonában Budapesten két ingatlan van. A Semmelweis utcai Magyarok Háza számtalan civil szervezetnek ad otthont, és működteti a főváros egyik leglátogatottabb kulturális intézményét. Ez a ház önfenntartó, de az MVSZ-nek belőle haszna nem származik. Az MVSZ másik székházát bérlik. Az ebből származó bevétel nem volt elegendő ahhoz, hogy az MVSZ megvont költségvetési támogatása nyomán keletkezett sok tízmilliós adósságot törlessze. Az MVSZ-ben egyetlen tisztségviselő sem kap tiszteletdíjat, és az irodai munka 90%-át önkéntesek végzik. Tibori Szabó Zoltán szerint az MVSZ „még arra is rákényszerítette a magyar hatóságokat, hogy újabb kidobott hatalmas összegekért sok száz szavazókörzetben a szavazatokat újraszámolják.” Valójában az MVSZ élt alkotmányos jogával, és megfellebbezte az OVB döntését. A jogorvoslathoz való jog Magyarországon és Európa civilizált részében alkotmányos alapjog. Okos Márton kérte, hogy Tibori Szabó Zoltán ne azokat vegye tollhegyre Patrubány Miklóstól Orbán Viktorig, akik a nemzetegyesítésre buzdítottak, „hanem azokat, akik KISZ-titkárból lett multimilliárdosként ezt a „nemzeti katasztrófát” okozták”. /Okos Márton: Észrevételek egy tudósító írásához. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 22./
2005. január 24.
A kettős állampolgársággal kapcsolatos decemberi népszavazás óta nem csillapodnak a kedélyek, mondhatni nap mint nap újabb véleményeket közöl a tömegtájékoztatás. Sokan fölteszik a kérdést, ki a felelős azért, hogy ez bekövetkezett. A felelet erre az, hogy elsősorban a Magyar Szocialista Párt (MSZP) és a Szabad Demokrata Párt (SZDSZ) vezetői. Mindkét párt kezdetektől ellenezte a határon túliak kettős állampolgárságát, mindkettő híven követi a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) kádári elnemzetlenítő politikáját, szögezte le Asztalos Lajos. Az MSZMP a proletár internacionalizmust sulykolta az emberek fejébe. E politika eredménye többek között az, hogy az agymosottak a magyar koronát micisapkának, a szent jobbot hulladarabnak mondják. A kormány propagandája azt állította, hogy a határon túlról a magyar igazolvánnyal rendelkező nyolcszázezer magyar özönlik át, majd amint Lendvai Ildikó mondta, „komoly” számítások szerint háromszázezren települnek át. Hazugság volt például Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által hangoztatott „az állampolgárság automatikus kiterjesztése”, a szavazólap tartalmára vonatkozó „rossz időben, rossz helyen, rosszul feltett kérdés” is. Gyurcsány Ferenc szerint „a jobboldal a nemzeti arrogancia, a baloldal a felelősség politikáját folytatja a kettős állampolgárság ügyében”, „amennyiben a jobboldal ezt a politikát folytatja, ez nacionalizmushoz vezet”, „a jobboldal klerikális és nacionalista, a baloldal nyugatos és modern”, „a modern állam nem épülhet nemzeti, nemzetiségi alapra”. A „korszerű állam nem nemzeti, nemzetiségi alapra épül” cáfolataként a nyugat-európai országokat említhető, köztük Spanyolország (nemzetiségi területi önkormányzataival együtt), jegyezte meg cikkében Asztalos Lajos. /Asztalos Lajos: MSZP-eszmeiség és a kettős állampolgárság. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 24./
2005. január 25.
Balga ötleteknek nevezte állásfoglalásában a Magyar Helsinki Bizottság a Gyurcsány-kormány nemzetpolitikai javaslatait, mert ezekben tartalmatlan vagy megvalósíthatatlan ígéretekről van szó. Nemzeti vízum? Ma is létezik, s természetesen nem etnikai alapon osztogatják. Csak határon túliaknak szóló, a magyartól eltérő útlevél, amely az Európai Unió egész területére érvényes? A dolgok jelen állása szerint kivitelezhetetlen. Gyurcsány állásfoglalásával szemben a Helsinki Bizottság javasolta: “Minden áttelepülő magyarnak alanyi jogon biztosítani kellene a honosítás lehetőségét. Így járt el a Német Szövetségi Köztársaság a német határoktól keletre élő németekkel. Így jár el Izrael állam azokkal a zsidó emberekkel, akik az ott maradás szándékával lépnek az ország földjére. Ennek az elvnek a kimondásához politikai elszántságra volna szükség a kormány, erkölcsi támogatásra a magyar társadalom részéről.” Gyurcsány Ferenc nyíltan harcot hirdet a határon túli magyar vezetők ellen, közben pedig próbál valamiféle sajátos megoldáscsomagot felmutatni a “haladó hazafiság” jegyében. Gyurcsány nem támogat semmi olyat, ami nem tetszik a szomszédos országoknak, és amit a határon túli magyarok egységesen kérnek. /Pataky István (Magyar Nemzet): Nemzeti lufieregetés. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 25./
2005. január 26.
Markó Béla RMDSZ-elnök, a kormány miniszterelnök-helyettese kifejtette, hogy négy párt koalíciója alkotja a kormányt, s egy ilyen négyes fogatban rendkívül nehéz közös megoldásokat találni. Az RMDSZ-nek négy kormánytagja van és több fontos helyen szerzett államtitkári megbízatást. A kormányzási pozícióba jutott RMDSZ-től számon kérik választási ígéretei teljesítésé, így az autonómia-törekvéseket, jelezte a lap munkatársa. Markó Béla megerősítette, vállalták, hogy ebben a négy évben megvalósítják a kulturális autonómia jogi kereteit. Ez mint cél benne van a román kormányprogramban. Olyan kisebbségi törvényt kell elfogadni, mely megteremti a kulturális autonómia jogi kereteit. „A leendő kisebbségi törvénynek intézkednie kell arról, hogy létrejöjjön egy testület, egy szervezet, amely az illető etnikai, nemzeti közösség nevében bizonyos beleszólási jogot kap a művelődési, oktatási, vagy akár a közszolgálati sajtóintézmények létesítésébe, működtetésébe és felügyeleti lehetőséggel is rendelkezik.” Létre kell hozni egy magyar tanácsot, mint amilyen például a Vajdaságban van, folytatta Markó Béla. A román kormányprogram erős decentralizációs törekvéseket tartalmaz, mely közelebb fog vinni a közigazgatási autonómiához. Tervük része az, hogy Székelyföld részére külön gazdasági fejlesztési régiót hozzanak létre. A megyében élők elvárták, hogy magyar kormánymegbízott kerüljön Hargita megyébe. Nem így történt. Markó hangsúlyozta: „mindannyian szerettük volna, hogy mindkét székely megyének magyar nemzetiségű kormánymegbízottja legyen”. Azonban kompromisszumot kellett kötniük. – Markó Béla hiszi, hogy lesz magyar konzulátus Csíkszeredában. Az RMDSZ minden lehetséges fórumon kiállt a határon túli magyarok kettős állampolgársága mellett, mondta Markó. Gyurcsány miniszterelnök ötpontos javaslatcsomagja tárgyalási alapot képezhet, de a kettős állampolgárság igényléséről nem mondanak le. A Trianon című filmmel kapcsolatban Markó nyomatékosította: Az RMDSZ a szabad véleménynyilvánítás híve, szorgalmazza az információhoz való hozzáférés biztosítását mindenki számára. „Én a Trianon című film vetítését ennek függvényében vizsgálom.” Markó azon van, hogy a kiszabott bírságokat eltöröljék. A Magyar Polgári Szövetség és székely nemzeti tanácsokkal kapcsolatban megismételte álláspontját: aki akar, jöjjön és dolgozzon az RMDSZ-ben. /Borbély László: Nem mondtunk le vállalásaink teljesítéséről. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 26./
2005. február 1.
Szakmai találkozóra érkeztek Budapestre, az Andrássy úti kormányépületbe a magyarországi és a határon túli magyar szervezetek képviselői. A megbeszélésről a sajtó nem tudott. A Duna Televízió információi szerint a kormány öt pontos programjáról, a Szülőföld-programról, az útlevél-, a vízumkibocsátás kérdéseiről, valamint az egyszerűsített honosítási eljárás lehetőségéről tanácskoztak. A határon túli szervezetek bizakodóan érkeztek a megbeszélésre. Véleményük szerint csak közösen lehet helyes nemzetpolitikát kialakítani. E szakmai találkozónak az összehívására Gyurcsány Ferenc miniszterelnök tett ígéretet. /Titokzatos szakmai találkozó Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./
2005. február 1.
Kissé túllőtt a célon Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök, amikor autonómia- törekvéseket támogató ajánlatot tett a szlovákiai magyaroknak – jelentette ki az egyik szlovák kereskedelmi televízióban Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MK) ügyvezető alelnöke. A szlovák vádakat elutasítva Duray az MKP kulturális önkormányzatiságot elmélyítő törekvéseiről azt mondta, hogy azok semmiképpen sem minősíthetők autonómia-törekvéseknek, és az ilyen autonómia szóba sem jöhet Szlovákiában, ahol ennek megvalósításához az alkotmány módosításával kellene megteremteni a feltételeteket. Vitapartnere, Dusan Caplovic, az ellenzéki Smer képviselője azzal vádaskodott, hogy Duray mindaddig nem marad nyugton, amíg nem Budapestet tudhatja ismét e térség fővárosának. „Ön hosszú távon tekint a jövőbe és azzal az eshetőséggel számol, hogy ha úgy fél évszázad múltán az Európai Unió valamilyen okból összeomlana, akkor maguk magyarok ismét kikiálthatnák a történelmi Magyarországot.” Duray határozottan visszautasította a gyanakvó véleményt. /Duray szerint Gyurcsány az autonómiával túllőtt a célon. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 1./
2005. február 1.
Nem igaz, hogy a magyar nemzet bűnösebb a többinél, és kollektív bűnök sincsenek. A baj az elbutított, történelmét nem ismerő, istenhit és magyarságtudat nélkül, kommunista elveken felnevelkedett népben van. Ezeket nem elítélni, hanem segítni kell, írta Plesa Vass Magda. „Kormányuk élén egy olyan lárvalelkű miniszterelnök áll, akiből soha egy tiszta gondolat nem kapott még szárnyra, akiből dől a hazugság, akinek sikerült elhitetnie a néppel december 5-én, hogy mi majd elárasztjuk az országot mint a sáskák.” Megszületett a szabadkai „kis MÁÉRT”, a cikkíró reménykedik a politikusok helytállásában. Gyurcsány ne hangsúlyozza folyton, hogy „tizenötmillió magyar miniszterelnöke”. Bugár Béla hangsúlyozta, hogy: „Velünk egyeztetni kell. Nem a fejünk felett és mellettünk, hanem velünk”. Imádkozó, hitvalló magyarokra van szükség, mert Szent István országát több mint ezer éve Isten keze védi – írta Plesa Vass Magda /Plesa Vass Magda: Mindig voltak bátrak, akik mertek… = Szabadság (Kolozsvár), febr. 1./
2005. február 2.
„A határon túli magyar közösségek képviselői érzékelhették, hogy újabb eszközök állnak rendelkezésükre az anyaországi támogatásban” – így foglalta össze a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által decemberben bejelentett ötpontos határon túli csomagról folytatott kétnapos szakértői egyeztetés tanulságát Bálint-Pataki József. A Határon Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke elmondta, az egyeztetésen a határon túli magyar szervezetek képviselői elsősorban a Szülőföld programcsomagról kaptak tájékoztatást, de beszéltek a magyarországi kedvezményes honosítás megkönnyítésére irányuló intézkedésekről, valamint a határátlépéshez és munkavállaláshoz kapcsolódó kérdésekről is. Sikerült tisztázni azt az aggályt, amely szerint a kormány által tervezett Szülőföld Alap csupán átcsoportosítaná a határon túli támogatásokat. „A javasolt egymilliárd forintos alap önálló költségvetési háttérrel rendelkezik, de ez felajánlásokkal tovább bővíthető” – jelentette ki Bálint-Pataki. A tanácskozáson az RMDSZ-t Takács Csaba képviselte. /Gazda Árpád: Terítéken Gyurcsány öt pontja. = Krónika (Kolozsvár), febr. 2./
2005. február 3.
Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár és Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök elnökletével február 1-jén Szófiában megkezdődött az a nemzetközi konferencia, amely útjára indítja a térségbeli romák felzárkóztatását célzó, Roma Évtized 2005-2015 című programot. A rendezvényre meghívták a programban részes nyolc közép-, kelet- és délkelet-európai ország kormányának vezetőit. A szófiai konferenciára meghívták az Európai Bizottság, az Európa Tanács képviselőit, az Európai Parlament roma tagjait és a résztvevők között van a program két fő pénzügyi támogatója, James Wolfensohn, a Világbank elnöke és Soros György, a Nyitott Társadalom Intézet elnöke. Markó Béla, Románia miniszterelnök-helyettese hangsúlyozta országa elkötelezettségét a kisebbségek ügyében. Markó beszédét roma nyelven fejezte be. Nemzetközi konferencia a romák felzárkóztatására. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 3./
2005. február 4.
Kizárólag a Gyurcsány Ferenc miniszterelnök által januárban előterjesztett ötpontos határon túli csomagról és annak is csak az első három pontjáról tanácskoztak a hét első felében Budapesten a határon túli magyar szervezetek és a magyar kormány szakértői, jelentette ki Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke. Mint elmondta, a budapesti egyeztetések csupán a Szülőföld programot, a nemzeti vízumot és a határon túli magyarok kedvezményes magyarországi honosításának megkönnyítését érintették. Gyurcsány Ferenc a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) 2004. november 12-i ülésén jelentette be kormánya új, határon túli magyaroknak szánt programcsomagját. Ennek legfontosabb elemeként a külhoni útlevél megadását említette. „Megoldjuk azt, amit a magyar igazolvány nem tudott megoldani – bár nyilván szeretett volna – hangoztatta a miniszterelnök. – Megoldjuk azt, hogy a határon túl élő magyar testvéreinknek ezt a határt ne kelljen valóságos határként megélniük.” Január hetedikéig azonban újrafogalmazta a kormány a határon túli intézkedéscsomagját. A Határon Túli Magyar Szervezetek Fóruma szabadkai megalakulása napján Gyurcsány Ferenc immár ötpontos határon túli csomagot jelentett be. Ebben azonban az anyaországba való beutazás nehézségein immár nem a határon túliaknak megadandó magyar útlevéllel, hanem a nemzeti vízummal kívánt enyhíteni. Amint a kormányfő részletezte, a nemzeti vízumot azok kérelmezhetik, akik nyelvük, kultúrájuk, nemzeti identitásuk megőrzése érdekében oktatási, egészségügyi céllal, a családi kapcsolatok fenntartása céljából hosszabb időt kívánnak Magyarországon tölteni. Gyurcsány hozzátette, a várhatóan március 31-éig bevezetésre kerülő vízumot öt évre lehetne igényelni, kilencven napot meghaladó magyarországi tartózkodásra és tetszőleges számú határátlépésre jogosítana. Miért kell kedvezményes vízumot ígérni, ha korábban már útlevelet ígértek? – tette fel a lap munkatársa a kérdést Szabó Vilmosnak, a Miniszterelnöki Hivatal határon túli magyar ügyekben illetékes államtitkárának. Szabó Vilmos elmondta, a bejelentésen mint megvizsgálandó kérdés, az útlevél is szerepel. /Gazda Árpád: Ejtették a magyar útlevelet? = Krónika (Kolozsvár), febr. 4./
2005. február 7.
„Fazakas László jó viszonyt ápol Kósáné Kovács Magdával, a Magyar Szocialista Párt politikusával, így javasolhatták magyar állami kitüntetésre” – jelentette ki a Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspök-helyettese. Polgár Viktor magyar külügyi szóvivője szerint Fazakas egyházi munkásságával és költészetével hívta fel magára a figyelmet. „Dehogyis ajánlottuk, miféle különösebb egyházi szolgálatra lehettünk volna tekintettel?” – reagált az indoklásra Csűry. Hozzátette: megütközéssel fogadták a kitüntetés hírét, hiszen úgy tartják, Fazakas László máig nem tisztázta egyértelműen a Szekuritátéhoz fűződő korábbi viszonyát. Sántha Attilának, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (EMIL) elnökének meglepetést okozott a lelkipásztor költői munkásságára való hivatkozás. Mint elmondta, az EMIL nevében már csak azért sem tehetett erre javaslatot, mert Fazakas nem tagja a szervezetnek, és ő mindeddig nem is találkozott a margittai lelkész költészetével. Szabó Vilmos, a magyar Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára elmondta, az állami kitüntetéseket mindig felterjesztés alapján ítélik oda, Fazakas felterjesztését pedig Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Mádl Ferenc köztársasági elnök is alkalmasnak találta és elfogadta. Az államtitkár elmondta, valamennyi külföldi kitüntetés a magyar külügyminisztériumon keresztül történik, így hát ennél a tárcánál tudhatnak többet róla. Polgár Viktor külügyi szóvivő viszont úgy vélte, „elvesztené a varázsát az elismerés”, ha a felterjesztő nevét is nyilvánosságra hoznák. Fazakas László elmondta, neki is kellemes meglepetés volt, amikor a kitüntetést átvenni hívták a kolozsvári főkonzulátusra. Fazakas Lászlóról 2000-ben az átvilágító-bizottság mondta ki: együttműködött a Szekuritátéval, és politikai rendőrségi tevékenységet folytatott. A parlamenti képviselővé választott lelkész Markó Béla felszólítására lemondott mandátumáról. Az átvilágító-bizottság 2004-ben azonban megváltoztatta a besorolást. Levélben tudatta Fazakassal: „úgy ítéltük meg, nem végzett az 1999/187-es törvény értelmében vett politikai rendőrségi tevékenységet.” A bizottság magyar tagja, Csendes László értelmezésében a levél tulajdonképpen azt jelenti: a Szekuritátéval fenntartott kapcsolata nem volt politikai rendőrségi természetű. E levél birtokában a lelkész tavaly ősszel az egyházkerület püspöki székére és parlamenti képviselőségre is pályázott. Mindkét jelöltségről lemondott azonban, amikor a Krónika újabb adalékokat közölt tisztázatlan múltjával kapcsolatban. Fazakas a lap sokszori felkérésére sem kívánt igennel vagy nemmel válaszolni arra a kérdésre, hogy írt-e alá besúgói nyilatkozatot, és adott-e „Nota informativa” című, álnéven jegyzett besúgói jelentéseket. /Gazda Árpád: Megütközést keltett Fazakas László magyar állami kitüntetése. = Krónika (Kolozsvár), febr. 7./
2005. február 9.
Az európai uniós szférába tartozó keleti peremországokból újabban Ukrajna, Moldova és Oroszország felé figyelnek. A lengyel politikai elitnek rendkívüli szerepe volt az ukrajnai választások országsorsot döntő harmadik fordulójának kimenetelében, a kétbalkezes magyar külpolitika ez esetben is egy keleti tömbhöz tartozó, oroszbarát Ukrajnát támogatott az utolsó pillanatig. Ezzel szemben Traian Basescu elnök a Moldova Köztársaság felé fordul. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy rövidesen Ukrajnába látogat, Somogyi Ferenc külügyminiszter pedig Moszkvában készítette elő a kormányfő oroszországi útját. A cél az orosz és ukrán üzleti kapcsolatok dinamizálása. Gyurcsány ezúttal is Orbán Viktort hibáztatta: ,,az előző kabinet nem fejlesztette hazánk keleti, elsősorban orosz és ukrán üzleti kapcsolatait”, továbbá: ,,Veszélyes lehet Magyarország jövője szempontjából, ha eluralkodik a gazdasági populizmus, amelynek leglényegesebb eleme a tőkeellenesség” – mondta. – Traian Basescu Moldova Köztársaságba látogatott, meleg fogadtatásban részesült. Kijelentette, véget vet az energiahordozókkal való orosz zsarolásának, s Románia biztosítja Moldovának, a ,,két ország–egy nemzet” keleti részeiben élők számára a szükségletek kielégítését. A kettős állampolgárság kiterjesztésével, az oktatási, tanulmányi és egyéb támogatásokkal, az áttelepedések elősegítésével a kormány megnyerte a besszarábiai román lakosságot. Traian Basescu nem azért utazik a Pruton túlra vagy Londonba, hogy elődeit pocskondiázza, hanem megpróbálja a Fekete-tenger geopolitikai fontosságát az EU-ban és a NATO-ban érvényesíteni. /Sylvester Lajos: Merre tekint Kelet-Európa? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 9./
2005. február 10.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök arabokat sértő kijelentései kisebb diplomáciai bonyodalmakat okoztak, Huszein Muszavit Libanon budapesti nagykövete szerint a magyar kormányfő bocsánatkérése után lezártnak tekinthető az ügy. Gyurcsány Ferenc ugyanis kijelentette: „És én azt gondolom, hogy a focisták között, a szaúdi focisták között nagyon-nagyon sok terrorista is volt, a mi fiaink pedig halált megvető bátorsággal küzdöttek ezen terroristák ellen, és ilyen esetben a döntetlen idegenben egy fantasztikus eredmény.” Muszavit az arab országok rangidős diplomatájaként azt mondta, Gyurcsány kijelentésére nem reagáltak, annak ellenére, hogy sértette őket a vicc. Ugyanakkor a miniszterelnök kapott egy lehetőséget, hogy kijavítsa tévedését, és ez a bocsánatkéréssel meg is történt. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke szerint Gyurcsány megjegyzése „rendkívül otromba, durva, arabellenes, rasszista volt”, nem minősíthető viccnek, és fontos lenne, ha a bocsánatkérés írásos jegyzék formáját is öltené. „A miniszterelnök nem először gyalogolt bele a diplomácia porcelánboltjába” – mondta a politikus, példaként említve a kormányfő vatikáni látogatását és a budapesti gettó felszabadulásának 60. évfordulóján mondott beszédét. /Gyurcsány vicce miatt. Diplomáciai bonyodalmak. = Krónika (Kolozsvár), febr. 10./
2005. február 15.
Farkas Árpád romániai magyar költő visszautasította a Magyar Köztársaság Középkeresztjének átvételét, azzal indokolva, hogy őt az a kormány terjesztette fel kitüntetésre, amelynek vezetője a december 5-i népszavazás előtt a határon túli magyarokat koldusoknak mutatta be, akik a kettős állampolgárságot arra használják majd fel, hogy elegyék az anyaországiak elől a kenyeret. „Tisztellek, Farkas Árpád, mert van merszed visszautasítani az alamizsnát, amit mostanság odavetnek egy-egy határon túlinak” – írta Ujj János. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök csak akkor hívja megbeszélésre a határon túli magyarság képviselőit, amikor nyilvánvalóvá vált maga és pártja népszerűségének mélypontra zuhanása a határon túliak között. /Ujj János: Farkas Árpád, tisztellek! = Nyugati Jelen (Arad), febr. 15./
2005. február 17.
„Azt mondom Dzurinda (szlovák) kormányfőnek: az MKP (a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja) kisebbségi ügyekben a magyar kormány mértékadó partnere, mi az ő törekvéseit támogatjuk” – mondta Gyurcsány Ferenc két pozsonyi lap, az Új Szó és a szlovák SME hasábjain február 16-án párhuzamosan megjelent interjújában. A magyar-szlovák kapcsolatokat a miniszterelnök kiegyensúlyozott, jószomszédi kapcsolatoknak tekinti, amelyeket azonban „könnyen beárnyékolhat néhány problémás kérdés.” Ezek egyike Bős-Nagymaros óvatos bánásmódot igénylő problémaköre, a másik a nemzetiségi-kisebbségi ügy. Az utóbbit érintően a miniszterelnök így fogalmazott: „Én megpróbálok nagyvonalú nemzeti érdekérvényesítőként fellépni. Jelenleg nem látok viharokat, sőt felhőket sem”. Gyurcsány szlovák belpolitikai kérdésnek tekinti, hogy „az autonómia fogalmának használata belpolitikai hullámokat gerjesztett”. Nem szeretne beavatkozni a szlovák belpolitikába. „Még érteni is vélem: abban az országban, ahol az önálló államiság megteremtésének hosszú küzdelmében az autonómia szó az önálló államiság rejtett fogalma volt, ez másként hangzik, mint más országokban” – mondta. Megjegyezte: Tariceanut, Draskovicsot (Szerbia és Montenegró külügyminiszterét) nem zavarja ez a szó. „Én persze azt gondolom: ne engedjük, hogy a szavak uralkodjanak felettünk, de hát vannak történelmi kényszerek. Használjunk olyan szavakat, amelyektől nem kell félnünk, például az önigazgatást”. „Én nem a törlesztés, hanem a megbékélés politikáját akarom folytatni” – szögezte le Gyurcsány, akinek kérdezői szerint úgy tűnik, mintha kisebbségi kérdésekben a határon túli magyarok képviselőivel összefogó ellenzék diktálná a tempót Magyarországon. „Az ellenzék szerette volna diktálni a tempót, de úgy tűnik, nem kapott ehhez kellő támogatást” – mondta a magyar kormányfő. A kisebbségi kérdéseket érintő lépéseit indokolva a miniszterelnök azt mondta: „Ami engem lépésekre késztet, az az, hogy tele van megoldatlan, ugyanakkor megoldható igényekkel a magyar nemzetpolitika. A magyar jobboldal azzal vádolható általában, hogy a nemzeti kérdés iránt túlérzékenység van benne, megoldásaiban pedig hajlam a nacionalizmusra. A baloldal nemzeti kérdések iránti fogékonysága talán nem elég, megoldásaiban sokszor túlságosan is racionális”. /Kisebbségi ügyekben Gyurcsány a Magyar Koalíció Pártját tekinti mértékadó partnernek. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./
2005. február 17.
„Nem lehet kisstílű viták tárgya, hogy Magyarország hálával tartozik, amiért a Szovjetunió felszabadította a fasizmus alól 60 évvel ezelőtt” – jelentette ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki kétnapos moszkvai látogatása során először orosz kollégájával, Mihail Fradkovval találkozott. Gyurcsány Ferenc nyitottságot észlelt az 1945-ben a Szovjetunióba hurcolt sárospataki református kollégiumi könyvek visszaadásának témájában. /Felszabadítás és könyvvita. = Krónika (Kolozsvár), febr. 17./
2005. február 17.
Neves költőnk a magyar kormányfő által felkínált díjat visszautasította, mert „ezektől jön” – írta Sebestyén Mihály. Vannak, akik elhiszik, hogy „Budapest segítsége nélkül, sőt a Gyurcsányok ellenére” fognak boldogulni. Holott tudnia kellene, írta, hogy „Magyarországgal van közös dolgunk”. „Ne rontsunk esélyeinken ostoba gőggel, sértettséggel. Csak egy magyar aranytartalék haza van.” /Sebestyén Mihály: Hangulatkeltés. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 17./ Előzmény: Farkas Árpád költő visszautasította a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést.
2005. február 18.
Romániában minden „hazafi” beleborzong az autonómia szóra, Magyarországon pedig egymás hegyén-hátán működnek a nemzetiségi önkormányzatok. Az erdélyi magyarok számára az állampolgárság mentőöv lehetne. A kihalófélben lévő magyar falvakban azonban a holland, vagy az osztrák vesz házat, telket, izraeliek építenek lakóparkot. Magyarországon azok vezetik az országot, akik szívesebben éneklik az internacionálét, mint a Himnuszt. Ne magyarkodjunk, nehogy megharagudjanak túlérzékeny szomszédaink... Gyurcsány Ferenc nemzeti vízumot adna az útlevél helyett. De nem etnikai alapon. /Dr. Sasi Nagy Béla: A történelem viharában. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), febr. 11. (1), folyt. febr. 18. (2)/
2005. február 19.
“Fokozottabb felelősséggel kell viszonyulnunk a határon túli magyarság gondjaihoz!” – hangoztatta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök néhány napja az Országgyűlésben elhangzott “nemzetmegmentő” programjában. – Két értelmiségi fiatalembert két évvel ezelőtt “felkarolási szándékkal” meghívtak egy MSZP-s ifjúsági táborba, ahol egyhetes közös programot biztosítottak a határon túli, illetve a pártbéli ifjúság számára. A vendéglátók egy része lefitymálta a jövevényeket, akiket lerománoztak. Az aradi fiatalemberek a hét derekán felháborodásukban hazautaztak. Nem kértek tovább a dédelgetésből. Az elszakított területek magyarsága nem kér abból a dédelgetésből, melynek folytán megnyirbálták a támogatni hivatott alapítványi pénzeket és a magyar igazolványból kitépték a lényeget, a munkavállalási kedvezményt tartalmazó lapokat. /Balta János: Demagógia. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 19./
2005. február 24.
Markó Béla miniszterelnök-helyettes, az RMDSZ elnöke február 23-án Gyurcsány Ferenc kormányfővel találkozott Budapesten. Az őszi bukaresti közös magyar–román kormányülés előkészítése volt a legfontosabb téma megbeszélésükön. „Az az érdekünk, hogy a közös kormányülésen konkrét ügyekben konkrét megállapodások szülessenek” – mondta Gyurcsány Ferenc. Az őszi közös kormányülés néhány fejlesztési programról lesz szó, amelyet Magyarország és Románia közösen alakít ki és együtt nyújtja be Brüsszelnek a két ország. Markó Béla elmondta, Magyarország nemcsak politikai támogatást nyújt az integrációra való felkészülésben Romániának és az ottani magyarságnak, hanem szakértőkkel, tapasztalatokkal is segít. Markó Béla a magyar–magyar kapcsolatokról szólva elmondta: március 1-jén újabb szakértői találkozó lesz a kormány Szülőföld programjáról. A Demokrata Párt (DP) megbízta meg Valeriu Tabara demokrata képviselőt, az RNEP egykori elnökét, kezdeményezzen tárgyalásokat a Román Nemzeti Egységpárttal (RNEP), ezzel a nacionalista párttal a fúzióról. A DP szövetségese, a Nemzeti Liberális Párt (NLP) vezetői megütköztek a hír hallatán. /B. T.: Közös fejlesztési programokról lesz szó az őszi román–magyar kormányülésen. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 24./ Markó Bélán kívül Teodor Atanasiu védelmi miniszter is Budapestre látogatott, magyar kollégájával, Juhász Ferenccel tárgyalt. A két fél megállapodott abban, hogy a közeljövőben aláírják a két ország közötti, a hadisírok gondozásáról szóló megállapodást. Emellett Románia légi szállítási kapacitást ajánlott fel a magyar honvédségnek az afganisztáni misszió utánpótlásának biztosításához. Atanasiu közölte, hogy a román hadsereg egy C–130-as típusú szállító repülőgépével rendszeresen visz utánpótlást Afganisztánba. Ezen a repülőgépen ajánlottak fel másfél tonnányi „helyet”. Juhász Ferenc közölte, hogy a megvizsgálják az ajánlatot. /G. Á.: Államminiszterként járt Budapesten Markó Béla. = Krónika (Kolozsvár), febr. 24./
2005. február 24.
Három Nagykároly környéki községben /Csanáloson, Mezőfényen és Mezőpetriben/ vendégszerepelt a napokban a szatmárnémeti Harag György Társulat, mindháromban telt ház előtt. Lőrincz Ágnes, a társulat igazgatója szerint a meleg fogadtatás, a hosszas ünneplés újabb jelzés számukra, hogy mennyire fontos a vidék a színháznak. Nagykárolyban már két bérletes előadásuk is van minden bemutatóra, Tasnádon és Nagybányán pedig egy-egy. Biztosra vehető, hogy Csanálosra, Fényre és Petribe is elviszik a mostani évad sikerdarabját, a Szomory Dezső Györgyike, drága gyermek című előadást. A színházbusz nagyon rozoga, jó lenne egy új busz. Az egész színház korszerűsítésre szorul. Még Medgyessy Péter megígérte szatmári látogatásakor (jó két éve), hogy a magyar kormány besegít. Nemrég az új magyar miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc ugyancsak biztató választ adott a színházzal kapcsolatban. /Sike Lajos: Vidék felé (is) fordul a Harag György Társulat. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./
2005. február 28.
Putyin árnyaltan fogalmazott – állapította meg Viktor Senderovics a liberális Eho Moszkvi Rádióban „Nem azt mondta, hogy bocsássanak meg nekünk ezért a bűntettért, hanem azt ajánlotta: fejlesszük úgy a kapcsolatainkat, hogy ez ne ismétlődhessen meg. Nehogy már megint tankokat kelljen küldenünk Budapestre... Egy szóval, viseljétek jól magatokat, különben meglátjátok! Erre mondják, hogy bocsánatot kért” – ironizált Senderovics. Gyurcsány Ferenc kormányfő moszkvai tárgyalásai során a magyar nemzet nevében kifejezte háláját a szovjet felszabadításért és kiváltott ezzel az enyhe gúnytól a rácsodálkozó meglepetésig terjedő reakciót Moszkvában. A Rosszijszkaja Gazeta írta: „ő az egyetlen kelet-közép-európai csúcsvezető, aki kezét a szívére téve ilyen kijelentést tehet a Kremlben”. A balti államok, Lengyelország stb. vezetői nem tettek volna ilyen nyilatkozatot. Mindenki tudja, hogy miből állt az orosz hadsereg „felszabadítása”. – Azt pedig kár feszegetni, hogy mi következett a felszabadítás után, hiszen az a rendszer, mely Gyurcsány elvtársat a tenyerén hordozta, másoknak államosítást, kollektivizálását, zárt határokat jelentett, írta Szondy Zoltán. Gyurcsány vérig sértette Szaúd-Arábiát, leterroristázva a legnagyobb olajtartalékkal rendelkező arab királyságot. Gyurcsány bocsánatot kért. /Szondy Zoltán: Több mint zavarórepülés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 28./
2005. március 2.
Hatvan esztendő múltán Puyin Oroszország elnöke valamit ígér a hajdani legyőzött-felszabadított-megszállt ország mostani kormányfőjének. Gyurcsánynak. Magyarországnak megígérték, hogy visszaszolgáltatnak igen értékes ősnyomtatványokat, ritka kéziratos könyveket, amelyeket annak idején szovjet katonák vittek magukkal a neves sárospataki könyvtárból. Százhetvenhárom kötet sorsa talán megoldódni látszik, egyelőre. Csakhogy a hadizsákmány ennél sokkal tetemesebb. Ma a magyar állam legalább negyvenezer eltulajdonított műkincs hollétét bizonyítja. Mindhiába. Alighogy a szovjet csapatok megvetették lábukat a Duna pesti oldalán, a harcoló alakulatok nyomában megjelentek a különleges egységek, hogy elfoglalhassák a magyar főváros múzeumait, bankjait, közraktárait. Ők voltak a kincsvadászok, tanult művészettörténészek, muzeológusok, akik az orosz állambiztonsági szervezet szolgálatában dézsmáltak, részletes utasítások alapján. A rablást fél évszázados hallgatás követte. Most van már magyar-orosz restitúciós bizottság, lehet, sóhivatali szereppel. /Pakot Fülöp: Magyar levelek. Ígéret. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 2./
2005. március 3.
Nemzetpolitikai zsákutca címmel számol be a Pozsonyban megjelenő Új Szó március 2-ai száma a magyar kormány és a határon túli magyar szervezetek szakértőinek nemzetpolitikát érintő budapesti egyeztetéséről. A tanácskozáson részt vevő Duray Miklós, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető alelnöke zsákutcának nevezte a budapesti egyeztetés végkifejletét. A határon túliak a Szülőföld Alappal és az autonómiával kapcsolatos napirendi pontot mellőzni javasolták. Duray indoklása szerint „azért, nem akartunk erről tárgyalni, mert az autonómia kérdése nemzetközi szinten szakmai és politikai közröhejjé vált Gyurcsány bejelentései után”. „A Szülőföld Alappal kapcsolatban pedig szakmailag egyáltalán nem volt előkészítve a terep. Mivel mindkettő politikai üggyé duzzadt, kértük, helyezzük át a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) keretébe, ám ezt nem sikerült elérni” – mondta Duray, aki szerint a stratégiát nélkülöző eszmecserét a Máért ülésének összehívásáig nincs értelme folytatni. A szakértői egyeztetés további kérdésköréről, az állampolgárságot és a magyarországi letelepedést érintő pontjairól Duray azt mondta: „Porhintés az egész.” /Duray: „az autonómia közröhejjé vált”. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 3./
2005. március 4.
Nehezen értelmezhető a magyar kormánynak a határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája a kettős állampolgárság kérdését vizsgáló magyarországi népszavazás óta – olvasható a Pozsonyban megjelenő Új Szó március 2-i számában. „A durva népszavazási ellenkampány, a referendumot követő kétségbeeséssel vegyes össznépi felháborodás, a szabadkai csonka Máért kemény hangvételű zárónyilatkozata után Gyurcsány Ferenc kormánya kapkodni kezdett, látszatmegoldásokat kínálva a csalódott határon túli magyar közösségeknek. A Magyarok Világszövetsége által generált csapdahelyzetből pedig csak felelős nemzetpolitika felmutatásával tudnának elegánsan kihátrálni. Ilyenjük azonban (egyelőre) nincs.” A lap szerint köszönőviszonyban sincs egymással az, amit a magyar kormánybiztos, Avarkeszi Dezső és egyik szlovákiai tárgyalópartnere, Duray Miklós nyilatkozott a felek március 1-jén történt budapesti egyeztetéséről. Avarkeszi szerint a határon túliak örömmel fogadták a lassú honosítási eljárás felgyorsítását célzó magyar kormányjavaslatot, Duray, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) ügyvezető elnöke pedig az egyeztetést zsákutcának nevezte. /Mélyponton a magyar-magyar viszony? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./
2005. március 4.
Szervezett támadás indult az egyházak, de különösen a katolikus egyház ellen – mondta Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkára Budapesten. Veres András szólt arról is: Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök javasolta, az ügynöktörvényt mindenkire ki kell terjeszteni, így az egyháziakra is. A kommunista rendszerben az egyházi személyeket fokozott módon igyekeztek megkörnyékezni, velük szemben lelki és akár fizikai kínzásokat is bevetettek. A püspök megjegyezte: jó néhányan közülük még a pártállam idején önként leleplezték magukat, kérve paptársaikat, hogy jelenlétükben ne beszéljenek bizalmas vagy politikai témákról, mert nekik jelenteniük kell. Veres András azért nem tud egyetérteni a feltárás szükségességével, mert már nem ismerhető meg teljes körűen az ügynökök listája. /Tiltakoznak a katolikusok. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2005. március 5.
A kettős állampolgárságról is fog beszélni Eörsi Mátyás szabaddemokrata politikus Kolozsváron. A politikus március 5-re tervezett előadását elhalasztották, mivel Pap Géza, az Erdélyi Magyar Református Egyházkerület püspöke megtiltotta, hogy a Kolozsvár Társaság által szervezett rendezvényt a Református Kollégiumban tartsák. Eörsi szerint nemcsak Magyarországon, hanem Erdélyben is szükséges, hogy az egyházak demokratikusabban működjenek. Eörsi Mátyás március 4-én az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén tartott sajtótájékoztatóján elmondta: nagy örömmel tett eleget a meghívásnak, hiszen a tavaly a december 5-i „szerencsétlen” népszavazás után számos olyan üzenet érkezett Magyarországra, miszerint magyar kormánypárti politikus nem teheti be a lábát Erdélybe. Eörsi Kolozsváron a Babes–Bolyai Tudományegyetem Politika- és Közigazgatástudományi Karán a diákoknak a kettős állampolgárságról akar beszélni. Tiszteletben tartják az RMDSZ által a népszavazással kapcsolatban kifejtett véleményt, de elvárják, hogy az ő érveikkel is hasonlóképpen tegyenek. A Magyarok Világszövetségének közleménye szerint Eörsi azért jött Erdélybe, hogy előkészítse Gyurcsány Ferenc miniszterelnök március 15-re tervezett erdélyi látogatását. A magyar politikus közölte: nem ismeri a kormányfő programját, ezért sem megerősíteni, sem cáfolni nem tudja az értesülést. /Borbély Tamás: A kettős állampolgárságról beszélt Eörsi Mátyás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./
2005. március 7.
Eörsi Mátyás többévi ajnározás után kijelentette: ,,Medgyessy húzzon el!” A kolozsvári fiatalok jól megjegyezhették ezt, mert kolozsvári látogatása alkalmával egy rövid ,,NEM”-be sűrítve visszamondták-mutatták neki. Eörsi Mátyás SZDSZ-es országgyűlési képviselőt, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök külpolitikai tanácsadó testületének elnökét a kolozsvári fiatalok nem engedték be Bocskai István kolozsvári szülőházába. A tüntetők Eörsi Mátyást ,,Hazaáruló!”, ,,Nemzetáruló!” kiáltásokkal búcsúztatták. ,,Szóval, úgy gondolom, hogy az egységes magyar nemzet egy nagyon szép kifejezés, de igazából hamis, nem hiszem, hogy igaz” – mondta Eörsi az Országgyűlésen. Eörsi Mátyás a státustörvény ellen szavazott, vehemensen ellenezte az elszakított magyarok magyar állampolgárságának visszaadását. Eörsi Mátyás Strasbourgban román újságoknak nyilatkozva kifejtette: a Székely Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a román hatóságokat provokálja, és konfliktust teremt Magyarország meg Románia között. Az autonómiát s Magyarország védnökségét a magyar kisebbségek ügyében egy ,,nagy lánggal elmondott lózung”-nak minősítette. /Sylvester Lajos: Húzzon el…! = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 7./
2005. március 9.
Március 6-án tartott nagyváradi sajtótájékoztatóján Eörsi Mátyás elsősorban az őt ért kolozsvári kellemetlenségekről beszélt a bihari médiának. Úgy vélekedett, hogy a többséget nem sikerült meggyőznie. A diákság reakcióinál rosszabbra is fel volt készülve, ezért csomagolta a pótöltönyt, közölte. Nagyváradon eurorintegrációs kérdésekben és testvérvárosi kapcsolatokról egyeztetett a Bihar megyei RMDSZ képviselőivel. Egyes hírügynökségi jelentések szerint Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök romániai körútját készítette elő, ezt nem erősítette, de nem is cáfolta a politikus. /(Lakatos Balla Tünde): A többséget nem győzte meg. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 9./
2005. március 11.
A határon túli magyarok kettős állampolgárságával kapcsolatos dokumentumokat és véleményeket tartalmazó könyvet mutatott be március 10-én Kolozsváron Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, aki közölte: jövő év elején megvizsgálják a népszavazás kiírására vonatkozó eljárás újrakezdésének lehetőségét. A könyv anyaga az idén februárban az MVSZ által szervezett konferencia előadásait tartalmazza. Patrubány sérelmezte, hogy a tavalyi népszavazás alkalmából nem kaptak pénzt a magyar államtól, noha a referendum kezdeményezői voltak. „Ezzel szemben a magyar kormánypártok több százmillió, de lehet egymilliárd forintot is költöttek kampány ideje alatt” – tette hozzá. Patrubány a „demokrácia halálának” nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a kampányt lezáró tévévitában arra buzdította a lakosságot, hogy ne menjen szavazni. Eörsi Mátyás szabaddemokrata politikus kolozsvári látogatása körüli botrány kapcsán Patrubány elmondta: Eörsi Mátyás azt kapta az erdélyiektől, amit érdemelt. Az MVSZ elnöke szerint az országgyűlési képviselőt feltartóztató fiatalok civilizált módon viselkedtek, ezzel szemben Eörsi megpróbált magának erőszakosan utat törni a tiltakozók között. /B. T.: MVSZ-kötet a kettős állampolgárságról. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 11./