Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2017. május 22.
Felszentelték a világ magyarságának harangját
A VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján a dómban tartott ünnepi szentmisén Gyulay Endre nyugalmazott szeged-csanádi megyés püspök szentelte fel a világ magyarságának összefogását jelképező harangot, amely délben meg is kondult az alsóvárosi Nemzeti Emlékkertben. A harangot a Szegedi Hagyományőrző és Városkép-védő Egyesület elnökének, vitéz Szilágyi Árpádnak az ötlete nyomán készíttették adományokból, hangja a világ magyarság szívéhez szól, azt üzeni: haza csak egy van.
„Bár templomban szoktuk elhelyezni a harangokat, hogy a híveket hívják, de ez a harang, ami a Földmíves utcába, a Nemzeti Emlékkertbe kerül, egybegyűjtést kíván jelképezni, egybegyűjteni a magyarságot, egy akaratban, egy szeretetben, egy segítőkészségben. Istenünk, a parancsod az szolgádnak, Mózesnek, hogy készítsenek harsonákat, amelyekkel imára hívják össze népedet, áldozat bemutató papjaid köré. Kérünk, szent lelked erejével szenteld meg ezt a harangot, amelyet dicsőségedre az egyház használatára öntöttek, hogy kondulásával az örök értékre figyelmeztesse híveidet. Add, hogy valahányszor megszólal, növekedjék híveidben a hit, erősödjék a remény és tökéletesebb legyen a szeretet” – fogalmazott az ünnepi szentmise elején Gyulay Endre nyugalmazott megyés püspök, majd krizmával szentelte fel Isten dicsőségére és a Magyarok Nagyasszonya tiszteletére. A VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján a Szegedi Hagyományőrző és Városkép-védő Egyesület elnökének, vitéz Szilágyi Árpádnak alsóvárosi Nemzeti Emlékkertjében Szaplonczay Miklós görögkatolikus parókus áldotta meg a harangot, amely délben meg is kondult.
Vitéz Szilágyi Árpád portálunknak elmondta, 2005-ben adták kis az Ausztrália és Új-Zéland magyar világa című könyvet, amelybe Tanka László, a Panoráma Világklub alapítója és a Magyar Világtalálkozó elnöke „Ha megkondulnak a harangok” címmel osztotta meg gondolatait. Ebben az alsóvárosi születésű, később Ausztráliába került Hódi Margitról ír, aki egy interjúban beszélt arról, hogy a hazaszeretet szó hallatán mindig a szegedi dóm harangja idéződik föl benne. Azt mondta, amikor megkondulnak a harangok, mindig gondoljunk arra, hogy összeköt minden magyar szívet bárhol is élünk a világban. És arra figyelmeztet bennünket: haza csak egy van. V. Szilágyi Árpád elmondta, a Magyar Világtalálkozóknak minden évben van egy maradandó emléke, innen jött a városvédő polgár ötlete, hogy a Nemzeti Emlékkertbe állítsanak egy harangot, ami a világ magyarságé, s amikor megszólal, minden magyar szívéhez szóljon, s érezze azt a nemzeti összefogást, amire szükség lenne ebben az országban. Az ünnepségen hangsúlyozta, a harang nem az övé, hanem a közösségé, minden magyaré, s azt szeretné, hogy a Nemzeti Emlékkert egy igazi oázis legyen, ahova bárki betérhet. Azt is elmondta, hogy ezentúl minden egyházi és nemzeti ünnepen meg fog szólalni a harang, és azt is szeretné, ha Bálint Sándor boldoggá avatása lezárul, és szentek sorába emelik, akkor azon a napon minden egyes órában konduljon meg.
A Panoráma Világklub alapítójától és a Magyar Világtalálkozó elnökétől, Tanka Lászlótól megtudtuk, minden Magyar Világtalálkozónak van egy maradandó emlékműve, amellyel jelet szeretnének hagyni, hogy ez a határtalan értékeinkért életre hívott találkozó megvalósult. Készült már egy fa szobor is erdélyi mesterember keze nyomán, majd egy másik évben 20 fafaragó készítette el az összefogás kapuját, 2013-ban pedig egy monumentális festmény, a Világok virága készült el, s ebben a sorba illik be a felszentelt harang, amely a VII. Magyar Világtalálkozó zárónapján kondult meg először. „Amikor vitéz Szilágyi Árpád megkeresett a harangszentelés ötletével, és hogy a kertjébe legyen elhelyezve, először elgondolkodtam, hiszen templomokba szoktak harangot állítani, de ő egy igazi patrióta, aki egész életét arra áldozta, hogy köztéri szobrokkal gazdagodjon a környezete. Itt van ez az életmű, és mi úgy gondoltuk, hogy a világ magyarságának az összefogását a legjobban az jelképezi, ha itt állítjuk fel” – mondta el a SZEGEDma.hu-nak Tanka László.
Kakas Béla, a Csongrád megyei közgyűlés elnöke emlékeztetett, a keresztény ember életének része a harang, az ég és a föld között lebegve egy isteni kinyilatkoztatás szimbóluma. Imára szólít, de ő kísér el minket utolsó utunkon, vész esetén pedig a félrevert harang ad tájékoztatást. „Ez a harang egy üzenet, a magyarság egységét szimbolizálja, felszólít arra, hogy mi egyek vagyunk, egy célért küzdünk a jövőnkért” – fogalmazott. Hozzátette, ez a harang nemcsak hagyományt teremt, hanem hozzájárul ahhoz is, hogy a Nemzeti Emlékkert igazi zarándokhellyé váljon. Juhász Tünde kormánymegbízott arról beszélt, hogy vitéz Szilágyi Árpád saját szülőházának adott olyan szerepet, hogy egyszerre őrzi benne az alsóvárosi hagyományt és a magyar nemzet történelmének, kultúrájának művészi kivitelezésű szimbólumait. „Most a világ magyarságának harangjával egy zengő szoborral gazdagodik ez az emlékkert. A harang szakrális tárgyként közvetít ég és föld között, hirdetője Isten kinyilatkozásainak. Ez a harang nemcsak ég és föld, hanem magyar és magyar között is közvetít, hirdeti együvé tartozásunkat. Ha ez a harang megkondult, minden magyarért szól, legyen bárhol a világon” – fogalmazott Juhász Tünde.
Az ünnepségre saját verssel készült ifj. Szilágyi Árpád, a Harangszentelő című költeményben utolsó versszaka eképpen szól:
„A nagyvilágon itt leled honod,
Ha két kezed most összekulcsolod
És elmondasz egy szentelő imát:
Isten áldd e harang hazahívó szavát!”
Kovács Péter / promenad.hu/cikk

2017. május 31.
250 éve szentelték fel a kegytemplomot Máriaradnán
A máriaradnai bazilika megáldásának 250. évfordulóját ünneplik júniusban – olvasható a temesvári megyéspüspökség sajtóközleményében.
Gróf Franz Anton Engl von Wagrain megyés püspök elrendelte az akkor újonnan felépült, ma is látható kegytemplom megáldását 1767. június 8-án, pünkösdhétfőn. A szertartást Clemente Rossi nagyprépost celebrálta. Másnap, 1767. június 9-én Engl von Wagrain püspök ünnepélyesen átvitte a kegyképet a régi templomból az újba, és személyesen mutatott be szentmisét az új templom oltáránál.
Az évforduló alkalmából június 8-án, csütörtökön 11 órai kezdettel jubileumi zarándoklatra és szentmisére kerül sor. A püspökség tájékoztatása szerint a liturgia főcelebránsa Excellenciás dr. Német László SVD nagybecskereki főpásztor, koncelebrál Excellenciás Roos Márton megyés püspök és dr. Gyulay Endre ny. szeged-csanádi püspök.
Az Osztrák-Magyar Monarchiában Mariazell után Máriaradna volt a legfontosabb búcsújáróhely, az oltárban látható Mária-képnek csodatevő erőt tulajdonítanak a hívek (a legenda szerint a 17. századbeli törökvész idején sértetlenül került ki a felgyújtott korabeli kápolna üszkös romjai közül). A közelmúltban uniós pénzből felújították a templomot és restaurálták a hozzá tartozó ferences rendházat, s 2015. augusztus 2-án újraszentelték. Évente több mint egy tucat zarándoklatot szerveznek az Aradtól mintegy harminc kilométerre, a Maros völgyében lévő templomhoz a bánsági, partiumi, vajdasági és délalföldi hívek (az első zarándoklatra több mint 300 éve, a nagy aradi pestisjárvány után került sor hálaadásképp).
Már ezen a hétvégén is lesz egy zarándoklat Radnára. Június 3-án, szombaton a Krassó-Szörény megyét, valamint részben a Mehedinţi megyei római katolikus egyházközségeket magába foglaló hegyvidéki főesperesség lelkipásztorai és hívei zarándokolnak a máriaradnai kegytemplomhoz. Az ünnepi szentmisét 11 órai kezdettel Petru Gherghel jászvásári megyés püspök celebrálja.
Pataky Lehel Zsolt / maszol.ro

2017. október 24.
Megújulunk, de a bensőnkben hordozzuk a múltunkat
A közelmúltban az „Ötágú síp” Kulturális Egyesület, a szegedi alsóvárosi ferences templom melletti kolostorban tartotta meg a VII. Szögedi Nemzet rendezvényt, a Szegedről kirajzott települések találkozóját, amelyen a környékünkről 5 falu képviselői vettek részt. Azért tartják ott az ódon, boltíves falak között ezt az összejövetelt, mert amikor elindult egy-egy csoport a leendő településük felé, e kolostor előtti téren gyűltek össze szekereikkel, és ott áldotta őket meg a pap.
Az esemény a templomban, Gyulai Endre ny. püspök által celebrált misével kezdődött, majd a házigazda ferencesek nevében, László testvér köszöntötte a találkozó résztvevőit.
Utána dr. Horváth István Károlyné, az „Ötágú Síp” Kulturális Egyesület elnöke köszöntőjében beszámolt az elmúlt év rendezvényeiről, és bemutatta a találkozó programját, résztvevőit.
Előbb Fehér Viktor egyetemi hallgató: Szögediek az Aranka közben című dolgozatát mutatta be a dél-bánsági magyar keresztelési, lakodalmi és temetkezési szokásokról.
A szintén délvidéki Virág Laura egyetemi hallgató A Magyarság megmaradása a déli végeken c. dolgozatában sok statisztikai adattal, elszomorító helyzetet ecsetelt. A tartomány 36 magyar településéből 17-ben ma 10-en aluli a magyar lakosok száma, de a többiben sem sokkal jobb a helyzet. Öt nagyobb településen 50% feletti a magyar lakosok száma, másik 5-ben 20%-on felüli és 9-ben 10%-on felüli.
Hogy javuljon a hangulat, a kisiratosi Almási Vince kapott szót, aki bemutatta faluját, annak gazdasági és kulturális helyzetét, a sok igen szép eredményt, amelyekből még az anyaországiak is tanulhatnak.
Szót kapott még Gesztes Olympia tanár, a Három királyfi, három királylány nevű mozgalom képviselője, aki az egyesület azon céljáról beszélt, hogy megszülessenek a kívánt, a tervezett gyermekek, mivel kutatásaik során megbizonyosodtak arról, hogy a fiatal házasok több gyermeket terveznek, mint amennyi később megszületik.
Az előadások utáni megbeszélésen sokan szóltak a vázolt témákról, mint pl. Harangozó Imre újkígyósi néprajzos (az ő beszédéből vettem az írás címét), ft. Heinrich József óteleki plébános, a kisvarjasi Szabó István, valamint jómagam is.
Én azt is felvetettem, hogy mivel nemsokára ünnepeljük falvaink megalapításának 200-ik évfordulóját, ideje tervezni az ünnepségeket. Azt javasoltam többek között, hogy kisebb szobrot, emlékművet is állíthatnánk, az évforduló alkalmából.
A találkozó végén minden résztvevő egy szép, Szent Lászlót ábrázoló érmét kapott, amit Vitéz Mihály Árpád szobrász készített. A barátok meg is vendégeltek a maguk mordján, az aznapra kitervezett ételükből főztek többet: marhahús pörköltet tarhonyával és túrós lepényt kaptunk. Jankó András / Nyugati Jelen (Arad)