Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyulai Sándor
4 tétel
1999. július 29.
A Szatmári Friss Újság cikksorozatban írt az 1949-ben történtekről: 1949 augusztusában Szatmárudvariban és Kakszentmártonban Gyulai Sándort, Bíró Ferencet, Chira Augustint és Papp Endrét kivégezték. Emlékművet akar állítani a kivégzetteknek a véres események ötvenedik évfordulóján a két falu, a terv már elkészült, a kivitelezéshez több mint ötvenmillió lejre lenne szükség. A nyilvánossághoz fordultak: adakozzanak, hogy elkészülhessen az emlékmű. /Emlékművet készül állítani. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), júl. 29./
1999. november 15.
"Nov. 14-én felavatták Szatmárudvarin a Volt Politikai Foglyok Szövetsége kezdeményezésére emelt emlékművet, amely román és magyar nyelven hirdeti: "A kommunizmus áldozatainak emlékére, kiket 1949. augusztus 16-án kivégeztek." A község négy egykori lakosát /Papp Endrét, Chira Gézát, Bíró Endrét, Gyulai Sándort/ 1949. augusztus 16-17-én kivégezték a Szekuritate emberei. Az emlékművet Kovács Albert lázári kőfaragómester készítette. /Szatmárudvari: nyilvános megemlékezés, emlékműállítás - 50 év után. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), nov. 15./"
2016. november 23.
Emléktáblát állítanak egy emlékkonferencia keretében Jakó Zsigmondnak
A Partiumi Keresztény Egyetem által szervezett Jakó Zsigmond-emlékkonferenciára a neves professzor születésének 100. évfordulója alkalmából kerül sor november 24-én Nagyváradon.
A Széchenyi-díjas romániai magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja, Jakó Zsigmond Pál a Berettyó menti Biharfélegyházán született 1916. szeptember 2-án, Kolozsváron hunyt 2008. október 26-án. Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és ‑közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek.
A Partiumi Keresztény Egyetem Bartók-termében kezdődik 14 órakor a csütörtöki emlékkonferencia, amelynek keretében sor kerül a Jakó Zsigmond-emléktábla leleplezésére (Deák Árpád alkotása) az egyetemi székház belső udvarában.
Íme a részletes program:
14.00 A Jakó Zsigmond-terem felavatása (földszint, E15-ös terem)
Köszöntő: Pálfi József rektor
14.15 Jakó Zsigmond életrajza – Sipos Gábor történész
14.30 Megemlékezés Jakó Zsigmondról – Kupán Árpád helytörténész
14.45 Andrejszki Judit énekel
15.00 A partiumi Jakó-emléktáblákról – Dukrét Géza helytörténész
15.10 Gyulai Sándor hajdúböszörményi iskolaigazgató köszöntő levelét Hermán M. János ismerteti
15.20 Jakó Zsigmond és Micske – Gavallér Lajos lelkipásztor
15.30 Jakó Zsigmond és Hegyközkovácsi – Forró László lelkipásztor
15.40 Jakó Zsigmond és Biharfélegyháza – Szabó Zsolt lelkipásztor és Tiponuț Mónika iskolaigazgató
16.15 A Jakó Zsigmond emléktábla bemutatása és leleplezése
16.30 Meleg Vilmos szavalata
16.50 A Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére (Kolozsvár, 2016) című emlékkötet bemutatója – Sipos Gábor
17.00 Filmbemutató: Invokáció – Gulyás László és Árva László Jakó Zsigmond életéről készített filmje
itthon.ma
2016. november 28.
Konferencia: Jakó Zsigmondra emlékezte
Születésének 100. évfordulója alkalmából Jakó Zsigmond emlékeztek az elmúlt héten egy konferencia keretében a Partiumi Keresztény Egyetemen. Az érdeklődőket, meghívottakat, köztük a professzor lányát, Jakó Klárát dr. Pálfi József rektor köszöntötte.
Emlékkonferenciával kívántak tisztelegni a neves professzor emléke előtt a Partiumi Keresztény Egyetemen (PKE). A csütörtöki konferencia a Jakó Zsigmond-terem felavatásával vette kezdetét, majd több előadás és visszaemlékezés során rajzolódott ki a történész élettörténete, munkássága, jelleme. Az érdeklődőket, meghívottakat, köztük a professzor lányát, Jakó Klárát dr. Pálfi József, a PKE rektora köszöntötte, majd Sipos Gábor, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke ismertette Jakó Zsigmond életrajzát, munkásságát, kitérve jelentős érdemeire. Jakó Zsigmond 1916-ban született Biharfélegyházán, gyermekkorát Micskén töltötte, Hajdúböszörményben járt gimnáziumba, majd felsőfokú tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, történelem–latin nyelv és irodalom szakos tanári oklevelét 1939-ben szerezte meg. 1939–1941-ben a budapesti egyetem Magyar Népiség- és Településtörténeti Intézetben dolgozott, majd 1940–1941-ben a Magyar Országos Levéltár gyakornoka volt. 1941-ben Kolozsvárra költözött és az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárának munkatársa lett, 1945–1950 között pedig igazgatóként irányította az archívum munkáját. Ezzel párhuzamosan 1942-től a kolozsvári Bolyai, majd később Babeş-Bolyai Tudományegyetemen tanított egészen 1981. évi nyugdíjazásáig. 1990 és 2002 között az újjáalakult Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke volt. A professzor 2008-ban hunyt el Kolozsváron. Sipos Gábor a továbbiakban felsorolta Jakó Zsigmond műveit és szakmai érdemeit.
Emlékezések
A továbbiakban Kupán Árpád történész szubjektív hangvételű visszaemlékezésében elevenítette fel egykori tanárát, aki elindította ezen a pályán. Hálával emlékezett vissza az egyetemi évei és a gyakornoksága alatt kapott támaszért, amit Jakó Zsigmond levelei jelentettek számára. Ezekből egy részletet fel is olvasott Kupán Árpád, amelyekből kiderülnek a tudós professzor nemes vonásai. „Gazdag történelmi munkássága felbecsülhetetlen jelentőségű, hiszen nagyon fontos, hogy ismerjük múltunkat” – tette hozzá. Dukrét Géza a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke az együtt töltött munkáséveket elevenítette fel, majd ismertette azt is, hogy Bihar megyében két emléktáblát avattak eddig Jakó Zsigmond tiszteletére, egyet Biharfélegyházán, egyet pedig Micskén. Gyulai Sándor hajdúböszörményi iskolaigazgató köszöntő levelét Hermán M. János olvasta fel, amelyből kiderült, hogy Gyulai fontosnak tartja, hogy a hajdúböszörményiek is megismerjék Jakó Zsigmond életét és munkásságát.
Emléktábla avatás
Andrejszki Judit csembaló- és énekművész előadása után Gavallér Lajos, Forró László és Szabó Zsolt lelkipásztorok Jakó Zsigmondnak Micskéhez, Hegyközkovácsihoz és Biharfélegyházához fűződő kapcsolatát ismertették, majd Tiponuţ Mónika, a biharfélegyházi Jakó Zsigmond Általános Iskola igazgatónője osztotta meg gondolatait az iskola névadójáról. A konferencia egyik kiemelkedő pillanata a PKE belső udvarán elhelyezett, Deák Árpád által készített Jakó Zsigmond-emléktábla leleplezése és koszorúzása volt. Hermán M. János az alkalmon kiemelte, hogy a világnak nagy szüksége van az olyan példaértékű emberekre, mint amilyen Jakó Zsigmond is volt, akinek a nyomába kell lépni, de legalábbis törekedni erre. Hozzátette, hogy két éve határozták el az emléktábla avatást, ami most meg is valósulhatott.
Az emléktábla avatáson Meleg Vilmos színművész szavalt. Az emléktábla megkoszorúzását követően folytatódott a konferencia a Testimonio litterarum. Tanulmányok Jakó Zsigmond tiszteletére című emlékkötet bemutatójával, amelyet a könyv egyik társszerzője, Sipos Gábor ismertetett. Végezetül pedig Gulyás László Jakó Zsigmond életéről készített filmjét is levetítették, ezzel válva teljessé az emlékkonferencia.
Bihari Napló (Nagyvárad)