Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Gyulai József
4 tétel
2013. január 8.
Kolozsvári mérnök-tanár a Gábor Dénes-díjjal elismertek között
Imecs Mária villamosságkutatással nyerte el a kitüntetést
A hivatalos laudáció szerint a villamos hajtások, a kalickás aszinkron motoros hajtások kettős mezőorientációs, vektoriális struktúrájának továbbfejlesztéséért és implementációja terén elért eredményeiért vehetett át nemrég rangos elismerést Imecs Mária villamosmérnök, a Kolozsvári Műszaki Egyetem professzora, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. Laikusan fogalmazva a villamosmotorok modern szabályozása és számítógépes vezérlésének továbbfejlesztése, illetve gyakorlatba ültetése terén elért eredményeiért ítélték neki az első ízben kiosztott Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat, amelyet Budapesten, az Országházban vett át Kövér László országgyűlési elnöktől, Gyulai Józseftől, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnökétől és Baji Csabától, a Magyar Villamosművek vezérigazgatójától. Lapunk megkeresésére a kitüntetett úgy vélte: vannak még olyan szakemberek Erdélyben, akik megérdemlik a díjat.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
Imecs Mária villamosságkutatással nyerte el a kitüntetést
A hivatalos laudáció szerint a villamos hajtások, a kalickás aszinkron motoros hajtások kettős mezőorientációs, vektoriális struktúrájának továbbfejlesztéséért és implementációja terén elért eredményeiért vehetett át nemrég rangos elismerést Imecs Mária villamosmérnök, a Kolozsvári Műszaki Egyetem professzora, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára. Laikusan fogalmazva a villamosmotorok modern szabályozása és számítógépes vezérlésének továbbfejlesztése, illetve gyakorlatba ültetése terén elért eredményeiért ítélték neki az első ízben kiosztott Gábor Dénes Energetikai Nemzeti Díjat, amelyet Budapesten, az Országházban vett át Kövér László országgyűlési elnöktől, Gyulai Józseftől, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnökétől és Baji Csabától, a Magyar Villamosművek vezérigazgatójától. Lapunk megkeresésére a kitüntetett úgy vélte: vannak még olyan szakemberek Erdélyben, akik megérdemlik a díjat.
Ö. I. B.
Szabadság (Kolozsvár),
2013. szeptember 9.
A Kalandosok hősi emlékműve
Az első világháború utáni években természetes gesztusnak számított egy-egy település, felekezet, intézmény hősi halottjainak az összeszámlálása, nevük megörökítése valamilyen táblán, oszlopon. Számos falu, kisváros templomában, templomkertjében, temetőjében, néhol a központi téren állnak ilyen emlékművek. A köztéren vagy hivatali épületekben emeltek jó részét a kommunizmus éveiben eltüntették, vagy feliratától megfosztották. Erdély központi városa, Kolozsvár – úgy tűnik – túl sok fiát vesztette el ahhoz, hogy számba lehessen őket venni. Legalábbis ilyen névsorról nincsen tudomásunk. A hősök emlékét kisebb közösségek, felekezetek azért számon tartották, de emlékművön nem örökítették meg. Köztéren a román hatóságok erre nem is adtak volna engedélyt. A környéken elesett hősi halottak a Hősök temetőjében nyugodtak, róluk sincs kimutatásunk, mert 1939–1940-ben a városi hatóságok feltúrták ezt a sírkertet, „átrendezték”, úgyhogy az addigi feliratos fejfák nagy része elpusztult. Jelenleg a Hősök temetőjében semmilyen felirat sem tudatja azt, hogy ott első világháborús hősök is nyugodnának.
Az 1940-es bécsi döntés nyomán újra Magyarország részévé lett Észak-Erdélyben – miközben már dúlt a második világégés – néhány intézmény, egyesület felismerte, hogy erkölcsi kötelesség az első világháborús hősök emlékének megörökítése. Központi emlékmű ekkor sem készült. Elsőként 1940. október 31-én a Református Kollégium régi épületének udvarán, a kapuval szemben lepleztek le egy három tanár és tíz diák nevét megörökítő táblát. Bár csak a „Pro patria 1914–1918” felirat állott a névsor fölött, mégis 1980-ban az akkori román igazgató összetörette a táblát. Újrafaragott mását 2010-ben sikerült visszahelyezni. Az egyetem hősi halottjainak emléktábláját (névsorral) 1941. május 29-én leplezték le a központi épület aulájában. Május utolsó vasárnapja a magyar törvények szerint „hősök napja”-ként került megünneplésre, de május 29. az egyetemalapítási ünnepnap is volt. Ennek az emléktáblának az 1940-es évek végén nyoma veszett.
Több emléktáblát állítottak az egykor Kolozsvárt állomásozó katonai egységek és hősi halottjaik emlékére a kaszárnyák épületében, udvarán. Így 1940. november 3-án a Honvéd utcai laktanyában a 38. honvéd hadosztály hőseinek emlékét örökítették meg. 1943. május 23-án a Hunyadi téri nagykaszárnya falán az 51-es császári és királyi gyalogezred emléktábláját leplezték le. Az 1702-ben megalapított „hajdúezred”-nek 1742-ben jelölték ki Kolozsvárt fő székhelyéül, s a következő évtől Erdélyi nemzeti gyalogezred lett az elnevezése. Az első világháborúban Galíciában és lengyel földön, 1917-től a francia hadszíntéren teljesített szolgálatot. 1918 decemberében Kolozsvárt oszlott fel az ezred. 1940. augusztus 20-án a Fellegvár egyik kaszárnyaépületén a Székely Hadosztály 1920-as ottani fogságának emlékére avattak fel Keöpeczi Sebestyén József tervezte táblát. Ezeket az emlékeztető feliratokat az 1940-es évek második felében nyomtalanul eltávolították, többnyire csak a napilapok híradásából ismerjük szövegüket.
Az egyetlen fennmaradt első világháborús emlékmű
Az egyetlen fennmaradt első világháborús emlékmű a Kismező utcai ún. Kalandos temetőben áll, s az idén június 4-ig alig tudott róla a város magyarsága, hiszen kevesen járnak ebbe a temetőbe, s azok sem állnak meg a kopott feliratot olvasgatni. Most azonban a trianoni döntés évfordulóját megelőző éjszakán „ismeretlen tettesek” piros festékkel öntötték le az oszlopot, s ez, meg az összefogással történt letakarítás ráirányította a figyelmet. Egyszeriben felmerült a kérdés, hogy kik és mikor is állították. Pedig a választ az oszlop felirata megadja, s a leleplezési ünnepségről részletesen beszámol a két nagy korabeli napilap, az Ellenzék és a Keleti Újság.
Az emlékművet a „Hídelvei Földész Kalandos Társulat” 1943-ban emelte 25 hősi halottja emlékére.
A „calendis”-ből alakult a kalandos elnevezés
A Kalandos társulatok a kolozsvári hóstátiak jellegzetes szervezkedési formája volt. A szervezkedés gyökere a középkorig nyúlik vissza, akkoriban egy-egy templom oltárát gondozták, s minden hónap első napján gyűléseztek. Mivel latinul e nap neve a „Calendis”, ebből alakult ki a magyaros hangzású „kalandos” elnevezés. Úgyhogy a társaságoknak nincs köze a „kaland, kalandozás” szavunkhoz. Később a társulatok a céhek keretében működtek, a céhtagok életét szabályozták. Valószínűleg innen vették át a kolozsvári hóstátiak szervezési formaként. Míg e társulatok Európa-szerte a XIX. században kihaltak, a hóstátiak társulatai még a XX. század közepén is működtek. Ekkor tevékenységük már inkább a temetések megszervezésére irányult, korábban erkölcsi szabályozó, békebírói szerep is hárult rájuk.
A múlt századfordulón Kolozsvárt öt kalandos társulat működött: Kétvízközi 53, Öregebb Hídelvi 220, Ifjabb Hídelvi 280, Kül-Közép utcai 300, Kül-Magyar utcai 86 taggal. A tagság négy csoportra oszlott: a fiak a 12–16 év közöttiek voltak, temetéskor ők a sírásók szerszámait vitték; a 15–20 év közötti ifjak feladata volt a sírásás és a halott vitele a sírig; a 20 év felettiek „öregnek” számítottak, közülük választották évenként a társulat vezetőségét: kalandos atyát, két dékánt, nyolc-tíz öreget (tanács) és a deákot vagy nótáriust. A megválasztottak esküt tettek. Külön csoportot képeztek a kalandos tagok özvegyei. A halálesetet az atyánál kellett bejelenteni, aki utasította a dékánokat a temetés megrendezésére, illetve a sír kijelölésére és kiásatására. A halálesetet és a temetés időpontját körbeküldött táblán tudatták a társulat tagjaival. A temetkezési vállalatok megjelenése előtt a társulatok a tagságon kívüli személyek eltemetését is megrendezték illő fizetségért.
Külön helyen temetkeztek a kalandosok
A kalandosoknak külön temetkezési helye is volt. Az 1585-ben megnyitott Házsongárdi temető keleti részén a Kül-Közép és Kül-Magyar utcai hóstátiak temetkeztek. Máig az itteni sírok jó részén látható a kalászos-szőlőfürtös hóstáti jelvény. Régebb felírták a sírra a név alá: „földész és városi polgár”. A kétvízközieknek 1587-ben Paul Fleyscher kismezői 4 hold 134 négyszögölnyi szőlőjét adományozta a temető céljaira. Ezt nevezték később Kalandos temetőnek is. Ide a kétvízközieken kívül a régebbi (öregebb) és újabb (ifjabb) hídelvi kalandosok is temetkeztek. A vasút 1870-es kiépítése, majd az oda vezető főutca (Ferenc József/Horea út) korszerűsítése után a hídelvi hóstátiak megfogyatkoztak, úgyhogy két társulatuk egyesült. Ők emeltették világháborús halottjaiknak az emlékművet.
A szürke gránitoszlopon a kardos-katonasisakos jelvény alatt a névsort megelőzően e szöveg olvasható: „Az 1914–1918-ig világháborúban elesett hősök mint társulati tagok”.
Ezt követi a hősök katonai egységenkénti felsorolása. A Magyar Királyi 21-es Honvéd Gyalogezredből 9 személy, a Császári és Királyi 51-es Gyalogezredből 11, a császári és királyi 2-es, 23-as és 82-es gyalogezredekből 4 hős neve és egyetlen tengerészé. Az összesen 25 hősi halottból a legidősebb 38, a legfiatalabb 20 éves volt. Legtöbben csak egyszerű honvédként szolgáltak, akadt közöttük egy-egy zászlós, tizedes, szakaszvezető, őrvezető. A felirat egykor ki volt aranyozva.
A honvéd nap előtt leplezték le az oszlopot
Az oszlop leleplezését a május végi hősök napjára tervezték, de végül csak a június 28-i honvédnap előtt, június 27-én, vasárnap került rá sor. A társulat tagsága reggel fél kilenckor gyülekezett a Zsigmond király (ma Máramaros) út 58. sz. alatti székházban. A Földész Énekkar nyitószámai után hazafias verseket szavaltak, majd Bíró Mózes lelkész tartott Biblia-magyarázatot és mondott imát, vitéz Köblös István ördögkeresztúri lelkész pedig a világháborús hősökről emlékezett meg. Utána a Honvédzenekar és a díszszázad mögé felsorakozva átvonultak a hídelvi református templomba. Mivel a templom beltere szűknek bizonyult, a kint rekedteknek hangszóró közvetítette a beszédeket. Természetesen itt is istentisztelethez kötődött a megemlékezés. Az igét vitéz Huszár Endre tábori főesperes hirdette. A Földész Énekkar is énekelt, a Himnuszt a Honvédzenekar kísérte. A templom előtt újra felsorakozott a menet, s kivonult a Kismezői temetőbe, melynek kapuját virágokkal díszítették s e felirattal: „Harcok oltárán ellobogtatok – a hős halottak halhatatlanok”. Az emlékművet hóstáti népviseletbe öltözött lányok vették körül, a társulati tagság is sajátos viseletét hordta. Díszsisakos rendőrök biztosították az őrséget. A Földész Énekkar száma után Bíró Mózes imádkozott, Huszár Endre mondta az avatóbeszédet. Gyulai Pál-, Petőfi- és Arany-versek elhangzását követően Botos János, a Tűzharcos Szövetség társelnöke szólt a jelenlevőkhöz, végül Adorján János, a Kalandos Társulat elnök-atyja köszönte meg a közreműködők szolgálatát, külön kiemelve a dálnoki Veress Lajos altábornagy-hadtestparancsnokot képviselő Bartha Zoltán ezredest és a felsorakozott díszszázadot. Koszorúzás és a Katonazenekar Rákóczi-indulója zárta az ünnepséget.
A Kismezői temető ma az egykori kalandos társulatok és az első világháborús hősök emlékét őrzi. Őrházán még most is olvasható a felirat: „Isten segedelméből építtet[t]e a két szeretett Társaság a Vári Mózes és Gyulai József Apaságokban, Nagy Ferencz és Török Mihály Jegyzőségökben, 1903-ik évben.” Vajon nem állhatna-e itt egy második világháborús emlékoszlop is?
A Kismező utcai első világháborús emlékművet június 4-én „ismeretlen tettesek” piros festékkel leöntötték.
Az emlékmű letisztítására összefogtak a város magyar elöljárói, Horváth Anna alpolgármester kezdeményezésére.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
Az első világháború utáni években természetes gesztusnak számított egy-egy település, felekezet, intézmény hősi halottjainak az összeszámlálása, nevük megörökítése valamilyen táblán, oszlopon. Számos falu, kisváros templomában, templomkertjében, temetőjében, néhol a központi téren állnak ilyen emlékművek. A köztéren vagy hivatali épületekben emeltek jó részét a kommunizmus éveiben eltüntették, vagy feliratától megfosztották. Erdély központi városa, Kolozsvár – úgy tűnik – túl sok fiát vesztette el ahhoz, hogy számba lehessen őket venni. Legalábbis ilyen névsorról nincsen tudomásunk. A hősök emlékét kisebb közösségek, felekezetek azért számon tartották, de emlékművön nem örökítették meg. Köztéren a román hatóságok erre nem is adtak volna engedélyt. A környéken elesett hősi halottak a Hősök temetőjében nyugodtak, róluk sincs kimutatásunk, mert 1939–1940-ben a városi hatóságok feltúrták ezt a sírkertet, „átrendezték”, úgyhogy az addigi feliratos fejfák nagy része elpusztult. Jelenleg a Hősök temetőjében semmilyen felirat sem tudatja azt, hogy ott első világháborús hősök is nyugodnának.
Az 1940-es bécsi döntés nyomán újra Magyarország részévé lett Észak-Erdélyben – miközben már dúlt a második világégés – néhány intézmény, egyesület felismerte, hogy erkölcsi kötelesség az első világháborús hősök emlékének megörökítése. Központi emlékmű ekkor sem készült. Elsőként 1940. október 31-én a Református Kollégium régi épületének udvarán, a kapuval szemben lepleztek le egy három tanár és tíz diák nevét megörökítő táblát. Bár csak a „Pro patria 1914–1918” felirat állott a névsor fölött, mégis 1980-ban az akkori román igazgató összetörette a táblát. Újrafaragott mását 2010-ben sikerült visszahelyezni. Az egyetem hősi halottjainak emléktábláját (névsorral) 1941. május 29-én leplezték le a központi épület aulájában. Május utolsó vasárnapja a magyar törvények szerint „hősök napja”-ként került megünneplésre, de május 29. az egyetemalapítási ünnepnap is volt. Ennek az emléktáblának az 1940-es évek végén nyoma veszett.
Több emléktáblát állítottak az egykor Kolozsvárt állomásozó katonai egységek és hősi halottjaik emlékére a kaszárnyák épületében, udvarán. Így 1940. november 3-án a Honvéd utcai laktanyában a 38. honvéd hadosztály hőseinek emlékét örökítették meg. 1943. május 23-án a Hunyadi téri nagykaszárnya falán az 51-es császári és királyi gyalogezred emléktábláját leplezték le. Az 1702-ben megalapított „hajdúezred”-nek 1742-ben jelölték ki Kolozsvárt fő székhelyéül, s a következő évtől Erdélyi nemzeti gyalogezred lett az elnevezése. Az első világháborúban Galíciában és lengyel földön, 1917-től a francia hadszíntéren teljesített szolgálatot. 1918 decemberében Kolozsvárt oszlott fel az ezred. 1940. augusztus 20-án a Fellegvár egyik kaszárnyaépületén a Székely Hadosztály 1920-as ottani fogságának emlékére avattak fel Keöpeczi Sebestyén József tervezte táblát. Ezeket az emlékeztető feliratokat az 1940-es évek második felében nyomtalanul eltávolították, többnyire csak a napilapok híradásából ismerjük szövegüket.
Az egyetlen fennmaradt első világháborús emlékmű
Az egyetlen fennmaradt első világháborús emlékmű a Kismező utcai ún. Kalandos temetőben áll, s az idén június 4-ig alig tudott róla a város magyarsága, hiszen kevesen járnak ebbe a temetőbe, s azok sem állnak meg a kopott feliratot olvasgatni. Most azonban a trianoni döntés évfordulóját megelőző éjszakán „ismeretlen tettesek” piros festékkel öntötték le az oszlopot, s ez, meg az összefogással történt letakarítás ráirányította a figyelmet. Egyszeriben felmerült a kérdés, hogy kik és mikor is állították. Pedig a választ az oszlop felirata megadja, s a leleplezési ünnepségről részletesen beszámol a két nagy korabeli napilap, az Ellenzék és a Keleti Újság.
Az emlékművet a „Hídelvei Földész Kalandos Társulat” 1943-ban emelte 25 hősi halottja emlékére.
A „calendis”-ből alakult a kalandos elnevezés
A Kalandos társulatok a kolozsvári hóstátiak jellegzetes szervezkedési formája volt. A szervezkedés gyökere a középkorig nyúlik vissza, akkoriban egy-egy templom oltárát gondozták, s minden hónap első napján gyűléseztek. Mivel latinul e nap neve a „Calendis”, ebből alakult ki a magyaros hangzású „kalandos” elnevezés. Úgyhogy a társaságoknak nincs köze a „kaland, kalandozás” szavunkhoz. Később a társulatok a céhek keretében működtek, a céhtagok életét szabályozták. Valószínűleg innen vették át a kolozsvári hóstátiak szervezési formaként. Míg e társulatok Európa-szerte a XIX. században kihaltak, a hóstátiak társulatai még a XX. század közepén is működtek. Ekkor tevékenységük már inkább a temetések megszervezésére irányult, korábban erkölcsi szabályozó, békebírói szerep is hárult rájuk.
A múlt századfordulón Kolozsvárt öt kalandos társulat működött: Kétvízközi 53, Öregebb Hídelvi 220, Ifjabb Hídelvi 280, Kül-Közép utcai 300, Kül-Magyar utcai 86 taggal. A tagság négy csoportra oszlott: a fiak a 12–16 év közöttiek voltak, temetéskor ők a sírásók szerszámait vitték; a 15–20 év közötti ifjak feladata volt a sírásás és a halott vitele a sírig; a 20 év felettiek „öregnek” számítottak, közülük választották évenként a társulat vezetőségét: kalandos atyát, két dékánt, nyolc-tíz öreget (tanács) és a deákot vagy nótáriust. A megválasztottak esküt tettek. Külön csoportot képeztek a kalandos tagok özvegyei. A halálesetet az atyánál kellett bejelenteni, aki utasította a dékánokat a temetés megrendezésére, illetve a sír kijelölésére és kiásatására. A halálesetet és a temetés időpontját körbeküldött táblán tudatták a társulat tagjaival. A temetkezési vállalatok megjelenése előtt a társulatok a tagságon kívüli személyek eltemetését is megrendezték illő fizetségért.
Külön helyen temetkeztek a kalandosok
A kalandosoknak külön temetkezési helye is volt. Az 1585-ben megnyitott Házsongárdi temető keleti részén a Kül-Közép és Kül-Magyar utcai hóstátiak temetkeztek. Máig az itteni sírok jó részén látható a kalászos-szőlőfürtös hóstáti jelvény. Régebb felírták a sírra a név alá: „földész és városi polgár”. A kétvízközieknek 1587-ben Paul Fleyscher kismezői 4 hold 134 négyszögölnyi szőlőjét adományozta a temető céljaira. Ezt nevezték később Kalandos temetőnek is. Ide a kétvízközieken kívül a régebbi (öregebb) és újabb (ifjabb) hídelvi kalandosok is temetkeztek. A vasút 1870-es kiépítése, majd az oda vezető főutca (Ferenc József/Horea út) korszerűsítése után a hídelvi hóstátiak megfogyatkoztak, úgyhogy két társulatuk egyesült. Ők emeltették világháborús halottjaiknak az emlékművet.
A szürke gránitoszlopon a kardos-katonasisakos jelvény alatt a névsort megelőzően e szöveg olvasható: „Az 1914–1918-ig világháborúban elesett hősök mint társulati tagok”.
Ezt követi a hősök katonai egységenkénti felsorolása. A Magyar Királyi 21-es Honvéd Gyalogezredből 9 személy, a Császári és Királyi 51-es Gyalogezredből 11, a császári és királyi 2-es, 23-as és 82-es gyalogezredekből 4 hős neve és egyetlen tengerészé. Az összesen 25 hősi halottból a legidősebb 38, a legfiatalabb 20 éves volt. Legtöbben csak egyszerű honvédként szolgáltak, akadt közöttük egy-egy zászlós, tizedes, szakaszvezető, őrvezető. A felirat egykor ki volt aranyozva.
A honvéd nap előtt leplezték le az oszlopot
Az oszlop leleplezését a május végi hősök napjára tervezték, de végül csak a június 28-i honvédnap előtt, június 27-én, vasárnap került rá sor. A társulat tagsága reggel fél kilenckor gyülekezett a Zsigmond király (ma Máramaros) út 58. sz. alatti székházban. A Földész Énekkar nyitószámai után hazafias verseket szavaltak, majd Bíró Mózes lelkész tartott Biblia-magyarázatot és mondott imát, vitéz Köblös István ördögkeresztúri lelkész pedig a világháborús hősökről emlékezett meg. Utána a Honvédzenekar és a díszszázad mögé felsorakozva átvonultak a hídelvi református templomba. Mivel a templom beltere szűknek bizonyult, a kint rekedteknek hangszóró közvetítette a beszédeket. Természetesen itt is istentisztelethez kötődött a megemlékezés. Az igét vitéz Huszár Endre tábori főesperes hirdette. A Földész Énekkar is énekelt, a Himnuszt a Honvédzenekar kísérte. A templom előtt újra felsorakozott a menet, s kivonult a Kismezői temetőbe, melynek kapuját virágokkal díszítették s e felirattal: „Harcok oltárán ellobogtatok – a hős halottak halhatatlanok”. Az emlékművet hóstáti népviseletbe öltözött lányok vették körül, a társulati tagság is sajátos viseletét hordta. Díszsisakos rendőrök biztosították az őrséget. A Földész Énekkar száma után Bíró Mózes imádkozott, Huszár Endre mondta az avatóbeszédet. Gyulai Pál-, Petőfi- és Arany-versek elhangzását követően Botos János, a Tűzharcos Szövetség társelnöke szólt a jelenlevőkhöz, végül Adorján János, a Kalandos Társulat elnök-atyja köszönte meg a közreműködők szolgálatát, külön kiemelve a dálnoki Veress Lajos altábornagy-hadtestparancsnokot képviselő Bartha Zoltán ezredest és a felsorakozott díszszázadot. Koszorúzás és a Katonazenekar Rákóczi-indulója zárta az ünnepséget.
A Kismezői temető ma az egykori kalandos társulatok és az első világháborús hősök emlékét őrzi. Őrházán még most is olvasható a felirat: „Isten segedelméből építtet[t]e a két szeretett Társaság a Vári Mózes és Gyulai József Apaságokban, Nagy Ferencz és Török Mihály Jegyzőségökben, 1903-ik évben.” Vajon nem állhatna-e itt egy második világháborús emlékoszlop is?
A Kismező utcai első világháborús emlékművet június 4-én „ismeretlen tettesek” piros festékkel leöntötték.
Az emlékmű letisztítására összefogtak a város magyar elöljárói, Horváth Anna alpolgármester kezdeményezésére.
GAAL GYÖRGY
Szabadság (Kolozsvár)
2015. március 20.
Nagy szükségünk van magyar műszaki képzésre és mérnökökre
Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka huszadszor
Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tegnap kezdődött el a Fiatal Műszakiak XX. Tudományos Ülésszaka.
A hagyományszámba menő rendezvény szervezője az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője a Sapientia-EMTE, fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A résztvevők 11 egyetemről és 4 tudományos intézetből érkezett erdélyi és magyarországi diákok, fiatal kutatók; a 191 szerző 79 dolgozat keretében figyelemre méltó kutatási eredményeket mutat be. Amint azt megnyitójában Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományos Szakosztályának elnöke elmondta, a fórum célja változatlan: a fiatalok ösztönzése, a tudományos kapcsolatok kialakítása, a magyar műszaki nyelv művelése. A korábbi ülésszakok gyümölcseként húsz konferenciakötet – azokban összesen 1514 dolgozat – látott napvilágot, melyek elérhetők az Erdélyi Digitális Adattárban.
Szabadság (Kolozsvár)
Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszaka huszadszor
Kolozsváron, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében tegnap kezdődött el a Fiatal Műszakiak XX. Tudományos Ülésszaka.
A hagyományszámba menő rendezvény szervezője az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője a Sapientia-EMTE, fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke pedig Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A résztvevők 11 egyetemről és 4 tudományos intézetből érkezett erdélyi és magyarországi diákok, fiatal kutatók; a 191 szerző 79 dolgozat keretében figyelemre méltó kutatási eredményeket mutat be. Amint azt megnyitójában Bitay Enikő, az EME Műszaki Tudományos Szakosztályának elnöke elmondta, a fórum célja változatlan: a fiatalok ösztönzése, a tudományos kapcsolatok kialakítása, a magyar műszaki nyelv művelése. A korábbi ülésszakok gyümölcseként húsz konferenciakötet – azokban összesen 1514 dolgozat – látott napvilágot, melyek elérhetők az Erdélyi Digitális Adattárban.
Szabadság (Kolozsvár)
2017. március 24.
Fiatal műszakiak nemzetközi fóruma Kolozsváron
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)
Tizenhárom egyetemről és hat kutatóintézetből érkezett mérnökhallgatók és kutatók, valamint a versenyszférát képviselők részvételével tegnap Kolozsvár adott otthont a 22. Fiatal Műszakiak Tudományos Ülésszakának. A hagyományos rendezvény szervezője az idén is az Erdélyi Múzeum-Egyesület Műszaki Tudományok Szakosztálya, társszervezője pedig a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kara; fővédnöke Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, védnöke Gyulai József, a Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke. A megnyitóval egybekötött plenáris előadások délelőtt a János Zsigmond Unitárius Kollégium Dávid Ferenc dísztermében zajlottak, a szekcióelőadások pedig délután az EME és a Sapientia EMTE épületeiben hangzottak el. A harmadízben adományozott Maros Dezső-díjat Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnök érdemelte ki.
A résztvevő fiatalok Budapestről, Gödöllőről, Miskolcról, Debrecenből, Kecskemétről, Nyíregyházáról, Veszprémből, Pécsről, Nagyszombatról, Marosvásárhelyről, Gyergyószentmiklósról és Kolozsvárról érkeztek. Érdekesség, hogy első ízben megjelent néhány, a budapesti és miskolci egyetemeken angolul tanuló külföldi diák Azerbajdzsánból, Egyiptomból, Irakból, Mexikóból, Nigériából és Pakisztánból, akik szintén kutatómunkájuk eredményeit mutatták be. A számbavételen a műszaki területek (anyagtudományok, biztonságtudomány, gépészet, informatikai alkalmazások, környezetvédelem, építészet, járműipar, mechatronika, mezőgépészet, vegyészet, villamosságtan stb.), a műszaki oktatás, a tudomány- és technikatörténet, az interdiszciplináris kutatások kerültek terítékre – hangsúlyozta megnyitó beszédében Bitay Enikő, a szervezőbizottság elnöke, az EME főtitkára, a Műszaki Tudományok Szakosztályának vezetője.
Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy induláskor a műszaki tudományosság magyar nyelven való művelése volt az eredeti cél, aztán az évek során az ülésszak örvendetesen kinőtte magát, ma már fontos kapocs az anyaországgal. Dávid László, a Sapientia EMTE rektora szerint csak egyetlen Kárpát-medencei tudományosság létezik, ehhez kell az élő kapcsolattartás. Gyulai József (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) kijelentette: a tudományban elsődleges szerep jut az anyanyelvnek, ha ez nem nyomja el a nemzetközileg elfogadott kommunikációs úzust. Roósz András (Miskolci Egyetem) és M. Csizmadia Béla (Gödöllői Szent István Egyetem) a szakképzettségen a fiatalok számára a tudást meghaladó világnézet kialakítását érti (ide értve a humán tudástárat is), amelyben a kutatási eredményeket el kell tudni helyezni. Rajnai Zoltán (Óbudai Egyetem) és Danyi József (Kecskeméti Egyetem) szerint van utánpótlás a kutatómunkában, amit a fiatalok szívesen vállalnak.
Az EME nevében Sipos Gábor Gr. Mikó Imre-emléklapot adományozott Roósz Andrásnak az erdélyi magyar műszaki tudományosság szíves és kitartó támogatása elismeréséül.
Délelőtt plenáris előadások hangzottak el, és – kiemelkedő kutatási tevékenységéért, sikeres előadásaiért – Maros Dezső-díjban részesítették Máriás Nimród fiatal hőerőgépész mérnököt. Délután a szekció-előadásokon összesen 163 szerző 95 munkáját mutatták be, amit konferenciakötetben jelentettek meg, de a tanulmányok külön-külön is elérhetők online az Erdélyi Digitális Adattárban (eda.eme.ro/handle/10598/29716).
Szabadság (Kolozsvár)