Újjászületett a Büdös-feredő
Feredezéssel örvendeztek a közös munka eredményének a hétvégén Bölönben.
Tíz nap alatt összefogással tündérkertté varázsolta a Büdös-feredőt a Budapesti Ars Topia Alapítvány, a Sepsiszentgyörgyi Vinca Minor Egyesület és az önkéntesek csapata a XXI. Székelyföldi Fürdő- és Közösségépítő Kaláka részeseként. Az avatót Bölön község népes serege és a kalákások maguk végezték: kipróbálták a gyógyvizes medencét, megkóstolták a kénes forrásvizet. A helyiek a kalákásoknak megköszönték a lelkes munkát, a kalákások a bölönieknek az önzetlen segítséget, a székely konyha ízeit és a vég nélküli vendégszeretetet.
:Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kettős ünnep Angyaloson
Falunappal ünnepelte Angyalos lakossága vasárnap a település műgyepes sportpályájának átadását és a Forró Elek nevét viselő iskola épületének befejezését. A korszerű sportpálya a helyiek adójából, önerőből készült, az iskola épületét kormánypénzből kezdték bővíteni, s ugyancsak önerőből kellett befejeznie a gidófalvi önkormányzatnak.
Az ünnepi istentiszteletet Isten szabad ege alatt tartották az új műgyepes pályán. Ezzel ért véget a tanulók és vallásórás gyermekek evangelizációs hete, amelynek témája a Szeretsz-e engemet? kérdés volt. Igehirdetésében (Luk. 9, 18–20) Mátyás István helybeli református lelkipásztor, a Sepsi Református Egyházmegye főjegyzője a textusban szereplő tanítvány, Péter feleletét példázta, és találó módon kötötte össze a keresztény hívő ember életével s a falu ünnepének valós hozadékával. A gyülekezet és a szülők előtt vizsgázó gyerekek pedig bebizonyították, hogy nem volt hiábavaló az eltelt nyolcnapi evangelizáció.
A sportpályáról a jelenlevők a falu iskolájába vonultak, hogy megtekintsék az épület befejezett emeleti részét. Berde József, Gidófalva község polgármestere ismertette azokat a buktatókat és nehézségeket, amelyekkel az önkormányzatnak az elmúlt években meg kellett küzdenie a kivitelezés során. A Tanügyminisztérium nem tudta finanszírozni a megkezdett tanintézmény építésének befejezését – magyarázta a polgármester, így a fogyasztási szövetkezetektől az önkormányzat által iskolának megvásárolt épület emeleti részét önerőből kellett befejezni. Ügyelniük kell a korszerű sportpályára a helybelieknek, amelynek gondnoka is lesz – figyelmeztetett az elöljáró, aki a falu lelkészével közösen két szalagot vágott el Angyaloson. Mátyás tiszteletes áldást mondott, az átadáson jelen volt Ördög Gábor mérnök, a munkálatokat kivitelező cég tulajdonosa. Ezután következett a népünnepély, szólt a rezesbanda, nyárson sült a borjú.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Népünnepély Szotyorban
Falunapnak hirdették, de a szotyoriak népünnepélynek becézték, s büszkén mondták, hogy sikeres, éjfélbe nyúló augusztusi dáridó zajlott a Dérlőben.
Valamikor a faluközpont mellett folyt el az Olt – magyarázta az ünnepséget szervező és megnyitó Rápolti István falufelelős. Itt delelt a csorda, a Dérlőben itatták a jószágot. Azóta új medrében folyik az Olt, de a szotyori nép a helynevet ma is őrzi.
A Tolna megyei Alsónána testvértelepülésről héttagú baráti küldöttség érkezett Sajben Pálné megbízott polgármesterrel, velük tartottak a nánai focisok is. Szerveztek versenyfutást, kerékpárversenyt is. A szotyori ovisok nyitották a műsort, s egymást váltották az ifitáncosok. A sepsikőröspataki Kőrös és a szentgyörgyi Fenyőcske együttes vajdaszentiványi, Csíkszentdomokosi és szatmári táncokat mutatott be, a legifjabbak – Marhát Apollónia és Bálint Balázs, Albert Károly és Csutak Tünde – szólótáncokat. Bodor Andrea és Orbán-Barra Gábor nótacsokorral lépett fel. A műsor végén minden együttes közösen ropta a felcsíki táncot. A koreográfus is helybeli, minden táncot Rápolti István tanított be. A Kónya Ádám Művelődési Ház Molnár Gábor vezette zenekara húzta a talpalávalót. Nótacsokorral kedveskedett a szomszédság nevében a kilyéni Búzavirág kórus is. Estébe hajolva kezdődött a koncert Luppinger Attilával, Husztival, Yessyvel, a sztárvendégek a Bertici fivérek voltak. Ételt-italt, illatos kürtőskalácsot kínáltak a sátraknál, a Salvatore Egyesület tagjai mérték az igénylők vérnyomását, cukorszintjét. Jelen lesznek más rendezvényeken is: a csomakőrösi Sic Fesztiválon és a sepsibükszádi napokon – tájékoztatott Buna Marika. Szeptember elején szotyori küldöttség utazik Magyarországra a nánai találkozó és a szüreti fesztivál meghívottjaként. Miként a polgármester asszony elmondta, Alsónána hat hasonló nevű települést lát majd vendégül: Felsőnánát, Kisnánát, Bakonynánát, Tiszanánát, a felvidéki Nánát és Hajdúnánást.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Haraly kicsi,de nem a világ vége
Vége a sárnak: aszfaltos út köti össze a falut a községközpont Gelencével. A város, Kézdivásárhely sincs mérföldekre, tanítási időben, ha lehet, gyermekeiket is oda viszik iskolába a tehetősebb haralyiak. Földrajzilag sem a világ vége: a hegyen túl is emberek laknak. Szőke Barna tanácstagtól megtudtuk, hogy a mintegy kétszáz lélekszámú faluból félszáznyian külföldön dolgoznak. A szórakozásra téli időben adódik alkalom, fiatalokból álló csapat szervez rendezvényeket, ilyen volt az idei farsangos mulatság is.
Hívogató a hely földrajza
A falu a Harosalján fekszik, innen jön a neve – ízlelgeti a helységnév etimológiáját a helyi hagyomány. Az teljesen egyedi jelenség Haralyban, hogy a haranglábat fenn, a falu közepén építették fel, hogy jobban hallja a nép a harangok szép szavát. Valóban van egy neves Brassói harangműves által készített harangja Haralynak. Felirata: O Rex Gloriae Christe Veni cum Pace P. N. 1617. (Ó, Dicsőség Királya, Krisztus, Jöjj Békével). A P. N. a mi feloldásunkban: Paulus Neidel Brassói szász harangmíves mester iniciáléi. 1617 óta azonban sok víz lecsörgedezett a Haralyi patakon, s egy szép napon az öreg harang megrepedt, mint mondani szokták, „hangjában meghibázott”. Egy felső-Háromszéki mester meghegesztette – mondták –, s ha nem is szebb most a hangja, de legalább olyan, amilyen azelőtt volt.
A Haralyi patak oldalát megülő kis település bejáratánál van a falu műemlék értékű római katolikus temploma. Ott igazán kap látnivalót a turista. Keleti része korábbi, de időközben alakított és gótikus, a nyugati későbbi, XVIII. századi. Az egyhajós keletelt templom gótikabeli mAradványa két leszelt ívű, faragott késő csúcsíves ajtókeret: egyik a sekrestye bejárata, a másik egy befalazott keret az épület külső déli oldalán. Északi és déli falán freskótöredékeket találtak, feltárásukra és értékelésükre még nem került sor. A templom lapos mennyezete stukkódíszes. Déli portikuszának timpanonjában védőszentjének, Nepomuki Szent Jánosnak, a gyónási titok szentjének a szobra látható, miként egy csokor rózsát tart a kezében. Az ő megdicsőülését ábrázolja a templom szép késő barokk oltárképe is. Nyugati homlokzatán érdekes felirat szól a mindenkori látogatóhoz:
Mikor s ki épített, egy élő sem tudja, Kis kápolna voltam hajdan és őrbástya. Templom ezer után 744-ben lettem s meg Újultam 92-ben. Végre most 1865-ben Feldíszített Haraly eképp költségén Mikor Ns. Fejér Mihály vala a főgondnok Mit neked utókor emlékül átadok. – Szép a történelem, őseink felépítették a templomot, de nekünk meg kellene őrizni az utánunk következők számára – figyelmeztetett Fábián Imre gondnok. – Sajnos, a templomot megviselte az idő. A gelencei plébános úr – Haralynak ugyanis soha nem volt önálló papja – a templom oldalát erősítené, én pedig a tetőszerkezet teljes felújítását tartom halaszthatatlannak, mert a mennyezet kissé már megdőlt.Sajnos, kevés a hívek száma, a tetőjavítás nagy összeget követel. Mi gyűjtögetjük a perselypénzt, az adományokat is, de az édeskevés, pályázni kellene, támogatóra van szükség. Fejér László Ödön képviselő haralyi kötődésű, reméljük, hogy kieszközöl e célra valamilyen támogatást. A templomot körülvevő temetőben nyugszik a falucska egyik jeles szülötte, Gazda Ferenc (1920–1996) egyetemi tanár, nyelvész, tankönyvíró, a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények munkatársa, az 1956 utáni megtorlás börtönviseltje. A Dobai-perben hazaárulás címén tíz év szigorított börtönbüntetésre, valamint vagyonának teljes elkobzására ítélték. Nyolc évet töltött a szamosújvári tömlöcben. Börtönéveiről írt vallomása az Elrabolt esztendők, 1956–1964 című visszaemlékezés-kötetben jelent meg (Kolozsvár, 2006). A templom homlokán levő felirat tanúskodik a helybeli egyházközség mindenkori jeles támogató családjáról, a Fejér família jótéteményeiről. Az ágas-bogas család számos tagja nyugszik a haralyi temetőben, akik közül Fejér Mihály (1823–1893) földbirtokost, 1848–49-béli honvédszázadost említjük, aki a Kézdivásárhelyi katonai nevelőintézet végzettje volt, a szabadságharc résztvevője, 1858 és 1873 között Orbaiszék szolgabírója. Ott nyugszik a jeles néptanító, Fejér Árpád (1925–1999) is. A család ősi kúriája ma is áll Haralyban, s nevében még él ez a família. A mai templomtól keleti irányban emelkedő hegyet Vörösvárhegy vagy Barátok hegye néven emlegetik. Ide helyezik az írások és a szájhagyomány is „a veres barátok templomát”. Ma már csak helye látható egy épületnek, egy mélyedés – az ún. Kincses-gödör –, amelyről mondogatják a helyiek, hogy alagút kötötte össze a mai templommal. „Nem messze innen – folytatják – be is szakadt a hegyoldal Aratás pusztáján, s ott három tó keletkezett. A három víztükörnek három színe van: barna, szürke és kék.”
Az élet másról is szól
Az összetartás-összefogás nem ismeretlen fogalom ebben a faluban. A Fejér testvérek hárman harcolnak a helyben való megélhetés gondjaival. Fejér Sándorral, Haraly új községi néppártos tanácstagjával is szóba elegyedtünk. Vállalkozó, és két testvérével földjeiket művelik, sajátjukat és bérelteket is, udvarukon mezőgazdasági erőgépek sorakoznak. Haralyban látogatásunk idején az aratás vége felé jártak. Szemmel tartották itt a mezőgazdászok a kalászosok érését. A búzatermés közepes volt, hektárhozama 2300–3000 kg körül ingadozott – tudtuk meg Fejér Sándortól –, csak alacsony az ára, nincsen jó piaca. Az árpát és a zabot látogatásunk idején még nem kezdték aratni. A kánikula egy keveset érintette a kapásokat. Pityóka kevesebb, kukorica több van a határban. Utóbbi jól indult, de még csapadékra lenne szüksége. A lakosság a felhagyott földeken szénát termeszt inkább eladásra. Nincsen kiterjedt legelője a falunak, csökkent a szarvasmarhák száma, hihetetlen, hogy a fejőstehenek száma alig féltucatnyi, legtöbben a városi vastehenekből szállítják haza a tejet. Tejgyári kocsi rég nem jár ki ebbe a faluba, beigazolódik lassan, hogy csak a nagybani állattartásnak van jövője. Tanácstagként jelezte, hogy Haralynak is szüksége van egy ravatalozóházra, erre hely is lenne egyházi területen. Már megígérte tanácsülésen, hogy közösen fognak dolgozni az RMDSZ-es tanácstaggal ennek érdekében.
Kánikulában sem kihalt a falu. Fejér Barna karbantartó kaszálta az iskola udvaráról a füvet. „Fungálunk még – mondta –, vannak még ide járó gyermekek. Lesz ősztől is egy összevont iskolás csoport és az óvodások csoportja.”
Haraly hagyományos mestersége volt a kádárság. Mint megtudtuk a faluban, a két világháború között több mint harminc kádár működött. Számuk elapadt. Mi a Szőke családhoz kopogtattunk be, ahol apa és fia – Szőke Tibor és Szőke Barna – folytatja azt a mesterséget, amelyet felmenőitől örökölt. Nem könnyű felsorolni azokat a hasznos-használatos tárgyakat, amelyek a család műhelyében készülnek. A legkisebbek a környezetbarát mosó-mosogató tálak, vödrök, vajköpülők, víztartók, kis méretű, faragott-díszes pálinkás- és nagyobb boroshordók nem akármilyen fából. Ha eperfa hordót rendel az igénylő, eperfából lesz annak dongája. A legnagyobb tárgyak a káposztás kádak, hordók, csebrek, a lakásba is beszerelhető ülőfürdőkádak vagy kör alakú társas fürdőkádak gyerekek és felnőttek számára is.
– Nehéz-e a nyersanyag beszerzése? – kérdeztük.
– Az, de az a mi gondunk.
– Soroljanak fel néhány külföldi vásárt, ahova érdemes ellátogatni.
– Megfordult már a világ – felelte a mester. – Többnyelvű honlapunkon (www.budonka.eu) minden munkánkat, minden ajánlatunkat látni lehet, egyre több kliens elektronikus úton rendeli készítményeinket, s ha elkészültünk, érte jönnek s elviszik. Ez már a jelenkor szüleménye. Vigyázunk a minőségre, csak kifogástalan árut állítunk elő. Honlapunkon pozitív visszajelzéseket olvashat az érdeklődő.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Sepsiszentkirály kettős ünnepe
Államalapító keresztény királyunkra, a település névadójára, a sepsiszentkirályi filiális kápolna védőszentjére emlékeznek szombaton és vasárnap Sepsiszentkirályban. Szombaton 11 órakor veszi kezdetét a búcsús szentmise, vasárnap a református templomban ökumenikus istentiszteletet tartanak.
Sepsiszentkirály rendes tagja a huszadik évét ünneplő Szentkirály Szövetségnek. Sándor Csaba mérnök a sepsiszentkirályi hívek képviseletében érkezett haza az augusztus 5–7. között megtartott csíkszentkirályi találkozóról. Vele a szövetség XX. évfordulója kapcsán beszélgettünk. – Az 1990-es évek közepén egy augusztus 20-i központi Budapesti állami ünnepségre meghívást kaptak a Szent István nevét, illetve a szentkirály-elemet nevükben hordozó települések polgármesterei. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat a települések elöljáróiban, hogy ne csak e helységek vezetői találkozzanak évente egyszer, hanem szervezzenek találkozót a településeken élők számára is. Csíkszentkirály ajánlkozott erre elsőként, így Szentkirályszombatján 1996-ban szándéknyilatkozatot fogalmaztak meg: eszerint szövetségbe tömörült a Kárpát-haza mindazon települése, amely nevében is őrzi szent királyunk emlékét. A szövetséghez huszonegy Kárpát-medencei település csatlakozott: Magyarországról Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja és Szombathely-Gyöngyöshermánszentkirály, Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván és Székelyszentkirály, Felvidékről Királyfiakarcsa, Vágkirályfa, valamint Sajószentkirály és Sajókirályi. Emlékezetes és bensőséges, mélyen vallásos ihletésű találkozó volt, ahol már egy helybeli faragómester elkészítette a szövetség évfordulós, mesterien tervezett és kivitelezett emlékkeresztjét. Az ünnepi búcsús szentmisén jelen voltak, szentmisét celebráltak és szentbeszédet mondtak Ft. Tamás József Gyulafehérvári segédpüspök, Csató Béla pápai káplán, tb. kanonok, csíkszentkirályi plébános. A találkozón megjelent képviseletek egy-egy emlékfenyőt ültettek el, tisztelegve a szövetségi évforduló előtt. Megállapítható, hogy azok a tekintélyes múltra visszatekintő kis katolikus községek, amelyek hosszú századokon át őrizték nevükben-lelkiségükben is István király emlékét, az ismeretlenség homályában, ismét, immár sokadszor egymásra találtak. Megerősítették szövetségüket önazonosságuk megőrzése, az országhatároktól függetlenül érvényesülő szellemi s lelki magyar egység, az egyenlő jogok és esélyek alapján való történelmi megbékélés és Európai integráció megtartása érdekében. Sepsiszentkirály emelkedett lelkiséggel várja az ünnepet. Miként azt a falu filiájába beszolgáló Kacsó Sándor illyefalvi plébánostól és Németh Zoltán katolikus gondnoktól megtudtuk, a búcsús szentmise szombaton 11 órakor a filiális kis templomban veszi kezdetét. Szentbeszédet mond és a szentmise főcelebránsa Kocsis Károly, a Sepsiszentgyörgyi Szent József-plébánia segédlelkésze lesz, koncelebrál Kacsó plébános. Mise után a templom udvarán kínálmációban részesülnek vendégeink – jelezte a gondnok, a rendezvény szervezője.
Vasárnap, augusztus 21-én a teljesen felújított helybeli református templomban ökumenikus istentisztelettel folytatják a búcsús megemlékezést, ahol a szószéki szolgálatot Adorjáni Levente Sepsiszentkirály-botfalusi unitárius lelkész végzi, imát mond Kacsó Sándor, és elhelyezik az emlékezés virágkoszorúját a templom előtt álló Szent István-mellszobornál.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Zöld ág és harangszó (Templombúcsú Árkoson)
Néhány év múlva kétszáz esztendeje annak, hogy kis, zsindellyel fedett katolikus kápolna épült Árkoson, amelyet főpásztori megbízásból Szent István királyunk emlékére szentelt fel 1825-ben pünkösd harmadnapján Balogh Mihály, a sepsikőröspataki anyaegyház és az árkosi filia plébánosa.
1825 után öt alkalommal javították, eleinte a báró Szentkereszty család támogatásával. Azóta sok víz folyt le a falupatakán. Időközben 1911-ben harang is került a toronyba, amelyet a híres Temesvári Novotny céggel öntettek, mert az azelőtti két harangot a haza védelmében elrekvirálták 1916-ban. Nos, ez a Novotny-harang hívta ünnepi szentmisére a helyieket s számos környékbelit. Nyírfaágakkal díszített ösvényen vonultak a teljesen felújított és megnagyobbított templomba a hívek. Keresztény államalapító királyunk tiszteletére virágba borult az oltár, ünnepi szentmisét celebráltak, s Szent István életéről és intelmeiről prédikált a népes közönségnek Gábos Zoltán málnásfürdői plébános. Miként azt Duka Antal gondnoktól megtudtuk, nyilvántartásuk szerint 380 katolikus hitben élő lakik Árkoson. Fekete József volt sepsikőröspataki plébános nyugalomba vonulása után a kovásznai születésű Ráduly István volt kőhalmi plébánost nevezte ki ft. nm. Jakubinyi György a sepsikőröspataki anyaegyházba, amelynek Árkos a filiája. Ráduly plébános a Zsil-völgyi Petrozsényben, majd Csíkszentdomokoson káplánként kezdte papi pályafutását, 2001-től volt ez év augusztus elsejéig a kőhalmi katolikusok plébánosa. Mind a mater, mind a filia hívei megkülönböztetett szeretettel fogadták a fiatal lelkészt. Szentmise után a templom udvarán kínálmáció közben ismerkedtek, kerültek közelebb egymáshoz a filia hívei.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Tatrang a Muszka-asztal lábánál
Ritkán teremtett a Mindenható olyan szép tájat, mint Hétfalu vidéke és benne Tatrang. Körülöleli a Kárpát-kanyar festői hegyvidéke. Gerincéből kimagaslik a büszke Csukás 1954 méter magas masszívuma, lába előtt a Barca rónájának síkján terül el Háromfalu s községközpontja, Tatrang. Megüli a Tatrang vize két partját, amely ha felbőszül, útjából mindent elsodor.
Tatrang majdnem összeépült Zajzonnal és Pürkereccel. Igazi csángóvilág ez. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tanúhegye. Nemcsak arról tanúskodik, hogy az mélybe süllyedt hegynek egy orma, egyfajta tektonikai tanúhegy, hanem arról is, hogy a negyvennyolcas szabadságharc idején ide telepedett meg az ellenség, amely azt parancsolta, hogy élelmet, lisztet és vágómarhát oda vigyen fel a környék népe. Csoda, hogy a történelem viharait kibírták-túlélték csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, jellegzetes dialektusukat, ősi táncukat, tündérszép népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, polgármesterük, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért, őt kerestük meg, ő még tudja, hogy milyen a település érverése. A tulajdonában levő Csukás Szálló és vendéglő magas teraszáról bámultuk a meseszép vidéket, az elvégzett munkáról beszélt, útitársunk és idegenvezetőnk, Barta János mérnök pedig – Tatrang szülötteként – gyermek- és ifjúkori emlékeit idézte, akinek ezúttal vagyunk hálásak a szülőföldjén való kalauzolásért.
Ki korán kel, sikeresen léphet
Ezt lehetne elmondani a négy település – Tatrang, Zajzon, Pürkerec és Mogyorós – a régi Háromfalu közművesítéséről, mert nem igaz, hogy Brassó megyében nem mentek és még most sem mennek jobban a dolgok, mint mifelénk. Kiss József a 16 esztendőre rúgó községi adminisztrációból egy ciklus alatt alpolgármester volt, három mandátum idején pedig polgármestere Tatrang községnek. Nemcsak a Brassóval ápolt viszonyát, hanem a település előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, sikerült rácsatlakoztatni a községet arra az ivóvíz-magisztrálisra, mondhatni történelmi vezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város egy tetemes részét látta el kiváló minőségű ivóvízzel. Jó minőségűnek azért mondjuk, mert a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vize, amelyek a masszívumot felépítő kőzetféleségek miatt föld alatti természetes üregekkel-tárolókkal rendelkeznek, s mint ilyenek, vízbővek s kiapadhatatlanok. Nemcsak láttuk, de meg is kóstoltuk széles e vidék legjobb ivóvizét. Ebből részesül most mindhárom település. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – tartja a szabály. Tatrangban ennek fővezetékei már a földben, s mert a Barcaság felszíne Farkasvágó irányába lejt, ott épült meg egy nagy befogadóképességű korszerű szennyvízderítő, amelynek üzembe helyezése folyamatban. De az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozásról itt is csak a szennyvízcsatorna lefektetése után lehet beszélni. Mindhárom településen biztosított a földgázellátás. Falunézőben Tatrangnak 2011-ben 8300 lakosa volt. A népszámláláskor a többségben levő románság után (38,5%) a magyar anyanyelvű cigányság következett (28,8). A csángó magyarság akkori részaránya 27,4% volt. Aki Hétfalu magyarságával akar megismerkedni, könnyűszerrel megteheti: kiadványok-könyvek beszélnek múltjáról, templomaikban, közösségi házaikban acélosodik identitásuk, Háromfalu mindenikében járják jellegzetes táncukat, a boricát, évente találkozókon mutatkoznak be a nagyvilág előtt. Túl azon, hogy Négyfalu (Szecseleváros) néprajzi múzeumában megismerkedhetünk a csángóság és a magukat mokánoknak nevezett románság néprajzával, Tatrangban külön tárlaton láthatjuk a helyi néprajzi jellegzetességeket, ugyanis az általunk is jól ismert néhai özv. Bajka Zoltánné Fejér Katalin Sepsiszentgyörgyi evangélikus lelkész egykori tatrangi szülőházát, amely az evangélikus templom tőszomszédságában található, a helybeli egyháznak hagyományozta. Ebben látható az említett mini csángó néprajzi kiállítás. A teljesen felújított épületen emléktábla adja tudtunkra, hogy Ebben a házban született 1926. augusztus 13-án Fejér Katalin tanító, evangélikus lelkész. A telken levő másik épület – a Fejér-Ház – jelenleg gyülekezeti terem, szomszédságában alakították ki a ravatalozót. Fejér Katalin Nyirő József szülőfalujában kezdte lelkészi szolgálatát, és 40 évig volt városunk, Sepsiszentgyörgy evangélikus lelkipásztora, annak a Kovács Lászlónak az örökében, aki a háború utolsó éveiben magyar nyelvet tanított nekünk a Mikó Kollégiumban, s mint Hosszúfalu-Fűrésztelepi lelkész hunyt el néhány éve.
Vasárnap ismerkedtünk Tatranggal. Istentisztelet előtt megtekintettük a Szent Veronika emlékére épített és felszentelt római katolikus kápolnát, amely néhai kézdiszászfalusi Gajdó Zoltán plébános, pápai káplán idején épült 1996–98 között. Elmentünk a tatrangi sós-szénsavas borvizekhez. Gondozatlan, rettenetes állapotban találtuk. Kár, hogy a nép, az önkormányzat nem ismeri fel ezek gyógyászati jelentőségét s nem igényli, nem aknázza ki ezeket a ritka gyógyhatású lúgos-sós vizeket. Gödri Alpár, az egyházközség evangélikus lelkésze elmondta, hogy a mindenkori gyülekezetnek háromszor kellett templomot építenie magának. Az elsőt 1513-ban, amelyet tűzvész pusztított el, a másodikat 1759–61 között, amely a nagy 1802-es földingás áldozata lett. A jelenlegi templomot 1821-ben fejezték be. Gödri Árpád Tatrang két jeles lelkészére is emlékeztetett: Szórádi Lajosra, aki az első világháborút követő nehéz években állt a gyülekezet élén, és az egyházközség történetét megíró Mezei Istvánra, aki negyvenéves szolgálati idején esperese is volt a barcasági evangélikus csángó magyaroknak. A felújított régi lelkészi lakban dolgozik, hívei ismerik, hogy mit jelent a kaláka, ragaszkodnak ősi vallásukhoz, így szerteágazó a hitközösség megtartó tevékenysége. Időközben zsúfolásig megtelt a falu temploma. Istentisztelet után ismertük meg Kajcsa Zoltánt, aki a falu legifjabb boricás csoportjának betanítója. A szakirodalom gazdag ismeretanyagot szolgáltat a csángók ősrégi táncára vonatkozóan, mi mégis a legújabb hírekre voltunk kíváncsiak. – A boricát a legfiatalabb fiúk, legények járták-járják egészen a 30. éves életkorig – részletezte Kajcsa. Egy csoport most öregedett ki, én vállaltam, hogy betanítom a következő csoportot az igazi tatrangi boricára. A tánc eredetére vonatkozóan kedves barátunkat, az egykori kommandói magyartanárt, Hochbauer Gyula helytörténészt idézzük: „a hétfalusi boricában termékenységvarázslás aktusa mutatható ki. A kukák (állatorcákba öltöztetett figurák) közötti vetélkedés, kivégzés funkció szempontjából tulajdonképpen a tél-tavasz küzdelmeként is értelmezhető. A kuka földhöz vágásában az fejeződik ki, hogy a telet, mint a gonosz jelképes megtestesülését leigázzák, az újjászülető, feltámadó tavasz, mint a jó szimbóluma jelképesen győzelmet arat a rossz fölött (…). A kutatást Horger Antal tereli az összehasonlítások irányába, aki a kukák szerepében sámánisztikus értékek nyomait vélte felfedezni. Domokos Pál Péter történeti kutatásai és Könczei Csilla etnoszemiotikai vizsgálódása után bizonyára hosszú ideig újat nem lehet majd mondani erről a csodával határosan hamvaiból egyre újratámadó szokásról.” Különlegességek és régebbi szokások után érdeklődve jutottunk el Gödri Iluskához, akiről mint „különleges személyről” szóltak a templomból hazafelé induló asszonyok. Virágokkal tele szép udvarán iskolafüzetnyi irkát vett elő, amelybe a régi világ ismeretes imádságos töltetű verses mondókái sorakoztak, olyanok, amelyeket édesanyjától tanult meg és jegyzett le. Zömét a temetések utáni halotti torok alkalmával szokta elmondani. Iluska kívülről mondta mindeniket, olvasnia sem kellett, de úgy éreztük, számára mégis biztonságosabb, ha előtte a füzet. – Kis imádságos versikét mondok például a torokban megterített asztaloknál evés előtt, s majd az étek elfogyasztása után is. Ki tudná már azt megmondani, hogy ki szedte rímbe valamikor ezeket a sorokat, mikor és hány éve van szokásban ez a hagyomány a hétfalusi csángók hazájában?! Előtte: „Ki asztalt terítesz égi madaraknak, / Teríts asztalt özvegynek s árváknak. / Nyújtsd ki, Atyánk, nyújtsd ki, jóságos kezedet, / Adj a koldusnak is megtartó eledelt. / Ételben-italban legyen bőven részünk, / Gondviselő atyánk könyörögve kérünk...”. Utána: „Gondviselő Atyánk, asztalodtól kelve, / Szívből hálát adunk, kezünk összetéve. / Áldd meg ezt a házat és ennek a gazdáját, / Szánd meg a szenvedőt, az özvegyet s az árvát, / S a benned bízóknak viseld mindig gondját. / Áldott légy, Úr Jézus, hogy itt jól tartottál, / Eledelt és italt bőven szolgáltattál. / Aki ételt s italt adott, annak neve legyen áldott. / A Jó Isten nyugtassa kiért fáradoztak, / Isten vigasztalja, akik megfáradtak! Ámen!” Mi ugyan éreztük, hogy a „verses imádság” archaikus jegyei kissé megkoptak, ám a helyi emlékezet igazolja, hogy ezek a rítusok nagyon régiek. A témakörrel a hétfalusi csángókhoz több szállal kötődő Veress Emese Gyöngyvér is foglalkozott Divatos-e a koporsó? A barcasági csángók sorsfordító rítusának változása az elmúlt 250 évben címmel a Művelődés 2010. szeptemberi számában.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ösvényverők
Bikfalván minden törekvés, minden pályázat és összefogás eredményeként létrejött siker egy célt követ: olyanná tenni, varázsolni ezt a természeti értékekben és épített örökségekben felette gazdag települést, hogy ráléphessen arra az ösvényre, amely az UNESCO központja felé irányul, ráverekedni arra, hogy az elkövetkezőkben a világörökség része lehessen a Kövesponk és a Zákány-gerinc árnyékában meghúzódó sepsiszéki település. A községvezetés pénzalap hiányában a jövő évre halasztotta a világörökségi rang elnyeréséhez szükséges előtanulmány elkészítését.
Adottságok özöne
Nem vitás, hogy festői és majdnem érintetlen Bikfalva természeti környezete. A Bodzai-hegyek mindent nyújtanak, amit egy lombhullató erdőtakaró kínálhat a pihenni, lazítani akaró ember számára. Legelőterülete és a lanka televénye megterem kemizálás nélkül is annyi bioeledelt, amennyi egy vendéglátóegység konyhájához szükséges. Az altalaj még gazdag ivóvíztartalékokban, és felbecsülhetetlen a település épített öröksége: itt láthat több ősi kúriát az idelátogató, amelyek a késő reneszánsz, a barokk, a klasszicista és népi rokokó ízlésvilágát megőrizték. Zömét sikerült felújítani a lepergett negyedszázad alatt, s a megyei műemlékvédőknek gondjuk van arra, hogy ne pusztulhasson el semmi, ami értéket őriz.
A Horváth család, akár sok más família, szépen felújíttatta az 1801-ben épült, a neoklasszicizmus jegyeit őrző Zátyi-kúriát, amely örökség révén jutott Zita asszony tulajdonába. Egyhektárnyi gyümölcsöskertje felnyúlik a domblábi övezetbe. Ide építtették pályázati pénzből ifj. Török Áron Sepsiszentgyörgyi tervező álomszép elképzelése alapján hatszobás, összkomfortos vendégházukat. A tágas és üveges nyílászárók, a minden irányba szabad kilátás, a szellős és levegős tornác vonzóvá teszi az új épületet. A kert szolgáltatja a konyhához szükséges biotermékeket, s a család tervében szerepel, hogy hamarosan természetgyógyász szolgáltatásokat is beindítanak, ugyanis erre képzett és gyakorlott tagja is van a famíliának – tudtuk meg Horváth Zitától és férjétől. Szomszédságukban, a Gát utcában még áll a mindenképpen mentésre szoruló, csodaszép híres-nevezetes Simonyi Óbester-kúria. Bizonyára ez ihlette meg a székely történelmi témákat regényekbe foglaló Zathureczky Bertát, az Erdélyi Irodalmi Társaság tagját, amikor megírta a Simonyi Óbesterné című regényét.
Sokadik panziója a Zöld Diófa Bikfalvának, de a legfiatalabb, csupán fél esztendeje kezdte meg működését. Hozzá hasonló, de típusában, szolgáltatásában különböző Bikfalva többi vendégháza, a Huszár-féle, a Mókus Panzió és táborok szervezésének is helyet adó Téglás Vendégház. A Bikfalván kiépült vendégházhálózat jelen pillanatban mintegy százötven személy elszállásolását tudja megoldani. Egy ősi kuriális épület és tágas kertjében vadonatúj szálláshely lesz a település jövőbeni vendégháztípusa. De nem csak ennyiből áll itt az épített örökség, látogatásunk idején folyamatban volt a dombtetőn álló műemlék, az egykori református vártemplom együttesének felújítása is. Tornyában az egész térség első harangja, amelyen a latin mellett édes anyanyelvünkön is megjelenik a felirat. A helyi adottságok sorához tartozik az a gazdag kiállítási anyag, amelynek létrejötte az évekkel ezelőtt itt letelepedő Kerezsi János nyugalmazott tanárnak és családjának köszönhető, nemkülönben azok a komolyzenei koncertsorozatok, amelyeket – mert jelenleg szünetelnek az előadások – csodák-csodája, igényel és hiányol az itt lakó egyszerű gazdaember, a munkás és a fiatalság is. – Tatarozás és bővítés előtt áll a kultúrotthon jelenlegi épülete – mondta Kerezsi tanár úr –, a kiállítások anyagát saját lakásomban tárolom abban a reményben, hogy több mint egy év eltelte után megkezdik a munkálatokat.
Nem előzmény nélküli Bikfalván a népnevelő és szellemi értéket is teremtő tevékenység. A tatarozás előtt álló épületen emléktábla adja tudtára az utóbbi időben egyre több, Bikfalvát felkereső turistának is, hogy ennek a falunak szülötte bikfalvi Kóréh Zsigmond (1761–1793) festő-rézmetsző és tehetséges tanítványa, a bikfalvi előnevet mindig használó Falka Sámuel (1766–1825) híres nyomdász. A Kerezsi család tevékenysége rég túlnőtte Bikfalva határát. Nyáron turistajelzéssel látták el azt az ösvényt, amelyen a mondákba burkolódzó Csigavár helyéhez lehet eljutni. A bikfalviak szerint búvóhelye lehetett a falubelieknek a török-tatár időkben, avagy éppen őrtorony. Mondanunk sem kell, eddig régész még nem kutatta ezt a kérdéses eredetű létesítményt. Az érem másik oldala
– Van itt még éppen elég tennivaló – sorolták a helyi gondokat a faluközpontban alkalmira váró bikfalviak. Veszélyezteti a főút menti kúriákat és lakóházakat, de a gyalogjárókat is a nemrég szabaddá tett, igen gyors teherforgalom, amely felette zajszennyező. Nincs keresnivalója az ilyen közlekedésnek ebben a faluban, kérték az uzoni önkormányzatot, hogy orvosolja panaszukat, lépjen közbe a nehéz teherforgalom zárolása érdekében, létesítsenek egy rövid elterelő utat a szomszédos Dobolló irányába. Sajnos, sikertelenül pályáztak a községvezetők a falu mellékutcáinak aszfaltozására, ahol nyári időben nagy a por. Érdemes-e egyáltalán világörökségi címre áhítozni, ha nincs a faluban ivóvízhálózat, s félbeszakadt a kanálisrendszer kiépítése is? A bajok részletezése és megoldási lehetőségei felől Ráduly Istvánt, Uzon község polgármesterét kérdeztük, aki elmondta, hogy ezen a héten két jelentős beruházás indul: megkezdik a kultúrotthon teljes felújítását, bővítését, korszerűsítését, tetőterének beépítését. Az egymillió lejes beruházás része az épület belső bútorzata is. Ennek a hírnek Kerezsi tanár úr örvendett a legjobban, és elsorolta, hogy mennyi hasznos, jó dolgot szeretne majd beindítani a felújított épületben. Az is jó hír a bikfalviaknak, hogy megkezdik családi telkek bekötését a megépített szennyvízelvezető rendszerbe, amelyre szintén egymillió lejt nyertek a Világbanktól a környezetvédelmi minisztériumon keresztül. A rendszer tervezője elmondta, mivel a szennyvízhálózat szabadeséssel fog működni, kivitelezhető, hogy használatba vegyék az egész rendszert még mielőtt megépülne a falu ivóvízhálózata, ugyanis már elkészült a szennyvíz derítőállomása is. Sajnos, a mellékutcák aszfaltozására elkészített pályázatot még nem tudták érvényesíteni – mondta a polgármester –, de saját erőből térkőből kirakják a templom felé vezető két szorost – a gyalogos közlekedést szolgáló keskeny allékat –, és személyesen kérte a megyei tanács elnökét, Tamás Sándort, hogy tereljék el a falun áthaladó teherforgalmat. Zátyi Tibor falufelelős és községi tanácsos jelentős lépésnek nevezte az említett két bikfalvi beruházást, és elmondta: a helyiek bármiben készek segíteni, ami a település javát szolgálja.
Ahhoz, hogy a faluközösség meg is tudjon birkózni az előtte álló elvárásokkal, és abban cselekvően részt is vállaljon, egyfajta lelkierőre-töltetre is szüksége van és lesz – hangsúlyozta Sánta Imre, a bikfalviak református lelkipásztora. Mint mondta, gyülekezetének régi nemes hagyományai vannak, s arányosan odafigyelnek a legkülönbözőbb korú egyháztagok helyzetére. Holland testvéreik segítségével szociális programot működtetnek, jelenleg a faluban élő és ott vakációzó gyerekek számára vallásos és nevelő jellegű programok futnak.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Közösségápolás Uzonban
Tíz éve sikeres és bensőségessé vált baráti kapcsolatot tart fenn az uzoni református gyülekezet és egyházközsége a Pest megyei Mendével. Nem testvérgyülekezeti, hanem örökölt polgári kapcsolatot ápolnak: a mendeiekkel való találkozás minden esztendőben várt esemény. Most az uzoniakra került a sor, akiket már családi szálak kötnek a Budapesti Ferihegyhez és a savanyú káposztájáról híres Vecséshez közeli Mende lakóihoz. A négyezres lélekszámú település a Gödöllői-dombság lankáin terül el.
„Az egymás hite általi lelki épülés érdekében tartjuk fenn a kapcsolatot, amelyhez szorosan kötődik a bennünket körülvevő világ megismerése, megmutatása, hiszen jól tudjuk, közel fél évszázad pergett le azóta, hogy ilyen utazásra és találkozókra nem engedtek alkalmat – magyarázta a jeles találkozó hozadékát az uzoniak református lelkipásztora, Ungvári Barna András. – A mendeiek is ezt tették, bemutatták a település tágabb környékét, ami már azért is fontos, mert megismerkedhettünk Ópusztaszerrel, az 1896-ban az ezeréves ünnepségek tiszteletére megépített hét történelmi millenniumi emlékhely egyikével. Magyarhonban ünnepeltük meg augusztus 20-át, emlékezetes módon, ugyanis a helybeli plébános társaságában a festői Mátraszentimrén vettünk részt ünnepi szentmisén, ahol mi is elvégeztük a magunk módján az újkenyér megáldását, újzsengét ünnepeltünk a Duna–Tisza közén. Megéltük a kapcsolatok erősödésének örömét, átadtuk mAradandó ajándékunkat, egy olyan fotóalbumot, amely a két közösség évtizedes kapcsolatát örökíti meg.”
Mende vidékén két vár romjai is megtalálhatók. Az elsőt a Kr. e. 13 században élő bronzkori nép építette, a helybeliek Leányvárnak nevezik. A másikat már az Árpád-korban emelték, ez a mendeiek szerint a Lányvár. A török hódoltság idején a régi települések elpusztultak (romjaikat feltárták), a kipusztult magyarság helyébe a többségükben evangélikus hitben élő felvidékiek telepedtek. Az uzoniak itthon is megtartották az újkenyér ünnepét, amely hagyományosan a családok, rokonok, az ismerős közösségek ünnepe. Ekkor került sor a 10, 25, 50 éve házasságot kötöttek találkozójára is. Szeretettel fogadták körükben Szentgyörgyi Zsombor Mihály nyugalmazott Kézdivásárhelyi lelkipásztort, aki a szomszédos Bikfalván telepedett le, ő mondta az ünnepi úrvacsorai ágendát. Látogatásunk idején zajlott az uzoni vakációs bibliahét utolsó előtti napja. Népes gyereksereg töltötte együtt a közösségépítő, eseményekben gazdag hetet. Öröm volt látni, hogy a lelkipásztor vezetésével Nagy Hajnalka, Kovács-Ungvári Noémi vallástanár és a fiatalok mekkora hozzáértéssel szervezték-bonyolították a rendezvényt, amely immáron szokás szerint a vasárnapi istentisztelettel ért véget. Itt a gyerekek a szülők jelenlétében tettek tanúbizonyságot mindarról, amivel egy hét alatt lelkiekben-szellemiekben gazdagodtak, s megköszönték a támogatóknak, hogy mindennap jutott számukra falnivaló, édesség.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ferencz Zsolt elhozza a díjat a Szabadság történetével
Ferencz Zsolté a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete A közösen megélt médiamúlt pályázatának első díja írott sajtó kategóriában. Kollégánk a Szabadság több mint 25 éves történetének mozzanatait lapunk jelenlegi és egykori munkatársaival készített interjúk formájában mutatta be.
Audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa lett első díjas. A MÚRE Pro Amicitia díjjal tüntette ki lapunk munkatársát, Demény Péter szerkesztőt, publicistát, egyetemi oktatót, aki az Adevărul központi napilapban román nyelven közölt publikációival kiemelkedő teljesítményt nyújt az etnikai kapcsolatok terén. Nívódíjban részesül Kádár Zoltán és Szép Zoltán, a Marosvásárhelyi Rádió sportszerkesztő-riporterei a friss, frappáns, pontos tudósításokért, a rádióban újjászületett sportközvetítésekért, valamint Kisgyörgy Zoltán, a Háromszék napilap munkatársa évtizedes kitartásáért, ma is fáradhatatlan újságírói teljesítményéért. A díjakat szombaton adják át, Nagykárolyban. Gratulálunk az elismerésért!
Szabadság (Kolozsvár)

Díjazták Kisgyörgy Zoltánt
Nívódíjjal jutalmazta Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék főmunkatársát a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE). A díjazást Nagykárolyban a Károlyi-kastélyban tartották szombat este a szervezet tisztújító közgyűléssel egybekötött szakmai táborának záróakkordjaként.
A MÚRE újraválasztotta az elnöki tisztségbe Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát. Sajtóért felelős alelnökké Szűcs Lászlót, az Erdélyi Riport főszerkesztőjét, audiovizuális médiáért felelő alelnökké Gáspár Sándort, a Marosvásárhelyi Rádió munkatársát választották. A Székelyföldi területi megbízott Szucher Ervin, a Krónika munkatársa, partiumi megbízott Sarány Orsolya, az Erdélyi Riport munkatársa, a szórványért felelő igazgatótanácsi tag Forró László, a Bukaresti Rádió szerkesztője. A Becsületbíróság elnöke Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, alelnöke Szekeres Attila, a Háromszék szerkesztője. A sajtónívódíjat Kisgyörgy Zoltán, lapunk főmunkatársa kapta. Őt Ambrus Attila laudálta. Kollégánk személyes okokból nem vehetett részt az ünnepi eseményen. Az elektronikus média nívódíjat megosztva a Marosvásárhelyi Rádió két munkatársa kapta: Szép Zoltán, aki az olimpiáról közvetített, és Kádár Zoltán, aki a paralimpiát közvetíti. A román–magyar kapcsolatok ápolásáért járó Pro Amicitia díjat idén Demény Péter kapta. A MÚRE által meghirdetett Brassaï 2015 sajtófotó-pályázatra beérkezett több mint ezer munka közül többet díjaztak. Sánta István Csaba Sepsiszentgyörgyi szabadúszó fotóriport kategóriában második díjat kapott, Szathmári Pap Károly-emlékpakettet kapott Szekeres Attila, dicséretben részesült Albert Levente, a Háromszék fotósa. A közösen megírt médiamúlt című pályázatra beküldött munkák közül Ferencz Zsolt, a Szabadság napilap munkatársa, audiovizuális média kategóriában Pataky Lehel Zsolt, a Temesvári Rádió munkatársa kapott díjat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy

Tisztújítás és díjkiosztás az újságírók egyesületénél
Újabb hároméves időszakra Rácz Évát, a Kolozsvári Rádió munkatársát választották a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) élére.
A hétvégén Nagykárolyban szervezett közgyűlésen alelnöki megbízatást kapott Szűcs László és Gáspár Sándor, míg az újonnan létesült regionális elnöki tisztségekre Sarány Orsolyát (Kolozsváron és a Partiumban), a Marosvásárhelyi Szucher Ervint, lapcsaládunk munkatársát (a Székelyföldön) és Forró Lászlót (a szórványban) választották.
A MÚRE nívódíjjal tüntette ki Kisgyörgy Zoltánt, a Háromszék nyugalmazott újságíróját, Szép Zoltánt és Kádár Zoltánt, a Marosvásárhelyi Rádió két sportriporterét, akik az idén Rio de Janieróból közvetítettek az olimpiai illetve paralimpiai játékokról. Utóbbi a díjazási gálán is a világhálón jelentkezett be, rövid ízelítőt kínálva a riói verseny hangulatáról.
A közgyűlést követően szombaton a Károlyi-kastély lovagtermében osztották ki a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének sajtófotó-pályázatának díjait is – lapcsaládunk munkatársai, Barabás Ákos, az Udvarhelyi Híradó fotóriportere és Veres Nándor, Csíki Hírlap munkatársa is elismerésben részesült. Barabás Ákos a MÚRE Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatának harmadik díját, Veres Nándor pedig a fotóriport kategória első díját, valamint a Brassaï-2015 különdíjat vehette át. Barabás Ákos tavaly Kápolnásfaluban készített fényképe portré kategóriában ért harmadik díjat.
A MÚRE első alkalommal hirdetett idén januárban sajtófotó-pályázatot. A Brassai-2015 fotópályázat mellett és A közösen megélt médiamúlt című interjú-pályázatra beérkezett legjobb munkákat is díjazták.
A romániai magyar, illetve más külhoni magyar fotóriporterek és újságírók tavaly készített alkotásaikkal jelentkezhettek Brassaï-2015 sajtófotó-pályázatra. A pályaművekkel a hír, eseményfotó, fotóriport, portré, szociofotó, dokumentarista fotó és sport kategóriákban lehetett jelentkezni. Mintegy ezer képet küldött be harmincöt pályázó. Barabás Ákos portré, sport és szociofotó kategóriákban is küldött be alkotásaiból. A pályamunkákat Bánkúti András, Egyed Ufó Zoltán, Dorel Găină, Ujvárossy László, és Tóth István értékelte.
A Károlyi-kastélyban a szakmabeliek, és érdeklődők megtekinthették a díjazottak alkotásait. Az újságíró egyesület az alkotásokat vándorkiállításként többek között Kolozsvárra, Temesvárra, Marosvásárhelyre, Csíkszeredába, és Bukarestbe is eljuttatja, a pályamunkákból készült válogatást pedig egy albumban is megjelentetik.
Veres Réka
Krónika (Kolozsvár)

Székföldi szeptember
Élénk az élet Árapatakon és a csatolt településeken. Újra napirendre került a községközpont közművesítése: Előpatak és Erősd ivóvízzel való ellátása, a szennyvízelvezető rendszer megépítése. Halaszthatatlan gondok merülnek fel a Romulus Cioflec-iskola bővítése, a községközpont orvosi rendelőjének tatarozása körül. Nemrég Kovászna és Hargita püspökének jelenlétében Dimitrie vértanúra felszentelték az új árapataki görögkeleti templomot. Előpatak fürdőn két romossá lett, tanácsi tulajdonú épületet kellene menteni vagy lebontani.
Nem elég, hogy sorjáznak a közösségi gondok, sokasodnak a szociális jellegűek is: egyre több befolyásos személy és intézmény érdeklődik a hetei és az árapataki cigányok helyzete felől. Alaposan megviselte az amúgy is szűkös árapataki határt a szárazság. Több kútból eltűnt a víz Erősdön, az állattartóknak gond, hogy honnan biztosítsák az ivóvizet a jószágnak. – Milyen szakaszban jár az ivóvízhálózat építése? – kérdeztük Kovács László polgármestert. – A választások előtt benyújtottuk Árapatak uniós pályázati iratcsomóját a vízvezeték- és a szennyvízhálózatra is. A beruházás 2,5 millió euróra rúg, de egyelőre még semmi hírt nem kaptunk róla. Sajnos, a fejlesztések eléggé lassan haladnak. Ami Előpatak vízellátását illeti, ígéretet kaptunk, hogy a rácsatlakoztatják Sepsiszentgyörgy hálózatára. A szennyízhálózat fővezetéke Előpatakról indulna a községközpont felé, ugyanis ennek határában lenne a derítő-tisztító berendezés olyan módon, hogy később Erősd falu szennyvizét is rá lehessen csatlakoztatni. Ennek során Erősd is Árapatakról kapja majd az ivóvizet.
– Az utak, utcák is az infrastruktúra részei.
– Azok aránylag rendben vannak. Korszerűsítésükre mindaddig, amíg a vízvezeték és a kanalizálás el nem készül, gondolni sem lehet. Az önkormányzat székházának udvarán garázsok építésébe kezdtek, ebben kapnak majd helyet a község erőgépei, a traktor és a buldózer-exkavátor. Halaszthatatlan az árapataki kultúrotthon tatarozása, egyelőre be kellene keríteni, mert másként lehetetlen megőrizni. Pillanatnyilag még fontosabb az orvosi rendelő tetőzetének javítása, a cserépfedél rukítása, de lehet, hogy a szarvazatot is javítani vagy egy-egy szarufáját részlegesen cserélni kell. Előpatakon beomlott a központi üzletház tetőszerkezete, helyre akarják állítani. A polgármester elmondta: Árapatak a barcasági Leader-csoporthoz tartozik, ott szeretnének pályázni az üzletház felújítására. Előpatak régi, romantikus stílusú községháza-épülete is romos állapotba került az elmúlt évtizedek alatt. Az egykori Megyei Turisztikai Hivatal utódjától ugyan visszakapta az árapataki önkormányzat, egy ideig bérbe adták, ám a bérlő nem javított az épületen, később csődbe került, és mára majdnem javíthatatlan állapotba jutott, helyzete felől dönteniük kellene. Újabb nehézség, hogy ivóvízhiány lépett fel az előpataki népes cigány lakótelepen. A községvezetés évekkel ezelőtt erre a célra befogott egy bővizű édesvízforrást, amit időközben két új forrással bővített, de sajnos, hozama sem főzésre, sem pedig tisztálkodásra nem elegendő. A lakónegyed magasan fekszik, ivóvízzel való sürgős ellátása gondolkodóba ejtette az önkormányzatot. Hete cigány településen is ivóvízgondok vannak. A községvezetés két kutat ásatott, szerencsésen vízre találtak, amely szabadesésben látja el a népes lakótelepet.
Bekopogtattunk a helybeli borvizes kezelőközpontba is. Rend és tisztaság, vendégeket is találtunk a kádfürdőben és a borvizes medencében, Sepsiszentgyörgy környékieket is, Brassó megyeieket is. „Szeretjük ezt a vizet, ezt a csendes kezelőközpontot” – nyilatkozták a Brassóiak, s ha szálláshely is volna, szívesen mAradnánk akár egy hétre is.
Segíteni az elesetteken
Kerülőutakon Bukarestig jutott a hetei cigányság szociális helyzetének híre. Helyszíni szemlére érkezett Hetébe Dragoș Pîslaru munkaügyi miniszter – tájékoztatott Kovács László. Kapóra jött, hogy a szomszédos Brassó megyében munkásokat keresett a Vel Pitar sütőipari cég és az Olympus tejipari vállalat, s oda irányította a férfi munkaerőt a munkaügyi miniszter, de mivel szakképzetlenek, a próbálkozás sikertelen volt. Végül csak ketten kaptak munkát egy szomszédos hidvégi vállalkozónál, aki tömbházlakások felújításával foglalkozik. A lopások az utóbbi időben megritkultak, de a cigánytelep lovai járják-pusztítják, legelik a közel eső mezős területeket. Az okozott károk megtérítésének számtalan akadálya van. A mezei szarkát hiába büntetik meg, nem tudja kifizetni a bírságot. Ünnepi iskolamegnyitó
Árapatakon soha ilyen sok szülő nem jött el a tanévnyitóra, mint idén – mondta Dúló Szilárd igazgató. A község területén élő roma lakosság számbeli növekedésének köszönhetően érezhetően megnőtt az iskolaköteles gyerekek száma, ugyanis 1035 óvodást és iskolást írattak be, ebből csak az óvodások száma eléri a 340-et, de ez a szám is folytonoson növekszik, ugyanis a külföldi, angliai munkáról hazatelepedő családok gyerekei is bejelentkeztek, s a megye különböző területein állatgondozással, csordák őrzésével foglalkozó családok gyerekei közel 1100-ra növelik a létszámot. A tanulók 92–93 százaléka román anyanyelvű roma gyerek. Bár már régebb bevezették a délutáni tanítást, égető lenne a kibővített központi iskola épületrészének befejezése, nyílászárókkal és bútorzattal való ellátása. De még az sem lenne elég ahhoz, hogy normális mederbe lehessen terelni a tanítást. Az említett épületrész elkészítéséhez a megye segítségét kérik, remélik, hogy valamiféle kapaszkodót jelent majd számukra a költségvetés-kiegészítés is.
Látogatásunk idején zajlott a maréknyi, mintegy tizenöt árapataki református gyermek vakációs bibliahetének zárópillanata (képünk). Miként azt Fülöp-Gál László lelkipásztor elmondta, több szülő egész hét alatt jelen volt a parókián, segítettek, hogy a lelki nevelés mellett finomságokban, mindennapi ebédben is részesülhessenek gyerekeik, unokáik. Vasárnap annak rendje és módja szerint a templomban bemutatták tudásukat, és ajándék kirándulásban részesültek.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Protestáns vendégek Háromszéken
Protestáns vendégek érkeztek az elmúlt napokban Háromszékre. Veress-Kovács Attila, a Nagyvárad-olaszi egyházközség református lelkipásztora az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem (EPMSZ) erdélyi köre vezetőségének nevében a Sepsiszentgyörgyi vártemplomban köszöntötte az egybegyűlteket.
Veress-Kovács Attila elmondta, az 1956-os események után Nyugatra szakadt-vándorolt értelmiségiek hozták létre az egyesületet, gondolván, hogy abban meg tudják őrizni magyarságukat, kultúrájukat és vallási identitásukat. Évente más-más helyre vándorolva konferenciákon igyekeznek kifejteni az egyesület céljait, ahová összehívják Európa protestáns magyar értelmiségijét. 1989 előtt, amikor háttérbe szorult a magyar könyvkiadás a Kárpát-medencei utódállamokban, az EPMSZ felvállalta a tiltólistán levő kiadványok megjelentetését, amelyek nélkülözhetetlenek voltak a magyar szellemtörténet fejlődése szempontjából. A Bázel központtal működő szervezet ezzel értékes örökséget hagyott hátra.
A kelet-európai rendszerváltás utáni években mifelénk is létrejöttek az EPMSZ utódszervezetei, így annak erdélyi köre is. „Célunk az – mondta a lelkész –, hogy a mi honunkban úgy lássuk feladatunkat-céljainkat, önazonosságunk felismerésének lehetőségeit, hogy konferenciáinkon ezeket erősíteni tudjuk.” A lepergett 16 esztendő alatt már bejárták Erdélyországot Nagybányától egészen a Barcaságig, a Partiumtól Erdély keleti végéig. Háromszékre, a honhatárra most jutottak el. „Honhatár ez a hely, de nem a vég, mert az itt eltöltött napok alatt tágult látómezőnk, számba vehettük magyar értékeinket” – mondta Veress-Kovács Attila ügyvezető elnök, aki az EPMSZ elnökségének (Varga Gábor ny. vegyészmérnök, Kántor Lajos irodalomtörténész, Demeter József lelkész, Baczoni Szilárdka Kata szovátai lelkipásztor) nevében megköszönte a Háromszéki vendégfogadást. Körútjukon a Rétyi Tavirózsa Motelben Deák Botond református lelkész köszöntötte, dr. Dimény Attila, a Kézdivásárhelyi Incze László Múzeum igazgatója bemutatta Háromszék magyar örökségét, Bartha Zsolt geológus pedig Székelyföld geológiai ritkaságait. Szombaton a Sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban tartott áhítat után ellátogattak Dózsa György és Bod Péter szülőfalujába, a céhes városba, a gelencei felső Szent Imre örökség-templomba, Csomakőrösre és Zágonba. Vasárnap a vártemplomi istentisztelettel zárult a konferencia, ahol igét hirdetett Baczoni Szilárdka Kata lelkipásztor, az EPMSZ erdélyi körének titkára. Igehirdetésében Máté evangéliumának (15, 21-28) alapján a megkülönböztető hallgatásról, a hívatlanok eszméiről, az emberi önérzet összezúzásának átkairól és a kegyelem morzsáiról szólt.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelölik Bányai János szülőházát
Az október 28–30. között Kovásznán esedékes XVIII. Székelyföldi geológus konferencia során márványtáblával jelölik meg Kézdivásárhelyen a Kanta utca 13. szám alatti házat, Székelyföld legnagyobb geológusának, Bányai Jánosnak (1886–1971) a szülőházát születésének 130., halálának 45. évfordulóján. Az emléktábla elhelyezésének kezdeményezője Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa és Jánosi Csaba geológus, a Csíkszeredai Természetjáró és Természetvédő Egyesület elnöke. (iochom)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székföldi élő házi múzeum
Lelkes gyűjtő az árapataki Dénes Balázs. Őt minden érdekli, ami szép és hasznos, különösképpen az olyan alkotások, melyek valamelyes hagyományt őriznek, mentésre szorulnak. Valóságos házi múzeum a lakása, szép, gondozott virágok díszítik udvarát, kedvenc háziállatai a különleges angol királyi dísztyúkok és más majorságfélék, melyeknek kukorékolása sem olyan, mint a mifelénk tenyésztett erdélyi kendermagosoké. 
Anyagi áldozatok árán mentette meg a korán elhalt Dénes György nyugalmazott árapataki tanító jellegzetes népi faragványainak és Dénes Enikő árapataki keresztszemes kézimunkáinak egy részét, ugyanis az asszony a hidvégi öregotthon lakója lett. Mindketten ismert és oklevelekkel jutalmazott tagjai voltak a Kovászna Megyei Népművészek Egyesületének. Dénes Balázs begyűjtötte a falu jellegzetes népi szerszámait, kipreparált állatok koponyáit, nemkülönben nagyapja-dédnagyapja világháborús emlékeit, határőr katonai kardját. Nincs szűkében a könyveknek sem. Édesapja, a gyűjtőtársa, a kerti árnyas lugas falán pannón rögzítette – egyfajta hobbiból – a Kárpát-medence történelmi eseményeinek évszámait. A Dénes-féle gyűjtemény alapja lehetne majdan egy helyi falumúzeumnak. Arra biztattuk, hogy meg kellene menteni a jelenleg még működő árapataki tojásíró asszonyok munkáinak mintapéldányait. Megvan ugyan a néhai Dénes Etelka népművész gazdag írott-tojás-gyűjteménye, ám egyelőre nem látogatható, márpedig a hagyományos és jellegzetes árapataki tojásírás is lassan huszonnegyedik óráját éli. Motívumvilágát Lupu-Bakó Enikő helybeli óvónő ismeri, és minden évben megtanítja kis ovisainak. Ez is egyfajta mentőmunka. 
Dénesék szobájának falán különleges dekoráció látható, amely az egykor Árapatakon élő Reményik Mátyás tulajdona volt, s amelyet megszáradt havasi gyopárokból alakítottak ki. Hogy miként került a dobsinai eredetű református Reményik család Árapatakra, számunkra még talány, de Demeter Éva egyik 2007-ben írt tanulmányából tudjuk, hogy Reményik Mátyás árapataki körjegyző volt. Balázs édesapja elmondta, hogy a Reményik-lakás az Erősd felé tartó utca jobb sarkán még most is áll. Az árapataki Reményik-emlékekre alkalomadtán még visszatérünk.
Búcsúzáskor kiderült, hogy Balázst különösen érdekli az árapataki Béldi család története. A falut jó évtizede meg is látogatta egy Svédországban élő Béldi nevű fiatalember, de mivel nem talált olyant, aki bár néhány szót mondhatott volna arról, hol volt az árapataki Béldiek régebbi kastélya, hogy hol élt a szakirodalomból is ismert negyvennyolcas naplóíró gróf Béldi Gergely helybeli gazdag földbirtokos, így a hirtelen érkezett látogató tovatűnt. A Kápolna-hegyen, feltételezett Béldi területen van még egy sírkeret, sírkő is állt mellette, de a mindent elpusztító idő, talán galád kezek is, eltüntették. A sírkő holléte ugyancsak foglalkoztatja Balázst. Uzoni és árapataki gróf Béldi Gergely jeles személyisége a háromszéki önvédelmi mozgalomnak, ő az árapataki szerződés megfogalmazója, aláírója, a fegyverszünet kieszközölője. Árapataki birtokát az osztrákok felgyújtották. Miként mondták a helybeliek, csak sejtjük, hogy hol állhatott a katolikus  család régi kúriája. Fülöp-Gál László árapataki református lelkésztől azt is megtudtuk, hogy az eklézsia rendelkezésére álló családkönyvben nem szerepelnek a Béldi család tagjai.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A közös éneklés ereje (Kórustalálkozó)
Jóval több mint száz személy hangjának ereje által erősítettük lelkivilágunkat a sepsiszentgyörgyi Szent Benedek-templomban tartott kórustalálkozón szombaton. Kórusmozgalmunk egyik helyi hagyománya, hogy a kilyéni római katolikus filia évente az anyaegyház templomába hívja a szakrális témájú énekek mesterkórusait.
„Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves” – hangzott el a könyörgés Szent János könyvéből a találkozót megelőző ünnepi szentmisén, amelynek hangulatadó énekbetétjeit a helybeli Szent József egyházi kórus szolgáltatta. Ft. Hajdú János, a Sepsi-Barcasági Római Katolikus Főesperesi Kerület plébános-főesperese köszöntötte a kórusokat. Túl a mély teológiai magyarázatokon, kimondottan mai helyzetünkre alkalmazta az evangélium szavainak szent és szigorú üzenetét. Minden résztvevőhöz szólt a szervező leányegyházközség képviseletében Török Adél tanár is, aki kórusbemutatóit a magyar és világirodalom nagy költőinek verseiből vett idézetekkel tűzdelte. A találkozót a Márk Attila vezényelte árkosi Régeni Áron Dalárda nyitotta meg zsoltárcsokrával, mély átérzéssel tolmácsolták Berkesi Sándor Nagy hálát adjunk művét. Egy gyönyörű és átérzéssel tolmácsolt gregoriánt – Hol szeretet – hallhattunk a sepsiszentgyörgyi Szent József egyházi kórustól, műsorszámaikat ugyancsak Berkesi Székely asztali áldásával toldották meg (vezényelt Simon Balázs). Csak a következetes szervezésnek és lelkesedésnek tudható be, hogy a kis lélekszámú és vegyes felekezetű Kilyén két kórussal jelentkezett: a Kilyéni Református Vegyes Karral és a Búzavirág dalkörrel. Az előbbi különleges átéléssel szólaltatta meg Jean Sibelius norvég zeneszerző A békém vagy című szerzeményét. Betanította és vezényelt Egyes Kolumbán Erzsébet helybeli tiszteletes asszony. Miként Sibelius, úgy ismét felhangzott a népes Uzoni Református Dalárda előadásában a sokak számára ismert Az úton ősi ír áldás, Vargha Tamás-Balla Péter, valamint Sörle és Dénes Előd két szakrális tárgyú száma, a Jézus te égi szép és Az új szívet adj. Vezényelt Miklós Árpád. Énekszámainak igényes megválogatásával jeleskedett a sepsiszentgyörgyi evangélikus-lutheránus egyházközség Jubilate Deo névre hallgató kórusa, amelyet Pál-Gecse Mihály zenetanár vezényelt. Csorba István, Bence Gábor, Várnai Ferenc és Praetorius egy-egy énekszámával örvendeztette meg a hallgatóságot. Török Mihály és Török Aranka kilyéni műsorszervező és házigazda irányított dalköre népünk pillanatnyi lélekvilágához szólt az Elindultam szép hazámból és Székely asszony az én anyám műsorszámaival, Török Mihály egykori mikós diák tangóharmonika kíséretével. A résztvevők oklevéllel távoztak, és újabb emlékszalagot köthettek bemutatott kóruszászlóikra. Örömmel ismertük fel az egyházi kórusainkban éneklő lelkészeket, egyházi vezetőket. Felemelő érzés volt együtt énekelni, együtt lenni az éneklők seregével a kilyéni kultúrotthonban tartott szeretetvendégségen.
Kisgyörgy Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Megjelölték Bányai János geológus szülőházát (Kézdivásárhely)
A péntektől vasárnapig Kovásznán zajló XVIII. székelyföldi geológus konferencia első napján tanulmányi kirándulással egybekötve fekete márványtáblát lepleztek le Kézdivásárhelyen a Kanta utca 13. szám alatti ingatlan homlokzatán, megjelölvén Székelyföld legnagyobb geológusának, Bányai Jánosnak (1886–1971) a szülőházát születésének 130., halálának 45. évfordulóján.
A kezdeményező Kisgyörgy Zoltán geológus, lapunk főmunkatársa és Jánosi Csaba geológus, a csíkszeredai Természetjáró és Természetvédő Egyesület elnöke volt. Az emléktábla-állítást a polgármesteri hivatal anyagilag is támogatta. Az avatóünnepségen mintegy hatvan-hetven erdélyi, magyarországi és felvidéki geológus volt jelen. Bányai János életét és munkásságát Kisgyörgy Zoltán ismertette, elmondva azt, hogy a nagy előd szülőházát Beke Ernő segítségével sikerült beazonosítani. Bokor Tibor polgármester üdvözletét Bartha Zsolt geológus tolmácsolta. Az emléktáblát lapunk főmunkatársa és Bartha Zsolt leplezte le. Az utóbbi azzal a javaslattal állt elő, hogy jó lenne, ha egy új utcát neveznének el a város jeles szülöttjéről. A rövid, családias hangulatú ünnepség koszorúzással ért véget.
Iochom István Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Geológusok Kovásznán
A hétvégén Kovásznán tartották a XVIII. alkalommal megszervezett Székelyföldi Geológustalálkozót. A háromnapos esemény résztvevői pénteken szakmai túrán ismerkedtek a környékkel, Bányai János kézdivásárhelyi szülőházánál emlékplakettet lepleztek le a geológus emlékére. Szombaton a kovásznai művelődési központban víz, só, tektonika tematikával előadásokra került sor. Az értekezleten kiemelten méltatták lapunk főmunkatársa, Kisgyörgy Zoltán geológus tevékenységét, akit 80. születésnapja alkalmával köszöntöttek a fórumon. A találkozóra kiadott kivonatos füzetben is teret szenteltek tevékenységének, élete fontosabb mozzanatainak, néhány meghatározó cikke is megjelent a kiadványban.
Az első öt találkozóra Sepsiszentgyörgyön került sor, a következő öt Csíkszeredában zajlott, ezt követően úgy döntöttek, az eseménynek vándorjelleget adnak, felkeresik a székelyföldi városokat. Idén Kovásznára esett a választás. Az esemény székelyföldi és Székelyföldet kutató földtanos szakemberek összejövetele, ugyanakkor baráti találkozó is, ahol lehetőség van egymás és egymás munkájának megismerésére, a fiatal és az idős nemzedék összehozására. A fiatalok végzik az aktív tudományos kutatást, az időseknek viszont óriási terepismeretük van, ezt kell összehangolni – mondta el érdeklődésünkre Papucs András, a rendezvény szervezője, akit munkájában Barabás Emese segített.  Nem szokványosan kezdődött a szombati előadások sora. Komlóssy György magyarországi kutató geológus az ’56-os (akkor ő 18 éves volt) eseményekre emlékezett. Elmondta, az akkori történések vezették a geológusi pályára. Történésznek készült, de a forradalom leverése elvette kedvét a történelemtől, így választotta a geológiát. A geológia is egyfajta történelem – jegyezte meg. Komlóssy ajándékot is hozott a jelenlévőknek: vetítet képes előadásban, a forradalom idején készült fényképekkel aláfestve hangzott el Márai Sándor Mennyből az angyal című verse. A mű drámai hatása nem maradt el, a jelenlévők spontánul álltak fel és énekelték el a magyar himnuszt. Kisgyörgy Zoltán Bányai János (1886, Kézdivásárhely–1971, Székelyudvarhely, tanár, geológus, muzeológus, a Székelység című folyóirat alapítója és szerkesztője) hagyatékáról szóló vetített képes előadást mutatott be, a maga humoros stílusában elevenítette fel, hogyan lett geológus. Unitárius pap szeretett volna lenni, de a kommunizmusban szülei eltanácsolták ettől. Majd színésznek készült, végül Harkó József osztályfőnöke biztatására választotta a geológusi pályát.
Bokor Gábor Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árapatak kettős ünnepe
Istentiszteleten emlékeztek a reformáció 499. évfordulójára a dombon álló református templomban vasárnap délután, majd népes tömeg jelenlétében tartották meg a kultúrotthonban a megyei tanács, a háromszéki RMDSZ és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által ez évben is útjára indított Székföldi Napokat.
Igét hirdetett tiszteletes Egyed-Kolumbán László kilyéni református lelkipásztor, aki Mikeás próféta sorai alapján fejtette ki az igei üzenetet a lassan szórvánnyá fogyó helybeli gyülekezetnek. Lám, napjainkban is szükség van egyfajta reformációkra – hangsúlyozta –, nemcsak az emberek lelkében, hanem a mindennapi életben is, mert Istent nem lehet külsőségekkel elárasztani, s a belső reformálás szellemében el kell szállnia az önző énnek az emberi lelkekből, s helyette be kell költöznie az összetartásnak, a barátságnak és az emberi szeretetnek. A reformációt akkortól számítják, amikor Luther Márton, a szász választófejedelemség bibliamagyarázó professzora, német ágostonrendi szerzetes 1517. október 31-én kifüggesztette a wittenbergi vártemplom kapujára 95 pontba foglalt téziseit. Nézetei hosszas harcok árán utat törtek, és az általa vezetett új irányzat lett az evangélikus, míg a nála is radikálisabb Kálvin János genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja. Az igehirdető lelkipásztort és Fülöp-Gál Lászlót, a helybeli gyülekezet lelkészét Iuliu Fărcaș nyugalmazott árapataki görögkeleti lelkész is köszöntötte. Az ünnepi úrvacsoraosztást követően a hívek a helybeli kultúrotthonba vonultak, és közösen tekintették meg a Székföldi Magyar Nap gazdag műsorát, amelyet Kiss Csilla műsortervező állított össze.
A rendezvényt Kovács László, a község polgármestere és helyi támogatója nyitotta meg. A vegyes lakosságú településen külön erkölcsi szabályai vannak a nemzetiségek együttélésének, amit ezután is be kell tartania minden etnikumnak s nekünk is ahhoz, hogy megtarthassuk magyarságunkat, s magyarként álljunk helyt a mindennapi kihívások és közösségépítés művelésében. A magyar napi rendezvény vendégeként szólt a helyiekhez Sütő Mária Rita, a Kovászna megyei RMDSZ szenátorjelöltje, aki rövid beszédében kiemelte a nemzeti identitás megtartásának és a szórványban való megőrzésének fontosságát. Az ünnepet az árapataki vallásórás gyerekek énekes-mesés műsorszáma nyitotta meg, amelyet a lelkészi család tanított be. Vastapsot kapott a Veres István fiatal karnagy vezette, alig egy éve megalakult sepsibükszádi Vallató tanuló- és ifjúsági fúvószenekar, amely remekelt gazdag műsorával, a fülnek kellemes hangzású indulókat, kórusműveket mutattak be. A programot a Százlábú Néptáncegyüttes folytatta gazdag verses-énekes és táncos műsorával, moldvai román, magyar és szászcsávási cigány táncokat vitt a községközpont színpadára. Az együttes ez év október elején ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját – emlékeztetett Virág Endre, a csapat jelen lévő szervező-koreográfusa. Énekek hangzottak el a helyi Langer Szerénke, Berecz Andrea, Dénes Imola tanulók részéről, magyar népdalokat énekelt a hétéves Csenteri Sára, Reményik Sándor Mindhalálig című versét az árapataki Bakó Pálné mondta el. A közönség soraiban ott ült a szomszédos erősdiek egy csoportja is, erősítve immáron azt a hagyományt, hogy „a székföldi magyar napok rendezvényein mind ott legyünk, és együtt fogadjuk magunkénak”. Fülöp-Gál László árapataki lelkipásztor, a rendezvény társszervezője mondott köszönetet a vendégművészeknek, és mindenkit a terített asztal mellé hívott.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újabb csapás a gyógyszerészképzésre
Mottó: „Ceterum censeo Carthaginem esse delendam” (Egyébként javaslom Karthagó elpusztítását – Marcus Portius Cato)
Köztudomású, hogy működésének több mint hatvan esztendeje alatt a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés túlnyomó része egyetemünk patinás főépületében zajlott. Helye volt itt az ódon falak között egyaránt előadótermeknek, laboroknak és dolgozószobáknak. Minden működött. Nagy hírű tanáraink évtizedeken át zajló, igen komoly munkája látványos, a szerény technikai felszereltséget messze meghaladó (sok készüléket helyileg állítottak elő a műhelyekben!), nemzetközileg is elismert eredményeket hozott.
Hadd említsem meg itt a teljesség igénye nélkül a Kopp Elemér és Rácz Gábor professzorok nevével fémjelzett farmakognóziai iskolát, továbbá Tőkés Béla, Ádám Lajos, Papp József, Kisgyörgy Zoltán, Gyéresi Árpád, Csedő Károly vagy Soós Pál és Kincses-Ajtay Mária kiváló tudós-professzorok nevét. Horizontális tudásuk, emberi tartásuk generációk példaképe lett. A kutatásban és a hallgatók szakmai felkészítése terén elért eredmények olyannyira színvonalasak voltak, hogy a Nyugat-Európába szökött kollégák diplomáját (a kolozsvári mellett) ott is elismerték!
Mindezek dacára évtizedek óta a fakultás következetes leépítése zajlik. A nyolcvanas évek végén aztán a csúcs a magyar nyelvű oktatás felszámolása volt. Mégis a ’89-es rendszerváltás után óriási erőfeszítések árán mintegy hamvaiból sikerült újra lábra állítani! Kiváló tanárom, Tőkés Béla Négymenetes spirális erőtér című, akár történelmi dokumentumnak is beillő munkájában remekül leírta ezt az időszakot. Napjainkban pedig a szenátus, fittyet hányva a tanügyi törvényre, kénye-kedve szerint intézkedik egyetemünkön. Hadd említsük itt meg példának a gyógyszerészeti kar legutolsó akkreditációja körüli megalázó huzavonát. Most befejezéséhez közeledik néhány sablonterv alapján épített, esetenként vitatható funkcionalitású új épület. A tanárok egy része még nem is ismeri pontosan rendeltetésüket. Ide akarják az ősz folyamán kitoloncolni mindenestől a gyógyszerészképzést is a régi épületből!
Félre ne értsenek, modern laborokkal ellátni bármely egyetemet igen fontos. De el lehet-e képzelni például a Sorbonne vagy az Oxford egy-egy alapvető fontosságú fakultását csupán semmitmondó, új épületekben működni? Mi történne az ott végzett temérdek generáció érzelmi, szellemi kötődésével, a hagyományok tiszteletével? Az előkészületek tehát javában folynak, vagyis minden „régi”, nagy értékű dokumentumot, folyóiratot, képanyagot, még használható laborberendezést/felszerelést, csodálatos bútorokat (préselt lemezből készültekkel helyettesítik), mindent, ami történelmet jelent, és súlyt ad a hasonló intézménynek, elégetnek vagy darabokra törnek!
Egyfajta Palmüra ez, primitív rombolás. A szerény kérdezőnek pedig kézenfekvő a válasz: modern laborokat kapnak, a jelenlegi épület nem felel meg a modern követelményeknek, stb! S ezután az orvosi kinetoterápiás, bábaasszonyi stb. képzés számára megfelel? Következésképpen tiltakozom a gyógyszerészeti kar méltatlan kilakoltatása ellen, és felkérek minden ott végzett kollégát, tanárt, hogy hasonló módon járjon el!
Utóirat. Különös figyelmébe ajánlom írásomat parlamenti képviselőjelöltjeinknek, akik remélem, hogy hatékonyabban képviselik majd a MOGYE-ügyet, mint elődeik, akik elégtelenre vizsgáztak ez esetben is!
dr. Pokorny László
A szerző főgyógyszerész, egyetemi előadó, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja
Krónika (Kolozsvár)

Egy földtani fórum hozadéka
Ritka az a tudomány és mesterség, amelynek olyan siralmas múltat és jelent nyújtott századunk, mint a geológiának, annak elméleti, de még inkább gyakorlati művelőinek. Alig lendült életbe nemcsak Erdélyben, hanem az ország más vidékein is a sokoldalú földtani kutatás, nemzedékek sora begyakorolta magát az alkalmazott földtan hasznos szépségeibe, egyre több és újabb feltárt hasznosítható ásványikincs-telepekben hagyott jóvá körvonalazott ipari tartalékokat az országos tartalékmegállapító bizottság, az 1989 után végbement gazdasági-pénzügyi, kutató- és kitermelőipari változások miatt alaposan leapadt e tudomány művelőinek létszáma, a gazdasági tevékenység más területeire került egy sereg kiváló és gyakorlati tapasztalatokkal rendelkező szakember.
Kutatók aggodalma
Tévedés ne essék, nem a földtani kutatás és gyakorlat diktatúrabeli helyzetét sírja vissza a hazai geológustársadalom, hanem azon aggodalmát fejezi ki jelenleg is, hogy lelassult természeti kincseink kutatási-feltárási rendszere, s kérdezik, meddig lehet még masszívan importálni minden olyan nyersanyagot, amelyre szüksége van ennek az országnak. Az 1989 után lepergett negyedszázad alatt vajmi keveset lépett előre az a tudományág, amelynek hivatása, hogy megállapítsa, rögzítse a szükséges és belföldön is ismert ipari nyersanyagok gazdaságos kitermelhetőségének szigorú hazai normáit, hiszen jól tudja és főleg érzi mindenki, hogy a behozott félnyers, avagy nyersanyag ára mindnyájunk vásárlóerejét, életszínvonalát nehezíti és teszi próbára. Anélkül, hogy ennek a kérdéskörnek az apró bugyraiba belekeverednénk – ugyanis jócskán dolgoznak egyfajta kényszerből erdélyi és székely geológusok távol családjaiktól más kontinensen is –, elmondhatjuk, hogy semmiképpen sem a természeti kincsek feltárásának és kinyerésének a dolga képezte az október végén Kovásznán megtartott XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó tárgyát, de közvetett módon érintette azokat az elképzeléseket és jó szándékú kezdeményezéseket, amelyek elősegíthetik egy újabb hazai hasznos kutatóprogram kibontakozását. Tizennyolc érdekes és hasznos előadás és bemutató hangzott el a borvizek városában, amelyek tartalma, rövidített változata nyomtatásban is megjelent, így bármikor hasznos lehet e tudományág művelői és az érdeklődők számára. A találkozó Kovászna város, a városi művelődési ház, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum és a gyergyószentmiklósi Geo-Tech Kft. támogatása révén jöhetett létre. Hogy létezik egyáltalán székelyföldi geológusközösség, arra az is bizonyíték, hogy a magyarországi kollégákkal együtt 101 személy vett részt a találkozón. Bemelegítőként egész napos tanulmányi úton ismerkedtek Kovászna várossal és Csomakőrössel, a környék ismert és immár híres ásványlelőhelyeivel a Mész-patak (Hankó-völgy) arzénásványos előfordulásaival, a Horgász-patak völgyének kovásznai „gyémántjaival”, a Tündérvölggyel, a Dr. Benedek Géza Szívkórház mofettájával és a Rétyi Nyírrel. S mert a Székelyföld kincseinek egykori jeles kutatójára is emlékeztek, emléktáblával jelöltük meg a geológus és közéleti személyiség Bányai János (1886–1971) kézdivásárhelyi, Kanta utca 13. szám alatti szülőházát.
Az emlékezés felette szükséges voltáról
Dr. Komlóssy György bauxitkutató geológus a találkozó egyik idősebb résztvevője egy friss, még nyomdafesték-illatú, 120 oldalra terjedő, igen olvasmányos kötetével ajándékozott meg, amely ebben az évben jelent meg Budapesten Szemezgetések egy geológus életútjából címmel. Az ismerkedés villámgyorsan ment, szülei erdélyi gyökerekkel bírtak, édesapja szilágysági, édesanyja pedig a ditrói Puskás famíliából való volt. Műszaki értelmiségiként köszöntötte a nála jóval fiatalabb nemzedéket, rávillantva arra, hogy a megváltozott idők révén, lám, szabad a találkozás, szabad a szakmai vita, szabad a földkutató nemzedékek határokon átívelő ölelkezése-barátkozása. Gyurka bátyánk a székelyföldi találkozók rendszeres résztvevője, köszöntése amolyan megnyitóféle is volt, de mindnyájan tudtuk, hogy sokoldalú és gyakorlott geológus. Többnyire bauxitkutatás és szemlézésügyben beutazta az egész világot. Földinkre, a Kézdivásárhelyen született Bányai Jánosra e sorok írója és Jánosi Csaba csíki hidrogeológus emlékezett a tudós családi hagyatékénak fényképfelvételeit szemléltető poszterrel, amelyet Berszán József Hargita megyei geológus és Jánosi Csanád állított össze. Nem célunk részletezni Bányai János sokoldalú kutatásainak eredményeit (megtette ezt már e sorok írója a Földtani Közlöny 1973-as számában megjelent emlékezetében), nevét utca és szakközépiskola őrzi a székely anyavárosban, hagyatékát a Haáz Rezső Múzeum, egy részét pedig a szejkefürdői Borvízmúzeum. Porai ott pihennek a székelyudvarhelyi református temetőben, temetésén e sorok írója mondott beszédet az akkori erdélyi geológusnemzedék nevében.
Só, metán, tektonika
A kovásznai fórumnak a só, a metán és a tektonika volt fő témája. Erdély a só hazája. Így történt, hogy a csíki gyökerekkel rendelkező Unger Zoltán előadását hallgatva (Nyugat-magyarországi Egyetem, Földtani Tanszék) kiderült, hogy nem is igazából tudjuk, miből keletkezett a Föld geológiai idejében az a mérhetetlen mennyiségű só-tartalék.
Czellecz Boglárka és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem geográfus kollégái „tisztába tették” az Erdélyi-medence nyugati peremének sós vizes előfordulásait, dr. Wanek Ferenc kolozsvári nyugalmazott egyetemi tanár a középkori sóbányászat egy alig ismert Kolozsvár környéki kitermelőhelyéről értekezett helynévanyag segítségével, bizonyítva azt, hogy a helynévkutatás is segítheti olykor a földtudomány művelőjét. Közelebb kerültünk megyénkhez, ugyanis Sóki Erzsébet, Gyila Sándor és Csige István, a Debreceni Egyetem, a kovásznai Dr. Benedek Géza Szívkórház és az MTA Atomki Környezetfizikai Tanszékének hármas szerzőcsoportja a kovásznai szén-dioxidos száraz gázfürdőkben a radon aktivitáskoncentráció térbeli eloszlását és időbeli műszeres változását vizsgálta, összehasonlították a természetes magánmofetták mélységi eredetű gázainak útját, áramlását a furatból táplált tündérvölgyi mofettával, ahol a betegek teste körül olyan mélységi eredetű gázok kavarognak, amelyek számos egészségügyi panasz enyhítésére alkalmasak. Bebizonyosodott, hogy a radon természetes eredetű nyomjelzője a mofettagázok mozgásának.
Földtani kutatás elképzelhetetlen őslénytani eredmények értékelése nélkül, s itt is nyilvánvalóvá vált, hogy felette részleteire bomlott, diverzifikálódott a paleontológia is. Érdekes paleolimnológiai (tó-fejlődéstörténeti) megállapításokra jutott a Szegedi Tudományegyetem és a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum régész kutatócsoportja a negyedidőszak végén kialakult tőzegrétegek paleoökológiai vizsgálata során. Kiderült, hogy a Homoródok mente már az Árpád-korban is lakott volt. Az elemzéseket a régészeti emlékekkel összevetve megrajzolták a terület környezettörténeti változásait. A vegyes összetételű kutatócsoportot az erdélyi kötődésű dr. Benkő Elek, a Magyar Tudományos Akadémia igazgatója irányítja. A paleontológiánál maradva újdonság és szenzáció volt számunkra, hogy hazai geológusok, szpeológusok fatörzslenyomatokra bukkantak a Kelemen- és Görgényi-havasok vulkanikus kőzeteiben (!), Fazakas Attila székelyudvarhelyi geomorfológus a vonalas erózió térbeli és időbeli alakulását rögzítette a Keleti-Kárpátok belső vulkanikus vonulatában körvonalazva a hegysor mai képének kialakulását. Felette hasznos jelenünkben az a tanulmány, amelyet Zólya László geológus, Hargita megye tanácsának projektmenedzsere és Péter Elek nyugalmazott geológus állított össze A talajvizek és ásványvizek védelme korszerű hulladékgazdálkodási rendszerek kiépítésével címmel. Ennek és csakis ennek a rendszernek a szigorú alkalmazása biztosíthatja mind az ivóvíz, mind a mélyben levő ásványvizek minőségét.
Borvízmúzeumot Kovászna megyének
Régebben megfogalmazódott óhaj, hogy Kovászna megyében is menteni/kiállítani és őrizni kellene mindent, ami az ásványvizekkel kapcsolatos tárgyi vagy más jellegű emlék, különös tekintettel a nagyon gazdag fürdőtörténeti dokumentumokra. Albert Zoltán, Papucs András és e sorok írója erről szóló írott javaslatait megküldtük a megyevezetésnek, döntés azonban azóta sem született. Az egykori kovásznai szénsavpalackozó épülete mellett felvetődött egy Sugásfürdőn létesíthető múzeum lehetősége, amelynek létjogosultságát Sepsiszentgyörgy vonzásköre igazolná, avagy a borvizeiről ma is híres Bibarcfalva, ahol az 1882-ben alakult Borhegyi-palackozó eléggé megviselt épületét bérmentesen felajánlotta a helybeli közbirtokosság. Egy negyedik változat Málnásfürdő, ahol a Borpatak völgyében fekvő tömbházlakás alsó szintjén lehetne berendezni egy állandó jellegű kiállítást, avagy egyelőre ideiglenesen legalább összegyűjteni ott a veszendő tárgyi anyagot. Tekintettel arra, hogy a kovásznai egykori szénsav-palackozó üzem jelen pillanatban eladó, a témakört ismertető Papucs András a Háromszéki Borvízmúzeum létesítését Kovásznán látja megvalósíthatónak, ennek azonban az a feltétele, hogy a fürdőváros tekintse ezt fontosnak, és biztosítsa a szükséges területet. Kovászna országos jelentőségű fürdőváros, ahol évente közel 40 ezer turista és gyógykezelésre érkező személy fordul meg – hangsúlyozta –, tehát mindenképpen fontos lenne egy nemzetközi szempontból is figyelemre méltó kiállítás létrehozatala. Nem versenyezni szeretnénk a szomszédos Hargita megyével, ahol három borvízmúzeum működik, hanem kiállítani-megőrizni, s így kiegészíteni Székelyföld ilyen jellegű kincsanyagát.
Hasznos és mifelénk is megvalósítható tevékenységről számolt be Gherdán Katalin, a Pásztói Múzeum munkatársa, amelynek neve a Gyűjthető múlt közönségprogram, s amelynek részeként évente akció indult az év ásványa, kőzete és ősmaradványa témával. A vetélkedőbe be lehet vonni az iskolákat is, ugyanis középiskoláinkban hosszú idő óta megszűnt a földtan oktatása, a fiatalság általános műveltsége szempontjából hasznosnak bizonyulna mifelénk is egy ilyen program.
A Kovásznán megtartott kétnapos székelyföldi geológustalálkozót egyhangúlag hasznosnak, igényesnek ítélték az értékelők, s bejelentették, hogy a fórum XIX. találkozóját 2017-ben Borszékre hívják össze.
Kisgyörgy Zoltán
XVIII. Székelyföldi Geológus Találkozó - Szerkesztette Papucs András (Sikló Egyesület, Sepsiszentgyörgy)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Primitív rombolás
Köztudomású, hogy működésének több mint hatvan esztendeje alatt a marosvásárhelyi gyógyszerészképzés túlnyomó része egyetemünk patinás főépületében zajlott. Helye volt itt az ódon falak között egyaránt előadótermeknek, laboroknak és dolgozószobáknak. Minden működött. Nagyhírű tanáraink évtizedeken át zajló, igen komoly munkája látványos, a szerény technikai felszereltséget messze meghaladó (sok készüléket helyileg állítottak elő a műhelyekben!), nemzetközileg is elismert eredményeket hozott.
Hadd említsem meg itt a teljesség igénye nélkül a Kopp Elemér és Rácz Gábor professzorok nevével fémjelzett farmakognóziai iskolát, továbbá Tőkés Béla, Ádám Lajos, Papp József, Kisgyörgy Zoltán, Gyéresi Árpád, Csedő Károly vagy Soós Pál és Kincses-Ajtay Mária kiváló tudós-professzorok nevét. Horizontális tudásuk, emberi tartásuk generációk példaképe lett. A kutatásban és a hallgatók szakmai felkészítése terén elért eredmények olyannyira színvonalasak voltak, hogy a Nyugat-Európába szökött kollégák diplomáját (a kolozsvári mellett) ott is elismerték!
Mindezek dacára évtizedek óta a fakultás következetes leépítése zajlik. A nyolcvanas évek végén aztán a csúcs a magyar nyelvű oktatás felszámolása volt. Mégis a ’89-es rendszerváltás után óriási erőfeszítések árán mintegy hamvaiból sikerült újra lábra állítani! Kiváló tanárom, Tőkés Béla Négymenetes spirális erőtér című, akár történelmi dokumentumnak is beillő munkájában remekül leírta ezt az időszakot. Napjainkban pedig a szenátus, fittyet hányva a tanügyi törvényre, kénye-kedve szerint intézkedik egyetemünkön. Hadd említsük itt meg példának a gyógyszerészeti kar legutolsó akkreditációja körüli megalázó huzavonát. Most befejezéséhez közeledik néhány sablonterv alapján épített, esetenként vitatható funkcionalitású új épület. A tanárok egy része még nem is ismeri pontosan rendeltetésüket. Ide akarják az ősz folyamán kitoloncolni mindenestől a gyógyszerészképzést is a régi épületből!
Félre ne értsenek, modern laborokkal ellátni bármely egyetemet igen fontos. De el lehet-e képzelni például a Sorbonne vagy az Oxford egy-egy alapvető fontosságú fakultását csupán semmitmondó, új épületekben működni? Mi történne az ott végzett temérdek nemzedék érzelmi, szellemi kötődésével, a hagyományok tiszteletével? Az előkészületek tehát javában folynak, vagyis minden „régi”, nagy értékű dokumentumot, folyóiratot, képanyagot, még használható laborberendezést/felszerelést, csodálatos bútorokat (préselt lemezből készültekkel helyettesítik), mindent, ami történelmet jelent, és súlyt ad a hasonló intézménynek, elégetnek, vagy darabokra törnek!
Egyfajta Palmüra ez, primitív rombolás. A szerény kérdezőnek pedig kézenfekvő a válasz: modern laborokat kapnak, a jelenlegi épület nem felel meg a modern követelményeknek, stb.! S ezután az orvosi kinetoterápiás, bábaasszonyi stb. képzés számára megfelel? Következésképpen tiltakozom a gyógyszerészeti kar méltatlan kilakoltatása ellen, és felkérek minden ott végzett kollégát, tanárt, hogy hasonló módon járjon el!
Dr. Pokorny László - A szerző főgyógyszerész, egyetemi előadó, a Magyar Tudományos Akadémia külső köztestületi tagja
Utóirat
Különös figyelmébe ajánlom írásomat parlamenti képviselőjelöltjeinknek, akik remélem, hogy hatékonyabban képviselik majd a MOGYE-ügyet, mint elődeik, akik elégtelenre vizsgáztak ez esetben is!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Vendégünk volt a veszprémi szerzőpáros
Vasárnap a sepsiszentgyörgyi evangélikus templom gyülekezeti termében mutatta be két új irodalmi fotóalbumát a háromszékiek számára rég ismert szerzőpáros: Váradi Péter Pál és Lőwey Lilla.
Pontosabban szerzőhármasról is beszélhetünk, mert az albumokban írásaival is szerepel lányuk, Soós Andrea, aki novemberi könyvbemutató útjukon válogatott verscsokorral szórakoztatta a közönséget Nagyváradon, Marosvásárhelyen, Szovátán, Csíkszeredában, Csíkszentdomokoson, Kászonaltízben, városunkban, Brassóban és Négyfaluban. A könyvszeretők és a földrajzosok számára is öröm volt, hogy láthatták az Erdély – Kárpátok koronája sorozat utolsó és harmadik albumát, a Keleti-Kárpátokat, képzeletben bejárták a hegyvonulat szórványvidékét. Bemutatták a természeti szépségeket, várakat-várromokat, gyönyörű hegytömböket, szorosokat. Zágon, Ojtoz, a Sósmező, Úz-völgye és a Csíki-havasok, a Gyimesek, a Békás-Nagyhagymás Nemzeti Park csodái, a Kelemen- és a Radnai-havasok elevenedtek meg Váradi Péter Pál fotóművész vetítővásznán, a felesége veretes szövegeinek kíséretében. Bepillantottak a pusztán maradt, szomorú sorsú bukovinai székelyek hajdani hazájába is, falvaik mai életébe. A friss album előszavát a gyimesbükki Deáky András tanár, a Gyimesi-szoros „határőre”, az ajánlást a gyimesfelsőloki Berszán Lajos atya írta. Munka közben határozták el, hogy külön színes albumban mutatják be sok évre menő kutatómunkájukat, az eddig megjelent mintegy 42 honismereti fotóalbumot, mindazt, amit Erdélyben gyűjtöttek és veszprémi otthonukban kiadványokban rögzítettek. Erdély – Hattyúdalocska – Életünk – útjaink ennek az albumnak a címe, amelyből senki nem maradt ki azok közül, akik szívükből-lelkükből segítségükre voltak gyűjtőmunkájukban, s akik közül már sokan a túlsó parton vannak. A szövegeken és a képeken túl helyet kaptak ezekben a kortárs történelem epizódjai, 1956, 2005. december 4-e. Az album lemezmellékletet tartalmaz: a szerzőpáros legkedveltebb erdélyi költőktől származó verseit Soós Andrea tolmácsolásában hallhatjuk, ráadásként a Prima Primissima díjas Perjés Klára Erdélyben készített, Arcvonások című interjúját a szerzőkkel. Péter Pálék meglepetést is szereztek barátaiknak, hallgatóságuknak: 2017-es falinaptáruk címe Tamási Áron emléklapok – ezzel tisztelegnek Tamási Áron születésének 120. évfordulóján. Kérdésünkre elmondták, nem értek munkájuk végére, vannak még elképzeléseik. Folytatni szándékoznak az erdélyi Mezőség bemutatását Wass Albert, Makkai Sándor és Sütő András nyomába szegődve. Dédelgetett tervük, hogy Anna-báloktól a Szent Anna tóig címmel az Erdélyt szerető-járó Jókai Mórról is albumot szerkesszenek. Akik a havas-zimankós idő miatt nem juthattak el a vasárnapi bemutatóra, az albumokat az evangélikus lelkészi hivatalban és az illyefalvi Kida-központban vagy az erdélyi városok református lelkészi hivatalainál beszerezhetik.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Magyar bál Hídvégen
Ezen a néven honosodtak meg a háromszéki önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési Központ által kezdeményezett és megszervezett Székföldi magyar napok Hídvégen. Jó volt látni, hogy a főszervező Kiss Csilla által igényesen összeállított műsor után a helybeli magyarság teremnyi képviselői terített asztal mellett fűzték szorosabbra soraikat, s amikor esti tizenegy óra magasságában hazafelé készülődtünk, javában folyt a magyar bál.
A Székföldi magyar napok hagyományként vonult be a község magyar lakosságának érzületébe, anélkül, hogy ellenérzést váltott volna ki a községvezetés és a román lakosság részéről, miként azt a kezdetekkor érzékelni lehetett. Ezt éreztük Nagy János helybeli református lelkipásztor köszöntőbeszédében is. Köszönetet mondott mindenkinek, akinek része volt a helyivé gyökerezett magyar rendezvény megszervezésében. Jó volt látnunk azt is, hogy az egykori magyar polgármester, Horváth Miklós RMDSZ-es tanácstag és barátai vállalták a melléktevékenységek dandárját, miként azt is, hogy a közönség soraiban ültek azok a roma családok is, amelyek nyíltan vállalják magyarságukat. Márton Árpád képviselőjelölt részletezte, hogy a Háromszékhez csatolt egykori Székföld magyarsága, erősdiek, árapatakiak és hídvégiek az ott élő nemzetiségekkel együtt értéket, hagyományt teremtettek-vittek a történelmi székely megye életébe. A háromórás műsorból kiemeljük a helybeli elemisták verses-énekes összeállítását (betanította Sala Emília tanítónő), az illyefalvi Ifjúsági Színjátszó Csoport Henning Emese rendezte iskolás témájú jeleneteit, az erősdi leányok énekescsoportját. Az ünnepi hangulat csúcspontját a sepsiszentgyörgyi Százlábú Néptáncegyüttes Virág Endre irányította előadása jelentette. Gondolkodásra-mérlegelésre késztette a közönséget a William Shakespeare Szentivánéji álom című színművének egyik színére épített jelenete, amelyet a gyergyószentmiklósi Szín-kron színjátszó csoport vitt színpadra Borsos-Kolozsi Gábor székelyudvarhelyi színművész rendezésében.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Székely határőrök nyomában
Úz völgye, Bátos, Stájerország, Lendva, Répecelak s a bölön–árkosi Nagy-hágó. Gyerekkorom idején a hosszú téli estéken erről az útszakaszról, a második világháborúból visszatérő útjuk kálváriájáról sokat mesélt apánk. Részletek csak akkor kerültek elő, amikor egy-egy falusfelével „talált a szó”, s felelevenítették közös háborús élményeiket: ritkábban a hangszerkészítő Duka Jani bátyámmal, gyakrabban Gelei Ferenccel, akikkel megjárták a nagy utat.
Apám, Kisgyörgy Béniám (1896–1971) 1916 és 1928 között az első világháború galíciai frontharcosa, ezt követően orosz hadifogoly, szabad orosz és magyar állampolgár volt, megszenvedte az első világháborút Murmanksztól Odesszáig. Romániában, szülőföldjén nem fogadták: „Vörös-Oroszországból érkezett foglyokra nincs szükség!” – mondták 1928-ban a budapesti román követségen. Végül is hazatért, de a sepsiszentgyörgyi Siguranţán mindennap jelentkeznie kellett. Csak nagyanyám tudta elintézni a korrupt politikai rendőrfőnök feleségénél árkosi bivalytejjel, friss tojással és levágott libával, hogy ne kötelezzék a mindennapos jelentkezésre.
Peregtek az évek, és a második bécsi döntés után újabb behívót hozott címére a postás. A sepsiszentgyörgyi régi víztartály előterében – ma már puszta hely – barakktábor épült, ott láttam apámat először magyar katonaruhában 1944 tavaszán. Negyvennyolc éves volt. Nyolcéves gyermekként annyit értettem meg, hogy viszik a háborúba. Időlegesen Árkoson voltak kiképzésen, abból az időből maradt fenn katonacsoportképük. Július végén kapták a parancsot, indultak az Úz völgyébe. Apámat, a 11. székely határőrzászlóalj katonáját őrvezetőként a zászlóaljparancsnok, vitéz Serfőző János alezredes legényének tette. Onnan még jött egy-egy üzenet, a továbbiakról már csak hazaérkezése után mesélt a családnak, barátainak. Anyámmal, testvéröcsémmel nélkülözések közepette vártuk a háború végét gyermekkorunk színterén, az árkosi Geréb utcában. Háború volt, szükségállapot. Amikor az orosz katyusák szólni kezdtek Moldvában, az elmenekült tisztesek után apáméknak is menniük kellett. Nem részletezzük, hogyan alakult nyugat felé tartó „esztelen menekülésük” az ausztriai határszélig. Amikor sokadmagukkal, háromszéki idősebb katonákkal szembetalálták magukat a stájer Alpokkal, kijelentették: egy tapodtat sem megyünk tovább, s megfordultak.
A répcelaki pihenő
Visszatérésük egy emlékezetes mozzanatát volt alkalmam felidézni egy dunántúli út alkalmával, és csodák csodája, felkereshettem azt a helyet, ahol hazafelé tartó útjuk során, immár magyar földön, napokig emberségben volt részük.
– Répcelakon napokig pihentünk – valahogy így mesélte apám. – Többedmagammal megszálltunk egy tágas udvarban. A háziasszony emberségesen ennünk adott, tető volt a fejünk felett, pihentünk, mert hosszú és nehéz volt a gyalogút Lendvától odáig. Nagyon tetszett nekem a répcelaki háziasszony tájszólása. Szalmacsutakokkal hevítette a kemencét, sütni készült. Mi árkosiakul csodálkoztunk, mert felénk ez másképp megy. Látta, hogy bámultuk, ránk szólt. Há maguknál nem fülik a kementszt szómával? Nem, feleltük. Há mivel? – kérdezte újra. – Száraz faággal, hevítővel! – feleltük. – Jaj igen, annak mifelénk pisili a neve! Olyan nekünk most nincsen. Soha nem felejtem ezt a beszélgetést: az almának azt mondták, óma, a szalmának szóma, a cipő talpának tópa! Az is magyar volt, mint a mi dialektusunk... Dr. Csáky Csaba kedves szárligeti barátunk egy Répcelakot jól ismerő asszonysággal vette fel a kapcsolatot, aki vállalkozott, hogy érdeklődik a régi eseményről. Az idős répcelakiak segítségét kérte. Csodával határos, hogy sikerült nyomára akadni a hetven esztendővel ezelőtti történetnek! – Felkerestem egy idős asszonyt, Galambosné Nagy Gabriellát, aki abban az időben fiatal lányka lehetett, tehát emlékezhetett, és érdekes: emlékezett is a háborús időkre. Arra is, hogy szomszédságukban sok székely katona szállt meg annak idején. Ott laktak Nemes Lászlóéknál, akik pékek voltak, s volt ott kemence is! Ott állandóan sütötték a kenyeret! No, kedves Zoli bácsi, az lehetett az a ház, ahol a katonák, édesapjáék állomásoztak annak idején – közölte örömömre Halász Istvánné Éles Erzsébet, Böbe asszony.
Visszatérés, hazafelé
– Amikor a nyomunkban voltak az oroszok, mi már Ausztria földjén, a stájer Alpokban jártunk, éhesen, meggyötörve, fáradtan, gondolataink az itthoniakon, rajtatok. Mentsen meg minket, Béni bácsi, sze’ maga jól tud oroszul, hátha nem esünk ismét fogságba – biztattak társaim. Megfordultunk szembe az ellenséggel – mesélte apám.
De adjuk át a szót annak, aki résztvevője volt a visszatérésnek, egy akkor fiatal leventéből verbuvált katonának, néhai Soós Ferenc kökösi lakosnak, aki a történteket elmesélte néhai Sylvester Lajos újságíró kollégámnak. A visszaemlékezés megjelent az Úz-völgyi hegyomlás 1996-os dokumentumkötetben: „Lendvánál (ma 11 000 lakosú város Északnyugat-Szlovéniában – szerk. megj.) egy orosz járőr érdeklődött tőle, hogy milyen csapat ez. Mondtuk, hogy az alakulat meg akarja adni magát, mert idegen érdekekért nincs, amiért harcolni. Kijöttek az orosz tisztek, Kisgyörgy bácsi volt a tolmács, a puskákat összeszedték és a fákhoz verték a katonák. A szuronyt s a derékszíjat meghagyták. Tiszteletadásul. Fegyvertelenek voltunk, hagyták, hogy menjünk tovább. Felzárkózva, gyalog jöttünk egészen Rumig (1200 lakosú nagyközség a Rába partján Vas megyében). Kíséret nélkül. Rumtól az oroszok kísértek Sárvárig. Ott kiszedték a tiszteket közülünk a zászlóstól kezdve, mi mentünk neki a Balatonnak, onnét Dunaföldvárnál átjöttünk a Dunán. Kecskeméten, ha nem lett volna tolmácsunk, lehet, hogy az oroszok minket is lekapcsolnak, s vittek volna fogságba” – idézte fel Soós Ferenc.
Legyengülve, tetvesen, tele vérkelésekkel, feltört lábakkal indultak hazafelé Kecskeméttől vonattal. A zűrzavaros helyzet miatt nem volt bátorságuk bemenni a brassói vasútállomásra, könnyen elfogták volna a Maniu-gárdisták, s akkor irány Földvár. Apácán leszálltak a vonatról, a bölöni erdőn keresztül, nagy hóban indultak Árkosra. S mert együtt jöttek sok alsó-háromszékivel, az árkosiak figyelték a toronyból, s amikor megjelentek a Nagy-hágó havas oldalában, meghúzták a harangokat. Mindenki könnyezett. Anyánkkal nagyapám háza előtt vártuk forró teával, pánkóval. 1945 kora tavasza lehetett. Meztelenül jött be a házba, tetűvel tele ruháját elégettük.
– Nem kellett fegyverrel harcolnom az Úz völgyében – emlegette gyakran. – Megszenvedtem ezt a háborút is. Száz háromszékit hoztam haza, orosznyelv-tudásommal megmentettem a második hadifogságtól...
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Erdővidék-díj Kisgyörgy Zoltánnak
A XXIV. Erdővidéki Közművelődési Napok keretében kedden adták át az Erdővidék Kultúrájáért Díjat, valamint a Mecénásdíjat. A baróti művelődési ház színültig megtelt termében a Háromszék főmunkatársának, Kisgyörgy Zoltánnak számos barátja volt jelen – nem csoda: a kitüntetett a hatvanas-hetvenes években tizennégy évig élt és dolgozott a tájegység bányáiban.
Este hatkor már koromsötét volt, ám a római katolikus temetőben mégis maréknyi ember állt körbe egy régi sírt: a 120 éve született, múzeumalapítónak tekinthető Kászoni Gáspár (1896–1989) emlékére gyújtottak gyertyákat, s felidéztek vele megesett, róla szóló történeteket. Az emlékezés tovább folytatódott a művelődési házban, ahol Kisgyörgy Zoltán szólt az értékmentő munkát végző órásmesterről. Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke a 2005-ben létrehozott díjról és az elmúlt években kitüntetettekről – Bodosi Dániel festőművész, a vargyasi bútorfestő és fafaragó Sütő család, Varga Béla fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, Egyed Ákos történész, akadémikus, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint metszőművész, Deák Vilma volt vargyasi polgármester és értékmentő, Kubánda Gizella középajtai tanítónő, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és a kiemelkedő művelődési szervezői munkásságért és pártolói tevékenységéért elismert Demeter János – szólt, majd Kisgyörgy Zoltán érdemeit sorolta. Mint mondotta, mindenki Zoli bácsija Erdővidéket szolgálta akkor is, amikor bányamérnökként ősleleteket mentett meg, akkor is, amikor hely- és családtörténeti adalékokat gyűjtött, vagy amikor turistakalauzt írt, illetve borvizeinket tanulmányozta, helye van tehát, hogy Erdővidék – a baróti díszpolgárság odaítélését követően – ismét kimutassa háláját. Lázár-Kiss Barna András polgármester úgy fogalmazott, remek helyre került a díj, hiszen olyan ember munkáját jutalmazzák, aki fáradhatatlanul dolgozik, s tudása megosztásával szolgálja közösségét. Szekeres Attila, a Háromszék munkatársa laudálta a barátot, a kollégát és elismert szakembert. A kötelezőnek mondható, Zoli bácsi életpályáját érintő adatok bár szerepeltek a méltatásban, de csak finoman, a háttérben, hogy a fontosabb részek, a hús-vér ember portréja, a tájegység iránt elkötelezett ember alakja minél jobban élőtérbe kerülve kirajzolódjon. „Kisgyörgy Zoltán erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányász énekkarának, részese a mindenkori bányásznapok műsorának, a szakszervezet kultúrfelelőse volt. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölt Erdővidékről az országos és a helyi lapok majdnem mindenikében. Ismeretterjesztő előadásokat tartott Erdővidék minden falujában. Többedmagával barlangászkört alakított, bejárták a Vargyas epigenetikus völgyének legtöbb barlangját, számos turistaösvényt jelöltek meg egész Erdővidék területén. Kultúrtörténeti és tudományos ismereteit értékesítette az 1973-ben megjelent Erdővidék című kétnyelvű művelődéstörténeti kalauzban, amely évtizedekig a helytörténeti vetélkedők szakirodalmát képezte” – mondotta Szekeres Attila.
Az ünnepelt köszönte, hogy a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület érdemesnek tartotta a díjra, majd úgy fogalmazott, örvend, hogy olyanokkal került egy sorba, akiket igencsak tisztel. Az est komoly része itt véget is ért, mert a „zolibácsis” történetek sora következett, amelyekben a bányaváros számtalan érdekes figuráját idézték fel. Szóba kerültek mindenható igazgatók és párttitkárok, a jó emberek, akik jó időben jó helyen voltak, kiderült, miként, milyen feltételek mellett jelenhetett meg Erdővidék című könyve, és hogyan lett a magyar vadgalambból román kakukk, miért kereste a Securitate, és ki nevezte őt „dzsolognak”.
A díj átvevésekor a barótiak tapssal és virággal köszöntötték Kisgyörgy Zoltánt, a következetes támogatás elismeréseként adományozott Mecénásdíjat a Hermann patika kapta.
Hecser László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Emlékezés és díjátadás
Erdővidéki Közművelődési Napok
A hétfői operettest után kedd este megemlékezéssel, majd az Erdővidék Kultúrájáért-díj átadásával folytatódtak az Erdővidéki Közművelődési Napok a baróti művelődési ház Bodosi Dániel Termében.
A 120 éve Baróton született Kászoni Gáspár órásmester, helytörténész és magángyűjtő emlékét Kisgyörgy Zoltán újságíró, a Háromszék napilap munkatársa idézte fel, miután a baróti római katolikus temetőben található sírját is megkoszorúzták.
Zoli bácsi elmondta, hogy Kászoni Gáspárral jó viszonyt ápolt, sok közös témájuk volt, legemlékezetesebbek viszont az együtt tett kirándulások maradtak, a természetet ugyanis Gáspár bácsi is szerette. Felidézte a Hagymás-tetőn található Kustaly vára romjaihoz tett egyik közös kirándulásuk élményeit, amikor a vargyasi neves történész, Borbáth Károly kalauzolta őket. Szólt Gáspár bácsi gyűjtőszenvedélyéről is, arról, hogy sokszor jómaga elégítette ki, úgy, hogy a bányánál talált régi eszközöket, felszereléseket átadta neki. Ezeknek egy része ma a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban lelhető fel.
Kisgyörgy Zoltán kapta az Erdővidék Kultúrájáért-díjat
A megemlékezés után Demeter László, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület elnöke vette át a szót, ismertetve az Erdővidék Kultúrájáért-díj történetét. Mint mondta, létrehozásakor szándékuk az volt, hogy elismerésben részesítsék azokat, akik próféták tudtak lenni saját hazájukban, Erdővidéken, tettek annak hírnevéért, előrehaladásáért. A 2005-ben alapított díjjal elsőként Bodosi Dániel képzőművészt tüntették ki, majd azt rendre a vargyasi bútorfestő Sütő család, Varga Béla baróti fotográfus, a Kájoni Consort régizene-együttes, a bodosi születésű Egyed Ákos professzor, Kászoni Zoltán halbiológus, Kósa Bálint olaszteleki metszőművész, Deák Vilma baróti könyvtáros, Kubánda Gizella középajtai pedagógus, Máthé Ferenc Ilonka vargyasi fafaragó és dr. Demeter János, a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület alapító tagja vehette át.
A díj kuratóriumának döntése alapján idén Kisgyörgy Zoltán lett a kitüntetett. Mint azt Demeter László hangsúlyozta, Zoli bácsi tizennégy éves baróti tartózkodása alatt mindenben benne volt, ami köthető volt az erdővidéki kultúrához, közösségszervezéshez, mi több, ő írt először turistakalauzt Erdővidékről, amit 1973-ban adtak ki. Újabb ilyen jellegű munka csak negyven év elteltével jelenhetett meg ismét.
Szép szavak a kitüntetettről
A kitüntetettet munkatársa, dr. Szekeres Attila heraldikus, újságíró méltatta, elmondva többek között, hogy Kisgyörgy Zoltán 1936-ban Árkoson született, szülőfalujában és Sepsiszentgyörgyön járt iskolába, a Székely Mikó Kollégiumban szerezve érettségi oklevelet 1953-ban. Felsőfokú tanulmányait a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem földtan-földrajz szakán végezte érdemoklevéllel. Három évig Ozsdolán, majd Apácán tanított, majd a Köpeci Bányavállalat geológus- és hidrogeológus mérnöke lett. 1974–1983 között a Kovászna Megyei Turisztikai Hivatal alkalmazottja volt. 1990-től a Háromszék napilap belső munkatársa.
Erdővidéki pályafutása idején tagja volt a bányavállalat színjátszó társulatának, bányászénekkarának, részese volt a mindenkori bányásznapok műsorának, szakszervezeti kultúrfelelősként is tevékenykedett. 1963-tól bekapcsolódott a baróti művelődési mozgalomba, változatos témájú cikkeket közölve Erdővidékről majd mindenik országos és helyi lapban. Számos ismeretterjesztő előadást tartott Erdővidék falvaiban, barlangászkört is alapított.
Homo universalis
1972-ben a Köpecbánya 1872–1972 című ipartörténeti monográfia összeállításáért Munkaérdemrenddel tüntették ki, 2001-ben Barót város díszpolgárává avatták. Tiszteletbeli tagja az Erdélyi Kárpát Egyesületnek, 2007-ben Sepsiszentgyörgy városa Pro Urbe-díjjal ismerte el munkásságát. 2002-ben és 2016-ban is megkapta a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének nívódíját, 2013-ban az RMDSZ Ezüstfenyő-díjban részesítette. 2014-ben Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét is átvehette.
Végül, de nem utolsósorban Zoli bácsi „saját hazájában” is próféta lett: 2016-ban szülőfaluja, Árkos díszpolgárává avatták – jegyezte meg a méltató.
„Kisgyörgy Zoltán a legmeggyőzőbb cáfolata annak, hogy eltűnt Erdélyből az utolsó polihisztor. Ő ugyanis homo universalis. Számos terület szakértője, avatott ismerője, aki ráadásul be is tudja avatni a laikust a geológia, az őslénytan, a balneológia rejtelmeibe. Megbízható túravezető a borvizek, a várak és kastélyok, a szülőföld, Háromszék tájain” – idézte végül a laudátor Ambrus Attilának, a Brassói Lapok főszerkesztőjének szavait.
A díjat a Gaál Mózes Közművelődési Egyesület részéről Demeter László elnök és Demeter Zoltán titkár adták át, akik ugyanakkor Mecénás-díjjal tüntették ki a baróti Hermann gyógyszertárat is, megköszönve így az egyesületnek évről évre nyújtott anyagi támogatást. A díjat Egyed Ildikó gyógyszerész vette át.
Az ünnepségen közreműködtek a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Iskola tanárai: Sebestyén-Lázár Enikő szoprán és Imreh Claudia.
Böjte Ferenc
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Monográfia Bodokról
Múlt héten a bodoki református egyházközség gyülekezeti termében népes hallgatóság előtt mutatták be a Háromszék vármegye településeit ismertető sorozat hetedik kötetét. Adevent előtti bűnbánó hét lévén, rövid áhítattal vette kezdetét a rendezvény. Imát mondott Roth Levente helybeli lelkipásztor.
Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök megnyitó szavaiból kiderült, a sorozatszerkesztő Nagy Balázzsal közös ötletgazdái ennek a kiadványsornak. Azt kívánják, méltó folytatása legyen Orbán Balázs nagy összefoglaló munkájának, A Székelyföld leírásának, valamint Nagy Balázs Székelyföld falvai a huszadik század végén című nagyszabású művének. Bemutatták a négytagú szerkesztőcsoportot (Csáki Árpád, Kinda István, Nagy Balázs és Tóth Szabolcs Barnabás), és az egyes fejezetek szerzői kiegészítették, kiemelték az általuk írtak értékfeltáró részeit. A természetföldrajzi és történeti-földrajzi keret szerzője Köllő Zsolt Ágoston, a Székely Mikó Kollégium tanára, a környék régészeti múltját és szórványleleteit dr. Székely Zsolt régész, egyetemi tanár mutatta be. A közérdeklődésre számot tartó fejezetet – A bodoki református egyházközség és templom története – számos helyi fiatal várta, ennek szerzője Csáki Árpád történész. A bodoki unitárius templom régi orgonáját a témakör legjártasabb kutatója, Márk Attila zenetanár és árkosi unitárius énekvezér jegyzi. Írásából kiderül, hogy az 1819-ből való, de eléggé megviselt orgona építőmestere a Brassó melletti keresztényfalvi Thomas Bolters, azaz „Boldizsár Tamás Úr”, s mint ilyen, a Háromszék-Felsőfehéri unitárius egyházkör egyik legidősebb hangszere. Megmenteni csak eladás útján lehet – hangsúlyozta –, mert a kis lélekszámú leányegyházközség pénzügyi lehetőségei meglehetősen korlátozottak. Cserey Zoltán történész, a Székely Nemzeti Múzeum nyugalmazott aligazgatója a faluközösség 18–19. századi nemesi és katonai uralom alatti helyzetéről, Demeter Lajos a bodokiaknak a háromszéki önvédelmi harcban való részvételéről, Kozma Csaba a helybeli Henter Károly gimnaziális iskola történetéről, Tóth Szabolcs Barnabás történész pedig Bodok kulturális egyesületeiről írt. A népes szerzőcsoport részeként Szőcsné Gazda Enikő sepsiszentgyörgyi néprajzkutató és muzeológus a bodoki agyagművességet, Both Noémi Zsuzsanna Sepsibodok társadalmát mutatja be, ahogyan azt Imreh István történész látta a 20 század derekán. Nagy Balázs sorozatszerkesztő írásában „mintafalu” néven mutatja be Bodok községközpontot, e sorok írója pedig Bodok borvízsokadalmát, földtani érdekességét ismerteti. Fodor István polgármester záróbeszédében kifejtette, hogy jó lenne, ha az elkövetkezőkben hasonló átfogó munka készülne a Bodokhoz tartozó, gazdag múlttal rendelkező Zalánról és Oltszemről is. A Kovászna Megye Tanácsa által támogatott sorozatot Zágon magyar–román nyelvű bemutatásával folytatják.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A lánglelkű csángó költő szülőfaluja, Zajzon
A sors úgy adta, hogy nem sűrűn ugyan, de alkalomadtán jeles eseményeken vehettem részt a háromfalusi Zajzonban: 1959-ben Rab István válogatott versei különkiadásának megjelenésekor, Oláh Kati lakodalmán bor- és borvízkóstolón, 1982-ben Rab életútjának, munkásságának jó ismerőjét, Bartha Judit magyartanárt keresve, majd a költő második szobrának avatóján és harangkutató körúton. Utak hozadéka is lehetne szomszédolásunk címe.
A jelen a fontos
Zajzon településnek veretes szép története van, de most valóban a jelen a fontosabb. A település majdnem összeépült Tatranggal, Háromfalu községközpontjával. Igazi csángóvilág fogad itt is, házai jellegzetes barcaságiak. A három falu múltja, csakúgy, mint Háromszéké, visszanyúlik a legrégebbi századokig. A Magyarós (Cărpiniș) felől érkező előtt feltűnik a Muszka-asztal emlékfenyvessel borított magas tektonikai tanúhegye, a hegy mélybe süllyedt orma, amely arról is tanúskodik, hogy „a negyvennyolcas szabadságharc idején fenn a lapos hegytetőn ütötte fel hadiszállását az ellenség, és azt parancsolta: az élelmet, lisztet és vágómarhát a hegytetőre vigye fel a falu népe”. Csoda, hogy a történelem viharait túlélték itt a csángó magyar testvéreink, megőrizték nyelvüket, szójárásukat, ősi táncukat, a jellegzetes zajzoni boricát, népviseletüket, magyar evangélikus vallásukat! Annak ellenére, hogy a három faluban ma már kisebbségben él a magyarság, a római katolikus vallású székelyvéckei Kiss József tizenhat éven át, négy mandátum idején kormányozta a nagyközséget, keze nyomát mindenütt látni. Bár hosszú ciklusának végére ért idén, mégis őt kérdeztük, mit tett e település érdekében az elmúlt időszakban. Nemcsak Brassóval ápolt viszonyát, hanem a község előnyös földrajzi fekvését is kihasználta, ugyanis sikerült rácsatlakoztatni arra a történelmi vízvezetékre, amely hajdan a derestyei sörgyárat, később a Cenk alatti város tetemes részét látta el jó minőségű ivóvízzel, a Csukás-hegytömb lábánál feltörő karsztforrások vizével, amely a masszívumot felépítő kőzetek föld alatti természetes üregeiben-tárolóiban elraktározódik, s mint ilyen, kiapadhatatlan. Ebből részesül most Háromfalu három települése is. Ha van ivóvízhálózat, kanalizálás is szükségeltetik – mondotta Kiss József. A fővezetéknek egy része már a földben, s Farkasvágó térségében megépült egy nagy befogadóképességű, korszerű szennyvízderítő. Az infrastruktúrának az utak-utcák is részei, azzal azért állnak rosszabbul, mert aszfaltozni itt is csak a teljes szennyvízcsatorna-hálózat lefektetése után lehet. Nagy eredmény azonban, hogy mindhárom településen biztosított a földgázellátás. A környék nem szegény hasznosítható ásványi kincsekben sem: igen jó minőségű a vidéken található mészkőféleség, de ott, a Kárpát-kanyar lábánál feltörő kiváló összetételű zajzoni ásványvíz is, amelyet a jelenben is palackoznak, s amelyet mint természetes gyógytényezőt ezrek vettek igénybe hajdan, a sajnos ma már nem működő gyógyfürdőben. Zajzonfürdőt meglepő részletességgel mutatta be a Barcaságot ismertető Orbán Balázs. „Valamikor az egész Monarchia egyik legkedveltebb fürdőhelye volt – írja dr. Kovács Lehel István, az EKE elnöke, Hétfalu krónikása. – Csinos villáival, fürdő-szállodájával Előpatak, Borszék és Tusnád után Zajzon a negyedik helyen állt a fürdővendégek preferencialistáján. Mára szállodáját lebontották, forrásvizeit befogták, és bukaresti kocsik szállítják eladásra multinacionális hipermarketekbe...” Háromfalu altalajában igen értékes, többnyire lúgos kénhatású vizek raktározódnak. A jelenlegi palackozott víz Zizin néven kerül kereskedelmi forgalomba, csökkentett az ásványisó-tartalma, és utólag dúsítják szénsavval. A palackozóüzemnél helybeliek keresik meg kenyerüket.
Ha a múlt, akkor a csángó költő
Milyen jó, hogy a rendszerváltás után közelebb került alakja, költészete a ma élőkhöz. Aki a Rab István (1832–1862) nevét viselő négyfalusi középiskola diákja/végzettje, míg él, őrzi emlékét. Kőrösi Csoma Sándor nyomába akart lépni, sikertelenül, pedig nemhogy beszélte a török nyelvet, hanem tanította is. Versírásba kezdett, vesztére, mert bekapcsolódott a Táncsics-mozgalomba, így került a budai várbörtönbe, ott írta legszebb börtöndalait. 1862-ben, 30 éves korában hunyt el egy brassói kórházban. A brassói központi evangélikus temető felszámolása okán újratemették szülőfalujában, Zajzonban. Negyedszázaddal ezelőtt megkerestem emléktáblával megjelölt szülőházát is – meglepett, hogy apró iskolás gyerekek vezettek oda –, már nem a rokonok laknak benne. Az emléktáblát a Brassó megyei magyar tantestület állíttatta 1887-ben, édes anyanyelvünkön a költő négysorosa olvasható ma is rajta: „Fényes teremben nem neveltek, / Szegény anya szegény életre szült. / A régi jó idők elteltek, / Hol a világ még szegényt is becsült.” A költő emlékét a helybeli egyházközség és iskola, számos hétfalusi csángó magyar értelmiségi és tollforgató, személyesen Bartha Judit nyugalmazott magyar irodalom szakos tanár, Rab-díjas pedagógus ápolta, ápolja. Társaságában kerestük fel anno Rab Samu bácsit, aki elmondta, hogy „a hétfalusi Rabok mind rokonok. Az öregek mesélték, hogy tatár fogságból hazavergődött a család egyik tagja, akkor ruháztak fel minket a Rab ragadványnévvel.” Genealógiai szenvedélyemnek lelkemre hódolhattam, amikor közösen állítottuk össze a Rab család törzsfáját.
Kiegészítésekkel szolgált idegenvezetőnk, a falu szülötte, a Sepsiszentgyörgyön élő Bartha Jánosné Szász Ilona gyógyszerész, a költő oldalági rokona. Ő mutatott be az 1982-ben 97 éves özvegy Fehér Istvánné Szász Annának, aki elmondta, hogy az emléktáblával megjelölt mai ház helyén állt a költő eredeti, alacsony kőből épült szülőháza, és megfejtette azokat az iniciálékat is, amelyek a ház oromfalán akkor is és most is olvashatók: az SZJ Szász János, az OA Orbán Anna, az építtetők monogramja. Szász János apja Rab István húgának, Máriának volt a fia. Anna néni a családi szekrényajtó belső fillungján megmutatta a 16 éves Rab István ceruzával írt, halvány négysorosát: „Áldozd fel hazádért / Éltedet s véredet, / Feledni rab-láncát / Segítsd nemzetedet!” A napokban tett zajzoni látogatásunkkor virágot helyeztünk a lánglelkű költő síremlékére. Új, a régivel azonos sírkövét Szabó Lajos zajzoni kőfaragó mester készítette hazai homokkőből. Jobban esik otthoni kő alatt a pihenés, felirata így hangzik: „Nemzete s neve rab vala / De szabad a lelke s dala.” A jeles csángó szobrász, Istók János szobrot is készített a költőről, ami soha nem ért el a faluba. 2012-ben, születésének 180. és halálának 150. évfordulója alkalmából emlékkonferenciára gyűltek össze az életét-munkásságát ismerő kutatók. Többek között megtekintették a helybeli evangélikus gyülekezeti házban berendezett Rab István dokumentációs kiállítást, a falu jeles szülöttjéről életének-munkásságának egyik legjobb ismerője, a már említett Bartha Judit beszélt. A kiállítás anyaga biztonságban van a gyülekezeti házban – tájékoztatott ifj. Domokos Jenő evangélikus lelkipásztor. Ekkor avatták fel második mellszobrát, Bácsfalu után szülőfalujában, alkotója a tatrangi születésű Vasile Mocanu, aki akkor a bukaresti képzőművészeti egyetem harmadéves hallgatója volt.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)