Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
György Károly
1 tétel
1999. augusztus 27.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye Caritas-szervezetének mezőgazdasági részlege Gyergyószentmiklóson működik. Az Agro-Caritas Transilvania Alapítvány 1993. március 3-án alakult meg Bálint Lajos érsek kezdeményezésére. Az elmúlt évek eredményeiről adott képet a Szabadság. A gépkörök mezőgazdasági információs és közvetítőirodák. György Károly állattenyésztési mérnök, a gyergyószentmiklósi gépkör alapítója és menedzsere elmondta, hogy bajor mintára próbáltak elindulni. Kis- és közepes gazdák szövetkezése a gépkör Bajorországban. A bajor mintát alkalmazni Erdélyben nem lehetett, mert itt az emberek a kollektív után nem akartak közösen dolgozni, minden családnak külön gép kellett, amit nem tudott kihasználni. A gyergyószentmiklósi gépkörnek 238 tagja van. Összegyűjtik a mezőgazdasági jegyeket (az úgynevezett kuponokat), vetőmagot, műtrágyát, vegyszereket vásárolnak, és önköltségi áron juttatják azokat a gazdáknak. Tanfolyamokat szerveznek, szakemberek előadásokat tartanak. Igény szerint használt mezőgazdasági gépeket, pótalkatrészeket hoznak be Németországból jutányos áron. 1997-ben PHARE-támogatással korszerűen felszerelték az irodát, az információs hálózatot fejlesztik. A Caritas mezőgazdasági részlegéhez tartozik a Szent Benedek Tanulmányi Ház. Szeptemberre befejezik a három előadótermet, nyolc vendégszobát fürdőszobával magába foglaló létesítményt, tájékoztatott Kastal László, a tanulmányi ház aligazgatója. - 1993-ban kezdődött a fiatal gazdák képzése. A képzés után hat hónapra Bajorországba, illetve Svájcba mennek mezőgazdasági gyakorlatra a fiatal gazdák. A külföldi gyakorlat idején ösztöndíjat kapnak. 1993-ban - hét fiatal gazda ment Bajorországba, 1998-ban már százhúsz. 1993-tól összesen négyszáz fiatal gazda volt kint gyakorlaton. A fiatal gazdák hazatérve hasznosítják a külföldön tanultakat. Baráti, üzleti kapcsolat alakul ki a fogadó gazdával. /Schuller Mária: A katolikus Caritas a gazdákért. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 27./