Ervin atya nem lett vitéz
Másodjára akarták csütörtökön, Szent Antal-napján vitézzé avatni P. Ferenc Ervin ferences szerzetest. Sikertelenül. A sajtónak azt mondta, nem akarja kacagtatni magát. A kilencvennégy esztendős szerzetes autójával érkezett, szemüveg nélkül olvasott a szentírásból, a szárhegyi hősökre emlékezett a volt politikai foglyok kérésére tartott szentmisén.
A politikai meghurcoltakért végeztettek szentmisét a volt politikai foglyok csütörtökön a szárhegyi plébániatemplomban. A szentmise után Ervin atya vitézzé avatására kellett volna sor kerüljön. A templombejárat melletti emlékműnél viszont a tervezetthez képest más történt. Boldog, akinek hite van
A György Balázs plébános és Ervin atya által koncelebrált szentmisét – amint a kilencvennégy éves ferences szerzetes elmondta – a hősök emlékének szentelték. Felajánlották a börtönben kínzottakért, akik visszaadták lelküket, de megtartották hitüket, az üldözöttekért és családtagjaikért, mindazokért, akiket a zsarnokság üldözött. „Boldog, akinek hite van, mert tudja, miért szenved. A hit megtart minden körülmények között. Akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van” – mondta Ervin atya, mindenkit kérve, hirdessék az evangéliumot ott és úgy, ahogy lehet, mert szörnyű az erkölcsi válság, munkás kell, mert sok az aratnivaló.
György Balázs a tiszteletről és szeretetről szólt, mint mondta, tisztelni valakit annyit jelent, mint elfogadni a másikat úgy, ahogy van. A szeretet nem érzelem, tettekben valósul meg, úgy, ahogy a másiknak jó.
Hitünket nem vehetik el
A plébániatemplom bejárata mellett állított emlékműnél gyűltek össze a szentmise résztvevői, volt politikai foglyok, közeli ismerősök. Itt tartott beszédet Ervin atya, hangsúlyozva, aki elfelejti a múltat és nem akar emlékezni, nem érdemli meg a jövőt. Szárhegy két nagy eseményére emlékezett, emlékeztetett a ferences szerzetes.
„Hatvanöt esztendővel ezelőtt történt. Ott ültem a ferences templom kerítése melletti egyszerű vaskeresztnél Páter Lukács Manszvét lábainál. Szent Antal-napján ő prédikált a Hiszekegyről. Elmondta, mit kell hinnünk. Szép volt, akkor mindenki tudta a Hiszekegyet. Most ki tudja? Harmadnap Páter Lukács Manszvétot a fogdmegek elvitték. Akkor még kicsi legények voltak a későbbi proletárok, de már éreztették a karmukat. Mi történt vele? Nem tudtuk elképzelni, milyen gazemberséget követhetett el. Csíkszeredába mentem, egy ügyvédhez, hogy járjon utána. Az ügyvéd hajdan pap volt, otthagyta a papságot, családot alapított. Manszvét atya mentette ki a pápánál, eskette meg őket. A felkérésre csak ennyit mondott az ügyvéd: családom van, de vállalom.
Tizenkét szárhegyi egyháztanácsost béreltem fel, fizettem az útjukat, hogy tanúskodjanak, mi volt a prédikációban. Négy gazember jött Csomafalváról, azt állították, hogy Manszvét atya mocskolta a kommunizmust, az állam ellen beszélt. A szárhegyiek mind a tizenketten igazolták, hogy csak a Hiszekegyről beszélt. Ítéletet kellett hozni, de a törvényszéki elnök, akit elsőnek kijelöltek, el kellett menjen anyósa temetésére, a másodiknak hirtelen vakbélgyulladása lett, egy maradt, egy örmény elnök, aki teljesen jó szándékú volt. Elmondatta az atyával a prédikációt. Elmondhatta, mert Manszvét atya minden prédikációját leírta és megtanulta szóról szóra. Ellenőrizhették, mert a szekuritáté elkobozta a prédikációs füzetét. Két évre ítélték el. Amikor kikerült, deportációba vitték Esztelnekre. Meghalt. Márványtábla hirdeti az ő dicsőségét. Nem szabad feledni a múltat, mindenkinek meg kell bocsátani, de ne feledjünk, tanuljunk belőle.
Hatvannégy évvel ezelőtt Ambrus József volt itt a plébános. Tanította a gyermekeket hittanórán. Ketten mentek be hozzá. Egy fiatal apácanövendék veszélyt sejtve beszökött a haranglábakhoz, meghúzta a harangot. A nép összefutott: viszik el a papot! Mi lesz most?
Miért voltak ott az illető elvtársurak? Rá akarták venni Ambrus Józsefet, hogy fogadja el a fizetését. Hallottatok ilyent, hogy követelni kell, hogy valaki fogadja el a pénzt? Ezt csak akkor értjük meg, ha elmondom, hogy én 1949-ben, úrnapján a zetelakiakkal ott voltam Udvarhelyen a búcsún. Ott volt Márton Áron püspök is. Utolsó rendelkezéseit adta. Mellette ültem mint ünnepi szónok, és amikor búcsúzott, elmondta végrendeletét: egyetlen papnak sem szabad elfogadnia a fizetést, amit ad az állam. Aki elfogadja, az áruló, ki van közösítve. Így már érthető?
Ambrus József megkapta, de postán visszaküldte a pénzt. Ezért jött a két illető. Zúgott a nép, s jobbnak tartották az urak, hogy elszeleljenek. Csergő Vilmos jött haza a mezőről, látta, hogy a nép összegyűlt, s egy pasas fut. Öreg volt, egy pálca volt a kezében, azzal egyet ráütött az elvtársra. Ez még nem lett volna baj. A két személy elment, s mit jelentettek, mit nem, éjfélkor Brassóból egy hadsereg kiszállt Szárhegyre: forradalom van. A községházánál aludt az őr, bizonygatta, dehogy van forradalom. Reggelre már körül volt fogva a község, a fekete kocsival szedték össze a népet, százat, százötvenet 3-4 nap alatt. Ott volt Czimbalmas Lajos is. Tizenhat éves volt. Első nap agyonverték. Csergő Vilmost elvitték Szamosújvárra, ott verték agyon. Ez az emlékmű azokért készült, akik Istenért, népükért, földjükért bebörtönzést, vértanúságot vállaltak. Tisztelet, becsület és hála, aki ezt az emlékművet létrehozta. Ez meg kell maradjon. A múltra emlékeztet, fejet kell hajtanunk mindazok előtt, akik vállalták a hitükért a vértanúságot. Mindenünket elvehetik, de a hitünket nem. Egy veszteség érhet bennünket, egyetlenegy: ha lemondunk hitünkről. Azt soha!”
Ervin atya nem kért kitüntetést
„Valami másnak kellett volna itt történnie, de azt nem is említem. Az én életemben is olyasmik történnek, amik kicsit felzaklatnak, amelyek miatt a fejemben is valami maradt, de nem sok” – mondta mosolyogva a szerzetes, majd kitüntetéssel teli zakóját vetette le, és terítette rá a vértanúk emlékművére. „Én, alázatos szegény barát tele vagyok kitüntetéssel. Nem tudom, miért. Nem tettem sokat. Most annyit teszek, hogy ezt a kabátot a kitüntetéseimmel együtt a vértanúk síremlékére teszem, itt hagyom a plébániának. Ezt a kabátot soha többet fel nem veszem, soha többet a kitüntetéseket fel nem teszem” – fogadta meg. Isten, áldd meg a magyart – szólt a himnusz a taps után, és elmaradt a vitézzé avatás. Senkinek semmi köze
Az ünnepséget követően a sajtó képviselői kérdezték Ervin atyát az elismerés elfogadásának elmaradásáról, és arról, hogy hamarosan a csíksomlyói rendházba megy Szárhegyről.
– Vitézzé avatásra jöttünk. Miért maradt el?
– Tavaly kellett volna a budapesti fő plébániatemplomban engem a történelmi vitézi rend tábornagya vitézzé avasson. Igazoltam a gyergyószentmiklósi főorvossal, hogy kórházban vagyok. Hát két helyen nem lehettem, mint Szent Antal! Akkor elmaradt. Most pedig elmaradt azért, mert elvesztettem az elküldött kitüntetést. De lehetséges, hogy odaadtam az öcsémnek, hogy őrizze meg, mert az örökölhető. Hogy is gondolják, én kilencvennégy éves koromban kacagtassam magamat, hogy vitézzé avatnak? Na, nézzen oda az ember!
– Ervin atya búcsúzik Szárhegytől?
– Én nem búcsúzom sohasem. Szárhegyről kétszer elhajtottak. Egyszer Szabó Anti községi szolga, a néptanács elnöke. El kellett fussak, küldte a milicistákat, s én nem akartam időnap előtt börtönbe kerülni. Utána, börtön után Császár milicista őrmester hajtott el. Én innen többet el nem megyek. Nézzék, van egy lelki és egy testi távozás. Testi távozás például a halál, lelki, amikor az ember megveti valakinek a társaságát és eltávolodik tőle. Én Szárhegytől nem távolodom el. Azt hiszik, kényes kérdéseket tudnak nekem feltenni? Én már vén diplomata vagyok!
– Augusztustól Csíksomlyóra megy Ervin atya, erre vonatkozott a kérdés....
– Hiába kérdezne rá. Magának férje van-e? Mikor verekedett utoljára férjével? Lehet hazudni, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy mi történik a családban. Ahhoz, hogy én megyek-e Csíksomlyóra, senkinek semmi köze.
Balázs Katalin
szekelyhon.ro

Útszéli keresztfát újítottak fel Szárhegyen
Az elkorhadt útszéli keresztfák felújítását két éve kezdték el Gyergyószárhegyen, ha a güdüci út sarkán lévőt is sikerül rendbe tenni, akkor a falu területén lévő harmincegy feszület egyikének állapotáért sem kell szégyenkeznie senkinek. Szombaton a Szármány hegy utcai felújított kereszt megszentelésére gyűltek össze szép számmal a helyiek.
Virágokat és mécseseket helyeztek a legutóbb felújított feszület köré azok, akik a keresztfa felújításának szentelésére érkeztek szombaton reggel a Szármány hegy utcába. Ez a kereszt kivételesen nem köztéren, hanem kapun belül, Oláh Margit néni portáján van, az utcára néző előkertben. A háziak így „örökölték”, nem tudják, hogy ki állíttatta és pontosan milyen alkalomból. A szomszédok közül sincs senki, aki biztosat tudna erről. Az idősek közül egyesek úgy emlékeznek, hogy gyermekkorukban már állt ez a feszület, és van, akinek úgy rémlik, a kollektivizálás utáni években állíttatta az akkor ott lakó Kovács Mariska. „Csak azért, mert ez volt az ő vágya” – így emlékszik a szomszédban lakó Gál Magdolna néni.
„Több volt, mint száz éves” – szögezi le a szóban forgó keresztfa felújítását végző id. Simon Árpád. Megállapítását a megmunkálás nyomaival magyarázza az asztalosmester. „Látszott a fán magán, hogy nagyon régi. Fenyőből volt a kereszt. Az alsó része, ahol elkorhadt, ki volt pótolva cserfával. Fejszével volt megdolgozva, ami arra utal, hogy régen készítették, amikor még nem használtak gyalut. Az összeácsolásnál is látszott, hogy »durva«, régi munka” – magyarázta portálunknak.
Az asztalosmester elmondta, ennél a keresztnél, akárcsak a többi felújításánál is, gondosan figyeltek arra, hogy a kicserélésre szoruló elemek helyett ugyanolyanokat tegyenek, mint az eredetin voltak. Akárcsak a régi, az új feszület is fenyőből készült, fedele csere- és tölgyfából. Mindössze annyiban különbözik az eredetitől, hogy a födél egyrétegű. „Ha megdupláztam volna, hamarabb korhadna. Kinútoltam, spanglit tettem minden két fedőelem közé, hogy a vizet levezesse. Ez a módszer kivédi a rothadást” – magyarázta Simon Árpád. Az asztalosmester mellett id. Rafi Lajos bádogosmester munkáját is dicséri a felújított keresztfa, ő készítette a födélen lévő bádogkeresztet.
A fafeszületen egy kisebb, öntvényből készült talpas kereszt van korpusszal. A felújítás során tulajdonképpen csak ezt nem kellett kicserélni. Munka viszont ezzel is volt. „Már magam előtt is szégyenkeztem, azt hittem, sosem érek a munka végére. Csak az öntvényfeszület megpucolása négy napot vett fel” – mondta az asztalosmester, csodálattal ecsetelve a régi öntvény igen aprólékos részleteit.
Hogy az utókornak ne kelljen majd találgatni, mikor is készültek az útszéli keresztek Szárhegyen, a felújítás dátumát mindegyiken feltüntetik, amelyik esetében ismert, eredetijének állítási dátuma is rákerül. Ez utóbbi évszám látható helyen, a felújítás éve rejtve van a keresztfákon. A Szármány hegy utcai feszület esetében például a tető alatti zárt részbe „időkapszulát” helyeztek el. Műanyag palackba zárva a jelenleg használatos román aprópénzek mellett a következő feljegyzés áll egy papíron: „A szárhegyi Téglai Szabó József indíttatására a szárhegyi útszéli keresztfák megújultak 2013 és 2015 évek között. Ezen keresztfa 2015 június hónapban készült. Készítette: id. Simon Árpád asztalosmester. Az anyagot hozzá Lőrincz József és családja adományozta.”
„A kereszt tiszteletekor emlékezünk arra, hogy Krisztus tanítványai vagyunk, és annak valljuk magunkat” – emlékeztette a keresztszentelésre egybegyűlteket György Balázs helyi plébános. Hangsúlyozta, a felnőtteknek kötelességük megtanítani gyermekeiket arra, hogy nagy tisztelettel köszöntsék Jézust valahányszor elmennek egy útszéli kereszt mellett. „Hisszük, nagy áldás fakad abból, hogy mi ilyen vallásos lelkülettel tiszteljük Jézus szent keresztjét, a megváltásunk fáját” – fogalmazott a plébános.
Az út menti keresztfák feljavítását a helybéli Szabó József kezdeményezte. Ő volt az, aki hozzálátott az első köztéri kereszt felújításához, a kolostor mellettit tette rendbe. Ezt követően vette számba a községben fellelhető többi keresztet, az általa készített fényképekből kiállítás nyílt és született ösztönzés az összefogásra.
„Volt, amit házilag újítottak fel, volt olyan, amire a szomszédok, utcabéliek pótoltak, az önkormányzat háromezer lejt adott erre a célra” – mondta el Szabó József. Hangsúlyozta, az új keresztfák mindegyike helyi mesteremberek keze alól került ki, mindenki díjmentesen végezte a munkát.
Ha már minden egyes felújításra szoruló útmenti keresztfát rendbe tesznek, egységesítik azt a szokást is, ami a helyiek szerint egyedi: a korpusz köré helyezett stólák cserélésének idejét. Ezeket ugyanis évente háromszor cserélik: húsvétkor lilát, pünkösdkor pirosat, az év többi napján fehér stólát terítenek a korpusz köré. „Kinyomtatom majd, és minden keresztfa-gondozónak eljuttatom, hogy pontosan melyik dátumon cseréljék a stólákat. Egyik helyen elfelejtik, vagy később cserélik más színűre, mint a többi helyen. Ezt kellene elkerülni” – szögezte le Szabó József.
Pethő Melánia
Székelyhon.ro

Kápolnanapok égfürkészéssel
Kétnapos ünnepséget szervezett a szárhegyi önkormányzat a Szármány-hegy tetején lévő kápolna búcsúja köré. Szombaton csillagvizsgálás helyszíne volt a tisztás, vasárnap a testi-lelki feltöltődésé.
A Szent Antal-kápolna és környéke már a kommunizmusban is olyannyira kedvelt hely volt, hogy majdnem minden hétvégén kijöttek ide, húst sütöttek, söröztek, népi játékokat játszottak. A közelmúltban volt egy kis megszakadás, ritkábban, kevesebben jöttek ide – meséli Danguly Ervin, Szárhegy polgármestere.
Szombaton öt üstben szakácsok kavargatták, fűszerezték a bárány és disznópörköltet, és azt suttogták az emberek, a kápolnanapok hangulatával mutatkozik be igazán a szárhegyi új döntéshozó testület. „Én is úgy látom, hogy ez a bemutatkozás, ezért is volt felkérve a testület minden egyes tagja, hogy együtt dolgozzunk. Elutasítás nem volt, mindenki jószándékkal állt az ügyhöz.”
Az elmúlt években, amikor kisebb hírverése volt a templom búcsúünnepének, akkor is legalább kétszázan mentek fel a Szármány-hegyre. Ezúttal ötszáz személynek készült eledel közmunkából, ajándék-alapanyagból.
Este türelemért cserében adta a látványt a csillagos ég. Akinek nem volt ideje kivárni, hogy a felhők szétoszoljanak, nem láthatta a sok égitest különlegességét Munzlinger Attila ismertetőjét hallgatva. A jelenlévők nemcsak a hold krátereit kukucskálhatták meg, hanem az égen mozgó fényes objektumok mögé is beképzelhettek egy-egy ufót. A fantáziának helye van, mondogatta az eget kémlelő orvos, de hozzátette: előbb-utóbb a titokzatosságokról kiderül, hogy teljesen normális légköri, űrbéli történések.
Hallhattunk a csillagok születéséről, a kutatásokról, a csillagvizsgálókról, és ezen az éjszakán félszáz ember egy helyről örvendezhetett annak, mikor elkapott egy-egy csillagot hulltában. E hét péntek-szombat éjszakáján még sűrűbb csillaghullásra kell számítani – hívta fel a figyelmet Munzlinger Attila.
Az égfürkészés után az ismeretlen keresése volt a témája a vasárnapi búcsús prédikációnak is. György Balázs szárhegyi plébános a zarándokhelyekre utazás miértjét boncolgatta, hogy az embernek szent vágya valamit megtapasztalni a túlvilágból. És aki ezt engedi, annak Isten meg is adja. Arra biztatta a szárhegyieket, ne tévesszék szem elől, ha nehézséget ad Isten, juttat hozzá erőt is, és bár emberi erőlködésből fel lehet építeni egy sport- vagy kulturális egyletet, egyetértés csak Isten segítségével lehet. Az oltártól közös étkezésre hívta a búcsúsokat, arra buzdítva az adakozó tanácsosokat, hogy tartsák meg szokásukat, a vendéglátásból hagyományt teremtsenek.
Az idősebbek elmosolyogják magukat, ha a csülközés vagy csürközés kerül szóba. Ők azt még játszották, mondják. A számfejtést és fizikai erőt is igénylő játék sokaknak akkora élmény volt gyerekkorukban, hogy visszatapsolnák. A vasárnapi együttlétre Simon Árpád is megérkezett, mint mondta, szívesen elmeséli a játék lényegét, de a szabályokat be kell tartani. Ebben nincs kompromisszum. Mintha máris kezdődne a mérkőzés, úgy mesélte nekünk is a játék lényegét, hogy kell egy csülök, ami jó bogos fából is készíthető, és ha ráadásul be is áztatják, akkor jó súlya lesz, messzire elüthető a csülökütővel. Persze a csülök útja a bűzből indul, onnan ütik el, és azt saccolják később, a visszaütéskor, hogy hány ütőnyi távolságra esett le a bűztől, azaz a kiindulási ponttól. A jobban saccolók és természetesen a jobban ütők lesznek a nyertesek, de addig egy hosszú, bonyolult játék van, sok heccelődéssel, nevetéssel.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro