Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
György Anna
12 tétel
2002. október 3.
"Aradon az önkormányzat versenypályázat alapján a Renovatio Nova építészeti Kft.-t bízta meg a Szabadság-szobor visszaállítását célzó városrendezési terv kidolgozásával. Sándor István műépítész, a kft. vezetője szerint a legjobb helyszín az egykori Szabadság, a mai Avram Iancu tér. Zala György annak idején a tér mindmáig lényegében változatlan építészeti egységébe álmodta meg e mesterművét, és ide állították fel azt 1890-ben. /Puskel Péter: A Szabadság-szobor visszaállításának városrendezési tervéről. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 3./"
2004. március 16.
Marosvásárhely lakossága – nem engedve a röpcédulákon terjesztett bojkottra való buzdításnak nagy számban, méltósággal vett részt márc. 15-én a postaréti ünnepségen. A Székely vértanúk emlékművénél tízezernyi ünneplő gyűlt össze. Ünnepi beszédet mondott Virág György, a megyei tanács elnöke, Kelemen Kálmán, a Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke és dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke, Ivanics Ferenc magyarországi képviselő, és György Annamária, a MADISZ képviselője. Virág György emlékeztetett: négy évvel ezelőtt, amikor csupán 163 szavazaton múlott a magyar jelölt sikere az első fordulóban, miközben a másodikban ezrekkel többen szavaztak a magyar jelöltre, de akkor már késő volt. /Az egység mellett tett hitet Marosvásárhely magyarsága. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 16./
2007. december 6.
Mint eddig is minden évben, a gyoroki temető rendbetétele érdekében idén is példamutatóan összefogtak a helybeli magyarok. A temetőben nyugvó, a második világháborúban elesett 10 magyar honvéd síremlékének mindegyikére György Anna egy-egy vaskeresztet készíttetett. Unokája, György Szilárd segítségével évek óta rendben tartja a hősök sírjait. /(b): Újra összefogtak a temetőért. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 6./
2013. augusztus 24.
A csángók fennmaradása minden magyar felelőssége”
A moldvai csángó gyermekek oktatásában részt vevő tanárok, fiatalok, pályakeresők élményeit, tapasztalatait az interjúsorozat első interjújában, a július 29-i lapszámban, Botos Erzsébet mesélt kiadós csángó-élményeiről. Mostani beszélgetőtársunk Nagy-György Anna, aki Hódmezővásárhelyről érkezett Moldvába, és egy évet töltött egy Diószén (csángósan „Gyoszény”) nevű faluban. Anna magyar–történelem szakos tanári főiskolán végzett, és a tanítás mellett összeállította a csángóoktatás történetével foglalkozó mesteri disszertációját is.
– Honnan ered a csángómagyarok iránti érdeklődésed, és mi motivált abban, hogy a csángó gyermekek tanításában részt vegyél és náluk tölts egy évet?
– Már gyermekkorom óta foglalkoztat a történelem, különösen a magyar nép története. Úgy érzem, a csángók történelme egy kicsit elhanyagolt téma. Engem nagyon megragadott ez az ősi kultúra. 2009-ben Moldvába utaztam egy hétre, az az utazás meghatározó volt. Akkor és ott eldöntöttem, hogy valamilyen formában én is szeretnék segíteni abban a küzdelemben, amelyet csángó öntudatuk és nyelvük megőrzéséért folytatnak az évszázados ellenszélben.
– Mit tapasztaltál a csángó emberek között az első utad során és később Diószénben?
– Annak ellenére, hogy nehezebb körülmények között élnek, mint az erdélyi, vagy az anyaországi magyarok, mégis valahogy boldogabbnak és őszintébbnek tűnnek nálunk. Tanulhatunk tőlük sok mindent, én legalábbis nagyon sokat tanultam az ottlétem során. Elsősorban kitartást és összetartást.
Diószénben is barátsággal fogadtak, és végig nagyon kedvesek voltak hozzám. Ugyanakkor a közösségek ma is rendkívül zártak, nem fogadnak be csak úgy akárkit. De végig azt éreztem, hogy tisztelnek, a tanító ma is megbecsült foglalkozás Moldvában, különösen, ha magyar tanító az ember. Néhány családdal sikerült jó kapcsolatot kialakítani, de elég kevés fiatal maradt a faluban, a fiatal nemzedék többnyire külföldön dolgozik, szinte teljesen kiesik a 18-35 év közötti korosztály, Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Magyarországon élnek vendégmunkásként.
– Miben érzed különlegesnek ezt a közösséget?
– Mivel a moldvai csángók olyan vidéken élnek, amely szinte soha nem tartozott a magyar államhoz, így valójában nem alakulhatott ki a magyar nemzeti öntudatuk. Ugyanakkor ennek az elszigeteltségnek köszönhetően őrizhették meg az ősi magyar néprajzi kincset, az archaikus csángó nyelvet. Ragaszkodásuk a katolikus vallásukhoz meggátolta a teljes beolvadást, azonban a terjedő globalista világszemlélet sajnos az asszimilációnak kedvez. Ezért is nagyon fontos lenne, hogy végre kinevelődjön egy olyan csángó értelmiségi réteg, amely felvállalja a küzdelmet kisebbségi és anyanyelvi jogaiért.
– Milyen volt a kapcsolatod a gyermekekkel? Hogy boldogultál a tanítással?
– Kezdetben okozott kisebb problémákat, hogy nem beszélek románul, különösen az óvodás csoportban, ahol szinte alig tudtak magyarul. Összességében ez azonban inkább pozitívum volt, ugyanis a gyerekek rákényszerültek arra, hogy magyarul beszéljenek, ezáltal sokat fejlődtek az önálló nyelvhasználat terén. A gyermekekkel hamar sikerült megtalálni a közös hangot, és a tanév folyamán erőst a szívemhez nőttek.
– Milyenek voltak a tanítási elképzeléseid és módszereid? Alakultak ezek időközben?
– Mivel iskolán kívüli, fakultatív magyarórákat tartottam, igyekeztem az órákat minél színesebbé és érdekesebbé tenni. A tanulás mellett gyakran belecsempésztem játékot és kézműveskedést is az órákba. Véleményem szerint elengedhetetlenül fontos, hogy a magyartanár a csángó kultúra megőrzésében is szerepet vállaljon, ezért a legapróbbaktól a legnagyobbakig tanultak csángó népdalokat és táncokat is, amelyeket a gyermekek több ízben bemutathattak szüleiknek és a falu érdeklődő lakóinak.(Tartottunk csángó guzsalyas táncházakat, karácsonyi ünnepséget és évzárót is). Teljesen más módszert kellett itt kialakítanom, mint amit a főiskolai képzés nyújtott. A csángó gyerekek néha nagyon szeszélyesek abban, hogy mikor mihez van kedvük. Emellett pedig folyamatosan szükségük van a pozitív visszajelzésekre, hogy kitartsanak egy-egy tevékenységben.
– Milyen volt a kapcsolatod a kollégákkal?
– A kollégákkal sikerült jó kapcsolatot kialakítani, különösen azokkal, akik a szomszédos falvakban tanítottak. Sokat segítették a munkámat és úgy érzem, hogy sikerült maradandó barátságokat kötni.
– Érzel-e magadon változást a moldvai időszak után? Mit nyújtott neked ez az ott töltött év, milyen érzéssel jöttél el?
– Életem egyik legjobb döntése volt, hogy elmentem Moldvába. Az ott töltött egy év során korábban soha nem tapasztalt nehézségekkel kellett szembenéznem, különösen az életkörülményeket tekintve, ugyanakkor soha nem kaptam ennyi szeretetet és megbecsülést. A csángók megtanítottak rá, hogy a kicsinek is tudni kell örülni, valamint arra, mik az életben a valódi értékek. Nagyon sokat köszönhetek nekik, és örökre a szívembe zártam ezt a kicsike népcsoportot, amelynek fennmaradása minden Kárpát-medencei magyar felelőssége.
– Miről szól a csángó-éved alatt megírt mesteri disszertációd?
– Utolsó éves hallgatóként engedélyt kaptam rá, hogy kedvezményes tanulmányi renddel fejezzem be az egyetemet. Nem maradt sok szabadidőm, de össze tudtam egyeztetni a tanítást a tanulással. Mivel a diplomamunkám szorosan kötődött a moldvai magyarsághoz, így kifejezetten előnyös volt, hogy ott élhettem közöttük. Az 1948–58 közötti moldvai magyar nyelvű oktatást mutattam be a dolgozatomban. Ugyan rengeteg probléma volt az akkori oktatással, és át volt itatva kommunista propagandával, mégis lényegesnek tartottam ennek feldolgozását, elsősorban azért, mert ezt az időszakot megelőzően a csángók soha nem tanulhattak intézményes formában magyarul. Érdekes volt azokkal az idős emberekkel beszélgetni, akik ebben az időszakban a magyar iskolákban tanultak, és ma is eleven emlékeik vannak a régi magyar tanítóikról.
Bán Attila
Szabadság (Kolozsvár)
2014. december 20.
A jelenleg birtokolt pozíciók megtartása távlati cél
Csütörtökön az RMDSZ Arad megyei székházában 17 órakor kezdődött a Megyei Küldöttek Tanácsának év végi ülése, ahol a prezídiumban helyet foglaló Kocsis József alelnök és Tóth Piroska titkár társaságában, Hadnagy Dénes MKT-elnök üdvözölte a több mint 30 egybegyűltet. Miután ismertette a napirendet, köszöntötte Sipos György megyei tanácsost, akinek egyben gratulált az Ezüstfenyő Díjhoz, majd átadta a szót Bognár Levente megyei elnöknek.
Az elnök ismertette a július 19-én tartott legutóbbi MKT-ülés óta a szervezet életében lezajlott eseményeket, amelyeket megvitattak a szeptember 6-án tartott megyei küldöttgyűlésen is. Amint előrebocsátotta, a szervezet mozgalmas évet zár, ugyanis tavasszal az országos szervezet kormányra lépett, ahonnan néhány napja kilépett. Ugyanakkor az EP-választás, majd az elnökválasztási kampány is komoly erőpróba volt nem csak az országos, de a megyei szervezet részére is. Mindenkinek köszönetet mondott az évi munkájáért, majd kronológia szerint, visszatekintett az évközben végzett munka eredményeire. Az anyanyelvű oktatás tekintetében, sikernek számít a Mikelakán beindított napközis csoport, de a Csiky Gergely Főgimnázium épületét is sikerült felújítani. Az október végén megszervezett Aradi Magyar Napok is sikeres rendezvénysorozatnak számítanak. A szervezési munkába a civilszervezetek, köztük a Nőszervezet és az Ifjúsági szervezet is bekapcsolódott. Az elnökválasztáshoz szükséges aláírásgyűjtésen a megyei szervezet 7239 aláírást gyűjtött, túlteljesítve az elvárásokat, ami viszont nem tükröződött a Kelemen Hunorra leadott 7529 szavazatban. A továbbiakban elemezte a második fordulóban begyűlt magyar szavazatoknak a motivációit, amelyek tulajdonképpen megszabták a Szövetség irányvonalát is, amit előbb a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT), majd a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) döntései is alátámasztottak – kilépni a kormányból, a szervezetépítésre összpontosítani. Ez azért is fontos, mert 2016 nyarán önkormányzati választásokat szerveznek, ahol a minimális elvárás, megtartani a jelenleg birtokolt pozíciókat.
A továbbiakban Faragó Péter ügyvezető elnök megtartotta a kampánystáb beszámolóját, érintve az államfőválasztás előtt begyűlt aláírásokat, az első fordulóban szerzett magyar szavazatokat. A kampányra a szervezet tulajdonképpen nem kapott pénzt, azt Kolozsvárról irányították, finanszírozták. 2015-ben augusztus 17–18-án, Kolozsváron kerül sor a szövetség kongresszusára, egyben tisztújító közgyűlésére, ahol Arad megyét a 3 SZKT-tag mellett az RMDSZ-polgármesterek, továbbá 9, az MKT által megválasztott személy fogja képviselni.
 „A megyei szervezetet nem kell felülről irányítani”
 A hozzászólások során Sipos György annak a véleményének adott hangot, hogy a megyei szervezetet nem kell felülről irányítani. Erdélyi István szerint a megyei magyarság már az elnökválasztás első fordulójában is háromfelé, az RMDSZ, a Néppárt, illetve Johannis irányában szavazott.
Bognár Levente hozzászólásában igazat adott Sipos Györgynek, hiszen a két megyei tanácsosnak, illetve az ugyanannyi városi tanácsosnak helyben kell megküzdenie azért, hogy a magyarság az arányának megfelelően részesüljön a közjóból.
Faragó Péter a megyebeli kulturális események hatékonyabb támogatása érdekében felszólította a civilszervezeteket, hogy március 15-ig küldjék be a programjaikat a megyei eseménynaptár elkészítése céljából. Ugyanakkor mindenkit meghívott a Jelen Házban december 28-án sorra kerülő, az RMDSZ Arad megyei szervezetének a 25. születésnapját megünneplő eseményre.
Kisebbségvédelmi szakbizottság kellene
A szakbizottságok beszámolói során, Gali Izabella, a Nőszervezet alelnöke köszönetet mondott a szervezetnek a megalakulás óta nyújtott támogatásért, majd ismertette az elmúlt időszakban kifejtett tevékenységet.
Almási Vince, az önkormányzati szakbizottság vezetőjeként a 63 tagot számláló fórum munkáját taglalta. A politikai, érdekvédelmi szakbizottság munkájáról Cziszter Kálmán beszélt, aki elismeréssel szólt a hölgyek szervezeti életéről. Kocsik Imre, az oktatási szakbizottság munkájának az ismertetése során kifejtette: a megyei oktatási stratégia 85-90%-ban elkészült. Rövid távú cél, a jelenlegi oktatási hálózatnak a megtartása. A kulturális szakbizottság munkáját Szabó Mihály változatosnak, tartalmasnak ítélte. A szociális szakbizottság nevében Farkas Viktória ismertette a húsvéti szociális ebéd létrehozása, illetve a rászorulók, az idősek érdekében kifejtett munkájukat. A mezőgazdasági szakbizottság részéről Kocsik József az ideit egyik legsikeresebb évnek tekintette, amikor a 720 főt számláló, összesen 5 ezer hektáron gazdálkodó szervezet a Kárpát-medencei Mezőgazdasági Egyeztető Fórum tagjaként élvezi a Magyar Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium támogatását is.
Bognár Levente hozzászólásában az új jobboldal agresszív fellépéseire hivatkozva, a kisebbségvédelmi, illetve a szórvány szakbizottságok létrehozását, megerősítését sürgette. Varga Géza diakónus, a kisszentmiklósi baptista gyülekezet nevében köszönetet mondott Bognár Levente és Cziszter Kálmán városi tanácsosoknak, amiért a tanács a közbenjárásukkal támogatta a gyülekezet imaházának az építését. Fekete Károly, a Kölcsey Egyesület titkára a szórványmagyarság megmaradásában az anyanyelvű kultúra jelentőségét emelte ki. Bognár Levente a 2016-os helyhatósági választások fontosságáról szólva megjegyezte: ha a megyei, illetve az aradi fórumban nem lesznek ott a képviselőink, kilátástalan helyzetbe kerülhet a magyarság.
Az egyéb napirendi ponton gyorsan átestek, az egyetlen hozzászóló, Sipos György megyei tanácsos az Ezüstfenyő Díja kapcsán mindenkit meghívott egy koccintásra.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 23.
Egy elveszített falu
Földes Károly-emlékünnepség Mezőújlakon
November 14-én a Marosvásárhelytől alig ötven kilométernyire fekvő Mezőújlakon a 125 éve született Földes Károly lévita lelkész-tanítóra, az erdélyi szórvány-mozgalom elindítójára, valamint sorstársaira szépszámú gyülekezet emlékezett.
(Folytatás tegnapi lapszámunkból)
Bányai Csaba rettegi lelkész, a Dési Egyházmegye esperese bevallotta, hogy Kolozsvárt felnőtt fiatalként elképzelhetetlen volt számára a szórványlét. A dési egyházmegyében, ahol korábban soha nem tapasztalt szeretettel fogadták, jött rá, hogy mennyi sok a szórványtelepülés, és esperesként igyekezett megoldani a Földes Károly által kifogásolt beosztást, lehetővé téve, hogy a lelkipásztorok a lehető legközelebb legyenek azokhoz a településekhez, ahol leányegyházaik vannak. – Mennyire fontos lenne központilag megszervezni a teendőket, hogy a szórványok ne elfelejtett helyek legyenek, és kitartó, becsületes, önfeláldozó embereket megnyerni a szolgálatra, akik képesek a jövőnek dolgozni – hangzott el Jenei Tamás szórványügyi előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnökének hozzászólásában.
Zöld György református lelkész, aki 1977-87 között szolgált Köbölkúton és a hozzá tartozó szórványtelepüléseken, számadatokkal bizonyított elkeserítő képet rajzolt a mezőségi szórványok lakosságának fogyásáról. A mezőújlaki leányegyházat 18 lélekkel vette át, és megható, felejthetetlen emlékeket őriz a gyülekezetről. Köbölkútról Mezőújlakra tartva a hegyen át három kilométert kellett gyalogolnia, de az útra néha két-három presbiter is elkísérte. Amikor megjelent a hegytetőn, a nagyszívű Ajtai Károly abban a pillanatban meghúzta a harangot, és ez így ment éveken át. A templomból szinte senki sem hiányzott, és időnként vele tartottak a köbölkúti gyülekezet tagjai is, hogy babusgassák az idős újlakiakat. Bár eljött onnan, a szíve mindig a mezőségi szórványgyülekezetekben maradt, ahol híveinek nyíltsága, szeretete, áldozatkészsége olyan élményt jelentett, amit nem lehet elfelejteni. Ahogy Mezőújlak idős lakóinak ragaszkodását sem. Meghallgattuk a lelkész citerajátékát, majd a Köbölkútról érkezett egykori híveivel előadott énekeket. A lelkes köbölkúti csapat tagjai között némelyek már felnőttként, mások gyermekként kísérték a lelkészt, hogy verset mondjanak Újlakon és a többi szórványban, Komlódon és Oroszfáján is. Jó szívvel vettek részt az újlaki templom megmentéséért szervezett papi kalákában. A megemlékezésen finom falatokkal járultak hozzá a batyusnak hirdetett ebédhez, ahogy a marosvécsi Tóthpál Gizella is tette. A beszélgetés során Lakatos István, Reményke Nagy Mihály és Hajnal, Lakatos Mihály és Ilona, Deák Ferenc, Deák Dánielné Rigó Reményke és Kiss Albert szavaiból kiderült, hogy a Mezőség „gyertyatartójaként” ismert Köbölkúton megszűnt az elemi oktatás, mivel csak két iskolás gyermek van. – Annyi szeretetet kaptam Mezőújlakon, amennyit később sehol soha – emlékezik gyermekkora színhelyére a Marosvécsen élő Tóthpál Gizella, akit az újlaki templomban kereszteltek, és szüleivel nyolc évet laktak anyai nagyszülei falujában, a szabadság és a gyermekkori örömök színhelyén. Ifj. Ajtai Károly, az egyházát 50 évig harangozóként szolgáló néhai Ajtai Károly fia Magyarrégenben él, testvérei a környező városokban.
– Amikor alkalom van, hazajövök, nem felejtettem el, honnét indultam. Vannak még iskolatársak, barátok, megvan a szülői ház is, de omlik össze. Kicsi ház, de a szüleimnek nagy szíve volt benne – emlékezik. Pascu Eszter az utolsó református Mezőújlakon:
– Szegény, árva gyermek voltam, nem volt anyám, nem volt senkim. Mezőújlakra jöttem férjhez, s hogy fedél legyen a fejünk fölött, a köbölkúti tiszteletes megengedte, hogy az üres paplakba költözzünk. Később eladták, és le is bontották. A fiaim itt jártak román iskolába, az egyik Besztercén él, a másik Magyarországon. A faluban az „unguroaica” voltam, de nem hagytam magam, sokat vitatkoztam, hogy a bőröm színe is olyan, mint a többieké. Most nagyon nehéz, mert nincsenek szomszédok, nincsen akivel beszélgessek – panaszolja. Hazafelé menet megállunk abban a négyszögben, ahol a nyolcvanas évek végéig a mezújlaki magyarok éltek, leszegényedett kisnemesi család leszármazottai. Zöld György annak a kedves, ragaszkodó közösségnek az emlékét idézi, amely a szegényes kicsi házakat élettel töltötte meg. A pusztulás látványa elszomorító, Ajtai Károly egykori rendezett portáján a nyitott nagykapun át látszik a megroggyant kicsi ház a leszakadt tornáccal, végében a beomló kúttal. Az út túloldalán a tapasztott falú, bádogtetejű, megrongálódott házikóban Ajtai Kálmán és Mariska hét gyermeket nevelt fel szeretetben és egyetértésben, és öregségükre Ilona lányuk gondozta őket. Zöld György sorolja a neveket, hiszen azon kevesek közül való, aki látta, ismerte a település utolsó lakóit, és most nosztalgiával veszi számba őket.
A hazaúton Eszti néni sokszoros magányára gondolok, ahogy a távozó gépkocsik utasainak integetve ott áll a sárban, büszkén, hogy ennyi vendége volt, aztán elindul hazafelé, s bár nem mondja, de tudom, hogy iszonyúan nehéz utolsónak lenni. Ahogy azt is, hogy egy nagy feladat még várat magára: Földes Károly életének pontos, alapos számbavétele, s jajkiáltásával, börtönnaplójával együtt a megjelentetése, közzététele. Tanúságképpen és felkiáltójelként, hogy a ma virágzónak tűnő falvainkban, ahol annyira kevés az iskolás gyermek, hogy ha nem történik valami változás, ami megkönnyíti a megélhetést, nincsen messze az idő, amikor le kell oltani a villanyt.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 24.
„Nincs veszélyben a magyar iskola”
Rendezni kell a katolikus gimnázium sorsát
A Marosvásárhelyi Római Katolikus Líceum sorsának rendezését kérték tegnap az iskola diákjainak szülei név szerint Peti András volt alpolgármestertől, Horaţiu Lobonţtól, az iskolaigazgatóság vezetőjétől, Mureşan Andrei jegyzőtől és a tanácsosi testülettől. A közgyűlés előtt a szülői közösség nevében felszólaló György Anna kijelentette: számukra az egyetlen elfogadható alternatíva az, hogy gyerekeik a Római Katolikus Líceum diákjaiként folytathassák tanulmányaikat. A gyűlés elején jelen volt Dorin Florea polgármester, aki kijelentette: „nincs veszélyben a magyar iskola”.
„Minket, a Római Katolikus Iskola diákjainak szüleit sokkolóan ért ez a hír, hiszen a Korrupcióellenes Ügyészség vádirata alapján az intézmény alapítása törvénytelenül zajlott, gyermekeink két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai” – jelentette ki a tanácsosi testület előtt György Anna. Hangsúlyozta, hogy az iskolában tanuló több mint 300 gyermek sorsa forog kockán, és nem nézhetik tétlenül ezt a folyamatot. Mivel a tanintézet jelenleg vezető nélkül működik, nem világos számukra, hogy az iskola létezik-e vagy sem, az elmúlt két évben úgy tudták, hogy törvényesen alakult meg és működik. Peti Andrást, Horaţiu Lobonţot és Mureşan Andreit név szerint, illetve a testület többi tagját arra szólították fel, hogy rendezzék az iskola ügyét, tájékoztassák a szülőket a valós helyzetről, arról, hogy milyen törvényes előírások alapján alakult meg a tanintézet, amelyben az elmúlt két évben oktatás zajlott.
A POL képviselője, Hermann Mark Christian egy „válságkezelő” bizottság létrehozását javasolta, amely jogi szempontból kellene megoldást találjon az iskola helyzetére, Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a szülők „egy nem létező iskoláról beszélnek”. „Az épület létezik, az oktatás két éve folyik benne, a tanárokat fizetik” – mondta a volt alpolgármester, aki szerint nem jó felelősöket keresni azelőtt, mielőtt egy kivizsgálás alatt álló ügyet lezárnának. Novák Zoltán hangsúlyozta: az iskola jogszerűen működik, az oklevelek törvényesek, a folyamatban levő vizsgálat nem zavarja az idei tanévet, és kérte: a tanfelügyelőség minél hamarabb nevezzen ki ideiglenes jelleggel igazgatót az iskola élére.
Dorin Florea polgármester felszólalásában felhívta a figyelmet, hogy a polgármesteri hivatal határozottan állást foglalt a Római Katolikus Iskola ügyében, jelenleg ügyészségi vizsgálat van folyamatban, de „nyugodjanak meg a szülők, annak idején a tanács kifejezte egyetértését, hogy a tanintézet létrehozása indokolt. Az más kérdés, hogy ezt egyese hogyan értelmezték. Ha kiderül, hogy a tanácsosok hibáztak, a hibákat ki fogják javítani, de nem mondhatja senki, hogy ez egy nem létező iskola. A magyar iskola nincs veszélyben” – közölte Dorin Florea. Felszólalása nagy részében személyeskedő kijelentéseket tett, hitvány alakoknak nevezte azokat, akik befeketítik a polgármesteri hivatalt, illetve a tanácsot. Anélkül, hogy neveket említsen, kikelt az ellen a személy ellen, aki filmezi a testület üléseit, és közölte, a taná-csosok döntése, hogy milyen információkat hoznak a sajtó tudomására. Nyilatkozata után a polgármester sebbel-lobbal elhagyta a termet.
A képviselőtestület csak ezt követően kezdte sorra venni a napirendi pontokat.
A testület megszavazta a költségvetés kiigazítását, ennek része az, hogy 34 iskolának 50 ezer lejt utalnak ki, 8100 lejt a szinkrontolmács fizetésére 2017-től, a ma-gyar kultúra napjaira 35 ezer lejt, és a múlt tanácsülésen elutasított sporttámogatás is „átment”: az ASA 1,28 millió lejt kaphat, ha teljesíti a törvényes feltételeket a pénz felhasználásához, a Maros Kosárlabdaklub 800 ezer lejt, a City’us 300 ezer lejt és az Egyetemi Sportklub 205 ezer lejt kap. A testület a jövő évi adókra vonatkozó határozattervezetet is megszavazta, a negatív inflációval nem módosította a helyi adókat és illetékeket, ennek megfelelően 2017-ben is ugyan-annyit fizetünk majd, mint idén.
ANTALFI IMOLA
Népújság (Marosvásárhely)
2016. november 24.
A tanácsosok elé álltak a szülők a katolikus iskola ügye miatt
A Római Katolikus Teológiai Gimnázium sorsának rendezését kérték a csütörtöki marosvásárhelyi tanácsülésen megjelenő szülők Peti András volt alpolgármestertől és Horatiu Lobonțtól, a városháza iskolákért felelős igazgatójától. A soros tanácsülésen nemcsak ez a kérdés szült sok hozzászólást, hanem a költségvetés-kiegészítés megszavazása is, amelyet másfél órás, személyeskedésbe torkolló veszekedés előzött meg.
A katolikus gimnázium diákjainak szüleit többek között György Anna képviselte, aki arról beszélt, őket sokként érte a hír, hogy az iskola vezetőjét hatósági felügyelet alá helyezték, és hogy a gyermekek két éven keresztül egy nem létező iskolának voltak a diákjai. „Számunkra az intézmény által képviselt szellemiség és értékrend fontos, s az az egyedüli elfogadható alternatíva, hogy a gyermekeink továbbra is itt folytassák tanulmányaikat. Kérjük a városi tanácsot, hogy az iskola sorsát sürgősen rendezzék” – mondta az édesanya.
Peti András aggodalmát fejezte ki, hogy a város fele jogászként viselkedik és véleményt mond a katolikus iskolában kialakult helyzetről, és amiatt is aggódik, hogy a szülők egy nem létező iskoláról beszélnek. „Nem a megfelelő megközelítés a felelősöket keresni egy folyamatban lévő ügyben. Jelenleg az ügy megoldása nem a mi kezünkben van, szerintünk a Római Katolikus Teológiai Gimnázium létezik, mi ebben a hitben és reményben dolgozunk továbbra is” – hangoztatta Peti András.
A város polgármestere, Dorin Florea arról beszélt, hogy szerinte a szülők nyugodtak lehetnek, nem kell aggódniuk az iskola jövője, gyermekeik tanulmányai miatt. „Nincs semmi gond az iskola létrehozásával, ha mégis tévedés történt, akkor azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – mondta Florea, kiemelve, hogy őt is vizsgálja a DNA a helyi tanácsosok döntése miatt, de ő ettől nyugodtan alszik.
Ha pénz, akkor vita
A költségvetés kiegészítése kapcsán több mint egy órát vitáztak a tanácsosok, vagyis pontosabban mondva a Szabad Emberek Pártja (POL) egyik oldalon, illetve az RMDSZ, PSD és PNL a másikon. A POL tanácsosai azt szerették volna, hogy a kiegészítést tételenként szavazzák meg, mert fontosnak tartották, hogy például az iskoláknak, szociális szakosztálynak adjanak plusz pénzt, de nemmel akartak szavazni a hivatásos sportcsapatoknak és a középiskolák sportvetélkedőjére szánt összegek esetében. Csakhogy Sergiu Papuc ülésvezető, arra hivatkozva, hogy a szakbizottságokon már mindenki elmondta a véleményét, javaslatát, a határozat egészét akarta megszavaztatni. Személyeskedésig fajult a veszekedés, Cristian Bratanovici PSD-s tanácsosos el is hagyta a termet. Végül a többség egészében szavazta meg a költségvetés-kiegészítést, amely többek között azt is tartalmazza, hogy a sportklubok megkapják a korábban, a 2016–2017-es idényre megszavazott összegeket (a kosárlabdaklubnak idén újabb 800 ezer lejt utalnak ki, az ASA fociklubnak 1,28 milliót, a röplabdacsapatnak 205 ezer lejt, a teremlabdarúgó csapatnak 300 ezer lejt).
Az ülésen nem került napirendre a Bakos Levente által benyújtott, a belső szabályzat módosítására vonatkozó tervezet, amelyet kezdeményezője vont vissza, hogy minden tanácsosnak legyen ideje átrágni magát rajta.
A helyi adók és illetékek 2017-ben is az ideihez hasonlóak maradnak, erről is a csütörtöki ülésen döntöttek a marosvásárhelyi önkormányzati képviselők.
Simon Virág
Székelyhon.ro
2016. november 29.
Nem kaptak fizetést, igazgató nélkül tehetetlenek a marosvásárhelyi katolikus gimnázium tanárai
Hiába van több mint egy hete új főtanfelügyelője Maros megyének, Nadia Raţă még nem nevezett ki igazgatót a Római Katolikus Gimnázium élére. A tanárok fizetést nem kaptak, a vakációban szabadságra sem mehetnek.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikusok kereszttüzébe került marosvásárhelyi felekezeti iskola tanárai először szólaltak meg a nyilvánosság előtt. A sajtótájékoztatót összehívó pedagógusok arról igyekeztek meggyőzni a közvéleményt, és főként a 405 tanuló szüleit, hogy az iskolaalapítás törvényes keretek közt történt, ezért semmi és senki nem fenyegetheti a tanintézmény létét. Ezt több érvvel is próbálták alátámasztani: az érvényben lévő önkormányzati határozattal, az oktatási tárca által létesített állások meghirdetésével, a minisztériumi érettségi oklevelek kibocsátásával.
Ennek dacára koránt sincs minden rendben az iskola körül: a hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt igazgató hiányában senki nem rendelkezik aláírási joggal, a tanfelügyelőség pedig tovább halogatja az igazgató kinevezését. A pedagógusok két héttel a fizetésnap után még nem kapták meg a bérüket, amennyiben viszont a téli vakációban ki szeretnének venni néhány szabadnapot, nem tehetik, hisz kérésüket nincs aki aláírja.
„Az az érzésem, hogy kettős mércét alkalmaznak velünk szemben. Ha valamit kérünk, a tanfelügyelőségen arra hivatkoznak, hogy nincs igazgató, aki aláírjon. Ha meg szóvá tesszük, hogy nevezzenek ki ideiglenesen valakit Tamási helyett, azt a választ kapjuk, hogy ő még mindig igazgató” – panaszolta el Antal Gyöngyvér, az iskola román- és latinszakos tanára. A tanári kar élén lévő Székely Szilárd is úgy érzi, feletteseik pénzügyileg megpróbálják ellehetetleníteni az iskolát. Mint ecsetelte, nem csak az ő fizetésükről van szó, hanem azon cégek, intézmények pénzéről is, amelyek az elmúlt hónapokban különböző szolgáltatásokat végeztek a katolikus középiskola részére. „Ugyanakkor egy egyszerű, buszbérletre szolgáló igazolást sem állíthatunk ki diákjainknak” – tette hozzá Székely.
Kérdésünkre, hogy az eltelt egy hét alatt szóba állt-e velük az új főtanfelügyelő, Székely Szilárd elmondta, hogy két ízben is felkeresték, egyszer fogadta, és akkor azzal próbálta megnyugtatni a küldöttség tagjait, hogy számára prioritást jelent a kérdés megoldása. A tanárok nem tudják, mit higgyenek: egy nappal korábban Nadia Raţă még arról beszélt az újságíróknak, hogy a katolikus iskolánál fontosabb gondjai is vannak.
Választ várnak a szülők
Nem csak a tanároknak, a szülőknek is kezd elegük lenni a napról napra növekvő bizonytalanságból. A többség viszont érzi, a hatóságok legalább egy minimális állásfoglalással tartoznak. György Annamária elmondta, hogy november 29-én három kérvényt is iktatott – a polgármesteri hivatalban, a prefektúrán és tanfelügyelőségen –, amelyben hivatalos állásfoglalásra szólítja fel a hatóságokat. A szülői közösség a 2001/544-es törvényre hivatkozva, legtöbb tíz napon belül választ, és ugyanakkor a helyzet tisztázását várja.
A katolikus iskola tanárai közül többen is kitértek a főépületet bérlő Unirea Főgimnáziumban tanító kollégákkal ápolt viszonyukra, amit Farkas Iván fagyosnak nevezett. Mint ismert, a DNA azok után avatkozott a magyar tannyelvű iskola életébe, miután az Unirea egyes vezetői és pedagógusai javaslatára a magyarellenes állásfoglalásairól ismert Marius Paşcan szenátor feljelentést tett az ügyészségen. A feszültség szításáért a polgármesteri hivatal iskolakezdés előtt lemondásra szólította fel az állami főgimnázium igazgatóját és helyettesét. A helyzet azonban aligha változott. Farkas Iván szerint a folyosón találkozó kollégák éppen hogy csak üdvözlik egymást, Antal Gyöngyvér viszont arról számolt be, hogy az unireás román tanárok egy része még csak nem is fogadja a magyarok köszönését.
Székelyhon.ro
2016. december 5.
Vásárhelyi iskolaügy: se igazgató, se pénz
Csak akkor neveznek ki új igazgatót a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium élére a hatvan napos hatósági felügyelet alá helyezett Tamási Zsolt helyébe, amikor a tanfelügyelőség tisztázza a tanintézet jogi helyzetét – szögezte le kérdésünkre Nadia Raţă főtanfelügyelő, a harmincnapos házi őrizetbe helyezett Ştefan Someşan utódja. 
Az iskola tanárainak csalódniuk kellett: hiába javasolták Székely Szilárdot az ügyvivői tisztségre, a két hete kinevezett főtanfelügyelő nem sieti el a dolgokat. „Nem épp olyan egyszerű feladat” – jelentette ki a Krónikának Nadia Raţă. A főtanfelügyelő elmondta, egy sor kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz, írásbeli választ azonban senkitől nem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt az oktatási tárca illetékeseivel. 
Kettős beszéd iskolaügyben 
Míg egy korábbi találkozón Raţă azzal nyugtatta a felekezeti iskola tanárait, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban, a román sajtónak nyilatkozva a főtanfelügyelő úgy fogalmazott, számára a katolikus tanintézet problémája mindössze egy a listáján tornyosuló gondok közül. Kérdésünkre, hogy az idén lesz-e új igazgatója a magyar tannyelvű középiskolának, Nadia Raţă nem tudott választ adni.
„Bármilyen újdonság van, a sajtót fogom először értesíteni” – zárta rövidre a korábban tévés bemondónőként is dolgozó fiatal főtanfelügyelő. Amint arról beszámoltunk, közben a szülők is kérdésekkel fordultak a tanfelügyelőséghez, a polgármesteri hivatalhoz és a minisztériumhoz. Képviselőjük, György Annamária elmondta, beadványaik célja az, hogy állásfoglalásra bírja az illetékes intézmények vezetőit.   Király András: az iskolának léteznie kell 
Nadia Raţă minisztériumi látogatásával kapcsolatosan Király András államtitkár lapunknak annyit mondott, nem tud arról, hogy az új főtanfelügyelő szóba hozta-e a vásárhelyi helyzetet Bukarestben, egy dolgot viszont biztosnak tart: az oktatási tárcának semmiféle beleszólása nincs az igazgatók kinevezésébe. „Legyen tiszta: az igazgatót a főtanfelügyelőnek kell kineveznie. A mi megkérdezésünk nélkül. Mivel felekezeti iskoláról van szó, mindössze az egyháznak kell beleegyeznie” – szögezte le a szakpolitikus. Király hozzátette, a minisztérium és a tárcavezető számára teljesen egyértelmű, hogy a DNA vizsgálatától függetlenül az iskolának léteznie kell.
Közben a DNA által vizsgált iskola tanárai – aláírási joggal rendelkező igazgató hiányában – nem kaphatják meg a fizetésüket. A pszichológusi oklevéllel rendelkező új főtanfelügyelő mindmáig nem magyarázta el a katolikus iskola tanárainak, miként készülhetnek boldogan és üres zsebbel a közelgő szent ünnepekre. 
Vass Levente, az RMDSZ Maros megyei képviselőjelöltje egyébként az Antena 1 televízió marosvásárhelyi vitaműsorában elfogadhatatlannak nevezte, hogy a katolikus gimnázium tanárainak bérezése még mindig nincs megoldva. „Arra kérem az illetékes hatóságokat, hogy oldják meg a gimnázium oktatóinak és kisegítő személyzetének kifizetését, hiszen minden nap bejártak, és ezután is be fognak járni dolgozni azért, hogy biztosítsák az iskola problémamentes működését. Nem mellékes az sem, hogy karácsony előtt állunk, és hideg hónapok elé nézünk mindannyian. Az RMDSZ korábban az oktatási minisztériumot és az újonnan kinevezett Maros megyei főtanfelügyelőt is megkereste ez ügyben, de semmilyen előrelépés nem történt” – mondta szombaton Vass Levente. Mint ismeretes, a korrupcióellenes ügyészség a vásárhelyi felekezeti iskola létrehozásának körülményei miatt indított vizsgálatot egy hónappal ezelőtt.
Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár)
2016. december 8.
A semmibe lebegtetett katolikus iskola
Betelt a pohár a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium tanárai számára, akik hetek óta élnek bizonytalanságban. A pedagógusok mégis azt állítják, hogy nem hagyják az iskolát, a tanulókat és a szülőket sem.
Sem az oktatási minisztérium, sem a marosvásárhelyi önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem igyekszik kimozdítani a holtpontról a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyét. Ennek ellenére az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) és a román nacionalista politikai erők zaklatásai mellett a felekezeti iskolában zavartalanul folyik a tanítás. Nemcsak a kívülállók nem észlelnek semmi feltűnőt, de a diákok is mindent a lehető legnagyobb rendben találnak. A történelemórára készülők legfeljebb azt látják, hogy a DNA által hatvannapos hatósági felügyelet alá helyezett igazgató helyett másvalaki lép be az osztályterembe: Tamási Zsolt óráit ingyen és bérmentve másik két kollégája vállalta át. Egy ideje azonban a teljes tanári kar ingyen jár be dolgozni, és ami még furcsább, a vakációban még szabadnapokra sem jogosultak. Ahhoz, hogy a pedagógusok fizetést kapjanak, igazgatói aláírásra lenne szükség, akárcsak a szabadnapokhoz.
Gyerek- és felnőttmesék
Nem csak a Klastrom utcai épület előkészítő osztályának helyet adó terméből szűrődnek ki olykor-olykor mesefoszlányok. Mesék hangzanak az oktatási tárcánál, a városházán, a tanfelügyelőségen is. A tanári szobában összegyűltek már jóformán nem is tudják, melyikben higgyenek. A múlt hónap derekán Illés Ildikó, a Maros megyei magyar nyelvű oktatásért (is) felelős helyettes tanfelügyelő azzal próbálta csitítani a kedélyeket, hogy amint aláírási joggal felruházott új, ügyvivő igazgató kerül a katolikus iskola élére, megoldódnak az adminisztratív gondok. Igazgatót viszont csak a főtanfelügyelő nevezhet ki, az éppen hivatalban lévő Ştefan Someşan viszont házi őrizetből és legfeljebb a sajtóból követheti a fejleményeket. Szintén két héttel ezelőtt Király András minisztériumi államtitkár arról beszélt lapcsaládunknak, hogy amint lesz új főtanfelügyelő, jöhet az új iskolaigazgató is. Aztán kiderült, hogy a főtanfelügyelő kinevezése nem csupán a minisztertől függ, hanem az oktatási tárca főtitkárától is, akinek kinevezését viszont a kormánytól várták. A bürokrácia lassan és jellegzetesen románosan őrlő malmai mára szinte mindent megoldottak: a minisztérium élére megkerült az új főtitkár, a Maros megyei tanfelügyelőség élére pedig az új főtanfelügyelő. Iskolaigazgató viszont mindmáig nincs, mert „annak kinevezése nem épp olyan egyszerű feladat”.\
Tanácstalan tanárok és szülők
Bonyolult kérdés – így fogalmazott lapunk megkeresésére Nadia Raţă, a november utolsó hetében kinevezett főtanfelügyelő, amikor az új igazgató beiktatásáról és a tanárok fizetéséről kérdeztük. A fiatal vezető előbb tiszta képet szeretne kapni az iskola jogi helyzetéről. Ezért több kérdéssel fordult a minisztériumhoz és a városi önkormányzathoz. Írásbeli választ még egyiktől sem kapott, pedig Bukarestben személyesen is tárgyalt. A tanárokat azzal nyugtatta, hogy prioritásként kezeli az iskola ügyét, néhány nappal korábban a román sajtónak nyilatkozva pedig mindenki értésére adta, hogy számára a katolikus tanintézmény problémája egy a számos gond közül, amely a listáján sorakozik.
Közben a 405 diák szüleit tömörítő bizottság is érdeklődni kezdett: a gyermekeik sorsáért aggódó anyukák és apukák színvallásra szólították fel az iskola létrehozásáért és működtetéséért felelős szerveket. Az egyik kezdeményező, György Annamária reményének adott hangot, miszerint, ha a megszólított polgármesteri hivatal, tanfelügyelőség és minisztérium tiszteletben tartja a közérdekű adatigénylésre vonatkozó 2001/544-es törvényt, tíz napon belül választ kaphatnak.
Az elöljárók nyugodtan alszanak
Egyelőre csak Dorin Florea polgármester igyekezett megnyugtatni az érintetteket, ő is szóban. „Nincs gond az iskola létrehozásával. Ha mégis tévedés történt, azt ki fogjuk javítani, nem kell emiatt aggódni. Marosvásárhelyen semmi nem veszélyezteti a magyar nyelvű oktatást” – reagált a legutóbbi tanácsülésen megjelent szülők aggályaira. Szavai azért sem ígérnek sok jót, mert polgármesterként éppen ő volt az, aki az elmúlt években nyilatkozatokban, illetve per során kardoskodott az egyháznak visszajuttatott iskolaépületek újraállamosítása mellett. Az önkormányzati ülésen elmondottak nem győzték meg a szülőket. Florea szerint a helyi tanácsosok döntése miatt őt is vizsgálja a DNA, de ettől nyugodtan tud aludni.
Tiszta a lelkiismerete az RMDSZ helyi elnökének és városi tanácsosának, Peti Andrásnak is. A volt alpolgármester – aki 2014-ben többedmagával bábáskodott a katolikus iskola újjászületésénél – úgy véli, az Országos Korrupcióellenes Ügyészség pár soros közleményéből nem derül ki, pontosan mire vonatkozik a vád, és az sem, hogy miért illetik korrupciós váddal a marosvásárhelyi katolikus teológiai középiskola létrehozásának szereplőit. „Az oktatási törvény tisztán kimondja, hogy egy iskola létrehozása a helyi vagy megyei önkormányzat hatáskörébe tartozik. Egy másik rendelet értelmében hét tételnek kell eleget tenni az iskolaalapításhoz: többek között meg kell állapítani a minimális tanulólétszámot, kincstári folyószámlát kell nyitni, és bélyegzőt kell készíttetni. Ezek eljárási kérdések, ehhez képest a korrupcióellenes ügyészség korrupció miatt vizsgálódik. A helyi testület elfogadta a határozatot: az önkormányzatnak addig van hatásköre, amíg megszavazza a döntést, de nem neki kell követnie a határozat utóéletét, sem azt, hogy megtámadják-e vagy sem” – fejtette ki a jogász végzettségű volt alpolgármester. Ennek dacára Peti András nem tudná megmondani, mi történik abban az esetben, ha nem ismerik el a több mint négyszáz diák két iskolai évét, illetve a már érettségizettek oklevelét. Azt sem érti, hogy 2014 óta milyen alapon fizethették a tanárokat, ha az iskola nem létezhetett törvényesen.
CEMO: Nem a DNA a főgonosz!
Sajnos sem az önkormányzat, sem a tanfelügyelőség nem tartotta maradéktalanul tiszteletben az iskolaalapítási törvényeket – állapította meg a Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO). A magyarság nyelvi jogaiért küzdő szervezet bármennyire is örül Marosvásárhely harmadik önálló anyanyelvű iskolájának, nem hagyhatja szó nélkül azokat a mulasztásokat, amelyeket az alapítók elkövettek. Felidézve a két évvel ezelőtt sebtében történteket, Szigeti Enikő elnök kijelentette, hogy az iskolaalapítás nem ment simán, és nem volt túlzottan törvényes, amiről szerinte ugyanúgy kellene beszélni, mint arról, hogy a Tamási Zsolt igazgató ellen indított eljárás mennyire igazságtalan. A civilek úgy vélik, az iskolaalapítás kissé elsietett és erőltetett volt, az illetékesek nem készítették elő az összes dokumentációt, ahogy szükség lett volna rá. Két évvel ezelőtt az iskola alapítását több helyi tanácsi határozat szabályozta, az egyik határozatot – mely által a tanintézet bekerült a marosvásárhelyi iskolahálózatba – megtámadta Vasile Oprea, Maros megye akkori prefektusa, és a helyi táblabíróságon jogerősen meg is nyerte a pert. „A tanfelügyelőség sem tartotta be a törvényes előírásokat. Hogy erről az RMDSZ tudott vagy nem, az irreleváns, ugyanis a szervezetnek kellett volna tudnia mindenről, nem Tamási Zsoltnak” – vélekedett lapunknak Szigeti. Arról, hogy az RMDSZ szinte minden lépésről tudott, abból is kiderül, hogy a szövetség az iskolaalapítást is egyik kormányralépési feltételként határozta meg. Lapunk értesülései szerint, amikor a házi őrizetben lévő Someşan megpróbált keresztbetenni a katolikusok tervének, maga Victor Ponta akkori miniszterelnök figyelmeztette Maros megyei kollégáját, hogy tisztségébe kerülhet a politikai alku szabotálása.
A CEMO áldozatnak tekinti a mindent magára vállaló és ezért hatósági felügyelet alá helyezett Tamásit, a felelőst pedig az RMDSZ illetékeseinek személyében jelöli meg. „A felelős az RMDSZ marosvásárhelyi volt tanácsosainak körében keresendő, nem feltétlenül a DNA a főgonosz, habár kétségtelen, vannak gondok a korrupcióellenes ügyészség eljárásával” – szögezte le Szigeti Enikő.
Összekovácsoló, lélekerősítő tüntetés
Ha a néhány hete kirobbant iskolaügynek egyáltalán lehet pozitív hozadéka, az mindenképpen a november 12-i tüntetés, amelyen több mint négyezer marosvásárhelyi és környékbeli jelent meg. Olyan személyek is kivonultak könyvvel a kezükben a Vársétányra, és hallgatták egymás beszédét, akik a hétköznapi életben igyekeznek kerülni egymást. Papok, politikusok, közéleti személyiségek örömmel nyugtázták, hogy az utcai tiltakozó akció ismét egybekovácsolta a marosvásárhelyi magyarságot. A rendezvény előtti napokban gyertyás ellentüntetést hirdető személyek ugyan megjelentek a helyszínen, de az egységes tömeg láttán elálltak szándékuktól, és beérték a közösségi oldalakon ostorozni a számukra antipatikus felszólalókat.
Az iskola tantestületét is megerősítette az egyértelmű biztatás, főként, hogy az nemcsak Marosvásárhely, hanem Székelyföld, Erdély és a Kárpát-medence több más szegletéből érkezett. „A dolgunkat akarjuk végezni, és ezt igyekszünk a legjobban tenni még akkor is, ha nincs kinevezett vezetője iskolánknak” – jelentette ki a tantestület által Tamási helyettesének megválasztott Székely Szilárd.
Egyelőre mind a diákok, mind a szülők bíznak a pedagógusokban, és hisznek Tamási Zsolt igazában. A 405 diák közül egyetlen egyet sem írattak át más tanintézménybe, ami az itt tapasztalható összetartásról tanúskodik.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2017. február 7.
Minden faluban van egy lila ház
Értékelni és értékesíteni kell a bikfalvi unikumot 
„Minden faluban van egy lila ház…” – mondta a kilencvenes évek közepén egy magyarországi főépítész, utalva a hagyományos faluképek változására, és a lakóházak nem mindig ízléses átalakítására. A kúriák földjének egyik gyöngyszeme, a kis hegylábi falu jellegzetes arculata is folyamatosan változik. De vajon vigyáz-e valaki arra, hogy ez az eredeti település megőrizze a javát, jellegzetes értékeit, netán azt értékesítse is turisztikai szempontból? Kihasználja-e Bikfalva saját potenciálját, és látják-e lakói, hogy milyen kincs van a kezükben, tulajdonukban? Ezt firtattuk a falu meghatározó személyiségeinek a segítségével.
– Bikfalvát korán felfedezték. A harmincas években Kós Károly és Gödri Ferenc szentgyörgyi polgármester hasonnevű, képzőművész fia együtt járták a vidéket az udvarházakat fotózva, majd Kónya Ádám lett figyelmes rá, az ötvenes–hatvanas években készített diapozitívjai ma igazi értéket jelentenek a restaurálások alkalmával. 1975-ben a Székely Nemzeti Múzeum évkönyvében, az Alutában hosszabb cikket is megjelentetett, térképvázlaton jelölve a kúriákat. Aztán a nyolcvanas években Zakariás Attila műépítész és csapata mérte fel a népi építészeti értékeket.
A 90-es évek végén az első Orbán-kormány kiterjesztette a műemlékek számbavételére, felújítására indított Nemzeti Örökség Programját a határon túli területekre is. Az erdélyi települési értékfelmérés mintaprojektje (azaz az értékes épületek és objektumok összeírása, lerajzolása) – melyet a sepsiszentgyörgyi „M Műhely” munkatársai végeztek el – épp Bikfalván valósult meg. Sajnos ezek az anyagok nem kerültek az önkormányzat tulajdonába, hogy a helyi értékekre felhívják a község vezetőinek a figyelmét, így a megkezdett tevékenységeket folytatva, 2009-ben a megyei tanács támogatásával indítottuk útjára a Bikfalvi Faluképvédelmi Programot, melynek során több régi – 18–19. századi – kapu helyreállítását, az egykori díszítőfestések restaurálását végeztük el a Keöpeczi Sebestyén József Műemlékvédő Társasággal együttműködve.
Egy ökofalu létesítésének esélye
Várallyay Réka budapesti művészettörténészt – aki a fentieket elmondta – szentgyörgyi képzőművész férjével, Péter Alpárral már jó pár éve befogadta a falu és a Koréh–Dénes-kúria, melyen azóta is akad munka, de legalább jó kezekben van, ez ugyanis nem éppen mindegyik kúriáról mondható el. Nem könnyű egy régi ház tulajdonosának lenni, sem abban lakni, ismeri el a háromgyermekes anyukaként tevékenykedő Réka, aki kétéves magyarországi tartózkodás után nemrég költözött vissza Bikfalvára családjával. Távollétük alatt, illetve azért is, mert az egymás után érkező gyermekek átszervezték a család életét, lelassult az értékmentés, amelynek Réka volt a motorja, de most újra tele vannak tervekkel.
– Sok gyermek született a faluban az elmúlt években, sok fiatal gazdálkodik itt, reméljük, lesz kivel szervezkedni – mondta. – Nyitott kapuk napját tervezzük késő tavasszal, amikor minden kúriát meg lehetne látogatni, és folytatnánk a Bikfalvi Kincses Vásár nevű rendezvényt is, ahol gyerekprogramok mellett a helyi kézművesek és termelők kínálnák portékáikat. Férjem tevékenysége által a kortárs képzőművészeti életbe is bekapcsoljuk a falut, hiszen már többször megszerveztük a bikfalvi Naptelepet, a nemzetközi természetművészeti alkotótábort. Bikfalvi háztulajdonosokkal évekkel ezelőtt létrehoztuk az Erdélyi Művészet és Örökség Egyesületet, melynek egyik célja a település értékeinek felkarolása. De elsősorban az élő, jó közösség megteremtése a cél, ez az alapja mindennek. Sok felelősségteljesen gondolkodó ember él itt, akár egy ökofalu létesítésének is lenne esélye, az pedig mindenütt a világon sok látogatót vonz. 
Arról már mi is írtunk, hogy Bikfalvát az UNESCO világörökségi listájára is felterjesztenék, így arra kérdeztünk rá, hogy mit nyerne a falu ezzel a státussal.
– A világörökségi listára felkerülni nagyon nehéz, több feltételnek kell megfelelni, de megérné. A település elismert rangra emelkedne, jelentősebb lenne a publicitása a nemzetközi felületeken is. A nem magyar turisták Erdélyből csak Drakulát ismerik, így viszont be lehetne építeni a köztudatba az erdélyi lófő székelyek kultúráját, életformáját is. Ez természetesen anyagi hasznot is jelentene a településnek, a turizmusnak és az a köré épülő kulturális programoknak köszönhetően. És nem elhanyagolandó szempont, hogy rendezett, szép környezetben, ahol az értékeket elismerik és gondozzák, sokkal szívesebben él mindenki.
Van-e még elkótyavetyélni való?
Ha Bikfalván jár az ember, és nemcsak látni szeretne, hanem hallani is, nem kerülheti el a Kerezsi házaspár házát. Nyugdíjasok lévén Kerezsiék erős kézzel irányítják a falu kulturális életét, nem hagyják azt ellanyhulni, komolyzene-fesztiválokat szerveznek, de egy kisebb múzeumi gyűjteményt is összehoztak, amelyeket most – a kultúrház felújítása miatt – házuk padlásán őrizgetnek jobb időkre.
A kúriák tudóiként is őket ajánlották figyelmünkbe. Őket hallgatni felér egy időutazással, évszázados dolgok tűnnek át a mába, szövődnek múlt sorsok a jelenlevőkével.
Nem véletlenül ők is egy kúriában laknak, melyet saját kezük munkájával újítottak fel több mint tíz év alatt, míg városi hétköznapjaikat maguk mögött hagyva az mindennapjaik színtere lett. Együtt leltároztuk Bikfalva legfőbb látványosságát, a még megmaradt 24 udvarházból a fontosabbakat. A Zsigmond-kúria (18. sz.) lakatlan, de tulajdonosa rendben tartja és úgy újította fel, hogy meghagyta eredeti építészeti sajátosságait, az 1793-ban épült műemlék Simon-kúriát tulajdonosaik egy hozzáértő cég segítségével újították fel, így megmenekült a pusztulástól. A Komán-kúriát (17–19. sz) olyan tulajdonos birtokolja, akinek hobbija a régi házak megmentése és felújítása, ma szebb, mint új korában, tehát ez is jó kezekben van. A Zöld Diófa panzió tulajdonosa is az egykori családi kúriát (Zátyi-kúria, 1802) újította fel, a szállóvendégek egyik első találkozása tehát egy hiteles udvarházzal történik. A Koréh–Dénes-kúriában (17–18. sz.) Várallyay Réka és Péter Alpár laknak, nekik nem kellett elmagyarázni az épület eredetiségében rejlő értéket. A történelem szempontjából leghíresebb épület, Simonyi óbester kúriája (18. sz.) jelenleg eladó, de nagyon romos állapotban van. A Vén Ábrahám-kúriának (18. sz) egykori íves oromzatát a földrengések okozta károk miatt megváltoztatták, és a tornácot is beüvegezték, de tömegében őrzi eredeti formáját. A főút mellett álló Jantsó-kúriát egyszer állítólag megvette volna egy kanadai magyar, annyit adott volna, amennyit kértek, de nem adták el. Még áll a lábán, fedeles kőkapujával együtt, de az egyre növekvő kamionforgalom miatt már nem sokáig. A mellette levő ház tornácát bádoggal fedte új tulajdonosa, ez elég elrettentő példa, de van rosszabb is: a Böjthe–Cseke-kúriát (1868) az ortodox egyház szerezte meg parókiának, híre-hamva sem maradt eredeti jellegének.
– A mienk 1805-ben épült, Török György annak idején a község jegyzője volt, aki az erkölcsi bizonyítványokat állította ki a volt határőrkatonáknak, akik itt telket kaptak, építkeztek és állatokat tartottak – mesélte Kerezsi János tanár úr. 
Menteni kellene, ami van, ebben egyetértünk, ehhez az a javaslata lenne a tanár úrnak, hogy a polgármester építtessen terelő utat, mert a sóderrel, fával megrakodott teherautók nagyon sok kárt tesznek a házak szerkezetében, idő előtti romlásukat okozván. Mindemellett legalább olyan szükségesnek látja az emberek nevelését is, hiszen az autentikus falusi környezethez, amelyért a turista fizetne, nem föltétlenül tartozik hozzá az iskolások által eldobált kiflis papír, tejes doboz, vagy a kocsmatöltelékek által elhajigált üveg a sáncban. És nem kellene bugyi rózsaszínű meg türkiz zöld házak festését engedélyezni a faluban…
– Elképzelhető lenne még egy kicsi ajándékbolt is, ahol a helyi kézművesek termékeit árulnák, hiszen van keramikus, fafaragó, nemezelő, textilfestő és csempekészítő is a faluban, érdeklődés is lenne rá, csakúgy, mint a Kultúrházban felállított helytörténeti kiállításokra – sorolta ötleteit Kerezsi János. – Régi bikfalvi fotók gyűjteményét, varrottasokat, kézimunkákat és 300 hímes tojást is őrizgetünk. Rengeteg magyarországi csoport fordul meg a faluban, akik igen felkészülten jönnek, szinte többet tudnak a faluról, mint a helybeliek, de egy turisztikai ügynök ploieșt-i, galaci csoportokat is hozott, akik nagyon érdeklődőnek bizonyultak, ez utóbbiak még az erdei iskola-programot is itt bonyolítják egy panzióban. De jönnek a szentgyörgyi iskolások is rendszeresen.
Eladó udvarház már nem nagyon van, de árván maradt két teljesen felszerelt kovácsműhely a faluban, jó volna megtartani őket a falunak, és sajnos az elemi iskola műemlék épülete is romlik – egyik testvére a másiknak, és mind várja a szebb holnapot. 
A készülődés megtörtént
Sok éve már, hogy vizsgálják Bikfalva építészeti értékeit. A sok felmérés összegzéseként az uzoni polgármesteri hivatal megrendelésére Fekete Márta építészmérnök és kollegái összeállították a helyi értékvédelmi javaslatot, és át is adták annak a bukaresti cégnek, ami Uzon község általános településrendezési tervét készíti. Ehhez 2012-ben budapesti tájépítészek a falu tájképi elemeinek megőrzésre méltó részleteivel is kiegészítették az értékkatalógust.
A legnagyobb elvárásokat természetesen Ráduly István polgármester felé támasztják a falu lakói, de a szakemberek is. Őt arról faggattuk, mit kezd ezzel a felelősséggel, hogyan látja a bikfalvi turizmus kérdését. 
– Azt kell látni, hogy itt nemcsak a panziós nyer, a vendégek ki vannak éhezve a finom házi tejre, sajtra, pityókás kenyérre, pálinkára, és feltarisznyálnak belőle, amikor hazamennek – vágott bele az elöljáró. – De a turizmus megfelelő infrastruktúra nélkül nem működik, és az önkormányzat feladata, hogy megteremtse az általános infrastruktúrát (szennyvízhálózat, utak karbantartása), és el is adja ezt a potenciált, népszerűsítve a megfelelő fórumokon, és rendezvényeket szervezve az idelátogatóknak. Egészen friss kiadványunk a háromnyelvű turistatérkép a község és környékének látnivalóival, és jóváhagyta a helyi tanács egy kúria megvásárlását is, hogy falumúzeumot alakítsunk ki benne. Háromnyelvű információs táblák kihelyezését tervezzük a Csigavárhoz és más kilátópontokhoz is a környéken. 
– Séta a kúriák földjén című pályázatunkat sajnos 2013-ban elvesztettük, de nem adjuk fel – állítja Ráduly polgármester. – Az UNESCO világörökségi listájára való felvételhez nagyon szakszerű, kétnyelvű dokumentációt kell összeállítani és benyújtani a kulturális minisztériumba, ennek az értéke 100 ezer lej, amit nem tudunk kigazdálkodni, így várjuk a megyei tanács segítségét, hiszen Tamás Sándor elnök úr meglátása szerint is a megyében Bikfalva és Zalánpatak képviseli a legautentikusabb turisztikai értékeket. Értékközpontú településrendezési tervünket már az összes illetékes minisztérium jóváhagyta, de a végső szót a megyei tanácsnak kell kimondania, reméljük, ez is még az idén megtörténik. Viszont amíg a PUG-ot (Általános településrendezési terv – szerk. megj.) nem fogadják el, addig arra sincs eszközünk, hogy megakadályozzuk a falukép-rontást, az oda nem illő építményeket, majd csak arra lapozva hozhat ilyen irányú tiltást a helyi tanács.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)