Kétszáz év után szobrot kapott az angol királynő szépanyja
Vasárnap avatták fel a Kis-Küküllő menti település első köztéri szobrát, amely a kisváros kétségtelenül leghíresebb személyiségének állít emléket, a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonyának”, gróf Rhédey Claudiának. Mindezt történt születésének 200. évfordulóján.
A kastély udvarán állították fel a grófnő szobrát
Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület (BPME), a Százfonat Egyesület, a történelmi egyházak és az önkormányzat, továbbá az Európa a polgárokért program és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően ünnepelhettek vasárnap a település első köztéri szobrának avatásán. Rhédey Claudia legjelesebb szülötte a helynek és kultuszát fel is újították, de olyan név is, amelyből Erdőszentgyörgyön valóságos „márkanevet” is kialakítanának. A jelenlegi angol királynő szépanyja születésének kétszázadik évfordulójára nagyszabású rendezvénnyel készült volna a város, de egyelőre csak egy kis részét, a köztéri szobrot sikerült elkészíteni. De ez semmit nem csorbít az elképzelés megvalósításán fáradozók becsületén, sőt megerősíti őket munkájukban.
Kétszáz éve lámpás
Vasárnap délelőtt ökuménikus istentisztelet keretében emlékeztek az erdőszentgyörgyiek Rhédey Claudiára. Gáspár György református lelkész mint kora legszebb hajadonát és mint Isten hűséges szolgálólányát mutatta be, aki rövid, de beteljesedett élet után oda tért vissza ólomkoporsóban, ahol megkeresztelték és ahol konfirmált. Demeter Erika unitárius lelkész a grófnőt példaként emlegette: az ő tetemét a keresztszüleitől kapott, és az idegen földön mindvégig viselt nyakéke alapján azonosították a múlt században, míg a keresztyén embert a szíve fölött hordozott hite alapján ismerik fel. A grófnő hitével együtt magával vitte szülőfaluját és a Kis-Küküllőt, idegenben is vállalta a szülőföldjét: ez volt az ő otthona és itt talált végső nyugalmat is. Ferencz István plébános előttünk járó lámpásként beszélt a nagyasszonyról, aki ragaszkodott hitéhez, magyarságához, szülőföldjéhez, és kétszáz éve is nekünk világít, példát mutatva.
Avatás és koszorúzás
Mintegy kétszáz személy jelenlétében leplezték le a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonya”, gróf Rhédey Claudia mellszobrát a Rhédey-kastély udvarán. Az ünnepi szavalatok, a Cantuale énekegyüttes és a méltató beszédek után koszorút helyezett el a Bodor Péter Közművelődési Egyesület, a Százfonat Egyesület, a Szent György Lovagrend, az önkormányzat, a helyi önkormányzat és a szobor készítőjének fia. Ezután a kastély pincéjében megnyitották a marosvásárhelyi Novák József képzőművész kiállítását, amely a mintegy nyolcszáz munkát magában foglaló címeranyag egy részét mutatja be a helyieknek, ezzel mintegy „életet és lelket” adva a már restaurált pincéknek.
Egyelőre csak a szobor áll
A szoborállítás igénye már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. A gipsz szobrot 1996-ban készítette el a helyi születésű, de Székelyudvarhelyen élt Székely József (1929–2006) képzőművész. Ez éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette, majd átkerült a Rhédey-kastélyba, ennek restaurálása miatt ma az iskolában kap helyet. Tavaly még abban reménykedtek, hogy Claudia születésének 200. évfordulóján ünnepélyes átadásra kerülhet a restaurált műemlék kastély és az udvarát díszítő szobor is. A már egy éve elkészült programtervezet szerint az avatóünnepség három napos lett volna, és többek között történelmi előadásokat, kiállításokat, kastélybált, könyvbemutatókat, szoborállítást és más kulturális eseményeket foglalt volna magába, a meghívottak listáján természetesen szerepelt az angol királyi család, nevezetesen Károly herceg is. A finanszírozás miatt a kastély javítási munkálatai nem a megfelelő ütemben haladtak, így nyilvánvalóvá vált, hogy a programtervezetből csak a szoborállítás válhat megvalósíthatóvá, a többi esemény megszervezésére csak a munkálatok befejezése után kerülhet sor – mondta el Hegyi László volt alpolgármester, a Szent György Lovagrend tagja, a BPME alelnöke. Azt is megtudtuk: a szobor bronz mását Sánta Csaba szovátai képzőművész öntötte meg, a talapzatot a csíkszeredai Dóczy András kőfaragó készítette.
Egy perc csenddel Bartos Miklós tanár úr emléke előtt is adóztak a szentgyörgyiek, aki a település múltjának, nevezetességeinek, személyiségeinek felkutatásáért sokat fáradozott, és aki Rhédey Claudia emlékezetét is visszaadta, örökségül hagyta a mai és a következő nemzedékeknek.
A grófnő üzenete
Ünnepi beszédében Csibi Attila Zoltán polgármester kifejtette: Rhédey Claudia szülőföldszeretete minden ember számára példaértékű. Mindenki büszke, hogy a települést jegyzik az angol királyi családfán, de az erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kell legyen az, hogy a grófnő szerette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföld szeretete, az itthonmaradás, az itthon való boldogulás. Olyan otthont kell itt teremtenünk, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanilyen fontos ma a nevelés, a hagyományok, a táj szépsége, de olyan szellemiséget és értéket is kell magunk mögött hagynunk, amely biztosítja az utókornak a minőségi megmaradást és a nemzetiség megőrzését. „Álljon ez a szobor minden erdőszentgyörgyinek példaként, olyan példaként, amelyre büszkék lehetünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Rhédey Klaudia
Erdőszentgyörgy nevezetes szülöttei közül kétségkívül a leghíresebb az 1812 szeptemberében született gróf Kisrédei Rhédey Claudia (1812–1841) gróf Rhédey Lászlónak és báró Inczédi Ágnesnek egyetlen felnőttkort megért gyermeke, a mai Windsor-uralkodóház egyik ősanyja, II. Erzsébet angol királynő szépanyja.
A szépségéről és okosságáról híres lány tizennyolc éves volt, amikor I. Ferenc császár és magyar királytól a család meghívót kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon Sándor württembergi herceg és Claudia első látásra egymásba szeretett. Sándor Pál Lajos herceg I. Vilmos württembergi király unokafivére volt, aki az ősi Teck hercege címet is viselte. Öt évi várakozást követően 1835. május 2-án házasságot kötöttek.
Az életvidám, szeretetre méltó asszony csak hat évig élhetett boldog házasságban. Claudia 1841 szeptemberében férje után utazott Grazba, de az út során életét veszítette, október 1-jén Pettau városában elhunyt. Férje soha nem tudta őt elfeledni, ezt íratta koporsójára: „Az asszonynak, ki nekem mindig örömet, boldogságot adott, szomorúságot, könnyeket csak egyszer életemben, mikor egyedül hagyott.” Claudia utolsó kívánsága szerint holttestét hazaszállították Erdőszentgyörgyre. A grófnőt a Rhédeyek sírkamrájába temették el. A monda szerint bebalzsamozott szívét jóval később, férje halálakor, annak koporsójában helyezték örök nyugalomra.
Claudiának és Sándor hercegnek egy fia és két leánya született. Egyetlen fia, Ferenc Teck hercege, királyi családból választott magának feleséget: Mary Adelaide brit hercegnőt. Gyermekeik közül Máriát a yorki herceghez, Györgyhöz adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett az angol királyi trónra. Rhédey Claudia unokája királyné lett, dédunokái, Edward és VI. György herceg pedig angol király. VI. György idősebbik lánya, Claudia ükunokája, 1952-től II. Erzsébet néven angol királynő.
Claudia sírja fölé unokája, Mary Victoria Teck hercegnő 1905 májusában márvány emléktáblát állíttatott. Mária királyné 1935-ben Fülöp Ferenc erdőszentgyörgyi lelkész levelére vizsgálatot rendelt el, utasítva a bukaresti angol követséget, hogy az azonosítást egy szakértői csoporttal végeztesse el Erdőszentgyörgyön. Felnyitották a sírt, elvégezték az azonosítást, ami a koporsóban lévő nyakék alapján megtörtént. Ezt a nyakéket – a legendárium szerint – Rhédey Claudia a konfirmáció alkalmából keresztszüleitől kapta. Miután idegenbe ment férjhez, a nyakéket állandóan hordta, ez emlékeztette szülőföldjére.
Az angol trónörökös, Károly herceg már ellátogatott Erdőszentgyörgyre, hogy lerója kései tiszteletét szépanyja nyugvóhelyénél. Erdélyi és magyarországi látogatásai során pedig több alkalommal emlegette, hogy magyar vér is csörgedez ereiben. Az erdőszentgyörgyiek az angol királyi geneológia alapján kiszámították, hogy II. Erzsébet angol királynő ereiben 17% magyar, sőt magyar királyi vér is folyik.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Beszélgetés László-Herbert Márk történésszel – Kézenfekvő volt, hogy a következő áldozat maga a király lesz
I. Mihály román király lemondatásának kerek, 70. évfordulója közeledik, alig pár nappal a volt uralkodó halála és temetése után. Halála kapcsán a hazai közvélemény figyelmének középpontjába került az elmúlt évszázad román történelmének egyik legérdekesebb alakja. Az uralkodó lemondatásának körülményeiről, nemzetközi visszhangjáról kérdeztük László-Herbert Márk történészt.
László-Herbert Márk Kolozsvárott született 1975-ben. A budapesti Külkereskedelmi Főiskola Szakdiplomácia szakán szerzett közgazdász oklevelet, majd az ankarai Bilkent Egyetemen és a budapesti Közép-Európai Egyetemen ért el mesteri fokozatot nemzetközi kapcsolatokból illetve közép-európai történelemből. Nemrég a Torontói Egyetemen szerzett doktori címet történettudományból. Jelenleg a budapesti Vera and Donald Blinken Nyílt Társadalom Archívum munkatársa.
– Mennyire volt törvényszerű Mihály lemondatása, lévén, hogy a II. világháború után az ország a szovjet érdekszférába került, és már másfél éve a Petru Groza által vezetett kabinet kormányozta az országot?
– Az, hogy Mihály királynak – így vagy úgy – mennie kell, várható volt, de a hogyan, a miként, az utolsó pillanatig bizonytalan maradt. Grozáék lépésről lépésre lehetetlenítették el politikai ellenfeleiket, ugyanakkor tesztelték a nyugati nagyhatalmak ingerküszöbét is. Miután a parasztpárti vezetők elleni kirakatperben 1947. november 11-én meghozták az ítéletet, kézenfekvő volt, hogy a következő áldozat maga a király lesz. Mihály király a Maniu-ítélet másnapján Londonba utazott Erzsébet hercegnő, a későbbi II. Erzsébet királynő esküvőjére, a kommunista vezetés pedig abban bízhatott, hogy onnan nem fog visszatérni. Ám a király pár nappal karácsony előtt visszatért Bukarestbe, a hatalom lépéskényszerbe került, és amint tehette, lépett is. Mihály király 1947. december 30-i lemondatása a kommunisták számára egy bizonytalan, átmeneti időszaknak a végét és a konszolidáció megkezdésének lehetőségét jelentette.
– Mennyire volt előrelátható Mihály trónfosztása? Figyelmeztették-e erre a lehetőségre a szövetséges országok – amelyek némelyikében rokon királyi családok uralkodtak?
– 1947 őszén a király is, az anyakirálynő is tudta, hogy a Monarchiának hamarosan vége. Tudták ezt a nyugati nagyhatalmak Bukarestben akkreditált diplomatái is. Már október végén, nem sokkal VI. György király meghívólevelének megérkezése után a bukaresti amerikai és brit követek arról folytattak eszmecserét, hogy mi minden történhetne – ideértve a trónfosztást is – Bukarestben, ha Mihály elfogadná a londoni meghívást. Ezért a brit követ arra figyelmeztette Mihályt és édesanyját, hogy jól fontolják meg az utazást, mert lehet, hogy nem engedik majd meg nekik, hogy visszatérjenek. Pár nappal később az amerikai követ már azt táviratozta Washingtonba, hogy a király nagyon el szeretne utazni Londonba, de elképzelhetőnek tartja, hogy nem térhet majd vissza a trónjára. Mihály tehát felkészült arra, hogy távollétében megfoszthatják a tróntól. A király tervezett londoni utazása a brit külügyminisztériumban kisebb zavart is okozott: miután Londonban teljesen kilátástalannak látták a román uralkodó helyzetét, a Foreign Office-ban attól tartottak, hogy Londonban Mihály esetleg maga akarna lemondani a trónról, amivel a brit kormányt hozta volna kínos helyzetbe az éppen Londonban zajló külügyminiszteri konferencia idején. A britek tanácsa ezért az volt, hogy – ha már elfogadta György király meghívását – közvetlenül az esküvő után, de mindenképpen a külügyminiszterek londoni tanácskozása előtt utazzon vissza Bukarestbe. Ez azért is fontos, üzenték Londonból Mihálynak, mert egy esetleges bukaresti puccsnak kisebb volt az esélye Molotov Londonba érkezése előtt, mint utána. Röviden összefoglalva: több figyelmeztetést is kapott Mihály a nyugati kormányoktól, a román királyi udvar folyamatosan kapcsolatban volt a bukaresti szövetséges követségekkel.
– Kapott-e Mihály Londonban arra vonatkozó jelzéseket, hogy ne térjen vissza az országba, mert lemondatására készülnek?
– Több szerző is megírta, hogy az Egyesült Királyságban élő rokonság arra biztatta a királyt, ne térjen vissza Romániába, de én erre legfeljebb csak utalásokat találtam az általam kutatott dokumentumokban. A diplomáciai levelezésből inkább az derül ki, hogy hivatalos személyek Mihályt Londonban semmilyen módon nem kívánták befolyásolni annak eldöntésében, hogy térjen-e vissza Romániába vagy sem. Magyarán: a brit és az amerikai diplomácia semmiképpen sem akarta vállalni a felelősséget Mihály döntésének esetleges következményeiért. A táviratokból kiderül, hogy Mihály többször is találkozott a londoni amerikai nagykövettel, akitől támogatást, tanácsot kért. A nagykövet minden alkalommal elmondta, hogy megérti Mihály király dilemmáját, de semmiféle tanáccsal nem kíván, és nem tud szolgálni. Nagyjából ugyanezt mondta neki Bevin brit külügyminiszter is. Mihály meglehetősen csalódottan hagyta el Londont, de hazafelé útba ejtette Svájcot, ahol további három hetet töltött a frissen eljegyzett Anna dán hercegnővel. Svájcból is megpróbált tanácsot kérni az amerikaiaktól arra vonatkozóan, hogy térjen-e vissza Romániába, vagy sem, de Marshall amerikai külügyminiszter válasza egyértelmű volt: annak eldöntése, hogy Mihály visszatérjen-e Romániába avagy sem, kizárólag Mihály dolga.
– Nem Mihály volt az első román király, aki – kényszerítve vagy jószántából – lemondott a trónról: apja, II. Károly kétszer mondott le fia javára. Volt-e szó róla, hogy a szovjet érdekszférában tartva az országot, Mihályt lemondatják és az Estorilban tartózkodó Károlyt hozzák vissza a trónra? Mi lett volna ebben a ráció?
– Igen, szóba került II. Károly exkirály visszatérése Romániába, de nem mindegy, milyen kontextusban. Mihály király édesapja Elena Lupescuval előbb Mexikóban, majd Brazíliában telepedett le. Nyilván nem érezték ott jól magukat – Elena Lupescunak egy dokumentum tanúsága szerint a szubtrópusi klímából lett elege –, így megpróbáltak visszatérni Európába. Franciaország vagy Portugália került szóba mint lehetséges úti cél, ám a nyugati Szövetségesek minden áron a nyugati féltekén tartották volna őket, legalábbis minél távolabb Bukaresttől és a nyugat-európai román diaszpórától. De Károly hajthatatlan volt, mindenképpen Európában akart letelepedni, és miután a francia kormány gyakorlatilag megtiltotta nekik, hogy oda betegyék a lábukat, útjuk Portugáliában véget ért. Károly és Lupescu 1947. október 5-én érkeztek meg Lisszabonba. A hírre beindult a párizsi és a nyugat-európai románság körében a találgatás, hogy Károly valójában Bukarestbe igyekszik-e, hogy ismét megfossza a fiát a tróntól. Az általam kutatott diplomáciai levelezés szerint olyan véleményeket is lehetett hallani, hogy Károlyt vélhetően a szovjetek akarják visszahozni Bukarestbe, de nem is királyként, hanem egy új köztársaság elnökeként! Ez abszurdum. Meggyőződésem, hogy II. Károlynak esze ágában nem volt köztársasági elnökként visszatérni Romániába, de abban is kételkedem, hogy akár régi-új királyként hozták volna vissza a szovjetek Károlyt, hiszen ők éppen a monarchia felszámolásán dolgoztak. Mindenesetre Lisszabonban Károlyék Mihály távolléte alatt végig rendőri megfigyelés alatt álltak, esetleges hazatérésüket megakadályozandó.
– Summa summarum: kijelenthető, hogy a szövetségesek prédául hagyták az országot és királyát a szovjet Oroszországnak? Mint ahogy egy évvel korábban az ugyancsak rokona II. Szimeon bolgár cár és 1945-ben unokatestvére, II. Péter jugoszláv király is kénytelen volt lemondani a trónról...
– Summázva ez így kijelenthető, de árnyalja az állítást, hogy 1946 nyarán-őszén – tehát jóval Péter 1945-ös trónfosztása után és nagyjából Szimeon 1946 szeptemberi menesztése idején – az amerikaiak még megpróbáltak beavatkozni Romániában. 1946 derekán az Egyesült Államok ugyanis még kulcsszerepet szántak Romániának Törökország és a Boszporusz „megmentésében”, több titkosszolgálati akciót hajtottak végre, szovjetellenes mozgósításba kezdtek, és földalatti hadsereget terveztek felállítani. Ezek az akciók viszont meghiúsultak, egy évvel később pedig, 1947 novemberében, a Maniu-per után az amerikaiak menthetetlennek ítélték meg a helyzetet, és ezért decemberben már meg sem kíséreltek beavatkozni a hazai történésekbe.
– Voltak-e diplomáciai kísérletek arra, hogy az 1947. december 30-i lemondást „visszafordítsák”?
– Nem tudok ilyenekről, de a nyugati nagyhatalmak hozzáállásából ítélve nem is állhatott érdekükben ilyesmi. Mihály király lemondatását tudomásul vették, a korabeli diplomáciai levelezés tanúsága szerint nem terveztek bármiféle módon beavatkozni a szovjetek és a román kommunisták december végi bukaresti machinációiba.
– Végezetül személyes kérdés: honnan az érdeklődés egy kolozsvári – magyar és szász családból származó – történész részéről a román király lemondatásának témája iránt?
– A király lemondatásával kapcsolatos dokumentumokra egy véletlen folytán bukkantam az amerikai Nemzeti Levéltárban, az ott látottakon felbuzdulva kutattam tovább Londonban és Párizsban. Tehát előbb „fedeztem fel” a dokumentumokat, és csak utána alakult ki bennem egy mélyebb érdeklődés a téma iránt.
– És mit mondanak a dokumentumok a király lemond(at)ásáról? Végjáték I. Mihály román király körül amerikai, brit és francia dokumentumok tükrében című könyve előbb magyarul jelent meg 2008-ban a Pallas-Akadémia Könyvkiadónál, majd román nyelven látott napvilágot 2010-ben Abdicarea regelui Mihai. Documente diplomatice inedite címen. Hogyan fogadta a román történész szakma, a közönség a kötetet? Milyen visszhangja volt?
– A magyar nyelvű kötetnek viszonylag halk visszhangja volt, de ez érthető, hiszen ez nem egy magyar téma, márpedig a romániai magyar olvasó – sajnos – csak ritkán vesz a kezébe román történelmi témájú könyvet. A román nyelvű kötetből viszont tudtommal jóval több kelt el, több helyen méltatták, többször hivatkoztak rá, különböző történettudományi írásoktól kezdve a Memorialul Durerii dokumentumsorozaton át internetes újságokig, blogokig. Ezekben a napokban – Mihály király lemondatásának 70. évfordulója táján – mintha újból megnőtt volna az érdeklődés iránta, ami számomra nagy öröm. A magyar és a szász kisebbséghez tartozóként a románokhoz szólni a huszadik század egyik legfontosabb romániai történelmi eseményével kapcsolatban nagy megtiszteltetés számomra.
– Volt-e alkalma a királlyal vagy a királyi ház más tagjával beszélni, levelet váltani kötete megírását megelőzően vagy azt követően?
– Nem találkoztam a királlyal vagy a királyi ház más tagjaival, de a 2008-as magyar és a 2010-es román kiadásból is küldtem egyet-egyet a királynak, amit a király titkára Mihály nevében szép, fejléces papíron meg is köszönt. Sarány István / Hargita Népe (Csíkszereda)