Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Győrbíróné Balog Csilla
1 tétel
2010. május 31.
Református szavalóverseny
Szatmár megye – Szombaton a Tasnádi Ipari Iskolaközpont adott otthont az immár negyedik alkalommal megszervezett Templom és iskola református szavalóversenynek.
A megyei szintű szavalóversenyen az idei évben több mint 20 középiskolás mérte össze tehetségét, az istenes verseket szavaló fiatal tehetségek komoly feladat elé állították a zsűrit. A zsűri elnöke, Győrbíróné Balog Csilla szakmódszertani előadó volt, tagjai pedig Kurta–Tőtös Beáta lelkész (a nagykárolyi református egyházmegyéből), Győrbíró Sándor lelkész (a szatmári református egyházmegyéből), Lászlóffy Csaba magyartanár, Csáki Kovács Mária vallástanár.
Megyeközi lesz
Győrbíróné Balog Csilla református szakmódszertani előadó tájékoztatta lapunkat, hogy jövő tanévtől a középiskolásoknak szóló református szavalóversenyt, akárcsak az V–VIII. osztályos diákoknak szóló református vallás tantárgyversenyt, és az elemistáknak tartott rajzversenyt megyeközi szinten is megszervezik, mivel a Szatmárnémetiben hagyományosan megszervezett versenyek a szomszédos megyék vallástanárainak az érdeklődését is felkeltették. Az idei évben jubileumi díjkiosztó tanévzáró ünnepséget tartanak. A tizedik alkalommal rendezendő tanévzárót június 13–án a Németi templomban tartják.
erdon.ro