Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Győr Attila
3 tétel
2014. október 7.
Műemlékvédelmi konferencia
Október első szombatján művészettörténeti konferencia színhelye volt a Kultúrpalota kisterme. A Marosvásárhely műemléki topográfiája elnevezésű projektet tavaly augusztusban kezdték el helyi fiatal művészettörténészek több szakmai partnerintézmény közreműködésével. A Kárpát-medencét átfogó program keretében Erdélyben ez az első ilyen jellegű, műemlékeket felleltározó vállalkozás, melynek eredményeit a konferencia résztvevőivel is megosztották.
A konferencia házigazdája Orbán János művészettörténész, a megyei múzeum munkatársa, a helyi topográfiai program irányítója és Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója volt. Vendégelőadó Entz Géza budapesti művészettörténész, a magyarországi topográfiai programok koordinátora, valamint két anyaországi művészettörténész is megtisztelte előadásával a jelenlévőket.
Marosvásárhely a szecesszió fővárosa lehetne – mondta Soós Zoltán, a megyei múzeum igazgatója felvezetőjében a politikai, kulturális változásoknak a műemlékekre gyakorolt negatív kihatása kapcsán. Utalt arra is, hogy a műemlék épületeken végzett szakszerűtlen beavatkozások alkalmával a város főépítésze a műemléklista hiányával védekezik. Amint a múzeumigazgató kifejtette, a németek most állítják vissza mindazt, amit évtizedekkel ezelőtt elrontottak, Marosvásárhelyen pedig a korszerűsítések ürügyén, illetve tájékozatlanságból lépten-nyomon próbálják eltüntetni az épített örökséget.
Entz Géza budapesti művészettörténész, a magyarországi topográfiai programok koordinátora kifejtette, hogy a tavaly megkezdett műemlék-felleltározási projekt egy nagy európai tudományos kutatás része, melynek során a Kárpát-medence is megpróbál felzárkózni a nyugati modellek mögé. Mint utalt rá, a műemlékvédelmi gondolat kétszáz éve jelent meg, ma a legfejlettebb nyugati országokban komplex rendszert képez, és pótolva a hiányosságokat, ezt kell követni. Jelezte, hogy topográfia, azaz szakszerű felvételezés nélkül nem lehet eredményes műemlékvédelemről beszélni. Kitekintőjében összevetette a svájci, osztrák és német modellt, ahol állami költségvetésből, illetve szakmai egyesületi kezdeményezésekre születtek szakszerű útikönyv-sorozatok, parasztházakat feldolgozó, illetve társadalmi szempontból felállított többkötetes tipológiai leltárak, infrastruktúra- fejlesztési és építészeti változásokra ugyancsak, illetve védendő települések "inventáriuma". Ezzel szemben Magyarországon és Erdélyben nincs intézményi kerete, a passzivitást civil kezdeményezésekkel próbálják ellensúlyozni. A topográfiai folyamat fenntarthatóságához azonban helyi, központi és magánforrások szükségeltetnek.
A tudományos kutatások zsákutcái és segítői
A házigazda szerepét is felvállaló Orbán János művészettörténész összefoglaló értekezésében elmondta, hogy az elmúlt év során a Rózsák terén nyolcvan objektum felvételét és leírását kezdték el, ebből naprakészen negyvenhat épület és tizenhat szobor űrlapja elkészült. A zsidók által lakott városrész feltérképezését tervezték, anyagiak hiányában azonban egyelőre csak a volt Baross Gábor és Iskola utcát sikerült. A nehézségek között említette az ingatlantulajdonosok bizalmatlanságát, valamint az önkormányzat támogatásának hiányát (tavaly a partnerségre való felkérést a hivatal elutasította).
Peti András alpolgármester ígérete szerint lobbizni fog az önkormányzati elöljáróknál, hogy felismerjék ennek a munkának a fontosságát, mint kifejtette, az általános településrendezési tervnek a műemléki topográfia is része kell legyen.
A budapesti székhelyű Forster Gyula Nemzeti Örökséggazdálkodási és Szolgáltatási Központot képviselő Győr Attila osztályvezető kétmillió forintot ajánlott fel a marosvásárhelyi műemlékvédelmi projekt számára. Cserébe a topográfiai anyagokat kellene a központ rendelkezésére bocsátania a kutatócsoportnak. Mint Orbán János programirányító elmondta, ez az összeg hatvan-hetven objektum felmérését jelentené, hisz ezzel a jelentős támogatással egyévi költségvetésüket finanszírozza a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal égisze alatt működő, báró Forster Gyula nevét viselő központ.
Haris Andrea Pápa városszerkezetének topográfiáját ismertette. Az 1732-ből fennmaradt első kataszteri térképen lévő házszámozást emelte ki, mely a pontos lokalizációt teszi lehetővé, az utcanevek ugyanis változtak az évszázadok folyamán. Említést tett a kutatások irányainak zsákutcáiról is.
Jankovics Norbert Veszprém város műemléki középtopográfiájáról értekezett, a több mint kétezer objektumról készített nyilvántartás munkálatairól, melynek a szerkesztett változata könyv formájában is napvilágot lát.
Felépítés után érkező engedélyek
A késő délutánba hajló konferencián az elmúlt egy év alatt elvégzett marosvásárhelyi tudományos kutatások eredményeit is bemutatták. A Kolozsváron végzett művészettörténészek közül Barabás Kisanna az egykori Deák Ferenc utcában 1903- ban épített Albina Bank építéstörténetéről értekezett, mint megállapította, szakszerűen újították fel.
Oniga Erika előadásában a marosvásárhelyi Nyugdíjpalota építésének történetét ismertette, beszámolva a gazdag iratanyagról is, melyből dokumentálódni tudott. Érdekességként hangzott el az építési és bővítési tervek belügyminisztériumi engedélyeinek kibocsátása is, melyek a díszes bérpalota felépítése után érkeztek meg a fővárosból. Mindkét műemlék épületet Radó Sándor tervezte és Várady Árpád volt a kivitelező.
Orbán János előadásában az 1764–1766 között épült Földvári, majd Bissingen-ház, 1904-től Korzó kávéházként ismert, a Bartók Béla utca sarkán álló barokk saroképület építéstörténetéről beszélt.
Imecs-Magdó Eszter egy ma már nem létező épület, a II. világháborúban lebombázott városi gőzfürdő történetét dolgozta fel. A közfürdő megépítését sürgető Bürger Antal sörgyáros Bernády György polgármesterhez írt beadványában a városi közfürdő megépítését közszükségletnek nevezte.
Vécsei Hunor két hónap alatt végezte el a köztéri szobrok leltárát. Mint elhangzott, ötvenegy szobrot vett nyilvántartásba, azóta megjelent még kettő, és a ‘60–‘70-es években készült három eltűnt szoborról van tudomása. Ismertette a Bem-, illetve a Kossuth-szobor állításának históriáját is.1894-ben a Marosvidék című lapban Kossuth-szobrot Marosvásárhelynek! címmel jelent meg cikk, majd az elhatározást tett követte, és Köllő Miklós gyergyócsomafalvi születésű szobrászra esett a kivitelező személyének megválasztása, főleg azért, hogy "faragja székely kéz…"
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)
2015. február 9.
Erdélyi templomok újulhatnak meg
Több erdélyi templom restaurálási munkálatait is támogatja idén a budapesti Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ. Határon túli örökségvédelmi programja keretében a központ harmincegymillió forintos (443 ezer lej) állami forrást fordít elsősorban kutatásokra, dokumentációs és értékfelmérő munkákra.
A programban az intézmény tudományos munkatársai olyan feladatokat végeznek el, amelyek eredményeire alapozva célzottan és felelősséggel lehet nagyobb beruházásokat tervezni, emellett kisebb értékmentő beavatkozásokra is sor kerül – részletezte a projektet bemutató budapesti sajtótájékoztatón Győr Attila, a központ tudományos és gyűjteményi főosztályának vezetője.
Mint mondta, a program célja, hogy a társadalom minél szélesebb rétegei megismerjék a határon túli magyar műemlékeket, és fel is keressék azokat. A főosztályvezető hozzátette: „a nemzetpolitikai érdekek figyelembevétele mellett tevékenységünk során arra törekszünk, hogy a kulturális örökség kapocs és összetartó erő legyen Magyarország és a szomszédos országok között. Egy olyan alap, amelyre a jövőben egyéb kapcsolatainkat is építeni tudjuk”. Sághi Attila, a Forster-központ elnöke „ezeknek a beruházásoknak a magyarországi és határon túli kapcsolatokat építő kultúrdiplomáciai hatását” emelte ki.
A program feladatai közé tartozik a határon túli magyar műemléki adatbázis és veszélyeztetettségi lista elkészítése, pusztuló erdélyi kastélyok dokumentálása, művészettörténeti adatok összegyűjtése, fotódokumentáció és részfelmérések készítése, valamint restaurátori dokumentálás. Szerepel a munkák között még levéltári kutatásokban magyar vonatkozású dokumentumok digitalizálása, Marosvásárhely műemléki topográfiája, 17–18. századi templomkarzatok restaurátori kutatása Erdélyben, valamint a bécsi magyar nagykövetség épületének tudományos dokumentálása és állagmegóvása.
A Teleki László Alapítvánnyal közös feladat az alapítvány által megkezdett munkák folytatása a halmágyi, oltszakadáti evangélikus templomoknál és a borbereki, kismuzsalyi és marosszentimrei református templomoknál, a Forster-központ saját szervezésű programjában pedig a siteri református templom, a darlaci evangélikus templom, a nyárádszentlászlói unitárius templom, a körösbányai ferences templom és a türkösi római katolikus templom bizonyos részeinek sürgősségi konzerválását, egyes elemeinek restaurálását végzi el. Ezenkívül sor kerül a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban tárolt sepsibesenyői falképtöredékek konzerválására is.
Győr Attila elmondta, hogy a program jövőre is folytatódik, amennyiben ehhez az állam újra biztosít számukra megfelelő keretösszeget, ezért még idén elkezdik a következő év munkáinak előkészítését is. Ez a szabadkai zsinagóga, a szásztörpényi volt evangélikus templom, az almakeréki evangélikus templom, az erdőcsinádi református templom és a dési ferences templom épületeit érinti majd többek közt. A program szakmai vezetője Gaylhoffer Kovács Gábor művészettörténész.
A Forster-központ 2013-ban alapfeladatként kezdte meg az erdélyi és felvidéki falképek dokumentációs munkáját. A 2014-ben önálló támogatással megindult határon túli örökségvédelmi programjának keretében ezt a dokumentációs feladatot folytatja idén úgy, hogy immár anyagi forrás birtokában a műemlékek megőrzésében is részt tud venni, együttműködve a környező országok szakhivatalaival, műemlékes szakemberekkel, műemlék-tulajdonosokkal és helyi civil szervezetekkel. A 31 millió forintot június végéig használhatja fel a központ.
MTI
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 19.
Csengő vers Lujzikalagorban
„Ha ne lettek lenne ezek a tevékenységek, gyermekek sokan lett lennének, amelikek semmit hallottak magyarságunkról, csángó létünkről” – fogalmazott a klézsei születésű, Budán (klézsei falurész) élő Botezatu Viktoria abból az alkalomból, hogy vasárnap, a magyar szórvány napján tanítványaival részt vett a déli csángók egyik legmagyarabb falujában, Lujzikalagorban a Csengő vers elnevezésű zenés-játékos foglalkozáson, amelyre tizennégy faluból érkeztek gyermekek, hogy a baróti Kelekótya együttessel együtt a vers, a versmondás és a magyar nyelv zenéjének világában barangoljanak. Igaza van néne Viktorinak, az iskolai és iskolán kívüli magyarórák, a táborok, a népdal- és mesemondó versenyek segítik a moldvai csángó gyermekeket, hogy megértsék és megérezzék: ők is a magyar nemzethez tartoznak.
Valahányszor Moldvába indulunk, gondolatban felidézem a Tázló és a Szeret menti falvakban gyűjtött emlékeimet. A csángó folyók – ahogy én nevezem magamban – mentén húzódó települések lakóiról elsőként az imádságos nép kifejezés jut eszembe, majd rögtön a kirekesztettség következik, ami a történelem során oly mély nyomot hagyott a moldvai csángók életében, tudatában és nyelvében. Az 1990 utáni odafigyelés, a 2000-ben indított magyar oktatási program révén ugyan közelebb kerültek a magyar nemzethez, de a gyermekek és a fiatalok körében még nem egyértelmű, hogy hová is tartoznak. Ebben segíti őket a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a tizenöt esztendővel ezelőtt általa indított oktatási programot jelenleg működtető Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
Pogár László, az MCSMSZ elnöke úgy véli, a gyermekekben már kis kortól el kell ültetni a magyar identitást, öntudatot, hogy amikor nagyobbak lesznek, tudatosan vállalják fel és szülőként adhassák tovább. Szerinte az olyan programok, ahol több faluból vannak együtt a gyermekek, azért fontosak, hogy „ne féljenek, legyenek bátrabbak abban, hogy felvállalják, amit nekik tanítunk, ne érezzék, hogy el vannak zárva, derüljön ki számukra: a többi falvakban is beszélnek, énekelnek magyarul, s bár egy román tengerben vagyunk itt, Moldvában, kezdve az egyháztól a helyhatóságig minden románul zajlik, nem kell nekünk elfelejteni az identitásunkat, a kultúránkat, hagyományainkat és a hovatartozásunkat”.
Bármilyen kicsit, ha tudtam adni...
A pedagógusszövetség oktatási programjában tanító Ferencz Gábor ebben a tanévben érkezett Kolozsvárról Csíkfaluba, ahol „minden olyan természetes, a ház is nagyon otthonos, vannak nehézségek, ami városon nincs, fát és vizet hordani, de mindent megér, hogy látjuk, a gyermekek szeretik, amit tanítunk”. Ezt vallja Botezatu Viktoria is, aki 2000-ben az elsők között kezdett foglalkozni a gyermekekkel a saját nyári konyhájukban. Nem tanárként, hanem hagyományőrzőként vesz részt az oktatási programban, és úgy tartja, „bármilyen kicsit, ha tudtam nekik adni és tanítani a kultúránkról, énekről, viseletről, híres emberekről, szokásokról, akkor az jó, és ezt próbálom mai napig adni nekik”.
Néne Viktori azt mondja, sokat tanult az édesanyjától, aki „nagy szeretetű ember”, leginkább azt, hogy „minden emberben és minden gyermekben van jó, az benne van és az hozzá tartozik”. Az édesanyja csak másfél esztendőt járt iskolába, de megtanult olvasni, a családban soha nem beszéltek és nem imádkoztak románul. Viktori szerencsésnek tartja magát, mert Klézsén, ahol felnevelkedett, a legjobb énekesektől tanulta a csángó énekeket, mint Hodorog Luca és Bálint Erzsi.
Üdvözlégy Mária imádságot szereti, de egyetlen nap sem fekszik le esti ima nélkül: „Előbb, hogy sem lefeküdjem, kezeimet esszeteszem, hozzád emelem szűvemet, Istenem, áldván tégedet. Hogy nekem annyi jót tettél, veszélyektől megmentettél, s mivel ellened vétettem, bocsásd meg kérlek én nekem. Mert nyugton csak így alhatom, vigyázz reám őrangyalom. Ó, Mária édesanyám, kérlek, legyen gondod reám. Ámen. Én Istenem, őrözz meg tűztől, víztől, hirtelen haláltól, rossz embernek szándékától, az ördögnek hatalmától, mindennemű rosszaktól, minden rossz betegségtől mind az egészünket, s mindent, mi csak van házacskánk körül. Ámen.”
Mindig történik valami
Mámomtól tanultam elnevezéssel tartottak szeptemberben olyan találkozót, ahol idős asszonyok meséltek az egyházi ünnepekhez kötődő szokásokról, elmondták, melyik faluban mikor mit szoktak főzni ilyenkor, milyen imádságok, énekek tartoznak a különböző szentek ünnepeihez. „Test és lélek egyben van, nagyon sok imádság, étel és dudó (gyógynövény – szerk. megj.) kapcsolódik ezekhez az alkalmakhoz, és arra gondoltam, hívjunk el néhány idősebb asszonyt és gyermekeket, és beszéljünk ezekről” – mondta Petres László, aki Újtusnádról indult, Kolozsváron kezdte tanári pályafutását, és hat esztendeje tanítja Lujzikalagorban a csángó gyermekeket.
Októberben a hetvenes években elhunyt, ismert dioszéni kántortanítóról, Baka Andrásról elnevezett csángó mesemondó találkozót szervezte meg Petres László, aki úgy tartja, Baka András olyan a csángók számára, mint Benedek Elek a székelyeknél. „A felmenői háromszékiek voltak, nagyon sok háromszéki és csíki mesét hozott otthonról, azonkívül gyűjtött és kitalált meséket, románból is fordított, tehát volt egy tudatosság benne. Ez emelte ki az egyszerű mesemondók köréből, és arra gondoltam, ezt a tudatosságot a csángó mesék művelése terén jó lenne áthagyományozni. Néhány éve indítottuk a mesemondó találkozót, elhívtunk idős mesemondókat, a gyermekek meghallgatták őket, majd ők is meséltek.”
A harmadik kalagori őszi program, amit szintén az MCSMSZ támogatásával szerveztek, a Csengő vers – zenés-játékos bevezetés a versek, versmondás, a nyelv zenéjének világába. Negyediknek is mondható, hisz november 13-án, a magyar nyelv napján lujzikalagori gyermekek is részt vettek a Sepsiszentgyörgyön tartott Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó versenyen.
A Csengő vers ötlete a magyarórákon született, ahol a versek ritmusát kidobogtatták, kitapsolták, néha ők költöttek hozzá dallamokat – mondja Petres László. „Láttam, hogy ez mennyire meg tudja mozgatni a gyermekeket, és sokkal többüket motiválja arra, hogy megtanulják a verset, esetleg dúdolják, mint amikor egy versenyen ki kell állni, mert nem mindenki tud ilyenkor úgy teljesíteni, mint egy közvetlenebb hangulatú környezetben, helyzetben. Az volt a tapasztalatom a szavalóversenyeken, hogy aki nincs eléggé birtokában a nyelvnek, nincs kellő lélekjelenléte, bátorsága, nem tud kibontakozni. Hiába tudja jól a verset, hiába szereti, mégsem tudja jól elmondani, és így nagyon sok gyermek csalódottan, rossz benyomással megy haza a versenyről.”
Zenés barangolás a Kelekótyával
Nos, ilyen csalódás nem érte azokat a gyermekeket, akik Bogdánfalváról, Budáról, Csíkfaluból, Dioszénből, Dumbrăveni-ből, Forrófalváról, Frumószából, Gajdárról, Külsőrekecsinből, Lábnyikból, Magyarfaluból, Máriafalváról, Nagypatakról, Trunkból érkeztek a lujzikalagori Csengő vers matinéra, ahol tapsolva, dobogtatva, serényen és lassún, csendesen és rikojtva ismételték ötször, tízszer Szilágyi Domokos mondogatóját: „Akinek a szeme kék, / takarója a nagy ég, / akinek a szeme zöld, / puha ágyat ad a föld, / akinek barna, / eledele alma, / akinek fekete, / liliom a tenyere.” Nagy sikert aratott Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is: „Kontyos-kendős / Ősz-anyó / söpröget a kertben, / vörös-arany falevél / ripeg-ropog, zörren. / Reggel-este ruhát mos, / csupa gőz az erdő, / mosókonyha a világ, / a völgy mosóteknő.” Majd Weöres Sándor Marasztalója következett „Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat! / Ne menj, várj még: / mert e tájék / sötétben marad. / Ág nem himbál, / fecske nem száll, / béres nem arat. / Ó ne vidd el / két szemeddel / a napsugarat!”
Értelmező versmondás, verséneklés volt a javából, ahol a szavak csengése magával ragadta a gyermekeket még akkor is, ha a takarónak ők azt mondják, hogy plapuma (paplan), a feketének, feteke, nehezen értik, hogy a völgy miként lehet mosóteknő, és az sem teljesen világos számukra, hogyan lehetne marasztalni a napsugarat. Érthető, hisz számukra a magyar tanult nyelv, bár mámáik, tátáik anyanyelvként használják, de szüleik már a román nyelvet részesítik előnyben. Így nehéz megérteniük a vers rejtett üzenetét, szó szerinti fordításban gondolkodnak, és mert többségüknek a magyar szókincse nagyon szerény, inkább a vers ritmusa, zenéje az, ami megfogja őket, és nem a tartalma, értelme.
A baróti Kelekótya együttes (Boér Tímea – ének, furulya, Bogyor Attila – ének, gitár, Bogyor Gábor – ének, billentyűk, Oláh József – dob, perkúció, Vitályos Lehel – nagybőgő) éppen erre alapozva szedte ízekre, hangokra, hangsúlyokra a szavakat a Csengő vers napján, a hangszerek és az emberi hang segítségével a vers, a magyar nyelv csodálatos világába kalauzolva a gyermekeket. Akik nem kívülállókként hallgatták a Kelekótyát, hanem együtt tapsoltak, dobogtattak, csörgőkkel, zörgőkkel kísérték a zenészeket, majd maguk is készítettek hangszereket rizzsel, kukoricával töltött pléhdobozból, dióból, és olyan mulatságot csaptak, hogy a végére senki nem maradt ülve.
Tudatosan, lépésről lépésre
A lujzikalagori őszi programok, a Csengő vers, a Mámomtól tanultam imádságos nap és a Baka András csángó mesemondó találkozó igazi nyertesei a gyermekek, akik az oktatás melletti programok által még közelebb kerültek a magyar nyelvhez, kultúrához, a csángó hagyományokhoz. És nem csak Lujzikalagorban történik meg időről időre ez a csoda. A Tázló és a Szeret menti falvakban tanító magyar pedagógusok, hagyományőrzők kis lépésekben, de reményeik szerint annál maradandóbb nyomot hagyva csepegtetik a gyermekekbe a magyar szót, amely csak akkor válik sajátjukká, ha közösségben használják.
Ennek feltételeit kívánja megteremteni programjaival a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, valamint minden támogató, aki egyetlen magyar nemzetben gondolkodik, amelybe a moldvai csángók is beletartoznak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)