Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gyémánt Bálint
5 tétel
2014. augusztus 20.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet az V. Kolozsvári Magyar Napokon
A Kolozsvári Magyar Napok olyan kulturális eseménysorozat, amely programkínálatával, sokszínűségével kiemelkedik a nyári fesztiválok sorából, kisugárzása pedig messze túlmutat határain. A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet fontosnak tartja, hogy a nyári fesztiválszezon ezen eseményén is jelen legyen, programjaival színesítse a kultúrák együttéléséről, a magyarság és művészet viszonyáról szóló rendezvény kínálatát. A BI-BMI programjait minden alkalommal partnereivel együttműködésben valósítja meg, így érve el minél több kultúrakedvelőhöz, erősítve azok hatókörét.
Augusztus 20-án, ma 17 órától az Élő Erdély Egyesület által működtetett Erdély Café sátorban az Erdély másfél évszázados történetét feldolgozó bukaresti történelmi előadás-sorozat kihelyezett alkalmára kerül sor. Az Erdélyről magyaroktól, a közös román- magyar történelemről nevet viselő sorozat mostani állomásának címe Fejezetek a bukaresti magyarság és kolozsvári románság 1920 utáni társadalomtörténetéből. A két világháború közötti bukaresti magyarság történetének vonatkozásában Rostás Zoltán szociológus, a Bukaresti Tudományegyetem Sajtó- és Kommunikációtudományi Karának, illetve a Sapientia – EMTE Társadalomtudományi Tanszé-kének oktatója tart előadást, a két világháború közötti kolozsvári románságról pedig Lucian Nastasa Kovács történész, a kolozsvári George Baritiu Történeti Intézet munkatársa fog értekezni. Az előadásokat vita követi, amelybe természetesen bárki bekapcsolódhat.
A Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet kiemelten fontosnak tartja a magyar borkultúra népszerűsítését, s ennek kapcsán a kolozsvári Borvadász Társasággal évek óta szervez közös eseményeket. 2012 decemberétől havonta kerül sor Bukarestben a Vinum Hungaricum Estekre, melyek keretében a román főváros borélvezői ismerkedhetnek a magyar borral, borvidékekkel, borászokkal. A Kolozsvári Magyar Napok keretében augusztus 22-én, pénteken és 23-án, szombaton 17-18 óra között Kósa András László, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet igazgatója beáll a pult mögé. A Borsarock asztalánál ő szolgálja ki a vendégeket.
A Kolozsvári Magyar Napok zárónapján Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a kiváló énekesnő és gitáros különleges atmoszférájú kettőse koncertezik 18 órától a legendás New York Kávéházban. 2013-ban a Művészetek Palotája hangversenytermében mutatták be a Lifelover című lemezüket, amely Japánban a Whereabout Records, Nyugat-Európában pedig a Traumton Records gondozásában jelent meg. Romániai koncertsorozatuk alkalmával – melynek első állomása a Kolozsvári Magyar Napokon lesz – ezt a lemezt mutatják be. A koncertturné további helyszínei: Nagyszeben (Atrium Classic Café), Marosvásárhely (Vásárhelyi Forgatag nyitónapján), Vama Veche (Vama sub Lumini de Oscar sorozat keretében a Papa la Soniban), Tulcea (Rowmania Fesztivál).
Kósa András László igazgató
Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 29.
Fergeteges forgatagkezdet
Politikamentes rendezvény – pártnyilatkozatokkal
Csütörtök este a Kultúrpalota nagytermében ünnepélyes keretek között megnyitották a második Marosvásárhelyi Forgatagot, a város magyarságának művelődési rendezvénysorozatát. S bár a főszervezők – Soós Zoltán és Portik Vilmos – hangsúlyozták, hogy a politikamentes rendezvény célja az, hogy visszanyerjük a város tereit, a kulturális programokkal pedig felhívjuk a figyelmet a jelenlétünkre és közelítsünk a többségiek fele, ennek dacára a pulpitushoz lépő vendégek kampányízű nyilatkozatokat tettek a túlságosan hosszúra nyúlt megnyitón. Ezt némiképp ellensúlyozta a Maros Művészegyüttes fergeteges, 50 perces műsora. Kilyén László színművész műsorvezetőként nagyjából összefoglalta mindazt, amit az általa bemutatott addigi felszólalók igen részletesen kifejtettek, mindenki a maga politikai nézetének szemszögéből. Amint már az elején hallhattuk, a Forgatag a város vásárjogához kapcsolódva azt célozza, hogy felidézze a korabeli hangulatot, lehetőséget teremtve a világba szakadt marosvásárhelyieknek a találkozóra. A kulturális rendezvényekkel hangsúlyozzuk a jelenlétünket és „foglaljuk vissza a várost”, hogy „ne érezzük magunkat másodrangú polgároknak” benne. Portik Vilmos örömét fejezte ki, hogy politikusokat is lát a nézőtéren, hiszen az első rendezvény megszervezéséhez „bátorság” kellett. Vissza kell venni Marosvásárhelyt! – hangsúlyozta – és ehhez a politikai erők összefogására van szükség – mondta. Soós Zoltán, ezt a gondolatot folytatva, a Székelyföld kulturális értékeinek az előtérbe helyezését emelte ki. Vásárhelyt megilleti a Székelyföld kulturális központja titulusa, s erre jó igazolás lehet a Forgatag. A marosvásárhelyi románság bizalmatlanul közelít a magyarok kultúrájához, párhuzamos kultúrafogyasztó közönsége van a városnak, ennek a leépítését is célozzák a szervezők a Forgatag rendezvényeivel – mondta többek között Soós Zoltán.
Magyarország kormányának nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára, Wetzel Tamás Tamási Áron gondolata nyomán a szülőföldön maradásról beszélt, arról, hogy a magyar kormány kötelességének érzi a külhoniakat erősíteni, ösztönözni az összefogást, amelynek köszönhetően sikerül eredményeket elérni a kisebbségi jogok terén. Erre jó példa a Kolozsvári Magyar Napok, a Forgatag, a kétnyelvűség érvényesítése is, mindezekért támogatták a rendezvényt. Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere a két város között kialakult mély és sokrétű baráti kapcsolatról, arról a szellemi, érzelmi kapocsról beszélt, ami valójában mindazt erősíti, amiről az államtitkár említést tett. Peti András alpolgármester annak a szellemi örökségnek az ápolását tartotta fontosnak, amelyet eleink, többek között a Kultúrpalota építői hagytak hátra. Épületeinket, tereinket be kell laknunk, és erre jó alkalom a Forgatag – mondta, és kitért a kulturális párbeszéd fontosságára, amelyet a hivatal is szorgalmaz. Reményét fejezte ki, hogy a nemsokára megújuló várban is lehetőség lesz arra, hogy hangsúlyozzák: Vásárhely Erdélyben fontos kulturális központ. Toró T. Tibor, az EMNT elnöke a szervezőket dicsérte „amiért csodát teremtettek” és „feladták a leckét a politikusoknak”. Négyszer próbálkoztak a politikusok, hogy összefogjanak, de ez a mai napig nem sikerült, ezért is kellett „bátorság” a Forgatag megszervezéséhez. Aztán részletesen ecsetelte az autonómia gondolatát, ami szerinte csak erősítheti azt a törekvést, amelyet a szervezők is célul tűztek ki. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke arról a sokéves munkáról beszélt, amelynek következtében sikerült elérni, hogy lehessen Kolozsvári Magyar Napokat és Forgatagot szervezni. Ez a mindennapi megélhetésért folytatott küzdelem eredménye is. De ahhoz, hogy megértsék a többségiek, hogy mit akarunk, elfogadják a politikai törekvéseinket, valóban szükség van az interkulturalitásra, a kulturális párbeszédre. Jeleznünk kell a román társadalomnak, hogy nem kell félniük a céljainktól, mert semmit nem akarunk elvenni tőlük – mondta, majd hozzátette: ez csak a kezdet, a párbeszédet folytatnunk kell. A szövetség elnöke kifejtette, szükség van arra, hogy a magyar kormány támogassa a törekvéseinket, de fontos, hogy a románok is elfogadják ezeket. Aztán kitért arra is, hogy a mi és az apáink nemzedékének felelőssége, kötelessége megmagyarázni az 1989 után születetteknek, hogy honnan indultunk el – mondta, utalva az 1990-es marosvásárhelyi eseményekre –, hova jutottunk, mi az az örökség, amelyet ápolnunk kell, de világossá kell tenni a célokat is.
A majdnem egy órát tartó megnyitóbeszédeket a Maros Művészegyüttes műsora követte. Varró Huba válogatásában, Moldován Horváth István zenei szerkesztésében Maros menti, sóvidéki és mezőségi néptáncokat láthattunk, énekelt Kásler Magda és Fekete Orsolya. Barabás Attila Csaba, a Maros Művészegyüttes vezetője lapunknak elmondta, kötelességének érezte, hogy a Forgatag „családtagjaként” népi kultúránk és hagyatékunk legjavát vonultassa fel a színpadon. Hogy valóban nagy az érdeklődés a színvonalas kulturális rendezvények iránt, jelezte az is, hogy a megnyitót követően Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszelőadására zsúfolásig megtelt a Teleki Téka nagyterme is. A szervezők remélik, hogy ilyen nagy lesz az érdeklődés a további rendezvények iránt is.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)
2014. augusztus 30.
Tékaforgatag
Könyvbemutató a könyvtár udvarán
Szerda este Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjével kezdődött a Vásárhelyi Forgatag részeként ez évben is megszervezett Tékaforgatag a Teleki Téka udvarán. A rendezvénysorozat csütörtök délben folytatódott, ekkor nyitották meg a történelmi könyvek vásárát (amelyen tíz könyvkiadó vesz részt), ezt követően pedig a Mentor kiadó mutatta be könyvújdonságait. A könyvtár udvarán Lázok Klára, a Téka és Káli Király István, a kiadó igazgatója, valamint Sebestyén Spielmann Mihály történész fogadta az érdeklődőket és szólt a szóban forgó kötetekről. Mint azt Káli Király István elmondta, a kiadó vezetői 1997-ben döntöttek arról, hogy teret kell biztosítaniuk Erdély történelmének – e döntés eredményeként született meg az Erdély emlékezete sorozat, amelyet eredetileg 20-25 kötetesre terveztek ugyan, de mára már a századik kötetet is meghaladták: a múlt ismerete nélkül nincs jelen, sem jövő. A sorozat elsősorban Marosvásárhely, illetve a Maros megyei magyarság történetére összpontosít, a kötetekben megjelent azon tematikus konferenciák anyaga is, amelyek a fenti tematikákkal foglalkoztak. Sebestyén Spielmann Mihály pedig arra is vállalkozott, hogy megírja Marosvásárhely történeti kronológiáját, ez lett az Időtár sorozat, amelynek eleddig három kötete jelent meg, az idei könyvvásárra valószínűleg elkészül a negyedik is, amely a huszadik század második felét, a diktatúra korát dolgozza fel. Ennek hozadéka, hogy rádöbbentek, a szóban forgó időszakról feltűnően kevés hiteles információ áll a rendelkezésükre, ezért lehetőség adódott az oral history közzétételére, amely kiegészíti a fellelt dokumentumokat. Ennek következménye pedig egy új sorozat lett: a Mentor Emberek, életek című sorozata. A kiadó új könyveiről Sebestyén Spielmann Mihály beszélt. Az első kötet, amelyről szólt, az Erdélyi testamentumok sorozat ötödik kötete, amely erdélyi nemesek és főemberek végrendeleteit tartalmazza, ezúttal a kora újkori Marosvásárhelyről. A könyv célja a marosvásárhelyi levéltárakban található fejedelemség kori végrendeletek vizsgálata és közlése. Hiteles dokumentumok találhatók benne, hiszen roppant őszinte műfaj a végrendelkezés. A kötetben közölt végrendeletekből következtethetünk az 1586-1689 közötti város anyagi és szellemi kultúrájára. A testamentumok nyelvéből azt is megtudhatjuk, milyen volt Vásárhely nyelvi állapota a 17. században. Itt az emberek magyarok voltak, magyarul beszéltek. A kötet anyagát a marosvásárhelyi levéltárból válogatták, Rüsz-Fogarasi Enikő rendezte sajtó alá.
A bemutatandó második kiadvány Pál-Antal Sándor A székelyek földje és népe című könyve, amely a szerző kötetben eleddig meg nem jelent, az elmúlt 25 év során írt tanulmányait tartalmazza. A székelység mindennapjairól szól, és a miskolci könyvvásár egyik legkelendőbb könyvének számított, megérdemelten. A szerző levéltári munkássága alatt írta ezeket a tanulmányokat, amelyek levéltári hitelessége meggyőző és megkérdőjelezhetetlen. A harmadik kötet, amelyről szó esett, ugyancsak Pál-Antal Sándor munkája. A Székely székek a 18. században sorozat 6. kötetéről van szó, amely ezúttal névmutatót takar – több mint negyvenezer nevet tartalmaz, egyedülálló népességforrás, egyfajta székely népszámlálás a 18. századból. A kötet nagy segítséget jelent például a nyelvészek számára. A családnevek hihetetlen változatosságról árulkodnak, segítségükkel az olvasó is megkeresheti őseit, családjának felmenőit. Sebestyén Speilmann Mihály röviden szólt a kiadó többi sorozatáról is, valamint megemlítette: az Időtár negyedik kötete hatszáz nyomtatott oldalt tesz ki, és megjelenés előtt áll, valamint elkészült az első három kötet kiegészítőjével is, ami ugyancsak hatszáz oldalnyi. A könyvbemutató Borsos Tamás végrendelete egy részletének felolvasásával ért véget.
K. Nagy Botond, Népújság (Marosvásárhely)
2014. szeptember 3.
Második alkalommal is forgott Marosvásárhely
Öt nap alatt 211 eseményen mintegy negyvenezer ember vett részt a Vásárhelyi Forgatagon. A legnagyobb tömeget nyilván az esti koncertek vonzották, de a Kultúrpalotát is sikerült néhányszor megtölteni, valamint az újdonságnak számító programpontok is népszerűek voltak, mint például a gasztronómiai bemutatók vagy a Kortárs tér. A Forgatag egyik főszervezője, Portik Vilmos elmondta, a múlt évhez képest emelkedett a forgatagozók száma. A legnépszerűbbnek a szombat esti Rúzsa Magdi- és a vasárnap esti Nagy Feró és Beatrice-koncert bizonyult, amelyekre mindkét este több mint 10 ezren látogattak ki, de összességében mintegy negyvenezren vettek részt az augusztus 27. és 31. között zajló eseményen. „A rendezvény elején nehézséget okozott az esős idő a Maros-parti területen, de aztán az időjárás is mellénk szegődött, s csütörtöktől gyönyörű napsütésben fesztiválozhattunk” – fogalmazott Portik Vilmos, aki szerint összességében jól sikerült fesztivált zártak. Az öt nap alatt tizenhárom helyszínen, Marosvásárhely különböző intézményeiben, valamint a Maros-parton zajlott a második Vásárhelyi Forgatag a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében. A Maros-parti programokon voltak a legtöbben, de a városban megrendezett eseményeken is számos ember megfordult. Ismét többször sikerült megtölteni a Kultúrpalotát, a zsúfolt megnyitógála után pénteken a magyarnóta-estre, szombaton a világtalálkozó gálájára érkezők, vasárnap pedig a táncházzenészek találkozója töltötte meg muzsikaszóval és közönséggel a patinás épületet. A Teleki Tékában másodjára megszervezett történelmi könyvek vására, valamint a tematikus beszélgetések mellett a zene is szerepet kapott. Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint dzsesszkoncertjére tömegesen érkeztek, de a filmzenével és „tangó-ságokkal” jelentkező Cári Tibor sem maradt szégyenben. „Az idei évben sem unták meg a vásárhelyiek a Szóforgatagot, az ennek keretében zajló várostörténeti sétákra tömegével voltak kíváncsiak az emberek. A román és magyar nyelvű sétákon összesen hét-nyolcszáz személy ismerkedett a város középkori, szecessziós, barokk és szocreál arcával” – ecsetelte az adatokat Soós Zoltán, a magyar kulturális napokként jelentkező rendezvény másik főszervezője.
Több mint kétszázötvenen vettek részt a második FilmForgatag nevet viselő magyar filmmaratonon. A RITTE Egyesület és a Városi Filmklub közös szervezésében, illetve a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet partnerségével megvalósuló rendezvényen négy magyar filmet nézhettek meg az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínházban. Az idei Vásárhelyi Forgatag egyik újdonsága a gasztronómiai programok és ételkülönlegességek voltak. Csütörtöktől vasárnapig hosszú sorok kígyóztak a „krémszínű, kupolás sátor” előtt, hatalmas sikert aratott a zalaegerszegiek prószája, dödölléje és vaddisznópörköltje, a svájci eljárással készült alpesi érlelt sajt, a bajaiak halászléje, illetve a Maros megyében tenyésztett struccból készült húsleves és strucczsíros kenyér is. Ezek mellett rövid időn belül elfogyott a Kertizöldség-sátornál kóstoltatott cukkinicsatni, horvát módra készült krumplis mángold és a paradicsomos mángold is. Mindegyik ízleltés során információk is elhangzottak az adott témában, folyamatosan ellátva a vásártéren megfordulókat adatokkal, érdekességekkel. A gasztronómiai programokon összesen több mint ezren vettek részt.
Újdonságnak számított idén a verbunkverseny, a táncházzenészek találkozója, de a Kortárs tér is, amely kifejezetten a fiatalságnak nyújtott programot, és látványos volt a zumbázó fesztiválközönség is. A családi programok – a múlt évihez hasonlóan – kiemelt figyelmet kaptak a rendezvényen, számos családos hozta el csemetéjét a különböző színes gyermekfoglalkozásokra, de a Richter Gedeon egészségsarkában is sokan felmérették egészségi állapotukat.
Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 8.
Határokon átívelő minőségi zene: több magyarországi együttes jut el Erdélybe a Cseh Tamás Program révén
Sikerrel zárta a Cseh Tamás Program koncertsorozatát a kolozsvári Atelier kávéház és a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Ház. Az elmúlt év tapasztalatairól a szervezők számoltak be a Krónikának.
Az induló zenekarok pályára segítésében, a klubélet felfrissítésében, a könnyűzenei örökség megőrzésében segítő Nemzeti Kulturális Alap Cseh Tamás Programja (új nevén Hangfoglaló Program) nyolc romániai könnyűzenei koncerthelyszínnek nyújtott támogatást az elmúlt évben. A nyertes helyszínek egyike a kolozsvári Atelier kávéház volt, amely a Stairway Booking nevű koncertszervező ügynökséggel együttműködésben szervezte meg a koncerteket.
A főként román célközönségű kávézó tíz magyarországi előadóművésznek, zenekarnak nyújtott fellépési lehetőséget: IAMYANK Live Band, Jonas Vera Experiment, Dj Bootsie Trio, Amoeba, Dokkerman, Belau, Loop Doctors, Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, Makrohang, Bélaműhely.
„Az Atelier már a pályázat előtt is nagyon sokszor elhozott magyar zenekarokat, főleg jazz műfajból. Mi azért kerestük meg őket a programmal kapcsolatban, mert őket igazából nem érdekli, hogy honnan jön az együttes, lehet akár magyar, akár román, a fontos, hogy minőségi zenét játsszon” – mondta el a Krónika megkeresésére Halmen József, a Stairway Booking menedzsere.
Az ügynökség másik alapító tagja, Nagy Hunor Györk szerint itt tapasztalták a legnyitottabb közönséget arra, hogy eljöjjenek és meghallgassanak egy olyan produkciót, ami nem „folyik” mindenhonnan, mégis színvonalas zenének tekinthető.
„Nagyon sokan azért jönnek az Atelierbe, mert tudják, hogy változatlanul jó minőséget nyújt a lokál. Ha tudjuk tartani ezt a szintet, akkor sikeresek maradhatunk. És nem utolsósorban ezzel a programmal nagyon jól tudjuk népszerűsíteni a magyarországi zenekarokat Romániában, ami a kezdeményezés egyik feladata, célja” – részletezte Nagy Hunor Györk pénzügyi koordinátor.
Nyelvi korlátok áthidalása minőségi zenével
A koncertszervezők arról is beszámoltak lapunknak, hogy a magyarországi zenekarok fellépésekor egyszer sem érezték azt, hogy sokkal több magyar lenne a koncerten. A románokat is nagyon érdekelték a produkciók, mindig nagyjából fele-fele arányban voltak az eseményeken. „Ez talán annak is köszönhető, hogy olyan magyar zenészeket hívtunk meg, akik angolul énekeltek.
„Nem hoztunk olyan együttest, amely magyar nyelven énekel, mert azzal úgy éreztük volna, hogy egy kicsit kizárjuk a román közönséget” – fogalmazott Halmen József menedzser.
Mint a szervezők kifejtették, az Atelierben gyakori a jazz-, funk- és soulzenekarok fellépése, ezért igyekeztek ilyen műfajt képviselő zenekarokat hívni.„A koncerteket általában nagy érdeklődés övezte, a legkevesebb talán 50-60 ember volt egy eseményen, és 150-160 a maximum. Átlagban 80-100 embert sikerült bevonzani, de voltak telt házas koncertek is” – magyarázták a szervezők. Hozzátették, többször is tapasztalták, hogy a hely már kinőtte a kereteit, számos olyan esemény volt, ahová már nem tudtak beengedni több embert, mert nem fértek a helyiségben. A szervezők tapasztalata alapján, aki másodjára vagy harmadjára lép fel az Atelierben, sokkal nagyobb közönséget vonz, mint a bemutatkozó koncert alkalmával. A kávéházi koncerteknek köszönhetően több zenekar kapott fellépési lehetőséget más helyszíneken, fesztiválokon.
Mint Nagy Hunor Györk kifejtette, ebben az iparban az a probléma, hogy a belépők árából befolyó összeg nem elegendő az együttesek fellépési díjára, utazási költségeire, viszont a programnak köszönhetően megvalósíthatók a koncertek. A megpályázható pénzösszeg hárommillió forint volt, a kávézó kétmillió forint támogatást kapott, és ennek száz százalékát a zenekarok költségeire fordította.
Dan Vamanu, az Atelier kávéház PR-felelőse szerint a program fantasztikus lehetőség a magyarországi együttesek számára, mert támogatást kapnak egy külföldi turnéra. Mint kifejtette, sajnálja, hogy nálunk nincs hasonló kezdeményezés, de örül neki, hogy a pályázatnak köszönhetően nagyon jó magyar zenészeket „csalogathattak” a kolozsvári kávézóba. A szervezők elmondták, hogy idén is megnyerték a pályázatot, így ismét tíz együttesnek nyújtanak fellépési lehetőséget. A népszerűsítés érdekében lesznek visszatérő vendégek, de új zenekarok is bemutatkoznak majd az Atelierben.
Határon túli rockhangok a Siculusban
Profi technikai körülmények között, néha kisebb számú, néha nagyobb tömegű közönség előtt koncertezhettek a magyarországi együttesek a székelyudvarhelyi Siculus Ifjúsági Házban. Az Udvarhelyi Fiatal Fórum és a Cseh Tamás Program Peron Music Alapítvány által megvalósított koncertsorozatban az elmúlt évben színpadra lépett a Cseh Tamás Program keretében: a Kávészünet, Volumen, Tárkány Művek, Helló Pisti, Four Bones Quartett, Bohemian Acoustic, Aurevoir, Cilatomband, Junkie Jack Flash és Szatmári Juli.
A programnak konkrét szabályzata van, ami meghatározta, hogy milyen típusú koncerteket kell szervezni, milyen zenekarokat kell meghívni, és ezek csakis magyarországiak lehettek.
Feltörekvő, vagy a környékünkön kevésbé ismert formációkat hívtunk, akiknek a koncertlehetőség tényleg bemutatkozást jelentett” – mondta el lapunknak Vass Orsolya, az Udvarhelyi Fiatal Fórum (UFF) elnöke, programfelelős, koordinátor. Hozzátette, partnerükkel, a tatabányai Peron Music Alapítvánnyal azt a logikát követték, hogy azok a magyarországi zenekarok, amelyek a tatabányai tehetségkutatón jó helyezést értek el, megkapták a fellépési lehetőséget, és Udvarhelyen mutatkozhattak be. Mint a koordinátor kifejtette, főként rock- és alternatív, mindenképp élő zenét játszó együttesek adtak koncertet.
A program szabályzata alapján minden koncertet belépődíjjal kellett szervezni, de az események meghirdetésekor ezt inkább adománynak nevezték. „Nem biztos, hogy nagyon vonzó lett volna a helyi közönség számára egy ismeretlen zenekar, ha egyből belépősen hirdetjük az eseményt. Volt olyan koncert is, amelyet belépővel reklámoztunk, de főként programtámogatásnak, illetve zenekar-támogatásnak neveztük.
A program igényli, hogy mindenképp legyen egy önrész, amit a közönség részéről, belépőként gyűjt a szervező” – részletezte az UFF elnöke. Hozzátette, hárommillió forint támogatást nyertek, amely nem adott nagy mozgási lehetőséget. Viszont a zenekarok 98 százalékának a koncertlehetőség volt fontos, nem a pénzkeresés, így a fellépési díjak, valamint az útiköltség-térítések nagyon visszafogottak voltak. Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)