Kalotaszeg / 2016. nyár
Hetvenedik születésnapján Szabó Zsolt irodalomtörténészt, a Kolozsvári Művelődés Egyesület alapítóját köszönti a Kalotaszeg nyári lapszámában Buzás Pál, a folyóirat főmunkatársa. Mint megjegyzi, „írói fogékonyságát alighanem a költő, prózaíró Szentimrei Jenő nagyapjától és a néprajzi szakíró Szentimrei Judit édesanyjától örökölte”. Guttman Mihály zenetanár-karnagyra, a Romániai Magyar Dalosszövetség örökös tiszteletbeli elnökére emlékezik születésének 90. évfordulója alkalmából Boldizsár Zeyk Imre, Eplényi Anna pedig Kalotaszeg és környéke tájkarakter-zónáit mutatja be. Sebestyén Kálmán a Sebes-patak völgyébe, Péter Mónika-Mária az Ördögmalom-vízeséshez kalauzolja az olvasót, Sas Péter pedig Ónodi Veress Ferenc fényképész-műterme Kolozsvárt című kötetét (Művelődés, 2014) ismerteti.
Szabadság (Kolozsvár)

Székely Árpádot is díjazta a Dalosszövetség
Beszámolóval, díjkiosztással és a 80 éve született marosvásárhelyi származású zeneszerző, Szabó Csaba (1936–2003) emléke előtt tisztelgő kórushangversennyel ünnepelte fennállásának 95. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Dalösszövetség (RMD). Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke örömmel nyugtázta, hogy a civil szervezet célkitűzései ugyanazok, mint 95 évvel ezelőtt: az Éneklő Erdély megteremtése Bartók Béla és Kodály Zoltán szellemében. A közgyűlésnek és díjkiosztásnak idén is a Református Kollégium díszterme adott otthont, míg a színvonalas koncertet az Egyetemiek Háza nagytermében tartották. A koncertet megtisztelte jelenlétével a zeneszerző özvegye, Szabó Csabáné Szántó Klaudia asszony is. (Képünkön: Székely Árpád karnagy, a Református Kollégium igazgatója Tóth-Guttman Emesétől vette át a Jagamas János-díjat, a felvételt Rohonyi D. Iván készítette)
Oláh József református lelkipásztor igeolvasása után Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója, valamint az EMKE részéről Bartha Katalin Ágnes köszöntötte a jelenlévőket.
– A 95 éves RMD célkitűzései mind a mai napig nem változtak. Fő célunk és kötelességünk az Éneklő Erdély megteremtése Kodály és Bartók szellemében. Ezt főleg a kórustalálkozók révén valósítjuk meg: Erdély minden régiójában szervezünk kórustalálkozókat felnőtteknek és gyerekeknek, a tömb- és a szórványmagyarságban egyaránt – hangsúlyozta Tóth-Guttman Emese, az RMD elnöke. Örvendetesnek nevezte, hogy a magyar iskolákban újraszerveződnek az énekkarok, és ezáltal bővülhet a Dalosszövetség ifjúsági énekkarainak sora. Támogatják továbbá a népdaléneklési versenyek, zenei táborok, továbbképzések szervezését – ezek a tevékenységek egyúttal közösségépítő jellegűek, amelyek értéket, harmóniát, a szép élet stílusát alakítják ki, fűzte hozzá. Ezt követően Köllő Ferenc a Hargita megyei kórusmozgalomról, Sógor Magda pedig az egyházzenei eseményekről értekezett. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés főszerkesztője és Kovács András marosvásárhelyi karnagy bemutatta a folyóirat azon mellékletét, amely tizenkét magyar népdalfeldolgozást tartalmaz.
Évek óta szokás, hogy a díjazottak tevékenységéről rövid videoklipet vetítenek, ám az idei első kitüntetett esetében erre nem volt szükség: a Jagamas János-díjjal jutalmazott Székely Árpád igazgató-karnagy énekkari csoportja ugyanis „élő videoklippel” örvendeztette meg a hallgatóságot.
– Székely Árpád szakmai felkészültsége kiváló, doktori értekezését az énekkar egyéni hangzásáról írta. Koncertjein az áhítat, a bensőségesség kristálytiszta élményét élhetjük meg. Énekkara az éneklő esztétikai élmény bizonyosságával van jelen a kulturális és egyházi eseményeken, a történelmi évfordulók ünneplésekor, a karácsonyi koncertek és kórusfesztiválok alkalmával. Ars poeticája több mint negyedszázada így határozható meg: a közösség szolgálata a zenei szépség jegyében – olvasta fel Angi István zeneesztéta méltatását Tóth-Guttman Emese, majd a jelenlévők hosszas tapssal fejezték ki a díjazott iránti elismerésüket.
Gergely Gábor kézdivásárhelyi kántor-tanárt Zsizsmann Rezső-díjjal tüntették ki. Az életút ismertetése mellett Fórika Balázs a laudált szerénységét, segítőkészségét, szakmai kiválóságát emelte ki. A díjat Zsizsmann Endre lelkipásztor, a díj névadójának dédunokája adta át.
– Máyer Róbert a közjó szolgálatába állította munkásságát. Mindent szűkebb hazája, a Székelyföld, a kórusmuzsika, a klasszikus és a népzene szolgálatába állított. Önzetlen oktató-nevelő tevékenysége mellett karmesterként is helytáll, fúvóstáborokat szervez – mondta a Rónai Antal-díj idei kitüntetettjéről Köllő Ferenc székelyföldi tanár-karnagy. A díjat a zeneszerző fia, Rónai Ádám hegedűművész adta át.
– Fülöp Judit zeneszeretete meghatározó pedagógusi pályafutása során. Óvónőként nagy hangsúlyt fektetett a gyermekek zenei nevelésére, a népi hagyományok ápolására és átadására. A gyermekek számára vetélkedőket szervezett, énekkart alapított, továbbá létrehozta a szovátai Intermezzo kamarakórust, ahol a tagok az együtténeklés öröméért, a zene szeretetért gyűlnek össze, nagy hiányt pótolva a város énekkari kultúrájában. Fülöp Judit bátor, mert megvalósította azt, amit követendőnek tartott. A kisvárosban az egyetemes zeneirodalom alkotásait adta elő, nem félt a kudarctól, az emberek véleményétől, merte vállalni önmagát – magyarázta a Márkos Albert-díj kitüntetettjéről Orosz Pál József.
A búzásbesenyői vegyeskar vezetőjét, Szakács Zoltán tanár-karnagyot Seprődi János-díjjal tüntették ki. Kovács András marosvásárhelyi karnagy ismertette a fiatal szakember életútját, majd kijelentette: az elismerés jó kezekbe került.
A negyedik alkalommal kiosztott Guttman Mihály-díjat a karnagy fia, Guttmann Szabolcs építész adta át Bartha Ilona marosújvári karnagynak. Laudációjában Fórika Éva zenetanár a díjazott sokoldalú tevékenységét, a kórus iránti gondosságát méltatta.
Ünnepi hangverseny volt a javából a Szabó Csaba-emlékhangverseny, ahol hét kórus lépett színpadra: a S. Toduță Zenei Főgimnázium V–VIII.osztályos magyar diákjait tömörítő kórus (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kamarakórusa (Farkas László), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (Kovács András), a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara (Molnár Katalin), a BBTE Református Tanárképző Karának kamarakórusa (Windhager-Geréd Erzsébet), a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus (Ványolós András) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes). Illesse dicséret a karnagyokat elsősorban a művek betanításáért, másrészt a zeneművek kiválasztásáért: minden kórus azokat a darabokat énekelte el, amelyek megfeleltek az együttes felkészültségének, zenei képességének. Biztos vagyok abban, hogy ezeket a műveket nem volt könnyű feladat elsajátítani egy nem (csak) profi énekesekből álló kórusnak, ám az eredmény kitűnőre sikeredett.
Megbizonyosodhattunk arról, hogy Szabó Csaba munkásságát elsősorban nekünk, erdélyi magyaroknak kell megőriznünk, hiszen a zeneszerző életének javát Marosvásárhelyen töltötte. Kompozíciói a szépség megmutatkozására összpontosító, időtálló, értékes alkotások. Jó lenne, ha az erdélyi karnagyok ezt követően minél több Szabó Csaba-kórusművet iktatnának a repertoárjukba.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Szabó Csaba zeneszerzőre emlékeztünk
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) szombaton, november 12-én a kolozsvári Református Kollégium dísztermében tartotta közgyűlését. Az évi tevékenységekről szóló beszámolók, majd az azokat követő hozzászólások után került sor a szövetség tevékenységének különböző területein kimagasló eredményt elért tagok kitüntetésére. Örömünkre a kitüntetettek között volt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Zenei Tagozatának 2011-ben diplomázott fiatal zenetanár-karnagya, Szakács Zoltán, aki iskolai munkája mellett megyénk két községének kórusát is vezeti: a búzásbesenyői Gaudete kamarakórust és a mezőpaniti Vivit vegyes kart. Kórusvezetői és szervezői munkásságának elismeréseként a Seprődi János nevét viselő díjat vehette át.
A Művelődés folyóirat főszerkesztője, Dáné Tibor Kálmán bemutatta a lap Félre tőlem, búbánat című mellékletét, mely az RMDSZ, a COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY és az EMKE támogatásával karvezetőink számára készült, és erdélyi szerzők 12 népdal vegyes kari feldolgozását tartalmazza.
A tavaly a szövetség Vermesy Péter zeneszerzőre emlékezett, az idén a közgyűlés után, délután 4 órától a Babes–Bolyai Tudományegyetem Auditorium Maximum termében az egybegyűltek In memoriam Szabó Csaba (1936 – 2003) ünnepi kórushangversenyét hallgatták meg. A nagy sikerű hangversenyen hét kórus a zeneszerző műveiből összeállított műsorát mutatta be. Fellépett a kolozsvári Sigismund Toduta Zenei Főgimnázium V-VIII. osztályos kórusa, karnagy: Kállay Miklós Tünde, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum Férfikara, karnagy: ft. Farkas László, a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus, karnagy: Kovács András, a Gyergyószentmiklósi Ipartestület Férfikara, karnagy: Molnár Katalin, a kolozsvári BBTE Református Tanárképző Kamarakórusa, karnagy: dr. Windhager Geréd Erzsébet, a csíkszeredai Lux Aurumque Kamarakórus, művészeti vezető: Ványolós András, valamint a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus, karnagy: Bedő Ágnes.
A fellépő kórusok vezetőinek az RMD elnöke, Guttman Emese karnagy emléklapot adott át, a zeneszerző özvegye pedig az Üvegszilánkok között című Szabó Csaba-emlékkönyvvel ajándékozta meg a karnagyokat.
Kovács András
Népújság (Marosvásárhely)

A Kölcsey Egyesület adventi rendezvénye
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)
Nyugati Jelen (Arad)

Guttman Mihályra emlékeztünk, aki mindig köztünk marad
Sok személyes élményt elevenítettek fel Guttman Mihály (1926–2013) karnagyról egykori tanítványai – akikből később tanár kollégák, munkatársak lettek –, zenésztársai szerdán délután, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közös rendezvényén. Helyszínként a ferences kolostor refektóriuma szolgált, amely több mint fél évszázadon át adott otthont a kolozsvári zenelíceumnak.
Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke kifejtette: a dalosszövetség és az EMKE a 2016-os évet Guttman Mihály-emlékévnek hirdette meg, a karnagy születésének 90. évfordulója tiszteletére. Ennek során az idén megvalósított hangversenyek, kórustalálkozók, népdalvetélkedők Guttman Mihály emlékének adóztak. A rendezvénysorozat a mostani kerekasztal-beszélgetéssel zárult.    
– Szinte hihetetlen, hogy már három éve nincs köztünk Misi bácsi, de sokan még mindig úgy érezzük, hogy jelen van mindenhol, ahol énekkarok találkoznak,  népdalversenyeket szerveznek – mondta Széman Péter EMKE-elnök. Angi István zeneesztéta úgy fogalmazott: Misi bácsi ars poeticája a szeretet volt – és ezt támasztotta alá a Víg Emese televíziós szerkesztő által készített portréfilm-részlet, amelyet az est folyamán megtekinthettünk.
Jakab Gábor káplán kiemelte, hogy Misi bácsi emberségére építette magyarságát, kereszténységét, hivatását, majd Almási István népzenetudós emlékezett. Felidézte, hogy az 1948-as tanügyi reform után, zeneakadémiai hallgatóként a fiatal Guttman Mihály szakszerűen, helyesen és a diákok képességeihez mérve tartotta a zeneóráit a 2-es számú Fiúlíceumban. – A legtöbbször „édes fiamnak” nevezett minket. Mivel a diákok már akkor kipécézték a tanárok szavajárását, másnaptól kezdve azt mondták: „édes fiam” jön énekórát tartani. Amikor bekerültem a zenekonzervatóriumba, együtt énekeltünk Nagy István kamarakórusában. Gyönyörű szép lírai tenorhangja volt. A Bolyai Egyetem 1959-es megszüntetése után Misit leváltották a zenelíceum éléről, és Jagamas János népzenetudósnak is búcsút kellett mondania a folklórintézetnek. Akkor mondta Misi: „János, mi levitézlettünk”. Ennek ellenére nem esett kétségbe, hanem továbbra is lelkiismeretesen, lelkesen és nagyszerű tudással végezte tanári munkáját. A rendszerváltást követően, hosszú időn át minden ősszel zsűritagok voltunk Szatmárnémetiben a Hajnal akar lenni népdalversenyen. Egyik évben lábfájásra panaszkodott, majd szokásos humorával megkérdezte: „miért fáj csak a jobb lábam, ha ugyanolyan idős, mint a bal?” – részletezte Almási István.
Szarvady Irén nyugalmazott zongoratanár a zenelíceum 1950-es létesítésére, valamint Misi bácsi humoros természetére utalt, majd Dáné Tibor Kálmán, az EMKE korábbi elnöke szólt az egybegyűltekhez. – Amikor 1993-ban az EMKE-hez szegődtem, lelki közelséget, partnerséget éreztem iránta. Misi bácsi hihetetlen egyensúly-ember volt, józan eszével mindig visszaterelte a jó kerékvágásba a beszélgetésünket, a döntéshozatalban is segített. Hihetetlen mágus volt a közösségszervezés terén is; érezte és tudta, hogy a kórusokon keresztül hogyan lehet egy közösséget megfogni, és rábírni a véleményformáló személyeket a közösség hasznát szolgáló együttműködésre – hangsúlyozta.
Török Béla csellóművész, aki 1950-ben kisdiákként került a zenelíceumba, megjegyezte: „ha a zenekarban vagy a kamarazene-együttesben valaki nem úgy játszott, ahogy kellett volna, Misi bácsi csak annyit mondott: »úgy játszol, mintha a csürülyei filharmóniában lennél«”. – Miután eltávolították az igazgatói székből, karmesterként, kamarazene-tanárként tanította a fiatalságot, igen magas színvonalon. Amikor 1972-ben létrejött a filharmónia kórusa, az akkori igazgató őt kérte fel a szervezésre. Aztán megalakította a kórust, próbált velük, de végül más karnagyot neveztek ki. Folyamatosan tartotta a kapcsolatot volt diákjaival, kamarazene-tanárként sok gyerekkel szerettette meg ezt a műfajt, szép eredményt érve el – elevenítette fel több mint fél évszázados emlékeit Török Béla. 
Szőke Zoltánné a tordaszentlászlói kórus tagjaként a szeretetből fakadó emberséget, önzetlenséget, türelmet, a tökéletességre való törekvést emelte ki, amely nem ismerte a középszerűséget; Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója Guttman Mihály szigorúságára, rendszeretetére és az operára való odafigyelésére világított rá, Márkos Albert hegedűművész pedig zenei titkári tevékenységét méltatta.
Benkő Judit, a Kolozsvári Rádió szerkesztőjének véleménye szerint Misi bácsi nemcsak a dalosszövetség, hanem a zeneiskola „mozdonya” is volt, mint egy hadvezér, a Toduţă utcából szervezte az eseményeket. – Neki köszönhető az is, hogy a RMD és a rádió között létrejött egy sorozat, amelynek keretében évek óta dalosokat, azaz kórusokat mutatunk be a koncertteremben megszervezett esteken – magyarázta.
Máté Árpád, a zeneiskola egykori aligazgatója hálás a sorsnak, hogy Misi bácsi kortársa lehetett. – Misi bácsi soha nem ment nyugdíjba, még hivatalos nyugdíjaztatása után sem. Fantasztikus szervező volt, hihetetlen munkabírással. Tanácsát mindig kikértük, megfogadtuk, Misi bácsi egész haláláig igazgató volt – mesélte. 
Az est folyamán Péterffy Enikő nyugalmazott matematikatanár és Ercse Gyöngyvér nyugalmazott hegedűművész – aki a zenelíceum első érettségi diplomáját kapta 1950-ben – is emlékezett, közreműködött a Guttman Mihály Pedagóguskórus Bedő Ágnes karnagy vezetésével.
Nagy-Hintós Diana Szabadság (Kolozsvár)

Baricz Lajos papköltő munkásságát ismertették Kolozsváron
Mit beszélhet Habakuk a kakukkal? Kicsoda a Mikulás, és mit csinál, amikor nem ajándékot osztogat? Ki az, aki versében le meri írni, hogy „állatkínzás az iskola“? Mindezekre a (szokatlan) kérdésekre megkaptuk a választ szerda este, amikor a kolozsvári Szent Mihály Római Katolikus Plébánia a magyar kultúra napját ünnepelve Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost, papköltőt mutatta be a telt házas rendezvényen.
– Baricz Lajos ismert és tisztelt lelkipásztor. Versei a lélekhez szólnak, a természet és az ember közötti kapcsolattal, az anyanyelvhez való kötődéssel foglalkoznak – köszöntötte az egybegyűlteket Fábián Mária, a római katolikus nőszövetség elnöke.
– A magyar kultúra napja  alkalmával nagyobb figyelmet szentelünk gyökereinknek, szellemi és tárgyi értékeinknek, de a kortárs művek értékelésére is teret biztosítunk, úgy mint Baricz Lajos költészetének és verseskötetének bemutatására – olvasta fel Fodor György piarista konfráter Kovács Sándor római katolikus főesperes beszédét.
A főesperes ismertetőjében kitért az életrajzi adatokra is: Baricz Lajos 1958-ban Gyergyószentmiklóson született, papi tanulmányait Gyulafehérváron végezte, és 1984 júniusában szentelték pappá. Hat éven át káplán a kolozsvári Szent Mihály-templomban, majd 1990-től Marosszentgyörgy és 5 filia lelkipásztora, 2000-től szentszéki tanácsos. 1990–1993 között a budapesti Testnevelési Egyetem Mentálhigiéné szakán képezte magát. Megírta a marosszentgyörgyi egyházközség történetét, 2015-ben pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjében részesült.
Nagy Miklós Kund írótól, szerkesztőtől megtudtuk: 2002-től kezdődően Baricznak 40 könyve jelent meg, ebből 29 verseskötet, a többi próza és tanulmány. Kedvenc versformája a szonett és a limerick.  – Mondanivalóját a formához igazítva mondja el azt, ami számára fontos: hit, szeretet, szülőföldhöz való ragaszkodás, magyarság megőrzésének fontossága, de a tréfás hangú versek sem idegenek tőle – jellemezte Baricz írói munkásságát Nagy Miklós Kund. 
Baricz Lajos elmondta: verset már a kántorképző tanulójaként is írt, aztán abbahagyta, majd 1998-ban egy amerikai útja alkalmával újrakezdte.
Ezt követően több limerick-verset és szonettet olvasott fel maga a szerző, a marosszentgyörgyi plébánia kántora, Simon Kinga által megzenésített költeményeket pedig a marosszentgyörgyi plébánia négytagú, Szent Cecília együttese tolmácsolta. Az eseményen közreműködött még a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes). A jó hangulatú rendezvényen Baricz Lajos papköltő közvetlenségével, humorával hódította meg közönségét.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Zenei programok a magyar kultúra napja tiszteletére
Kodály Zoltán (1882–1967) és Szent László király szellemében szervezi meg idén magyar kultúra napi rendezvénysorozatát a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközséggel Kolozsváron, valamint a medgyesi történelmi egyházakkal Medgyesen.
A medgyesi római katolikus Szeplőtelen Fogantatás plébániatemplomban (M. Viteazu utca 44. szám) január 21-én, szombaton délután 4 órakor kezdődik a megemlékezés. Köszöntőt mond Babota Tibor plébános, Széman Péter EMKE-elnök és Tóth Guttman Emese RMD-elnök. Előadók: Szőcs Csaba, a Verbum könyvkiadó igazgatója és Vetési Nándor színművész.
Közreműködnek: Medgyesi Ökumenikus Magyar Kórus (karnagy: Stefán Tünde), gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Teológiai Líceum Kórusa (Farkas László), Magyarfenesi Vegyeskar (Tóth Guttman Emese), kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes).
A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Makovecz-templomában (Donát út 142. szám) január 22-én, vasárnap zajlik az ünnepség, délután 4 órai kezdettel. Áhítatot mond Bibza Gábor esperes, az egybegyűlteket Széman Péter és Tóth Guttman Emese köszönti. Előadók: Szőcs Csaba és Vetési Nándor. Közreműködnek: Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség Énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), Kolozsvári Református Kollégium Gyermekkara (Gergely Zoltán), Magyarfenesi Vegyeskar (Tóth Guttman Emese), Kolozsvári Szent Mihály-templom Szent Cecília Kórusa (Potyó István), Guttman Mihály Pedagóguskórus (Bedő Ágnes).
Szabadság (Kolozsvár)

Kodály-muzsikával ünnepeltünk
Több Kodály-kórusmű csendült fel vasárnap délután a Törökvágási Református Egyházközség templomában, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a fentebbi egyházközség által szervezett eseményen, amikor kilencedik alkalommal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját (MKN). A vasárnapi, kolozsvári rendezvényt megelőzően, szombaton a Dalosszövetség Medgyesen szervezett kórushangversenyt az ünnep alkalmával.
A dalosszövetség, a hagyományteremtő szándék folytatásaképpen, a Magyar Kultúra Napjának megünneplését a kerek évfordulóhoz érkezett zeneszerzők, illetve személyiségek emlékének szentelte. Idén Kodály Zoltán (1882–1967) zeneszerzőre emlékeztek, aki 135 évvel ezelőtt született, és 50 évvel ezelőtt hunyt el, illetve Szent László királyra, aki 940 évvel  ezelőtt lépett trónra, és 825 évvel ezelőtt avatták szentté.
A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), a Magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese),  a kolozsvári Szent Mihály templom Szent Cecília kórusa (karnagy: Potyó István, orgonán kísért Csengeri-Kostyák Zsuzsa) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes) előadásában több magyar művet hallgathattak meg a jelenlevők. Áhítatot tartott Bibza Gábor esperes, az egyházközség lelkésze. Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója Szent László királyról tartott előadást. Szavalt Vetési Nándor színművész.  
– Kölcsey verse hatásos alkotás, de csak Erkel zenéjével kapta meg az őt megillető helyet. A következő nemzedék csak akkor fog törődni az elődök kultúrájával, ha példát mutatunk nekik – mondta köszöntőjében Tóth-Guttman Emese, a RMD  elnöke.  
– Szinte fáj kimondani, de ebben az ember által saját képére berendezett világban (gondoljunk csak a jár nekem, megérdemlem szólamokra) sajnos sok jót nem könnyű találni. Épp ezért nincs is fontosabb talán, mint felmutatni alig vitatható európai, keresztény magyar értékrendünket és azt az utat, amely oda vezetett, hogy ennek tudatára ébredjünk. Mindennek az alapja pedig nem más, mint ezeknek az örökölt és az építő ember által folyamatosan karban tartott, kiegészített értékeknek, valamint a velük azonos keresztény létezésnek a megőrzése. Költőnk szavával élve – ez a mi dolgunk, és nem is kevés: átadni értékrendünket az utánunk következő nemzedékeknek, megmenteni európaiságunkat, az ebből adódó kultúrát az eltűnés veszélyétől – vélte Széman Péter EMKE-elnök.
A kórushangverseny záró mozzanataként a Dalosszövetség vezetősége emléklapokat adott át a karnagyoknak és az előadóknak, majd a Himnusz eléneklésével fejeződött be  a rendezvény.
(Borítókép: Az eseményen fellépett a Magyarfenesi vegyeskar is, Tóth-Guttman Emese karnagy vezetésével. Fotó: Vas Géza)
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

EMKE-közgyűlés és díjkiosztó gála lesz szombaton
Az idei díjazottak listája
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) éves közgyűlésére és díjkiosztó gálájára kerül sor április 8-án, szombaton délelőtt 11 órától, olvasható az egyesület szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében. A szokásostól eltérően, az idei esemény helyszíne a Bánffy Palota Tonitza-terme lesz (Főtér 30. sz.), derül ki a közleményből, az eseményen közreműködik a Görög Sisters zongoraduó (Szabadka, Szerbia).
A program délután 3 órától az EMKE díjak és díszoklevelek átadásával folytatódik. Közreműködik a Guttman Mihály Pedagóguskórus.
Délután fél 6-tól: könyvbemutató . A Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetet bemutatja a szerkesztő, Ábrám Zoltán, az ünnepelt jelenlétében. Társszervező az Erdélyi Múzeum-Egyesület.
Este 7 órától a Görög Sisters zongoraduó hangversenye (Görög Enikő és Noémi). Helyszín: Gheorghe Dima Zeneakadémia Stúdióterme (Király / I. C. Brătianu u. 25. sz.). Műsoron: Franz Schubert: A-moll Allegro, ’Lebensstürme’ D.947 (négykezes); W. A. Mozart: C-dúr zongoraszonáta (négykezes), K. 521, I movement (Allegro); Franz Schubert: Andantino varie B-moll op.84, n° 1 (négykezes); Antonín Dvořák: Szláv tánc, E-moll (négykezes); Aleksandar Vujić: Szerb kóló (népi tánc két zongorára); Béla Bartók: 7 darab a Mikrokozmoszból BB120 (két zongorára); Maurice Ravel: La Valse (két zongorára).
EMKE-díjak 2017
Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész részére – több évtizedes önzetlen közösségi szolgálatáért, a Romániai Falugondnokságok Szövetsége lélekmentő tevékenységének a megszervezéséért és működtetéséért.
Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató részére – rendszeres terepkutatásaiért, módszeres örökségfeltáró és múzeumszervező munkásságáért.
Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr részére – a kultúra és civil kezdeményezések területén nyújtott szerteágazó tevékenységéért.
Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató részére – a nagyváradi gyermek- és ifjúsági táncházmozgalom több mint tizenöt éve tartó lelkes szervezéséért, irányításáért .
Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu részére – az erdélyi magyar kultúra minőségi román tolmácsolásáért, a széleskörű magyar-román kultúracsere elősegítésében vállalt kiemelkedő munkásságáért.
Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter részére – aki közügynek és szívügyének tekinti a nyomdászatot, a szakmai utánpótlást, múltunk és jelenünk dokumentálását.
Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária részére – a hazai magyar könyvtárügy szolgálatában kifejtett érdekképviseleti, közösségépítő és szervezői tevékenységéért.
Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy részére – az erdélyi magyar kórusmozgalomban, a magyar közösség érdekében kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és kiváló, önzetlen oktatói tevékenységéért.
Spectator-díj: Nagy Miklós Kund részére – a teljesítményt elismerő, a törekvést méltató mértéktartó, higgadt és bíztató szavaiért, a szellemi értékteremtés melletti évtizedes síkra szállásért.
Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész részére – az erdélyi magyar közösség érdekében kifejtett, a hagyományokat a legmodernebb művészi törekvésekkel ötvöző, kiváló alkotómunkája elismerése képpen.
Tiszteletbeli tagság: Beder Tibor részére – a szervezet alelnökeként végzett odaadó közművelődési és a civil szerveződést elősegítő tevékenységéért és az erdélyi magyar – török történelmi kapcsolatok ápolásáért . Szabadság (Kolozsvár)

Továbbra is magyarságtudatot erősít az EMKE munkája
Életműdíjat adományoztak Vizi E. Szilveszter volt MTA-elnöknek
Rendhagyó helyszínen, a patinás Bánffy-palotában zajlott le szombaton Kolozsváron az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) közgyűlése. Azért ott, mert az erre a célra hagyományosan igénybe vett Protestáns Teológiai Intézet dísztermét a reformáció fennállásának 500. évfordulója alkalmával jelenleg nagyszabású felújításnak vetik alá. Az eseményt sok, a közművelődés terén ismert hazai és magyarországi tisztségviselő tisztelte meg jelenlétével, köszöntőjével, méltató beszédével, elhangzottak továbbá az ilyenkor elmaradhatatlan elnöki, pénzügyi és cenzori beszámolók, hozzászólások és tervek, mindezt pedig több zenei műsor színezte. Idén is óriási érdeklődés mellett délután kiosztották az „erdélyi Oscaroknak” is becézett hagyományos EMKE-díjakat, majd az Erdélyi Múzeum Egyesület társszervezésében bemutatták Ábrám Zoltán a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötetét.
Növekvő hazai és anyaországi támogatás
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) szombaton Kolozsváron megtartott közgyűlésén elhangzott köszöntőjében Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős ügyvezető alelnöke köszönetét fejezte ki azok iránt, akik kis közösségi szinten reflektorfény nélkül teszik a dolgukat a közművelődés érdekében, és javasolta nekik, hogy társszervezői minőségben forduljanak az önkormányzatokhoz a pályázatok megszerzéséért. Magyarország kolozsvári főkonzulátusa részéről Csige Sándor konzul fejezte ki elismerését az EMKE százharminc évre visszatekintő munkájáért. Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős helyettes államtitkára részletesen taglalta a magyar kormány erőfeszítéseit a Kárpát-medencében magyarul beszélők és a magyar kultúra megmentése érdekében. Minden tájegységet más-más kihívás jellemez, ezért budapesti sablonok helyett a helyi igényeknek megfelelő lépéseket kell szorgalmazni. Összesen százkét millió forint pályázható meg az idei projektek révén, amelyek haszonélvezői színházak, könyvtárak, művészeti karavánok stb. Az EMKE fontos szerepet játszhat abban a tervben, amelynek keretében a Kárpát-medencében ötszáz járási népfőiskolát akarnak beindítani és felkarolni – fejtette ki.
Megújulást sugall az EMKISZ
Széman Péter EMKE-elnök beszámolójában, többek között, a 2016-os „sikerév” 49 önálló rendezvényére tért kit. A programok között olyanokat találni, mint például a VII. Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, a hagyományos EMKE-rendezvények, az országos és nemzetközi kitekintésű események stb. Legnagyobb sikernek Széman Péter ifjúsági szervezetük, az EMKISZ megalakulását tekinti, amely lelkes fiatalok bevonását, munkaterületük kiszélesítését jelentette. Ötven önkéntessel dolgozik, és újdonságként említette, hogy idén június 23-24-én megrendezik a Kulturális Ifjúsági Filmnapokat. A pénzügyi jelentés és a cenzori beszámoló elfogadása után a hozzászólások között Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője köszönetét fejezte ki amiatt, hogy intézménye az EMKE-házban otthonra lelt. A Szatmár megyei szervezet elnöke, Muzsnai Árpád azt indítványozta, hogy az EMKE, az RMDSZ és az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyeztessen az összmagyar rendezvények pályázati vonatkozásaiban. A délelőtti ülésen a szabadkai Görög Enikő és Noémi (Görög Sisters) zongoraduó színezte a hangulatot.
Tíz EMKE-dij lelt gazdára
Délután a díjkiosztó gálán a hagyománynak megfelelően tíz EMKE-díj talált gazdára: Balázs Ferenc-díj: Balázs Sándor unitárius lelkész (laudáció: Bálint Benczédi Ferenc); Bányai János-díj: Kinda István múzeumigazgató (laudáció: Pozsony Ferenc); Janovics Jenő-díj: Essig József fotóművész, szerkesztő-operatőr (laudáció: Katona Zs. József); Kacsó András-díj: Benedek Árpád néptáncoktató (laudáció: Pálfi József); Kun Kocsárd-díj: Marius Tabacu (laudáció: Mile Lajos); Gr. Mikó Imre-díj: Nagy Péter (laudáció: Papp-Szenttamási György); Monoki István-díj: Kopacz Katalin-Mária (laudáció: Kelemen Katalin); Nagy István-díj: Kállay Miklós Tünde zenetanár, karnagy (laudáció: Harbula Hajnal); Spectator-díj: Nagy Miklós Kund (laudáció: Gáspár Sándor); Szolnay Sándor-díj: Gergely Zoltán szobrászművész (laudáció: Dabóczi Géza). Tiszteletbeli tagságot adományoztak Beder Tibornak a közművelődést és civil szerveződést elősegítő tevékenységéért, aki viszont egészségügyi okokból nem lehetett jelen. Az ünnepségen fellépett a Guttmann Mihály Pedagóguskórus.
Életműdíj Vizi E. Szilveszternek
Rendkívüli módon, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) társszervezésében, első ízben nyújtottak át életműdíjat, Gergely Zoltán képzőművész tervezte EMKE-plakettel. A megtiszteltetés Vizi E. Szilveszternek, a nemzetközileg elismert orvosprofesszornak, farmakológusnak, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 2002 és 2008 közötti elnökének jutott, aki nemcsak tudományos kutatómunkája miatt elismert, hanem sokoldalú identitásmegőrző tevékenységéért is. Laudációjában egykori tanítványa, Ábrám Zoltán – akinek szerkesztésében jelent meg félévvel ezelőtt a Csodálatos tanúságtétel. Vizi E. Szilveszternek sok szeretettel Erdélyből című kötet –vázolta az érdemeket. Sipos Gábor EME-elnök arra emlékeztetett, hogy egyesülete a Vizi professzor elnöksége alatt kötött együttműködési megállapodást az MTA-val, amely azóta is szoros anyaországi támogatást biztosít az erdélyi magyar tudományosság számára.
Az ünnepelt – aki nemrég töltötte be nyolcvanadik születésnapját – elmondta: érdemes tanulni és tanítani, mert bebizonyosodott: a mi kis népünk többet adott a világörökségnek, mint amennyit számaránya szerint várni lehetne tőle. Mint fogalmazott, hálás nekünk azért, mert Erdélyben, Kolozsvártól Csíksomlyóig tanulta meg igazán, hogy mit is jelent magyarnak lenni és megmaradni.
Ördög Béla / Szabadság (Kolozsvár)

Életszimfónia fuvolára és zongorára – Beszélgetés Simon Gábor nyugalmazott operaigazgatóval
Sepsiszentgyörgyi, mégis „rossz” származása ellenére a Kolozsvári Állami Opera történetének leghosszabb ideig regnáló igazgatójaként vonult nyugalomba Simon Gábor. Zenészsors a kommunista korszakból a mába vezető meredek és enyhébb kanyarokkal.
– Itt ülünk fél órája, és szinte valamennyi erre haladót régi ismerősként üdvözölt. Honnan ismeri fél Szentgyörgyöt? – Onnan, hogy én is szentgyörgyi vagyok. 1945 tavaszán, március 29-én születtem, apám családja bikfalvi, Uzon és Bikfalva határában szép nagy földekkel rendelkeztünk. Ő maga banktisztviselőként dolgozott, a Székely Mikó Kollégium sarkán volt egy könyvesboltja, amelytől 1948-ban jó érzékkel megszabadult, átíratta a Mikóra. A család „rossz” származása ettől még megmaradt, de ő megúszta a kitelepítést. A Mikóba jártam iskolába, de a hetedik osztályt követően hiába felvételiztem sikeresen, nem engedték ott folytatnom a tanulást. Akkor Kézdire „telepített” az apám, így a nyolcadik első évharmadában megélhettem a kollégiumi lét minden keservét. Ütöttek-vertek mint a legkisebbet, míg kézilabda-tehetségemmel ki nem vívtam valamiféle tiszteletet. A családot amúgy szabadúszó zongoratanárként édesanyám tartotta el, a Mikóban is éveken át tanító, aztán az 1960-as évek magyar könnyűzenéje egyik meghatározó alakjává váló Bágya András tanítványa volt. Papírja nem volt róla, de kitűnően játszott, Szentgyörgyön nagyon sokan tanultak zongorázni Simon Ica nénitől. Innen származik az én zongorás képzettségem is, amellyel 17 éven át korrepetitorként dolgoztam a kolozsvári balettintézetben – fuvolás végzettséggel. 
– A fuvola választása saját döntés volt?
– Dehogyis, nem dönthettem én semmiről. A nővérem a brassói sportiskolában kosarazott, így a nyolcadik második évharmadától Kézdivásárhelyről én is oda kerültem, de hiába szerettem én sportoló lenni, a családi tanács másként döntött. Kilencediktől zeneiskolában folytattam, de a zeneiskolai történetem úgy kezdődött, hogy még nyolcadikos koromban egy ismerősöm elvitt Guttmann Misi bácsihoz, a kolozsvári zeneiskola igazgatójához. Levizsgáztatott, hallás, ritmusérzék, akkordok, utána pedig elkezdte nézni, milyen hangszeren vannak helyek a következő induló évfolyamon. Az alapképlet az volt, hogy ha a felvételi vizsgáig sikerül felzárkóznom, felvesznek fuvola szakra. Így is történt, mégis azt tanácsolták, hogy menjek inkább Marosvásárhelyre. Jó elképzelés volt. De mivel valamennyi szerelmem zongorista volt, én meg imponálni akartam, megtanultam néhány zongoradarabot a kötelező repertoárból. Furcsa mód elsősorban románnyelv-tudásomnak köszönhetően jutottam be aztán a kolozsvári zeneakadémiára, amelynek öt évét különösebben mély nyomok nélkül hagytam magam mögött. – Hogyan találta magát egy friss végzős mindjárt a Kolozsvári Magyar Opera zenekarában? – Természetesen protekcióval. A feleségem főnöke ajánlott be 1968-ban az operaigazgató barátjának, de még így sem volt könnyű, mivel egy zenekarban legfeljebb három fuvolás kell. Én meg negyedikként kerültem oda… Nagyon stréber voltam, hogy gyakorlásra kényszerítsem az öregebb, elfásult zenészeket, kamarazene-formációkat találtam ki. Addig fontoskodtam, míg 1972-ben kirúgtak. Nehéz pillanat volt, akkoriban fizettünk be egy monostori tömbházlakásra, megszületett az első gyermekünk, én meg utcára kerültem. Összes­ségében azonban jó lecke volt. Némi eseti rádiózás után a könyvelosztó központ következett, szükség esetén az utcasarkon is árusítottam a könyveket, néha simlis trükköket is alkalmazva. Utólag azt mondom, nem vált káromra a könyvterjesztés világában eltöltött közel két esztendő sem, míg egy barátom fel nem villantotta, hogy holnap felvételi vizsgát tartanak a balettintézetben egy korrepetitori állásra.
– Vissza a zongorához?
– Bizony. Ha nem is túl sokat, de a könyves periódusomban is zongoráztam, a pianínó mindig kéznél volt, a tömbházba költözéskor a haverok segítségével – köztük Vermesy Péter, Bodor Ádám… – cipeltük fel a negyedik emeletre. A versenyvizsga előtti este körbejártam a szomszédokat, elnézést, de egész éjjel gyakorolni fogok, hiszen kész repertoárt kellett előkészíteni. Reggelig aztán leporoltam néhány korábban tanult darabot, s felvettek. Elsősorban azért, mert jól improvizáltam, ami a balett­iskolában igen nagy érték. Én meg tizenhét éven át, 1975-től az 1989-es forradalmi eseményekig csupa csinos nő között dolgoztam, nagyon élveztem azt a munkát.
– Nem volt unalmas bő másfél évtizeden át balettlépések alá klimpírozni?
– Nem, mert közben mást is csináltam. 1977-ben kitaláltuk például a Musica Antiqua nevű régizene-együttest, nagyon jók voltunk, külföldre jártunk. Voltak akkoriban más jó együttesek is, mi viszont valamennyien képzett, akadémiát végzett profi zenészek voltunk, a csíkszeredai régizene-fesztiválon mindig szívesen láttak bennünket. Az operaigazgatói kinevezésemig zenéltem ott, amikor az együttes vezetője, Majó Zoltán „eltanácsolt”, arra hivatkozva, hogy igazgatóként nekem már nem lesz időm próbára járni. Nem esett jól, mert lett volna.
– Milyen mértékig erodált lelkiállapotban érték a romániai ’89-es rendszerváltoztató események? – A 17 esztendős fiam megkérdezte: édesapa, akkor most már, ugye, nem kell másik országba mennünk? Mi ugyanis akkor már Magyarországra szóló kitelepedési engedéllyel rendelkeztünk. Kis híján elsírtam magam, nem is mentünk sehová. Márciusig még billentyűztem a balettiskolában, amikor egyszer csak szembejött velem az operaigazgatóság lehetősége. Egy kolozsvári vendéglőben üldögéltünk néhányan zenészemberek, és arról beszélgettünk, hogy a két operának, a filharmóniának, a zeneakadémiának új igazgató kellene. Ott teremtettük az új világot a terített asztal mellett. Személyemmel kapcsolatban felmerült az is, hogy a filharmóniához menjek, de az operás és a balettiskolás múltam alapján inkább az opera érdekelt. Szerencsém volt, mert az akkori igazgató, Hary Béla karnagy magától állt fel az igazgatói székből, ám mégsem ment simán minden. Miután Horváth Andor a maga művelődési államtitkári minőségében bejelentette a kinevezésemet, bizony akadtak, akik kezdetben nem tudták lenyelni, hogy egy incifinci fuvolás lett az opera vezetője. Olyanok is voltak, akik a szemembe mondták: mindent elkövetnek, hogy ne töltsek ott túl sok időt. De minden kezdeti viszály ellenére maradtam, felállítottuk a nulla kilométerkövet, versenyvizsgát rendeztünk, gyakorlatilag lecseréltük a teljes zenekart, harminchárom új tagot vettünk fel a kórusba. Közben kinőttük az új rendszer gyermekbetegségeit, lassan elkoptak az ellenzőim, én meg húsz éven át vezettem a Kolozsvári Magyar Operát.
– Az első, igazgatóként jegyzett produkció igazán emlékezetes lehetett...
– A Marica grófnő valóban az volt, gyönyörű szereposztás, telt ház valamikor ’90 áprilisában. A Tasziló grófot alakító Szeibert István kiment jelmezben a függöny elé, és bejelentette, hogy a társulat munkakonfliktusba keveredett a vezetőséggel, ezért aztán a kezdés tizenöt percet csúszik. Ez a demokrácia hajnalán több más helyen is előfordult. Engem meglepetésszerűen ért a dolog. Másnap már Kolozsváron volt egy államtitkár, de miután a vizsgálat semmiféle indokát nem találta a sztrájknak, a megmozdulás szervezői fegyelmit kaptak, mi meg mentünk tovább.
– Az új csapat, az új lehetőségek milyen mértékben befolyásolták a repertoárt?
– Egy év alatt összeraktunk egy profi csapatot. Az átalakítás után a zenekar robbanásszerű fejlődésen ment át, akárcsak a fiatal kórus, Valkay Ferenc koreográfus meghívása után pedig a balettkar is magas színvonalú feladatokra lett képes. Az új körülmények nyilván átalakították az opera repertoárját. Mindenekelőtt a kortárs magyar művek irányába nyitottunk, igazgatóságom húsz éve alatt tizenhét hasonló alkotást mutattunk be. Akkoriban kezdett velünk dolgozni a hetvenes évek végétől már Budapesten élő Selmeczi György karmester-zeneszerző. Először azzal kerestem, hogy csináljuk meg együtt Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című, egy Tamási Áron-témára készült operáját, amelynek születésénél szinte folyamatosan jelen voltam, tekintve, hogy Vermesyvel jó cimborák voltunk. Selmeczi örömmel jött, azóta is folyamatosan visszajár. Valkay is értékes, klasszikusokból és saját koreográfiákból álló sorozatot tett le az asztalra. Az emberi kapcsolatok szintjén jóval korábbról datálódó budapesti Magyar Operával való kapcsolatunk 1992-től hivatalossá is vált, amikor három előadással meghívtak a Budapesti Tavaszi Fesztiválra.
– Hogyan tudta együtt tartani a csapatot a közelmúltig meglehetősen alacsony művészbérek mellett? – Esetenként igen nehéz meccseket vívtam, de mégis könnyebb dolgom volt, mint a román intézmények vezetőinek, tekintve, hogy már a kezdetektől fogva magyar állami támogatásban részesültünk. Azokból a pénzekből tudtunk például szolgálati lakásokat vásárolni az alkalmazottaknak. – Milyen élmények kívánkoznak az élre egy húszesztendős operaigazgatói pálya sikerlistáján? – Mindenekelőtt talán az, hogy színre vittük Erkel mind a nyolc operáját. Küldetésnek tekintettük Hary Béla karnaggyal, Dehel Gábor rendezővel együtt, hiszen a Bánk bánon és Hunyadi Lászlón túl a többi művet gyakorlatilag papírcafatokból a Széchenyi-könyvtárból szedtük össze és rekonstruáltuk. Örök élmény a két olaszországi turnénk is, bejártuk a csizmát Torinótól Szicíliáig. Az első három hónapja alatt 55 előadást tartottunk, számomra azonban a második, rövidebb volt az igazán emlékezetes. Hary Béla ugyanis eltörte a kulcscsontját, s bár egy előadást levezényelt fél kézzel, a turné impresszáriója a továbbiakban már nem engedte pódiumra lépni. Vagy hazamegyünk, vagy vendégkarmestert alkalmazunk, vagy megoldjuk saját erőből – ez a három alternatíva állt előttünk. Nyolc előadás volt még hátra, a koncertmesterek, a kórusban éneklő néhány, karmesternek tanuló egyetemista közül senki sem vállalta, nekem kellett beugranom. Így jött szembe velem az újabb kihívás, mint korábban a balettintézet vagy az opera direktori státusa. A kollégák segítettek a végszavazással, igaz, korábban sem a kocsmában üldögéltem végig az előadásokat, hanem jelmezben, kórustagként tébláboltam a színpadon, jól ismertem a műveket. Vagy ott van a két éven át szervezett, példa nélküli nemzetközi karmesterverseny, amelyen 38 ország 40 karmestere vett részt.
– A zongorát meg belepte a por?
– Nem teljesen, mert még pénzt is kerestem vele. Például egy amerikai haknikörúton, ahol nemcsak a műsort kellett végigzenélnem, hanem az azt követő mulatságokat is. Anya annyi köszönetet nem kapott még, mint amennyit én rebegtem akkor.
Csinta Samu Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Szép énekszó múzsájának szólt a dal
Sikeres volt a XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó
Tizenkét együttest hallgathattunk meg a XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozón. A jó hangulatú ünnepségen Kodály Zoltán (1882-1967) születésének 135., illetve halálának 50. évfordulója, Szent László király trónralépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója, és nem utolsósorban az erdélyi származású és közel másfél évtizede Magyarországon élő zeneszerző, Birtalan József közelgő 90. születésnapja előtt tisztelegtünk. Igét hirdetett Balázs Attila tordaszentlászlói református lelkipásztor. A kultúrházban megtartott kórustalálkozón a fellépő énekkarok sok szép Kodály-kórusművet énekeltek, emellett az egyetemes és kortárs zeneirodalom alkotásai is felcsendültek. A fellépők és a szervezők örömmel hallgatták meg egymás műsorát, és azzal a jóleső érzéssel távozhattak, hogy Erdélyben még mindig vannak lelkes énekkarok és énekesek, akik éltetik a szép énekszó múzsáját.
A XXVIII. Tordaszentlászlói Kórustalálkozó a református templomban megtartott istentisztelettel kezdődött. Balázs Attila helyi református lekipásztor szerint, ha  megtapasztaljuk   Isten kegyelmét és áldását, akkor a létrejött Isten-élmény arra sarkallja az embereket, hogy Istent dicsőítsék. – Isten dicsérete alázatot is feltételez.  Isten dicsőítése énekkel is történhet, az énekléssel pedig együtt jár az öröm. Legyen a mai találkozás és együtténeklés az Isten-dicsőítés része, fejezzük ki Istennek iránta érzett hálánkat és örömünket, részesedjünk egymás örömében! – buzdított Balázs Attila református lelkipásztor. Szőke Zoltán nyugalmazott református lelkész arról szólt a jelenlevőknek, hogy a kórustalálkozók által Isten dicsőségét és embertársaink javát egyaránt szolgálják.
– Ünnep a mai nap: a nemzet, a falu, a magyar dal és kultúra ünnepe. Itt, Szent László királyunk szobra előtt állva a magyar nyelvterület tizenkét dalárdája által csendül a szép magyar ének – közölte Bodizsár Zeyk Imre nyugalmazott tanár, a kórustalálkozó egyik főszervezője, az istentisztelet után, a templomkertben, a Szent László szobor körül felsorakozott kórusoknak.
Széman Péter, az EMKE országos elnöke Erdély legjelentősebb seregszemléjének nevezte a tordaszentlászlói kórustalálkozót. – A lényeg most a találkozás és az együtténeklés. Kultúránk továbbvitele fontos feladat. Az EMKE mindig támogatta a dalárdák, kórusok megalakulását – mondta Széman. A templomkertben a közös éneklés során fellépett a helyi fúvószenekar is, és szavalt Enyedi Tamás.
A szép, napos idő lehetővé tette, hogy az énekkarok végigsétáljanak a falu utcáin, majd a helyi kultúrházban Enyedi Tamás  RMDSZ-es megyei tanácsos elmondta: már gyerekkorától kezdve bekapcsolódott a kórustalálkozó  szervezésébe. Tóth-Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) elnöke felelevenítette azt, hogy a kórustalálkozó ötletgazdája édesapja, Guttman Mihály (1926-2013) karnagy  volt.
A fellépő együttesek a következők voltak: tordaszentlászlói énekkar (karnagy: Balázs Ágnes), temesvári Új Ezredév Református Központ kórusa (karnagy: Szabó Gabriella), ma­gyar­fenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese), szilágy­perecseni református énekkar (karnagy: Józsa István), a magyarországi mezőkeresztesi kamarakórus (karnagy: Birtalan Judit), a kolozsvári földészek Bethlen Gábor Dalköre (karnagy: Adorjáni Júlia Katalin), szilágyperecseni Citera Együttes (vezető: Gáspár Attila), a Kolozsvár-Alsóvárosi refor­má­tus egyházközség ve­gyeskara (kar­nagy: Adorjáni Júlia Katalin), a Nagybánya-Óvárosi református egyházközség vegyeskara (karnagy: Nagy Emese), a nagyenyedi református egyházközség vegyeskara és a Kochárda nőikar összevont kórusa (karnagy: Basa Anna Mária),  a magyarkapusi vegyeskar (karnagy: Jenei Tünde) és a magyarországi Meglepetés énekegyüttes (vezető: Rózsa Zoltán).   A kórustalálkozó záró eseménye  az volt, amikor Szőke Zoltán nyugalmazott tiszteletestől a karnagyok átvehették a zászlószalagot, a Szent Lászlót ábrázoló agyagplakettet (Suba László tordai képzőművész alkotását) és a jelenlétet tanúsító emléklapot.
Ezt követően Kalotaszegről, a tordaszentlászlói kórusmozgalomról szóló kisebb kiadványokat ismertették.
Az együttesek többsége nagyon jól teljesített. A tiszta intonáció mellett emeljük ki a muzikális előadásmódot, a zenei dinamikai jelzések betartását, az érthető szövegmondást. A kortárs zeneszerzők alkotásait – így Birtalan József népdalfeldolgozásait – hallgatva nem csak a kórusművek esztétikai értékéről győződhettünk meg, hanem arról is, hogy milyen közérthetőek, könnyen leénekelhetőek ezek a dalok. A mezőkeresztesi énekkart – amelyet a település polgármestere, Majoros János is elkísért erdélyi kiszállására – még egyszer meghallgathattam a kórustalálkozót követő napon, vasárnap, amikor a Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség templomában a délelőtti istentisztelet után léptek fel.  A kamarakórus szép teljesítménye – amely jórészt az erdélyi származású karnagynak, Birtalan Juditnak is köszönhető – még jobban megerősítette a karéneklés, azaz a  szép énekszó múzsája iránti elköteleződés fontosságát.  Szabadság (Kolozsvár) 

Az éneklés olyan, mint a meditáció
Tízéves a Guttman Mihály pedagóguskórus
Töretlen lelkesedéssel készülnek a Guttman Mihály pedagóguskórus tagjai és karnagyuk, Bedő Ágnes, a november 11-én, szombat délután fél hattól kezdődő kóruskoncertjükre a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében, amelynek során az énekkar megalakulásának tizedik évfordulóját ünneplik. Bedő Ágnes karnaggyal készített interjúnkból megtudhatják: a kórus az elmúlt tíz évben 138 alkalommal lépett fel, mindegyik koncerthez számos szép emlék fűződik. A tagok szívesen vállalják a koncertekre való felkészülést, hiszen még a próbák is felüdülést jelentenek számukra.
– Hogyan jött létre a kolozsvári magyar pedagóguskórus, amely 2013-tól Guttman Mihály (1926–2013) karnagy, zenetanár, a kolozsvári zenelíceum első igazgatójának a nevét viseli?
– A kórus 2007 októberében jött létre a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa néven. Az énekkar tagjai tanítók, óvónők, reál és humán, valamint zeneszakos pedagógusok. Tevékenységünkre lelkiismeretes, kemény munka, megbízhatóság, példaértékű kóruséneklés, jókedvű csapatszellem jellemző. 2013 novemberében vettük fel a Guttman Mihály nevet, így azóta generációk mestere és mentora nevének égisze alatt folytatjuk tevékenységünket. 2015 áprilisában a magyarországi KÓTA (Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – szerk. megj.) minősítő hangversenyén Arany dicsérettel fokozatot értünk el. A közel száznegyven művet tartalmazó repertoárunkat Erdély városain kívül külföldön is többször megszólaltattuk.
– Hogyan toboroztál tagokat? Hogyan állt össze az énekkar?
– Egy külföldi pedagóguskórus előadásának meghallgatása nyomán született meg az ötlet, hogy Kolozsvárnak is lehetne magyar pedagóguskórusa. Sorra szólítottam meg a kollégáimat, és megkérdeztem: szeretnének-e egy ilyen együttesben énekelni. Nagy örömömre pozitív válaszokat kaptam. Majd a kollégák is tovább érdeklődtek tanár ismerőseik körében. Így állt össze az a csapat, amellyel elindultunk ezen az úton.
– Amikor létrehoztad a kórust, még tanítottál a kolozsvári zenelíceumban. Hogyan tudtad összeegyeztetni a tanári munkát ezzel a tevékenységgel? Mennyivel könnyebb most, hogy pár éve nyugdíjas vagy?
– Igen, még tanítottam, de akkor sem éreztem, hogy áldozat lett volna e két tevékenység párhuzamos végzése, hiszen mindkettő a szakmámhoz tartozott. Szerettem tanítani is, de a kóruséneklés, a karvezetés is nagyon közel állt és áll szívemhez. Akár azt is mondhatnám: könnyű volt. Most, hogy nyugdíjas vagyok, az aktív tanári éveimhez képest csak a pedagógusi munkám cserélődött fel másféle tevékenységekre, az énekkarral végzett munka ugyanúgy folytatódik.
– Hány taggal kezdtél, hogyan alakult kórus létszáma az évek folyamán? Hány tagú most a kórus?
– Első próbánkat 2007. október elején tartottuk meg. Decemberben léptünk fel először, Kulcsár Gabriella Zenélő Kolozsvár című rendezvénysorozatában, közel húsztagú csapattal. Az évek folyamán jöttek-mentek a kórustagok. Jelen pillanatban harminchárman vagyunk, ebből tízen aktív alapító tagok.
– A férfi szólamokba mindig nehéz embert találni. Neked hogy sikerült?
– Sajnos, mint más kórusok, mi is férfihang hiányban szenvedünk, nagyon nehéz a férfiakat meggyőzni, hogy hobbiként énekeljenek például focizás, számítógépezés vagy „tudomisénmi” helyett.
– Milyen repertoáralakítási elvet követtél az évek során?
– Kezdeti célkitűzésünk minél több Kodály-mű elsajátítása, előadása volt. Ez nagyjából meg is valósult, hiszen 16 Kodály-alkotás szerepel a repertoárunkban. Mára közel 140 mű van a tarsolyunkban, köztük olyanok is, amelyek komoly erőpróba elé állították a kórust. Főként a magyar kórusirodalom legszebb alkotásait szólaltatjuk meg, de műsorunkon szerepelnek reneszánsz, klasszikus és romantikus szerzők alkotásai, valamint kolozsvári, erdélyi magyar zeneszerzők művei is. Elmaradhatatlan Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg, Úr Isten című szerzeménye, melyet a kórusunk mottóként minden fellépésén megszólaltat.
– Melyek voltak az elmúlt 10 év emlékezetesebb koncertjei, eseményei?
– Nehéz válogatni, felsorolhatnám például a Guttman Mihály, Vermesy Péter vagy Szabó Csaba emlékére rendezett esteket, a bátaszéki, érdi vagy hatvani kórussal szervezett testvérkoncerteket, de emlékezetes marad Bátaszéken, Budapesten, Ipolyságon vagy Beregszászon való szereplésünk is. Ha visszapillantok, e tíz év alatt 138 fellépésünk volt, és mondhatom, mindenikhez fűződik valami rendkívüli, szép emlék.
– Töretlen az énekkari tagok lelkesedése?
– Bár úgy érzem, felgyorsult az idő, sűrűsödnek az események, tornyosul fejünk fölött a sok munka, dalostársaim lelkesedése mégis töretlen. Ez valószínűleg onnan ered, hogy a próba, bár nagyon intenzív, szinte mindenki számára felüdülést jelent. Többen jelezték, hogy fáradtan érkeznek, de frissen távoznak.
– Mit adott neked ez az énekkar? Mit adott a közös éneklés, az elmúlt tíz év a kórustagoknak?
– Számomra szakmai elégtételt, elismerést, az éneklésen túl szoros, személyes kapcsolatokat és nagyon sok szeretetet. Igazából együtt növekedünk, fejlődünk. Mindannyian megtapasztaljuk a zene hatalmas összetartó erejét. A kóruséneklés során, a heti találkozások által jobban megismerjük egymást, tudunk egymás öröméről, bánatáról, gondjairól, terveiről. És nem utolsósorban nagyon megszerettük egymást.
– Mi az, ami folytatásra sarkall?
– Mindig van ösztönző erő. Ilyen az egyre szaporodó meghívások, a kristálytisztán összecsengő harmóniák vagy az elégtétel, hogy fejlődőképesek vagyunk.
– Új tagok jelentkeztek-e például az elmúlt évben? Mi a kórus vonzereje, amivel új tagokat lehetne toborozni, odacsábítani?
– Ritkán csatlakozik kórusunkhoz egy-egy új tag. Ennek egyik oka lehet, hogy ezt a tevékenységet ingyen és bérmentve kell végezni, de annál több odaadással, szeretettel. Hogy mi a kórus vonzereje? Ezt még pontosan nem derítettem ki, de lehetne talán a pozitív kisugárzás, a szép énekszó, az összetartozás, a komolyság-vidámság, jó közösség.
– Hogyan fogalmaznád meg karnagyi ars poeticádat?
– Számomra az éneklés olyan, mint a meditáció. Szép módja az Istennel való találkozásnak. Ilyenkor megszűnik a külvilág, és testünkkel-lelkünkkel, egész lényünkkel csak a harmóniára figyelünk.
– Pedagóguskórus vagytok, de vannak olyan tagok is, akik nem pedagógusok.
– Igaz, van a kórusunkban olyan is, aki nem tanári pályán tevékenykedik. De bármi legyen is a szakmánk, egyéni példánkkal is oktatunk, nevelünk.
–  Rövid- és hosszú távú terved/terveitek?
– Szeretném, ha férfi énekesek csatlakoznának kórusunkhoz, ha sikerülne újabb igényes műveket megtanulnunk, és magyar pedagóguskórusként még sokáig működjön ez az együttes akkor is, ha majd nekem már „le kell tennem a lantot”.
– Hogyan látod a komolyzene, a kóruséneklés jövőjét?
– Azt hiszem, hogy a komolyzene lassan egyre nagyobb teret hódít. A kóruséneklés nehezebb helyzetben van. Bár elég sok magyar énekegyüttes van, be kell ismerni, hogy ezek közül, sajnos, egyesek zeneileg nemigen nevezhetők kórusnak. Nagyon sok hozzáértő munka szükséges ahhoz, hogy muzikalitás szempontjából valamilyen fülsimogató szintre hozzunk minden létező énekkart. Remélem, vannak és lesznek olyan lelkes szakmabeli harcosok, akik ezt a munkát felvállalják. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)

Ünnepelt a tízéves kolozsvári pedagóguskórus
Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes körülmények között zajlott a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus tízéves „születésnapja” szombat este a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Antal Áron televíziós szakember, a kórus volt tagja kifejtette: öt éven át énekelt az énekkarban, az évek során nemcsak szakmai elégtételt és otthonosságot tapasztalt, hanem megértő, barátságos közösségre lelt itt. Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes
– Még most is emlékszem az első találkozásra, amikor létrejött a kórus. Azóta minden próba és fellépés öröm, sokat tanultunk egymástól. Kívánom, hogy édesapám, Guttman Mihály hitvallásához hűen a pedagóguskórus szolgálja továbbra is nemzeti kultúránkat – hangzott Tóth-Guttman Emese karnagy köszöntője, aki hármas minőségben szólalt fel: alapító tagként, a névadó karnagy, Guttman Mihály leányaként, és a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökeként.
Először lépett fel Erdélyben a felvidéki Musica Aurea Vegyeskar (karnagy: Béres Gábor), amelynek szintén volt oka az ünneplésre: húszéves együttmuzsikálást tudhatnak maguk mögött. A vendégkórus éneklését tiszta intonáció, szép, egységes hangzás jellemzi. Annál is dicséretesebb ez, mivel a jelenlevő 21 tag többsége inkább a középnemzedékhez sorolható, de elkötelezettségük nagyon jó produkciót eredményezett. A koncert műsorfüzetéből megtudhattuk: a kórus alapítója és jelenlegi karnagya Béres Gábor. A még most is fiatalnak tűnő karnagy pontos gesztusait hűen reagálta le az énekkar.
A felvidéki kórus több magyar szerző alkotását szólaltatta meg, úgy mint Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Karai József, Birtalan József műveit, illetve két reneszánsz kórusművet – Michael Praetorius és Passereau egy-egy alkotását – is meghallgathattunk.
A Guttman Mihály Pedagóguskórus műsorán kizárólag magyar szerzők művei szerepeltek. A kórus védjegyeként vagy mottójaként is ismert Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg Úr Istencímű művét, amelyet minden fellépéskor egyfajta köszöntőként énekeltek, Bartók Béla Négy tót népdala követte (zongorán kísért: László Györgyi). A Csángó himnuszt Marosán Csaba színművész szavalta el, aki az est konferansziéja is volt. Ezt követően Birtalan József-művek hangzottak el: a Csángó himnusz után három szilágysági népdalfeldolgozást hallgathattunk meg.
– Az elmúlt években igyekeztünk olyan elveket követni, amelyek névadó mesterünk, Guttman Mihály karnagy (1926–2013) számára fontosak voltak. Megtiszteltetés, hogy 2013-tól az ő nevét viseljük – közölte Bedő Ágnes, a pedagóguskórus ötletgazdája és karnagya.
Zárásként Franz Schöggl: A tréfás pisztráng című műve hangzott el. A humoros, más zeneszerzők stílusát imitáló darabot is nagy tapssal fogadta a közönség. A koncert végén a jelenlegi és az egykori kórustagok emléklapokat vehettek át, majd a folyosón egyegy pohár pezsgővel koccintottak a kórustagok és a közönség. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)