Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guttman Emese
64 tétel
2017. október 26.
Kinyílt a rózsa…
A múlt hét végén ismét a Temes megyei Újszentesen rendezték meg az Őszirózsa országos magyar népdalvetélkedőt, amelyen általános iskolák diákjai vesznek részt négy korcsoportban.
A már kilencedik országos vetélkedő az Oktatási Minisztérium, a Temes Megyei Tanfelügyelőség, az Újszentesi Általános Iskola és az önkormányzat, valamint a Temes Megyei Tanács együttműködése révén zajlott. A rangos népdalvetélkedőn 13 hazai megyéből 122 magyar diák vett részt. A szombat reggeli megnyitó után minden korcsoport más-más helyszínen vetélkedett, minden résztvevőnek öt népdallal kellett jelentkeznie, amiből egyet maga választott ki, egyet pedig a zsűri jelölt ki előadásra. Délután, amíg a szakemberek kiértékelték és pontozták az előadásokat, a diákok és felkészítőik Temesvárra utaztak, a Béga-csatornán sétahajókáztak, majd megtekintették az óvárost. Este az újszentesi sportcsarnokban került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre.
Maros megyéből hat tanuló vett részt az Őszirózsán, ők a Kincseink című hagyományőrző fesztivál Nyárádkarácsonyon rendezett megyei szakaszán nyerték el az újszentesi vetélkedőn való részvétel jogát, és nem vallottak szégyent a Bánságban sem. A 0-2. osztályos korcsoportban a körtvélyfájai Szász Csanád László (felkészítő Szász Magdolna) dicséretet érdemelt ki, a legtöbb versenyző viszont a 3-4. osztályosok csoportjában volt, itt a 38 diák közül a dicsőszentmártoni Doszlop Tamás (felkészítő Szász Irénke) a második, a nyárádszeredai Siklódi Réka (felkészítő Kátai Judit) a harmadik díjat szerezte meg. Ugyanebben a csoportban további két megyénkbeli diák szerzett dicséretet, a göcsi Papp Dániel (felkészítő Pap Enikő) és a körtvélyfájai Antal Péter (felkészítő Antal Ibolya). Megyénk hatodik diákja a somosdi Gergely Sipos Nóra volt (felkészítő Fodor Krisztina), aki az 5-6. osztályos csoportban méretkezett meg. A nyárádszeredai Siklódi Réka a Romániai Magyar Dalosszövetség különdíját is megszerezte előadásmódjával, a 4. osztályos kislány már másodszor vesz részt az Őszirózsán, tavaly dicséretet érdemelt ki – tudtuk meg Kátai Judittól. A kisdiákok felkészítéséért a pedagógusoknak és a körtvényfájai Szász Péternek is köszönet jár, nemkülönben a szülőknek, akik nemcsak gyerekeik felkészülési munkáját támogatták, hanem a résztvevőknek a versenyre való utaztatásáról is gondoskodtak, ugyanis az oktatási tárca már nem vállalja ennek a megszervezését és a költségeket sem téríti meg – tudtuk meg a szülőktől, akiknek többnyire személygépkocsikat kellett útnak indítaniuk. Az utazást már tavaly sem támogatták a szervezők, akkor egy csíkfalvi kisbusz szállította a Maros megyeieket a versenyre.
Az Aradon megjelenő Nyugati Jelen régiós napilap beszámolója szerint valamennyi gyermek kiválóan szerepelt, a mezőny rendkívül erős volt, míg Tóth Guttmann Emese zenetanár, karnagy, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke, zsűritag úgy nyiltkozott, hogy „előremutatóan emelkedik az újszentesi verseny színvonala minden területen”. Most, amikor „Kodály születésének 135. évfordulóját ünnepeljük és halálának 50. évfordulójáról emlékezünk meg, elmondhatjuk, hogy Legyen a zene mindenkié! A mai nap tükrözte, hogy itt Erdélyben milyen szépen művelik a népdaléneklés műfaját” – tette hozzá a szakember. Gligor Róbert László / Népújság (Marosvásárhely)
2017. november 13.
Ünnepelt a tízéves kolozsvári pedagóguskórus
Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes körülmények között zajlott a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus tízéves „születésnapja” szombat este a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Antal Áron televíziós szakember, a kórus volt tagja kifejtette: öt éven át énekelt az énekkarban, az évek során nemcsak szakmai elégtételt és otthonosságot tapasztalt, hanem megértő, barátságos közösségre lelt itt. Beigazolódtak a jóhiszemű sejtések: barátságos, ugyanakkor ünnepélyes
– Még most is emlékszem az első találkozásra, amikor létrejött a kórus. Azóta minden próba és fellépés öröm, sokat tanultunk egymástól. Kívánom, hogy édesapám, Guttman Mihály hitvallásához hűen a pedagóguskórus szolgálja továbbra is nemzeti kultúránkat – hangzott Tóth-Guttman Emese karnagy köszöntője, aki hármas minőségben szólalt fel: alapító tagként, a névadó karnagy, Guttman Mihály leányaként, és a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökeként.
Először lépett fel Erdélyben a felvidéki Musica Aurea Vegyeskar (karnagy: Béres Gábor), amelynek szintén volt oka az ünneplésre: húszéves együttmuzsikálást tudhatnak maguk mögött. A vendégkórus éneklését tiszta intonáció, szép, egységes hangzás jellemzi. Annál is dicséretesebb ez, mivel a jelenlevő 21 tag többsége inkább a középnemzedékhez sorolható, de elkötelezettségük nagyon jó produkciót eredményezett. A koncert műsorfüzetéből megtudhattuk: a kórus alapítója és jelenlegi karnagya Béres Gábor. A még most is fiatalnak tűnő karnagy pontos gesztusait hűen reagálta le az énekkar.
A felvidéki kórus több magyar szerző alkotását szólaltatta meg, úgy mint Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Karai József, Birtalan József műveit, illetve két reneszánsz kórusművet – Michael Praetorius és Passereau egy-egy alkotását – is meghallgathattunk.
A Guttman Mihály Pedagóguskórus műsorán kizárólag magyar szerzők művei szerepeltek. A kórus védjegyeként vagy mottójaként is ismert Gárdonyi Zoltán: Bocsásd meg Úr Istencímű művét, amelyet minden fellépéskor egyfajta köszöntőként énekeltek, Bartók Béla Négy tót népdala követte (zongorán kísért: László Györgyi). A Csángó himnuszt Marosán Csaba színművész szavalta el, aki az est konferansziéja is volt. Ezt követően Birtalan József-művek hangzottak el: a Csángó himnusz után három szilágysági népdalfeldolgozást hallgathattunk meg.
– Az elmúlt években igyekeztünk olyan elveket követni, amelyek névadó mesterünk, Guttman Mihály karnagy (1926–2013) számára fontosak voltak. Megtiszteltetés, hogy 2013-tól az ő nevét viseljük – közölte Bedő Ágnes, a pedagóguskórus ötletgazdája és karnagya.
Zárásként Franz Schöggl: A tréfás pisztráng című műve hangzott el. A humoros, más zeneszerzők stílusát imitáló darabot is nagy tapssal fogadta a közönség. A koncert végén a jelenlegi és az egykori kórustagok emléklapokat vehettek át, majd a folyosón egyegy pohár pezsgővel koccintottak a kórustagok és a közönség. Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)
2017. november 20.
Birtalan Józsefre emlékezett a Romániai Magyar Dalosszövetség
Kórushangversennyel zárta évi közgyűlését a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD) szombat este az Egyetemiek Háza nagytermében, ahol a fellépő énekkarok kizárólag az erdélyi származású, idén szeptemberben Tiszaújvárosban, Magyarországon elhunyt Birtalan József (1927–2017) zeneszerző kórusműveit szólaltatták meg.
Ezt megelőzően azonban délelőtt, a Kolozsvári Református Kollégiumban évi közgyűlésre került sor, ahol Tóth-Guttman Emese, a RMD elnöke ismertette az elmúlt egy év megvalósításait, majd öt erdélyi magyar karnagy vehette át az erdélyi komolyzenei élet kiválóságairól elnevezett díjak egyikét. Rohony D. Iván / Szabadság (Kolozsvár)
2017. december 19.
„Mert minden műve mesteri, és dicsőségét hirdeti…”
Amikor vasárnap délután a Romániai Magyar Dalosszövetség által hagyományosan megszervezett kolozsvári iskolások karácsonyt váró énekkari hangversenyén ültem a Báthory-líceum dísztermében, a címbeli verssorokra lettem figyelmes. A gyerekek lelkesen énekeltek, és ha visszagondolok, ez az idézet fejezte ki a legjobban a kórusok teljesítményét.
– A gyerekek mindannyiunkat megörvendeztetnek szép énekléssel az öröm vasárnapján – hangsúlyozta bevezetőjében Tóth-Guttman Emese, a Dalosszövetség elnöke. Timár Ágnes, a házigazda intézmény igazgatója köszönetet mondott Tóth-Guttman Emesének, aki, mint mondta, több éve lelkiismeretesen és időben megszervezi a karácsonyváró koncertet, illetve a szülőknek, akik kóruséneklésre bátorítják gyermekeiket. Veres Stelian plébános arra figyelmeztette a jelenlévőket, hogy a karácsonyi öröm igazi értelme az Istenhez való közeledés.
Öt kolozsvári tanintézmény nyolc kórusa vett részt a hangversenyen: kánonokat, népdalokat, karácsonyi énekeket előadva. Azonkívül, hogy minden kórus jól vagy nagyon jól teljesített, sokkal csodálatosabb érzés volt szembenézni a sok csillogó gyermekszemmel, hallgatni a tiszta éneklést. Tóth-Guttman Emese kiemelte, hogy a hét karnagy közül hat most először vezényel a karácsonyváró hangversenyen, ez pedig azt jelenti, hogy alig pár hónap vagy hét állt az illetők rendelkezésére a műsor betanításához. Az eredménnyel mindenesetre elégedettek lehetünk. A fiatal karnagyoknak azonban azt javasolnám, hogy a kisebbeknek ne adjanak hangi kvalitásaikat (jóval) meghaladó énekeket, hiszen a második oktávbeli magas hangokat egy 8-10 éves gyermek nehezen énekli ki. A repertoár kialakítása, megválasztása természetesen néhány év gyakorlat után nem fog gondot okozni.
A hangversenyen közreműködött a Báthory-líceum 1–4. és 5–6. osztályos tanulók kórusai (karnagy: Márton Szabolcs), a líceumi tanulók vegyeskara (karnagy: Potyó István), a Talentum Református Iskola 0–5. osztálya (karnagy: Szabó-Kostyák Júlia), a Brassai-líceum 1–4. osztályos énekegyüttese (vezényelt: Pócsai Magdolna), az unitárius kollégium 5–8. osztályosainak kórusa (karnagy: Fodor Ilka-Borbála) és a Péterffy Gyula vegyeskar (karnagy: Ördög Ödön), valamint a S. Toduţã Zenei Főgimnázium 9–12. osztályos vegyeskara (vezényelt: Kállay-Miklós Tünde). Nagy-Hintós Diana / Szabadság (Kolozsvár)