Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Guțiu, George
11 tétel
1990. március 25.
A pápa megoldotta a romániai katolikusok több évtizede vajúdó kormányzati válságát, 5 új latin szertartású és 6 görög szertartású katolikus püspököt nevezett ki az egyházmegyék élére. Az egészségi állapota miatt visszavonult dr. Jakab Antal gyulafehérvári megyéspüspök helyére Bálint Lajos eddigi segédpüspököt, nagyváradi püspöknek Tempfli Józsefet, szatmári püspöknek Reizer Pált, temesvári püspöknek Sebastian Kräutert, iasi püspöknek Petru Gergelt, bukaresti érseknek Ioan Robut nevezte ki. Üldözésük idején tanúsított állhatatos magatartásukért címzetes érseki címet kapott Boros Béla és Ioan Chertes görög katolikus püspök. A görög katolikus Fogaras-Gyulafehérvár egyházmegye élére Alexandru Todea mint érsek, a lugosi egyházmegye élére Ioan Ploscaru, a Kolozsvár-Szamosújvári egyházmegye élére Gheorghe Gutiu, a nagyváradi egyházmegye élére Vasile Hossu, a nagybányai egyházmegye élére Lucian Muresan került püspöki rangban. /Köszöntjük új püspökeinket. = Keresztény Szó (Kolozsvár), márc. 25. - 7. sz./
1994. július 23.
A pápa Lucian Muresant nevezte ki a romániai görög katolikus egyház élére, miután elfogadta a 82 éves Alexandru Todea érsek nyugalomba vonulási kérelmét. /Szabadság (Kolozsvár), júl. 23./ Todea agyvérzés következtében megbénult, tolókocsihoz van kötve. II. János Pál pápa Gheorghe Gutiunak, Szamosújvár püspökének érseki címet adott, Ioan Sisistean lett Máramaros új püspöke. Todeát 1950-ben bebörtönözték, 1964-ben szabadult, de továbbra is házi őrizetben tartották. Háza a földalatti egyház központjává vált. 1990-ben a pápa Todea püspököt Fogaras és Gyulafehérvár érsekévé, 1991-ben bíborossá nevezte ki. /Magyar Kurír (Budapest), 161. sz., aug. 5./
1996. március 13.
"Funar polgármester meghívót juttatott el a Szabadság szerkesztőségébe is, mely szerint márc. 15-én a kolozsvári Polgármesteri Hivatal megemlékezik "az 1848-as forradalomról és az elnyomók által meggyilkolt több tízezer románról". Kolozsváron felavatják az Avram Iancu utca 20. szám alatti épületen elhelyezett Baritiu-Balcescu-emléktáblát, amelyet Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök szentel fel, majd tudományos előadássorozat kezdődik "Supplex Libellus Valachorum - 205" címen. Az egykori eseményeket felidézik: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Ioan Silviu Nistor egyetemi tanár és Gelu Neamtu kutató. Az "ünnepségen" jelen lesz "Mihaila Cofariu élő nemzeti hős" is, akit, mint ismeretes, az 1990-es marosvásárhelyi események során - sokszor megcáfolt vátrás állítás szerint - megvertek a magyarok. /Élő nemzeti hős Kolozsváron Funar és Cofariu együtt ünneplik március 15-ét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./"
1996. május 10.
Máj. 9-én Kolozsváron, a román állam függetlenségének napján újabb szobrot avattak, a román katona szobrát, az Avram Iancu téren. Az avatáson megjelent Gheorghe Tinca védelmi miniszter, Dorin Gheorghiu, a IV. erdélyi hadsereg parancsnoka, George Gutiu görög katolikus érsek és mások. Bartolomeu Anania ortodox érsek nem vett részt az avatáson, tiltakozásul, mert figyelmeztette Funar polgármestert, hogy a katedrális előtt, az Avram Iancu téren ne rendezzenek diszkó koncertet. /A görögkeleti érsek nem vett részt az ünnepségen. Újabb szobrot avattak Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 10./
1997. március 10.
"Márc. 8-án Kolozsváron, a belvárosi unitárius templomban történt dr. Szabó Árpád unitárius püspök ünnepélyes beiktatására. Kisgyörgy Árpád főgondnok felolvasta az 1996. decemberi székelyudvarhelyi zsinat püspökválasztási határozatát, majd az esperesekhez fordult, hogy végezzék el a beiktatási szertartást. Ezután dr. Szabó Árpád elmondta püspöki székfoglaló beszédét. A külföldi testvéregyházak küldöttei is megjelentek és köszöntötték az új püspököt, hasonlóképpen a magyar történelmi egyházak püspökei, de jelen volt Bartolomeu Ananie ortodox és dr. George Gutiu görög katolikus érsek is. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 10./"
1997. március 17.
"Kolozsvár volt az egyetlen város, ahol Gheorghe Funar és hívei magyarellenes megnyilvánulásokkal - a Fellegváron elhelyezett uszító szövegű emléktáblák avatásával - próbálták megzavarni a március 15-i ünnepet. A résztvevők többségben ortodox és görög katolikus teológusok, a Román Nemzeti Egységpárt tisztviselői voltak, megjelent Stefan Pascu és Raoul Sorban történész is.Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök beszédeikben Funar polgármester magyarellenes magatartásának védelmét vállalták fel Az egyik emléktábla az 1848/49-ben a magyarok által meggyilkolt román hazafiak sokaságára emlékezik. Funar az emléktáblát a polgármesteri hivatal nevében készítette. Funar márc. 15-ét a román nemzet mártírnapjának nevezte, új adatokkal rukkolt elő a magyarok állítólagos vérengzéseiről. Raoul Sorban a tudományosan cáfolt, roppant túlzottnak tartott 40 ezer áldozattal szemben a magyar szabadságharc 200 ezer román áldozatról beszélt. Funar nemzetgyalázónak tartotta, hogy a hatalom emberei a román nép hóhéraival ülnek közös asztalhoz. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 17./"
2000. augusztus 31.
Aug. 30-án Kolozsváron előadássorozattal emlékezett a polgármesteri hivatal a bécsi döntés hatvanadik évfordulójára. Többek között jelen volt Gheorghe Funar polgármester, Mircea Gavrila alpolgármester, Serban Gratian, a megyei tanács alelnöke, Emil Boc, a Demokrata Párt megyei szervezetének elnöke, George Gutiu görög katolikus érsek, illetve Gheorghe Tinca volt honvédelmi miniszter, aki ma a Szövetség Romániáért Párt egyik alapembere. Valamennyi felszólaló az 1940. augusztus 30-i esemény sajtóvisszhangját, a ″magyarok által elkövetett atrocitásokat″ mutatta be. Egyesek ″a magyar nép barbár voltáról″ tartottak előadást, mások pedig a bécsi döntés kapcsán az őszi választásokon szükséges nemzeti összefogás szükségességéről, a jelenlegi hatalom ″a magyar revizionisták előtti meghunyászkodásáról″ beszéltek. A korábbi tervekkel ellentétben a résztvevők nem vonultak a magyar főkonzulátus elé. Kolozs megye prefektusa, Bogdan Cerghizan ugyanis betiltott mindenféle utcai tüntetést augusztus végéig. /Elmaradt a polgármesteri tüntetés. A nacionalista szónoklatok viszont elmaradhatatlanok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 31./
2000. november 18.
Nov. 17-én Kolozsváron a magyar történelmi egyházak vezetőivel, az ortodox és a görög katolikus egyház képviselőivel találkozott Mugur Isarescu kormányfő, aki kétnapos látogatásra érkezett a városba. A megbeszélésen jelen volt Csiha Kálmán református püspök, Szabó Árpád unitárius püspök, Kiss Béla evangélikus püspök-helyettes, Mikó Lőrinc és Tőkés Elek unitárius, illetve református tanácsosok. A görögkeleti egyházat Bartalomeu Anania érsek, a görög katolikust pedig Gheorghe Gutiu püspök, címzetes érsek képviselte. Kolozsvári látogatása alkalmával Mugur Isarescu kormányfő a Babes-Bolyai Tudományegyetem rektorával, Andrei Margaval, egyetemi hallgatókkal, valamint a civil szervezetek képviselőivel is találkozott. A miniszterelnök kijelentette: november végén a kormány újabb költségvetési kiegészítést hagy jóvá. Isarescu a földtörvénnyel kapcsolatban elmondta: mandátuma lejártáig több száz birtoklevelet fognak szétosztani. Szabó Árpád unitárius püspök beszámolt a miniszterelnökkel történt megbeszélésről. Elhangzott, hogy a felekezetenkénti tíz ingatlan visszaszolgáltatásáról rendelkező sürgősségi kormányrendelet értelmében létrehozzák azt a kormánybizottságot, amelynek feladata lesz tárgyalásokat folytatni az egyházak képviselőivel, és tisztázni a visszaadott ingatlanok jogi helyzetét. Erre már a jövő héten sor kerülhet. Szabó Árpád szerint hiányosság, hogy az egyházak képviselői nem vesznek részt a bizottságban, csupán tanácskozási joggal rendelkeznek. Sikerült teljesíteni az újonnan kinevezett lelkészek állami fizetésére vonatkozó igényeket. Ugyanakkor 30 százalékkal emelték a lelkészek állami fizetését, a nem lelkész egyházi alkalmazottak juttatását pedig 245 ezer lejről 700 ezer lejre növelték. A magyar történelmi egyházak felvetették a profitadó csökkentésének a kérdését is /az egyházak gazdasági bevételüknek mintegy 25 százalékát az államnak kell juttatniuk nyereségadó formájában/. Szó volt Bözödújfaluról: emlékezetes, hogy a gyűjtőgát elkészítésekor az unitárius templom is víz alá került, az egyház évek óta kéri az általános kárpótlás rendezését.- A görög katolikus egyház képviselői az ortodox egyházzal beindult párbeszéd eredménytelenségéről tájékoztatták Isarescut. /Papp Annamária: Politikai kérdésektől mentes találkozó. Kolozsvári egyházvezetőkkel tárgyalt Mugur Isarescu. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 18./
2001. október 28.
"A román ortodox egyház és a görög katolikus egyház vitás vagyonügyeinek megoldásáért hat évvel ezelőtt megkezdett tárgyalások szeptember 27-én folytatódtak a lugosi görög katolikus püspökségen. Ez már a görög katolikus-ortodox vegyes bizottság hatodik ülése volt. Az ortodox felet többek között Bartolomeu Anania, Vad, Felek és Kolozs érseke, Andrei Andreicut gyulafehérvári érsek, Ioan Mihaljan, Bihar és Szilágyság püspöke, Ioan Selejan, Kovászna és Hargita püspöke, a görög katolikus felet Alexandru Mesian lugosi püspök, George Gutiu kolozsvár-szamosújvári érsek, Virgil Bercea nagyváradi püspök, Ioan Sisestean máramarosi püspök képviselte. A felek megállapították, hogy az eddigi megbeszélések eredményeként megoldódott egyes templomok visszaszolgáltatása, míg másutt a két közösség között felmerült problémák miatt nem oldódott meg kedvezően a görög katolikus egyház igénye, s ezekről az ügyekről továbbra is tanácskozni kell. Az ortodox fél kérte a két román egyház közötti bírósági perek felfüggesztését és a problémák további tárgyalások útján való megoldását. A görög katolikus fél fenntartotta igényét székesegyházai, templomai visszaszolgáltatására vagy legalább a templom felváltva történő használatára. /Hatodszor ült össze a görög katolikus-ortodox vegyes bizottság. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 28./"
2002. április 25.
Több ezer személy kísérte utolsó útjára ápr. 24-én Reizer Pál szatmári megyés püspököt. A temetésen mintegy háromszáz lelkész vett részt. A szertartást Ardai Attila kanonok, az egyházmegye ideiglenes kormányzója mutatta be a részt vevő főbb méltóságokat. Dr. Jean Claude Périsset nuncius latin nyelven kezdte az elhunyt püspök lelki üdvéért bemutatott szentmisét, amelyet dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek szentbeszédét követően dr. Paskai László bíboros, esztergom?budapesti érsek fejezett be. Románul dr. Ioan Robu bukaresti érsek búcsúztatta Reizer Pál püspököt. Dr. Paskai László bíboros, végezte a temetői szertartást. Merlás Tibor címzetes főesperes, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia plébánosa rövid beszédében jelezte: nem sokkal a ceremóniát megelőzően ő vehette át Íjgyártó István bukaresti magyar nagykövettől a Reizer Pál nevére kibocsátott magyarigazolványt. A püspök búcsúztatásán a következő egyházi és világi méltóságok vettek részt. Egyházi személyek: Dr. Paskai László esztergom–budapesti érsek, bíboros, Dr. Jean Claude Périsset, címzetes érsek, bukaresti apostoli nuncius, Dr. Ioan Robu, bukaresti érsek, Dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, Petru Gherghel, iasi–i püspök, Tempfli József nagyváradi püspök, Martin Roos, temesvári püspök, Majnek Antal, munkácsi püspök, Huzsvár László, nagybecskereki püspök, Bosák Nándor, debrecen–nyíregyházi püspök, Dr. Gyulay Endre szeged–csanádi püspök, Mayer Mihály, pécsi püspök, Balázs Béla, kaposvári püspök, Spányi Antal esztergom–budapesti segédpüspök, Lucian Muresan, balázsfalvi görög katolikus érsek, Gheorghe Gutiu, kolozsvári görög katolikus érsek, Alexandru Messian, lugosi görög katolikus püspök, Ioan Sisestean, nagybányai görög katolikus püspök, Szabó Árpád erdélyi unitárius püspök, Mózes Árpád erdélyi evangélikus püspök, Tőkés László, királyhágómelléki református püspök, Papp Géza, erdélyi református püspök, Tietze Jenő, nagybecskereki általános helynök, Fodor József, nagyváradi általános helynök, Böcskey László, temesvári általános helynök, Potyó Ferenc, gyulafehérvári általános helynök, Dr. Czirják Árpád, gyulafehérvári érseki helynök, P. Szőke János SDB, szenttéavatási promotor, a gyulafehérvári római katolikus teológia tanári kara, Dr. Pákozdi István budapesti egyetemi lelkész, Tincu Alexandru, szatmári ortodox főesperes Világi személyiségek: Klaus Peter Marte, német konzul, Temesvár, Szíjgyártó István, magyar nagykövet, Bukarest; Cseh Áron, konzul, Kolozsvár, Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke, Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke, Gheorghe Ciocan, Szatmár megye prefektusa, Riedl Rudolf, Szatmár megye alprefektusa, Horea Anderco, Szatmárnémeti polgármestere, Ilyés Gyula, Szatmárnémeti alpolgármestere, Szabó István, a Szatmár Megyei Tanács elnöke, Erdei D. István, parlamenti képviselő, Varga Attila, parlamenti képviselő, Pécsi Ferenc, parlamenti képviselő, Kereskényi Sándor, szenátor, Szabó Károly, szenátor, Dr. Kalmár László, főorvos, a Segítő Jobb Alapítvány elnöke, Budapest. /Princz Csaba: Ezrek kísérték utolsó útjára Nm. és Ft. Reizer Pál püspököt. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), ápr. 25./
2003. szeptember 11.
"Szept. 8-án Kolozsváron, a Györgyfalvi negyedben felszentelték a felépült impozáns apácakolostort és kápolnát. A szertartást Lucian Muresan, a romániai görög katolikus egyház érsek-metropolitája együtt végezte Florentin Crihalmeanu kolozsvár-szamosújvári és Virgil Bercea nagyváradi megyéspüspökkel, valamint George Gutiu nyugalmazott érsekkel. A római katolikus egyházat dr. Czirják Árpád érseki helynök, pápai prelátus és Fodor György, a Romániai Szerzetesrendek és Kongregációk Legfőbb Elöljárói Konferenciájának általános titkára képviselte. Jelen volt Laurentiu D. Tanase vallásügyi államtitkár, a Kolozs megyei tanács és prefektúra küldöttei, számos kül- és belföldi, egyházi és világi meghívott és adományozó. /Görög katolikus apácakolostort szenteltek. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./"