Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Guterres, Antonio
133516 tétel
2009. október 13.
Emlékezetes múltidézést jelentettek Lacsny Péter és Domonkos László Hunyad megyei könyvbemutatói. Lacsny Péter Maderspach Károly ükunokájaként a családban élő emlékek sokaságát osztotta meg közönségével. Maderspach Viktor három könyvét mutatta be unokája, Lacsny Péter. A budapesti Masszi Kiadó gondozásában megjelenő kötetekről beszélve emlékezett Maderspach Viktor rendkívül olvasmányos, betiltásuk ellenére is sok kiadást megért könyveire. A bemutatott Menekülésem Erdélyből, Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig, illetve a Páreng-Retyezát című kötetei érdekfeszítő olvasmánynak ígérkeztek. Domonkos László író, esszéista az első világháború magyar borzalmainak és hőstetteinek kevésbé ismert részleteire emlékezett Az elárult hadosztály című művében. A kötet az erdélyi, balassagyarmati és muravidéki önkéntesek hősies ellenállásáról szól, akik igyekeztek megakasztani a trianoni gőzhengert. Az 1918. december 1-i „egyesülés” nyomán benyomuló román csapatokkal szembeni ellenállásra szerveződő Székely Hadosztály a magyar kormány részéről nem igazán kapott támogatást. Ezért beszélhetünk elárult hadosztályról. Hiteles történelmi adatokra támaszkodva bemutatta a három elkeseredett „végvári” küzdelmet. Ugyancsak dokumentált kötetben /Nagyenyedi ördögszekér/ tárta az olvasó elé Domonkos László az 1849. január 8-i nagyenyedi vérengzést. Ezen a napon Nagyenyeden ezernél több védtelen magyar embert mészároltak le a mócvidéki román felkelők. Legalább ennyien pusztultak még el azok, akik a fogcsikorgató fagyban menekülni próbáltak. És porrá égett a város. A pusztítás mértéke a második világháborús Drezdáéhoz volt hasonló, csakhogy itt nem a bombák, hanem az eszeveszett düh lángja pusztított. A gyilkosokat mai napig hősként tisztelik Romániában. Állati kegyetlenséggel pusztított el egy védtelen várost tízezer román hegylakó, – ismertette a szerző Nagyenyedi ördögszekér című kötetét. A nagyenyedi vérengzés, illetve a korábbi Horea féle felkelés volt az, ami borzalmával felborította e vidéken az etnikai viszonyrendszert. Félelmet hagyott maga után, szórvány vidékké téve Dél-Erdélyt – fogalmazott Domonkos László. /Gáspár-Barra Réka: Maderspach Viktor és Domonkos László könyvei. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 13./
2009. október 14.
Október 13-án megbukott Emil Boc miniszterelnök kisebbségi kormánya, miután 254 honatya megszavazta a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és az RMDSZ által beterjesztett bizalmatlansági indítványt. Az ellenzéki pártok győzelme nem volt annyira fényes, hiszen csak 18 szavazattal haladták meg a 236-as határt, vagyis a kormány megbuktatásához szükséges minimális szavazatszámot. Ez azt jelenti, hogy számos ellenzéki törvényhozó sem volt meggyőződve a kormány menesztésének a szükségességéről. Traian Basescu államfő konzultációra hívta a pártokat. Emil Boc a szavazás után kijelentette: „egy csatát, és nem a háborút vesztette el”. A kormány megbuktatása után Traian Basescu államfő is nyilatkozott. Dicsérte az Emil Boc-kormányt. „Becsületes és felelős” kormánynak nevezte a Boc-kabinetet, és megköszönte neki „Románia modernizációja érdekében tett erőfeszítéseit”. Basescu elmarasztalta az indítványt támogató pártokat, amelyeket nem az ország érdekeit tartották szem előtt. /B. T. : Rendszerváltás óta először bukott kormány bizalmatlansági indítvánnyal. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./ „Ha a parlamenti többség felajánlja, kész vagyok tárgyalni a miniszterelnökségről” – jelentette ki Klaus Johannis nagyszebeni polgármester. Az RMDSZ egyetért Klaus Johannis kinevezésével. /Fleischer Hilda, Moldován Árpád Zsolt: Emil Boc fekete napja. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Magyarország kötelességszegési eljárást indít az Európai Bizottságnál, amiért Sólyom László köztársasági elnököt augusztus 21-én nem engedték be Szlovákiába – közölte Szollár Domokos kormányszóvivő. /Budapest „perel” Sólyom miatt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Tíz-tizenöt megyei közintézmény élére a saját szakembereit szeretné kinevezni a marosvásárhelyi RMDSZ. Benedek István, a szövetség városi szervezetének elnöke szerint a politikusokban „kellene annyi jóérzés legyen”, hogy a Maros megyei intézmények egy részének élére magyar szakembereket nevezzenek ki, mivel a lakosság több mint 40 százaléka magyar ajkú. Benedek István hozzátette: megbeszéléseket kezdeményezett ez ügyben a Demokrata-Liberális Párt (PDL) helyi vezetőjével, Dorin Florea polgármesterrel, ugyanis sok intézmény működése kifogásolható, mióta menesztették onnan az RMDSZ javaslatára korábban kinevezetteket. A Krónika kérdésére Dorin Florea kijelentette: „A kinevezésekkor mindig a szakmai hozzáértést helyeztem előtérbe, ezért is értettem egyet azzal, hogy Bárczi Győző ismét alprefektusi tisztséget töltsön be, mert úgy vélem, a magyarságnak is kell képviselője legyen a megyevezetésben. Viszont azt is látnunk kell, hogy az ország számára rendkívül nehéz időszakban az RMDSZ egyszer sem mondta ki határozottan, hogy támogatja a jelenlegi kormányt. ” /Máthé Éva: Magyar vezetőket követelnek Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
A Kolozs Megyei Tanács elkezdte osztani a közösségi biztonsági alapból az élelmiszersegélyeket a leghátrányosabb helyzetű személyeknek, a kormányhatározat értelmében. Eddig 460 tonna lisztet adtak át 25 helységben, ebből eddig 29 340 személy részesült. A kiosztás folytatódik, a jogosultak összlétszáma eléri a 69 032 személyt. /Elkezdték osztani az élelmiszersegélyeket. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Több drogrehabilitációs központ is megszűnik azután, hogy Romániában az államelnöki hivatal által megbízott szakértői bizottság a napokban a könnyűdrogok legalizálására tett javaslatot. Becslések szerint akár háromszázezerre is tehető a szenvedélybetegek száma. Vannak fertőzött és kevésbé fertőzött városok, Erdély valamivel tisztább, de Kolozsváron riasztóan jól működik a piac. Dr. Bíró István, a sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház elmegyógyász-főorvosa elmondta: a kórházak felkészültek a drogfüggők fogadására és helyi kezelésére, de teljességgel hiányzik az a szociális ellátórendszer, amely a drogfogyasztó társadalmi rehabilitációját segítené. Bíró szerint Háromszéken egyelőre nem jelentős a drogfogyasztás mértéke. Kovászna megyében a ‘90-es évek elején jelent meg a vadkender. Első alkalommal 1995-ben fogtak el egy kábítószer-kereskedelemmel kísérletező csoportot. Az ezredforduló után kezdtek beszivárogni az extasy tabletták, és néhány éve már kokain is beszerezhető Kovászna megyében. A Kolozs megyei rendőrség arról számolt be, hogy az első félévben több tucat kábítószer-kereskedőt tartóztattak le Kolozsváron. /Kovács Zsolt, Antal Erika, Sipos M. Zoltán: Droghelyzet: országos szívás. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Várhatóan a belügyminisztériumtól érkező pénzösszegből törlesztheti a Hargita Gáz Rt. felé felhalmozott adósságát Gyergyószentmiklós önkormányzata, tájékoztatott Mezei János polgármester. A város hatalmas pénzösszegekkel tartozik a Hargita Gáz Rt. -nek, ami miatt már a gázszolgáltató is fizetésképtelenné vált, beszállítója, az Amgaz pedig a gázcsapok elzárásával fenyegeti. /Jánossy Alíz: Gyergyószentmiklós: fűtésre várva. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
„Jelenleg a megrongálódott kőlapok felmérése és a hibás kőelemek pótlására szolgáló kövek megvásárlása folyik” – tájékoztatott Nagy Benjámin marosvásárhelyi kőszobrász, aki a Mátyás-szobor kőelemeinek megvizsgálására Kolozsvárra utazott. A munkálatok kivitelezését megnyerő nagyszebeni cég őt kérte fel erre a feladatra. /Sipos M. Zoltán: „Összehangolt munkát igényel a restaurálás. ” A napokban vizsgálják meg a kolozsvári Mátyás-szobor kőelemeit. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Ünnepi üléssel, koszorúzással, könyvbemutatóval és egy kamarakiállítás megnyitásával tiszteleg a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és annak könyvtára az idén 150 éves Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) előtt. A program október 14-én Budapesten koszorúzással kezdődik, majd az MTA székházában ünnepi üléssel folytatódik. Pálinkás József, az MTA elnöke beszél a Magyar Tudományos Akadémia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület kapcsolatáról, amely 2002-ben egy együttműködési nyilatkozat aláírásával vált hivatalossá. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Az EME-ünnep. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Első alkalommal mutatkozik be Székelyföld a ROMEXPO elnevezésű országos turisztikai vásáron. A Hargita és Kovászna megye közös jelenlétével zajló, 22. alkalommal megszervezett vásár október 15-18. között várja a látogatókat. A székelyföldi hagyományokat kézművesek mutatják be a vásár helyszínén. /Először mutatkozik be Székelyföld az országos turisztikai vásáron. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Hónapok óta nem érkeznek a marosvásárhelyi civil szervezetekhez szociális projektekre jóváhagyott pénzösszegek a helyi önkormányzattól. A problémára a civil szervezetek és az önkormányzat illetékesei közötti találkozón hívták fel ismételten a figyelmet. A HIFA Románia megyei kirendeltségének vezetője, Simon Judit által kezdeményezett megbeszélésen többek között jelen volt a Caritas megyei kirendeltsége, a Cukorbetegek Egyesülete, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Diakóniai Keresztyén Egyesület, a Talentum Alapítvány, valamint a helyi önkormányzat részéről Kolozsváry Zoltán helyi tanácsos. Kolozsváry Zoltán szerint a finanszírozás nem csak a civil szervezetek esetében késik, a polgármesteri hivatal adósságban úszik. Megoldásként azt javasolta, hogy összehívja a költségvetési bizottságot, talán lesz eredménye az egyeztetéseknek. /(bi): Üres a civil szervezetek számlája. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./
2009. október 14.
Kisebbségeknek szánt tematikus csatorna műholdas szórási engedélyét bocsátotta ki október 13-án az Országos Audiovizuális Tanács (CNA). A csatorna sugárzási jogát a zsilvásárhelyi (Targu Jiu) Centrum Consulting cég kapta meg, a Bah Tv bukaresti stúdiókban forgatott műsorait decembertől fogják sugározni. /Etnikumoknak szánt tévéadó indul. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Régi adósságot törleszt Kézdivásárhely, amikor október 23-án ünnepélyes keretek között felavatják az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc emlékművét, Vetró András szobrászművész alkotását. A céhes város egyetlen ‘56-os emlékműve a református temetőben levő kopjafa volt, melyet 1996-ban István Sándor fafaragó készített. /(Iochom): ‘56-os emlékmű Kézdivásárhelyen. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./
2009. október 14.
Kós Károly emlékét idéző estet szervezett október 9-én a Helikon – Kemény János Alapítvány Marosvásárhelyen, a Református Diakóniai Otthonban. Kós Károly építészeti életművét vetített képes előadás formájában Szekeres Gerő tárgyalta. Kós Károly a népi építészetet bevitte az épülettervezésbe. Trianon után mehetett volna egyetemi tanárnak Budapestre, de ő inkább Erdélyt és a teljes bizonytalanságot választotta, mondván, itt van rá szükség. Kovács Emese Kós Károly életpályájáról, irodalmi életművéről szólt. Az est végén Bögözi Attila, a szerkesztő emlékezett a nemrég elhunyt Adamovits Sándorra /Déva, 1937. máj. 3. – Marosvásárhely, 2009. júl. 18./, és méltatta most megjelent Szellemi helyszínelés Nagyenyedtől Marosvécsig című kötetét. Adamovits egyszerre szolgálta a hitet, a közművelődést, a kultúrát és a hagyományőrzést. /Nagy Botond: Emlékezés az ezermesterre. Kós Károly-est a Bocskai Teremben. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 14./
2009. október 14.
A 2009-ben is sikeresen működött a Csíkkozmási Ifjúsági Szervezet /KOMISZ/, mely ebben az évben hetedik alkalommal szervezte meg a gyermeknapokat a helyi Dr. Boga Alajos Iskolával, részt vállalt a falunapok megszervezésében, ugyanakkor a VII. Néptánctalálkozó, amely már nemzetközivé nőtte ki magát, is sikeres rendezvény volt. /Szántó Lajos, Csíkkozmás: /Sikeres a KOMISZ. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 14./
2009. október 14.
Az Erdélyi Magyar Ifjak csíkszéki szervezete Légy te is ‘56-os címmel történelmi vetélkedőt hirdet középiskolás diákok számára. A vetélkedő témája az 1956-os forradalom. A vetélkedőt október 20-án rendezik meg a csíkszeredai József Attila Általános Iskolában. /Légy te is ‘56-os = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 14./
2009. október 14.
Eger önkormányzata évente 150 000 forintot ajánl fel egy magyarfalusi (Bákó megye) középiskolásnak, hogy ott folytassa tanulmányait, és arra bíztatja a magyarországi városokat, járjanak el hasonlóan, segítsék a moldvai csángó fiatalokat identitásuk megőrzésében. Egy egri civil szervezet hat éve tart kapcsolatot a legkeletibb csángó faluval, támogatásukkal évente megszervezik a Magyarfalusi Napokat, és nyaranta húsz csángó gyermeket táboroztatnak, mely idő alatt arra is hangsúlyt fektetnek, hogy megismerjék a magyar katolikus liturgiát. /(fekete): Minden város taníttasson egy csángó gyermeket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./
2009. október 14.
Mintegy kétezer, gyerekeknek szóló könyv szerepel az október 13-án Marosvásárhelyen megnyílt Kobak könyvesbolt kínálatában, ahol a kicsik szórakoztató programokon is részt vehetnek. Erdély-szerte az ötödik Kobak könyvesboltot nyitotta meg Marosvásárhelyen Trombitás János helyi vállalkozó, akinek Szovátán, Parajdon, Székelyudvarhelyen és Brassóban is vannak üzletei. A város újabb magyar könyvesüzlete abban különbözik a többitől, hogy kínálatát elsősorban a gyermekek igényeihez alakította. A kötetek nagy része az anyaországból, származik. /Szucher Ervin: Gyerekeket és ifjakat vár a Kobak könyvesbolt Marosvásárhelyen. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
1944. októbere örökre emlékezetes marad a kolozsvári magyarság életében, az október 11–12-én Kolozsvárra bevonuló szovjet katonák házról házra jártak, és tömegesen szedték össze, illetve hurcolták el „málenkij robotra” (kis robotra) a magyar férfiakat, s alaposan kijutott nekik azokból az óriási szenvedésekből, amiket a szovjet lágerek kegyetlen világa jelentett. /(P. A. M.): Emlékezés a szovjet lágerekbe deportáltakra. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Elmaradt László Noémi költő október 12-re Kolozsváron meghirdetett, Papírhajó című könyvének bemutatója, mivel a kötet még nem jött ki a nyomdából. A könyvbemutató helyett a Bretter-körön részt vevők kisebb versválogatást és annak elemzését hallgathatták meg. A Papírhajó című kötet tizenöt év mintegy 200 versét bemutató gyűjtemény. A verseket Bréda Ferenc író, költő elemezte, szerinte az írások a középosztályhoz szólnak, mivel nagyon könnyen érthetők. /Braica Tünde: A Papírhajó még várat magára. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Székelyudvarhelyen folyik a kortárs drámatalálkozó. Az október 12-15. között megrendezett fesztivál célja lehetőséget adni a román és a magyar kortárs drámák bemutatására. A Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház második alkalommal szervezi meg a kortárs dráma fesztivált. Az október 12-i nyitóelőadáson a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Spiró György: Prah című darabját vitte színre László Csaba rendezésében, ezt követte az Aradi Kamaraszínház és a Pécsi Harmadik Színház közös produkciója, Matei Visniec: Lovak az ablakban című darabja, Radu Dinulescu rendezésében. Október 13-án a bukaresti Komédium Színház mutatta be Nádas Péter: Temetés című művét, Bocsárdi László rendezésében, majd az Aradi Művelődési Ház és a galaci Fani Tardini Színház közös produkciója következett, Schwajda György: Hymnus című előadása, melyet Radu Dinulescu rendezett. Október 14-én a Nyílt Fórum Füzeteket mutatja be Lőkös Ildikó felelős kiadó, délután Andresz Katalin budapesti színésznő jeleníti meg Alina Nelega: Ameli sóhaja darabját, Gali László rendezésében. Este a bukaresti Act színház mutatkozik be, Alina Nelega: Amalia respira adanc (Amália mélyet lélegzik) című előadással. /Csibi Márti: DráMa – holnap is. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
A háború családokat tett tönkre, szerelmeket rombolt szét. Békében a szerelmeket mi romboljuk szét. Ma a boldogságunk csak rajtunk múlik – vallja Elek Dóra, a Baltazár Színtársulat által színpadra vitt Kőválasz című darab rendezője. Október 11-én, vasárnap a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermében Vörös István Kőválasz című alkotásával vendégszerepelt a budapesti Baltazár Színház, amely értelmileg sérült színészekből áll. /Butyka Anna: Minden kérdésre: Kőválasz. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Magyarországon eddig még nem vetített alkotásokat, többek között fesztiváldíjas játékfilmeket láthat a héten a Budapesti Román Kulturális Intézet jóvoltából a budapesti közönség. Sokan gyűltek össze az Uránia Nemzeti Filmszínházban október 12-én, kerekasztal-beszélgetéssel elevenítették fel a húsz évvel ezelőtt történteket, s megidézték a müncheni székhelyű Szabad Európa Rádiót (SZER). A SZER egykori munkatársai emlékeztek az 1951 és 2008 között működő román szerkesztőség mindennapjaira, az adó körül kibontakozó érdekellentétekre, a lehallgatásokra és a parancsba adott máig tisztázatlan meggyilkolásokra. Alecu Solomon A hidegháború hullámain című 2007-es dokumentumfilmje a románok milliói számára reményt adó Szabad Európa Rádióról szólt. /Kánya Gyöngyvér, Budapest: Román átmenet Pesten. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 14./
2009. október 14.
Kusztos Endre sajátos képi világát mutatja be az a több mint 140 szénrajzból, pasztellből és tusrajzból összeállított gyűjteményes kiállítás, amelyet Szaggatott napló címmel a kolozsvári Quadro Galériában szerveztek. /Ferencz Zsolt: Kusztos Endre gyűjteményes kiállítása a Quadróban. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 14./
2009. október 14.
Harminc évvel ezelőtt hunyt el Ferencz Jenő, Sepsiszentgyörgy zenei életének egyik meghatározó személyisége. 1877 áprilisában született Gyergyószárhegyen. Zeneoktató volt, karnagy és kántor. Egy ideig Csíkmenaságon tanított, versenyvizsgával került Sepsiszentgyörgyre, ahol 38 éven át a belvárosi római katolikus templom kántora volt. Több iskolában éneket és hangszeres zenét tanított, kórust vezetett. A helybeli Magyar Dalárda és a Férfikar karmestereként is ismert. 1948–1955, majd 1957–1968 között a Székely Mikó Kollégium zenetanára. /Kisgyörgy Zoltán: Ferencz Jenő (Mementó). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 14./
2009. október 15.
Traian Basescu államfő nem fogadja el a politikai pártok javaslatát a szakértői kormány összetételére vonatkozóan; ennek élén Nagyszeben polgármestere, Klaus Johannis állna. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a – nem magyar – nemzeti kisebbségek frakcióinak vezetői az államfőhöz intézett levelükben nyomatékosították, hogy Klaus Johannis élvezi a parlamenti pártok többségének támogatását, és őt javasolják egy esetleges szakértői kormány élére. Traian Basescu csakis nemzeti egységkormány megalakítását tartja elképzelhetőnek, ezért felkérte a politikai alakulatokat, hogy vállalják a felelősséget egy olyan kabinet létrehozásáért, amelyben az összes parlamenti erő helyet kap. /Az államfő elvetette az ellenzék javaslatát. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./
2009. október 15.
Románia gazdasági helyzetét negatívan befolyásolja a Boc-kormány bukása. Elnapolják a jövő évi költségvetés október 15-re tervezett megszavazását. Ha az instabil helyzet fennmarad, az is elképzelhető, hogy az ország a Nemzetközi Valutaalap-hitel (IMF) soron következő részletét is elveszíti, vallják hazai szakemberek. Pete István, a román számvevőszék tanácsosa emlékeztetett, Romániában arra is volt példa, hogy a parlament márciusban szavazta meg az aktuális évi költségvetést. A Romániai Magyar Közgazdász Társaság (RMKT) volt elnöke, Coltea Tibor szerint a befektetők bizalma már az elmúlt hetekben, amikor még csak a kormányválság kérdése felmerült, lényegesen visszaesett, ezt nyilván tetézte maga a bukás is. /Fleischer Hilda: Elnapolják a költségvetést. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./
2009. október 15.
Rendkívüli hideg köszöntött be országszerte, a közlekedést heves szélfúvások és hóviharok nehezítették. Hargita megyében olyan nagy mennyiségű hó hullott, hogy a helyi útfelügyelet csak több órás munka után tudta eltakarítani az utakról. /Csikorgó tél október közepén. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./
2009. október 15.
„Dúl a médiaháború” a Magyar Televízió (MTV) körül, és ennek elszenvedője, nem pedig résztvevője az intézmény – jelentette ki Medveczky Balázs, az MTV ügyvezetője. Az MTV szerint azért nem ment át a hiteltender, mert szeptemberben hatodik alkalommal sem sikerült olyan elnököt választani, akit az MSZP és SZDSZ-delegáltak akartak. /Medveczky: dúl a médiaháború. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 15./
2009. október 15.
Az Erdélyi Magyar Konvent és az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) keretében létrehozott támogatáspolitikai munkacsoport beindítása volt a témája az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) képviselőinek legutóbbi találkozóján. Tőkés László EMNT-elnökként a megbeszélésen arról értekezett, hogy a konvent tulajdonképpen egy korábban az EMNT által elindított folyamat újabb állomásaként értelmezhető. Bodó Barna MCSZESZ-elnök kiemelte, hogy az általa vezetett szervezet javaslata a közösségi kérdések széles körű és felelős megtárgyalását biztosító fórum kialakítására nem előzmények nélküli. „Az MCSZESZ gerjeszteni, és nem monopolizálni kívánja a folyamatot” – szögezte le. Az EMNT támogatja, hogy az egyeztetések kiindulási alapjaként Bodó Barnának a támogatáspolitika reformjára vonatkozó, 2007-es tanulmánya szolgáljon. A munkacsoport megalakulására és működésére vonatkozóan az MCSZESZ képviselői javaslatot dolgoznak ki, a bizottság munkájának pedig széles nyilvánosságot kell biztosítani. Az EMEF szeptember 25-i találkozóján az EMNT Bodó Barnát nevezte meg a támogatáspolitikai munkacsoport társelnökének, míg az RMDSZ jelöltje Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke. /Együttműködnek a civilek az EMNT-vel. = Krónika (Kolozsvár), okt. 15./