Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2004. március 4.
Kötő József EMKE-elnök elmondta, hogy a szervezet egykori kolozsvári székházában ma a vasúti igazgatóság található. Lukács János, Erdélyi Kárpát Egyesület /EKE/ országos elnöke közölte: a legtöbb menedékházat, amelyről a közvélemény úgy tudta, hogy az egyesület tulajdona, az EKE csak bérelte. A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) az Erdélyi Gazdák Egyesülete jogutódjának tartja magát, három székházat is visszaigényel, tájékoztatott Farkas Zoltán elnök. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) számára az 1999-ben kibocsátott sürgősségi kormányrendelet már visszaadta Kolozsváron a főtéri Wass Ottilia házat. Funar polgármester megfellebbezte a döntést a közigazgatási bíróságon, ezért nem kaphatták vissza a házat. Az EMÉ-nek továbbra sem áll módjában visszaigényelni az egykori Ferenc József Tudományegyetem által bérelt (ma a BBTE tulajdonát képező) ásvány-, növény- és állattani gyűjteményeket, vagy az Egyetemi Könyvtárban fellelhető 300 ezer kötetét, régi nyomtatvány- és kézirattárát. /Székely Kriszta: Államosított közösségi ingatlanok nyomában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Márc. 1-jén a szenátusban újból „napirendre került" Wass Albert ügye a politikai nyilatkozatok rendjén, csaknem egy óra hosszat. Az elindító Frunda György volt, aki megelégelte egyes szenátorok befeketítő törekvéseit, vádjait. Frunda György politikai nyilatkozatában félórás beszédet tartani Wass Albert védelmében és állást foglalt írói nagysága mellett. Szerinte nem volt példa és ezért bekerült a rekordok könyvébe: magyar ifjak hitet tettek Was Albert írói nagysága előtt, amikor műveiből február 21–22-én egyvégtében, megszakítás nélkül felolvasást tartottak világszerte. A fiatalok ellen egy bizonyos párt feljelentést tett, miszerint lábbal tiporták a kormányrendeletet, amely megtiltja fasiszta, rasszista, xenofób szervezetek működését, szimbólumaik használatát. Frunda összefoglalta a Wass-ügy történetét, kiemelve mindazokat a mozzanatokat, amelyek megkérdőjelezik a halálos ítélet érvényességét /Wass Albert nem is tartózkodott a helyszínen/. Frunda kitért Wass Albert szépirodalmi munkásságára is, mondván, ezek valós értékekkel gazdagították Románia kultúráját. Ezután Adrian Paunescu lépett a mikrofonhoz, valóságos előadást tartott, és „tiszta véletlenül" kezeügyében voltak idézetek. Például Vekov Károly képviselő nyilatkozata. Adrian Paunescu alantas támadást intézett Wass Albert fiai ellen, mondván, hogy lehet, sok pénzt szerezni, de ez nem jelenti azt, hogy egy ország, egy kultúra, egy kisebbség torkán le lehetne nyomni egy háborús bűnöst. Föltette a kérdést: vajon lehetséges-e, hogy egy szenátor perújrafelvételt kérjen egy olyan ítéletben, amelyben a román igazságszolgáltatás már döntött, és más megoldást kérjen? Paunescu után George Pruteanu is úgy érezte, meg kell nyilatkoznia. /Béres Katalin: Parlamenti tudósítás. Wass Albert újból téma. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./
2004. március 4.
A Romániai Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom elnöksége és annak tagsága határozottan tiltakozna és mélységesen elítélné, ha a Wass Albert maratoni felolvasóest résztvevői ellen eljárásokat indítanának, olvasható politikai nyilatkozatukban. /Politikai nyilatkozat. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./
2004. március 4.
„Illetékes szervek kérésére" tiltották meg a belépést Románia területére Bayer Zsolt magyar újságírónak, tekintettel arra, hogy cselekedetei „érinthetik" az ország területi épségét, veszélybe sodorhatják a nemzet védelmét, közrendjét és biztonságát – áll a román határrendőrség március 2-án kiadott közleményében. A határrendőrség szerint az illető személyt a román állambiztonsági intézmények jól ismerik, mivel korábban több esetben is nyilvánosan uszított az államrend ellen, dicsőítette a revizionista nézeteket, támogatásáról biztosította az elszakadási törekvéseket, publicisztikai tevékenysége révén pedig kétségbe vonta Románia egységes nemzetállami jellegét. A közlemény a belépés megtiltását törvényes intézkedésnek minősíti, az – mint írja – összhangban van az európai közösségi gyakorlattal, amely minden jogállamban érvényes. Ez az intézkedés határozott időre szól (a közlemény nem írja, hogy a tiltás milyen hosszú ideig van érvényben), és egy későbbi időpontban – ha az érintett személy teljesíti a törvény által előírt feltételeket – ismét engedélyt kaphat a beutazáshoz Romániába. Bayer Zsolt nem szerepel a román hatóságok által nem kívánatosnak minősített külföldiek listáján – olvasható a jelentésében. /A Bayer-ügy fejleményei. A román határrendőrség közleménye. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./
2004. március 4.
A Ziua nagy példányszámú román napilap – neve elhallgatását kérő forrásra hivatkozva – közölte, hogy Bayer Zsolt magyar újságíró kiutasításról a Legfelsőbb Védelmi Tanács jan. 21-i ülésén döntött. A testületben az állam- és a kormányfő, a külügyi, a belügyi és a védelmi tárca irányítói mellett ott ül a 10-12 titkosszolgálat vezetője is. A Ziua információi szerint a Magyar Nemzet munkatársának kitiltását az egyik hírszerző szolgálat javasolta. /Belföldi krónika rovat. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 4./
2004. március 4.
Kocsis László Lajos sepsiszentgyörgyi főiskolai tanár diákjai azzal vádolják, hogy kenőpénz ellenében engedte át jó néhányukat a vizsgákon. A tanár tagadja és egy ellene indított lejárató kampány részének tekinti a vádakat, annak ellenére, hogy a megrendezett akció során lebukott: azzal az 500 ezer lejessel vásárolt használt mosógépet, amelyet egy nappal korábban két diák hagyott nála. Az ügyészség nyomozást indított az ügyben. A sepsiszentgyörgyi főiskolán már három éve nyílt titok, hogy a közigazgatástant és jogot tanító Kocsis László Lajos vizsgáin úgy a legegyszerűbb átmenni, ha borítékot „felejtenek” nála az érintettek, állította több, neve elhallgatását kérő hallgató. A diákok azt szerették volna elérni, hogy kirúgják a főiskoláról az általuk korrupcióval vádolt tanárt, azonban az elfogadott kenőpénzek összege kezd akkora lenni, hogy akár börtönbüntetést is kaphat a gyanúsított. /Farkas Réka: Pénzért adta az átmenőjegyeket Kocsis? = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Félreértéshez vezetett a státustörvény végrehajtását felügyelő gyergyószéki testületnek a Gyergyói Kisújságban megjelent, az Iskola Alapítványhoz címzett nyílt levele. Ebben többek között arra kérték az alapítványt, határolódjék el az olyan hírektől, amelyek szerint az RMDSZ osztaná az oktatási támogatásokat. Gyergyószentmiklóson a státusirodában, sokan kértek támogatást óvodás gyereküknek. A kérelmezők hivatkozása azonban alaptalan, a Gyergyói Kisújságban ugyanis mindössze a státustörvény végrehajtását felügyelő gyergyószéki testület öt tagjának az Iskola Alapítványhoz címzett nyílt levele jelent meg. A levél egyik pontjában arra utal, hogy a módosított státustörvény értelmében oktatási-nevelési támogatás jár minden olyan kiskorú határon túli magyar gyermeknek, aki szülőföldjén magyar nyelvű alap- vagy középfokú oktatási intézményben tanul, eszerint tehát óvodásoknak is. Valójában az óvodások után nem kaphatnak támogatást. Nyílt levelük végén a gyergyóiak arra kérték az Iskola Alapítványt, határolódjék el attól a Gyergyói-medencében elterjedt hírtől, miszerint megszűnik a támogatások folyósítása, amennyiben az RMDSZ elveszíti a helyhatósági választásokat. /Gergely Edit: Zavart keltett a nyílt levél. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Tűrhetetlen az a mód, ahogyan a román állam által a magyar nemzetközösségnek szánt adólejeket a Communitas Alapítvány elköltötte. Az alapítványt irányító RMDSZ pártkasszaként kezelte az állami támogatást – nyilatkozta márc. 3-án székelyudvarhelyi sajtótájékoztatóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. Szász szerint új testületet kell megalakítani a romániai magyaroknak szánt állami pénzek adminisztrálására, amelynek a történelmi magyar egyházak, valamint a civil szféra képviselői volnának tagjai. „A politikusoknak ki kellene maradniuk az új testületből, ha azonban az RMDSZ mindenáron ragaszkodik, hogy képviseltesse magát, úgy a Magyar Polgári Szövetség is részt kér ebből a munkából” – mondta az MPSZ elnöke. Bejelentették, hogy az elmúlt napokban több MPSZ-szervezet is megalakult. Székelykeresztúron Farkas Csabát, Felsőhomoródmentén Lázár Lászlót választották a helyi szervezetek elnökévé, a március 2-án megalakult udvarhelyszéki területi szervezet elnöke pedig Szakács István Péter író lett. A helyhatósági választásokra készülő MPSZ országos vezető tanácsa március 6-án Székelyudvarhelyen ülésezik, ahol többek között az SZNT által előkészített, és hat RMDSZ-es parlamenti képviselő által iktatott autonómiatervezetről is szó esik majd. Bukarestben. /Z. I.: Részt kérnek a pénzosztásból. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Új főszerkesztőt kell kinevezni A Hét című hetilap élére, miután Kelemen Hunor képviselőt összeférhetetlennek nyilvánította a képviselőház jogi és házbizottsága. A képviselő méltánytalannak tartja a döntést, viszont aláveti magát ennek. /Lepedus Péter: Kelemen: méltánytalan döntés. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
A legutóbbi tanácsülésen ismét napirendre tűzték az Arad megye rövid leírására vonatkozó határozattervezetet. Az RMDSZ ugyanis kifogásolta, hogy abban a magyarokról egy árva szó sem esett. Az új változatban egyszer szerepel az a szó, hogy magyar. Az RMDSZ módosításokat kért, ennek ellenére például 1848-ról az olvasható a leírásban ,,…a forradalom Aradot az erdélyi román nemzet előterébe helyezte”. Tizenhárom vértanú? Világosi fegyverletétel? Erről nem esik szó. Arad középiskoláinak névsorából kihagyták az egyetlen magyar iskolát, a Csiky Gergely Líceumot. A szerzők viszont még többet írtak a kétezer éves román jelenlétről, az Arad környékén élt dák törzseknek a görög-macedón világgal gazdasági kapcsolatairól (!). A magyarok az új változatban kaptak egy fél mondatot: ,,Ehhez a fejlődéshez jelentősen hozzájárult a X–XI. századtól jelen lévő magyar lakosság (…).” Ezt a változatot megszavazták a tanács tagjai. Szép lassan minden hivatalos monográfiából, Arad megye rövid leírásaiból kiszorítják a magyarokat. A kormánypárt minek strapálja magát a magyar történelem sorsfordító eseményeinek felsorolásával, ha a magyar képviselők ezt nem követelik? /Irházi János: Köszönjük a fél mondatot! = Nyugati Jelen (Arad), márc. 4./
2004. március 4.
Márc. 2-án a képviselőház és szenátus együttes ülésén megszavazták az Interparlamentáris Unió Román Csoportja Igazgatótanácsának összetételére vonatkozó módosítást. Mivel az RMDSZ megvonta Pécsi Ferenctől az eddigi megbízatást, a szövetséget a jövőben Böndi Gyöngyike fogja képviselni a tanácsban. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 3. – 2659. sz./
2004. március 4.
Az aradi önkormányzat sorban elutasította a Vatra Romaneasca Szövetség helyi szervezetének azon beadványait, amelyekben egy márc. 13-án, majd 15-én a Tűzoltó téren szervezendő tiltakozó megmozdulásra kértek engedélyt. Ezután márc. 27-ére kértek engedélyt arra, hogy a Tűzoltó téren tüntethessenek a Szabadság-szobor fölállítása ellen. A Vatra Romaneasca Szövetség keresetet nyújtott be a márc. 13-ai, illetve 15-ei akció megszervezését elutasító polgármesteri döntés ellen, és első fokon nekik adott igazat a bíróság. /Gujdár Gabriella: Ismét tüntetne a Vatra. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Az erdélyi magyar civil szféra politikumtól független érdekvédelme ügyében tanácskozott márc. 1-jén az Erdélyi Magyar Civil Szervezetekért Alapítvány (ERMACISZA) 22 tagú Tanácsadó Testülete Kolozsváron. Megegyeztek abban, hogy létre kell hozni az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetségét. A testület felkért öt személyt, Bodó Barnát, Egri Istvánt, Hajdó Csabát, Somai Józsefet és Szenkovics Dezsőt, hogy kezdeményező bizottságot alkotva készítsék elő a szept. 9-én, a VI. Civil Fórumon sorra kerülő közgyűlést, amely hivatott a szövetség megalakítására. A létrehozandó szövetség teljes belső működési szabadságot és függetlenséget biztosít a társuló szervezeteknek, intézményes háttérként szolgál a civil társadalmi kontroll szerepkör betöltésére, és képviseli a romániai magyar civil szféra érdekeit az illetékes hatalmi intézményeknél. A szövetség az alábbi feladatokat vállalná magára: esélyegyenlőség megteremtése az információhoz való hozzájutásban; anyagi javak közvetítése szervezetek, más jogi és magánszemélyek számára; képzések szervezése a nonprofit szféra menedzsmentje, pénzügyvitel, adományszervezés, pályázatírás témakörökben, valamint szakmai könyvtár létesítése; a civil szféra érdekképviselete és érdekvédelme a közéletben. /Köllő Katalin: Alakulóban a civil szervezetek szövetsége. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Több mint két hónap telt el azóta, hogy Gyimesközéplokon a Paradis diszkóban két részeg férfi úgy összeverte a lemezlovast, hogy az később belehalt sérüléseibe. Lehetséges, hogy kiszámított Hargita megyében a hatósági tétlenség. Azt hivatott igazolni: megalapozottan állította Ioan Rus belügyminiszter 2001 októberében, hogy a Székelyföldön meggyengült a román állam autoritása. /Gazda Árpád: Hivalkodó tétlenség. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./ Márc. 3-án sem jelent meg a hatóságok előtt a csíkszeredai ügyészségre beidézett Ioan Barsan tarhavaspataki vállalkozó /a környéken Suba Jánosnak nevezik/, akit Szentes Szilárnak, a gyimesközéploki Paradis diszkó lemezlovasának a meggyilkolásával gyanúsítanak. /Gazda Árpád: Betegeskedik Suba. = Krónika (Kolozsvár), márc. 4./
2004. március 4.
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáért felelős bukaresti bizottság döntése értelmében a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium épületcsoportja az Erdélyi Református Egyházkerület tulajdonába került vissza. Simon János igazgató elmondta: módosítani kell a tanügyi törvényt az új alkotmány szellemében, hogy a felekezeti iskolák is ugyanolyan támogatásban részesüljenek, mint az államiak, mert a magyar tanulók szülei is adófizetői ennek az országnak. A kollégium épülete rossz állapotban van, felújítás szükséges. /Ferencz L. Imre: Örömhír Nagyenyeden. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 4./
2004. március 4.
Márc. 3-án Kónya Tibor lelkipásztort beiktatták iskolalelkésznek a nagyenyedi, immár református kollégiumba. Egyúttal a kollégium visszatértét is ünnepelték. Simon János, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatója azt kívánta: Álljon ez az iskola, visszanyerve régi fényét, mint a Kárpát-medence Heidelbergje. Pásztori Kuppán István lelkész, teológiai és kollégiumi tanár szerint “a szórvány magyart sokszor leírták már, félholtnak nyilvánították. Mi mégis inkább félig élők voltunk”. /Iskolalelkészt avattak Nagyenyeden. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 4./
2004. március 4.
Mintegy két évvel ezelőtt a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület megvásárolt az emlékpark közelében egy házat, amelyet magyar házzá szeretnének alakítani. Azóta sikerült egy irodát, közösségi termet és könyvtárat berendezni, azonban az épületet korszerűsíteni kell. Szabó József, a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület alelnöke tavaly eljutott a magyar külügyminisztériumba, ahol okt. 6-án személyesen tárgyalt Kovács László miniszterrel. A külügyminisztérium 2 millió forintot biztosított a felújítás finanszírozására. Az elképzelések szerint a jelenlegi épületet egy konyhával és két vendégszobával bővítenék, ezenkívül be kell vezetni a vizet. /-vagy-: Kétmillió forint építkezésre. Petőfi művelődési központ lesz Fehéregyházán. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./
2004. március 4.
Mára Bölön az Erdővidéki Református Egyházmegye legkisebb lélekszámú gyülekezete lett. A legnagyobb gond az 1722-ben épült műemlék templommal van: a lassú földcsuszamlás és az 1832-es földrengés miatt drótkötéllel két helyen ki kellett kötni az északi, különben leomlott volna. A 208 lelket számláló református közösség szeretné rendbe hozatni a templomot. /Berszán István beszolgáló lelkipásztor: A bölöni reformátusok mégis élni akarnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./
2004. március 4.
Aradon ülésezet a Szent Erzsébet Minorita Rendtartomány választmányi káptalanja. A leköszönő tartományfőnök, dr. Kartal Ernő kiértékelte az eltelt négy év lelki, közösségi és anyagi tevékenységét. Márc. 2-án Horváth Jánost megválasztották tartományfőnöknek, Kalna Zsoltot pedig tartományi titkárnak. A tanács további tagjai: dr. Kartal Ernő, Csergő Ervin és Cojan Eusebiu. Az aradi minorita rendház főnökének Horváth Jánost választották. /(balta): Új tartományfőnököt választottak. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 4./
2004. március 4.
Öt évvel ezelőtt, 1999 elején Balogh András, a művelődési központ igazgatója kezdeményezésére és főszerkesztésével jelent meg először a Berecki Harangszó, Felső-Háromszék azóta is egyetlen olyan rendszeresen jelentkező független művelődési-közéleti havilapja, amelyet egy művelődési otthon ad ki. Eddig hatvan száma jelent meg. Kezdetben a lapot Kézdivásárhelyen nyomtatták, de a szűk anyagi keret miatt jelenleg fénymásolón sokszorosítják. A művelődési központ 2001 óta évkönyvet is megjelentet. /(Iochom): Ötéves a Berecki Harangszó. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 4./
2004. március 4.
Továbbra sem tudni, hogy melyik volt az a román "illetékes szerv", amelynek állítólagos kérésére nem engedték beutazni Romániába Bayer Zsolt újságírót – derül ki a Cotidianul márc. 4-i írásából. A Cotidianul idézte Cosmin Dobran külügyi szóvivőt is, aki azt mondta: semmiféle hivatalos levelezés nem zajlott a Bayer-ügyben Bukarest és Budapest között. A lap idézte Tóth Tamás magyar külügyi szóvivőt, aki szerint a budapesti hatóságok a Bayer nyilatkozatában szereplő információk alapján lépnek az ügyben, a bukaresti magyar konzuli szolgálat ezek ismeretében – ha szükség lesz rá – összegyűjti az üggyel kapcsolatos pótlólagos információkat. Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke a lapnak adott nyilatkozatában elítélte azt a módot, ahogy egy újságírót feltartóztattak a határon. A román belügyminisztérium tájékoztatása szerint a Magyar Nemzet főmunkatársát azért utasították ki országból, mert uszított, támogatta az autonómiatörekvéseket, és kétségbe vonta Románia egységes nemzetállami jellegét. A Magyar Nemzet szerint Kovács László külügyminiszter felbujtásnak nevezte Bayer Zsolt tevékenységét. – Megkérem önöket, hogy a következőket ne tekintsék sajtónyilvános mondatoknak. Nem szeretném holnap az újságban olvasni a szavaimat – ezzel a kéréssel fordult hallgatóságához Kovács László egy budapesti fórumon. Mint az a lap írta, Kovács László egy kérdésre válaszolva kifejtette: az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot nem az autonómia elérésére, hanem "az RMDSZ-szel szembeni ellenerőként hozták létre". Kovács László leszögezte, hogy aki erőszakos autonómiára buzdít, az a tűzzel játszik. Ezzel a hangzatos, radikális politikával nem lehet valódi eredményeket elérni – tette hozzá. Tőkés Lászlóval kapcsolatban leszögezte, hogy a "mindent vagy semmit torz logikája" alapján tevékenykedik. Hozzátette, hogy a magyar kormány támogatja az autonómiát, de nem az erőszakos megvalósítását. A magyar külügyminiszter szót ejtett Bayer Zsolt esetéről is. Mint mondta, a radikális publicista munkássága felbujtás, és mint a magyar kormány tagja, ő sem örülne, ha valaki a magyarországi cigányok ellen bujtogatna. /A Bayer-ügy fehér foltjairól. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./ Az idézett cikk: Kovács László szerint Bayer Zsolt felbujtó. = Magyar Nemzet, márc. 4.
2004. március 5.
Mintegy 22 százalékkal csökkentették az Illyés Közalapítvány romániai alkuratóriumnak szánt idei költségvetési keretet, tekintettel arra, hogy a Draskovics Tibor magyar pénzügyminiszter indítványozta intézkedések értelmében több mint egymilliárd forinttal kevesebb összeget fordítottak a határon túli magyarság támogatására. Az alapítvány budapesti ülésén döntött úgy, hogy a romániai alkuratóriumnak eddig juttatott 232 millió forint helyett 51 millió forinttal kevesebbet adnak. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke elmondta: az összeg lefaragása problémát fog okozni minden szaktestületnek, az oktatástól a művelődésig, az ifjúságtól egészen az egyházig és a sajtóig. „Valószínűleg az alkuratórium egyelőre azt teheti, hogy arányosan csökkent mindenhonnan – mutatott rá a szövetségi elnök. Markó reménykedik abban, hátha év közben sikerül az elvett összeg legalább egy részét visszaszerezni. /P. A. M.: Huszonkét százalékkal kevesebb támogatás. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./ Pomogáts Béla nem mond le az Illyés Közalapítvány elnöki tisztségéről. Az IKA esetében az erre az évre eredetileg előirányzott 1021,2 millió forint helyett 194,6 millióval kevesebből kell gazdálkodnia. /Balogh Levente: Erdély: ötvenhárommillió forintos megvonás. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./
2004. március 5.
Cristian Diaconescu, a külügyminisztérium jelenlegi államtitkára esélyes arra, hogy elfoglalja a leváltott igazságügyi miniszter, Rodica Stanoiu bársonyszékét. A leváltásról 3-i találkozóján döntött Adrian Nastase miniszterelnök és Ion Iliescu köztársasági elnök. Rodica Stanoiu az elnöki tanácsadó testület tagja lesz. /(bgy): Új igazságügyi miniszter. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 5./
2004. március 5.
Márc. 4-én Temes és Csongrád megye rendőrfőnökei találkoztak Temesváron, a már néhány éves együttműködés keretében. A két fél egyetértett azzal, hogy az együttműködést folytatni és fejleszteni kell. /Laslavic Tímea: Egymástól tanulnak a rendőrök. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./
2004. március 5.
Markó Béla szövetségi elnök reméli, hogy a jövő héten sikerül aláírni a 2004-re szóló RMDSZ–SZDP együttműködési megállapodást, miután megoldás születik az aradi Szabadság-szobor és a két magyar tannyelvű egyetemi kar létrehozása ügyében. Az elnök elmondta továbbá: a szövetség nem alkalmaz szankciókat az autonómiatervezet kezdeményezőivel szemben. Megszegte a szövetség szabályzatát, de nem számíthat szankcióra az a hat RMDSZ-képviselő – köztük Toró T. Tibor és Szilágyi Zsolt – akik beterjesztették a parlamentben a Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetet. "Nagy és toleráns szervezet vagyunk. Ez a kis csoport nem tudja eldönteni, hogy a szövetség milyen irányba haladjon. Türelmesen hagyjuk, hogy megoldják dilemmáikat, és tisztázzák a szándékaikat", mondta az RMDSZ elnöke. "Megvárjuk, hogy valóban alternatív szervezetet kívánnak-e létrehozni. Addig nem zárjuk ki őket, és nem alkalmazunk egyéb szankciókat sem", fogalmazott Markó Béla. /Jövő héten aláírnák a protokollumot. Nem büntetik az autonómiatervezet kezdeményezőit. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./
2004. március 5.
Az ellenzéki politikusok a kormány egyetlen ujjcsettintésére beálltak lobbizónak, rohantak Brüsszelbe, hogy mentsék egy cselekvésképtelen országvezetőség mundérjának a becsületét. Azóta bebizonyosodott, hogy Európa felelős politikusait nem hatották meg mindezek, írta Ujj János. A romániai valós állapotok megismeréséhez mindössze Sütő András 2002-ben megjelent Erdélyi változatlanságok című, itthon agyonhallgatott könyvét kellene elővenni. Sütő András ugyanis ebben a kötetében ezt írta: ,,a romániai magyar kisebbség etnikai megsemmisítéséről valójában – mindenfajta mellébeszélő, áldemokratikus és sunyi kormányszintű megfogalmazások ellenére – az új hatalom se mondott le. Azért tesz meg mindent, hogy amit Ceausescu elkezdett, befejezze”. Ezután megkérdezte Ujj János: Kikért is lobbiztak politikusaink az Európai Uniónál? Azért a kormányért, pártért, amely a mai napig is csak nemzetállamban képes gondolkodni? /Ujj János: Kiért lobbiztak? = Nyugati Jelen (Arad), márc. 5./
2004. március 5.
Albert Álmos, a Kovászna megyei RMDSZ elnöke márc. 4-én kifejtette: a Magyar Polgári Szövetség RMDSZ-hez is tartozó tagjai azt várják, hogy a szövetség kizárja őket soraiból, de erre nem fog sor kerülni. Tulit Attila, az MPSZ alelnöke azt állítja: többé nem tagjai az RMDSZ-nek. "Ha nem fizetjük az RMDSZ alapszabályzatában előírt tagsági díjat, többé nem vagyunk a szövetség tagjai", szögezte le Tulit. /Az RMDSZ nem zárja ki köreiből az MPSZ tagjait. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./
2004. március 5.
Többszöri próbálkozás után márc. 3-án a sepsiszentgyörgyi RMDSZ Polgári Körének meghívására tárgyalóasztal mellé ült a két szervezet képviselete. Az RMDSZ közös előválasztást javasol, közös listán való indulást a helyhatósági választásokon, az MPSZ pedig kitart álláspontja mellett, külön akar megméretkezni Sepsiszentgyörgy lakossága előtt, a parlamenti választások előtt azonban újból leülhetnek tárgyalni. /(Éltes Enikő): RMDSZ-PK – MPSZ találkozó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./
2004. március 5.
Távol állnak a valóságtól Németh Zsoltnak, a Fidesz külügyi kabinet vezetőjének márc.3-án tartott sajtóértekezletén a határon túli támogatási rendszerrel kapcsolatban elhangzott bíráló megállapításai – szögezte le március 3-i sajtóközleményében a Határon Túli Magyarok Hivatala. Hangsúlyozták, a magyar kormány továbbra is elkötelezett a határon túli magyarok szülőföldön való boldogulása, megerősödése mellett, s a jövőben is – a lehetőségeihez mérten – támogatja őket és közösségeiket céljaik, terveik, vágyaik megvalósulása érdekében. Németh Zsolt többek között kijelentette: „A Draskovics-csomag ürügy volt, hogy a 15 év alatt kiépült határon túli támogatási rendszert a padlóra küldje a kormányzat." A HTMH megerősítette, nincs akadálya annak, hogy valamennyi oktatás- nevelési pályázat támogatásban részesüljön. Emlékeztettek arra, hogy a Medgyessy- kormány hivatalba lépését követően – Szlovákia kivételével – valamennyi, a kedvezménytörvény hatálya alá tartozó határon túli magyar közösség számára meghirdette az oktatási-nevelési támogatás lehetőségét, és a 2002/2003-as tanévben az előirányzott 1,2 milliárd helyett 1,542 milliárd forintot juttattak a jogosultaknak, az igényeknek megfelelően. Ez hasonló módon fog történni a 2003-2004-es oktatási-nevelési támogatás esetében is, minden jogosult pályázó – immár a szlovákiai magyarság is – részesül a támogatásban. /(Guther M. Ilona): A HTMH tiltakozik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 5./
2004. március 5.
Markó Béla Egy magyar–magyar egyetértés esélyeiről című politikai esszéje (Heti Válasz, jan. 16, Élet és Irodalom, 2004. 3. sz.) abba az erdélyi – Magyarországon már nem élő – hagyományba illik bele, amely Kemény Zsigmondtól Bánffy Miklósig vagy akár Balogh Edgárig egyetlen személyiségben ötvözött tartósan írói és politikusi pályaíveket, kezdte Bakk Miklós Markó vitairatára való reagálását. Markó esszéje inkább puszta politikai eszköz. Az egyik cél: kivetíteni az év végi választás esetleges kudarcát, ez nem az RMDSZ-t, hanem a magyarországi politikai közszereplőket, a „megosztottság” exportőreit terheli. A másik: annak elrejtése, hogy az RMDSZ egyre inkább baloldalra sodródik. Az RMDSZ rendelkezik a legfontosabb erőforrásokkal (Illyés Közalapítvány, magyar kormánytámogatás, a román kormány kisebbségek számára biztosított támogatási keretei), ezzel előbb kisajátították, majd késleltették a társadalom önszerveződését. Ez találkozott a román politikai elit törekvésével, hogy legalább „ellenőrzése alatt” tartsa ennek következményeit, a nemzet- és biztonságpolitikai – fejleményeket. Az RMDSZ zárójelbe tette a legfontosabb célt, az autonómiát. „A Markó-esszé tulajdonképpen bomlástermék: az 1990-es érzületi egység időn túli védelmében született.” – olvasható Bakk Miklós tanulmányában. Azt is jelezte, hogy Markó erdélyi ellenzéke képtelen alternatív látásmódot megjeleníteni. /Bakk Miklós: Egy konszenzus bomlásterméke. = Krónika (Kolozsvár), márc. 5./ (Egyidejűleg közölte: Heti Válasz (Budapest), márc. 5.)