Sikeresen zárult az ENGAGE projekt – Kiterjesztenék az internethálózatot Hargita megye kisfalvaiba is
012 januárja és 2014 decembere között valósult meg az INTERREG IVC támogatásával futó ENGAGE projekt Hargita Megye Tanácsának részvételével, amelynek célja a leghatékonyabb módszerek feltérképezése a széles sávú internet kiépítésére Hargita megye elszigetelt vidéki településein. A 12 partner közül Romániából Hargita Megye Tanácsa egyedüliként pályázott az országból, partnerségben a Kommunikáció és Információs Társadalom Minisztériumával.
Az ENGAGE projekt fő célja segíteni a vidéki régiókat Európa-szerte abban, hogy vezetőik, szakembereik jobban megértsék, hogyan lehet kiépíteni szélessávú hálózatot költséghatékonyan a vidéki térségekben, a fenntarthatósági követelményeknek megfelelően vagy éppen a helyi népesség és gazdasági tevékenység erősítése érdekében.
A három éves program keretében számos tanulmányút, szakmai találkozó, műhelymunka volt a jó gyakorlatok megismerése céljával Franciaországban, Portugáliában, Finnországban, Lengyelországban és Szlovéniában, valamint Írországba. 2012 decemberében Csíkszeredában a főpartner – a franciaországi Niverlan Társhatóság – részvételével tájékoztató napot tartották, idén májusban két napos szakértői találkozóra került sor Hargita megyében, melyen a partnerországok jó példáit ismertették és felmérték az itteni helyzetet.
A projekt hozadéka, hogy elkészült egy átfogó tanulmány, amely bemutatja, hogy Hargita megyében milyen technikai és pénzügyi modell alkalmazható a terv kivitelezésére.
Hargita Megye Tanácsa európai uniós projektek és több saját programján keresztül arra törekszik, hogy élhetőbbé tegye a megye kisebb, elzártabb településeit is, itthon maradásra ösztönözze a fiatalokat. Ehhez járul hozzá az internethálózat kiterjesztése is, amely segíti az információáramlást és a munkavállalást.
Annak érdekében, hogy minél több felhasználóhoz eljusson az internet, ki kell használni a rendelkezésre álló technikai lehetőségeket. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke a projekttel kapcsolatosan kifejtette: a vállalkozói és az önkormányzati szféra együttműködésével megvalósítható a hálózat kiépítése, amely a kisfalvakat élhetőbbé teszi és a fiatalokat itthon maradásra sarkallja.
– Ha sikerül Hargita megye legeldugottabb kistelepüléseit is bekapcsolni a tervezett rendszerbe, akkor ezen keresztül az ott élők kommunikálni tudnak, és ezáltal a kisfalvaink is több lehetőséget kapnak a világgal való kapcsolattartásra – fogalmazott a megyeitanács-elnök, aki 2013 szeptemberében a finnországi Kauhajokiban aláírta az ENGAGE projekt politikai platformjának kiáltványát. A tízpontos irat tartalmaz olyan pontokat, amelyek a helyi széles sávú internetkapcsolat technikai feltételeinek megteremtését, valamint a városi és falusi környezet világhálós kapcsolati minőségének egyenlő szintre emelését irányozzák elő. Az ENGAGE-kiáltvány utolsó előtti pontja a helyi és regionális önkormányzatok szerepét határozza meg. Eszerint az önkormányzatok segíthetnek a köz- és magánszféra közötti kommunikációs kapcsolat kialakításában, anyagi és technikai segítséget nyújthatnak a közösségnek.
Az ENGAGE projekt politikai platformja lehetőséget biztosított, hogy javaslatokat tegyenek a helyi és regionális hatóságok, valamint az Európai Bizottság felé, ezzel hozzájárulva a jobb és koncentráltabb befektetések eszközöléséhez.
A jövőre nézve fontos, hogy meg kell találni azokat a partnereket, akik dolgozni tudnak e célok megvalósításán és megfelelő helyeken hangot tudnak adni véleményüknek, javaslatokat tudnak megfogalmazni. Ebből a szempontból is hasznos, hogy a megyeelnök tagja a Régiók Bizottságának. Ma, december 29-én folytattak tárgyalást arról, hogy a jövő évi költségvetésbe ez a program szerepeljen. Az ENGAGE projektben Hargita Megye Tanácsa az Építsünk biztos jövőt! elnevezésű gazdaságfejlesztési keretprogramjának megvalósítása érdekében vett részt számos más európai uniós programmal együtt. Az ENGAGE projekt a keretprogram Élhető vidék és környezetvédelem ágazati célkitűzésének eléréséhez járult hozzá.
Közlemény
Erdély.ma

Antal Árpád: hamar visszalépünk, ha szájba vernek
Az elnökválasztást követően tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak – jelentette ki Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere az elmúlt időszakban egyre gyakoribbá vált magyarellenes megnyilvánulásokat kommentálva. A Krónikának adott interjújában elmondta, néha úgy érzi, „nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert fel mertük emelni szavunkat az erdélyi magyar közösséget ért igazságtalanságok ellen”.
– Egyre több magyarellenes megnyilvánulásnak lehettünk tanúi az elmúlt időszakban Sepsiszentgyörgyön. Ön szerint ez mivel magyarázható?
– Az egyik legkézenfekvőbb magyarázat az lenne, hogy az elnökválasztást követően a tovább kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői úgy érezték, itt az alkalom, hogy a magyarok fejére koppintsanak. Egyrészt amiatt, hogy a magyarok nem a PSD jelöltjét, Victor Pontát támogatták, hanem Klaus Johannist, másrészt nyilván azért, mert kiléptünk a kormányból.
Nyilván a mi szempontunkból ez az optimista forgatókönyv, mert ha mindez lecseng, az élet megy tovább. A kevésbé optimista verzió viszont az, hogy észrevették, az elnökválasztás alatt létrejött egyfajta erdélyi szolidaritás, ami központosítás- és Bukarest-ellenes hangulatba csapott át, és ezt nagyon gyorsan ellensúlyozni akarták azzal, hogy visszaterelik etnikai síkra a történetet, felmutatják a magyar veszélyt.
Ezt az izmosodó hangulatot próbálják visszafordítani, de én abban bízom, hogy az erdélyi román emberek elsősorban Erdély érdekére figyelnek és nem Bukarest összeugrasztó szándékaira. A harmadik olvasat arról is szólhat, hogy szász elnöke lett az országnak, és miközben kifelé azt kommunikálják, hogy ezzel a kisebbségi kérdés meg van oldva, most az elején meg akarják törni a magyar kisebbség lendületét.
Én mindezt fenntartásokkal kezelem, de azt bevallom, hogy csalódott vagyok, hiszen Johannis az első romániai elnök, aki beiktatásakor ki sem ejtette a száján a kisebbség szót. Én ennek ellenére azt mondom, meg kell előlegeznünk a bizalmat, és remélhetőleg kiderül, hogy valóban nem a szavak, hanem a tettek embere.
Figyelembe kell venni azt is, hogy az ötvenes, hatvanas években a fő célpont Kolozsvár és a partiumi városok voltak, majd az 1968-as megyésítés után következett Marosvásárhely. 25 év alatt a román nemzetállam építői sikeresen elérték azt, hogy Maros megyét bizonyos mértékben leválasztották a Székelyföldről, és Marosvásárhelyen átbillentették az etnikai arányt a többségi nemzet javára. Miután ezt kipipálták, a következő célpont Sepsiszentgyörgy lett.
– Ön is célponttá vált: a szervezett-bűnözés- és terrorizmusellenes ügyosztály hivatalból vizsgálatot indított terrorista fenyegetés gyanújával az SZKT legutóbbi ülésén elhangzott beszédek miatt. A vádhatóság nem pontosította, kinek a nyilatkozatáról van szó, de a román média szerint az ön beszéde vezetett az eljáráshoz. Ezt követően a Facebookon megfenyegették a románok, magyar részről pedig azzal vádolták meg, hogy üggyé akar válni. Hogyan éli meg mindezt?
– Az ügyészségi kivizsgálást nem tudom komolyan venni. Látom, sokan aggódnak, és érzem, köszönöm a szolidaritást, de én nem akarom elhinni, hogy 25 évvel a rendszerváltás után bűnügyi dossziét lehet összeállítani egy politikai nyilatkozat miatt, amit rosszul fordítanak le románra. Az is lehet, hogy elhamarkodottan kiadtak egy nyilatkozatot, mert azóta sem kerestek meg az ügyészek. Márpedig ha kiadnak egy közleményt, hogy ezzel foglalkoznak, az lett volna normális, ha másnap behívnak.
Mindenesetre határozottan visszautasítom azt, hogy leterroristázzanak olyan körülmények között, hogy az elmúlt huszonöt évben kizárólag demokratikus eszközökkel küzdöttünk az igazunkért. Azt gondolom, hogy ez egy próbálkozás az erdélyi magyar közösség ellehetetlenítésére, megpróbálnak bennünket egy számunkra is elfogadhatatlan kategóriába beszorítani. Ahhoz is hozzászoktam amúgy, hogy magyar részről támadnak, hiszen tíz éve vagyok közéleti szereplő. Mindenesetre sokkal rosszabbul esik, amikor a támadás közösségen belülről jön. De ez is jelzi azt, hogy annyira bonyolult és összetett az erdélyi magyar közösség, hogy sokszor nem értjük meg egymást.
Nem akarok rosszhiszeműséget feltételezni, sokkal inkább azt gondolom, hogy más élethelyzetekben élünk Erdély különböző településein, és bizonyos kérdésekben a legjobb indulat mellet sem értjük egymást. Vannak, akik megpróbálnak engem jobbszélre tolni – például Kelemen Attila Ármin, aki a Transindex portálon megjelent írásában fogalmazott úgy, hogy üggyé akarok válni –, de mindez nem változtat azon a tényen, hogy én továbbra is a Székelyföld egyik higgadt hangja maradok. A megfontoltság ugyanis nem egyenértékű a megalkuvással.
– A Magyar Polgári Párt (MPP) által a megyeszékhelyi parkban kitűzött székely zászló miatt tetemes pénzbírsággal fenyegetik. A téma kapcsán azt nyilatkozta, akár be is zárhatják Önt, de akkor sem fogja eltávolítani a lobogót. A megyeházáról amúgy már lekerült a székely zászló, hiszen bűnvádi eljárást is indíthatnak a jogerős bírósági döntés gyakorlatba ültetésének elmulasztása miatt. Meddig lehet feszíteni a húrt?
– Igyekszem eleget tenni a családom azon kérésének, hogy ne tegyem ki magam veszélyeknek, de néha azt érzem, nagyon könnyen és hamar visszalépünk, amikor úgymond szájba vernek bennünket, mert ki mertünk állni, fel mertük emelni a szavunkat a bennünket ért igazságtalanságok ellen. Azt érzem, hogy nem merjük, nem tudjuk a homogenizáló nemzetállamban a számunkra kijelölt kereteket feszegetni, még akkor sem, ha nyilvánvalóan nekünk van igazunk, ha az igazság nyilvánvalóan a mi oldalunkon áll. Talán azért, mert tulajdonképpen mi semmi mást nem akarunk, mint békésen, magyarként szülőföldünkön megmaradni.
Nem vagyunk szakadárok, nem vagyunk szélsőségesek, és nem vagyunk terroristák. 25 éve folyamatosan demokratikus eszközökkel próbáltuk elérni azt, amiről mi azt gondoltuk, hogy jár nekünk, vagy amit megígértek nekünk. Nem akarunk semmi olyant, ami korábban nem adatott meg más, az Európai Unióban élő közösségnek. Hogy ezt nem értik vagy nem akarják megérteni Bukarestben az egy dolog, de nagyon meglep, hogy a közösségen belül is vannak, akik nem értik. Mindenesetre meglátjuk, a román állam meddig tud eljárni egy polgármester ellen, csak amiatt, mert használ egy szimbólumot, ami különben nem tiltott, és nem irányul senki ellen.
– A polgári pártot amiatt bírságolták meg, hogy júniusi rendezvényükön elénekelték a magyar himnuszt. A tiltakozó megmozdulásokon egyébként Ön is részt vett. Korábban mondta, hogy mindegyik erdélyi magyar szervezetnek megvan a maga szerepe, egyik mozgalmakat indít, a másik politizál. Lehet ezeknek a megmozdulásoknak eredményük?
– Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ne versenyeztessük az eszközöket. Tekintsünk ezekre úgy, hogy kiegészítik egymást. Gyakorlatilag minden élethelyzetben, minden politikai konjunktúrában használni kell azt az eszközt, ami akkor éppen a leghatékonyabb. Vegyesek az érzelmeim az utcai megmozdulásokkal kapcsolatban, mert – a himnuszéneklés kapcsán – egyrészt éreztem egy közösségi szolidaritást, de mégis csalódott vagyok, mert azt gondolom, nemcsak ötezer ember ingerküszöbét kellene elérje, hogy itt embereket zaklatnak, büntetnek, mert éppen elénekeljük a himnuszt.
Elvártam egy olyan várostól, ahol negyvenezer magyar él, hogy legalább tízezren kimenjenek az utcára. Az a tisztességes, ha ezt kimondom az én választóimnak is: több szolidaritásra van szükség, mert lehet, hogy ma úgy érezzük, nem rólunk szól, hogy valakit megbüntettek, mert elénekelte a himnuszt, de lehet, hogy holnapután már rólunk fog szólni. Lehet, hogy később közvetlenül a mi életünket érinti egy olyan döntés, ami annak a következménye, hogy most nem voltunk elegen az utcán.
Sokan voltunk, de nem elegen. Például Szent György Napokon egy-egy koncerten több tízezer ember gyűl ki a térre. Amikor a színpadról láttam a végtelen tömeget, mindig az fogalmazódott meg bennem, hogy mikor fogunk vajon a saját jogainkért ugyanennyien kimenni az utcára? Azt látom, nem mindenkiben tudatosul, hogy a napi döntéseinkkel mi írjuk meg a gyerekeink és az unokáink jövőjét. Ezt már nem lehet a szüleinkre fogni.
– A nemzetközi közvéleményt folyamatosan tájékoztatják a jogtiprásokról. Van eredménye?
– Nekünk minden alkalommal, amikor egy magyart megbántanak, szét kell azt kürtölnünk a nagyvilágban. Más, hasonló helyzetben lévő nemzetek is ezt teszik, és azoktól kell tanulnunk, akik ebben jobbak. De ha már arról beszélek, hogy csalódott vagyok, amiért csak öt–hatezer ember vonult ki a térre, azt is furcsállom, hogy miközben Romániában valakit megbüntetnek a magyar himnuszért, én nem hallottam arról, hogy a budapesti tüntetők közül valaki szolidarizált volna a székelyekkel.
Mi ezekben a kérdésekben több szolidaritást várunk el a magyar kormánytól, de úgy tűnik, hogy annyira el vannak foglalva a belső konfliktusokkal, egymással, hogy már nem marad energiájuk odafigyelni ránk (interjúnk a magyar külügyminisztérium állásfoglalásának közzététele előtt készült – szerk. megj.).
– Folytatódnak-e februárban az amerikai Project of Ethnic Relations (PER) nevű amerikai jogvédő szervezet egykori elnöke, Allen Kassof által kezdeményezett magyar–román egyeztetések?
– Amikor amiatt bíráltak, hogy Kassof közvetítésével leültünk tárgyalni, azt mondtam, bárki jön és egy asztalhoz ülteti az erdélyi magyar és a romániai román politikusokat, el fogok menni, mert még mindig jobb, ha velünk tárgyalnak rólunk, mint ha ezt nélkülünk teszik, vagy nem is tárgyalnak rólunk. Ha lesz ennek folytatása, azon részt kell venni.
Egyértelmű, hogy belépünk egy új korszakba, és nem tudjuk még, mit hoz. Előlegezzük meg a bizalmat az új államelnöknek, nézzük meg, a következő hónapokban történik-e valami. Johannis bejelentette, hogy különböző pártokkal kezdeményez tárgyalásokat szociális, egészségügyi, tanügyi témákról. Próbáljuk meg elérni, hogy a román pártokkal való egyeztetések napirendjén szerepeljen a kisebbségek kérdése is.
– Az RMDSZ mit tud tenni ellenzékből? Mi lesz az autonómiastatútum sorsa?
– Ellenzékből egyszerűbb felvetni a román–magyar társadalmi szerződés kérdését. Ez nem kormányzati probléma, nem az RMDSZ-ről és valamelyik román pártról, hanem az RMDSZ-ről és az összes román pártról kell szólnia. Ezért is lehetne ebben Johannis partner. Ez most jó lehetőség, próbáljuk meg felvetni, hogy legyen egy román–magyar társadalmi szerződés, ami arról szól, hogy kiveszik a magyar kérdést a kampányokból, a román pártok nem próbálnak meg szavazatokat szerezni azzal, miként viszonyulnak egy magyar ügyhöz.
Az a tapasztalatom, hogy ebben az országban évekig nem történnek meg dolgok, és aztán hirtelen egyik napról a másikra igen. Lehet, hogy a mi ügyünkben is vannak kérdések, amikkel évekig kínlódunk, és aztán mégis sikerül megfelelő megoldást találni rájuk. Gyógyíthatatlan optimista vagyok. Az autonómiastatútum sorsáról az a véleményem, hogy függetlenül attól, hogy kormányban vagy ellenzékben politizálunk, ahogy a szövetségi elnök is mondta, tavaszig be kell nyújtani.
– A helyi románsággal tudnak-e konstruktív párbeszédet folytatni?
– Azokkal, akiket Ceauşescu a nyolcvanas években azért küldött ide, hogy véghezvigyék az etnikai arányok megváltoztatását, nem igazán látom, hogyan tudnánk megegyezni, holott folyamatosan keresem ennek a lehetőségét. Amíg a románság közképviseletét kisajátítják, nem látom, hogy tudna velük bárki kiegyezni. Lehet bennünk nagyon jó szándék, leülhetnénk beszélgetni ezerszer is, de ők gyakorlatilag tagadják a létünket, a Székelyföld, a székelység létét. Sajnos kiszorítják a román társadalom peremére azokat, akik megpróbálnak normális kapcsolatot kialakítani velünk, és ez a nagy probléma.
Egy nemrég készült tanulmányból kiderült, hogyha Ceauşescu uralma még négy-öt évet tartott volna, a nyolcvanas években elindított betelepítési hullám sikeressé válik, és ma Sepsiszentgyörgy román többségű város lenne. Akik a nyolcvanas években azért jöttek ide, hogy ezt végrehajtsák, frusztráltak, mert nem sikerült.
Ugyanakkor továbbra is keresnünk kell annak a lehetőségét, hogy megszólítsuk a helyi románságot, és világossá tegyük azt, hogy a régióban élő emberek érdeke közös, nemzetiségtől függetlenül. Fontos, hogy a Székelyföldön és Erdélyben ne az etnikai dominancia, hanem az etnikai méltányosság legyen a régió jövőjének alakulása tekintetében az egyik legfőbb szempont.
– Nemrég ülésezett az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa, és kitűzte a jövő évi tisztújító kongresszus időpontját, ami egyben a jelöltállítás kezdetét is jelenti. Az egyik megyei RMDSZ-szervezet már jelöltet is állított. Elfogadna egy jelölést az RMDSZ elnöki tisztségére?
– Nem fogadnék el, mert szeretem a munkám, hatalmas felelősségnek érzem, hogy egy frontvárost igazgathatok, ugyanakkor elsősorban a székelyföldi régió problematikájára koncentrálok. Az én szövetségi elnökjelöltem Kelemen Hunor, akinek egyetértek a politikai vonalvezetésével, és szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy mandátuma alatt a szövetség megújuljon és megerősödjék.
Azt kell belátni, hogy a Székelyföldön az érdekvédelmi szervezetnek is mások a lehetőségei és feladatai, mint azon kívül. Az RMDSZ-en belül is olyan struktúrát kell teremteni, ami ezt a sajátszerűséget tükrözi. Sajnos Erdély más területein élők ezt a dolgot nem mindig értik, és már most úgy érzik, hogy az RMDSZ túlzottan Székelyföld-centrikus, holott ez szerintünk egyáltalán nem így van. Ezeket a belső ellentéteket kezelnünk kell, hogy ne gyengítsük, hanem erősítsük egymást.
Bíró Blanka
Székelyhon.ro

Ráduly: „Nagyot lehet rúgni a székelyekbe”
A 2014-es esztendő hagy kívánnivalót Ráduly Róbert Kálmánban, 2015-re viszont annyi munkálatot terveztek, ami szerinte két esztendőre is elegendő lenne. A Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjújában Csíkszereda polgármestere beszélt az RMDSZ kormányzati szerepvállalásáról is: szerinte a kormányon töltött nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte. „Az biztos, hogy az elmúlt években az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint amennyiszer kellett volna” – vélekedett.
Ráduly Róbert Kálmán polgármesterben hagy még kívánnivalót az elmúlt esztendő. A Csíki Hírlapnak adott évértékelő interjúban elmondta: amikor ezt az évet megtervezték, úgy érezték, ebben több van, mint ami különböző okokból kifolyólag kiviteleződött. De meg kellett tapasztalniuk azt, hogy milyen amikor nincs autonómia, amikor a kérdések nem a helyi embereken múlnak.
„Mára a korrupciós nemzeti sport keretében oda sikerült jutni, hogy semmi más nem számít, csak az, hogy ki milyen áron ígéri a munka elvégzését. Egyre inkább azt fogjuk látni, hogy ez ebben a formában kevés jót hoz a közösségeknek. Őszintén szembe kell nézni azzal, hogy a legolcsóbb ajánlat nem a legelfogadhatóbb. Ez tehát oda vezethet, hogy az elvégzett munkálatok tartóssága tekintetében gondok lesznek a következő években. Tartós fogyasztási cikkből az ember nem veszi a legolcsóbbat – fejtette ki aggályait a városvezető.
A csíkszeredai távfűtésről úgy vélekedett: minden befektetett fejlesztés ellenére lassan azt látja, hogy azok jártak jól, akik rég bedöglesztették a távfűtést, így ez nem köti le az idejüket. „Még nem adtuk fel, bár egyre több olyan hang van, hogy most már fel kellene adni, mert a ráfordított energia és anyagi források nem arányosak a pillanatnyi eredményekkel. Ezek a kijelentések igazak, de attól még el kell jussunk oda, hogy ha bárki vissza akar majd csatlakozni a távhőrendszerre, akkor egy működőkepés távhőrendszer legyen Csíkszeredában – osztotta meg észrevételeit Ráduly.
Csíkszereda polgármestere szerint Csíkszereda a '89-et követő gazdasági átrendeződésnek jelentős vesztese volt, ezért is hanyatlott el az ipar a megyeszékhelyen, Székelyudvarhellyel ellentétben. Példát is mondott: „a csíkszeredai önkormányzat egyszer tévedett: a kétezres évek elején fel volt ajánlva, hogy vegye át a traktorgyárat, akkor még nyolcszáz ember dolgozott ott. Ha ezt akkor meglépik, akkor a város tulajdonába kerül a felső és az alsó traktorgyár teljes telepe. Így viszont különböző magánszemélyek kezében van elfekvőben, akik nem tudják hasznosítani. Ilyen szempontból tehát sokkal kegyesebb volt a sors az udvarhelyiekhez. Számunkra más tekintetben volt kegyes a sors: a mi városvezetésünk sokkal hatékonyabb, mint az udvarhelyi. Bennünket nem foglaltak le a parttalan, személyes és érdekviták. Mi a sorstól politikai színezettől független tenni akarást kaptunk, és a közösségi teljesítményünk messze meghaladta Székelyudvarhely közösségi teljesítményét.”
Arra a kérdésre, hogy helyi választott vezetőként hogyan értékeli az RMDSZ kilépését a kormányból, Ráduly Róbert Kálmán elmondta, hogy a tavaszi döntésnél négyen nem értettek egyet a kormányra lépéssel. „Jómagam és a megyei elnök nem támogattuk a kormányra lépést. Úgy érzem, hogy ez a nyolc hónap az RMDSZ-t nagyon megviselte. Az biztos, hogy az RMDSZ sokkal többször vállalt kormányzati szerepet, mint amennyiszer kellett volna. Ez hangsúlyozottan nem vált az előnyére, sem a mi helyzetünk külföldi megítélése tekintetében. Látni kell, hogy eljött az az idő, amikor jó nagyot lehet rúgni a székelyekbe, illetve a romániai magyarokba – ilyen 25 év alatt még nem volt –, mert német az ország elnöke, tehát a kisebbségi kérdés meg van oldva. Most már a romániai magyar közösséget nem segíteni kell, hanem fenéken kell billenteni őket, el kell venni tőlük azokat, amikről tudjuk, hogy a magyaroké volt és nagy nehezen kapták vissza. Erre lehet számítani a következő időszakban is. Innentől a kormányzati szerepvállalás csak arra lesz jó, hogy ezt a kiszolgáltatott helyzetet valamilyen módon lehessen ellensúlyozni. A Mircea Duşa- és a Gabriel Oprea-szerű arcoknak kell az olyan botlasztó, amit a pásztorkutyák viselnek. Kell tudni azt is, hogy nemcsak elvétve vannak a román politikai életben az olyan gondolkodású politikusok, akik belül ragyognak, amikor hallják az „Afară afară cu ungurii din țară” (Kifelé a magyarokkal az országból) – fejtette ki.
A csíkszeredai tervezett és futó beruházásokról elmondta, bízik abban, hogy intenzív év lesz a következő, mivel sok uniós pályázat, illetve beruházás várja a végét. Ezek közül kettőt még alá sem írtak, ezek közül az egyik tíz tömbház hőszigetelését tartalmazó csomag. „Jövőben be kell fejezzük a hargitafürdői felújítást, több mint két tucat tömbház hőszigetelése kell befejeződjön. Az idénről átcsúszott Szász Endre utca és a Villanytelep utca felújítását, illetve a félkész körforgalmat is be kell fejezni. A Gyermek sétány felújításáról szóló szerződés is meg van kötve, így azt el kell kezdeni. Ez két esztendőre is elegendő volna. Ugyanakkor megvásároltunk egy hatalmas épületet, a Szakszervezetek Művelődési Házát, azért, hogy jó kezekben legyen, és azért, mert annak egy részében képzeljük el a művészeti szakközépiskola bővítését. A mozit is be kell indítani, azt az épületet be kell lakni. Ott tornyosul előttünk a Fűzfa utcának és környékének a felújítása is. Zsögödben is haladni kellene egészen a város végéig, olyan szintre kellene hozni azt a városrészt, mint Taploca vagy Somlyó. Feladat elég van, csak erő legyen, hogy tudjuk elvégezni” – összegzett a városvezető.
Kozán István
Székelyhon.ro

Elfogadták az államtitkár felmondását
Amint arról már hírt adtunk, a marosvásárhelyi származású Nagy Péter Tamás, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára december 18-án benyújtotta felmondását a miniszterelnöknek.
Mint akkor közölte, pár napon belül megjelenik a Hivatalos Közlönyben is, hogy véget ért az államtitkári mandátuma. „Az államfőválasztás során az erdélyi magyarok azt üzenték, hogy nem prioritás a kormányzás, inkább a közösségépítésre kell koncentrálni. A szövetség ezt megértette, úgy döntött, hogy kilépünk a kormányból. A csekély tíz hónapos államtitkári mandátumom alatt arra törekedtem, hogy olyan intézkedéseket foganatosítsunk, melyek a gazdák, a vidéki emberek javát szolgálják” – közölte a leköszönő államtitkár.
A most megjelent Hivatalos Közlöny tartalmazza, hogy december 22-ei határozatával Victor Ponta miniszterelnök saját kérésére felmentette tisztségéből az államtitkárt.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Tizenöt új kétnyelvű utcanévtábla Marosvásárhelyen
A Kétnyelvű utcanévtáblákat Marosvásárhelyen civil érdekérvényesítő csoport november közepén sajtókampánynak is nevezhető akcióba fogott, amelynek keretében tudatták a marosvásárhelyi lakossággal: az igénylőknek ingyen csináltatnak kétnyelvű utcanévtáblákat. Az elkészült táblákat az elmúlt napokban fel is szerelték.
Barabás Miklóstól, a csoport sajtószóvivőjétől megtudtuk, az elmúlt hónapban kapcsolatot próbáltak teremteni a sajtóorgánumokkal, hogy ezeken keresztül felhívják a lakosság figyelmét: díjmentesen igényelhetők kétnyelvű utcanévtáblák. A napilapokban, rádióban közölt hirdetést olvasva, hallva, többen is éltek a lehetőséggel.
A civilek az elmúlt napokban összesen tizenöt utcanévtáblát szereltek fel, többek között a Harcsa, Kalapács, Szamos, Gyöngyvirág, Szabadság utcában, de érkezett igénylés az 1848-as úton, illetve a Vársétányon lakóktól is.
Barabás Miklós elmondta: úgy tűnik, Dorin Florea polgármester és a bizalmi köre semmi áron nem szeretné kihelyeztetni a kétnyelvű utcanévtáblákat. „Ezzel a kezdeményezésünkkel is nyomást próbálunk gyakorolni a hatóságokra. Mivel a táblák kihelyezése eddig elmaradt, a marosvásárhelyi, főként idős emberek vették kézbe a dolgot, akik nagyon örvendtek ennek a lehetőségnek” – fogalmazott Barabás.
Azok, akik felszereltették a táblákat, azért tehették meg, mert nem létezik semmilyen arra vonatkozó tiltás, hogy ezeket az ingatlantulajdonosok nem szerelhetik fel. „A tavasszal maga Peti András alpolgármester is felvetette azt a lehetőséget, hogy mindenki a saját háza falára szereltesse fel a táblákat. Ezt a gondolatmenetet visszük tovább, pontosan ezt a lehetőséget kínálva fel” – mondta Barabás. Hozzátette, a tömbházak esetében már nem ilyen egyszerű a dolog, ugyanis a tömbház összes lakóját meg kellene győzni a kétnyelvű felirat létjogosultságáról, erre pedig eddig még nem született kezdeményezés.
Sípos József a rádióból értesült erről a lehetőségről. „Miért ne lehetne a mi utcánknak is két nyelven feltüntetni a nevét?” – tette fel a nagyon egyszerű kérdést a Kalapács utcai lakos. Kérdésünkre, hogy érkeztek-e visszajelzések a szomszédoktól, ismerősöktől, Sípos József elmondta: „Nem. Nem nagyon. Fel van téve a tábla, és mindenki végzi a maga dolgát, az élet megy tovább. Semmi különös, semmi feltűnés. Ez szerintünk így természetes, ugyanolyan, mint a szemét kirakása vagy a házunk előtti tér takarítása”.
A Szabadság utcai református egyházközség Vihar utcai ikerházára két helyen is felkerült a kétnyelvű utcanévtábla: a lelkészi lakásra és a Buborék Tanodára. Dénes Előd lelkipásztor szerint a kétnyelvű utcanévtáblák kihelyezése a polgármesteri hivatal feladata lett volna. Mindezek ellenére, azért döntöttek a táblák igénylése mellett, „mert jó az, ha magyarul is fel vannak tüntetve az utcanevek”. A visszajelzésekről kérdezve, a lelkipásztor elmondta: mivel az új táblákon nem szerepel házszám, csupán név, az utcanév mellé valaki házszámot is készített. „Csak pozitívan tudok nyilatkozni erről a kezdeményezésről, támogatom, hogy minél több magyar ember éljen ezzel a szép gesztussal” -– mondta a Vihar utcai lelkész.
A civil csoport tagjai továbbra is díjmentesen elkészítik a táblákat az érdeklődőknek. Amennyiben rendelni szeretnének, megtehetik ezt a csoport Faceboook-oldalán, ahova üzenetben kell elküldeni a kétnyelvű táblát igénylő személy telefonszámát és az utca nevét, és a civil aktivisták felveszik az érintettel a kapcsolatot. Akinek nincs internet-hozzáférése, az a 0743-929.249-es telefonszámon Barabás Miklósnak  jelezheti, hogy szeretne háza falára kétnyelvű utcanévtáblát rendelni.
Vass Gyopár
Székelyhon.ro

Karácsonyi kormányajándékok
Akár a jóságos „Télapó”, úgy adakozott a Ponta-kormány a szent ünnep küszöbén: a jók sokat kaptak, a szófogadatlanok keveset vagy semmit.
Az év során már többször, jelentősen bővült az egyházak költségvetése, természetesen legnagyobb mértékben az ortodoxoké. Az egy éve elfogadott költségvetésben még 30 millió lej szerepelt a romániai egyházak finanszírozására, s azóta ezt többször kiegészítették, csaknem 20 millióval októberben, a választások küszöbén, december elején az ortodoxok ingatlanokat is kaptak ajándékba, s most a kormány tartalékalapjából újabb 12,3 millió lejt utaltak ki e célra, s mindennek a magyar történelmi egyházak legfennebb töredékét kapják. Hogy ki mennyit, arról a felelős kormányhivatal dönt, illúzióink nem lehetnek.
Sokkal átláthatóbb az önkormányzatoknak juttatott év végi ajándék, a Hivatalos Közlönyben tételesen megjelent, miként oszlik a tartalékalapból lecsípett 314 millió lej. Tartozásaik kiegyenlítésére kapják a pénzt, s itt is előnyben a „jók”, főként a kormánypártok szavazóbázisának tekinthető megyék részesültek a kegyből. Jelentős összeg (20 és 40 millió közötti) jutott a Giurgiu, Gorj, Teleorman, Neamţ, Olt, Dâmboviţa, Botoşani megyei településeknek, alig valami az erdélyieknek. Talán az RMDSZ szófogadó viselkedésének köszönhető, hogy éppen egy csepp csurrant a székelyföldi megyéknek is, Háromszéken Kézdialmás szerepel a listán 248 ezer lejjel, Hargita megyében egymillión osztozik kilenc település, Maros megyének ötmillió jutott, az is a megyei tanácsnak. Egy vasat sem kapott Kolozs vagy Szeben megye, de nem jutott Szatmárnak vagy Brassónak sem. Aki Johannist támogatta Victor Ponta ellenében, kérjen segítséget tőle – gondolhatták a pénzeszsákon ülő mindenhatók.
Jutott ellenben karácsonyi ajándék a belügyminisztériumnak, majdnem 9 millió lej fizetéskiegészítésekre, a honvédelmi tárca 274 millió lejt kapott egy repülőgép beszerzésére és a hadiipar fejlesztésére, a munkaügyi minisztériumnak pedig egy snagovi villát hozott a Télapó. Nagyvonalúan osztogatott tehát a kormány, úgy tűnik, nem sokat tanultak a novemberi elnökválasztás kudarcából. Ugyanazt folytatják, mint korábban, csak annak juttatnak kegyeikből, aki a szívüknek kedves. Érezhetik, nem sokáig övék már a puttony, így addig kell üríteni, amíg rendelkeznek felette.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Újra kell gondolni a Balassi Intézet működését (Új főigazgató)
A magyarországi kulturális intézményekkel kötött stratégiai megállapodások, a külföldi magyar intézet- és vendégoktatói hálózat bővítése, a bürokrácia csökkentése szerepel a Balassi Intézet (BI) élére december 1-jén kinevezett Hammerstein Judit fő céljai között.
Az új főigazgató elmondta: kommunikációs és külügyi területen, majd a kormányzaton belül a kulturális igazgatásban csaknem négy évig helyettes államtitkárként dolgozott, így jól ismeri a kulturális intézményeket és vezetőiket. Együtt dolgozott a Balassi Intézettel, ezért azt reméli, hogy mindezeket a tapasztalatokat most jól tudja hasznosítani az intézmény élén.
Hammerstein Judit emlékeztetett: a BI felügyeletét idén vette át a külügyi tárca. Ennek több előnye van – mondta –, hiszen ez egy létező nemzetközi modell, másfelől a kulturális, a gazdasági diplomácia és a klasszikus külpolitika most egy minisztériumhoz került. Az új főigazgató kiemelt feladatának tekinti, hogy újra megerősítse az intézetet a kultúráért felelős tárcához kötő kapcsolatokat, és ez igaz a nagy hazai kulturális intézményekre is. Stratégiai megállapodásokat szeretnének kötni annak érdekében, hogy a BI hozzájuk kapcsolódva is kínálhasson kulturális programokat – mondta. Hozzátette: alapvető probléma volt 2010–2014 között, hogy a kulturális tárca úgy érezte, nem volt kellő rálátása arra, mi történik a külföldi kulturális intézetekben. A külügyi tárca most a BI szolgáltató jellegének erősödését szorgalmazza, gyorsabban reagáló, kevésbé bürokratikus intézményt szeretne.
A BI 2007-ben három terület integrálásával jött létre, majd az elmúlt négy évben annyi pluszfeladatot kapott, hogy erőteljesen túlszabályozott, túlbürokratizált intézménnyé vált – mondta. Nehéz ilyen sok feladatkört egy kézben tartani, ezért át kell gondolni a két tárcával együtt, hogy ezzel a szerteágazó feladatrendszerrel működtethető-e a jövőben a BI, vagy van olyan konkrét feladat, amelyet hatékonyabban lehet máshol ellátni – vetette fel. A főigazgató szerint a 2010 óta négy egységgel bővült kulturális intézményhálózatot tudatosan végiggondolva, a fenntarthatóságot is szem előtt tartva érdemes tovább bővíteni; kormányhatározat is született arról, hogy jövőre további intézetek nyíljanak Bakuban, Ljubljanában és Kolozsváron.
Elindult a Publishing Hungary program, amelynek fő célja, hogy biztosítsa a magyar jelenlétet nemzetközi könyvvásárokon, ezt a Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterrel kötött megállapodás alapján az NKA 100–100 millió forinttal támogatta az elmúlt három évben. Magyarországnak azonban nem feltétlenül szükséges évi nyolc-kilenc könyvvásáron részt vennie, elég lehet kevesebb, koncentráltabb bemutatkozás is – mondta.
Hammerstein Judit hangsúlyozta, a BI túlbürokratizált működésén változtatni kell: az a cél, hogy a külföldi intézetek szakmai autonómiája növekedjen, ezért az engedélyeztetési körök csökkentése várható. Fontos a BI szolgáltató jellegének erősítése is, nemcsak az intézetek, hanem a magyar nagykövetségek felé is. Logikus minisztériumi elvárás, hogy dolgozzunk ki olyan kulturális tartalmakat is, amelyeket nemcsak az intézetek, hanem a nagykövetségek is hasznosítani tudnak, különösen ott, ahol nincs intézetünk – emelte ki.
A főigazgató erősebb szakmai fogódzót szeretne biztosítani az intézeteknek, de kézi vezérlés nélkül: az intézetvezetők tudják a legjobban, pontosan milyen programokra van helyben fogadókészség, minimális tartalmi elvárásoknak ugyanakkor meg kell felelni – mutatott rá. Hozzátette: az intézeteknek tudatosabban kell kigondolniuk az éves terveket, a központból pedig konkrét programokat is kidolgoznak majd, amelyek minimális kulturális tartalomként minden intézetben megjelenhetnek. Azzal is számolnak ugyanakkor, hogy az intézetek nagyon különböző feltételek mellett, más-más befogadói közegben működnek.
Hammerstein Judit szerint érdemes újragondolni, ott van-e szükség minden intézetre, ahol most tevékenykedik, külön épületre van-e szükség, vagy elég egy iroda, különösen az új helyeken. Néhol elegendő lehet egy felkészült, agilis kulturális szakdiplomata, aki szinte felérhet egy intézettel – vetette fel, emlékeztetve arra is, hogy az oktatási-kulturális szakdiplomata-hálózat igazgatási, jogi helyzete és finanszírozása még rendezetlen. Fontosnak nevezte, hogy az intézetek hálózatot építsenek mind a saját társ­intézményeikkel, mind az adott országban jelen lévő más kulturális intézetekkel, intézményekkel, egyéb, akár civil szervezetekkel. Hammerstein Judit elmondta: a BI-ben szakmai tanácsadó testület felállítását is tervezi.
A Balassi Intézetről szinte mindenkinek a külföldi magyar intézetek jutnak eszébe, noha tevékenységének fontos részét képezik a hungarológiai és az ösztöndíjprogramok – mondta a főigazgató, aki a magyar kulturális diplomácia nagyon fontos elemeként szólt a vendégoktatói hálózatról. A BI világszerte több mint harminc vendégoktatót finanszíroz; az ő tevékenységükkel kapcsolatban is jelentősen változnak az elvárások: a nyelvi, filológiai szemlélet helyett egyre inkább az interdiszciplináris megközelítés kerül előtérbe. Másrészt feladatuk nemcsak az oktatás, kutatás lesz, hanem konkrét kulturális programok szervezése is, erre külön forrás áll rendelkezésre – ismertette. Hozzáfűzte: a vendégoktatók tevékenysége egyre inkább kiterjed a menedzseri feladatokra is, különösen azokon a helyeken, ahol nincs magyar intézet, sem szakdiplomata, ezért ezt a hálózatot jelentős mértékben bővíteni kell.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi szövetség ideje nem múlt el
Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az RMDSZ
December 23-án, a Kultúrpalota Tükörtermében ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A rendezvényen az emlékező beszédek mellett szavalatok hangzottak el Györffy András színművész előadásában, fellépett a Tiberius vonósnégyes két tagja, oklevelet és emlékérmeket adtak át egyes alapító (és nem alapító) tagoknak. Az eseményen jelen volt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is.
Születésnapot ülni gyűltünk össze
– jelentette ki Kelemen Hunor, aki mindössze 22 éves volt a forradalom idején, az RMDSZ 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületésének is nevezte, amely 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte a kommunista diktatúra, az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott, amely idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni.
A fordulat az újjászületés lehetőségét is magában hordozta, és pillanatok alatt elhozta az RMDSZ megalakítását, egyszerre több helyen, és a kötelékek erőssé tették. Az alapítók a szövetséget olyan értékekre helyezték, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Ugyanakkor az elnök hangsúlyozta, az a nagy feladat, hogy a ’89 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, hogy a fiatalok is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa.
Azonban arra is figyelmeztetett, hogy ma is vannak erők, amelyek szeretnék megtörni a szövetséget, az erdélyi magyarságot, azt mondják, hogy a 21. században nincs szükség etnikai alapú szervezetre.
– 25 év után nem engedhetjük meg, hogy eljussunk oda, hogy ne lehessen a himnuszt énekelni, ne lehessen azt megtenni, amit 25 éven át ez a szövetség megtett. Mert ha ezt megengedjük, akkor elkezdődik a visszaépülés – jelentette ki.
Elfogadhatatlannak nevezte, hogy ügyészi eljárást indítanak RMDSZ-politikus ellen az SZKT-n elhangzottak miatt, hogy politikai nyilatkozatokért a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség eljárást indít, mert nagyon jól tudják, hogy a 21. század elején a politikának a nyilvánosságon és a tájékoztatáson kívül nincs eszköze az ilyen intézményes túlkapások ellen harcolni. És tudják, hogy ha csak rávetítik a vádat az RMDSZ-re, nagyon nehéz helyzetbe hozhatják. Ezért mondta, hogy az RMDSZ-nek amellett, hogy büszkének kell lennie azért, amit elért, látnia kell azt is, hogy a veszély, amiért a szövetség létrejött, nem szűnt meg.
Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van
Markó Béla, az RMDSZ volt elnöke – és a felszólalók közül tulajdonképpen az egyetlen alapító tag – visszaemlékezett, hogy ’89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek el, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. Felidézte, hogy 1989 előtt a marxizmus azt tanította, a történelmet nem személyek alakítják, hanem a tömegek viszik előre a történelem kerekét, tehát mindegy, hogy az egyes ember mit cselekszik, mert a sorsát nem tudja megváltoztatni. Ezt cáfolta az elmúlt 25 év. Nem volt mindegy, hogy egyként és közösen úgy döntöttek 1989 december végén, hogy létrehoznak egy közös szervezetet, és az is elhatározták, hogy politikai eszközökkel kívánják kivívni Bukarestben, Európában a magyar közösség jogait.
Mint mondta, ’89-ben az erdélyi magyarságnak már nem volt vesztenivalója, most azonban már van, és ezt ismét el akarják venni tőle: himnuszát, nemzeti szimbólumait. Nagyon sok vesztenivaló és nagyon sok tennivaló van – mondta Markó Béla.
Borbély László politikai alelnök hangsúlyozta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkor egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára.
Kelemen Atilla volt megyei elnök, aki Amerikában élt az RMDSZ megalakulásakor, arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására.
– Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológiaváltoztatás nélkül megmaradt a szervezet, és az erdélyi magyarságért dolgozott.
Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor "hamis próféták az ellenkezőjére biztattak", és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ.
Vissza a gyökerekhez?
Brassai Zsombor, az RMDSZ megyei elnöke szerint az esemény jó alkalom a visszatekintésre. Van mire visszatekinteni, de mint mondta, előretekintve, ha jól újragondol mindent, ami az alapelvekből az elmúlt 25 év alatt megerősödött, életelvvé vált, akkor azt kell mondania, hogy vissza kell térni a gyökerekhez.
– Ez a legtisztább, legegyszerűbb: ha visszatérünk azokhoz az alapelvekhez, amelyek létrehozták a szövetséget, amelyek egybetartották az erdélyi magyarságot, amelyek eszközt adtak az erdélyi magyarságot képviselő politikum kezébe, hogy elérje azokat a célokat, amelyekkel ma felvérteztük magunkat. Tehát vissza a gyökerekhez, és így induljunk tovább – mondta egyebek között a megyei elnök.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Bíró Zsolt: Jó úton jár a Magyar Polgári Párt
Év végi sajtótájékoztatóján összességében tekintve 2014-et sikeres esztendőként értékelte Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke. – 2012- ben a szakadék szélén volt a Magyar Polgári Párt, de sikerült megkapaszkodnunk, 2013 elsősorban erről szólt, és nyugodtan mondhatom, elindultunk felfele. 2014 tulajdonképpen igazolta politikánk helyességét. 2014 választási év volt, és ebből a kontextusból kell a történéseket vizsgálnunk: itthon európai parlamenti választások és elnökválasztás volt, és ugyancsak 2014-ben adatott meg először az a lehetőség, hogy magyar állampolgárokként beleszóljunk a magyarországi választásokba, és Budapesten, a nemzet házában olyan parlament állt fel, amelynek legitimitása az egész Kárpát-hazára kiterjed. Szabadkán, Pozsonyban, Marosvásárhelyen éppúgy szavaztunk, mint Budapesten. Mindeközben az MPP által meghirdetett értékpolitikát képviseltük – jelentette ki az MPP elnöke.
A magyarországi választásokról szólva hangsúlyozta, hogy önerőből vették ki a részüket mind a honosítási folyamatból, mind a regisztráció segítésében, és a szavazási procedúra lebonyolításában is próbáltak segítséget nyújtani ott, ahol erre igény volt.
Az európai parlamenti választások határozták meg elsősorban az MPP belpolitikai cselekvéseit, mondta az elnök: az év elejétől elkezdődtek az egyeztetések az RMDSZ-szel. Azt, hogy az MPP-nek nemcsak az sikerült, hogy egy asztalhoz üljön az RMDSZ-szel, de egy nemzetpolitikai célokat rögzítő tárgyalás során egyezséget is aláírtak, egyértelmű sikernek nevezte az erdélyi magyar jobboldal és az MPP életében.
Az államelnök-választáson Bíró Zsolt szerint az erdélyi magyarok szavazatai visszaigazolták a Magyar Polgári Párt álláspontjának helyességét, azt, hogy magyar szempontból nincs tétje az első fordulónak, illetve, hogy a második fordulóban a jobboldal jelöltjét kell támogatni. Az erdélyi magyarok nagyobb számban vettek részt az elnökválasztás második fordulójában, mint az elsőben, amikor az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt jelöltje próbálta megszólítani őket.
– Amikor két magyar jelölt versengett az első fordulóban, sokkal kevesebb magyar ment el szavazni, mint a második fordulóban, amikor tétje volt a választásnak, és annak ellenére, hogy nem volt magyar jelölt, a választópolgárok elmentek és egyértelműen a jobboldal jelöltjét választották meg.
Az MPP elnöke kijelentette: azokban a kérdésekben is a párt álláspontja igazolódott be, amelyben nem értettek egyet az RMDSZ-szel. – Az RMDSZ is belátta, hogy nincs mit keresnie egy nacionalista politikát folytató baloldali kormányban. Amikor nincs demokrácia, nincs jogbiztonság Romániában, össze kell zárnunk sorainkat, együtt kell működnünk a nemzetpolitika területén.
A következő hónapok fontos feladatának nevezte, hogy a Székelyföld területi autonómiájáról szóló törvénytervezetnek, amelyet az RMDSZ-szel közösen dolgoztak ki, olyan változatát alakítsák ki, amelyet a legszélesebb konszenzus övez az erdélyi magyarság körében. – Bízom benne, hogy az RMDSZ ígéretének megfelelően ez a törvénytervezet a román parlament elé kerül, és bízom benne, hogy egy olyan változat lesz, amely a lehető legszélesebb konszenzust élvezi. A következő napok kihívása elsősorban ennek a tervezetnek a véglegesítése lesz – jelentette ki.
A 2014-es év sikerének nevezte azt is, hogy ebben az évben vált a FUEN tagjává az MPP, mert ezáltal lehetőségük nyílik kapcsolataik szélesítésére és a külpolitikai lobbitevékenység elindítására, ami az elmúlt 25 esztendő egyik legnagyobb hiányossága volt az erdélyi magyar politizálásban.
Bíró Zsolt az MPP 2015. évi nagy feladatának a többi erdélyi magyar politikai erővel való együttműködés lehetőségének keresését, illetve a 2016-os választásokra való felkészülést nevezte, hogy az MPP ütőképes alternatívát jelentsen, és meg tudják szólítani azokat a választókat is, akik távolmaradtak a választásoktól.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)

Sokszínű Caritas
A Gyulafehérvári Caritas közel 25 éve dolgozik a helyi közösségekért, az elfelejtett idősekért, a szegény gyerekekért, a társadalomból kirekesztett fogyatékkal élőkért. Ezt a sokszínűséget, változatos és sokrétű tevékenységet szerettük volna megmutatni az idén minden megmozdulásunkon, ahogyan dr. Márton András, a szervezet igazgatója fogalmaz: "Láttatni, hogy az irgalmas szeretet művei élnek, kibontakoznak, erősödnek erdélyi közösségeinkben, megannyi súlyos, borúlátó vagy éppenséggel romboló fennhang ellenére." A Népújság olvasói számára nem kell bemutatni a Gyulafehérvári Caritast, hiszen folyamatosan beszámolunk tevékenységükről az újságban, most viszont az elmúlt egy év történéseire szeretnénk visszaemlékezni, kiragadva egy-két jelentősebb eseményt. A Caritas elmúlt évi eredményeit Molnár József, a szervezet közkapcsolati felelőse összegezte.
– A kihívásokra válaszolva minden évben előbbre lépünk egy kicsit, így sikerült májusban útjára indítani a kórházi ápolók szakképesítését célzó nagyobb horderejű projektünket, amely jelenleg is 13 megyében zajlik, Marosszentgyörgyön pedig a "Hand in Hand" programunkat indítottuk el, amelynek számunkra újszerű célja a kultúrák közti kapcsolatok építése, etnikumok találkoztatása.
Júniusban újabb Caritas-központ nyílt meg Gyergyószentmiklóson, helyet adva a különféle képzéseknek és mozgáskompetencia- fejlesztésnek, szintén júniusban nyitotta meg kapuit Búzás-besenyőben a Gondviselés Háza idősotthon, szeptemberben pedig felszenteltük Székelyudvarhelyen a Kolping szervezet által átadott, majd kibővített épületet, ahol a későbbiekben a Szent Lukács Palliatív és Fejlesztési Központ fog működni.
Említésre méltó az idei önkéntestáborunk is. Júliusban Gyergyószentmiklós szépítésén dolgozott közel 200 önkéntes, ahol a fizikai segítségnyújtás mellett a gyermekek vakációztatásában is részt vettünk és az egyedül élő időseknek segítséget nyújtottunk. Ősszel immár nyolcadik alkalommal rendeztük meg Csíksomlyón az "Együtt a fogyatékkal élőkért" konferenciánkat, amelyre egyre többen jönnek el. A szeptemberi főegyházmegyei szociális fórumon a szociális tevékenységet végző szervezetekkel, közösségekkel az elmúlt három év közös munkáját értékeltük ki, és a további együttműködés formáit is körvonalaztuk a főegyházmegye szociális karitatív bizottságának keretében.
– A szervezet munkáját sokan ismerik, sokan veszik igénybe, és egyre többen ismerik el. Milyen elismerésekben részesült a szervezet az elmúlt évben?
– Munkánkat ebben az évben több díjjal is elismerték, amelyek elsősorban kollégáink és önkénteseink áldozatvállalásának köszönhetők. Márciusban az OMV-Petrom társaság gáláján kiválósági díjat kapott a petrozsényi "Skill Up for the Future" fiatalok helytállását támogató program, augusztusban Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a szervezetünket a Külhoni Magyarságért Díjjal tüntette ki, októberben Orbán Balázs-díjjal tüntették ki Ludescher László szociális ágazati igazgatót, és a Vodafone Románia Alapítvány gáláján a "Mobile for Good" díjat a medikális és szociális ágazatunk kapta "Egyedül otthon a telefonnal" elnevezésű programjáért.
– A Caritas munkájának mozgatórugója a szolidaritás, milyen akciókban vett részt a szervezet az elmúlt évben ilyen tekintetben?
– Felhívásainkra az elmúlt évben az emberek több ízben is megmutatták, hogy szolidárisak a nehéz helyzetben lévő társaikkal. Két egyházmegyei gyűjtést szerveztünk természeti katasztrófák miatt a távoli vidékeken bajba jutott embertársaink megsegítésére: a 2013-as novemberi tájfun Fülöp-szigeteki áldozatainak, és májusban a Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát elöntő árvíz károsultjainak. A hívek adományait az újjáépítésre használták fel a Caritas Internationalis közvetítésével.
Fontos számunkra, hogy környezetünk értékelje munkánkat, és a helyi közösségek bekapcsolódjanak a szeretettevékenységbe, amelyet végzünk. Erre kértünk mindenkit az évről évre megismétlődő kampányainkban is: a "2% a Caritasért! 2% értük!" adófelajánlási kampányban, az "Egymillió csillag a szegényekért" akciónkban, amelyet idén már 18 településen szerveztünk meg azért, hogy szegény családok és magukra maradott öregek számára szebbé tegyük a karácsonyt, a hagyományos Szent Erzsébet-gyűjtésben ez alkalommal az idős és beteg testvéreinket segítő otthoni beteggondozó szolgálat tevékenységére kértünk támogatást. A kampányokba való bekapcsolódás és az eredmények megerősítenek minket abban, hogy az a tevékenység, amit végzünk, nem hiábavaló. "Hála van a szívemben, hogy sokan vannak, akik nemcsak beszélnek, hanem a cselekvő szeretet útján haladnak" – vallja Sajgó Balázs, a Gyulafehérvári Caritas lelki igazgatója, s vele együtt mi is.
– A segítségnyújtás végett begyűjtött adományok a megfelelő helyre kerültek, de nem-kormányzati szervezet lévén hogyan és honnan teremtik elő az anyagiakat?
– Pénzügyi szempontból nem kezdődött jól a 2014-es év szervezetünk számára, közel 300.000 euró állami támogatás elvesztésével kellett számoljunk. A programjainak működtetéséhez szükséges anyagiakat a helyi, illetve megyei önkormányzatok, a központi adminisztráció támogatásának köszönhetően, valamint szervezetünk nem kis erőfeszítése révén sikerül előteremteni. Az állami szubvenció drasztikus csökkentése minden szakmai vagy adminisztratív indoklás nélkül történt, annak ellenére, hogy 15 éves együttműködésünk során nem merültek fel kifogások. Attól tartunk, hogy 2015-re vonatkozóan az állami forrás megvonása egyre súlyosbodik. Ettől függetlenül bizakodással tekintünk az elkövetkező évre, és igyekszünk megtenni mindent annak érdekében, hogy továbbra is elláthassuk vállalt feladatainkat. A Caritas lelkisége a szolgálatra való készséget és kedvességet jelenti, amelyet munkatársaink és önkénteseink magukban hordoznak – összegzett Molnár József, a Caritas közkapcsolati felelőse.
(m. s.)
Népújság (Marosvásárhely)

Magas elismerés post mortem dr. Bárányi Ildikónak
December 27-én a temesvár-józsefvárosi plébániatemplomban megemlékező gyászmisét tartottak a hat hónapja elhunyt dr. Bárányi Ildikó, a Temesvári Máltai Segélyszolgálat elnöke lelki üdvéért, és méltatták a máltai kereszt jegyében végzett áldozatos munkáját.
A megemlékező misét ft. Szilvágyi Zsolt helyi plébános celebrálta, ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja és ft. Máthé Lajos újszentesi plébános jelenlétében. A templom padsoraiban az elhunyt családja mellett a szeretett orvosnő munkatársai, barátai, tisztelői is jelen voltak, és őszinte elismeréssel, hálás köszönettel adóztak emlékének.
A gyászmise keretében ft. Szabó Péter kanonok, plébános, a Máltai Lovagrend káplánja felolvasta Őfensége Fra. Matthew Festing, a Máltai Szuverén Lovagrend Nagymesterének határozatát, amelyben post morten a pro Merito Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó orvosnőnek, és amelyet Őexcellenciája Jakob Kripp báró, a Lovagrend romániai nagykövete juttatott el Temesvárra. Az érdemoklevelet az elhunyt leányának, Bárányi Ildikónak nyújtotta át ft. Szabó Péter kanonok, plébános.
Az alábbiakban kivonatosan közzétesszük Francois Catto, a Máltai Lovagrend Romániai Szövetsége elnökének levelét.
Az odaadás és önfeláldozás elismerésének jeleként, amellyel a rendünket szolgálta, H.M.E.H. Fra. Matthew Festing herceg és Nagymester határozata alapján a pro Meroti Melitensi érdemrend keresztjét adományozta dr. Bárányi Ildikó Máriának.
Az 1920-ban alapított pro Merito Melitensi érdemrend adományozásával a Lovagrend elismeri a személyes hozzájárulást és erőfeszítést, amely megbecsülést és tekintélyt hoz a Máltai Szuverén Lovagrendnek a világban kifejtett karitatív munkájában. (...)
Ez alkalom arra, hogy felidézzük dr. Bárányi Ildikó Mária önfeláldozó életét és tevékenységét a Romániai Máltai Segélyszolgálat keretében, a Máltai Lovagrend jelmondatának szellemében: a hit védelme és a szegények szolgálata, jelentősen hozzájárulva a rend karitatív és szociális tevékenységéhez mindennemű megkülönböztetés és önérdek nélkül, ugyanakkor a keresztény értékek szellemében a fiatal nemzedékben is erősítve a karitatív lelkületet.
A Máltai Lovagrend romániai karitatív tevékenysége megszervezésének kezdeteitől dr. Bárányi Ildikó, más hasonlóan kiemelkedő kezdeményezővel együtt, egy igazi országos szociális hálózat kiépítésén fáradozott, amely ma több mint 1200 önkéntest számlál a 26 fiókszervezetben. Dr. Bárányi Ildikó a Máltai Segélyszolgálat Romániában alapító tagja volt és több mint 20 éve a temesvári fiókszervezet elnökeként tevékenykedett.
Emlékét hálás szívvel őrzik mindazok, akik az általa létrehozott és vezetett máltai központ és az ott működő létesítmények – a Szent János idősek szociális otthona, házigondozás, segélyosztó központ, szociális kantin és ételfutár szolgálat, szociális tanácsadás, ifjúsági csoport – kedvezményezettjei.
Őszinte tisztelettel
Francois Catto
A Máltai Lovagrend Romániai Szövetségének elnöke
* * *
Az érte elmondott imákban és sokak emlékező szeretetében tovább él közöttünk dr. Bárányi Ildikó.
Sipos Erzsébet
Nyugati Jelen (Arad)

Füles
Mire ezek a sorok megjelennek, elképzelhető, hogy „valakik” mindezt már rég titkon kielemezték, feletteseiknek címzett jelentésükbe belefoglalták.
 Ez most nem paranoia, az efféle eljárásokhoz (ismét) hozzá kell szoknunk, a megfigyelés-lehallgatás egyre inkább legitimmé válik, hamarosan, ha nem vigyázunk, törvény fogja szentesíteni.
ÖRDÖG I. BÉLA
Szabadság (Kolozsvár)

Bírálják Klaus Johannist Octav Bjoza kitüntetése miatt
Megütközést és rosszallást váltott ki román értelmiségiek és zsidó szervezetek körében, hogy Klaus Johannis állami kitüntetést adományozott Octav Bjozának. Az államfő december 22-én, hivatalba lépésének másnapján mandátumának első kitüntetését ítélte oda a volt politikai foglyok romániai egyesülete elnökének a kommunista diktatúra bukásának 25. évfordulója alkalmából.
Bjozának sokan a szemére vetik, hogy rokonszenvezik a legionárius mozgalmakkal, az érintett viszont tagadja, hogy vasgárdista lenne.
A Románia Csillaga érdemrend átadását Johannis egyebek mellett azzal indokolta, hogy mandátumával új korszakot akar kezdeni, amelyben a valódi modellértékű embereket elismerik. Johannis rámutatott: a volt politikai foglyokat erkölcsi példaképként lehet a fiatalabb nemzedékek elé állítani. 
Ám az Antiszemitizmust Figyelő Központ (MCA) csalódottságának adott hangot amiatt, hogy a köztársasági elnök olyan személyt tüntetett ki, aki – az intézmény szerint – nyilvánosan mutatkozik a legionárius és a neonáci mozgalmat támogató párt, az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) képviselőinek oldalán.
Az ügyben kibocsátott közleményében az MCA felidézi, hogy a kommunista rezsim által tizenöt év kényszermunkára ítélt – ebből négy évet letöltő – Bjoza életét tönkretette a totalitárius rendszer, amely megfosztotta egyetemes emberi jogaitól.
„A kommunizmus idején elkövetett bűntettek azonban nem teszik semmissé a legionáriusok által a romániai zsidók ellen elkövetett bűntetteket. Roppant sajnálatos, hogy a posztkommunista Romániában Octav Bjoza azt az utat választotta, hogy osztja ennek a gyilkos politikai-vallási mozgalomnak a célkitűzéseit” – állapítja meg a közlemény.
A központ szerint az államfőnek kötelessége meghúzni a választóvonalat a kommunistaellenes hős és az antiszemita legionárius mozgalmat dicsőítő események aktív résztvevője között. „A legionáriusok bevallott hívének kitüntetése a nacionalista, fasiszta, gyilkos mozgalom iránti hódolatként is értelmezhető az elnöki hivatal részéről” – vélekedik az államfő gesztusát „csalódást keltő populizmusnak” nevező Antiszemitizmust Figyelő Központ.
Reakciójában a Brassóban élő kitüntetett felháborítónak nevezte a vádakat, leszögezve: sohasem volt antiszemita, és elutasít mindenféle szélsőséget, legyen az jobb- vagy baloldali. A volt politikai foglyok szövetségének elnöki tisztségét 2008 óta betöltő Octav Bjoza közölte, mindig is azt vallotta, hogy a legionáriusok bizonyos képviselőinek is „voltak jó oldalai”, a rossz cselekedetek fölött pedig szerinte külön kell ítélkezni, hogy soha ne ismétlődhessenek meg.
Ugyanakkor a Hotnews portál feltárta, hogy a meggyilkolt legionárius „mártírok” tiszteletére 2009-ben Barcarozsnyón rendezett megemlékezésen Bjoza meleg hangon beszélt a Vasgárda egykori tagjairól.
A Noua Dreaptă videofelvételének tanúsága szerint a volt politikai fogoly elmondta, nem volt, és valószínűleg soha nem is lesz már legionárius, de szerencsének tartja, hogy 19 évesen tőlük tanulhatott a kommunista börtönökben: „Örökre meghatározták az életemet, tőlük tanultam meg, hogy a családban, a gazdaságban, a politikában, az országban semmi valósítható meg hit és erkölcs nélkül.”
Egy tavalyi, a Kommunizmus Bűneit Kutató Intézet és az Elie Wiesel Holokausztkutató Központ szervezésében rendezett konferencián Bjoza helytelenítette a legionárius mozgalom valamennyi tagjának „kárhoztatását”. Amiatt bírálta a Wiesel-központot, hogy nyomást gyakorol Târgu Ocna város önkormányzatára, miszerint vonja vissza a díszpolgári címet a legionáriusként számon tartott Valeriu Gafencu volt politikai elítélttől.
„Még azt sem engedik, hogy a szentjeinket kiválasszuk” – panaszolta a konferencián. Különben Octav Bjozát két hónappal ezelőtt Victor Ponta kormányfő államtitkárnak nevezte ki a kommunista diktatúra ellen küzdő ellenállók érdemeit elismerő államtitkárság keretében.
Rostás Szabolcs |
Krónika (Kolozsvár)

Bica-ügy: kiderült Markó Attila „bűne”
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) elismeri, hogy Markó Attila parlamenti képviselő nem vett részt a restitúciós testület azon ülésén, melynek keretében egy bukaresti telekért a valós értékénél háromszor nagyobb kártérítést ítéltek meg, ennek ellenére az úgynevezett üléspénz 50 százalékát felvette.
Az Alina Bicának, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) főügyészének korrupciógyanús ügyében érintett politikus a Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a vádiratot, mely szerint a testület minden tagja „a saját módján hozzájárult a bűncselekmény elkövetéséhez”.
A Magyarországon tartózkodó Markó Attila bejegyzésében leszögezi: a DNA által említett üléspénz „nem 50 százalék, hanem 1 százalék”, de azt a 41 lejt sem a kérdéses ülésért, hanem az egyházi ingatlanok restitúciójával foglalkozó bizottság üléséért kapta, ami ugyanabban a hónapban, 2014 márciusában volt, de nem 15-én, hanem 24-én.
„A másik bizottságért külön járt volna újabb 1 százalék, de természetesen nem kaptam semmit. Mert nem voltam ott” – írta Markó Attila. Arra is felhívja a figyelmet, a vád kulcsa, hogy a kárpótlási bizottság állítólag hibás döntést hozott.
„Ennek tükrében kérdem, mióta követek el bűncselekményt azzal, ha azon az ülésen és abban a döntésben, amely a vád lényegét, központi fogalmi elemét képezi, én nem vagyok jelen?” – tette fel a kérdést Markó Attila, aki hivatalosan kérte, hogy a DNA ejtsen minden vádat ellene a Bica-ügyben.
Amint arról beszámoltunk, a vádhatóság közleményében azt hozta nyilvánosságra még december közepén, hogy vádat emelt a bizottság többi tagja ellen, a Markó Attila ügyét pedig külön vizsgálják. „Amilyen sürgős volt a vádemelés, olyan lassan válaszolnak egy egyszerű és agyonbizonyított kérésre” – jegyzi meg az említett bejegyzésben a képviselő.
Az ügyben előzetes letartóztatásba helyezték többek között az akkoriban szintén a bizottság tagjaként tevékenykedő Alina Bica volt szervezettbűnözés-ellenes főügyészt is, és Markó kivételével a 11 tagú testület minden tagja ellen vádat emeltek hivatali visszaélés miatt.
Markó viszont az ülés jegyzőkönyveivel bizonyította: nem is volt jelen – mivel március 15-e volt, Brassó megyében koszorúzott –, így az aláírása sem szerepel a visszaszolgáltatási dokumentumon. A politikus ennek alapján kéri a DNA-tól a vádak ejtését. 
Bíró Blanka |
Krónika (Kolozsvár)

A revízió réme
Ioan Talpeşnek hála, már biztosan nem fogunk hülyén meghalni. Románia egykori kémfőnöke ezúttal a forradalom kirobbanásának 25. évfordulója apropóján osztotta meg a rendszerváltó eseményekkel, azok hátterével kapcsolatos magvas, természetesen megbízható forrásból merített gondolatait.
Mi, a titkosszolgálati jelentésekbe és egyéb szigorúan bizalmas dokumentumokba betekintést nem nyert mezei polgárok eddig úgy tudtuk, hogy a temesvári református parókiáról indult népfelkelés spontán volt, és néhány nap leforgása alatt terjedt át az ország többi vidékére az embereknek a népnyúzó kommunista diktatúrával szembeni elégedetlenségétől hajtva.
Ehhez képest a külügyi hírszerzés volt parancsnoka alaposan kiábrándít mindenkit, aki elvetette a kül- és belföldi titkosszolgálatok aknamunkájáról, a forradalom előre megírt forgatókönyvéről szóló összeesküvés-elméleteket. Főleg bennünket, magyarokat, hiszen szerinte néhány nyugati nagyhatalommal – köztük Hollandiával és Franciaországgal – karöltve Magyarország munkálkodott leginkább a Ceauşescu-rezsim megdöntése érdekében.
És mondani sem kell, Budapestet Erdély visszaszerzésének szándéka fűtötte még a marosvásárhelyi fekete március idején is, hiszen a volt kémfőnök szerint az akkori események „kiprovokálása” is ezt a célt szolgálta.
Badarság lenne azt hinni, hogy a rendszerváltást passzívan figyelték a környező országok és a nagyhatalmak titkosszolgálatai. Tény, hogy valamennyiüknek érdekében állt a Kárpátok őrült „géniuszának” elmozdítása, nemrég pedig kiderült: a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Viszont mindebből csak azok képesek azt a következtetést levonni, hogy Budapestet a határrevízió sarkallta, akik számára az ország területi épsége és szuverenitása elleni támadással egyenértékű az alapvető emberi és kisebbségi jogok szavatolásának követelése.
És sajnos nem lehetnek illúzióink. Jelképeink üldözése, a Himnusz eléneklésének büntetése is arról árulkodik: Talpeşen kívül nagyon sokan vannak még, akik egyenlőségjelet tesznek a magyar közösség jogos igényei és az elszakadási törekvések közé.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Újév váró koncert a PKE-n
A Nagyváradi Asszonykórus szervezésében december 26-án délután újévváró műsort tartottak a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében.
A szombat délutáni esemény rövid áhítattal kezdődött: Pálfi József várad-réti református lelkipásztor, a Csillagocska Alapítvány elnöke a kánai menyegző példázatát idézve elmondta a PKE dísztermének népes hallgatósága előtt, hogy Isten egy hatalmas menyegzőt készített elő a mennyben, amelyre mindenkit meghívott, és az a kérdés, hogy ki mivel készül arra a menyegzőre. De az egész élet, és az elmúlt év is olyan, mint egy nagy vendégség, melyben az Úrnak vagyunk a vendégei, emlékeztetett az igehirdető. Az áhitatot követő zenei műsor első részében a száz évvel ezelőtt kitört első világháborúra emlékező művek szólaltak meg. Először az est házigazdája Török Sándor szavalta el Juhász Gyula Trianon című versét, majd a Nagyváradi Asszonykórus, illetve a Váradi Dalnokok énekeltek hazafias és katonadalokat. Az asszonykórust Tasnádi Ferencz, míg a dalnokokat Márkus Zoltán irányította, utóbbiak műsorában közreműködött Fábián Tamás trombitán. A program második részében a könnyed, már a szilvesztert idéző alkotások következtek: nagy tetszést arattak a Tasnádi házaspár (Tasnádi Ferencz és Tasnádi Melinda) közkedvelt operettslágerekből álló blokkjai (Álom, álom, édes álom, Te rongyos élet, Ha én gazdag lennék, Hajmási Péter, Hajmási Pál stb.), amelyeket Thurzó Zoltán kísért zongorán, csakúgy mint a Nagyváradi Asszonykórus nótacsokra szintén Tasnádi Ferenc irányítása alatt. Az est harmadik, karácsonyi hangulatot közvetítő részét Pál Éva szavalata vezette be, majd ismét a Váradi Dalnokok következtek karácsonyi dalokkal. Thurzó Zoltán egy Chopin noktürnt játszott, majd egy újabb szavalat után a Nagyváradi Asszonykórus idézte meg a karácsonyt több kóruskompozíció megszólaltatásával. Az estet közös éneklés zárta: a kórusok és a muzsikusok együtt adták elő a Mennyből az angyalt és a Csendes éjt.
Pap István
erdon.ro

Megoldást találni a válságra
A párton belüli válság megoldásának szükségességéről beszélt Tőkés László az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Bihar megyei szervezetének vasárnapi évértékelő fogadásán.
A váradi székhelyű Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében megtartott, állófogadással egybekötött évértékelőn az eseményt szervező EMNP Bihar megyei szervezetének képviselői mellett jelen voltak a párt Arad, Szeben, Szatmár és Szilágy megyei szervezetének képviselői is. A különböző művészi műsorszámokkal tarkított hivatalos programban elsőként értékelő beszédet mondott Csomortányi István az EMNP Bihar megyei szervezetének elnöke, aki az utána felszólaló Zatykó Gyula országos alelnökhöz hasonlóan kiemelte, hogy az idén számos eredményt mutatott fel a párt: a magyarországi választásokra történő regisztrációban, a levélszavazatok begyűjtésében nyújtott hathatós segítséget. Mint mondta, közel hatvanezer levélszavazatot sikerült begyűjteniük erdélyszerte, aminek eredményeképpen a Fidesz-KDNP pártszövetség megszerezte a kétharmados többséghez szükséges 133-ik mandátumot. Csomortányi kiemelte, hogy az EP-ben is sikerült megőrizni a képviseletet, és az őszi államfőválasztásokon szintén nem vallottak szégyent, ugyanis, mint fogalmazott, „olyan gondolatokat népszerűsítettünk, terjesztettünk Bukarestben, amelyek eddig talán szentségtörésnek számítottak volna.” Zatykó Gyula emlékeztetett arra, hogy a most elmúló évben gazdaszerveztet hozott létre a párt, amit a jövő évben bővíteni kíván, és sikeresnek ítélte meg az idei Szent László Napokat is, amelyre mintegy harminc-negyevenezer ember látogatott ki. Mindkét politikus kiemelte, hogy 2015 az építkezés éve lesz, amikor felkészülnek a 2016-os választásokra.
Értékelések
Szilágyi Zsolt az EMNP alelnöke beszédében kifejtette, hogy huszonöt évvel a rendszerváltás után sokan úgy érezhetik, hogy a forradalom eszméit ellopták azok, akiknek a zsákmány a fontos, nem a cél, ezért szükség van visszatérni a forradalom értékeihez. Az államfőválasztással kapcsolatban Szilágyi Zsolt, aki egyébként maga is államelnök-jelölt volt, elmondta, hogy tisztes helytállás volt, noha a jövőben sokkal több munkára lesz szükség a siker érdekében. Az utolsó felszólaló Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke volt, aki kifejtette, hogy a huszonöt évvel ezelőtt megalakított RMDSZ hitele már nagyon megrendült, viszont az EMNP hitele még nem erősödött meg annyira, hogy rendszerváltó erővé váljon. „Baj van velünk, ha nem elég nagy a hitünk és nem elég nagy a hitelünk” - fogalmazott a Királyhágómelléki Egyházkerület egykori püspöke, aki a továbbiakban kiemelte, hogy az államfőválasztáson a párt szempontjából legkiemelkedőbb teljesítményt a Bihar megyei szervezet nyújtotta, mint ahogy a Demokrácia-központ hálózat is nagyon jó teljesítményt nyújtott az idén Tőkés László megítélése szerint. „Ez a hálózat jól működik, habár nagyon sokan igyekeznek aláaknázni, sanda próbálkozások vannak, hogy kivegyék az EMNT kezéből ezt a munkát. Remélem, hogy ez a törekvés nem fog sikerre vezetni, de hogy megmaradjon ez a hálózat, annak alapfeltétele, hogy éppen olyan jó munkát folytassunk, mint eddig” - fogalmazott. Tőkés László a továbbiakban az önkéntes munka fontosságát hangsúlyozta kiemelve azt, hogy mind a fizetett dolgozók, mind az önkéntesek olyan odaadással kell végezzék a munkájukat, mintha fizetséget kapnának érte, majd leszögezte: el kell érni azt, hogy „végképp ne maradjon a demokrácia központokban olyan ember, aki csak a pénzért dolgozik”. Beszéde utolsó harmadában Tőkés László kifejtette, hogy a néppártot túl korán érte el egy válságos időszak. „Ennyi idő után nem kellett volna még válságot átélnünk. Remélem, hogy nem túl mély ez a válság, meg kell oldani ezt a válságot. Még időben vagyunk, talpra kell állnunk, és meg kell találnunk a megoldásokat” - zárta beszédét a politikus. A hivatalos program után következett az állófogadás.
Pap István
erdon.ro

Kevesebben házasodtak
Idén is apadt Háromszék lakossága
Év végi statisztikai adatok alapján azt néztük meg, idén hogyan alakult Háromszéken a népesség száma. A városok anyakönyvi adatait összevetve elmondható, kevesebb gyerek született, mint tavaly, és csökkent a házasságkötések száma is.
Sepsiszentgyörgyön, a városháza anyakönyvi hivatalában december 11-ig 1001 csecsemő születését jegyezték, míg tavaly egész évben 1088 baba látta meg a napvilágot a megyeközpontban. Az elhalálozási adatok alapján az derült ki, hogy már december közepéig többen hunytak el, mint 2013-ban összesen, hiszen akkor 755 halotti bizonylatot állított ki a hivatal, idén december 11-ig viszont 763 esetet jegyeztek. Vélhetőleg kevesebb lesz idén a házasságkötések száma is, ugyanis tavaly a sepsiszentgyörgyi esketőházban 325 alkalommal hangozott el a boldogító igen, idén december 12-ig 294 pár fogadott örök hűséget egymásnak. A válások szempontjából némiképp jó hír, hogy tavaly 17 házasságot bontottak fel a polgármesteri hivatalnál, míg most december 12-ig még csak 9-et.
Kézdivásárhelyen idén 84 házasságot kötöttek, míg tavaly 96-ot. Ezen kívül 458 születési bizonyítvány állítottak ki, ebből 109 baba szülei rendelkeztek kézdivásárhelyi lakcímmel. Tavaly szinte száz gyerekkel született több Kézdivásárhelyen, azaz 553, ebből 125 kézdivásárhelyi. Idén idáig 210 halotti bizonyítványt állítottak ki, ebből 151 kézdivásárhelyi, tavaly valamivel több volt a halálesetek száma, azaz 234, ebből 151 kézdivásárhelyi lakos. A felsorolt adatokat december 12-én kaptuk, év végéig ez még módosulhat.
A fürdővárosban 2013-ban 175 újszülött látta meg a napvilágot (amiből 45 kovásznai), 2014-ben 157-en születtek (43 kovásznai). A boldogító igent 2013-ban 54, míg idén 56 pár mondta ki. Az elhalálozások száma is kevesebb, mint előző évben. 2013-ban 113 elhunytat jegyeztek (95 kovásznai), míg 2014-ben 110-et (88 kovásznai). A válások terén is csökkent a szám: 2013-ban négy pár, 2014-ben pedig két pár bontotta fel házasságát – tudtuk meg Dancs Ibolyától, a kovásznai polgármesteri hivatal anyakönyvvezetőjétől.
A baróti polgármesteri hivatalnál december 11-ig 133 születést iktattak, házasságot kötött 38 pár, 85 halálesetet jegyeztek. Válást egyetlenegy alkalommal mondtak ki. Tavalyhoz viszonyítva az adatok alig változtak: 2013-ban 143 születési, 44 házasságkötési és 94 halotti bizonyítványt kellett kiállítania Toma Éva anyakönyvvezetőnek. A ténylegesen baróti újszülöttek száma ennél jóval kevesebb: tavaly például a baróti kórháznál napvilágot látott 143 csecsemőből mindössze 22-en voltak barótiak, idén 130-an születtek eddig a baróti kórháznál, ebből úgyszintén csak 22-en helyiek. A prímet a baróti kórház által kiszolgált székelyszáldobosi, valamint magyarhermányi roma közösségek újszülöttei viszik, a szaporulat náluk a legmagasabb. 
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A székely agora
Nem akármilyen élménnyel feltöltődve jöttünk haza a himnuszéneklésről. Kölcsey verse ugyan remekmű, a magyar nemzeti himnusz zeneileg is páratlan, de ezúttal ennél is sokkal többet jelentett azok számára a közös éneklés és hittétel, akik egyre növekvő számban részt vettek az ötszöri tömeges fellépésben. Sepsiszentgyörgy polgárai, a máshonnan idelátogatók ismét jól vizsgáztak közösségi összetartásból, emberi szolidaritásból és nemzeti önérzetből. A sajtó rajta tartotta ujját a közéleti esemény pulzusán, és híven tudósított annak céljáról, mondanivalójáról és hangulatáról, a város sokat látott központi tere pedig ismételten amolyan agorává vált, a közakarat kifejezésének nyújtott megfelelő színteret. 
A decemberi évfordulóval egybecsengően, annak tartalmára mintegy ráerősítve, egy olyan sérelem elleni békés tiltakozás bontakozott ki szemünk előtt egy hét napjaira elosztva és egyre fokozódó erővel, mely ama rendszerváltó decembert juttatta eszünkbe, s mely egy másik váltás, egy botrányossá vált kisebbségpolitikai rendszer sírját áshatja meg a folytatás rendjén. Márpedig biztosra vehető, hogy lesz folytatása, nem marad, mert nem maradhat, pusztába kiáltott szó!
Ahogy a székely önösszeszedés előrehalad, ahogy egyre világosabbá válik, hogy közügyeink irányításával csak akkor lehetünk elégedettek, ha azokat magunk intézhetjük, és nem engedjük meg, hogy bajkeverők, embertelen céljaik szolgálatában, eszközembereket ültessenek a nyakunkba. Nos, ahogy e mozgalom egyre átfogóbb lesz, és egyre nagyobb támogatottságnak örvend, úgy jutunk közelebb önmagunkhoz, a székelység ama polgári énjéhez, melynek különben mélyre nyúló történelmi gyökerei vannak.
A valamikori nemzetgyűlések visszhangját is érezni lehetett a sepsiszentgyörgyi és Székelyföld-szerte megtartott himnuszéneklési „szertartásokon”, s csak gratulálni lehet a kezdeményező és főszervező MPP-nek, valamint az RMDSZ székely szárnyának az összefogás felkarolásáért. A közvetlen demokrácia formái kelnek életre e kollektív gesztusokban, ismételten erőfelmutatás történt, s igazán eredeti módon.
B. Kovács András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Egy korszak vége
Sokfajta ünnepi gondolataink és teendőink között nem mulaszthatjuk el, hogy szóljunk arról is, ami a hazai társadalmat évekig foglalkoztatta, de most, hogy véget ért, mintha teljesen érdektelenné vált volna a közgondolkodás, a politika számára. A Băsescu-éráról van szó, aminek végét a tíz esztendőn át fungáló elnök ellenfelei és ellenségei oly vehemenciával kívánták, sürgették, hogy még egy alkotmányossági mázzal bevont államcsíny kísérletétől sem riadtak vissza. S most, hogy véget ért, hallgatnak róla, sandán és nemtelen harcaikban kapott sebeiket nyalogatva.
Băsescu úgy távozott a Cotroceni-palotából, hogy a méltóság hímporát megőrizte valahogyan. Bár híveitől nem búcsúzkodott látványosan, mégis emelt fejjel távozott a civil életbe. Egyelőre. Emelt fejjel, mert el kell mondanunk azt, hogy két elődje, Iliescu és Constantinescu nemigen távozhatott hasonló eleganciával. Egyik ezért, a másik azért. Iliescu szerepe Románia 1989 utáni történelmében mindmáig homályos, gyanús és tisztázatlan, ama decemberi hatalomátvételétől el egészen mandátumai s fél mandátumai utolsó napjáig. Valós szereplésének és szerepének felfejtéséhez – az ügyeskén megszervezett államcsíny mellett – egy egész csoport oknyomozó ügyész, történész kellene, de például a bányászjárások és Marosvásárhely fekete márciusának megszervezése ügyében is.
Constantinescu elnökkel más a helyzet. A geológus professzor alighanem a politikatörténet legtehetségtelenebb államfője volt, s regnálásához nem is fűződik semmi emlékezetes, ha nem számítjuk annak Cosma bányászhadaival való dicstelen alkudozásait. Kettejük után kétségtelenül karakteres, bizonyos értelemben karizmatikus, de főleg színes egyéniségű államfőnek mondható Traian Băsescu, akit azért gyűlöltek ellenfelei, mert számukra kiszámíthatatlan és veszélyes volt, s bárkit bármikor képes volt móresre tanítani. Egyáltalán nem érdemli meg azt a démonizálást, amit hivatala alatt folytattak ellene, ahogyan valószínűleg az igazság és az igazságosság bajnokának címét sem hódította el. De elnöki ténykedését mindenképpen érdemes komolyan elemezni, s könnyen meglehet, hogy pozitív lesz az egyenleg.
Magyari Lajos
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Irodalmi ritkaságok a múltból
A múltból sajnálatosan keveset, mindössze kivételes eseményeket vagy kiemelkedő személyiségeket őriz meg az emlékezet, holott – egy szállóigévé vált mondat szerint – „mélységesen mély a múltnak kútja.” Ilyen értelemben legalábbis érdemes olykor ráirányítani a figyelmet a mindennapok eseményeire, amelyeket, ha nem is mindig tudatosan alakít az ember, de kitartóan, sőt áldozatot hozva teszi ezt, s végső soron ennek az erőfeszítésnek köszönhetően maradhat fenn egy nép. Kiemelendő ugyanakkor annak a közegnek a jelentősége, amely lehetővé teszi a rendkívüli teljesítményeket. Illyés Gyula híres Petőfi-könyvének nyitányát ilyen értelemben nagyon ide illőnek tartom. „A nagy költők nem váratlanul szólalnak meg, nem derült égből, mint az isteni kinyilatkoztatások – írta. – A népek életében messze visszamenőleg meg lehet állapítani, mikor estek vajúdásba, hogy megszüljék a rendkívüli fiút. A nemzet, a nagy család előre készülődik az eseményre.”
Az irodalom vonatkozásában nagy súllyal esik a latba egy bizonyos közeg, amelyben megfoganhat, és terjedhet az irodalmi műveltség, s amelyet megszabnak és alakítanak a jelentős alkotók és a remekművek, de ahhoz, hogy ezek tartósan gyökeret eresszenek, ízlést és értékrendet alakítsanak, szükség van írástudókra, akik, a közvetítő szerepén túlmenően, az igazán nagyok „árnyékában” ugyancsak elhivatottsággal művelik az irodalmat. Ilyen alkotók több mint két tucatját mutatja be a száz kötetesre tervezett Székely Könyvtár-sorozat 26., frissen megjelent kötete. A Régi székely költők című antológia, amely a 16–19. században élt alkotók munkáiból ad közre egy válogatást, a nem költőként számon tartott Apor Péter vagy Bod Péter verses alkotásaiból, illetve Mikes Kelemen versfordításaiból is magában foglal néhányat.
Ezúttal a mi kishazánkhoz, Felső-Háromszékhez valamilyen szállal kapcsolódó két költőre hívnám fel a figyelmet. Baróton született 1600 körül Czerey (Cserei) János, de Lemhényben, Kézdiszentléleken és Kézdialmáson volt iskolamester. Kortársa volt a magyar barokk irodalom két nagy alkotójának, Zrínyinek és Gyöngyösinek, formaművészetére pedig az előző korszak, a reneszánsz nagy alakja, Balassi hatott. Kézdiszentlélek szülöttje Kováts Tamás, aki Pesten szerzett ügyvédi oklevelet, s ugyanitt lett hírlapíró és szerkesztő. A fiatalon elhunyt Kováts kortársa volt Vörösmarptynak, s versei is nagy nemzeti költőnk hatásáról tanúskodnak.
A kötetben szereplő költők, írók a maguk korában az irodalmi műveltség letéteményesei voltak ott, ahol éppen papként, falusi iskolamesterként, neves kollégiumok tanáraiként, közéleti szereplőkként tevékenykedtek. Erdélyben, de sokuk Nyugat-Európában is folytatott tanulmányokat, tudásukat viszont szülőhazájukban kamatoztatták, tehetségüket itthon teljesítették ki. A két kolozsvári egyetemi oktató, Gábor Csilla és Egyed Emese, valamint a költő  Lövétei Lázár László válogatásában és szerkesztésében megjelent új antológia a feledés homályából emelte ki a benne szereplő alkotókat, akik különben a maguk idejében egy-egy, az idők múlásával klasszikussá vált költőnk, Balassi, Zrínyi, Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany által meghatározott erőtérben munkálkodtak az irodalom javára. Lapozva a múlt irodalmi ritkaságaiból összeállított kötetet, valóban igaznak találjuk a már idézett szállóigét: mélységesen mély a múltnak kútja.
Borcsa János
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Mozgástér: kitöltés és növelés
A kelet- és közép-európai rendszerváltás negyedévszázados évfordulója kiváló alkalom a történelmi számvetésre. Mert bár nem eldöntött, hogy mi is történt akkor, mekkora volt a külföldi titkosszolgálatok szerepe az eseménysorban, sokak számára az is kérdéses, hogy rendszerváltás történt-e, annyi biztos, hogy 1989 decemberében a magyar nemzet gyökeresen új történelmi helyzetbe került, amelynek fő jellemzője, hogy nagyságrenddel nagyobb lehetőség nyílt a saját közösségi sorsalakításra, mint korábban. Radikálisan megnövekedett a létező mozgástér, és lehetőség mutatkozott annak tágítására is.
Huszonöt év távlatából a legfőbb kérdés az, mennyire sikerült kihasználni a kínálkozó lehetőségeket a magyar szuverenitás, döntéskör, önkormányzás szélesítésére, és mennyire sikerült bejátszani azt a mozgásteret, amit a történelem 1989 december 22. után kínált számunkra.
Mit rontottunk el?
Ha abból indulunk ki, hogy egy kakaskodó prefektus bírságol a magyar himnusz eléneklése miatt, majd politikai kabaréba illő önellentmondó nyilatkozatokba keveredik az „éneklés” és az „intonálás” témájában, vagy ugyanez a prefektus azzal fenyegetőzik, hogy példásan megbünteti azokat a székelyeket, akik gyászlobogót tettek ki december elsején, miközben maga is jelzi, nem tudja, hogy milyen törvény alapján fog eljárni, akkor már ennyiből is érezhetjük, hogy a helyzetünk nem sokkal jobb, mint negyed évszázada, a forradalomnak álcázott puccs után. Jóllehet, a bukaresti hatalom tartózkodik a tömeges erőszak bevetésétől (marosvásárhelyi pogrom, bányászjárás), de a törvényesség, a jogszerűség továbbra sem hatja át az állami szervek működését, a jogszolgáltatás továbbra is az etnikai megfélemlítés eszköze, a román hatalom pedig legerősebb bástyánkat, a Székelyföldet ostromolja.
Mit rontottunk el? Mit lehetett volna másképp csinálni?
Az eltelt két és fél évtized azt jelzi, hogy amit a decemberi felbuzdulás után elértünk az iskolák szétválasztásával, nagyjából azzal is maradtunk. Akadt ugyan még néhány szerencsés eset, de a decemberi-januári fait accompli ereje nagy volt. Ahol totojáztak – mint például a temesvári Magyar Ház esetében –, ott jellemzően ma is a bitorlók az urak. S akkor nem szóltunk azokról az esetekről, amelyek önfeladásunknak „köszönhetők”, mint a román állami fennhatóság alá átjátszott zilahi Wesselényi kollégium vagy a gyulafehérvári teológia. De mindez nem érinti a legfontosabb kérdéseket: a közjogi viszonyokat, közösségünk kollektív jogait, az erdélyi magyar önrendelkezést. Mert bármit is állít Ion Iliescu és Frunda György, ha valamennyi iskolát, egyházi ingatlant, erdőt és földet visszakaptunk volna, az sem jelentene kulturális autonómiát, azaz szuverenitástranszfert a bukaresti hatalom részéről az erdélyi magyar közösség demokratikusan megválasztott elöljáróságának irányába. Területi autonómiát meg végképp nem.
„Népek akarata”
Nagy balszerencséje volt az erdélyi magyarságnak, hogy a megszerveződő magyar érdekképviselet élére olyan ember került, aki bár köztiszteletben állt és egyértelmű politikai-intellektuális tekintélynek örvendett, képtelen volt magyar koordinátarendszerben gondolkodni, tudatilag bemérni a távlatokat, a létesélyeket. Mindig fontosabb volt neki a várható román reakció, mint a magyar közösségi tudat esetleges sérülése. Az állítás igazolására elég elolvasni a szóban forgó vezető, Domokos Géza 1990. augusztus 30-i nyilatkozatát. Az RMDSZ elnöke szépen felmondta a román történelemhamisító propagandaszlogeneket a „népek akaratának semmibe vételéről” (igen, így többes számban!), sőt, képes volt azt állítani, hogy a magyarok már akkor tudták, hogy ez nem igazságos rendezés. És nem arra célzott, hogy nem ítélték egész Erdélyt Magyarországnak. A valóság ezzel szemben az, hogy a magyar honvédeket virágszőnyeg várta, a felszabadultak olyan közösségi katarzist éltek, amelyből lelki táplálékot meríthettek a kommunista diktatúra idején is. Az már csak hab a tortán, hogy Domokos „erőszakos, önkényes döntésnek”, „diktátumnak” nevezte a két fél által kért, elfogadott és jelentősebb fegyveres incidens nélkül végrehajtott, tökéletesen szabályszerű nemzetközi döntőbíráskodást.
A domokosgézai szabotázs miatt újabb három évnek kellett eltelnie, míg az RMDSZ eljutott oda, ahová Kós Károly 1921-ben: a nemzeti önkormányzás, az autonómia követelésének programba vételéhez.
 Határok és garázdák
Kezdettől világos volt: a soviniszta propagandával ópiumozott román politikumtól semmi jót nem várhatunk, egyetlen távlati esélyünk Erdély kérdésének nemzetköziesítése, a nemzetközi rendezés kikényszerítésére való törekvés – minden törvényes eszközzel. Ilyen alapállású politikát az RMDSZ egyáltalán nem folytatott soha: legfeljebb bátortalan kísérlet történt ez irányban a szervezet autonomistának mondható két-három évében, 1993 és 1995 között, amikor az RMDSZ jogsérelmeink és követeléseink egy részét összefoglaló memorandumot készített Romániának az Európa Tanácsba való felvétele kapcsán, félmillió aláírást gyűjtött össze a saját tanügyi törvénytervezete mellett. De sem a memorandum, sem a törvénytervezet nem épült az autonómiára, másrészt a két akciót nem kísérte kellő erejű nemzetközi propaganda, az ET-felvétellel kapcsolatban pedig nem mondta ki a szervezet egyértelműen, hogy ha nem teljesülnek a memorandumban foglaltak, akkor NEM támogatja az ország ET-felvételét.
Románia EU-csatlakozása kapcsán – amely az ET-felvételnél sokkal nagyobb súlyú kérdés volt –, már fel sem merültahatározott feltételszabás. Sőt, az RMDSZ programba vette Románia uniós csatlakozásának támogatását, mintha ettől bármi jó is várható lett volna. Sokan, Frunda Györgytől Dávid Ibolyáig attól sem riadtak vissza, hogy azt sejtessék, azEU maga a kisebbségjogi Kánaán, Trianon jóvátétele, a határok légiesítésének hazug mítoszával tévesztették meg az embereket. „Megfeledkezve” arról, hogy a határnak nemcsak az a funkciója, hogy ott határátkelőket lehet létesíteni és azokat lebontani, hanem az jelöli ki térben, mekkora területen garázdálkodhat a szlovák, a szerb és a román államhatalom a magyar történelmi országrészek, magyar javak és a magyar közösség felett. Mert ezt is ki kell mondani: az idegen uralom alá kényszerített magyarságnak 1989 óta kettős gyarmatosítást kell elszenvednie: nemcsak a globalista gyarmatosítást, hanem a centralista-etatista román, szlovák és szerb állam gyarmatosító törekvéseit is.
A fehér könyv üres oldalai
A kétezres évek második felében Markó Béla nem átallotta győzelemként jelenteni a kongresszusnak, hogy az RMDSZ két fő célkitűzéséből – Románia EU-csatlakozásából és az autonómiából – egy megvalósult, maradt a másik, amit ki kell küzdeni. Magyarán sikernek állította be az utóbbi negyed évszázad legnagyobb kudarcát, azt, hogy a magyar fél nem volt képes előnyt kovácsolni Magyarország korábbi uniós tagságából. S mielőtt még a felelősséget teljes mértékben áthárítjuk Gyurcsány Ferencre, aki 2005. szeptember 26-án kétségkívül betetőzte a magyar önsorsrontást és akinek a javaslatára az Országgyűlés feltétel nélkül kimondta Románia EU-csatlakozásának támogatását, hadd jelezzük, hogy az RMDSZ kormányzati szerepvállalása által teremtett hamis látszat legalább annyit nyomott a latba az uniós csatlakozás kérdéskörében.
Mikor adódik újabb lehetőség, hogy a magyar diplomácia nyomás alá helyezze a román hatalmat? Különösen fájó a kérdés most, amikor Románia engedelmes bábja a pusztító világerőnek és az Egyesült Államoknak, azaz a globális háttérhatalomnak, míg Magyarország tágítani igyekszik nemzeti mozgásterét, igencsak rángatja a globalista pórázt, és jelentős a kockázata annak, hogy rajta statuálnak példát a többiek elrettentésére.
Ennyit a mozgástértágításról.
De a mozgástér-kihasználás tekintetében sem túlságosan jó helyzet. A sors úgy hozta, hogy a MISZSZ színeiben jelen lehettem az RMDSZ 1990. februári prekongresszusa utáni első elnökségi üléseken, amikor a programba vett egyik lényeges projekt az erdélyi magyarság jogsérelmeit számba vevő és rendszerező „fehér könyv”-sorozat összeállítása volt. Ez azóta is késik. E címszó alatt egyetlen kérdés került feltárásra: a Maniu-gárdisták 1944-es vérengzése. A folyamatos jogsértések feldolgozása és rendszerezése azóta is várat magára.
Megnyílt a lehetőség a társadalomépítésre, magyar házak létesítésére, népfőiskolák működtetésére, a magyar öntudat szervezett regenerálására. Ezt igen kis mértékben használja ki a legnagyobb anyagi erővel rendelkező érdekképviselet, sőt, van ahol dezorganizálás, népbutítás, szellemi selejtimport folyik politikai és kulturális szinten egyaránt.
Teljesen abszurd helyzet, hogy miután megnyílt a lehetőség az anyanyelvhasználatra egy sor vegyes lakosságú településen, egy szimbolikus helyszínen, Marosvásárhelyen „tiltakozásképpen” kezdtek a tavalyi esztendőben a magyar tanácsosok magyarul beszélni.
Ellenoffenzíva
A román hatalom magyarellenes offenzívája (Mikó-ügy, székely zászló és Himnusz-ügy) világossá teszi, hogy új alapokra kell helyezni az erdélyi magyar politikát. Kató Béla és Antal Árpád e kérdésben megejtett radikális felszólalásai iránymutatók. A megbüntetett MPP-vel való pártsemleges sepsiszentgyörgyi szolidaritás példaértékű. Közös magyar nemzetstratégiára van szükség, cselekvési egységre román–magyar viszonylatban. Aktív külpolitikára, elnyomottságunk nemzetközi propagálására, jogos követeléseink népszerűsítésére, társadalomszervezésre, nemzeti kataszterre, erdélyi magyar parlamentre.
Képes lesz-e meghallani az idők szavát a pártosodott erdélyi magyar elit?
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Fellegvári csodák
Tavaly ősszel Kolozsvár főterén gyereksereg jelent meg, és sajátos eszközeikkel – jelbeszéddel – előadták az LGT Egy elfelejtett szó című örökzöldjét. „Értünk egymás nyelvén, minden szó beszél, mégis másképp érted, mint ahogyan én. Más a szó, ha mondod, más ha hallgatod, nem tudná a bal kéz, mit akar a jobb” – „énekelték” az előbb meglepett, majd érdeklődő közönségnek. A kis és nagyobb „jelelő” előadók a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájának tanulói voltak, a hangszeres és énekes kíséretet az iskola tanárai biztosították, a gyerekek szülei és a barátok segítették a flashmobot. A refrénhez érve már mosoly jelent meg minden jelenlévő arcán, a közönségből egyesek a dallamon kívül a jelbeszédet is próbálták tanulgatni a dal szövegére: „minden ember jó, kit megtalál egy szó”. A téren gyülekező személyek, talán rövidebb, talán hosszabb ideig, de valamennyien értettek egymás nyelvén, a kezek jártak, a fürkésző-megértő tekintetek és a szavakat némán rajzoló ajkak sokaságában érthetővé vált az ép érzékkel rendelkező emberek számára is a kirekesztettség érzése, valamint annak felismerése, hogy a kommunikációnak számos válfaja létezik és mennyire jó is az, ha értjük egymás nyelvét.
Újjászületés
Egyfajta csodának lehettünk szemtanúi azon a szép őszi napon Mátyás királyunk szobra előtt. A száznál is több csodálója a produkciónak őszinte elismeréssel adózott a gyerekeknek és a közreműködőknek, de közülük valószínűleg kevesen tudták és tudják azt, hogy a jelbeszéddel kommunikáló kisdiákok hol és milyen körülmények között tanulnak, kik oktatják őket, hogyan telnek iskolás és bentlakásos hétköznapjaik.
Ahhoz, hogy némi fogalmunk legyen, hol születnek a csodák, jó magasra fel kell másznunk a Fellegvárra, hogy rátaláljunk a hallássérültek iskolájára. Az intézmény maga 126 éves múltra tekint vissza, a hallássérülteket nevelő iskola Kolozsvár különböző helyein működött az idők folyamán. A fellegvári épület 1918-ra készült el, és tüdőszanatórium működött benne. A hallásérültek speciális iskolája 1959-ben költözött az épületbe, húsz éven keresztül együtt használta a teret huszonöt albérletben itt lakó családdal. Az iskola bentlakása a szanatórium által lóistállónak használt épületből lett kilakítva, szegényes, nyomorúságos körülmények között éltek és tanultak a gyerekek. A nem éppen rózsás körülmények közepette az 1970-es évekre a tanulók száma már megközelítette a kétszázat, miközben az évtized derekán a pártállam beszüntette az egyetemi szintű pszichopedagógus-oktatást.
2001-ben, elsősorban külföldi támogatásból, sikerült felavatni az új bentlakás épületetét. Az egykori szanatórium ódon épületét pedig – a Kolozs Megyei Tanács finanszírozásával –, az elmúlt két év során teljesen felújították. Szükségessé vált egy átfogóbb munkálat elvégzése – mondja Kiss Csilla Gabriella igazgatónő –, hiszen a falak már repedeztek. Egy angol alapítvány támogatásával átépítették és funkcionálisabbá tették a belső teret is. A kicsi termek és az épülethez tartozó napozóteraszok, melyek még a szanatórium működésének idejében épültek, mostanra tágas osztálytermekké alakultak.
Többszöri próbálkozás után, 2012-ben az iskola vezetőségének sikerült elérnie, hogy az intézmény Kozmutza Flóra gyógypedagógus – József Attila orvosa, Illyés Gyula felesége – nevét vegye fel. A névválasztás nem véletlen – világosít fel az intézmény igazgatója – hiszen az egykori tüdőszanatórium építtetője Kozmutza Kornél tüdőgyógyász volt, aki rokoni kapcsolatban állt a gyógypedagógus Flórával. Egyébként a Kozmutza-család örökösei azért mondtak le az örökösödési jogaikról, mert tudták, hogy az épületben egy gyógypedagógiai intézmény működik, és úgy vélték, továbbra is ez kell legyen egykori tulajdonuk rendeltetése.
Óvoda és iskola
Az intézményben nyolcadik osztályig tart az oktatás, de 1972 óta óvoda is működik benne. „A halmozottan sérült gyerekek tizedik osztályig tanulhatnak nálunk, alapképzésük kitolódhat két évvel” – mondja Kiss Csilla Gabriella. Az oktatás párhuzamos osztályokban zajlik: külön-külön hallássérült, autista vagy értelmi fogyatékos gyerekeknek. A Kozmutza iskolához tartozik még négy speciális osztály, melyek a Báthory líceumban kaptak helyet. Ebben a tanévben összesen húsz iskolai, két óvodai, valamint egy nyolc fős előkészítő osztályban tanítják a különleges foglakozásokat igénylő gyerekeket. Az intézmény vezetősége próbálkozott kerámia szakos inasosztályok indításával, de ezt több okból nem sikerült hosszútávon megvalósítani: a tagozat nem volt akreditálva, de nem is volt nagy kereslet rá, mert a végzősök nem nagyon tudtak elhelyezkedni a szakmában. A művészeti oktatás azonban nem állt le, korongozni, agyagozni továbbra is tanulnak a diákok, csak diplomát nem kapnak erről a tevékenységről. Az igazgató azonban hozzáteszi: a végzőseink nagy része a kolozsvári SAMUS speciális szakiskolában folytatja tanulmányait, de vannak, akik magyarországi iskolákban, vagy román nyelvű speciális líceumokban tanulnak tovább. Választási lehetőség tehát van, az iskola vezetősége pedig azt támogatja, amit a diák szeretne, és amire képesnek érzi magát. „Budapesten számítógép-kezelést, bőrdíszművességet is tanulhatnak a hallássérültek, a SAMUS speciális szakiskolában pedig a cukrász, autóbádogos, asztalos, fodrász, manikűrös-pedikűrös szakok nagyon keresettek” – tájékoztat Kiss Csilla igazgató. Az elhelyezkedéssel már problémák adódnak, de ez általános jelenség a romániai fiatalok körében.
Messze földről érkeztek
A Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájába évről évre egyre kevesebb a hallásérült gyermek. A fogyásnak Kiss Csilla szerint az oka az, hogy egyre jobbak a hallókészülékek, illetve egyre inkább kezd elterjedni a cochleáris implantáció. Utóbbi egy olyan műtéti beavatkozás, ami lényeges javulást hoz a hallás terén. Régebben sok gyerek lett hallássérült a nem megfelelő antibiotikum-kezelés következtében, ennek a veszélye ma már minimálisra csökkent. „Általános tendencia, hogy csökken a hallássérült gyerekek száma, de nő az autista, illetve a halmozottan sérült értelmi fogyatékos gyerekek száma. Az arány eltolódott, iskolánkban a hallásérült gyerekek száma csupán az egyharmadát teszi ki a nálunk tanulóknak, az autista gyerekek száma jelentősen megnőtt.”
Az iskola bentlakásában általában 84-85 gyerek lakik. Az óvodában tanuló tizenkét gyerek mindegyike bentlakásos, a többiek már iskolások. Otthonra leltek itt nagyon messziről, Csángóföldről, Gyímesközéplokról vagy Brassó környékéről érkezett gyerekek, de a környező megyékből is jönnek, hiszen ez az egyetlen speciális, hallássérült gyermekek számára fenntartott magyar nyelvű oktatási intézmény Romániában. „Felfogásunk az, hogy minden olyan területet igyekezzünk lefedni, ahol szükség van gyógypedagógia ellátásra. Hetven gyógypedagógusunk van, és azokon a területeken is működünk, amelyek nem tartoznak kimondottan a munkaköri leírásba” – mondja Kiss Csilla Gabriella. A gyógypedagógusok a gyakorlatban sajátítják el a hivatás csínját-bínját, az intézmény pedig lehetőséget biztosít arra, hogy a gyógypedagógia szakirányú egyetemisták náluk végezzék a gyakorlatot. A tapasztalat ezen a pályán nélkülözhetetlen – vélekedik az igazgató –, de szerencsére az intézményben vannak tapasztalt gyógypedagógusok, akik gyakorlati tanácsokkal látják el az újakat. Mellettük torna-, vallás-, rajz- és technológiatanár teszi teljessé a pedagógusi gárdát. Az autistáknál, az értelmi fogyatékosoknál azonban mindig a gyógypedagógus a szakember. Az osztályok kis létszámúak, a tanár mindenki mellett ott kell legyen, mert a gyerekek önálló munkára nem képesek.
Aki ebben az iskolában szeretne elhelyezkedni, annak kötelező módon ismernie kell a jelnyelvet is. Amit az egyetemen nem tanítanak – jegyzi meg az igazgató –, de a diákok gyakorlatozhatnak, önkénteskedhetnek az iskolában, a jelnyelv próba előtt előkészítőt tartanak számukra, így sajátíthatják el e különleges kommunikációs forma alapjait.
Epilógus
Gyönyörű téli napsütésben látogattunk el a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolájába. A folyósok, a tantermek, a hatalmas udvar csendes volt, a diákok már elmentek vakációra. A szponzoroknak – meglepően sokan támogatják az iskolát –, a megyei tanácsnak köszönhetően mindenki megkapta a karácsonyi ajándékát, senki sem utazott haza üres kézzel. Kiss Csilla Gabriella igazgató még elmondja: minden kis figyelmességnek örülnek a gyerekek, hiszen nagy többségük szegény családból származik. Néha a hátrányos helyzetű gyerekek utaztatását is felvállalja az iskola a vakációkban. Januárban aztán visszatérnek otthonná varázsolt iskolájukba, ahol a konyha finom főztje, a bentlakás kényelme, rendszeres orvosi ellátás, kirándulások várják őket. De mindenekelőtt az életre való felkészítés, amit más intézményben, ilyen szinten talán nem kapnának meg. Hiszen vannak gyerekek, akiknek itt az iskolában kell megtanítani, miként kell bekötni a cipőfűzőt, vagy hogyan kell használni az evőeszközöket. Búcsúzáskor Kiss Csilla Gabriella, az intézmény igazgatója megjegyzi: „Nehéz feladatok elé állítja a pedagógust ez a munka, a legnehezebb azoknak a kollégáknak, akik autista gyerekekkel foglalkoznak, de mindenki igyekszik megfelelni a kihívásoknak.”
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Dupla és minden
Advent első vasárnapján a Kolozsvárhoz közeli Kajántóra látogattunk, hogy utánajárjunk: hogyan lehetséges, hogy egy gyülekezet lélekszáma napjainkban ne fogyjon, hanem megduplázódjon a hit, szeretet és barátság segítségével.
A kolozsvári Írisz-telepi katolikus templom előtt várom Advent első vasárnapján Jakab Gábor kajántói plébánost, mise után innen indulunk a faluba. A pápai káplán, szentszéki tanácsos ugyanis a városban Kerekdombon és Írisz-telepen szolgál, de ő a lelkésze a 13 kilométerre fekvő Kajántónak is. Egyértelmű, hogy azzal az autóval megyünk, amelynek hátsó ülésén adventi koszorú és egyházi kiadványok vannak, de az már nem olyan bizonyos, hogy én is beszállhatok, hiszen a nagy ködben, hidegben, sapkával, hátizsákkal alig ismer meg a plébános.
Vérátömlesztés
„Kajántó Árpád-kori település, katolikus temploma is Árpád-kori, a szentély a 12. század végéről datálható. Valamikor nagy egyházközség lehetett, mert nagy csűr, nagy istálló van. A katolikus közösség először a reformációval vérzett ki, egy darabig a reformátusok és unitáriusok használták a templomot, amelyet Mária Terézia idején kaptuk vissza. Ennek emlékére a szószéken olvasható egy latin szöveg. Legelőször a bencések tevékenykedtek itt, majd a ferences barátok, később a jezsuiták. Több évtizede úgynevezett világi papok végzik a lelkipásztori munkát, jómagam is közéjük tartozom. Az egyházközség nagy múltra tekint vissza, a jelene azonban nagyon vékony, és még vékonyabb lett volna a jövője, ha be nem száll ez a mostani tíz-tizenegy családból álló, ferences lelkületű családi közösség. A sok gyereknek köszönhetően a fiatal közösség létszáma ma 43 személy, míg a kajántói katolikusok nagyjából ugyanennyien, 45-en vannak, és jobbára öregek” – vázolja a helyzetet a plébános.
Kolozsvári ferences fiatalok ugyanis viszonylag kedvezményes áron két hektárnyi földet vásároltak az egyházközségtől. „Ők ifjúságuktól fogva együtt járnak, szórakoznak, imádkoznak, megélik a kereszténységet a szó nemes értelmében, az építkezést is közösségi alapon kezdték el. Három ház, egy nagyobb, két kisebb már fel is épült a templommal szembeni telken, egy erdőcske alatt. A többiek változatlanul Kolozsváron élnek, de mindannyian Kajántón szándékoznak a jövőjüket építeni, és így feltámasztják halottaiból a közösséget” – reméli az aranymisés plébános, aki 1978 óta szolgál Kajántón.
A rettenetes minőségű út és a minden második vasárnapi autóhasználati szabály miatt a kommunizmus éveiben nehezen lehetett kijutni a faluba. Minden második vasárnap szekérrel, télen pedig szánnal jártak ki, télen melegített téglát tettek a lábuk alá, hogy meg ne fagyjanak, míg kiérnek. Kajántón ma 1300-an élnek, mintegy 400-an magyarok. „Többségük református, de a tendencia, a fogyás, a gyermekáldás hiánya éppúgy jellemző. Alig keresztelünk, csak temetünk” – mondja Jakab Gábor. A településen azonban szembetűnően sok az új épület, érezhetők a kertvárosiasodás jelei.
Négy a templom
Az őslakos kajántóiak nagyon pozitívan viszonyulnak a sajátos „vérátömlesztéshez” – mondja a plébános. Öregedő gyülekezet, közülük húsz-huszonöten járnak rendszeresen templomba. „Gyönyörű a templom, majd meg tetszik látni – biztat a plébános. – Rusztikus, szép vonalú, van benne egy ácsolt fakereszt és egy hármas tagozású papi ülőfülke kőből, az egyetlen teljesen épen megmaradt középkori papi ülőfülke Erdélyben.”
A ferences lelkiségi mozgalom felől érdeklődve számomra is világossá válik, hogy három ferences rend létezik: a férfiaké, az apácáké és egy harmadik, világi rend. Az utóbbiak is tesznek fogadalmat, amikor belépnek, és belső szabályzat szerint élnek. A szabályok az életvitelre, elsősorban a lelki életre vonatkoznak. „Valamennyien értelmiségiek, nemcsak imádkozó, hanem olvasó emberek is” – emeli ki Jakab Gábor. Közben a faluközpontba érünk, a plébános megfogalmazása szerint „a kereszténység botránya”, amit ott láthatunk. Egymás szomszédságában négy keresztény templom tornya magasodik az ég felé, egy ortodox, egy görög katolikus, egy református és egy katolikus. „A mi templomunk a legrégebbi, de abban normális körülmények között mindannyian el is férnénk, ha egyféleképpen tudnánk imádni az Istent. A református lelkésszel megegyeztünk, hogy legalább a március 15-éket együtt ünnepeljük, évenként váltva helyszínt immár tizenhat esztendeje” – meséli a plébános.
Megállunk az idén újrafedett templom előtt, kérdem, hová ülhetek, mire figyeljek. „Csak az örök mécsestől ne gyújtsa meg a cigarettáját, az úr Isten felekezettől függetlenül szól hozzánk” – hangzik a lelkész vidám útbaigazítása. A barátságos és egyszerű templomot négy konvektor igyekszik kifűteni több-kevesebb sikerrel. Az idősek hamarabb érkeznek, majd a ferences családok is jönnek a sok kis manóval. A gyerekek türelmesek a mise alatt, meggyújtják az első gyertyát, békét kívánunk egymásnak, sokan áldoznak.
Közös álom
Miközben a plébános a bérmálásra készülőkkel foglalkozik, ferences családokkal beszélgetünk a templomban. Kádár Olivér és felesége három gyermekükkel már két éve a kajántói „ferences tanyán” él, ahogy nevezik a telket. Szabados János viszont a faluban született, és így ismerkedett meg a ferences csoporttal. Szalma Zsolt 1991 óta a ferencesek tagja, feleségével, Anikóval még nem költöztek ki, de szándékuk töretlen. Régi álom ez, mondják, akkor még nem voltak mind családosok, és kevés gyermek volt a csoportban. A gyakori közös együttlétek során élvezték egymás társaságát, ezért a végén mindig szomorúan állapították meg, hogy egy ideig megint nem találkozhatnak. „Arra gondoltunk, mi lenne, ha egymás szomszédságában laknánk, mondjuk néhány tömbházzal arrébb. Utána elképzeltük, hogy milyen volna, ha mind egy tömbházban laknánk. Jöttek a fantáziálgatások egy nagy közös házról, ahogy a Pa-dö-dő is énekli. Együtt voltunk jóban-rosszban, a gondolat erősödött, ahogy az emberek közti kapcsolat is, de hosszú volt az út az elgondolástól a megvalósítás elkezdéséig” – idézi fel Szalma Zsolt. Kádár Olivér pontosít, hogy az ábrándozások tízévesek, míg a telekvásárlás 2007-ben történt. Megvoltak az elképzelések, és aztán jöttek a kajántói származású Szabados fivérek. „Próbálkoztak máshol, több helyen néztek helyszínt falvakban, még a városban is, de édesapám jött azzal az ötlettel, hogy van egy nagyobb telek, amit az egyház visszakapott, miért ne lehetne hát ideköltözni. A testvéremmel elmentünk a plébánoshoz, felvetettük a témát, ő azt mondta, benne van, következő vasárnap találkozik velünk” – emlékezik a kezdetekre Szabados János.
A népes ferences csoportból tizenegy család vásárolta meg közösen a telket, és osztotta szét maguk közt. A területet úgy osztották fel, hogy a házak fölött húzódik egy közös telek, amit a ferences csoport bármelyik tagja használhat, függetlenül attól, hogy a Kajántóra költözőkhöz tartozik, vagy sem. „Van egy saját családi házunk, egy hétvégi ház, ami az Albert családé és egy harmadik, az Illyés-házaspáré. Egyelőre ennyi, de van még három építkezési engedély, és mi, az ott lakók, nagyon várjuk, hogy élhessünk vele. Kezdjük megszokni, hogy itt élünk, majd azt is meg kell szoknunk, ha jönnek a többiek” – állapítja meg Kádár Olivér. Kiemeli azonban, hogy bár kiköltözésükkel a kajántói közösséghez tartoznak, változatlanul tagjai a ferences csoportnak is, és ebben mindenki egyetért. A családos és ferences témájú találkozók továbbra is fontosak maradnak.
A ferencesség alappillérei amúgy a szegénység, tisztaság, egyszerűség és engedelmesség, ezek mentén találták meg a helyüket az egykori ifjúsági csoport tagjai, akik ma mind családosok. Nem érzik magukat kirekesztettnek Kajántón, a közösség szeretettel fogadja a sok gyermeket és szüleiket.
Közel s távol
Mi a helyzet az iskolával, óvodával? – kérdezem a már Kajántón élő családapát. „Mindkettő van, de román nyelven. Amikor a legnagyobb fiam kezdte volna az óvodát, István felesége és az én feleségem kérték magyar csoport indítását. Óvónő és hely is lett volna, csak szülő nem akadt, aki a gyerekét ide íratta volna, mert valamiért már az egészen kicsiket is Kolozsvárra akarják járatni. Ezért elég feszes a reggeli programunk, szerencsére a forgalom nem olyan óriási, mint Kisbács vagy Szászfenes felől, mert Kajántó nem főút mentén fekszik” – mondja Kádár Olivér. Mivel sem ő, sem felesége nem kolozsvári, számukra sürgős volt, hogy saját lakásuk lehessen. „Kicsit rástartoltunk, és sok-sok segítséggel sikerült felépítenünk a házunkat. Látni kellett volna, amikor a házunk alkatrészeit meghozták egy nagy kamionnal. Az autó megállt a telek aljában, legalább negyvenen hangyákként nyüzsögtek a domboldalon, így kerültek darabonként a helyükre a ház elemei” – emlékezik Olivér. Szalma Anikó szerint a többieknek is kéne már a váltás, mert többen élnek szülőkkel, vagy öten két szobában. „Amikor három gyerek van, iskola, óvoda, nehéz egy kölcsönbe belevágni, mert a család alaptőkéje, ha volt is, esetleg már elment a telekvásárlásra, közművesítésre. Valamennyiünk részéről ezt látom a legnagyobb akadálynak.” Kádár Olivér szerint is eléggé megterhelte a családok költségvetését a telekvásárlás, majd a külterületi szántónak számító föld belterületté nyilvánítása és közművesítése. „Az építkezést generátorral kezdtük, most van villany is, víz is, ennek költsége azonban mind a családokat terhelte.”
„A kezdeti lelkesedés kicsit lankad, a gyerekek nőnek, ezért több a kiadás és nehézség a családokban, de azért mindig él a vágy, hogy együtt öregedjünk meg, megkérdezhessük bármikor, hogy szomszédasszony, mit főzöl. Reménykedünk abban, hogy tényleg közel leszünk egymáshoz” – mondja Szalma Anikó. Abban maradnak, hogy mindenképp jönnek közösen Kajántóra, ha másképp nem, hát lakókocsival.
Dénes Ida
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Udvarhelyszékről indult az Élő Székelyföld Füzetek
A sorozat alapötlete még a 2013-as esztendő legvégén fogalmazódott meg. A korai borító- és belívtervek 2014 januárjában kezdtek körvonalazódni. Az első pillanattól bizonyos volt, hogy a füzetsorozat grafikai képét igen erőteljesen meghatározzák majd Gyöngyössy János rajzai, aki a múlt század ’70-es évei óta járja rajztáblájával és fényképezőgépével a Székelyföld falvait. Erődtemplomainkról, a hagyományos népi építészet remekeiről készült grafikái mára már több alkalommal is eljutottak a kiállítótermekbe, több egyéni, illetve másokkal közösen írt és rajzolt könyv árulkodik hozzáértéséről és szakmai elhivatottságáról, holott amúgy alapszakmája szerint vegyészmérnök végzettségű lenne.
Gyöngyössy másik nagy “fegyverténye” ebben az esztendőben a székely kártya. Az alkotó nem tett mást, mint “újragondolta” a hagyományos magyar kártyát. “A Székely Kártya megalkotásának ötletét épp az adta, hogy amint láttuk, a magyar kártya alakjai nem, vagy csak áttételesen hozhatók kapcsolatba a magyarság történetével – mondotta egy interjúban. Miért ne lehetne a székelységnek egy olyan kártyája, amelynek játékfunkciói megegyeznek a magyar kártyáéval, de képi világában egyértelműen a székelységhez köthető? – tettem fel a kérdést magamnak. Miért ne jelenhetnének meg a székelység történetének ismert, vagy éppen kevéssé ismert alakjai, a három székely rend képviselői a különböző lapokon? Fokozatosan merült föl előttem egy új lehetőség: anélkül, hogy új játékszabályokat alkotnánk, a kártya használatával a lapokon ábrázolt alakok kiléte akarva-akaratlanul lassan beszüremlik a tudatalattiba, majd idővel talán a tudatba is. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a ma embere egyre kevesebbet olvas, sokkal inkább hajlandó a képi információt befogadni, mint az írott szövegeket. Ezt a tényt így akár el is lehet könyvelni, küzdeni is lehet ellene, de felfoghatjuk egy új lehetőségként is, amellyel élni lehet. Én ez utóbbi mellett döntöttem, és a csendes őszi estéken átgondolva az alkalmazandó stratégiát, hozzáfogtam a székely kártya megrajzolásához.”
Az Élő Székelyföld Füzetek borítóján helyi népi festett bútorra és szőttesekre emlékeztető motívumokat ismerünk fel, a napot és a holdat, a székely zászlót, a Góbé Szellemi Termék logóját, hiszen a sorozat bekerül a székelyföldi Merkúr üzletlánc kínálatába, illetve egy-egy olyan épületnek, műalkotásnak, tájrészletnek, különleges “objektumnak” a rajzát láthatjuk, amelyről az illető település biztosan felismerhető.
A belső borítókon a tárgyalt település és a község vázlatos térképe található, a füzet közepén – A4-es méretben – a régió szintén kézzel rajzolt térképe, Gyöngyössy János sajátos betűivel. A 32-48-72-96 oldalasra tervezett kiadványok – a tartalom jelentős mértékben függ a település nagyságától és néprajzi jellegzetességeitől – mintegy egyharmada rövid történeti áttekintő, másik harmada a helyhez kapcsolódó aktuális idegenforgalmi bemutató és ismertető, a tartalom harmadik része pedig olyan reklámokat foglal magába, amelyek valamiképp – közvetve vagy közvetlenül – kapcsolhatók az illető településhez.
Simó Márton
eszm.ro

Karácsonyi néptánc-ajándék az Ezüstperjétől
A hazai szereplések mellett tucatnál is több, határon inneni és túli településen lépett fel idén az érsemjéni Ezüstperje, derült ki a néptánccsoport év végi gáláján.
A szokásokhoz híven idén is mintegy karácsonyi ajándékként összegezte az érsemjéni Ezüstperje néptánccsoport a hazai publikumnak, mint végeztek az elmúlt esztendőben. Vasárnap este került sor az idei eseményre, a Fráter Lóránt Művelődési Házban Balazsi József polgármester köszöntötte elsőként a megjelenteket. Felelevenítette a csoport alakulásának néhány mozzanatát, hiszen a csoport éppen 10 éve alakult. (A “születésnapot” január végén fogják megünnepelni – szerk.megj.) A polgármester hozzátette: az eltelt években három generáció “táncolta át” magát az Ezüstperjén, és a gyerekeket, fiatalokat ma már el sem lehetne tiltani a táncolástól – már ha egyáltalán megpróbálná azt valaki.
Egy év képekben
Hogy a csoport jól végzi “dolgát”, arra bizonyíték, hogy idén a kisebb és a nagyobb csoport is megnyerte a megyei tehetségkutató versenyt kategóriájában. A munkáért Sütő Judit és Sütő Szabolcs csoportvezetőknek elöljáróként és szülőként is köszönetet mondhatott Balazsi József. A továbbiakban Sütő Judit műsorvezetőként konferálta a programot, magyarázatai mintegy időt is biztosítottak a táncosoknak a szusszanásra, öltözésre. Elsőként egy videó-összeállítást láthattunk a csoport idei életéről. A helyi fellépések mellett jártak Érmihályfalván, Micskén, Belényesújlakon, Nagyváradon, Magyarremetén, Érkörtvélyesen, illetve Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Álmosdon, Sárospatakon, Bagamérban, Székesfehérváron. A fotók is bizonyították: nem csak fellépésekről volt szó, hanem kirándulásokról is egyben, a hozzájuk tartozó bulis hangulattal.
Táncbemutató
Ezt követően a képek megelevenedtek, az Ezüstperje kis és nagy csoportja, sőt, immár a legkisebb is bemutatta tudását és természetesen láthattuk az említett tehetségkutatón első helyet kiérdemelt koreográfiát is. Megcsillantotta tudását a csoport tagja, Darabont Gréta is, aki népdalénekesként ugyancsak első lett a Ki mit tud?-on. A meglepetés sem maradt el, amit egy karácsonyi hangulatú összeállítás jelentett. Bár már éppen túl voltunk karácsony napjain, a még feldíszített karácsonyfák alá jelképesen még sok helyen bizonyára odakerül az előadáson készült fotósorozat, videó-felvétel a gyerekekről, unokákról.
Rencz Csaba
erdon.ro

Markó: ma is ugyanolyan szükség van a szolidaritásra, mint 1989-ben
„Az elmúlt 25 évben egy nagy, jelentős változás történt az életünkben: míg 1989-ben a romániai magyar közösségnek gyakorlatilag semmilyen veszítenivalója nem volt - hiszen mindent elvettek ettől a közösségtől-, ma már nagyon sok veszítenivalónk és kivívnivalónk van. Ma is ugyanolyan szükség van a szolidaritásra, a közös cselekvésre, mint 1989-ben” – jelentette ki Markó Béla szenátor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség Maros megyei szervezete megalakulásának 25. évfordulója alkalmából tartott ünnepi megemlékezésen, Marosvásárhelyen.
A szövetség marosvásárhelyi szervezetének kezdeményezésére létrejött eseményre meghívást kaptak a megyei szervezet alapító tagjai, valamint mindazok a közéleti személyek, akik az elmúlt két és fél évtizedben hozzájárultak az érdekvédelmi szövetség tevékenységéhez, a Maros megyei magyar közösség megmaradásához és fejlődéséhez. Az eseményen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Szövetség 25. születésnapját a romániai magyarság újjászületése születésnapjának nevezte. Mint fogalmazott, a magyarság 1989-ben halálra ítélt közösség volt, halálra ítélte az a rendszer, amely nemzetállamban gondolkodott és idegennek tekintette a magyarokat. Sokan elmentek, sokan készültek elmenni, már alig volt hitük, reményük, hogy a szülőföldjükön, Erdélyben még újra lehet kezdeni. A fordulat azonban elhozta az újjászületés lehetőségét és az RMDSZ megalakítását, amelyet az alapítók olyan értékekre helyeztek, amelyek kiállták az idők próbáját, lehetővé tették, hogy a szövetség az elmúlt 25 évben megmaradjon, megerősödjön, és ugyanazokat az alapértékeket vallja, mint ezelőtt 25 évvel. Úgy értékelte, ma az a feladat, hogy az 1989 utáni nemzedék számára is vonzóvá tegyék az RMDSZ-t, ők is úgy érezzék, meg kell erősíteni a szövetséget, amely azért született, hogy egy kisebbségben élő közösségnek a politikai érdekképviseletét ellássa.
„1989. előtt az úgynevezett marxista történelemtudományból azt tanultuk, hogy a történelmet nem a személyiségek, az emberek alakítják, hanem a tömegek viszik előre. Én arra szeretnék kérni mindenkit, hogy az elmúlt 25 esztendőre visszatekintve felejtsük el, hogy mindegy, mit tesz az egyén, hogy mit döntünk együtt vagy külön-külön, mert a történelem úgy is egy irányba meg: az elmúlt 25 esztendő meggyőzött arról, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy egyenként vagy közösen mit teszünk” – hangsúlyozta Markó Béla. Az RMDSZ volt elnöke arra emlékeztetett, hogy 89 decemberében az ország több pontján egyszerre hozták létre azt a szervezetet, amelyet közös akarattal Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek neveztek, és amely mindmáig egyedülálló módon itt, a Kárpát-medencében egységes és önálló maradt, és máig bírja a magyar közösség támogatását. „Ne higgyétek el azt, hogy mindegy, hogy nem változott semmi az elmúlt 25 évben. Hiszen ha akkor nem úgy döntünk, akkor minden másképp alakul Erdélyben. Értelme volt akkor együtt lenni, és ne higgyetek azoknak, akik azt mondják, hogy semmi sem változott. 1989 decemberében ugyanis ennek a magyar közösségnek már nem volt mit veszítenie. Ma azonban már van mit veszítenünk. Ma el akarják venni a jogát annak, hogy a himnuszunkat használhassuk, a nemzeti szimbólumaink használatát, a visszaszerzett javakat, az anyanyelvű oktatást, a magyar feliratokat. Ma nagyon sok veszíteni valónk és nagyon sok kivívni valónk is van. Ma is ugyanolyan szükség van a szolidaritásra, a közös cselekvésre” – mutatott rá Markó Béla.
Borbély László, a Szövetség politikai alelnöke felszólalásában elmondta: 25 év elteltével is aktuálisak az RMDSZ alapítói által megfogalmazott célok, hiszen azok a személyek, akiknek akkoriban egy olyan elnyomó apparátussal kellett szembenézniük, amely az egész erdélyi magyarság sorsát megpróbálta ellehetetleníteni, tisztában voltak azzal, hogy melyek azok az anyanyelvi, közoktatási jogok, amelyek nélkülözhetetlenek a romániai magyar közösség számára.
Kelemen Atilla volt megyei elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a 25 év olyan tény, amit nem lehet letagadni, bár vannak próbálkozások a bagatellizálására. – Büszkének kell lenni, hogy pályamódosítás, név-, ideológia változtatás nélkül megmaradt a szervezet és az erdélyi magyarságért dolgozott.
Megköszönte mindenkinek, hogy volt hite dolgozni akkor, amikor „hamis próféták az ellenkezőjére biztattak”, és kijelentette, ha valaki mindazt elvenné az erdélyi magyarságtól, amit az elmúlt 25 évben kiküzdöttek, akkor látnák meg, mit tett az RMDSZ. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro

Módosították az oktatási törvényt Ponta miatt
A kormány hétfői ülésén rendeleti úton módosította az oktatási törvényt, hogy a jogszabály lehetővé tegye a diplomákról, tudományos fokozatokról való lemondást.
Sorin Campeanu oktatási miniszter a kormányülés utáni sajtótájékoztatón elmondta, mindeddig csupán Victor Ponta miniszterelnök jelezte, hogy lemond a vitatott jogi doktorátusáról. A tárcavezető közölte, a módosított jogszabály szerint a tudományos fokozatáról lemondó személynek nem kell megindokolnia döntését. Ha azonban újból meg szeretné szerezni a tudományos címet, saját költségén kell elölről kezdenie a cím megszerzésének a teljes folyamatát.
A Bukaresti Tudományegyetem etikai bizottsága korábban plágiumnak minősítette azt a dolgozatot, amely alapján Victor Pontának 2003-ban megítélte a jogtudományok doktora címet, de megállapította, hogy nem áll módjában megvonni a tudományos címet. Victor Ponta két héttel ezelőtt jelezte az egyetemnek, hogy lemond doktori címéről.
A kormányfő akkor arra kérte a rektort, hogy vegye tudomásul döntését. Kifejtette: ezt a lépést már korábban, a vádak megjelenése pillanatában meg kellett volna lépnie, de nem tette, mert jóhiszeműnek tartotta érvelését, és nem akarta összekeverni a szakmai dolgokat a politikával. Ponta azt is közölte, hogy a politikából való visszavonulása után újból meg akarja szerezni a jogtudományok doktora címet, betartva valamennyi tudományos kritériumot.
A Nature című brit tudományos hetilap 2012 júniusában adott hírt arról, hogy Ponta 2003-ban a Nemzetközi Büntetőbíróságról írt román nyelvű doktori disszertációjának több mint fele plágium. A kifogásolt szövegrészeket két román szerző munkáiból másolta anélkül, hogy forrásait megnevezte volna. Ponta akkor azzal védekezett, hogy az akkori tudományos szabványoknak megfelelően írta doktori disszertációját, és politikai ellenfele, a jobboldali Traian Basescu államfő lejárató kampányának minősítette a plágiumvádat.
A plágiumot az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács is megállapította 2012-ben, de a testületet az akkori oktatásügyi miniszter feloszlatta, még mielőtt a döntését közzétehette volna. Az oktatási tárca szerint mind a tudományos fokozatot kiadó egyetem, mind pedig az Egyetemi Címeket és Okleveleket Tanúsító Országos Tanács illetéktelenül vizsgálódott a plágiumügyben: csak a tárca alárendeltségébe tartozó Országos Etikai Tanács (CNE) hivatott a magas rangú közhivatalnokok feddhetetlenségével kapcsolatos kételyeket vizsgálni. A CNE állásfoglalása szerint Victor Ponta nem plagizált. Ugyanerre a végkövetkeztetésre jutott 2014 márciusában a Legfelsőbb Bíróság is, egy feljelentés alapján vizsgálva az ügyet.
MTI
Erdély.ma

Alkotmányos a költségvetés (Kihirdette az államfő)
Alkotmányosnak minősítette tegnap a 2015-ös költségvetési törvényt az alkotmánybíróság, a testület ugyanakkor elutasította ezzel a Nemzeti liberális Párt (NLP) által korábban benyújtott óvást. A döntés következtében Klaus Johannis államfő tegnap kihirdette a jövő évi állami költségvetés és a társadalombiztosítási költségvetés törvényét.
Augustin Zegrean, a taláros testület elnöke kifejtette, nem találták alkotmányba ütközőnek a költségvetési törvénytervezetet az óvásban megfogalmazott indokok szerint. „Nem tudunk kitalálni új szankciókat a kormány vagy a parlament tetteiért. (…) Nem tudunk új szankciókat megállapítani azért, mert a költségvetési törvényt nem nyújtották be idejében. (…) Elküldjük a törvényt az államelnöknek kihirdetés végett” – fűzte hozzá Zegrean.
A liberális parlamenti képviselők december 22-én óvták meg az alkotmánybíróságon a költségvetési törvényt. A jogszabályt egy nappal korábban fogadta el a parlament 339 támogató- és 141 ellenszavazattal. Egyebek mellett azzal indokolták fellebbezésüket, hogy a büdzséből hiányzik egy adóügyi-költségvetési stratégia, illetve hogy azt november 15-éig kellett volna benyújtani a parlamentnek. Alina Gorghiu, az NLP elnöke bejelentette, tiszteletben tartják az alkotmánybíróság döntését. „Kíváncsiak vagyunk, hogy sikerül betartania a Szociáldemokrata Pártnak a javasolt büdzsét. A számjegyek és becslések közül némelyek egyáltalán nem reálisak, és a tervezetből az is kitűnik, hogy az SZDP-nek semmiféle terve nincs Románia fejlődésére vonatkozóan” – fejtette ki Gorghiu egy közösségi portálon megosztott üzenetében.
Az Államelnöki Hivatal közleményben ismertette, Klaus Johannis államfő tegnap ellátta kézjegyével a 2015-ös állami költségvetés törvényét kihirdető dekrétumot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Kevesebb földgáz Oroszországból
Harminc százalékkal csökkentette Romániába irányuló gázszállítását az orosz Gazprom társaság – közölte tegnap a Mediafax hírügynökség. Andrei Gerea energetikai miniszter szerint nincs ok aggodalomra, hiszen Románia saját forrásból biztosítja gázszükséglete csaknem 90 százalékát.
Andrei Gerea elmondta, már az elmúlt hónapokban is megtörtént, hogy a szerződésben foglaltnál 20–27 százalékkal kevesebb gáz érkezett Oroszországból. Hozzátette, a Gazprommal kötött szerződés lehetőséget biztosít az orosz társaságnak a gázmennyiség 30 százalékig terjedő csökkentésére. Gerea szerint Románia felkészült az energetikai szükséghelyzetekre. Ha szükségessé válik, leállíthatja egyes nagy gázfogyasztóit, és folyékony üzemanyagra állíthatja át a jelenleg földgázzal működő hőerőműveit. Romániának a törvényben megszabott 1,8 milliárd köbméternél egymilliárddal több gázt sikerült az ősz folyamán elraktároznia. Az elmúlt évben az ország 12,5 milliárd köbméter földgázt fogyasztott. A két hazai termelő, a Petrom és a Romgaz évi 11 milliárd köbmétert termel, a különbséget Oroszországból importálják a hazainál magasabb áron.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)