Édesek és mostohák
Marius Popica prefektus levelét megírta. Sóhajtozik, szomorkodik, talán még könnyeket is ejtett, amiért Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, no meg mi, magyarok nem szeretjük, tiszteljük eléggé a román államot, mely édesanyaként viseli gondunkat.
Sorolja, mi mindenért kellene hálásnak lennünk: a csendért, békéért, az anyanyelvi oktatásért, hogy minden feltételt megteremt (sic!) gyermekeink nevelésére, szabad és demokratikus választásokat biztosít, mi több, még a szabad sajtó létezését is neki köszönhetjük, hogy a Bukarestből vagy Brüsszelből csurrantott-cseppentett pénzekről ne is beszéljünk. Hát csend és béke aligha honol kies hazánkban, egymást marják a drága állam jeles képviselői, botrány botrányt ér, és lassan kiderül: tolvajok, gazemberek irányították, formálták életünket az elmúlt huszonöt esztendőben (is). A szeretetünket elváró állam megtestesítői éppen csak bizalomra nem adnak okot. És bizony híjával vagyon az anyanyelvi oktatás is, jogunk ugyan lenne rá, lehetőségünk azonban már nem mindig, mindenhol: szórványban iskolák szűnnek meg, az önálló állami magyar egyetem továbbra sincs sehol, az orvosképzés pedig törvények, ígéretek ellenére is  akadozik. Gyermekeink nevelésének államra eső része – az iskolarendszer – ugyancsak gyatrán működik, felelőtlen reform­összevisszaság sodorta a jelenlegi helyzetbe, mikor inkább butít, mint okít a skóla, tudatlan, életre, szakmára felkészületlen ifjak serege hagyja el padjait. Szabad és demokratikus választásokról is jobb, ha csak csínján beszélünk, a manipuláció, a szavazatvásárlás, befolyásolás mindmáig jellemző, a parlament összetétele például jól mutatja az eredményt. A legszebb mégis a pénzek kiutalására vonatkozó passzus: az állam kegyesen ad nekünk – mondja prefektusunk, holott az állam visszaosztja, többnyire igazságtalanul, mindazt, amit adó formájában behajt tőlünk. És az állam, mely elvárja tiszteletünket, nem hajlandó tudomásul venni, hogy képesek vagyunk magunk dönteni saját dolgainkról. Ha maradunk a prefektus anya-gyermek kapcsolatra utaló hasonlatánál: olyan, mint zsarnok szülő, időnként pofonokat is osztogat, még az autonóm lét iránti vágyat sem tűri, árulásnak tekinti. Egy édesanya gyermeke javát akarja minden körülmények között, bármilyen önfeláldozás árán, a mostohát többnyire nem a szeretet vezérli, hanem uralkodni akar a rábízott ifjú fölött, minden lépését, cselekedetét befolyásolni. A román állam inkább ez utóbbira hasonlít. Válaszunk pedig a mostoha zsarnokoskodása alatt nyögő gyermek felelete. Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Több műfaj a táncszínpadokon (Erdélyi hivatásos táncegyüttesek találkozója)
Táncszínházi produkció, folklórműsor, táncdráma, mesejáték – több műfajban valósítják meg hagyományőrző elképzeléseiket az erdélyi hivatásos néptáncegyüttesek, amelyek közül néhányat bemutattak hétvégén a tizedik, Csíkszeredában tartott találkozón.
A sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes az Orza Călin rendezte Gábor Áron című táncdrámával vett részt a seregszemlén, amelyen az előadás A székely történelmi tudat és a néphagyomány megtartó erejének megjelenítéséért kapott elismerést a szakmai értékelőbizottságtól, a társulatból pedig Ürmösi-Incze Mária Terézia, Kocsis Hunor Tibor és Erőss Judit az Ügyes elnevezésű kitüntetést érdemelte ki. Lapunk érdeklődésére Deák Gyula együttesigazgató elmondta, fontosak ezek az évi találkozók, mert visszajelzést kapnak munkájukról, egy helyen látják egymás produkcióit, találkoznak a tánckarok, a művészeti irányítók, társulatvezetők, megosztják tapasztalataikat, gondjaikat. Mint korábbi esztendőkben, idén is terítékre került a képzés hiánya, az alacsony bérezés, amelyet nemcsak egymásnak panaszoltak el, ezekről is tárgyaltak Mihályi Gábor, a Magyar Táncművészek Szövetsgének elnöke, valamint Hegedüs Csilla örökségvédelmi államtitkár jelenlétében, utóbbi megígérte, hogy a két témában közelebbről találkozót szervez az illetékes hatóságok képviselőivel. A találkozón még fellépett a Maros Művészegyüttes, a Nagy­várad Táncegyüttes, az Udvarhely Táncműhely és a házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, mindannyiukat elismerésben részesítette a szakmai értékelő testület: Szurmayné Hortobágyi Gyöngyvér, Mihályi Gábor, Kelemen László, Török Viola és Kiskamoni-Szalay Zoltán.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Borosjenő dinamikusan fejlődik
Egészséges felfogás a békés együttélésről
Borosjenőn előbb a Magyar Ház felújításával, működtetésével kapcsolatban, később viszont városfejlesztési viszonylatban is igen sok pozitívumot hallottunk Călin Abrudan polgármesterről. Mészáros Dávid helybeli vállalkozó, a magyar rendezvények szervezője, a városban tett röpke körúton mutatta be az utóbbi két év megvalósításait, köztük a városközpontban épült takaros parkot. Út közben találkoztunk az egész várost átfogó csatornarendszer építőivel. Miután lefektették a lefolyórendszert, kezdődhet az utcák aszfaltozása is. Ugyanakkor a földgázt is bevezették a város minden utcájába. A munkálatoknak egy része az előző polgármester mandátuma idején kezdődött, a jelenlegi azonban, ha lehet, még nagyobb lendülettel folytatta a város korszerűsítését. A borosjenői szőlődombra is húzzák a vezetékes vizet. Felkerestük a temetőt is, ahol korszerű, fedett terasszal ellátott ravatalozó kápolna, mellette a halotti torok megszervezését szolgáló, minden szükséges berendezéssel felszerelt, mosdóval ellátott, gázfűtéses, nagyteremmel működő épület készült. A komplexumot jutányos feltételek között lehet temetések alkalmával használni. A temetőhöz térkővel burkolt járda és tágas autóparkoló épült, a temető elhanyagolt részeit is rendszeresen lekaszáltatja az önkormányzat. Az sem elhanyagolandó, hogy a romakérdés megoldásának az előmozdítására a helybeli településgazdálkodási, illetve köztisztasági vállalat számos romát alkalmazott, akiknek, de más közalkalmazottaknak is a munkáját a polgármester személyesen követi nyomon. Talán ezért is rendezettek a parkok, tiszták az utcák.
Természetesen Călin Abrudan polgármestert is megkerestük, akit éppen a városhoz tartozó Apatelken találtunk, ahol az ott zajló közmunkálatokat ellenőrizte.
A korszerűsítési munkálatok stádiumára vonatkozóan elmondta: örvend, amiért a város közművesítése, korszerűsítése jól halad, a nagy beruházások azonban csak ezután következnek. Október 22-én szervezik a közbeszerzési eljárást a városban megépítendő 12,2 kilométernyi utcaaszfaltozás kivitelezésére. Az aszfaltozással párhuzamosan, hasonló terjedelemben korszerűsítik a járdákat, illetve az esővíz elvezető árkokat és bejáró hidakat is. Másik komoly beruházás a Mihai Viteazul Líceum épülete tetőszerkezetének a felújítása.
Arad megye turistaparadicsoma lehetne
A borosjenői vár sorsa felöli érdeklődésünkre a polgármester hozzáfűzte: éppen a napokban tárgyalt a várat 2010 óta haszonbérben használó intézmény igazgatójával. Az általuk végzett konszolidációs munkálatok feljogosítják őket a további használatra, ugyanakkor az EU 2014–2020. közötti költségvetésében a történelmi jelentőségű ingatlanok felújítására, kulturális intézmények részére csak jövő márciusban jelennek meg a pályázati kiírások. Ha viszont nem lenne haszonbérbe adva, a Borosjenői Polgármesteri Hivatal simán pályázhatna a létesítmény felújítására, amire erőforrások is lennének. Éppen ezért a bérlő intézmény vezetőségével elkezdődnek a tárgyalások egy olyan tulajdonviszony kialakítása érdekében, ami lehetővé tenné a vár felújítására történő pályázást. Ha sikerülne, Arad megyei turisztikai paradicsomává lehetne azt változtatni, ami fellendíthetné a városka életét is.
Kérdésünkre, hogy miért támogatja a Magyar Házban zajló tevékenységet, természetesnek tartotta a nemzeti kisebbségekkel való jó viszonyt. Annál is inkább, mert a baráti köréhez is tartoznak magyarok. Örvend, hogy Borosjenőn magyarok is élnek, mert már a puszta jelenlétük is megváltoztatja a többség mentalitását. Ez nemcsak Borosjenőre, hanem egész Erdélyre érvényes, hiszen az itteni románságnak is teljesen eltér a felfogása a Kárpátokon túl élőkétől.
Ettől függetlenül, a város életében igen fontos lesz a következő időszak, amikor elkezdik a szőlődombra vezető útnak az aszfaltozását. Az infrastruktúra-fejlesztés mellett bizakodott a kulturális élet, az értékek fejlesztésében is. Ebbe beletartozik a magyarok által használt teremnek, illetve az épületnek a megjavítása, otthonossá téltele is. Azt szeretnék, ha a maguk, illetve a kisebbségieknek a gyermekei e foglalkoztatásokon a magukévá tennék a hagyományaikat, amelyeket a többiekkel is megosztanának. Ezzel nemcsak a maguk kultúráját, hanem a borosjenőit is gazdagítanák, ami hozzájárulhat a többség és a kisebbség közötti harmonikus, békés együttélés javításához, a jólétnek a fokozásához – mondta Călin Abrudan, Borosjenő város fiatal, agilis polgármestere.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

A Kölcsey 28. Fecskés könyve
Aradi regény a múlt század húszas-harmincas éveiről
Ha valakinek gondja támadna a tekintetben, hogy mit is jelent a tegnapelőtt délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében bemutatott könyv címe, hadd tisztázzuk gyorsan: a Mátyás Anna név (a regény főhőse), a rövidáru pedig egy olyan üzletet jelöl, amelyben rövidárut kínálnak és vásárolnak – bár manapság, Aradon, a fiatalabbak valószínűleg kevésbé tudják, hogy mi is az. A regény cselekménye idején, az 1920-as–30-as években mindenki tudta.
Mint ahogy jól ismerte annak idején Arad magyarsága a regény szerzőjét, Prohászka Elvirát, aki számos helyi lap munkatársa volt, tagja a Kölcsey Egyesület vezetőségének, a Magyar Párt aradi szervezetének. Most, a Kölcsey Egyesület Fecskés könyvei 28. köteteként napvilágot látott művével, egy Aradon játszódó történettel ismét előtérbe került a neve. A történés számos színhelyét (mondjuk a Templom utcát) fel lehet ismerni ma is, Réhon József, a kéziratban maradt mű gondozója azt a kérdést is felveti, hogy Mátyás Anna létezett-e fizikai személyként. Bizonyára nem, de alakja hiteles, akár létezhetett volna.
Berecz Gábor, a Kölcsey titkárának felvezetője után – amelyben elmondta, többek között, mennyire megörült, amikor megtudta, hogy létezik kéziratban egy aradi témájú regény, amelyet egy ültében elolvasott – Ruja Ildikó tanár tartott nagyon színvonalas és érdekes könyvismertetőt. Lányregény, kulcsregény, aradi regény-e a Mátyás Anna – Rövidáru? Cselekménye, röviden, az, hogy egy fiatal lány elveszti édesapját és családfenntartóvá kell előlépnie, nagyszerűen helytáll, végül olyan üzletasszony lesz belőle, akinek sikerül eltartania családját, felneveli testvéreit, férjhez adja húgát, miközben búcsúzik egy összeomlóban lévő világtól.
Az 1930-as évek Romániájában vagyunk, amikor a „rövidáru” felirat eltűnik az üzletek cégtáblájáról és mărunţişuri lesz belőle, a vásárló hölgyek pedig „la Ana” mennek divatos és elegáns holmikért… „Mátyás Anna példaértékű női figura, aki szűkre szabott világán belül megtalálja a helyét”, mondta Ruja Ildikó.
Réhon József elmondta, hogyan került kezébe a könyv. Prohászka Elvira, a szerző Aradon élő unokahúga adta kezébe az Ausztráliába került, s az 1980-as években ott elhunyt nagynénje az évtizedek során megsárgult lapokra írott kéziratát. Azt elolvasta (a külföldön élő) Mandl Marietta tanárnő, a regényben a becsületesség, tisztesség jelképeként szereplő Mandl József kereskedő leszármazottja, és anyagilag támogatta a könyv kiadását. Amelyért további köszönetet kell mondani a szöveget gondozó, átdolgozó Réhon Józsefnek, Lészay Béla lektornak, Fritz Mihálynak a kitűnő fedéltervért, Csipkár Nándornak a nyomdai kapcsolattartásért. Az olvasónak pedig köszöntetet kell mondania a Kölcsey Egyesületnek azért, hogy ezt az Aradról szóló könyvet a kezébe kapta.
Jámbor Gyula
Prohászka Elvira: Mátyás Anna – Rövidáru
Prohászka Elvira Ausztráliába hunyt el, a könyvet 1944-ben írta,
Nyugati Jelen (Arad)

Rendhagyó korzózás Kolozsváron a Korzó Egyesülettel
Egyedi történetei révén ismertetnék meg a várost a művészettörténészek
Három fiatal (Imecs-Magdó Eszter, Veress Boglárka és Gál Zsófia) azzal a céllal alapította meg idén a Korzó Egyesületet, hogy kulturális örökségünk értékeit feldolgozza és bemutassa, továbbá innovatív és interaktív módszereken alapuló programok szervezésével a legszélesebb közönség számára is elérhetővé tegye azokat.
Munkatársuk még Barazsuly Viktória, Cristina Pandrea és Újvári Dorottya, akik művészettörténész minőségükben tematikus sétákat tartanak az érdeklődőknek, hogy városunk olyan részleteit fedeztessék fel velük, amelyekre sietős életmódjukban nincs alkalmuk. Ezek a korzózások nem a száraz adatközlésben merülnek ki: olyan háttérinformációkkal, szórakoztató vagy rendkívüli történetekkel színezik, amelyeket kutatómunkával „bányásztak elő” a múlt rejtekéből. Szakmai tanácsadójuk Fodor János és Zágoni Bálint volt. Tegnap első sajtótájékoztatójukat tartották meg, elvezetve a sajtósokat egykori híres filmszínházakhoz.
ÖRDÖG I. BÉLA 
Szabadság (Kolozsvár)

Gábos Zoltán akadémikus 90 éves
Az a fizikus, az a vegyész, aki nem hallgathatta Gábos Zoltán professzor egyetemi és tudományos előadásait, aki nem dolgozhatott vele együtt oktatói, tudományos közösségben, nem képes felmérni, mit vesztett. Vesztett, mert nem ismerhette meg közelről az egyetemi tanárt, a tudóst, a munkatársat, az embert, a felelős egyetemi vezetőt.
Példaértékű egyetemi oktató, nevelő. Magas mércét állított és állít önmagával és hallgatóival szemben, de azonnal meg kell jegyezni, hogy saját magával sokkal igényesebb. Előadásait mindig élmény hallgatni, ezeket logikusan és tudományos igényességgel építi fel. A hallgatóság figyelmét már az első mondataival leköti. Ez annak tulajdonítható, hogy minden alkalommal szabadon ad elő, a kréta kivételével más „segédanyagot” nem használ. Volt hallgatói, jelenlegi kollegái, több vagy kevesebb sikerrel igyekeznek ezt a példamutató tanári magatartást követni. Tömören, logikusan, tudományos igényességgel fogalmaz. A tömörség, az igényesség nem befolyásolja az érthetőséget, sokkal inkább elősegíti azt.
Tanítványaid és mukatársaid.
Szabadság (Kolozsvár)

Nem jöttek be az RMDSZ számításai a koalícióban
„Politikai skizofréniából" szabadult Kelemen Hunor, miután Traian Băsescu államfő nemrég aláírta a miniszterelnök-helyettesi és kulturális miniszteri tisztségről történő lemondását.
Az elnöki „kegyelem" közel három hónapig váratott magára, az RMDSZ elnöke ugyanis július 11-én, a Szövetségi Állandó Tanács (SZÁT) kolozsvári ülését követően jelentette be a Ponta-kabinetből való távozását, amelyet végül augusztus elsején terjesztett a kormány elé.
A politikus azután döntött a lemondás mellett, hogy a kormány – egészen pontosan a külügyminisztérium – a szövetséggel szemben avatkozott be a kisebbségek és az Európai Bizottság (EB) jogvitájába. Az RMDSZ és a kisebbségek európai ernyőszervezete által kidolgozott Minority SafePack nevű európai polgári kezdeményezés a kisebbségek védelmében szorgalmaz uniós szintű jogalkotást, de az EB elhárította illetékességét.
Az elutasítás ellen a kezdeményezők pert indítottak az Európai Unió Bíróságán, amelybe Románia és Szlovákia az EB, Magyarország pedig a kisebbségek oldalán lépett be. Kelemen maga is bevallotta, hogy „tudathasadásos állapotba" került, hiszen a polgári kezdeményezés bizottságának alelnökeként egy időben lett felperes a luxemburgi perben, a bukaresti kormány miniszterelnök-helyetteseként pedig alperes.
Dan Şova „profizmusa”
Dan Şova, a PSD szóvivője rendkívül irritáltan és arrogánsan reagált megkeresésünkre, amelynek során azt firtattuk: mi az alakulat álláspontja a kormánystruktúra átalakítására vonatkozó RMDSZ-es kezdeményezés kapcsán. „Miért engem kérdez? Én nem beszélhetek a párt álláspontjáról" – jelentette ki a szenátor, majd felvetésünkre, miszerint szóvivőként többek között pártja politikájának, véleményének ismertetése a feladata, többször kihangsúlyozta: ő profi, mi pedig összetévesztjük egy amatőrrel. További erősködésünkre Şova azt javasolta, forduljunk a PSD elnöki posztját is betöltő Victor Ponta kormányfőhöz, az általa megadott mobilszámon azonban többszöri hívásunkra sem válaszolt senki.
Mindemellett a „kinn is vagyok, benn is vagyok" állapot Kelemen távozása után is fennmaradt, hiszen az RMDSZ a politikai alakulatokra kevésbé jellemző módon elnöke nélkül maradt a Ponta-kabinet tagja. Lapunk kérdésére, miszerint megkönnyebbüléssel fogadta-e, hogy megszűnt a korábbi „skizofrén helyzet", az RMDSZ elnöke elmondta, sem meglepetést, sem drámai pillanatokat nem jelentett számára lemondása elfogadása, hiszen a döntést maga hozta, és nem változtatta meg.
Ugyanakkor a szövetség szempontjából több okból sem bizonyult hasznosnak Kelemennek a kormányból való távozása. Bár a koalíciós tárgyalásokon továbbra is a szövetségi elnök képviselői az alakulatot, az államfőválasztási kampány során már nincs alkalma „hátországként" kihasználni a kormányfőhelyettesi és kulturális miniszteri tisztségek adta előnyöket, például nem korteskedhet a művelődési tárca által folyósított támogatásokkal.
Az RMDSZ tervei ellenére, miszerint a 45 napos ideiglenes ügyvivői időszakra Korodi Attila környezetvédelmi miniszter kerüljön a művelődési tárca élére, Victor Ponta kormányfő saját hatáskörébe vonta a kulturális minisztérium irányítását, igaz, az aláírási jog gyakorlását Hegedüs Csilla államtitkárra bízta.
Azonban az RMDSZ-nek főként abban nem sikerült átvinnie akaratát a koalícióban, hogy válasszák szét az eddig ugyanazon politikus által betöltött kulturális miniszteri és miniszterelnök-helyettesi posztot, az új kormánystruktúrát pedig terjesszék a parlament elé.
A Krónika már augusztusban, Biró Rozália kinevezésének elutasítása után megszellőztette ennek forgatókönyvét, amely szerint a kormányfőhelyettesi tisztséget Korodi kapta volna meg, a kulturális tárcáért pedig Szabó Ödön bihari parlamenti képviselő lobbizott. A Szociáldemokrata Párt (PSD) ellenállása miatt azonban a terv kútba fulladt.
Kelemen Hunor lapunknak elismerte, szeptember elején valóban felmerült ez a forgatókönyv, ma viszont már nem aktuális. „Egészen amatőrnek kellene lennie az embernek, hogy most, választási kampányban előálljon ilyen kéréssel. Nem a PSD támogatásáról vagy annak hiányáról volt szó, nem magával az új kormánystruktúra elvével volt problémája senkinek, hanem azzal, hogy mi sül ki abból, ha megnyitunk egy ilyen vitát" – magyarázta a Krónikának Kelemen.
Az államfőválasztások eredményének kihirdetéséig tehát marad minden a régiben, a koalíció és a kormány sorsa pedig a Cotroceni-palota új lakójának kiléte alapján dől el.
Államfőválasztás: nincs PSD-s elvárás?
Nem elvárás az RMDSZ iránt, hogy az elnökválasztás második fordulójában a koalíció versenyben maradt jelöltjét támogassa, de természetes, hogy a párt egyeztessen partnereivel az első forduló után – mondta Kelemen Hunor az MTI-nek, miután Ponta koalíciós egyeztetést helyezett kilátásba november harmadikára (az első forduló utáni napra), amelyen a bukaresti kormánypártok eldöntik: kit támogatnak a második fordulóban, és ki lesz a miniszterelnök.
Az RMDSZ elnöke rámutatott: az első forduló után a szövetség elnöksége felméri a lehetőségeket, és ennek függvényében alakítják ki álláspontját. „Ha koalícióban vagyunk és kormányozni akarunk, akkor az egyik opció az, hogy Pontát támogatjuk. A másik opció pedig az, hogy Johannist támogatjuk, ha a papírformának megfelelően valóban ő kerül be a második fordulóba" – magyarázta Kelemen, hozzátéve: a koalícióban nem tevődött fel úgy a kérdés, hogy az RMDSZ vajon kormányon maradhat-e a PSD oldalán, ha Johannist támogatná.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Kár volt elszalasztani az összefogást Csűry István püspök szerint
A november 2-ai államfőválasztáson való részvételre buzdítja a romániai magyarságot Csűry István királyhágómelléki református püspök.
Az egyházi elöljáró nyílt levelében megjegyezte: a magyarság sokadjára szalasztotta el annak a lehetőségét, hogy egyesített erővel, „egyetlen tömbben” lépjen fel az érdekérvényesítés céljából, és közös államfőjelöltet állítson a közelgő megmérettetésen.
Ehhez képest az RMDSZ színeiben Kelemen Hunor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) képviselőetében pedig Szilágyi Zsolt száll harcba a magyar voksokért.
„Nem tudtunk sem Istenre, sem a józan testvéri figyelmező tanácsokra figyelni (…) Ameddig népünk nem hallgat Isten szavára, nem követi a megmutatott utat, és nem jár együtt sorstársaival, addig szenvednünk kell. Együtt nem lehetett, de külön-külön mégis összegyűlt ötszázezer aláírás immár két magyar elnökjelölt támogatására. A sokat hangoztatott «kevesen vagyunk» hirtelen sokkal több lett, mint amennyire gondoltunk – fogalmazott levelében Csűry István. – Felfedezve a rejtett tartalékok valóságát, Isten jobbító szándékát, a magunk akaratának érvényesítését, mégis menjünk el az elnökválasztásra”.
A püspök szerint amennyiben a magyarság nagy arányban járul az urnákhoz, be tudja bizonyítani, hogy nem leírható és elhanyagolható közösség. Csűry István közleményében úgy fogalmaz, Románia a kommunizmus uralma után 25 évvel sem tudta legyőzni „azon sötét erőket, amelyek éltetik, sőt fellendítik az erkölcstelenség, becstelenség megannyi felsorolhatatlan elemét, amely éppen a kisebbség szenvedését és kilátástalanságát mélyíti el”.
Krónika (Kolozsvár)

Kiállítással emlékeznek 1956-ra
Korabeli fegyverek, egyenruhák, 58 évvel ezelőtti újságcikkek, könyvek és számos más, az 1956-os magyar szabadságharccal és forradalommal kapcsolatos emléktárgy tekinthető meg a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusház szerdán felavatott pinceklubjában.
Ferencz S. Alpár történelemtanár ismertette a kiállítás anyagát, majd rövid történelmi összefoglalójában az 1956-os magyar forradalom kitöréséről, illetve következményeiről beszélt. Kelemen Csongor a volt politikai foglyok nevében mondott köszönetet a kiállításért, külön kiemelve, hogy az egykori elítéltek nagy örömére idén számos iskola érdeklődött 1956 iránt, több tanintézetbe hívták meg őket élő történelemórákra. A Venczel József Szakközépiskola diákjai az alkalomhoz illő szavalatokkal és énekekkel léptek fel.
Dobos László
Székelyhon.ro

Az ’56-os eseményekre emlékeznek Háromszék városaiban
Az 1956-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek Háromszék több városában csütörtökön. A megemlékezések alkalmával ünnepi műsorokkal, valamint fáklyás felvonulással emlékeznek a történelmi eseményre.
A forradalom és szabadságharcra való megemlékezésre 18 órától az ’56-ös emlékparkban kerül sor Sepsiszentgyörgyön, majd 19 órától fáklyás felvonulásra hívják a városlakókat, amelynek végállomása a kommunista diktatúra áldozatainak tiszteletére állított, az Erzsébet parkban található kopjafa lesz.
Idén is megkoszorúzzák a kommunizmus áldozataként számon tartott Szalay Attila, Csíki utcában található emléktábláját.
A Magyar Polgári Párt szervezésében tartanak megemlékezést az ’56-os forradalom hőseire Kovásznán a központi parkban. Beszédet mond Kovács Gábor katolikus esperes, Balogh Zoltán református esperes, valamint Ilyés Botond, a Kőrösi Csoma Sándor Líceum tanára. Az esemény meghívottja Bíró Zsolt, az MPP országos elnöke. A megemlékezés során közreműködik a belvárosi református egyház keretén belül működő IKE csoport, a Havadtőy Sándor cserkészcsapat, illetve fellép a kovásznai ifjúsági fúvózenekar.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc történéseire emlékeznek csütörtökön 13 órától Kézdivásárhelyen is, ahol a Református Kollégium diákjai a református temető kopjafái előtt róják le tiszteletüket. Ezt követően fáklyás felvonulásra kerül 18 óra 30 perctől a Gábor Áron téren, az eseményen a kézdivásárhelyi iskolák diákjai is részt vesznek, majd megemlékező műsor és koszorúzásra kerül sor 19 órától a Hősök emlékművénél. Közreműködnek a Nagy Mózes Elméleti Líceum tanulói.
Barót polgármesteri hivatala, valamint a Városi Művelődési Ház közös szervezésében kerül sor megemlékezésre 17 órától a Petőfi utcai emlékműnél. Felszólal Lázár-Kiss Barna András, Barót polgármestere, Szakács László és Bartha Imre, a Történelmi Vitézi Rend Bardoc-Miklósvárszék széki kapitánya. Énekel Máté Melinda, fellép a Csala kürtje fúvószenekar.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

Tőkés László EP-képviselő közleménye a Magyarországról szóló vitáról
A kezdeti eredménytelen próbálkozások nyomán, a balliberális-zöld politikai csoportoknak végül is sikerült elérniük, hogy az Európai Parlament 2014. október 21-i plenáris ülésének napirendjére felkerüljön a magyarországi demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetéről szóló vita. Előző este a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció EP-képviselői a magyarországi médiaszabadság tárgyában rendeztek közmeghallgatást Brüsszelben. Ennek egyenes folytatásaképpen került sor a kedd esti parlamenti vitára, melyet a délután folyamán a Magyar Szocialista Párt, a Demokratikus Koalíció és az Együtt–PM képviselőinek intenzív Magyarország-ellenes agitációja előzött meg.
Az időzítés nem véletlenszerű. Azon túlmenően, hogy ezekre az újabb kirívó támadásokra nemzeti ünnepünk, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulójának előestéjén került sor, egészen nyilvánvaló, hogy az ellenséges propaganda és lejáratás a balliberális oldalnak a helyhatósági választásokon elszenvedett, súlyos vereségére adott közvetett válasz, másrészt pedig újabb próbálkozást jelent Navracsics Tibor európai biztossá való megválasztásának a megakadályozására. Felszólalásaikban a magyarországi néppárti képviselők a tények nyelvén utasították vissza az Orbán-komplexusban szenvedő európai balliberális oldal pártos vádaskodásait. Szájer József, a néppárti frakció alelnöke a Fidesz–KDNP idén sorrendben harmadik elsöprő választási győzelmét szegezte szembe a magyar demokráciát megkérdőjelezők elfogult érvelésével. Gál Kinga erre utalva kikérte, hogy „a magyar embereket akaratuk ellenére akarják megvédeni”.
Tőkés László erdélyi képviselő a nyolc évig hatalmon volt szocialista kormányok és az Orbán Viktor vezette kormány európai megítélésében használt kettős mércét ítélte el. Azok, akik egykor szótlanul eltűrték a Gyurcsány-rezsim európai szabályszegéseit és népellenes diktatórikus cselekményeit, most harsány türelmetlenséggel „védelmezik a demokráciát és a jogállamiságot” a rendszerváltoztató kereszténydemokrata Fidesz-kormány ellenében – mutatott reá képviselőnk. A vita során többször is elhangzott, hogy az Európai Parlamentnek nem tartozik a hatáskörébe az európai szerződések betartatása, illetve a tagországai fölötti bíráskodás. Befejezésképpen az olasz EU-elnökség képviselője leszögezte: a jelen helyzetre nézve az Európai Tanács semmilyen elmarasztaló állásfoglalást nem fogadott el Magyarország ellen.
Strasbourg, 2014. október 22.
Tőkés László EP-képviselő Sajtóirodája
(Mellékeljük a képviselő hozzászólását.)
H O Z Z Á S Z Ó L Á S
A demokrácia, a jogállamiság és az alapvető jogok Magyarországon témájú európai parlamenti vitához
Holnapután ünnepeljük az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 58. évfordulóját. Fájdalmas és szégyenletes, hogy az Európai Parlament magyar szocialista különítménye éppen nemzeti ünnepünket használja fel arra, hogy újabb támadássorozatot kezdeményezzen saját hazája ellen.
A magyarországi szocialista delegáció utód-kommunista vétetésű képviselői tegnap a magyarországi médiaszabadság megsértéséről rendeztek Brüsszelben közmeghallgatást. Azok, akik az „európai értékek” ürügyén pécézik ki Magyarországot, és a mostani plenáris ülésen Orbán Viktor kormánya ellenében „védelmezik a demokráciát és a jogállamiságot” – cinkosan hallgattak akkor, amikor 2006-ban, szintén a forradalom évfordulóján, a posztkommunista Gyurcsány-rezsim hatósági erőszakkal oszlatta szét a békés ünneplőket és tüntetőket. Ideje volna, hogy az Európai Unió és a Parlament ne alkalmazzon kettős mércét Magyarország különböző pártállású kormányaival szemben!
Strasbourg, 2014. október 21.
Tőkés László EP-képviselő

Kártérítésre kötelezhetik az államot a volt kommunista börtönparancsnok ügye miatt
Elfogadta a bukaresti táblabíróság szerdán az állam perbehívását Alexandru Visinescu volt kommunista börtönparancsnok ügyében, így a román államnak a vádlottal közösen kell majd az áldozatok által igényelt kártérítést kifizetnie, ha bebizonyosodik Visinescu bűnössége.
Visinescut, aki 1956 és 1963 között a hírhedt Ramnicu Sarat-i börtönt irányította, emberiesség elleni bűncselekmények miatt állították bíróság elé. Azzal vádolják, hogy a politikai foglyokat kínozta, és legalább 12 fogoly haláláért közvetlenül felelős.
A szerdai tárgyalási napon a bíróság zár alá helyezte a most 89 éves volt börtönparancsnok lakását, és elrendelte a romániai átlagbér kétszeresére rúgó, 3376 lejes (240 ezer forint) nyugdíja egyharmadának a visszatartását az esetleges kártérítés fedezeteként.
Mivel a lefoglalt vagyontárgyak nem fedezik az áldozatok hozzátartozóinak 660 ezer eurós kárigényét, a bíróság elfogadta a felperesek indítványát, hogy a börtönigazgatóságot, a belügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot is – anyagilag felelős polgári félként – beidézzék Visinescu büntetőperébe.
A szerdai tárgyaláson Visinescu nem jelent meg: levelet küldött a bíróságra azzal, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a tárgyaláson való részvételét. Mivel ezt nem támasztotta alá bizonyítékokkal, a bíróság elrendelte a vádlott előállítását a november 5-i következő tárgyalásra.
Romániában a kommunista rezsim idején több mint félmillió, a rendszer ellenségének tekintett embert börtönöztek be, közül sokan nem élték túl az embertelen fogvatartási körülményeket.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tavaly kezdte el a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását. Visinescu az első, akinek az ügye a bíróság elé került.
A román kormányzati intézmény nyilvánosság elé tárt részletes feljelentései nyomán a média tág teret szentelt az utóbbi hónapokban a kommunizmus idején elkövetett, politikai hátterű bűnöknek, amelyek a konkrét történetek és szereplők ismeretében sokkal nagyobb visszhangot keltettek a közvéleményben, mint a korábban közölt statisztikai adatok.
MTI
Erdély.ma

Nekünk nem szabad feledni
Ezzel a mottóval, Nagy Gáspár Öröknyár című versének sorával szervezett tegnap színvonalas megemlékezést Sepsiszentgyörgyön a Balassi Intézet, Magyarország kulturális központja, amelynek vezetője, Lakatos Mihály arról beszélt, hogy mindaz, ami 1956 októberében elkezdődött, 1989-ben, éppen 25 éve ért véget.
„A krisztusi 33 esztendőt vértanúk és hősök egész sora szegélyezi, s mi, magyarok mindig büszkék lehetünk elődeinkre, akik Európa népei közül elsőként szálltak szembe a kommunista zsarnoksággal, nem sajnálták a véráldozatot, és nem sajnálták az életüket sem azért, hogy mi egy jobb és szabadabb világ polgárai lehessünk. A fő- és zászlóhajtás ezért mindig megilleti őket.” – mondotta a Plugor Sándor Művészeti Líceum dísztermében összegyűlt közönségnek. A következő órában a számos díjjal kitüntetett, szekszárdi születésű Környei Miklós gitárművész különleges, ritkán hallható rövid zeneműveket, Kolcsár József színművész az ’56-os vagy ’89-es eseményekhez kötődő verseket, a Pro Musica kamarakórus pedig alkalomhoz illő dalokat adott elő – és ez a váltakozva megszólaló háromféle műfaj harmonikus egésszé állt össze. A magyar és a székely himnusz közös eléneklése után a jelenlevők egy pohár borral is koccintottak a rendszerváltók emlékezetére.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Bolyai Tudományegyetem pere (A forradalom visszhangja Erdélyben)
„Az 1956-os magyar forradalom nemzeti történelmünknek az az eseménye, mely Magyarországot egész évszázadunkban a legnagyobb világpolitikai szerephez juttatta. Másfelől soha olyan nyilvánvaló nem volt, mint azokban a drámai hetekben, hogy Magyarország sorsa, jövője döntő mértékben a világpolitikától, elsősorban a nagyhatalmak erőviszonyától és a köztük folyó küzdelmektől és egyezkedésektől függ.”
(Békés Csaba: Az 1956-os magyar forradalom a világpolitikában)
„1956 különös »lélektani« problémát is okozott Romániában. A pártvezetés a kilencvenes évekig egyértelműen revizionista veszélyforrásnak tekintette a magyarországi felkelést és az erdélyi »magyar« jellegű megmozdulásokat. Az ’56-ot követő megtorlásról és annak áldozatairól nem volt ildomos beszélni. Előfordulhat tehát, hogy miközben a román véleményformáló értelmiség masszívan antikommunistának vallja magát, a román állam mégsem rehabilitálja az ’56-os elítélteket, és az 1958-as Szoboszlai-per tíz kivégzettjének sírhelye továbbra is ismeretlen marad. (Az érmihályfalvi csoport perében halálra ítélt, 1958. december 2-án délután fél három órakor a szamosújvári börtönben kivégzett Sass Kálmán református lelkész, dr. Hollós István hadbíró százados, tanár, az ugyancsak a szamosújvári börtönben 1959. április 20-án délután három óra és negyed négy között kivégzett ozsdolai molnár, Szígyártó Domokos sírja is több mint ötven év eltelte után teljesen ismeretlen! Senki sem tudja, nem akarja tudni, hol kaparták el őket! Rehabilitálásról – perek sokasága ellenére! – szó sem esik, továbbra is hazaárulóknak minősítik őket! A hozzátartozók hiába küldik a Központi Büntetés-végrehajtási Igazgatósághoz a kéréseiket, a világon egyedülállóan szeretteik földi maradványait emberhez méltóan nem tudják eltemetni! – T. Z.)  De az erdélyi magyar társadalomban is ambivalens módon van jelen az »itthoni« 1956. (…) Az »ötvenhatosok« emlékezésdiskurzusát (…) elsősorban a történelemhez vonzódó, de nem szakmabeli újságírók, riporterek közvetítik a társadalom számára. Ebből a fajta feldolgozásból azonban hiányoznak a szükséges árnyalatok. Az eseményekben részt vevők ábrázolása szinte mitikus: ők a hősök (a román sovinizmus ártatlan áldozatai). A köztudatban viszont erősen él az a bukaresti hatalom és a hivatalos magyar elit által szorgalmazott hozzáállás, miszerint felelőtlen kalandornak tekintendő az, aki 1956-ban felmondta az integrációs paradigmát, az egységdiskurzust, és helyette demokráciát, kulturális/területi autonómiát vagy egyenesen revíziót követelt. Nem meglepő, hogy sokan a »rossz« ’56-os szerepléssel magyarázzák a kolozsvári Bolyai Egyetem megszüntetését és a Magyar Autonóm Tartomány területének átalakítását. Eszerint az erdélyi magyar elit elleni támadássorozat elsősorban annak lenne tulajdonítható, hogy egyesek felelőtlenül  megszegték a politikai lojalitás parancsolatát, és megharagították Bukarestet” – idézzük Carlo Bottini  Korunk-beli tanulmányát (2006. augusztus).
A rendszerváltás óta eltelt közel negyedszázad során – elsősorban az utóbbi évtizedben – a romániai, erdélyi ötvenhatos szervezkedéseket, szervezkedési kísérleteket, a román kommunista hatalom által elindított és levezényelt, párját ritkító kegyetlen retorziót tekintélyes irodalom, kötetek sora mutatja be. A romániai magyarság – az Illyés Gyulának tulajdonított vallomás szellemében – „a tigris karmaiba esett énekes madár sikolyát” azonnal meghallotta.
A nacionalista kurzust állampolitika rangjára emelő román kommunista hatalom számára a magyar forradalom és szabadságharc vérbe fojtása kiváló ürügyet jelentett nemcsak a belső ellenzékkel való leszámolásra, hanem a hangsúlyozottan magyarellenes megtorlásokra is. A romániai magyarság 1956-ért számarányához viszonyítva nagyobb véráldozattal fizetett, mint az anyaország! Csak az akkori Magyar Autonóm Tartományban 1956 és 1965 között a Kolozsvári Katonai Törvényszék kihelyezett marosvásárhelyi tárgyalásain 826 személyt ítélt el, közülük 620 (75,1 százalék) magyar, 184 (22,5 százalék) román, 18 (2,1 százalék) német anyanyelvű volt! Rajtuk kívül még két zsidót, két cigányt is elítéltek. Az eltelt nyolc év kutatásai nyomán csak a Magyar Autonóm Tartományban elítéltek száma 900 fölé emelkedett. Hozzájuk kell számítanunk az ország különböző hadbíróságai által elítélt, a Magyar Autonóm Tartományban született magyar anyanyelvűeket is! E sorok írója kutatásai nyomán az egyetemes magyar kollektív emlékezetbe is beépült: a Budapesten kivégzett 225 forradalmár közül nyolc (3,5 százalék) erdélyi származású volt!
Megmozdul a román diákság
A temesvári, a bukaresti, jászvásári, brassói, Craiovai Egyetemi központok román anyanyelvű hallgatói magyar közvetítéssel, tolmácsolásban első kézből szereztek tudomást mindarról, ami Magyarországon, Budapesten történt.
A magyar forradalom eszméivel való teljes azonosulást mindennél ékesebben bizonyítja a temesvári műegyetemi hallgatók 1956. október 30-án 14 órakor a híres 115-ös teremben ismertetett tizenkét pontos követelése is. A diákjóléti követelések az egyetemi reform mellett megfogalmazták a szovjet csapatok kivonásának igényét, a személyi kultusz, a kötelező termény- és húsbeszolgáltatás, normarendszer felszámolását, az alkotmányban biztosított sajtószabadság szavatolását, az erőszakos kollektivizálás megszüntetését. Egy csoport műegyetemi hallgatót már a gyűlés után letartóztattak. Az Aurel Baghiu, Caius Muţiu, Teodor Stanca, Heinrich Drobny, Nagy László, Octavian Vulpe, Aurelian Păuna, Nicole Boldea és mások nevével fémjelzett diáktüntetés, Temesvár főterén a Craiováról hozott karhatalmistákkal 1956. október 30-án lezajlott nyílt összecsapás, majd a Securitate által 1956. október 30-ról 31-re virradó éjszaka levezényelt, mintegy 3000 egyetemi hallgató letartóztatása, a kisbecskereki szovjet laktanyába való szállítása – ahonnan a csapatok az előtte való napon indultak el Magyarországra, a magyar forradalom vérbe fojtására! –, az 1956. december közepén hozott és példát statuáló ítéletek sora – akárcsak a bukaresti, jászvásári, brassói egyetemi központok diákjainak, tanárainak (köztük olyan szellemi nagyságok, mint Ştefan Augustin Doinaş, Alexandru Ivasiuc, Paul Goma író) elítélése – önmagában is jelzi: 1956 a magyar–román, a magyar–szász–sváb kapcsolatok történetében kiemelkedő, a történetírás, a diplomácia, az államközi kapcsolatok sorában is kivételes, mindmáig fájdalmasan elhanyagolt, egyáltalán ki nem aknázott pillanata! Felfoghatatlan és érthetetlen: a magyar–román államközi, diplomáciai kapcsolatokban miért nem lehet építeni a román közvélemény, kollektív emlékezet által is elismert tényre, román gimnazisták, egyetemi hallgatók, tanárok, gazdálkodók azért járták meg a politikai börtönök poklát, mert azonosultak a magyar forradalom eszméivel? A román falvakban ma is hangsúlyozzák: a magyar forradalomnak köszönhetően törölték el a kötelező termény- és húsbeszolgáltatást! Tanulmányok, kötetek hiteles dokumentumai bizonyítják: az „Erdély elrablásának” rémképe a legfelsőbb román párt- és államvezetés diverziója, félrevezetése volt, egyetlen magyarországi programban, tervezetben sem követelték Erdély Magyarországhoz való csatolását! A temesvári diákszervezkedésről, diáktüntetésről könyvet publikáló Mihaela Sitaru – a magyar forradalom eszméinek ismeretében – Temesvárt „a szabadság oázisa”-ként aposztrofálta.
A kolozsvári egyetemisták szervezkednek
Így kap – úgymond – történelmi hátszelet mindaz, ami 1956 októberében, novemberében Kolozsváron a Ion Andreescu Képzőművészeti Intézetben, a Bolyai Tudomány­egyetemen, a Protestáns Teológián, az Agronómián történt! Amikor az egész világ a magyar forradalom győzelmének eufóriájában élt, Kolozsváron, Mátyás király szülőházában, a híres lovagteremben 1956. október 24-én este a kincses város magyar egyetemeinek, tagozatainak küldöttei (meghívták a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet diákjait is, de ők késve érkeztek!) – egy korábban meghirdetett program alapján – a nyugati hatalmak által követelt országos Diákszövetség létrehozásáról tárgyaltak, vitáztak. A budapesti százezres diáktüntetés, a műegyetemi hallgatók programjáról, a debreceni 16 pontos egyetemi memorandumról, a Magyar Rádiónál lezajlott véres harcokról érkezett hírek hatására a Mátyás király szülőházában tartott, a Budapestről néhány nappal korábban visszatért Balázs Imre VI. éves képzőművész-hallgató – a későbbi kiváló festőművész, grafikus, műkritikus (2012-ben Vácon hunyt el) –, a bolgár származású Tirnován Vid szobrászhallgató vezette diákgyűlés átalakult az egyetemi autonómiát, egyetemi reformot sürgető felejthetetlen hangulatú tüntetéssé.
Az öt pontból álló diákszövetségi program nemcsak az egyetemi autonómiát és reformot tűzte zászlajára, követelték, hogy a képzőművészeti főiskolai felvételin a tehetség legyen a meghatározó, módosítsák a tantárgyak rendszerét, a marxizmus ne legyen kötelező, az ösztöndíjakat az elért tanulmányi eredmények és ne az Ifjúmunkás Szövetségben vagy a kommunista pártban betöltött különböző tisztségek alapján határozzák meg. A kolozsvári magyar egyetemi hallgatók először tiltakoztak a kollégiumokban, a diákmenzán uralkodó borzalmas, középkori állapotok ellen. Mátyás király szülőházát 1956. október 24-én este belügyis alakulatok vették körül, a környező utcákon veszteglő teherautókon állig felfegyverzett karhatalmisták ültek. Csíky Boldizsár zeneszerző részt vett a lovagteremben tartott diákgyűlésen. Vallomása szerint civilbe öltözött szekus tisztek fényképezték a résztvevőket, később csak azokat nem vallatták, akik az oszlopok fedésében ültek. A Bolyai Tudományegyetem perének harmadik csoportjában hat év börtönbüntetésre ítélt Páll Lajos festőművész visszaemlékezése szerint, amikor kijöttek az épületből, a francia himnuszt, a Marseillaise-t énekelték, a kollégiumban egész éjszaka a Magyarországon lezajlott forradalmi eseményekről vitáztak.*
A tizenegy év börtönbüntetésre ítélt Fülöp G. Dénes református lelkész – a marosvásárhelyi Vártemplom posztumusz Magyar Örökség díjjal kitüntetett lelkésze –, a kolozsvári protestáns teológusok küldöttségének tagja élete meghatározó pillanataként értékelte a Mátyás király szülőházában megtartott diákszövetségi alakuló ülést. Elkövette azt a később végzetesnek bizonyult hibát, hogy részletes jegyzeteket készített a lovagteremben elhangzottakról. Balázs Imrét, Tirnován Videt és a nagybányai születésű Walter Frigyest – róla teljes mértékben megfeledkeznek a visszaemlékezések, tanulmányok! – 1956. október 25-én reggel a Képzőművészeti Főiskola Kollégiumában letartóztatták. A magyar forradalom kitörése ürügyén végrehajtott első letartóztatásokra nem Budapesten, Debrecenben vagy Szegeden került sor, hanem Kolozsváron! Balázs Imrét és Tirnován Videt a Kolozsvári Katonai Törvényszék gyorsított eljárásban az 1956. december 13-án hozott 1956/344-es számú ítéletével nyilvános izgatás, lázítás vádjával hét év börtönbüntetésre ítélték, Walter Frigyest pedig felmentették. A fellebbviteli katonai bíróság 1957. február 11-én kelt módosító határozatával a börtönbüntetést mindkettőjük esetében öt évre mérsékelte. Balázs Imre és Tirnován Vid a szamosújvári börtönben raboskodott, előbbi 1959. december 4-én, utóbbi 1959. december 10-én szabadult. A perirat, a CNSAS-nál található korabeli dokumentumok arról tanúskodnak, hogy a Képzőművészeti Főiskola akkori román rektora a gyűlés előtt megfenyegette a diákokat, majd személyesen kérte a szekus különítmények segítségét. A per teljes történetét, kihatásait, gazdag irodalmát 1956 erdélyi mártírjai című sorozatom egyik következő kötetében tárom az olvasó és a történészszakma elé.
(folytatjuk)
* A gyűlésen elhangzottakról lásd még: P. Sebők Anna: Kolozsvári perek. A Hamvas Intézet kiadása, Budapest
Tófalvi Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Lyukas emlékezés
Minden generációnak szüksége van egy forradalomra. Csak így tudja elhinni, hogy a zsarnokság legyőzhető, és azt is megtapasztalja, hogy az emberi gyarlóságból táplálkozó gonoszságot végleg kiirtani lehetetlen. Újjászületnek a kis diktátorok, de már lájtosabb formában gyűrik maguk alá a balga népet, amely a látszatdemokrácia hálójában illúzióvesztetten vergődik. Mert övék a vagyon és a hatalom. Na meg a ketrecmédia.
Ünnepelünk, de mindenki másként éli meg a pesti forradalom évfordulóját. A lengyel munkásokkal szolidarizáló műegyetemisták tüntetése a mai fiatalok számára érthetetlen fogalom. A golyózáporos harckocsikilövés az utcai harcokról szóló dokumentumfilmben csak egy lebutított videojáték izgalomszintjét éri el. Az már csak átverés lehet, hogy voltak jó és rossz komcsik is. A mártírhalálban megdicsőültek emlékhelyét a jobboldali vezérek is megkoszorúzzák, de egy kanál vízben megfojtanák balliberális képviselőtársaikat. Persze, egy dakota mondás szerint már rég tudjuk, ki a jó indián a másik törzsből. Pedig ha igaz a történelem, a rádió épületénél vagy a Parlament előtti sortüzekben még egymást fedezték, ideológiamentesen. És mindenki arról beszélt, hogy felkelt a magyar nép. Majd a csehek, a lengyelek, és a legvégén, 1989 decemberében Romániában is volt forradalom, államcsínnyel nyakon öntve. Akik ez utóbbit már átélhették, talán jobban megértik, mi is történhetett az anyaországi fővárosban. A mostani diákok mintha csak a virtuális térben léteznének. Ott élik ki forradalmi vágyaikat is. Pedig változtatásra van szükség, ha élhető jövőt akarunk teremteni magunknak. A korrupció- és jogsértésmentes világot nem csak vágyni kell. A lyukas zászlóknak üzenetük van számunkra is. Az egyéni hatalomvágy lehetetlenné teszi a közös ügyért való összefogást. Ettől a betegségtől a kisebb magyar pártok sem mentesek. Amint 1956 tanulsága az is, hogy külső segítségre nem lehet számítani. A megalapozatlan ígérgetések többet ártanak, mint használnak. Legyen szó a mi esetünkben akár Erdély, akár a Székelyföld önrendelkezéséről. A magyar forradalom idején is az amerikai kacsától fellelkesült romániai fiatalok rosszul végezték. Mert minden vágyat keresztülhúz a geopolitikai érdek. Például az amcsik most idetelepített katonai bázisai forrongásmentes környezetet igényelnek. És rájuk hallgatni fog a mindenki.
Karácsonyi Zsigmond
Népújság (Marosvásárhely)

Több ezer embernek nyújt segítő kezet a Caritas
Az V. Székelyföld Napokon Ludescher Lászlót, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazati vezetőjét Orbán Balázs-díjjal tüntették ki. A római katolikus egyház segélyszervezetében végzett munkájáról az Egymillió csillag a szegényekért elnevezésű rendezvényen beszélgettünk, arról a széles spektrumú tevékenységről, amely szegényeket, időseket, betegeket és hátrányos helyzetű embereket próbál átlendíteni a kilátástalanságon.
– Milyen út vezetett az elismeréshez, az Orbán Balázs-díjhoz?
– Elsősorban nagyon nagy megtiszteltetés számomra, a bizalom jele ez a díj. Meglepetés. Hogy mi alapján döntöttek erről, arról csak részinformációim vannak. Úgy értettem, hogy a Maros megyei szociális hálózat, intézmények, programok fejlesztése volt az elsődleges indok, amiért nekem ítélték a díjat. Azt hiszem, hogy e díjjal tulajdonképpen az egész Caritas tevékenységét díjazták, azt a munkát, amit az elmúlt tizenöt- húsz évben kifejtettünk a Gyulafehérvári Egyházmegyében, beleértve Maros megyét is. Csak mivel engem "toltak előre", engem nevesítettek, én kaptam meg. A díj nagymértékben a családom támogatásának is köszönhető. Feleségem, Enikő és az ő szülei mindig megértően és segítő módon viszonyultak a rengeteg túlórámhoz, távollétemhez és gyakran rájuk maradt három gyermekünk nevelése, gondozása. Az ő támogatásuk, áldozatuk nélkül nem tarthatnék itt a munkámban. Nagyon pozitív értéke van a választásnak, hiszen ezáltal kiemelték a szociális, karitatív munka fontosságát. Nagyon sokszor, amikor a magyarságról, székelységről van szó, akkor az anyanyelvi oktatásról, kultúráról, autonómiáról beszélgetünk, de háttérbe szorul az, hogy igenis, közösségünknek szociális problémái vannak, súlyos gondokkal küzd, és ahhoz, hogy az itthon maradást szorgalmazzuk, hogy jól érezzék magukat szülőföldjükön az emberek, a szociális kérdésekre megoldásokat kell találni. Az az idős személy, aki otthoni gondozásban részesül, nem fog külföldön élő fiához költözni, Magyarországra vagy azon túl. Vagy azokban a gyerekekben, anyukákban, akiknek programot, közösségformáló tevékenységet szervezünk, szintén azt a jó érzetet keltjük, hogy igenis, jó itthon lenni. Azon túl, hogy a gyermekeink anyanyelvi iskolába járnak, azon túl, hogy színházba járunk, s így tovább, van hová fordulni, ha problémákkal küszködünk, ha családtagunk ápolásra szorul.
A Gyulafehérvári Egyházmegye területén hat megyében vannak programjaink. Hangsúlyosabban Maros, Hargita és Kovászna megyében, de Hunyad, Kolozs és Fehér megyében is bonyolítunk programokat. A szociális ágazatban húsznál több program, intézmény létezik, közel 220 munkatárssal. Sokat járom Székelyföldet, Erdélyt. Viccesen szoktam is mondani, annyit járok, mint Orbán Balázs.
– Hogy gondolja, mennyire sikerült a Caritasnak ezt a segítségnyújtási feladatot ellátni? Hány emberen segít a Caritas?
– Több ezerre tehető azoknak a száma, akik rendszeres segítségnyújtásban részesülnek. Maros megyében közel száz munkatársunk és legalább ugyanannyi önkéntesünk dolgozik. Egyik leghangsúlyosabb programunk az otthoni beteggondozó szolgálat, amely a magyarlakta vidékek nagyon nagy részét fedi le, s nem csak magyarlakta, hanem románlakta vidékeken is jelen vagyunk. Az utóbbi években nagyon jól működik a korai nevelő- és fejlesztőprogramunk, amelyben közel 600 család vesz részt rendszeresen Marosvásárhelyen, Szászrégenben, Marosszentgyörgyön és Búzásbesenyőben. Hangsúlyos programunk a családsegítő szolgálat, ami elsősorban vidéki településeken van jelen. Húsz olyan település van, ahol elsősorban gyerekekkel, fiatalokkal és idősekkel foglalkozunk. Időseknek klubokat működtetünk, illetve gyerekeknek, fiataloknak prevenciós tevékenységet, nevelési támogatást nyújtunk. Nagyon sok gyereknek, fiatalnak nincs lehetősége olyan programokra, rendezvényekre járni, mint városi társaiknak, hiszen elszigetelten élnek. A szakemberek – szociális munkások, pedagógusok, pszichológusok – kijárnak, és vidéken, elszigetelt falvakban biztosítják ezeket a képességfejlesztő programokat, hogy a fiatalok felvehessék a versenyt a városi társaikkal. Szoktam mondogatni, hogy van élet a Facebookon, a YouTube-on túl is. Programjaink arra próbálják rászoktatni a gyerekeket, hogy a velük egykorúakkal közösségben lenni sokkal jobb, mint a virtuális világba menekülni. Kollégáink táborokat szerveznek a szociálisan hátrányos helyzetű gyerekeknek. Olyan gyerekek vesznek részt, akik soha nem jutnának el ilyen helyre. Van, aki ott tanulja meg, hogyan kell a fogkefét használni.
Marosvásárhelyen működik a legnagyobb létszámú nappali idősfoglalkoztatónk, ahová örömmel járnak be időseink, ahol közösségben vannak, s nem a tévé előtt brazil sorozatok tömkelegét "fogyasztják". Most indítottuk a búzásbesenyői öregotthonunkat, a Kerelőszentpáli Polgármesteri Hivatallal közösen. Marosszentgyörgyön romaintegrációs programunk indult, ami elsősorban a helyi magyar anyanyelvű roma lakosságnak a felzárkóztatására hivatott. Tudjuk, hogy a roma lakosság szociális problémáinak a kezelése szociális bombaként ketyeg. Úgy gondoltuk, hogy a Caritasnak feladata más nemzetiségűek, s főleg a mély szegénységben élő emberek megsegítése is, nem anyagi juttatások, hanem a kisgyerekeknek a felzárkóztatása révén, hiszen a szegénység ördögi körét csak tanulással, neveléssel lehet megtörni.
– Nagyon sok az önkéntes, hogyan sikerült ennyi fiatalt bevonni a munkába?
– Nagyon hangsúlyos tevékenység Maros megyében az önkéntesség. Sok fiatal kapcsolódik be, vannak, akik a szervezésben segítenek, például az Egymillió csillag gyűjtőakcióban, vannak, akik kórházakba járnak be gyerekeknek mesét olvasni. Ez is egy nagyon szép és humánus programunk. Azt szorgalmazzuk, hogy a fiatalokat az aktív életre serkentsük, s ne passzívan éljék az életet, ezért indítjuk a Young Caritas programot.
– Mi újat kellene behozni, hogy még hatékonyabb legyen ez a tevékenység?
– Nagy kérdés. Nagy létbizonytalanságban élünk, programjaink finanszírozása adományokból, önkormányzati támogatásokból történik. Nagyon bizonytalanok a finanszírozási források. Azon kellene munkálkodjunk, hogy hatékonyabb módszerekkel vonjuk be a helyi közösségeket, hogy szolidaritást vállaljanak, mert mi tulajdonképpen a közvetítők vagyunk. Ha nem lennének az önkormányzatok, megyei tanácsok, állami és magánintézmények, akkor mi magunkra nem tudnánk ezt a munkát felvállalni. Ezen túlmenően még több szakmaiságot kell bevinnünk a tevékenységünkbe. Nehéz munka, fiatal szakma ez nálunk. Az egyetemi szintű szociálismunkás- képzés csak a kilencvenes évek közepétől létezik, sokan nem is tudják, milyen tudás kell ehhez.
Meg kell tartani a jóság lelkületét, hogy munkatársaink ne száraz munkaként tekintsenek a feladatra. Ne kiégni és állandóan megújulni! Erőt, dinamikát és szeretetet vinni ebbe a munkába! Ezek a legnagyobb kihívások, hiszen munkatársaink nap mint nap szegénységgel, nyomorral, szenvedélybetegekkel, olyan esetekkel, emberekkel találkoznak, akikről a társadalom már lemondott. Őket kell "visszahúzni". Ez nagyon nagy érzelmi, szellemi megterhelést jelent. Könnyen kiégnek az emberek. Pedig örülni kell minden kis eredménynek. Ha egy roma gyerek 3-4 betűt le tud írni, már az is eredmény! Ha egy lebénult ember megmozdítja a kezét, ha mosolyogni tud, az már öröm.
A díjhoz gratulálunk, további eredményes munkát!
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)

A kormány Spanyolországban épít templomokat a tartalékalapból
Négy templom építésére különített el összesen hatmillió lejt a kormány: ezekből kettő nem is az országban található. A kormány az állami tartalékalapból egy madridi és egy barcelonai, valamint egy Gorj megyei és egy kolozsvári templom építésére ad pénzt.
(Transindex/hotnews.ro)
Nyugati Jelen (Arad)

Csalódás ‘56 után
Miklós is a kádári amnesztiával szabadult ‘63-ban, mint sokan mások, akik részt vettek az 1956-os eseményeken. Már nem foglalkoztatta a nagypolitika, beletörődött a kommunista restaurációba, rájött, hogy valahol, valakik a világban így döntöttek, mint sokszor tették ezt a történelem folyamán, a magyar nép nem lóghat ki a jaltai egyezményből, túl kicsi ahhoz.
Azon a tizenkét napon azt hitte, hogy már soha magyar magyarnak ellensége nem lehet.
A börtönben számtalanszor eljátszott azzal a gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem történik meg a szovjet beavatkozás, ha nem jön Kádár, ha marad a Nagy Imre kormány, ha… Vajon ha elmúlik a forradalom mámora, a magyar ember újra a másik magyar torkának esik?      
Néhány történelmi esemény jutott az eszébe, mint 1514, amikor Dózsát még a sötét középkornak megfelelő barbár büntetési módszerekhez képest is szinte beteges kínzások közepette végeztette ki Szapolyai Temesváron. A magyar nemesség megtizedelte a parasztságot, de vajon nem jött volna jól 1526-ban Dózsa hadserege?
A magyar hadvezetés az idegenekkel kötött paktumok értelmében halálba küldte ifjait Doberdónál és a Donnál. Miért is? Amikor 1919-ben az összefogás helyett vörösökre és fehérekre színeződött a magyar nép, és ahelyett, hogy megvédjék az ország területi épségét, egymást követte a vörös- és a fehérterror, a magyar a magyarnak szegült, miközben az ország darabokra hullott.
Ezek a gondolatok akkor kezdték foglalkoztatni leginkább, amikor végignézett néhány hajnali akasztást a börtönudvaron. Nem a szovjetek akasztottak, hanem a magyar gyilkolta a magyart, egy eltorzult eszme nevében.
  Miklós nem értette a rettentően nagy megtorlást, hisz csak egy szabadabb, jobb világot akartak ők, semmi más nem volt a szándékukban, a vádirat szerint azonban a Horthy-rendszert akarták volna restaurálni. A vérbírók szinte ordítozva, habzó szájjal osztogatták a halálbüntetést és az életfogytiglant az olyan munkáshatalom nevében, amelyhez az igazi, egyszerű munkásnak semmi köze nem volt.
Miklós nem hitte el, hogy valaha eljön a szabadulás napja. Ráeszmélt, hogy bármilyen szépen színezett eszme mögött emberi gyűlölet halmozódhat, és az eszméknek semmi értelmük nincs, ha azok csak azzal igazolják létjogosultságukat, hogy a másik ember ellen irányulnak, miközben hazudnak egy idealizált világot.
Elindult hát haza a szeretteihez, remélve, hogy majd gyermekei egy jobb világban fognak élni, hisz minden rendszer egyszer megszűnik, bármennyire igyekszik megszilárdítani hatalmát mindenféle embertelen eszközzel.
Bármely társadalmi rendszert az emberi értékekre kell építeni, másképp léte értelmetlenné válik.
Luda Gábor,
Temesvár  
Nyugati Jelen (Arad)

Ötvenhat szellemében
Több kerek évfordulóra emlékezett ebben az esztendőben Kolozsvár, de mondhatni egész Erdély, hiszen a második világháború hetven évvel ezelőtti eseményei valamilyen módon szinte mindenütt és mindenkiben nyomot hagytak.
Kezdődött mindez 1944 tavaszán a 18 ezer kolozsvári zsidó deportálásával, majd folytatódott az amerikai légierő június 2-i bombázásával, amely több száz áldozatot követelt a kincses városban. Ősszel pedig jött az újabb tragédia, hiszen a bevonuló Vörös Hadsereg csak Kolozsvárról 5000 ártatlan magyar és német hangzású nevű férfit hurcolt el „málenkij robotra” a szovjet kényszermunkatáborokba. Ami ezután következett, a közép-kelet európai államok szovjet megszállása, a kommunista blokk kialakulása egyenesen 1956-hoz vezetett el, így a történelem vihara újból átvonult „rajtunk”.
PAPP ANNAMÁRIA
Szabadság (Kolozsvár)

Funar: „Revizionista magyar” lehet Románia elnöke
Elutasította az alkotmánybíróság szerdán Gheorghe Funar független államfőjelölt újabb keresetét, amelyben azt kérte: írassanak nyilatkozatot az államfőjelöltekkel arról, hogy nem voltak titkos ügynökök.
Szabadság (Kolozsvár)

Megszavazta az EP az Európai Bizottságot
Megszavazta szerdán Strasbourgban az Európai Parlament (EP) a Jean-Claude Juncker által vezetett, új Európai Bizottságot, amelyben a szociáldemokrata párti Corina Creţu a regionális politikáért felel, a fideszes Navracsics Tibor pedig kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos lesz.
Szabadság (Kolozsvár)

Feszült amerikai–magyar tárgyalások Washingtonban
Magyarország nem fogadja el, hogy megkérdőjelezzék demokratikus elkötelezettségét és ismételten kérte, hogy az Egyesült Államok tárja fel a korrupcióvádakkal kapcsolatos bizonyítékait - jelentette ki kedden az MTI-nek nyilatkozva Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Washingtonban Victoria Nuland európai és eurázsiai ügyekért felelős amerikai államtitkár-helyettessel tárgyalt.
A felek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú gazdasági és biztonságpolitikai kapcsolatok kiválók és szót ejtettek a kétoldalú politikai vitákról is. A miniszter az MTI-nek elmondta, hogy amerikai részről egyebek mellett elismeréssel szóltak Magyarország afganisztáni szerepvállalásáról, NATO-csúcson tett vállalásairól és Ukrajna irányába végzett gázszállításairól is.
A kétoldalú politikai vitákkal kapcsolatban Szijjártó elmondta, hogy az Egyesült Államok számos konkrét magyar intézkedést megkérdőjelezett. „Én azonban elmondtam, hogy mi az Európai Bizottsággal végigtárgyaltuk mindazokat a jogszabályokat, amelyek a jelenlegi magyar alkotmányos berendezkedéshez elvezetnek. Nincs még egy ország Európában, amelyet az Európai Bizottság annyit vizsgált volna, mint minket” – tette hozzá Szijjártó Péter.
„Ezért tehát a mi törvényeink az európai értékeknek és az európai szabályoknak teljes mértékben megfelelnek. Ezért ha valaki a mi alkotmányos berendezkedésünket és az ahhoz vezető intézkedéseket megkérdőjelezi, akkor annak igazából az Európai Bizottsággal van vitája” – szögezte le a miniszter.
Biden Pontával beszélgetett telefonon
Telefonon tárgyalt kedden Victor Ponta román miniszterelnök Joe Biden amerikai alelnökkel. A beszélgetést az amerikai fél kezdeményezte – közölte szerdán a miniszterelnöki hivatal. A közlemény szerint a felek a stratégiai partnerség bővítéséről tárgyaltak. Többek között a nemzetközi biztonsági helyzetről, az afganisztáni állapotokról, az ottani NATO-haderő jövő évi helyettesítéséről esett szó. Victor Ponta hangsúlyozta, hogy Románia a jövőben is megbízható stratégiai partnere lesz az Egyesült Államoknak, és eltökélt a stratégiai partnerség további erősítésében, fejlesztésében.
Szijjártó Péter az amerikai külügyminisztériumban azt is elmondta, hogy a magyar kormány a konkrét intézkedésekről mindig kész tájékoztatást adni és mindig kész konzultálni.
„Egy dolgot azonban nem fogadunk el: nem fogadjuk el azt, hogy ha valaki megkérdőjelezi Magyarország demokratikus elkötelezettségét, demokratikus értékrendjét vagy demokratikus berendezkedését” – jelentette ki.
A magyar állampolgárok amerikai beutazásának megtiltásával kapcsolatban elmondta tárgyalópartnerének, hogy Magyarország a teljes nyitottság híve ebben az ügyben és kérte, hogy az Egyesült Államok az általa megfogalmazott korrupcióváddal kapcsolatban tárja fel az erre vonatkozó bizonyítékokat.
„Elmondtam, hogy Magyarország kormánya azt várja az Egyesült Államok kormányától, hogy bocsássa rendelkezésére azokat a hiteles információkat, amelyek alapján magyar állampolgárokkal szemben a korrupció vádját fogalmazták meg. Erre azt a választ kaptam, hogy az Egyesült Államokban érvényben lévő jogszabályok értelmében az eddigieknél több és konkrétabb tájékoztatás, információt nem tudnak adni” – mondta Szijjártó Péter.
Marie Harf, az amerikai külügyminisztérium helyettes szóvivője azt közölte: Nuland és Szijjártó megállapodtak abban, hogy együttműködnek a demokráciával, a korrupcióval és a beruházási légkörrel kapcsolatos aggályok orvoslásában. Egyebek mellett szó esett a magyarországi demokratikus fejleményekkel kapcsolatos amerikai aggályokról.
„Ugyancsak megvitatták az egyes jelenlegi és volt magyar hivatalos személyek új keletű beutazási tilalmát. Ezeket a tilalmakat a 7750-es elnöki proklamáció égisze alatt vezették be, amely felhatalmazást nyújt a vízum megtagadására olyan jelenlegi és volt kormányzati tisztségviselőktől, akik közhivatalnoki korrupció részesei” – fogalmazott a közlemény.
A szóvivői kommüniké szerint a beutazási tilalmak „a magyar kormányon belüli korrupcióra vonatkozó hiteles információk sorára alapulnak”. Ezek az információk pedig több forrásból, így a (törvényesség felett őrködő) civil szervezetektől, a közérdekű bejelentőktől és a civil társadalmi csoportoktól hozzáférhetők, amelyek feladata a kormányzati átláthatóság fenntartása.
 
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

IDEA Könyvtér: érzelmeket kínálnak, nem könyveket
Immár Budapesten is egy helyen lehet válogatni az összes erdélyi magyar kiadó, egyesület, alapítvány és egyházi szervezet kiadványait felvonultató IDEA Könyvtér kínálatából. A nemrég nyílt II. kerületi üzletben máris 600 címmel várják az érdeklődőket.
Február végétől a kolozsvári Sapientia EMTE Tordai úti épületében működik az „Erdélyi magyar könyvek egy térben” mottóval megnyílt IDEA Könyvtér, nemrég pedig a hiánypótló vállalkozás budapesti könyvesbolttal is bővült. A mintegy 40 erdélyi magyar kiadó, egyesület, alapítvány és egyházi szervezet kiadványait kínáló könyvesboltnak a II. kerületi Marczibányi Téri Művelődési Központ ad teret.
Az IDEA Könyvtér ötletgazdája és vezetője, az IDEA és a Gloria nyomda igazgatója, Nagy Péter lapunk megkeresésére elmondta: két éve a Klebelsberg Kultúrkúriában szervezett konferencián ismerkedett meg a II. kerületi művelődési intézmény vezetőjével, Dolhai Istvánnal, aki korábban is számos erdélyi vonatkozású programot szervezett az általa vezetett központban, és aki vele együtt felismerte az erdélyi kiadványokhoz való hozzáférhetőség hiányát.
Nagy Péter elmondta: a Marczibányi Téri Művelődési Központ ingyen és bérmentve ruházta rájuk a saját könyvesboltját, még rezsit sem kell fizetniük. Az IDEA Könyvtér budapesti boltját október 9-én nyitották meg hivatalosan, és már a megnyitón sok érdeklődő volt, Nagy pedig reméli, hogy hamar bekerül a köztudatba az új üzlet.
„A kolozsvári könyvesboltunk fél év alatt önfenntartóvá vált, véleményem szerint a budapesti is hamar eljut idáig, de szerencsére partnerre találtunk: a II kerületi központ nem profitorientált vállalkozásnak, hanem egy hiánypótló kezdeményezésnek adott teret” – fogalmazott Nagy Péter.
A szakember elmondta: jelenleg mintegy 600 címet lehet megtalálni az új üzletben, amelynek saját Facebook-oldalt is létrehoztak, népszerűsítésben azonban nem állnak meg itt: a továbbiakban azt tervezik, hogy közönségtalálkozók formájában biztosítanak bemutatkozási lehetőséget az erdélyi magyar kiadóknak, kiadványoknak.
Nagy Péter arról is beszámolt, hogy a könyvesboltok mellett „vándorstandjuk” is van, amely gyakran kap meghívást különböző magyarországi vagy magyar vonatkozású erdélyi rendezvényekre. Nemrég például a Nagybányai Magyar Napokon kínálták könyveiket, de jártak Vajdahunyadon, a Veszprémben megszervezett Erdélyi Napokon, május végén pedig a budapesti Magyar Világtalálkozóra is meghívást kaptak, ahol Nagy szerint sokan megkérdezték tőlük, hogy Budapesten hol lehet megtalálni ezeket a könyveket.
„Olvasni, népszerűsíteni kell a saját kiadványainkat, hiába sírunk, ha nem juttatjuk el ezeket az érdeklődőkhöz. Nemrég jöttem rá, hogy az IDEA Könyvtér boltjaiban mi nem könyveket kínálunk, hanem érzelmeket” – fogalmazott Nagy Péter.
A szakember kérdésünkre elmondta, egyelőre Kolozsváron kívül más erdélyi városokban nem terveznek újabb boltot nyitni, hiszen nyolc hónap alatt így is két üzletük nyílt. „Kis lépésekben haladunk, de ha valahova hívnak ezentúl is szívesen elmegyünk, még akkor is ha olykor többe kerül a leves, mint a hús” – mondta Nagy Péter.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Nincs elegendő pénz a Partiumi Magyar Hírlapra
A bejelentésekkel ellentétben mégsem indul egyelőre új magyar napilap a Partiumban – tudtuk meg a négy megyét lefedni hivatott újságot tervező szatmárnémeti vállalkozótól, Dumitru Păcurarutól.
A médiaberkekben jártasnak számító befektető – aki egyébként Szatmár megye legnagyobb példányszámú román nyelvű napilapjának, az Informaţia Zileinek a tulajdonosa – szerint nem jött össze a lap beindításához szükséges kezdőtőke, ezért tett le ötletéről.
Amint arról beszámoltunk, Păcuraru a tervezett magyar napilap, a Partiumi Magyar Hírlap indításáról az általa vezetett, augusztus elsejétől megszűnt Szatmári Magyar Hírlap utolsó lapszámában írt, kilátásba helyezve, hogy „hamarosan” kézhez vehetik az olvasók az új magyar nyelvű újságot. A termék azonban azóta sem jelent meg a médiapiacon. A szatmári befektető lapunk érdeklődésére elmondta: ennek oka az, hogy nem jött össze a szükséges kezdőtőke.
Păcuraru, mint megtudtuk, úgy számolt, hogy 300 ezer eurónak kellett volna összegyűlnie attól a négy cégtől, melyekkel közösen akarta indítani a lapot, azonban ennek csak töredékét adták össze a partnerek. Kiderült: bihari cégek is képben voltak, kérdésünkre azonban a befektető elmondta: a Nagyváradon szerkesztett Reggeli Újság tulajdonosai, a Micula testvérek nem szerepeltek a potenciális partnerek között.
„Úgy terveztem, hogy ha mindenki befizet körülbelül 50 ezer eurót, akkor meglesz a szükséges kezdőtőke, de többen azt hitték, hogy egy-kétezer eurós hozzájárulásból el lehet indítani egy igényes napilapot, így végül nem jött össze elegendő pénz” – fejtette ki Dumitru Păcuraru, akitől megtudtuk, Kelemen Hunort is megkereste az ügyben, az RMDSZ elnöke azonban nem volt hajlandó anyagilag támogatni elképzelését.
A Partiumi Magyar Hírlapot Szatmár, Bihar, Szilágy és Máramaros megyében szerették volna terjeszteni, és a kezdeményező számításai szerint az újság megélt volna a piacon, ha Szatmár megyében 4 ezer, a másik háromban ezer-ezer előfizetővel sikerül leszerződniük. Hozzátette, továbbra is nyitott az újságalapításra, a megszüntetett Szatmári Magyar Hírlap szerkesztősége a felszereléssel rendelkezésre áll, és ha komoly partnerek jelentkeznek, hajlandó belevágni a regionális lap indításába.
A Szatmári Magyar Hírlapot 2005-ben alapították, miután az addigi egyedüli magyar megyei lapot, a Szatmári Friss Újságot megvásárolta egy osztrák médiatröszt, az Informmedia Kft. A Friss Újság időközben ismét helyi kézbe került, Baranyai Zoltán szatmári vállalkozó vásárolta meg.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár)

Külön életutakból kerekedő történetek
Műtárgygyarapítási programja keretében több száz adománnyal, ezen belül több ezer tárggyal gazdagodott az elmúlt másfél év során a Csíki Székely Múzeum. A 2016-ra tervezett várostörténeti kiállítás a napokban jelentős felajánlással bővült: száz év után hazatért Balló István szellemi hagyatéka, amely jelentősen gazdagítja a várostörténeti és a Csíki-medencére vonatkozó történelmi forrásokat.
„Körülbelül tizenöt ember dolgozik a műtárgygyarapítási program keretében, írjuk a forgatókönyvet, tervezzük a kiállítást, és tárgyakat gyűjtünk. A programnak külön irodája, személyzete, felelőse van, egy egész számítógépes alkalmazást fejlesztettünk ki a műtárgyak fogadására, leírására” – osztotta meg a háttér-információkat Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója.
Adományátvétel a hét elején
Az adományokat minden hétfőn és kedden 12 és 14 óra között veszik át a múzeumban, de esetenként a helyszínre is elmennek az intézmény munkatársai. „Az adományozó kitölt egy dokumentumot, megmérjük, lefotózzuk a tárgyat, ha van története, akkor az adatközlő elmeséli, hogy az adott tárgy mitől érdekes. A történetet rögzítjük, hanganyagot készítünk, ha nagyon érdekes, fotókkal is dokumentáljuk, ezeket majd a kiállításon is használjuk. Egy tárgy attól válik élővé, hogy története van” – jegyezte meg az igazgató. Mint elmesélte, rendelkezik egy régi, csíkszeredaiakat felvonultató százharminc fős adatbázissal, ő maga pedig mindegyiküket személyesen keresi meg, elbeszélgetve a város történetéről. Nem csak nagyon régi tárgyakat várnak, a felajánlott adományok lehetnek a hetvenes, nyolcvanas évekből is. „Nagyon szeretnék például egy kenyérbont a nyolcvanas évekből, vagy egy régi babát, de minden területről érdekelnek tárgyak.”
Száz év után hazatért hagyaték
A műtárgyak listája a napokban egy igen gazdag és értékes hagyatékkal gazdagodott, hazatért ugyanis dr. Balló István történésznek, a Csíksomlyói Főgimnázium volt tanárának szellemi hagyatéka. „Attól is érdekes ez az adomány, hogy akinek a személyéhez kötődik, több mint száz éve már elment Csíkszeredából. Unokái élnek még Magyarországon, de ők sem jártak haza. Egy évvel ezelőtt jelentkezett Balló László Szombathelyen élő unokája, aki jelezte, hogy a múzeum számára adományként ajánlja fel Balló István fényképekből és egy nyolcezer-ötszáz oldalas, kézzel írott jegyzetfüzetekből álló hagyatékát” – elevenítette fel az előzményeket Gyarmati Zsolt, aki személyesen hozta el az adományt Szombathelyről. A kézirat vármegyékbe csoportosítva helységenként dolgozza fel Székelyföld történelmét, mindvégig pontosan megjelölve a forrásokat.
„A történet érdekessége, hogy az itthon maradt rokonság és a Magyarországra elszármazottak száz év után felvették a kapcsolatot. A szombathelyi unoka ugyanis felkérte dánfalvi harmadik unokatestvérét, Ambrus Árpádot és feleségét, hogy az ő nevében adja át a múzeumnak az adományt” – mesélte a múzeumigazgató. Balló István életútjáról, pályájáról a Csíki Hírlap olvasói már értesülhettek, hiszen lapunk a Siculicidium-év elején felvette a kapcsolatot Balló Lászlóval, aki hosszas levelezés során tárta fel nagyapja életútját, és lapunknak írt levelében is jelezte adományozási szándékát.
Egy egésszé összeálló történetek
Tavaly huszonhét adományozási irat született, idén már negyven” – számolt be érdeklődésünkre Kósa Béla művészettörténész. „Az anyagok fontossága változó, részben a tárgyak minőségétől függ, de attól az információtól is, amit magukkal hordoznak. Nagyobb a fajsúlyuk azoknak a tárgyaknak, amelyeknek az adományozója időben közeli az adott tárgyakhoz, akkor ugyanis bőséges információval rendelkezik” – mutatott rá a műtárgygyarapítási program koordinátora.
Az anyagok nagy része papír jellegű, fényképek, családi iratok, hivatalos okmányok, levelezések. Érdekes, ahogy a gyűjtés során különböző családok adományaiból kerekednek ki az adott időszak történései – derül ki a művészettörténész szavaiból. „Volt aki 1944 szeptemberében Budapestre menekült, ő az ezzel kapcsolatos dokumentációt őrzi, másnak az ott tartózkodással kapcsolatos okmányai vannak meg, egy másik személy pedig a hazajövetellel kapcsolatos dokumentumokat juttatta el hozzánk. Külön családok, külön életutak, de maga a folyamat itt tevődik össze. Számomra ez a legszebb, hogy ezek a különböző történetek nálunk egy egésszé összeállnak” – mesélte Kósa.
A felszín alatti élet
A különböző tárgyakat számba vevő szakember szerint érdekesek például a rendszerváltozásokhoz kötődő adományok is. „Adott egy hivatal, amelynek van egy pecsétje, ahányszor változik a rendszer, új pecsét készül. Esetleg változik a nyelv, változnak az utcanévtáblák, utcanevek, mindez a felszín. Közben látni, hogy a felszín alatt az emberek próbálják hétköznapi életüket élni, és szinte teljesen mindegy, hogy milyen pecsétet tesznek a dokumentumokra. A XX. század rengeteg ilyen rendszerváltozást adott, ezt a házszámozásokon, pecséteken, névtáblákon keresztül lehet érzékelni” – fűzte hozzá.
D. Balázs Ildikó
Székelyhon.ro

Főhajtás a forradalmárok emléke előtt
Nagy számban jelentek meg a csíkszeredaiak csütörtök délelőtt a Kalász lakótelepi temető előtti téren az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál, hogy megemlékezzenek a szabadságharc áldozatairól és hőseiről.
A jelenlévőket a Himnusz eléneklése után az '56-os Vitézi Rend, és az '56-os Bajtársi Társaság  nevében Kelemen Csongor köszöntötte. A szónok a forradalom kapcsán rámutatott, mindazok, akik felbiztatták a magyar népet, hogy elindítsa azt a forradalmat, ami a lelkéhez, eszmeiségéhez méltó lett volna, megállították a segítséget, és végignézték, ahogy ez a kis nemzet elvérzett, és a megtorlást is, ami azt követte. Hozzátette, az emlékezés jó alkalom arra, hogy az unokák, dédunokák generációja is tudomást szerezzen egy olyan forradalomról, amely a magyarság értékét, szabadságszomját tudja bemutatni.
Nagy Benedek volt politikai elítélt azt mondta, nem a börtönévek, a megaláztatások fájnak, hanem az kétszázezer ember, aki örökre elhagyta az országot, és az, ahogy az itthon maradó nagy többséget  kényszerítették arra, hogy életükért rettegve megtagadják a forradalmat, és annak résztvevőit. Szilágyi Árpádnak, az '56-os Vitézi Rend hadnagyának szavalata után Orbán Zsolt önkormányzati képviselő, történész ezúttal a nők szerepét méltatta az 1956-os forradalomban. Mint hangsúlyozta, a nők nemcsak a hátországot biztosították, élemet biztosítva a harcolóknak, ápolva a sebesülteket, töltve a fegyvereket és a benzines palackokat, hanem tevékenyen részt vettek a harcokban is, börtönéveket, vagy a halált is vállalva, ugyanakkor nekik kellett eltemetniük fiaikat, férjeiket.
Darvas Kozma József római katolikus esperes arra figyelmeztetett, hogy a politikai széttagoltságban és a diaszpóralét körülményei között apáik hitének megőrzése és továbbadása segített megmaradni a magyarságnak az elszenvedett veszteségek után. Hozzátette, Magyarország felvállalta apáink hitét, a Szent István-i eszmét, ezért támadják most is. A megemlékezés végén Szatmári Szilárd református lelkész mondott imát, majd a kopjafánál elhelyezték a kegyelet koszorúit.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Kollektív szégyen: nincs feloldozás
Sokan elemezték már a legkülönbözőbb szempontokból a kommunista rendszer embertelenségét. Érdekes lenne egy társadalmi rétegekre lebontott közvélemény-kutatást készíteni azok körében, akiknek tisztánlátását nem homályosítja el a múlt rendszer iránti nosztalgia. Vélelmezhető, hogy a munkásság és az agrárproletariátus elsősorban a nincstelenséget emelné ki, míg a középosztály és az értelmiség a mozgásszabadság korlátozását, a szólásszabadság teljes hiányát. Bizonyára akadna olyan válaszadó is, aki szerint a rendszer legvérforralóbb, legfelháborítóbb sajátossága az volt, hogy kikényszerítette önnön megünneplését, miközben a nomenklatúra, a legfelső pártvezetés, a titkosrendőrség tudta, hogy az ünneplés nem őszinte. „Mi tudjuk, hogy te tudod, hogy mi tudjuk, hogy valójában mi a helyzet.” Jól példázza a mechanizmust az egykorú vicc. Az egyik nyugati országvezető elnök találkozik Nicolae Ceauşescuval Bukarestben, a tömegben egy ember azt mormolja maga elé: „Nézd, kivel fog kezet ez a disznó.” Beviszik, nekiállnak megdolgozni, a szerencsétlen ember felkiált: „Miért vernek, én csak annyit mondtam, hogy kivel fog kezet ez a disznó, mármint a kapitalista-imperialista világ disznója a mi országunk hős vezetőjével.” Mire a szekusok: „Hagyjad csak, tudjuk mi, hogy ki a disznó.” És tovább verik.
Diktátum és békeszerződés
Mi más juthatna eszünkbe annak a törvényi szabályozásnak az elfogadásáról, amely minden helységben kötelezővé teszi, hogy utcát nevezzenek el 1918. december elsejéről, és elrendeli az esemény évfordulójának kötelező ünneplését? A cél nyilvánvaló: a magyarság megalázása.
A román politikai elit közvetlenül a rendszerváltás után úgy döntött: nem december 22-e, a Ceauşescu-rezsim bukásának napja lesz a román nemzeti ünnep, hanem december elseje – a második világháborús román pálfordulás dátuma, augusztus 23. helyett, amit a kommunista rezsim magának igyekezett kisajátítani. A magyarság vezetői abba kapaszkodva, hogy 1918-ban a román fél ígéretet tett Erdély történelmi nemzetei önkormányzásának biztosítására, nem tiltakozott, elfogadta a helyzetet, annak dacára, hogy eme ígéretek teljesítésére a román fél soha semmiféle hajlandóságot nem mutatott. Sőt, nemcsak, hogy nem biztosította a magyarság autonómiájának lehetőségét, de megfosztotta iskoláinak, egyetemeinek, birtokainak nagy részétől, nem is szólva a fizikai és pszichikai terrorról, amelyet már a békeszerződés előtt bevezetett.
Az elfogadásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszott, hogy az RMDSZ akkori elnöke, Domokos Géza a románság meggyőzését tartotta a legfontosabbnak, miszerint az erdélyi magyarság és annak képviselője, az RMDSZ nem irredenta, nem kíván revíziót, nem akar újra magyar világot Erdélyben. Ennek érdekében nem riadt vissza a masszív történelemhamisítástól sem. Az 1990. augusztus 30-án kiadott nyilatkozatában, illetve ugyanezen tárgykörben elmondott parlamenti beszédében a mindkét fél által igényelt, majd elfogadott és végrehajtott nemzetközi döntőbíráskodás egyetemen tanítható iskolapéldáját, a bécsi döntést igazságtalannak, erőszakosnak, önkényesnek, s a román propagandának és a román elvárásoknak megfelelően „diktátumnak” nevezte. Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogy a trianoni békediktátum számára „békeszerződés” volt, amely „szentesítette” a román népnek a közös, egységes állam megteremtésére irányuló törekvéseit. Aligha volt elképzelhető ebben a helyzetben, hogy az RMDSZ elhatárolódjon december elseje román nemzeti ünneppé nyilvánításától, és bejelentse, hogy a szervezet bojkottálni fogja azt.
A magyarság önmérsékletét, önkorlátozását a román fél nem tisztelte, sőt, miután az első hivatalos ünnepen, Gyulafehérváron maga a miniszterelnök, Petre Roman vezényelte a gyűlölettől habzó, vezetőink felakasztását követelő kórust, újabb és újabb rituális megalázást eszelt ki. Ennek két csúcsa a csíkszeredai központi ünnepség, valamint a budapesti Kempinsky-szállóbeli miniszterelnöki koccintás volt az RMDSZ frakcióvezetőinek, Verestóy Attilának és Kelemen Atillának jelenlétében. A sort a 2010-es „ünnep” folytatta volna, amikor nyilvánvaló módon a fél évvel korábban hivatalba lépett Orbán-kormányt provokálva, annak tűrőképességét tesztelve a román diplomácia a budapesti magyar Nemzeti Színházat szemelte ki az ünnepség helyszínéül, a nemzeti erők azonban szerencsére megakadályozták a magyarság újabb szimbolikus lelki megtiprását.
Kölcsönös ünneptisztelet
Az egészben nem az a legtragikusabb, hogy a románság újabb offenzívát hirdetett a magyar otthonosságérzet, a magyar önkép és világlátás ellen. Sokkal inkább az, hogy nem akadt egyetlen RMDSZ-es képviselő sem, aki ellene szavazott volna. Ez magyar szempontból nemzetárulás. Sőt, ketten – Seres Dénes és Erdei Dolóczki István képviselők – igennel voksoltak, érdemes felírni őket a magyarság történelmi szégyentáblájára. Erdei arra hivatkozik, hogy nem tudta, miről szavaznak, Seres rosszabb eset. Neki, mint mondta, nincs kifogása a törvény ellen, tiszteletben tartja más nemzetek ünnepeit, és azért nyomott igen gombot, mert azt hitte, hogy az általa „kicsit durvának” tartott utcaátkeresztelési előírás nincs már a jogszabályban. Elképzelhető ennél szánalmasabb önmentegetés?
Miről van hát itt szó? Tiszteletben tartjuk egymás ünnepét, vagy a románság örömét leli abban, hogy az ünnep kapcsán megalázhatja a mi nemzeti büszkeségünket? Akkor beszélhetnénk kölcsönös ünneptiszteletről, ha augusztus 30-át, amikor Észak-Erdély visszatéréséről döntöttek Bécsben, kineveznénk az erdélyi magyar nemzeti közösség ünnepének, a románok pedig velünk ünnepelnék e napot. Mivel ez aligha lehetséges, meg kellene hagyni mindkét közösséget a maga örömével és fájdalmával. Domokos Géza szégyenletes állásfoglalását menti valamelyest, hogy az elnök a fél évvel korábbi marosvásárhelyi véres események megismétlődésétől rettegett. De a mai nemzetárulóknak miféle mentségük lehet?
Kármérce
A tájba simuló, helyzetelfogadó, kollaboráns oldalon minden bizonnyal azzal nyugtatják majd magukat, hogy az eszmefuttatás a kampány része, és pártszempontok által diktált. Nos, messze nem így van. A kampányban az ellenfelet alapjáraton, megalapozottan bírálni kétségkívül jóleső érzés, hasonló elégtételt érezhet a bokszoló, amikor bevisz az ellenfelének egy jobb-egyenest. E sorokat leírni viszont egyáltalán nem öröm, hanem mérhetetlen szomorúság. Bármennyire is eltávolodott az RMDSZ csúcsvezetése a magyar érdekek képviselőetétől és a választóitól, akárhányszor kihagyott történelmi helyzeteket számításból vagy politikai gyávaságból, bármennyire is román zsákmánypárttá tette a magyar nemzeti önkormányzatnak megálmodott szövetséget, a legutóbbi választásokon 380656 sorstársunk szavazatát szerezte meg, nevében hordja a magyar megnevezést és világszerte nagyon sokan, magyarok és nem magyarok vele azonosítják az erdélyi magyarságot. Egy ilyen gesztus az erdélyi magyar emberek arculcsapása, amely akkor is szégyenérzetet indukál bennük, ha semmi közük az RMDSZ-hez. Sőt, akkor is, haaz a törekvésük, hogy az RMDSZ komprádorpolitikáját hiteles, magyar érdekű politikával váltsák fel. Horn Gyula kijelentése arról, hogy ő nem tizenötmillió magyar, hanem tíz és félmillió magyar állampolgár miniszterelnöke, a magyar–román alapszerződésnek a magyar szempontok félresöprésével való megkötése, Gyurcsány Ferencnek és kormányának uszítása a határon túli magyarok ellen a 2004-es népszavazás alkalmával akkor is közös nemzeti szégyen, ha a nemzet jobbik része ebben nem bűnös. Hogy magyar részről egyetlen ellenszavazat sem tiltakozott a törvényi szinten rögzített szisztematikus megalázásunk ellen, maga a kollektív szégyen, ami alól nincs feloldozás. A kár jóval nagyobb, mint az a potenciális haszon, hogy az RMDSZ-es álképviselőet valós természete ismét lelepleződött
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A korrupció láthatósága
Jószerint nem telik el hét az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály látványos fogása, bejelentése, bekaszlizálása nélkül. Dolgozik a rendszer, ahogy azt a romániai közállapotok, közmorál, valamint a nemzetközi elvárások diktálják. A sok névtelen, de különböző szintű befolyásolási potenciállal rendelkező potenciális bűnözőhöz képest Viorel Hrebenciuc behálózása igazi nagy durranás, hiszen a többségi kormánypárt gazdasági ügyeinek legfőbb mozgatójáról, a legfajsúlyosabb szürke eminenciásról, bankszámlák, kasszakulcsok és kasszafúrók legfőbb kezelőjéről van szó.
Tudtuk mindezt eddig is? Ugyan... Honnan is tudhattuk volna, legfeljebb sejtettük, sejtették velünk obskúrus, gonosz erők. Amíg azonban a korrupció bűnétől rendre azonnali allergiás rohamokat kapó amerikai vezetők kisimult homlokkal szemlélték a román politikai prérit, addig a gyanút is igyekeztünk messze hessegetni magunktól.
Most valakinek valami feltűnhetett.
A magyar hatok – mert most már egyáltalán nem biztos, hogy magas rangú kormánytisztviselők, lehet köztük akár a szolnoki kormánybiztosi hivatal segédportása is – Egyesült Államokból való kitiltása ügyének forgatagában hosszasan elgondolkoztam a témán. Mármint a korrupció láthatóságán, a mértékek abszolút, illetve relatív jellegén. És nem értettem, miként van az, hogy az egyenlő megítélések és csorbíthatatlan állampolgári jogok országában hat magyar állampolgár tiltólistára kerül, Romániából pedig senki. De legalábbis senki olyan, aki valaha kormányközeli, közéleti, közköltségvetési iratot látott volna el kézjegyével. Miközben erdőhektárok tűnnek el egy-egy viharos éjszakán, jogerős visszaszolgáltatási döntések életbe léptetését torpedózza meg a törvényességet felügyelni hivatott kormánybiztos, piaci eszközökkel életképtelenné pusztított gyártóüzem kap egyik óráról a másikra ócskavas-minősítést.
Hogy Hrebenciuc letartóztatása visszaadta volna a hitemet, nos, ez azért elhamarkodott kijelentés lenne. Kellene még hozzá egy-két apróság: például a lépés nyilvános üdvözlése Amerika által, illetve a folyamat folytatásának egyértelmű szorgalmazása. Vagy legalább a nulandi mondás – „a demokratikus visszacsúszás és a korrupció ikerrákja fenyegeti azt az álmot, amelyért annyian dolgoztak 1989 óta” – szabványosítása. Hogy ne kizárólag az amerikai gazdasági és egyéb érdekek feltétel nélküli támogatása szolgálja a tisztánlátás és egyenlő bánásmód ügyét.
Ha így lesz, magamra vállalom az előterjesztés súlyát és felelősségét: avassák Hrebenciucot a demokrácia mártírjává.
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Szind: az eltűnő élet nyomában
Tordától nyugatra, a Tordai-hasadéktól és a Túri-hasadéktól egyforma távolságban fekszik Szind, egy majdnem ezeréves múltra visszatekintő falu, melynek első írásos említése 1176-ból maradt fenn Zind néven.
Annak ellenére, hogy turistaútvonalon haladunk – a két hasadék vonzása és a tordai sóbánya akár turistaparadicsommá is varázsolhatná a vidéket, ha nem Romániában élnénk –, az út elhanyagolt, két jármű alig fér el rajta. Nem csoda, hogy a dombok között rejtőző faluba érve az embernek olyan érzése támad, hogy itt megállt az idő és az élet valamilyen láthatatlan kataklizma következtében. A falu házai inkább a szegénység benyomását keltik, nincsenek többé emeletes paloták, az utcán szinte kivétel nélkül idős emberekkel találkozhatunk. A fiatalok elmenekültek a nincstelenség elől, amióta Tordán felszámolták az ipart, édeskevés munka terem még a legdolgosabb embernek is. Pedig valamikor volt gazdasági jelentősége a településnek: a római időkben az itt bányászott mészkőből és alabástromból építették a mai Torda helyén Potaissa városát. A kőbánya közelében egyébként fel is tárták egy római kori település maradványait. A 19–20. században még intenzíven használták a falutól nem messze lévő kőbányát. Innen származott a tordai építkezésekhez szükséges cement, az itt talált kaolint például a batizi edények gyártásánál hasznosították. A mészkő szállítására még iparvasútat építettek Tordáig, amelyet egészen 1999-ig használták is. Persze, rohamosan múltak itt is az évtizedek, évszázadok: rómaiak csak a történelemkönyvben élnek, a kisvasútnak nyoma is alig maradt, és a környéken már csak a Tordai-hasadék áll változatlanul, dacolva az idők változásaival.
Maroknyi magyarság
A falu bejáratát jelző tábla azt is mutatja, hogy itt egy ortodox templom áll. Csak az ortodox építményt jelzik, pedig a településen 500 éves görög-katolikus és 800 éves magyar templom jelzi, milyen volt egykoron a vallási eloszlás. Előbbi templomra még büszkék is kellene legyenek Szind elöljárói, hiszen eltérően más évszázados román templomoktól, ez nem fából, hanem kőből épült. De az ortodox pópának sikerült kijárnia, hogy alig három évtizede épült templomát már a falu bejáratánál jelezzék. Egyébként a román pap nem a legkedveltebb személyiség errefele: az asszonyoktól megköveteli, hogy szoknyában járjanak templomba, erőszakos hittérítése viszolygást vált ki még hívei között is. Az unitárius és a görög-katolikus lelkésszel nem áll szóba, sőt, rossz szemmel nézi azokat is, akik szóba elegyednek velük. Nem véletlen, hogy a viszonylag újonnan megjelent pünkösdista egyháznak egyre több híve van Szinden.
Amikor Szabó László unitárius lelkésszel a templomhoz értünk, a hívők már várták a kicsinyke templomkertben. Nem volt nehéz megszámolni őket: három férfi és kilenc nő vett részt a havonta egyszer, minden hónap utolsó vasárnapján sorra kerülő istentiszteleten. Ami azt jelenti, hogy a hívők majdnem teljes létszámban jelen voltak. Csupán néhányan hiányoztak – többnyire igazoltan. Itt szó szerint érvényesül az ökumenizmus: nem mindenki unitárius, de felekezettől függetlenül a falu egyetlen magyar templomába járnak igét hallgatni. A maroknyi szindi magyarságnak – összességében 25 személy, 70 feletti átlagéletkorral – egyetlen szervezeti kerete maradt: az unitárius egyházközség, amely felekezetközileg ápolja a nemzeti azonosságtudatot a 97 százalékban román többségű faluban. Szind magyar lakossága a reformáció idején tért át az unitárius vallásra és később is megmaradt hite mellett. Az ide házasodottak természetesen más felekezetekből is jöttek, de ma már úrvacsorát is az unitárius templomban vesznek.
A templom oltára az Árpádok korában épült román stílusban, hajója 500 éves, a torony két évszázada áll.
Mementó a hősöknek
A templom udvarában három emlékmű található, mementóként hősi halált halt honvédjainknak: 1944 szeptemberében a tordai csatában a magyar és német hadsereg hetekig feltartóztatta a nagy létszámfölénnyel előretörő szovjet–román hadsereget. A majdnem egy hónapig tartó ellenállásban kétezerötszáz honvéd halt hősi halált, akik közül negyvenhárman Szind határában estek el. Hét honvéd és három német katona holttestét a szindi unitárius templomkertben hantolták el. A visszavonulás során a súlyosabb sebesültek egy része a szindi paplakon maradt. Nem tudni, kinek a parancsára, szovjet katonák húsz sebesült honvédet kihurcoltak az útra, és lánctalpas harckocsikkal taposták agyon őket. Egy 2011-ben felavatott gránitobeliszken a 43 honvéd neve olvasható, mellett faragott–festett fejfa emlékezik az ugyanazon a vidéken elesett német, orosz, ukrán, román és más nemzetiségű katonákra. A harmadik fejfa a templomkertben elhantolt katonáknak állít emléket.
Szind földrajzi fekvése szerfelett előnyös: 5–5 kilométernyire található a Tordai- és a Tordatúri-hasadéktól, illetve a tordai sóbányától. Mindezek arra késztették az egyházközséget, hogy a többszáz éves templomon kívüli egyetlen épületét, a paplakot átalakítsa „alsókategóriás” tömegszálláshellyé. Az egyházközség bérbe adott szántóföldjeiből és legelőiből származó jövedelmet a munkálatok kivitelezésére fordították, a felújítás a befejezéshez közeledik. Már eddig is sok eseménynek adott otthont a paplak: csak az idén két tábort is szervezett Szinden az unitárius óvoda, itt került sor a kolozsvári belvárosi és monostori konfirmandusok felkészítő és csapatépítő táborára, sokgyermekes keresztény családok, kollégisták és egyetemisták táboroztak itt.
Kétségtelen, hogy a maroknyi magyarságot Szinden az unitárius egyház tartja életben. Hogy meddig? Vendéglátóm, Szabó László lelkész optimista: talán eljön az idő, amikor a városiak ide is kiköltöznek, és gyarapítani fogják nemzetünk lélekszámát.
Nánó Csaba
Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Magyari Lajos
Budapest, 1956.
Fiúk, fiúk, ti pesti srácok,
viharkabátos suhanc angyalok,
a feledés rozsdája hullt tirátok,
gyémánt szívetek sár alól ragyog.
 
Fiúk, fiúk, ti pesti srácok,
ti, kitárt mellű mártír-gyermekek,
vásári zászló hullott tireátok,
bohóc Európa végleg elfelejtett.
 
Fiúk, fiúk, ti pesti srácok,
Corvin-köz, Széna tér elesettjei,
tankok lánctalpa hágott tirátok,
voltatok vérbírák kiszemeltjei.
 
Fiúk, fiúk, ti pesti srácok,
múlik-e végre a gügye gazság,
hogy ti győztesen taníthassátok,
mi is az igazi szabadság?!
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)