Amikor a Csángóföldön járt Szent Péter
Tizenhárom moldvai csángó településről érkeztek azok a kicsik és nagyok, akik mesét mondtak a Bákó megyei Lujzikalagor Disznyó-hegyén lévő öreg diófa alatt vasárnap. Ízes nyelvjárásukra, elmondott tréfás történeteikre, vagy ahogy a szervezők nevezték: kincsükre még Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés exelnöke is kíváncsi volt.
Hatodjára ültek össze a csángó magyarok kis és nagy mesemondói a Bákó melletti Lujzikalagorban szüleik, nagyszüleik vagy dédszüleik meséit bemutatni, továbbadni. Az Ádám család Disznyó-hegyi kertje, a közepén álló öreg diófa, a hatalmas katolikus templom tornyának árnyéka és nem utolsósorban a találkozó végéig kitartó szép idő mind-mind hozzájárult a vasárnapi rendezvény sikeréhez. Persze egyébre is szükség volt, mint például a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége néhány lelkes szervezőjének, az oktatók, valamint adatközlők ténykedésére.
„Magam vagyok, nincs kinek mondjam a mesét” Elvégre a csángó mesék nem a Grimm testvérek történeteiből ismert varázslatokról, tündérekről és sárkányokról szólnak, sokkal inkább az életből merítenek. Azokból a „mindennapokból”, melyekben például ott találjuk Szent Pétert meg Jézuskát, akik Lujzikalagorba érve betérnek a zsugori asszony portájára. De találkozunk a cigánnyal, aki „pököleálát” akart tanulni, aztán jól megkapta a magáét, néne Trézsivel, a pletykás asszonnyal, meg az aranyálmát őrző három fivérrel, akik közül csak a legkisebb, a „legpröpödjítebb” járt sikerrel. De hallottunk az ördögöt „megcsaló”, csóréra vetkőzött és négykézláb mászkáló vénasszony történetéről is, no meg arról, miként futott a róka a kecske „seggibe”.
Népviseletbe öltözött lábnyiki, magyarfalusi, pusztinai, külsőrekecsini, dumbravéni, máriafalvi, diószéni, trunki, klézsei, forrófalvi, csíkfalusi, frumószai és helyi elemisták és nagyobbacskák tolmácsolták a mókásabbnál mókásabb történeteket, de a főszervező Petres László helyi tanító időnként a Magyar Ház mögött álló diófa ágai alá invitálta az öregeket, a „keresztanyáit meg keresztapáit”, ahogyan Moldvában kedveskednek a szép korúaknak.
Gyurka Lucian bá például Magyarfaluból hozott el egyet az általa ismert sok-sok mese közül, Dobos Rózsa pedig Külsőrekecsinből utazott Kalagorba. Amikor azt kérdeztük, hány csángó mesét ismer, vállvonogatás meg egy „nem is tudom” volt a válasz. Aztán némi gondolkodás után valamelyest pontosított: „Három nap es kéne, amíg összeszámlálnám”.
A maga nyolcvan esztendejével rangidősnek számító néne Erzse, a klézsei Benke Erzsébet egy legyintéssel intézte el ugyanazt a kérdést: „tudok én többet es, de magam vagyok, nincs kinek mondjam”. A kisebbségi jogok harcosaként ismert orvos, Ádám Valérián Marosvásárhelyről tért haza, hogy néhai nagyszülei udvarában mesét olvasson fel abból a könyvből, melyet ő maga írt.
Építkezni hitből, nyelvből, gyermekből
Valójában a moldvai csángók egy kincsen ülnek – fogalmazott a mesemondó találkozó kiagyalója, Petres László. A helyi tanító bácsi, aki nyolc évvel ezelőtt a Babeş–Bolyai tanári állását hagyta ott a csángó gyerekekért, teljesen véletlenül pottyant a mesevilágba. „Valamikor a kezembe került Baka András diószéni mesemondó könyve. Nemcsak hogy egy délután alatt elolvastam, de rájöttem, hogy egy Benedek Elek-kaliberű mesemondóval van dolgunk, illetve egy olyan kinccsel, amin ülünk, s talán nem is tudunk róla” – idézte fel az újtusnádi születésű fiatalember. Petres akkor egyet gondolt, és Bakáról elnevezett mesemondó találkozót szervezett.
Ötlete más tetszését is elnyerte, így a faluban évente – jó magyar szokás szerint – két hasonló eseményt is rendeznek: egyet Kalagorban a csángószövetség, egyet, afféle vándorrendezvényt, a vele olykor rivalizáló pedagógusszövetség. „Tény, hogy építkezni kell, nyelvből, hitből, gyermekekből” – mondta Petres László. Amíg van mese és gyermek, aki anyanyelvén tolmácsolja, nincs gond, állapította meg az anyaországi vendégsereg egyik tagja, Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés nemzetiösszetartozás-bizottságának elnöke, aki Szili Katalin társaságában érkezett Csángóföldre.
Valahogy így gondolják a helyiek is. A falu szülöttje, Palkó Ágoston atya, aki jelenleg a marosjárai katolikus híveket szolgálja, úgy vélte: ha valaki ezelőtt huszonhét évvel azt mondja, hogy Csángóföldön, Lujzikalagorban lesz egy közösség, mely összeül, és magyar meséket mond, bolondnak tartották volna. „Hisz abban az időben a moldvai csángóktól elvették a nyelvüket, és csak titokban, susogva, suttogva mondhatták imáikat, énekeiket és meséiket” – mondta a pap.
Szucher Ervin / Krónika (Kolozsvár)

Tartalmas nap a múzeumban: kiállítás és előadás
A világ tengelye
Tartalmas nap volt kedden Erdővidék Múzeumában. 17 órától a Kászoni Gáspár-teremben megnyílt Szente-Szabó Ákos baróti származású festő- és grafikusművész kiállítása, melyet dr. habil. Szepessy Béla DLA grafikusművész méltatott, majd Szőcsné Gazda Enikő tartott előadást.
Az Axis Mundi, vagyis A világ tengelye című kiállítás kapcsán a méltató a következőképpen fogalmazott: „A szülővárosában először kiállító művész már nem az útkeresők táborához tartozik, hiszen képei bizonyítják: megtalált valamit. Talán azt a viszonyítási pontot, melyet a szülőföld jelentett, s melyet egykoron kénytelen volt elhagyni” – mondta, majd a kiállító művészhez szólva így összegzett: „Ne feledd, a tehetség és a tisztesség kötelez!” Szente-Szabó Ákos a kiállítást elhunyt nagyszülei, nagybátyja és baróti keresztanyja emlékének ajánlotta. A tárlatmegnyitón Márk Attila gitárművész is közreműködött.
Szente-Szabó Ákos 1979-ben Baróton született, tizenegy éves korától Magyarországon élt, tavaly azonban a hazaköltözés mellett döntött. Tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Egyetem képgrafika és vizuális nevelőtanár szakán végezte. 2002 óta rendszeresen kiállít különböző helyszíneken. Magáról a következőket vallotta: „Hiszem, hogy minden mű létrehozása rítus, legyen az szobor, kép, zene, tánc, film, fotó – bármi. Rítus, amely során ugyanazok a csatornák nyílnak meg, amelyek egy ima vagy egy áldozati szertartás során… És ha a művész munkája rítus, a művész következésképpen pap, aki szolgál, közvetít, áldoz, és ilyenformán ő az, aki ítél afelett az energia, mozgás és élet felett, ami ahhoz kell, hogy képességeit annak ajánlja, akitől kapta azokat”.
A tárlatmegnyitó után a művész a jelenlevőket a múzeum kertjébe invitálta bográcsozásra.
19 órától Szőcsné Gazda Enikő néprajzkutató-muzeológus, a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum néprajzi részlege vezetőjének tartalmas előadását hallgathatták meg az érdeklődök, akik az erdővidéki Zathureczky család tagjainak életútjait követhették nyomon segítségével, megtudva róluk részletekbe menő érdekességeket, újdonságokat. Az előadó mesélt a Zathureczkyek felvidéki származásáról, a két testvér, Zathureczky Ferenc és Zathureczky István erdélyi megtelepedéséről, aztán utóbbi 12 gyermekének sorsáról, azoknak a közéletben betöltött szerepéről.
Szőcsné Gazda Enikő előadása egyben a Tortoma Önképzőkör évadzáró rendezvényét is képezte. A délután házigazdái Hoffmann Edit muzeológus, illetve Demeter László múzeumigazgató voltak.
Böjte Ferenc / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Elismerték Haáz Sándor munkásságát
Hargita Megyéért-díjjal jutalmazta Haáz Sándor zenetanár, karnagy közösségért folytatott munkáját csütörtöki, Székelyudvarhelyen tartott dísztanácsülésén Hargita megye tanácsa.
Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere köszöntötte a Művelődési Házban összegyűlt vendégeket, majd az est házigazdája, Bíró Barna Botond nyitotta meg a dísztanácsülést. Hargita Megye Tanácsának alelnöke elmondta, a megye legrangosabb díját olyannak adják, aki önzetlen, kitartó, következetes munkájával példaként van jelen a közösség életében.
Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntőjében kifejtette, Haáz Sándor és az általa vezetett Szentegyházi Gyermekfilharmónia kulturális nagykövete a megyének, nemcsak ide vonzzák a látogatókat, hanem jó hírét is magukkal viszik a világba. Ugyanakkor reméli, hogy az egyöntetű szavazattal megválasztott díjazott példáját sokan fogják követni.
Haáz tanár úr úgy érzi, megdőlt az a teória, mely szerint az ember nem lehet próféta saját hazájában. Elmondta, egyáltalán nem számított ilyen rangos elismerésre, majd kifejtette, milyen szerencsés embernek tartja magát, amiért az élet remek emberekkel és közösségekkel hozta össze.
Az est hangulatát a székelyudvarhelyi Quartetto vonósnégyes zenéje tette ünnepélyesebbé, továbbá a Szentegyházi Gyermekfilharmónia néhány tagjának előadását is hallhatta a közönség.
Dávid Anna Júlia / Székelyhon.ro

Új kiállítás a Csíki Székely Múzeumban – nagy nevekkel
Megnyitották a Művészek ágyúdörgésben. Erdély az első világháborúban című kiállítást a csíkszeredai Csíki Székely Múzeumban. A huszonnégy művész száz munkájából álló tárlat július végéig látogatható.
Az első világháború éveinek centenáriuma minden országban „mozgósította” a történészeket, művészettörténészeket, muzeológusokat, hogy a máig ható eseménysort újraelemezzék, a dokumentumokat feltárják, az ismert vagy eddig rejtett tárgyi emlékeket bemutassák a közönségnek. Ebben a témában már eddig is számos kiállítás valósult meg szerte a nagyvilágban, ehhez csatlakozott most a Csíki Székely Múzeum is, folytatva az eddigi tárlatok immár elvárt magas színvonalú megszervezését.
Két jeles kutató, Murádin Jenő (Kolozsvár) és Szücs György (Budapest) vállalkozott arra, hogy összeállítson egy impozáns műtárgylistát és egy reprezentatív katalógust.
A csütörtök esti kiállításmegnyitót közel egyéves szervezőmunka előzte meg, amelynek eredményeként huszonnégy képzőművész száz alkotását tekinthetik meg az érdeklődők július 30-ig a Mikó-vár emeleti termeiben – mutatott rá Gyarmati Zsolt, a múzeum igazgatója.
„A múzeum életében ez az első alkalom, amikor több mint tíz kölcsönző intézményről beszélhetünk, ebből öt magyarországi és öt erdélyi, továbbá a Csíki Székely Múzeum 19 saját alkotással járult hozzá a tárlat megvalósításához. Ez egy rendkívül jó érzékkel, nagyon színvonalasan megvalósított tárlat, amely alkalmával olyan nagy neveket hoztunk Csíkszeredába, amelyek korábban sohasem voltak Székelyföldön, a megyeszékhelyen pedig biztosan nem. Gondolok itt például Vaszary Jánosra, Hans Ederre, Stróbl Alajosra, mellettük pedig a mi székely festőóriásainkra, Nagy Istvánra és Márton Ferencre” – sorolta Gyarmati.
A kiállításmegnyitón Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere köszöntőbeszédében hangsúlyozta, reméli, hogy ez a kiállítás új áttörés lesz a múzeum életében. „A hasonló témák kapcsán az erdélyi városok együtt mutathatják meg azokat az értékeiket, amelyek összekötnek minket. Az első világháború végén voltak vesztesek és győztesek, és bár mi vesztesekként a nyertesek országában élünk – már ha így éljük meg, de ez nem kötelező –, abban az időszakban sok olyan esemény volt, ami összeköt bennünket, és ezt már sajnos senki sem veheti el tőlünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Lukács Bence Ákos, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulja felszólalásában arról beszélt, mennyire tökéletesen lefedik a kiállított művek az első világháború időszakát.
A köszöntőbeszédeket követően Murádin Jenő művészettörténész méltatta a kiállítást. „Egy olyan kiállítás résztvevői vagyunk, amely példamutató elrendezéssel tárja elénk ezt a hatalmas anyagot, és amely szemléletesen mutatja fel, hogy milyen tényleges vízválasztója volt Európa történelmének a száz évvel ezelőtti világháború” – emelte ki Murádin Jenő. Végül Szücs György művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria tudományos főigazgató-helyettese a megnyitó zárómozzanataként kiemelte, sok művész már a háború elején életét vesztette, azok munkájából azonban, akik életben maradtak, Csíkszeredán túlmutató, európai színvonalú kiállítást tudnak bemutatni a Csíki Székely Múzeumban.
Iszlai Katalin / Székelyhon.ro

Hetvenöt évesen sem tudja abbahagyni a csíkrákosi néptáncoktató
Az utóbbi ötven év csíki néptáncéletének egyik meghatározó alakja, a csíkrákosi Fodor Csaba táncmester nemzedékeknek tanított néptáncot, volt tanítványai között már nagyszülők is vannak. Hivatásos és diák néptáncegyüttesek alapításában vállalt szerepet, és kivette részét irányításukból is. Azt vallja, a hangulat hozza ki az emberből a táncot, amellyel ő egy életre elkötelezte magát.
A csíkrákosi családban nyolcan voltak testvérek, édesapjának a gazdálkodás mellett a festegetésre is maradt ideje. Fodor Csaba már gyermekkorában szoros kapcsolatba került a néptánccal. „Minden vasárnap délután a rezesbanda kiült a kultúrház elé, muzsikáltak, mi, gyermekek lestük, hallgattuk őket, délután tánc volt a kultúrházban, oda is mindig belógtunk. Már az iskolában is tanítottak táncot a tanító nénik egyszerűbb módon, a középiskolában pedig folytattam. Idős Kosz Szilveszter – aki hazajött a Maros táncegyüttestől –, 1957-ben kezdett Csíkszeredában dolgozni, a középiskolában összeállított egy ügyes csapatot, abban én már akkor diákként táncoltam” – emlékezett a kezdetekre.
Hivatása lett a tánc
Később Brassóban tanult tovább, majd sorkatonai szolgálat következett, de ahogy hazakerült, folytatta a néptáncot.
„Kosz Szilveszter nyakon fogott, és azt mondta, Csaba, gyere táncolni. Akkor a városnak volt egy reprezentatív együttese, amelyet a régi kultúrház és az Olt Kisipari Szövetkezet közösen tartott fenn, s abban táncoltam én egészen 1970-ig, amíg megalakult a Hargita együttes. Gál Árpád volt az igazgató, Toró Emil volt a vezetője az együttesnek. Az elején szakszervezeti vonalon profi együttes alakult, zenészek és táncosok – ez arra volt hivatott, hogy a vidéki tánccsoportokat is kísérje. Aztán a reprezentatív csíkszeredai együttesnek a profi kerettel együtt kiszállásokat, turnékat szerveztek. A táncegyüttest a kultúrház együtteséből verbuválták, felvételizni kellett. A próbák miatt egy héten egy nap kivettek a termelésből, aztán az egy napból két nap lett. Voltak, akik sorozatgyártásban dolgoztak, és a fizetésükön nagyon érződött, ha egy héten két napig nem dolgoztak. De azért nagyjából ment így 1970-től 90-ig megszakítás nélkül” – elevenítette fel.
Több csoportot oktatott
Az idős táncmester szerint a régi Hargita együttes általában telt ház előtt lépett fel. Hivatalosan a műsor 50 százalékát román népzene és néptánc kellett kitöltse, a másik fele lehetett a nemzetiségi műsor. „Ezt falun nem lehetett betartani. Amikor megnézték az illetékesek, az 50-50 százalék megvolt, aztán utána már nem. De ezzel nem volt probléma, mert a román táncokat is megtapsolták. Felcsíki, sóvidéki, marosszéki, felső Maros-menti, küküllőmenti táncokat adtunk elő, a románok közül avasi, láposi, mezőségi járta.
Menet közben alakult a repertoár, sárpatakit is jártunk, a lányoknak volt külön lányos, menyecskés tánc.
Több külföldi turnén voltunk, Magyarországra sokáig nem lehetett menni, de 1973-ban Görögországba, aztán Olaszországba, majd 77-ben Magyarországra is eljutottunk. Törökországban kétszer is voltunk, a Szovjetunióban is felléptünk, majd 1990-ben megint Magyarországon”. Fodor Csaba ezzel párhuzamosan oktatni is kezdett, 1972-ben diákegyüttest indított a faipari középiskolában, amellyel később rendszeresen felléptek, majd hétvégéken turnéztak.
„Ennek én voltam a vezetője, de a szervezéstől a bemondásig és a tánctanításig mindent egyedül csináltam – néha a tanárok segítettek. Vittem a plakátokat, tíz kilométereket gyalogoltam, hogy kihelyezzem” – mesélte. Több versenyen nyert az általa irányított diákegyüttes, és amellett néhány vállalatnál, így az akkori UMTCF-nél, az Olt kisipari szövetkezetnél vagy a zsögödi bútorgyárnál is tánccsoportokat tanított, akárcsak szülőfalujában, Rákoson.
Táncmester, bemondó
Közben a Hargita együttesnél is változások történtek, 1987-ben Toró Emil Ausztriába távozott, így utána egy ideig ő vezette az együttest. Aztán 1990-ben megalakult a mostani Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes. „Részt vettem az alapításában, Gergely Andrással együtt. Bementünk Bukarestbe, Horváth Andor volt az államtitkár, és engedélyezték a hivatásos együttes létrehozását. Itthon Pataki Imre volt a Nemzeti Megmentési Front elnöke, ő is azt mondta, megvan az engedély, és 40 személyes kerettel megalakult a profi néptáncegyüttes táncosokkal, zenészekkel, igazgatóval, kisegítő személyzettel. Az induláskor jórészt az én faipari iskolás tanítványaim jöttek oda, és a régi Hargita együttesnél is többségben az én táncosaim szerepeltek” – elevenítette fel. Szalay Zoltán volt a hivatásos együttes első igazgatója, Fodor Csaba táncmesterként dolgozott, és hosszú ideig a műsorbemondó feladatát is ellátta. Nem ment egyszerűen a változás, nézeteltérések voltak szakmai körökben is a néptáncot illetően. „A régi Hargita együttes stílusa nem feküdt az új, táncházas stílusú táncoktatóknak, és hevesebb vitáink is voltak emiatt. Az is elhangzott, hogy a régi együttesből senkit nem akarnak látni – ilyen volt a közhangulat. Aztán enyhültek a nézőpontok. A színpadi stílusról folyt a vita, volt az úgynevezett Mojszejev-féle szinkrontánc, ahol mindent egyformán táncolnak, a táncházi felfogás szerint pedig szabadon kell táncolni. Aztán rájöttek, hogy a színpadnak mások a törvényei, azt a hangulatot kell kelteni, mintha szabadon menne a tánc, viszont meg kell koreografálni, másképp nem megy. Ennek megvan a szakmája, aki ért hozzá, jó koreográfiákat készít” – említette Fodor Csaba.
Táncmesterként a koreográfiák készítésében is részt vett, és a tánckarral ő dolgozott a legtöbbet. „Napi hat órát táncoltunk, koreográfiákat tanultuk, edzettünk. Az elején kicsit botladoztunk, mert nem volt tapasztalat, de aztán belejöttünk” – mesélte. 1993-ban, miután Szalay távozott az együttestől, ismét őt bízták meg a vezetéssel, ez 1995-ig tartott, amikor András Mihályt hívta el igazgatónak, aki elvállalta, és azóta is az együttes vezetője. Fodor Csaba szerint mindig egyéntől függ, hogy kiből mennyi idő alatt lesz jó táncos – van akinek olyan tehetsége van, hogy egy-két hónap alatt eléri a kívánt szintet, más hosszabb idő alatt.
Még tíz évet volt a hivatásos együttesnél, 2000-ben nyugdíjba vonult. Azóta is oktatja a néptáncot Rákoson, Madarason, egy időszakot pedig Csicsóban is dolgozott.
Az alapokat tanítja
Úgy látja, megvan az érdeklődés a néptánc iránt, de ez megoszlik, mert más tevékenységre, sportolni is irányítják a gyermekeket. „A tánc nem kötelező, én alapokat tanítok nekik, mert tudom, hogy sokan később kimaradnak. Vannak időszakok, amikor olyan társaság jön össze, akik akarnak táncolni, de nem tudnak. Velük egy kicsit nehezebb dolgozni. Azokkal, akik már otthon közel kerültek a néptánchoz, jobban lehet haladni. Én már szeretném abbahagyni – 75 éves leszek idén –, mert ha nem tudod megmutatni a gyakorlatot, nem lehet tanítani. Fel kell készülni a próbákra, ha az ember elvállalja, elég energiaigényes tevékenység, erőnlét, rugalmasság kell, és ez szellemiekben és fizikailag is próbára teszi az embert” – magyarázta. Fodor Csaba számára kedves a felcsíki, a sóvidéki tánc vagy a nagyon technikás kalotaszegi legényes.
„Szebbnél szebbek a táncok, mindegyikben van valami, ami megadja a sava-borsát, van amelyik technikásabb, más a karakterében különleges.
A tánchoz nemcsak a mozgás, hanem a hangulat is hozzátartozik, a hangulata sokszor többet jelent, mint maga a mozgás, a hangulat hozza ki az emberből a táncot. Fiatal koromban a tánc egy nagy élmény volt, a táncpróbáktól kezdve a szabad táncig. Az ember ahogy érik, szakma lesz belőle, nem annyira a lángolás a lényeg, hanem, hogy el van kötelezve, és tudja, hogy hasznos, jó dolgot tesz. A környéken nem tanít senki, így nekem sokkal nehezebb visszalépni” – említette.
Volt eredménye a munkának
Fodor Csaba lakodalmas gazdaként is ismert, ilyenkor rendszeresen régi ismerősökkel, tanítványokkal találkozik. „Ha elmegyek egy lakodalomba, sokan jönnek hozzám, és mondják, hogy benne voltak a tánccsoportomban – nem is emlékszem mindenkire. Olyan tanítványom is volt, akinek a nagyapját is tanítottam. A táncosaim közül sokan oktatnak, ez nagy elégtétel, látja az ember, hogy volt eredménye a munkának. Fontos lenne, hogy ez ivódjon bele a közösségünkbe, hogy érezzék, ezt el kell sajátítani. Nem kell mindenkiből táncos legyen, az alapokat tanulják meg, legalább a magját meg kellene tartani a régi értékeknek. Ez a miénk” – vallja az idős táncmester.
Kovács Attila / Székelyhon.ro

Útjukra engedték a végzősöket gyergyói egyetemen és két középiskolában
A tanulóévek alatt szerzett tudás és tapasztalat hasznosítására kaptak biztatást a ballagó diákok tanáraiktól és az őket búcsúztató kisebb társaiktól. Az ünnepi beszédekből a figyelmeztetések sem maradtak el. Csütörtökön a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozata, a Fogarasy Mihály Szakközépiskola és a Batthyány Ignác Technikai kollégium végzőseit búcsúztatták a ballagási ünnepségeken.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán, a Csiky-kerti tanintézményben csütörtök délelőtt tartották a ballagási ünnepséget.
A magyar és román tagozat idegenforgalom-földrajz szakán végzetteket, illetve a mesterizőket tanáraik és társaik is búcsúztatták. A ballagási ünnepségen Seer Mihály egyetemi tanár köszöntötte a végzősöket, szülőket, kollégáit, az évfolyamvezető tanárok pedig külön szóltak a fiatalokhoz, kívántak sikeres vizsgát, boldogulást az életben.
Horváth Alpár egyetemi adjunktus az egyensúly keresésére és annak megtalálására hívta fel a végzősök figyelmét, kiemelve, hogy folyamatosan nyitott szemmel járjanak, használják ki a kínálkozó lehetőségeket. Nagy Zoltán Gyergyószentmiklós polgármesterének üdvözletét, jókívánságait Fórika Krisztina tolmácsolta.
A Babeș–Bolyai Tudományegyetem Gyergyószentmiklósi Kihelyezett Tagozatán ezidáig 1303 hallgató végzett. A tizenhetedik alkalommal szervezett ballagási ünnepségen a tanintézmény igazgatója a kezdetekről is szólt, kiemelve két kollégája, Garda Dezső és Dézsi Zoltán hozzáállását, és jelezte, az új tanév kezdetén a huszadik tanévnyitóval kerek évfordulót is ünneplenek. Dombay István, az intézmény igazgatója a lehetőségek kihasználására biztatta a ballagókat, továbbá az egyetemi évek alatt érdek nélkül köttetett barátságok ápolására kérte fel.
A szakis végzősöknek is utoljára szólt a csengő
A Szakiból csütörtökön hat osztálynyi fiatal lépett ki örökre, és lépett be a felnőtt életbe. A római katolikus teológia, a számítástechnika, az elektrotechnika, a mechanika, illetve az asztalos és az autószerelő szakokon végzők – amint több beszédből is kiderült – kettős érzéssel töltötték ezt az utolsó iskolai napot. Részben egy további szerződést hosszabbítottak volna a diákévekkel, részben pedig várták, hogy véget érjen ez a pillanat, és immár felnőttként folytassák életüket. Útravalóul számos szép szót és intelmet kaptak, többek között azt, hogy mindig legyenek büszkék magukra, és sose adják alább annál, mint amire maximálisan képesek. Vagy amint Részeg Ildikó igazgatónő figyelmeztette őket: sose legyenek szürke átlagemberek.
Eső zavarta meg a batthyányisok ünnepét
Hat osztálynyi tizenkettedikesnek szólt utoljára a csengő csütörtökön a Batthyányi Ignác Technikai Középiskolában, ahol idén első alkalommal ballagtak az általános egészségügy szakon posztliceális képzésben részesülő végzősök is. A véndiákok búcsúztató ünnepségét a zuhogó eső megszakította – az udvaron elhangzó búcsúbeszédeket követően a kicsengetettek ismét visszamentek osztályaikba az ilyenkor szokásos méltatásra, díjazásra.
A Batthyányiban hat osztály diáksága fejezte be tanulmányait. Technikusi képzésben részesültek könyvelés, turisztika, élelmiszerminőség-vizsgáló, állategészségügy szakon, illetve egy osztálynyi diák a média szakon tanult képvágást és szövegszerkesztést. Az iskolában posztliceális képzés is zajlik általános egészségügy szakon, az első végzősök együtt ballagnak a gimnáziumi tagozatosokkal. Az összesen 135 végzőst az oktatási intézet vezetősége részéről Gáll Enikő aligazgató és Farkas Zoltán igazgató búcsúztatta.
Baricz Tamás Imola, Gergely Imre, Pethő Melánia / Székelyhon.ro

Civileké a pálya
Román szempontból egy nemzeti kissebség kultúráját, nyelvét, épített örökségét megvédeni és megőrizni hivatott kezdeményezés etnikai szeparatizmust, a vehemensebbek részéről a területi egység veszélyeztetését és revíziót jelenthet. Ezt annak mentén mondják, hogy évtizedek óta – az éppen aktuális politikai rendszertől függetlenül – halljuk, miszerint Románia „megoldotta a kisebbségi kérdést”, és a román kisebbségpolitika modellértékű. (Erről mindig eszembe jut a nácik „végső megoldása” zsidóügyben, de ebbe most ne menjünk bele). A Kolozsváron megtartott Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) kongresszusán kiderült, amit mindig is tudtunk: kisebbségeket érintő kérdésekben a többség szerint minden rendben, szerintünk semmi sem.
A nemzetközi szervezet helyszínválasztása akár jelzésértékű lehet, hiszen olyan városban tartották az előadásokat, ahol még a többnyelvű helységnévtáblák kifüggesztése is hosszú évek harcának eredményeként született meg. A siker egy civil kezdeményezésnek köszönhető, tehát nem a sikeres hivatalos kisebbségpolitika eredménye. Hol vannak már azok az idők, amikor a román hatalom fűt-fát megígért a kisebbségeknek, csakhogy befogadják az Európai Unióba és a NATO-ba?
A csatlakozás lejártával visszatértek ugyanazokhoz a szövegekhez: miközben jogaink állandóan csorbulnak, és vannak, akik nyíltan, már-már betegesen gyűlölnek minket, a hivatalos állásfoglalás szerint mi itt úgy élünk, mint hal a vízben, és sehol a világon nincs ilyen jó dolga a magyarnak.
Az Európai Unió intézményei közben kivonják magukat a felelősség alól, ami a kisebbségek problémáinak megoldását jelenti. Pedig az EU-ban több mint hatvan regionális vagy kisebbségi nyelv létezik, ezeket az unió mintegy 40 millió polgára beszéli. Ennek a nyelvi és kulturális sokszínűségnek egyenes következménye, hogy minden kisebbségi állampolgár viseli a maga könnyebb vagy nehezebb keresztjét, és ezt – úgy tűnik – intézményes szinten senki nem kívánja levenni a válláról.
Marad tehát a polgári kezdeményezés, az aláírásgyűjtési kampány, a tiltakozás az elszenvedett igazságtalanságokkal szemben. Bár a magyar kormány kiáll az ötmillió hazáját vesztett honfitársa mellett, de a problémákat belülről (is) kell vagy kellene kezelni. A jelenleg futó Minority SafePack egy olyan kezdeményezés, amelynek célja, hogy a kisebbségvédelem bizonyos területei az európai uniós jog részei legyenek. Egymillió aláírás szükséges, hogy az akció eredményes legyen, és a siker ismét csak rajtunk, civileken múlik.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Néppárt: tisztújítás Kolozs megyében
Április 22-én Székelyudvarhelyen tartotta Országos Küldöttgyűlését az Erdélyi Magyar Néppárt. A tanácskozáson országos alelnöknek választották Soós Sándort, a Néppárt korábbi Kolozs megyei elnökét. Az ezáltal megüresedett Kolozs megyei elnöki tisztség betöltése céljából május 24-én küldöttgyűlést tartott a Néppárt megyei szervezete.
A küldöttek a körösfői Mihály Ágnest választották meg megyei elnöknek. Fancsali Ernőt, a Néppárt kolozsvári szervezetének elnökét ügyvezető alelnöki feladattal bízták meg. Munkájukat alelnökökként Csüdöm Ferenc (Bánffyhunyad), Filep Sándor (Szék), Kis Júlia, Tök Eszter (Kolozsvár), Kurucz József (Kolozs), Péntek Levente (Egeres) és Láposi Csaba (Ördöngösfüzes) segítik majd. itthon.ma/erdelyorszag

Iohannis a román hősöket méltatta
Románia hűséges és megbízható partnere nemzetközi szövetségeseinek, és ezt az önfeláldozó hősöknek köszönheti – véli Klaus Iohannis elnök.
„Azokra kell gondoljunk, akik életüket kockáztatják a hadszíntereken, bátorságukkal bizonyságot téve arról, hogy Románia hűséges és megbízható partnere nemzetközi szövetségeseinek” – Iohannis köszöntő üzenetben.
Habár Iohannis a szavak szintjén tisztelgett a román hősök emléke előtt, önkritikusan megjegyezte, hogy ennyi nem elég: „A múlt tetteinek dicsőítése nem rekedhet meg a retorika szintjén, ránk hárul a kötelesség, hogy bebizonyítsuk: képesek vagyunk továbbvinni őseink példáját, az általuk közvetített értékek szellemében. Nagy szükség van manapság a béke, a fejlődés és a haladás nagyköveteire. Csak így tudjuk bebizonyítani, hogy megértettük a harc és az áldozat értelmét, megtanultuk a történelem által feladott leckét”.
Agerpres; itthon.ma/erdelyorszag

Sepsiszentgyörgyön járt a román képviselőház magyarokkal foglalkozó albizottsága
Az albizottság tagjai a székelyföldi megyék tanácselnökeivel, valamint magyar civil szervezetek képviselőivel folytatott párbeszéd során ismerkedtek a székelyföldi magyar közösség problémáival.
A szerda esti sepsiszentgyörgyi sajtótájékoztatón Kulcsár Terza József albizottsági elnök elmondta: a testület tagjai alapos tájékoztatást kaptak a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium működésének az ellehetetlenítéséről, amelyet a magyar közösség egyik legégetőbb kérdésének nevezett, terítékre került ugyanakkor a székely zászló üldözése és a székelyföldi autonómiatörekvések kérdése is. Kulcsár Terza József elmondta: a látogatás részleteiről jelentés készül a román parlament számára.
Mihaita Virza kormánypárti képviselő a sajtótájékoztatón a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta. Daniel Vasile, a roma közösség képviselője elmondta, mind a magyar albizottságnak, mind az általa vezetett roma albizottságnak az a célja, hogy a bukaresti törvényhozás elé vigye a kisebbségek ügyeit.
Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke kijelentette: Székelyföldön a magyar közösségi ügyekben hozott bírósági ítéletek lassan egy „törvény fölötti törvényt" rajzolnak ki. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusa ugyanakkor pozitív példaként említette a román-magyar együttélés kódexét, amelynek a kidolgozásáról Hargita megye önkormányzata határozott.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei önkormányzat elnöke kijelentette: Székelyföldön nap mind nap érzékelhető, hogy a román állam kettős mércét alkalmaz a magyar közösséggel szemben. Hozzátette: az RMDSZ a kettős nyelvhasználatot szeretné bevezetni a régióban a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvvé való minősítése által.
Az öttagú albizottságból egyébként a Magyar Polgári Pártot (MPP) képviselő Kulcsár Terza József elnök mellett a Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Mihaita Virza, valamint a cigány kisebbség képviselője, Daniel Vasile vett részt a látogatáson. A testület tagjait csütörtökön fogadja Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa, majd Csíkszeredában és Homoródalmáson folytatják a tájékozódást. Utóbbi helyszín azért fontos, mert a székelyföldi faluban cigány-magyar konfliktus alakult ki, és a képviselőházi emberjogi bizottságon belüli cigány és magyar albizottságok a cigány és a magyar képviselők kölcsönös támogatásával alakulhattak meg.
MTI; itthon.ma/erdelyorszag

Egy helységnévtábla margójára
Az erdélyi, partiumi, bánsági magyarnak immár lassan száz esztendeje hol megtiltják, hol megengedik, hogy szülőfaluja vagy városa elnevezését anyanyelvén is viszontláthassa az adott település bejáratánál. A politikum, amely tájainkon „érdekképviselet” megfelelően rá is játszik erre a százesztendős traumára.
Egy ideális világban mindenki a saját anyanyelvén írhatja, olvashatja annak a településnek a nevét, ahol megszületnie és élnie adatott. Az Erdélyben őshonos magyarság idestova száz esztendeje nincs abban a helyzetben, hogy ezt a jogot természetesnek, magától értetődőnek tekinthesse. Erről elsősorban a hódítóként érkezett, és a zsákmányra azóta is féltékenyen vigyázó román állam tehet, mely a száz esztendő alatt rájött, hogy a merev tiltás sokszor kevésbé célravezető nemzetpolitikai céljainak elérésében, mint a húzd meg-ereszd meg játék. Ők pontosan tudják, hogy az idő és a demográfia a magyarság ellen dolgozik, ezért ma már kifizetődőbb megengedni, hogy magyarul is olvasható legyen Nagyvárad, Kolozsvár vagy éppen Zilah neve. Kifizetődőbb, mert például a felsorolt településeken egyre inkább súlytalanná válik a magyarság, nem kell tartaniuk semmilyen revíziótól, és ha kegyesen engednek egy ilyen ügyben - akár bírósági döntés nyomán, akár másképp - az kirakatként mindig jól mutat a „példás” román kisebbségi politika Patyomkin falujában.
magát érdekképviseletnek aposztrofáló RMDSZ nem csupán asszisztál ehhez a román politikához, de még rá is játszik. Hatalmas győzelemként, a több évtizedes megfeszített munka eredményeként tálalja propagandasajtójában, hogy Zilah 2017-ben többnyelvű táblákat helyez ki a város bejárataihoz. Aki viszont kicsit is járatos a politikai döntéshozatal berkeiben, pontosan tudja, hogy egy ilyen döntés nem a román önkormányzati képviselők hirtelen született magyarbarátságának következménye, hanem egy sokkal magasabb szinten megszületett alkué. Adunk valamit a magyaroknak, amit az RMDSZ felmutathat mint eredményt, ők pedig cserébe legitimálják a mi politikánkat.
Azon túl, hogy egy ilyen „eredmény” meglehetősen sovány és szánalmas, rámutat egy az RMDSZ politikájában tetten érhető és következetesen megvalósított vonalvezetésre. Az RMDSZ nem más, mint egy kufár, amely a rá bízott közösségi értéket aprópénzre váltja, és amely nem meri vagy nem akarja a valós árat megkövetelni az általa szállított voksokért, politikai legitimációért. Ők úgy vélik, hogy a kis lépések politikája célravezető, hiszen érdekképviseleti maffiájuk fel is mutathat valamit, a politikai porondon is marad (ami a jó élethez szokott politikusok számára létkérdés) és a román hatalom számára is hasznos marad, hiszen nem lép fel az ő szemszögükből túlzott követelésekkel. Az egyedüli vesztes ebben a bizniszben a magyarság, amely huszonhét esztendeig várhat egy magyar helységnévtáblára. Persze csak azok, akik időközben nem vándoroltak el, vagy éppen asszimilálódtak. Ők az igazi fokmérői ugyanis az érdekképviselet hatékonyságának.
Barta Béla; itthon.ma/szerintunk

Elballagtak a tanítóképzősök (Kézdivásárhely)
A kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Ház színháztermében ballagott el tegnap délután a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Kara Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézete óvodai és elemi oktatás pedagógia szakának tizenhat végzőse, akik hároméves alapképzésben vettek részt.
Ez volt a kilencedik ballagási ünnepség. Az ünnepségen jelen voltak a végzősök hozzátartozói, tanárok, az első- és másodévesek, illetve meghívottak, a gyakorló intézmények vezetői és a mentorok. A ballagókat Zoller Katalin igazgató köszöntötte, hangsúlyozva: „Az erdélyi, székelyföldi magyarságnak nem egyszerűen csak magyar iskolákra, de mindenekelőtt jó magyar iskolákra, elkötelezett, innovációra nyitott tanárokra van szüksége.” Azt is elmondta, 1999 óta a kolozsvári tudományegyetem keretében felsőfokú képzés formájában van lehetőség pedagógusi oklevelet szerezni, és a kezdetben főiskolai képzés idővel egyetemi szintűvé alakult. Ezt követően a gyakorló tanintézmények, a Manócska Napközi Otthon óvodásai, valamint a Petőfi Sándor-iskola második és harmadik osztályos tanulói rövid, az alkalomhoz illő előadással léptek színpadra. A műsort betanította Molnár Dalma és Cserei Izabella óvónő, illetve Füleki Katalin és Volloncs Szidónia tanítónő. A végzősök nevében Kovács Katalin mondott ünnepi beszédet, majd a másodévesek műsorát követően a ballagóknak emléklapokat és virágokat adtak át. A ballagók közül Kovács Katalin, Bardocz Orsolya és Simon Anett érte el a legjobb tanulmányi eredményt.
Iochom István / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gyarapodó határsértők
Megszaporodtak az utóbbi időben a Magyarországra átszökni próbáló migránsok elfogásáról szóló hírek a határrendészet honlapján: a héten már a harmadik ilyen csoport feltartóztatásáról számolt be a hatóság. Idén már 358-an próbálták átlépni törvényellenesen a határt, míg tavaly egész évben 549 személyt tartóztattak fel.
Csütörtök hajnalban egy, az illegális bevándorlás megfékezése érdekében végrehajtott művelet során hét 24 és 37 év közötti, a határ felé közeledő etiópiai és eritreai állampolgárt fedeztek fel a nagylaki határrendészek egy mezőn, ötszáz méterre a magyar határtól. Kihallgatásuk során elmondták, hogy taxival érkeztek Nagylakra, és a (belső határellenőrzés nélküli) schengeni övezetbe akartak eljutni. A határrendészet tiltott határátlépési kísérlet gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást ellenük. Kedden hajnali fél kettőkor szintén Arad megyében, a Gyula–Varsánd határátkelő közelében fogtak el 14, Magyarországra a zöldhatáron keresztül átszökni próbáló szíriai és iraki állampolgárt a román határrendészek. A csoportot hat férfi, hat nő és három gyerek alkotta, a felnőttek 18 és 60, a kiskorúak 3 és 17 év közöttiek voltak. Kihallgatásuk során ők is azt állították, hogy a schengeni térségbe akartak bejutni. A határrendészek hétfőn a Bihar megyei Érmihályfavánál is feltartóztattak egy hattagú szíriai csoportot, négy felnőttet és két gyereket, miközben hajnali hat órakor mintegy háromszáz méternyire megközelítették a magyar határt. Elmondásuk szerint ők is a schengeni térségbe akartak eljutni, ellenük is tiltott határátlépési kísérletért indult eljárás. Az áprilisban közölt, a határrendészet honlapján azóta megjelent adatok szerint idén már 358, Magyarországra átszökni próbáló migránst tartóztattak fel a hatóságok. Tavaly egész évben 549, Romániából illegálisan távozni próbáló határsértőt fogott el a határrendészet. Idén tavasszal megnőtt Romániában a migrációs nyomás: áprilisban több határsértőt (634) tartóztattak fel a határrendészek a szerb–román határon, mint az első negyedévben (420), és az országba illegálisan belépett, elfogott migránsok száma már május elején meghaladta a tavalyi éves adatot. A határrendészet eddig 1286 határsértő feltartóztatásáról számolt be, míg tavaly 1075, az országba illegálisan belépett külföldit fogtak el az ország határain. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Nyilvános a lista
Az igazságügyi minisztérium tegnap közzétetteazoknak a személyeknek a listáját, akik meglátogatták a Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat (SIPA) archívumát. A szenátus alelnökének, Laura-Iulia Scânteinek és az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) egykori vezetőjének, Horia Georgescunak a neve is szerepel a jegyzéken. A lista vegyes fogadtatásban részesült.
Tudorel Toader igazságügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy a volt Független Védelmi és Korrupcióellenes Szolgálat – egyszerűbben megnevezve a büntetés-végrehajtó intézetek (börtönök), egykori, 1991–2006 között működött titkosszolgálatának – archívumát őrző épületben nem csak arra a 22 látogatásra került sor 2007-től kezdődően, amelyről listát tettek közzé. „Sokkal többször bejártak, van erről két jelentés is, amelyeknek titkosságát még nem oldottuk fel, de fel fogjuk oldani, és amelyekből további látogatásokról értesülhetnek” – nyilatkozta Toader. A tárcavezető hozzátette: mindenekelőtt meg kell határozni, a jelentések milyen titkosítási szinten vannak, hogy tudni lehessen, kinek a jogköre elrendelni a titkosítás feloldását. Toader szerint kár lenne megsemmisíteni az archívumot, mert „az a román igazságszolgáltatás szép vagy kevésbé szép történelméhez tartozik”. Az archívumhoz hozzáférők kapcsán két volt igazságügyi miniszter is megszólalt tegnap. Robert Cazanciuc a 2013-ban lezajlott látogatást illetően elmondta: erre azért volt szükség, mert az archívumot őrző Országos Börtönigazgatóság jelezte a szaktárcának, hogy meghibásodott az egyik világítótest a dokumentumokat tároló helyiség előterében. Raluca Prună, aki az előző kormányban vezette az igazságügyi tárcát, úgy vélte, az archívumba betekintést nyert személyek listája nem több nevek halmazánál, és csak az igazságszolgáltatás becsmérlőinek malmára hajtja a vizet.
Az irattárral kapcsolatosan az Evenimentul zilei napilap egy 2007-ben készült jelentést is közzétett, mely szerint a bizottság, amely a szolgálat felszámolása után az archívumot megvizsgálta, több rendellenességet is tapasztalt. Dan Andronic újságíró, a lap tulajdonosa szerint az irattár 2006-os leltározása során illetéktelen személyek ügyészeket és bírákat kompromitáló információkhoz jutottak, amelyek lehetővé tették egyes bírák zsarolását, az igazságszolgáltatás döntéseinek befolyásolását. A lapban megjelenteket követően jelentette be Tudorel Toader, hogy rövid időn belül feloldják az irattár titkosítását, de előtte még nyilvánosságra hozzák a – tegnap közölt – listát. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Családtámogatási intézkedésekről döntött a magyar kormány
A budapesti kormány tovább emeli a családi adókedvezmény mértékét, ennek középpontjába a kétgyermekes családokat állítják – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Családok budapesti világtalálkozójának első napján megrendezett demográfiai fórumon, ahol ismertette a kormány előző napi ülésén elfogadott, a gyermekvállalást ösztönző akciótervet.
A kormány döntése értelmében a jelzáloghitellel rendelkező családok a harmadik és további gyermekek esetén egy-egy millió forintot leírhatnak a tartozásukból, az állam át fogja tőlük vállalni. A program részeként a diákhitel-tartozással rendelkező fiatal nőknek két gyermek esetén a tartozás 50 százalékát, három vagy több gyermek esetén a teljes adósságot elengedik. A diplomás gyed időtartamát kitolják egy évvel, így a gyermek kétéves koráig meghosszabbodik az egyetemisták esetében is. Ezek mellett „soha nem látott” bölcsődefejlesztésekbe kezdenek; mindenhol, ahol családok élnek, bölcsődét építenek, illetve, ha kell, felújítják a meglévőket. A külföldön tartózkodó vagy ott élő magyarok előtt is óvatosan megnyitják a családtámogatási rendszert, jövőre már ők is kaphatnak a gyermek születése után anyasági támogatást, és az egész Kárpát-medencében jegyezhetnek babakötvényt is. A kormányfő elmondta: Kopp Mária szellemiségét „ideidézve” kutatóintézetet hoznak létre, hogy a családok segítésére, a családpolitika filozófiai megalapozásához, az európai és a világhelyzet megértéséhez megfelelő intellektuális muníció álljon rendelkezésre. Hangsúlyozta: népesedési fordulatra van szükség, minél több gyermeknek kell születnie, mert ha van gyermek, van jövő. Kevesebb mint negyven év alatt Magyarországon „elfogyott” csaknem egymillió ember. „Ez több, mint a második világháború alatt elszenvedett teljes emberveszteségünk” – hívta fel a figyelmet. A miniszterelnök szerint ma két álláspont ütközik Európában: azoké, akik bevándorlással akarják kezelni a demográfiai problémákat, és a közép-európai, magyar álláspont, amely szerint azokat saját erőforrásainkra támaszkodva, tartalékainkat mozgósítva, a magunk lelki megújításán keresztül kell megoldanunk. Úgy vélte, sok olyan irigylésre méltó életszínvonalú ország van ma Európában, amely súlyos demográfiai problémákkal küzd. „Ha ugyanis a család nincs a fiatalok szívében az első helyen, hiába a gazdasági erő, a kiváló mutatók, nem jutunk semmire. Közép-Európában még szerencsések vagyunk, mert a fiataloknak még mindig a házasság és a családalapítás az etalon. De amikor a tervek a realitások mezejére kerülnek, a vágyott gyermekek egy része meg sem születik, ezért olyan politika kell, amely félretolja ezeket az akadályokat a fiatalok útjából” – mondotta. Szerinte minél inkább támogatják a családokat, annál több gyerek születik. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Árvízriadó kilenc megyében
Sárga árvízriadót bocsátottak ki a hidrológusok kilenc megyére: Hargita, Kovászna, Brassó, Szeben, Máramaros, Beszterce-Naszód, Suceava, Neamţ és Bákó megye érintett. Péntek 10 óráig Máramaros megyében a Visó és az Iza, Beszterce-Naszód megyében a Nagy-Szamos vízgyűjtőjére érvényes a riasztás. Csütörtök 16 órától szombat 20 óráig az Olt, a Suceava, a Moldova, a Beszterce és mellékfolyóik esetében várható a vízszint megemelkedése. Kovászna, Hargita és Suceava megyében a kisebb folyókon is érvényes a riasztás.
AGERPRES; Népújság (Marosvásárhely)

Román–magyar nyelvű verseskötetet mutattak be a Jelen Házban
Szerdán délután a Jelen Ház kávézójában mutatták be Ioan Dehelean Sertar/Fiók c. kétnyelvű verseskötetét. Az Irodalmi Jelen Könyvek-sorozatban napvilágot látott kötet verseit az aradi Regéczy Szabina Perle ültette magyar nyelvre. A rendezvényen Vasile Dan, a Romániai Írószövetség aradi fiókjának elnöke méltatta a könyvet, ugyanakkor a fordítót, és nem utolsósorban magát a szerzőt is bemutatta a jelenlévőknek.
Vasile Dan elismerően beszélt Regéczy Perle munkásságáról; a publikum megtudhatta, hogy több száz román verset fordított le magyarra (több tíz szerzőtől). Egész köteteket fordított le nagy román klasszikusoktól, de a kortárs alkotók műveihez is lelkesedéssel nyúl. Az írószövetség helyi elnöke megjegyezte: kíváncsi, akadna-e olyasvalaki, aki mindezt a munkát, nagylelkűséget viszonozni tudná, vagyis vállalkozna-e Perle verseinek románra fordítására.
Az Arad megyei származású Ioan Dehelean (1952) a Kolozsvári Biológia Fakultáson végezte tanulmányait, dolgozott biológiatanárként, majd biológusként az Arad Megyei Sürgősségi Kórházban. 2016-tól tagja az Írószövetségnek. Vasile Dan szerint Dehelean verse kiválóan alkalmas felolvasásokra, különleges muzikalitású és ritmusú költeményei hallatán az a benyomásunk támadhat, hogy magának a szerzőnek a hangját halljuk. A verseket a szerző eddig megjelent három kötetéből válogatták össze.
„A szerző mesterien keveri az álmot a realitással” – véli Regéczy Perle, aki szerint a családszeretet és az olykor fájó öregséget elhozó idő fogalma is visszaköszön a szerző műveiből. „Megható a tény, ahogyan Ioan Dehelean a mindennapi életben észreveszi a szépséget, azokat a tárgyakat, élőlényeket és fogalmakat, melyek örömöt, derűt, boldogságot árasztanak” – mondta Perle, aki szerint a fordításra válogatott versek legelőször a Szövétnekben, az Irodalmi Jelenben és a Havi Szemlében láttak napvilágot.
A kötet bemutatójának vége felé a szerző és a fordító néhány verset olvasott fel a közönségnek, a rendezvény dedikálással zárult.
Az eseményt a Romániai Írószövetség aradi fiókja és a Tóth Árpád Irodalmi Kör szervezte.
Sólya Emília / Nyugati Jelen (Arad)

Összefogás a szórványért – egyházmegyei közmunka Magyarderzsén és Magyarfodorházán
Idén tavasszal is megszervezték a templomtakarítási akciót a Kolozsvári Református Egyházmegyében. A Kárpát-medencei Szeretethíd rendezvénysorozat keretében zajló takarítási munkálatokra május 20-án, szombaton került sor a Kolozs megyei Magyarderzsén és Magyarfodorházán, a szervező ezúttal is az egyházmegye presbiterszövetsége volt.
A Kolozsvári Református Egyházmegyében már hagyománnyá vált az elnéptelenedett templomok környékének megtisztítása és a kisebb karbantartási munkálatok elvégzése. Az egyházmegye presbiterszövetsége három éve minden ősszel és tavasszal megszervezi ezt a tevékenységet, amelynek során lelkipásztorok, presbiterek és egyháztagok segítségével olyan egyházközségekbe látogatnak el, amelyeknek református magyar közössége erősen megfogyatkozott, alig néhány lelket számlál, vagy éppenséggel már egyetlen református sincs a településen. Az utóbbi helyzetben van Magyarderzse is, ahol idén temették el az utolsó reformátust. A Magyarfodorházához tartozó szórvány műemléktemplomának kertjét két évvel ezelőtt már kiszabadították a bozót fogságából az egyházmegye önkéntesei, azonban mostanra ismét sűrű növényzet nőtte be, a természet elkezdte visszafoglalni a területet.
A szombati takarításon résztvevő körülbelül hetven ember egyik csoportja Floriska István presbiterszövetségi elnökkel és a Diaszpóra Alapítvány munkatársaival gyönyörű napsütésben érkezett a magyarderzsei templomhoz. Miután szétosztották a feladatokat, azonnal beindultak a láncfűrészek és a motoros kaszák. Közben dolgos kezek gereblyézték és gyűjtötték össze a levágott ágakat és leveleket. Már félórán belül ritkulni kezdett az akác és a tövis, és szép lassan a templomot is körbe lehetett sétálni. A templom szomszédságában élő román család, tornácán ülve „Hajrá!” felkiáltásokkal biztatta a csapat tagjait, akik néhány óra leforgása alatt egészen megtisztították a templom környékét a bozóttól. Az idősebb résztvevők mellett ifjak és egészen kicsik is jelen voltak, akik lelkesen gereblyéztek és hordták az ágakat, majd a szünetben ők kínálták kaláccsal a társaságot. A következő nemzedék tagjait a gyönyörű vidéken való kirándulás lehetősége és a közös munka öröme mellett azért is kell bevonni a hasonló akciókba, hogy lássák, mennyire fontos őrizni templomukat és gyülekezeti közösségüket. A munka végeztével egyik ifjú önkéntes jóvoltából a magyarderzsei harang is megszólalt és „istentiszteletre” hívta a jelenlévőket. Miután Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási lelkipásztor vezetésével a templom előtt elhangzott a közös imádság, a hagyományokhoz híven elénekelték a 90. zsoltárt. A csoportkép elkészítését követően a távozó csapat elbúcsúzott a megtisztított templomtól és a gratuláló szomszédoktól. A Miklóssy család kriptáját is őrző ősi templom, amely most egy időre újra lélegzethez jutott, méltóságteljesen állt a dombon a szikrázó napsütésben.
A közmunkára jelentkezők másik csoportja a magyarfodorházi régi temető megtisztítását vállalta. A munka során lekaszálták a füvet, kivágták az öreg, már nem termőképes fákat, a levágott fát pedig a parókiára szállították tüzelőnek. Emellett a kerítést sűrűn benövő bokrokat is eltávolították és összegyűjtötték.
Miután mindkét csoport végzett a munkával, a magyarfodorházi parókia udvarán szeretetvendégséget szerveztek, amelyhez a töltött káposztát és a fánkot a fodorházi asszonyok készítették el és szolgálták fel. Amikor a közös imádság után asztalhoz ült a társaság, a parókia előtt vezető úton magyar és székely zászlós kis csapat tűnt fel. Ők a Mária-úton gyalogoló zarándokok voltak, akik néhány hete indultak Magyarországról Csíksomlyóra, és Fodorházán át éppen kidei szálláshelyük felé tartottak. A fodorházi asszonyok azonnal behívták és asztalhoz ültették őket is. A körülbelül egyórás együttlét és vidám társalgás alatt többen is isteni csodának nevezték azt, hogy még a szórványban is történhetnek ilyen „véletlen” találkozások. Miután a búcsúzkodó zarándokok énekelve kértek áldást az itt megismert közösségre, a vendéglátó reformátusok is elénekelték az ároni áldást: „Áldjon meg téged, áldjon az Úr...”
A közmunkára jelentkezők a kolozsvári egyházmegye több városi és vidéki gyülekezetéből érkeztek. Az egyházmegye presbiterszövetsége őszre ismét takarítást tervez a Mezőségen, amelyre minden érdeklődőt és segíteni vágyót szeretettel várnak. A segítségnyújtás lehetősége mellett csodálatos érzés együtt lenni, együtt dolgozni, imádkozni, megmutatni azt, hogy nem hagyjuk el kiüresedett templomainkat sem, és hogy a szórványban is érdemes és kell cselekedni. Isten segítségével ilyen csodálatos események és találkozások jönnek létre, és aki időnként megtölti élettel a teljesen kiüresedett templomokat is, bármikor visszafordíthatja a kedvezőtlen népesedési folyamatokat, és életet vihet oda is, ahol látszólag már nincs remény. Őseink tisztelete, munkájuk megbecsülése mellett azért is fontos őrizni, óvni régi templomainkat és épületeinket, hogyha egyszer mégis visszatérne az elhagyott falvakba néhány református család, ne találjon bozóttal benőtt templomot és zárt templomajtót. Hisz ahol ketten vagy hárman vagy többen összegyűlnek Krisztus nevében, Ő ott van közöttük. És ha felcsendülnek a 90. zsoltár szavai: „Tebenned bíztunk eleitől fogva...”, abban erő van, abban reménység van, abban élet van.
Sófalvi Krisztina / Szabadság (Kolozsvár)

Nagyszabású NATO-hadgyakorlat kezdődött Romániában
A NATO-csapatok reakciósebességének növelését és együttműködési képességük fejlesztését célzó nemzetközi hadgyakorlat kezdődött pénteken Romániában, Bulgáriában és Görögországban mintegy négyezer katona és ötszáz harci jármű részvételével.
A június 16-ig tartó, Noble Jump 2017 fedőnevű hadgyakorlatra légi úton érkeznek albán, német, lett, brit, norvég, holland, lengyel és spanyol katonák, a hadi felszereléseket pedig tengeren és vasúton szállítják az erdélyi Nagysinken (Cincu) kialakított kiképzőbázisra.
A NATO nápolyi egyesített főparancsnokságát vezető Michelle Howard tengernagy szerint a hadgyakorlat az észak-atlanti szövetségen belüli összhangot hivatott bizonyítani, az Agerpres hírügynökség által idézett nyilatkozatában ugyanakkor a három befogadó ország támogatását és szoros együttműködését is méltányolta.
A Románia idei legnagyobb hadgyakorlatának számító Noble Jump 2017 előkészítésében a gyorsreagálású erők bulgáriai és romániai integrációs egységei (NFIU) vettek részt, a haditechnika és csapatok mozgását a három ország területén a NATO Romániába telepített délkeleti hadosztály-parancsnoksága irányítja.
A Noble Jump 2017 egy rövid határidejű riasztásra épülő hadgyakorlat, amelynek forgatókönyvét a NATO nápolyi regionális központja dolgozta ki a gyorsreagálású erők bevethetőségének és felkészültségének tesztelése érdekében. A NATO arról akar meggyőződni, hogy az észak-atlanti szövetség képes gyorsan és összehangoltan Európa számos pontjáról jelentős erőket mozgósítani egy adott térségbe, ahol konfliktusmegelőzésre van szükség – közölte a pénteken kezdődött hadgyakorlatról a NATO nápolyi egyesített főparancsnoksága. MTI; szabadsag.ro

Botrányba fulladt a pataréti romák integrálását célzó projekt
Elutasítják a pataréti roma közösség felzárkóztatását célzó projekt lebonyolítói azokat a sajtóban megjelent információkat, miszerint indokolatlanul költekeztek volna a Norvég Alap által finanszírozott program megvalósítása során.
Cáfolja a Kolozsvári Metropolisövezet Közösségfejlesztő Egyesülete azokat a sajtóban megjelent információkat, miszerint nem rendeltetésszerűen költötte el a kincses város szeméttelepén élő pataréti roma közösség integrációjára kapott nemzetközi támogatást.
A civil szervezet a projekt lejáratásával és a romák elleni diszkriminációval vádolja a pénz elköltési módját firtató újságírókat. Az egyesület azt követően adott ki közleményt a témában, hogy az Evenimentul Zilei központi lap keddi számában terjedelmes anyagban hívta fel a figyelmet a projekt költségvetése körüli visszásságokra.
A cikk szerint a pataréti romák lakhatási körülményeinek javítását, életszínvonalának növelését célzó projektre, 3,14 millió eurót utalt ki a Norvég Alap, ám a 35 család számára biztosított lakások építése, megvásárlása ennek csupán egyharmadába, 1,18 millió euróba került. A lap szerint a fennmaradó összeget a menedzsment fizetésének biztosítására és protokollköltségekre költötték a projektet lebonyolító civilek. Tízezer eurót pizzára, 12 ezret egy catering cégre költött a pályázó, újabb háromezer euróból péksüteményeket vásárolt, állítja a cikk írója, aki szerint 8900 euróba került a gyerekeknek biztosított különböző sporttevékenységek bérlete, míg 90 ezer euróból konferenciákat és szemináriumokat szervezett a romák integrációját szorgalmazó szervezet.
Mindezt olyan körülmények között, állítja a lap, hogy közben nem kérték ki minden esetben a pataréti romák véleményét az életüket befolyásoló döntésekről. Hozzáteszi, hogy bár jelentős összeget, 20 ezer eurót költöttek a pataréti közösség tagjainak egészségügyi ellátására, az egyesület elnöke, Zoli Coroian a lap kérdésére nem tudta elmondani, hány vizsgálatot végeztek.
A Kolozsvári Metropolisövezet Közösségfejlesztő Egyesülete közleményben cáfolta a cikkben leírtakat, diszkriminációval és rasszista megnyilvánulással vádolva a szerzőt.
Kifejtik, a cikkíró le akarja járatni a projektet és ezáltal megakadályozni a roma családok Patarétről való elköltöztetését „megkérdőjelezve a pataréti, illetve a teljes roma kisebbség tisztességes lakhatási körülményekhez való jogát”. „Kategorikusan elutasítjuk a projekt ellen felhozott vádakat és elítéljük az egyes újságírók rasszista, a sajtóetika alapvető elveit sértő megnyilvánulását” – fogalmaz a közlemény, amely több oldalon keresztül ismerteti a projekt célját és eredményeit.
A szervezet szerint az Evenimentul Zilei önkényesen dolgozta fel a projekt honlapján fellelhető információkat, a cikk írója ugyanis a projekt jóváhagyott, nem pedig a felhasznált költségvetését vizsgálta, így írásában számos téves adat szerepel. Az ugyanis, hogy mennyi pénzbe került a projekt megvalósítása, csupán az általános gazdasági jelentés elkészítése után derül ki, mutatnak rá a lebonyolítók, majd a már ismert tételeket sorolják fel. Mint kifejtik, a 35 apartman építése mintegy 1,360 millió euró volt, az elektronikai berendezések 18 587 euróba kerültek. A menedzsmentre 505 879 eurót költöttek, ebből 9 személy fizetését biztosították a projekt teljes, 31 hónapos időtartamára, a nettó átlagfizetés havi 987 euró, áll a közleményben.
A gyerekek étkeztetésére 39 900 eurót hagytak jóvá a finanszírozók és végül 9850 eurót költöttek, állítja a szervezet, mely szerint ebből az összegből 2015 karácsonyán 900 pataréti gyereknek vittek ajándékot. „17 eurót költöttünk pizzára” – teszik hozzá. Egy 300 résztvevős nemzetközi konferencia megszervezése 24 400 euróba került, és újabb 3400 euróból találkozókat, képzéseket, szemináriumokat szerveztek, teszik hozzá a projekt lebonyolítói. Mint írják, mintegy 5000 eurót fordítottak a pataréti gyerekek szórakoztatására, ezek küzdősport-edzéseken és más sporteseményeken, bábszínházi előadásokon vettek részt és a tordai sóbányába is ellátogattak. Mint arról beszámoltunk, a szervezet április végén számolt be a pataréti roma közösség életkörülményeinek javítását célzó projekt eredményeiről, ennek keretében 35 pataréti család költözhet szociális otthonba Kolozsváron, Szászfenesen, Apahidán és Kisbácsban a Norvég Alap támogatásával. A roma családokat még 2010 decemberében költöztette a kolozsvári önkormányzat a Coastei utcából a Patarétre. A Coastei utcai területet utólag az erdélyi ortodox érsekségnek adta haszonbérbe, ahol a teológia számára építettek bentlakást. Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)

Kölcsey Nagydíjjal tüntették ki Bálint Zsuzsát
Hetedik éve annak, hogy a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Bizottsága úgy döntött, olyan díjat alapít, amellyel minden évben jelképesen megköszöni és elismeri egy kiváló, diákoknak és kollégáknak egyaránt példamutató pedagógus munkáját.
"A Kölcsey Nagydíj arany fokozatát az idén egy olyan pedagógus kollégánk kapja, aki egyike azoknak az embereknek, akik ennek az iskolának az alappilléreit képezik. Olyan pedagógus, aki érzékeny, és sok-sok szeretetet ad, aki osztályainak, diákjainak valódi édesanyja. Akihez diákjai visszajárnak beszámolni életük alakulásáról, tanácsot kérni, ha nehézségbe ütköznek. Olyan tanár, aki nemcsak a kiválókkal szárnyal, hanem lehajol a nehezebben haladókhoz, és addig dolgozik velük, míg felveszik az ő lépteinek könnyed ritmusát.
Nyugalma, higgadt ítélőképessége, áldozatvállalása, munkabírása minden kölcseys tanár számára példaértékűvé vált. Nagyon sokat köszönhet neki ez az iskola, diákok és tanárok egyaránt: az az ember ő, aki mindig ott van, ahol szükség van rá, aki alapot biztosít a többieknek ahhoz, hogy egyre feljebb juthassanak. Az iskola elmúlt években elért eredményei, a legkétségbeesettebb helyzetekből való talpraállás sem valósulhatott volna meg nélküle. Az iskoláért együtt eltöltött sok-sok munkaóra alatt, olyan embert ismertem meg a személyében, akit mindig a mások szolgálata, az iskola jövőjébe vetett töretlen hite vezetett tetteiben. Egyike azoknak a pedagógusoknak, akik magát a Kölcseyt jelentik. A Kölcsey Nagydíj arany fokozatának idei kitüntetettje Bálint Zsuzsa tanárnő" - hangzott el a laudációban.
A díjat Zsók Csaba, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium Szülői Egyesületének elnöke adta át. szatmar.ro

Díszpolgárt avattak, Pro Urbe-díjakat adtak át Székelyudvarhelyen
Udvarhely díszpolgára lett Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat vezetője, illetve Pro Urbe-díjat kapott Mátyus András volt kórházigazgató, Michaela Haushofer és a Mallersdorfi Ferences Nővérek, valamint Ugron Béla, az Ugron Alapítvány vezetője. Az díjakat a pénteki ünnepi önkormányzati ülésen adták át.
„Olyan személyek részesülnek elismerésben, akik sokat tettek Udvarhelyért és lakóiért, öregbítve a város hírnevét” – jelentette ki az ülés kezdetén Orbán Balázs, az MPP–EMNP-koalíció frakcióvezetője. A díjak kiosztásával kapcsolatos szavazás csak formaság volt, hiszen minden önkormányzati képviselő egyetértett azzal, hogy megérdemlik az elismerést a kitüntetendő személyek.
Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) vezetőjének díszpolgárrá avatását Bíró Edit koalíciós képviselő kezdeményezte, így laudációt is ő mondott, amelyben az orvos munkásságát és személyes kapcsolatukat részletezte. Kiderült, a budapesti születésű Edvi a kilencvenes évek elejétől jár Erdélybe, ahol az NGYSZ által beteg, hátrányos helyzetű gyermekeknek, illetve egészségügyi intézményeknek nyújt segítséget.
Bíró Edit mintegy húsz éve került kapcsolatba a szolgálattal, amikor ismeretlen tettesek súlyosan bántalmazták a lányát, aki akkor élet és halál között lebegett. Az Edvi vezette szervezet ekkor ajánlotta fel, hogy támogatni fogja az életmentő műtéteket, amelyeknek köszönhetően a lány ma boldog családanya.
Az NGYSZ ma egész Székelyföldön végez ingyenes szűrővizsgálatokat. Edvi Péter tűzzománcból készített városcímert és oklevelet kapott a díszpolgári címmel. Beszédében hangsúlyozta, jó együtt dolgozni a székelyföldi orvosokkal, akikben érdemes megbízni. Kiemelte, a továbbiakban is azon fog dolgozni, hogy minél több gyermeknek segíthessen.
Elsőként Mátyus András volt kórházigazgatónak, az új udvarhelyi kórház létrehozójának adták át a Pro Urbe-díjat, akit kollégája, Szentannai Dénes fül-orr-gégész méltatott. Mint mondta, 1978-ban ismerték meg egymást Mátyussal, akkor egy évig „potyára vette fel a fizetését”, hiszen csak leste, miként dolgozik az orvosigazgató – jegyezte meg viccesen. Aztán rövid időre máshová ment dolgozni, ám mire visszajött, már fel volt építve az új kórház a régi „kóceráj” helyén – emlékezett vissza Szentannai.
Mátyus András a díj átvétele után azt mondta, 43 éves szolgálata alatt kollégáival alapot teremtettek a mának. Hangsúlyozta, életét a felelősségtudat és a szülőföldön való helytállás határozta meg.
Michaela Haushofer zárdafőnökről és a Mallersdorfi Ferences Nővérekről György Attila beszélt, aki részletesen bemutatta a rend tevékenységét, amely 1990 óta van jelen Udvarhelyen. Azóta számtalan hátrányos helyzetű gyermeknek és felnőttnek segítettek étellel, szállással, taníttatással.
Haushofer zárdafőnöknő apácatársai nevében is örömét fejezte ki a díj átvétele után. Köszönetet mondott a mindenkori városvezetésnek, amiért mindig is támogatták rendjük munkásságát Udvarhelyen.
László Attila szombatfalvi plébános Ugron Béláról beszélt, akit szintén érdemesnek tartottak a képviselő-testületi tagok a Pro Urbe-díjra. Emlékeztetett, az ő nevéhez fűződik az Ugron Alapítvány létrehozása, valamint a Mál-tetőn lévő Ugron-kriptához vezető Székely kálvária felépítése. Ugron Béla kijelentette, szerinte a díj nem neki, hanem az egész családjának szól. Én csak egy közvetítő, egy szolga vagyok. Azt szeretném továbbvinni és megerősíteni, amit az őseim tettek a városért – fogalmazott.
„Gratulálni szeretnék a díjazottaknak, a példaképeknek, akikből ma erőt meríthetünk, akikre nagyon büszkék lehetünk” – fogalmazott Gálfi Árpád polgármester. Arra kérte a díjazottakat, hogy folytassák eddigi erőfeszítéseiket, és vigyék messze Udvarhely hírét. Beszéde után a székely és magyar himnuszt is elénekelték a jelenlévők
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro

Benkő Erika: minden területen használhatóvá válhat a magyar nyelv
A romániai magyar közösség nyelvi jogainak maximalizálása a célja a közigazgatási törvény RMDSZ által javasolt módosításainak. A héten iktatott tervezet kiszélesíti a nemzeti kisebbségek nyelv- és szimbólumhasználatát, és elfogadása esetén Székelyföldön a gyakorlatban is regionális hivatalos nyelvvé válna a magyar. A törvénymódosításokat előkészítő munkabizottság tagját, Benkő Erika sepsiszentgyörgyi képviselőt kérdeztük a jogszabály legfontosabb tételeiről és alkalmazásukról.
- Miért volt fontos a 2001-ben elfogadott helyi közigazgatási törvény módosítása?
- Románia a nemzetközi színtéren ideális képet fest a kisebbségek itthoni helyzetéről, de a valóságban vagy nem alkalmazza, vagy rosszhiszeműen alkalmazza a kisebbségeke vonatkozó törvényeket, és végképp nem tesz eleget a nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeinek. Ez igaz az anyanyelv használatot a közigazgatásban előíró törvényre is. Ezért van szükség arra, hogy a jelenleg érvényben lévő közigazgatási törvény nyelvi jogokra vonatkozó részét a jelenhez igazítsuk.
- Az RMDSZ törvénytervezete újdonságként bevezetne egy kedvezményes küszöböt, amely azokon a településeken biztosítana nyelvhasználati jogot, ahol nagyszámú nemzeti kisebbségi közösség él, de arányuk nem éri el a tíz százalékot. Hogyan működne ez az előírás?
- A Kisebbségvédelmi Keretegyezmény értelmében igény szerint lehetőséget kell biztosítani az anyanyelv használatra azokon a településeken is, ahol kisebbségekhez tartozó személyek száma nem éri el a törvény által előírt küszöböt. Ez az előírás fontos azokon a településeken, ahol jelenleg nem lehet érvényt szerezni a nyelvi jogoknak, így például megoldaná az anyanyelv-használatot Kolozsváron, Brassóban, Aradon, Nagybányán és Zilahon, ahol jelentős számban élnek magyarok.
Javaslatunk az, hogy a 10 ezer lakos alatti településeken a kedvezményes küszöb 300 fő legyen, a 10 és 25 ezer közötti lakosú településeken 500 fő, a 25 és 50 ezer közötti lakosú településeken 1000 fő, az 50−100 ezer közötti lakosú településeken 2000 fő, és a 100 ezer lakos feletti települések esetében pedig 10 ezer, magát nemzeti kisebbséghez tartozónak valló személy esetében legyen érvényes a kedvezményes küszöb, amely felett kötelezővé válna az anyanyelv-használat biztosítása.
A kezdeményezés ugyanakkor lehetőséget biztosít azokon a településeken is az anyanyelv-használatra, ahol nem teljesül a számaránybeli feltétel, viszont az intézmény vagy a hatóság vezetősége az anyanyelv használat alkalmazása mellett dönt. Például a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezése lehetséges lenne, azokban az esetekben is, ha nem érik el egyik küszöböt sem.
- Egyértelműsítenék is a helyi közigazgatási törvényt. Hol szorul pontosításra a jelenlegi törvénykezés?
- A nyelvi jogok alkalmazása közben folyamatosan azzal szembesültünk, hogy a törvényben és a kormányhatározatban foglalt előírások nem minden esetben pontosak és átláthatóak. A most benyújtott törvénytervezet rengeteg olyan kérdést megold, amelyekre a jelenleg hatályos törvény nem ad választ. Például a jelenlegi törvény megfogalmazása szerint felettébb homályos az, hogy mely intézményekre érvényesek az anyanyelv használati jogok. De ugyanez érvényes a regionális szimbólumhasználatra is.
Nagyon fontos része a tervezetnek, hogy komoly szankciók kiszabását rendeli el arra az esetre, ha valamelyik intézmény nem tartaná be az előírásokat. Ez a törvénytervezet egyik nagyon erős és kiemelten üdvözlésre méltó pontja, ugyanis tudni kell azt, hogy egy sor hatályos jogszabály alkalmazásának éppen azért nem sikerül érvényt szerezni, mert azok nem, vagy csak igen csekély mértékű szankciót írnak elő.
A törvénytervezet a magánszemélyek nyelvi jogainak megsértése esetén 3000-től 30 000 lejig terjedő pénzbüntetést, illetve csoportok és közösségek nyelvi jogainak megsértése esetén 5000-től 50 000 lejig terjedő bírságot ír elő. Ez már elég nagy összegű büntetés ahhoz, hogy az érintett önkormányzatok és intézmények betartsák a törvényt. Elképzelésünk szerint a kormánynak minden évben jelentést kell készítenie a nyelvi jogok alkalmazásáról, és az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) felügyeli és szükség esetén bünteti azokat az intézményeket, amelyek nem tartják be a törvényt.
- Leszabályoznák azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek lesznek az anyanyelv-használati jogok biztosítására. Melyek lesznek ezek?
- A korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy szabályozni kell azoknak az intézményeknek a körét, amelyek kötelesek biztosítani az anyanyelv használatot. Azokban a közigazgatási egységekben, ahol a kisebbségek számaránya eléri a 10 százalékot vagy jelentős számban élnek, kérjük az anyanyelv-használat biztosítását minden közigazgatási intézményben, közérdekű szolgáltatásokat nyújtó helyi és megyei egységekben, prefektúrákon, illetve dekoncentrált intézményekben. Ilyen például a kataszteri hivatal, ahol telekkönyvi ügyeket intézhetünk, a pénzügy, ahol az adónkat fizethetjük ki, a munkaügyi felügyelőség, ahol a munkanélküli segélyt kell kérvényezni, a tanfelügyelőség, az egészségügyi igazgatóság, a kulturális igazgatóság, de a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség is.
- Ha maximalizálni szeretnék az anyanyelv használatot, annak érvényesülnie kell szóban és írásban is. A tervezet ad-e erre lehetőséget?
- A székelyföldi autonómia egyik legfontosabb komponense a regionális anyanyelv-használat hivatalos formája lenne, éppen ezért nagyon fontos a nyelvi jogokkal kapcsolatosan magasra tenni a mércét, elsősorban Székelyföldön. Valóban, a tervezet egyik célja, hogy minden közintézménnyel folytatott kommunikációban egyaránt biztosítsa az anyanyelv használatát írásban és szóban is. A formanyomtatványok és egyéb adminisztratív jellegű dokumentumok, közérdekű információk is legyenek elérhetőek a kisebbségek anyanyelvén és legyen lehetséges az anyakönyvi kivonatok kibocsátása kisebbségi nyelven. Ez nem nagy nehézség, hiszen az anyakönyvi kivonatok jelenleg is többnyelvűek – románul, angol és francia nyelven állítják ki, így igény esetén ezt megtehetik magyarul is.
- A romániai magyar közösségnek az elmúlt időszakban folyamatosan küzdenie kellett a regionális szimbólumainak használatáért. A törvénytervezet rendezné-e azokat a nézeteltéréseket, amelyek főként Székelyföldön jellemzőek az önkormányzatok és prefektúrák viszonyára?
- Nagyon fontos, hogy végre rendezzük a regionális szimbólumhasználat kérdését, ezért a tervezet egyik prioritása, hogy biztosítsa a zavartalan regionális szimbólumhasználatot. Azt akarjuk elérni, hogy senkit ne büntessenek meg, azért, ha a székely zászlót kitűzi egy hivatalra vagy közintézményre. Azt szeretnénk, hogy az egyértelmű törvénykezés végre elejét vegye annak, hogy polgármestereinket folyamatosan zaklassák a hatóságok a székely zászló miatt. Közösségünknek joga van identitását nyelvén és szimbólumainkon keresztül kifejezni.
- A tervezet egyszerre kívánja rendezni a kisebbségi nyelv- és szimbólumhasználatot. Miért tartották fontosnak, hogy mindezt egy törvénnyel szabályozzák?
- Az a legcélravezetőbb, ha mindezeket egy törvénnyel szabályozzuk, különben nagyon sok törvényt kellene módosítani ahhoz, hogy elérjük a célt. Felgyorsítja a folyamatot, ha a helyi közigazgatási törvény módosítása egyaránt tartalmazza a nyelvi- és szimbólumhasználati szabályokat.
- Az RMDSZ által iktatott tervezetnek milyen a fogadtatása a parlamentben, számítanak-e a kormánypártok támogatására, volt-e előzetes egyeztetés?
- Természetesen számítunk a kormánypártok támogatására, szükségünk is van rá, hiszen a hozzájárulásuk nélkül a tervezet nem jut át sem a szakbizottságokon, sem a szenátusban, sem a képviselőházban. Igen, volt előzetes egyeztetés a kormánypártokkal, és a továbbiakban is lesz. A fogadtatást egyébként majd a bizottságokban tudjuk igazán lemérni. Erre hamarosan sor kerül. Az RMDSZ kérte, hogy sürgősségi eljárással történjen meg a tervezet vitája. Én bizakodó vagyok, ebben a pillanatban úgy gondolom, van kellő politikai akarat arra, hogy a tervezetet a parlament elfogadja.
- A kormánypártok már jelezték, hogy lesznek módosító javaslataik. Melyik tételeknél számítanak vitára?
- A politikában mindig szükség van kompromisszumokra. Fontos azonban, hogy a törvénymódosítás lényegi elemei megmaradjanak. Ilyen sarkalatos kérdés például a kedvezményes küszöb bevezetése, illetve a nyelvi jogokat nem alkalmazó önkormányzatok és intézmények büntethetősége, valamint az is, hogy egyértelműsítsük, melyik intézményekre vonatkozik a nyelvi jogok alkalmazásának kötelezettsége.
Az RMDSZ kormánypártokkal való parlamenti együttműködésének csak akkor van értelme, ha a magyar közösség számára fontos problémákat meg tudunk oldani. Ennek a parlamenti együttműködés az egyetlen módja, de ha nem tudunk érdemi előrelépést elérni, akkor felül kell értékelni, hogy a továbbiakban miként viszonyulunk a kormánypártokhoz.
Kovács Zsolt / maszol.ro

Dragnea magyarázatot kér Junckertől a Romániával szembeni hozzáállása miatt
Levélben kér magyarázatot Liviu Dragnea Jean Claude Junckertől az Európai Bizottság Romániával szemben tanúsított "hozzáállásáról". Erről egy csütörtök esti televíziós műsorban beszélt a PSD-elnök, hozzátéve, hogy szerinte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániáról készült jelentésében közzétett becslések sem a valós gazdasági adatokon alapulnak. "Én már régóta nagyon nyíltan beszélek, a következményektől függetlenül. Egyeztettem a téma kapcsán Tăriceanuval is, és jövő héten hivatalos levelet intézünk Jean Claude Junckerhez, magyarázatot kérve tőle az EB hozzáállásáról, amelynek hátterében egyetlen dolog állhat: bizalmatlanságot akarnak kelteni a kormányprogrammal kapcsolatban, hogy csökkenjenek a külföldi befektetések" - fogalmazott Dragnea a Románia TV műsorában. A PSD és a képviselőház elnöke ismét hangsúlyozta, hogy az évek során sok esetben jelentős eltérések voltak az EB prognózisai és a későbbi valós gazdasági adatok között. "2013 tavaszán azt jósolták, hogy 2,6%-os lesz az államháztartási hiány, és végül 2,1%-os lett. 2014-ben 2,2%-ot jeleztek előre, és 1,4%-os volt a deficit. 2015-ben 1,6%-mondtak, 0,8% lett. 2016-ban furcsamód 2,8%-os deficitet jósoltak, és 3%-os hiánnyal zárta az évet a Cioloş-kormány. Jelen pillanatban egyetlen adat, egyetlen mutató sem adhat okot az aggodalomra az Európai Bizottságnak vagy az IMF-nek" - tette hozzá a nagyobbik kormánypárt elnöke. Az Európai Bizottság figyelmeztetésben részesítette hétfőn Romániát, amiért 2016-ban jelentősen eltért középtávú költségvetési célkitűzéseitől, ugyanakkor javaslatot tett a Tanácsnak: ajánlásban kérje az országot, hozza meg a szükséges korrekciós intézkedéseket. Csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap közzétette Romániára vonatkozó jelentését, amelyben 4,2 százalékos gazdasági növekedést jelez előre erre az évre. A dokumentum szerint ugyanakkor az egységes bértörvény és a tervezett adócsökkentések révén az államháztartási hiány 2022-ig elérheti a bruttó hazai termék 6 százalékát. agerpres; Transindex.ro

Ünnepelt az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskola
Szűknek bizonyult tegnap az uzoni művelődési ház nagyterme, a karzat is benépesült a Tatrangi Sándor Általános Iskola napjának nyitórendezvényén. Az ünneplő diákok és a tanári kar mellett a község vezetői, a tanfelügyelőség képviselői, egyházfők, nyugalmazott pedagógusok, szülők, nagyszülők mellett idegenből érkezettek is részt vettek a tizenkettedik alkalommal megszervezett iskolanapon.
Az idei iskolanap eseményei az ember és természet közötti egészséges kapcsolatra, az ökológiai egyensúly megbomlásának lehetséges következményeire hívták fel a figyelmet. Az egész napos műsor, tevékenység mottóját is ehhez a gondolathoz igazították: Uzon a holnapért, a fenntartható fejlődésért. Az ünnepség az iskola és a község zászlóinak bevonulásával kezdődött, Szabó Margit iskolaigazgató köszöntő beszédében a színek segítségével ecsetelte az ember természetre gyakorolt áldatlan hatását, a környezet és értékeinek megóvására buzdítva a jelenlévőket. Ráduly István polgármester az önkormányzat nevében köszöntötte az ünneplőket, megjegyezve: a lehetőségeket, új pillanatokat saját magunk formálhatjuk úgy, hogy fenntartható jövőt teremtsünk. Bartók Enikő Anna tanfelügyelő az intézmény életének fontos mozzanataként beszélt az iskolanapról, kiemelve: ez jó lehetőség arra, hogy betekintést nyerhessünk az itt zajló nagybetűs nevelőmunkába, szabadidős foglalkozásokba. A magyar országgyűlés parlamenti képviselője, az oktatásügyi tárca korábbi államtitkára, Hoffmann Rózsa levélben fogalmazta meg jókívánságait. A Szabó Margit által felolvasott méltatásban kiemelte: ha az iskolanap a természet problémáira hívja fel a figyelmet, az a környezetvédelem fontosságára való ráébredést mutatja. Az iskolanap alkalmával a négy elem – tűz, víz, levegő, föld – témakörben hirdettek pályázatokat a tanulóknak, a nyertes munkák alkotóit az ünnepségen díjazták. A fotópályázat nyertese Gál Márk, különdíjat kapott Száraz Andrea. A kreativitási díjat Kis Tamara érdemelte ki, a rajz- és grafika-kiírás győztese Majláth Szilárd. Az irodalmi pályázatra több tucat alkotást küldtek, gondot okozott a győztes kiválasztása, a zsűrinek hat-hét legjobb mű közül kellett megneveznie a legjobbat – ecsetelte Czegő Zoltán író, aki részt vett az alkotások elemzésében. Végül Kányádi Izabellának ítélték oda a díjat, de Czegő fontosnak tartotta további neveket is megemlíteni: Fazakas Boglárka, Bartha Gabriella.
A színpadon került sor az iskola által aktív és nyugalmazott oktatóknak odaítélt Pedagógusi és Tatrangi Sándor díjak átadására – ezzel az elismeréssel tisztelegtek példaértékű munkásságuk előtt. A Tatrangi Sándor díjat Pénzes Klára, a Pedagógusi díjat Vargha Orbán Csaba kapta, mindketten nyugalmazás előtt álló pedagógusok. Elismerésben részesült Szőcs Edith és Dénes Irén. A díjazásokat követően az iskola tanulói változatos műsorral léptek színpadra. A produkciókat vastapssal jutalmazta a közönség, nemcsak a gyermekek előadásmódja fogta meg őket, a betanító pedagógusok ötletességéből fakadó koreográfiák is színes varázslatba vitték a nézőket. Az iskolanap keretében később megkoszorúzták a Beke György, valamint az iskola pedagógusai emlékére állított kopjafákat.
Bokor Gábor / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Jöttek, láttak, visszamentek (Sepsiszentgyörgyön a parlamenti albizottság)
Gyakorlati hozadéka lehet a parlamenti albizottság székelyföldi látogatásának, román kollégái kérésére Kulcsár-Terza József várhatóan hivatalos bemutatót tarthat a régióról, specifikus gondjairól az emberi jogi, nemzeti kisebbségi és egyházügyi bizottságnak. Erről az MPP-s képviselő számolt be a kétnapos kiszállást értékelő sajtótájékoztatóján. Feszültnek nevezte Kulcsár-Terza a Sebastian Cucuval folytatott megbeszélést, nem volt jó hangulatú találkozó, erősödött meggyőződése, hogy a kormánybiztos felső utasításra cselekszik. Szó volt a magyar nyelv használatáról, a székely zászlóról, a kétnyelvű feliratokról – Cucu kitartott álláspontja mellett, hogy ő csak a törvényt alkalmazza –, de vita kerekedett a magyar gyermekek románoktatásáról is, a prefektus nem értette, miért lenne szükség speciális tantervre, mint fogalmazott „Romániában élünk, mindenkinek tudnia kell románul”. Végül kicsit elbizonytalanodott, amikor Kulcsár-Terza rákérdezett, normálisnak tartaná-e, ha Magyarországra költözne, hogy gyermekei ugyanolyan tankönyvből tanulják a magyar nyelvet, mint a magyar iskolások. „Látszott, elgondolkozott, mintha megértette volna a lényeget” – számolt be a képviselő. Elmondta, eddig nem találkozott a prefektussal, de most felajánlotta, szívesen nyújt tájékoztatást, ad tanácsokat máskor is, jó lenne, ha időről időre leülnének és megtárgyalnák a vitás dolgokat.
Kulcsár-Terza József ismét kitért a civil szféra képviselőivel folytatott megbeszélésre, mint fogalmazott, kollégái majdnem teljes képet kaphattak az itteni helyzetről. A román polgármesterekkel szervezett közös vacsorára csak a dobollói községvezető ment el, így az csonkára sikerült, pedig szerették volna irányukba is kiterjeszteni a párbeszédet. Ezt követően vetette fel Vîrză Mihăiţă SZDP-s képviselő, jó lenne, ha pontosabban megismernék kollégáik is a székelyföldi helyzetet, Kulcsár-Terza pedig rábólintott, ha a bizottságban szavazatával is támogatja a javaslatot, ő szívesen tart egy magyarázó, eligazító bemutatót. Szükség lenne erre, mert a parlament tagjainak többsége nagyon keveset tud a régióról, az itt élőkről, valós követeléseikről, a román média elhallgatja vagy ferdítve mutatja be a történéseket, csak botrányok esetében foglalkozik a térséggel, s lám, az albizottság mostani látogatását sem tartották említésre méltónak.
Az MPP-s képviselő reméli, kollégáiban partnerekre talált, nemcsak ígérik, támogatják is majd kezdeményezéseit. A székelyföldi találkozókról jegyzőkönyv készült, megszületik egy jelentés is, amely a román parlament hivatalos dokumentuma lesz.
Farkas Réka / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Propaganda
Az első világháború idején az Osztrák–Magyar Monarchia által – ha a 20. századi értelemben véve még csak nagyon amatőr módon is – folytatott propaganda befelé sikerre volt ítélve; hogy a nagy háborút mégis elveszítette a monarchia, abban viszont nagy szerepe volt a kifelé folytatott, nagyon is gyenge propagandának – többek közt ezt a következtetést vonta le Boka László irodalomtörténész, az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) tudományos igazgatója Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtárban szervezett TÉT-estek szerdai rendezvényén.
A centenáriumi évfordulón az Országos Széchényi Könyvtár a meggyőzés módszerei és folyamata köré építette megemlékező rendezvényeit, a kiállítás és a tudományos konferencia anyagából két könyv született: a tárlat kétnyelvű katalógusa bőséges illusztrációs anyaggal és az előadások szerkesztett változatát bemutató kötet. Hogy az OSZK miért a propaganda témáját választotta, annak magyarázata, hogy már az első világháború kitörésekor a nemzeti könyvtár feladatául kapta minden, a háborúra vonatkozó kiadvány gyűjtését, az anyagot az idők során szétosztották ugyan, de összegyűjtésük nem okozott nagy nehézséget. Az első világháborúban kibontakozott propaganda komplex projekt volt, a szórólapok, plakátok, irodalmi és képzőművészeti alkotások hűen tükrözik a monarchia hátországában a lelkesedéstől a kiábrándulásig bejárt utat – mondta Boka László. A villámháborúnak indult, kezdetben nagy társadalmi fenntartású háborút a lakosság támogatta, és ebben nagy szerepe volt a különféle reklámozási módszereknek: gyűrűiket, mozsaraikat cserélték be vasból készültekre az emberek, hogy a háborús gépezet működhessen, előszeretettel fektettek hadikölcsönökbe, a Kossuth-nótát is átírva, Ferencz József azt üzente kezdettel énekelték. A háború azonban elhúzódott, a kiábrándulás pedig egyre nőtt. Ilyen körülmények között a propaganda kiemelt szerepet kapott, ekkor bontakozott ki a mai értelemben vett politikai, ideológiai propaganda – ennek a folyamatnak bemutatásáról szól az OSZK két, tavaly megjelent kötete.
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Versek a pelenkázóasztal felett (Beszélgetés Varró Dániel költővel)
A színházi világ egyre inkább Shakespeare újramagyarítójaként kezeli, miközben a magyar nyelvterület egyik legnépszerűbb költője. Varró Dániel verseit vitatják, hol túl gyerekesnek, hol túl felnőttesnek tartják – de többnyire imádják.
– Ritmus, zene, bravúros külsőségek vagy mély értelem, súlyos mondandó: ön melyik párton áll ebben a versalkotási vitában?
– Egy Mikszáth-anekdota szerint egy hölgyolvasó állítólag azt rótta fel neki, hogy amit Mikszáth úr ír, nem rázza meg az ember lelkét. Mikszáth erre azt válaszolta: drága hölgyem, állítottam én valaha, hogy az ön lelkét kívánom rázogatni? Nos, nekem sem célom, hogy lelkeket rázogassak, érthető, szerethető, humoros verseket akarok írni. Mindig megkapom, hogy a verseim nem túl mély értelműek. Kritikákban is kiemelték, hogy míves versek, meg hogy jó formaérzékkel rendelkezem, de a mai napig nem érzem, hogy nekem kellene megmondani a tutit, és nem is tartom, hogy a költészet erre való volna. Olvasóként is azokat a verseket szeretem, amelyeknek jó a zenéjük, imádom a csengő-bongó rímeket, elandalodom rajtuk. Ugyanakkor arra törekszem, hogy az engem érdeklő apró-cseprő dolgokat összehozzam a sajátos költői nyelvezettel, s a kettőnek különös, érdekes feszültségét érezzem. Valahogy így fest az én versideálom.
– Hogyan vélekedik arról az állításról, miszerint nincs gyerekeknek vagy felnőtteknek szóló vers, csak jó vagy rossz vers?
– Van igazság benne. Én sokáig nem foglalkoztam azzal, kinek szól, amit írok. Az első kötetemről, a Bögre azúrról sok kritika megjelent, egyesek szerint annyira gyerekes, hogy általa én vagyok a posztinfantilizmus előfutára. Na jó, mondtam, legyen így, ehhez képest a gyerekeknek szánt, Túl a Maszat-hegyen című kötetem viszont azt kapta, hogy túlságosan felnőttes, és hogy legfeljebb a vájt fülű sznob óvodásokat tekinthetem célközönségnek. Mindent összevetve, nem figyeltem én túlságosan erre a dologra, s miközben felnőtt verseim túl gyerekesek, a gyerekverseim pedig túl felnőttesek, magam is csodálkoztam, hogy ennyire megtalálták a közönségüket.
– Mennyiben változtatott a hangsúlyokon, hogy közben három kisfiú apukája lett? – A gyerekeim megszületése óta kétségtelenül alakult némiképp a dolog, hiszen próbálok nekik célzottan is írni. Persze nem biztos, hogy ez a jobbik változat, azoknak a költőknek, akiket gyerekként és felnőttként is a legjobban szerettem – Weöres Sándor, Nemes Nagy Ágnes, Tamkó Sirató Károly –, egyiküknek sem volt gyerekük. Ez arról árulkodik, hogy nem annyira szülőnek kell lenni, mint inkább gyerekekhez közel álló lelkületű, „világnézetű” embernek.
– Ezek szerint inkább visszahúzó erőt jelent a saját gyerek, nem pedig plusz inspirációs forrást?
– A gyerek iránti elfogultság lehetetlenné teszi a szükséges távolságtartást, ez nem elhanyagolható „veszély”. Mert bizony olvastam olyan verset nagyon jó költőtől is, amely beleragad abba, hogy a gyerekük milyen jót mondott, mennyire aranyos dolgot művelt. De elvonatkoztatni sem lehet a helyzettől. Amikor a fiamat először a kezembe adták, nagyon sírt, nekem meg fogalmam sem volt, hogyan kell megnyugtatni egy egynapos csecsemőt. Nem jutott eszembe más, elkezdtem neki mondani a Párizsban járt az ősz című Ady-verset, szegénykémnek ez volt élete első versélménye. Viszont abbahagyta a sírást, kerekre nyílt szemekkel várta a folytatást, én meg megtapasztalhattam, micsoda praktikus haszna tud lenni a versnek. Ezen felbuzdulva gyerekmondókákat kezdtem keresni, de egyrészt alig találtam, másrészt csak olyanokat, mint a „Hátamon a zsákom, zsákomban a mákom”. Nekem, Budapesten született és sokáig ott élő embernek, apukának viszont sosem volt zsákomban mákom, meg a komámasszony sem kérte soha a szekeremet, ezért aztán magam kezdtem írni mondókákat. Kitartóan mondogattam a saját fejlesztésű altatómondókát, mire egyszer csak elaludt a kisfiam, és én azt hatalmas sikerként éltem meg. De született mondóka öltöztetéshez, evéshez is – hasonlóan praktikus eredményekkel. Nem biztos, hogy ezek irodalmi remekek, de a három mondókás kötetem megjelenése után sok szülő visszajelzett, hogy az ő gyerekük esetében is nagyon jól működnek.
– Sikerült már megfogalmaznia – saját forrásból, gyerekeiből vagy egyéb példákból kiindulva –, hogy hol, milyen módon ragadhat meg egy gyereket a nyelv, az irodalom? – Fogalmam sincs. Azt tapasztaltam, hogy a kicsik – félévestől hét-nyolcévesekig – ösztönösen nagyon fogékonyak a nyelvre, a jó ritmusú dolgokra, még ha nem is értik őket. Nagyon aranyos verseket is írnak, aztán kamaszodás elejétől legtöbben kezdenek megpróbálni megfelelni az elvárásoknak, sokkal kínosabb, modorosabb dolgokat produkálnak. De változatlanul sokan verselnek, mindig is mélyen gyökerező késztetés ez az emberben, elsősorban a heves érzések kifejezésére. – De hogyan került Rómeó és Júlia a gyerekversek közé? Azon túl, persze, hogy magyar–angol szakon diplomázott...
– Teljesen véletlenül csöppentem a színházi világba. Nagyjából az első könyvem megjelenésével azonos időben kaptam egy fordítói felkérést egy meglehetősen költői nyelvezetű darab, a Kés a tyúkban című kortárs mű kapcsán, amihez angolul tudó és lehetőleg költő embert kerestek. Az idősebb, nevesebb költők vagy nem értek rá, vagy nem tetszett nekik a darab, minden bizonnyal amolyan vészmegoldásként jutottam eszébe az előadás dramaturgjának, aki egyben a könyveimet megjelentető kiadó igazgatója is. Szóval minden színházi előélet nélkül készítettem az első fordításomat, az előadás nagyon jól sikerült, még díjat is kaptam érte. Azóta színházi emberként kezelnek, és szépen kaptam megbízásokat. Eleinte nagyon sok kortárs darabot fordítottam, közöttük sok botránydarabot is, amely amúgy tőlem elég messze álló műfaj, ezért aztán nagyon örültem, amikor Shakespeare-t is fordíthattam.
– Milyen volt a Shakespeare-rel való fordítói találkozás?
– Nagyon nehéz őt fordítani, a legnagyobb küzdelemre az ad okot, hogy Shakespeare-t sokan és a legnagyobbak fordították magyarra. A színház részéről ugyanakkor természetes igény, hogy minél frissebb szöveggel dolgozzon, s ha egy modernebb felfogású előadás készül, ahhoz tényleg nem passzol egy 150 évvel ezelőtti nyelviséggel fordított szöveg. Az általam fordított második Shakespeare-darab Lear újra címen Lear király volt, amelyet Vörösmarty óta nem nagyon magyarított senki. Csodálatos költői erejű szöveg, de hát mégiscsak évszázadokkal ezelőtt írták, olyan szavakkal, mondatszerkesztéssel, amelyek ma nagyon nehézkesnek hatnak. – A klasszikus „Ó Rómeó, mért vagy te Rómeó!” hogyan hangzik Varró Dániel változatában?
– Jaj, Rómeó, mért vagy te Rómeó! – ez az én fordítói leleményem, és meg is tudom indokolni. Az „ó” szép, hagyományos költői sóhajtás, amelyet nagyon szeretek, de viszonylag ritkán használjuk, a 13–14 évesek között – mint Rómeó és Júlia is – pedig még kevesebben. Amúgy az erkélyjelenetet élveztem a leginkább. Shakespeare-ben ugyanis az a csodálatos, hogy miközben szereplői drámai jambusokban beszélnek, abszolút átjön, hogy ők szerelmes fiatalok bájos, aranyos gesztusokkal. A „jaj” pedig szerintem sokkal inkább illik ebbe a képbe, ami elsősorban nem rácsodálkozásról, hanem elkeseredésről, kétségbeesésről szól.
– Verseinek tekintélyes részét viszont a pelenkázóasztal fölé hajolva mondják fogékony csecsemőknek. Szereti viszonthallani azokat?
– Ahhoz a költészethez, amit én szeretek, hozzátartozik, hogy elmondják. Ha csendben olvasunk egy verset, sok minden elvész belőle. Imádom a régi felvételeket, amelyeken költők adják elő a verseiket, Babits az egyik kedvencem, amint nagyon furán, szinte énekelve mondja saját költeményeit. Megkockáztatom: sokkal hatásosabb, mint egy Latinovits-előadás. A szerző ugyanis pontosan oda teszi a hangsúlyokat, ahová eredetileg szánta, és ez többet ad, mint egy bármilyen jó színészi alakítás.
– Prózáról szó sem esik: csak nincsenek haragban egymással?
– Roppant ingoványos terepnek tartom. A Maszat-hegyet eredetileg prózában terveztem, de előbb túl Lázár Ervin-esre sikerült, aztán túl jellegtelenre, úgyhogy feladtam. Bevallom, olvasni is inkább verset szeretek, ami nem rímel, az nekem már nem annyira barátságos. Ha egy kiállításmegnyitóra invitálnak, akkor is rímes prózában, makámában írom meg a köszöntőmet, szükségem van ezekre a kapaszkodókra.
Varró Dániel
Költő, Budapesten született 1977. szeptember 11-én, első verseit 12 éves korában (1989) írta. Az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban érettségizett, az ELTE-BTK magyar–angol szakára járt. Gimnazista kora óta publikál verseket és műfordításokat különböző irodalmi lapokban és folyóiratokban. Hét önálló kötete jelent meg – Bögre azúr, Túl a Maszat-hegyen, Szívdesszert, Akinek a lába hatos, Akinek a foga kijött, Nem, nem, hanem, Akinek a kedve dacos –, több (elsősorban gyerekeknek szóló) kötet társszerzője. Műfordítói tevékenysége egyre sokrétűbb, drámafordításait és egyéb (önálló vagy másokkal közösen írt) színházi munkáit több magyarországi színház műsorára tűzte. 2005 óta a Szépírók Társaságának, 2008 óta pedig a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének a tagja. Legfontosabb kitüntetései: Bródy Sándor-díj, különdíj (1999); Az Országos Színházi Találkozó különdíja a Kés a tyúkban fordításáért (2000); Petőfi-díj (2003); Az Év Gyermekkönyve díj (2004); József Attila-díj (2005); Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt (2007); Színikritikusok díja – Legjobb új magyar dráma (2008/2009); Győri Könyvszalon, alkotói díj (2011). Csinta Samu / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Ráduly János dicsérete
„Bécsbe, Budapestre / csak a szívem vágyik, / az ottélést, lakást / nem bírná sokáig, / lélegezni – nagyot – / csak Kibéden lehet, / a cseperedő vágy / itt nagy útra kelhet; / testemnek e falu / megmarad alapnak, / hegyei nyergéből / felcsapok angyalnak.” (Dal Kibédről)
A Maros megyei EMKE Értékteremtő díjával kitüntetettek doyenje, a kibédi Ráduly János ősszel tölti 80. esztendejét. Vitalitása, munkabírása most is irigylésre és követésre méltó. A május 24-i díjátadó ünnepségen a sokoldalú tollforgató munkásságát Bölöni Domokos laudálta. A lírai elemekkel átszőtt, de semmit se szépítő, alapos méltatás a költő Ráduly előbb idézett soraival kezdődött. A kibédi kenyér illatáról című irodalmi igényű laudáció pár kiragadott bekezdésével kívánunk további töretlen alkotókedvet és jó egészséget a Múzsa régi és rendszeres szerzőjének, Ráduly Jánosnak.
„Kibéddel megáldott Ráduly János, Ráduly Jánossal megáldott Kibéd. Életét és teljes munkásságát a szülőföld, a választott szülőfalu néphagyományai feltárásának szentelte. Korondon született, a közeli Csokfalván nevelkedett, viszont mindvégig Kibéden élt és alkotott, folytatta és kiteljesítette két nagy küküllői elődje, Seprődi János és Ősz János munkásságát. (…)
Ráduly János már túllépett a bűvös százon, a száztízen is: ez nem az életkorát jelzi, hanem a neve alatt megjelent kiadványok számát. A magas szám ne riasszon el senkit, és irigykedésre sem való, mert jórészt főleg füzetek sorát jelenti, a szerző költségén, spórolt nyugdíjából. Egyik haikuját idézem: »Magamról ennyit: / Folyton belebotlom a / Nagy szegénységbe.« Ez nem költőieskedés, hanem a puszta való. Hiszen a kétszáz éve született nagy költőnk egyik őszikéjére utalva ezt is leírja: »A ‘független nyugalomra’ – míg dolgoztam – vágyva vágytam. // A független szegénységre / – nyugdíjasként – / rátaláltam.« (Ki mit keres – Arany Jánosra gondolva) (…)
Fantasztikus munkabírásáról árulkodik a napló utolsó bejegyzése (1989. augusztus 23., szerda.):
Késő délután elkúrálom az állatokat, s vissza a kézirat mellé, a vacsoráról is ‘megfeledkezem’. Pontosan éjfélre kész az új, a véglegesített változat: 380 gépelt oldal, három példányban. Egyszer még – holnap, holnapután – át fogom az egészet olvasni, aztán mehet Kolozsvárra. Címlapot kell még gépelnem hozzá. A legelső lapra ez kerül: Hold elejti, Nap felkapja. Kibédi találós kérdések. Gyűjtötte, bevezető tanulmánnyal ellátta Ráduly János.
Nagy elégtételt érzek. A munkatempó diktálta feszültség lassan oldódni kezd. Most érzem igazán, mennyire fáradt vagyok.
Lefekszem, de furcsamód, nem tudok aludni. Látomásaim vannak. Egy adott pillanatban a reggel felkelő Nap látványa jelenik meg előttem.
– Olyan, akár a frissen sült kenyér – mondom. A hasonlatot kitűnőnek érzem. Az agyamban gyermekvers motoszkál, fél órán belül el is készül. Íme: »Reggelente, / mikor a Nap / hozzánk ismét / visszatér, / friss, akár a / kemencéből / most kiemelt / sült kenyér.«
A versbeli sült kenyér illatától elbódultan alszom el.
A tiszta szívű ember tud így érezni és írni. Akinek a lelke is illatozik, akár a mesebeli lágy kenyér” – fejezte be laudációját Bölöni Domokos. Népújság (Marosvásárhely)

Rigófüttyös születésnap
Jelképes a jelző persze, de nem lehetett kihagyni. Káli István 70. születésnapját a Megvárom, amíg fütyül a feketerigó című új kötetének a bemutatója jelezte a nagyközönség számára. A jubileumi könyves összejövetel pedig rigófüttyös, derűs hangulatban idézte fel az író eddigi pályáját. Nyilván volt azon a múlt hét végi találkozón nosztalgiázás is, sőt a szerző adott pillanatban el is érzékenyült, de hogy is lehetne ez másképpen ilyenkor! A megszólalók – Gálfalvi Ágnes, a novelláskötet szerkesztője, Vári Attila, a régóta Magyarországon élő, de az alkalomra hazaérkezett barát, akitől Király István írói neve származik, ifjabb Király István, a Mentor Könyvek Kiadó vezetője és maga az ünnepelt – oldott beszélgetése erre is, arra is lehetőséget teremtett.
A névmagyarázattól a vásárhelyi gyermek- és ifjúkorig, a pályaválasztás és a szépírói indulás mozzanatáig, a diktatúra emberpróbáló valóságától a rendszerváltás óta átélt élményekig, megpróbáltatásokig, az Erdélyi Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár sikertörténetéig sok minden szóba került, olyasmik, amikről Káli István nemrég a Múzsában közölt hosszú interjúban is vallott. Nem részletezzük újra ezeket, az élő eszmecsere varázsát pár mondatban úgysem tudnánk visszaadni. Azt a hangulati többletet se, amelyet a két novella felolvasása közben az író érzelmileg gazdag, személyes tolmácsolásának köszönhetően a hallgatóság érzékelhetett. De azt mindenképpen érdemes hangsúlyozni, hogy a korábbi három kötet – Mit tud az a nagy sárga gép? (1979), Közjáték (1984), Századélet (1994) – és folyóiratok anyagából válogatott szép kivitelezésű könyv szövegeit újra élvezetes lesz elolvasni.
Várható újabb könyveiről is kérdezték a szerzőt. Kiderült, hogy pontot tett egy új regénye végére. A címe: Szemfényvesztett. Ősszel kerülhet a könyvbarátok asztalára. És vannak még hasonló tervek a tarsolyában, legalább két regénybe illő történet, csak legyen ereje, ideje könyvvé formálni emlékeit, gondolatait. Hát akkor kívánjunk ismételten erőt, időt és kifogyhatatlan alkotókedvet Káli Istvánnak!
N. M. K. / Népújság (Marosvásárhely)