A szakoktatás hanyatlása és sorvadása (A kréta körül)
Nagy megdöbbenéssel és szomorúsággal értesültem utolsó pillanatban a helyi sajtóból elöljáróink gyors és „szakszerű” döntéséről, amely a város szakoktatási hálózatát érinti, pontosabban a Kós Károly Szakközépiskola jogi személyiségének megszüntetését és a Puskás Tivadar Szakközépiskolához való csatolását jelenti. Teszik ezt azzal az indokkal, hogy túlzsúfoltak a két magyar tannyelvű elméleti líceum épületei, és a szülők kérelmeznék ennek enyhítését! Vajon kérdezte meg valaki a Kós Károly Szakközépiskola tanárait, diákjait és azok szüleit, hogy ők mit szeretnének? A válasz: nem. Meghallgatás nélkül, önkényesen kész tények elé állították őket! Olyan diszkrimináció ez, amely világossá teszi: bizonyos körökben ezek az emberek nem számítanak, főleg nem, ha a fent említett két líceum tehetős szüleinek igényeiről van szó!
Mindannyian tapasztaljuk, ha valaki próbál ácsot, asztalost, kőművest, vízvezeték-szerelőt, mezőgépészt, mezőgazdászt, fémforgácsolót, villanyszerelőt keresni, nagyon nehezen talál. Ha egy cég próbál a szokásos piaci bérért ilyen szakmunkásokat alkalmazni, szinte a lehetetlenre vállalkozik. Bizonyos szakmákban ugyanis egyszerűen nem találni szakembert. Megjelennek olyan – sokszor egyébként vitatható – elemzések is, amelyekben külön listák szerepelnek a hiányszakmákról. Kézenfekvő megoldásnak tűnik, hogy több fiatalt kell(ene) kiképezni a listán szereplő szakmákban. (Állítólag a mostani intézkedés is ilyen megrendelt felmérés alapján történik).A mindenkori kormányok szakképzésre vonatkozó oktatáspolitikája azt hangsúlyozza, hogy a képzési kínálatot igazítani kell a munkaerőpiachoz. Ám valójában ez történik? Igazodunk a kormány oktatáspolitikájához és a munkaerőpiac elvárásaihoz? Milyen mértékben sikerül mindezek megvalósítása az alapképzésben? Ezekre a kérdésekre kellene választ találniuk az önkormányzatoknak és az illetékes szervezeteknek egy közös fejlesztési stratégia révén. Bár létezik bizonyos szintű fejlesztési stratégia, és létezik egy Helyi Fejlesztési Bizottság, amelynek feladata e stratégiák összehangolása és a munkaerőpiac igényeihez való igazítása, mégsem valósul meg a szakképzés alapfokú harmonizációja a munkaerőpiac igényeivel. Hol lehet a gond? – tesszük fel újból a kérdést. Választási kampányokban, konferenciákon, előadásokon, a médiában sokszor szó esik a szakképzés változó szerepéről. Történt valami kézzelfogható ezek után? Sajnos nem. Ellenkezőleg: ahelyett, hogy megerősítenék a szakképzés vonalát, olcsóbbnak és kényelmesebbnek találják a szakközépiskolák összevonását, a zsugorítást. Azok a pedagógusok, akik a szakoktatásban dolgoznak, keserűséggel állapítják meg, hogy az elmúlt húsz esztendő oktatási reformjainak legnagyobb vesztese a szakképzés. Vegyük példának Sepsiszentgyörgyöt: az idősebbek még emlékeznek, hogy közvetlenül a rendszerváltás után városunkban működött két elméleti líceum és hat szakközépiskola (kereskedelmi, szövetkezeti, építészeti és faipari, textil, mezőgazdasági, műszaki). Mostanra az elméleti líceumok száma alaptalanul ötre nőtt, a szakközépiskoláké pedig négyre csökkent. Megszűnt a Perspektíva- és a Gámán János Szakközépiskola, az Egészségügyi Technikumot pedig beolvasztották a Puskás Tivadar Szakközépiskolába, s most újra le akarják szakítani tőle. Sok szakember már számtalanszor hangoztatta eddig is a sajtóban és különböző fórumokon, hogy rossz irányba haladunk, mert a munkaerőpiacnak szakemberekre van szüksége, nem csak akadémikusokra. Sajnos, eddig senki nem hallgatta meg őket, és amint látjuk, most sem veszik fontolóra. És pontosan azok a szakmák sorvadtak el, amelyekre igény van, amelyekre a munkaerőpiac, főleg a termelési területen, igényt fogalmazott meg, ahol látható és érzékelhető a hozzáadott érték. Bár adottak a feltételek a modern, korszerű, minőségi szakképzés megvalósítására, az érdeklődés hiánya, az alacsony beiskolázási számok miatt ezek az iskolák nem tudják felvállalni és teljesíteni küldetésüket. A válasz a fent említett problémákra egyrészt a demográfiai mutatók alakulásában, a társadalmi-szociális tényezőkben, másrészt pedig a beiskolázási számok hibás elosztásában keresendő. A demográfiai adatok már rég figyelmeztettek bennünket a nyolcadik osztályt végző diákok számának drasztikus csökkenésére, aminek persze egyformán kellene érintenie a város líceumainak és szakközépiskoláinak beiskolázási tervét. Sajnos, az elmúlt évek során a tanulólétszám csökkenése csak a szakoktatást érintette hátrányosan. Megjegyzem, hogy a 2003/2004. tanévvel kezdődően, a PHARE-pályázatokkal és az anyagi beruházásokkal egy időben volt egy oktatási minisztériumi ajánlat (európai uniós normák a szakképzésre vonatkozóan), amelynek értelmében a IX. osztályokra vonatkozóan a beiskolázási arány: 60% a szakoktatás és 40% az elméleti és vokacionális képzés (az úgynevezett akadémiai vonal). Ezt be is tartották 2009-ig. Ez a pillanat volt a szakoktatás elsorvasztásának a kezdete. Ettől kezdve az említett arány fokozatosan felcserélődött, az akadémiai oktatás hangsúlyosan megerősödött. Ennek következtében az elmúlt években szakközépiskoláinkból tömegével építettük le szaktanárainkat, oktató mestereinket, az elbocsátási folyamat nem arányosan, testvériesen történt az elméleti és a szakoktatás terén. Az iskolarendszerű szakképzésnek egyaránt ki kell elégítenie a közoktatás és a munkaerőpiac igényeit. A kilencvenes évek elején a gazdaság szereplői biztosan számíthattak jól képzett munkaerőre, amely a hazai szakképző iskolákból került ki. Keresettek voltak fiatal szakembereink az ország munkaerőpiacain, de Európában is. Napjainkban azonban sajnos, egyre többször halljuk a hazai kis- és nagyvállalatok, valamint a multinacionális cégek képviselőitől, hogy nincsenek megelégedve a fiatalok szakmai felkészültségével. A hazai felmérések szerint (ha az érettségit nézzük) szakközépiskoláink tanulói nehezen tesznek eleget a tantervi követelményeknek. De tudatában vagyunk annak is, hogy azoknak a diákoknak, akik a szakoktatásban folytatják tanulmányaikat, közel 90 százaléka a VIII. osztály végi országos felmérőn nem érte el az 5-ös általánost. Nos, ezekkel a diákokkal próbáljuk felépíteni és megerősíteni a hanyatlásban lévő gazdaságunkat?! Az elméleti/akadémiai oktatás expanziója következtében a leghátrányosabb helyzetű rétegek kerültek szakközépiskoláinkba, nem feledve viszont azt sem, hogy az elméleti oktatásba is jutnak be diákok, akik nem érték el az országos felmérőn az 5-öst mindkét vagy mindhárom vizsgatantárgyból. A másik probléma az, hogy e tanulók szociokulturális háttere sem ösztönzi őket a tanulásra. Az elszegényedő vagy már szegény – a létminimum szintjén tengődő – családok számára nem elfogadható, hogy a szakmát tanuló gyermekük 19 éves korában válik keresőképessé, így egy része már a nyolcadik osztály elvégzése után lemorzsolódik, nem folytatja tanulmányait.Mindezek következményeként egyre csökken a szakmunkásállomány. Emiatt megtörténhet, hogy e folyamat megállítása esetleg megfordítása érdekében meg nem hozott drasztikus intézkedések olyan lehetetlen állapothoz vezetik a Kovászna megyei és ezen belül a sepsiszentgyörgyi munkaerőpiacot, hogy külföldről, esetleg Keletről kell szakmunkásokat, munkaerőt importálni a még létező és fennmaradó termelőegységek működtetéséhez. Ha e vidék fejlesztéséért felelős vezetők nem ismerik fel a szakképzés fontosságát, akkor gyakorlatilag nem is tesznek semmit a fejlődésért. Meg kell találni az egyensúlyt a két vonal között úgy, hogy minden gyermek származásától függetlenül hozzáférjen a szakképzéshez, és legyen cél e fiatalok felzárkóztatása és szakmai képzése. Tudományos felmérés elkészítését javasolom, amely révén tanulmányozható: megállítható-e és visszafordítható-e a szakképzést választó diákok számának csökkenése, szabályozható-e, és ha igen, miként az egyensúly, hogyan tehető láthatóbbá, hogyan fejleszthető a középfokú szakképzés, hogyan működhetne hatékonyabban együtt más, felsőoktatási szintekkel, programokkal? Valamint a 21. századi szakképzés tekintetében minek és kinek kellene változnia a meglévő rendszerekben? Szükséges lenne, hogy a város és a megye vállalkozói, a gazdasági egységek vezetői és minden olyan személy, akit érdekel a szakoktatás, szakképzés sorsa, véleményt nyilvánítson, mert a közös jövőnkről van szó, és nem ártana fontolóra venni Szent-Györgyi Albert szavait: „A holnap olyan lesz, amilyen a ma iskolája.”
Popescu Marius szakoktatásért felelős tanfelügyelő.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Önfelszámolás önkormányzati segítséggel (A kréta körül)
Könnyedén mond le a sepsiszentgyörgyi önkormányzat iskoláinkról: amit eleink nagy erőfeszítéssel létrehoztak, azt a nagy békeidőben és demokráciában nemhogy fejleszteni, de megtartani sem vagyunk képesek. Az 1989-es fordulat után csupán töredékét szereztük vissza az örökségnek, és rendre azt is elveszítjük, illetve magunk számoljuk fel. Ezt állapítom meg újfent, amikor a Kós Károly Szakközépiskola felszámolásáról dönt a városvezetés, semmibe véve a névadó intését: „Az ember kötelessége, hogy a maga népét szolgálja. Az, aki ez alól kihúzza magát, az a népe árulója.”
Az elmúlt több mint negyedszázadban a Puskás Tivadar Szakközépiskola vezetősége és jómagam  igazgatóként (1990–1992 és 2010–2013), majd aligazgatóként (2002–2010) mindig arra törekedtünk, hogy modern felszerelést biztosítsunk a szakképzés számára, hogy diákjaink versenyképesek legyenek a munkaerőpiacon. Bevezettük a CNC-technológiát, a hegesztő-, villanyszerelő-, automatizálás-, autójavító szakos végzőseinket keresik a vállalkozók, helyben, de Brassóban is találnak munkát. Ez az iskola is bizonyítja: képzett szakemberekre szükség van, sőt, valós hiány mutatkozik. Ennek ellenére, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat szakszerűtlen, megrendelt felmérésre alapozza a Kós Károly Szakközépiskola felszámolását, amit a Puskás Tivadar Szakközépiskolával kíván összevonni, holott említett tanintézményben is, éppúgy, mint a Puskás-iskolában, hiányszakmákat tanítanak. És megfeledkeznek arról, hogy a helyi és a megyei önkormányzatnak kötelessége a munkahelyteremtés, a vállalkozók idevonzása, ami lehetővé tenné a duális oktatást, amely egyelőre csak elméletben létezik.A sepsiszentgyörgyi önkormányzat iskolákat számol fel és ezt hőstettként állítja be, ellenben a szakmai szempontból indokolt lépéseket nem meri meglépni, mert a személyes és csoportérdekek másként szólnak. Elfogad olyan határozatot, amelynek alapján a következő tanévtől Sepsiszentgyörgyön öt elméleti és három szakközépiskola fog működni. Ebből a háromból kettő teljes átfedéssel, ugyanazokkal a szakképzésekkel. Ez aztán a hozzáértés, a szakoktatás fejlesztése, a munkaerőpiac támogatása! Ilyen helyzetben nem csoda, ha fiataljaink távoznak, máshol keresik a boldogulást, miközben itthon szakemberhiány van.  Sok mindent lehetett volna, és még lehetne tenni. Ehhez azonban öntelt elöljáróinknak le kellene szállniuk a magas lóról. Valós gazdasági stratégiát kellene kidolgozniuk rövid, közép és hosszú távra, aztán az erőfeszítéseket a stratégia megvalósítására fordítani. Ehhez azonban szakértelem és akarat kellene, amiből kevés adatott. Így marad a nagy demokráciában a rombolás és felszámolás, kétes magyarázatokkal.
Újfalvi István tanár, Puskás Tivadar Szakközépiskola
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

A Kamaraszínházban átadták az idei Kölcsey-díjakat
A teljes értékű aradi magyar társadalom megnyilvánulása
Amint azt előzetesen hírül adtuk, vasárnap a Magyar Kultúra Napján, az Aradi Kamaraszínházban szervezte meg a Kölcsey Egyesület azt a hagyományos, nagyszabású ünnepségét, ahol a nemzeti kultúránkban az elmúlt évben vagy időszakban kiemelkedőt alkotott személyeket Kölcsey-díjjal tüntetnek ki.
A nemzeti imánk felcsendülését követően, a nagytermet megtöltő közönséget Fekete Károly, az Egyesület alelnöke, műsorvezető köszöntötte, aki az olaszországi autóbusz-balesetben elhunyt magyar fiatalok tiszteletére, egyperces néma felállásra kérte a résztvevőket. Ezt követően Józsa Tamás elszavalta Kölcsey Ferenc Huszt című költeményét. A továbbiakban Fekete Károly tekintett vissza nemzeti imánk megszületésének a történetére: 1823. január 24-én fejezte be Kölcsey Ferenc a halhatatlan költeményt, amely Erkel Ferenc zenéjével a népakarat jóvoltából nemzeti imánkká vált. Ezt 1989. után törvény is nemzeti Himnuszként szentesíti.
2003. óta – az RMDSZ és magánszemélyek támogatásával – ezen a napon osztja ki a Kölcsey Egyesület díjait azoknak az aradiaknak és nem aradiaknak, akik sokat tettek magyar nemzeti közösségünk kultúrájáért, haladásáért, megmaradásáért. A díjazottak kiválasztása két kritérium alapján történik: ne legyenek az Egyesület vezetőségi tagjai, illetve aktív politikusok, noha politikai eszközök nélkül nem lehet biztosítani a megmaradásunkat.
A jelen rendezvény nem jöhetett volna létre az aradi önkormányzat és az ott dolgozó képviselőink, továbbá azoknak a képzőművészeknek a támogatása nélkül, akik a díjátadáshoz szükséges műalkotásokat ingyen biztosítják. Az idei ajándékokat Csernyánszky Judit, Steinhübel Zoltán és Simó Margit ajánlotta fel. Fekete Károly kitért az idén várható évfordulókra is, amelyek a figyelmet a magyar kultúrára irányítják: március 2-án lesz Arany János születésének a 200. évfordulója; februárban lesz 150 éve annak, hogy Ferenc József gróf Andrássy Gyulát kinevezte miniszterelnökké, majd júliusban magyar királlyá koronázták; ugyancsak júliusban a magyar országgyűlés szentesítette a kiegyezést, amelynek az 50 éve, a magyar szellemi és anyagi fejlődésében határtalan eredményeket hozott. Tulajdonképpen manapság is ontja a jótékony hatásait. Ugyancsak idén ünnepeljük a reformáció 500. évfordulóját, ami óriási jelentőségű mind nemzeti, mind pedig valláskultúránk számára.
Április végén az Egyesület az Arad Megyei Múzeummal közösen egy olyan kiállítást szervez, ahol nemzeti relikviáinknak 100 darabját lehet majd megtekinteni.
Végszavában tolmácsolta Bognár Levente aradi alpolgármesternek az üdvözletét, aki gyengélkedése miatt nem lehetett jelen a rendezvényen.
„E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra”
A továbbiakban Jankó Andrást, az Egyesület elnökét kérte szólásra, aki beszédében méltatta a mindenkori Kölcsey-díjjal kitüntetett személyeknek a magyar kultúráért kifejtett munkáját. A sajtóban rendszeresen méltatták a kitüntetettek munkáját, ezért a kitüntetés egyben köztiszteletet is jelent. Annak a reményének adott hangot, hogy minden eddigi kitüntetett büszke a Kölcsey-díjára. Miután köszönetet mondott mindazoknak, akik részt vettek az ünnepség megszervezésében, kiemelte Ábrahám Zoltán érem- és szobrászművész nevét, aki évek óta készíti a Kölcse-díj érméit és dobozait. Mivel elfogytak az érmék, elkészített egy szilikon-másolatot, amivel jövőre új érméket lehet önteni. Erre azért volt szükség, mert az érmekészítő, Dinyés László elhunyt, akivel a kapcsolatot aradi barátja, Cziszter Kálmán tartotta, ő fizette ki az eddig készült valamennyi érmét, amiért ugyancsak köszönet jár neki. Jankó beszédét Kodály Zoltántól vett idézettel zártra.
A továbbiakban, a műsorvezető az aradi Vox Angelicus vonósnégyesnek, a Kászoni Annamária énekével gazdagított műsorát emelte ki, ami a díjátadás közben, illetve utána következett.
A jelenlévők köszöntésére kérte fel Faragó Péter RMDSZ-megyei elnököt, parlamenti képviselőt, aki üdvözlő szavait követően a Magyar Kultúra Napjának a világszerte történő megünnepléséről beszélt. „E napon jobban odafigyelünk kultúránkra, identitásunkra és hagyományainkra. Nekünk aradi és Arad megyei magyaroknak nagy előnyünk, hogy évente e napon együtt vagyunk, együtt ünnepelünk olyan személyiségeket, akik az elmúlt években vagy évtizedekben a megyeközpontban, illetve a megyében nemzeti kultúránkban letették a névjegyüket. A tény, hogy vannak olyan személyiségeink, akik a kultúránkban, a hagyományaink ápolásában, a megtartásában maradandót alkotnak, azt támasztja alá: noha egyre kevesebben vagyunk, de vannak céljaink, van közös jövőnk, amiért a közösségünk tagjai megpróbálnak a legtöbbet tenni. Gratulálok a kitüntetetteknek, illetve magam és az érdekvédelmi szervezet nevében köszönetet mondok a Kölcsey Egyesület vezetőségének a mai szép ünnepségért, de az egész évben folyamatosan szervezett programokért is, ahol az aradi és a megyei magyarság összegyűlhet, együtt ünnepelhet, közösen tervezhet.” Miután köszönetet mondott, illetve gratulált a szervezőknek és a kitüntetetteknek egyaránt, mindenkinek jó egészséget kívánt a maga és az érdekvédelmi szervezet nevében.
Laudációk, díjátadások
Fekete Károly az Egyesület vezetősége nevében köszönetet mondott az RMDSZ-nek és az aradi tanácsnak a folyamatos támogatásért, majd felkérte a díjátadásra Jankó András elnököt és Berecz Gábor titkárt.
Az első díjazott, Cziszter Kálmán építészmérnök, városvédő munkájának az értékelésére Ujj János helytörténészt kérték fel, aki előrebocsátotta: Cziszter Kálmánnal négy évig egy osztályba járt, az iskola egyik eminens tanulója volt.
Építészmérnökként a város igen sok házának az épület-gépészeti és statikai terveit készítette el, de nem ezért kapja a kitüntetést, hanem az 1970-es évektől elkezdett közéleti munkájáért. A Művelődés című folyóirat által Nagyváradon szervezett műszaki-tudományos konferenciáról hazajövet Toró Tibor akadémikussal egy személyvonat fülkéjében megbeszélték, hogy az Aradon jól működő Kulturális Tudományos Egyetem mintájára, másfajta tudományos egyetemet indítsanak be, azzal a megjegyzéssel, hogy a román ipart kívánják vele támogatni. Cziszter Kálmán olyan jól megszervezte a jelzett Egyetem előadássorozatát, hogy akkor, amikor 3 magyarnak a találkozója bűnnek számított, a jelzett előadásokon 60-80 érdeklődő is gond nélkül találkozhatott. Cziszter Kálmán olyan előadókat hívott meg, akik azelőtt az anyanyelvükön soha nem szólaltak meg, de kolozsvári és temesvári egyetemi tanárok is megfordultak e rendezvényeken. Cziszter Kálmán tudományos munkát is végez, szakfolyóiratokban is közöl. Maga nagyon büszke, amiért a Szántay Lajosról írt könyvében egy fejezetnek a megírását elvállalta.
Miután gratulált a kitüntetetteknek, Ujj János abban a reményében zárta értékelőjét, hogy ezt egy másik osztálytársának a kitüntetésén is megteheti majd.
Cziszter Kálmán megköszönte a Kölcsey Egyesületnek, amiért egy mérnököt is méltónak talált a kitüntetésre, egy gondolat erejéig visszatért az említett előadás-sorozatra, amely 150 rendezvényt ért meg, számos erdélyi személyiség közreműködésével. Az épített örökségünk védelmében végzett munkájáról kifejtette: az összefüggött azokkal a közéleti feladataival, amelyeket a forradalom után ráosztott az élet. A munkájához nagy segítséget kapott a családja, főként a felesége részéről, továbbá az egykori tanárai és iskolatársaitól, nem utolsó sorban a kollégáitól. Éppen ezért Ujj Jenő, Cristian Miloş, Anghel István és Sándor István építészek nevében is vette át a kitüntetést.
A továbbiakban a Tóthpál Béla elsőhegedű, Miskovits Tibor másodhegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataki Károly gordonka által alkotott Vox Angelicus műsora következett, Kászoni Annamária énekes közreműködésével.
Előtte azonban Kászoni László adott hangot az aradi magyar zenekultúrát méltató szavainak. E rendezvényeken aradiak játszanak, énekelnek aradiaknak, mint egy valódi nagycsaládban. Előbb Brahms VI. magyar táncát adták elő nagy átéléssel, majd Kászoni Annamária kiváló énekkvalitásait megcsillogtatva, Arany János Rabgólya, illetve Petőfi Sándor Tortemetés című megzenésített verseit szólaltatták meg.
A következő laudáció előtt Fekete Károly műsorvezető pontosított: az Egyesületnek az a törekvése, hogy érzékeltesse: az Arad megyei magyarság megfogyatkozva is egy teljes, tökéletes társadalmat képez, amelyben vannak építészeink, tanáraink, képzőművészeink, zenészeink és íróink, tehát nem vagyunk egy, a sebeit nyalogató maradék, amely néphagyományok alapján állít össze néha valamilyen programot. „Mi a szülőföldünkön élni akaró, jövőtervező közösség vagyunk, az is akarunk maradni!”
A következő díjazottakkal kapcsolatban megjegyezte: örvendünk, hogy manapság van egy Kamaraszínházunk, de volt valamikor Nemzeti Színházunk is, aminek a történetét a Piroska házaspár, Katalin és István által összeállított, az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában Aradi Magyar Színháztörténet I. címmel már megjelent, míg a II. óriási kutatómunkát igénylő kötet már nyomdakész állapotban van, kiadóra vár.
A színpadra kérte a Piroska házaspárt, akiknek a munkáját Réhon József nyugalmazott tanár, közíró méltatta. Azt a kolozsvári Babeș–Bólyai Tudományegyetem elvégzése után, 15 munkahelyen keresztül, kétszer 44 évi pedagógus-szolgálat jellemzi, ami a legbeszédesebb. A Piroska házaspárnak a 18 évi, Arad megyei szolgálata valahogy figyelmen kívül maradt, elmaradt a köszönet, az elismerés. Elsősorban nem ezért ítélték nekik a díjat, hanem azért a kitartó kutatómunkáért, aminek az eredményeit évkönyvekben, folyóiratokban, illetve az aradi magyar színháztörténetről írt kötetükben láthatjuk viszont. Az első kötetnek a bemutatóján azt mondta: a Piroska házaspár színháztörténetének ott kell lennie az aradi olvasóközönség polcain, Márki Sándor kötete mellett. Értékelője végén Réhon József átadta a maga tréfás, de jelképes ajándékait, majd a Kölcsey-díj átadására került sor. A Piroska házaspár tagjai egyenként mondtak köszönetet az elismerésért.
A vasárnapi lélekemelő rendezvényt a Vox Angelicus és Kászoni Annamária magas színvonalú előadásának második része zárta, majd az Egyesület által felajánlott szeretetvendégségen még sokáig, kellemes baráti hangulatban beszélgettek a résztvevők.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)

Unitárius találkozó Temesváron
„Mint élő kövek, épüljetek lelki házzá”
A Temesvár-Belvárosi Református Egyházközség templomában január 21-én, szombaton immár második alkalommal szervezték meg az ország legnyugatibb megyéiben élő unitáriusok találkozóját. Az 1989-es forradalom templomában igét hirdetett dr. Koppándi Botond, a gyakorlati teológia tanára, a kolozsvári unitárius püspökség képviselője. A jeles eseményen részt vettek a temesvári történelmi egyházak lelkészei és plébánosai.
Dr. Koppándi Botond Péter apostol egy kisázsiai szórványgyülekezetnek írt első levelének szavaival üzent a maroknyi temesvári unitárius gyülekezetnek: „S magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá”. „Péter apostol megfogalmazta azt a közösségépítő stratégiát, amely máig érvényes: arra buzdítja a kis gyülekezet tagjait, hogy legyenek élő kövek, és úgy épüljenek föl lelki házzá, hogy erős, igaz közösséget alkothassanak. Péter erőt, bíztatást ad, megnyugtatja őket, hogy nem a kézzel épített templom, hanem sokkal inkább a lelkek közötti szövetség, az igaz érzések alkothatják a keresztény közösséget” – mondta dr. Koppándi Botond. „De mi a teendő a XXI. században, a szórványban, azokban a kis közösségekben, ahol már csak 2-3 magyar ember van, ahol nincsenek lelkészeink, és az emberek úgy érzik, hogy nincs jövendő, maholnap föl kell adni ezeket a legvégső bástyákat? Nincs válasz, nincs az a gyülekezetépítő recept, amely ezt egyértelművé tenné! Van isteni gondviselés, van egy-két elszánt ember, vannak végvári harcosok, akik ebben a nagy bekerítésben is derekasan megállják a helyüket. Egyetlen apró tanácsot adhatnék: az egymás lelke iránti érzéseket kellene megerősíteni, amit talán a legszebben Dsida Jenő fogalmazta meg Menni kellene házról házracímű versében:
„Menni kellene házrólházra, városról városra mintegy izzadt, fáradt, fanatikuscsavargó. Csak két égő szememet,szakadozott ruhámat, porlepettbocskoromat hívni bizonyságula szeretet nagy igazsága mellé,és rekedt hangon, félig sírvakiabálni minden ablak alatt:Szakadt lelket foltozni, foltozni!Tört szíveket drótozni, drótozni”
A temesvári unitárius találkozó résztvevőit, a történelmi egyházak képviselőit, a gyülekezet tagjait és a más felekezethez tartozó házastársakat Koppándi B. Zoltán dévai szórványlelkész köszöntötte. „A temesvári kis gyülekezet egy nagyobb szórványgyülekezet része, a délnyugat-erdélyi unitárius gyülekezet tagja, amelynek központja Déván van, és hozzá tartoznak Vajdahunyad, Temesvár, Arad és a környékbeli falvak. Nagy öröm számomra, hogy itt lehetünk és ilyen nagy számban ünnepelhetünk!” – mondta Koppándi B. Zoltán, aki külön köszöntötte a testvérfelekezetek képviselőit, akik elfogadták a meghívást és jelenlétükkel az ökumenizmust, az összetartást erősítették, valamint testvérbátyját, Koppándi Botond teológiai tanárt, lelkészt Kolozsvárról, aki az Unitárius Püspökség üdvözletét is elhozta a temesváriaknak. Koppándi B. Zoltán lelkész az Unitárius Egyház Főtanácsa nevében köszönő oklevelet adott át Szász Enikőnek, a temesvári gyülekezet gondnokának „a szórványban kifejtett egyházszolgálatáért és helytállásáért”.
A házigazda Temesvár-Belvárosi Református Gyülekezet nevében Fazakas Csaba lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, aki meghívta az unitárius találkozó résztvevőit, hogy jövőre, az erdélyi vallásszabadságot szentesítő 1568-as tordai országgyűlés 450 évfordulójának az évében is ezen a helyszínen tartsák meg a harmadik unitárius találkozót.
Az istentisztelet ünnepi műsorral folytatódott, amelynek keretében citerán játszott Illés Sándor, verset mondott Illés Izabella, népdalokat énekelt Szabó Abigél, végül Molnos András Csaba színművész szavalta el Babits Mihály Miatyánk című költeményét. A Himnusz eléneklése után az unitárius találkozó fehér asztal mellett folytatódott az Újvárossy Ernő nevét viselő közösségi teremben.
„Édesapám emléke kötelez”
A maroknyi, mintegy 40-50 lelket számláló temesvári unitárius gyülekezet gondnoka, Szász Enikő színművész a Nyugati Jelennek elmondta: ez a gyülekezet mintegy 150 esztendeje folyamatosan létezik, és a helyi evangélikus egyház szárnyai alatt fejti ki tevékenységét, ők biztosítják az istentiszteletekhez a helyszínt, a lelkészek pedig Nagyváradról szolgáltak be. „Az unitárius találkozót  Koppándi B. Zoltán tiszteletes úr kezdeményezte 2015-ben közösségerősítés céljából, illetve a testvérgyülekezetekkel meglévő jó kapcsolatok ápolása céljából – mondta Szász Enikő –, én magam csak rásegítek erre a kezdeményezésre összeterelni a híveket, felhasználva minden rendelkezésre álló kommunikációs csatornát. Magam is papi családból származom, édesapám Székelyudvarhelyen volt unitárius lelkész, sőt esperes is volt. Úgy érzem, hogy a rá való emlékezés kötelez az unitárius gyülekezet érdekében tenni valamit”. Szász Enikő szerint az unitárius hívek többsége Erdélyből, elsősorban a Székelyföldről került ide Temesvárra, a ritka kivételek között van Marossy Zoltán volt alprefektus, aki született bánságinak és unitáriusnak vallja magát.
„A Temes megyei Zsombolyán, római katolikus környezetben nevelkedtem – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Marossy Zoltán –, unitárius gyökereim édesanyám révén Küküllősárdra vezetnek, amely a Szászföld és a Székelyföld határán található. Gyermekkori vakációimat ott töltöttem Küküllősárdon, ahol a nagyapám volt az unitárius gyülekezet gondnoka. Az olvasottak vittek az unitárius valláshoz, mert engem katolikusnak kereszteltek, de azután úgy alakult, hogy feleségemmel Isten előtt házasságot a küküllősárdi unitárius templomban kötöttük. Később alkalmazkodtunk a temesvári helyi viszonyokhoz és fiainkat reformátusnak kereszteltük.” Marossy Zoltán szerint egyértelműen Szász Enikő a temesvári unitárius gyülekezet „motorja” és talán az sem véletlen, hogy a rendszerváltás utáni években a helyi RMDSZ vezetői között szép számmal voltak és vannak unitárius hívők (Marossy Zoltán, Sütő-Udvari Magda, Szász Enikő – szerk. megj.)
Az első két unitárius találkozó sikere, lelkesedése felvillantja a reményt, hogy itt, a bánsági szórványban is van jövője a piciny gyülekezetnek és „élő kövekként” valóban sikerül felépíteni azt a „lelki házat”, ahol egymásra találnak a régió unitárius hívői.
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

„Kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!”
Január 20 –án, pénteken tartották meg az Írószövetség temesvári székházában az Irodalmi találkozások sorozat első idei, rendkívül nagy érdeklődést kiváltó eseményét. Egy rendhagyó, különleges irodalmi találkozásról van szó, hiszen a Temesváron élő Manolita Dragomir-Filimonescu francia nyelvű verseskötetét – A la croisée des poèmes – Böszörményi Zoltán költő, az Irodalmi Jelen főszerkesztője ültette át magyar nyelvre A vers bűvöletében címmel, így született meg az Irodalmi Jelen Könyvek sorozatban megjelent kétnyelvű verseskötet.
Az izgalmas kötet temesvári bemutatóján szűknek bizonyult az Írószövetség gyűlésterme, amelyre eljött a helyi írótársadalom színe-java. A jelenlevőket Cornel Ungureanu, az Írószövetség helyi elnöke köszöntötte. Marian Odangiu író, kritikus a sokszínű és sok nyelven alkotó bánsági írótársadalmon belüli kiváló kapcsolatokról, példamutató együttműködésekről beszélt, amelynek szép példája a most bemutatott kétnyelvű verseskötet. Robert Șerban író, publicista a kötet szerzőinek, Manolita Dragomir-Filimonescunak és Böszörményi Zoltánnak a „híd-ember” szerepét méltatta, hiszen mindketten kulturális hidakat építenek. Eugen Dorcescu költő, műfordító Manolita Dragomir-Filimonescu könyvének a jelentőségét méltatta, amelyet a szerző eddigi legjobb kötetének nevezett.
A borosjenei születésű, Temesváron élő költő, Manolita Dragomir-Filimonescu köszönetet mondott mindenkinek, aki hozzájárult a kétnyelvű verseskötet megjelenéséhez és elsősorban a jelenlevő műfordítónak, Böszörményi Zoltánnak, akinek fordításai – úgy érzi – közel járnak az eredeti költemények lírájához, gondolatiságához. Befejezésül Böszörményi Zoltán a kötet megszületésének körülményeit és rendkívül pozitív fogadtatását elevenítette fel, majd a szerzők dedikálták a kétnyelvű verseskötet a temesvári olvasóknak.
 „Manolita Dragomir-Filimonescu keresett meg engem azzal, hogy itt van egy verseskötet, eredeti francia nyelven és Oberten János magyar fordításában – nyilatkozta a kötetről Böszörményi Zoltán a Nyugati Jelennek. – Én Obertent nagyra becsülöm, remek ember, viszont úgy éreztem, hogy kicsit nyers ez a fordítás. Vitatkoztam ezen Manolitával, egy kicsit talán meg is haragudtunk egymásra. Azután egy szép napon Barbadoson elővettem a kötetet, elkezdtem fordítani és láttam, hogy ez nagyon jól megy nekem, tetszett a szöveg! Észre sem vettem, amikor lefordítottam az egész kötetet. Azután hagytam pihenni, elküldtem Manolitának és Pongrácz Máriának is, akit megkértem, hogy nézze meg, hasonlítsa össze az Oberten szöveggel. Többszöri pihentetés és átdolgozás után így született meg a kötet.
– Mekkora kihívás volt Önnek francia eredetiből magyarra fordítani Manolita verseit?
– Fordítottam már francia szövegeket – Apollinaire-t, Baudelaire-t –, de ez nem közlésre történt, csak saját örömömre. Nem hittem, hogy ennyire bele tudok menni ebbe a szövegvilágba és ilyen könnyen tudok benne tájékozódni. Ez egy rendkívül érdekes kirándulás, az idő szillogizmusai, amikor egy nő a mindennapi egzisztenciális világából elvonul és a tengerpartra kivetíti az álmait, a be nem teljesült vágyait, a mindennapi küszködését. Mindent találsz benne, kagylókat, sirályokat, úszó homokot egy furcsa egzotikus világba vezet el. Nem is hiszi el az ember, hogy mi mindent bújtatnak ezek a szövegek. Nekem kikapcsolódás volt ezeket a verseket lefordítani!
– Milyen volt a kétnyelvű verseskötet fogadtatása az olvasók körében?
– Budapesten bemutattuk a Könyvhéten és nem is hittem volna, hogy ilyen hatalmas sikernek örvendünk! Nagyon sokan felfigyeltek rá. Kérdezték, hogy Manolita tulajdonképpen francia, nem, mondtam, ő román és franciául ír Temesváron. Az Irodalmi Jelen honlapján több mint háromezer kétszáz kattintás volt erre a verseskötetre, ami azt igazolja, hogy nagyon sikeres ez a könyv! A mai bemutatón is, úgy érzem, hogy Marian Odangiu, Cornel Ungureanu, Robert Şerban, Eugen Dorcescu és mindenki, aki még hozzászólt, nagyon szépen beszéltek ezekről a szövegekről. Nagyon érdekes találkozása volt ez a két nyelvnek és aztán csak azért keseregtünk, miután megjelentek a román fordítások is, hogy miért nem csináltunk egy háromnyelvű könyvet belőle!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad)

Kodály-muzsikával ünnepeltünk
Több Kodály-kórusmű csendült fel vasárnap délután a Törökvágási Református Egyházközség templomában, a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a fentebbi egyházközség által szervezett eseményen, amikor kilencedik alkalommal ünnepelték a Magyar Kultúra Napját (MKN). A vasárnapi, kolozsvári rendezvényt megelőzően, szombaton a Dalosszövetség Medgyesen szervezett kórushangversenyt az ünnep alkalmával.
A dalosszövetség, a hagyományteremtő szándék folytatásaképpen, a Magyar Kultúra Napjának megünneplését a kerek évfordulóhoz érkezett zeneszerzők, illetve személyiségek emlékének szentelte. Idén Kodály Zoltán (1882–1967) zeneszerzőre emlékeztek, aki 135 évvel ezelőtt született, és 50 évvel ezelőtt hunyt el, illetve Szent László királyra, aki 940 évvel  ezelőtt lépett trónra, és 825 évvel ezelőtt avatták szentté.
A Kolozsvár-Törökvágási Református Egyházközség énekkara (karnagy: Kalló Ildikó), a Magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese),  a kolozsvári Szent Mihály templom Szent Cecília kórusa (karnagy: Potyó István, orgonán kísért Csengeri-Kostyák Zsuzsa) és a kolozsvári Guttman Mihály Pedagóguskórus (karnagy: Bedő Ágnes) előadásában több magyar művet hallgathattak meg a jelenlevők. Áhítatot tartott Bibza Gábor esperes, az egyházközség lelkésze. Szőcs Csaba, a Verbum kiadó igazgatója Szent László királyról tartott előadást. Szavalt Vetési Nándor színművész.  
– Kölcsey verse hatásos alkotás, de csak Erkel zenéjével kapta meg az őt megillető helyet. A következő nemzedék csak akkor fog törődni az elődök kultúrájával, ha példát mutatunk nekik – mondta köszöntőjében Tóth-Guttman Emese, a RMD  elnöke.  
– Szinte fáj kimondani, de ebben az ember által saját képére berendezett világban (gondoljunk csak a jár nekem, megérdemlem szólamokra) sajnos sok jót nem könnyű találni. Épp ezért nincs is fontosabb talán, mint felmutatni alig vitatható európai, keresztény magyar értékrendünket és azt az utat, amely oda vezetett, hogy ennek tudatára ébredjünk. Mindennek az alapja pedig nem más, mint ezeknek az örökölt és az építő ember által folyamatosan karban tartott, kiegészített értékeknek, valamint a velük azonos keresztény létezésnek a megőrzése. Költőnk szavával élve – ez a mi dolgunk, és nem is kevés: átadni értékrendünket az utánunk következő nemzedékeknek, megmenteni európaiságunkat, az ebből adódó kultúrát az eltűnés veszélyétől – vélte Széman Péter EMKE-elnök.
A kórushangverseny záró mozzanataként a Dalosszövetség vezetősége emléklapokat adott át a karnagyoknak és az előadóknak, majd a Himnusz eléneklésével fejeződött be  a rendezvény.
(Borítókép: Az eseményen fellépett a Magyarfenesi vegyeskar is, Tóth-Guttman Emese karnagy vezetésével. Fotó: Vas Géza)
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

„Itt a Helikon tanult a mezőtől”
Közösen ünnepeltek a fehérvári és enyedi diákok
A címben szereplő Jókai-idézet a január 19-én Nagyenyeden, az Áprily-estek keretében szervezett műsor témájára utal: a népi hagyományok, kiváltképp a népköltészet szerepe a magyar kultúra fejlődésében. Elmélet helyett azonban eredeti forrásból merítkeztek a diákok, a fellépők között több országos díjazottal is megismerkedhetett a százfős közönség.
„Egy nemzetnek a kultúrája az, ami megkülönbözteti őt a többitől. A miénk megtartó erejű, mi ezt a kultúrát kaptuk, ápoltuk, ezt adjuk tovább nektek, és benneteket is arra kérlek, hogy ti is ezt tegyétek. A miénk több, a miénk szebb, a miénk jobb... így kell megélni a kultúránkat!” – hangzott el a megnyitón, ahol Lőrincz Helga, a Fehér megyei RMDSZ elnöke üdvözölte az egybegyűlteket: a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum és a Nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tanárait, diákjait, az irodalmi estek közönségét, hangsúlyozva a szórványban élő fiatalok közös ünneplésének fontosságát.
A megye magyar szakos kollégáinak nevében Turzai Melán tanárnő köszöntötte a közönséget és rövid értekezést tartott a magyar kultúra napjának jelentőségéről. A megemlékezés középpontjába Kölcsey Ferencet helyezte, hiszen ő volt az az író, politikus és nem utolsósorban hazafi, aki a Nemzeti Hagyományok című írásában programot adott a reformkor elején, a nemzeti kultúra kialakulásának fontosságát hangsúlyozva. Ennek a programnak az eredménye lett később az a virágzó szépirodalom, amit leginkább Petőfi és Arany neve fémjelez, a zenében pedig Bartók és Kodály. „Globalizálódó, szabadelvű, liberalizálódó világunkban egyre inkább tapasztaljuk a kultúrák, főleg a kisebb népek kultúráinak háttérbe szorítását” – hívta fel a figyelmet a tanárnő, ezért e jeles napon a diákok népi műfajokkal bátorkodtak a színpadra lépni, mintegy ellensúlyozva a „trendi” X-faktorok és Megasztárok dominanciáját. Kelemen Dávid a népmesék világába kalauzolta a hallgatóságot Ortutay Gyula nyomán, Szőcs Noémi, Molnár Orsolya és Kolumbán Pál pedig mesét mondtak. Ferencz Boglárka balladai hangulatot teremtett, akárcsak Kocsis Norbert, a Sepsiszentgyörgyön tavaly megszervezett országos balladamondó verseny első díjasa. Köble Andrea és Kiss Andrea balladákat énekeltek, az enyedi diákok műsorát pedig a csombordi Pipacs tánccsoport bemutatója zárta.
A Gróf Majláth Gusztáv Károly Katolikus Líceum diákjai már második alkalommal vettek részt a magyar kultúra napja tiszteletére szervezett ünnepségen. A fehérvári vendégek rangos zenés-irodalmi összeállítással jelentkeztek, amelyet Dimén Erika és Szabó Emília magyar szakos tanárok állítottak össze. A diákok közül kitűnt Gergely József Himnusz-előadása, valamint Kiss Richárd Mihály Elindultam szép hazámból... című dala, utóbbi a Magyar Örökség-díjas marosszéki Kodály Zoltán gyermek- és ifjúsági kar szólóénekese és a Virtuózok elődöntőse. A gyimesbükki származású Antal Norbert és Antal Zsolt „otthoni” legényeseket adtak elő, ők is többször részesültek már rangos elismerésekben, így Norbert a Kreativitás-verseny első helyezettje, már Norvégiában is fellépett, Zsolt pedig Magyarországon állhatott a pódium legfelső fokára. Az összeállítás záróakkordját képező népi táncok ismét fergeteges hangulatot teremtettek, ezáltal a két iskola közös produkciója gondosan összeszerkesztett, kerek egészként hatott.
A műsort vastapssal méltatta a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház zsúfolásig megtelt hallgatósága, ezt követően beszélgetésre, az iskolák közötti tapasztalatcserére került sor.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Farsang Nagyenyeden: jó alkalom szórványban élők találkozására
A farsangi mulatságok hosszú sorozatát idén a Fehér megyei RMDSZ valamint a Dr. Szász Pál Egyesület által szervezett bál nyitotta meg január 21-én Nagyenyeden.
A hangulatos Luk Étterembe 350 szórakozni vágyó érkezett, közülük több mint háromnegyede 30 év alatti fiatal, ami arra az örvendetes tényre utal, hogy az ifjúság is megtalálja helyét a közösségben, bekapcsolódik a szervezet által kínált programokba. A nagy érdeklődést az is meghatározza, hogy mindössze két megyei szintű magyar bál, a farsangi és a szüreti bál kerül megszervezésre. Idén 18 településről jelentkeztek, de sokan le is maradtak, hiszen rekordidő alatt, egy-két napon belül elkelt az összes jegy. Az esemény kiváló lehetőség a szórványban élők találkozására, ilyenkor alkalom adódik hosszas beszélgetésekre, tapasztalatcserére, felejthetetlen szórakozásra.
A résztvevőket Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere köszöntötte, aki fél éves mandátumára utalva kijelentette: reméli, mindenki érzi, hogy jó ott, ahol magyar vezetők vannak és megköszönte a parlamenti választásokon való magas szavazati részvételt. A bált az alpolgármester asszony és Vincze András nyitotta meg.
A finom, elegánsan felszolgált ételek mellett a szatmárnémeti Royal Team által szolgáltatott minőségi zene határozta meg a remek hangulatot. Lőrincz Helga elnöktől megtudhattuk, hogy a közkedvelt együttes ezentúl több helyi rendezvényre is eljön.  A zenekar Csép Tamás miriszlói alpolgármester ötlete és támogatása révén jöhetett el Enyedre muzsikálni, hiszen a zenei költségek egy részét, a tavalyi bálhoz hasonlóan, az elöljáró vállalta fel.
A népzene és a magyar könnyűzene-slágerek, a tombolázás izgalmas pillanatai hajnalig marasztalták a résztvevőket. Az értékes tombolatárgyak között elsősorban elektronikai cikkek voltak – fődíjként mikrohullámú sütő –, de a Smici Design cég által felajánlott ajándékjegyek és a búzásbocsárdi őrölt fűszerpaprika is megörvendeztette a szerencséseket. Mivel a Luk Éttermet nemsokára kibővítik, a szervezők azzal a reményteljes gondolattal búcsúztak, hogy jövőre még többen részt vehetnek a bálon.
Basa Emese
Szabadság (Kolozsvár)

Kolozsvár ajándékba magyar diákoknak
Örökség, a játékos-komoly honismereti „óra”
Várat építenek, élő szobrokat alkotnak, activityznek, labdáznak és sokat nevetnek a diákok, közben műemlék épületek elfelejtett ablakain kukucskálnak be, valóságos történelmi nyomozással felfedezik a roppant érdekes várost, amelyben élnek. Ehhez kínál egy egész tanévben akár heti két órát is kitöltő tananyagot (lecketerveket, feladatlapokat, részletes gyakorlatleírást) a Donát Alapítvány által kiadott Örökség című gazdag kötet, amely egy diákoknak szánt idegenvezetői tanfolyam anyagát foglalja össze. A CD-t is tartalmazó könyvet holnap mutatják be Kolozsváron, és ajándékba kapnak belőle a magyar iskolák, szervezetek, könyvtárak.
Egész sor művészettörténeti, építészeti, helytörténeti fogalmat és gazdag tudást sajátíthatnak el azok a diákok, akiknek tanárai most megkapják ezt a kötetet, és abból a tanórákra is bevisznek akár csak néhány foglalkozást. A magyarul (is) oktató kolozsvári iskolák egy-egy tanára használatra megkapja ezt az anyagot, de jut a kötetből Tordára, Szászrégenbe, Szamosújvárra és a Bethlen-kollégiumba is, továbbá az egyetemekre (BBTE, Sapientia), különféle szervezetekhez (EME, EMKE), könyvtárakba (a hazaiakon kívül a budapesti Széchényibe is). A könyv ötletgazdája, szerzői a Donát Alapítvány önkéntesei, szakképzett képzők, projektmenedzserek és okleveles idegenvezetők. A kötet szerkesztője, Zsigmond Ilka bevallása szerint elsősorban arra törekedtek, hogy a iskolákban olyan tanárok kezébe jusson a kiadvány, akik annak anyagát hasznosítani is tudják/akarják diákjaikkal.
Átlapozva elmondhatjuk, igazán kár lenne, hogy a kötet egy-egy fontos könyvtár polcán porosodjon, hiszen akár szakmát is adhat a fiatalok kezébe. Az interaktív „leckék” során olyan idegenvezetői készségeket lehet elsajátítani, amelyeknek köszönhetően a turistának a városlátogatás maradandó élménnyé változhat, és nem kell beérnie azzal az érzéssel, hogy jobban járt volna, ha otthon marad, és elolvas egy képeskönyvet a városról. A diákok azt is megtanulhatják, milyen egy jó idegenvezető, kommunikációs technikáktól stílusig, személyiségjegyekig, hozzáállásig sok tanácsot kapnak. Ezenfelül új fogalmakat sajátítanak el, amelyek személyes műveltségüket gazdagítják, egyben képessé teszik őket arra, hogy másképpen tudjanak látni – és szükség esetén láttatni – egy épületet, egy közteret, egy szobrot, egy történelmi korszakot. Egy hozzáértő pedagógus kezében ez a tananyag kinyithatja a diák szemét és szívét a városra, így ahelyett, hogy „rajta” élne, elkezdhet tényleg benne, vele együtt élni.
A kötet erőssége még az is, hogy bár elsősorban Kolozsvár a témája, a feladatlapok, kreatív gyakorlatsorok, játékok, élménypedagógiai módszerek és eszközök univerzálisak, egy kis extra munkával a tananyag bármely településre adaptálható. Fontos eleme a tanulásnak a szerepjáték, de a diákok maguk végeznek kutatást, sok a terepmunka is – az oktató csupán tanulási helyzetet teremt, a tudnivalókat a diákok kutatják fel. Például a tíz híres kolozsvári személyiséget (Heltai, Misztótfalusi stb.) külön csoportokban tanulmányozzák, majd vita keretében egy „szoborbizottság” előtt képviselik, amely eldönti, hogy „kinek a szobra álljon a téren”.
Iskolai történelemtanárok és turizmusban oktatók haszonnal forgathatják, de a kezdeményezők nem titkolt szándéka szerint a kötet – amelynek tananyagát háromszor kipróbálták (diákidegenvezető képzést tartottak Kolozsváron, Szamosújváron is) – lehetővé teszi, hogy a várostörténetet választható tantárgyként önállóan is oktassák.
– Arra törekedtünk, hogy megvizsgáljuk, az eddig megjelentetett anyagainkkal hol segíthetünk abban, hogy az ezzel foglalkozó tanárok a honismereti oktatást ilyen vagy olyan formában (Iskola másképp héten, köri tevékenységben, órarendi órában, választható tantárgyként – nekünk ez a kedvencünk!) minél rendszeresebb formában vállalják. Ez a könyv heti 2 óra esetében is minimum egy évig ad bevetésre kész anyagot. Ez azt jelenti, hogy el kell olvasni a leírást, munkalapokat fénymásolni, s kész! Még a megoldás is meg van adva – tájékoztatott Zsigmond Ilka.
A Bethlen Gábor Alap, a Gynia és a Donát Alapítvány támogatásával kiadott Örökség című kötetet holnap 19 órától mutatják be Kolozsváron, a Sapientia (Bocskai ház) Óváry termében.
Kerekes Edit
Szabadság (Kolozsvár)

Brüsszeli igazságügyi országjelentés: előrelépést ért el Románia
Románia előrelépést ért el az igazságügyi reform és a korrupcióellenes küzdelem terén, de a politikusoknak és a sajtónak az igazságügyi intézmények, főként az Országos Korrupcióellenes Ügyészésg (DNA) ellen irányuló bírálatai aláaknázhatják az igazságügyi rendszert – mutat rá az Európai Bizottság (EB) ma közzé tett évi igazságügyi országjelentése.
„Az ismert romániai politikusok elleni vádemelés és elítélésük azt jelenti, hogy pozitív irányba halad az igazságszolgáltatás függetlensége. Ez a trend figyelhető meg az igazságszolgáltatás függetlenségével és az igazságszolgáltatásba vetett bizalommal foglalkozó közvélemény-kutatásoknál is” – szögezik le az országjelentésben.
Megállapítják továbbá, hogy a politikusok és a sajtó részéről gyakori bírálatok hangzottak el az ügyészek, bírák és igazságügyi intézmények kapcsán, a DNA elleni támadások 2016-ban szintén fokozódtak. Emiatt fennáll annak a veszélye, hogy ez a hozzáállás aláaknázza a lakosságnak az igazságszolgáltatásba vetett bizalmát, főleg olyan körülmények között, hogy ezek a kritikák kormányzati vagy parlamenti berbekeből érkeznek” – hangsúlyozza a brüsszeli jelentés.
Szabadság (Kolozsvár)

Közkegyelem, népszavazás, börtönök
Két nap leforgása alatt kétszer is sikerült meglepő húzással előállnia Klaus Johannis államfőnek, akiben ennek köszönhetően sokan – köztük a politikusokkal szembeni igényességéről is közismert Mircea Cărtărescu író, költő – kellemesen csalódtak. 
Különösen a mandátuma első felében tanúsított passzivitása ismeretében. A jobbközép elnök ezúttal személyes jelenlétével biztosította támogatásáról a balliberális kormány közkegyelmi kezdeményezése, a büntetőjog tervezett megváltoztatása miatti tiltakozásképp utcára vonult tüntetőket, másnap pedig népszavazást kezdeményezett a témában.
Tény, hogy Johannis részéről túlságosan merész és átgondolatlan lépés volt megjelenni a bukaresti demonstráción, viszont természetesen még ez sem indokolja a román kormányoldal és médiacsatlósai részéről megfogalmazott, államcsínyt és új bányászjárást emlegető agymenéseket. (Egyszerűen vérlázító, hogy éppen az a PSD-elnök veszi a szájára a bányászjárás kifejezést, akinek elődje és ideológiai mentora 27 évvel ezelőtt szétverette a Zsil-völgyi vájárokkal a bukaresti diáktüntetést). A népszavazásra vonatkozó javaslat már sokkal hatásosabb és előremutatóbb kezdeményezés, még akkor is, ha az államfő eredeti bejelentésével szemben a referendumra bocsátandó kérdés nem kifejezetten a közkegyelemre szorítkozik, hanem tágabb értelemben vonatkozik a korrupcióellenes harcra és a köztisztviselők feddhetetlenségére.
Teljesen nyilvánvaló, hogy Liviu Dragneáék minden jogi, parlamenti kiskaput kihasználnak a referendum meghiúsítása, majd – ha az számukra előnytelen lesz – az eredmény mellőzése érdekében. A társadalom reakciójának ismeretében az is egyértelmű ugyanakkor, hogy a Grindeanu-kormány nem fogja tudni megvalósítani a közkegyelem végrehajtását és a Btk.-módosítást célzó tervét. Bármennyire igyekeznek magyarázni a magyarázhatatlant, világos, hogy a balliberális koalíció vezetőinek nem a romániai börtönök túlzsúfoltsága fáj, ők magukat és holdudvarukat kívánják kivonni az igazságszolgáltatás hatálya alól. Nem véletlen, hogy a tervezett intézkedések mögött nemcsak az államfő, a jobboldali ellenzék, a nyomozó hatóságok és civil szervezetek, hanem az amerikai nagykövetség is a jogállam gyengítésének szándékát látja.
Lényeges eleme ugyanakkor a mostani társadalmi-politikai vitának, hogy a mintegy háromezer elítéltet érintő esetleges közkegyelem mindössze szépségtapaszt jelentene a fogvatartási intézetek telítettsége, az embertelen börtönkörülmények esetében, valós megoldást azonban nem kínál. Néhány ezer fogoly szélnek eresztésével még nem lennének jobb életkörülmények a rács mögött, Románia nem szabadulna az európai bíróság által kilátásba helyezett tetemes büntetéstől, ráadásul zuhanna a társadalom biztonságérzete.
Az egyetlen hosszú távú és megnyugtató megoldás a hazai börtönkörülmények jobbításában, új fegyházak építésében rejlik, mindenekelőtt humánus érvek szólnak amellett, hogy emberi körülményeket kell teremteni a fogva tartottak számára büntetésük végrehajtása érdekében. Ennek a pénzben mért – mintegy 800 millió euróra rúgó – árát úgy sem tudja megspórolni az ország, arról nem beszélve, hogy a témában zajló politikai vita, az ebből adódó válság és következményei nagyságrendekkel többe fog kerülni mindannyiunknak.
Rostás Szabolcs
Krónika (Kolozsvár)

Referendum: Puskás ellenzi, gondolkodik az RMDSZ
Az RMDSZ még nem alakította ki álláspontját, Puskás Bálint volt alkotmánybíró pedig a Krónikának úgy vélekedett: nem alkotmányos Klaus Johannis államfő kezdeményezése, mely referendumon dönthetnek a választópolgárok arról, akarnak-e olyan törvényt, amely közkegyelmet biztosít egyes bűnözők számára, illetve szeretnék-e, ha a büntető törvénykönyv enyhébben szankcionálná a hivatali visszaélést.
A Krónika megkérdezte Puskás Bálint alkotmányjogászt, volt alkotmánybírót arról, mennyire lehet alkotmányos az államfő kezdeményezése. Puskás elmondta: álláspontja szerint határozottan alkotmányellenes a Btk. módosításáról népszavazást kiírni.
„A büntető törvénykönyvnek a társadalmi körülményektől, az aktuális viszonyoktól függően folyamatosan változnia kell. Nonszensz egy ilyen kérdésben referendumot kiírni, ez túl általános téma. A közkegyelem kapcsán attól függ a helyzet, hogyan fogalmazzák meg a kérdést. Lehet kérdést feltenni az intézkedés kapcsán, ugyanakkor nem értékelem úgy, hogy a téma a nemzeti érdeket érintené. Ha még mindig alkotmánybíró lennék, nem egyeznék bele, hogy ezekben a kérdésekben népszavazást írjanak ki" – szögezte le lapunknak Puskás.
Ioan Stanomir és Gheorghe Iancu alkotmányjogászok ugyanakkor a News.ro-nak azt mondták: az elnök bármiről kiírhat népszavazást, a polgárok pedig olyan kérdésekben is szavazhatnak, amelyekben amúgy nincs törvénykezdeményezési joguk. A keddi nap folyamán később maga Johannis is közölte: a kérdés nem tartalmazza majd a „közkegyelem" szót, mivel az alkotmány nem teszi lehetővé, hogy erről írjanak ki népszavazást, így a korrupcióellenes harcról lesz szó benne.
Lapunk kíváncsi volt arra, mi az RMDSZ álláspontja a népszavazási kezdeményezésről. Korodi Attila, a szövetség képviselőházi frakcióvezetője közölte: még nincs hivatalos álláspont, azt az RMDSZ frakcióinak ülésén alakítják majd ki. Megjegyezte ugyanakkor, hogy Klaus Johannisnak államfőként jogában áll népszavazást kiírni, bár az alkotmányjogászok között vita van arról, hogy a közkegyelem témájában ki lehet írni referendumot.
„Hogy politikailag ez segíti-e az államfőt, vagy sem, az kiderül. Mindenesetre arra jó a kezdeményezés, hogy a politikai szekértáborokat erősítse" – jegyezte meg. Kérdésünkre, hogyan vélekedik az RMDSZ a kormány közkegyelemről és Btk.-módosításról szóló kezdeményezéséről, a politikus kifejtette, erről szintén később alakítja ki az RMDSZ a hivatalos álláspontját. „Nem minden úgy van jól, ahogy az elnök mondja, és nem is úgy, ahogy a kormány. A középutat kellene megtalálni" – fejtette ki a Krónikának Korodi Attila.
Balogh Levente
Krónika (Kolozsvár)

„Megvédjük embereinket!”
Megünneplik a székely szabadság napját 
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kivétel nélkül az összes olyan perét megnyerte, amit a hatóságok indítottak a székely szabadság napján szervezett megemlékezések miatt, ami azt bizonyítja, hogy törvényes úton járunk – hangoztatta pénteki sajtóértekezletén Izsák Balázs, és hozzátette: a megemlékezés idén március 10-én is megtartják.
Az SZNT elnöke azt mondja: 2016-ban rekordszámú bírságot kiróttak a marosvásárhelyi megemlékezés résztvevőire, rendbontás, csendháborítás, engedélyezetlen felvonuláson való részvétel és egyéb okokkal, és ezek közül, ami perre került, mindeniket megnyerték.
– Továbbra is számítunk embereink munkájára, és ha kell, megvédjük őket a hatóságokkal szemben – hangsúlyozta Izsák Balázs. 
Gazda Zoltán, az SZNT háromszéki irodavezetője jelezte: március 10-én (pénteken), a forgatókönyv a tavalyihoz hasonló: a Turul-madárnál tartott sepsiszentgyörgyi ünnepség után indulnak a buszok Marosvásárhelyre.
Az SZNT elnöke elmondta: a szervezet a 2009. szeptember 5-i Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés határozatának megfelelően erősíteni szeretné a széki identitást. 
– A történelmi székely autonómia a székek autonómiájára épül. Ebben tér el az SZNT autonómia- statútuma a román kormányétól, és az ehhez nagyon hasonlító RMDSZ–Magyar Polgári Párt tervezettől. Mi ugyanis azt a történelmi tényt erősítjük, hogy az autonóm Székelyföld alapvető közigazgatási egységei nem a megyék, hanem a székely székek, amelyek a székely önkormányzatok társulásával jönnek létre – magyarázta Izsák Balázs.
Az SZNT elnöke tájékoztatást tartott a szervezetnek az Európai Bizottság ellen folyó pere alakulásáról is. 
Erdély András
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Fordulatra várva II.
Mi az, ami véget érőben van ma az erdélyi magyarság sorsfeltételei alakulásában és annak ideológiai és politikai gyakorlati beidegződése dolgában?
A rendszerváltás mentalitásváltást eredményezett, de arra mégsem voltunk kellőképpen felkészülve. Gondoljunk az 1990. februári gyertyás–könyves tüntetésre, s a súlyos válságra, amibe a Fekete Március pogrommá fajuló erőszakcselekményei taszítottak minket, a békés együttélés ügyével egyetemben, vagy akár a Bolyai-egyetem újraalapításának meghiúsulására. 
Hogy ebben a román politikai elit felelőssége nagy volt, nem vitás, az sem, hogy döntő mozzanat marad. A kialakult kiútkeresés kényszerpályákra szorult, ezek egyike pedig a kollektív szellemiség háttérbe szorulása és valami egészen különös erővel fellépő individualizmus és közösségen belüli elidegenedési folyamatok felerősödése lett. Hogy mindennek pozitív hozadéka is volt távlatilag és kimondottan szükség is volt rá, nem vitatom, de az, hogy egy jogállami kívánalmakra szabott kollektivizmus sem tudott megerősödni, hogy mindenféle közösségi törekvést kártékony és kárhozatos nacionalista elfogultságnak, törzsi szintre süllyedésnek bélyegeztek meg egyes hangadó körök, az csak súlyosbította a helyzetet. Nem lehet úgy társadalmat építeni, hogy a kisebbségi önvédelmet soviniszta indulatúként diabolizáljuk.
A fejekben uralkodó zűrzavarra ráerősítettek az anyaországi fejlemények. Az Antal-kormány bukása után kis szünettel másfél évtizedre elhúzódóan olyan pártok és nézetek kerekedtek felül, melyek igaz arca a 2004-es kettős népszavazáson, a második állampolgárság megadása vagy megvonása kapcsán rendezett népszavazáson tárult fel a maga igazi valójában. Márpedig a támogatás hiányában a határon túliak kiszolgáltatottsága csakis felfokozódhatott. E fonák és természetellenes helyzet kettős nyomást gyakorolt az érdekvédelmi szervezet vezetőségére, s egy olyan irányzatot állandósított jó évtizedre, mely a hírhedt „kis lépések” rendjén tulajdonképpen nem tudta a haladás és körültekintés, a kezdeményezés és bátortalanság dilemmáját kielégítően megoldani. S melynek mára ideje lenne véget vetni. Ennek előjelei mintha mutatkoznának napjainkban. 
B. Kovács András 
Előzmény: Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A katona örökre eltávozott
Dr. Szőcs Dániel nyugalmazott tiszti főorvos, a Sepsi Református Egyházmegye egykori főgondnoka, az Úz völgye hőse, majd térparancsnoka, a Vitézi Rend tagja, orvosi szakíró, író, közéleti szereplő, Sepsiszentgyörgy Pro Urbe és Pro Comitatu Covasnae díjas polgára, mindannyiunk Dani bácsija 2017. január 22-én örökre itt hagyott minket. Meggyőződésem szerint nem lehet véletlen, hogy éppen a magyar kultúra napján, vagyis nemzeti imánk megszületésének évfordulóján távozott körünkből, hanem Isten különleges kegyéből történhetett ez így. Hiszen életét emberként, katonaként, orvosként és íróként egyaránt hőn szeretett magyar nemzetének szentelte. 
Nagy múltú háromszéki székely nemesi család sarjaként jött a világra Marosvásárhelyen, 1925. január 31-én. Az elemi iskola elvégzése után édesapja hazahozta, és a sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégiumba íratta, melynek 8 évig volt bentlakó diákja. Az itt eltöltött időszak irányt szabott további életének, hiszen saját szavaival élve „a mindenkori véndiák tarisznyájába útravalónak becsomagolták a munkaszeretetet, a tudománytiszteletet, a szülőföld, a haza és a nemzet iránti hűséget, az Istenben való hitet és egy hagyományőrző közösségi, egészséges szellemet.” Ezért válhatott dr. Szőcs Dániel a háromszéki székelység – és nem csak – oszlopos tagjává, a nemzet védelmezőjévé, honfitársai támaszává, Isten tántoríthatatlan szolgájává, múltunk tanújává, hagyományápolóvá és teremtővé.
Nemes és közösségépítő tettei közül kettőt emelek ki: a Székely Mikó Kollégiumban végzett diákok emlékét a várfal tövében őrző kopjafák állításának elindítását, valamint az Úz völgye nemzeti zarándokhellyé tételét. Személyéhez szoros kötelékek fűztek, ugyanis jó barátságban volt a már szintén eltávozott anyai nagyapámmal, akivel együtt keresték a választ nemzeti sorskérdéseinkre Gelencén, a vén diófa alatt. Így már gyermekfejjel hallhattam tőle az utolsó könyve bevezetőjében is fellelhető mondatot: „cselekvésben és hitben kell élni, és szolgálni nemzetünket.” Legyen ez számunkra az ő utolsó üzenete, melyet megfontolunk, magunkévá teszünk, és utódainknak továbbadunk. Isten veled, Dani bácsi!
Bedő Zoltán 
Dr. Szőcs Dániel /Marosvásárhely, 1925. jan. 31. – Sepsiszentgyörgy,2017. január 22./
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tisztességes közvitát szorgalmaz az RMDSZ a közkegyelmi tervezetről
Tisztességes közvitát tart szükségesnek az RMDSZ a közkegyelmi tervezetről. Kelemen Hunor szövetségi elnök szerdán a Maszolnak elmondta, szerinte a büntetőjogot nem sürgősségi rendelettel, hanem parlamenti úton kell az alkotmánybíróság korábbi döntéseihez igazítani. 
Az RMDSZ elnökét annak kapcsán kerestük meg, hogy Klaus Johannis kedden referendumot kezdeményezett a kormány közkegyelmi tervezete és a büntetőjog módosítása ügyében. Ismert: az államfő azzal vádolja a PSD-ALDE koalíciót, hogy a korrupt politikusokat akarja megmenteni a felelősségre vonástól. A hét végén tüntetések is voltak több városban az igazságügyi minisztérium két sürgősségirendelet-tervezete ellen. A jogszabályokat a legfőbb ügyészség, a korrupcióellenes ügyészség és a Legfelső Bírói Tanács is bírálta.
Kelemen Hunor az államfő kezdeményezéséről elmondta: Klaus Johannisnak elnökként alkotmányos joga a referendum kiírása. „Mivel nem tudjuk, hogy a népszavazásra bocsátott kérdéseket hogyan fogja megfogalmazni, a témához egyelőre nincs mit hozzáfűzni” – nyilatkozta a Maszolnak.
A közkegyelemi tervezetről kijelentette: szerinte „eleve rosszul indult” ez a kezdeményezés. „A kormánynak egy tisztességes közvitát kellett volna kezdeményeznie a tervezetről, ami utólag végül megtörtént. Ha pedig tisztességes közvitát folytatnak le, és egy kvázi konszenzus alakul ki a társadalomban erről a kérdésről, akkor a tervezetet akár sürgősségi rendelettel is el lehet fogadni, nincs ezzel semmi baj. Ám ezt átlátható módon kell végigvinni” – fogalmazott a politikus.
A tervezet előírásairól azt mondta: a kormánynak el kell döntenie, hogy milyen jogfilozófiát szándékszik követni a közkegyelem kérdésében. „Ha azt mondjuk, hogy az elítélteket azért kell elengedni, mert a börtönök túlzsúfoltak, akkor nyilván a jelenleg szabadságvesztésüket letöltőkre kell koncentrálni, nem azokra, akik felfüggesztett büntetést kaptak” – utalt a politikus arra, hogy a jogszabály azokra is kiterjed, akiket nem letöltendő szabadságvesztésre ítéltek. Hozzátette: a másik jogfilozófia szerint integrálni kell a társadalomba azokat az embereket, akikre kisebb büntetéseket szabtak ki, nem követtek el súlyos bűncselekményeket. 
„A tervezetnek ebben a formájában tehát én sok-sok problémát látok. Nem vagyunk kormányon, nem konzultáltak erről velünk” – összegzett Kelemen Hunor.
A közkegyelemről szóló rendelet Márton Árpád szerint „szakmailag nagyjából rendben van”. Az RMDSZ jogász-képviselője azonban kifogásolja a büntető törvénykönyv és a büntető eljárás tervezett módosításait – jelentette ki a Maszolnak egy korábbi interjúban.
„A büntetőjogot a parlamentnek kell módosítania”
A büntetőjog tervezett módosítása kapcsán az RMDSZ elnöke emlékeztetett: az alkotmánybíróság a büntető törvénykönyvet és a büntető perrendtartási törvénykönyvet több pontban alkotmányellenesnek nyilvánította. Leszögezte: a taláros testület határozatait érvényesíteni kell, a jogszabályokat a bírák döntéseihez kell igazítani.
Kelemen Hunor felidézte, hogy a Cioloș-kormány tavaly sürgősségi rendelettel próbálta korrigálni a jogszabályokat, de ez a próbálkozása félresikerült, mert a jogszabályba több, „nagyon problémás” előírás is bekerült. Például az, amelyik az ügyészeket a bírák fölé helyezi. „Akkor nem háborodott fel senki sem azon, hogy erről nem volt közvita. A problémás előírások sem tűnt fel senkinek, mert nyilván, ha szakértők keze műve, akkor rendben van. De ez egy elfogadhatatlan sürgősségi rendelet” – mondta a szövetségi elnök.
A politikus azt tartaná a helyes megoldásnak, hogy a büntetőjog módosítása ne sürgősségi rendelet formájában, hanem parlamenti úton történjék.  „Az a legegyszerűbb megoldás, hogy a képviselőházban februárban sürgősségi eljárással megvitatjuk, az alkotmánybíróság döntéseivel összhangba hozzuk a két törvénykönyvet. Akkor mindenki a megfelelő helyen, a megfelelő módon bele tud szólni a jogszabályok módosításába. Akárhányszor a kormány sürgősségi rendelettel nyúlt hozzá a büntetőjoghoz, utólag mindig kiderült, hogy ebből csak baj származott” – magyarázta Kelemen Hunor. 
„Az RMDSZ nem nincs kormányon, csak parlamenti együttműködési megállapodásunk van a kormányzó pártokkal, amely nagyon tisztán és világosan leírja azt, hogy mi mire vállalkoztunk. A közkegyelmi és a büntetőjogot módosító tervezettel kapcsolatban nem kérték ki a véleményünket. Amikor lesz konzultáció, akkor lesz egy RMDSZ-állásfoglalás is, de egyelőre ez nem történt meg” – fejtette ki szerdai sajtótájékoztatóján Cseke Attila. Az államfő által kezdeményezett népszavazással kapcsolatban a Bihar megyei szenátor megjegyezte: „egyik napról a másikra teljesen más témák jöttek elő”, azonban a témák ellen senki sem emelhet kifogást. „Úgy gondolom, hogy Románia nem kell a népszavazások országává válnia” – mondta Cseke Attila. Szerinte nem lenne jó a romániai alakuló, fejlődő demokráciának, ha a következő fél évben három népszavazást is megrendeznének, ugyanis ezzel teljesen elértéktelenedne a népszavazás intézménye. „A referendum lehetőségével akkor kell élni, amikor egy jelentős országprojektről kérjük ki a lakosság véleményét” – fogalmazott a politikus, hozzátéve, nem népszavazásokon keresztül kell egy országot kormányozni. (Fried Noémi Lujza)
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Beiskolázási tervek: nem csak a szórványban fogyunk, Hargita megyében is aggasztó a helyzet
Kétszázzal kevesebb kilencedikes lesz Hargita megyében a következő tanévben, Arad megyében sok magyar iskolában a minimális alatt van a diákok létszáma, Bihar megyében pedig a nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly – több részes összeállításunkban annak járunk utána, hogyan néznek ki a beiskolázási tervek azokban a megyékben, ahol magyar iskolák, tagozatok is működnek. 
Aggasztóan kevés lesz a következő tanévben a kilencedikes diákHargita megyében- közölte megkeresésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő az előkészített beiskolázási tervekkel kapcsolatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tanintézmények szünnének meg emiatt – tette hozzá az elöljáró. 
Görbe Pétertől megtudtuk, hogy miután az önkormányzatoktól megkapták a következő tanévre vonatkozó iskolahálózati terveket, kiderült, hogy várhatóan egyetlen oktatási intézmény, a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola szűnik meg. De ez a diákok szempontjából nem jelent változást, csupán annyi történik, hogy az általános iskola jogi személyisége megszűnik, és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum berkeiben tanulnak tovább a diákok, ugyanabban az épületben, ahová eddig jártak - hívta fel a figyelmet.
"A következő tanévre 526 óvodai csoport indítását tervezzük, ezt a számot a megyei statisztikai hivatal adatai, a megyében anyakönyvezett gyermekek száma alapján állapítottuk meg. De szinte biztosak vagyunk abban, hogy végül ennél kevesebb csoportra lesz szükség, hiszen lesznek olyan családok, akik elköltöznek, illetve olyanok is, akik nem akarják óvodába adni a gyermeküket" – ismertette a főtanfelügyelő. 
Az is biztos, hogy a következő tanévben hozzávetőleg hét kilencedik osztállyal kevesebb indul a megyében, ugyanis ebben a tanévben kétszázzal kevesebb nyolcadik osztályos diák tanul, mint a kilencedik osztályokban. A főtanfelügyelő meglátása szerint elég aggasztó ez a szám, és valószínű, hogy a tervezett 25-ös létszámok helyett több iskolában csupán 15-20 diákkal indítanak középiskolai osztályokat, annál is inkább, mert sok gyermek nyolcadik után nem akar majd továbbtanulni.  
A főtanfelügyelő elmondta, idén nem indul új szak a középiskolákban. A főtanfelügyelőség felmérést készített a megyében működő vállalatok körében, 120 cég küldött visszajelzést arra vonatkozóan, hogy milyen szakmunkásra lenne szükségük, összesen 916 munkahely vár betöltésre szerte a megyében. Az igényelt szakágakat jelenleg mind oktatják Hargita megyében. 
Arad megye folyton a létszámhatáron egyensúlyoz
A megyei tanfelügyelőségeknek január 23-ig kellett elküldenie az oktatási minisztériumnak a 2017–2018-as beiskolázási terveket. A megyében a magyar nyelvű óvodai csoportok és osztályok felett Damoklész kardjaként lebeg az örökös létszámproblémából adódóan az összevonás vagy a megszűnés veszélye - tájékoztatott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Még a magyarok által jelentősebb számban lakott településeken is gondot jelent egy-egy évfolyam elindítása - figyelmeztetett. 
Az Arad megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei szerint az ősszel kezdődő új tanévben 3673-an kezdik meg az óvodát, 3662 előkészítő osztályos lesz, 3449-en járnak majd ötödik osztályba, és 2996 kilencedikessel számolnak. Emellett 168 első éves tanul az esti tagozatokon, 56-an csökkentett látogatású oktatási formában, 700-an kezdik meg a szakmunkásképzőt, 282-en pedig valamely posztliceális iskolát.
Mi a helyzet a magyar iskolákkal?
„Ha minden összeszámolunk, húsz feletti azoknak az intézményeknek a száma, amelyekben érdekeltek vagyunk, de tizenkettőt tartunk igazából magyar iskolának. Bár árnyalja a képet, hogy például a pécskai 2-es számú általános iskolát magyarnak nevezzük, így is ismerik, és szeretnénk, ha így is maradna, de igazából fele magyar, fele román. Vagy a színmagyarnak tartott ágyai iskolában is van egy összevont román osztály. A másik véglet, a varsándi általános iskola, amelyben a magyra tagozat csak két összevont osztály áll” – vázolta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes a magyar, illetve a magyar tagozatú iskolák helyzetét a megyében.
Pozitív változás a jelenlegi tanévhez képest, hogy Nagyzerénden beindul a napközis óvodai csoport, és az aradi Kincskereső óvódában lesz még egy napközis csoport. Az arad-gáji Neuman Fivérek Általános Iskola ellenben– ahol az elemiben működik összevont osztályokkal a magyar tagozat – elveszti önálló jogi személyiségét, mert a diáklétszám jócskán a minimális 300 alatt van, még a román és magyar óvoda gyerekeivel együtt is.
A 2017–2018-as tanévben Arad megyében a magyar oktatásban 28 normál programú óvodai csoport lesz 460 gyerekkel, ehhez még jön öt napközis csoport 195 gyerekkel. Elemiben (előkészítőtől negyedikig) 40 osztály 570-580 gyerekkel, míg általánosban 39 osztály működik majd 644 diákkal. Középiskolai szintű képzés magyarul csak az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban van, ott három kilencedikes osztályt terveznek, plusz egy szakmunkásképzőt vegyes – autószerelő és turizmus – szakkal.
„A jelenlegi magyar csoportok és osztályok megmaradnak, ám sok helyen a minimális létszám alatti a diákok száma, de reméljük, hogy a tanügyminiszétrium jóváhagyja a kérésünket, és megadja a működési engedélyt az önálló osztályokhoz" – mondta Pellegrini Miklós. Hozzátette, hogy a középiskolában 15, az alsóbb tagozatokon pedig 12 a minimális osztályétszám. 
A kevés gyerek miatt gyakori a szimultán oktatás: Zimándújfalun elemiben és általánosban is összevont osztályok működnek, akárcsak Feketegyarmatonon, Nagyzerénden, Simonyifalván, Nagyiratoson, Majláthfalván. Veszélybe került a kisiratosi iskola is, pedig eddig ott nem volt gond. Szintén veszélyeztetettek az aradi kerületi iskolák magyar tagozatai, mert a minisztérium összevont osztályt csak faluhelyen képzeli el, ezért például az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, ahol folyton csökken a létszám, nem biztos, hogy megkapják az engedélyt. "Emiatt a magyar tagozat is veszélybe kerülhet, hiszen a minisztérium háríthat azzal, hogy vigyék a gyerekeket más magyar iskolába a városban, ilyenkor viszont a szülők inkább román tagozatra íratják át gyermekeiket” – vázolta a helyzetet Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes szerint az Arad megyei magyar vagy vegyes családok gyerekeinek a fele jár magyar iskolába, a többi románul vagy németül tanul. „Csak becslésre hagyatkozunk, ezért lehet, hogy 40-60 százalék ez az arány, de mindenesetre nagy. A szülőnek szuverén joga oda vinni a gyerekét, ahová ő jónak látja. Mi próbálunk hatni rájuk, hogy melyik iskolát és tagozatot válassza, de nem erőszakolhatunk rá semmit. Előbb-utóbb ezeket a kerületi magyar tagozatokat nem tudjuk majd fenntartani, s akkor mindenki a Csiky-be jár magyar iskolába, vagy rosszabb esetben román tagozatra. Azért póbáljuk megtartani – még ha olyan áron is, hogy szimultán legyen az oktatás – az anyanyelvi oktatást, hogy aki szeretné, magyarul tanulhasson" – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban nem fenyeget iskolamegszűnés
Bihar megyében a tervek szerint nem szűnik meg olyan iskolai struktúra, amelynek magyar tannyelvű osztály is része – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes, Kéry Hajnal. Hozzátette, egyes, főleg vegyes tannyelvű iskoláknál gondot jelent, hogy nincs 500 diákjuk, és a decemberi, 935-ös kormányrendelet alapján elvesztek aligazgatói tisztségek. Ilyen például a lugasi, a belényesi és a fenesi iskolák, vagy Nagyváradon a Ioan Slavici és Lucreţia Suciu nevét viselő tanintézmény.
A megyében előkészítő osztályban jelenleg 1168 gyermek, IV. osztályban 945 tanuló, VIII. osztályban pedig 1110 diák tanul. A nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly, létszámuk alapján várhatóan 39-40 kilencedik osztály indulhat majd el. Az ötödik osztályok elindítását a tavalyihoz hasonlóan tervezik, a művészeti líceumban például indul a választható zene-képzőművészet szakos osztály.
Bihar megyében a diáklétszám nagyjából állandó – tudtuk meg Kéry Hajnaltól, aki hozzátette, jelenleg a harmadikos (1135 tanuló) és negyedikes (945 tanuló) diákok száma között van jelentősebb különbség. Ennek nem demográfiai oka van, a különbséget az okozza, hogy mikor bevezették az iskolaelőkészítő osztályokat, a szülők egy része azokba, míg mások első osztályba íratták gyermekeiket – tájékoztatott. 
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, tavaly már túljelentkezés volt a szakiskolákban, így előfordulhat, hogy a három éves szakoktatás iránt idén is megnő a kereslet. A duális szakoktatás lehetősége is szerepel a tanügyi törvényben, de ennek az oktatási formának még nincs módszertana – tette hozzá. Sok iskola viszont él azzal a lehetőséggel, hogy egy osztályon belül két szakot indít.  Az osztályon belüli két szak indítására mind a középiskolai, mind három éves szakoktatásban van lehetőség, ily módon elkerülhető, hogy azért kerüljön egy gyermek román osztályba, mert magyarul nincs lehetősége egy adott szakon tanulni – tette hozzá.
maszol.ro

A népi értékeket adják át a gyerekeknek
Egy helyi néprajzkutató és néhány, a népi hagyományok fennmaradásáért tenni akaró önkéntes pedagógus kezdeményezésére 2007-ben indította tevékenységét a Szovátai Népi Játszóház, a néphagyományokba való „belenevelést”, a népi kultúra iránti érdeklődés felkeltését tűzve ki célul. A közelgő jubileum kapcsán a Játszóház és annak idei tevékenységeinek bemutatása céljából kerestük fel Kiss Enikő tanítónőt, programfelelőst.
A számítógép és média „lebilincselő” világában törekszenek a múlt örökségeinek, a tegnap maradandó értékeinek átadására óvodás és kisiskolás gyerekek számára. Teszik ezt azért, hogy előkészítsék a holnapot, megalapozzák nemzetiségi létezésünket. Céljuk olyan egyéni képességek fejlesztése, amelyek a gyerekek számára fontosak: közösségi beilleszkedés és viselkedési formák, érzelmi kultúra kialakítása, manuális készségek fejlesztése, hagyományos technikák elsajátítása, népzenei és néptáncműveltség megalapozása, nem utolsósorban nemzeti önazonosságtudatuk fejlesztése, maradandó értékek megismertetése, megszerettetése. A foglalkozások felépítésénél törekszenek a népművészet tiszta forrásaiból meríteni, ugyanakkor olyan módszereket, eljárásokat alkalmazni, amelyek a gyerekek életkorának megfelelnek, és a jelenkor vizuális hatásainak dömpingjében is élményszerűek számukra – sorolta fel dióhéjban a Játszóház lényegét és küldetését Kiss Enikő, hozzátéve, hogy programjaik zömét a helyi S. Illyés Lajos Általános Iskolában, a Domokos Kázmér Művelődési Házban, a városi sportpályán és a fürdőtelepen bonyolítják le, mindenik alkalommal 40-100 résztvevővel.
A 2017-es program megtervezésénél is hagyományosan a természeti év, jeles napok és ünnepek változásait vették figyelembe, elsősorban a sóvidéki néphagyományokra fektetve a hangsúlyt, de a gyerekek számára igyekeznek betekintést nyújtani más magyar tájegységek hagyományaiba is. Kiemelten foglalkoznak néhány, a Sóvidékre jellemző jeles népszokással: farsangtemetés, fonó, hesspávázás, szüreti bál. A gyerekek által kedvelt kézműves foglalkozásokon pedig hagyományos technikákat – szalma, gyékény, csuhé feldolgozása, agyagozás, nemezelés, bútorfestés, varrás stb. – ismertetnek meg velük.
Az előző évekhez hasonlóan több óvodás és kisiskolás csoport farsangi mulatságát színesítik hagyományos farsangi játékokkal, ál-lakodalmassal, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja körül pedig medvés játszóházba csalogatják őket. Évente hagyományos farsangtemetéssel búcsúztatják a telet, elégetik Illés szalmabábut, aztán közös mulatságban, táncházban megülik a tort. Húsvét közeledtével hagyományos tojásfestéssel, az ünnephez kapcsolódó népszokásokkal ismertetik meg a résztvevőket.
Az évente megrendezett Medve-tó születésnapi rendezvényeken különböző kézműves tevékenységeket tartanak az érdeklődőknek, és szakmai szervezői a népművészeti programoknak. Nyári játszóházas tevékenységként két különálló néptánc- és kézműves tábor megszervezését tervezik Kőrispatakon, illetve Szovátán. A nagy érdeklődésnek örvendő táborok lehetőséget biztosítanak arra, hogy a gyerekek elmélyüljenek egy-egy tájegység táncában, illetve olyan népi kézműves foglalkozásokon vegyenek részt, amelyekre az iskolai keretek közt kevés lehetőség adódik. Őszi programjaikat a hagyományos szüreti bállal kezdik, amikor a táncos gyerekek, csőszök, szekereken felvonulva toborozzák a gyerekeket, városlakókat a mulatságba, majd szüreti játékokkal, csősztánccal, közös táncházzal folytatódik a bál. Év végi játszóházas és kézműves tevékenységeik a Tökfesztivál, Márton-napja, illetve az advent és karácsony köré szerveződnek.
A farsangi és a szüreti bál alkalmával szervezett táncházas programjaik fontos résztvevői a zenészek, akik az élő népzenét biztosítják. Ennek okán kezdeményezték egy gyerek zenekar létrehozását és hagyományos népi hangszerek oktatását szervezték meg több csoportban az S. Illyés Lajos Általános Iskolával együttműködve.
Mivel az idei évben van a Játszóház működésének 10. évfordulója, szeretnék ezt külön rendezvény keretében megünnepelni, meghívnának néhány olyan szakembert, gyerekcsoportot, akikkel az elmúlt idő alatt együttműködtek.
„Bízunk benne, hogy az elvetett mag, az átadott tudás, megismertetett néphagyomány gyökeret ver gyerekeink lelkében, tudatában, alakítja személyiségüket, a szülőföldhöz kötve őket” – fejezte ki Kiss Enikő. Reményeiket azonban aggodalom is övezi, ugyanis egyre nagyobb gondot okoz a hagyományőrző önkéntes tevékenységek megvalósításához szükséges anyagi háttér biztosítása. Rendszeres támogatójuknál, a Nemzeti Kulturális Alapnál a tavalyi év közepétől megszűntek az állandó táncházas tevékenységeket támogató pályázati kiírások. Szoros figyelemmel követik a megjelenő pályázatokat, hazai és anyaországi forrásokat, amelyek segítségével fedezhetőek lennének az oktatók, zenészek tiszteletdíjai, a kézműves foglalkozások szakmai anyagának költségei.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Több marosvásárhelyi téma is felkerül az Erdélyi Krónikára
Hamarosan több marosvásárhelyi sajátosságú téma is felkerül az Erdélyi Krónika című történelmi portálra, amely a Kolozsvári Krónika című blogból fejlődött ki, és lépett működésbe január 2-ától.
Fodor János történész, a honlap marosvásárhelyi szerkesztője a Vásárhelyi Hírlapnak elmondta, az oldalt a szakmának, illetve az érdeklődő nagyközönségnek szánják, olyanoknak, akiket érdekel Erdély múltja, illetve mindaz a tudományos tevékenység, amely ezt hivatott feltárni.
Az Erdélyi Krónika elsősorban a történészeknek, kutatóknak nyújt lehetőséget eredményeik közzétételére, véleményük megosztására a szakmabeli kollégáikkal, illetve azokkal, akik kíváncsiak mindarra, ami a múlttal kapcsolatos – mondta Fodor János. A honlapon az ókorral, a középkorral, az újkorral és a jelenkorral kapcsolatos cikkek, tudósítások olvashatók, a portré rovatban többek közt Árva Bethlen Kata alakját jelenítik meg, vagy Haller Károlyét, a modern Kolozsvár megálmodóját, illetve megismerkedhet az olvasó Macskási Krisztina botrányos életével is.
Bár egyelőre az írások zöme Kolozsvárhoz kapcsolódik, hamarosan Marosvásárhelyről is több szó esik majd – ígéri Fodor János. A munkatársak Nagyváradot, Csíkszeredát, valamint még több erdélyi települést szeretnének megismertetni a történelem szempontjából. A kategóriák címszó alatt politikai, demográfiai, társadalmi, gazdasági, várostörténeti és egyháztörténeti témák szerepelnek. Az adattárban Kolozsvár alatt szerepel Marosvásárhely is, ahol egyelőre egy anyag kapott helyet, de remélhetőleg hamarosan többet olvashatnak a vásárhelyiek a városukról.
A történelmi tematikájú honlapnak jó a fogadtatása, árulta el a marosvásárhelyi szerkesztő, a visszajelzések pozitívak. „Alternatívát szeretnénk kínálni a szakmai szempontból hiteles történelem népszerűsítésnek” – tette hozzá. A honlapon a kutatások mellett az eseményekről, azok beharangozójáról olvashatnak, illetve tudósítások jelennek meg a rendezvényekről, konferenciákról, például a Marosvásárhelyen népszerűségnek örvendő Borsos Tamás Egyesület rendezvényeiről, vagy a Kós Károly Akadémia történelmi sorozatának előadásairól.
A pályázatokról, az esedékes tudományos ülésszakokról, nem utolsósorban a publikálási lehetőségekről is tudomást szerezhetnek az érintettek.
Antal Erika
Székelyhon.ro

Ebben bizony Székelyföld az egyik legjobb
Országszerte, de kelet-európai viszonylatban is élen jár a Maros, Hargita és Kovászna megyei otthoni beteggondozás, amelyet napi szinten egyre többen vesznek igénybe. A Gyulafehérvári Caritas idén ünnepli otthoni beteggondozó szolgálatának húszéves fennállását. 1997 óta sokat fejlődött ez az ágazat, ma már nem csak a környező megyékből, hanem Boszniából, a Moldovai Köztársaságból, Grúziából és Fehéroroszországból is jönnek ide szakmai képzésekre.
A legelső otthoni beteggondozó központot Nagyenyeden hozta létre a Gyulafehérvári Caritas 1997-ben. Rá egy évre Székelyudvarhelyen, 1999-ben Marosvásárhelyen, 2000-től pedig Csíkszeredában és Gyulafehérváron is megalakult a központ. A szervezet betegápolási tevékenysége az otthonhoz, ágyhoz kötött betegek, a szakorvosi ellátásban hiányt szenvedők számára nyújt segítséget. Helyzettől függően egészségügyi, háztartási vagy szociális jellegű szolgáltatásokat lehet igénybe venni, de a betegközvetítő szolgálat során kapcsolatot teremtenek a beteg és a szakorvos között a beteg szállítása, és ha szükséges, szállásának biztosítása által is.
Maros megyében 56 otthoni beteggondozó látja el a mindennapi feladatokat 23 önkormányzat területén, és jelenleg 2934 ápolásra, otthoni gondozásra szoruló személy van a Caritas nyilvántartásában – tudtuk meg az adatokat Molnár Józseftől, a szervezet PR-es munkatársától. Maros megyében három csoport látja el a beteggondozói feladatokat, az egyikhez Marosvásárhely és környéke, Nyárádmente és a Mezőség egy része tartozik, a második csoport a Kis-Küküllő mentén, azaz Balavásártól Szovátáig látja el a feladatokat, a harmadik pedig a Nagy-Küküllő mentén teljesít szolgálatot. Koszta Piroska, a marosvásárhelyi csoport vezetője lapunknak elmondta, a legtöbb beteg ágyhoz kötött, és napi szinten hat-hét új személlyel növekszik az ellátottak száma, főként ebben az időszakban, mert gyakori az elcsúszás, esés.
„Szinte az összes ápoltunk ágyban fekvő beteg, és egyedül élnek, vagy dolgoznak a családtagok. Sokan közülük olyan településen laknak, ahol nincs rendszeres buszjárat, a szakápolóink ezért a gyógyszerek kiíratásában, megszerzésében is segítenek. A csoportunknak jelenleg 483 ellátottja van kilenc községben” – mondta Koszta Piroska. A 0265–246 804-es telefonszámon lehet érdeklődni a szolgáltatás felől, de a szervezet honlapján is elérhetők a szükséges információk.
Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója 2000 óta dolgozik a szervezetnél, és úgy érzi, mérföldkőhöz érkezett az otthoni beteggondozó szolgáltatás. „Az első tíz évünk az építkezésről szólt, hiszen akkor még megfelelő törvénykezés sem volt a szolgáltatás működtetésével kapcsolatban. Azóta sokat tanultunk a nyugati partnereinktől, jelenleg Maros, Hargita és Kovászna megyében a legfejlettebb az otthoni beteggondozó hálózat az országban, nem csak miattunk, hanem a Diakónia és más szervezetek szolgáltatásai miatt is. Úgy érezzük, hogy mérföldkőhöz érkeztünk, és az ország többi részének is meg kell mutatni, hogy hogyan működik a hálózat” – fejtette ki az igazgató. Az elmúlt időszakban nem csak a környező megyékből, de Boszniából, a Moldovai Köztársaságból, Grúziából és Fehéroroszországból is jöttek a Gyulafehérvári Caritas képzéseire, ugyanis az elmúlt két évtized alatt komoly szakmai tapasztalatot is gyűjtött a szervezet beteggondozás terén.
A Caritas tervei között szerepel az ápoló szakma jelentőségének megerősítése, ugyanis míg Nyugaton doktorálni is lehet ebben a szakmában, addig itthon mindössze posztliceális képzésben részesülhet valaki, ezért szakmai képzést is vállal a szervezet – tudtuk meg Péter Györgytől. A Caritas többek között egy háromnapos nemzetközi konferencia szervezésével ünnepli meg a beteggondozás húszéves jubileumát, amelyre Marosvásárhelyen kerül sor november 15–17. között Ápolás és életminőség címmel.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Az európai hírű iskolai szertár, amit generációk csodálhatnak
Amellett, hogy felbecsülhetetlen értékű a gyűjtemény, érzéseket, hangulatokat ébreszt a Gönczi Lajos nevét viselő természettudományi szertár a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégiumban. Az európai hírű természetrajzi szakterem 43 négyzetméter összfelületű vitrines tárolói a felújítás során visszanyerték régi formájukat, jellegzetes díszítéseiket, és új életre kelve várják az érdeklődőket.
A tanintézet egykori diákjaként a szertárlátogatásra készülve megrohantak az emlékek: átörökített keletkezéstörténetek lengték körül a különös illatú és hangulatú helyet. Tanulókként megtiszteltetés volt a patinás hagyaték akkoriban még ütött-kopott tárlói közé belépnünk. Ünnep volt, ha ásvány-, növény- vagy állattanismereteinket gyarapítandó körbeállhattuk az évszázados szekrényeket, tárlókat. A nagyobbak rendre elmondták a kisebbeknek, hogy a csontváz valaha az iskola kapusa volt. És azt is: a preparátumok hiányzó alkoholszintjéről a világháború arra járó szomjas katonái tehetnek…
Ma is áhítatos figyelemmel vesznek részt a kis- és nagyobb diákok a szertárlátogatáson vagy ott tartott tanórán – mondta el Littasi Csilla, a fa berendezési tárgyak restaurálási projekjének felelőse.
Az iskola első szakterme európai hírű természetrajzi szertár: a növényi és állati preparátumok mellett ásvány- és kőzetgyűjteménnyel is rendelkezik. 1996. május 18-án, a magyar iskola 1000. évfordulója alkalmával vette fel a Gönczi Lajos Természettudományi Szertár nevet.
Az első leltár 1875-ben készült el a névadó tanár vezetésével, akkor 207 állat, 493 ásvány és 40 kristály képezte a szertár állományát. Gönczi Lajos, aki harminckilenc éven át az iskola tanáraként és huszonhat évig igazgatójaként tevékenykedett, a természetrajzi szertár igazi megalapítója és tudatos fejlesztője volt. 1890-ben 1200 szárított és pontosan meghatározott (főleg udvarhelyszéki) növényt adományozott a szertárnak.
A jelenleg közel ötezer darabos gyűjtemény nemcsak környékünkön számít különlegesnek. Magában foglalja Gönczi Lajos, a híres biológus hagyatékát is. A mai fenntartók úgy érzik, a Gondviselés őrizte meg az elmúlt nehéz évszázadokban attól, hogy széthordják, felégessék.
Megtudtuk: az iskola Tehetség és Szorgalom Alapítványa pályázati támogatásból újíttatta fel a szertár vitrines és fiókos tárolóit. Ezek sérüléseit korábban már próbálták szakszerűtlenül helyreállítani, de eme beavatkozások csak rontottak állapotukon. Az évek óta tartó alapos felújítás célja a káros javítgatások cseréje, a hiányok pótlása, a használat során elkopott elemek kiegészítése, a teljes felületi átcsiszolás, újrafestés és a végleges megjelenés kialakítása volt. A munkálatokat Fazakas G. János és csoportja végezte el. A renoválás során a szakcsoport megtisztította a tárolókat a több évtizedes szennyeződésektől, szükség szerint kipótolták, újracsiszolták azokat.
Nagy gondot fordítottak a tárolók eredeti állapotának visszaállítására, így a szakszerűtlenül felszerelt, a fát károsító leltári számozást is eltávolíttatták a szekrényekről. A tárolók fémből készült részeit, így a zárakat is szükséges volt rendbe tenni, mert nem mindegyik ajtó csukódott megfelelően, a por pedig a 4854 darabos, régiónkban jelentősnek számító gyűjtemény károsodását is okozhatja. A tanintézet saját forrásból padoltatta újra, meszeltette ki, látta el korszerű világítással a termet.
A 19. század végi szertári gyűjtemény mai őrzői oktató és nevelőcsomagok sorozatát nyújtják nem csak az iskola tanulói számára: a környék óvodásai, iskolásai, hallgatói, sőt külföldi csoportok is felkeresik. Előzetes megbeszélést követően bárki betérhet, hogy megtapasztalja, miként kapcsolódik össze a tárgyi örökség az emlékezettel.
Molnár Melinda
Székelyhon.ro

Továbbra sincs érvényes megállapodás a művészeti gimnázium épületére
Még mindig nincs érvényes bérleti szerződés a Marosvásárhelyi Művészeti Gimnázium tulajdonosa, azaz a Római Katolikus Egyház, illetve a bérlő, a polgármesteri hivatal között, pedig az már szinte egy éve lejárt. Előrelépésnek számít az ügyben, hogy a januári rendkívüli tanácsülésen megalakult az a tárgyalóbizottság, amely majd egyezkedni fog a tulajdonossal.
Kormányhatározat szabja meg, hogy mekkora épületért mennyi bért kérhet a tulajdonos az önkormányzattól. Ennek értelmében a polgármesteri hivatal havonta mintegy húszezer lejt kell törlesszen a művészeti gimnázium épületének bérléséért, de már fél éve, hogy nem fizetett. Legutóbb három évre kötöttek szerződést a felek, amely tavaly áprilisban járt le.
Mivel a decemberi soros tanácsülés elmaradt, nem alakították meg azt a bizottságot, amelynek feladata, hogy az ügyben tárgyalásokat folytasson az egyház képviselőivel – mondta Peti András RMDSZ-es tanácsos, aki korábban lapunknak kifejtette, hosszú távú szerződés lenne a megoldás, és ennek megkötését követően azonnal el kellene kezdeni a felújítást.
Pozitív fejleménynek számít az ügyben, hogy a január 13-ai rendkívüli tanácsülésen megalakult a bizottság, amely egyeztetéseket folytat majd a szerződés meghosszabbításáról. Előreláthatóan ezt öt évre kötik meg, és február elsejétől érvényes lehet. „Még nem hívták össze a bizottságot, de ez nem jelenti azt, hogy nem történt előrelépés. Valószínű, hogy most dolgozzák ki a részleteket, és hamarosan tárgyalásra kerül sor” – tudtuk meg Bakos Levente tanácsostól, aki tagja a tárgyalóbizottságnak. Szerinte a polgármesternek kell a bizottságot összehívnia, valamint kijelölnie a tárgyalás időpontját.
A katolikus egyház helyi adminisztrátorától, Bálint Gézától korábban megtudtuk, sikerült megszerezni az építkezési engedélyt a homlokzat felújítására, ám a belső felújításokat csak a polgármesteri hivatal támogatásával tudnák megvalósítani. Szerinte azonban a városháza azt szeretné, ha egyáltalán nem kellene bérleti díjat fizetnie az egyháznak.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro

Megjelent a hivatalos közlönyben az autonómiát követelő kezdeményezés
Csütörtökön megjelent a hivatalos közlönyben a Székelyföldnek autonómiát előirányzó törvénytervezet, amelyet polgári kezdeményezésként akar a parlament elé terjeszteni egy – a Gyergyószéki Székely Tanács (GYSZT) által megalakított – tíztagú kezdeményező bizottság.
A tavaly novemberben beterjesztett tervezet szövege együtt jelent meg a – szakértőkből álló, a törvényszövegek jogharmóniáját vizsgáló – törvényhozási tanács véleményezésével, amely a kezdeményezés elutasítását javasolja a törvényalkotóknak. Az indoklásban a szakértők kifejtik: azért javasolják a törvényjavaslat elutasítását, mert álláspontjuk szerint a kezdeményezés az egységes román nemzetállammal párhuzamos, különálló állami entitás létrehozását irányozza elő, ami alkotmányellenes.
„A következő lépés az aláírásgyűjtés kell legyen” – mondta Árus Zsolt, a GYSZT elnöke, a kezdeményezők egyike az MTI érdeklődésére. Hozzátette, hogy Gyergyószéken jövő héttől megkezdik a szükséges támogató aláírások gyűjtését, de az országos aláírásgyűjtés megszervezésének feladata szerinte a székely autonómiamozgalom ernyőszervezetére, a Székely Nemzeti Tanácsra (SZNT) hárul.
Izsák Balázs, az SZNT elnöke korábban kifejtette: racionálisabb megoldásnak tartja, és inkább azt szorgalmazza, hogy az erdélyi magyarság decemberben megújult parlamenti képviselete terjessze a törvényhozás elé az autonómia-statútumot. A polgári kezdeményezésre csak alternatív lehetőségként tekint, mivel annak feltételeit nagyon nehéz teljesíteni. Izsák Balázs szerint ugyanis a polgári kezdeményezést szabályozó törvényt úgy „találták ki”, hogy a magyarok az őket érintő kérdésekben állampolgári törvénykezdeményezést ne tudjanak beterjeszteni.Romániában az állampolgárok akkor kezdeményezhetik egy törvénytervezet parlamenti megvitatását, ha azt legalább százezren támogatják. Az aláírásgyűjtés előfeltétele, hogy a tervezetet a törvényhozási tanács véleményezze, és az megjelenjen a hivatalos közlönyben. Ahhoz, hogy a – Hargita és Kovászna megye, valamint Maros megye egy részéből álló – Székelyföld autonómiastatútuma polgári kezdeményezésként kerüljön a bukaresti parlament asztalára, nemcsak a három székelyföldi megyéből, hanem további legalább nyolc megyéből kell megyénként legalább ötezer aláírást összegyűjteni. Ez azt jelenti, hogy olyan megyék támogatására is szükség van, ahol a magyarság szórványban él.
A Székelyföld autonómiastatútumáról először 2004-ben, majd (egy módosított tervezetről) 2012-ben rendeztek szavazást a román parlamentben. A tervezeteket, amelyeket akkor az RMDSZ néhány törvényhozója kezdeményezett, mindkét esetben érdemi vita, egyetlen román támogató voks nélkül vetették el.
MTI
Erdély.ma

Összefog az RMDSZ és az MPP a kommandói iskoláért
Közös döntéssel támogatják a kommandói új iskola építését, döntötték el az RMDSZ és az MPP Kovászna Megye Tanácsa keretében működő frakciói. A két magyar párt a megye idei költségvetését is közösen tervezi, kiemelten támogatva a turisztikai jellegű beruházásokat, ugyanakkor hangsúlyosan odafigyelnek a megyei utak korszerűsítésének folytatására.
Az RMDSZ és MPP frakció idei első tanácskozásán kielemezték az elmúlt év megvalósításait, és meghatározták azokat a feladatokat, melyek prioritást élveznek. Tamás Sándor, tanácselnök az RMDSZ megyei szervezetének elnöke emlékeztetett, hogy 2015 májusában határozta el a két politikai szervezet, hogy együttműködik az önkormányzati munkában és az erdélyi magyar politikában.„Akkor sokan voltak, akik nem nézték jó szemmel ezt a lépést, sok negatív kritika ért minket mind az RMDSZ, mind az MPP tagságának részéről, de világos volt, hogy összefogás nélkül nem lehetett volna eredményeket elérni sem közigazgatási, sem politikai szinten”- mondta az elnök.Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő, az MPP megyei elnöke kifejtette, azok is pozitívan ítélik már meg az összefogást, akik a legkeményebben ellenezték.
Kovács Zsolt
Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma

Alárendelik a Kós Károly-líceumot (Nehéz döntés Sepsiszentgyörgyön)
A minisztériumnak még rá kell bólintania, de helyi szinten véglegesnek tekinthető a Kós Károly-szaklíceum alárendelése a Puskás Tivadar-szaklíceumnak: a sepsiszentgyörgyi tanács tegnap újabb heves vita után tizenegy szavazattal öt ellenében, egy tartózkodás mellett jóváhagyta a 2017–2018-as tanév beiskolázási tervét, és ebben az a legfontosabb változás a jelenlegi állapothoz képest, hogy megszűnik a Kós Károly nevét viselő középiskola jogi önállósága, ősztől a Puskás Tivadar Szakközépiskolához tartozik az intézmény. A városvezetés szerint ez nem jelenti egyetlen meglévő osztály felszámolását sem, tanárokkal és diákokkal együtt költöznek át a központból a Horgász utcába.
A tanács ülései nyilvánosak, de ritkán fordul elő, hogy a sajtó képviselőin kívül más is beüljön a terembe – most azonban hatan is voltak, és olykor hangosan reagáltak az elhangzottakra. A tervezetet Sztakics Éva alpolgármester terjesztette elő, ellenvéleményeket ezúttal is Bálint József (EMNP) és Rodica Pârvan (SZDP) hozott fel, és – bő negyed órán át – a Kós Károly-iskola igazgatója, Komán László. Utóbbiak a líceum önállóságának megtartása mellett érveltek, több ízben is: Bálint József szerint az utóbbi időben nőtt a felszámolásra ítélt líceum diákjainak létszáma és javult teljesítménye is, Rodica Pârvan pedig tapsot is kapott, amikor kijelentette, valami helyi furfang lehet a határozat megfogalmazásában, hiszen mit ér neve megtartásával az az intézmény, amelynek jogi önállósága megszűnik? Strukturálják be a Mikót a Mikesbe vagy fordítva!Sztakics Éva erre a város óvodáira hivatkozott, amelyeket nevük megtartása mellett már évekkel ezelőtt egy-egy iskolához csatoltak. Véleménye szerint nem attól lesznek jó iskolák a városban, ha minden 300 diákra külön igazgató figyel, a Kós Károlyt pedig nem felszámolni akarják, hanem – osztályai megtartásával – integrálni egy másik iskolába, ahol jobb körülményeket tudnak biztosítani a szakképzésnek. Egy iskola sem tűnik el, sőt: új iskolát akarnak létrehozni a Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen-líceum elemista diákjainak. A cél az, hogy észszerűbben, igazságosabban gazdálkodjanak, és egyenlő feltételeket biztosítsanak minden gyermek számára. A Kós Károly-iskola lefelé ívelő pályán van, a 2012/13-as tanévben 600 tanulója volt, most pedig mindössze 350, és a fejkvóta alapú finanszírozásnál (ami tavaly 133 ezer lej volt) valamivel többet (138 ezer lejt) kellett az önkormányzatnak hozzátennie, nagyrészt fenntartási költségekre (gáz- és villanyszámlákra), nem az oktatás minőségének emelésére. Nyugaton 1200–2000 diák tartozik egy-egy szakiskolához, és ezek jól működnek, a végzősök könnyen el tudnak helyezkedni – ezt a modellt kívánják meghonosítani.
A vitához Adrian Cochior (SZDP) és Miklós Zoltán (RMDSZ) is hozzászólt, előbbi a képzett munkaerő, utóbbi az ellenzők racionális érveinek hiányát hangoztatta. A „feltett és meg nem válaszolt kérdésekre” Komán László, a Kós Károly-líceum igazgatója próbált kimerítően felelni. Elmondta, hogy januárban versenyvizsgával foglalta el tisztségét abban az iskolában, ahol húsz éve tanít, és alig két hét múlva a Háromszék napilapból értesült az önkormányzat átszervezési terveiről. Mivel teljesítik az önálló iskolához szükséges törvényi feltételeket, más iskolába való beolvasztásukat a tanári kar és a szülői bizottság is elutasítja, és minden törvényes eszközzel harcolni fog ellene: már iktatták kérésüket a polgármesteri hivatalban, segítséget kértek a prefektustól, és tüntetni is készülnek. Tudatta, hogy a létszámfogyás megállt, a következő tanévre 205 diák képzését kérték tőlük a városbeli cégek, és az újonnan indított húsfeldolgozás szakra is 70–75 jelentkező várható. Az érettségi eredményeik valóban gyengék, de a tavalyi 30 százalék a tavalyelőtti eredmény megkétszereződését jelenti, tehát a javulás tagadhatatlan; újabban díjakat is hoznak különböző tantárgyversenyekről, vetélkedőkről. Az európai uniós előírások szerint a középiskolák 60 százalékában szakmát kell oktatni, és csak 40 százalékában elméleti ismereteket; ez 2003 és 2006 között így is volt, most azonban 52–48 százalékos az arány, azaz egy munkást és egy értelmiségit képeznek Sepsiszentgyörgyön, ami nem nevezhető reális igazodásnak a munkaerő-piaci elvárásokhoz. A múlt század nyolcvanas éveiben ugyanitt 5–6 elméleti osztály volt, és mintegy 40 szakiskolai, utóbbiakat azonban lassan elsorvasztották, arra viszont nem terjed ki a városháza által megrendelt szakmai tanulmány, hogy milyen negatív következményei lesznek a Kós Károly-iskola beolvasztásának: mi lesz a kis létszámú speciális osztályokkal, a más osztályokba integrált speciális igényű diákokkal, a nem pedagógiai munkaerővel, sőt, arra sincs biztosíték, hogy megmarad az ácsok, víz- és gázszerelők, kőművesek, konfekciósok képzése a Puskás Tivadar-líceumban, pedig e szakmákban munkaerő-hiány mutatkozik. Az átszervezést egy „ötcsillagos” elemi iskola létrehozásával indokolják, de a Kós Károly-iskolában csak tíz tanterem van, a hozzá tartozó hátsó épületek eléggé elhanyagolt állapotban vannak, ráadásul ott a kosarasok és a sportiskola székháza is – sorolta. Komán László felhívta a figyelmet arra, hogy az átszervezéshez a helyi és a regionális fejlesztési szervek véleményét, a speciális oktatást illető döntésekhez pedig a megyei tanács jóváhagyását is ki kell kérni, ami most nem történt meg, ráadásul a határidőkből is kifutottak. Végül kijelentette: a törvények nem kötelezik az önkormányzatot az iskola megszüntetésére, vegyék tekintetbe, hogy oda is 100 százalékban magyar gyermekek járnak, ha nem is elitek, de ők is a mieink. Beszédét Reményik Sándor Templom és iskola című versének felolvasásával zárta. Minderre újból Sztakics Éva felelt: érzi és érti az aggodalmakat, de a városnak egy egész iskolai hálózatot kell fenntartania, észszerűen gazdálkodva, és mindenütt egyenlő feltételeket biztosítva. A beiskolázási terveket a tanfelügyelőség fogadja el, nem az önkormányzat, amely a minőségi oktatásban érdekelt. Nem öröm senkinek, hogy öt év alatt 941 fővel csökkent az iskolás gyermekek száma – két és félszer annyival, mint amennyien a Kós Károlyban tanulnak – Sepsiszentgyörgyön, de ez a helyzet, ezt kell a lehető legjobban kezelni. Hangsúlyozta: nem kívánják a meglévő, működő szakképzést megszüntetni, munkaerőre szükség van, de azt is látni kell, hogy Romániában alig haladja meg a húsz százalékot a felsőfokú végzettek aránya, miközben az Európai Unió célja 2020-ra 40 százalék...
Ezek után került sor a szavazásra: előbb a Kós Károly-líceum önállóságának megőrzésére vonatkozó javaslatról – ezt elvetették –, végül az egész beiskolázási tervezetről: ezt elfogadták. Az ügy azonban nem zárult le, a Kós Károly vezetősége folytatja a megmaradásáért vívott küzdelmet.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Gazdag programsorozat Kézdivásárhelyen
Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatalának kommunikációs irodája elkészítette az idén megszervezendő rendezvények listáját. Ez természetesen több más rendezvénnyel egészül ki, amelyet helyi civil szervezetek és egyesületek szerveznek. A városházának a megszokott hónapokban, azaz februárban, márciusban, májusban, augusztusban, októberben és decemberben lesznek rendezvényei, minden hónap második szombatján  a Gábor Áron téren megtartják a hagyományos termékek vásárát.
Február 24-én, szombaton a Legfarsanggal, azaz a városi farsanggal indul a rendezvények sora. A város öt középiskolájának legjobb két osztálya mérkőzik meg, hogy eldőljön, kik a legjobb maskarások a városban. Márciusban az 1848–49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére szervezett rendezvények sorában helyet kap a már hagyományossá vált Zúg Március szónokverseny, és szavalóverseny is lesz V–VIII. osztályosok számára. A központi megemlékezés március 15-én, szerdán, sokéves forgatókönyv szerint 11 órakor felvonulással kezdődik, majd a déli harangszó után ünnepi beszédekkel tűzdelt kulturális műsorral folytatódik. A megemlékezést a Vigadó Művelődési Ház saját rendezésű gálaműsora zárja, amely évről évre nagyobb sikernek örvend. Májusban a KSE-sportnapok, aztán a Molnár Józsiás parkban a dísznövény-kiállítás és -vásár várja a kézdivásárhelyieket, előbbi május 4–7. között, utóbbi két héttel később, május 18–21. között. Június elsején a Vigadóval közösen gyerkőcnapot szervez a városháza, ezt követően, hosszabb „nyári szünidő” után, augusztus 24–27. között rendezik meg az Őszi sokadalmat. A kültéri rendezvények az október 6-án tartandó aradi vértanúk napjával folytatódnak, amelyet rendszerint a Nagy Mózes Elméleti Líceum és a Református Kollégium diákjai és tanárai szerveznek a kantai iskola udvarán. Október 23-án, az 1956-os forradalom évfordulóján tiszteleghetnek a kézdivásárhelyiek a hősök emléke előtt a Nagy Mózes Elméleti Líceum szervezésében. Az év ismételten az ünnepváró programsorozattal zárul.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hírsaláta
TESSÉK SZAVAZNI. Sajátos megoldást talált Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök a pénz és a humán erőforrás szűkössége okozta gondokra: a Facebookon szavaztatja a lakosságot azzal kapcsolatban, hogy a megye különböző térségeiben mely utakat újítsák fel a legsürgősebben. „Útjaink felújítása pénz és humánerőforrás-kapacitás függvénye, kevés az ezzel foglalkozó munkatársunk, de lehetőségeink szerint igyekszünk” – írja Borboly, aki ebből a célból létrehozott egy nyitott csoportot is a legnagyobb közösségi portálon Konzultáció Borboly Csabával címen. Az udvarhelyszékiek, gyergyóiak, csíkiak külön szavazógépen fejthetik ki véleményüket, és állíthatják fel a prioritási sorrendet a felsorolt útszakaszok között. (Főtér)
MÉG EGY SZÉP EREDMÉNY. Túlzsúfoltak, nagy a fertőzésveszély és kevés a szakorvos a romániai kórházakban – állítják európai egészségügyi szakemberek, akik a fertőtlenítőszerek kapcsán kirobbant botrány után vizsgáltak meg három romániai kórházat: a piteşti-i gyermekgyógyászatot, a Bukaresti Egyetemi Kórházat és az Elias Kórházat. Megállapították, hogy a legnagyobb gond a fertőzések elhallgatása, hiszen ezeknek csak 2,8 százalékát jelentik, míg Európában ez az arány 5,7 százalékos. Mindhárom intézetben gondot okoz a szakorvosok hiánya és a nagy beteglétszám. Az európai egészségügyi szakértők szerint Romániának nagyobb figyelmet kell szentelnie a kórházi fertőzéses eseteknek és ezek követésének. (ErdélyFm)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Templomaink – Sepsikőröspatak
Református hírnök
A Farkasvágóról lerohanó Nagypatak völgymélyedésében fekszik Kőröspatak (Timun Crisumja). A község a pápai dézsma regestrumaiban a XIV. században már szerepel a 648. lapon. Az 1567-es regestrumban Kwreospatak néven, 20 kapuval van bejegyezve.
A Sepsikőröspataki Református Egyházközség megalakulásának pontos idejét nem ismerjük, de tudjuk, hogy a reformáció erdélyi időszakának első felére tehető. A sepsikőröspataki régi református templom, amint az okiratokból kitűnik, a mai római katolikus templom helyén állt. Ez a templom 1703-ban leégett – csupán a torony maradt meg –, és csak 1773-ban sikerült újjáépíteni. A Kálnoky grófi család emberei Mária Terézia uralkodásának éveiben a meglevő templomot elfoglalták, az egyházközség híveit Kálnok faluhoz csatolták, és csak leányegyházként működött 1950-ig.
A napjainkban is álló templomot 1820-ban építették. Csaknem egy évszázaddal később, 1909-ben a templom javítására nagyszabású gyűjtést indítottak. Imre János földműves több megyét is bejárt (pl. Pest vármegye, Békés megye, Bihar megye, Csongrád megye), azonban az így gyűjtött pénz és a beszerzett anyagok az első világháborúban elvesztek.A templomot végül 1935-ben Para András gondnoksága alatt javították ki. A templomban levő padokat 1971-ben a gyülekezet adományaiból készítették id. Váncsa György gondnoksága idején. A templom díszítése Nagy Béla nyugalmazott tanító nevéhez fűződik, aki 1973-ban a belső berendezést székely népi motívumokkal festette ki. A templom körüli kőkerítés csak jóval később, 1994–1996 között épült meg a ma is látható formájában.
Nagy Zsolt Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az erdélyi magyar sebészet története (3.)
Leróni az adósságot
A Magyar Sebész Társaság elmúlt tíz éve (2006-2016) című elegáns, szép könyvben jelent meg dr. Péterffy Árpád nyugalmazott szívsebész professzor 23 oldalas tanulmánya az erdélyi magyar sebészet történetéről. A tanulmányban a szerző bemutatja az erdélyi magyar orvosképzés és ezen belül a sebészet viszontagságos történetét. Az ismertető első két részében ebből idézve követtük az eseményeket 1945. június elsejéig, amikor a Ferenc József Tudományegyetem 1945 májusában jogutód nélkül megszűnt, és 1945. június elsejétől román királyi rendelettel magyar nyelvű tudományegyetem létesült, amely felvette a Bolyai Tudományegyetem nevet. Mivel a királyi rendeletben foglalt előírásnak, miszerint a Szebenből visszatérő I. Ferenc Ferdinánd román tannyelvű és az újonnan létesített magyar egyetem fele-fele arányban osztozik a javakon, a román fél nem akart eleget tenni és lemondani a magyar állam által épített 63 épület egyikéről sem, a kolozsvári magyar egyetem orvosi kara kénytelen volt a Marosvásárhelyre költözés lehetőségét elfogadni. Az átköltözés 1945 októberében kezdődött meg, egyrészt az üresen maradt hadapródiskola épületébe és a 30-35 ezer lakosú mezőváros három kórházába a felszerelés 25 százalékával. A Bolyai Tudományegyetemet, majd a különváló Orvosi és Gyógyszerészeti Intézetet Groza Péter miniszterelnök támogatását élvezve prof. dr. Csőgör Lajos vezette, aki kiváló tanári kart nyert meg, köztük kilenc, majd újabb hat orvosprofesszort. Az OGYI-n az oktatás 1946. február 9-én kezdődött el és folyt magyar nyelven 1960-ig. Az ’50-es évektől az erdélyi szakemberekből álló tanári kar fokozatosan átvette a stafétabotot a szerződéssel dolgozó magyarországi professzoroktól, akik közül utolsónak Miskolczy Dezső akadémikus tért vissza Magyarországra. 
A „nagysebészet” terén a két világháború között elkezdődött tagolódás (önálló fül-orr-gégészeti, urológiai és ortopédiai klinikára) a Marosvásárhelyre költözés után épület hiányában nem volt lehetséges. Végül is a fül-orr-gégészeti klinika a mai helyén álló félbehagyott épületbe annak befejezése nyomán költözhetett be. A 100 ágyas, kétműtős sebészeti klinika rendbetétele után a város polgármestere 1945 márciusában dr. Péterffy Pált hívta meg osztályvezető főorvosnak Kolozsvárról, mivel a városban akkor nem volt képzett sebész. Őszire már jól működő sebészet fogadta a szerződéses tanárként érkező Klimkó Dezső sebészprofesszort és munkatársait: Pápai Zoltán, Kótay Pál, Gózner Elek, Szombathelyi László, Szerémy Lajos, Darkó Zsigmond, Böszörményi Lajos és Vass György sebészoktatókat és a segédszemélyzetet, akik Kolozsvárról telepedtek át. Klimkó professzor két év elteltével kénytelen volt visszatérni Budapestre, utódja, Csete Emil nagyváradi sebészfőorvos ugyancsak két év után távozott. Ezt követően a Kolozsváron magánszanatóriumot vezető dr. Mátyás Mátyás sebészprofesszor vette át a tanszék vezetését egészen haláláig. Hadd egészítsük ki a szerző szavait tanítványai méltatásával, akik „az igaz és szép orvosi legendák szerény hőseként” őrzik emlékezetükben Mátyás professzort. Az ő irányítása alatt vált ki az önálló urológiai tanszék dr. Kótay Pál, majd az ortopédiai és traumatológiai tanszék dr. Száva János és a gyermeksebészet dr. Kelemen Attila vezetésével, akik a későbbiekben elnyerték a professzori címet. E két utóbbi klinika 1960-tól a felújított katonakórházban kapott helyet. A sebészeti klinikán belül 1955-ben sebészeti és érsebészeti osztály létesült, amit az a szív-tüdő motor tett lehetővé, ami az erdélyi szülőktől származó Köteles Vilmos clevelandi üzemvezető és a clevelandi reformátusok adománya volt. 
Mátyás Mátyás professzornak dr. Pápai Zoltán adjunktus, később professzor volt az utóda, aki a tanulmány szerzője szerint „példamutató pontossággal és fegyelemmel irányította a klinikát”, „14 sikeres disszertációt vezényelt le”, 1974-ben, 65 éves korában mégis nyugdíjazták. Ő volt az utolsó magyar tanszékvezető egyetemi tanár az általános sebészeten, 1962-ben ugyanis elkezdődött a kétnyelvű oktatás bevezetése, és a gyakorlati órák nyelve kötelező módon a román lett. Ezáltal nagyon gyorsan sikerült megváltoztatni az egyetem jellegét, ami az általános sebészetre hatott ki a leginkább. „Szájhagyományok szerint volt olyan kolléga, aki Kolozsváron mint adjunktus ült be a gépkocsiba, és Marosvásárhelyen docensként szállt ki, majd rövid időn belül kinevezték professzornak a tartományi párttitkár hozzáértő döntése alapján” – olvashatjuk a tanulmányban.
1966-ban hozták létre a II-es számú sebészeti klinikát, amelyet a „néhai marosvásárhelyi magyar egyetem első román sebészprofesszora, P. D. Popa irányított”, ahova egyre több román oktató érkezett más városokból. Ekkor még előadótanárként (dr. Csizér Zoltán, dr. Naftali Zoltán) és tanársegédként is volt, aki tartsa a magyar előadásokat, de számuk a Ceauşescu-korszakban egyre jobban fogyott, miközben a magyar hallgatók száma is rohamosan lecsökkent. Bár 1983-ban az új Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház megépítésével a sebészeti klinikák számát ötre emelték, amelyből három az új, kettő a régi épületben működött, ezek élére kizárólag román oktatókat neveztek ki, és a magyar sebészek előmenetele elakadt. Négy sebészeti klinikán a közelmúltig nem volt magyar oktató. Az I-es számú sebészet vezetője több mint 20 éven át kereste „a megfelelő magyar oktatót, és azt is egyes számban” – idézi A marosvárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés című kötetből a tanulmány szerzője. 
Péterffy professzor örvendetesnek nevezi, hogy a II. számú sebészeti klinikán, amely Bancu Şerban előadótanár – később professzor – vezetésével 1996-ban vált ki az I-es sebészetből, ötven év után újra van általános sebész egyetemi tanár Marosvásárhelyen prof. dr. Bara Tivadar sebészfőorvos személyében, akit nemrég neveztek ki társprofesszornak.
A továbbiakban a szerző a klinikavezető sebészprofesszorok tudományos tevékenységét és a MOGYE nem túl kedvező rangsorolását veszi számba, és megemlékezik Marosvásárhely két meghatározó kórházigazgató sebészfőorvosáról. Az 1900-as évek elején Marosvásárhelynek modern központi kórházat álmodó Hints Elek (1861–1919) sebészfőorvosról, akinek tervét az első világháború hiúsította meg, továbbá Czakó József sebészprofesszorról (1895–1975), aki az e célból alakított részvénytársaság segítségével a két világháború között megvalósította az elképzelt 70 ágyas, korszerű kórházat. Ennek lett igazgató főorvosa, és 1935-ben ott végezte el az első szívműtétet Romániában, varrótűt távolítva el egy 22 éves fiatalember szívéből. 
Az írás végén a szerző megemlékezik az Erdély kisebb és nagyobb városaiban működő sebészorvosokról, és kilenc jelentős sebészprofesszor, főorvos bővebb életrajzát is közzéteszi tanulságos írásában. 
BODOLAI GYÖNGYI
Népújság (Marosvásárhely)

Van vagy lincs?
Mármint van-e sajtószabadság és az újságírónak van-e szabadsága? Mert lincshangulat, az bizonyosan van, azt könnyebb felismerni a tünetek alapján. De miért érdekel ez engem?
Elsősorban azért, mert újságíró vagyok, abból élek, hogy tájékoztatok, véleményt mondok, hogy a médiafogyasztót eligazítsam a világban – azt mondják, ez a média szerepe, értelme, s hiszem, hogy ez fontos. Szóval, újságíróként mindentől, ami a szólásszabadság korlátozását érinti, kigyullad a képzeletbeli vészjelző lámpa a valóságos fejemben. Ilyen volt az az eset is, amikor megtudtam: január elsejétől a kiadó megszűnteti az Erdélyi Riport (korábban nyomtatásban is megjelent hetilapból eddig megmaradt) internetes portált. Hogy lehet ez? Kérdeztem naivan, s nem értettem, mi olyan drága egy internetes portálban, ahol – amint azóta kiderült – egyetlen alkalmazott dolgozott, mindenki más csak cikkdíjat kapott, hogy gazdasági okokra hivatkozva szüntették meg.
Itt jön a másodsorban: azért érdekel a sajtó és az újságíró szabadsága, mert a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének (MÚRE) tagjaként azt is feladatomnak tekintem, hogy a kollégáimmal szolidaritást vállaljak.
S ha ma ők veszítik el a közlés lehetőségét, nekem illene tennem valamit, legalább hümmögjek hangosabban, mert ha holnap tőlem vonják meg a lehetőséget, talán ők is tesznek majd értem valamit, talán ők is hümmögnek majd egyet.
S akkor a harmadsorban. Három és fél éve a MÚRE elnökeként azt is dolgomnak tekintem, hogy a médiát érintő folyamatokat kövessem, értsem, terjesszem. Nem azért, mert a MÚRE mindent meg tudna oldani. Sokkal inkább azért, mert szükségesnek tartom a szakmai fórum létét és működtetését, azt, hogy időnként keretet és alkalmat adjon találkozásokra, beszélgetésekre. Mert ha megoldani nem is tudunk mindent az egyesületben, és nem is tudunk minden szakmabelit megvédeni (hogy miért nem lehetünk szakszervezet, azt talán máskor), fontos, hogy megvitassuk a kialakult médiahelyzetet, alkalmat adva az érvelésekre, vélemények ütköztetésére.
Egy ilyen találkozót sikerült megszervezni úgy 10 nap alatt az elmúlt hétre, sokak által diagnosztizáltan lincshangulat közepette. Az elvárás hatalmas volt, az érdeklődés mérsékelt, de talán nagyobb, mint egy tudományos konferencián, a meghívottak hol mérsékeltek, hol radikálisak, a hozzászólók hol visszafogottan gonoszak, hol elfogultan hangosak.
Főszerkesztőket, vezető vagy felelős szerkesztőket és (egyszerűen) szerkesztőket hívtunk meg a beszélgetésre, amelyhez a keretet és a helyszínt a Magyar Tudományos Akadémia Kolozsvári Akadémiai Bizottsága (MTA-KAB) által idén is megszervezett Erdélyi médiajelentés (2017) című tudományos konferencia biztosította. Első körben a meghívottak fejtették ki álláspontjukat a címben foglalt szabadságokról, majd kérdésekre válaszoltak. A végén pedig, amint várható volt, a hozzászólók egymás gondolataihoz szóltak hozzá, emlegetve például a hazai politikusok kommunikációs készségeit is. Nem teljes beszámoló következik.
Újvári Ildikó, a Szabadság főszerkesztője hangsúlyozta: lapjuk kerüli a szenzációhajhászást, és elsődleges szempontnak tartják az olvasók hiteles tájékoztatását. Szerinte ma már lehet írni bármiről, illetve mindenről lehet amiről szabad, mert ugyanakkor fontos a törvény betartása. Megfogalmazott dilemmái közül most csak egy: mit kezdünk a féligazságokkal?
Rostás Szabolcs, a Krónika vezető szerkesztője szerint, egyre aggasztóbb a nyomtatott lapok helyzete, mert nehéz a terméket eljuttatni az olvasókhoz. Ugyanő mondta: „aki erre a pályára áll be, néhány illúzióval le kell számoljon”. S azon is tanakodott kicsit, mi van akkor, ha valaki azért mond el bizalmasan valamit, mert közöltetni akarja?
Cseke Péter, a Maszol.ro portál főszerkesztője kifejtette: bár közjogi értelemben a sajtószabadság garantált, az újságírókat nem védi az alkotmány, mert más törvények felülírják. Igaz, az állam nem szólhat bele, mi alapján vesznek fel vagy dobnak ki újságírókat. Mégis, szerinte az újságírónak három lehetősége van: más pályát választ, az irányultsága alapján választ lapot (és kiadót) vagy másvéleményű lapnál próbál fennmaradni. Nem egyszerű a döntés.
Balázsi-Pál Előd, a Transindex.ro portál főszerkesztője azt mondta, számára is kérdés, hogy mennyire tud működni a romániai magyar média piaci alapon. Kifejtette: a pályázatok rendszere átláthatatlan, egyeseknél vállalt, látszik, másoknál nem nyilvánvaló a támogatás – vagyis szerinte a romániai magyar média nem önfenntartó, ami függőséget okoz. Ugyanakkor kifejtette: a többpártrendszer (több hazai magyar párt megjelenése) paradigmaváltást eredményezett. (Erre később visszatérve, eggyel alább megszólalónk azt mondta: szerinte nincs hazai magyar többpártrendszer.)
Fall Sándor, a Főtér.ro szemleportál szerkesztője elmondta: náluk teljes a véleményszabadság, 3 év alatt meg sem próbálták befolyásolni. Fő céljuk, hogy ne hazudjanak, viszont a tartalom ne legyen unalmas, tetsszen az olvasónak. Utóbb kiderült: sokunkban megfogalmazódott a kérdés, hogy média-e az, amit a portálon „csinálnak”, ha már jellemzően kevés közte a saját tartalom.
A nap poénja szerintem Szűcs László szájából hangzott el: „soha nem voltam olyan szabad, mint ebben az egy hónapban” – mondta a megszüntetett Erdélyi Riport (ha van ilyen szó) munkafogyottá vált főszerkesztője. Szerinte torz médiapiaci viszonyok között élünk, és a lapok 90%-a „bebukna” valós versenyben. Úgy vélte, a támogatáspolitika nem működik jól, az öncenzúra viszont igen... Emellett, fájlalta a hazai médiában a szakmai színvonal egyenetlenségét, a nyelvi silányságot, és kiemelte a továbbképzés szükségességét, különösen a helyi rádiók és lapok esetében. A százalékokra reflektálva: gyors és nem reprezentatív helyszíni (kézfelemeléssel végzett) felmérés alapján kijelentem: a teremben lévők mintegy harmadának van valamilyen médiatartalomra előfizetése, egyeseknek többre, de ez biztosan nem elég a média fenntartásához. Eltartásához.
S akkor a vita. Legfájdalmasabb számomra az volt, hogy ennyi fő- és vezető szerkesztő körében hallottam többször is a kijelentést: a kiadónak joga van megszüntetni a lapot.
Megjegyzés. Nyilván, mindenki az Erdélyi Riport kiadójára gondolt abban a pillanatban. Nos, a Progress Alapítvány képviselője, Nagy Debreczeni Hajnal elfogadta a meghívást a tanácskozásra, majd, tekintettel arra, hogy az asztal körül kizárólag újságíróként dolgozók ültek, javasolta: egy következő kerekasztal-beszélgetésen a kiadókat hívjuk össze, s akkor ő is szívesen részt vesz a beszélgetésen, most viszont inkább legyen jelen a Maszol főszerkesztője. Mert ez a kiadványuk megmaradt – teszem hozzá már én.
S vissza a megszüntetéshez. Ami nem hangzott el: a kiadó megteheti, hogy megszünteti a lapot, de ez nem szerencsés. Csakúgy, mint az, hogy a mecénások (amint Demény Péter kifejtette), megtehetnék, mégsem teszik meg, hogy támogassák például a médiát (de általában a kultúrát sem).
Elhangzott viszont, hogy lehet projekteket benyújtani, pályázni, abból fenntartani sajtótermékeket, s ez a feltétlen függetlenség záloga. Ez biztosan működhet, s Erdélyben látszólag működik is: ez az Átlátszó Erdély nevű blog. Másról még nem tudunk, hiszen a volt Erdélyi Riport csapata nevét Erportra változtatva blogfelületen publikál ugyan, de egyelőre vállaltan társadalmi munkában írnak a szerzők, azaz: senki nem fizet nekik. Vannak kétségeim, hogy működne-e szerkesztőséggel, folyamatosan és pusztán csak pályázatokból a média, de alig várom, hogy kétségeimet valaki eloszlassa.
Ilyesmikről szólt tehát a pénteki beszélgetés, amelynek végén Szilágyi N. Sándor professzor összefoglalta: „A probléma azonosításáig még csak-csak eljutunk, de utána mintha megrántanánk a vállunkat: de hát, mit csináljunk? Ez van!” Szóval, a sajtó helyzetét – amint várható volt – nem oldottuk meg együltünkben. Meggyőződésem, hogy nem is vagyunk elegek mi, újságírók ahhoz a reformhoz, amelyet többen áhítanak: széles körű társadalmi vitán kellene keresztül esnie annak a javaslatnak is, amely – hogy saját szakmámnál maradjak – például a sajtófinanszírozásokat átláthatóvá tenné, főleg azért mert nem csak a sajtóról, de a kultúra minden ágáról szó van, az egész erdélyi magyar közéletet szeretnék átalakítani a reformerek.
S ha már ennyi idő után írok a találkozóról, ejtsek szót azokról a kérdésekről és véleményekről is, amelyekkel azóta kerestek meg, vagy amelyek azóta fogalmazódtak meg bennem.
Nem volt értelme az egésznek. Azért, mert nagyon sokakat nem is érdekel mások véleménye, meglátása, szempontrendszere erről a témáról (sem), nem is azért jöttek oda, hogy meghallgassák. Többek meglátása szerint, voltak, akik azért jöttek el, hátha megtalálják A Bűnöst, azt, aki egyszemélyben okolható mindenért, ami a sajtóban, sőt, még azon is túl történik jelenleg – s netán azért is, ami elvezetett idáig politikumot, sajtót, közéletet. Állítom: ha más nem, az is eredmény, hogy akik eljöttek, ott a helyszínen elkezdtünk virtuális pofozkodás és egymás vádolása helyett: valóban beszélgetni.
Elfogadunk féligazságokat. Ezt az tükrözi legjobban – s ezt tekintsük az én hibámnak is moderátorként – hogy elmondtuk: a kiadó megteheti, hogy bezár egy lapot, de nem mondtuk el, hogy ettől ez még nincs rendben. Nem mondtuk el, hogy az újságíró száját ma már távolról sem képzelheti befogni az, aki felmond neki, bármilyen indokkal. A beszélgetés után odajött hozzám egy kolléga, s azt mondta: ő megélt baráti és ellenséges kiadót is már egy lap vezető újságírójaként, és az a véleménye, hogy a kiadó igazán a főszerkesztő megválasztásával kellene irányvonalat szabjon a lapnak. Kár, hogy nem előtte mondta el, mert megkérdeztem volna erről is a felelős, vezető és főszerkesztőket. Talán majd legközelebb.
Szó esett itt fennebb blogokról. Nem én találtam ki, de szeretem a hasonlatot: ahogyan nem minden sajtótermék, ami publikációként a nyomdát elhagyja, nem egyértelmű az sem, hogy minden médiatermék volna, amit az interneten közzétesznek. Vagyis: a blogot, amely alkalmanként frissül, annak függvényében, hogy milyen hatások érik a szerzőt és mennyi ideje van írni, amely elsősorban nem tájékoztat, hanem véleményt mond, nehezen tekintem teljes médiaterméknek, akkor is, ha újságíró vezeti azt az internetes naplót.
Hasonlóképpen, amit a közösségi médiában elmondunk, az csak abban különbözik a beszélgetéstől vagy a falusi kisdobos munkájától, hogy nem is kell hozzá egymás szemébe nézni (sem egymás fülébe dobolni), s ezért sokan sokkal többet engednek meg magunknak. Attól, hogy sokan olvassák, még nem lesz média (azt úgyis egyre kevesebben olvassák), és attól, hogy kevesen lájkolják, nem kell elkeseredni, mert a tanácskozáson is elhangzott, hogy sokan, főnökeiktől félve, nem merik megnyomni a gombot, csak privát üzenetben gratulálnak – ha meg merik tenni egyáltalán. Azóta két kolléga köszönte meg, hogy a Facebookon zajló megvitatásokról szót ejtettem, nyilván, mindketten azért, mert nem hisznek a virtuális közösségi közösségekben. Én sem feltétel nélkül. Alkalmasnak tartom sok mindenre a közösségi médiát, a beszélgetés élő video közvetítése is mutatja, hogy használjuk, amire lehet, s amikor kell. De nem hiszem, hogy valaha valós érzelmeket tudunk átadni és valós beszélgetést tudunk folytatni azáltal, hogy egymás LCD-jébe nézünk. (Vagy egymás webkamerájába?)
S akkor hogyan tovább?
A történet folytatódik. Folytatódnia kell, mert valóban nagy változások előtt áll a média koncepciója. Divat azt mondani: paradigmaváltás előtt állunk. Pontosabban nem előtte, hanem benne állunk a közepében, már ebben a pillanatban. Példának azt szoktam felhozni, hogy már az sem egyértelmű, hogy elválasztható volna a média írott és audiovizuális része, hiszen rádiószerkesztőként például az elhangzott műsorok részleteit vagy egészét átszerkesztjük webes felületre, és bár felhasználjuk a hangfelvételt is, a végeredmény sokkal közelebb áll az írotthoz, mint az audiovizuálishoz. De mondhatnám azt a példát is, hogy a blogger/vlogger napi rendszerességgel is közölhet, szinte mintha újságot írna, kutatások mutatják, hogy népszerűségük egyre nagyobb, mégsem egyértelmű, hogy ez „újságírás” (mass-média), mert hiányzik a klasszikus meghatározás szerinti gazdasági célú közzététel. Igen – mondhatnák – de mit tegyünk azokkal, akik már bizony reklámoznak is az oldalukon, s ebből keresethez jutnak? A választ nem tudom, de erről is folynak vitáink.
Sokszor elmondtam: a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete nem tud mindent megoldani. De részt kíván vállalni mindannak megoldásából, ami az újságírókat, a médiát érinti. Legyen az etikai (ön)szabályozás, hatósági médiaszabályozás módosítása (urambocsá, akár a médiafogyasztó érdekében), szakmai képzés és továbbképzés, újságírói pótnyugdíj, az újságírók státusának meghatározása – és még sorolhatnám. S mindezt a munkát könnyebb akkor végezni, amikor vannak támogatók. S most elsősorban nem azokra gondolok, akik az anyagi keretet adják a pályázatokon. Ők is fontosak, de sokkal fontosabbak azok – belső tagok vagy külső partnerek – akik hajlandók velünk együtt kidolgozni olyan tervezeteket, amelyek jobbá teszik a valóságot, szabadabbá a sajtót.
S hogy miért került a címbe a lincs? Hát, az elején sugalltam: biztosan nem azért, mert mostanában olyan hangulat nincs.
Rácz Éva
(A szerző a MÚRE elnöke,
a Kolozsvári Rádió szerkesztője)
Szabadság (Kolozsvár)