Kettős könyvbemutató a Bernády Házban Időtár és Penelopé
Kettős könyvbemutatónak adott otthont hétfőn délután a Bernády Ház. Sebestyén Mihály két új, a Mentor Könyvek Kiadó gondozásában megjelent könyvének ismertetésére került sor telt házas közönség jelenlétében: a szerző Marosvásárhely történeti kronológiájának sorozatzáró, Időtár V/2. című munkájáról, valamint a Penelopé ruhája című, az erdélyi zsidóság történetéről szóló tanulmánykötetéről hallhattak az érdeklődők. A megjelenteket ifj. Király István üdvözölte, sorrendben elsőként pedig az Időtárról esett szó: Sebestyén Mihályt a kötet szerkesztője, Gálfalvi Ágnes kérdezte.
– Az Időtár sorozat utolsó, állítólag befejező kötetéről van szó, a másik kettő is igencsak fontos és tartalmas kiadvány. Keresztelő vagy búcsúztató-e ez? – Erre igazából nincs jó kifejezés, az idő végtelen folyamat – válaszolta Sebestyén Mihály. – A sorozatot valahol le kellett zárni, most ezt tekintem befejező kötetnek. Általa azon adatokat pótolom, amik az előzőekből hiányoznak. A kiadó két részre tagolta a kötetet: az időhatár a 19-20. század fordulója, a záró évszám pedig 1944. A kutatások időközben sokat haladtak előre, számos új részlet kiderült. Fontosnak tartottam, hogy az első világháború éveit megosszam – azért, hogy az olvasó tudjon arról, ami száz évvel ezelőtt e városban történt. Sokak számára végzetes időszak volt ez. A második világháborút megelőző esztendők is fontosak számomra. Vakarcs Szilárd szerzett egy listát azon üzletekről, amelyeket zsidó tulajdonosaik miatt bezártak – ez a lista azért fontos, mert általa pontosan felmérhetjük, hogy hány zsidó tulajdonban lévő üzlet volt Marosvásárhelyen. – Ez egy pótkötet – ezeken az éveken már végigfutottunk, de egy csomó adat kimaradt az előző könyvekből. Az Időtár nagyon fontos része a helyi tudományos kiadványoknak. 2009-ben jelent meg az első rész, azóta megkerülhetetlenné vált a sorozat, amely Marosvásárhely és Erdély történetéről ma is használt adatokat tár fel. A kötetnek van egy nagyon hasznos bibliográfiája is, amely azt is jelzi, hogy a Sebestyén Mihály és mások által a Népújságban közölt helytörténeti cikkek mennyire fontosak: az említett bibliográfiába is bekerültek. – Számomra az volt fontos, hogy a város lakosságát arányosan szerepeltessem a kötetben. Vásárhely esetében nem lehet csak egy etnikumról beszélni. E tekintetben bőséges forrásunk van. Viszonylag örömteli, hogy megújult a kisebbségkutatás ezen iránya. Immár vannak e folyamatnak tanulmányozói Marosvásárhelytől Amerikáig. Amikor az embert egy nemzetiségre ítélik, kötelességének érzi, hogy foglalkozzon a származásával. Ma már ott tartunk, hogy az összefoglalók mellett léteznek részkutatások is, amelyek keretében újabb és újabb eredményekkel próbálkozunk, olyan adatokkal, amelyek kiegészítik a képünket arról, hogy mi is történt valójában. Ebben a kötetben, azon intézkedések mellett, amelyek egy polgári diktatúrába hajló rendszerben megszülettek, azt is megmutattam, ami a közösségen belül történt. Ami az Időtár felhasználását illeti, az a kutatóra van bízva, nem szoktam megnézni, hogy hányan idéztek tőlem. A bibliográfiával kapcsolatban pedig megjegyezném, hogy nagyon érezzük egy állandó marosvásárhelyi helytörténeti kiadvány hiányát. A Népújság a maga efemer voltában e tekintetben nem elég időtálló. Nagyszerű ugyan, hogy a lap megengedi magának, hogy publikáljon ilyen jellegű cikkeket, de ennél több kellene. Valószínűleg nincsen rá pénz, mert szerkesztő akadna. A többi megyei lapban ilyenszerű cikksorozat nincs is. A Népújság ebben élen jár.
Káli Király István a Penelopé ruhája című kötettel kapcsolatosan szólalt fel, illetve kérdezte a szerzőt. – A Penelopé ruhája című kiadvány a Nyúlgát az idő ellen című, a polcokról régen elfogyott kötet újrakiadása. Az eredeti szövegből kiemeltünk és hozzá is tettünk – így született a Penelopé ruhája című könyv. Az eredeti tanulmánykötetet Sebestyén Mihály teljesen át- szerkesztette, és e munka közben rájött, hogy a tanulmányok nem elégségesek ahhoz, hogy az olvasó rátaláljon erre a témára. Lelkiséget kell belevinni: ezért folyamodott az esszéíráshoz. Miért találtad fontosnak a kötet lelki magját adó esszésorozatot? – Amit a tanulmányokban elmesélek, az maga a puszta történelem, amelyben események, helyszínek vannak, ahol a magyar társadalom hozzáállása volt fontos számomra. Ehhez képest az, amit most hozzá- tettem, a példaszerű illusztráció. Miként látszik ez a nagy történelem abban a világban, amely számunkra fontos, hogyan tükröződik mindez az én családi múltamban? Hiszen a családtörténeti vonatkozások általában rímelnek a nagy történelemmel. Az embert, az emberi vonatkozásokat is meg akartam mutatni. Mindenkinek ott vannak ezek a történetek az életében, és ezeket le lehet írni. Ezen leírt történetek pedig Erdély történetéről fognak szólni, és ez okból igencsak számottevőek. Fontos, hogy ezen emberek emlékezete át- húzódjon a huszadik századra. A kérdés, amit a kötetben boncolgatok, leginkább azt feszegeti, hogy milyen volt az egykori erdélyi zsidóság? Nem voltak kiváló elmék, egyszerű emberek voltak, akik együtt éltek a többiekkel. A személyes történelmen keresztül kap hitelt az általános történelem, illetve a családi történelmen keresztül léphetünk be a nagy történelembe. – A kiegyezés után lehetségessé vált a zsidóság emancipációja, az a kérelme, hogy ismerjék el őket magyarnak, 1989 után pedig te mondtad: most már magyar vagyok. Mi történt Jókai és ‘89 között? – 1895-öt követően, amikor a vallás tekintetében is elismerték őket, az emancipáció jogilag sikeresnek számított. Az Osztrák-Magyar Monarchia világában szocializálódott a saját családom is, amelynek első nyomaira 1774-ben bukkantam – ekkor már itt éltek Marosvásárhely mellett, Várhegyen. A család ezen része azóta is hihetetlenül keveset mozgott. Az apám családja Galíciából jött, és a Mezőségen telepedtek le, nagyapám a földreformig bérlő volt az Ugron családnál. A földreformot követően szinte mindenét elvesztette, azóta a család nagy része Vásárhelyen él. A nagyapám szerény és viszonylag megbecsült kereskedőként élt itt, még a nevét sem írta ki az üzletre. 59 éves korában Auschwitzban halt meg, nagyanyámmal együtt. Apám orvos lett, majd Marosvásárhelyen egyetemi tanár. Büntetésből orvostörténésznek tették, ami mindig is szeretett volna lenni. Az öcsémmel együtt úgy nőttünk fel, hogy tudtuk, kik vagyunk, és számomra a magyar írás teljesen természetes volt. Elsőéves koromban kezdtem el publikálni – akkor Bodor Pál volt a Gaál Gábor Kör körvezetője. Természetes volt, hogy magyar körben, magyar emberekkel dolgozom. Ami pedig 1989-et illeti: az akkori euforikus hangulatban, december 24-én este Gálfalvi György az RMDSZ alakuló gyűlésére hívott, és kihangsúlyozta: rám van szükség. Ekkor éreztem igazán, hogy magyar vagyok. Ami pedig a kisebbségi helyzetet illeti, ennek velejárója, hogy rossz időkben van jogvesztés, jobb időkben pedig jogbővítés. Mi nem vagyunk már számottevő ki- sebbség: néprajzi kuriózummá lettünk. A Penelopé ruhájának folyamatos szövése pedig amiatt van, hogy vannak emberek, akikben nagy a sikertelenség, és ezért mindig okolnak valakit – mondta a számos, részletgazdag történetben bővelkedő beszélgetéssorán Sebestyén Mihály.
Káli Nagy Botond Népújság (Marosvásárhely)

A romániai titkosszolgálatokról (II.)
Az előző részben a Román Hírszerző Szolgálatról beszéltünk, amely egy a romániai titkosszolgá- latok közül. Amint elmondtuk, a Román Hírszerző Szolgálat feladatai közé tartozik azon információk gyűjtése, elemzése és felhasználása, amelyek Románia nemzeti biztonságát veszélyeztetik. Ugyanakkor kötelessége az államtitok védelme és azon információk kiszivárogtatásának megakadályozása, amelyek törvény szerint titkosak (pl. hadászati információk). A Legfelsőbb Védelmi Tanács kérésére a szolgálat terroristaellenes védelmet nyújt romániai vagy külföldi állami tisztviselők vagy más személyek számára akkor, amikor ezeket ilyen természetű fenyegetés éri. A szolgálat egy másik törvényes kötelezettsége a törvénytelen hírszerző felszerelések gyártásának és felhasználásának megakadályozása. A szolgálat nem nyomozóhatóság, tehát nem nyomozhat, nem vehet őrizetbe senkit és nincsenek előzetes letartóztatásra kialakított helyiségei sem. A szolgálat a tevékenysége során gyűjtött adatokat természetesen csak célzottan használhatja fel. Amennyiben az információgyűjtés során olyán személyes adatok jutnak birtokába, amelyeknek nemzetbiztonsági szempontból nincs jelentőségük, azokat meg kell semmisíteni. Kivételt képeznek azok a személyes adatok, amelyeket a szolgálat az illető személy beleegyezésével szerzett meg a törvény által előírt esetekben (pl. bizonyos magas rangú köztisztviselőket nemzetbiztonsági szempontból átvilágítanak a hivatalba lépés előtt). A Román Hírszerző Szolgálat munkatársai, alkalmazottai elsősorban a Mihai Viteazul Nemzeti Hírszerzési Akadémia végzettjei közül kerülnek ki, de ugyanakkor nem az akadémián végzett, de bizonyos területeken specializálódott szakembereket is előszeretettel alkalmaznak, jellemzően informatikusokat, pszichológusokat, fordítókat, orvosokat és egészség- ügyi személyzetet, katonai végzettségű személyeket, jogászokat, akik utólag az akadémián specifikus kiképzésen vesznek részt. A hírszerzési tevékenység specifikuma miatt a szolgálat dolgozóinak több korlátozást és tiltást is be kell tartaniuk. Így például nem lehetnek politikai pártok tagjai és politikai propagandatevékenységet sem folytathatnak még független jelöltek számára sem, nem jelöltethetik magukat közigazgatási funkcióba vagy Románia parlamentjébe vagy Románia elnökének. A szolgálat tagjai nem tüntethetnek és nem vehetnek részt tüntetéseken sem. Ugyanakkor a politikai nézeteiket munkaidőben, illetve a munkahelyen nem fejezhetik ki, valamint tilos Románia érdekei és katonai hatalma ellen nyilvánosan állást foglalni. A szolgálat tagjai csak azon egyházak tagjai lehetnek, amelyek nem sértik a jó erkölcsöt vagy a közrendet, és nem lehetnek tagjai szakmai érdekvédelmi szövetségeknek. Más szakmai vagy más típusú szervezetekben tagok lehetnek a hírszerző szolgálat munkatársai, viszont csak abban az esetben, amennyiben ezek nem sértik a katonai rendszabályokat. Érdekes előírás, hogy a házasságkötést, amennyiben ez a szolgálat egy dolgozója, valamint egy olyan személy között történik, aki „hazátlan”, vagyis nincs állampolgársága, vagy a román állampolgárságon kívül más állampolgársággal is rendelkezik, a hírszerző szolgálat vezetőjének előzetes engedélyéhez kötik. Ugyanakkor a szolgálat dolgozóinak külföldre történő utazása is bejelentésköteles, és bizonyos esetekben előzetes engedélyhez köthető. A szolgálat katonai beosztású dolgozóinak tilos, hogy egyedüli tulajdonosként kereskedelmi társaságot birtokoljanak, valamint nem vehetnek részt szervezetek vagy kereskedelmi társaságok irányításában. A Román Hírszerző Szolgálat tevékenysége és a rá vonatkozó információk a törvény szerint államtitoknak minősülnek, ezért az intézmény székhelyének látogatása vagy a hozzá kapcsolódó információkhoz való hozzáférés csak az államtitokra vonatkozó törvényes rendelkezések betartásával lehetséges. Ennek értelmében az Államtitkok Nemzeti Hivatalától (Oficiul Registrului Naţional al Informaţiilor Secrete de Stat – ORNISS) és az illető hivatal vezetőjétől külön erre vonatkozó engedély szükséges. Azokat a nemzetbiztonsági eseteket, amelyekben a szolgálat megfigyeléseket és adatgyűjtéseket végezhet, általános nemzetvédelmi törvények, valamint a Legfelsőbb Védelmi Tanács (Consiliul Superior de Apărare a Ţării) szabá- lyozza és a Románia területén történő külföldi kémkedésre, nemzetközi szervezett bűnözésre, terrorizmusra, valamint a jogállam aláásására vonatkozó cselekedetekre vonatkoznak. Amennyiben jogi és/vagy magánszemélyek olyan tevékenységeket végeznek, amelyek titkosnak minősített információkra vonatkoznak (például egy távközlési vagy informatikai szolgáltatásokat biztosító kereskedelmi társaság), a szolgálat díj ellenében tanácsadást biztosít ezen információkat illetően, amennyiben az illető tevékenység állami megrendelésre történik, a tanácsadás díjmentes. A Román Hírszerző Szolgálat koordinálja az országos terroristaelhárító rendszert, illetve együttműködik az ország nemzetbiztonsági és katonai szerveivel. Fontos még egyszer kiemelni, hogy a szolgálatnak nincsenek rendőrségi vagy nyomozóhatósági kompetenciái, ezért alapesetben nem vehet őrizetbe senkit, és nem is nyomozhat. Amennyiben azonban olyan tettenéréses bűncselekményről (infracţiune flagrantă) van szó, amely a nemzetbiztonságot érinti (pl. terrorcselekmény előkészítése), a szolgálat dolgozói őrizetbe vehetik az elkövetőt, azonnal átadva az illetékes nyomozó szerveknek. Bárki, aki a SRI tevékenysége által jogaiban és törvényes érdekeiben sértve érzi magát, jelezheti ezt a parlamenti közös, a SRI-t felügyelő bizottságnak, panaszt tehet a területileg illetékes SRI-vezetőnél, illetve a bírói szervekhez is folyamodhat.
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro
(Folytatjuk) Népújság (Marosvásárhely)

Kárpát-medencei Összefogás Fórum Szabadkán
Év végi záróeseményként december 5-én ismét megrendezésre került az V. Kárpát-medencei Összefogás Fórum, amely a magyarországi Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének társszervezésében valósult meg Szabadkán.
Az eseményen részt vett a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros szervezet (RMGE Maros) öt képviselője, illetve az EMGESZ ügyvezető alelnöke, de szép számban voltak jelen az egész Kárpát-medence területéről. A minisztérium immár ötödik alkalommal rendezi meg a Kárpát-medencei Összefogás Fórum nevű, szakmai és kulturális rendezvényt, bár első alkalom, hogy határon túli város a házigazdája a háromnapos rendezvénynek, melynek apropóját a lassan egy éve működő Prosperitati Alapítvány adta, azaz a magyar kormány támogatásával elindított gazdaságfejlesztési program, mely a legmesszebb jutott, és amely olyan példaértékű minta, amit az egész Kárpát-medencei magyarság előtt érdemes bemutatni. A konferencia a magyar himnusz eléneklésével vette kezdetét, majd következtek az ünnepi és szakmai beszédek. A magyarországi FM fő célkitűzésének tekinti és folyamatosan azon munkálkodik, hogy megőrizze az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt magyar nemzet szellemi és lelki egységét, elősegítse közösségeik fennmaradását és fejlődését, támogassa magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseiket – jelentette ki Tóth Katalin helyettes államtitkár a tárca által szervezett fórum megnyitóján.
Gazdaságfejlesztési program jövőre Erdélyben is!
Az idei konferencia fő témája a magyar kormány külhoni gazdaságfejlesztési programja, melynek keretében a Kárpátalján és Vajdaságban már elindított és a jövőre eltervezett támogatásokat ismerhették meg a jelenlévők. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy a külhoni gazdaságfejlesztési programokkal a magyar kormány célja, hogy gazdaságilag is megerősödjön a magyarság, nőjön a magyar munkavállalók száma és azon vállalkozóké, akik magyar munkaerőt alkalmaznak. Pásztor István, a VMSZ elnöke ünnepi köszöntőjében az adventről és december 5-e fájó emlékéről tett említést: – December 5-e az én megítélésem szerint a kitaszításnak és megaláztatásnak a napja. Az a nap, amikor népszavazásra került sor, amely arról döntött, hogy vajon a határon túli magyarokat Magyarország a keblére öleli-e. Többen voltak, akik igennel szavaztak, de kevesebben, mint ami kellett volna ahhoz, hogy a kebelre ölelés megtörténjen… Megalázva éreztük magunkat, mert a kampány során olyan mondatok hangzottak el, amelyek méltánytalanok voltak, de nem rendített meg bennünket december 5-e, mert folyamatosan az egyetemleges magyar nemzet részeként ítéltük meg magunkat december 5- e előtt is, után is – mondta el az elöljáró. Mindehhez dr. Torda Márta, a Kárpát-medencei együttműködés osztályvezetője hozzáfűzte, hogy öt évvel ezelőtt az összefogás fórum éppen azért került erre az időpontra, hogy elfeledtesse annak a napnak az emlékét, és olyan „ünneppé” legyen, ami az összefogásról, a Kárpát-medencei magyarok találkozásáról szól. Ezt követően Bunford Tivadar, a szabadkai képviselőtestület elnöke szólalt fel. Meglátása szerint a határon túli magyarság jelentős hányada falun él, és mezőgazdasággal foglalkozik, éppen ezért rendkívül fontosnak tartja az évenkénti tapasztalatcserét, hiszen egy sikeres gazda állandóan képezi magát. Sikeres külhoni példák Amint Nagy Miklós, a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének elnöke elmondta, a konferenciára az egész Kárpát-medencéből érkeztek résztvevők, akik nemcsak a gazdaságfejlesztési programról kaptak bővebb tájékoztatást, hanem megismerkedhettek négy olyan vajdasági vállalkozóval és vállalkozásaikkal, akik a Prosperitati Alapítványnál sikerrel pályáztak: – Az idén Kárpátalján indult még gazdaságfejlesztési program, jövőre pedig Erdélyben fog, melyek természetesen valamelyest különböznek majd a mienktől, ennek ellenére a mai találkozón be tudtuk mutatni, hogyan lehet megvalósítani a gazdaságfejlesztési programot, és biztosítani az anyagi bázist a szülőföldön való megmaradáshoz. Az V. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon részt vett Babity János, Magyarország szabadkai főkonzulja, Farkas Imre, a főkonzulátus külgazdasági attaséja, Dobó István, a Magyar Nemzeti Kereskedőház szabadkai irodavezetője, Fremond Árpád, az VMSZ parlamenti képviselője, valamint a párt tartományi tisztségviselői és szakpolitikusai. A háromnapos konferencia mára a külhoni gazdatársadalom egyik legrangosabb eseményévé nőtte ki magát, amely elérte célját, kialakított egy olyan erős hálót a Kárpát-medencei gazdaszervezetek között, amely a magyarság és a biztos jövő záloga lehet. A konferencia zárultával a résztvevők Szabadka néhány jellegzetességét tekinthették meg, többek között a csodaszép, alig négy év alatt teljesen elkészült városházát, amely sokban hasonlít a marosvásárhelyi Kultúrpalotához, nem hiába, hiszen mindkettő Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján valósult meg.
Tímár Tímea Népújság (Marosvásárhely)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai
Több mint két hete áll sztrájkőrséget Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztályának felszámolása miatt. Tiltakozásával a belváros különféle pontjait érintette, és ez különleges találkozásokra adott alkalmat arra járó kolozsváriakkal, magyarokkal és románokkal, műszaki és művészeti érdeklődésű-foglalkozású emberekkel, akik ideig-óráig társultak hozzá, megosztották egymással történeteiket, gondolataikat. Együttérzés és indulatok születnek, mozaikképekben kirajzolódnak a fagypont alatti Kolozsvár hétköznapjai, életkockák, amikor egy már-már elviselhetetlenül zsúfolt, folyton nyüzsgő városban az emberek megállnak néhány percre. Sztrájkőrségéről a tanár naplőszerű feljegyzéseket készít, ezeket mostantól naponta olvashatják honlapunkon.
December 12., hétfő. Két hete „tartom a frontot” tiltakozva az V. B képzőművészeti osztály embertelen és pedagógia-ellenes felszámolása ellen. Ezúttal a Mátyás király és Bocskay István fejedelem szülőháza előtti térség a fehér karszalagos protestálásom színhelye. Délelőtt tizenegytől fél egyig igyekszem felhívni a járókelők figyelmét, hogy valami hihetetlenül rendellenes történt, amikor is a tanügy mai képviselői arra vetemedtek, hogy megszüntessék két hónappal iskolakezdés után a szóban forgó osztályt, azzal az alantas szándékkal, hogy egyúttal ellehetetlenítsék az Apáczai-líceum azon képzőművészeti tagozatának helyzetét, amely immár tizenhat éves hagyományra tekint vissza. Persze, arra nem számítottak, hogy mégis lesz valaki, aki nem hagyja annyiban az ügyet, és minden tőle telhetőt el fog követni, hogy rossz szándékú tervük ne sikerüljön. Vagyis
kerül egy olyan „őrült”, aki nem fog önként lemondani az elmúlt tizenhat év megvalósításairól,
amelyek bárhogyan is nézzük, az ő személye által „kontűröződve” nyertek formát. Vagyis beleévültek élete legutóbbi, több mint másfél évtizedébe.
Sietős járókelők sokasága, akik közül elég gyakran felém tekintgetnek. Szokatlan látvány ugyanis egy, transzparenssel a nyakában álldogáló őszes hajú férfi, aki talán tanár, legalábbis a transzparens szövege alapján erre lehet következtetni.
Ilyen, kissé borongós, esni készülődő, meglehetősen hűvös időjárási viszonyok közepette tart felém Ferencz Rózsa nyugdíjas technikus, aki hallott már az esetről. Érződik a hangvételén, hogy érzékeny, a társadalmi problémákra fogékony személy. Kivehető rajta, hogy szinte jólesik együtt érzését nyíltan elmondhatni, megoszthatni.
A művészember méltatlankodása jut érvényre Pártay Lilla budapesti textilművész véleményében, aki megrökönyödve értesült arról, hogy a romániai tanügy mai korifeusai ahelyett, hogy védelmeznék az adott tagozat létét, mindent megtesznek annak felszámolása érdekében. Ilyen értelemben fogalmaz a később érkező Damján Ádám, a kolozsvári Képzőművészeti Egyetem restaurátor szakos diákja is, aki nagybányaiként megtapasztalhatta a szórvány magyar léthelyzet emberpróbáló hátrányait.
Tiltakozásának adott hangot Weisz Attila művészettörténész is, aki Kézdivásárhelyről származva földijeként köszöntött. A világ legtermészetesebb módján biztosított egyetértéséről, akár úgy is, mint a Képzőművészeti Egyetem lektora, aki mindig is szívén hordta és hordja a művészeti nevelés fontosságát.
Örömteli meglepetésként hat, hogy érdeklődésével kitüntet dr. Vlad Liviu orvos professzor, aki kiváló magyarsággal ecseteli, hogy a kezdetektől fogva követi a képzőművészeti tagozattal kapcsolatos fejleményeket. Ugyanakkor közli azon meglátását is, hogy a tanügyi hivatalosságok rosszindulata bizonyos mértékig éppen a magyar közösség irányából jövő „jelentgetésekre” hivatkozva is épülhet. És valóban, nem kizárt, hogy egyesek (irigységből pl.), akár a mi köreinkből is ügyködhetnek, hogy rossz fényt vessenek a képzőművészeti tagozat eredményekben gazdag tevékenységére. Szomorú feltételezés, de bizonyos jeleit magam is érzékeltem, érzékelem mindennek... Szabadság (Kolozsvár)

Vitézi állománygyűlés
Szombaton délután a sepsiszentgyörgyi Sugás étteremben tartotta adventi évzáró állománygyűlését az Erdélyi Vitézi Rend Hagyományőrző Kulturális Egyesület. A Magyar Hiszekegy elmondása után dr. v. Székely Zsolt főkapitány köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően v. Benedek Farkas Péter főszéktartó a rend évi tevékenységét, valamint a következő év tevékenységeinek tervezetét mutatta be, majd v. Pitlák Károly törzskapitány pénzügyi beszámolója hangzott el. 
A 2017-re kiírandó pályázati lehetőségekről v. Zsigmond Sándor háromszéki kapitány tartott tájékoztatót, amelyet v. Gecse Imre orbaiszéki, v. Székely Ernő csíkszéki kapitányok beszámolója követett. Dr. v. Székely Zsolt főkapitány a 2016-os évben a Vitézi Rendért és a nemzetért végzett áldozatos tevékenységük elismeréséül díszokleveleket adományozott rendtársainak.
Az est díszvendége, dr. v. l. Rimay István Kálmán anyaországi és nyugat-erdélyi törzskapitány köszöntőbeszéde zárta a felszólalók sorát. A 2009-ig v. Balogh István által írt Krónikák könyvét v. Benedek Farkas Péter főszéktartó átadta e sorok írójának, aki a továbbiakban a rend krónikása szerepét is betölti. A barátságos hangulatú vitézi összejövetel ünnepi vacsorával és rövid táncmulatsággal zárult.
V. Nyáguly Vilmos hadnagy-krónikás Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A hazugság hálójában
Kovásznán is bemutatták A hajótöröttet 
Hétfőn a kovásznai Városi Művelődési Ház Ignácz Rózsa Termében, az Ignácz Rózsa Irodalmi Klub szervezésében mutatták be Gazda József A hajótörött című regényét, amely egy olyan korszakot ábrázol, amelyben a kisebbségben élő magyarokra kettős bilincs szorul: a többségi elnyomásé és a kommunizmus szörnyeszméjéé.
Gazda legújabb regénye októberben jelent meg Magyarországon, az 1956-os szabadságharc 60. évfordulója előtt. Az első háromszéki bemutatója Sepsiszentgyörgyön volt. 
Kovásznán A hazugság hálójában című rendezvény házigazdája, Szabó Etelka köszöntötte az írót és Tulit Ilona nyugdíjas magyartanárt, aki a bemutatandó regény kapcsán beszélgetett a szerzővel. 
– A hajótörött és A hazugság hálójában címek összeillenek, mert Gazda József sokévi töprengéseinek következtetése, hogy kiszolgáltatottak vagyunk, és ez a tulajdonképpeni háló, a hazugságé, mely lehet általunk szőtt, vagy olyan, amit mások hajítottak ránk. Írói munkásságnak kiemelt témája a magyar nemzet viszontagságos, mégis felemelő sorstörténete – fejtette ki Tulit, hozzátéve, ebbe a szerzői vonulatba illeszkedik Gazda legújabb regénye is, amely 1956-ban, még a magyar szabadságharc előtti hónapokban játszódik a kor Romániájában. 
A regény eseménysora 1956 júliusában, egy erdélyi kisvárosban indul, és október 23-án, a remény fényének felragyogásával zárul. A megidézett 90 napnyi elbeszélt időbe fél évszázad szörnyű történései tömörülnek. Az író Vágó György sorsán keresztül jeleníti meg ezt az elrémítő kort, amelyet Lenin és Sztálin neve fémjelez, s amelynek az iszonyata fölött átnéz a világ. 
Tulit azon kérdésére, hogy tervez-e egy újabb regényt az ‘56-os szabadságharc utáni eseményekről, Gazda elmondta, elég sok könyvön dolgozik jelenleg, és az idő nem engedi újat alkotni. 
A közönség egyik tagja arra volt kíváncsi, hogy a regénybeli korban mennyire kellett képmutató legyen az ember, a társadalom. 
„Sajnos a kor megkövetelte, hogy ilyenek legyünk. Amolyan kettős életet éltek az emberek. Meg kellett gondolni, hogy mit mondunk, és mit cselekszünk” – adta meg a választ a szerző. 
A beszélgetés irányítója szerint Gazda József legújabb regénye igazodik a magyarság sorsának alakulását nyomon követő és bemutató életműhöz. A regény lendületes, magával ragadja az olvasót. Úgy gondolja, Gazda egységes könyvet alkotott, melyen érződik a jól kigondoltság és megmunkáltság. A szerző áldott állapotként emlegette a regény megszületésének periódusát.
Szőke Zsuzsa Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Megújul, kulturális-irodalmi központ lesz a Nyirő-villa
Visszakapja régi szépségét, jövőben már a közösséget szolgálja Nyirő József író székelyudvarhelyi háza. Nem klasszikus emlékház lesz, modern kulturális-irodalmi központként fogadja majd a látogatókat. A terveket még idén véglegesítik, a helyreállításhoz jövőben látnak hozzá.
Régóta dédelgetett terv megvalósításán dolgozik a Haáz Rezső Múzeum: felújítja és a közösség szolgálatába állítja a város tulajdonában, de az intézmény ügykezelésében lévő Nyirő-villát. A Haáz Rezső Múzeum másfél éve, 2014 novemberében kapta gondozásába – tanácsi határozat alapján – a korábbi évtizedekben a közüzemek (Urbana Rt.) ügyintézésében lévő, 1976 óta a Kovács házaspár szociális lakásaként szolgáló ingatlant. A múzeum igazgatója, dr. Miklós Zoltán akkor úgy nyilatkozott: a villát az egykori tulajdonosa emlékét is ápoló, kulturális-irodalmi központtá alakítva akarják megnyitni a nagyközönség előtt.
A terv megvalósulásának most jött el az ideje
– Nem egy klasszikus emlékházat hozunk létre: irodalmi múzeum lesz, ahol célirányosan koncentrálunk Nyirő munkásságára, viszont tágabbra nyitva a történetet, az ő irodalmár kortársait is be akarjuk mutatni a közönségnek. Mindezt modern technikai eszközökkel, mert egy hagyományos emlékszobára ma már oly kevesen kíváncsiak. A házban tárgyi emlékek Nyirőtől nem maradtak, jelenleg ezeknek a begyűjtésén is dolgozunk – tájékoztatott Miklós Zoltán múzeumigazgató. A tavasszal kezdődő munkálatok becsült értéke több mint 200 ezer euró. Az igazgató nem pontosította a pénzforrást, csupán annyit mondott: a polgármesteri hivataltól ígéret van arra, hogy az összeget „külső anyagi forrásból biztosítják”, és az is biztos, hogy a kivitelezést 2017-ben „le kell zongorázni.” A polgármesteri hivatal fejlesztési osztálya közölte, hogy a Nyirő-villa felújítására nincs a városkasszában elkülönített pénz, viszont Orbán Balázs önkormányzati képviselő közölte: „az önkormányzattal és a múzeum alapítványával közösen szeretnénk a magyar Országgyűlés segítségével anyaországi forrásokat biztosítani erre a célra.”
A régit az újjal hozzák összhangba
A Nyirő-villa helyreállítási tervének elkészítésével a múzeum a székelyudvarhelyi 4ZET Architects építészirodát kérte fel. A külső és belső térben is minden apró részletre kiterjedő projektet készítő csapatot Várday Zsolt műépítész koordinálja.
Véleménye szerint izgalmas kihívást jelent, hogy a múlt században, 1936–1937-ben felépült lakóházat úgy restaurálják, hogy az visszanyerje, illetve megőrizze eredeti formáját, önazonossága ne csorbuljon, ugyanakkor megfeleljen az új, modern technikai eszközök használatát is megkövetelő rendeltetésének is.
A helyreállítás a korabeli fényképes dokumentumok alapján történik, így a padlástól a fűrészelt deszkalécekig mindent visszaállítanak az eredeti állapotba. Forrásanyagban nincs hiány, hiszen Európa egyetlen napfénytetős műtermében, a Kossuth Lajos utcában lévő Kováts Fényképészet archívumában jelentős számú, Nyirő Józsefet és szombatfalvi otthonát megörökítő fotográfiát őriznek. Az építész elmondta: a felújítás előkészítésében több társtervező vesz részt, mert a tulajdonképpeni restaurálást topográfiai, földtani, építészeti felmérés, valamint szerkezeti szakvélemény előzte meg, amelyek az alaptól a tetőszerkezetig megvizsgálták és feltérképezték az épület állapotát, hogy megfelel-e a tervezett funkciónak, illetve azt, hogy milyen beavatkozásra lesz szükség.
– Nem mindegy, hogy lakóházként vagy közösségi térként szolgál egy ingatlan, mert a közösségi házak esetében a vonatkozó biztonsági előírások sokkal szigorúbbak – hangsúlyozta Várday. Hozzátette: a kutatások jó eredményt hoztak, a nyolcvanéves ház szerkezete stabil, viszont van kisebb javítanivaló rajta. A tetőszerkezetet néhány helyen meg kell erősíteni, a lepusztult külső és belső burkolatok viszont teljes felújításra szorulnak. Az épület falainak vízháztartását megrontó, a 80-as években készült vakolatot el kell távolítani, megfelelővel kell helyettesíteni. A deszkázott mennyezetekre a tatarozás során visszakerül a hagyományos náderősítésű, meszes vakolat. Az évek alatt többször átfestett ajtók, ablakok, a fatornác és oromfal is visszakapja eredeti, dióbarna színét, és diszkrét lesz a külső festés, ahogy az épület szépségét kiemelő kültéri megvilágítás is. A hajdani tornác helyére utólag épített üvegverandát lebontják, az épület északi (hátsó) homlokzata mentén pedig egy mozgássérült feljárót alakítanak ki egy jelenleg befalazott ajtónyílás újra kibontásával, így a kerekes székesek számára is nyitva lesz a központ ajtaja. Az udvaron lévő, jellegtelen melléképületeket lebontják, a terepet rendezik, de a gyümölcsös megmarad. A jelenlegi, fafödémes házban tűzveszélyes gázfűtésű csempekályhákat is kiiktatják – az udvaron eredetileg is meglévő kis műhelyt alakítják át hőközponttá.
– A belső térben szintézist kell létrehozni, ami a régi korhangulatot idézi, de egyúttal a modern technológiai eszközöket is integrálja – fogalmazott a szakember.
A felső szinten, az író egykori dolgozószobájában alakítják ki az emlékszobát, amelyben korabeli, Haáz Rezső tervezte bútorok kapnak helyet. A bútorzat egy részét az udvarhelyi múzeum adja, a többit a székelyzsombori szülői házból vásárolnák meg. Utóbbi még kérdéses, az is lehet, hogy az eredeti berendezésről készített másolatok kapnak helyet a kis helyiségben – soroltaVárday. A felső térben lesz az irodalmi múzeum is, kijárattal a kis, faragott oszlopos teraszra. – Maga a ház szerkesztése különösen érdekes. Az építészeti felmérést követően kiderült, hogy gondos tervezés áll mögötte, nem egy kőműves pallér keze nyomán született. Egy 10 x 10 méteres oldalélű kockába írható bele az egész ház, a belső falak az aranymetszés osztatai mentén futnak, kiosztásuk az ókori görögök által is használt szerkesztési elvet követik, látszik, hogy képzett építész munkája. A felső szint ablakfülkéi bensőséges, kuckós hangulatot kölcsönöznek, ezért is megfelelők a helyiségek az új, gyerekeket is célzó funkciónak – közölte az építész, aki biztosított, hogy külső megjelenésében a ház az eredeti képét fogja mutatni, és a belső térben is csupán egy válaszfalat fognak megbontani. A felújítást megelőző alapos dokumentálódás során Várday Zsolt és csapata a Nyirő-villával kapcsolatos fontos információra is rábukkant, amely választ ad a ház tervezőjének máig találgatott, vitatott kilétére.
– Hosszasan kutattuk a tervezőjét, mivel sokan Kós Károlynak tulajdonítják – tévesen. Nyirő levelezése és Keserű Katalin könyve vezetett el végül a villa tervezőjéhez, Toroczkay Wigand Ede építészhez, íróhoz, aki saját maga számára készítette az ún. Hurubám-tervet. A házat soha nem építette fel, de a tervrajzot több helyen publikálta, sőt egyféle típustervként fel is ajánlotta, és még segédletet is nyújtott azoknak, akik – kisebb módosításokkal – felhasználták azt – mondta Várday. – Ennek a Wigand-féle háznak a Nyirő-villa az egyik változata, a ház másik két „kistestvére” a sepsiszentgyörgyi Horváth-ház, illetve a mosonmagyaróvári Csiszár-ház – újságolta a jövőben már közösségi házként szolgáló patinás villa krónikájának eddig ismeretlen adalékát Várday Zsolt.
A szándék, hogy a Székely Apostolként is emlegetett író egykori otthonát, amelyben mindössze öt évig, 1936–1941 között lakott családjával, emlékházzá alakítsák, nem új keletű. 2002-ben, a ház falán ma is meglévő emléktábla (Bodó Levente szentegyházi szobrászművész alkotása) avatásán az akkori udvarhelyi polgármester, Szász Jenő úgy nyilatkozott, hogy következő évben, 2003-ban, Nyirő halálának 50. évfordulóján emlékházat avat a Nyirő-villában a város – de az esemény elmaradt. Az évtizedekig az Urbana Rt. adminisztrálásában lévő ház közösségi célokra való hasznosításának ötletét viszont nem vetették el. A megvalósítást előmozdította az a 2014-es tanácsi határozat, amely a Haáz Rezső Múzeum ügykezelésébe adta az újratelekkönyveztetett ingatlant. Miklós Zoltán igazgató már akkor jelezte: amennyiben sikerül megfelelő anyagi forrásokat találni, restaurálják és eredeti állapotába visszaállítva kulturális központot alakítanak ki az épületben. Bár a tervet az akkori városvezetés is támogatta, a kivitelezésre nem volt pénz, és bonyolította a helyzetet az is, hogy a házat 1976 óta hivatalosan bérlő Kovács házaspár lakhatását is rendezni kellett. A házaspár egyébként egykor azzal a céllal költözött a szociális lakásként szolgáló házba, hogy azt megvásárolja, de utólag kiderült: erre nincs lehetőség, a villa műemlék épület, nem eladható. 2014-ben már csak Kovácsné élt, akinek a városvezetés által az ügy rendezésére létrehozott bizottság két alternatívát is felkínált, az idős hölgy egyiket sem fogadta el, ma is a villában lakik.
Lázár Emese Hargita Népe (Csíkszereda)

A lista elejét már ismerjük, most lássuk a végét!
A Megyei Választási Bizottság bemutatta a vasárnap megtartott parlamenti választások Szatmár megyei eredményeit. A legtöbb szavazatot szerző politikai formációk támogatottsága eddig is nagyjából ismert volt, de volt olyan párt is, amely mindössze 22 szavazatot kapott! Ráadásul több olyan is van, amely a szavazatok 0,02-0,03 százalékát kapta.
Radu Bud prefektus és a választási bizottság tagjai sajtótájékoztatón mutatták be a hétvégi választások hivatalos eredményeit. Szatmár megyében a szenátori és a parlamenti képviselői lista esetében is toronymagasan az RMDSZ végzett - a szavazatok mintegy 40 százalékát tudhatják magukénak. A képviselői lista esetében 42957-en, a szenátori listán 43108-an voksoltak a tulipánra - ez 39,89, illetve 40,02 százalékot jelent.
A rózsás PSD az országban jól szerepelt, Szatmár megyében viszont második lett: 31087 szavazatot kaptak a képviselői és 31382-t a szenátori listára, ami 28,86 és 29,13 százalékot jelent.
A PNL képviselői listájára 16278 személy szavazott (15,11%), a szenátori listára pedig 16643 (15,45%) szavazatot kapott. Az ALDE teljesített még 5 százalékon felüli a megyében - a szenátori listájukat 5587 (5,18%) támogatta, a képviselőjelöltjeinek pedig 5490 (5,09%) szavazott bizalmat.
Jöjjenek a sereghajtók!
A szenátori listán összesen 11 párt szerepelt. A legkevesebb voksoló a Új Románia Párt listájára pecsételt: 318-an, ami 0,29 százalékot jelent. Valószínűleg nem jött be a számítása a A Mi Szövetségünk Románia formációnak, ők 483 szavazatot (0,44%) kaptak. Őket a Nagy Románia Párt előzi meg 741 szavazattal (0,68%), akik csupán 4 vokssal maradtak le a 744 szavazatot begyűjtő Román Öko-Párttól.
A képviselői listán sokkal többen vannak 1 százalék alatt, hiszen 27 politikai formáció indított listát. Az abszolút vesztes a Romániai Szerbek Szövetsége, akik 22 szavazatot kaptak (0,02%). A Ro.As.It Romániai Olaszok Egyesületére 23-an (0,02) szavaztak Szatmár megyében, és 25 szavazatot kapott Romániai Lengyelek Szövetsége - ez szintén 0,02 százalékot jelent. A Romániai Horvátok Szövetsége 26 voksot, a Romániai Albánok Ligája listája 27 szavazatot kapott.
33 szavazatot kapott a Romániai Ruténok Kulturális Szövetsége,  38-at a Bánáti Bolgárok Szövetsége - Románia, 40 voksot a Romániai Lipován Oroszok Közüssége és 42-t a Romániai Macedónok Szövetsége. Ezek az eredmények minden esetben a szavazatok 0,03 százalékát jelentik.
A Romániai Örmények Szövetsége 49 szavazatot kapott, ami 0,04 százalékot jelent. A Szatmár megyei törökök aktívak voltak: 58 szavazatot kapott a Romániai Törökök Demokratikus Szövetsége, ez a listára leadott érvényes szavazatok 0,05 százalékát teszi ki.
szatmar.ro

Megvan az RMDSZ képviselőinek és szenátorainak nem hivatalos névsora
Összesen 21 képviselője és 9 szenátora lesz az RMDSZ-nek a parlamentben a következő törvényhozási ciklusban. Ezt nem véglegesnek tekinthető adatok alapján számolta ki Barna Gergő szociológus.
A szakembertől megtudtuk, a választási eredmények 99,82-os feldolgozottságú adataival szimulálta a töredékszavazatok visszaosztását. Tájékoztatása szerint további 33 szavazókörzet adatai hiányoznak, ezek azonban várhatóan nem befolyásolják már érdemben a mandátumeloszlásokat. „Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek az adatok nem véglegesek" – mondta Barna Gergő. A végleges választási eredmények szerda estére vagy csütörtök reggelre várhatók.
A szociológus számításai szerint a két frakció összetétele a következőképpen alakul:
Képviselőház
Arad megye: Faragó Péter
Bihar megye: Szabó Ödön, Biró Rozália
Brassó megye: Ambrus Izabella
Hargita megye: Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás, Sebestyén Csaba
Kolozs megye: Csoma Botond
Kovászna megye: Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József
Maros megye: Vass Levente, Csép Éva Andrea, Biró Zsolt
Máramaros megye: Apjok Norbert
Szilágy megye: Seres Dénes
Szatmár megye: Magyar Lóránd, Bálint Erdei-Doloczki István
Tulcea megye: Józsa-Svella Ildikó-Beáta
Szenátus
Bihar megye: Cseke Attila, Derzsi Ákos
Hargita megye: Verestóy Attila, Tánczos Barna
Kolozs megye: László Attila
Kovászna megye: Fejér László Ödön
Maros megye: Novák Csaba Zoltán, Császár Károly
Szatmár megye: Turos Loránd
A névsorban a legnagyobb meglepetést kétségkívül az jelenti, hogy Tulcea megyében is lesz képviselője az RMDSZ-nek. A szövetség listája 245 szavazatot kapott a dobrudzsai megyében, de a visszaosztások "lutrielemeinek" köszönhetően ez elegendő volt ahhoz, hogy az első helyen álló  jelölt, az amúgy csíkszeredai Józsa-Svella Ildikó-Beáta mandátumhoz jusson.
További újdonság, hogy az RMDSZ-nek már nem lesz Temes megyei képviselője, Arad, Brassó és Máramaros megyei viszont igen, emellett a Hargita megyei képviselők száma háromról négyre növekedett. A felsőházi képviseletben is változások vannak. A Szilágy megyei magyarok elveszítette a szenátorukat, viszont a Bihar, Kovászna és Maros megyei magyaroknak a korábbi egy helyett két szenátoruk lesz.
Cs. P. T. maszol.ro

RMDSZ-es sikerrecept
A legutóbbi választásokon elért erdélyi magyar eredmény még hosszú ideig az elemzések középpontjában lesz. Kétségtelen tény, hogy sikerült megállítani az egyenletesen csökkenő tendenciát, az RMDSZ nemcsak, hogy nem kapott ismét kevesebb szavazatot, hanem növelte választóinak számát, nem is kis mértékben.
Bakk Miklós politológus találóan mutatott rá, hogy ez nagymértékben az erős érzelmeket kiváltani igyekvő kampánynak köszönhető, melyben ügyesen operacionalizálták a félelemkeltést (elektorális szempontból jól jöttek a román kormány menetrendszerű magyarellenes támadásai), illetve az ellenségkép felmutatásával is jól bántak. Bukarest ellen nem nehéz mobilizálni az erdélyi magyarokat, amikor onnan irányítják majd száz éve a Trianonban megszerzett országrészek szabályos gyarmatosítását.
Vélhető, hogy voltak, akiket megmozgatott az „összefogás” képzete is, az átlagszavazótól nem várható el, hogy ennek mögötteseit ismerje, és tisztában legyen azzal, hogy ez egy látszatösszefogás volt, olyan egyezség, melyben az egyik fél, az MPP eredeti céljait adta fel (”a választás szabadságát”, illetve az autonómia-harcot), s az RMDSZ szabályosan megvette az MPP-vel folytatott meccsét, illetve magát a pártot. Az MPP szembefordult korábbi taktikai síkú megnyilatkozásaival is, miszerint csak egy koalíciós egyezség elfogadható számára, képviselőjelöltjei nem indulnak más párt listáján.(Emlékezzünk: ezért bírálták Tőkés Lászlót is, aki elfogadta 2009-ben Markó Béla ajánlatát arra nézve, hogy az EMNT–RMDSZ összefogás keretében, hivatalosan a magát Szövetségnek nevező párt listáját vezesse!)
Az erdélyi magyarság közel száz éve „ostromlott vár” pszichózisban él, ami nem csoda, hiszen ez a valóság. (Lásd még: „attól, hogy paranoiás vagy, még nem kizárt, hogy üldöznek.” Ez esetben tény.) Teljesen mindegy, hogy milyen politikai rendszer működik éppen Romániában, és milyen politikai garnitúra uralkodik, a román politikai elit közös célja mindig is a magyarság eltüntetése, semlegesítése, hatástalanítása volt. Ilyen létkörülmények között a látszatképviselet könnyen el tudja adni magát tényleges képviseletnek, és a látszatösszefogást könnyű tényleges összefogásnak feltüntetni.
Különösen akkor – és itt értünk el a kétség kívüli siker negyedik eleméhez –, ha a nemzeti értékeket és programot hirdető magyar kormány is odaáll a látszatösszefogás mellé, teljes fegyverzetben, teljes propagandaapparátusával, felvonultatva a kampányban olyan, a legtöbb nemzetben gondolkodó erdélyi magyar számára hiteles embereket, mint Orbán Viktor és Kövér László.
Nem először írom le: véleményem szerint a magyar kormány Bukarest felől kívánja bebiztosítani a hátát egy globális játszmában, a migráns-ügyben, ami egyébként méltányolható cél. Más kérdés, hogy kissé „túltolták a dolgot”, ahogy manapság mondani szokás. Fontos kérdés, hogy Románia a V4-ekhez minél közelebb kerüljön Brüsszel ellenében, de nem biztos, hogy ehhez az a legcélravezetőbb eszköz, ha a megújulásra képtelen RMDSZ-t hitelesítik. Mert egy dolog a támogatás, és más a hitelesítés. Az elmúlt húsz évvel a hátunk mögött aligha hihetjük komolyan, hogy az RMDSZ tényleg Erdély-központú politikát fog folytatni, hogy visszatér az autonómiaprogramhoz, a társadalmi önépítkezéshez, hogy határozott arcélű külpolitikája lesz, attól, hogy felengedett a listáira két MPP-st (akiknek azért fontos Bukarestben lenni, ahogy egyikük, történetesen a pártelnök, Bíró Zsolt elmondta, hogy tudják, kinek kell adni a „spágát”), visszavont az első vonalból néhány elhasználódott politikust és valamivel keményebb hangot ütött meg a kampányban.
A legvalószínűbb forgatókönyv, hogy kormányon belülről vagy kívülről, de a szervezet megköti a maga paktumát a választások győzteseivel, s folytatódik a neptuni politika, a román nemzetstratégiai törekvések támogatása, az országimázs ápolása, és a választók legközelebb majd négy év múlva hallanak ismét arról, hogy Bukarest ellenében akarja az RMDSZ az erdélyi magyar közösséget megvédeni.
Borbély Zsolt Attila itthon.ma/szerintunk

Ezek a parlamenti választások végleges eredményei
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátusi listái a szavazatok 45,67%-át, képviselőházi listái pedig a voksok 45,47%-át szerezték meg a vasárnap tartott parlamenti választásokon – közölte a végleges eredményeket a Központi Választási Iroda (BEC) sajtószóvivője, Marian Muhuleţ.
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a román parlamentben a vasárnapi választásokon győztes Szociáldemokrata Párt (PSD), így nagy valószínűséggel koalíciós kormány alakul majd Bukarestben.
A központi választási bizottság (BEC) csütörtökön ismertette a szavazatszámlálás végeredményét és a mandátumok elosztását. Ezek várhatóan pénteken jelennek meg a hivatalos közlönyben, miután elbírálják az esetleges óvásokat. A PSD 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két voksra, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez.
A jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ)képviselőházi csoportja – amelyben a Magyar Polgári Párt (MPP) két tagja is helyet kapott – 21 tagú lesz, az RMDSZ szenátusi frakciója 9 tagú lesz. A magyar frakciónál kisebb súlyú képviseletet szerzett – 20 képviselő, 9 szenátor – a PSD-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette szabadelvű ALDE, továbbá Traian Băsescu volt államfő – 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkező – Népi Mozgalom Pártja (PMP). A bukaresti képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 – nem magyar – nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. A szenátusban nincs kisebbségi frakció.
A román alaptörvény szerint csak az alkotmánymódosításhoz kell kétharmad, a sarkalatos törvények esetében a minősített többséghez mindkét házban elegendő a képviselők (vagy szenátorok) összlétszáma felének plusz egy főnek a szavazata. A kormány beiktatásához vagy leváltásához a képviselők és szenátorok összlétszáma felének plusz egy törvényhozónak a voksa szükséges – jelen esetben 233 szavazat – a két ház együttes ülésén. A PSD már jelezte, hogy eddigi szövetségesével, az ALDE-val készül kormányt alakítani, Liviu Dragnea pártelnök pedig legutóbbi nyilatkozataiban már azt sem zárta ki, hogy az RMDSZ-t is bevonnák a koalícióba. A PSD még nem nevezte meg kormányfő-jelöltjét. Az új parlament várhatóan kedden alakul meg.
A mandátumok eloszlása a voksok megoszlásának tekintetében: A PSD-nek 67 szenátori és 154 képviselői mandátum jut.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a szenátori listákra leadott érvényes szavazatok 20,41%-ának megszerzésével 30 felsőházi mandátumra jogosult, az alsóházi mandátumok közül pedig 69-et kap meg a voksok 20,04%-ának megszerzésével.
Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR): szenátus - 13 mandátum (8,92%), képviselőház - 30 mandátum (8,87%).
Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ): szenátus - 9 mandátum (6,24%), képviselőház - 21 mandátum (6,18%).
Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE): szenátus - 9 mandátum (6,00%), képviselőház - 20 mandátum (5,62%).
Népi Mozgalom Párt (PMP): szenátus - 9 mandátum (5,65%), képviselőház - 18 mandátum (5,34%).
A szenátusi listákra leadott 7.052.966 érvényes szavazat pártok közötti eloszlása a következő: PSD - 3.221.786; PNL - 1.440.193; USR - 629.375; RMDSZ - 440.409; ALDE - 423.728; PMP - 398.791. A képviselőjelölti listákra leadott 7.047.384 érvényes voks eloszlása: PSD - 3.204.864; PNL - 1.412.377; USR - 625.154; RMDSZ - 435.969; ALDE - 396.386; PMP - 376.891. Székelyhon.ro

Magyar forradalmárról neveztek el utcát Koronkán, nem mindenkinek tetszik
Az 1989-es forradalom egyik áldozatáról elnevezett koronkai utca neve zavarja egy nemrég beköltözött marosvásárhelyi fiatal ügyvédet. Andrei Coman kérdőre vonta jogász kollégáját, Daniel Cheşa helyi tanácsost, miért foglalkozik az utcák magyarokról való elkeresztelésével. Ugyanakkor azt fontolgatja, hogy új személyazonosságiját ne a Takács László Szilárd utcára, hanem az arra merőleges Orgona utcára kérje.
Még ki sem került az új utcanévtábla, a másfél évvel ezelőtt Koronkába költözött Andrei Coman az utca nevének a megváltoztatását készül kérni. Amint szomszédjai beszámoltak róla, a Fehér megyében született ügyvéd jó néhányukat azzal az ötlettel kereste fel, hogy fogjanak össze, és követeljék a Takács László Szilárd utca átkeresztelését. Az 1989. december 22-én Bukarestben lelőtt kiskatona éppen a magyar többségű nagyközség polgármesterének az öccse volt.
Az utcanévadás kezdeményezője, Daniel Cheşa hallani sem akar olyasmiről, hogy valakinek a kedvéért, akinek a fülében nem cseng jól Takács László Szilárd neve, megváltoztassák az utca megnevezését. „A községben köztudott, hogy a múltban többször is ellentétbe kerültem Takács Szabolcs jelenlegi polgármesterrel, de ez nem akadályozott meg azon kezdeményezésemben, hogy utcát neveztessek el a testvéréről vagy Toldalagi grófról. Takács László Szilárd kiskatonaként a vérét adta a ’89-es kommunistaellenes harcban, számomra ez a fiatalon meghalt kiskatona egy hős. A faluban egyesek nagy románnak könyveltek el, de ettől függetlenül nem engedem meg senkinek, hogy azért, mert nem tetszik ez a név, meggyalázza az elhunyt és ezáltal a forradalom emlékét” – nyilatkozta Cheşa, aki lapunktól értesült arról, hogy valaki ellenzi a prefektúra által 2014. január 29-én láttamozott tanácsi határozatot. A hír hallatán a liberális politikus azonnal felhívta Andrei Comant, közölve, hogy amennyiben az utcanév-változtatásért agitál a faluba betelepedett románok közt, netán az önkormányzat elé viszi az elképzelését, mindent megtesz annak elbuktatásáért.  
Coman tagadja, de a felvétel nem hazudik
Az ügyben megkerestük Andrei Comant, aki a kérdés hallatán rendkívül irritálttá és hangossá vált. „Nem igaz, hogy ilyesmivel foglalkoznék, ilyent csak egy agybajos találhatott ki!” – kiabálta, majd lecsapta a telefont. 
A Daniel Cheşaval folytatott december 8-i beszélgetéséből azonban tisztán kiderül, hogy Comant nagyon zavarja Takács László Szilárd neve. A fiatal ügyvéd előbb azzal próbált mentegetőzni, hogy csupán a név hosszúsága ellen van kifogása, mert ez „a postán bonyodalmakhoz vezethet”. Lapunk kiderítette, mielőtt Koronkára költözött volna, Coman a marosvásárhelyi 1918 december elseje úton lakott, mégsem kérte a név kurtítását vagy megváltoztatását, netán visszakeresztelését Hosszú utcára vagy az annál is korábbi Malinovschira, Szántóra, Szalmásra vagy Koronkaira. Az ügyvéd azt is kieszelte, hogy sarokházát átíratja a szomszéd utcára, az Orgonára. Takács Szabolcs polgármester szerint ezt nyugodtan megteheti, de azzal a feltétellel, ha udvara bejáratát is áthelyezi a másik oldalra.
A bő tízperces telefonbeszélgetés vége felé Andrei Coman – aki többször is hangsúlyozza, hogy felesége félig magyar – szemrehányón kérdőre vonja Cheşát. „Önnek semmiféle tulajdona nincs abban az utcában. Sokkal jobb dolgokat tehetne a közösségért, mint hogy magyar neveket adjon az utcáknak” – hangzik el a beszélgetésben.
Közfelháborodást okozott
Coman utcabeli román szomszédjai között is felháborodást okozott a kezdeményezés. Többen is megerősítették, hogy ötletével a fiatalember őket is megkereste. Cheşanak pedig elmondta, hogy az utcanév-változtatás érdekében aláírásgyűjtésbe kezd. Mivel az öccséről van szó, Takács Szabolcs polgármester nem igazán kíván beleszólni az ügybe, viszont azt nyomatékosította, hogy a családnak rendkívül rosszulesik, hogy a forradalom államilag elismert hős halottjának a neve csak azért zavar valakit, mert túl hosszú vagy magyar.
Hamar Alpár Benjámin, az 1989. december 21. Egyesület elnöke is megrökönyödéssel vett tudomást a kezdeményezésről. A marosvásárhelyi forradalmár megígérte, hogy hamarosan Koronkára látogat, és felszólítja a polgármestert, ne hagyjon az efféle követeléseknek, ellenkezőleg, tartsa be a helyi tanács 2013-ban hozott döntését, és mielőbb helyezze ki az utcanévtáblát.  
Kolozsvár és Nagyvárad precedenst teremtett Andrei Coman kezdeményezése nem egyedi a ’89 utáni Romániában. Az elmúlt években Kolozsváron és Nagyváradon a Dsida Jenő, illetve Bajor Andor utca román lakói már sikerrel jártak – a két erdélyi nagyváros nacionalista polgármestere és a román többségű önkormányzat rábólintott a kérésükre. A kincses városban a Dsida Jenő utcanév állítólag azért zavarta az ott lakókat, mert hasonlít a SIDA szóhoz, ami az AIDS betegség román megfelelője. Amikor viszont az RMDSZ kompromisszumként egy másik magyar nevet javasolt, kiderült, hogy egészen más elvek vezérelték a névváltoztatás mozgatórúgóit. A román tanácsosok Pablo Picassóra keresztelték át a Hajnal negyedben található utcát. Döntésük meghozatala előtt javaslatukat nem terjesztették a megyei utcanévadó bizottság elé. Néhány évvel később Nagyváradon, szinte azonos forgatókönyv szerint, az önkormányzat engedve a lakók kérésének az író, költő és humorista, a váradi születésű Bajor Andorról elnevezett utcát keresztelte át.
Szucher Ervin Székelyhon.ro

Ők lesznek az RMDSZ képviselői és szenátorai az elkövetkező négy évben
MTI - A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról harminc törvényhozó szerzett mandátumot a romániai parlamenti választásokon – erősítette meg a központi választási bizottság, amely csütörtökön ismertette a mandátumok elosztását.
Az RMDSZ kilenc szenátori mandátumot nyert, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. Az RMDSZ-listákról a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője is bejutott a parlamentbe.
A szövetségnek Szilágy megyében nem lesz már szenátora, és elveszti a második Kovászna megyei szenátori mandátumot, de Maros megyében és Bihar megyében is az eddigi egy-egy helyett két-két szenátora lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a kétkamarás bukaresti parlamentben.
Ami a szórványt illeti, négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008-2012-es időszak után – második törvényhozási ciklusra marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem a másik dobrudzsai megyében, Konstanca (Constanta) megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán, és Császár Károly és a Szatmár megyei Turos Lóránd képviseli.
Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás (szórványképviselő Nagyszebenből) és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Lóránd-Bálint és Erdei-Doloczki István. Székelyhon.ro

Tehetséggondozás a Kárpát-medencében
Ma már csaknem 1500 tehetségpont működik a Kárpát-medencében, így mindenhol található szakember, aki segít a csatlakozásban a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) programjaihoz – közölte Bajor Péter, a Matehetsz ügyvezető elnöke.
Hozzátette, a pedagógusok szerepe kulcsfontosságú a tehetségek felismerésében, de egy szint után mentor, kutató keresése válhat szükségessé a továbblépéshez. A tehetséges fiatalokat külföldi versenyre való kijuttatással vagy kommunikációs készségfejlesztéssel, önbizalom-növelésével tudják segíteni, akár pszichológusok bevonásával is – fejtette ki.
A szervezet MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: 148 köznevelési intézmény és civil szervezet csatlakozott Magyarországon elsőként az európai tehetségsegítő hálózathoz. A hálózat nemzetközileg akkreditált tagjai, az európai tehetségpontok segítséget nyújtanak az egymástól távol élő, különleges képességű diákoknak, fiataloknak, mentoroknak a tehetségük kibontakoztatásában, fejlesztésében. Ismertették: tíz éve működik a Matehetsz, amely a tehetségek helyi támogatására Kárpát-medencei tehetségsegítő hálózatot működtet. A hálózat sikere, eredményei külföldön is felkeltették az érdeklődést, a Matehetsz kezdeményezésére tavaly európai szinten is megkezdődött a tehetségsegítés hálózatosodása, így európai szintre emelkedhet a magyarországi gyakorlat. A tehetséges gyermekek támogatása jó befektetés – vélekedik Novák Katalin család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár. Mint elmondta, sok százezer gyermeket értek már el a tehetséggondozó ösztöndíjakkal, amelyeknek új eleme, hogy a családokat is a középpontba helyezi. Erre azért is van szükség, mert egy tehetséges gyermek nevelése komoly áldozatokkal jár – mutatott rá.
Támogatás Székelyföldön
Székelyföldön élő, iskolai és felsőszintű oktatásban részt vevő, kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat támogat a Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA), mely 2015-ben háromszéki vállalkozók és neves közéleti személyiségek adakozásából létrehozta a Székelyföldi Tehetségalapot. Az alapot a HKA kezeli, a pályázati program bonyolításával a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanácsot bízta meg. 
A támogatás elnyerésére idén október 4-én hirdettek meg nyílt pályázatot. A tanulmányok zavartalanabb folytatását szolgáló egyszeri 1000 lejes ösztöndíjat az a 6–20 év között gyermek és fiatal kérhette, aki kimagasló tanulmányi eredménnyel rendelkezik (jó, jeles vagy kitűnő); megyei, országos és nemzetközi versenyeken előkelő helyezést ért el; nagycsaládban él, árva vagy félárva, a szülő egyedülálló, valamelyik szülő regisztrált munkanélküli, tartósan súlyos beteg vagy fogyatékos, illetve egyéb, olyan igazolható családi körülmény áll fenn, amely miatt a család az átlagosnál rosszabb anyagi körülmények között él, így a pályázó tanuló zavartalan tanulása veszélyeztetett.  A támogatásra 60 ezer lejt szántak, ami 60 személynek biztosított volna lehetőséget. Ezzel szemben a kiírás hosszabbítása után is mindössze 48 pályázat érkezett be, amiből 42 minősült elfogadhatónak. Eredményhirdetés a hka.ro oldalon. (i) Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Interjú ifj. Zágoni Szabó András, RMGE-ügyvezető elnökkel
Hatékonyabban szolgálni az erdélyi magyar gazdálkodókat
A Romániai Magyar Gazdák Egyesületének novemberben megtartott országos elnökségi ülésén ifj. Zágoni Szabó András elnökségi tagot, az Arad Megyei Fiatal Gazdák elnökét az országos szervezet ügyvezető elnökévé választották. Az érintettel, a magas tisztséggel járó feladatokról, kihívásokról beszélgetünk.
– Gratulálok az országos ügyvezető elnöki tisztséghez, ami gondolom, komoly felelősség is…
– Elöljáróban meg szeretném köszönni az RMGE Országos Elnökségének, amiért e fontos faladattal megbízott. Az eddigi választási kampány miatt Sebestyén Csaba elnök úrral nem tudtuk részletesen végigbeszélni a feladatkörömet, ami viszont részben magától is adódik. Olyan megyékben, mint Fehér, Hunyad, Krassó-Szörény és Máramaros, ahol az RMGE nem rendelkezik megyei szervezetekkel, azokat létre kell hozni az ott tevékenykedő magyar gazdák érdekeinek a képviselete, az érvényesítése érdekében. Természetesen, nem megy majd egy csapásra, de a következő 4 évben ez mindenképp célkitűzés.
– Az RMGE központja Kolozsváron van, tehát ott kell dolgoznia vagy itthonról is meg tudja oldani az ügyvezetés feladatait?
– Természetesen, ami interneten, telefonon megoldható, mindazt itthonról kívánom elvégezni, tehát folyamatos kapcsolatban leszek az elnök úrral és az elnökség tagjaival. Amikor azonban szükséges, Kolozsvárra vagy bármelyik olyan településre utazom, ahova az érdekeink megkívánják.
– Úgy tűnik, az RMGE országos elnöke képviselői mandátumhoz jutott az RMDSZ listán. Ez több munkát jelent-e majd az ügyvezető elnöknek?
– Még pontosan nem tudjuk, de reménykedünk a mandátum megszerzésében. Nagyon örvendünk, amiért az elnök úr parlamenti képviselő lesz, amivel a romániai magyar gazdák sokat nyerhetnek, hiszen az érdekeiket a továbbiakban a legmagasabb szinten képviseli az ország törvényhozásában. A munkakörömmel kapcsolatban még nem nyilatkozhatom felelősen, hiszen sem az elnök úrral, sem az elnökséggel még nem vitattuk meg részletesen. Biztos vagyok abban, hogy ez hamarosan megtörténik, utána sokkal többet mondhatok majd.
– Arad megyében hány fiatal gazdával tartja a kapcsolatot?
– Sok fiatal gazdával vagyok kapcsolatban. Most éppen a generációváltás periódusában vagyunk, amikor is a fiatal gazdák átveszik a gazdálkodás teendőit a szüleiktől.
– A megyebeli fiatal gazdák közül sokan pályázták-e meg a közvetlenül az őket megcélzó EU-pályázati kiírásokat?
– Mondhatom, hogy sok ilyenről tudok. Közülük olyanok is voltak, akiknek a pályázatát kerethiány miatt elutasították. Ennek olyan hátulütője is van, hogy az első évben elutasított pályázatot a következő évben nem nyújthatta be olyan fiatal gazda, akinek hivatalosan bejegyzett vállalkozása van, mert abban az esetben már nem minősül fiatal gazdának. Ezzel együtt úgy érzem, az idei pályázati lehetőségek lazábbak voltak, vagyis könnyebben lehetett pályázni, mint korábban.
– Úgy hallottam, doktorált. Valóban?
– Igen, a Temesvári Mezőgazdasági Egyetemen sikeresen ledoktoráltam mezőgazdasági menedzsment szakon, ezért számomra továbbra is a mezőgazdaság az elsőrendű feladat.
– Gratulálok, ez mennyiben változtat az eddigi munkáján?
– Egyáltalán nem, sőt még jobban kötődöm a mezőgazdasághoz azzal együtt, hogy politizálni is elkezdtem, ugyanis a legutóbbi önkormányzati választásokon beválasztottak Pécska Város Tanácsába.
– Terveznek-e továbbképző tanfolyamokat fiatal gazdák számára?
– Az RMGE folytatni kívánja az Ezüstkalászos Gazdatanfolyamokat, ezen túlmenően ki akarjuk fejleszteni a falugazdász hálózatot. Arad megye olyan szerencsés helyzetben van, hogy az aradi Nagy Zsolt személyében már kinevezett falugazdásszal rendelkezik, de a hálózatot minden magyarlakta megyére ki szeretnénk terjeszteni, anyaországi támogatással. Nagyon fontosnak tartom az Összefogás az erdélyi vidékért címmel aláírt megállapodást az RMDSZ és az RMGE között, aminek a jótékony hatása nem csak a két szervezetre, hanem az erdélyi magyarság egészére kifejti majd a jótékony hatását.
– Úgy legyen, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

Székely Géza: Sztrájkőrségem napjai (II.)
Több mint két hete áll sztrájkőrséget Székely Géza képzőművész-tanár az Apáczai-líceum képzőművészeti ötödik osztályának felszámolása miatt. Tiltakozásával a belváros különféle pontjait érintette, és ez különleges találkozásokra adott alkalmat arra járó kolozsváriakkal, magyarokkal és románokkal, műszaki és művészeti érdeklődésű-foglalkozású emberekkel, akik ideig-óráig társultak hozzá, megosztották egymással történeteiket, gondolataikat. Együttérzés és indulatok születnek, mozaikképekben kirajzolódnak a fagypont alatti Kolozsvár hétköznapjai, életkockák, amikor egy már-már elviselhetetlenül zsúfolt, folyton nyüzsgő városban az emberek megállnak néhány percre. Sztrájkőrségéről a tanár naplőszerű feljegyzéseket készít, ezeket naponta olvashatják honlapunkon. Fehér karszalagos, kétnyelvű feliratos tiltakozásának helyszíne csütörtökön 10:20–11:20 óra és pénteken 15–16 óra között a régi városháza főtéri épülete. (A korábbi beszámolókat a cikk alatt találják.)
December 13., kedd. Órák után rohanás a Matyi-házhoz, hogy odaérjek háromnegyed egyre, a sajtóban közölt időre. Meglehetősen hideg az idő (mínusz 6-7 fok), amit még fokoz a szél.
Már kezdetben egymásután két ellenséges bekiabálás. Az egyik szerint inkább csinálnánk több gyermeket, mi „minoritások”! Durva, sőt sovén hangvétel, de van benne valami (nagyon fájó!) mélyről fakadóan ránk, (erdélyi és nemcsak) magyarokra vonatkozó igazságtartalma.
Percekig ezen tűnődöm, amikor rosszirányú gondolataimból felriaszt Krausz Papp Tibor Hansz, jócskán megőszült úriember (később kiderül, hogy nyugdíjas egyetemi tanár), aki fokozatos térvesztésünk miatti fájdalmának ad hangot. Ugyanakkor biztat, hogy ne adjam fel az általam képviselt utat, mert soha nem lehet tudni, miképpen alakulnak a dolgok.
Nemsokára közeledik felém Péntek János professzor úr feleségével, Tamás Évával. Könnyen szót értünk a fennforgó ügyben, hiszen mindenről tudnak. Nem is beszélve arról, hogy sok esetben volt alkalmunk végigbeszélni az erdélyi magyarság és a moldvai csángómagyarok reménytelennek tűnő, és mégis a megmaradás esélyeit is magában rejtő, hordozó helyzetét. Kifejtik, hogy különösen szorítanak a képzőművészeti tagozat sorsáért.
Ugyanezen gondolat mentén fogalmaz Korsós Tamás konzul és felesége is, akik biztosítanak, hogy egyetértenek az általam képviselt üggyel. Persze az ilyen és ehhez hasonló megerősítések mintegy letéteményesei mindannak, hogy érdemes tovább folytatnom ezt az amúgy első látszatra kilátástalannak tűnő küzdelmet. Egy olyan küzdelmet, amelyet a főkonzul, Mile Lajos vagy Albertné Simon Edina konzulasszony is méltónak talált arra, hogy kitüntesse bátorító egyetértésével hétfő délután (december 12.), az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett gyermekrajzverseny tárlatának megnyitója alkalmával.
Csak úgy röpködnek a helyzettel kapcsolatos ilyen-olyan gondolatok a fejemben, amikor megáll előttem Mihnea Ghiniță-Blidariu nevezetű zenész fiatalember, aki hihetetlen empátiával bátorít, miközben felvázolja, hogy igenis a román alkotmány és törvények értelmében jogom van akár engedély nélkül is tiltakozni. Amint közli, ő a gyakorlatban is megismerte a tiltakozás ilyen formáját a verespataki üggyel kapcsolatosan. Tehát mindezzel legyek tisztában, ha a rendőrség kérdőre vonna...!
Azán feltűnik Kancsura István festőművész alakja az egyre forgalmasabbá váló Corvin utcában, aki Kőrösi Csoma Sándor szellemiségére hivatkozva fejti ki, hogy mennyire fontos az elszánt kitartás. Ezen beszélgetésbe kapcsolódik be Pethő Ágnes filmtörténész, egyetemi tanár, ugyancsak régi, kedves ismerős. Mindent tud, érti a helyzetet. Nem talál – amint mondja – a helyzetre vonatkozóan szavakat.
A fontos az, hogy önként ne mondjunk le semmiről, még akkor se, ha adott esetben a hatalom erejénél fogva meg is kísérelik elvenni tőlünk.
Időközben megérkezik a Kolozsvári TV magyar adásának a stábja, hogy különböző szögből felvételeket készítsenek rólam. Csütörtök délután ugyanis a stúdióban szeretnének beszélgetni velem az Apáczai-líceumban előállt áldatlan helyzetről. Hátha ilyen és ehhez hasonló alkalmak révén érzékenyíteni lehetne a civiltársadalmat és szervezeteit, hogy a képzőművészeti tagozat sorsa tulajdonképpen közösségi ügy is! Gyakran éppen ezen, első látszatra jelentéktelennek tűnő problémák önmagukon túlmutatva képesek rávilágítani ugyanis egy adott közösség „rövidzárlatos” léthelyzetére!
Már-már didergek, amikor egyik tanítóképzős, volt diákom, Illyés Réka köszön rám mosolyogva. (Bizony jólfog ezen fiatal hölgy szőkén rámragyogó, biztató mosolya!)
És a vége felé, úgy negyed háromkor, egy fiatalember készít rólam fényképet. Kiderül, a Buna ziua, Cluj! szerkesztőségétől érkezett. Érdeklődésére reagálva átnyújtom a tanfelügyelőségre eljuttatott román nyelvű beadványt. Jó jel, gondolom, hogy hellyel-közzel a román média is kezd felfigyelni az „esetre”. Jó napot, Kolozsvár! – motyogom magamban dideregve, miközben hazafelé indulok... Szabadság (Kolozsvár)

Szentgyörgyi tárlat egy újjáteremtett világról
Jakobovits Miklós festőművész alkotásaiból nyílik kiállítás Sepsiszentgyörgyön, az Erdélyi Művészeti Központban csütörtökön 18 órától. 
Az 1936-ban Kolozsváron született és 2012-ben Nagyváradon elhunyt Munkácsy Mihály-díjas festőművész, muzeológus, művészeti író alkotásaiból összeállított kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partium Keresztény Egyetem előadótanára, Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora nyitja meg. A rendezvényen közreműködik Kónya-Ütő Bence, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház művésze. A tárlat január 15-éig tekinthető meg.
Jakobovits a marosvásárhelyi Képzőművészeti Középiskolában érettségizett 1954-ben, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kádár Tibor és Miklóssy Gábor tanítványaként szerzett diplomát. A nagyváradi Állami Színház magyar tagozatának díszlettervezőjeként működött (1961–63), majd középiskolában tanított rajzot. 1965-től a nagyváradi Körös-vidéki Múzeum képzőművészeti részlegének munkatársa lett. Tevékeny részt vállalt a város művészeti életének irányításában, a Romániai Képzőművészek Szövetsége nagyváradi fiókjának titkára volt. Rendszeresen jelentkezett a megyei, az országos tárlatokon és külföldi csoportkiállításokon; 1981-ben egyéni kiállítása volt Utrechtben. A rendszerváltás előtt azon kevesek közé tartozott, aki a diktátor házaspárt karikaturisztikus formában jelenítette meg a 70-es években Néró papírmaséból című könyvében Ceauşescu portréját felhasználva alkotott – a rendszerváltásig szigorú titokban tartott – gúnyképeket.
A ´80-as évektől kezdődően egyre inkább kezdett eltávolodni a figurativitástól, és egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által alakította ritmus kifejezőerejére. A következő periódusra már főként a képtárgyak, a papírmunkák és a kerámiák jellemzőek. Fiatalkori és kései munkáira egyaránt jellemző, hogy adott témákhoz vagy motívumokhoz többször is visszatér: újraelemzi, újra eljátszik velük. A kapuk, boltívek, ablakok és falak formái és struktúrái visszautalnak a ´70-es években festett örményországi tájképekre, vagy az 1962-ben a dobrudzsai alkotótáborban látott szegényes házikókra, tájakra.
Munkásságára nagy hatással volt a szürrealizmus, az olasz metafizikus festészet, főleg Carlo Carra és Giorgio Morandi művészete. Anyaghasználatát állandó kísérletezési folyamatként határozhatjuk meg. Számára sok esetben a munkafolyamat volt maga a tanulmány: a különböző matéria hatását kereste különböző körülmények között. Ebben az értelemben az arte povera irányában haladt, folytatva egy olyan művészi törekvést, amely bevonta a művészeti közegbe a hétköznapi anyagokat is. Jakobovits Miklós munkáit szemlélve egy folyamatosan újrateremtett világnak lehetünk tanúi, ahol az újjáteremtés meditatív jelleggel bír. 
Kiss Judit | Krónika (Kolozsvár)

Vannak hajléktalanok?
Meleg emberség a hűvös napokban 
Foga van a télnek: -15 és -20 fok közötti éjszakai hőmérsékleteket mértek a napokban, ilyenkor a hajléktalanokra is jobban odafigyelnek azok, akiknek nem közömbösek bajban levő embertársaik. Székely Róberttel, a sepsiszentgyörgyi hajléktalanszálló vezetőjével beszélgettünk.
Azt feltételezhetné az ember, mifelénk nincsenek hajléktalanok, mert a kapualjakban kartonokon fekvő, négy takaró alá behúzódó vagy padon ücsörgő ember sok szatyorral nem tartozik a szokványos szentgyörgyi utcaképhez, de ez azért van, mert a szállón tisztaságra, rendre szoktatták, rendes ruházatban engedik el őket, így nem feltűnőek, világosít fel Székely Róbert. De még ennél is sokkal többet kapnak a Máltai szeretetszolgálat által működtetett intézményben meghúzódó emberek: bőséges reggelit, tisztálkodási lehetőséget, orvosi ellátást, személyes iratokat, és még munkahelyet is segítenek nekik keresni.
Az elmúlt évekkel ellentétben meglepő módon nem olyan nagy az ingadozás a nyáridőben és télen a szállóra húzódó hajléktalanok között. Jelenleg 30–40 között váltakozik a szolgáltatásokat igénybevevők száma, az még nem fordult elő, hogy a 60 fős maximális befogadóképességet elérjék. Sokuknak nem létezik más megoldás: nem mehetnek öregotthonba, mert kevés a jövedelmük, a kórházban nem fogadják őket, mert folyamatos ápolást igényelnek, de olyanok is vannak köztük, akik nem is akarnak a jelenlegi állapotból kilépni. Télidőben 18 órakor engedik be őket a szállóra, ha ittasak, akkor viszont csak 22 órakor. Saját szabályzatuk értelmében részegen nem lehet bemenni a szállásra, viszont télen a törvény és emberség is a kivételezésre szólít. Télen 12 és 14 óra között a melegedőbe is be lehet ülni, egy tea ilyenkor is kikerül, illetve ez és a reggeli is annak a függvénye, milyen és mennyi adományból gazdálkodnak. Az elmúlt években több vendéglő is adott nagyobb adag ételt, jól is esik az embereknek ilyenkor a meleg vacsora, de civil személyek is segítenek néha egy-egy főzettel. A szállón éppen csak megmelegíteni tudják az ételt, főzni vagy tárolni nincs lehetőségük, Székely Róbert arra kéri a segíteni szándékozókat, egyeztessenek vele a 0735.226.690-es telefonszámon, hogy tudják beosztani az adományokat.
Azokat, akik eddig nem voltak hajlandóak bevonulni a szállóba, hetente kétszer meleg teával, pokrócokkal most is felkeresik a segélyszervezet önkéntesei. Három ilyen emberről tudnak, egyikük az állomáson, egy régi transzformátorházban, másik szintén az állomás környékén, egy váltóházban, a harmadik, egy idős nő pedig a sínek mellett egy nagyon kicsi építményben húzza meg magát. A szeretetszolgálatosok igyekeznek őket meggyőzni arról, hogy az intézményes keretek (és az ezzel járó szabályok elfogadása) segíthetik őket jobb életfeltételekhez, új kezdethez. 
Székely Róbert elismeréssel szólt a Zambelli-csoporttal folytatott együttműködésükről, ugyanis a cég az idők folyamán 6 hajléktalant alkalmazott, most is náluk dolgoznak négyen. A rendőrséggel is jó az együttműködésük, mert bár az ellátottak lakcím híján nem kaphatnak személyit, ideiglenes igazolványt bocsátanak ki számukra, ugyanis ez az előfeltétele a társadalomba való integrálódás minden további lépésének. Mert sikertörténetek vannak most is. 
Bodor Tünde Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A leköszönő miniszter kitálal
Kaotikus és korrupt az egészségügyi rendszer 
Az egészségügyi rendszer nem annyira alulfinanszírozott, mint amennyire kaotikus és korrupt, ugyanakkor hiányzik egy olyan ellenőrzési mechanizmus, amely szavatolná az orvosok és a betegek biztonságát Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter szerint, írja az Agerpres.
„Emlékeztetett a Facebook egy egy évvel ezelőtti gondolatomra. Akkor még nem is reméltem, hogy az a megtiszteltetés ér majd, hogy országomat szolgálhatom, és 6 hónappal később én vezethetem az egészségügyi minisztériumot. Ez a küldetés pár napon belül lejár, az egészségügyi tárca élére politikai alapon kinevezett miniszter kerül. Az egészségnek azonban nincs politikai színezete” – írta szerdán Facebook-oldalán Voiculescu. A tárcavezető szerint a változást nem egyik vagy másik politikai párt fogja meghozni, hanem a becsületes orvosok – akik tudják, milyen rendszerben szeretnének dolgozni, és készek harcolni ezért –, továbbá az odaadással dolgozó egészségügyi asszisztensek, a civil társadalom és azok az újságírók, akik utánajárnak az igazságnak, és nem riadnak vissza a bírálatoktól sem, amikor azok indokoltak.
„A rossz adminisztráció képezi a rendszer gyenge pontját. Ne hagyjuk becsapni magunkat: az egészségügy nem annyira alulfinanszírozott, mint amennyire kaotikus és korrupt, ugyanakkor hiányzik egy olyan ellenőrzési mechanizmus, amely szavatolná az orvosok és a betegek biztonságát. A fiatal orvosok nem csak a fizetések miatt mennek el, hanem azért, mert választaniuk kell a távozás és az olyan kompromisszumok között, amelyek sokszor megfoszthatják őket a szakmai elégtételtől” – hangsúlyozza a miniszter. 
Szerinte az elkezdett reformok és a már gyakorlatba ültetett változtatások meghozzák a gyümölcsüket, és már akkor javulás várható, ha csak részben valósulnak meg a választási kampányban elhangzott ígéretek. „A lavina elindult, és ezt nem lehet olyan könnyen megállítani. De persze semmire nincs garancia. Az egészségügyi rendszer és az ország mindannyiunké. Mind hozzájárulhatunk ahhoz, hogy jobbra forduljanak a dolgok. Megyünk előre. Dolgunk van” – fogalmaz bejegyzésében az egészségügyi miniszter. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

A brassói srácok
Az EMISZ és az ’56-os forradalom 
Ma 17 órakor Középajtán, a református imateremben, illetve 19 órakor Baróton, Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár Termében Lay Imre volt ’56-os politikai fogoly bemutatja Lay Imre – Papp Bálint Mihály Brassói srácok – Az EMISZ és az 56-os forradalom című könyvét. A rendezvény házigazdája Demeter Zoltán művelődésszervező.
Lay Imre Brassóban született. 1956-ban, a magyar forradalom kitörésekor 18 éves volt. A harcok hírére barátaival első gondolata az volt, hogy átszöknek a határon segíteni a forradalmat, de aztán elvetették az ötletet, azt mondva, inkább itthon, Erdélyben próbálnak meg tenni valamit a szabadságharcért. Annak leverésekor alakították meg Brassóban az EMISZ-t, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetségét, mely szervezetet érdekvédelmi tömörülésként akarták működtetni, távol tartva magukat a kommunisták érdekeitől. 1957 tavaszán, akkor még egyedüliekként megkoszorúzhatták a fehéregyházai Petőfi-emlékművet, folytatták a tagtoborzást, a szervezkedést, de mindez nem kerülhette el az állambiztonságiak figyelmét. A Szekuritáté 1958-ban csapott le az EMISZ-re. Lay Imrét koholt vádak alapján húsz év kényszermunkára ítélték.
A könyv a helyszínen megvásárolható, a szerző dedikál.
(böjte) Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ignácz Rózsa: Torockói gyász
Méltatlanul elfeledett, elfeledtetett írókat, műveket is kíván a köztudatba visszahozni a Hargita Kiadóhivatal százkötetesre tervezett Székely Könyvtár sorozata, hogy a székely írók termésének, a székelyföldi irodalomnak minél hívebb keresztmetszetét adja. Ilyen kötet Ignácz Rózsa: Torockói gyász című regénye, amelyet Ferenczes István ajánl.
A hetvenes évek elején az akkori Hargita napilaptól országjáró riportra küldtek. Torockót választottam, mert akkortájban olvastam Ignácz Rózsa Torockói gyász című regényét. Roppant kíváncsivá tett, szerettem volna látni azokat a vörössel körbefestett ablakokat, amelyek a hajdani bányászvároska örökös gyászát hirdetik. Mert nagy dolog a szabadság, amelyért nemcsak élni, de meghalni is tudnak az emberek.
Erdély szívébe, egyik legszebb, legelbűvölőbb helyére, tündérvölgybe érkeztem. És megláthattam a veres keretes ablakokat, és bejárhattam Ignácz Rózsa regényének valamennyi helyszínét: az unitárius templomot, a Székelykő szikláit, amelyeknek furcsa együttállása miatt Torockón kétszer kel fel a Nap, és a hegy oldalában láttam a birgejeknek nevezett egykori bányák bejáratait, amelyek előtt minden évben a Vaskenyér ünnepét és az 1848 emlékét idéző rézmozsár-durrogtatást tartották. Aztán elmentem Torockószentgyörgyre is, megnézni a Thoroczkayak várának romjait, akiknek egykori lakói miatt szakadt a városra a Habsburg-veszedelem.
„A regény – írja az írónő költő fia, Makkai Ádám – a torockói bányászok híres felkeléséről szól az 1700-as évek legelején, amikor is a Thoroczkay grófok el akarják venni a város királyi szabadságlevét, majd a felkelés leverésére behívják Rabutin francia zsoldos generálist, aki nagy seregével rögvest leveri a felkelőket.” Ennél tömörebben alulírott sem fogalmazhatta volna meg a regény lényegét, amelynek gerincét, közel 200 oldalt Kriza Katalin naplója alkotja. A 16 éves Kriza Katalin, a torockói unitárius pap, Kriza Áron leányának bőrébe bújva meséli el Ignácz Rózsa az 1702–1704 közötti évek katartikus, tragikus napjait, amelyek siralomvölggyé változtatták a tündérvölgyet. Ki tudta volna nagyobb empátiával megírni az unitárius papleány naplóját, mint a hajdani kovásznai református pap, Ignácz tiszteletes úr leánya?!
A regény alapkonfliktusa a szabadságról szól, illetve annak hiányáról. A torockószentgyörgyi gróf Thoroczkayak szemét mindig is szúrta a bányászváros és lakóinak szabadsága, századokon keresztül abban ügyködtek, hogy hűbéreseikké, jobbágyaikká tegyék őket. A sok úri huncutság a XVIII. század elejére érik be, a gyulafehérvári országgyűlés határozata elveszi a torockóiak szabadságjogait. A határozatnak pedig Rabutin, az osztrákok francia származású, zsoldos generálisa szerez érvényt. Véresen leszámol a fellázadt bányászokkal, a város vezetőivel, civiljeivel. De a napló nemcsak a lázadásról szól, hanem a köznapokról is, és a köznapok szerelmeiről, amelyek közül külön szálon fut a bányászleány Székely Borbála története, aki két vőlegénye közül nem tud választani. Végül a bitófán kellett látnia mind a kettőt, őt magát pedig szégyenkalodába zárják s közszemlére teszik Rabutin martalócai.
Ignácz Rózsa, mint minden teljességre törekvő író, érezhette, hogy nem mondott el mindent Kriza Katalin naplójával Torockó gyászairól, a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot és a ’48-as forradalmat követő eseményekről, amelyek szinte törvényszerűen következtek az 1700-as évek elején történtekből. Ezért levéltári anyakönyvi, kultúrtörténeti források feldolgozásával még néhány függelékkel egészíti ki a naplót. Ezek közül is kiemelkednek a Rabutin nevében írt fiktív levelek. Igazi stilisztikai bravúr ez a fejezet. „Kiderült például – írja a szerző előszavában – kutatásaim során, hogy a tragédia közvetlen okozója és végrehajtója, Rabutin gróf nemcsak történelmi, hanem irodalomtörténeti érdekességű alak is; édes unokaöccse a francia széppróza egyik első nagy művelőjének, Madame Sévignének, aki őt egy másik, szintén Rabutin de Bussy nevű unokafivéréhez írt leveleiben igen figyelemre méltó módon, és egészen másként jellemzi, mint teszem azt Önéletírásában Bethlen Miklós, vagy Erdély históriájában a jó emlékezetű Cserei Mihály.” A győztes szólal meg ezekben a levelekben, a francia gloire gőgjével eltelten mesél erről a világvégi provinciáról, annak lakóiról, akiket a Habsburgok hűbérévé tett a sors, s ahol a katonának olyan unalmas az élete, hogy az ő szemszögéből nézve bagatellnek számító lázadás leverése igazi felüdülésnek számít.
Ignácz Rózsa Torockói gyász című regénye 1958-ban látott napvilágot az akkori ifjúsági könyvkiadónál, a Móránál. A felnőttek a műben 1956 allegóriáját látták, joggal, hiszen vérszínű volt ott is, akkor is a gyász. Hargita Népe (Csíkszereda)

Szászoktól örökölt templom és sors
Mint minden szászok által épített erdélyi település, ma már Szászlekence is egyféle időutazást kínál az ide érkezőknek. Összeépült, kerítés nélküli házai, tágas piactere, hatalmas borpincéje és főként a domboldalon őrködő erődtemploma azt az érzést kelti, mintha legalább száz évet röpülnénk vissza az időben. Napjainkra a faluban egyetlen szász maradt.
A mai mintegy 2700 lelket számláló Beszterce-Naszód megyei, szászok alapította községnek olyan lakói is vannak, akik életükben nem láttak német embert, legalábbis a faluban. Nem is csoda, hiszen csupán egyetlen leszármazott él még abból a 13. századi közösségből, amely bő másfél évszázaddal ezelőtt a lakosság 85 százalékát képezte. Sophia Lockner, egy megözvegyült, beteges öregasszony az utolsó azok közül, akik valamikor felépítették és felvirágoztatták az egykor még városi és járási székhelyi rangot viselő középkori települést. A németajkú lakosság előbb a második világháború vége felé tűnt el tömegesen Lekencéről, amikor 1944. szeptember 17-én a Wehrmacht menekítette el a közeledő front elől. A háború után a szászok egy része visszatért, de nem sok időre, többségük ugyanis még 1946-ban Németországba emigrált, és Rothenburg ob der Tauber környékén telepedett le. Az itthon maradottak és leszármazottaik a hetvenes-nyolcvanas években szánták rá magukat a végleges útlevél igénylésére, abban az időszakban, amikor a Ceauşescu-rezsim a német államtól kikövetelt márkában mérte a távozók értékét. Az utolsó hullám a ’89-es fordulatot követően sodorta el a még itthon maradottakat.
A sors fintora, hogy a szászok előtt – Hitler náci politikája miatt – a zsidók tűntek el a községből. A monarchia idejében zsinagógát építettek és saját rabbit neveztek ki, ám a második világháború megtörte a közösség életét.
Villanyoltásra küldött lelkészek
Lélekszám szempontjából Szászlekencén a magyar közösség mindig is harmadrangúnak számított. Erdély elcsatolása előtt nemcsak a németekből, de a románokból is több volt a településen; napjainkban pedig az abszolút többségben lévő románok mellett egyre több a roma lakos és egyre kevesebb a magyar. A roma közösség akkora lett, hogy ma már elképzelhetetlen a szeptember 21-i hagyományos szászlekencei nagyvásár cigánybál nélkül. Trianon előtt, amikor cigány még alig élt a faluban, kétszáz fő körül mozgott a magyarság száma, majd némi megcsappanás után a szocializmus idejében ismét megugrott, de 1990 után fokozatosan csökkent. Joó Katalinnak, a református közösség első önálló lelkészének négy évvel ezelőtt, 2012-ben hetven híve volt, a nyáron érkezett utódjának – aki lényegében elődje is –, Pásztor Lórándnak mára kevesebb, mint ötven egyháztagja maradt. Amikor Ferencz Sándor kurátor név és életkor szerint kezdi sorolni őket, kiderül, hogy a drasztikus fogyás nem meglepő és nem is megállítható. A kívülről fújt „névsorolvasásba” mindössze Kovács Ilona vág közbe, kikérve magának, hogy ő ugyan nyugdíjas, de még egy ideig hatvanon aluli. Talán ő egyedül… „Ez azt jelenti, hogy öt év alatt elfogy a szászlekencei és vermesi közös gyülekezet?” – tekintek talán kissé naivan a lelkész asszonyra. „Nem is tudom, hogy kibírunk-e még öt esztendőt” – állít szembe Joó Katalin a könyörtelen valósággal. Nem bírták ki, mármint ő és szintén lelkész férje, Ledán István ezt a kilátástalanságot. A házaspár a nyáron gyülekezetet és egyházkerületet váltott, ma már a magyar határ közelében, Érköbölkúton szolgálnak. A fiatal lelkésznőt a püspökség érdekes módon mondhatni villanyoltásra küldte a megfogyatkozott szászlekencei-vermesi gyülekezetbe. A hosszabban tartó fény reményében azonban továbbállt, és másra bízta a villanykapcsolót. A szászlekenceiek és a vermesiek egyik szeme sír, a másik nevet. Sír, hisz a tiszteletes asszony volt az első önálló lelkészük. Addig hol Tacsról, hol Cegőtelkéről szolgált be a pap. Nevet, mert Pásztor Lóránd személyében régi papjukat kapták vissza, azt, aki korábban hét esztendeig szolgált be. Ő azonban nem hagyja el a cegőtelki gyülekezetét, a két település közti hat-hét kilométeres távolság pedig nem akkora, hogy lekencei jelenlétét csak a vasárnapi istentiszteletekre korlátozza.
A gyülekezet jövőjét illetően Pásztornak három válasza van: egy borúlátó, egy derűlátó és egy realista. Az első nagyjából egyezik a Joó Katalin által felvázoltakkal. A másik véglet az Úr csodás működéséből fakadhat, ehhez viszont Szászlekencére költöző fiatal családokra volna szükség. A köztes változat inkább a pesszimista képhez áll közelebb, és a mára szorítkozik. Elvégre a jövő nem a mi kezünkben van – fogalmaz a lelkész.
Magyarok mutatóban
A lekencei magyarok fogyását nem csak az évek múlása gyorsítja; a nyelvek pörgése vagy inkább azok akadozása is. Az itteniek kilencven százaléka vegyes házasságban él, ami nagyrészt azt jelenti, hogy még saját otthonukban is románul beszélnek. De sokan azok közül is feladták anyanyelvüket, akik magyar párt választottak maguknak. A lelkésznő érdekes esetet mesél a februári, utolsó szászlekencei családlátogatásáról. „Kopogtatok az egyik idős családnál, és miközben az ajtónyitást várom, hallom, hogy bentről román szöveg szűrődik ki. Miután betessékelnek és leültetnek, megkérdem, hogy van-e még valaki a lakásban, mert hallottam, hogy románul beszélnek. Nem, sütik le a szemüket a háziak, nekünk így könnyebben megy, „vallják be”. Aztán ott van egy másik híve, aki valamikor azt mesélte, hogy gyermekei nem tudtak románul. „Azóta sok-sok év eltelt, megnőttek, felnőtté váltak, és elfelejtettek magyarul. Beszterce nincs messze, itt mégsem volt szokás bevinni a gyereket magyar iskolába. Ma már jóformán nem is lenne kit” – sorolja a magyar tömbből érkezőnek furcsán hangzó eseteket Joó Katalin. A mindössze nyolc iskolakorú gyermek közül egyetlen csöppséget ingáztatnak a szülők a húsz kilométerre fekvő Besztercére; a többi nyolc a helyi iskola padjait koptatja. Anyanyelvükkel hetente kétszer találkoznak, amikor a Szentmátéból átruccanó tanárnő megpróbál egy-egy verset, éneket tanítani nekik. Kovács Ilona lánya, a matematika tanár Melinda az, aki az iskolában még magyarul szól a helybéli gyerekekhez. „Itt soha nem volt magyar oktatás. Akkor döbbentem rá ennek a tragikus következményére, amikor iskolás korában az akkor még csak második osztályos lányom románul írt képeslapot küldött egy külföldi kirándulásáról. Pedig Besztercére járattuk magyar osztályba! Valósággal sokkolt az a képeslap, más szülőt azonban nem zavar az ilyesmi. Én meg arra is képes vagyok, hogy az utcán vagy a templom udvarán rászóljak azokra, akik magyarok lévén egymás közt nem anyanyelvükön beszélnek” – panaszolja Kovácsné. Bár a szászlekenceiek nem szeretik, ha valaki mezőséginek nevezi őket, Joó Katalin szerint ennek a tájegységnek a tipikus gondolkodás- és viselkedésmódja jellemzi a helyieket. A Mezőség észak-keleti határán fekvő borvidék lakói igazából lekenceieknek sem érezhetik magukat, hisz többnyire máshonnan vetette őket ide a sors. Ferencz Sándort, az egyház kurátorát fél évszázaddal ezelőtt a vasút „hozta” a végekre, Kovács Ilonát és megboldogult gépészmérnök férjét szintén a múlt rendszerbeli „repartíció” vetette ide. „Itt mindig is éltek magyarok, ám a gyülekezetnek szinte egyetlen tagja sem lekencei. Mindenki valahonnan, közelebbről vagy távolabbról érkezett, ami meg is érződik a közösségen” – világosít fel a tiszteletes asszony.
Ezzel szemben a magyarság felekezeti megoszlása egyszínűre sikeredett: Székely Ilona kivételével Lekencén és a vele összenőtt Vermesen is mindenki református. Nem lévén más választása, az idős özvegyasszony is a protestáns gyülekezetbe jár. Oly sűrűn, hogy amíg el nem árulta, a lelkésznő sem tudta, hogy más felekezetű.
Vannak viszont olyan magyarok a faluban, akikről csak akkor derül ki, hogy egykor reformátusnak keresztelték, amikor utolsó útjukra kísérik. „Egyházfenntartó tagunk mindössze harminckettő van. Rajtuk kívül még van mintegy húsz református a két faluban, akik semmiféle kapcsolatot nem ápolnak az egyházzal. Többnyire beköltözöttekről van szó, akiket a jobb megélhetés reménye hozott ide” – magyarázza Pásztor Lóránd. A régi-új lelkész egy pozitív példával próbál vigasztalódni. Mint meséli, számára Lekence a feltöltődést jelentő gyülekezet. „Itt olyasmi is történik, ami máshol elképzelhetetlen. Például van egy pár vermesi hívem, aki télen-nyáron, esőben, hóban képes minden héten négy, négy és fél kilométert gyalogolni a szászlekencei templomig, majd ugyanannyit vissza. Hiába ajánlottam fel, hogy hazaviszem, nem fogadták el, azt hajtogatják, hogy egy kis séta nekik is jót tesz. Pedig mind hetven év körüliek vagy még annál is idősebbek”.
Templomot ajándékba
Míg a múlt rendszerben házaknál imádkoztak a Szászlekencén és Vermesen élő magyarok, bő másfél évtizede saját, 14. századi erődtemplommal büszkélkedhetnek. A megkopott, megrogyott, ám mindmáig rendkívül impozáns templomot Csiha Kálmán püspöksége idejében a szász evangélikusok hagyták a reformátusokra. Erről kis márványtábla is tanúskodik: „1999.8.8.: Übergabe an die Reformierte Gemainde – Átadás a református egyháznak”.
„Sophia Lockneren, egy öregasszonyon kívül mind elmentek a szászok. Ő maradt az utolsó a faluban. Nekünk adták a templomot és vele együtt a sok-sok gondot. Mert nincs miből megjavítanunk, s ha nem vigyázunk rá, le is omolhat” – mesél az ürömbe vegyülő örömről Ferencz Sándor. A lekencei szászok vagy inkább a leszármazottaik évente egyszer hazatérnek, akkor ismét németül zeng az ének és az ima. Jönnek, nézelődnek, nosztalgiáznak, tudomásul veszik, hogy a repedések megnőttek, aztán távoznak. „Bitte Spenden Sie für Unsere Kirche” – olvasható egy üres kosár mellett álló jókora papírlapon. A gondnok azok után tette ki az adakozásra felszólító üzenetet, miután egyértelművé vált, hogy a számukra Lechnitznek vagy Lachenznek nevezett faluba visszatérő szászok és az év során látogatóba érkezők azon túl, hogy fájlalják a templom sorsát, szinte egyetlen centet sem ajánlanak fel annak rendbetételére. A 2016 nyarán újraválasztott polgármester, Romeo Daniel Florian ígért fűt-fát, uniós támogatást és önrészt, csak adják át a templomot az önkormányzatnak. A kérdés, amely évekig bolygatta a gyülekezetet, a püspökségig jutott. A ki nem mondott hátsó gondolattól minden szászlekencei magyarnak borsódzott a háta. „Az ortodoxok kinőtték a saját templomukat, és úgy, ahogy Vermesen, itt is szívesen beülnének az evangélikus erődtemplomba. A környék legszebb gótikus temploma, amely sokszor jelent nyűgöt, de amíg még vagyunk, és valahogy fenn tudjuk tartani, nem távozunk innen. Utána meg az egyházkerület tiszte dönteni a nevére telekkönyvezett ingatlan sorsáról, hisz a templom nem a papé és nem is a gyülekezeté, hanem az egyházé” – nyomatékosítja Joó Katalin, aki a községi elöljáró ígéreteire hajló híveket Kolozsvárra utaztatta, hadd hallják a püspök szájából is a szentenciát. A hívek közül ma már senki nem akar túladni a templomon, inkább azon vannak, miként menthetnék meg. Az elszármazott szászok végül átutaltak hétezer eurót, amit régészeti és statikai tanulmányokra fordítottak. Remélik, ha pályáznak, máshonnan is szerezhetnek pénzt, és megmenthetik az évszázados templomot.
Eközben a település több ezres románsága kénytelen beérni azzal, hogy ha fizet, a reformátusok nekik is hajlandóak harangozni, amikor szeretteiket kísérik utolsó útjukra. „Három harangunk van, mindhárom csodálatosan szól” – büszkélkedik a gondnok, majd az 1861-ben készült, de azóta több modernizálási fázison átesett toronyórára mutat, mondván, az olyan pontos és okos, hogy még azt is tudja, mikor kell a téli vagy a nyári időszámításra átállnia. „Szatelitből irányítják” – mondja a bennfentes magabiztosságával. Csak azt bánja, hogy már nem kongat negyedóránként, mint hajdanán, ugyanis a közeli putrinegyed lakói éjszakai csendháborítás miatt emeltek panaszt. Jelenleg csak egészkor hallani a toronyóra ütését, azt is csak reggel hattól este tízig. A templom gondját viselő Sándor bácsi szintén veszteségként könyveli el a padsorok elejéről leszerelt kis díszeket, amelyeket a szászok afféle szuvenírként vittek magukkal. Nincs meg az orgona sem, amiről a mai öregek is csak azt tudják, hogy valamikor a második világháború után tűnt el. A hívek büszkén mutatják a restaurálásra szoruló oltárképet, amelyből így is jól kivehető Júdás, amint eltakarja az arcát, miközben a többi tanítvánnyal együtt Jézust hallgatja. A szószék és az oltár között árválkodik az ódon keresztelő medence, amely már régóta csupán muzeális tárgyként ékesíti istenházát.
Amúgy a magyarok ma sincsenek teljesen tisztában a templomajándékozás hátterével. Mint mondják, a faluban soha nem volt túlságosan közeli viszony a két etnikai és felekezeti közösség között. Azon túl, hogy a szászokat mindenki pedáns, rendes, ám zárkózott és nehezen barátkozó embereknek ismeri, a két nemzet között komoly súrlódások is voltak. Azok is, akik távolabbi vidékről érkeztek, jól tudják, hogy 1849-ben a szászok behívták a faluba a naszódi román határőröket, és azokkal kínoztatták meg a magyarokat. A közeli Cegőtelkén ennél is kegyetlenebbül jártak el: a református papnak levágták a fejét. Másfél évszázad ide, másfél évszázad oda, az efféle sebek nemzedékről nemzedékre átöröklődnek. „Amikor évtizedekkel ezelőtt a faluba kerültem, akkor sem volt túl jó a viszony a szászokkal, később sem vált azzá. Ők tiszteltek mindenkit, de magukon kívül senkit nem szerettek igazán” – magyarázza Sándor bácsi.
A gazdaság sem nem oszt, sem nem szoroz
Ritka az a közösség, amelynek szinte teljesen mindegy, hogy településének gazdasága él vagy hal. A szászlekencei magyarok örülnek annak, hogy településükön két tejgyár és egy fafeldolgozó üzem is működik, miközben a faluból mintegy háromszáz személy ingázik Beszterce egyik új, rohamosan fejlődő kábelgyárába. Mint ahogy az is lelkesedéssel tölti el őket, hogy a 90-es éveket jellemző hanyatlás után ismét kezdi felfedezni önmagát a valamikor híres bortermő vidék. Ám állításuk szerint mindez az ő zsebüket nem érinti. „Itt minden egyes magyar ember nyugdíjas, mi csak a postást várjuk” – mondja keserű öniróniával Ferencz Sándor, aki a maga 75 esztendejével nem is sorolható a legidősebbek közé, hiszen a százéves Molnár Róza néninek akár fia is lehetne. Az öreg nem is mutatja a korát: fiatalokat megszégyenítő könnyedséggel mássza meg a dombot, amelyen a templom áll, kapujában pedig egy vesszőnyi hiba nélkül szavalja a Himnusz utolsó két szakaszát. Azt a nemzeti imánkat, amelynek sokan még az első szakaszát sem ismerik.
Ferencz Sándor örömmel meséli, hogy nemrég a fia is ezerötszáz, Ausztriából hozott szőlőtőkét ültetett. Másvalaki tizenhét hektárnyi földet vásárolt és ültetett be, s további harmincötöt szántatott fel, hogy tavasszal folytassa a szőlőtelepítési munkát. Azt beszélik a faluban, hogy az illető olyan jól eltalálta a szőlőt, hogy már első évben negyvenezer liter bora volt. Hogy mit kezdett ennyivel, nem nehéz megfejteni, hiszen a szászlekencei boroknak mindig is nagy keletjük volt – itthon is, külföldön is. A szászok nem hiába építettek hajdanán egy óriási, háromszintes pincét. Két évtizedes hanyatlás és pusztítás után a falu határaiban ismét mintegy százhektárnyi domboldalra került szőlő.
Jövedelmező lenne a faluturizmus is, ha turisztikai jelleggel beindulna a kisvonat. Erre azonban vajmi kevés esély mutatkozik, mert a szárnyvonal bérlője azon túl, hogy beszerzett egy gőzmozdonyt és átalakított három vagont, nem sokat fektetett az infrastruktúrába. Mi több, Teke és Lekence között talpfástól mindenestől felszedette a magyar világban lefektetett sínpárokat, hogy ne lopják el mások.
„Amit a magyarok megépítettek, mi románok még megőrizni sem vagyunk képesek!” – fakad ki a vasút egy megszállottja, a lekencei származású, de Besztercén élő Alexandru Demeter. A középkorú férfi, aki hétvégeken motoros hajtánnyal sétáltatja a turistákat a mezőségi vasúton, kénytelen beérni a Rücs és Teke közötti szakasz használatával, azzal a 35 kilométerrel, ahol még aránylag épségben maradtak a sínek. A helyiek visszasiratják a kommunizmus utolsó éveiben, az 1986-ban épült cukorgyárat is, amely a fordulat után nem sokkal ugyanarra a sorsra jutott, mint sok más hasonló egység az országból. „Az unió politikája tette tönkre!” – vélik a helybéliek, akik már csak a hűlt helyét tudják megmutatni a téglánként széthordott gyárnak.
A volt tiszteletes asszony szavai jutnak eszembe, és az itt töltött három éve alatt a harminc százalékos apadás. A gyár téglánként fogyott el, a magyarság emberenként jut ugyanarra a sorsra. És ehhez már az uniónak semmi köze.
Szucher Ervin | Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az emigráció egyirányú utca
Kató Béla püspök Ausztráliában járt nemrég, ahol a református gyülekezetek lelkipásztoraival, gondnokaival találkozott. Az ott tapasztalt élményeiről, a kontinensen élő magyarokról, a szórványban élők mindennapjairól kérdeztük. 
– Hegedűs Lóránt, Tőkés László, Csiha Kálmán és Bölcskei Gusztáv után Kató Béla püspök is Ausztráliába látogatott. Milyen céllal utazott a világ másik felébe?
– Régóta hívnak az ott szolgáló lelkipásztorok, s mivel korábban szinte hagyományos módon a Kárpát-medencéből egy-egy püspök ellátogatott a déli kontinensre, úgy éreztem, mandátumom alatt nekem is kötelességem eljutnom oda. Egyrészt azért, mert mind a négy lelkipásztor erdélyi, másrészt, mert nincs egyházszervezetük, négy egymástól külön gyülekezetben élnek. Ez részben szabadságot jelent számukra, de a forrástól, a Kárpát-medencétől távol kerülve akár veszélyeket is rejthet magában.
– Milyen gyülekezeteket látogatott meg?
– Rövid volt az idő, ezért csak Sydney-ben, valamint a brisbane-i és a Gold Cost-i közösségben szolgáltam egy-egy vasárnap.
– Hány magyar él Ausztráliában, mekkorák a gyülekezetek?
– Mintegy százezer magyar él a kontinensen, de csupán kétezer címet tartanak számon: nagyjából ennyi családdal, személlyel tartják fent valamilyen szinten a kapcsolatot. Ez nagyon kevés. Brisbane-ben és Gold Coston különben – ahol nincs más magyar nyelvű szolgálat – nagyon vegyes a közösség. Az utóbbi helyen például istentisztelet alkalmával egy Aradról elszármazott pünkösdista család énekelt a hét gyermekével angol nyelven. Úgy érezték, hogy a közösséghez tartoznak. A katolikusok is elmondták az Üdvözlégy Máriát. Egy átlagos vasárnapi istentiszteleten amúgy 50–60, különleges alkalmakkor 100 személy vesz részt. Ezekre hárul az egyház és a lelkipásztor fenntartása, mert az állam nem támogatja az egyházakat. Brisbane-ben jobb a helyzet, ugyanis Kovács Lőrinc lelkipásztor egyúttal tiszteletbeli konzul is, így rengeteg adat birtokában van, és sok magyarral tud kapcsolatba lépni.
– Milyen kérdések merültek fel a találkozások alkalmával, miben kérték a püspök úr tanácsát, segítségét?
– Elsősorban arról beszéltünk, milyen formában tudnának a magyar református egyházhoz tartozni. A Generális Konvent a Kárpát-medencére vonatkozik, ezért az ausztráliaiak úgy tudnának csatlakozni, ha a konventet alkotó egyháztestek közül egyesek lemondanának egy vagy két helyről az ő javukra. Javasoltam, hogy az erdélyi egyház az ausztráliai javára átadna egy helyet. Ezt viszont csak abban az esetben lehet megtenni, ha az ottani négy gyülekezet létrehoz egy szervezetet, amely képviselheti a gyülekezeteket a konventben. Közös múltunkat, akár hitvallási szempontból is – vallásos irodalom, missziós iratok –, csak úgy lehet fenntartani, ha kapcsolatot ápolnak a Kárpát-medencei reformátussággal. Jelen pillanatban a helyzetük bizonytalan, mert a lelkészutánpótlás nem megoldott. Nyitottabbak voltak azonban egy másik kérdésben: a román ortodox egyház mintájára a reformátusnak is lehet kiküldött missziós lelkipásztora. Ez azt jelentené, hogy – amennyiben hozzánk, Erdélyhez tartoznának – a fizetést a román államnak kellene biztosítania számukra. A külföldön szolgáló missziós munkát végző ortodox papok ugyanis nem kis összeget kapnak. A beszélgetéseken elhangzott: nagy szükség volna ifjúsági munkát végző személyekre, vallástanárra, illetve léteznek olyan jelentős magyar lakossággal rendelkező városok, ahol új gyülekezeteket is lehetne alakítani.
– Másfél évtizeddel ezelőtt lelkészhiányról beszéltünk. Ma már négyen szolgálnak Ausztráliában. Minek tulajdonítható, hogy mind a négy lelkipásztor erdélyi?
– A százezer magyar jelentős része nem erdélyi származású. Az, hogy mind a négy szolgálattevő erdélyi, egyrészt Csiha Kálmán püspöknek köszönhető, aki először járt ott, és ő próbálta megszervezni a gyülekezeteket, Dézsi Csabát be is iktatta Melbourne-ben. Másrészt annak, hogy mi itt Erdélyben másként gyakoroljuk a szolgálatunkat, másképp viszonyulunk az emberekhez. Ezt pedig mindenhol látják és érzik. Ezért is mondták nekem ottlétem alkalmával, hogy ha valami történik, akkor is Erdélyből küldjünk lelkipásztort, mert azokat ismerik és szeretik.
– Ausztráliába több hullámban érkeztek magyarok, ezért nehéz őket összefogni. Milyen a kulturális életük, mennyire jellemző az asszimiláció?
– A földrészre elsősorban a második világháborút követően érkeztek magyarok, de ott főleg klubokban és egyesületekben (pl. délvidékiek, 56-osok, budapestiek stb.) élték meg a közösséget, egyház csak évekkel, évtizedekkel később alakult. Az egyházra is sok esetben klubként tekintettek, mint egyfajta alternatívára. A később kitelepedett magyaroknak már idegen volt a klubélet és a kiöregedő generáció, a most érkező, főleg magyarországi fiatalok pedig már az anyaországban sem éltek egyházi, közösségi életet, ezért nagyon nehéz dolgozni a rendkívül heterogén közösséggel.
– Most is tart a magyar kivándorlás?
– Igen, elsősorban Magyarországról. Ausztráliában magas az életszínvonal, jó pénzt lehet keresni. A napjainkban kitelepedő fiatalok azonban hamar szeretnének integrálódni, mert ők nem háború elől menekültek, hanem anyagi jólét miatt hagyták el szülőföldjüket. Nem keresik a kapcsolatot az egyházzal, ők azok, akik azt mondják, nem kell magyarkodni.
– Az istentiszteleten kívül milyen más közösségmegtartó rendezvényeket szerveznek a gyülekezetek?
– Az egyházi alkalmakon kívül megtartják a nemzeti ünnepeket, éves találkozókat szerveznek, a lelkipásztorok meglátogatják a családokat. Sydney-ben és Melbourne-ben is működik egy alapítvány által létrehozott 100–120 főt befogadó ökumenikus idősek otthona, ahol rendszeresen tartanak bibliaórákat. Az épületben berendeztek egy kis múzeumot is azokkal a tárgyakkal, amelyeket az óhazából vittek ki (pl. láttam vérfoltos ’56-os zászlót is), többnyire a Duna Tévé adásait nézik, egyre kevesebbet használják az angol nyelvet, inkább a magyart, és soknak van honvágya. Kérdés, hogy mi lesz a hagyatékaikkal, könyveikkel, hiszen az unokákat – akik már nem tudnak magyarul – mindez már nem érdekli.
– Ausztráliából kevesen telepednek haza…
– A repülőtéren az egyik eladó szólított meg minket, amikor hallotta, hogy magyarul beszélünk. Elmesélte, hogy ’56 után telepedtek ki, ám a kilencvenes években szüleivel visszaköltözött Magyarországra, ő azonban nem tudta megszokni a környezetet, és visszament Ausztráliába. Ez is jelzi, hogy aki ott nő fel, nehezen tud beilleszkedni az erdélyi vagy anyaországi közegbe, az emigráció ugyanis egyirányú utca. Rendkívül megható volt számomra az, amikor a sydney-i öregotthonban egy idős bácsi odajött mellém, és azt mondta, velem jön. Nem mérte fel reálisan a helyzetét, de annyira erős honvágy tört fel belőle a találkozás miatt, hogy fel akart ülni a repülőre – hazajönni. Valószínűleg nem is lett már volna hova. Elgondolkoztam, hogy adott történelmi pillanatban mindenki meghoz egy döntést, s annak jó, de rossz oldalait, következményeit is viselnie kell – mindvégig.
– A két vasárnap tartott három istentiszteleten kívül milyen más programon vett részt?
– Melbourne-be és Adelaide-ba nem jutottam el, de jó volt, hogy mind a négy gyülekezet lelkipásztorai és gondnokai összegyűltek, és három napon keresztül együtt tudtunk beszélgetni egy Gold Cost-i szállodában. Látogatásom egybeesett Áder János köztársasági elnök látogatásával, aki az ´56-os forradalom jubileumi éve kapcsán utazott Ausztráliába, több oklevelet adott át az ottani magyaroknak. Jóleső érzés volt látni Sydney-ben Józsa Erikát, a 80-as évek bukaresti tévé magyar adásának egyik szerkesztőjét, aki a helyi magyarság megmaradásáért tett erőfeszítéseiért kitüntetést vett át Áder Jánostól. Brisbane-hez közel a pálos rend által létrehozott parkba látogattunk el, ahol a földrészen lakó 129 nemzetből 52 felépített egy-egy kis kápolnát, mi a magyarokét néztük meg.
– Az európai ember számára a kontinens furcsa és rendkívül távol van, nem csak földrajzi szempontból. Milyen különlegességet tapasztalt a másfél hét alatt?
– Furcsa, hogy nincs tél, az innen kitelepültek is nehezen szokják meg a különleges időjárást. November végén készülődtek a karácsonyra rövidnadrágban. 35 fokos melegben fürödtem a tengerben úgy, hogy fölöttünk cápafigyelő helikopterek köröztek. Az Európánál is nagyobb földrész egyúttal egy ország is, de csak 21 millióan élnek ezen a területen, városokba tömörülve a tengerparton. Amerikához képest nem a zsúfoltság érzetét kelti. A parton felhőkarcolókat építenek, de a városok a földrész belseje felé több száz kilométeren terülnek el. Hely bőven van, a családi házak ezért nagyrészt egyszintesek, sokan erdőben építenek maguknak lakást, ezért szoktuk látni, hogy erdőtüzek alkalmával ki kell őket telepíteni. Az erdőtűz amúgy regenerációs folyamat. A földrész belsejében óriási kiterjedésű lakatlan területek vannak, ahol számos – számunkra különleges – állatfaj él. Ám érdekes és egyben szomorú, hogy az ember miként tud beavatkozni a természetbe. A kontinensre kivándorolt telepesek több állatot is magukkal vittek, azok pedig ott elszaporodtak. A nyulak milliós nagyságrendben élnek, mindent megrágnak, permetezéssel próbálják irtani százezres nagyságrendben. Hasonló a helyzet a kecskékkel is, egy azokat pusztító betegséget is kifejlesztettek, sokáig kérdés volt, hogy bevessék-e az állatok ellen. Ennél még különlegesebb, hogy elszaporodott vadtevecsordák száguldoznak a kontinensen, s ma már onnan exportálják Arábiába a tevéket.
 Somogyi Botond Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Az ígéret szép szó...
A vasárnap lezajlott romániai választásokon magyar szempontból a papírforma érvényesült. Az RMDSZ egyedüli magyar pártként indult a megmérettetésen hatalmas anyaországi hátszéllel, ami biztosította számára a korábbiaknál jobb, 6,2 százalékos eredményt. A viszonylagos sikerhez hozzájárulhatott a román kormány nyílt magyarellenessége, amely remekül irányítható a választók mozgósítására. Az RMDSZ pedig élt is ezzel a lehetőséggel.
Az idei választás kétségtelen újdonsága a Fidesz erőteljes kiállása az RMDSZ–MPP-szövetség mellett. Emlékezetes, hogy 2008-ban az akkor még ellenzékben levő párt a harsányan RMDSZ-ellenes MPP mellett kampányolt, 2012-ben a fideszes politikusok kevésbé exponálták magukat a kampány során, de érezni lehetett, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt a favorit, idén viszont teljes mellszélességgel álltak ki az MPP-t magához láncoló RMDSZ mellett. Mi több, a kampányban a miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt részéről elhangzott diplomatikus megfogalmazásban az is, hogy az Erdélyi Magyar Néppártra is nyomást gyakoroltak annak érdekében, hogy a párt függetleneket se indítson, és még azon megyékben se méretkezzék meg, ahol nem veszélyezteti a magyar képviseletet.
A fideszes segítség okát aligha abban kell keresni, hogy az RMDSZ fiatalít, több „veterán” hagyja ott a parlamentet Markó Bélától Borbély Lászlóig, illetve a kampányban keményebb, határozottabb, bátrabb üzeneteket küldött a választók felé. Sokkal valószínűbb, hogy az RMDSZ kormánykompatibilitása, politikájának a jelszavakkal éppenséggel ellentétes Bukarest-központúsága az ok.
Korábbi írásaimban már utaltam arra, hogy Orbán Viktor miközben kétségkívül belpolitikai célokra is kihasználja a migránsválságnak nevezett jelenségkört – ez a dolga egyébként pártelnökként, hogy sikerre vigye a csapatát –, tisztában van a veszély nagyságával és ennek rendeli alá értelemszerűen a külpolitikát is. Donald Trump győzelme után komoly esély mutatkozik arra, hogy végre intézkedéseket tegyen az EU a továbbra is özönlő és kiapadhatatlan utánpótlással bíró idegen és asszimilálhatatlan betolakodók megfékezésére. Egyáltalán nem mindegy, hogy ebben a harcban a visegrádiak számíthatnak-e Romániára, mint regionális középhatalomra. Ha Európában évtizedeken belül muszlim többség lesz, előbb-utóbb elindul a migráció Kelet- és Közép-Európa felé. S a nagy számok törvénye alapján nem kétséges, hogy kinek áll majd a zászló. Amennyiben e térség is a liberális multikulturalizmus zászlaja alatt muszlim monokultúrává válik, rá fogunk jönni, hogy mennyire jó dolgunk volt nekünk az ortodox román uralom alatt. Elég csak megnézni, mi történik az iszlám világban, hogy ott miként kezelik a keresztényeket.
Mindazonáltal nyilvánvalóan frusztráló és abszurd, amikor Semjén Zsolttól Kövér Lászlón keresztül Orbán Viktorig pont azok a politikusok és közéleti szereplők bíztatják az erdélyi magyarokat arra, hogy szavazzanak az RMDSZ-re, akik eddig következetesen támogatták az autonómiát és az autonomista erőket, s akiknek a nemzetpolitikai állásfoglalásait mindig is jó érzés volt hallgatni-olvasni. A hatásvadászat kedvéért idézhetném hosszan Kövér Lászlónak különböző kritikus nyilatkozatait, amelyekben az Országház elnöke joggal marasztalta el az RMDSZ-t. Nem teszem, mert nem az a cél, hogy a Fidesz erős emberének következetlenségét igazoljam, hanem hogy a mögöttesekre mutassak rá. A helyzet az, hogy a hithű erdélyi magyar autonomisták egy globális játszma áldozataivá váltak.
Bele lehetett volna simulni a tájba, elfogadni az elfogadhatatlant, hitelesíteni azokat, akik húsz éve hátat fordítottak az önrendelkezési politikának. Örömteli, hogy a nemzeti oldal vezetői nem ezt tették, hogy Tőkés László és Szilágyi Zsolt ellenálltak a csoportnyomásnak és nem írták alá az RMDSZ mellett síkra szálló MÁÉRT-zárónyilatkozatot. Mint ahogy örömteli, hogy Izsák Balázs, az SZNT elnöke is tartózkodott az RMDSZ hitelesítésétől. Egyenes vonalú, mindenféle elvi következetlenségtől mentes politikai pályájuk kompromittálódott volna, ha belépnek a hamis látszatkeltés játékába, amelynek lényege, hogy ez az RMDSZ nem az, amit megismertünk az utóbbi két évtizedben.
Már miért ne lenne más? Mert két MPP-s politikust, Bíró Zsoltot és Kulcsár Terza Józsefet – akik hátat fordítottak az MPP létértelmének, programjának és alapfunkciójának – bejutó helyen indították listáikon? Mert bátrabb, Erdély-központúbb kampányüzenetet fogalmaztak meg? Az RMDSZ-nek akkor sem lenne lehetősége, eszköze arra, hogy bárkit „megvédjen Bukaresttől”, ha történetesen egytől egyig grállovagokból állna a frakció, ha senki nem lenne közülük megvásárolható, zsarolható vagy korrupt, és ha minden magyar rájuk szavazott volna. Jó érzés hallgatni ezeket a jelszavakat, mint ahogy azt is, hogy Kelemen Hunor az első sajtótájékoztatón a közérdek, a közjó s az erdélyi magyarok érdekének szolgálatát ígérte. Csak az a probléma, hogy hasonló ígéretekkel már tele van a padlás. A választási ígéret szép szó, s naiv, aki azt hiszi, hogy egy pillanatra is komolyan veszi annak betartását az, aki megfogalmazza.
A rideg valóság egyáltalán nem az Erdély-központú, a társadalmi önépítkezést megcélzó politikáról szól. Minden jel arra utal, hogy a választások győztesei, a kommunista utódpárt ismét kormányra segíti az RMDSZ-t. A Szociáldemokrata Párt nyíltan magyargyűlölő elnöke, Liviu Dragnea – aki a szokásos román empátiátlansággal, logikátlansággal és önkényességgel bírálta Kelemen Hunort december elsejével kapcsolatos nyilatkozata miatt, elvárva, hogy a magyarok örüljenek saját elnyomatásuknak, s ünnepeljék annak szimbolikus kezdőnapját, s aki azt is leszögezte, hogy nem kíván együttműködni az RMDSZ-szel – már jelezte, hogy elképzelhetőnek tartja a kormánykoalíciót a nevében magyar párttal. Morgolódhat, szélsőségesezhet Horia Grama Kovászna megyei PSD-vezér, a politikai logika dönt. Persze soha semmi nem garantált, maradt már az RMDSZ hoppon többször is a román kiszámíthatatlanság, a zsigeri politizálás miatt, amikor is a kormányzati partnerek azokat a minimális engedményeket sem akarták megadni a nevében magyar érdekképviseletnek, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a jól ismert „kéz kezet mos” bukaresti paktumpolitika folytatódjék. De az alapképlet mégiscsak ez volt, és most is ebbe az irányba látszik elmozdulni a bukaresti politikum.
Akár megköttetik az újabb alku a választások győzteseivel, a PSD-vel, akár nem, egy valamire ne számítsunk: hogy az RMDSZ azt fogja tenni, amire létrejött 1990-ben, és ami a programjában szerepel. Hogy következetes autonómiapolitikát folytat, hogy visszatér a közösségépítéshez és az önálló külpolitikához, hogy magyar nemzeti önkormányzatként és nem román zsákmánypártként fog viselkedni.
Borbély Zsolt Attila Erdélyi Napló (Kolozsvár)

A Moldovai Köztársaság elnöke: mi lenne, ha az erdélyi szeparatistákat támogatnánk?
A Moldovai Köztársaság megválasztott elnöke, Igor Dodon december 12-én, hétfőn kijelentette: Bukarestnek Moldovával kapcsolatosan abba kellene hagynia az unionista politikát.
Ebben az összefüggésben tette fel Dodon a kérdést, hogy vajon miként reagálna Románia, ha Moldova a Magyarországgal egyesülést követelő erdélyi szeparatistákat támogatná. „Elnöki minőségemben kötelességem harcolni azok ellen, akik meg akarják semmisíteni Moldova államiságát. Nemrég Dacian Cioloş nyilatkozta azt, hogy nem szabad halogatni a Moldova és Románia egyesülésére vonatkozó terveket. Érdekes, mi lesz majd Románia kormányának reakciója, ha mi az erdélyi szeparatistákat fogjuk támogatni, akik Magyarországgal akarják egyesíteni ezt a román területet? Vagy ha olyan politikusokat fogunk finanszírozni, akik a középkori Moldva egyesítéséért szállnak síkra, azt követelve, adják vissza nekünk a kelet-romániai területeket?
Az ilyenfajta követelések miatt a román hatóságok börtönbe zárnak, miközben velünk kapcsolatosan ilyesmikkel játszadoznak. Ez a fajta álláspont nem járul hozzá az államaink közötti konstruktív párbeszédhez”, jegyezte meg Igor Dodon a TASS-nak adott egyik interjújában.
„Román testvérek, szomszédokként szeretlek benneteket, de független államokként tartsuk egymást tiszteletben!” Ezt nyilatkozta a szocialista Igor Dodon rögtön azután, hogy megválasztották Moldova Köztársaság elnökének. „Gyertek el hozzánk, mi is elmegyünk hozzátok, de nem unionista gondolatokkal. Képzeljétek el, mi lenne, ha olyan Moldova Köztársaság által finanszírozott mozgalmak jelennének meg Romániában, melyek azt mondják, hogy ’Számoljuk fel Romániát, vegyük vissza fél Romániát és térjünk vissza Moldva korábbi térképéhez’, fordult Dodon a románokhoz egy TVR-nek (román közszolgálati televízió - a szerk.) adott interjújában.
Dodon azt állította, hogy Moldva már a XIV. század óta létezik, miközben Romániát a XIX. században hozták létre. „Oroszország ott hibázott, hogy az 1812-es bukaresti szerződésben (Oroszország és Törökország jött létre és a cári birodalom ennek alapján annektálta Besszarábiát – a szerk.) sietett a Prutra helyezni a határt. Akkor osztották meg Moldvát. Az egyik részét megkapta az Orosz Birodalom, a másikat ott hagyták. Ez volt Oroszország nagy hibája. Jobb lett volna néhány hónapig még tárgyalni és a határt a történelmi Moldva határa mentén meghatározni, mert akkor Moldva talán most is egyben lenne”, kommentálta két héttel ezelőtt Dodon.
Dodon a TVR-ben indította el a Románia és Moldova között hidegháborút
A bukaresti politikai pártok reakciója nem váratott magára. Határozottan elutasították Igor Dodon retorikáját, aki a Románia és Moldova Köztársaság közötti határszerződés ratifikálását, az unionista eszmék hirdetésének leállítását és annak elfogadását kérte, hogy a románok és a moldovaiak történelme nem azonos.
Dodon ugyanebben az interjúban azt kérte a bukaresti hivatalosságoktól, hogy felejtsék el a nagyobb testvéri viselkedést és írják alá a határ-megállapodást: „Ha államokként tiszteljük egymást, akkor írjuk alá a határ-megállapodást, melyet 25 éve senki sem akar aláírni. Románia azzal dicsekszik, hogy elsőként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. Köszönjük, de miért nem írjátok alá a határ-megállapodást? Ha független államokként kölcsönösen tiszteljük egymást és nincsenek Moldova Köztársaság államiságának felszámolására vonatkozó rejtett gondolataink.” Arról viszont Moldova Köztársaság elnöke nem beszél, hogy Románia e megállapodás aláírásával elismerné a Németország és Szovjetunió közötti 1939-es Ribbentrop-Molotov paktumot, melyben megállapodtak, hogy az utóbbi állam annektálja az akkor a Román Királysághoz tartozó Besszarábiát. Románia így nehezen tudna követelésekkel előállni a Pruton túli szomszédokkal való egyesülésre vonatkozóan, melyre most az ad történelmi érvet, hogy az elszakadás a szovjetek fegyveres fenyegetésére történt meg. (A román fél által alkalmazott kettős mérce tipikus példája, hogy elhallgatja, a Románia és Moldova Köztársaság közötti jelenlegi határt az 1947-es, Erdélyt és a többi volt magyarországi régiót Romániához csatoló békeszerződés jelölte ki – a szerk.).
Dodon állításaira Traian Băsescu volt államfő, jelenleg a PMP (Népi Mozgalom Párt – a szerk.) szenátusi jelöltje reagált elsőként.
„Én vagyok az az elnök, aki minden nemzetközi nyomás dacára megtagadtam, hogy ratifikálásra a Parlament elé terjesszem a Románia és Moldova Köztársaság közötti határszerződést. Az a szerződés, melyet a chişinău-i Parlament már ratifikált, nyolc évig a fiókomban maradt és azt akarom hinni, hogy Iohannis elnök sem fogja sohasem továbbítani, Merkel asszony óriási nyomásgyakorlása ellenére sem”, mondta Traian Băsescu a PMP egyik chişinău-i rendezvényén. Sőt, óvatosságra intette a román felet és arra kérte, hogy hagyják figyelmen kívül azokat a „gazembereket, akik folyamatos propagandájukkal azt állítják, hogy Románia Moldova Köztársaság lerohanására készül”.
Titus Corlăţean (szociáldemokrata) volt külügyminiszter azt állítja, Dodon inkább csak azért veszi elő ezeket a témákat, hogy feszültséget keltsen Európának ebben a térségében. „Igor Dodon régebbi, orosz eredetű témákat húz elő, melyeket Voronin és a Kommunisták Pártja is hirdetett, de fogalmuk sincs arról, vagy figyelmen kívül hagyják azt, hogy Románia elsőként ismerte el Moldova Köztársaság függetlenségét. A Dodon által hangoztatott téma mesterséges, populista. Másrészről nem Románia állomásoztat katonai csapatokat Moldova Köztársaság szuverén területén, hanem az Orosz Föderáció”, mondta Corlăţean az Adevărulnak.
 [Forrás: Főtér, Adevărul] itthon.ma/nagyvilag

Dávid László marad a Sapientia EMTE rektora
A szerdán tartott választás nyomán újabb mandátumot nyert Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora – közölte honlapján az egyetem.
Az egyetemi választáson a tanintézet oktatói és diákképviselői szavazhattak. A 196 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgató közül 153-an adták le voksukat, közülük 138-an támogatták Dávid Lászlót, akinek nem volt kihívója a választáson. Az eredmény az egyetemi szenátus jóváhagyását követően válik véglegessé – közölte az egyetem választási bizottsága.
Dávid László az MTI-nek elmondta, az egyetem oktatói állományának a megfiatalítását tekinti következő mandátuma legfontosabb feladatának. Hozzátette, elérték a nyugdíjkorhatárt, vagy már nyugdíjba is vonultak azok a tanárok, akikkel az intézményépítést elkezdték, ezért elengedhetetlenül fontos fiatal tanárok bevonása. Megjegyezte: mindezt úgy kell megvalósítani, hogy a fiatalítás ne menjen a minőség rovására. Az újraválasztott rektor az egyetem és az ipari szereplők kapcsolatának a megerősítését is célul tűzte ki, és azt is kijelentette, hogy a Sapientia részt kíván vállalni az erdélyi magyar felsőoktatás megújításában. Fontosnak tartotta a konzultációt és az egyeztetést az erdélyi magyar felsőoktatás többi szereplőjével.
Dávid László szerint folytatódnak az egyetem ingatlanfejlesztései is. Csíkszeredában befejeződik az egyetem épületének a felújítása, Marosvásárhelyen hamarosan átadják a kollégium mellé megépített oktatói felületet és étkezdét, és elkezdik egy innovációs központ építését, Kolozsváron pedig befejezik a média szak stúdiójának felszerelését. A magyar állam által fenntartott felsőoktatási intézmény csíkszeredai, marosvásárhelyi és kolozsvári karral, valamint sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozattal működik.
MTI Erdély.ma

A nagykövet emlékkiállítása
A nagykövet szó ezúttal nem feltétlenül a politikai értelemben vett diplomatát jelenti: tegnap délután Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK) megnyílott kiállításon nevezte az erdélyi képzőművészek nagykövetének Jakobovits Miklóst Vargha Mihály, és nem ok nélkül: mert elsősorban festő, vagyis inkább sokoldalú képzőművész volt Jakobovits, de fáradhatatlan szervezője is az erdélyi művészeti életnek, művészeti író és publicista is, és nem utolsósorban az EMŰK egyik atyja.
Ez utóbbira köszöntőbeszédében Sztakics Éva, Sepsiszentgyörgy alpolgármestere is felhívta a figyelmet, kiemelve, az EMŰK nem csupán a város fogadókészségének köszönhetően alakult meg épp Sepsiszentgyörgyön, hanem az olyan zászlóvivőknek köszönhetően is, amilyen Plugor Sándor, Baász Imre vagy Jakobovits Miklós volt.
Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója rámutatott, a négy éve elhunyt Jakobovits Miklós életútja termékeny korszakában szakadt meg, Szilágyi Domokossal szólva „tele bőrönddel” ment el. Jakobovits alakját felidézve sokoldalúságát és erdélyiségét emelte ki: rajongott és küzdött az új transzilvanizmusért, műveiből az emberszeretet, a humánum sugárzik – mondta.  Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a kiállítás kurátora, az EMŰK vezetője Jakobovits Miklós életpályáját ismertette. Jakobovits Mihály díszletfestő, az 1948-ban indult sepsiszentgyörgyi Dolgozók Színháza aranykezű mestere gyermekeként a színek és anyagok világában nőtt fel. Tehetségéhez a tudást a marosvásárhelyi képzőművészeti iskolában, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán szerezte meg, művészetének kiteljesedésében mégis a legmeghatározóbb szerep feleségének és művésztársának, Jakobovits Márta keramikusnak jutott. Szólt arról is: bár Jakobovits Miklós nyíltan sohasem szállt szembe a hatalommal, számos olyan képet festett és írást közölt, amelyek kényesnek számítottak a diktatúra idején – ennek szemléltetésére olvasott fel a kiállításmegnyitó kezdeteként és befejezőjeként Kónya-Ütő Bence színművész Jakobovits Miklós Néró papírmaséból című kötetéből.
Jakobovits Miklós életművének kései szakaszát Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára értékelte. Mint mondta, pályája második szakaszára leginkább az új anyagokkal való kísérletezés jellemző, az 1980-as évektől egyre inkább eltávolodott a figurativitástól, egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző formák által kialakított ritmus kifejezőerejére. Jakobovits elsősorban festő volt, ezt a spiritualitást vitte át a képtárgyakra, papírmunkákra, kerámiákra is. Ezek az alkotások sokszor közönséges formák, de rajtuk a tárgyak sorsszerűen jelennek meg, mindennek helye, ideje, mondanivalója van – mondta. Csodás dimenzióból kutatta a felénk táruló titkokat, az emberiség lelki lenyomatait – méltatta Jakobovits Miklós művészetét Kányádi Iréne.
Váry O. Péter Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Háromszéken elúszott egy szenátori hely (Választási végeredmény)
A Kovászna Megyei Választási Iroda által tegnap közzétett végleges választási eredmények értelmében már kétségtelen, hogy 26 év után először az RMDSZ csak egyetlen felsőházi honatyával vág neki a négyéves parlamenti ciklusnak Fejér László Ödön személyében. A szavazatok visszaosztását követően Miklós Zoltán végül nem nyert mandátumot, helyette a megyében a szavazatoknak csupán közel három százalékát megszerző Népi Mozgalom Pártjának (NMP) jelöltje, Gheorghe Baciu képviseli szenátorként Háromszéket. Az NMP emellett a képviselőházban is mandátumot szerzett. Az országos végeredmény alapján az is világossá vált, hogy a győztes Szociáldemokrata Párt (SZDP) nem szerezte meg az abszolút többséget a törvényhozásban. Az új felállás szerint az RMDSZ egy szenátori és három képviselői mandátumot – Benkő Erika, Márton Árpád, Kulcsár-Terza József – szerzett Kovászna megyében, a negyedik képviselői mandátum birtokosa Octavian Goga.
Az elmúlt 26 évben ez az első alkalom, hogy az RMDSZ csak egy szenátori helyet nyerjen el, általában mindkettőt vitte, a román pártok általában a negyedik képviselői helyre számíthattak, vagy a múlt ciklus különleges választási törvényének köszönhetően kivételesen egy harmadik felsőházi mandátumot szereztek meg. 1990 óta arra sem volt példa, hogy az SZDP jelöltje ne kerüljön be a parlamentbe. Ami a leadott szavazatok alakulatok szerinti eloszlását illeti, Háromszéken az RMDSZ a voksok 74 százalékát szerezte meg, az SZDP jelöltjeire 10,2 százalék szavazott, a Nemzeti Liberális Párt 4,5 százalékot kapott, az NMP és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (LDSZ) hármat, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (MRSZ) pedig 1,6 százalék körül teljesített. A részvételi arány 38,2 százalékos volt.
Az RMDSZ képviselőházi és parlamenti jelöltlistáiról országosan harminc törvényhozó szerzett mandátumot. Ez kilenc szenátori helyet jelent, akárcsak 2012-ben, a képviselőházban pedig 21-et, hárommal többet a legutóbbi parlamenti választáshoz képest. A bejutók között ott van a Magyar Polgári Párt (MPP) két képviselője, Biró Zsolt és Kulcsár-Terza József. A szövetség Háromszéken kívül Szilágy megyében veszített szenátort, de Maros és Bihar megyében az eddigi egy-egy helyett két-két szenátor lesz. Az RMDSZ az ötödik képviselői helyet is megszerezte Hargita megyében, így a 85 százalékban magyarok lakta megyét kizárólag az RMDSZ képviseli a parlamentben. Négy év kihagyás után ismét lesz Brassó és Arad megyében is parlamenti képviselője az RMDSZ-nek, Temes megye azonban – a 2008–2012-es időszak után – második alkalommal marad magyar parlamenti képviselő nélkül. Az előzetes számításokkal ellentétben az ország különböző részein összegyűlt töredékvoksok végül nem Tulcea, hanem Konstanca megyében eredményeztek egy 21. képviselői mandátumot az RMDSZ számára.
A felsőházban az RMDSZ-frakciót a Hargita megyét képviselő Verestóy Attila és Tánczos Barna, a Kolozs megyei László Attila, a Bihar megyében mandátumhoz jutott Cseke Attila és Derzsi Ákos, a Kovászna megyei Fejér László Ödön, a Maros megyei Novák Csaba Zoltán és Császár Károly, valamint a Szatmár megyei Turos Loránd képviseli. Képviselői mandátumot nyert Arad megyében Faragó Péter, Bihar megyében Szabó Ödön és Biró Rozália, Brassó megyében Ambrus Izabella, Hargita megyében Kelemen Hunor, Korodi Attila, Bende Sándor, Benedek Zakariás és Sebestyén Csaba István, Kolozs megyéből Csoma Botond, Konstanca megyéből Antal István, Kovászna megyéből Benkő Erika, Márton Árpád, és Kulcsár-Terza József (MPP), Maros megyéből Vass Levente, Csép Andrea és Biró Zsolt (MPP), Máramaros megyéből Apjok Norbert, Szilágy megyéből Seres Dénes, Szatmár megyéből Magyar Loránd Bálint és Erdei-Doloczki István. Nincs meg a többség
A töredékvoksokból sem szerzett abszolút többséget a Szociáldemokrata Párt, így nagy valószínűséggel az LDSZ-szel közösen alakít koalíciós kormányt. A központi választási bizottság által tegnap ismertetett végeredmény értelmében az SZDP 154 képviselői és 67 szenátori mandátumot szerzett. A 136 tagú szenátusban így további két, a 329 tagú képviselőházban pedig 11 voksra van még szükségük az abszolút többséghez. A Nemzeti Liberális Párt színeiben 69 képviselő és 30 szenátor, a Mentsétek meg Romániát Szövetség képviseletében 30 képviselő és 13 szenátor szerzett mandátumot. Húsz képviselőt és kilenc szenátort tudhat magáénak az SZDP-vel kormánykoalícióra készülő, Călin Popescu Tăriceanu vezette LDSZ, Traian Băsescu volt államfő Népi Mozgalom Pártja 18 képviselővel és 8 szenátorral rendelkezik. Rajtuk kívül a képviselőházba könnyített eljárással bekerült 17 nem magyar nemzeti kisebbségi szervezet egy-egy képviselője is. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Bemutatják A csillagösvény népét (Előadás Sepsiszentgyörgyön)
Magyarországi és erdélyi zenészek együttműködésével készült el az az eredettörténeti zenemű, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutatnak be szombaton, és amely a jövő évi Székely Vágta színpadi előadásának keretét szolgáltatja. A csillagösvény népe Kövi Arthur Bálint zeneszerző alkotása, és Demeter János, a Vadon Egyesület elnökének ötletéből született.
Az ötletgazda szerint az elképzelés 2015-re nyúlik vissza, a Nemzeti Vágtát követően ugyanis felvetődött, hogy kezdeményezzék – mások mellett mozgás- és táncművészek, valamint lovasok bevonásával – egy lovasszínház létrejöttét Háromszéken is. Demeter János elmondta, Sztakics Évával, Sepsiszentgyörgy alpolgármesterével, a Székely Vágta egyik szervezőjével nem intézményesített megoldásban gondolkodtak, inkább abban, hogy színpadi lovas előadásokat is létrehozzanak helyben, helyiekkel. Meglátásuk szerint eljött az idő, hogy Háromszék is előrukkoljon egy igényes előadással a Székely Vágtán, ahol eddig túlnyomórészt vendégelőadók szerepeltek. A tervek szerint a jövő évi megmérettetésen ez a forgatókönyv érvényesül. „Egy jó lovas előadás előfeltétele az igényes zenemű, ezért elhatároztuk, hogy pályázunk, és a Bethlen Gábor Alaptól hárommillió forintos támogatást kaptunk a célra. Ezzel párhuzamosan megszületett az ötlet, hogy a hun-magyar-székely eredettörténet lehetne a többfelvonásos zenés előadás témája” – részletezte Demeter. Végül egy 13 tételes mű megalkotására kérték fel a magyarországi zeneszerzőt, Kövi Arthur Bálintot. Az előadói csapat is összeállt, a szerzőn kívül Veres Lóránt, valamint Franczia Dániel az anyaországból érkezett, Szöllősi Kata pedig Marosvásárhelyről, míg Melkuhn Róbert és Kertész János sepsiszentgyörgyi muzsikusok. A mű népzenei elemeket elegyítő alkotás, formabontó hangszereléssel (gordonka, brácsa, cajon, sansula, tapan, tombak, csörgők, furulyák, tilinkók, kaval, bansouri, fuvola, citerák, ütőgardon egyaránt megszólal). A pár hete elkészült zeneművet december 17-én 19 órától hallhatják első alkalommal az érdeklődők a belvárosi református templomban. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Startol a legFÉNYesebb Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom
Már csak egyet kell aludni, és az Apáczai-líceumban (Király/I. C. Brătianu utca 26. szám) szombaton délelőtt elkezdődik a 11. Adventi Gyermekfesztivál és Sokadalom, amely a hagyományokhoz híven ezúttal is egész napos kikapcsolódási, szórakozási lehetőségekkel várja a kolozsvári és környékbeli magyar családokat. Az Életfa Családsegítő Egyesület, a Szabadság napilap, az Ifjúsági Keresztyén Egyesület és az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet közös rendezvénye FÉNYteremmel, ANGYALteremmel, ASZTALDÍSZteremmel, KARÁCSONYFAteremmel, meseszobával, büfével, könyvbemutatóval, társasjátékkal és sok más meglepetéssel vár mindenkit, ugyanakkor álmodóinkkal is találkozhatnak a résztvevők. Koncerttel zárjuk a napot: délután 6 órától a kolozsvári Karaván együttessel hangolódunk a karácsonyra. Várunk mindenkit, keressük együtt a fényt!
Karácsonyi kántálás című összeállításával érkezik a fesztiválra a Szamosújvári Magyar Tannyelvű Elméleti Líceum előkészítő osztálya (tanítók: Liszicsán Enikő és Puskás Etelka), betlehemessel jön a Báthory István Elméleti Líceum VII. B osztálya (felkészítő tanár: Biró Enikő), és karácsonyi dalok csendülnek fel hegedűn és csellón a Sigismund Toduță Zenei Főgimnázium kis művészeinek közreműködésével (akik felkészítették őket: Balog Annamária és Vajai Noémi).
Három izgalmas kiadványát hozza el a fesztiválra a Koinónia Kiadó. Délután fél 2-től a következő köteteket mutatják be a díszteremben: Szőcs Margit – Madarász Béni, avagy az űrparittyás ajándéka, Markus Majaluoma – Apa, mikor jön a Mikulás?, Kiss Bitay Éva –Az erdő lakói. A három gyerekkönyvről Rostás-Péter Emese felelős szerkesztő beszélget Szőcs Margit szerzővel, Jankó Szép Yvette fordítóval és Guba-Kerekes Zsuzsa illusztrátorral.
A nap végén Békési Attila, Békési (Blénesi) Zsuzsa, Bodea Lóránd, Imecs Tamás, Szekeres Zoltán, Szénási Zoltán és Turi Gábor gondoskodik arról, hogy a hangulat még inkább a tetőfokára hágjon. Délután 6 órától a Karaván együttessel lépünk a fény ösvényére. Szabadság (Kolozsvár)