Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2012. február 10.
A nemzetpolitikai prioritások újragondolása
Az elmúlt hetek magyar nemzetpolitikai szempontból két fontos témát hoztak nyilvánosságra: a romániai népszámlálási adatok első etnikai bontását, illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a magyar kormány illetékesei között kialakuló konfliktust. Jelen írásnak nem célja, hogy ezen utóbbi esemény körül kialakult politikai vitában állást foglaljon, inkább a diskurzus más irányokban való megnyitásának lehetőségeit keresi.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a szöveg geneziséhez és gondolati sémájának kikristályosodásához nem az egyik vagy másik kérdéskörhöz fűzött vélemények sora, hanem éppen a két esemény véletlenszerű együttmegjelenése szolgáltatott alapot. Más szóval, jelen írás nem a csángótámogatás körül kialakult jelenlegi pénzügyi problémákról, illetve a magyar kormány ez irányú lépéseiről fog szólni, hanem a kérdésből kiindulva a jelen támogatási és nemzetpolitikai célkitűzések népszámlálási adatok tükrében való átvizsgálását szeretné elérni.
A csángótámogatás helye a romániai magyar támogatáspolitikában
A támogatáspolitikával kapcsolatosan kevés adattal rendelkezünk, jelen írásban a kettő kapcsolatát a nyilvánosságra került 2010-es támogatási adatokból, illetve az általános trendekből próbálhatjuk meg rekonstruálni. A csángótámogatási rendszer szempontjából az ügy egyszerűbb, hiszen az MCSMSZ volt eddig a felelős a főbb kulturális rendezvények szervezéséért, illetve a moldvai csángó oktatási program menedzseléséért is. A szervezet honlapján megjelenő pénzügyi beszámoló alapján a 2010-es évben a szövetség körülbelül 150 millió forintból gazdálkodott, amelynek mintegy felét adta a magyar állam különböző forrásokból. Emellett fontos megemlíteni, hogy 2000-es létrejötte óta a támogatásra elkülönített keret folyamatosan növekedett, a magyar kormány „politikai színezetétől” függetlenül. Romániába a csángóprogramok támogatásán kívül a magyar állam kulturális és oktatási céllal több forrásból is juttat pénzt. Az egyik legfontosabb ezek közül az oktatás-nevelési támogatás, amely 2010-ben körülbelül 2,4 milliárd forintot jelentett, ami 121 ezer, magyar nyelven tanuló, 18 évnél fiatalabb diák évi 20 ezer forintos támogatását fedte.
Az oktatás-nevelési támogatás 2011-re elérte a 3 milliárd forintot, hiszen a jelenlegi magyar kormány az óvodai oktatásban részt vevő gyerekek számára is megnyitotta forrásait. Emellett normatív támogatásban részesül a Sapientia EMTE is, amelynek költségvetése 2010-ben 1,5 milliárd forint volt. Az egyetem 2001-es megalakulása óta hasonló, de emelkedő évi támogatásban részesült, 2011-ben elérve a 2 milliárd forintot. Ebből kivétel a 2006-os esztendő, amely a nagyobb infrastrukturális beruházások éve volt. A nyilvánosság számára is elérhető kulturális és oktatási támogatások a Szülőföld Alap Irodán keresztül kerültek kiosztásra. A Szülőföld Alap az Illyés Közalapítvány jogutódja, amely 2011-től az Apáczai Közalapítványhoz hasonlóan beolvadt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-be. Az intézmény 2010-es beszámolója alapján a Romániába érkező pályázati támogatások értéke 694,3 millió forint volt. Ezenfelül léteztek soron kívüli támogatások is, illetve az Apáczai Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Civil Alap is juttatott a határon túlra támogatást, azonban ezekről vagy nem rendelkezünk nyilvános adatokkal, vagy a támogatás az előzőkhöz képest elenyésző.
A csángóprogramok támogatása a Romániába érkező támogatások közötti helyének és súlyának megállapításához néhány pontosítás szükséges. Egyrészt érdemi módon a csángóprogramok támogatását kizárólag a Szülőföld Alap által nyújtott támogatásokkal lehet összehasonlítani, hiszen a szórványban működő szervezetek és intézmények rajta keresztül tudtak támogatáshoz jutni. Másrészt a Szülőföld Alap kuratóriumai rendelkeztek külön a szórványokat megcélzó programkiírásokkal (2010-ben ez körülbelül 59,4 millió forint volt). Harmadrészt fontos tisztázni, hogy mind az erdélyi szórványban működő szervezetek, intézmények, mind pedig a csángó szövetség részt vehetnek a Szülőföld Alap más kiírásaiban is, illetve 2010-től körvonalazódott egy külön szórványprogram beindításának lehetősége is. Negyedrészt világos, hogy a magyar állam által nyújtott csángótámogatás összege nagyobb, mint az erdélyi szórványvidékek számára elkülönített források összesen.
Népszámlálási adatok és a szórványkérdés
A népszámlálásról napvilágot látott előzetes adatok elemzésére több szerző is vállalkozott, ennek megismétlése értelmetlen lenne, azonban a szórványrégiók adatainak rövid ismertetése jelen írás szempontjából mindenképpen fontos, hiszen ezek egységesen katasztrofális eredményeket mutatnak. Hunyad és Temes megyében több mint 30, Arad, Fehér, Máramaros és Szeben megyében pedig több mint 20 százalékkal csökkent a magyarok száma. Ezzel szemben Bákó megyében körülbelül 1,3 százalékkal nőtt csak a magukat magyarnak vallók száma, a csángók számáról pedig még nincs adat. A fentiekből két következtetést vonhatunk le. Egyrészt az erdélyi szórványmegyék esetében a magyarok fogyása drasztikusabb, mint ahogy a demográfiai szakértők megjósolták, egyben előrevetítve nemcsak a szórványtámogatás szükségességét, hanem az eddigi célirányos támogatások hiányának visszafordíthatatlan következményeit is.
A MAGYARSÁG LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA A SZÓRVÁNYMEGYÉKBEN
FORRÁS: INS
Megye 2011-es népszámlálás összesen román magyar % összesen 2002-es népszámlálás román magyar % csökkenés %
Arad 409 072 343 163 37 067 9,06% 461 791 379 451 49 291 10,67% 12 224 24,80%
Bakó 583 588 561 034 4373 0,75% 706 623 688 719 4317 0,61% -56* -1,30%
Beszterce-Naszód 277 861 249 925 14 773 5,32% 311 657 281 273 18 349 5,89% 3576 19,49%
Fehér 327 224 294 335 15 870 4,85% 382 747 346 059 20 684 5,40% 4814 23,27%
Hunyad 396 253 369 782 16 219 4,09% 485 712 450 302 25 388 5,23% 9169 36,12%
Máramaros 461 290 360 018 34 781 7,54% 51 0110 418 405 46 300 9,08% 11 519 24,88%
Szeben 375 992 340 836 10 893 2,90% 421 724 382 061 15 344 3,64% 4451 29,01%
Temes 649 777 555 752 35 294 5,43% 677926 565 639 50 556 7,46% 15 262 30,19%
* Bakó megyében a magukat magyarnak vallók száma növekedett.
Másrészt a Bákó megyei számadatok talán elmaradnak a vártnál, megkérdőjelezve az elmúlt évek oktatási és programtámogatásainak befolyását. Ezzel semmi esetre sem az oktatási program minőségét kritizálom, sem az MCSMSZ hozzáértését vitatom, hanem azt a kérdést feszegetem, hogyan és miért kezeli a magyar kormány a csángókérdést a szórványkérdésből általánosan kiemelve.
Csángókérdés és szimbolikus nemzetpolitika
Habár nem vagyok a csángókérdés különösebb szakértője, elfogadom azt a szakirodalmában elterjedt állítást, mely szerint a csángók kimaradtak a modern magyar nemzetépítésből, hiszen a reformkor előtt vándoroltak a már akkor a magyar befolyáson kívülinek számító területekre. Ezt több adat is bizonyítja, de leginkább az, hogy a csángók által beszélt magyar nyelv nem teljesen azonos az általunk is beszélt, standard köznyelvvel. Az identitásuk szempontjából pedig a katolikusságuk legalább olyan fontos, mint maga az anyanyelv, hiszen az egyház kiemelten fontos szerepet játszik a közösségek életében. Ugyanakkor érdekes módon a csángókat sokáig a román állam nemzetiesítő politikája is elkerülte, inkább valamiféle prenacionális, sajátos vallási, nyelvi és etnikai identitás segítségével határozva meg magukat. Ez nem jelenti, hogy a csángók érintetlenül gyakorolhatják/gyakorolhatták nyelvüket és vallásukat az elmúlt évszázadokban, hiszen magyar nyelvű iskoláik nincsenek, egyházi szempontból pedig a iaşi-i/jászvásári katolikus püspökséghez tartoznak, amely eddig teljes mértékben elzárkózott a magyar nyelvű vallási szertartások felvállalásától.
A román asszimilációs politika ellenére a kilencvenes évek végén a magyarul tudó katolikusok száma a régióban kb. 60 ezerre tehető, azonban a 2002-es népszámláláson Bákó megyében mindössze pár ezren vallották magukat magyarnak vagy magyar anyanyelvűnek és csupán pár százan csángónak. A római katolikusok száma a megyében 100 ezer fölött volt. Nem véletlen tehát, hogy a csángó falvak, a csángó identitás az elmúlt 50 évben a magyar néprajztudomány és antropológia egyik fő érdeklődési körébe tartozott, de a Csángóföld fontos célpontot jelentett a magyar nyelvet oktatni vágyó és a magyar kultúra megtartásáért küzdő önkéntesek számára is. Az anyaország felől pedig – a Székelyföld megítéléséhez hasonlóan – a Csángóföld esetében létezik egy romantikus nemzetideál, mely szerint az egy olyan hely, ahol a magyar nyelv még tiszta, modern kori intézményesülés előtti formájában megtalálható, és olyan emberek lakják, akik az idegen elnyomás ellenére képesek voltak saját identitásukat megtartani, képesek voltak megmaradni. Továbbá sok esetben ezeket a közösségeket a magyar nemzet elveszett – „elcsángált” – bárányainak is tekintik, akiket vissza kell terelni a magyar nemzet keretei közé. A fentieket figyelembe véve nem meglepő az az elkötelezettség, amellyel a magyar kormány és az erre a célra létrejövő magyarországi és erdélyi civil szervezetek (pl. a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány) a kérdéshez viszonyulnak, morális és pénzügyi szempontból egyaránt.
A csángókérdésnek, mint nemzetpolitikai célkitűzésnek, van egy további vetülete, amely szimbolikus szempontból nagyobb fontossággal ruházza fel, mint bármelyik másik szórványvidéket. A magyar nyelvoktatás fellendítését célzó támogatások nacionalizmuselméleti szempontból mindenképpen a magyar nemzetépítés részét képezik, hiszen egy olyan csoport nemzetbe való integrálását igyekszik megvalósítani, amely nemcsak hogy kimaradt a modern magyar nemzet kikristályosodásának folyamatából, hanem egy másik, a konkurens román nemzetépítési próbálkozások célkeresztjében áll. Emellett nem mellékes szempont az sem, hogy a csángó közösségek nem a tradicionálisan magyarok által lakott területen élnek, hanem a magyar befolyás szempontjából „idegen” vidéken. Tehát a csángók két egymásnak feszülő nemzetépítési és nemzeterősítési projekt célcsoportját képezik, azonban nem ebben különböznek a Románia más területein élő magyaroktól, hanem abban, hogy ők nem az úgynevezett Nagy-Magyarországhoz tartozó területen élnek, és ennek következtében nem voltak soha részei még a kulturális értelemben vett magyar nemzetnek sem.
Továbbá a nemzetbe való sikeres integrálásuk szimbolikus szempontból is fontos lehet, hiszen ez a román asszimilációs politika ellenében valósulna meg. Vagyis: a magyar nemzetépítési projekt tehát egy olyan területen próbál felülkerekedni, amely soha nem tartozott magyar nemzetállami fennhatóság alá. Más szóval, a csángókérdés a magyar nemzeti presztízs és közép-kelet-európai szerep egyik szimbolikus terepe.
Programokat a szórványközösségeknek
Visszakanyarodva a népszámlálási adatokhoz és a nemzetpolitikához, két előzetes megjegyzés megtétele szükséges. Egyrészt nem kérdés, hogy a magyar nemzetpolitika jelentős szimbolikus vetülettel is rendelkezik. Ennek alapja az, hogy a magyar nemzethez tartozó személyek a magyar kultúra hordozóiként nemcsak Magyarország határain belül élnek, hanem azon kívül is, és a magyar állam mind a határain belül, mind pedig a határain kívül felelősséget vállal a bárhol élő magyarok identitásának szabad gyakorlásáért. Azonban amikor ehhez a felismeréshez stratégiákat, törvényeket és költségvetési tételeket rendelünk, akkor a kérdésről közpolitikai és pragmatikus keretek között is beszélhetünk. Másrészt a csángó magyar oktatási program része a magyar nemzetpolitikának, illetve a csángók magyar oktatáshoz való joga nem megkérdőjelezhető, ám ugyanakkor a nemzetpolitika pragmatikus keretek közötti tárgyalása szempontjából súlya legalábbis vitatható.
A népszámlálási adatok megmutatták, hogy az erdélyi magyar közösség fennmaradása több régióban kritikus, hiszen azokon a területeken, ahol a magyarság szórványnak számított, az elmúlt kilenc év alatt több mint egy negyedével csökkent a számuk, és ez a folyamat csak gyorsulni fog, sőt mi több, nem kizárt, hogy egyes területeken a csángókéhoz hasonló szituációba is kerülhetnek. Nemzetpolitikai szempontból a szórvány kérdése évek óta napirenden van, 2008 óta több ízben intézményesült, 2011 óta pedig külön stratégiával rendelkezik, viszont külön támogatási alapot számára még nem különítettek el. Habár a Szülőföld Alap kiírásaiban létezett a szórványvidékek számára külön keret, ez elmaradt a magyar kormány részéről a csángóknak juttatott támogatások nagyságától.
Ebből a szempontból a nemzetpolitikai prioritások felállításánál több dilemma is megfogalmazódik. Egyrészt kiemelten fontossá válik a szórványközösségeket megcélzó konkrét oktatási, kulturális és kutatási programok bevezetése. Másrészt elkerülhetetlen az elköltött határon túli támogatások eredményességének és hatásfokának vizsgálata és – ezzel párhuzamosan – a közösség szempontjából megfogalmazott prioritások lajstromozása. A kettő együtt alapul szolgálhat a rendelkezésre álló támogatási források nem csupán szimbolikus politikai prioritások mentén való elosztására és a romániai magyar közösség megmaradását jobban elősegítő, kiegyensúlyozott újratervezésére.
Toró Tibor
A szerző kolozsvári szociológus, politológus
(Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport)
Krónika (Kolozsvár)
Az elmúlt hetek magyar nemzetpolitikai szempontból két fontos témát hoztak nyilvánosságra: a romániai népszámlálási adatok első etnikai bontását, illetve a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) és a magyar kormány illetékesei között kialakuló konfliktust. Jelen írásnak nem célja, hogy ezen utóbbi esemény körül kialakult politikai vitában állást foglaljon, inkább a diskurzus más irányokban való megnyitásának lehetőségeit keresi.
Ugyanakkor fontos megemlíteni, hogy a szöveg geneziséhez és gondolati sémájának kikristályosodásához nem az egyik vagy másik kérdéskörhöz fűzött vélemények sora, hanem éppen a két esemény véletlenszerű együttmegjelenése szolgáltatott alapot. Más szóval, jelen írás nem a csángótámogatás körül kialakult jelenlegi pénzügyi problémákról, illetve a magyar kormány ez irányú lépéseiről fog szólni, hanem a kérdésből kiindulva a jelen támogatási és nemzetpolitikai célkitűzések népszámlálási adatok tükrében való átvizsgálását szeretné elérni.
A csángótámogatás helye a romániai magyar támogatáspolitikában
A támogatáspolitikával kapcsolatosan kevés adattal rendelkezünk, jelen írásban a kettő kapcsolatát a nyilvánosságra került 2010-es támogatási adatokból, illetve az általános trendekből próbálhatjuk meg rekonstruálni. A csángótámogatási rendszer szempontjából az ügy egyszerűbb, hiszen az MCSMSZ volt eddig a felelős a főbb kulturális rendezvények szervezéséért, illetve a moldvai csángó oktatási program menedzseléséért is. A szervezet honlapján megjelenő pénzügyi beszámoló alapján a 2010-es évben a szövetség körülbelül 150 millió forintból gazdálkodott, amelynek mintegy felét adta a magyar állam különböző forrásokból. Emellett fontos megemlíteni, hogy 2000-es létrejötte óta a támogatásra elkülönített keret folyamatosan növekedett, a magyar kormány „politikai színezetétől” függetlenül. Romániába a csángóprogramok támogatásán kívül a magyar állam kulturális és oktatási céllal több forrásból is juttat pénzt. Az egyik legfontosabb ezek közül az oktatás-nevelési támogatás, amely 2010-ben körülbelül 2,4 milliárd forintot jelentett, ami 121 ezer, magyar nyelven tanuló, 18 évnél fiatalabb diák évi 20 ezer forintos támogatását fedte.
Az oktatás-nevelési támogatás 2011-re elérte a 3 milliárd forintot, hiszen a jelenlegi magyar kormány az óvodai oktatásban részt vevő gyerekek számára is megnyitotta forrásait. Emellett normatív támogatásban részesül a Sapientia EMTE is, amelynek költségvetése 2010-ben 1,5 milliárd forint volt. Az egyetem 2001-es megalakulása óta hasonló, de emelkedő évi támogatásban részesült, 2011-ben elérve a 2 milliárd forintot. Ebből kivétel a 2006-os esztendő, amely a nagyobb infrastrukturális beruházások éve volt. A nyilvánosság számára is elérhető kulturális és oktatási támogatások a Szülőföld Alap Irodán keresztül kerültek kiosztásra. A Szülőföld Alap az Illyés Közalapítvány jogutódja, amely 2011-től az Apáczai Közalapítványhoz hasonlóan beolvadt a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-be. Az intézmény 2010-es beszámolója alapján a Romániába érkező pályázati támogatások értéke 694,3 millió forint volt. Ezenfelül léteztek soron kívüli támogatások is, illetve az Apáczai Közalapítvány, a Nemzeti Kulturális Alap és a Nemzeti Civil Alap is juttatott a határon túlra támogatást, azonban ezekről vagy nem rendelkezünk nyilvános adatokkal, vagy a támogatás az előzőkhöz képest elenyésző.
A csángóprogramok támogatása a Romániába érkező támogatások közötti helyének és súlyának megállapításához néhány pontosítás szükséges. Egyrészt érdemi módon a csángóprogramok támogatását kizárólag a Szülőföld Alap által nyújtott támogatásokkal lehet összehasonlítani, hiszen a szórványban működő szervezetek és intézmények rajta keresztül tudtak támogatáshoz jutni. Másrészt a Szülőföld Alap kuratóriumai rendelkeztek külön a szórványokat megcélzó programkiírásokkal (2010-ben ez körülbelül 59,4 millió forint volt). Harmadrészt fontos tisztázni, hogy mind az erdélyi szórványban működő szervezetek, intézmények, mind pedig a csángó szövetség részt vehetnek a Szülőföld Alap más kiírásaiban is, illetve 2010-től körvonalazódott egy külön szórványprogram beindításának lehetősége is. Negyedrészt világos, hogy a magyar állam által nyújtott csángótámogatás összege nagyobb, mint az erdélyi szórványvidékek számára elkülönített források összesen.
Népszámlálási adatok és a szórványkérdés
A népszámlálásról napvilágot látott előzetes adatok elemzésére több szerző is vállalkozott, ennek megismétlése értelmetlen lenne, azonban a szórványrégiók adatainak rövid ismertetése jelen írás szempontjából mindenképpen fontos, hiszen ezek egységesen katasztrofális eredményeket mutatnak. Hunyad és Temes megyében több mint 30, Arad, Fehér, Máramaros és Szeben megyében pedig több mint 20 százalékkal csökkent a magyarok száma. Ezzel szemben Bákó megyében körülbelül 1,3 százalékkal nőtt csak a magukat magyarnak vallók száma, a csángók számáról pedig még nincs adat. A fentiekből két következtetést vonhatunk le. Egyrészt az erdélyi szórványmegyék esetében a magyarok fogyása drasztikusabb, mint ahogy a demográfiai szakértők megjósolták, egyben előrevetítve nemcsak a szórványtámogatás szükségességét, hanem az eddigi célirányos támogatások hiányának visszafordíthatatlan következményeit is.
A MAGYARSÁG LÉTSZÁMÁNAK ALAKULÁSA A SZÓRVÁNYMEGYÉKBEN
FORRÁS: INS
Megye 2011-es népszámlálás összesen román magyar % összesen 2002-es népszámlálás román magyar % csökkenés %
Arad 409 072 343 163 37 067 9,06% 461 791 379 451 49 291 10,67% 12 224 24,80%
Bakó 583 588 561 034 4373 0,75% 706 623 688 719 4317 0,61% -56* -1,30%
Beszterce-Naszód 277 861 249 925 14 773 5,32% 311 657 281 273 18 349 5,89% 3576 19,49%
Fehér 327 224 294 335 15 870 4,85% 382 747 346 059 20 684 5,40% 4814 23,27%
Hunyad 396 253 369 782 16 219 4,09% 485 712 450 302 25 388 5,23% 9169 36,12%
Máramaros 461 290 360 018 34 781 7,54% 51 0110 418 405 46 300 9,08% 11 519 24,88%
Szeben 375 992 340 836 10 893 2,90% 421 724 382 061 15 344 3,64% 4451 29,01%
Temes 649 777 555 752 35 294 5,43% 677926 565 639 50 556 7,46% 15 262 30,19%
* Bakó megyében a magukat magyarnak vallók száma növekedett.
Másrészt a Bákó megyei számadatok talán elmaradnak a vártnál, megkérdőjelezve az elmúlt évek oktatási és programtámogatásainak befolyását. Ezzel semmi esetre sem az oktatási program minőségét kritizálom, sem az MCSMSZ hozzáértését vitatom, hanem azt a kérdést feszegetem, hogyan és miért kezeli a magyar kormány a csángókérdést a szórványkérdésből általánosan kiemelve.
Csángókérdés és szimbolikus nemzetpolitika
Habár nem vagyok a csángókérdés különösebb szakértője, elfogadom azt a szakirodalmában elterjedt állítást, mely szerint a csángók kimaradtak a modern magyar nemzetépítésből, hiszen a reformkor előtt vándoroltak a már akkor a magyar befolyáson kívülinek számító területekre. Ezt több adat is bizonyítja, de leginkább az, hogy a csángók által beszélt magyar nyelv nem teljesen azonos az általunk is beszélt, standard köznyelvvel. Az identitásuk szempontjából pedig a katolikusságuk legalább olyan fontos, mint maga az anyanyelv, hiszen az egyház kiemelten fontos szerepet játszik a közösségek életében. Ugyanakkor érdekes módon a csángókat sokáig a román állam nemzetiesítő politikája is elkerülte, inkább valamiféle prenacionális, sajátos vallási, nyelvi és etnikai identitás segítségével határozva meg magukat. Ez nem jelenti, hogy a csángók érintetlenül gyakorolhatják/gyakorolhatták nyelvüket és vallásukat az elmúlt évszázadokban, hiszen magyar nyelvű iskoláik nincsenek, egyházi szempontból pedig a iaşi-i/jászvásári katolikus püspökséghez tartoznak, amely eddig teljes mértékben elzárkózott a magyar nyelvű vallási szertartások felvállalásától.
A román asszimilációs politika ellenére a kilencvenes évek végén a magyarul tudó katolikusok száma a régióban kb. 60 ezerre tehető, azonban a 2002-es népszámláláson Bákó megyében mindössze pár ezren vallották magukat magyarnak vagy magyar anyanyelvűnek és csupán pár százan csángónak. A római katolikusok száma a megyében 100 ezer fölött volt. Nem véletlen tehát, hogy a csángó falvak, a csángó identitás az elmúlt 50 évben a magyar néprajztudomány és antropológia egyik fő érdeklődési körébe tartozott, de a Csángóföld fontos célpontot jelentett a magyar nyelvet oktatni vágyó és a magyar kultúra megtartásáért küzdő önkéntesek számára is. Az anyaország felől pedig – a Székelyföld megítéléséhez hasonlóan – a Csángóföld esetében létezik egy romantikus nemzetideál, mely szerint az egy olyan hely, ahol a magyar nyelv még tiszta, modern kori intézményesülés előtti formájában megtalálható, és olyan emberek lakják, akik az idegen elnyomás ellenére képesek voltak saját identitásukat megtartani, képesek voltak megmaradni. Továbbá sok esetben ezeket a közösségeket a magyar nemzet elveszett – „elcsángált” – bárányainak is tekintik, akiket vissza kell terelni a magyar nemzet keretei közé. A fentieket figyelembe véve nem meglepő az az elkötelezettség, amellyel a magyar kormány és az erre a célra létrejövő magyarországi és erdélyi civil szervezetek (pl. a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány) a kérdéshez viszonyulnak, morális és pénzügyi szempontból egyaránt.
A csángókérdésnek, mint nemzetpolitikai célkitűzésnek, van egy további vetülete, amely szimbolikus szempontból nagyobb fontossággal ruházza fel, mint bármelyik másik szórványvidéket. A magyar nyelvoktatás fellendítését célzó támogatások nacionalizmuselméleti szempontból mindenképpen a magyar nemzetépítés részét képezik, hiszen egy olyan csoport nemzetbe való integrálását igyekszik megvalósítani, amely nemcsak hogy kimaradt a modern magyar nemzet kikristályosodásának folyamatából, hanem egy másik, a konkurens román nemzetépítési próbálkozások célkeresztjében áll. Emellett nem mellékes szempont az sem, hogy a csángó közösségek nem a tradicionálisan magyarok által lakott területen élnek, hanem a magyar befolyás szempontjából „idegen” vidéken. Tehát a csángók két egymásnak feszülő nemzetépítési és nemzeterősítési projekt célcsoportját képezik, azonban nem ebben különböznek a Románia más területein élő magyaroktól, hanem abban, hogy ők nem az úgynevezett Nagy-Magyarországhoz tartozó területen élnek, és ennek következtében nem voltak soha részei még a kulturális értelemben vett magyar nemzetnek sem.
Továbbá a nemzetbe való sikeres integrálásuk szimbolikus szempontból is fontos lehet, hiszen ez a román asszimilációs politika ellenében valósulna meg. Vagyis: a magyar nemzetépítési projekt tehát egy olyan területen próbál felülkerekedni, amely soha nem tartozott magyar nemzetállami fennhatóság alá. Más szóval, a csángókérdés a magyar nemzeti presztízs és közép-kelet-európai szerep egyik szimbolikus terepe.
Programokat a szórványközösségeknek
Visszakanyarodva a népszámlálási adatokhoz és a nemzetpolitikához, két előzetes megjegyzés megtétele szükséges. Egyrészt nem kérdés, hogy a magyar nemzetpolitika jelentős szimbolikus vetülettel is rendelkezik. Ennek alapja az, hogy a magyar nemzethez tartozó személyek a magyar kultúra hordozóiként nemcsak Magyarország határain belül élnek, hanem azon kívül is, és a magyar állam mind a határain belül, mind pedig a határain kívül felelősséget vállal a bárhol élő magyarok identitásának szabad gyakorlásáért. Azonban amikor ehhez a felismeréshez stratégiákat, törvényeket és költségvetési tételeket rendelünk, akkor a kérdésről közpolitikai és pragmatikus keretek között is beszélhetünk. Másrészt a csángó magyar oktatási program része a magyar nemzetpolitikának, illetve a csángók magyar oktatáshoz való joga nem megkérdőjelezhető, ám ugyanakkor a nemzetpolitika pragmatikus keretek közötti tárgyalása szempontjából súlya legalábbis vitatható.
A népszámlálási adatok megmutatták, hogy az erdélyi magyar közösség fennmaradása több régióban kritikus, hiszen azokon a területeken, ahol a magyarság szórványnak számított, az elmúlt kilenc év alatt több mint egy negyedével csökkent a számuk, és ez a folyamat csak gyorsulni fog, sőt mi több, nem kizárt, hogy egyes területeken a csángókéhoz hasonló szituációba is kerülhetnek. Nemzetpolitikai szempontból a szórvány kérdése évek óta napirenden van, 2008 óta több ízben intézményesült, 2011 óta pedig külön stratégiával rendelkezik, viszont külön támogatási alapot számára még nem különítettek el. Habár a Szülőföld Alap kiírásaiban létezett a szórványvidékek számára külön keret, ez elmaradt a magyar kormány részéről a csángóknak juttatott támogatások nagyságától.
Ebből a szempontból a nemzetpolitikai prioritások felállításánál több dilemma is megfogalmazódik. Egyrészt kiemelten fontossá válik a szórványközösségeket megcélzó konkrét oktatási, kulturális és kutatási programok bevezetése. Másrészt elkerülhetetlen az elköltött határon túli támogatások eredményességének és hatásfokának vizsgálata és – ezzel párhuzamosan – a közösség szempontjából megfogalmazott prioritások lajstromozása. A kettő együtt alapul szolgálhat a rendelkezésre álló támogatási források nem csupán szimbolikus politikai prioritások mentén való elosztására és a romániai magyar közösség megmaradását jobban elősegítő, kiegyensúlyozott újratervezésére.
Toró Tibor
A szerző kolozsvári szociológus, politológus
(Mensura Transylvanica Politikaelemző Csoport)
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 10.
Az értelmiség ne sétáljon csapdákba
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
BALÁZS IMRE JÓZSEF kolozsvári költő, a Babes-Bolyai Tudományegyetem adjunktusa, a Korunk folyóirat főszerkesztője decemberben volt a Várad folyóirat Törzsasztal sorozatának vendége. Főszerkesztői, egyetemi tanári, költői gondjairól kérdezte őt Kinde Annamária az Erdélyi Riport 2012/3. számában megjelent interjúban.
- Gyanakvó ember vagy?
- Jóhiszemű ember vagyok, de a szakmámból kifolyólag muszáj lett gyanakvónak lennem. Egy szerkesztőnek fontos erénye a gyanakvás. De azt hiszem, hogy a civil énemben ez továbbra sem mozdította ki a jóhiszeműséget. Elég nagy jóindulattal szemlélem a világot. A szerkesztőnek meg nyilván azért kell gyanakvónak lennie, mert a beérkező kéziratokban ellenőriznie kell helyesírástól elkezdve nevekig és egyéb adatokig, születési évszámokig, könyvkiadók nevéig sok mindent. Sűrűn szoktam javítani a Korunkhoz beérkező cikkekben mindezeket az adatokat.
- Egy interjúban a Korunk helyéről kérdeztek téged a lapok között, és azt mondtad ott, hogy ha hadászati szempontból nézzük, akkor a Korunk a nehéztüzérség. Háborús időket élünk?
- (Nevet) Hát, remélem, hogy azért nem tartunk még háborús időknél. Nem élünk nagyon jó időket, de háborúsnak nem nevezném a helyzetet. Ezek a hadászati metaforák egyébként az életben mindenhol, házasságtól kezdve egyéb emberi kapcsolatokig és a szakmáig mindenhol előfordulnak. A napilap egyféle, a hetilap más feladatokat lát el, a havilapnak ebből a szempontból egyaránt el kell végeznie a mélységes lerombolását és a mélyről felépítését a dolgoknak.
- A világnézet alakításában vállal szerepet a Korunk, ezt mondod, illetve egy másik szövegben arról is beszélsz, hogy a klasszikus folyóirat-megjelenés már nem elég: az eseményjelleget és a személyességet tartod fontosnak abban, hogy a kulturális érték megtalálja a közönségét. Hogy is van ez? Hiszen a folyóiratban inkább tanulmányokat találunk, a rendezvények pedig többnyire az írókról szólnak.
- Én az eseményjelleget közös pontnak, a folyóiratban és a rendezvényekben közös elemnek tartom. Az eseményjelleg, mint célkitűzés, fontos. A Korunknak az utóbbi évekbeli legnagyobb sikerei az élő eseményekhez fűződtek, amelyekre vélhető volt, hogy nagyon sokan eljönnek, és ez igen gyakran így is történt.
- Hogyan lehet egy tematikus lapszámból vagy annak a bemutatójából esemény?
- Jól ki kell találni a tematikát. A tematikus számok nagy lehetősége, hogy olyan dolgot is képesek eseménnyé tenni, ami azelőtt nem volt esemény. Még akkor is, hogyha nehéz előre megjósolni, melyik lapszámból lesz esemény. De a lehetőség ott van benne.
- Elképzelhető egy olyan tematikus szerkesztés, amely csak követi a folyamatokat, de lehet, hogy pont egy ilyen tematikus összeállítástól figyelnek oda valamire.
- A történettudományi előadásokat is a Korunk-események közé sorolnám, vagy például azt is, hogy 2011 nyarán megjelent A mi huszadik századunk címmel egy többszerzős történelmi tanulmánykötet a kiadónknál, Gyáni Gábor, Romsics Ignác és mások közöltek benne öt nagy történelmi tanulmányt, és rögtön látszott, hogy ez egy esemény. Abból is, hogy a könyvterjesztők egy hónap alatt elhordták az egészet a kiadóból. Reméljük, el is fogják adni, de az biztos, hogy most a kiadóban nincsen belőle. Ez például szerintem egy esemény.
- És pontosabban mit kell értenünk akkor, amikor a személyességről beszélsz?
- Itt is a Korunk Akadémiáról van szó elsősorban. 2008 óta megy az a sorozatunk, amelyben minden hónapban egy történész és minden hónapban egy író szerepel. Ezek a rendezvények 200 fős közönséget is be tudtak vonzani olykor, ami Kolozsváron akár tíz évre visszamenőleg nézve is nagyon ritka volt. A személyesség abban áll, hogy ha a Korunkban megjelentetünk egy Romsics Ignác-tanulmányt, nem látjuk azt, hogy mekkora hatást vált ki, hányan olvassák el. De eljönnek az előadására százötvenen vagy akárhányan, és ott a személyességgel hozzátevődik egyértelműen valami a szöveghez is. Az írói estsorozaton, amit személyesen én csinálok, ugyanezt érzékeltem: ott is bejött ez az eseményjelleg, mert Nádas Péter a hetvenes évek óta nem volt Kolozsváron, vagy Szabó T. Anna íróként a szülővárosában soha nem lépett fel, amíg az estjét meg nem tartottuk. Amikor Dragomán Györgynek a román nyelvű kötetét lanszíroztuk román nyelvű közönség előtt, akkor is begyűltek az emberek. Ezeknek a dolgoknak a varázsa nagymértékben a személyességben áll. A folyóirat-kultúra átalakul. Nem biztos, hogy az a megfelelő szó, hogy válságban van, de az a forma, ahogy eddig volt, annak a magától értetődése erősen kérdőjelessé vált. De ugyanazt a funkciót, amit a folyóirat betöltött évtizedeken át, meg kell próbálni más csatornákon keresztül érvényesíteni, és mi ezzel próbálkozunk.
- Milyen jelek vezetnek ahhoz a következtetéshez, hogy kérdőjelessé vált az eddigi forma?
- Generációs alapon lehet ezt a leginkább érzékelni. Én azokról beszélek most, akiket tanítok az egyetemen, irodalmárokról. Nem az átlagolvasókról, hanem azokról az emberekről, akiknek szakmájukból adódóan ismerniük kellene folyóiratokat. Mert amikor mi egyetemisták voltunk, ebből a szempontból más helyzet volt, pedig nem volt az annyira régen. Én minden évben azzal kezdem a félévet a harmadéveseknél: soroljanak fel folyóiratokat, amiket olvastak az elmúlt évben. Vagy aminek több lapszámát olvasták. Magyarországi folyóiratokból minimálisat sorolnak, romániaiakból alig valamivel többet, a Litera.hu az ismétlődő, ami azt jelzi, hogy az interneten még csak-csak megvan a tájékozódási csatorna, de maga a nyomtatott folyóirat fogalma, egy-egy lapszám átlapozása hiányzik: ez generációs alapon működik, valahol a jelenlegi huszonéveseknél átalakult az erre való szocializáció. Ezen meg lehet próbálni valamit alakítani, de a változást egyetlen folyóirat biztosan nem tudja elérni. Mi például azt csináljuk, hogy középiskolákba visszük be a Korunkot. Játékos formában kérdésekre válaszolnak azok, akik középiskolásként megrendelik, a tanárokat is bevonjuk ebbe, hogy segítsenek célba juttatni a lapot, a valóban érdeklődő diákokhoz. A résztvevők pedig nyernek valamit, amikor válaszolnak a lap által feltett kérdésekre. Ebből a Korunknak nincsen semmi anyagi haszna, a cél egyszerűen fenntartani ezt a médiumot, egyáltalán azt a tapasztalatot, hogy létezik nyomtatott folyóirat. A funkciót az internet részben átveheti, így lehet valamelyest áthidalni ezt a generációs űrt.
- A Korunknak minden lapszáma elérhető a világhálón, úgyhogy elég, ha a nevét megjegyzik, és már megtalálják.
- Igen, ez egy tudatos stratégia, hogy a terjesztési gondokat és ezt a generációs szakadékot próbáljuk áthidalni.
- Egyetemi oktatóként többek között egy ilyen tárgynak vagy az előadója, amit úgy hívnak: Az irodalmár szakma elmélete és gyakorlata. Mit tanítasz ezen belül?
- Megtanulnak korrektúrázni. Vizsgáznak korrektúrázásból. De nyilván nem csak ezt. Ez a minimum.
- A korrektúrázásnak elmélete is van?
- El kell magyarázni, hogy miért kell ezt csinálni, amikor egyszerűen ki is lehetne húzni a hibás szöveget, és fölébe írni a helyeset. Elmondom nekik, hogy mik a korrektúra előnyei. De nyilván nem ez a lényeg, hanem azt vettük észre, hogy a végzettjeinknek csak egy része – hogy mekkora része, az változó – lesz tanár. Másik része nem tanár lesz. És azt láttuk, hogy felbukkannak újságszerkesztőségekben, korrektorok lesznek könyvkiadókban, rendezvényszervezésben civil szervezeteknél dolgoznak. Rám hárult a feladat, hogy erre felkészítsem őket. Én azzal szoktam kezdeni ezt a tantárgyat, hogy ez minden, ami nem a tanársággal és a kutatással kapcsolatos, és az irodalmi életben való tájékozódásról szól. Erről fognak szólni ezek az órák. És hogy valami konkrétummal mindenképpen maradjanak, fontosnak tartottam a korrektúrázást, hiszen ez az alap, hogyha el akarnak helyezkedni korrektorként vagy szerkesztőként. A végére, ha mást nem, akkor tudni fogják, hogy minek hol kell utánanézni. Az ISBN számtól kezdve a kolofonig, tehát ha kinyit egy könyvet, lesz fogalma arról, amit egy normális olvasó valószínűleg nem tud, vagy nem tudja, mire való, és milyen formában kell megjelennie. Rengeteg igénytelen kiadó és kiadvány van. Ha ők ránéznek majd egy ilyen könyvre, akkor azt reméljük, hogy meg tudják majd ítélni, hogy mennyire komoly a kiadvány. Ez tehát egy gyakorlati tárgy, és a szerkesztői énemmel elég nagy az átjárás, amikor ezt tanítom (nevet).
- Emellett meghívottakat szoktam vinni az egyetemre, könyvkiadói szerkesztőt, folyóirat-szerkesztőt, akitől bármit lehet kérdezni. A Kriterion, a Koinónia, a Helikon, a Látó, a Napsugár szerkesztőit, aki éppen ráér.
- Olvastam róla, hogy Magyarországon a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen létezik ehhez hasonló kiadói szerkesztő képzés. Nálunk is lehetne ezt nagyobb óraszámban tanítani, és szakmai gyakorlatokat rendelni hozzá, fel lehetne építeni egy ilyen, részletesebb képzést, mert jók a visszajelzések.
- A szerkesztői éneddel már találkoztunk, de azt még nem tudjuk, hogy mikor vagy költő.
- Nem jó válasz erre az, hogy szabadidőmben, mert akkor azt jelentené, hogy ez valamilyen hobbi, de annál azért több.
- Már csak azért sem lenne ez jó válasz, mert a költőnek tudomásom szerint egyáltalán nincs szabadideje…
- Van néha olyan igénye az embernek, amikor befelé szeretne menni egy kicsit önmagába. Azt hiszem, ezzel függ össze. Ez nem mindig van. Amikor nagyon kifelé élek, akkor a költői énem visszaszorul és pihen. Lehet, hogy egy-egy mozgalmas este után éppen váratlanul is előbújik belőlem, de azt hiszem, hogy a csendesebb, elmélyülősebb időszakokban van nagyobb szükségem nekem erre az énemre. És azért megvannak mindennek a pillanatai.
- Azt is tudjuk rólad, mert beszéltél róla többször, hogy a Szilágyi Domokos műveivel való találkozás fordította a sorsodat abba az irányba, hogy végül ezt a pályát választottad. Amikor ez történt, akkor te hány éves voltál? Akkor már írtál verseket?
- Olyan tizenhét-tizennyolc éves lehettem, és nagyjából akkortájt kezdtem írni verseket, de akkor még ez a tipikus kamasz-dolog volt, ami nem volt jó vers.
- Eszerint megtörténhetett volna az is, hogy a versírás abbamarad. Te akkor nem is a költőséget választottad a Szilágyi Domokos műveivel való találkozásod kapcsán, hanem a szerkesztői hivatást?
- Nem. Az irodalmat. Mert én sokáig fizika meg matek szakra készültem. Ilyen osztályban is végeztem Udvarhelyen.
- Tehát akkor még az, hogy te később szerkesztőként fogsz dolgozni, nem volt nyilvánvaló.
- Nem. Bár ’89-ben, a forradalom idején, amikor én 14 éves voltam, a segélycsomagban édesanyám kapott egy írógépet. Egy szalagos, özönvíz előtti, amerikai vagy nem tudom, milyen gyártmányú szerkezetet, iszonyúan kopogós volt, erősen kellett ütni a billentyűket. Akkor a nyolcadikos osztálytársaimnak az írógépen indigóval diáklapot szerkesztettem négy oldalon. De az megint másról szólt. Az egy olyan pillanat volt, amikor valamit kellett csinálni.
- A lányaid már írnak verset? Mondjuk el, hogy hány évesek!
- Persze. (Nevet) „Apa, ma is írtam egy verset!” Még nem is tudtak írni, és már mondtak ilyeneket… Most már tudnak írni. A nagylányom most hétéves, a kicsi ötéves lesz.
- Tíz-tizenöt éven belül számíthatunk a köteteikre, vagy ha tovább gyorsul a világ, akkor még hamarabb?
- Egyelőre inkább az a sorsuk, hogy olvasók és múzsák is és társszerzők. De egyébként a kolozsvári közegben ez egyáltalán nem számít lassan kivételnek, hogyha Zágoni Balázsnak a gyerekei mesehősök lettek Zágoni Barnitól Zágoni Hannáig és Dorkáig, Demény Péter lánya, Ágóbágó szintén könyvhős lett, Berszán Matyi Farkas is a Berszán István könyvében. Az én nagylányom is szerepel a Hanna-hintában.
- Bevonultak az irodalomba.
- Igen, ebből nehéz már kimászni. Szilágyi Júlia mesélte, hogy az ő kisfia, Mihály, amikor annak idején találkozott Kobakkal, akkor nem értette a dolgot. Hát Kobak az egy mese, nem egy gyerek. Hosszú évtizedekre visszanyúló hagyománya van ennek is.
- Az erdélyi viszonylatban nagyvárosnak tekinthető Kolozsváron belül is létezik egy elkülönülő magyar város?
- Szerintem igen. Általában megvannak azért a kontaktusok a rétegekben. Nem az élet teljes színterén van meg az embernek a kontaktusa a román lakossággal. A boltban megvan, ha valaki focizni jár, akkor ott lehet, hogy románok is vannak, tehát valahol mindig van kapcsolat. De az élet teljessége a magyaroknak inkább csak a kis magyar világ. Persze nincs annyira elszigetelve, mint egy székelyföldi helyen, ahol eleve nincsen akkora átjárási lehetőség.
- A nagyváradi Szacsvay Akadémia előadás-sorozatának egyik előadója, Horváth István beszélt arról, hogy az erdélyi magyar értelmiség fele Kolozsváron él. Mennyire érezhető ez? Meddig képes még betölteni a társadalmi szerepét az értelmiség? Képes megmaradni, újratermelődni, vagy szétszóródnak majd ők is a világ élhetőbb országaiba?
- Én ezt az egyetemi szférához kötném, és annak tulajdonítom ezt a koncentrációt. Az egyetemi szférában az utóbbi évek nem voltak a legjobbak. Legalábbis a humán tudományokban. Nem rentábilis, nem kifizetődő. Magyarán: az új végzettek nem tudtak megtapadni Kolozsváron. A közoktatásnak az egyébként nagyon jó, hogy a legjobb végzettjeink a bölcsészkarról Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Gyergyóban tanítanak.
- Kellene legyen egy olyan távlat, célképzet a fiatalok előtt, hogy ha dolgoznak, akkor ők is részévé lehetnek ennek a rétegnek. Én ezt most úgy látom, hogy a mindenféle válság hatására a fiatalokra jellemzőbb a pesszimizmus, és ennek reális alapja van.
- Az értelmiségnek a kritikus és analitikus szerepét tartom fontosnak. A mostani korszaknak a legnagyobb veszélye a manipulálhatóság. Az ember észre sem veszi, hogy mit csinál vele a politikus, a média, a fogyasztásra ösztönző gazdasági reklám. Az értelmiség hátha jobban észreveszi, hogy ne sétáljon bele a csapdákba, és erre felhívja másoknak is a figyelmét.
- Képes-e az értelmiség arra most, hogy ellássa ezt a feladatot?
- Mindig van, aki ellátja ezt a feladatot. Lehet, hogy valaki egy blogot ír, és egy nagyon specifikus területen ezeket a manipulációkat megmutatja. Én nem hiszem, hogy olyan volna most a helyzet, hogy az értelmiségnek ne volna feladata, és ne lenne képes azt betölteni. Csak nem biztos, hogy eléggé látszik ma az értelmiségiek teljesítménye.
Névjegy
Balázs Ime József (Székelyudvarhely, 1976) matematika–fizika tagozaton végzett a Tamási Áron Gimnáziumban. 1994–1998 között a kolozsvári Babeº–Bolyai Tudományegyetem magyar–angol szakos hallgatója. 1998 óta tanít az egyetem Magyar Irodalomtudományi Tanszékén, 2004 óta adjunktusként. 2004-ben védte meg Az avantgárd az erdélyi magyar irodalomban című doktori értekezését. 1999 óta a Korunk irodalmi és kritikai rovatának szerkesztője, 2008-tól a lap főszerkesztője. 1996 óta publikál verseket, irodalomkritikát, tanulmányokat folyóiratokban, antológiákban, napi- és hetilapokban. A Hermeneuta elnevezésű táborok egyik szervezője és előadója. József Attila-díjas (2011), a József Attila Kör, az Erdélyi Magyar Írók Ligája, a Romániai Írók Szövetsége és a Szépírók Társasága tagja. Legismertebb kötete: Vidrakönyv (versek, Éneklő borz, 2006).
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. február 11.
Hetvenéves Komoróczy György nyelvművelő
Hetvenéves február 10-én Komoróczy György erdélyi nyelvművelő. Ebből az alkalomból interjút közölt a Hargita Népe című székelyföldi napilap pénteki számában.
„A Hargita Népében – elődjét, a Hargitát is beleszámítva – bő 40 éve éltetem a heti rendszerességgel megjelenő anyanyelvápoló rovatot, a Helyesent. Ebben a munkában a korábbi és mostani szerkesztőségnek is érdeme van. Nyelvművelő írásokat szoktam még közölni a Székely Újságban, ritkábban a Krónikában, és erdélyi tudósítóként, munkatársként meg-megjelennek cikkeim a budapesti Édes Anyanyelvünk című folyóiratban is. A Székely Újságban, a korábbi Polgári Életben kulturális eseményekről szoktam írni” – foglalta össze eddigi munkásságát az 1942. február 10-én a Szatmár megyei Domahidán született Komoróczy György, aki további legalább 18 különböző újságban, folyóiratban, periodikában tette közzé eddig írásait.
Ahogy sajtóbeli írásai, úgy kötetei is többféle témával foglalkoznak. Első könyve 1975-ben Anyanyelvünk művelése címmel jelent meg.
Az interjúban Komoróczy elmondta, hogy hétéves korában, 1949-ben földbirtokos családja minden ingatlanját és ingóságát elkobozva kitelepítették, deportálták őket, így kerültek Székelyudvarhelyre. Később felsőfokú tanulmányokat származása miatt nem folytathatott.
A vegyésztechnikusi végzettségű nyelvművelő nyelvtudományi ismereteit autodidakta úton szerezte. Egyik nagybátyja magyar szakos tanárként, budapesti rokona, az ókortörténész Komoróczy Géza pedig minden, a magyar szakon szükséges egyetemi jegyzetet, tankönyvet és sok-sok nyelvészeti szakkönyvet megszerzett neki.
Komoróczy György munkásságában különösen a műszaki és a hivatalos nyelvhasználat sajátosságaival, hibáival foglalkozik, ugyanakkor kutatási területe a román–magyar kétnyelvűség, a nyelvi erózió kérdése is.
”Bármennyire derűlátó legyen is az ember, a nyelvromlást lassítani, esetleg megállítani csak a család–óvoda–iskola–egyház–tudományos műhelyek–tömegtájékoztatás nagyjából egybehangolt, összefogó munkájával lehet és lehetne. A baj a családban kezdődik. Sok helyen nem magyarul szól a rádió és a televízió, és nem jár magyar iskolába a gyermek. A hivatalokban és a közéletben még a Székelyföldön is számos helyen csak lélegeztetőgépen van a magyar nyelv” – mondta el az erdélyi magyarság nyelvi helyzetéről Komoróczy, hozzátéve, hogy szerinte „magyarként csak anyanyelvünkkel együtt tudunk megmaradni, ahhoz pedig a nyelvünk iránti hűségünkre, szeretetünkre, és a magyar nyelv presztízsének növelésére van szükség.”
Az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy az anyanyelv megtartásához úgy tudnak hozzájárulni Erdélyben, ha a magyarok élnek is törvény adta lehetőségükkel, és hivatalokban is használják a magyar nyelvet. „A hazai magyar politikának pedig egyebek mellett az volna a dolga, hogy szorgalmazza a törvényhozásban Bukaresttől Brüsszelig a magyar nyelv hivatalossá tételét az erdélyi régióban” – tette hozzá.
Terveiről Komoróczy György elmondta, hogy már nyomdába került a Székelyudvarhelyért Könyvek sorozatban megjelenő portrékötete néhai id. Hegyi István udvarhelyi református lelkipásztorról, és tervezi egy interjúkötet megírását is.
MTI
Erdély.ma
Hetvenéves február 10-én Komoróczy György erdélyi nyelvművelő. Ebből az alkalomból interjút közölt a Hargita Népe című székelyföldi napilap pénteki számában.
„A Hargita Népében – elődjét, a Hargitát is beleszámítva – bő 40 éve éltetem a heti rendszerességgel megjelenő anyanyelvápoló rovatot, a Helyesent. Ebben a munkában a korábbi és mostani szerkesztőségnek is érdeme van. Nyelvművelő írásokat szoktam még közölni a Székely Újságban, ritkábban a Krónikában, és erdélyi tudósítóként, munkatársként meg-megjelennek cikkeim a budapesti Édes Anyanyelvünk című folyóiratban is. A Székely Újságban, a korábbi Polgári Életben kulturális eseményekről szoktam írni” – foglalta össze eddigi munkásságát az 1942. február 10-én a Szatmár megyei Domahidán született Komoróczy György, aki további legalább 18 különböző újságban, folyóiratban, periodikában tette közzé eddig írásait.
Ahogy sajtóbeli írásai, úgy kötetei is többféle témával foglalkoznak. Első könyve 1975-ben Anyanyelvünk művelése címmel jelent meg.
Az interjúban Komoróczy elmondta, hogy hétéves korában, 1949-ben földbirtokos családja minden ingatlanját és ingóságát elkobozva kitelepítették, deportálták őket, így kerültek Székelyudvarhelyre. Később felsőfokú tanulmányokat származása miatt nem folytathatott.
A vegyésztechnikusi végzettségű nyelvművelő nyelvtudományi ismereteit autodidakta úton szerezte. Egyik nagybátyja magyar szakos tanárként, budapesti rokona, az ókortörténész Komoróczy Géza pedig minden, a magyar szakon szükséges egyetemi jegyzetet, tankönyvet és sok-sok nyelvészeti szakkönyvet megszerzett neki.
Komoróczy György munkásságában különösen a műszaki és a hivatalos nyelvhasználat sajátosságaival, hibáival foglalkozik, ugyanakkor kutatási területe a román–magyar kétnyelvűség, a nyelvi erózió kérdése is.
”Bármennyire derűlátó legyen is az ember, a nyelvromlást lassítani, esetleg megállítani csak a család–óvoda–iskola–egyház–tudományos műhelyek–tömegtájékoztatás nagyjából egybehangolt, összefogó munkájával lehet és lehetne. A baj a családban kezdődik. Sok helyen nem magyarul szól a rádió és a televízió, és nem jár magyar iskolába a gyermek. A hivatalokban és a közéletben még a Székelyföldön is számos helyen csak lélegeztetőgépen van a magyar nyelv” – mondta el az erdélyi magyarság nyelvi helyzetéről Komoróczy, hozzátéve, hogy szerinte „magyarként csak anyanyelvünkkel együtt tudunk megmaradni, ahhoz pedig a nyelvünk iránti hűségünkre, szeretetünkre, és a magyar nyelv presztízsének növelésére van szükség.”
Az interjúban felhívta a figyelmet arra, hogy az anyanyelv megtartásához úgy tudnak hozzájárulni Erdélyben, ha a magyarok élnek is törvény adta lehetőségükkel, és hivatalokban is használják a magyar nyelvet. „A hazai magyar politikának pedig egyebek mellett az volna a dolga, hogy szorgalmazza a törvényhozásban Bukaresttől Brüsszelig a magyar nyelv hivatalossá tételét az erdélyi régióban” – tette hozzá.
Terveiről Komoróczy György elmondta, hogy már nyomdába került a Székelyudvarhelyért Könyvek sorozatban megjelenő portrékötete néhai id. Hegyi István udvarhelyi református lelkipásztorról, és tervezi egy interjúkötet megírását is.
MTI
Erdély.ma
2012. február 11.
Válás MOGYE módra
Marosvásárhely fekete márciusának hangulatát idézte az a sajtótájékoztató, amelyet a MOGYE rektora tartott arról, hogy visszautasítják a politikum beavatkozását az egyetem ügyeibe. Az elhangzott kérdésekre a hátsó sorokat elfoglaló szenátusi tagok egyetemi tanároktól szokatlanul heves kirohanásokkal reagáltak. Olyan indulatok szabadultak el, amelyek visszautalnak és felerősítik az 1990 márciusában megfogalmazott és azóta is befejezetlenül maradt kérés jogosságát, miszerint a magyar orvos- és gyógyszerészképzés céljára létrehozott marosvásárhelyi egyetemen elemi elvárás, hogy önálló magyar tagozat működjön mind a három karon. A hozzászólások arról győztek meg, hogy az egymás kölcsönös elfogadására, elképzeléseinek tiszteletben tartására és a megértésre irányuló minden törekvés kudarcra ítéltetett. De mit is várhatunk attól a rektortól, aki felháborodottan utasítja el az egyetem multikulturális besorolását, s közben azt bizonygatja, hogy a magyar oktatás érdekeit szem előtt tartva zárkóztak el az önálló főtanszékek létrehozásától. És mit várhatunk attól a vezetőségtől, amely az elmúlt években is tovább folytatta a magyar tagozat elsorvasztását, még akkor is, ha voltak olyan látszattevékenységek, amelyek alkalmasak lehetnek a helyzet ideiglenes kozmetikázására. De van-e mit magyarázni, amikor egyértelmű az eredmény: 400 oktató a román, 94 a magyar tagozaton, miközben a magyar hallgatók a diáklétszám felét teszik ki mind a három karon. Ami pedig a versenyvizsgákat illeti, a magyar végzősök érthető módon nem kívántak olyan katedrákra pályázni, ahol évek óta nyoma sincs magyar oktatónak, s ahol nem nehéz kitalálni, hogy milyen ellenséges környezetben kellene helytállniuk. Ahogy ezt a magyar oktatók egy része megtapasztalhatta, akik közül néhányat perrel, sőt a munkaszerződés felbontásával fenyegetett meg a rektor. Ezzel szemben a plágiumon kapott és tettét be is ismerő román oktató védelmében a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökséghez folyamodott a rektorhelyettes asszony. A cinizmus tetőfoka, hogy levelében elismeri ugyan, hogy a nyugdíjba küldött Hobai Stefan professzor akart a vezetőségen bosszút állni a plágium nyilvánossá tételével, mégis kijelenti, hogy a dolgok jelenlegi állása alapján az egyetem kettészakításán ügyködő magyar kollégák vádolhatók “minden olyan lehetséges gesztusért, amely bármelyik román nemzetiségű egyetemi káder ellen irányul”. A kölcsönös vádak egyértelművé teszik, hogy ezt a kényszerházasságot, amelynek az a célja, hogy önállóságától megfosztva állandó alárendelt szerepben tartsák a magyar oktatás szereplőit, nem érdemes fenntartani. A váláshoz azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy az oktatási törvényt azzal az alkalmazási útmutatóval egészítsék ki, miszerint a felsőoktatás minőségének ellenőrei időt adnak a törvényben előírt módon megalakuló magyar tagozatnak, hogy foghíjas szerkezetét kiegészíthesse.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Marosvásárhely fekete márciusának hangulatát idézte az a sajtótájékoztató, amelyet a MOGYE rektora tartott arról, hogy visszautasítják a politikum beavatkozását az egyetem ügyeibe. Az elhangzott kérdésekre a hátsó sorokat elfoglaló szenátusi tagok egyetemi tanároktól szokatlanul heves kirohanásokkal reagáltak. Olyan indulatok szabadultak el, amelyek visszautalnak és felerősítik az 1990 márciusában megfogalmazott és azóta is befejezetlenül maradt kérés jogosságát, miszerint a magyar orvos- és gyógyszerészképzés céljára létrehozott marosvásárhelyi egyetemen elemi elvárás, hogy önálló magyar tagozat működjön mind a három karon. A hozzászólások arról győztek meg, hogy az egymás kölcsönös elfogadására, elképzeléseinek tiszteletben tartására és a megértésre irányuló minden törekvés kudarcra ítéltetett. De mit is várhatunk attól a rektortól, aki felháborodottan utasítja el az egyetem multikulturális besorolását, s közben azt bizonygatja, hogy a magyar oktatás érdekeit szem előtt tartva zárkóztak el az önálló főtanszékek létrehozásától. És mit várhatunk attól a vezetőségtől, amely az elmúlt években is tovább folytatta a magyar tagozat elsorvasztását, még akkor is, ha voltak olyan látszattevékenységek, amelyek alkalmasak lehetnek a helyzet ideiglenes kozmetikázására. De van-e mit magyarázni, amikor egyértelmű az eredmény: 400 oktató a román, 94 a magyar tagozaton, miközben a magyar hallgatók a diáklétszám felét teszik ki mind a három karon. Ami pedig a versenyvizsgákat illeti, a magyar végzősök érthető módon nem kívántak olyan katedrákra pályázni, ahol évek óta nyoma sincs magyar oktatónak, s ahol nem nehéz kitalálni, hogy milyen ellenséges környezetben kellene helytállniuk. Ahogy ezt a magyar oktatók egy része megtapasztalhatta, akik közül néhányat perrel, sőt a munkaszerződés felbontásával fenyegetett meg a rektor. Ezzel szemben a plágiumon kapott és tettét be is ismerő román oktató védelmében a Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökséghez folyamodott a rektorhelyettes asszony. A cinizmus tetőfoka, hogy levelében elismeri ugyan, hogy a nyugdíjba küldött Hobai Stefan professzor akart a vezetőségen bosszút állni a plágium nyilvánossá tételével, mégis kijelenti, hogy a dolgok jelenlegi állása alapján az egyetem kettészakításán ügyködő magyar kollégák vádolhatók “minden olyan lehetséges gesztusért, amely bármelyik román nemzetiségű egyetemi káder ellen irányul”. A kölcsönös vádak egyértelművé teszik, hogy ezt a kényszerházasságot, amelynek az a célja, hogy önállóságától megfosztva állandó alárendelt szerepben tartsák a magyar oktatás szereplőit, nem érdemes fenntartani. A váláshoz azonban elengedhetetlenül szükséges, hogy az oktatási törvényt azzal az alkalmazási útmutatóval egészítsék ki, miszerint a felsőoktatás minőségének ellenőrei időt adnak a törvényben előírt módon megalakuló magyar tagozatnak, hogy foghíjas szerkezetét kiegészíthesse.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 11.
Találkozások
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)
A találkozó tétje – feltételesen – egy kimondottan erdélyi írószervezet megtervezése, megalapítása volt. Ezzel kapcsolatban mondták el a véleményüket az írók. (…) Egyesek amellett érveltek, hogy elégséges az akkor létező régebbi és újabb írószervezetek (Romániai Magyar Írók Szövetsége, Magyar Írószövetség, Romániai Írók Szövetsége, Szépírók Társasága, Fiatal Írók Szövetsége, Fiatal Írók József Attila Köre) illetve az azokhoz tartozás lefedi az erdélyi írók érdekvédelmét. Mások – főleg a középnemzedék – arra hajlottak, hogy az Erdélyben már meglévő íróintézmények köré (Erdélyi Magyar P. E. N. Club, Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány), vagy azok profiljának részleges átalakításával hozzanak létre egy írószervezetet. Végül – főleg az Előretolt Helyőrség írói csoportosulás tagjainak kezdeményezésére – a találkozót követően, de nem az ott jelen levő írók döntése nyomán –, 2002. február 9-én Kolozsváron megalakult az Erdélyi Magyar Írók Ligája. Az írók ilyen generációk közötti felállásban és az erdélyi közéletiség vagy szerepvállalás opciójával többé nem találkoztak. Az erdélyi nyilvánosság szerkezete meg is változott, a közéletiség kizárólagosan a politika és a profi újságírás monopóliuma lett, az írók pedig az új évezredben szinte kizárólagosan az irodalomnak, az irodalom intézményeiben éltek tovább. * Úgy tűnt, hogy a gyergyószárhegyi írótalálkozóknak sem lesz folytatása. Azonban mégsem így történt. A hargitafürdői Ózon Szálló utolsó összejövetelén e sorok íróját választották amolyan ügyvivővé (Domokos Géza és Szilágyi István javaslatára). Teltek az évek, és elég sok megkeresés ért el, a tekintetben, hogy mégis fel kellene újítani a gyergyószárhegyi írótalálkozót, és azt az összes erdélyi írók fórumává, találkozóhelyévé kell tenni – ahol például azok is részt vehetnek, akik amúgy egyetlen szervezetbe, körbe, csoportosulásba sem tartoznak bele. Ennek nyomán elkezdődött a szervező munka, amelyben kialakult az a struktúra, amely aztán végig működött és mind a mai napig életben van, és amelyet az ismét a gyergyószárhegyi ferences kolostor tanácskozótermében rendeztek meg 2006. szeptember 21–23-án. Ez alkalommal döntés született egy informális szervező testület létrehozásáról, amelynek a tagjai Egyed Péter és Fekete Vince (a Székelyföld szerkesztőségének a megbízottjaként) mint szakmai vezetők, valamint Kassay Péter, a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ igazgatója mint adminisztratív vezető. Az írótábort mindvégig támogatta Hargita Megye Tanácsa, valamint a Communitas Alapítvány. * A rendezvények profilja is kialakult, állandósult. Az első tanácskozási napon – mindig jeles magyarországi és hazai meghívottak felvezetésében – a magyar irodalom legutóbbi két évének az eseményeivel, jelenségeivel, könyveivel, alkotóival és vitáival foglalkoztunk, egy olyan körkép megrajzolásának a szándékával, amely az írók viszonyítási rendszereit, értékeléseit segítheti. De folyt beszélgetés tisztán érdekvédelmi kérdésekről, az olvasókkal való kapcsolatról és természetesen folytak az ilyenkor mindig legfontosabb, kötetlen folyosói és fehér asztal melletti beszélgetések mindenről, ami az írókat érdekelni szokta. (…) Értékelésről beszéltünk mindig, ámde meg kell állapítanunk, hogy ez egyre komplexebb, nehezen megragadható és nagy feladattá vált. Egyrészt létezik egy működő kánon vagy kánonok, amelynek az alakításában a legnagyobb szerepe kétségkívül a magyar irodalom budapesti központjának van. Kialakításában maguk az írók – teljesítményük révén –, a díjak intézménye, kuratóriumok, lapok, társaságok, és nyilván a vezető irodalomtörténészek működnek közre. Ámde értékképző – az előbbivel nemegyszer ellentétesen – a piac is, a különböző gazdasági lobbik, nagy kiadók, könyvesházak és terjesztőrendszerek – amelyek nemegyszer és egyszerűen eltüntetik az érdekeltségeikbe nem vágó kis példányszámban megjelenő alkotásokat is. (Amelyeknek a megjelentetéséért azért a megfelelő pályázati juttatásokat felveszik.) Valamennyi szerepe a kritikának még megmaradt, ha nem más, a kánonoknak a képviselete, egyáltalán az írói jelenlét biztosítása. * Fontosnak tartjuk, hogy sikerült létrehoznunk azt a keretet, amelyben az irodalom és a társművészetek problematikája is megjelenhetett (2008-ban irodalom és képzőművészet, 2010-ben zene és irodalom volt a téma.) Nyilván, nem hiányozhattak az irodalmi művészeti események sem: Erdélyi költőnők felolvasóestje, az Éneklő Borz estje, Murányi Tóni dal- valamint Könczey Árpád zeneszerzői-előadóestje fontos eseményei voltak találkozóinknak, amelyeknek az átlaglétszáma 35 és 45 között állapodott meg, és ebben a mozgásban a legjelentősebb az volt, hogy kialakult a törzsközönsége, a hűségeseké, akik végül is fontosnak érezték azt, hogy találkozzanak, továbbra is bíztak a baráti szó erejében. Nem kis dolog ez a társadalmak, közösségek posztmodern fragmentációjának idejében, amely alól az írók, írói közösségek sem jelentenek kivételt. Ezért tartottuk érdemesnek a szervezés néha megpróbáltató munkáját (fund rising, oh!), s ezért tarjuk érdemesnek a folytatást. * Minden alkalommal megemlékeztünk azokról is, akik már nem lehettek közöttünk: Anavi Ádám (2009. febr. 23.), Bán Péter (2006), Csiki László (2008. okt. 3.), Domokos Géza (2007. jún. 27.), Géczi A. János (2008. május), Jancsó Noémi (2010. júl. 26.), Jánky Béla (2009. okt. 29.), Lászlóffy Aladár (2009. ápr. 20), Létay Lajos (2007. szept. 26.), Sütő András (2006. szept. 30), de akiknek emlékét és hagyatékát ápoljuk az alapítványok, emlékházak, gyűjtemények, rendezvények és tematikus megemlékezések, de legfőképpen műveik újrakiadása révén. * Találkozóink 2008-tól a Gyergyószárhegyi Kulturális és Művészeti Központ épületében zajlottak. 2006-ban e sorok írója, 2008-ban Dávid Gyula kapta meg a Zöld Lajos által létesített Szárhegyi Patkó, Dávid Gyula pedig az életműdíjat is, 2010-ben pedig első ízben sikerült létrehoznunk és odaítélnünk a Hargita Megye Tanácsának a támogatásával létesített, jelentős pénzügyi javadalmazással járó Csiki László-díjat. (A kuratórium pontszavazásos döntése értelmében a díjat Karácsonyi Zsolt kapta meg.) * Sok minden köti a fórumot a színhelyhez: az a kis plató a ferences kolostor felett, a kápolna – ahol az újrakezdést Zöld Lajos és Domokos Géza kifundálták, továbbhaladva pedig a festői Güdüc alighanem a medence és az egész Erdély egyik legihletőbb helye. (Egyed Péter: Bevezető szavak a Szekértábor a Szármány hegyén. Gyergyószárhegyi írótalálkozók 1980-1990-2000 című kötethez – részletek. Székelyföld, 2012. január)
b.d.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 11.
A kollektivizálásról
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi találkozóján László Márton történész jól dokumentált, érdekes és figyelemre méltó előadást tartott A vidéki társadalom és gazdálkodási mód átalakítása 1949-1962 között címmel. Az előadás írott anyaga több mint hatéves munka eredménye, amely fiatalok és idősek számára egyaránt érdekes, tanulságos olvasmány lehet.
A vidéki társadalom állami függésbe kényszerítése
A tanulmányozott 13 év alatt a hatalom érvényesítette a kommunista ideológiát: megszüntette a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, minek következtében újratagolódott a vidéki társadalom. Addig volt: földműves, gazda, nagygazda. A kommunista felosztás szerint: nincstelen, szegény-, középparaszt, kulák. A kulák az akkori hatalom ellensége volt, mert vállalkozása volt, fizetett munkaerőt alkalmazott, sok földje volt. És mivel nem tűntek el egyik napról a másikra, ún. osztályharc alakult ki. 1947-ben megalakították a napszámosok szakszervezetét a kulákok ellen. Következtek az erőszakos fellépések, mint a kulákok “leleplezése”, “korlátozása”, gyerekeik tanintézményekből való eltávolítása. Növelt gazdasági terheket róttak ki rájuk a “földfelajánlással”. A helyi közigazgatás vezetői párthű nincstelen és szegényparasztok lettek, akik vakon hajtották végre a parancsokat. A vidéki társadalom állami függésbe kényszerült. 1950-1951-ben a tűzifa- kiutalást miniszteri határozattal szabályozták: előbb tüzeljék el a kukorica- és napraforgószárat, csak utána kapnak tűzifa-kiutalást. Az eredmény: a kétségbeesett emberek eltüzelték kerítéseiket, a fahidakat, a fakorlátokat. Megtiltották a háztájiban tartott állatok levágását. A tulajdonosok nem rendelkezhettek szabadon saját javaikkal. Így a gazdák berendezkedtek az önellátásra, a vidéki társadalom modern jobbágysorsra jutott. Az akkori hatalom érvényesítette totalitárius szemléletét, mindent ellenőrzés alá vont. A munkaerőt az “önkéntes”, a “hazafias” munka bevezetésével vonta ellenőrzése alá, az állampolgárok anyagi javait az “önadóval”, a “földfelajánlással”, amelynek következménye volt a rendszeres és tudatos leszegényítés. A mezőgazdaság jövedelmét az iparosításra fordították, ennek érdekében tagosították a földeket, gépesítettek egyes mezőgazdasági munkálatokat.
Tömeges kollektivizálás gyilkosságokkal is
A termőföld állami tulajdonba került, a mezőgazdasági termelést állami ellenőrzés alá vonták. Olyan kényszerítő módszereket alkalmaztak, mint: kényszermunka, elbocsátással való fenyegetés, rokonság meggyőzésére kényszerítés, zaklatás, fogva tartás, túszejtés, kilakoltatás, zsarolás. De nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem: fizikai bántalmazás, kivégzés. A tömeges kollektivizálás időszakában egy-egy nagygazda házát foglalták le székháznak. Megyénkben a kollektivizálás során a következő személyek vesztették életüket: Vadasdon 1949. augusztus 7-én Sántha József kántortanítót gyilkolták meg. Nyárádszeredában 1949. augusztus 9-én Kacsó István gazdálkodó veszítette életét. 1950-ben, mert nem akartak beállni a kollektívbe, további hat embert gyilkoltak meg: Vadadban (július 21.) Kiss István gazdálkodót, Mezőbodonban (augusztus 2.) Bihoreanu Viorel gazdálkodót, Marosoroszin (augusztusban ) Lâlut Remus gazdálkodót, Maroslekencén (augusztus 11.) Brustur Remus polgármestert, Udvarfalván (augusztus 13) Nagy László gazdálkodót, Mezőszilváson Grindean Ioant. Márkodon egy férfi a kollektív gazdaságban megölte a brigádos fiát. Vadadban 1953-ban egy kulák öngyilkosságot követett el kilépési próbálkozása után. Maros megyében 1950 októberéig 39 kollektív gazdaság alakult, az ingatlanelkobzások nyomán károsult családok száma 52 volt.
Kollektivizálás elleni megmozdulások
Talán kevesen tudják, hogy 1950 szeptemberében a volt Kis-Küküllő megyében, Radnóton, Oláhsályin, Oláhkocsárdon, Kincsesen voltak megmozdulások, amelyek kisebb mértékben kihatottak Kutyfalvára, Kerelőre, Kerelőszentpálra. 1950 szeptemberében a volt Háromszék megyében is kollektivizálás elleni tiltakozások voltak. A megmozdulások nyomán nagyon sok személyt egyszerűen elvittek ismeretlen helyekre. 1951-ben kollektívellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen is, a pártszékház előtt. A kollektivizálási kudarc miatt 1951 szeptemberében leváltották a Maros Magyar Autonóm tartomány pártbizottságának titkárát, Nagy Mihályt és a mezőgazdasági ügyekért felelős titkárt, Danescu Petrut. A hatalom 1953-1958 között a mezőgazdasági társasok szervezését helyezte előtérbe. 1958-1962 között a közös gazdaságokat átszervezték kollektív gazdaságokká. 1961. augusztus 28-án leváltották Csupor Lajost, a tartományi pártbizottság elsőtitkárát, az ok: lemaradás a kollektivizálásban. 1962-ben, a kollektivizálás befejezésének évében 17 ezer agitátor és 3 ezer helyi képviselő vett részt a kollektivizálásban.
A kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményekkel járt: az ország lakosságának 70%-a vidéken élt, jórészt önellátóak voltak – ezek állami függőségbe kerültek, megkezdődött az elvándorlás vidékről, csökkent a vallásosság, egyes egyházi ünnepek eltűntek, a fonó, aratóbál stb. megritkult és megváltozott az értékrend.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)
A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság legutóbbi találkozóján László Márton történész jól dokumentált, érdekes és figyelemre méltó előadást tartott A vidéki társadalom és gazdálkodási mód átalakítása 1949-1962 között címmel. Az előadás írott anyaga több mint hatéves munka eredménye, amely fiatalok és idősek számára egyaránt érdekes, tanulságos olvasmány lehet.
A vidéki társadalom állami függésbe kényszerítése
A tanulmányozott 13 év alatt a hatalom érvényesítette a kommunista ideológiát: megszüntette a társadalmi és vagyoni egyenlőtlenségeket, minek következtében újratagolódott a vidéki társadalom. Addig volt: földműves, gazda, nagygazda. A kommunista felosztás szerint: nincstelen, szegény-, középparaszt, kulák. A kulák az akkori hatalom ellensége volt, mert vállalkozása volt, fizetett munkaerőt alkalmazott, sok földje volt. És mivel nem tűntek el egyik napról a másikra, ún. osztályharc alakult ki. 1947-ben megalakították a napszámosok szakszervezetét a kulákok ellen. Következtek az erőszakos fellépések, mint a kulákok “leleplezése”, “korlátozása”, gyerekeik tanintézményekből való eltávolítása. Növelt gazdasági terheket róttak ki rájuk a “földfelajánlással”. A helyi közigazgatás vezetői párthű nincstelen és szegényparasztok lettek, akik vakon hajtották végre a parancsokat. A vidéki társadalom állami függésbe kényszerült. 1950-1951-ben a tűzifa- kiutalást miniszteri határozattal szabályozták: előbb tüzeljék el a kukorica- és napraforgószárat, csak utána kapnak tűzifa-kiutalást. Az eredmény: a kétségbeesett emberek eltüzelték kerítéseiket, a fahidakat, a fakorlátokat. Megtiltották a háztájiban tartott állatok levágását. A tulajdonosok nem rendelkezhettek szabadon saját javaikkal. Így a gazdák berendezkedtek az önellátásra, a vidéki társadalom modern jobbágysorsra jutott. Az akkori hatalom érvényesítette totalitárius szemléletét, mindent ellenőrzés alá vont. A munkaerőt az “önkéntes”, a “hazafias” munka bevezetésével vonta ellenőrzése alá, az állampolgárok anyagi javait az “önadóval”, a “földfelajánlással”, amelynek következménye volt a rendszeres és tudatos leszegényítés. A mezőgazdaság jövedelmét az iparosításra fordították, ennek érdekében tagosították a földeket, gépesítettek egyes mezőgazdasági munkálatokat.
Tömeges kollektivizálás gyilkosságokkal is
A termőföld állami tulajdonba került, a mezőgazdasági termelést állami ellenőrzés alá vonták. Olyan kényszerítő módszereket alkalmaztak, mint: kényszermunka, elbocsátással való fenyegetés, rokonság meggyőzésére kényszerítés, zaklatás, fogva tartás, túszejtés, kilakoltatás, zsarolás. De nem riadtak vissza az erőszakos módszerektől sem: fizikai bántalmazás, kivégzés. A tömeges kollektivizálás időszakában egy-egy nagygazda házát foglalták le székháznak. Megyénkben a kollektivizálás során a következő személyek vesztették életüket: Vadasdon 1949. augusztus 7-én Sántha József kántortanítót gyilkolták meg. Nyárádszeredában 1949. augusztus 9-én Kacsó István gazdálkodó veszítette életét. 1950-ben, mert nem akartak beállni a kollektívbe, további hat embert gyilkoltak meg: Vadadban (július 21.) Kiss István gazdálkodót, Mezőbodonban (augusztus 2.) Bihoreanu Viorel gazdálkodót, Marosoroszin (augusztusban ) Lâlut Remus gazdálkodót, Maroslekencén (augusztus 11.) Brustur Remus polgármestert, Udvarfalván (augusztus 13) Nagy László gazdálkodót, Mezőszilváson Grindean Ioant. Márkodon egy férfi a kollektív gazdaságban megölte a brigádos fiát. Vadadban 1953-ban egy kulák öngyilkosságot követett el kilépési próbálkozása után. Maros megyében 1950 októberéig 39 kollektív gazdaság alakult, az ingatlanelkobzások nyomán károsult családok száma 52 volt.
Kollektivizálás elleni megmozdulások
Talán kevesen tudják, hogy 1950 szeptemberében a volt Kis-Küküllő megyében, Radnóton, Oláhsályin, Oláhkocsárdon, Kincsesen voltak megmozdulások, amelyek kisebb mértékben kihatottak Kutyfalvára, Kerelőre, Kerelőszentpálra. 1950 szeptemberében a volt Háromszék megyében is kollektivizálás elleni tiltakozások voltak. A megmozdulások nyomán nagyon sok személyt egyszerűen elvittek ismeretlen helyekre. 1951-ben kollektívellenes tüntetés zajlott Marosvásárhelyen is, a pártszékház előtt. A kollektivizálási kudarc miatt 1951 szeptemberében leváltották a Maros Magyar Autonóm tartomány pártbizottságának titkárát, Nagy Mihályt és a mezőgazdasági ügyekért felelős titkárt, Danescu Petrut. A hatalom 1953-1958 között a mezőgazdasági társasok szervezését helyezte előtérbe. 1958-1962 között a közös gazdaságokat átszervezték kollektív gazdaságokká. 1961. augusztus 28-án leváltották Csupor Lajost, a tartományi pártbizottság elsőtitkárát, az ok: lemaradás a kollektivizálásban. 1962-ben, a kollektivizálás befejezésének évében 17 ezer agitátor és 3 ezer helyi képviselő vett részt a kollektivizálásban.
A kollektivizálás társadalmi-gazdasági következményekkel járt: az ország lakosságának 70%-a vidéken élt, jórészt önellátóak voltak – ezek állami függőségbe kerültek, megkezdődött az elvándorlás vidékről, csökkent a vallásosság, egyes egyházi ünnepek eltűntek, a fonó, aratóbál stb. megritkult és megváltozott az értékrend.
Kilyén Attila
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 11.
Diákmigráció várható Magyarországról Erdélybe
A magyar kormány a diplomástúlképzésre és a piaci keresletre hivatkozva, drasztikusan lefaragta az államilag támogatott helyek számát és a felsőoktatási intézményeknek adott normatívákat, emiatt egyre több magyarországi diák dönt úgy, hogy külföldön folytatja tanulmányait. Az erdélyi egyetemek vonzó előnye lehet, hogy míg Magyarországon (szaktól függően) mintegy 700–3500 euró közötti tandíjat kell fizetni egy félévre, addig egy magyar tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézményben egy tanév 600–1000 euróba kerül.
Ugyanakkor a jelentkezőket nem a magyarországi pontrendszer alapján, hanem a középiskolai és az érettségi eredményeik szerint rangsorolják, tudta meg a Krónika Magyari Tivadartól, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának rektorhelyettesétől. Az, hogy az osztályzat milyen súllyal számít, szakonként változik, ezért érdemes az érdeklődőnek az illető kar információi között tájékozódni.
Megosztó megszorítások
Négy kivételével valamennyi képzési területen csökken idéntől az állami ösztöndíjasok száma Magyarországon. A szeptemberben induló tanévben a korábbi 43471-ről 29162-re csökken a finanszírozott helyek száma az alapképzésben, az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420 lesz az idei 2840-hez képest. A felsőfokú szakképzésben 3500-zan számíthatnak támogatásra, további 15550 diák részösztöndíjat kaphat.
A megváltozott körülmények miatt a jelentkezési határidőt kilenc nappal meghosszabbította a tárca, így a diákok február 24-éig dönthetnek arról, hogy melyik intézménybe adják be a felvételi kérelmeiket elektronikusan, illetve a hagyományos postai úton.
A felsőoktatás átszervezése mélyen megosztotta a magyarországi társadalmat, míg a kormány különböző gazdasági érvekkel igyekszik alátámasztani a döntését, addig mások minőségromlást, egyes főiskolák csődjét és a szakképzetlen állástalanok számának növekedését vizionálják. Tény, hogy az egyetemeknek új forrásteremtő és átcsoportosító stratégiát kell kidolgozniuk, kénytelenek lesznek piaci forrásokra támaszkodni.
A keretszámok ismeretében a felsőoktatási intézmények árversenybe kezdtek, sok helyen leszállították a képzések árát, hiszen az állami férőhelyek hiányában úgy tudnak működni, ha minél több fizető hallgatójuk lesz.
Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese korábban az MTI-nek úgy fogalmazott: szakmailag nem támasztható alá az államilag támogatott felsőoktatási helyek keretszámának megállapítása, az sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja. A DE jogi kara a 2012-es tanévre egyetlen támogatott helyet sem kapott, annak ellenére, hogy jogászaik iránt jelentős a fizetőképes kereslet. Eddig 40 és 70 közötti létszámmal indult a támogatott jogászképzés évente Debrecenben, s kétszer ennyien kezdték meg tanulmányaikat a költségtérítéses jogászképzésben.
Hasonló a helyzet az igazgatásszervező szakon: tavaly 138 helyük volt, az idén egy sem lesz, miközben gazdaságtudományi területen – a közgazdasági karon, illetve az agrárcentrum gazdálkodástudományi karán – a korábbi 200 helyett összesen 10 helyet kaptak a közgazdász-alapképzésre. A professzor úgy véli, ha ez a rendszer 2-3 évig érvényben marad, akkor súlyos károkat okoz, s oktatói munkahelyek megszűnését is eredményezheti.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatási rektorhelyettese Borsodi Csaba a keretszámok ismertetését követően az MTI-nek úgy fogalmazott: a költségvetés elkészítésekor fogjuk látni, hol mutatkozik hiány, s ennek tükrében milyen intézkedésekre, átcsoportosításokra lesz szükség. Az előző években felvett létszámok jóval nagyobbak voltak, és a tanulmányaikat korábban megkezdett hallgatókat továbbra is oktatni kell. Az ELTE-n 3410 államilag támogatott hely van, részösztöndíjasokkal együtt a természettudományi és az informatikai kar összességében több hallgatót tud felvenni, mint korábban.
Egyes magyarországi intézmények abban bíznak, hogy külföldről sikerül majd kellő számú hallgatót toborozni, ám egyelőre úgy tűnik, sokkal nagyobb lesz azoknak a száma, aki más országban keresnek majd olcsóbb megoldást. Alternatívát jelenthetnek az osztrák, az ír és a skóciai egyetemek, ahol ingyenes a felsőoktatás, de Szlovákia és Románia is készül a magyarországi diákok fogadására. Egyik opció a Selye János Egyetem pedagógusképző, gazdaságtudományi és teológusképző szaka lehet, a magyarországi diákok ugyanis a Duna magyar oldalán levő Komáromból könnyedén átsétálhatnak a hídon Szlovákiába.
Olcsóbb lehet Kolozsváron tanulni
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese elmondta, a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi diák mellett jelenleg közel 200 magyar állampolgár tanul, számuk évről évre gyarapszik. A kolozsvári egyetem magyar részlegének önállósága folyamatosan növekszik, ma már hetvenkét alapszakon és huszonnyolc mesterszakon lehet magyar nyelven tanulni. Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelentkező tanulmányi eredményeit pedig átszámítják a romániai rendszer osztályzataira.
Noha a felvételi szabályai egységesek, a külföldiek államilag finanszírozott szakokra nem jelentkezhetnek. A tandíj euróban számolva azonban jóval alacsonyabb, ugyanakkor a járulékos költségek is kevesebbek, egy két-három szobás albérletért – többen társulva – 60-70 eurót kell fizetni havonta Kolozsváron. A divatszakok ugyanazok, mint Magyarországon, egy helyre átlagosan 2-3 jelentkező versenyez, fogalmazott Magyari aki arra számít, hogy a BBTE-re idén Magyarországról – elsősorban a határ menti településekről – több diák jelentkezik, mint korábban.
Várakozó állásponton a Sapientia
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetőségét egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Dávid László rektor a Krónikának elmondta, bár minden évben jönnek anyaországi diákok a Sapientiára, arányuk nem számottevő. „Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elgondolkozzunk az új helyzeten” – vélekedett a rektor, aki szerint az egyetem számára jelen pillanatban a legégetőbb kérdés a parlament asztalán fekvő akkreditációs dosszié ügye. „Mi inkább a közös mesterképzésekben gondolkodnánk, hogy a diák két oklevelet szerezzen” – fejtette ki lapunknak Dávid László.
Példaként azokat a meghonosodni látszó kapcsolatokat hozta fel, amelyek egyre több anyaországi és nyugat-európai egyetem között jöttek létre. Szerinte a magyar kormány részéről az lenne az igazi támogatás, ha nemcsak a fiatalok kirándultatását finanszírozná, hanem a mesterképzést is. „Más, amikor egy diák eljut az anyaországból kiszakított területre, és ott van egy hétig, különböző homályos emlékekkel maradva, és megint más, ha az a fiatal egy félévet vagy akár egy évet tölthet egy mesterképzőn, és életre szóló élménynyel tér haza” – támasztotta alá álláspontját Dávid László.
PKE: várják a magyar diákokat
Jelenleg csak néhány magyarországi hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), de a felsőoktatási intézmény vezetősége számít rá, hogy az ősszel kezdődő új tanévben többen jelentkeznek majd – mondta el megkeresésünkre Horváth Gizella rektorhelyettes. Úgy véli, a magyarországi jogszabályok változásai biztosan több leendő hallgatót késztetnek majd arra, hogy erdélyi egyetemeken szerezzenek diplomát. A rektorhelyettes tudomása szerint legrosszabbul a közgazdaságtan szakokat érintette a költségtérítéses helyek csökkentése – országszerte nem több mint 250 helyet hirdetnek majd meg ezeken a fakultásokon. A PKE-n ugyanakkor két közgazdaságtan profilú szak is működik, a menedzsment és a turisztika, ősztől pedig egy új szak, a bank és pénzügy is indul ezen a karon. Horváth Gizella tudomása szerint a határon inneni magyar egyetemek, így a PKE által kapott magyarországi normatív támogatásra nem lesz befolyással a törvénykezésbeli változás.
Marad, aki támogatást kap
Aki Magyarországon szerez diplomát, az ne menjen külföldre dolgozni, s ha mégis elhagyná az országot, fizesse vissza, amit az állam a képzésére költött – így foglalhatók össze azok a szempontok, amelyek alapján az idei évtől módosulnak a magyarországi egyetemi és főiskolai tanulmányok szabályai, és amelyeket Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár ismertetett néhány napja. Az új szabályok értelmében a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk azoknak a diákoknak, akik államilag finanszírozott képzésre nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe, és aláírják a kötelező szerződést.
Aki a szerződést megszegi, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi állami finanszírozást – közölte Hoffmann Rózsa. Az úgynevezett hallgatói szerződések egyes források szerint már idén szeptembertől kötelezőek lehetnek. Hoffmann Rózsa leszögezte: a szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszeresét – hat, tíz vagy tizenkét évet (a tanulmányok idejétől függően) – Magyarországon „dolgozzák le” a végzés utáni 20 éven belül. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon.
Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Túrós-Bense Levente
Krónika (Kolozsvár)
A magyar kormány a diplomástúlképzésre és a piaci keresletre hivatkozva, drasztikusan lefaragta az államilag támogatott helyek számát és a felsőoktatási intézményeknek adott normatívákat, emiatt egyre több magyarországi diák dönt úgy, hogy külföldön folytatja tanulmányait. Az erdélyi egyetemek vonzó előnye lehet, hogy míg Magyarországon (szaktól függően) mintegy 700–3500 euró közötti tandíjat kell fizetni egy félévre, addig egy magyar tannyelvű erdélyi felsőoktatási intézményben egy tanév 600–1000 euróba kerül.
Ugyanakkor a jelentkezőket nem a magyarországi pontrendszer alapján, hanem a középiskolai és az érettségi eredményeik szerint rangsorolják, tudta meg a Krónika Magyari Tivadartól, a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) magyar tagozatának rektorhelyettesétől. Az, hogy az osztályzat milyen súllyal számít, szakonként változik, ezért érdemes az érdeklődőnek az illető kar információi között tájékozódni.
Megosztó megszorítások
Négy kivételével valamennyi képzési területen csökken idéntől az állami ösztöndíjasok száma Magyarországon. A szeptemberben induló tanévben a korábbi 43471-ről 29162-re csökken a finanszírozott helyek száma az alapképzésben, az egységes osztatlan képzésben a teljes támogatásban részesülők száma 2420 lesz az idei 2840-hez képest. A felsőfokú szakképzésben 3500-zan számíthatnak támogatásra, további 15550 diák részösztöndíjat kaphat.
A megváltozott körülmények miatt a jelentkezési határidőt kilenc nappal meghosszabbította a tárca, így a diákok február 24-éig dönthetnek arról, hogy melyik intézménybe adják be a felvételi kérelmeiket elektronikusan, illetve a hagyományos postai úton.
A felsőoktatás átszervezése mélyen megosztotta a magyarországi társadalmat, míg a kormány különböző gazdasági érvekkel igyekszik alátámasztani a döntését, addig mások minőségromlást, egyes főiskolák csődjét és a szakképzetlen állástalanok számának növekedését vizionálják. Tény, hogy az egyetemeknek új forrásteremtő és átcsoportosító stratégiát kell kidolgozniuk, kénytelenek lesznek piaci forrásokra támaszkodni.
A keretszámok ismeretében a felsőoktatási intézmények árversenybe kezdtek, sok helyen leszállították a képzések árát, hiszen az állami férőhelyek hiányában úgy tudnak működni, ha minél több fizető hallgatójuk lesz.
Jávor András, a Debreceni Egyetem (DE) oktatási rektorhelyettese korábban az MTI-nek úgy fogalmazott: szakmailag nem támasztható alá az államilag támogatott felsőoktatási helyek keretszámának megállapítása, az sem a diákok érdekeit, sem a piaci igényeket nem szolgálja. A DE jogi kara a 2012-es tanévre egyetlen támogatott helyet sem kapott, annak ellenére, hogy jogászaik iránt jelentős a fizetőképes kereslet. Eddig 40 és 70 közötti létszámmal indult a támogatott jogászképzés évente Debrecenben, s kétszer ennyien kezdték meg tanulmányaikat a költségtérítéses jogászképzésben.
Hasonló a helyzet az igazgatásszervező szakon: tavaly 138 helyük volt, az idén egy sem lesz, miközben gazdaságtudományi területen – a közgazdasági karon, illetve az agrárcentrum gazdálkodástudományi karán – a korábbi 200 helyett összesen 10 helyet kaptak a közgazdász-alapképzésre. A professzor úgy véli, ha ez a rendszer 2-3 évig érvényben marad, akkor súlyos károkat okoz, s oktatói munkahelyek megszűnését is eredményezheti.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) oktatási rektorhelyettese Borsodi Csaba a keretszámok ismertetését követően az MTI-nek úgy fogalmazott: a költségvetés elkészítésekor fogjuk látni, hol mutatkozik hiány, s ennek tükrében milyen intézkedésekre, átcsoportosításokra lesz szükség. Az előző években felvett létszámok jóval nagyobbak voltak, és a tanulmányaikat korábban megkezdett hallgatókat továbbra is oktatni kell. Az ELTE-n 3410 államilag támogatott hely van, részösztöndíjasokkal együtt a természettudományi és az informatikai kar összességében több hallgatót tud felvenni, mint korábban.
Egyes magyarországi intézmények abban bíznak, hogy külföldről sikerül majd kellő számú hallgatót toborozni, ám egyelőre úgy tűnik, sokkal nagyobb lesz azoknak a száma, aki más országban keresnek majd olcsóbb megoldást. Alternatívát jelenthetnek az osztrák, az ír és a skóciai egyetemek, ahol ingyenes a felsőoktatás, de Szlovákia és Románia is készül a magyarországi diákok fogadására. Egyik opció a Selye János Egyetem pedagógusképző, gazdaságtudományi és teológusképző szaka lehet, a magyarországi diákok ugyanis a Duna magyar oldalán levő Komáromból könnyedén átsétálhatnak a hídon Szlovákiába.
Olcsóbb lehet Kolozsváron tanulni
Magyari Tivadar, a BBTE magyar tagozatának rektorhelyettese elmondta, a kolozsvári egyetemen a hétezer helyi diák mellett jelenleg közel 200 magyar állampolgár tanul, számuk évről évre gyarapszik. A kolozsvári egyetem magyar részlegének önállósága folyamatosan növekszik, ma már hetvenkét alapszakon és huszonnyolc mesterszakon lehet magyar nyelven tanulni. Beiratkozáskor a magyarországi érettségi bizonyítványt elfogadják, a jelentkező tanulmányi eredményeit pedig átszámítják a romániai rendszer osztályzataira.
Noha a felvételi szabályai egységesek, a külföldiek államilag finanszírozott szakokra nem jelentkezhetnek. A tandíj euróban számolva azonban jóval alacsonyabb, ugyanakkor a járulékos költségek is kevesebbek, egy két-három szobás albérletért – többen társulva – 60-70 eurót kell fizetni havonta Kolozsváron. A divatszakok ugyanazok, mint Magyarországon, egy helyre átlagosan 2-3 jelentkező versenyez, fogalmazott Magyari aki arra számít, hogy a BBTE-re idén Magyarországról – elsősorban a határ menti településekről – több diák jelentkezik, mint korábban.
Várakozó állásponton a Sapientia
A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) vezetőségét egyelőre nem foglalkoztatja a kérdés. Dávid László rektor a Krónikának elmondta, bár minden évben jönnek anyaországi diákok a Sapientiára, arányuk nem számottevő. „Ez nem zárja ki annak lehetőségét, hogy elgondolkozzunk az új helyzeten” – vélekedett a rektor, aki szerint az egyetem számára jelen pillanatban a legégetőbb kérdés a parlament asztalán fekvő akkreditációs dosszié ügye. „Mi inkább a közös mesterképzésekben gondolkodnánk, hogy a diák két oklevelet szerezzen” – fejtette ki lapunknak Dávid László.
Példaként azokat a meghonosodni látszó kapcsolatokat hozta fel, amelyek egyre több anyaországi és nyugat-európai egyetem között jöttek létre. Szerinte a magyar kormány részéről az lenne az igazi támogatás, ha nemcsak a fiatalok kirándultatását finanszírozná, hanem a mesterképzést is. „Más, amikor egy diák eljut az anyaországból kiszakított területre, és ott van egy hétig, különböző homályos emlékekkel maradva, és megint más, ha az a fiatal egy félévet vagy akár egy évet tölthet egy mesterképzőn, és életre szóló élménynyel tér haza” – támasztotta alá álláspontját Dávid László.
PKE: várják a magyar diákokat
Jelenleg csak néhány magyarországi hallgatója van a Partiumi Keresztény Egyetemnek (PKE), de a felsőoktatási intézmény vezetősége számít rá, hogy az ősszel kezdődő új tanévben többen jelentkeznek majd – mondta el megkeresésünkre Horváth Gizella rektorhelyettes. Úgy véli, a magyarországi jogszabályok változásai biztosan több leendő hallgatót késztetnek majd arra, hogy erdélyi egyetemeken szerezzenek diplomát. A rektorhelyettes tudomása szerint legrosszabbul a közgazdaságtan szakokat érintette a költségtérítéses helyek csökkentése – országszerte nem több mint 250 helyet hirdetnek majd meg ezeken a fakultásokon. A PKE-n ugyanakkor két közgazdaságtan profilú szak is működik, a menedzsment és a turisztika, ősztől pedig egy új szak, a bank és pénzügy is indul ezen a karon. Horváth Gizella tudomása szerint a határon inneni magyar egyetemek, így a PKE által kapott magyarországi normatív támogatásra nem lesz befolyással a törvénykezésbeli változás.
Marad, aki támogatást kap
Aki Magyarországon szerez diplomát, az ne menjen külföldre dolgozni, s ha mégis elhagyná az országot, fizesse vissza, amit az állam a képzésére költött – így foglalhatók össze azok a szempontok, amelyek alapján az idei évtől módosulnak a magyarországi egyetemi és főiskolai tanulmányok szabályai, és amelyeket Hoffmann Rózsa magyar oktatási államtitkár ismertetett néhány napja. Az új szabályok értelmében a képzési idő kétszeresét kell Magyarországon dolgozniuk azoknak a diákoknak, akik államilag finanszírozott képzésre nyertek felvételt egy felsőoktatási intézménybe, és aláírják a kötelező szerződést.
Aki a szerződést megszegi, annak vissza kell fizetnie az évente több százezer forintnyi állami finanszírozást – közölte Hoffmann Rózsa. Az úgynevezett hallgatói szerződések egyes források szerint már idén szeptembertől kötelezőek lehetnek. Hoffmann Rózsa leszögezte: a szerződésben a diákok vállalják, hogy a képzési idő kétszeresét – hat, tíz vagy tizenkét évet (a tanulmányok idejétől függően) – Magyarországon „dolgozzák le” a végzés utáni 20 éven belül. A cél, hogy minél több képzett értelmiségi maradjon Magyarországon.
Nagy Orsolya, Szucher Ervin, Túrós-Bense Levente
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 11.
Vita az Európai Parlamentben a magyar helyzetről, jogalkotásról
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Úgy vélte, a mostani vita “alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, nem olyan nagy tragédia, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, “ettől még nem kell szívinfarktust kapni”. A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a módosítási tervezetet, amint elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait. A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános “állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak. Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik “a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16–17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa. Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell hatnia. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.
*
Több tárgyilagosságot
Több ismeretre és tárgyilagosságra lenne szükség a Magyarországról szóló vitákban, az agresszív vádaskodást vissza kellene fogni – mondta Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap volt szerkesztője az Európai Parlament brüsszeli székházában a magyarországi helyzetről folytatott csütörtöki közmeghallgatáson. Oplatka szerint az országra kampányszerűen zúduló bírálatözön helytelen, groteszk módon eltúlzott, és a vádak részben magyarországi belpolitikai indíttatásúak azok részéről, akik voltaképpen nem ismerik el a 2010-es választások eredményét. A kettős, svájci és magyar identitású történész és újságíró, a Neue Zürcher Zeitung egykori magyarországi tudósítója hangsúlyozta ugyanakkor azt is: ő maga sem helyesli a magyar kormányzat több intézkedését, így a médiatörvény – és általában a törvényalkotás – elkapkodását. Úgy véli, a kormányoldal a kétharmados többség birtokában több nagyvonalúságot mutathatott volna. Az ismerethiány egyik tipikus példájaként hozta fel azt az állítást, hogy Magyarországon “eltörölték a köztársaságot”, holott az alaptörvény kimondja, hogy az ország államformája köztársaság. A határon túli magyaroknak lehetővé tett állampolgársággal kapcsolatban utalt Németország állampolgárságot nyújtó gyakorlatára. A rasszista jelenségekről pedig megjegyezte: az első Orbán-kormány idején iktatták törvénybe a holokauszt-emléknap intézményét, és hogy szocialista kormányok alatt háborítatlanul tartottak budapesti megemlékezést a neonácik. Oplatka úgy vélekedett, hogy ha nem terelik tárgyilagos mederbe a Magyarországról folyó vitákat, abból csak az Európa-ellenes erők húzhatnak hasznot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Az Európai Parlament (EP) liberális frakciójának kezdeményezésére közmeghallgatást tartott csütörtökön Brüsszelben az EP szabadságjogi szakbizottsága a magyarországi helyzetről, az elmúlt időszak magyar jogalkotási folyamatáról, arról, hogy az új alkotmány és az ahhoz kapcsolódó sarkalatos törvények mennyiben felelnek meg az európai demokratikus értékeknek.
A rendezvényen részt vett Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, aki szerint a fórumon sikerült megerősíteni, hogy a kormány érdekelt az uniós intézményekkel való együttműködésben. Úgy vélte, a mostani vita “alapvetően pártpolitikai vonalak mentén tört szét”, ahogyan az a januári plenáris EP-ülésen is tapasztalható volt. Azt mondta, nem olyan nagy tragédia, ha az EP következő heti plenáris ülésén határozatot fogadnak el Magyarországról, “ettől még nem kell szívinfarktust kapni”. A közmeghallgatáson a többször visszatérően megemlített médiatörvénnyel kapcsolatban Navracsics közölte: a módosítási tervezetet, amint elkészül, el fogják küldeni az Európa Tanácsnak, és a parlamenti eljárással megvárják majd a strasbourgi székhelyű testület véleményét. Neelie Kroes, az Európai Bizottság médiaügyekben illetékes alelnöke hangsúlyozta: ha a médiajogban nem egyértelmű szabályok esetleges megsértését magas büntetési tétellel fenyegetik, akkor az öncenzúrához vezethet, akár büntetések kiszabása nélkül is. A biztos a rendezvény előtt megbeszélést folytatott Navracsics Tiborral, és súlyos aggodalmának adott hangot a magyarországi helyzet miatt. Felszólította a magyar kormányt: kérjen átfogó véleményt az Európa Tanácstól arról, hogy a magyar médiaszabályok gyakorlati alkalmazása mennyiben felel meg az alapvető értékeknek, majd fogadja meg az Európa Tanács ajánlásait. A meghallgatáson a kormányfőhelyettes erre ígéretet is tett, de hozzátette: persze csak akkor, ha az ajánlások – amint azt feltételezi – nem ellentétesek a magyar jogrendszerrel és alkotmányossággal. Kroes és Francoise Le Bail, az Európai Bizottság igazságügyi főigazgatója kitért arra is, hogy a végrehajtó testület aggályai szélesebbek a múlt hónapban indított kötelezettségszegési eljárásokban szereplő problémáknál, a demokrácia általános “állapotára” és a politikai struktúrára is vonatkoznak. Le Bail megismételte a bizottság igazságügyi és adatvédelmi téren korábban ismertetett kifogásait. Jelezte, hogy a testület fenntartja a szakmai kapcsolatot a magyar hatóságokkal, és próbál segíteni a problémák megoldásában. Nem fog ugyanakkor vonakodni attól sem, hogy ha szükségesnek látja, további lépéseket tegyen. Navracsics kiállt az új alkotmány és a tavaly hozott sarkalatos törvények szükségessége mellett, és hangoztatta, hogy Magyarországon a demokrácia szabályainak megfelelően működik “a fékek és ellensúlyok rendszere” is. Ami az Európai Bizottság által kifogásolt magyar jogszabályokat illeti, egyebek közt elmondta: az adatvédelmi hatóság függetlenségének növelése érdekében már elkészült a módosító normaszöveg tervezete, a bírák nyugdíjazása ügyében pedig kompromisszumos javaslattal él a magyar fél. A strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) két jelentéstevője február 16–17-én tesz látogatást Magyarországon, az ET égisze alatt működő Velencei Bizottság pedig nyolc magyar sarkalatos törvényről készít jogi szakvéleményt az elkövetkező hónapokban – mondta a meghallgatáson Andrew Cutting, az ET brüsszeli EU-összekötő irodájának munkatársa. Morten Kjaerum, az Alapvető Jogok Európai Ügynökségének igazgatója úgy vélekedett, a jogállamiság követelménye mintegy kiemelkedik a többi uniós alapérték közül, és mindegyiket át kell hatnia. Ezzel összefüggésben figyelmeztetett arra, hogy az igazságszolgáltatás rendszerét – azon belül például a bíróságok szervezeti kérdéseit, a bírák kinevezési rendjét – különös figyelemmel kell megvizsgálni. Dunja Mijatovic, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet médiaszabadság-képviselője emlékeztetett: ő már 2010 nyara – a magyar médiatörvény tervezetének parlamenti benyújtása óta – “lengeti a piros zászlót”, igyekszik figyelmeztető jelzéseket adni Magyarországgal kapcsolatban. Mostani hozzászólásában szorgalmazta, hogy a magyar kormány a médiatörvény megváltoztatásában menjen túl azokon a minimumkövetelményeken, amelyeket a tavaly decemberi alkotmánybírósági döntés megfogalmazott mint alkotmányellenes, ezért módosítandó területeket.
*
Több tárgyilagosságot
Több ismeretre és tárgyilagosságra lenne szükség a Magyarországról szóló vitákban, az agresszív vádaskodást vissza kellene fogni – mondta Oplatka András, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap volt szerkesztője az Európai Parlament brüsszeli székházában a magyarországi helyzetről folytatott csütörtöki közmeghallgatáson. Oplatka szerint az országra kampányszerűen zúduló bírálatözön helytelen, groteszk módon eltúlzott, és a vádak részben magyarországi belpolitikai indíttatásúak azok részéről, akik voltaképpen nem ismerik el a 2010-es választások eredményét. A kettős, svájci és magyar identitású történész és újságíró, a Neue Zürcher Zeitung egykori magyarországi tudósítója hangsúlyozta ugyanakkor azt is: ő maga sem helyesli a magyar kormányzat több intézkedését, így a médiatörvény – és általában a törvényalkotás – elkapkodását. Úgy véli, a kormányoldal a kétharmados többség birtokában több nagyvonalúságot mutathatott volna. Az ismerethiány egyik tipikus példájaként hozta fel azt az állítást, hogy Magyarországon “eltörölték a köztársaságot”, holott az alaptörvény kimondja, hogy az ország államformája köztársaság. A határon túli magyaroknak lehetővé tett állampolgársággal kapcsolatban utalt Németország állampolgárságot nyújtó gyakorlatára. A rasszista jelenségekről pedig megjegyezte: az első Orbán-kormány idején iktatták törvénybe a holokauszt-emléknap intézményét, és hogy szocialista kormányok alatt háborítatlanul tartottak budapesti megemlékezést a neonácik. Oplatka úgy vélekedett, hogy ha nem terelik tárgyilagos mederbe a Magyarországról folyó vitákat, abból csak az Európa-ellenes erők húzhatnak hasznot.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 11.
Portrék örökséghagyókról
Több évvel ezelőtt már leírtam, hogy Cseke Péter kutatásai az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet csomópontjaira irányulnak – mindenekelőtt a két világháború közöttiekre –, illetve hogy a népiség, az erdélyiség és az európaiság eszméjét követi nyomon irodalmunkban.
Amint egymást követő kötetei bizonyítják, akár vissza-vissza is tér egy-egy feltárt területhez, hogy minél teljesebb képet adhasson kutatása tárgyáról. (Lásd: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kolozsvár, 2003, Jöjjön el a mi időnk. Csíkszereda, 2005, Legyen eszünk, ha már volt. Miskolc, 2006, Fájó sebekből termő ágak. Budapest, 2010.) Az egyes tendenciákhoz mindjárt az irodalmi, illetve szellemi élet valamely markáns szereplőjét kapcsolja az ember, Kós Károlyt a Kiáltó szóhoz (1921) és a transzszilvanizmushoz, Tamási Áront a Tizenegyek (1923) című antológiával jelentkező írói csoportosuláshoz, ahhoz, amelyet az erdélyi magyar irodalom első nemzedékeként tartanak számon, László Dezsőt az Erdélyi Fiatalok (1930–1940) című kolozsvári folyóirat irodalmi és társadalomtudományi műhelyéhez, Makkai Sándort a Nem lehet-vitához (1937), Horváth Istvánt a Termés (1942–1944) című folyóirathoz és a népiséghez, Páskándi Gézát az 1960-as évek újító törekvéseihez. Mindannyian megannyi védjegyei az erdélyi magyar kultúrának, nem véletlen, hogy Cseke Péter ilyen címen* jelentetett meg egy kötetnyi tanulmányt a felsoroltakról és más eszmetársakról, Jancsó Béláról, Szabédi Lászlóról, Mikó Imréről, Beke Györgyről, Sütő Andrásról, Szabó Gyuláról és másokról.
Cseke Péter munkásságában a hiteles valóság-, tény- és dokumentumfeltárást s ezek igényes bemutatását lehetett méltányolni. Az utóbbi időben eme írói erények mellett felerősödni látszik egy másik, az írások személyes töltete. Új kötetébe foglalt portréi ezt az észrevételt erősítik meg. Érezni bennük a szenvedélyt és a szeretetet.
El kell ismerni: jótékony hatással lehet az olvasóra is, ha az élményszerűség szintjével is kiegészül például a feltárt irodalmi vagy művelődéstörténeti anyag bemutatása. Aki aztán azok irodalmi munkásságát vagy eszmerendszerét kutatja, akik egy-két nemzedékkel előtte jártak, jó esetben sokat nyerhet a nemzedékek közötti természetes kommunikációnak, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően, de ott, ahol e szerves fejlődés mesterséges módon megszakadt, nehéz pótolni a nemzedékek közötti közvetlen kapcsolatok elmaradását. Maga Cseke Péter sem hagyja ezt szó nélkül: “Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a »román Gulág« egyaránt megtizedelte őket – írja a László Dezsőről készült portréban a szerző. – Akik élve megúszták, és halálukig köztünk lehettek, azok sem tudták nyíltan áthagyományozni a tájékozódásunkat megkönnyítő kisebbségi élettapasztalataikat. Vagy azért, mert megfélemlítettek voltak, vagy azért, mert az értelmiségnevelő intézményrendszerből teljesen kiszorultak.”
Különben éppen a korábban felsoroltak, ama meghatározó egyéniségek lennének Cseke Péter számára szellemi életünk örökséghagyói. Egyikük, a sepsiszentgyörgyi származású lelkész és társadalomtudós, László Dezső 1940 elején egy esszében vette számba az akkori magyar szellemi élet úgymond legdöntőbb tényezőit, ezeket a kritikai hangban, a társadalmi és gazdasági szemléletben, a népi elem jelenlétében és a keresztény gondolatban jelölve meg. Befejezésként aztán meg is indokolta, hogy miért tartotta fontosnak szemléjét: “Azért idéztem a múltat, szellemi életünk nagy örökséghagyóit magunk közé, hogy rajtuk keresztül és bennük értsék meg egymást azok a mai magyarok, akik konzervatív és modern álláspontról szolgálván szellemi életünket, sokszor azt gondolják, hogy szemben állanak egymással.”
Hasonló indíttatásból vállalkozik bizonyára Cseke Péter is az általa fontosnak tartott örökséghagyók megidézésére. Kisebbségi kultúránk védjegyeinek tartja őket, s felkínálja a róluk készített pályaképeket, hátha bemutatott gondolati teljesítményük és példájuk közelebb visz a mai magyar kisebbségi sors jobb megértéséhez, hiszen a történelmi tapasztalatra hallgatni és alapozni sohasem csak magáért való foglalatosság kis népek részéről Európának ebben a szögletében.
Borcsa János
* Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Több évvel ezelőtt már leírtam, hogy Cseke Péter kutatásai az erdélyi magyar irodalom és szellemi élet csomópontjaira irányulnak – mindenekelőtt a két világháború közöttiekre –, illetve hogy a népiség, az erdélyiség és az európaiság eszméjét követi nyomon irodalmunkban.
Amint egymást követő kötetei bizonyítják, akár vissza-vissza is tér egy-egy feltárt területhez, hogy minél teljesebb képet adhasson kutatása tárgyáról. (Lásd: Paradigmaváltó erdélyi törekvések. Kolozsvár, 2003, Jöjjön el a mi időnk. Csíkszereda, 2005, Legyen eszünk, ha már volt. Miskolc, 2006, Fájó sebekből termő ágak. Budapest, 2010.) Az egyes tendenciákhoz mindjárt az irodalmi, illetve szellemi élet valamely markáns szereplőjét kapcsolja az ember, Kós Károlyt a Kiáltó szóhoz (1921) és a transzszilvanizmushoz, Tamási Áront a Tizenegyek (1923) című antológiával jelentkező írói csoportosuláshoz, ahhoz, amelyet az erdélyi magyar irodalom első nemzedékeként tartanak számon, László Dezsőt az Erdélyi Fiatalok (1930–1940) című kolozsvári folyóirat irodalmi és társadalomtudományi műhelyéhez, Makkai Sándort a Nem lehet-vitához (1937), Horváth Istvánt a Termés (1942–1944) című folyóirathoz és a népiséghez, Páskándi Gézát az 1960-as évek újító törekvéseihez. Mindannyian megannyi védjegyei az erdélyi magyar kultúrának, nem véletlen, hogy Cseke Péter ilyen címen* jelentetett meg egy kötetnyi tanulmányt a felsoroltakról és más eszmetársakról, Jancsó Béláról, Szabédi Lászlóról, Mikó Imréről, Beke Györgyről, Sütő Andrásról, Szabó Gyuláról és másokról.
Cseke Péter munkásságában a hiteles valóság-, tény- és dokumentumfeltárást s ezek igényes bemutatását lehetett méltányolni. Az utóbbi időben eme írói erények mellett felerősödni látszik egy másik, az írások személyes töltete. Új kötetébe foglalt portréi ezt az észrevételt erősítik meg. Érezni bennük a szenvedélyt és a szeretetet.
El kell ismerni: jótékony hatással lehet az olvasóra is, ha az élményszerűség szintjével is kiegészül például a feltárt irodalmi vagy művelődéstörténeti anyag bemutatása. Aki aztán azok irodalmi munkásságát vagy eszmerendszerét kutatja, akik egy-két nemzedékkel előtte jártak, jó esetben sokat nyerhet a nemzedékek közötti természetes kommunikációnak, a személyes kapcsolatoknak köszönhetően, de ott, ahol e szerves fejlődés mesterséges módon megszakadt, nehéz pótolni a nemzedékek közötti közvetlen kapcsolatok elmaradását. Maga Cseke Péter sem hagyja ezt szó nélkül: “Közvetlenül a második világháború után született nemzedékemnek nem adatott meg, hogy az előttünk járó, az előző kisebbségi helyzetben eszmélő korosztályok valamennyi meghatározó egyéniségét személyesen is megismerhesse: háború, menekülés, hadifogság, hidegháború és a »román Gulág« egyaránt megtizedelte őket – írja a László Dezsőről készült portréban a szerző. – Akik élve megúszták, és halálukig köztünk lehettek, azok sem tudták nyíltan áthagyományozni a tájékozódásunkat megkönnyítő kisebbségi élettapasztalataikat. Vagy azért, mert megfélemlítettek voltak, vagy azért, mert az értelmiségnevelő intézményrendszerből teljesen kiszorultak.”
Különben éppen a korábban felsoroltak, ama meghatározó egyéniségek lennének Cseke Péter számára szellemi életünk örökséghagyói. Egyikük, a sepsiszentgyörgyi származású lelkész és társadalomtudós, László Dezső 1940 elején egy esszében vette számba az akkori magyar szellemi élet úgymond legdöntőbb tényezőit, ezeket a kritikai hangban, a társadalmi és gazdasági szemléletben, a népi elem jelenlétében és a keresztény gondolatban jelölve meg. Befejezésként aztán meg is indokolta, hogy miért tartotta fontosnak szemléjét: “Azért idéztem a múltat, szellemi életünk nagy örökséghagyóit magunk közé, hogy rajtuk keresztül és bennük értsék meg egymást azok a mai magyarok, akik konzervatív és modern álláspontról szolgálván szellemi életünket, sokszor azt gondolják, hogy szemben állanak egymással.”
Hasonló indíttatásból vállalkozik bizonyára Cseke Péter is az általa fontosnak tartott örökséghagyók megidézésére. Kisebbségi kultúránk védjegyeinek tartja őket, s felkínálja a róluk készített pályaképeket, hátha bemutatott gondolati teljesítményük és példájuk közelebb visz a mai magyar kisebbségi sors jobb megértéséhez, hiszen a történelmi tapasztalatra hallgatni és alapozni sohasem csak magáért való foglalatosság kis népek részéről Európának ebben a szögletében.
Borcsa János
* Cseke Péter: Védjegyek. Íróportrék – ellenfényben. Kolozsvár, Kriterion Könyvkiadó, 2011
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 11.
Kell az autonómia (Érkeznek a válaszok az EMNP kérdőíveire)
Még nem kezdték el a Döntsünk közösen! című kérdőívek begyűjtését, ám a székházba behozott több mint 300 válaszból máris érdekes tapasztalatokat szereztek – mondta el Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke.
Három napja befejezték a Háromszéknek leosztott 70 000 kérdőív kiosztását, az áldatlan időjárási viszonyok akadályozták őket, ám végül csak Kommandóra nem sikerült eljutniuk. A következő időszakban házról házra járva gyűjtik be majd a kitöltött lapokat, kérnek mindenkit, készítse elő az íveket, mert sok időbe telne kivárni, hogy helyben írják be válaszaikat. Akit nem találnak otthon, az a Demokrácia Központokban adhatja le a válaszaival kitöltött papirost. Nemes Előd elmondta, ezt máris sokan megtették, jó jelnek tekintik, hogy különösebb kampány és felhívás nélkül több mint háromszázan eljuttatták válaszaikat. Legfontosabbnak a nyílt kérdésre – Mit javasol az Erdélyi Magyar Néppártnak? – adott feleleteket tartják, és bizony okoztak meglepetést a válaszadók. Többen is említik annak fontosságát, hogy Marosvásárhelyen magyar polgármesterjelölt nyerje meg a választásokat, és gyakran visszatérő igény az autonómia is. Bár ez a felmérés nem reprezentatív, e válasz gyakorisága ellentmond az RMDSZ közvélemény-kutatásainak, amelyeknél csak sokadik feleletként emlegetik az autonómiát – derült ki az EMNP tájékoztatójából. Gyakran szerepel az összefogás szükségessége, és sokan arra intik az új pártot, hogy ne szövetkezzék az RMDSZ-szel. Kérik tőlük azt is, hogy legyenek következetesek, tartsanak ki a Tőkés László által képviselt elvek és értékek mellett – mondta el Nemes Előd.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
Még nem kezdték el a Döntsünk közösen! című kérdőívek begyűjtését, ám a székházba behozott több mint 300 válaszból máris érdekes tapasztalatokat szereztek – mondta el Nemes Előd, az EMNP sepsiszentgyörgyi elnöke.
Három napja befejezték a Háromszéknek leosztott 70 000 kérdőív kiosztását, az áldatlan időjárási viszonyok akadályozták őket, ám végül csak Kommandóra nem sikerült eljutniuk. A következő időszakban házról házra járva gyűjtik be majd a kitöltött lapokat, kérnek mindenkit, készítse elő az íveket, mert sok időbe telne kivárni, hogy helyben írják be válaszaikat. Akit nem találnak otthon, az a Demokrácia Központokban adhatja le a válaszaival kitöltött papirost. Nemes Előd elmondta, ezt máris sokan megtették, jó jelnek tekintik, hogy különösebb kampány és felhívás nélkül több mint háromszázan eljuttatták válaszaikat. Legfontosabbnak a nyílt kérdésre – Mit javasol az Erdélyi Magyar Néppártnak? – adott feleleteket tartják, és bizony okoztak meglepetést a válaszadók. Többen is említik annak fontosságát, hogy Marosvásárhelyen magyar polgármesterjelölt nyerje meg a választásokat, és gyakran visszatérő igény az autonómia is. Bár ez a felmérés nem reprezentatív, e válasz gyakorisága ellentmond az RMDSZ közvélemény-kutatásainak, amelyeknél csak sokadik feleletként emlegetik az autonómiát – derült ki az EMNP tájékoztatójából. Gyakran szerepel az összefogás szükségessége, és sokan arra intik az új pártot, hogy ne szövetkezzék az RMDSZ-szel. Kérik tőlük azt is, hogy legyenek következetesek, tartsanak ki a Tőkés László által képviselt elvek és értékek mellett – mondta el Nemes Előd.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 12.
Markó Béla: a MOGYE-kérdés rendezése nélkül nem megyünk tovább
A kormányalakítást megelőző koalíciós tárgyalások során az RMDSZ egyértelművé tette: a további kormányzati részvételének egyik alapvető feltétele az oktatási törvény és a kisebbségi nyelvi jogok alkalmazása, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet megoldása. Enélkül nem megyünk tovább – jelentette ki Markó Béla az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV). A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a MOGYE-ügy egy rossz precedenst teremthet a kisebbségi oktatási jogok be nem tartására, több vezetőjének retorikája, hangneme pedig a marosvásárhelyi márciusi események hangulatát idézi, ami teljességgel elfogadhatatlan.
Markó Béla a „Többszemközt” című vitaműsorban beszélt az elmúlt napokban lezajlott kormányalakítási tárgyalásokról, valamint az új kabinet előtt álló kihívásokról. Mint mondta, az RMDSZ csupán szigorú feltételekkel volt hajlandó továbbmenni koalíciós partnereivel. – Az RMDSZ egyértelműen megmondta, hogy semmiféle radikális fordulatra nem készülünk: nem fogadunk el olyan jellegű változásokat, amelyek egy adott területet fenekestül felfordítanának. Az egészségügyi törvénnyel amúgy sem értünk egyet, de közigazgatási átszervezést sem fogadunk el, hiszen itt is élesen ütköznek a koncepcióink. A kormánynak kiegyensúlyozottan, stabilan kormányoznia kell, konszolidálnia kell az eddig elért eredményeket, mert javult a gazdasági helyzet és nyugalmat kell teremteni az országban – mutatott rá, hozzátéve: az RMDSZ feltételei között az észak-erdélyi autópálya építésének folytatása, valamint – a gazdaság jövőbeni teljesítőképessége függvényében – a fizetések és nyugdíjak emelése is szerepelt. Az anyanyelvű oktatás és a MOGYE kérdése ugyanakkor szintén sarokköve volt a kormányzati részvételnek. „Én egyszerűen azt mondtam, hogy most beszéljük meg, ha ezekben a dolgokban elakadunk, mert akkor nem érdemes nekifogni. Azért, hogy egy két hónap múlva felálljunk, mert nem tudunk megoldani dolgokat, azért most nem érdemes belemenni – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy érvelt, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem kérdése önmagában is fontos, másrészt ennek van egy nagyon fontos üzenete. „Ha elfogadjuk azt, hogy törvényben foglaltuk bizonyos jogainkat, és azok alkalmazásától el lehet tekinteni itt, akkor el lehet tekinteni másutt is. Másrészt azt a retorikát, azt a hangvételt, amit az utóbbi időben hallunk a rektortól és másoktól, az elfogadhatatlan. Én megértem Marosvásárhely márciusát, és ez egyszerűen arra emlékeztet, ahogyan akkor beszéltek egyes emberek, például a Vatra Romaneasca vezetői. Már csak ezért is meg kell oldani ezt a helyzetet” – szögezte le.
Markó Béla szerint az új kormánynak javítania kell a lakosság életkörülményein, és a lehetőségekhez mérten vissza kell adnia valamennyit abból, amit a 25%-os közalkalmazotti bérlevágás során szenvedtek el az emberek. – Ez egy durva, vad levágás volt, bár később némiképp sikerült javítani ezen. Utólag azt kell mondanom, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy Romániát ez az intézkedés tartotta fenn, akármennyire is fájdalmas volt. Ha a gazdasági helyzet megengedi, szerintem itt van az a pillanat, amikor még valamennyit vissza kellene adni a fizetésekből, és a nyugdíjakon is javítani kellene – mondta a miniszterelnök-helyettes az ETV-ben. Erdély Tv
Erdély.ma
A kormányalakítást megelőző koalíciós tárgyalások során az RMDSZ egyértelművé tette: a további kormányzati részvételének egyik alapvető feltétele az oktatási törvény és a kisebbségi nyelvi jogok alkalmazása, valamint a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet megoldása. Enélkül nem megyünk tovább – jelentette ki Markó Béla az Erdélyi Magyar Televíziónak (ETV). A miniszterelnök-helyettes kifejtette: a MOGYE-ügy egy rossz precedenst teremthet a kisebbségi oktatási jogok be nem tartására, több vezetőjének retorikája, hangneme pedig a marosvásárhelyi márciusi események hangulatát idézi, ami teljességgel elfogadhatatlan.
Markó Béla a „Többszemközt” című vitaműsorban beszélt az elmúlt napokban lezajlott kormányalakítási tárgyalásokról, valamint az új kabinet előtt álló kihívásokról. Mint mondta, az RMDSZ csupán szigorú feltételekkel volt hajlandó továbbmenni koalíciós partnereivel. – Az RMDSZ egyértelműen megmondta, hogy semmiféle radikális fordulatra nem készülünk: nem fogadunk el olyan jellegű változásokat, amelyek egy adott területet fenekestül felfordítanának. Az egészségügyi törvénnyel amúgy sem értünk egyet, de közigazgatási átszervezést sem fogadunk el, hiszen itt is élesen ütköznek a koncepcióink. A kormánynak kiegyensúlyozottan, stabilan kormányoznia kell, konszolidálnia kell az eddig elért eredményeket, mert javult a gazdasági helyzet és nyugalmat kell teremteni az országban – mutatott rá, hozzátéve: az RMDSZ feltételei között az észak-erdélyi autópálya építésének folytatása, valamint – a gazdaság jövőbeni teljesítőképessége függvényében – a fizetések és nyugdíjak emelése is szerepelt. Az anyanyelvű oktatás és a MOGYE kérdése ugyanakkor szintén sarokköve volt a kormányzati részvételnek. „Én egyszerűen azt mondtam, hogy most beszéljük meg, ha ezekben a dolgokban elakadunk, mert akkor nem érdemes nekifogni. Azért, hogy egy két hónap múlva felálljunk, mert nem tudunk megoldani dolgokat, azért most nem érdemes belemenni – hangsúlyozta Markó Béla, aki úgy érvelt, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem kérdése önmagában is fontos, másrészt ennek van egy nagyon fontos üzenete. „Ha elfogadjuk azt, hogy törvényben foglaltuk bizonyos jogainkat, és azok alkalmazásától el lehet tekinteni itt, akkor el lehet tekinteni másutt is. Másrészt azt a retorikát, azt a hangvételt, amit az utóbbi időben hallunk a rektortól és másoktól, az elfogadhatatlan. Én megértem Marosvásárhely márciusát, és ez egyszerűen arra emlékeztet, ahogyan akkor beszéltek egyes emberek, például a Vatra Romaneasca vezetői. Már csak ezért is meg kell oldani ezt a helyzetet” – szögezte le.
Markó Béla szerint az új kormánynak javítania kell a lakosság életkörülményein, és a lehetőségekhez mérten vissza kell adnia valamennyit abból, amit a 25%-os közalkalmazotti bérlevágás során szenvedtek el az emberek. – Ez egy durva, vad levágás volt, bár később némiképp sikerült javítani ezen. Utólag azt kell mondanom, hogy igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy Romániát ez az intézkedés tartotta fenn, akármennyire is fájdalmas volt. Ha a gazdasági helyzet megengedi, szerintem itt van az a pillanat, amikor még valamennyit vissza kellene adni a fizetésekből, és a nyugdíjakon is javítani kellene – mondta a miniszterelnök-helyettes az ETV-ben. Erdély Tv
Erdély.ma
2012. február 12.
Tőkés: uniós jogszabályra van szükség a kisebbségi jogokról
A kisebbségi jogok ügyében európai uniós polgári kezdeményezést indít a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács. Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat, és ennek érdekében jogalkotásra késztetni az unió illetékes testületét. A kihívás nagy, a kezdeményezés bejegyzése után húsz hónap alatt kell legalább egymillió aláírást összegyűjteniük, s ebben számítanak az európai kisebbségekre és a civilek szervezetekre is. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács szerint az autonómia a határon túli magyar nemzetrészek fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükséges. Tőkés László uniós parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott, még távolról sem állunk ott, hogy az autonómiaformák felépítésén és az önrendelkezés tagországonkénti bevezetésén fáradozzunk, hiszen az Európai Unió szabályozásai szerint a kisebbségi kérdés, vagy konkrétan az autonómia bevezetésének kérdése a tagországok hatáskörébe tartozik. Tőkés László hozzátette, készek arra, hogy a román többséggel megtárgyalják a magyar autonómia ügyét, Románia viszont hajlamos elfeledkezni arról, hogy 1918-ban, a gyulafehérvári nemzetgyűlésen autonómiát ígért az erdélyi magyarságnak.
Ahogy a romák kérdése európai üggyé vált, romastratégia készült, precedens értékű ügy lett, ugyanígy a magyarság ügyét is erre a szintre kellene emelni. Amikor a teljes kárpát-medencei összefogáson fáradozunk, ebbe az irányba haladunk, mondta Tőkés László. Hozzátette, az Európai Uniónak nincs határozott kisebbségi keretrendszere. Még az európai tanácsi kisebbségvédelmi rendszer és joganyag is kívánnivalókat hagy maga után és nehezen alkalmazható. Ha azonban nincs ilyen szabályozás, a kisebbségeknél jobban érzik magukat a háziállatok, melyeknek a bánásmódjáról rendelkezik az unió, mely azonban nem akar beleszólni abba, hogy mi lesz a felvidéki magyarokkal, a szerbiai románokkal vagy éppen a görögországi trákokkal. Nagy szükség lenne ezért egy olyan jogi kisebbségvédelmi rendszerre, amely ellenőrizhető és számon kérhető az Európai Unióban. Gyökeres változásokat kell elérni ahhoz, hogy esély legyen a határon túli magyarság nemzeti felemelkedésére, hangsúlyozta Tőkés László.
hirado.hu/Kossuth Rádió, Vasárnapi újság
Erdély.ma
A kisebbségi jogok ügyében európai uniós polgári kezdeményezést indít a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács. Azt szeretnék elérni, hogy az Európai Unió ne utalja kizárólag tagállami hatáskörbe a kisebbségi jogokat, és ennek érdekében jogalkotásra késztetni az unió illetékes testületét. A kihívás nagy, a kezdeményezés bejegyzése után húsz hónap alatt kell legalább egymillió aláírást összegyűjteniük, s ebben számítanak az európai kisebbségekre és a civilek szervezetekre is. A Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács szerint az autonómia a határon túli magyar nemzetrészek fennmaradása érdekében elengedhetetlenül szükséges. Tőkés László uniós parlamenti képviselő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában úgy fogalmazott, még távolról sem állunk ott, hogy az autonómiaformák felépítésén és az önrendelkezés tagországonkénti bevezetésén fáradozzunk, hiszen az Európai Unió szabályozásai szerint a kisebbségi kérdés, vagy konkrétan az autonómia bevezetésének kérdése a tagországok hatáskörébe tartozik. Tőkés László hozzátette, készek arra, hogy a román többséggel megtárgyalják a magyar autonómia ügyét, Románia viszont hajlamos elfeledkezni arról, hogy 1918-ban, a gyulafehérvári nemzetgyűlésen autonómiát ígért az erdélyi magyarságnak.
Ahogy a romák kérdése európai üggyé vált, romastratégia készült, precedens értékű ügy lett, ugyanígy a magyarság ügyét is erre a szintre kellene emelni. Amikor a teljes kárpát-medencei összefogáson fáradozunk, ebbe az irányba haladunk, mondta Tőkés László. Hozzátette, az Európai Uniónak nincs határozott kisebbségi keretrendszere. Még az európai tanácsi kisebbségvédelmi rendszer és joganyag is kívánnivalókat hagy maga után és nehezen alkalmazható. Ha azonban nincs ilyen szabályozás, a kisebbségeknél jobban érzik magukat a háziállatok, melyeknek a bánásmódjáról rendelkezik az unió, mely azonban nem akar beleszólni abba, hogy mi lesz a felvidéki magyarokkal, a szerbiai románokkal vagy éppen a görögországi trákokkal. Nagy szükség lenne ezért egy olyan jogi kisebbségvédelmi rendszerre, amely ellenőrizhető és számon kérhető az Európai Unióban. Gyökeres változásokat kell elérni ahhoz, hogy esély legyen a határon túli magyarság nemzeti felemelkedésére, hangsúlyozta Tőkés László.
hirado.hu/Kossuth Rádió, Vasárnapi újság
Erdély.ma
2012. február 12.
Pillantás egy életre
Kovács Levente rendező Ránézek az életemre című interjúkötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi színház emeleti előcsarnokában.
Az önéletrajzi jellegű mélyinterjú-kötetet Nagy Béla, a váradi Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkára méltatta, kiemelve, hogy a könyv színtere az erdélyi magyar színjátszás, de e kötet olvasói megismerhetik belőle a kommunizmusban uralkodó állapotokat és „a demokrácia hepehupás tájait” is. A méltatás után Kovács Levente beszélgetett Kádár Dombi Katalinnal, aki az interjúkötet kérdezője is volt. A beszélgetés során Kovács Levente humorban bővelkedő stílusban mesélte el életének néhány fontos, vagy érdekes momentumát, többek között első nagyváradi „dicsőséges” bevonulását, Nagyváradhoz való viszonyulását. Ez utóbbi tekintetben elmondta: „Várad vonzó atmoszférája miatt szerettem ide járni, de időközben Váradon idegenek jelentek meg, és megbomlott a város és az ember közötti kapcsolat, elfogyott az a váradi hangulat, ami ide vonzott. De ezt a váradiságot meg kell őrizni, mert még visszaszerezhető” – fogalmazott. A jelenlevők megtudhatták azt, hogy 1983-ban a Káin és Ábel című darabot rendezte meg először Nagyváradon, ahol összesen tizenhét előadást vitt színre, sőt az is kiderült, hogy 1989 előtt a gombfoci olyan szenvedélye volt, ami még a színháztól is képes volt elvonni, de ez a szenvedélye is áldozatul esett a rendszerváltásnak. Kovács Levente emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után összeomlott a mozikultúra, az egyetemi színpadok, a közös kávéházi olvasás hagyománya, és a színház szerepe is megváltozott: „A hatvanas években a színház szerepe az volt, hogy megtartó erőt sugározzon, és azt üzente, hogy lehet másképp is gondolkozni. 1989 után ezek az értékek elbizonytalanodtak. A posztmodern korban az a kérdés, hogy ki vagyok én, és az egyéni életérzéseket a legnehezebb közös nevezőre hozni. A színház jelenleg az önkeresés állapotában van, már nincs meg a mindent összefogó funkciója. A színháznak akkor van értelme, ha találkozóhely, és ezt a találkozóhelyet kell megőrizni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha kíváncsiak vagyunk egymásra” – fejtette ki Kovács Levente.
Pap István
erdon.ro
Kovács Levente rendező Ránézek az életemre című interjúkötetét mutatták be szombaton délután a nagyváradi színház emeleti előcsarnokában.
Az önéletrajzi jellegű mélyinterjú-kötetet Nagy Béla, a váradi Szigligeti Társulat egykori irodalmi titkára méltatta, kiemelve, hogy a könyv színtere az erdélyi magyar színjátszás, de e kötet olvasói megismerhetik belőle a kommunizmusban uralkodó állapotokat és „a demokrácia hepehupás tájait” is. A méltatás után Kovács Levente beszélgetett Kádár Dombi Katalinnal, aki az interjúkötet kérdezője is volt. A beszélgetés során Kovács Levente humorban bővelkedő stílusban mesélte el életének néhány fontos, vagy érdekes momentumát, többek között első nagyváradi „dicsőséges” bevonulását, Nagyváradhoz való viszonyulását. Ez utóbbi tekintetben elmondta: „Várad vonzó atmoszférája miatt szerettem ide járni, de időközben Váradon idegenek jelentek meg, és megbomlott a város és az ember közötti kapcsolat, elfogyott az a váradi hangulat, ami ide vonzott. De ezt a váradiságot meg kell őrizni, mert még visszaszerezhető” – fogalmazott. A jelenlevők megtudhatták azt, hogy 1983-ban a Káin és Ábel című darabot rendezte meg először Nagyváradon, ahol összesen tizenhét előadást vitt színre, sőt az is kiderült, hogy 1989 előtt a gombfoci olyan szenvedélye volt, ami még a színháztól is képes volt elvonni, de ez a szenvedélye is áldozatul esett a rendszerváltásnak. Kovács Levente emlékeztetett arra, hogy a rendszerváltás után összeomlott a mozikultúra, az egyetemi színpadok, a közös kávéházi olvasás hagyománya, és a színház szerepe is megváltozott: „A hatvanas években a színház szerepe az volt, hogy megtartó erőt sugározzon, és azt üzente, hogy lehet másképp is gondolkozni. 1989 után ezek az értékek elbizonytalanodtak. A posztmodern korban az a kérdés, hogy ki vagyok én, és az egyéni életérzéseket a legnehezebb közös nevezőre hozni. A színház jelenleg az önkeresés állapotában van, már nincs meg a mindent összefogó funkciója. A színháznak akkor van értelme, ha találkozóhely, és ezt a találkozóhelyet kell megőrizni, ez azonban csak akkor lehetséges, ha kíváncsiak vagyunk egymásra” – fejtette ki Kovács Levente.
Pap István
erdon.ro
2012. február 13.
Nemzetpolitikai államtitkárság: a kormány idén is biztosítja a moldvai oktatási program korábbi támogatását
magyar kormány az idei évben is rendelkezésre bocsátja a moldvai oktatási program előző éveknek megfelelő mértékű támogatását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a program működését, növekvő hatékonyságát és átlátható finanszírozását biztosítsa, amelyhez egy új struktúra létrehozása szükséges – ezt Répás Zsuzsanna hangsúlyozta, amikor a programban résztvevő mintegy harminc tanárt fogadta.
A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint a tanácskozáson jelen volt a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) több tagja, akik maguk is részt vesznek az oktatási programban, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) kuratóriumának jelenlegi és korábbi kuratóriumi elnöke, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület (KEMCSE) kuratóriumi elnöke, továbbá a Teleki László Alapítvány (TLA) ügyvezetője. A közlemény szerint a programban közreműködő tanárok kijelentették, hogy maguk is rendkívül fontosnak tartják a moldvai magyar oktatási program kiszámítható működését, és egyben üdvözölték a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szerepvállalását.
Közös cél a program folytatása
Diószegi László, a TLA ügyvezetője a találkozón leszögezte, hogy egy új alapítvány létrehozása kizárólag a program finanszírozásának átláthatóvá tétele érdekében szükséges, működtetése minimális költségekkel jár, az oktatási program munkáját az abban jelenleg is dolgozó tanárok végzik a jövőben is. A felek megegyeztek abban, hogy közös cél az oktatási program zökkenőmentes folytatása, az új struktúra kialakítása, továbbá kölcsönösen megállapodtak az oktatási program szilárd alapokra való helyezésében, illetve az egyeztetések további folytatásában.
A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan az MCSMSZ bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét, 70 millió forintot biztosítja a magyar kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány adja. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul tovább tanuló diákoknak pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában.
Amint arról korábban beszámoltunk, az MCSMSZ vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
Az összetartozás bálja
Pénteken nyílt meg a hagyományos, immár 14. alkalommal megszervezett csángó bál is Budapesten. A rendezvény megnyitóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke szólalt fel, hangsúlyozván, az új magyar alkotmány rögzíti, Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, új fejezetet nyit a magyar nemzet történetében. Szükség volt erre a fordulatra, hiszen az elmúlt húsz év megmutatta, hogy a változást, a nemzetpolitikai rendszerváltozást „nekünk kell kicsikarni, magától nem történik meg, várni rá pedig hiú ábránd”.
Toró a moldvai csángó oktatási programot sikertörténetnek nevezte, amiért tisztelet illeti a program létrehozóit és benne áldozatos munkát végző oktatókat, pedagógusokat. „Merjünk álmodni, és higgyünk álmainkban, merjük álmodni azt, hogy a Kárpát-medencei magyarság egy nemzethez tartozik, merjünk hinni a határokon átnyúló nemzetegyesítés nagy ívű programjában. Merjük álmodni azt, hogy erős közösségek alkotják ezt a Kárpát-medencei magyar nemzetet, és ezek egymással szolidárisak” – fogalmazott a politikus.
A bál fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki levélben köszöntötte a résztvevőket. „A csángókkal testvérek vagyunk, de sosem árt újra meg újra megismerkednünk. A bál mindkét ügyet jól szolgálja, azt is, hogy többet tudjunk meg egymásról, és azt is, hogy kifejezzük együvé tartozásunkat, közös színpompás, ezerarcú kultúránk erejét” – fogalmazott levelében a köztársasági elnök. A szervezők a bálon idén is a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető, kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarták felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeztek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének bemutatása. A 14. csángó bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítottak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából. Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei irodalmi értékük mellett elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
Krónika (Kolozsvár)
magyar kormány az idei évben is rendelkezésre bocsátja a moldvai oktatási program előző éveknek megfelelő mértékű támogatását, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a program működését, növekvő hatékonyságát és átlátható finanszírozását biztosítsa, amelyhez egy új struktúra létrehozása szükséges – ezt Répás Zsuzsanna hangsúlyozta, amikor a programban résztvevő mintegy harminc tanárt fogadta.
A nemzetpolitikai államtitkárság tájékoztatása szerint a tanácskozáson jelen volt a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségének (MCSMSZ) több tagja, akik maguk is részt vesznek az oktatási programban, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) kuratóriumának jelenlegi és korábbi kuratóriumi elnöke, a Keresztszülők a Moldvai Csángó Magyarokért Egyesület (KEMCSE) kuratóriumi elnöke, továbbá a Teleki László Alapítvány (TLA) ügyvezetője. A közlemény szerint a programban közreműködő tanárok kijelentették, hogy maguk is rendkívül fontosnak tartják a moldvai magyar oktatási program kiszámítható működését, és egyben üdvözölték a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) szerepvállalását.
Közös cél a program folytatása
Diószegi László, a TLA ügyvezetője a találkozón leszögezte, hogy egy új alapítvány létrehozása kizárólag a program finanszírozásának átláthatóvá tétele érdekében szükséges, működtetése minimális költségekkel jár, az oktatási program munkáját az abban jelenleg is dolgozó tanárok végzik a jövőben is. A felek megegyeztek abban, hogy közös cél az oktatási program zökkenőmentes folytatása, az új struktúra kialakítása, továbbá kölcsönösen megállapodtak az oktatási program szilárd alapokra való helyezésében, illetve az egyeztetések további folytatásában.
A moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan az MCSMSZ bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét, 70 millió forintot biztosítja a magyar kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány adja. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul tovább tanuló diákoknak pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában.
Amint arról korábban beszámoltunk, az MCSMSZ vezetősége január 30-án tette közzé: a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás rendszerének tervezett átszervezése miatt testületileg lemondanak. A szövetség tizenkét vezető beosztású tisztségviselője által jegyzett dokumentum szerint 2012. január elsejével lejárt a csángó szövetség szerződése a Bethlen Gábor Alappal, és újabb szerződés hiányában a szövetség idei működése teljesen ellehetetlenült.
Az összetartozás bálja
Pénteken nyílt meg a hagyományos, immár 14. alkalommal megszervezett csángó bál is Budapesten. A rendezvény megnyitóján Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) megbízott elnöke szólalt fel, hangsúlyozván, az új magyar alkotmány rögzíti, Magyarország felelősséget visel a határon túli magyarok sorsáért, új fejezetet nyit a magyar nemzet történetében. Szükség volt erre a fordulatra, hiszen az elmúlt húsz év megmutatta, hogy a változást, a nemzetpolitikai rendszerváltozást „nekünk kell kicsikarni, magától nem történik meg, várni rá pedig hiú ábránd”.
Toró a moldvai csángó oktatási programot sikertörténetnek nevezte, amiért tisztelet illeti a program létrehozóit és benne áldozatos munkát végző oktatókat, pedagógusokat. „Merjünk álmodni, és higgyünk álmainkban, merjük álmodni azt, hogy a Kárpát-medencei magyarság egy nemzethez tartozik, merjünk hinni a határokon átnyúló nemzetegyesítés nagy ívű programjában. Merjük álmodni azt, hogy erős közösségek alkotják ezt a Kárpát-medencei magyar nemzetet, és ezek egymással szolidárisak” – fogalmazott a politikus.
A bál fővédnöke Schmitt Pál köztársasági elnök volt, aki levélben köszöntötte a résztvevőket. „A csángókkal testvérek vagyunk, de sosem árt újra meg újra megismerkednünk. A bál mindkét ügyet jól szolgálja, azt is, hogy többet tudjunk meg egymásról, és azt is, hogy kifejezzük együvé tartozásunkat, közös színpompás, ezerarcú kultúránk erejét” – fogalmazott levelében a köztársasági elnök. A szervezők a bálon idén is a moldvai magyarság létét alapjaiban fenyegető, kedvezőtlen társadalmi és gazdasági folyamatokra akarták felhívni a közvélemény figyelmét, és igyekeztek támogatókat nyerni a csángó magyarság megmaradását, felemelkedését célzó erőfeszítésekhez.
A rendezvény alapvető célja a moldvai és a gyimesi csángó magyarok rendkívül régies, páratlanul gazdag népművészetének bemutatása. A 14. csángó bálon Lakatos Demeter csángó magyar költőnek állítottak emléket születésének 100. évfordulója alkalmából. Lakatos Demeter volt az északi csángó nyelvjárás egyetlen szépirodalmi megörökítője. Versei irodalmi értékük mellett elsősorban tájnyelvi dokumentumként fontosak a magyar művelődés számára.
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 13.
57-re emelkedett a fagy halálos áldozatainak száma
Pénteken 57-re emelkedett a fagy halálos áldozatainak száma, miután az utolsó huszonnégy órában 13 személy vesztette életét – közölte az egészségügyi minisztérium. Vrancea és Buzău megyében még mindig vannak külvilágtól elzárt települések.
Gabriel Berca, a hivatalát pénteken átvevő új belügyminiszter a szomszédos megyékből csendőröket és tűzoltókat rendelt a házaikban rekedt emberek kimentésére. Egyes településeken ugyanis a házakat teljesen ellepte a hó a korábbi hóviharok alatt.
A héten a hőmérséklet mínusz 15-33 Celsius-fok között mozgott. A meteorológusok a hétvégére ismét havazást jeleztek.
Népújság (Marosvásárhely)
Pénteken 57-re emelkedett a fagy halálos áldozatainak száma, miután az utolsó huszonnégy órában 13 személy vesztette életét – közölte az egészségügyi minisztérium. Vrancea és Buzău megyében még mindig vannak külvilágtól elzárt települések.
Gabriel Berca, a hivatalát pénteken átvevő új belügyminiszter a szomszédos megyékből csendőröket és tűzoltókat rendelt a házaikban rekedt emberek kimentésére. Egyes településeken ugyanis a házakat teljesen ellepte a hó a korábbi hóviharok alatt.
A héten a hőmérséklet mínusz 15-33 Celsius-fok között mozgott. A meteorológusok a hétvégére ismét havazást jeleztek.
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 13.
Magyar–szláv összefogás helyett magyar–magyar együttműködést javasol az EMNT Temes megyei szervezete
Nyilatkozat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete örömmel veszi tudomásul az Alkotmánybíróság idei választásokról szóló döntését, melynek értelmében a helyhatósági választások időpontja marad a törvények által előírt periódusban, június hónapban.
Szervezetünk üdvözli, hogy nem a politikai érdekeknek, hanem az alkotmány szövegének megfelelő döntés született és a kisközösségek számára jóval fontosabb önkormányzati megmérettetés nem szorul háttérbe a parlamenti választások által keltett – Bukarestből irányított – politikai hangzavarban.
Ugyanakkor, a helyi választások közeledtével az EMNT sajnálattal veszi tudomásul, hogy az RMDSZ Temes megyei szervezete ismét a térség szláv nemzeti kisebbségeivel készül szövetkezni a megyei és temesvári önkormányzati mandátum megszerzése érdekében. Ez a megközelítés négy évvel ezelőtt is (barátságosabb demográfiai mutatók mellett) csak szerény részeredményt hozott, ráadásul ennek a partnerségnek az elmúlt négy évben a magyar közösség számára érezhető hozadéka nem volt.
Mindezek tehát egyértelműen rávilágítanak a magyar–magyar együttműködés fontosságára és szükségességére, éppen ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete választási stratégiájának újragondolására kéri az RMDSZ Temes megyei vezetőit. Továbbá szorgalmazza az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetei közötti párbeszédet és közös cselekvést.
Az EMNT Temes megyei szervezete a magyar–szláv összefogás helyett magyar–magyar együttműködést javasol: olyan közös magyar temesvári és megyei tanácsosjelöltek indítását szorgalmazzuk, akik nem csak a pártérdeket látják, akiket magukénak éreznek a magyar politikai szervezetek és akiket jó szívvel támogatnak a bánsági magyar civilszervezetek, valamint a történelmi egyházak is. Egy ilyen mértékű együttműködés sikere példaértékű lehet Erdély bármelyik szórványmegyéje, illetve szórványtelepülése számára.
Temesvár az elmúlt 22 évben többször mutatott követendő példát. Miért ne lenne ez lehetséges most, 2012-ben is.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének elnöksége
Nyugati Jelen (Arad)
Nyilatkozat
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete örömmel veszi tudomásul az Alkotmánybíróság idei választásokról szóló döntését, melynek értelmében a helyhatósági választások időpontja marad a törvények által előírt periódusban, június hónapban.
Szervezetünk üdvözli, hogy nem a politikai érdekeknek, hanem az alkotmány szövegének megfelelő döntés született és a kisközösségek számára jóval fontosabb önkormányzati megmérettetés nem szorul háttérbe a parlamenti választások által keltett – Bukarestből irányított – politikai hangzavarban.
Ugyanakkor, a helyi választások közeledtével az EMNT sajnálattal veszi tudomásul, hogy az RMDSZ Temes megyei szervezete ismét a térség szláv nemzeti kisebbségeivel készül szövetkezni a megyei és temesvári önkormányzati mandátum megszerzése érdekében. Ez a megközelítés négy évvel ezelőtt is (barátságosabb demográfiai mutatók mellett) csak szerény részeredményt hozott, ráadásul ennek a partnerségnek az elmúlt négy évben a magyar közösség számára érezhető hozadéka nem volt.
Mindezek tehát egyértelműen rávilágítanak a magyar–magyar együttműködés fontosságára és szükségességére, éppen ezért az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezete választási stratégiájának újragondolására kéri az RMDSZ Temes megyei vezetőit. Továbbá szorgalmazza az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt Temes megyei szervezetei közötti párbeszédet és közös cselekvést.
Az EMNT Temes megyei szervezete a magyar–szláv összefogás helyett magyar–magyar együttműködést javasol: olyan közös magyar temesvári és megyei tanácsosjelöltek indítását szorgalmazzuk, akik nem csak a pártérdeket látják, akiket magukénak éreznek a magyar politikai szervezetek és akiket jó szívvel támogatnak a bánsági magyar civilszervezetek, valamint a történelmi egyházak is. Egy ilyen mértékű együttműködés sikere példaértékű lehet Erdély bármelyik szórványmegyéje, illetve szórványtelepülése számára.
Temesvár az elmúlt 22 évben többször mutatott követendő példát. Miért ne lenne ez lehetséges most, 2012-ben is.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Temes megyei szervezetének elnöksége
Nyugati Jelen (Arad)
2012. február 13.
Ponta: Tőkésék helyett RMDSZ
Az RMDSZ-nek a parlamentben van a helye, de az ellenzéki oldalon, jelentette ki hétvégi, sepsiszentgyörgyi látogatásakor Victor Ponta. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elmondta: azt szeretné, ha az RMDSZ jutna be a román parlamentbe, és nem „Tőkés pártja”.
A politikus szerint a Tőkés László védnöksége alatt létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szélsőséges, szinte fasiszta politikát folytat, ami hasonlít a magyarországi szélsőjobb pártok politikájára, a Jobbikra sőt még az Orbán Viktor által vezetett pártéra is, ez számukra elfogadhatatlan. Victor Ponta ugyanakkor bírálta az RMDSZ-t is, amikor kifejtette, hogy a szövetségnek vállalnia kell a jelenlegi kormány intézkedéseinek következményeit. Hozzátette: egy demokratikus országban egy akkora kisebbségnek, mint a magyar, kell hogy legyen parlamenti képviselete, e nélkül ugyanis a feszültségek helyi szinten maradnának, magyarázta Ponta, aki szerint az RMDSZ-szel tudnak párbeszédet folytatni, de nem veszik be az USL-kormányba.
Arra az újságírói kérdésre, hogy alakulatának milyen választási ajánlata van a magyar kisebbség számára, leszögezte: nincsenek ellenérzései a romániai magyar közösséggel szemben, „nem vagyok soviniszta vagy szélsőséges, szerintem minden román állampolgárt ugyanazok a jogok illetnek meg”. Hozzátette: a Năstase-kormány idején a magyar közösség több eredményt ért el, mint azelőtt összesen, hasonlóképpen a Tăriceanu-kormány idején is bővültek a magyar közösség jogai. Hozzátette: kizárólag politikai okai vannak annak, hogy nem akar az RMDSZ-szel kormányozni.
Márton: nincs sok esélye az USL fellebbezésének
A mihamarabbi kormányra kerülés érdekében az USL ma beadványt tervez benyújtani az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az Ungureanu-kabinet felfüggesztését és előrehozott választások kiírását. Márton Árpád, az RMDSZ jogász-képviselője szerint nem valószínű, hogy a taláros testület helyet ad az ellenzék óvásának. „Nincs olyan paragrafusa az alkotmánynak, amely sérült volna. Az Alkotmánybíróság amúgy sem foglalkozik a parlament eljárásbeli kérdéseivel, bár az is igaz, hogy volt már rá precedens” – magyarázta az ÚMSZ-nek. A képviselő szerint a határozatképtelen szakbizottságok a miniszterekről nem véleményezést állítottak ki, a jegyzőkönyvekben „ajánlást” fogalmaztak meg.
Összevesztek, kibékültek?
Az Ungureanu-kabinet beiktatásakor mondott békülékeny hangnemű beszédéért Victor Ponta a hétvégén továbbra is megosztotta az USL vezetőit. Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke védelmébe vette a szerinte érett politikusként viselkedő Pontát, és ajánlkozott Crin Antonescu liberális elnök „ráncba szedésére”. Politikai elemzők az USL két társelnöke közötti szakadék mélyüléseként értelmezték azt a hírt is, hogy Ponta egyedül tesz eleget kettejük tengerentúli meghívásának. Utóbb mindketten cáfolták, hogy összevesztek volna, hangsúlyozták, már hetekkel ezelőtt eldöntötték, hogy csak Ponta utazik az Egyesült Államokba.
Traian Băsescu ismét magához hívta a pártokat
A kormányváltás sikeres lebonyolítása után Traian Băsescu államfő ismét magához rendelte a parlamenti pártok képviselőit, hogy az uniós pénzügyi stabilitási szerződés ratifikálásáról és a törvényhozási munka biztosításáról egyeztessen velük. Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőit ma délre, a koalíciós alakulatok képviselőit pedig délután egy órára várja a Cotroceni-palotába. Victor Ponta PSD-elnök tegnap elmondta, az USL még nem döntötte el, hogy eleget tesz-e a meghívásnak, de előrebocsátotta, a részvétel ellen érvel majd. Mint ismeretes, az ellenzéki alakulatok parlamenti bojkottot hirdettek mindaddig, amíg előrehozott választásokat nem írnak ki, így a törvényhozás több szakbizottsága és a szenátus döntésképtelen.
Új Magyar Szó (Bukarest)
Az RMDSZ-nek a parlamentben van a helye, de az ellenzéki oldalon, jelentette ki hétvégi, sepsiszentgyörgyi látogatásakor Victor Ponta. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elmondta: azt szeretné, ha az RMDSZ jutna be a román parlamentbe, és nem „Tőkés pártja”.
A politikus szerint a Tőkés László védnöksége alatt létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szélsőséges, szinte fasiszta politikát folytat, ami hasonlít a magyarországi szélsőjobb pártok politikájára, a Jobbikra sőt még az Orbán Viktor által vezetett pártéra is, ez számukra elfogadhatatlan. Victor Ponta ugyanakkor bírálta az RMDSZ-t is, amikor kifejtette, hogy a szövetségnek vállalnia kell a jelenlegi kormány intézkedéseinek következményeit. Hozzátette: egy demokratikus országban egy akkora kisebbségnek, mint a magyar, kell hogy legyen parlamenti képviselete, e nélkül ugyanis a feszültségek helyi szinten maradnának, magyarázta Ponta, aki szerint az RMDSZ-szel tudnak párbeszédet folytatni, de nem veszik be az USL-kormányba.
Arra az újságírói kérdésre, hogy alakulatának milyen választási ajánlata van a magyar kisebbség számára, leszögezte: nincsenek ellenérzései a romániai magyar közösséggel szemben, „nem vagyok soviniszta vagy szélsőséges, szerintem minden román állampolgárt ugyanazok a jogok illetnek meg”. Hozzátette: a Năstase-kormány idején a magyar közösség több eredményt ért el, mint azelőtt összesen, hasonlóképpen a Tăriceanu-kormány idején is bővültek a magyar közösség jogai. Hozzátette: kizárólag politikai okai vannak annak, hogy nem akar az RMDSZ-szel kormányozni.
Márton: nincs sok esélye az USL fellebbezésének
A mihamarabbi kormányra kerülés érdekében az USL ma beadványt tervez benyújtani az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az Ungureanu-kabinet felfüggesztését és előrehozott választások kiírását. Márton Árpád, az RMDSZ jogász-képviselője szerint nem valószínű, hogy a taláros testület helyet ad az ellenzék óvásának. „Nincs olyan paragrafusa az alkotmánynak, amely sérült volna. Az Alkotmánybíróság amúgy sem foglalkozik a parlament eljárásbeli kérdéseivel, bár az is igaz, hogy volt már rá precedens” – magyarázta az ÚMSZ-nek. A képviselő szerint a határozatképtelen szakbizottságok a miniszterekről nem véleményezést állítottak ki, a jegyzőkönyvekben „ajánlást” fogalmaztak meg.
Összevesztek, kibékültek?
Az Ungureanu-kabinet beiktatásakor mondott békülékeny hangnemű beszédéért Victor Ponta a hétvégén továbbra is megosztotta az USL vezetőit. Ion Iliescu volt államfő, a PSD tiszteletbeli elnöke védelmébe vette a szerinte érett politikusként viselkedő Pontát, és ajánlkozott Crin Antonescu liberális elnök „ráncba szedésére”. Politikai elemzők az USL két társelnöke közötti szakadék mélyüléseként értelmezték azt a hírt is, hogy Ponta egyedül tesz eleget kettejük tengerentúli meghívásának. Utóbb mindketten cáfolták, hogy összevesztek volna, hangsúlyozták, már hetekkel ezelőtt eldöntötték, hogy csak Ponta utazik az Egyesült Államokba.
Traian Băsescu ismét magához hívta a pártokat
A kormányváltás sikeres lebonyolítása után Traian Băsescu államfő ismét magához rendelte a parlamenti pártok képviselőit, hogy az uniós pénzügyi stabilitási szerződés ratifikálásáról és a törvényhozási munka biztosításáról egyeztessen velük. Az ellenzéki Szociál-Liberális Szövetség (USL) vezetőit ma délre, a koalíciós alakulatok képviselőit pedig délután egy órára várja a Cotroceni-palotába. Victor Ponta PSD-elnök tegnap elmondta, az USL még nem döntötte el, hogy eleget tesz-e a meghívásnak, de előrebocsátotta, a részvétel ellen érvel majd. Mint ismeretes, az ellenzéki alakulatok parlamenti bojkottot hirdettek mindaddig, amíg előrehozott választásokat nem írnak ki, így a törvényhozás több szakbizottsága és a szenátus döntésképtelen.
Új Magyar Szó (Bukarest)
2012. február 13.
A területrendezés kezdetei Romániában
Románia 1945-1989 közötti története számos olyan jelenséget produkált, ami felkeltette az európai közvélemény figyelmét. Mit akart valójában tenni Ceauşescu a falvakkal?
A romániai területrendezés és annak „falurombolásként” elhíresült változata, a maga radikalizmusával, politikai-ideológiai alárendeltségével méltán tartozik ezek közé
Mi volt a falurombolás? Hogyan kezdődött és miért? Milyen szakaszai voltak? Hogyan dolgozták ki és miért az első terveket?
A hetvenes évek elejére Nicolae Ceauşescu konszolidálta hatalmi pozícióit, félreállította a potenciális politikai ellenfeleit, a külpolitikai taktikázásokkal erős politikai és társadalmi bázist kovácsolt magának, belföldi és külföldi népszerűsége jelentősen megnövekedett. A feltételek adottá váltak a hatvanas években, elméletben kidolgozott grandiózus társadalmi és gazdasági átalakítási projektek (iparosítás, városok és falvak szisztematizálása, a homogén szocialista nemzet kialakítása) megvalósításának felgyorsítására. 1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be: júliusban megjelent az RKP legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a KB pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését.
1971 végére elkészültek az első területrendezési projektek és decemberben a VB meg is vitatta ezeket, majd a párt 1972-es országos konferenciája elfogadta az országos területrendezés irányelveit. A romániai területrendezés megszervezését és lebonyolítását a pártvezetés két szintén képzelte el: városrendezés, valamint falu- és községrendezés. Az ún. városrendezés a már létező és a jövőben kialakuló városok szerkezetét, felépítését, városképét hivatott át- és megszervezni az illető város gazdasági profilja, adottságai lapján. A városrendezési elképzelések egyértelműen az ország gazdasági érdekeinek, a nagyfokú iparosításnak voltak alárendelve. A Ceauşescu-elképzelte városrendezés a városok népsűrűségének növelését és az adott gazdasági, ipari egységek kiszolgálását valamint azok történelmi arculatának megváltoztatását tűzte ki céljául.
A területrendezési tervek másik célpontja az ún. falu- és községrendezés. A pártvezetés úgy értékelte, hogy az ország aktuális településhálózati adottságai nem szolgálják a nagyfokú iparosítási politikát. „Ismeretes, hogy Románia a régi rendszertől olyan, anarchikusan fejlett helységek hálózatát örökölte, amelyben igen nagy számú, szétszórt, területi szempontból túlságosan kiterjedt kis település volt.”- jelentette ki a párt első számú vezetője.
A pártvezetés konkrét, negatívnak tartott példákat is megnevezett: „Az utóbbi 20-15 évben igen sok falu túlzott mértékben kiterjedt, főként a közlekedési vonalak mentén, olykor kétszeresére is megnövelték területüket, és egyes vidékeken, mint például Bukarest és Ploieşti, vagy Bukarest és Piteşti közti úton, a falvak több tucat kilométeren át szakadatlanul folytatódnak.” Az alapkoncepció szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. „agrár városokat”, nagyobb centrumokat hoznak létre. Ezen új centrumok kialakításában is elsődleges szerepet kapott a terület- és a nyersanyagforrás megtakarítása és a minél nagyobb népsűrűség elérése. 1971-ben, a tervek alapján az ország 13 149 faluja közül 1220 esetében gondolták úgy, hogy a párt szempontjai alapján fejlődőképesek. Ezek közül, első lépéskent (1971-1975 között), 340 vidéki települést alakítottak volna át ún. urbánus jellegű központtá. A települések kijelölésében a következő szempontokat vették figyelembe:
- az illető település elhelyezkedése, a hatáskörébe tartozó településekhez viszonyítva, a kommunikációs lehetőségei
- az aktuális gazdasági helyzete és annak fejlődési perspektívái, anyagi és emberi erőforrásai
- a lakosság foglalkozási sajátosságai, hagyományai – társadalmi, kulturális, létező infrastrukturális adottságok
A kiválasztott és felfejlesztett centrumok, adottságaik függvényében különböző gazdasági, társadalmi, kulturális funkciókat töltöttek volna be: nyersanyag-feldolgozás (mezőgazdaság, állattartás, bányászat, kőfejtés stb.), turisztika, üdülés, gépparkok, munkagépjavítás, lerakatok, raktárak, oktatási, kulturális centrumok.
A pártvezetés határozott koncepcióval rendelkezett az új városnegyedek és kisebb centrumok esztétikai kivitelezést illetően is: “Nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a lakóházak és a szociális-kulturális létesítmények kivitelezésénél egybefonjunk a román építészeti hagyományokat a modern irányzatokkal, egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb és túlzott díszítés nélküli épületeket emelve.” Minden jelentősebb település egy olyan, ún. politikai-közigazgatási centrum köré szerveződött volna, amely egységes modell alapján tartalmazza a hivatalos párt- és állami épületeket, a szónoklatokra alkalmas erkéllyel és nagyméretű tömeggyűlésre, felvonulásra használható tér, valamit a környező lakóházakat.
A tervezett területrendezéssel a párt több célkitűzést is követett: gazdasági, ideológiai, politikai. A hetvenes évek elejére a pártvezetésen belül diadalmaskodott a Ceauşescu képviselte politikai-gazdasági irányvonal. A kitűzött cél, a lehetőségek között egy gazdaságilag és politikailag független és erős, nemzeti jegyeket is magán viselő román állam megteremtése volt. A hatvanas évek közepére és utolsó felére jellemző politikai-ideológiai nyitás fokozatosan véget ért. A politikai életben, miután egy teljes mértékű elitváltás zajlott le, erősödött a centralizált vezetés. A kultúra területén a cenzúra újra erőteljesebben követelte meg, hogy minden kulturális tevékenység kizárólag a párt új társadalmi-politikai programját szolgálja ki. Előtérbe került az „új típusú ember” és a „román szocialista nemzet” kialakításának igénye. A párt gazdaságpolitikáját illetően szintén a Ceauşescu-irányvonal vált meghatározóvá.
A mérsékeltebb gazdasági reformpolitika hívei alulmaradtak a politikai „szuverenitást” egy gazdasági önállósággal is kiegészítő, erőteljes iparosítást szorgalmazó irányvonallal szemben. A területrendezés tehát ebben a politikai kontextusban kapott új lendületet, illetve kapcsolt különböző fokozatokra a nyolcvanas évek során. A tervszerűen kialakított új városok, mezőgazdasági centrumok és falvak e gazdaságpolitikai irányvonalat kellett volna, hogy kiszolgálják. A nagy népsűrűségű városoknak az volt a rendeltetése, hogy befogadják ezt az iparosítási hullámot, ipari egységeket és munkaerőt biztosítsanak. Az új vidéki gazdasági centrumok az adott, regionális sajátosságaik függvényében szolgálták volna ki az ipari centrumokat, nyersanyag-előkészítéssel vagy feldolgozással, élelmiszer előállításával, vagy éppenséggel turisztikai szolgáltatásokkal. A mindkét településtípus esetében, szigorúan előírt területtakarékosság egyrészt a gazdasági beruházások, közművesítés, infrastrukturális beruházások stb. Költségeit kellett volna, hogy csökkentse, a koncentrált falvak esetében pedig a termőföldek területét kellett volna, hogy növelje.
Ceauşescu modernizációs álmának része volt az új embertípus alkotta homogén szocialista nemzet is. A területrendezéssel járó lakosságcserékkel, település-felszámolásokkal pedig a homogenizációt akadályozó, még létező társadalmi sejtek (család, szomszédi viszony, vallási, nemzetiségi mikroközösségek) felszámolása is lehetővé vált volna. Uglár József, szatmári első titkárnak, az ugyanezen az ülésen elhangzott hozzászólása pedig jól példázza a még nem integrált társadalmi sejtek felszámolására tett kísérleteket: „Két dologról szeretnék beszélni. Egy jegyzéket is készítettem. Ez egy sajátos szatmári jelenség. Nagyon sok olyan ház, gazdaság létezik a megyében, amelyeket valahol a mezőkön, dombokon építettek fel szétszórva, rendezetlenül. Igyekszünk meggyőzni őket, hogy elköltözzenek, de számukra nem létezik törvény. Azt javasolom, hogy találjunk valami megoldást vagy a termelőszövetkezeteken, vagy pedig az állami gazdaságokon keresztül, hogy rávegyük őket az elköltözésre. Ezek olyan emberek, hogy a puszta látványuktól megijed az ember. Tanulatlanok, kulturálatlanok. A háztáji gazdaságaik szétszóródtak a mezőkön. Ez az állapot egy régi jelenség eredménye, amikor is a kulákok embereket telepítettek le a birtokaik végében, hogy őrizzék azokat. Nem sikerült ellenőrzés alá vonni őket. Hozzunk egy olyan határozatot, amelynek alapján az illető termelőszövetkezet vagy állami gazdaság, amelynek a területén találhatók ezek, elköltöztethesse őket. Máskülönben ott maradunk ezekkel az elveszett emberekkel a mezőkön...”
Az előkészítő tanulmány nagyszabású, az egész országot lefedő projektet tartalmazott. Olyan projektet, amelynek megvalósítása több száz falut érintett közvetlen vagy közvetett módon. Maros megyében a turisztikai kisrégiók, a mezőgazdasági centrumok, faluösszevonások a tervek szerint 46 községközpontot, valamint 190 települést érintettek volna valamilyen formában. Hargita megyében az arányok 34, illetve 146, Kovászna megyében 25, 43, Bihar megyében 74, 109, Szatmár megyében 37, 207, Kolozs megyében pedig 58 illetve 287. A területrendezés elméleti kérdéseinek megvitatása és az első tervek elkészítése után a munkálatok elkezdéshez szükséges jogi keretet az 1974-ben megjelent. 59. számú törvény fogalmazta, illetve teremtette meg. Habár az előkészítő viták során konszenzus született arról, hogy a város és falurendezés párhuzamosan zajlik majd, az első konkrét lépéseket a városok esetében tették meg. A Helyi Gazdálkodási és Közigazgatási Állami Bizottság, a Falusi és városi települések szisztematizálásáért felelő központi bizottság és a helyi megyei és municipiumi pártbizottságok elkészítették az első konkrét tervezeteket.
Az 1971-ben beinduló romániai területrendezés nem volt egyedi eset a szocialista tömbben, sőt a nyugati világban sem. A hetvenes évek elején több szocialista országban, köztük pl. Magyarországon is területrendezési terveket fogadott el a pártvezetés. A román pártvezetés ismerte és használta is a már megvalósított terveket. Azt is mondhatjuk, hogy a romániai területrendezés első szakasza (kb. a hetvenes évek végéig) a korabeli viszonyokhoz mérten átgondoltabb volt és létezett egy minimális konszenzus a helyi elitekkel.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro
Románia 1945-1989 közötti története számos olyan jelenséget produkált, ami felkeltette az európai közvélemény figyelmét. Mit akart valójában tenni Ceauşescu a falvakkal?
A romániai területrendezés és annak „falurombolásként” elhíresült változata, a maga radikalizmusával, politikai-ideológiai alárendeltségével méltán tartozik ezek közé
Mi volt a falurombolás? Hogyan kezdődött és miért? Milyen szakaszai voltak? Hogyan dolgozták ki és miért az első terveket?
A hetvenes évek elejére Nicolae Ceauşescu konszolidálta hatalmi pozícióit, félreállította a potenciális politikai ellenfeleit, a külpolitikai taktikázásokkal erős politikai és társadalmi bázist kovácsolt magának, belföldi és külföldi népszerűsége jelentősen megnövekedett. A feltételek adottá váltak a hatvanas években, elméletben kidolgozott grandiózus társadalmi és gazdasági átalakítási projektek (iparosítás, városok és falvak szisztematizálása, a homogén szocialista nemzet kialakítása) megvalósításának felgyorsítására. 1971-től kezdődően több jel is arra utalt, hogy hamarosan radikális gazdaságpolitikai és ideológiai változások következnek be: júliusban megjelent az RKP legújabb tézise az ideológiai nevelésről és az év végén a KB pontosította és felgyorsította a területrendezési (szisztematizálási) terv gyakorlati kivitelezését.
1971 végére elkészültek az első területrendezési projektek és decemberben a VB meg is vitatta ezeket, majd a párt 1972-es országos konferenciája elfogadta az országos területrendezés irányelveit. A romániai területrendezés megszervezését és lebonyolítását a pártvezetés két szintén képzelte el: városrendezés, valamint falu- és községrendezés. Az ún. városrendezés a már létező és a jövőben kialakuló városok szerkezetét, felépítését, városképét hivatott át- és megszervezni az illető város gazdasági profilja, adottságai lapján. A városrendezési elképzelések egyértelműen az ország gazdasági érdekeinek, a nagyfokú iparosításnak voltak alárendelve. A Ceauşescu-elképzelte városrendezés a városok népsűrűségének növelését és az adott gazdasági, ipari egységek kiszolgálását valamint azok történelmi arculatának megváltoztatását tűzte ki céljául.
A területrendezési tervek másik célpontja az ún. falu- és községrendezés. A pártvezetés úgy értékelte, hogy az ország aktuális településhálózati adottságai nem szolgálják a nagyfokú iparosítási politikát. „Ismeretes, hogy Románia a régi rendszertől olyan, anarchikusan fejlett helységek hálózatát örökölte, amelyben igen nagy számú, szétszórt, területi szempontból túlságosan kiterjedt kis település volt.”- jelentette ki a párt első számú vezetője.
A pártvezetés konkrét, negatívnak tartott példákat is megnevezett: „Az utóbbi 20-15 évben igen sok falu túlzott mértékben kiterjedt, főként a közlekedési vonalak mentén, olykor kétszeresére is megnövelték területüket, és egyes vidékeken, mint például Bukarest és Ploieşti, vagy Bukarest és Piteşti közti úton, a falvak több tucat kilométeren át szakadatlanul folytatódnak.” Az alapkoncepció szerint a szétszórt falusi települések helyett ún. „agrár városokat”, nagyobb centrumokat hoznak létre. Ezen új centrumok kialakításában is elsődleges szerepet kapott a terület- és a nyersanyagforrás megtakarítása és a minél nagyobb népsűrűség elérése. 1971-ben, a tervek alapján az ország 13 149 faluja közül 1220 esetében gondolták úgy, hogy a párt szempontjai alapján fejlődőképesek. Ezek közül, első lépéskent (1971-1975 között), 340 vidéki települést alakítottak volna át ún. urbánus jellegű központtá. A települések kijelölésében a következő szempontokat vették figyelembe:
- az illető település elhelyezkedése, a hatáskörébe tartozó településekhez viszonyítva, a kommunikációs lehetőségei
- az aktuális gazdasági helyzete és annak fejlődési perspektívái, anyagi és emberi erőforrásai
- a lakosság foglalkozási sajátosságai, hagyományai – társadalmi, kulturális, létező infrastrukturális adottságok
A kiválasztott és felfejlesztett centrumok, adottságaik függvényében különböző gazdasági, társadalmi, kulturális funkciókat töltöttek volna be: nyersanyag-feldolgozás (mezőgazdaság, állattartás, bányászat, kőfejtés stb.), turisztika, üdülés, gépparkok, munkagépjavítás, lerakatok, raktárak, oktatási, kulturális centrumok.
A pártvezetés határozott koncepcióval rendelkezett az új városnegyedek és kisebb centrumok esztétikai kivitelezést illetően is: “Nagyobb gondot fordítunk arra, hogy a lakóházak és a szociális-kulturális létesítmények kivitelezésénél egybefonjunk a román építészeti hagyományokat a modern irányzatokkal, egyszerű, ésszerűen méretezett, minél könnyebb és túlzott díszítés nélküli épületeket emelve.” Minden jelentősebb település egy olyan, ún. politikai-közigazgatási centrum köré szerveződött volna, amely egységes modell alapján tartalmazza a hivatalos párt- és állami épületeket, a szónoklatokra alkalmas erkéllyel és nagyméretű tömeggyűlésre, felvonulásra használható tér, valamit a környező lakóházakat.
A tervezett területrendezéssel a párt több célkitűzést is követett: gazdasági, ideológiai, politikai. A hetvenes évek elejére a pártvezetésen belül diadalmaskodott a Ceauşescu képviselte politikai-gazdasági irányvonal. A kitűzött cél, a lehetőségek között egy gazdaságilag és politikailag független és erős, nemzeti jegyeket is magán viselő román állam megteremtése volt. A hatvanas évek közepére és utolsó felére jellemző politikai-ideológiai nyitás fokozatosan véget ért. A politikai életben, miután egy teljes mértékű elitváltás zajlott le, erősödött a centralizált vezetés. A kultúra területén a cenzúra újra erőteljesebben követelte meg, hogy minden kulturális tevékenység kizárólag a párt új társadalmi-politikai programját szolgálja ki. Előtérbe került az „új típusú ember” és a „román szocialista nemzet” kialakításának igénye. A párt gazdaságpolitikáját illetően szintén a Ceauşescu-irányvonal vált meghatározóvá.
A mérsékeltebb gazdasági reformpolitika hívei alulmaradtak a politikai „szuverenitást” egy gazdasági önállósággal is kiegészítő, erőteljes iparosítást szorgalmazó irányvonallal szemben. A területrendezés tehát ebben a politikai kontextusban kapott új lendületet, illetve kapcsolt különböző fokozatokra a nyolcvanas évek során. A tervszerűen kialakított új városok, mezőgazdasági centrumok és falvak e gazdaságpolitikai irányvonalat kellett volna, hogy kiszolgálják. A nagy népsűrűségű városoknak az volt a rendeltetése, hogy befogadják ezt az iparosítási hullámot, ipari egységeket és munkaerőt biztosítsanak. Az új vidéki gazdasági centrumok az adott, regionális sajátosságaik függvényében szolgálták volna ki az ipari centrumokat, nyersanyag-előkészítéssel vagy feldolgozással, élelmiszer előállításával, vagy éppenséggel turisztikai szolgáltatásokkal. A mindkét településtípus esetében, szigorúan előírt területtakarékosság egyrészt a gazdasági beruházások, közművesítés, infrastrukturális beruházások stb. Költségeit kellett volna, hogy csökkentse, a koncentrált falvak esetében pedig a termőföldek területét kellett volna, hogy növelje.
Ceauşescu modernizációs álmának része volt az új embertípus alkotta homogén szocialista nemzet is. A területrendezéssel járó lakosságcserékkel, település-felszámolásokkal pedig a homogenizációt akadályozó, még létező társadalmi sejtek (család, szomszédi viszony, vallási, nemzetiségi mikroközösségek) felszámolása is lehetővé vált volna. Uglár József, szatmári első titkárnak, az ugyanezen az ülésen elhangzott hozzászólása pedig jól példázza a még nem integrált társadalmi sejtek felszámolására tett kísérleteket: „Két dologról szeretnék beszélni. Egy jegyzéket is készítettem. Ez egy sajátos szatmári jelenség. Nagyon sok olyan ház, gazdaság létezik a megyében, amelyeket valahol a mezőkön, dombokon építettek fel szétszórva, rendezetlenül. Igyekszünk meggyőzni őket, hogy elköltözzenek, de számukra nem létezik törvény. Azt javasolom, hogy találjunk valami megoldást vagy a termelőszövetkezeteken, vagy pedig az állami gazdaságokon keresztül, hogy rávegyük őket az elköltözésre. Ezek olyan emberek, hogy a puszta látványuktól megijed az ember. Tanulatlanok, kulturálatlanok. A háztáji gazdaságaik szétszóródtak a mezőkön. Ez az állapot egy régi jelenség eredménye, amikor is a kulákok embereket telepítettek le a birtokaik végében, hogy őrizzék azokat. Nem sikerült ellenőrzés alá vonni őket. Hozzunk egy olyan határozatot, amelynek alapján az illető termelőszövetkezet vagy állami gazdaság, amelynek a területén találhatók ezek, elköltöztethesse őket. Máskülönben ott maradunk ezekkel az elveszett emberekkel a mezőkön...”
Az előkészítő tanulmány nagyszabású, az egész országot lefedő projektet tartalmazott. Olyan projektet, amelynek megvalósítása több száz falut érintett közvetlen vagy közvetett módon. Maros megyében a turisztikai kisrégiók, a mezőgazdasági centrumok, faluösszevonások a tervek szerint 46 községközpontot, valamint 190 települést érintettek volna valamilyen formában. Hargita megyében az arányok 34, illetve 146, Kovászna megyében 25, 43, Bihar megyében 74, 109, Szatmár megyében 37, 207, Kolozs megyében pedig 58 illetve 287. A területrendezés elméleti kérdéseinek megvitatása és az első tervek elkészítése után a munkálatok elkezdéshez szükséges jogi keretet az 1974-ben megjelent. 59. számú törvény fogalmazta, illetve teremtette meg. Habár az előkészítő viták során konszenzus született arról, hogy a város és falurendezés párhuzamosan zajlik majd, az első konkrét lépéseket a városok esetében tették meg. A Helyi Gazdálkodási és Közigazgatási Állami Bizottság, a Falusi és városi települések szisztematizálásáért felelő központi bizottság és a helyi megyei és municipiumi pártbizottságok elkészítették az első konkrét tervezeteket.
Az 1971-ben beinduló romániai területrendezés nem volt egyedi eset a szocialista tömbben, sőt a nyugati világban sem. A hetvenes évek elején több szocialista országban, köztük pl. Magyarországon is területrendezési terveket fogadott el a pártvezetés. A román pártvezetés ismerte és használta is a már megvalósított terveket. Azt is mondhatjuk, hogy a romániai területrendezés első szakasza (kb. a hetvenes évek végéig) a korabeli viszonyokhoz mérten átgondoltabb volt és létezett egy minimális konszenzus a helyi elitekkel.
Novák Csaba Zoltán
1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2004-től doktori tanulmányokat folytat a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro
2012. február 14.
Falvaink – Négyfalu, Brassó megye (I. rész)
Négyfalu négy barcasági csángó település, Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu és Türkös egyesüléséből jött létre 1950-ben Săcele néven, ami falvacskákat jelent. Ebből a román elnevezésből származott a város későbbi Szecseleváros elnevezése. Mai neve románul Săcele, magyarul pedig Négyfalu.
Lakói feltehetően a 11. századi magyar és besenyő határőrök leszármazottjai. A közeli Székelyföld lakói csángóknak nevezik a hétfalusiakat. Négyfalu másik három közeli településsel: Tatranggal, Zajzonnal és Pürkereccel együtt képezi Hétfalut.
Négyfalut 1366-ban említették először I. Lajos király adománylevelében. Hétfalu 1498-ig a Törcsvári uradalomhoz tartozott. 1498-ban II. Ulászló király a brassói szászoknak elzálogosította a hét falut, akiknek lakói így a szászok jobbágyai lettek. Szász hatásra felveszik az evangélikus vallást.
1651-ben Brassó város hűbéri birtokává váltak Négyfalu, illetve Hétfalu települései. Lakósai az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is nagy számban részt vettek a 126-os honvéd zászlóaljba tömörülve. 1848 októberében az Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen Brassó-vidék magyar csángó falvai arra kérték a nagygyűlés vezetőségét, hogy ők is a székelység honvédelmi rendszeréhez tartozhassanak.
2000 június 6-án Négyfalut municípiumnak nyilvánították.
32 ezer hektárnyi területen fekszik. A Tatrang nevű folyó szeli át, amely Négyfalu fő ivóvíz-forrását képezi. A település a Barcasági-medence déli perempontján foglal helyet, a Nagykőhavas illetve a Csukás-hegység „bejárati kapuját” képezi.
Települései gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkeznek. Híresek szőtteseik és hímes tojás mintakincsük is, melyből mintegy 150 mintát őriznek. Négyfalunak néprajzi múzeuma van, ahol az itteni szász hatásra létrejött csángó népviselet látható.
E népességből vált ki Zajzoni Rab István néprajzi író, költő, Tóthpál Dániel csángó költő és Istók János szobrászművész. Ebben a műsorban Daragus Endre evangélikus lelkész, Márk László Gyula református lelkész, Köpe Mihályné Domos Ilona nyugalmazott tanítónő és Barkó Etelka nyugalmazott tanárnő vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét hallhatják. Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
Négyfalu négy barcasági csángó település, Bácsfalu, Csernátfalu, Hosszúfalu és Türkös egyesüléséből jött létre 1950-ben Săcele néven, ami falvacskákat jelent. Ebből a román elnevezésből származott a város későbbi Szecseleváros elnevezése. Mai neve románul Săcele, magyarul pedig Négyfalu.
Lakói feltehetően a 11. századi magyar és besenyő határőrök leszármazottjai. A közeli Székelyföld lakói csángóknak nevezik a hétfalusiakat. Négyfalu másik három közeli településsel: Tatranggal, Zajzonnal és Pürkereccel együtt képezi Hétfalut.
Négyfalut 1366-ban említették először I. Lajos király adománylevelében. Hétfalu 1498-ig a Törcsvári uradalomhoz tartozott. 1498-ban II. Ulászló király a brassói szászoknak elzálogosította a hét falut, akiknek lakói így a szászok jobbágyai lettek. Szász hatásra felveszik az evangélikus vallást.
1651-ben Brassó város hűbéri birtokává váltak Négyfalu, illetve Hétfalu települései. Lakósai az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban is nagy számban részt vettek a 126-os honvéd zászlóaljba tömörülve. 1848 októberében az Agyagfalván megtartott Székely Nemzeti Gyűlésen Brassó-vidék magyar csángó falvai arra kérték a nagygyűlés vezetőségét, hogy ők is a székelység honvédelmi rendszeréhez tartozhassanak.
2000 június 6-án Négyfalut municípiumnak nyilvánították.
32 ezer hektárnyi területen fekszik. A Tatrang nevű folyó szeli át, amely Négyfalu fő ivóvíz-forrását képezi. A település a Barcasági-medence déli perempontján foglal helyet, a Nagykőhavas illetve a Csukás-hegység „bejárati kapuját” képezi.
Települései gazdag népművészeti hagyományokkal rendelkeznek. Híresek szőtteseik és hímes tojás mintakincsük is, melyből mintegy 150 mintát őriznek. Négyfalunak néprajzi múzeuma van, ahol az itteni szász hatásra létrejött csángó népviselet látható.
E népességből vált ki Zajzoni Rab István néprajzi író, költő, Tóthpál Dániel csángó költő és Istók János szobrászművész. Ebben a műsorban Daragus Endre evangélikus lelkész, Márk László Gyula református lelkész, Köpe Mihályné Domos Ilona nyugalmazott tanítónő és Barkó Etelka nyugalmazott tanárnő vallomásai alapján kapunk képet a hajdani és a jelenlegi faluról. Összeállításunk első részét hallhatják. Marosvásárhelyi Rádió
Erdély.ma
2012. február 14.
Rendőrségi meghurcoltatás magyar feliratok miatt Marosvásárhelyen
A napokban megújultak a kétnyelvű feliratok a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolában. Szülői adománynak köszönhetően 40 új kétnyelvű, valamint 30 osztálynév-táblácska került ki az iskola belső terébe. Az elmúlt héten a szülők az aligazgató támogatásával hosszú órákon át szerelték, illesztették a körülbelül 1000 lej értékű feliratokat.
Kedden az egyik szülő, a magyarul megfogalmazott kétnyelvű táblákhoz kapcsolódó adománylevelet szerette volna iktatni az iskola titkárságán. Fontos megjegyezni, hogy a magyar nyelven megírt adománylevél a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében törvényes, mindazáltal lehet, hogy a román anyanyelvű igazgatónő kevés ilyet szeretne látni iskolájában, még kevesebbet iktatni.
Talán ez lehetett az oka annak, hogy az intézmény vezetője, Codruţa Băciuţ, a szponzori szerződés átadásakor hálaadás és köszönet helyett, azt állította, hogy Romániában a hivatalos nyelv román, visszautasította a szponzori szerződés iktatását és mivel a szülő nem volt hajlandó román nyelven megfogalmazni a beadványt, a helyi rendőrséghez fordult, amely úgy gondolta, hogy nagy a baj, összesen 6 darab rendőrt küldött az iskolába, megvédeni az igazgatónőt a romániai kisebbségi jogok paradicsomában, ahol egy magyar beadványra nem kevesebb mint féltucat rendőr jut. Az adománylevelet benyújtó szülő kérte az igazgatónőt, hogy hívja fel Illés Ildikót – a minden magyar gyermek számít kampány marosvásárhelyi arcát – Maros megyei főtanfelügyelő-helyettest és kérdezzen rá, hogy jogos-e a magyar beadvány vagy sem. Jelenleg nem tudni, hogy Illés Ildikó mit válaszolt telefonon az iskolaigazgatónak, viszont az biztos, hogy az intézményvezető hajthatatlan maradt, a rendőrökkel elkísértette a szülőt.
Lévén, hogy a rendőrség időközben rájöhetett, hogy ez azért mégiscsak Románia és a marosvásárhelyi magyarok békében és harmóniában élnek az itteni román anyanyelvűekkel, megérthették, hogy az nem jár, hogy magyar nyelven megfogalmazott beadványért meghurcolni valakit, viszont az igazgatónő segítségükre sietett és megsúgta, hogy mégiscsak nagy szabálytalanság történt, hiszen az adománylevelet iktató személy nem jelentkezett be az iskolaszolgálatos diáknál, úgy ahogy az iskolai szabályzata előírja.
Az intézmény igazgatója viszont elfelejtette megemlíteni a rendőrségnek, hogy amikor a kétnyelvű táblákat szerelték a szülők, akkor sem jelentkeztek be, és nem is kellett, hiszen mégiscsak az iskolának nyújtottak egy nagy értékű adományt, nem törvénytelenségre készültek. Vagy talán az igazgató azt gondolta, hogy a kétnyelvű feliratok nem tetszenek neki és keresett egy mondvacsinált okot, hogy a táblákat szorgalmazó szülőt kicsit megbüntesse, megmutatva neki, hogy ki is az úr a háznál... A magyar beadványt benyújtó szülőt a rendőrség 500 RON büntetés kifizetésére kötelezte, amely megfellebbezhető. A kétnyelvű feliratok témája már 2010-ben napirendre került, amikor 50 szülő beadványban kérte a külső és belső feliratok kétnyelvűsítését, ugyanis abban az időben az egyedüli magyar felirat azon a márványtáblán volt látható, amely az iskola építtetőjéről, Dr. Bernády Györgyről emlékezik meg. 2011 május 4 -i 172-es számú Határozatában a Civil Elkötelezettség Mozgalom feljelentése alapján az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztalta a 2-es Általános Iskolát, valamint az Európa, Dacia és Liviu Rebreanu marosvásárhelyi kéttanyelvű általános iskolákat a kétnyelvű feliratok hiánya miatt. Az iskola új aligazgatója, Márton Imre, a beadványok és az iskola által küldött válaszok áttanulmányozása után saját költségén kétnyelvűsítette a tájékoztató feliratok többségét, amelyeket azonban valakik azóta rendszeresen megrongálnak, eltüntetnek. A mostani adomány az eltüntetett kétnyelvű feliratokat hivatottak pótolni.
Jelen pillanatban, amikor a „Minden magyar gyermek számít kampány” zajlik, Marosvásárhelyen a 2-es Számú Általános Iskola egyike azon kevés (számszerint három) kéttannyelvű marosvásárhelyi iskola közé tartozik, ahol részlegesen kétnyelvű feliratok hirdetik a magyar diákoknak az esélyegyenlőséget. Mindez a szülőknek és „merészebb” aligazgatónak köszönhetően valósult meg, mindennemű párttámogatás és segítségnyújtás nélkül.
A Bernády akciócsoport a rendőrségre hurcolt és ott megbüntetett szülő mellé állt és a tagok úgy döntöttek, hogy feljelentik Codruţa Băciuţ igazgatót hatáskör túllépés miatt, valamint kérni fogják az igazgató és Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettes lemondatását.
Horváth-Kovács Ádám
Erdély.ma
A napokban megújultak a kétnyelvű feliratok a marosvásárhelyi 2-es Számú Általános Iskolában. Szülői adománynak köszönhetően 40 új kétnyelvű, valamint 30 osztálynév-táblácska került ki az iskola belső terébe. Az elmúlt héten a szülők az aligazgató támogatásával hosszú órákon át szerelték, illesztették a körülbelül 1000 lej értékű feliratokat.
Kedden az egyik szülő, a magyarul megfogalmazott kétnyelvű táblákhoz kapcsolódó adománylevelet szerette volna iktatni az iskola titkárságán. Fontos megjegyezni, hogy a magyar nyelven megírt adománylevél a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében törvényes, mindazáltal lehet, hogy a román anyanyelvű igazgatónő kevés ilyet szeretne látni iskolájában, még kevesebbet iktatni.
Talán ez lehetett az oka annak, hogy az intézmény vezetője, Codruţa Băciuţ, a szponzori szerződés átadásakor hálaadás és köszönet helyett, azt állította, hogy Romániában a hivatalos nyelv román, visszautasította a szponzori szerződés iktatását és mivel a szülő nem volt hajlandó román nyelven megfogalmazni a beadványt, a helyi rendőrséghez fordult, amely úgy gondolta, hogy nagy a baj, összesen 6 darab rendőrt küldött az iskolába, megvédeni az igazgatónőt a romániai kisebbségi jogok paradicsomában, ahol egy magyar beadványra nem kevesebb mint féltucat rendőr jut. Az adománylevelet benyújtó szülő kérte az igazgatónőt, hogy hívja fel Illés Ildikót – a minden magyar gyermek számít kampány marosvásárhelyi arcát – Maros megyei főtanfelügyelő-helyettest és kérdezzen rá, hogy jogos-e a magyar beadvány vagy sem. Jelenleg nem tudni, hogy Illés Ildikó mit válaszolt telefonon az iskolaigazgatónak, viszont az biztos, hogy az intézményvezető hajthatatlan maradt, a rendőrökkel elkísértette a szülőt.
Lévén, hogy a rendőrség időközben rájöhetett, hogy ez azért mégiscsak Románia és a marosvásárhelyi magyarok békében és harmóniában élnek az itteni román anyanyelvűekkel, megérthették, hogy az nem jár, hogy magyar nyelven megfogalmazott beadványért meghurcolni valakit, viszont az igazgatónő segítségükre sietett és megsúgta, hogy mégiscsak nagy szabálytalanság történt, hiszen az adománylevelet iktató személy nem jelentkezett be az iskolaszolgálatos diáknál, úgy ahogy az iskolai szabályzata előírja.
Az intézmény igazgatója viszont elfelejtette megemlíteni a rendőrségnek, hogy amikor a kétnyelvű táblákat szerelték a szülők, akkor sem jelentkeztek be, és nem is kellett, hiszen mégiscsak az iskolának nyújtottak egy nagy értékű adományt, nem törvénytelenségre készültek. Vagy talán az igazgató azt gondolta, hogy a kétnyelvű feliratok nem tetszenek neki és keresett egy mondvacsinált okot, hogy a táblákat szorgalmazó szülőt kicsit megbüntesse, megmutatva neki, hogy ki is az úr a háznál... A magyar beadványt benyújtó szülőt a rendőrség 500 RON büntetés kifizetésére kötelezte, amely megfellebbezhető. A kétnyelvű feliratok témája már 2010-ben napirendre került, amikor 50 szülő beadványban kérte a külső és belső feliratok kétnyelvűsítését, ugyanis abban az időben az egyedüli magyar felirat azon a márványtáblán volt látható, amely az iskola építtetőjéről, Dr. Bernády Györgyről emlékezik meg. 2011 május 4 -i 172-es számú Határozatában a Civil Elkötelezettség Mozgalom feljelentése alapján az Országos Diszkriminációellenes Tanács elmarasztalta a 2-es Általános Iskolát, valamint az Európa, Dacia és Liviu Rebreanu marosvásárhelyi kéttanyelvű általános iskolákat a kétnyelvű feliratok hiánya miatt. Az iskola új aligazgatója, Márton Imre, a beadványok és az iskola által küldött válaszok áttanulmányozása után saját költségén kétnyelvűsítette a tájékoztató feliratok többségét, amelyeket azonban valakik azóta rendszeresen megrongálnak, eltüntetnek. A mostani adomány az eltüntetett kétnyelvű feliratokat hivatottak pótolni.
Jelen pillanatban, amikor a „Minden magyar gyermek számít kampány” zajlik, Marosvásárhelyen a 2-es Számú Általános Iskola egyike azon kevés (számszerint három) kéttannyelvű marosvásárhelyi iskola közé tartozik, ahol részlegesen kétnyelvű feliratok hirdetik a magyar diákoknak az esélyegyenlőséget. Mindez a szülőknek és „merészebb” aligazgatónak köszönhetően valósult meg, mindennemű párttámogatás és segítségnyújtás nélkül.
A Bernády akciócsoport a rendőrségre hurcolt és ott megbüntetett szülő mellé állt és a tagok úgy döntöttek, hogy feljelentik Codruţa Băciuţ igazgatót hatáskör túllépés miatt, valamint kérni fogják az igazgató és Illés Ildikó főtanfelügyelő helyettes lemondatását.
Horváth-Kovács Ádám
Erdély.ma
2012. február 14.
Az ellentétek feloldását és párbeszédet szorgalmaz Böjte Csaba
Az ellentétek feloldását és a párbeszédet szorgalmazta Böjte Csaba ferences szerzetes, erdélyi árvaházak alapítója, a csángó gyerekek magyar oktatásának támogatója nyilatkozatában.
„Nem foglalnék egyik fél mellett sem állást, mert mindkét felet szeretem és tisztelem, és bármelyikük félreállna, azzal a moldvai csángó gyerekek lennének szegényebbek. Nem jó, ha bárkit elüldözünk erről a pályáról, és ez a sárdobálás odavezet, hogy felállnak az emberek, és azt mondják, van más dolgom is” – mondta a moldvai magyar nyelvoktatást is támogató Böjte Csaba annak kapcsán, hogy az utóbbi hetekben vita alakult ki a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkársága között.
Januárban testületileg lemondott a moldvai magyar gyermekek oktatásával foglalkozó MCSMSZ vezetősége, a KIM államtitkársága pedig február elején közölte, hogy a felkért könyvvizsgálók súlyos hibákat találtak az MCSMSZ több éves könyvelésében. Jelenleg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége irányítja a csángó oktatási programot.
Erdély.ma
Az ellentétek feloldását és a párbeszédet szorgalmazta Böjte Csaba ferences szerzetes, erdélyi árvaházak alapítója, a csángó gyerekek magyar oktatásának támogatója nyilatkozatában.
„Nem foglalnék egyik fél mellett sem állást, mert mindkét felet szeretem és tisztelem, és bármelyikük félreállna, azzal a moldvai csángó gyerekek lennének szegényebbek. Nem jó, ha bárkit elüldözünk erről a pályáról, és ez a sárdobálás odavezet, hogy felállnak az emberek, és azt mondják, van más dolgom is” – mondta a moldvai magyar nyelvoktatást is támogató Böjte Csaba annak kapcsán, hogy az utóbbi hetekben vita alakult ki a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nemzetpolitikai államtitkársága között.
Januárban testületileg lemondott a moldvai magyar gyermekek oktatásával foglalkozó MCSMSZ vezetősége, a KIM államtitkársága pedig február elején közölte, hogy a felkért könyvvizsgálók súlyos hibákat találtak az MCSMSZ több éves könyvelésében. Jelenleg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége irányítja a csángó oktatási programot.
Erdély.ma
2012. február 14.
Székelyföldön versenyre készül az EMNP
A Székelyföldön versenyre, a szórványban együttműködésre kell készülnie az Erdélyi Magyar Néppártnak – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök Sepsiszentgyörgyön, a háromszéki megyei szervezet alakuló ülésén.
Az áldatlan időjárás és a kedvezőtlen, vasárnap esti időpont dacára is megtelt a Gábor Áron Terem, s ez jelzi, “aki mindezek ellenére itt van, valóban komolyan gondolja a pártépítést” – hangzott el az ülésen. A Kovászna megyei szervezetet 12 megalakult helyi szervezet 75 küldöttje hívta életre. Az ülésről nem hiányoztak a lelkesítő beszédek, ünnepi momentumok, a felszólalók többnyire az új párt létjogosultságát igyekeztek igazolni. Erdély fejlesztéséért
Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, a Mikó-terv egyik kidolgozója a múlt héten Budapesten hivatalosan is bemutatott gazdaságfejlesztési elképzelést vázolta: hosszú távú stratégiáról van szó, amely tíz évre meghatározhatja Erdély fejlesztését. Ilyen terv eddig nem készült, most úgy tűnik, mások is felfedezték szükségességét – utalt az RMDSZ hasonló kísérletére, amely véleménye szerint tulajdonképpen az “EU 2020-as stratégiájának magyar tallózása”. Sok a munka még, az operatív programokon most dolgoznak, és igyekeznek megtalálni a forrásokat is ezekhez. Egy másik tervük diák inkubátorház-hálózat létrehozása, és életre szeretnék hívni az Erdélyi Magyar Fejlesztési Ügynökséget – vázolta röviden elképzeléseiket Jakabos Janka. Toró Tamás, a szomszédos, már szórvány Brassó megyeiek üzenetét hozta el. Drámai az ottani magyarság fogyása, de ők is hozzájárulhatnak a nemzetépítéshez, napról napra mind többen csatlakoznak az új párthoz – mondta el, és megköszönte a háromszékiek eddigi támogatását, kiemelte a további együttműködés fontosságát. Szólítanák a kiábrándultakat
Papp Előd Székelyföldért felelős országos alelnök a Kárpát-medencei magyarság vidékfejlesztési együttműködéséről beszélt, de szólt arról is, hogy az EMNP azokat az embereket próbálja mozgósítani, akik az elmúlt 22 évben elvesztették hitüket, bizalmukat az erdélyi magyar politikusokban. Ő is kitért a szórvány fontosságára, “ha elvész, a Székelyföld is zsugorodik” – mondotta. A felszólalásokat követően bemutatkoztak az eddig megalapított háromszéki szervezetek helyi elnökei, majd Toró T. Tibor beszélt a pártkezdeményezés körülményeiről. Immár visszatérő motívumként ő is használta a harmadik legkisebb királyfiról szóló népmesei elemet, kiemelte, szükség volt “erre a harmadik gyermekre”, mert az első kettő nem tette megfelelően a dolgát, “az egyik nem akarta (RMDSZ – szerk. megj.), a másik nem tudta vagy nem volt lehetősége (MPP) az autonómiát képviselni” – mondotta. Toró T. Tibor felidézte azt is, hogy a 90-es évek eleje óta 600 000 szavazatot veszített a magyar képviselet, az erdélyi magyarság egy része elment, egy része meg sem született, de jelentős hányada itt él, igaz, kiábrándult, közönyössé vált. Az EMNP az ő képviseletükre szövetkezett – hangsúlyozta. Kifejtette azt is, az EMNT civil mozgalomként, az EMNP politikai pártként kiegészíti egymást, összeköti őket az az értékrend, amelyet Tőkés László képvisel. Ismertette a párt decemberi programalkotó ülésén megfogalmazott tíz programpontot, és magyarázattal is szolgált az elképzelésekhez. Az EMNP háromszéki alakuló ülésén Nemes Elődöt elnöknek választották, a felső-háromszékiek végül Illyés Botondot delegálták alelnöknek, Erdővidéket Farkas Domokos és Szép Béla képviseli a megyei elnökségben, jegyzőnek Szász Rékát választották.
Verseny és együttműködés
Toró T. Tibor hétfőn Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján más kérdésekre is kitért. Beszélt az EMNP RMDSZ-hez és MPP-hez fűződő viszonyáról az önkormányzati és parlamenti választások tükrében. “Az EMNP az együttműködés és a verseny egészséges elegyét kívánja támogatni mindenhol. Ez régiófüggő, tömbvidéken, például a Székelyföldön a verseny hangsúlyosabb, a szórványban az együttműködés” – mondotta, de hozzáfűzte: itt, a Székelyföldön is vannak olyan települések, ahol nem kizárt az együttműködés. Az RMDSZ azonban úgy képzeli ezt, hogy az EMNP támogatja jelöltjeit, az MPP esetében a párt országos elnöke jelent akadályt – mondotta, de hangsúlyozta: mindenképpen nyitottak a tárgyalásokra. Toró T. Tibor elismerte, az MPP-vel több a közös pontjuk, kevesebb az akadály. Kivel szövetkezzék Ponta?
Az EMNP megbízott elnöke kitért Victor Ponta szombati, sepsiszentgyörgyi nyilatkozatára is, szomorúnak nevezte, de nem meglepőnek, hogy a “Tőkés-pártot” szélsőséges, szinte fasiszta alakulatnak minősítette. Még szomorúbb, hogy az SZDP elnökének megnyilvánulása illeszkedik abba az egységes nemzetállami szemléletbe, amely szélsőségesnek gondolja az autonómiaformákat, a szubszidiaritást – fejtette ki az EMNP elnöke. “Nem más ez, mint az európai baloldalnak az igyekezete, hogy szélsőségesnek minősítsék az országok, népek önrendelkezési elvét. Csak azt tekintik helyesnek, ha hol Moszkvából, hol Brüsszelből mondják meg, mi a megfelelő” – hangsúlyozta. Rendkívül beszédesnek nevezte azt is, hogy az SZDP az RMDSZ-t tartja egyedül elfogadható partnernek, véleménye szerint ez azt jelezi, “az RMDSZ nem zavarja köreiket”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A Székelyföldön versenyre, a szórványban együttműködésre kell készülnie az Erdélyi Magyar Néppártnak – jelentette be Toró T. Tibor megbízott elnök Sepsiszentgyörgyön, a háromszéki megyei szervezet alakuló ülésén.
Az áldatlan időjárás és a kedvezőtlen, vasárnap esti időpont dacára is megtelt a Gábor Áron Terem, s ez jelzi, “aki mindezek ellenére itt van, valóban komolyan gondolja a pártépítést” – hangzott el az ülésen. A Kovászna megyei szervezetet 12 megalakult helyi szervezet 75 küldöttje hívta életre. Az ülésről nem hiányoztak a lelkesítő beszédek, ünnepi momentumok, a felszólalók többnyire az új párt létjogosultságát igyekeztek igazolni. Erdély fejlesztéséért
Jakabos Janka, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megyei elnöke, a Mikó-terv egyik kidolgozója a múlt héten Budapesten hivatalosan is bemutatott gazdaságfejlesztési elképzelést vázolta: hosszú távú stratégiáról van szó, amely tíz évre meghatározhatja Erdély fejlesztését. Ilyen terv eddig nem készült, most úgy tűnik, mások is felfedezték szükségességét – utalt az RMDSZ hasonló kísérletére, amely véleménye szerint tulajdonképpen az “EU 2020-as stratégiájának magyar tallózása”. Sok a munka még, az operatív programokon most dolgoznak, és igyekeznek megtalálni a forrásokat is ezekhez. Egy másik tervük diák inkubátorház-hálózat létrehozása, és életre szeretnék hívni az Erdélyi Magyar Fejlesztési Ügynökséget – vázolta röviden elképzeléseiket Jakabos Janka. Toró Tamás, a szomszédos, már szórvány Brassó megyeiek üzenetét hozta el. Drámai az ottani magyarság fogyása, de ők is hozzájárulhatnak a nemzetépítéshez, napról napra mind többen csatlakoznak az új párthoz – mondta el, és megköszönte a háromszékiek eddigi támogatását, kiemelte a további együttműködés fontosságát. Szólítanák a kiábrándultakat
Papp Előd Székelyföldért felelős országos alelnök a Kárpát-medencei magyarság vidékfejlesztési együttműködéséről beszélt, de szólt arról is, hogy az EMNP azokat az embereket próbálja mozgósítani, akik az elmúlt 22 évben elvesztették hitüket, bizalmukat az erdélyi magyar politikusokban. Ő is kitért a szórvány fontosságára, “ha elvész, a Székelyföld is zsugorodik” – mondotta. A felszólalásokat követően bemutatkoztak az eddig megalapított háromszéki szervezetek helyi elnökei, majd Toró T. Tibor beszélt a pártkezdeményezés körülményeiről. Immár visszatérő motívumként ő is használta a harmadik legkisebb királyfiról szóló népmesei elemet, kiemelte, szükség volt “erre a harmadik gyermekre”, mert az első kettő nem tette megfelelően a dolgát, “az egyik nem akarta (RMDSZ – szerk. megj.), a másik nem tudta vagy nem volt lehetősége (MPP) az autonómiát képviselni” – mondotta. Toró T. Tibor felidézte azt is, hogy a 90-es évek eleje óta 600 000 szavazatot veszített a magyar képviselet, az erdélyi magyarság egy része elment, egy része meg sem született, de jelentős hányada itt él, igaz, kiábrándult, közönyössé vált. Az EMNP az ő képviseletükre szövetkezett – hangsúlyozta. Kifejtette azt is, az EMNT civil mozgalomként, az EMNP politikai pártként kiegészíti egymást, összeköti őket az az értékrend, amelyet Tőkés László képvisel. Ismertette a párt decemberi programalkotó ülésén megfogalmazott tíz programpontot, és magyarázattal is szolgált az elképzelésekhez. Az EMNP háromszéki alakuló ülésén Nemes Elődöt elnöknek választották, a felső-háromszékiek végül Illyés Botondot delegálták alelnöknek, Erdővidéket Farkas Domokos és Szép Béla képviseli a megyei elnökségben, jegyzőnek Szász Rékát választották.
Verseny és együttműködés
Toró T. Tibor hétfőn Sepsiszentgyörgyön tartott sajtótájékoztatóján más kérdésekre is kitért. Beszélt az EMNP RMDSZ-hez és MPP-hez fűződő viszonyáról az önkormányzati és parlamenti választások tükrében. “Az EMNP az együttműködés és a verseny egészséges elegyét kívánja támogatni mindenhol. Ez régiófüggő, tömbvidéken, például a Székelyföldön a verseny hangsúlyosabb, a szórványban az együttműködés” – mondotta, de hozzáfűzte: itt, a Székelyföldön is vannak olyan települések, ahol nem kizárt az együttműködés. Az RMDSZ azonban úgy képzeli ezt, hogy az EMNP támogatja jelöltjeit, az MPP esetében a párt országos elnöke jelent akadályt – mondotta, de hangsúlyozta: mindenképpen nyitottak a tárgyalásokra. Toró T. Tibor elismerte, az MPP-vel több a közös pontjuk, kevesebb az akadály. Kivel szövetkezzék Ponta?
Az EMNP megbízott elnöke kitért Victor Ponta szombati, sepsiszentgyörgyi nyilatkozatára is, szomorúnak nevezte, de nem meglepőnek, hogy a “Tőkés-pártot” szélsőséges, szinte fasiszta alakulatnak minősítette. Még szomorúbb, hogy az SZDP elnökének megnyilvánulása illeszkedik abba az egységes nemzetállami szemléletbe, amely szélsőségesnek gondolja az autonómiaformákat, a szubszidiaritást – fejtette ki az EMNP elnöke. “Nem más ez, mint az európai baloldalnak az igyekezete, hogy szélsőségesnek minősítsék az országok, népek önrendelkezési elvét. Csak azt tekintik helyesnek, ha hol Moszkvából, hol Brüsszelből mondják meg, mi a megfelelő” – hangsúlyozta. Rendkívül beszédesnek nevezte azt is, hogy az SZDP az RMDSZ-t tartja egyedül elfogadható partnernek, véleménye szerint ez azt jelezi, “az RMDSZ nem zavarja köreiket”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 14.
Tisztázás csángóügyben
A moldvai magyar oktatási programról adott ki tegnap nyilatkozatot a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) két alapítója, Petrás Mária és Petrás Róbert.
Kezdetnek leszögezik, hogy a moldvai magyar oktatás legnagyobb civil támogatását megteremtő Legyen ön is keresztapa, keresztanya program elindításában Böjte Csaba múlhatatlan érdemeket szerzett, ezt azonban kevesen tudják, rendszerint elhallgatják, sőt, “módszeresen és igaztalanul” ferdítenek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) lemondott vezetősége kisajátította a nemes cél támogatására irányuló programot – állítják az aláírók, akik szerint az AMMOA Csaba testvér szorgalmazására, a “keresztszülők” befizetéseinek ellenőrzött és átlátható felhasználására jött létre. Kuratóriuma évről évre egyre szigorúbb elszámolást követelt meg, a felelősségteljes munkát pedig a kuratóriumi tagok költségtérítés nélkül végzik el. Ezért tartják felháborítónak és elkeserítőnek, hogy “a közpénzekkel tisztességesen elszámolni nem tudó személyek a saját felelősségüket nem vállalva, az AMMOA kuratóriumát kiáltják ki bűnbaknak”. A nyilatkozat szerint a kuratórium a becstelen támadásokkal és hamis állításokkal szemben 2011-ben többször, soron kívül is pénzt utalt át az MCSMSZ-nek, ennek vezetői azonban nem tudták visszaigazolni, hogy a tanári bérekre kért összegeket valóban azok kifizetésére fordították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
A moldvai magyar oktatási programról adott ki tegnap nyilatkozatot a Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) két alapítója, Petrás Mária és Petrás Róbert.
Kezdetnek leszögezik, hogy a moldvai magyar oktatás legnagyobb civil támogatását megteremtő Legyen ön is keresztapa, keresztanya program elindításában Böjte Csaba múlhatatlan érdemeket szerzett, ezt azonban kevesen tudják, rendszerint elhallgatják, sőt, “módszeresen és igaztalanul” ferdítenek. A Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) lemondott vezetősége kisajátította a nemes cél támogatására irányuló programot – állítják az aláírók, akik szerint az AMMOA Csaba testvér szorgalmazására, a “keresztszülők” befizetéseinek ellenőrzött és átlátható felhasználására jött létre. Kuratóriuma évről évre egyre szigorúbb elszámolást követelt meg, a felelősségteljes munkát pedig a kuratóriumi tagok költségtérítés nélkül végzik el. Ezért tartják felháborítónak és elkeserítőnek, hogy “a közpénzekkel tisztességesen elszámolni nem tudó személyek a saját felelősségüket nem vállalva, az AMMOA kuratóriumát kiáltják ki bűnbaknak”. A nyilatkozat szerint a kuratórium a becstelen támadásokkal és hamis állításokkal szemben 2011-ben többször, soron kívül is pénzt utalt át az MCSMSZ-nek, ennek vezetői azonban nem tudták visszaigazolni, hogy a tanári bérekre kért összegeket valóban azok kifizetésére fordították.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. február 14.
Újabb plágiumbotrány az orvosi egyetemen
Egy hónapra rá, hogy dr. Hantz Péter biofizikus, a bázeli Friedrich Miescher Orvosbiológiai Kutatóintézet munkatársa, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke internetes sajtótájékoztatóján plágiummal vádolta meg a MOGYE rektorát és tudományos rektorhelyettesét, tegnap újabb adatokat hozott nyilvánosságra, ezúttal Leonard Azamfireiről, az általános orvosi kar dékánjáról jelentve ki, hogy “egy plagizáló csapat vezetője volt”. Dr. Hantz Péter a plagizáló oktatók félreállítását és megbüntetését követeli.
Dr. Hantz Péter a sajtónak nyilatkozva kijelentette, tavaly decemberben jutott tudomására, hogy “a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egyes vezetői plágium révén próbálják növelni tudományos közleményeik listáját”. “Az egyetem rektorának, Constantin Copotoiunak, és tudományos rektorhelyettesének, Brînzaniuc Klarának a vezetésével olyan orvosi szakcikkeket írtak, amelyek döntő része külföldi folyóiratokban megjelent munkák másolatából áll” – mondta a bázeli kutató, aki megkereste az eredeti cikkek szerzőit: a holland dr. Wendy Keldert, dr. Theodoor Wiggers professzort és dr. Hayan Rammalt, akik etikátlannak, elfogadhatatlannak és egyértelműen plágiumnak minősítették azt, hogy a MOGYE rektora és rektorhelyettese vezette tudományos dolgozatokban jelentős részleteket másoltak ki a külföldi professzorok munkáiból, anélkül, hogy a forrást megjelölték volna. Hantz Péter szerint a plágium tényének nyilvánosságra kerülése után a rektor és a rektorhelyettes abszurd és ellentmondásos magyarázkodásba kezdett: “a rektor nem restellte kijelenteni, hogy egy orvosi problémáról csak egyféleképpen lehet beszélni. Utána azt találta ki, hogy tudta és akarata ellenére lett a közlemény utolsó szerzője (a publikáló csapat vezetője). Hozzátette, hogy a cikkről csak tavaly augusztusban szerzett tudomást, és azonnal értesítette az egyetem etikai bizottságát. Az egyetem etikai bizottságának tagjai csak a botrány kirobbanása után, decemberben szereztek tudomást az ügyről. A rektorhelyettes a botrányért a magyar kollegákat hibáztatta, akiktől szerinte »minden gonoszság kitelik« (»orice gest reprobabil«). A plágiumvád kapcsán azt nyilatkozta, hogy csupán egy sebészeti eljárás leírását másolták ki külföldi közleményekből. A cikk, amelynek a rektorhelyettes az utolsó szerzője, szinte teljes egészében két külföldi közleményből lett összevágva. Nyomatékul mindkét eredeti cikk szerzőinek plágiumnyilatkozatát is megszereztem” – jelentette ki Hantz Péter.
A BKB alelnöke szerint újabb MOGYE-vezetőről derült ki, hogy “egy plagizáló csapat vezetője volt”: az Általános Orvostudományi Kar dékánja, Leonard Azamfirei, aki a héten zajló választásokon a rektori állásra pályázik, Hantz szerint a “Nucleated red blood cells in the blood of medical intensive care patients indicate increased mortality risk: a prospective cohort study” című, dr. A. Stachon németországi professzor 2007-ben kiadott dolgozatából “vett át szövegrészeket és orvosi adatokat”. A biofizikus felhívta a figyelmet, hogy az egyetem doktori iskolájának szabályzata szerint a doktori témavezetőknek doktorandusaik plagizálásáért is viselniük kell a felelősséget.
Hantz Péter még januárban levélben fordult a Romániai Felsőoktatás Minőségbiztosítási Ügynökségéhez (ARACIS), amelynek vezetője elhárította a felelősséget, mondván: nem tartozik a hatáskörébe ez ügyben eljárni. A BKB alelnöke ezt követően az oktatási tárca keretében működő, szakmai címek, oklevelek és egyetemi igazolványok elsmerésével foglalkozó szakosztály vezetőjéhez, dr. Marius Andruhhoz fordult, aki nem válaszolt levelére, ezért legutóbb a szaktárca vezetőjéhez küldte el a plágiumügyek teljes dokumentációját, ugyanakkor a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete pert indít és az EP petíciós bizottságához fordul a MOGYE plágiummal vádolt vezetőinek ügyében. Hantz Péter a plagizáló oktatók félreállítását és megbüntetését követeli, azt, hogy állítsanak fel bizottságot a tudományos munkák alanyát képező páciensek adatainak felülvizsgálata céljából.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
Egy hónapra rá, hogy dr. Hantz Péter biofizikus, a bázeli Friedrich Miescher Orvosbiológiai Kutatóintézet munkatársa, a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) alelnöke internetes sajtótájékoztatóján plágiummal vádolta meg a MOGYE rektorát és tudományos rektorhelyettesét, tegnap újabb adatokat hozott nyilvánosságra, ezúttal Leonard Azamfireiről, az általános orvosi kar dékánjáról jelentve ki, hogy “egy plagizáló csapat vezetője volt”. Dr. Hantz Péter a plagizáló oktatók félreállítását és megbüntetését követeli.
Dr. Hantz Péter a sajtónak nyilatkozva kijelentette, tavaly decemberben jutott tudomására, hogy “a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem egyes vezetői plágium révén próbálják növelni tudományos közleményeik listáját”. “Az egyetem rektorának, Constantin Copotoiunak, és tudományos rektorhelyettesének, Brînzaniuc Klarának a vezetésével olyan orvosi szakcikkeket írtak, amelyek döntő része külföldi folyóiratokban megjelent munkák másolatából áll” – mondta a bázeli kutató, aki megkereste az eredeti cikkek szerzőit: a holland dr. Wendy Keldert, dr. Theodoor Wiggers professzort és dr. Hayan Rammalt, akik etikátlannak, elfogadhatatlannak és egyértelműen plágiumnak minősítették azt, hogy a MOGYE rektora és rektorhelyettese vezette tudományos dolgozatokban jelentős részleteket másoltak ki a külföldi professzorok munkáiból, anélkül, hogy a forrást megjelölték volna. Hantz Péter szerint a plágium tényének nyilvánosságra kerülése után a rektor és a rektorhelyettes abszurd és ellentmondásos magyarázkodásba kezdett: “a rektor nem restellte kijelenteni, hogy egy orvosi problémáról csak egyféleképpen lehet beszélni. Utána azt találta ki, hogy tudta és akarata ellenére lett a közlemény utolsó szerzője (a publikáló csapat vezetője). Hozzátette, hogy a cikkről csak tavaly augusztusban szerzett tudomást, és azonnal értesítette az egyetem etikai bizottságát. Az egyetem etikai bizottságának tagjai csak a botrány kirobbanása után, decemberben szereztek tudomást az ügyről. A rektorhelyettes a botrányért a magyar kollegákat hibáztatta, akiktől szerinte »minden gonoszság kitelik« (»orice gest reprobabil«). A plágiumvád kapcsán azt nyilatkozta, hogy csupán egy sebészeti eljárás leírását másolták ki külföldi közleményekből. A cikk, amelynek a rektorhelyettes az utolsó szerzője, szinte teljes egészében két külföldi közleményből lett összevágva. Nyomatékul mindkét eredeti cikk szerzőinek plágiumnyilatkozatát is megszereztem” – jelentette ki Hantz Péter.
A BKB alelnöke szerint újabb MOGYE-vezetőről derült ki, hogy “egy plagizáló csapat vezetője volt”: az Általános Orvostudományi Kar dékánja, Leonard Azamfirei, aki a héten zajló választásokon a rektori állásra pályázik, Hantz szerint a “Nucleated red blood cells in the blood of medical intensive care patients indicate increased mortality risk: a prospective cohort study” című, dr. A. Stachon németországi professzor 2007-ben kiadott dolgozatából “vett át szövegrészeket és orvosi adatokat”. A biofizikus felhívta a figyelmet, hogy az egyetem doktori iskolájának szabályzata szerint a doktori témavezetőknek doktorandusaik plagizálásáért is viselniük kell a felelősséget.
Hantz Péter még januárban levélben fordult a Romániai Felsőoktatás Minőségbiztosítási Ügynökségéhez (ARACIS), amelynek vezetője elhárította a felelősséget, mondván: nem tartozik a hatáskörébe ez ügyben eljárni. A BKB alelnöke ezt követően az oktatási tárca keretében működő, szakmai címek, oklevelek és egyetemi igazolványok elsmerésével foglalkozó szakosztály vezetőjéhez, dr. Marius Andruhhoz fordult, aki nem válaszolt levelére, ezért legutóbb a szaktárca vezetőjéhez küldte el a plágiumügyek teljes dokumentációját, ugyanakkor a Bolyai Egyetem Barátainak Egyesülete pert indít és az EP petíciós bizottságához fordul a MOGYE plágiummal vádolt vezetőinek ügyében. Hantz Péter a plagizáló oktatók félreállítását és megbüntetését követeli, azt, hogy állítsanak fel bizottságot a tudományos munkák alanyát képező páciensek adatainak felülvizsgálata céljából.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)
2012. február 14.
Másodrangú rendezvénynek tekinti a kolozsvári önkormányzat a magyar napokat
Éles vita alakult ki a kolozsvári önkormányzat magyar és román képviselői között a Kolozsvári Magyar Napok vonatkozásában a tegnapi tanácsülésen. A vitát a 9-es napirendi pontként tárgyalt határozattervezet váltotta ki, amelynek alapján az önkormányzat 400 ezer lejt különít el a kolozsvári városnapok, a román nemzeti ünnep, valamint a szilveszteri ünnepségek finanszírozására.
Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos, a kulturális bizottság elnöke javasolta, hogy az összeget 65 ezer lejjel egészítsék ki, és a Kolozsvári Magyar Napokat is vegyék fel a város kiemelt rendezvényei közé. Az önkormányzati képviselő ugyanakkor kifogásolta, hogy a javaslatot úgy terjesztették be, hogy előzetesen nem mutatták be a kulturális bizottságnak. Radu Moisin megbízott polgármester Molnos javaslatát azzal hárította el, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a civil szervezeteknek szánt keretből támogatják inkább. A szociáldemokrata (PSD) képviselők azzal érveltek, hogy a Kolozsvári Magyar Napok etnikai és kulturális rendezvény, míg a határozattervezetben szereplő három esemény a város valamennyi lakójához egyaránt szólt.
Az RMDSZ-es városi tanácsosok próbáltak érvelni amellett, hogy a kolozsvári magyarság rendezvénye méltó arra, hogy Kolozsvár legjelentősebb rendezvényei közt szerepeljen, a szavazáskor azonban magukra maradtak, a román tanácsosok teljes egyetértésben szavazták le a magyar javaslatot. A városnapokra és a december elsejei román nemzeti ünnepre 150–150 ezer lejt, a szilveszteri utcai ünnepségre pedig 100 ezer lejt szavaztak meg a tanácsosok, s mint kiderült, a tűzijátékokra decemberben és szilveszterkor további 30 ezer lejt költ a város.
„Nem számítottam arra, hogy ennyire intoleránsan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, és nem értettem a PSD-sek hozzáállását sem. Felháborító, hogy a magyar kultúrát bemutató rendezvény koncepciójában kizárólag az etnikai elemeket vélték felfedezni. Szerintem ez teljesen intoleráns álláspont, és azt gondolom, hogy Kolozsváron a multikulturalizmus csak üres szlogen, különböző alkalmakkal előhozakodnak vele, de tartalom nélkül” – nyilatkozta a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője.
Molnos Lajos a magyar sajtó képviselőinek hangsúlyozta: elsősorban elvi kérdés volt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a többi tömegrendezvénnyel egyenrangúnak ismerjék el, de anyagi vonzata is van a döntésnek. Mint részletezte, attól nem kell tartani, hogy nem fogja az önkormányzat támogatni a Kolozsvári Magyar Napokat, de ezt majd a civil szervezetek támogatására elkülönített keretből teszi. Ez az összeg mintegy 1,9 millió lej, ennek 20 százaléka – durván számolva mintegy 400 ezer lej – áll a magyar civil szervezetek rendelkezésére.
Az önkormányzat döntése értelmében a Molnos által javasolt 65 ezer lejes összeget ebből kellene elkülöníteni a magyar civil szervezetek rovására. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere ugyanakkor úgy nyilatkozott: választási év van, és ilyenkor a román önkormányzati képviselők saját árnyékuktól is megijednek. „Amikor a közösségünkről van szó, látható, hogy a különböző politikai színezetek egybeolvadnak” – jellemezte a román pártok hozzáállását az alpolgármester. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
Éles vita alakult ki a kolozsvári önkormányzat magyar és román képviselői között a Kolozsvári Magyar Napok vonatkozásában a tegnapi tanácsülésen. A vitát a 9-es napirendi pontként tárgyalt határozattervezet váltotta ki, amelynek alapján az önkormányzat 400 ezer lejt különít el a kolozsvári városnapok, a román nemzeti ünnep, valamint a szilveszteri ünnepségek finanszírozására.
Molnos Lajos RMDSZ-es tanácsos, a kulturális bizottság elnöke javasolta, hogy az összeget 65 ezer lejjel egészítsék ki, és a Kolozsvári Magyar Napokat is vegyék fel a város kiemelt rendezvényei közé. Az önkormányzati képviselő ugyanakkor kifogásolta, hogy a javaslatot úgy terjesztették be, hogy előzetesen nem mutatták be a kulturális bizottságnak. Radu Moisin megbízott polgármester Molnos javaslatát azzal hárította el, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a civil szervezeteknek szánt keretből támogatják inkább. A szociáldemokrata (PSD) képviselők azzal érveltek, hogy a Kolozsvári Magyar Napok etnikai és kulturális rendezvény, míg a határozattervezetben szereplő három esemény a város valamennyi lakójához egyaránt szólt.
Az RMDSZ-es városi tanácsosok próbáltak érvelni amellett, hogy a kolozsvári magyarság rendezvénye méltó arra, hogy Kolozsvár legjelentősebb rendezvényei közt szerepeljen, a szavazáskor azonban magukra maradtak, a román tanácsosok teljes egyetértésben szavazták le a magyar javaslatot. A városnapokra és a december elsejei román nemzeti ünnepre 150–150 ezer lejt, a szilveszteri utcai ünnepségre pedig 100 ezer lejt szavaztak meg a tanácsosok, s mint kiderült, a tűzijátékokra decemberben és szilveszterkor további 30 ezer lejt költ a város.
„Nem számítottam arra, hogy ennyire intoleránsan viszonyulnak ehhez a kérdéshez, és nem értettem a PSD-sek hozzáállását sem. Felháborító, hogy a magyar kultúrát bemutató rendezvény koncepciójában kizárólag az etnikai elemeket vélték felfedezni. Szerintem ez teljesen intoleráns álláspont, és azt gondolom, hogy Kolozsváron a multikulturalizmus csak üres szlogen, különböző alkalmakkal előhozakodnak vele, de tartalom nélkül” – nyilatkozta a Krónikának Csoma Botond, az RMDSZ frakcióvezetője.
Molnos Lajos a magyar sajtó képviselőinek hangsúlyozta: elsősorban elvi kérdés volt, hogy a Kolozsvári Magyar Napokat a többi tömegrendezvénnyel egyenrangúnak ismerjék el, de anyagi vonzata is van a döntésnek. Mint részletezte, attól nem kell tartani, hogy nem fogja az önkormányzat támogatni a Kolozsvári Magyar Napokat, de ezt majd a civil szervezetek támogatására elkülönített keretből teszi. Ez az összeg mintegy 1,9 millió lej, ennek 20 százaléka – durván számolva mintegy 400 ezer lej – áll a magyar civil szervezetek rendelkezésére.
Az önkormányzat döntése értelmében a Molnos által javasolt 65 ezer lejes összeget ebből kellene elkülöníteni a magyar civil szervezetek rovására. László Attila, Kolozsvár alpolgármestere ugyanakkor úgy nyilatkozott: választási év van, és ilyenkor a román önkormányzati képviselők saját árnyékuktól is megijednek. „Amikor a közösségünkről van szó, látható, hogy a különböző politikai színezetek egybeolvadnak” – jellemezte a román pártok hozzáállását az alpolgármester. Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 14.
Magyar-román tárgyalás a nemzetiségekről
A magyarországi román kisebbség helyzetéről, a magyarországi román ortodox egyház támogatásáról, valamint a magyarországi és a romániai magyar civil szervezetek együttműködéséről tárgyalt Bukarestben Latorcai Csaba magyar államtitkár-helyettes tegnap.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Bogdan Aurescu külügyminisztériumi államtitkárral tartott megbeszélésen ismertette az új magyar választójogi törvényt, valamint a nemzetiségi törvény módosításait. A találkozóról kiadott közleményben a román külügyminisztérium úgy vélte, hogy a magyarországi román kisebbség nem fog rendelkezni „megfelelő” parlamenti képviselettel az új magyar választójogi törvény szerint. A Latorcaival tartott találkozón Aurescu rámutatott, hogy a jogszabály előírásai értelmében az olyan kis létszámú nemzeti kisebbségeknek, mint a románoknak, nem lesz majd parlamenti képviselőjük. Latorcai Csaba elmondta: jelezte a román államtitkárnak, hogy úgynevezett nemzetiségi szószólójuk lesz azoknak a kisebbségeknek, amelyek nem küldhetnek parlamenti képviselőt a parlamentbe.
Krónika (Kolozsvár)
A magyarországi román kisebbség helyzetéről, a magyarországi román ortodox egyház támogatásáról, valamint a magyarországi és a romániai magyar civil szervezetek együttműködéséről tárgyalt Bukarestben Latorcai Csaba magyar államtitkár-helyettes tegnap.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a Bogdan Aurescu külügyminisztériumi államtitkárral tartott megbeszélésen ismertette az új magyar választójogi törvényt, valamint a nemzetiségi törvény módosításait. A találkozóról kiadott közleményben a román külügyminisztérium úgy vélte, hogy a magyarországi román kisebbség nem fog rendelkezni „megfelelő” parlamenti képviselettel az új magyar választójogi törvény szerint. A Latorcaival tartott találkozón Aurescu rámutatott, hogy a jogszabály előírásai értelmében az olyan kis létszámú nemzeti kisebbségeknek, mint a románoknak, nem lesz majd parlamenti képviselőjük. Latorcai Csaba elmondta: jelezte a román államtitkárnak, hogy úgynevezett nemzetiségi szószólójuk lesz azoknak a kisebbségeknek, amelyek nem küldhetnek parlamenti képviselőt a parlamentbe.
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 14.
Hóban fulladozik Dél-Románia
Százhúsz település van elzárva a külvilágtól az ország déli és dél-keleti részén a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek tegnap, de a közúti közlekedésben is korlátozásokat vezettek be, több tucatnyi országutat pedig lezártak – ez a mérlege a szokatlanul zord téli időjárásnak, amely mintegy három hete alaposan megnehezíti a déli országrészek lakosainak életét.
Főleg a déli és keleti területeken vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik. A meteorológusok hétfőre és keddre narancssárga jelzésű hóriadót adtak ki, ez főként a déli országrészt érinti. Ezen a két napon 60 centiméterrel vastagodik a hóréteg, miközben az elmúlt három hét alatt esett hó nem olvadt el a fagy miatt.
Az országutak kezelésével megbízott állami társaság (CNADNR) kedden közölte, hogy több partiumi és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás tegnap délelőtt fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski, valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár és Szászsebes közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel.
Van elég áram vagy nincs?
A dél-keleti Vrancea és Buzău megyékben tegnap folytatódott az elszigetelődött településeken élők megmentése. Ott szükségállapot van érvényben, így több ezer katonát vezényeltek ki az elszigetelődött településeken bajba jutott emberek kimentésére. Traian Băsescu tegnap hibás döntésnek nevezte a szükségállapot elrendelését, szerinte Victor Ponta ellenzéki pártvezér politikai csapdát állított a kormánynak, amely ebbe belesétált. Tegnap felröppent az a hír, miszerint az országot nem tudják ellátni elég árammal. Horia Hăhăianu, a Transelectrica vezérigazgatója szerint az export miatt veszélybe kerülhet az akadálymentes áramellátás. Ezt Băsescu cáfolta, majd Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök kérésére Lucian Bode gazdasági miniszter leváltotta az állami vállalat vezérigazgatóját pánikkeltés miatt. A kormány bejelentette, hogy ma fogja megtárgyalni azt a határozatot, amelynek értelmében ideiglenesen felfüggesztik az áramexportot azért, hogy ne merüljenek fel ellátási gondok.
Nőtt a halottak száma
A katasztrófavédelmi hatóság jelentése szerint a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik. Tegnap több mint hatvan országút le volt zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Feteşti közötti szakaszon. Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek. Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. Tegnap tovább nőtt a fagy miatt elhunyt személyek száma. Az elmúlt három hétben összesen 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán vesztette életét. Az egészségügyi minisztérium tegnap közölte, hogy növekedőben van azon hajléktalanok száma, akiket rohammentő-szolgálat egységei a kórházakba, valamint a szociális otthonokba szállítottak a szélsőséges időjárás következtében. A mentők az elmúlt huszonnégy órában 207 hajléktalant szállítottak különböző egészségügyi intézményekbe, valamint szociális otthonokba.
Szabadság (Kolozsvár)
Százhúsz település van elzárva a külvilágtól az ország déli és dél-keleti részén a vastag hóréteg miatt, több ezer iskolában szünetel az oktatás, és több mint kétszáz vonatjáratot töröltek tegnap, de a közúti közlekedésben is korlátozásokat vezettek be, több tucatnyi országutat pedig lezártak – ez a mérlege a szokatlanul zord téli időjárásnak, amely mintegy három hete alaposan megnehezíti a déli országrészek lakosainak életét.
Főleg a déli és keleti területeken vasárnap óta szinte megállás nélkül havazik. A meteorológusok hétfőre és keddre narancssárga jelzésű hóriadót adtak ki, ez főként a déli országrészt érinti. Ezen a két napon 60 centiméterrel vastagodik a hóréteg, miközben az elmúlt három hét alatt esett hó nem olvadt el a fagy miatt.
Az országutak kezelésével megbízott állami társaság (CNADNR) kedden közölte, hogy több partiumi és erdélyi útszakaszon tilos közlekedniük a 7,5 tonnánál nagyobb teherautóknak. A korlátozás tegnap délelőtt fél tizenegykor lépett érvénybe, és a DN7 jelzésű országút Nagylak és Déva, a DN13 jelzésű út Marosvásárhely és Brassó, a DN79 jelzésű út Nagyvárad és Arad, a DN76 jelzésű út Nagyvárad és Püski, valamint DN1 jelzésű út Kolozsvár és Szászsebes közötti szakaszait érinti. A társaság szerint a korlátozásokat az időjárás függvényében oldják fel.
Van elég áram vagy nincs?
A dél-keleti Vrancea és Buzău megyékben tegnap folytatódott az elszigetelődött településeken élők megmentése. Ott szükségállapot van érvényben, így több ezer katonát vezényeltek ki az elszigetelődött településeken bajba jutott emberek kimentésére. Traian Băsescu tegnap hibás döntésnek nevezte a szükségállapot elrendelését, szerinte Victor Ponta ellenzéki pártvezér politikai csapdát állított a kormánynak, amely ebbe belesétált. Tegnap felröppent az a hír, miszerint az országot nem tudják ellátni elég árammal. Horia Hăhăianu, a Transelectrica vezérigazgatója szerint az export miatt veszélybe kerülhet az akadálymentes áramellátás. Ezt Băsescu cáfolta, majd Mihai Răzvan Ungureanu miniszterelnök kérésére Lucian Bode gazdasági miniszter leváltotta az állami vállalat vezérigazgatóját pánikkeltés miatt. A kormány bejelentette, hogy ma fogja megtárgyalni azt a határozatot, amelynek értelmében ideiglenesen felfüggesztik az áramexportot azért, hogy ne merüljenek fel ellátási gondok.
Nőtt a halottak száma
A katasztrófavédelmi hatóság jelentése szerint a külvilágtól elzárt 120 településből 23-ban részlegesen vagy teljes mértékben megszűnt az áramellátás, az ivóvíz biztosítása is nehézségekbe ütközik. Tegnap több mint hatvan országút le volt zárva, akárcsak az A2-es autópálya a Bukarest és Feteşti közötti szakaszon. Tíz vasútvonalat is lezártak, a vonatok késéssel közlekednek, több mint kétszáz járatot töröltek. Bukarestben is komoly fennakadást okoz a havazás, bejelentették, hogy kedden valamennyi fővárosi iskolában szünetelni fog a tanítás. Hétfőn több mint 3800 romániai iskolában nem volt oktatás. Hét megyében kellett teljes mértékben felfüggeszteni a tanítást. Tegnap tovább nőtt a fagy miatt elhunyt személyek száma. Az elmúlt három hétben összesen 74 ember szenvedett fagyhalált, nagy részük az utcán vesztette életét. Az egészségügyi minisztérium tegnap közölte, hogy növekedőben van azon hajléktalanok száma, akiket rohammentő-szolgálat egységei a kórházakba, valamint a szociális otthonokba szállítottak a szélsőséges időjárás következtében. A mentők az elmúlt huszonnégy órában 207 hajléktalant szállítottak különböző egészségügyi intézményekbe, valamint szociális otthonokba.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. február 14.
Ülésezett a Nemzetpolitikai Tárcaközi Bizottság
A kormányzati szervek nemzetpolitikai munkáját összehangoló testület plenáris ülése után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár adott tájékoztatást kedden, az Országházban.
Semjén Zsolt elmondta, hogy három tárcaközi bizottság működik jelenleg, a romaügyekkel, az európai ügyekkel és a nemzetpolitikával foglalkozó testület. Félévente tartanak plenáris ülést, negyedévente pedig az egyes szakpolitikai képviselők találkoznak. A keddi ülésen minden minisztérium képviseltette magát, az egyes tárcák vezetői arról számoltak be, hogy a saját szakterületükön a nemzetpolitikával kapcsolatban mit tettek, milyen problémákat, megoldási lehetőségeket látnak.
A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) széles konzenzus mellett fogadták el a nemzetpolitika alapdokumentumát. Az egyes szakpolitikai terveket ebből vezetik le – húzta alá Semjén Zsolt. Eddig két ilyen tervezet készült el, a Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv keretében mutatta be a Kárpát-medence agrárfejlesztési javaslatát, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig Erdély gazdasági tervét készítette el – mondta a politikus.
Semjén Zsolt bejelentette: lista készült a nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű intézményekről. Ezek az intézmények a jövőben stabil, kiszámítható, nem pályázat alapú finanszírozásra számíthatnak. A lista elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő weboldalán.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az állampolgársági ügyekről adott tájékoztatást. Elmondta: a tárcára és a külképviseletekre hatalmas munkát ró a feladat, de folyamatosan dolgoznak az eljárások egyszerűsítésén és gyorsításán. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a hamarosan esedékes szlovák választások után a felvidéki magyarok állampolgársági helyzete is rendeződik. Németh Zsolt elmondta azt is, hogy tervezik az előző kormány által bezárt konzulátusok újranyitását.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára egy oktatási kérdést emelt ki. A magyar felsőoktatási intézmények eddig felsőfokú nyelvvizsgának fogadták el azon határon túli diákok érettségijét, akik többségi nyelvű középiskolában tanultak. Annak érdekében, hogy ne érje hátrány azokat, akik kisebbségi magyar nyelvű középiskolában végeztek, az ő esetükben is középfokú nyelvvizsgának fogják tekinteni a többségi nyelven letett érettségijüket.
Kormany.hu
A kormányzati szervek nemzetpolitikai munkáját összehangoló testület plenáris ülése után Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Németh Zsolt külügyi államtitkár és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár adott tájékoztatást kedden, az Országházban.
Semjén Zsolt elmondta, hogy három tárcaközi bizottság működik jelenleg, a romaügyekkel, az európai ügyekkel és a nemzetpolitikával foglalkozó testület. Félévente tartanak plenáris ülést, negyedévente pedig az egyes szakpolitikai képviselők találkoznak. A keddi ülésen minden minisztérium képviseltette magát, az egyes tárcák vezetői arról számoltak be, hogy a saját szakterületükön a nemzetpolitikával kapcsolatban mit tettek, milyen problémákat, megoldási lehetőségeket látnak.
A miniszterelnök-helyettes emlékeztetett, hogy a Magyar Állandó Értekezleten (MÁÉRT) széles konzenzus mellett fogadták el a nemzetpolitika alapdokumentumát. Az egyes szakpolitikai terveket ebből vezetik le – húzta alá Semjén Zsolt. Eddig két ilyen tervezet készült el, a Vidékfejlesztési Minisztérium a Darányi Ignác Terv keretében mutatta be a Kárpát-medence agrárfejlesztési javaslatát, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig Erdély gazdasági tervét készítette el – mondta a politikus.
Semjén Zsolt bejelentette: lista készült a nemzetstratégiai szempontból kiemelt jelentőségű intézményekről. Ezek az intézmények a jövőben stabil, kiszámítható, nem pályázat alapú finanszírozásra számíthatnak. A lista elérhető a Bethlen Gábor Alapkezelő weboldalán.
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az állampolgársági ügyekről adott tájékoztatást. Elmondta: a tárcára és a külképviseletekre hatalmas munkát ró a feladat, de folyamatosan dolgoznak az eljárások egyszerűsítésén és gyorsításán. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a hamarosan esedékes szlovák választások után a felvidéki magyarok állampolgársági helyzete is rendeződik. Németh Zsolt elmondta azt is, hogy tervezik az előző kormány által bezárt konzulátusok újranyitását.
Répás Zsuzsanna, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára egy oktatási kérdést emelt ki. A magyar felsőoktatási intézmények eddig felsőfokú nyelvvizsgának fogadták el azon határon túli diákok érettségijét, akik többségi nyelvű középiskolában tanultak. Annak érdekében, hogy ne érje hátrány azokat, akik kisebbségi magyar nyelvű középiskolában végeztek, az ő esetükben is középfokú nyelvvizsgának fogják tekinteni a többségi nyelven letett érettségijüket.
Kormany.hu
2012. február 15.
Bernády-ügy: rendőrséggel kísértette ki az igazgató a magyar nyelvű adománylevelet iktatni akaró szülőt
Rendőrökkel kísértette ki a tegnap délelőtt a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskolából az egyik szülőt Codruţa Băciuţ igazgatónő. Az intézményvezető azért folyamodott a hatóságokhoz, mert Horváth Kovács Ádám, aki maga is pedagógus, egy magyar nyelvű adománylevelet szeretett volna iktattatni az iskola titkárságán, de a titkárnő, majd az igazgatónő elutasította kérését. A szülő egy szponzori szerződést szeretett volna átadni a tanintézmény vezetőségének.
„Köszönet és hála helyett az igazgatónő azt állította, hogy Romániában a hivatalos nyelv román, és visszautasította a támogatói szerződés iktatását. Azt hajtogatta, hogy csak akkor teszi meg, ha átírom román nyelvre. Mivel a törvény és az alkotmány szavatolja az anyanyelv-használatot, elmondtam, hogy én szabályosan jártam el. Ekkor Băciuţné vette a telefont, és a rendőrséghez fordult” – számolt be lapunknak a tegnapi incidensről Horváth Kovács Ádám. Néhány percen belül a helyi rendőrség szomszédos épületéből hat rendőr jelent meg, akik 500 lejre bírságolták meg Horváth Kovács Ádámot.
A jegyzőkönyv szerint az apuka úgy ment be a titkárságra, hogy előzőleg nem értesítette a folyósón szolgálatot teljesítő diákot. „Ez kész röhej, hisz nem illegálisan, nem lopózva jutottam el a titkárságig, hanem egy hivatalos ügyintézés végett. És különben is a kisdiák ott ült, egy szóval nem említette, hogy nekem nála is regisztrálnom kellene” – mondta el Horváth Kovács Ádám, aki a bíróságon készül megfellebbezni a rendőrségi jegyzőkönyvet. A szülő ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Codruţa Băciuţ ellen.
A szülők újították fel a kétnyelvű feliratokat
Anyanyelvén írt adománylevelében Horváth Kovács Ádám a többi magyar szülő nevében is tudatni szerette volna az iskola vezetőségével, hogy támogatásuknak köszönhetően negyven darab új, kétnyelvű, valamint harminc osztálynévtáblácska került ki az iskola belső terébe. Az elmúlt héten a szülők Márton Imre igazgató-helyettes támogatásával hosszú órákon át szerelték, illesztették a körülbelül ezer lej értékű feliratokat. A kétnyelvű feliratok ügye már 2010-ben terítékre került, amikor ötven szülő beadványban kérte a külső és belső feliratok kétnyelvűsítését, ugyanis abban az időben az egyedüli magyar felirat azon a márványtáblán volt látható, amely az iskola építtetőjéről, Bernády György néhai polgármesterről emlékezik meg.
Ezért az Országos Diszkriminációellenes Tanács is elmarasztalta a 2-es iskola vezetőségét. Azóta a tanintézmény új igazgató-helyettese, Márton Imre a saját költségén próbálta helyenként pótolni a feliratokat, amelyeket azonban időközben megrongáltak vagy eltűntettek. A mostani szülői adomány révén ezeket a táblácskákat pótolták.
Névadás: egymásnak ellentmondó hírek
Közben a 2-es iskola magyar pedagógusai nyílt levélben adtak hangot aggodalmuknak amiatt, hogy a Bernádyról való elnevezés ügyében továbbra sincs előrelépés. „Sajnos mindezidáig a névadásról és a várható következményeiről az iskola magyar pedagógusait hivatalosan nem értesítette senki, ennek következtében az iskolában elég nagy bizonytalanság uralkodik – írják a magyar tanerők. – A jelenlegi, birtokunkban levő információkat a médiából szereztük, és azok alapján a névadás ügye mintha stagnálni látszana, nem ismerünk időpontokat, határidőket. Fontos lett volna az iskola vezetőségét is hivatalosan értesíteni, mert a két tagozat pedagógusai számára a névadás két különböző üzenetértékkel bír. A román anyanyelvű kollegáink szerint nem lesz névadás, erről folyamatosan jelennek meg információk az iskola román nyelvű blogján, amelyet olvasva olyan érzésünk támad, hogy a névadás nem fog megvalósulni.”
Szerintük az is aggodalomra ad okot, hogy az iskola román tagozatának pedagógusai, szám szerint huszonheten, január 26-án beadvánnyal fordultak a városi tanácshoz, melyben a december 22-én hozott határozat visszavonását és az iskola Adrian Păunescuról való elnevezését kérték. Az RMDSZ szerint a napokban újabb lépést sikerült tenni a Bernády nevének felvétele ügyében.
Hétfőn az önkormányzat névadó bizottsága is kedvezően bírálta el a javaslatot, amit, Kolozsváry Zoltán frakcióvezető ígérete szerint, a tanév végéig valóra kell váltani. „Jelenleg arról folyik a vita, hogy melyik törvény alapján válthat nevet az iskola. A jegyzőnk, Maria Cioban szerint a minisztériumnak kell jóváhagynia minden változtatást, mások azt mondják, hogy nem így van. Tény, hogy véleményen szerint a tanév végéig az iskolát Bernády Györgynek fogják hívni” – jelentette ki a Krónikának Kolozsváry.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
Rendőrökkel kísértette ki a tegnap délelőtt a marosvásárhelyi 2-es számú általános iskolából az egyik szülőt Codruţa Băciuţ igazgatónő. Az intézményvezető azért folyamodott a hatóságokhoz, mert Horváth Kovács Ádám, aki maga is pedagógus, egy magyar nyelvű adománylevelet szeretett volna iktattatni az iskola titkárságán, de a titkárnő, majd az igazgatónő elutasította kérését. A szülő egy szponzori szerződést szeretett volna átadni a tanintézmény vezetőségének.
„Köszönet és hála helyett az igazgatónő azt állította, hogy Romániában a hivatalos nyelv román, és visszautasította a támogatói szerződés iktatását. Azt hajtogatta, hogy csak akkor teszi meg, ha átírom román nyelvre. Mivel a törvény és az alkotmány szavatolja az anyanyelv-használatot, elmondtam, hogy én szabályosan jártam el. Ekkor Băciuţné vette a telefont, és a rendőrséghez fordult” – számolt be lapunknak a tegnapi incidensről Horváth Kovács Ádám. Néhány percen belül a helyi rendőrség szomszédos épületéből hat rendőr jelent meg, akik 500 lejre bírságolták meg Horváth Kovács Ádámot.
A jegyzőkönyv szerint az apuka úgy ment be a titkárságra, hogy előzőleg nem értesítette a folyósón szolgálatot teljesítő diákot. „Ez kész röhej, hisz nem illegálisan, nem lopózva jutottam el a titkárságig, hanem egy hivatalos ügyintézés végett. És különben is a kisdiák ott ült, egy szóval nem említette, hogy nekem nála is regisztrálnom kellene” – mondta el Horváth Kovács Ádám, aki a bíróságon készül megfellebbezni a rendőrségi jegyzőkönyvet. A szülő ugyanakkor kilátásba helyezte, hogy hivatali visszaélés miatt feljelentést tesz Codruţa Băciuţ ellen.
A szülők újították fel a kétnyelvű feliratokat
Anyanyelvén írt adománylevelében Horváth Kovács Ádám a többi magyar szülő nevében is tudatni szerette volna az iskola vezetőségével, hogy támogatásuknak köszönhetően negyven darab új, kétnyelvű, valamint harminc osztálynévtáblácska került ki az iskola belső terébe. Az elmúlt héten a szülők Márton Imre igazgató-helyettes támogatásával hosszú órákon át szerelték, illesztették a körülbelül ezer lej értékű feliratokat. A kétnyelvű feliratok ügye már 2010-ben terítékre került, amikor ötven szülő beadványban kérte a külső és belső feliratok kétnyelvűsítését, ugyanis abban az időben az egyedüli magyar felirat azon a márványtáblán volt látható, amely az iskola építtetőjéről, Bernády György néhai polgármesterről emlékezik meg.
Ezért az Országos Diszkriminációellenes Tanács is elmarasztalta a 2-es iskola vezetőségét. Azóta a tanintézmény új igazgató-helyettese, Márton Imre a saját költségén próbálta helyenként pótolni a feliratokat, amelyeket azonban időközben megrongáltak vagy eltűntettek. A mostani szülői adomány révén ezeket a táblácskákat pótolták.
Névadás: egymásnak ellentmondó hírek
Közben a 2-es iskola magyar pedagógusai nyílt levélben adtak hangot aggodalmuknak amiatt, hogy a Bernádyról való elnevezés ügyében továbbra sincs előrelépés. „Sajnos mindezidáig a névadásról és a várható következményeiről az iskola magyar pedagógusait hivatalosan nem értesítette senki, ennek következtében az iskolában elég nagy bizonytalanság uralkodik – írják a magyar tanerők. – A jelenlegi, birtokunkban levő információkat a médiából szereztük, és azok alapján a névadás ügye mintha stagnálni látszana, nem ismerünk időpontokat, határidőket. Fontos lett volna az iskola vezetőségét is hivatalosan értesíteni, mert a két tagozat pedagógusai számára a névadás két különböző üzenetértékkel bír. A román anyanyelvű kollegáink szerint nem lesz névadás, erről folyamatosan jelennek meg információk az iskola román nyelvű blogján, amelyet olvasva olyan érzésünk támad, hogy a névadás nem fog megvalósulni.”
Szerintük az is aggodalomra ad okot, hogy az iskola román tagozatának pedagógusai, szám szerint huszonheten, január 26-án beadvánnyal fordultak a városi tanácshoz, melyben a december 22-én hozott határozat visszavonását és az iskola Adrian Păunescuról való elnevezését kérték. Az RMDSZ szerint a napokban újabb lépést sikerült tenni a Bernády nevének felvétele ügyében.
Hétfőn az önkormányzat névadó bizottsága is kedvezően bírálta el a javaslatot, amit, Kolozsváry Zoltán frakcióvezető ígérete szerint, a tanév végéig valóra kell váltani. „Jelenleg arról folyik a vita, hogy melyik törvény alapján válthat nevet az iskola. A jegyzőnk, Maria Cioban szerint a minisztériumnak kell jóváhagynia minden változtatást, mások azt mondják, hogy nem így van. Tény, hogy véleményen szerint a tanév végéig az iskolát Bernády Györgynek fogják hívni” – jelentette ki a Krónikának Kolozsváry.
Szucher Ervin
Krónika (Kolozsvár)
2012. február 15.
Nemzeti jelentőségű intézmények
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma
Összesen ötvenhat intézmény és program került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára.
A Bethlen Gábor Alap honlapján olvasható tájékoztató szerint nemzeti jelentőségű intézmény minősítést kapott Erdélyből 16, Kárpátaljáról 12, Vajdaságból 11, Felvidékről 10 intézmény, illetve program. Bekerült ebbe a körbe Szlovéniából és Horvátországból 2-2 intézmény, a diaszpórából 3 intézmény.
Vajdaság – összesen 11 intézmény:
Magyar Nemzeti Tanács – felsőoktatási ösztöndíj programja, szórványprogramja, kiemelt kulturális programok, 1941-48 feltárással együtt; Katolikus Diákotthon, Tóthfalu (Munkás Szent József Kr. Plébánia Hivatal); Nagybecskerei Lánykollégium; Bonaventuriánum Fiúkollégium, Újvidék; Apáczai Diákotthon, Újvidék; Emmausz Fiúkollégium, Muzslya; Újvidéki Egyetem Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar; Pannon RTV (MNT); Zentai Gimnázium.
Szlovénia – összesen 2 intézmény:
Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézet és a Magyar Nemzetiségi Tájékoztatási Intézet
Horvátország – összesen 2 intézmény:
Magyar Oktatási és Művelődési Központ, Eszék és a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fóruma
Erdély – összesen 16 intézmény ill. program:
Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem; Protestáns Teológiai Intézet; Mezőségi Szórványkollégium, Válaszút; Mezőségi Téka Szórványkollégium, Szamosújvár; Bástya Kollégium, Vice; Erdélyi Múzeum Egyesület (EME); Házsongárd Alapítvány; Romániai Magyar Pedagógus Szövetség; Szent Ferenc Alapítvány; Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (+ Fiókok); Kincses Kolozsvár (Kolozsvári Magyar Napok); Nemzeti jelentőségű programok (meghívásos pályázatként meghirdetve): Jelentős szakmai és kulturális intézmények működésének támogatási programja; Szórványkollégiumi programok (kollégium+iskolabusz); Felsőoktatási háttérintézmények támogatási programja (BBTE, MOGYE, MME); Kulturális és tudományos médiatámogatási program; Színházak, bábszínházak, néptáncegyüttesek támogatási programja
Kárpátalja – összesen 12 intézmény:
II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola; Karácsfalvi Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum; Nagyberegi Református Líceum; Nagydobronyi Református Líceum; Péterfalvi Református Líceium; Munkácsi Szent István Katolikus Líceum; Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség; Géniusz Jótékonysági Alap; Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága; Kárpátaljai Megyei Drámai Színház; Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet; Szolyvai Emlékpark Bizottsága
Felvidék – összesen 10 intézmény:
Csemadok; Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége; Selye János Egyetem; Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség; Fórum Intézet; Komáromi Jókai Színház; Kassai Thália Színház; Gramma Nyelvi Iroda; Pro Civis Polgári Társulás; Szlovákiai Magyar Televíziósok Szövetsége
Diaszpóra – összesen 3 intézmény:
NYUGAT-EURÓPAI ORSZÁGOS MAGYAR SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE; KÜLFÖLDI MAGYAR CSERKÉSSZÖVETSÉG; LAMOSZSZ
Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes február 14-én a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság ülése után jelentette be, hogy elkészült a nemzeti jelentőségű intézmények listája az egész Kárpát-medencére vonatkozóan. Az érintett intézmények normatív alapon kapnak támogatást egy-egy költségvetési évben, és nem a nyílt pályázati rendszereken kell eseti jellegű forrásokat kérniük. Olyan intézményekről van szó, amelyek régóta működnek és remények szerint még sokáig működni fognak – ismertette Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár.
Az intézmények listáját minden évben áttekintik, kerülhetnek fel rá újak, és kerülhetnek le is listáról. A támogatásokat már az idei évben eszerint folyósítják, a pontos összeg a szükségletektől, és az intézménytípustól függően eltérő, a döntést a Bethlen Gábor Alap bizottsága hozza meg, várhatóan heteken belül.
A Bethlen Gábor Alap egy elkülönített állami pénzalap, amelynek célja a kormány nemzetpolitikai stratégiájához kapcsolódó nemzetpolitikai célok megvalósulásának elősegítése.
MTI és bgazrt.hu nyomán Felvidék.ma