Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gulyás Gergely
48 tétel
2010. október 21.
Erdélyből a T. Házba?
Kiiktathatják Magyarország alkotmányából azt a passzust, amely a választójogot állandó magyarországi lakhelyhez köti – erről Gulyás Gergely fideszes képviselő, az Országgyűlés alkotmány-előkészítő bizottságának alelnöke nyilatkozott több magyarországi televíziós csatornának. A magyar alkotmány ilyen irányú módosítása megnyitja annak a lehetőségét, hogy a magyarországi parlamenti választásokon azok a határon túli magyarok is részt vehessenek, akik 2011 januárjától magyar állampolgárságért folyamodnak. Magyarország a szavazati jog tekintetében is a román modellt követhetné, Románia határon túl élő állampolgárai ugyanis mindig is rendelkeztek a román politikába való beleszólás jogával.
A Krónika által megkérdezett erdélyi magyar politikusok üdvözlik a fideszes kezdeményezést.
„A jelenlegi alkotmány a választói jogosultságot magyarországi lakóhelyhez köti, mi ezt az állapotot nem kívánjuk megtartani” – nyilatkozta a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, az új alkotmányt előkészítő eseti parlamenti bizottság egyik alelnöke. Gulyás a parlamenti bizottságnak az alapjogi munkacsoportját vezeti, melynek a választójoggal kapcsolatos kérdésekkel is foglalkoznia kell.
Hozzátette: javaslatukkal nem döntik el a kérdést, csupán a választójogi törvény módosításának vitájához utalják azt. Mint megjegyezte, elvileg ott is ki lehetne zárni a határon túliakat a választásra jogosultak köréből, de reményei szerint a Fidesz később kialakítandó hivatalos álláspontja is ezzel ellentétes lesz. Gulyás a Duna Tévének adott interjúban kijelentette: „Amikor a törvényhozó – egyébként nagyon helyesen – kedvezményes mandátumot biztosít a Magyarország határain belül élő, egyébként nem a magyar nemzethez tartozó nemzeti kisebbségeknek, akkor nincs okunk megtagadni ezt azoktól a magyar állampolgároktól, akik önmagukat a magyar nemzethez tartozónak gondolják, és egyébként a határokon túl élnek jól ismert történelmi okokból”.
A politikus azzal egészítette ki véleményét, hogy minden további részlet egyeztetés tárgya. Nem biztos, hogy az elképzelése ugyanolyan általános választójogot jelent, mint amit ma ismerünk. „Ez jelentheti meghatározott számú mandátumnak a betöltését is” – mondta. A politikus az Indexnek nyilatkozva elmondta, a Fideszben még nem tisztázott, milyen formában valósulna meg a szavazati jog megadása. Elképzelhetőnek tartott azonban olyan megoldást, hogy a határon túliak hat-nyolc külön mandátum sorsáról döntenének.
„A választójogi törvény kidolgozás alatt áll, ezért még csak sejtjük, hogy a választójogi rendszer megmarad a jelenlegi vegyes keretek között. Ha ez így marad, akkor teljesen nyilvánvaló, hogy a Délvidékről, a Felvidékről vagy Erdélyből nem lehet azt meghatározni, milyen az egyéni képviselője Vácnak vagy bármely más településnek. Ezért talán praktikusabb lenne, ha egy külön meghatározott mandátumszám állna rendelkezésre, ugyanúgy, ahogy a nemzeti kisebbségek parlamenti képviseletével kapcsolatos törvényjavaslat ezt tartalmazza” – mondta Gulyás. Különben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős kormányfő-helyettes a Krónikának júniusi romániai látogatása idején adott interjúban elmondta: szerinte az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan egymástól, és az Országgyűlés meg fogja találni azt a bölcs megoldást ebben a kérdésben, ami a leginkább kedvez az egyetemes magyarságnak.
Megoszlanak a vélemények Magyarországon
A Magyar Szocialista Párt egyelőre nem reagált az alkotmány-előkészítő bizottság alelnökének felvetésére, a Jobbik viszont pártolja a tervet. Szávay István, a párt Nemzetpolitikai Kabinetjének vezetője azonban nem hat-nyolc, hanem 26 mandátum sorsát helyezné a következő 200 fős parlamentből a határon túliak kezébe. „Mi a horvát modellen alapuló, vagy egy ahhoz hasonló választási szisztémát tekintenénk alapnak, amely szerint az elcsatolt területeken vagy az emigrációban élő, de magyar állampolgársággal rendelkezők külön választási körzetet alkothatnának és a pártok országos listáira szavazhatnának” – nyilatkozta az InfoRádiónak a jobbikos politikus. A javaslat ellen egyelőre csak a Lehet Más a Politika (LMP) foglalt állást. „Elvből ellenzem, hogy rendszerszerűen a választójog olyanoknak is járjon, akik egyébként az állam által közösséggé szervezett embereknek a sorsában nem osztoznak” – szögezte le a Duna Televíziónak Schiffer András, az LMP frakcióvezetője. Hozzátette: az állam az egy területen élő személyeket rendezi politikai közösségbe, a választójog azt a lehetőséget adja meg e közösség tagjainak, hogy a közös ügyek intézésébe beleszóljanak. „Egy országgyűlési képviselő-választáson az szavazzon, aki egyébként a megalakuló törvényhozás jótéteményeit vagy negatívumait viselni fogja. Egy választáson abba szólunk bele a választójogon keresztül, hogy egy országban hogyan alakuljon a rendészeti politika, az adórendszer, a társadalombiztosítás milyen legyen. Ebbe azok szóljanak bele, akiknek a bőrére megy ki az egész” – érvelt az ellenzéki politikus.
A román modell
A román választójogi törvény nem tesz állandó lakhely szerinti különbséget a román állampolgárok között. Így hát a romániai parlamenti és államelnöki választásokon a határon túli románok is leadhatják szavazataikat. Ezek zömét a Spanyolországban, Olaszországban és más nyugat-európai államokban letelepedett román vendégmunkások teszik ki, akiknek a száma meghaladja a kétmilliót. Százezres nagyságrendűre becsülik ugyanakkor azoknak a számát is, akik Moldávia állampolgáraiként a lakóhelyükön maradva szerezték meg a román állampolgárságot. Az elmúlt évtized közepéig a román állam csak az ország külképviseletein biztosított lehetőséget a külföldön élő románoknak a szavazásra, így a külföldi szavazatok száma is meglehetősen csekély volt; alig befolyásolta a választás kimenetelét. A külföldi szavazatokat a fővárosban leadott szavazatokkal összesítették. Ez is hozzájárult ahhoz például, hogy a Magyarországon nagy számban szavazó erdélyi magyarok 2000-ben a parlamentbe juttatták Pataki Júlia RMDSZ-es képviselőt.
Az egyéni választókerületes rendszer 2008-as bevezetésekor a törvényhozó külföldi választókerületeket is meghatározott. Az ország határain túl élő románok 4 képviselői és 2 szenátori mandátum sorsáról dönthettek. A számukra kialakított 221 szavazóközpontban mintegy 24 ezer román állampolgár voksolt. A választás érdekessége volt, hogy az ázsiai-afrikai választókerületben az RMDSZ jelöltje, Kötő József színházkritikus szerzett képviselői mandátumot, 34 szavazattal. A választójog kérdése nem képezte vita tárgyát Romániában 2009 decemberéig, amikor Traian Băsescu a határon túliak támogatásával szerzett újabb ötéves államelnöki mandátumot. Ha csak a Romániában leadott szavazatok számítottak volna a választáson, Mircea Geoană ülhetett volna az elnöki székbe. A 294 külföldi szavazóközpontban leadott 147 ezer szavazatból 115 ezret kapott Băsescu, aki a végső összesítés szerint mintegy 78 ezer szavazattal előzte meg Geoanát. Băsescu a Moldovai Köztársaságban aratta legfényesebb győzelmét: az itt leadott 12 ezer szavazat 95 százaléka az ő neve mellé került.
Horvát és bolgár választások a Bánságban
Románia egyébként a más államok által szervezett romániai választásokban is segítséget nyújtott. A horvát állampolgárságot is szerzett bánsági horvátok immár több mint egy évtizede szülőföldjükön maradva vesznek részt a horvátországi választásokon. Amint a Krónika többször is megírta, 2000 óta a Krassó-Szörény megyei horvát falvakban is létesítenek szavazóközpontokat a horvátországi választásokon, melyek biztonságát a román hatóságok biztosítják. 2005-ben Bulgária bukaresti nagykövete is azzal folyamodott a román hatóságokhoz, hogy a bolgár állampolgárságot is szerzett bánsági bolgárok számára Temesváron is létesítsenek szavazóközpontot. A román állam hozzájárulásával a vingai és óbesenyői bolgár közösség tagjai a Bánsági Bolgár Szövetség temesvári székházában szavazhattak.
Bizakodó erdélyi magyar politikusok
Mindenképp üdvözlendő, hogy napirendre tűzték a témát – reagált lapunknak a határon túliak szavazati jogára vonatkozó kérdésre Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közép-erdélyi régiójának elnöke. Hozzáfűzte, érdemben csak akkor tud reagálni a javaslatra, ha az Országgyűlés törvényben rögzíti a határon túliak választójogát.
Márton Árpád Kovászna megyei RMDSZ-es képviselő megkeresésünkre úgy nyilatkozott, jónak tartja, hogy elhárul az alkotmányos akadály az elől, hogy az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárokra is kiterjesszék a választójogot. Márton ugyanakkor hozzáfűzte, az alkotmánymódosítást követően a választójogot szabályozó törvényt is módosítani kell. „Személyes véleményem szerint elegáns lenne, ha a végső döntés előtt a határon túli magyarokat is megkérdeznék erről – erre a célra rendelkezésre állnak az intézményes fórumok, a Kárpát-medencei Képviselők Fóruma vagy a Magyar Állandó Értekezlet. Volt már rá példa, hogy a minket is érintő kérdésekről megkérdezésünk nélkül döntöttek Magyarországon” – fogalmazta meg elvárásait a képviselő.
Mint arról már beszámoltunk, Szász Jenő MPP-elnök Schmitt Pál államfő marosvásárhelyi látogatásakor felvetette: az erdélyi magyaroknak teljes joggal részt kellene venniük a magyarországi választásokon. Szerinte az állampolgárságnak a választójogot és a választhatóság jogát is jelentenie kell.
Gazda Árpád, Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)
2011. január 22.
Nem kötnék lakóhelyhez a szavazati jogot
(MTI) – Németh Zsolt szerint nem indokolt lakóhelyhez kötni a választójogot. A külügyi államtitkár erről pénteken beszélt újságírók előtt a Magyar Állandó Értekezlet külügyi és jogi szakbizottsága pénteki ülése után nyilatkozva, kérdésre válaszolva. Hangsúlyozta: a választójog kérdésével az alkotmányozás után foglalkoznak.
Indokolatlannak minősítette azt a jelenlegi alkotmányban szereplő korlátozást, hogy a választójog a lakóhelyhez kötődik.
Magyarországon tavaly ősszel a Fidesz részéről elsőként Gulyás Gergely, a parlament alkotmány-előkészítő eseti bizottságának alelnöke vetette fel, hogy választójogot kaphatnak a határon túli magyarok. Az új alkotmány koncepciójának december elején nyilvánosságra hozott egységes szövege azt tartalmazza, hogy minden magyar állampolgárt sarkalatos törvényben meghatározott feltételek esetén megillet a választójog.
December végén Semjén Zsolt miniszterelnök- helyettes, a KDNP elnöke is azt mondta, személyes véleménye szerint a határon túli magyaroknak meg kell adni a szavazati jogot.
Kövér László házelnök a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma szerdai ülésén úgy fogalmazott: nagy valószínűséggel az Országgyűlés többségének szándéka arra irányul majd, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen létrehozzák a magyar állampolgárok számára a választójogot.
Az LMP-s Dorosz Dávid a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma állandó bizottsága ülése után úgy nyilatkozott, hogy továbbra sem támogatják a határon túli magyarok szavazati jogát.
Molnár Csaba, az MSZP Demokratikus Koalíció Platformájának ügyvezető alelnöke január 14-én azt mondta: "a platform határozott álláspontja, amit a magyarországi közvélemény túlnyomó többsége is támogat, hogy annak legyen szavazati joga, aki itt él az országban, itt adózik, illetve viseli a választás eredményének következményeit." Népújság (Marosvásárhely)
2011. december 1.
Megalakult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja
Megtartotta alakuló ülését a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma társadalmi szervezetek munkacsoportja december elsején a Parlamentben, a tanácskozás napirendjén egy civil adatbázis létrehozása és a népszámlálások tapasztalatai szerepeltek. December 2-án, pénteken kerül sor a KMKF plenáris munkaülésre.
A KMKF-nek négy munkacsoportja alakult a szakpolitikai, a szórvány-diaszpóra, a regionális-önkormányzati, és a társadalmi szervezeteké.
Utóbbi munkacsoport a plenárius ülés előtti napon tartott alakuló ülését, melyről Lukács Tamás (KDNP) a testület elnöke elmondta, rendkívül érdekes tanácskozás volt. Egyetértés mutatkozott abban, hogy létrehoznak egy civil adatbázist, amely lehetővé teszi, hogy ismerjék és tudjanak egymás tevékenységéről.
Ugyanilyen adatbázist szeretnének létrehozni az egyházak vonatkozásában is - jelezte a kormánypárti politikus, hozzátéve: erre alapozva lehet majd további programokat tervezni. A civil szervezetek képviselői beszámoltak a népszámlálások tapasztalatairól is - mondta el.
Szávay István (Jobbik) alelnök rendkívül sikeresnek és eredményesnek nevezte az ülést, amely konstruktív légkörben zajlott. Mint mondta, az egyes szervezetek megosztották tapasztalataikat az eddig lezajlott népszámlálásokról. A jobbikos politikus elmondása szerint az a gondolat fogalmazódott meg, hogy a népszámlálásra való felkészülést akkor kell elkezdeni, amikor az előző népszámlálás eredményei ismertté válnak. A magyar közösséget identitásának vállalására, megvallására nem csak akkor kell biztatni, amikor népszámlálások közelednek, hanem ennek a mindennapokban is meg kell jelennie - hangsúlyozta.
Ebben az "elcsatolt területeken működő politikai és civil szervezeteknek", mind a magyarországi politikumnak megvan a felelőssége - emelte ki. A tapasztalatok összegzése - folytatta, a kárpátaljai szervezeteknek is hasznos lehet, Ukrajnában ugyanis jövőre lesz népszámlálás. Elhangzott az is, mire kell vigyázni, hogyan próbálják meg adminisztratív eszközökkel a magyarságát számát csökkenteni - számolt be az ülésről az MTI-nek a jobbikos képviselő.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteken plenáris munkaülést tart, a tanácskozáson megvitatják az országgyűlési képviselők választásáról szóló törvényjavaslatot. Mivel az előterjesztés vitáját a tervek szerint pénteken kezdi meg az Országgyűlés, ezért módosító javaslatok még nem érkezhettek, így elsőként a KMKF tagjainak lesz módjuk arra, hogy kifejtsék véleményüket a törvényjavaslattal kapcsolatban - olvasható az Országgyűlés sajtószolgálatának tájékoztatójában. A találkozó Kövér László, az Országgyűlés elnökének köszöntőjével kezdődik, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes ad tájékoztatást a kormány nemzetpolitikájáról. Gulyás Gergely a beterjesztett választójogi törvényről tájékoztat. Ezt követően kerül sor a magyar nemzeti közösségek és a magyarországi pártok álláspontjának ismertetésére. Felvidék.ma
2011. december 5.
KMKF-ülés – választójog – Kövér: együttműködési készség jellemezte a tanácskozást
Őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozásnak nevezte a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) pénteki, a választójogi törvényjavaslatról tartott plenáris munkaülését Kövér László házelnök. Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke az ülés után tartott sajtótájékoztatón bejelentette, módosító javaslatot fogalmaztak meg, hogy egyéni választókörzetben is lehessen szavazati joguk a határon túli magyaroknak.
Kövér László összegzése szerint a belpolitikai életet meghatározó és a magyar törvényhozásban szavazó pártok különbözőképpen ítélték meg az állampolgárság kiterjesztését, és a választójogi javaslatot. Ugyanakkor mégis az együttműködési készség volt a jellemző – mutatott rá az Országgyűlés elnöke, aki szerint őszinte, nyugodt hangvételű tanácskozás zajlott.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke támogatásáról biztosította az indítványt, egyben fontosnak tartotta, hogy a magyarországi és a határon túli magyarok közötti szolidaritás és bizalom erősödjön, ne szakadékok keletkezzenek.
Kiemelte: bízik benne, hogy év végéig olyan törvény születik, amelyik nem tesz különbséget a magyar állampolgárok között oly módon, hogy egyeseknek van szavazati joguk, másoknak nincs lehetőségük ezzel élni.
Szász Jenő, az erdélyi Magyar Polgári Párt elnöke bejelentette: módosító indítványt fogalmaztak meg, hogy a határon túli magyarok ne csak listára voksolhassanak, hanem egyéni választókörzetben is választhassanak.
Hozzátette: úgy gondolják, a magyar állampolgárok éljenek bárhol a világon ugyanazokat a jogokat és kötelezettségeket bírják. Kifejtette: nem kívánnak semmiféle diszkriminációt, ha Magyarországon százezer állampolgár után jár egyéni körzet, akkor ezt határon túl is érvényesíteni kell.
Románia ebből a szempontból pozitív példa – folytatta, kiemelve: a román választójogi törvény megfogalmaz határon túli, egyéni választókörzeteket.
Tóth Tivadar, a Vajdasági Magyar Szövetség képviseletében azt mondta, hogy az országgyűlési vitában nem óhajtanak beleszólni. Arra bíztatta a vajdasági magyarokat, akik kettős állampolgárságot szereztek, hogy a törvény szellemében éljenek majd e jogukkal.
Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke felidézte a 2004-es, MSZP által indított magyarellenes kampányt, s mint mondta, akkor az volt az egyik aduász, hogy majd a határon túli magyarok voksai döntik el a magyarországi választásokat, és ez nem jó.
Nem tudom, hogy fog-e két-három szavazattal választást elbukni az MSZP, vagy fog-e 30-40 szavazattal többet kapni a Fidesz, de ilyenkor jobb, ha az ember nem a félelmeire, hanem az elveire, jobb meggyőződésére, lelkiismeretére hallgat – fogalmazta meg a külhoni magyar vezető.
László Gyula, a délvidéki Magyar Remény Mozgalom képviseletében üdvözölte a javaslatot, ugyanakkor, mint mondta, abba nem kívánnak beavatkozni, milyen döntést hoz az Országgyűlés.
Gál Kinga, EP képviselő azt mondta, hogy egyértelművé vált, elvárást teljesít az Országgyűlés, amikor a választójogi törvényt úgy alakítja, hogy a határon túli magyaroknak szavazati joga legyen. Nem történik semmi kirívó, amikor a határon túli magyaroknak szavazati jogot adnak – fogalmazott, hozzátéve: belépünk azon országok körébe, akik ezt már évek óta gyakorolják. Ez a legtermészetesebb igénye a határon túli magyaroknak – summázta.
Gulyás Gergely (Fidesz) egyértelmű az előterjesztő szándéka, hogy az állampolgársággal együtt jár a választójog is. Ez összhangban van az unió országainak gyakorlatával, ott 27 állam közül 24 az állampolgársággal együtt biztosítja a választójogot. Szerinte véget kell vetni annak az inkoherens érvelésnek, miszerint az szavazzon, aki adót is fizet – mondta.
Hozzátette: “az Országgyűlés előtt lévő javaslat gesztus is kíván lenni az ellenzéki pártok felé, és egy belpolitikai törekszik. Ha ilyen konszenzus nincs, akkor kérdés van-e a gesztusoknak értelme – mondta.
A KDNP-s Rubovszky György elmondta, hogy támogatják a javaslatot, és személy szerint kiemelte az egyenlő választójog kérdését.
Mint mondta, ő támogatja, hogy a határon túli magyarok egyéni választókörzetekben is szavazhassanak.
Szabó Vilmos (MSZP) arról beszélt, hogy érdemi vita folyt, és döntő volt az a törekvés, hogy a közös pontokat keressék. Megerősítette ugyanakkor a szocialista álláspontot, hogy vonják vissza a javaslatot és kezdődjön ötpárti vita.
Szávay István (Jobbik) örömét fejezte ki, hogy a választójog megadása megjelenik a javaslatban és ezt a passzust támogatják is.
Ugyanakkor magára választójogi törvényre, ebben a formában nemet mondanak – jegyezte meg.
Mile Lajos (LMP) szintén tartalminak és érdeminek ítélte az ülést. Szerinte az, hogy országos listára lehessen szavazni rossz irány, nem jelenhetnének meg azok a sajátos problémák, amelyek a határon túli közösségeknél felmerülnek. Meghatározó, hogy ezek a közösségeknek saját maguk közül választhassák azokat, akik őket képviselni fogják akár a magyar Országgyűlésben is – tette hozzá.
Kövér László az elhangzottakra reagálva még közölte: nem tartja korainak a javaslatot, és nem hiszi, hogy a Fidesz és az MSZP álláspontját közelíteni lehetne. Jelezte: a technikai kérdéseket az eljárásról szóló törvény rendezi majd.
A javaslathoz megfogalmazott módosító indítványokat bizottsági javaslatként az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága terjeszti be. Potápi Árpád (Fidesz) bizottsági elnök azt mondta, várják a módosító indítványokat.
erdon.ro
2012. június 6.
Nyirő-újratemetés: elfogadhatatlanok a román intézkedések
Elfogadhatatlanok azok a román hatósági intézkedések, amelyek átmenetileg megakadályozták Nyirő József újratemetését – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága fogadott el keddi ülésén.
Az állásfoglalást a képviselők 13 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, valamint két MSZP-s nemmel hagyták jóvá. A dokumentum rögzíti, hogy a kegyeleti jog az emberi méltósághoz való jog része, ezért egyetlen állam sem akadályozhatja meg ezen alkotmányos alapjog érvényesülését, a végtisztesség megadását. „Mindenkinek joga van ahhoz, hogy végakaratának megfelelő helyen nyugodhasson. A kegyeleti jog birtokosának joga és kötelessége arról gondoskodni, hogy Nyirő Józsefet végakaratának megfelelően helyezzék örök nyugalomba” – rögzíti az állásfoglalás.
A dokumentum kitér arra is, hogy az Országgyűlés Hivatala az író kegyeleti jogának kizárólagos birtokosa, így egyedüliként jogosult az író temetésével kapcsolatosan dönteni. Nyirő hamvainak hat évtizeddel halála utáni hazaszállítása az író politikai szerepvállalásától független kegyeleti esemény, mely megfelel az elhunyt végakaratának – zárul az állásfoglalás.
Lendvai: „egylábas”
Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, azért nem támogatják az állásfoglalás elfogadását, mert féloldalúnak, „egylábasnak” tartják. Ahhoz mindenkinek joga van, hogy hamvai ott nyugodjanak, ahol szeretné, ugyanakkor a magyar politikusok mindent megtettek azért, hogy az újratemetés ne kegyeleti, hanem politikai esemény legyen – értékelte, hozzátéve: szerinte ezt is ki kell mondani. „Nyirővel szemben is méltatlan, hogy egy ilyen groteszk és ijesztő politikai cirkuszt csináljanak” – fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Szabó Tímea (LMP) nagyrészt egyetértve Lendvai Ildikóval azt látta még problémának, hogy a morális és a jogi érvek keverednek. Megjegyezte: az emberi jogi bizottságnak ehhez a kérdéshez kevés köze van, és Kövér László házelnök megjelenése a helyszínen semmi másra nem volt jó, mint a hisztéria fokozására. Gulyás Gergely (Fidesz) a kritikai észrevételekre reagálva azt mondta: a jogi helyzet világos, és a román jogszabályok szerint sem lehetett volna ellehetetleníteni a temetést, ugyanakkor a politikai vetületet nem érinti az állásfoglalás.
Zagyva György Gyula (Jobbik) szerint az újratemetés ellehetetlenítése annak köszönhető, hogy Magyarországnak semmiféle nemzetközi tekintélye nincs, a magyar külügy „impotens” módon tárgyalt a román féllel, azt hitte, még ezt is megteheti. Frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás azt indítványozta, hogy szólítsák fel a román hatóságokat: ne gördítsenek akadályt az újratemetés elé. Belevette volna még az állásfoglalásba a csíksomlyói zarándoklatra érkezők és a diplomáciai mentességet élvezők „zaklatását”, végül a kormánypárti többség ezt nem tette az állásfoglalás részévé.
Hajtóvadászat és konspiráció
Ismert, a külföldi emigrációban elhunyt Nyirő József pünkösdhétfőre tervezett újratemetése azért maradt el, mert Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere hibásan töltötte ki a temetést engedélyező nyilatkozatot. Bunta Levente a Hír TV Célpont című műsorában elismerte, hogy a román hatóságok nyomást gyakoroltak rá az ügyben: Hargita megye prefektusa azt üzente neki, hogy „megtáncoltatja”, míg Victor Ponta azt közölte, hogy jól járt el a végén.
A hatóságok mindent megtettek az újratemetés ellehetetlenítésére. Először a koporsó vasúti szállítását tiltották meg, majd hajtóvadászatot indítottak a közutakon a hamvak után. A rendőrök Lukács Csabát, az esemény sajtófőnökét is feltartóztatták, kábítószer birtoklásának gyanújával. Ügyészi felhatalmazással átkutatták a csomagját, ám csak egy üres urnát találtak nála. A hamvak hollétéről csak három ember tudott – derült ki a későbbi nyilatkozatokból.
MTI, mno.hu. Erdély.ma
2012. június 6.
Elfogadhatatlan intézkedések (Nyirő József-ügy)
Elfogadhatatlanok azok a román hatósági intézkedések, amelyek átmenetileg megakadályozták Nyirő József újratemetését – olvasható abban az állásfoglalásban, amelyet az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága fogadott el tegnapi ülésén.
Az állásfoglalást a képviselők tizenhárom kormánypárti és jobbikos szavazattal két MSZP-s ellenében hagyták jóvá.
A dokumentum rögzíti, hogy a kegyeleti jog az emberi méltósághoz való jog része, ezért egyetlen állam sem akadályozhatja meg ezen alkotmányos alapjog érvényesülését, a végtisztesség megadását. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy végakaratának megfelelő helyen nyugodhasson. A kegyeleti jog birtokosának joga és kötelessége arról gondoskodni, hogy Nyirő Józsefet végakaratának megfelelően helyezzék örök nyugalomra – rögzíti az állásfoglalás. A dokumentum kitér arra is, hogy az Országgyűlés Hivatala az író kegyeleti jogának kizárólagos birtokosa, így egyedüliként jogosult az író temetésével kapcsolatosan dönteni. Nyirő József hamvainak hat évtizeddel halála utáni hazaszállítása az író politikai szerepvállalásától független kegyeleti esemény, mely megfelel az elhunyt végakaratának – zárul az állásfoglalás.
Lendvai Ildikó (MSZP) azt mondta, azért nem támogatják az állásfoglalás elfogadását, mert féloldalúnak, egylábasnak tartják. Ahhoz mindenkinek joga van, hogy hamvai ott nyugodjanak, ahol szeretné, ugyanakkor a magyar politikusok mindent megtettek azért, hogy az újratemetés ne kegyeleti, hanem politikai esemény legyen – értékelte, hozzátéve: szerinte ezt is ki kell mondani. Nyirővel szemben is méltatlan, hogy egy ilyen groteszk és ijesztő politikai cirkuszt csináljanak – fogalmazott az ellenzéki képviselő.
Szabó Tímea (LMP) nagyrészt egyetértve Lendvai Ildikóval azt látta még gondnak, hogy a morális és a jogi érvek keverednek. Megjegyezte: az emberi jogi bizottságnak ehhez a kérdéshez kevés köze van, és Kövér László házelnök megjelenése a helyszínen semmi másra nem volt jó, mint a hisztéria fokozására.
Gulyás Gergely (Fidesz) a kritikai észrevételekre reagálva azt mondta: a jogi helyzet világos, és a román jogszabályok szerint sem szabadott volna ellehetetleníteni a temetést, ugyanakkor a politikai vetületet nem érinti az állásfoglalás.
Zagyva György Gyula (Jobbik) szerint az újratemetés ellehetetlenítése annak köszönhető, hogy Magyarországnak semmiféle nemzetközi tekintélye nincs, a magyar külügy impotens módon tárgyalt a román féllel, amely azt hitte, még ezt is megteheti. Frakciótársa, Gaudi-Nagy Tamás azt indítványozta, hogy szólítsák fel a román hatóságokat: ne gördítsenek akadályt az újratemetés elé. Belevette volna még az állásfoglalásba a csíksomlyói zarándoklatra érkezők és a diplomáciai mentességet élvezők zaklatását, végül a kormánypárti többség ezt nem tette az állásfoglalás részévé. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2012. július 25.
Tusványos – Levélben szavaznak majd a határon túli magyar állampolgárok?
Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon – hangzott el Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem választójogról szóló pódiumbeszélgetésén.
Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője elmondta, ősszel fogadja el az Országgyűlés a választási eljárást szabályozó törvényt, ám még a Fideszen belül is viták vannak arról, hogy melyik megoldás lenne a legkedvezőbb. Azzal mindenki egyetért, hogy Magyarország külképviseletein a választójoggal rendelkező határon túli magyar állampolgároknak csak a töredéke szavazna.
Gulyás Gergely szerint a határon túliak levélben szavazása tűnik a legjobb megoldásnak, de az elektronikus szavazás lehetőségét is vizsgálják. Ha a levélszavazás mellett dönt az Országgyűlés, a határon túli magyar állampolgároknak már a választások napja előtt postázniuk kell szavazataikat, hogy azokat a Magyarországon leadott szavazatokkal egy időben lehessen összeszámolni. Gulyás Gergely azt is megemlítette, hogy a választójog kiterjesztésével Magyarország az európai gyakorlatot követte. Az Európai Unió 27 állama közül 23-ban ugyanis a lakhelytől függetlenül tartozik szavazati jog az állampolgársághoz.
Székely István, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) társadalomszervezési főtitkárhelyettese elmondta, Romániából nézve nehezen volt érthető a választójoggal kapcsolatos magyarországi vita. A Traian Basescu államfő leváltására irányuló, hét végén tartandó népszavazáson például 230 külföldi szavazóhelyiségben adhatják le szavazatukat a határon túl élő románok. Spanyolország és Olaszország megannyi városában mozihelyiségekben, vendéglőkben létesítenek szavazóhelyiségeket. A román hatóságok ugyanakkor maguk szervezték meg a romániai horvát közösség falvaiban a horvátországi választásokat. Székely úgy vélte, a horvátnál lényegesen nagyobb számú magyar közösség esetében azonban a román állam számára már nem vállalható a magyar választások megszervezésének politikai kockázata.
Székely István egy 2011 decemberében készített erdélyi felmérés adatait is ismertette. Ezek szerint a magyar állampolgárságot megszerezni kívánó erdélyiek 45 százaléka válaszolta, hogy részt venne a választásokon. Ezek 85 százaléka a Fideszre, hat százaléka az MSZP-re, négy százaléka a Jobbikra szavazna.
Gulyás Gergely a határon túli horvátok példájára hivatkozva állította, hogy a szavazati jogot megadó jobboldali párt nem szerezte meg örökre a határon túliak támogatását. Elmondta, az utóbbi választásokra már kiegyensúlyozódtak a politikai erőviszonyok a határon túli horvát választók körében is. Gulyás szerint a választójog kiterjesztésének az lesz a pozitív hatása, hogy az a magyarországi baloldalt is rákényszeríti nemzetpolitikája megfogalmazására.
MTI
Erdély.ma
2012. július 25.
Tusványos: hogyan szavaz majd 500 ezer új magyar állampolgár 2014-ben?
Mivel a kedvezményes honosítással 2014-re már 500 ezer új állampolgárra számít a magyar kormány, már most folynak a viták arról, hogyan oldják meg technikailag az új választópolgárok szavazásának lebonyolítását – derült ki a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor választójoggal kapcsolatos plénumán.
Csupán a külképviseleteken lehetetlen lenne megoldani a szavazást, ezért tanulmányozzák két más módszer alkalmazhatóságát is – mondta el Gulyás Gergely fideszes képviselő. Az egyik a levélben szavazás, a másik az elektronikus.
Vannak egyébként más alternatívák is, amelyek sikere azonban a szomszédos országok viszonyulásán is múlik: pl. termeket bérelni több településen, ahol szavazókörzetek működnének. Székely István, a Jakabffy Alapítvány elnöke elmondta, ezt alkalmazta például Románia Spanyolorszában és Olaszországban. Székely szerint Romániában összesen 480 településen kellene megszervezni a magyar állampolgársággal rendelkező romániai magyarok magyarországi választásokon való részvételét.
Románia és Magyarország megegyezhetne ilyen szavazókörök felállításának kölcsönös engedélyezéséről, ám erre az elmúlt hónapok romániai belpolitikai fejleményei kontextusában kevés az esély – vélte Gulyás.
Székely egy felmérésre hivatkozva elmondta, a romániai magyarok 45%-a menne el szavazni egy magyarországi választáson, és a biztos szavazók körében a Fideszre szavazók aránya 85,4% lenne. 6,3% szavazna az MSZP, 4,4% a Jobbik listájára. A romániai magyarság pártválasztási preferenciáját tehát láthatóan az 1989 előtt, a kommunista diktatúra idején szerzett rossz tapasztalatai befolyásolják, ugyanakkor fontos tényező, hogy a romániai magyarok nagy többségére a konzervativizmus jellemző, ami a kisebbségi létből, a megmaradásra törekvésből fakad.
Gulyás szerint a magyarországi jobboldalnak kedvez, hogy a baloldalnak „nincs nemzetpolitikája”. Ugyanakkor leszögezte, szerinte alaptalan attól tartani, hogy a Jobbik előretör a határon túli szavazók között.
Nincs az RMDSZ napirendjén magyarországi pártbejegyzés, a szövetség nem valószínű, hogy meglépné ezt a lehetőséget – közölte Székely. Az RMDSZ a helyhatósági választásokon azzal szembesült, hogy riválisait Magyarországról támogatják, és ezt saját maga pozicionálásával próbálta kivédeni, sikerrel, hiszen 86,6%-ot szerzett. A politikai exportot a maga során ellenezte, akkor most logikátlan lépés volna a magyarországi pártbejegyzés.
Gulyás szerint nem lenne önálló mondanivalója az RMDSZ-nek a magyar választók felé, egyrészt mert nemzetpolitikai javaslatok, intézkedések kapcsán a Fidesszel nehezen venné fel a versenyt, ugyanakkor az „otthoni” választói feltehetően nem díjaznák, hogy be akar avatkozni a magyarországi belpolitikába.
Az RMDSZ és az MSZP közeli viszonyát, kvázi ideológiai rokonságát feltételező, közönségből érkező kérdésre Székely annyit mondott: az RMDSZ 86,6 és az MSZP 6%-os támogatottságából le lehet vonni a következtetést, hogy ez nem egyértelmű dolog. Vannak ugyanakkor olyan RMDSZ-es vezetők, akik „hírbe hozhatók” MSZP-s politikusokkal, és egy korábbi társadalmi rendszerben szocializálódtak, ám most radikális generációváltás történt a szövetségben - tette hozzá.
Gulyás erre megjegyezte, hogy a romániai helyhatósági választások eredményének az egyik tanulsága, hogy „vannak olyan RMDSZ-es vezetők, akikkel lehet tárgyalni”. (tudósítónktól)
Transindex.ro
2012. július 27.
TUSVÁNYOSI HÍRADÓ
AZ ERDÉLYI EGYEZTETŐ FÓRUM FELÉLESZTÉSÉT SÜRGETIK
• Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szerint van keret egy esetleges választási együttműködésre a magyar politikai pártok között, csak „életet kellene lehelni” az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórumba (EMEF) – erről Toró T. Tibor, az EMNP elnöke nyilatkozott az MTI-nek a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen, ahol a tavaly bejegyzett párt első évének mérlegéről rendeztek fórumot. „A június 10-ei választási eredmény a néppárt számára, ha nem is katasztrofális, de semmiképp nem mondható nagy sikernek. Hiába népszerűek és hitelesek a jelöltek, ha a közösség képtelen elhinni róluk, hogy ők ebben a balkáni környezetben jó vezetőkké válhatnának” – mondta. Arra a kérdésre, hogy részt akar-e venni az EMNP az őszi parlamenti választáson, a pártelnök azt válaszolta, magukban kell még tisztázniuk az EMNP stratégiáját, mert egyelőre a választási törvényt sem ismerik, és több lehetőségben gondolkodnak. Szász Jenő MPP-elnök javaslatáról, aki a Romániai Magyarok Szövetsége megalakítását indítványozta, Toró azt mondta: ez technikailag elképzelhető, de politikailag aligha megvalósítható.
LEVÉLBEN SZAVAZNAK MAJD A HATÁRON TÚLI MAGYAR ÁLLAMPOLGÁROK?
• Várhatóan levélben adhatják le szavazatukat a határon túli magyar állampolgárok a 2014-es magyarországi parlamenti választásokon – hangzott el Tusnádfürdőn, a Bálványosi Nyári Szabadegyetem választójogról szóló pódiumbeszélgetésén. Gulyás Gergely, a Fidesz parlamenti képviselője elmondta, ősszel fogadja el az Országgyűlés a választási eljárást szabályozó törvényt, ám még a Fideszen belül is viták vannak arról, hogy melyik megoldás lenne a legkedvezőbb. Azzal mindenki egyetért, hogy Magyarország külképviseletein a választójoggal rendelkező határon túli magyar állampolgároknak csak a töredéke szavazna. Gulyás Gergely szerint a határon túliak levélben szavazása tűnik a legjobb megoldásnak, de az elektronikus szavazás lehetőségét is vizsgálják. Székely István, az RMDSZ társadalomszervezési főtitkárhelyettese elmondta, Romániából nézve nehezen volt érthető a választójoggal kapcsolatos magyarországi vita. Egy 2011 decemberében készített erdélyi felmérés adatai szerint a magyar állampolgárságot megszerezni kívánó erdélyiek 45 százaléka válaszolta, hogy részt venne a választásokon. Ezek 85 százaléka a Fideszre, hat százaléka az MSZP-re, négy százaléka a Jobbikra szavazna.
PARLAMENTÁRIS KIRÁLYSÁGOT JAVASOL SMARANDA ENACHE
• A Jogállam és népszavazás Romániában címmel megrendezett fórumon Smaranda Enache, a Pro Európa Liga társelnöke borúlátó helyzetképet festett a romániai politikai viszonyokról, ahol véleménye szerint kisebbségben vannak azok, akiknek fontosak a szabadság, a demokrácia, az emberi jogok. Az ismert emberi jogi aktivista szerint Traian Băsescu felfüggesztett államfő megosztó személyiség, aki mandátuma idején többször megsértette az alkotmányt: ezért mennie kell. De le kell mondania a plagizáló Victor Ponta miniszterelnöknek is, mert egy ilyen ember nem képviselheti Európában Romániát – vélekedett Smaranda Enache. Kifejtette: a legjobb megoldás az lenne Románia számára, ha bevezetnék a parlamentáris királyságot. Smaranda Enache szerint erről kellene inkább népszavazást rendezni, mert egy ilyen referendum sikere megszabadíthatná Romániát az örökös politikai háborúktól.
ORBÁN VIKTOR ÉS SZÁSZ JENŐ A ROMÁN ÁLLAMFŐ MELLETT KAMPÁNYOL
• Orbán Viktor magyar miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Szász Jenőt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke. A megbeszélésen áttekintették a romániai belpolitikai fejleményeket, a Romániában élő magyarság helyzetét és a hétvégén esedékes Traian Băsescu elnök elleni népszavazás kérdését. Havasi Bertalan közlése szerint Szász Jenő leszögezte: az erdélyi magyarság és Románia érdeke, hogy a Băsescu elnök ellen szervezett puccs sikertelen legyen, ezért a hétvégi népszavazástól való távolmaradásra szólított föl. Orbán Viktor megerősítette, hogy az Európai Néppárt egységesen, elkötelezetten és határozottan áll Băsescu elnök mögött, akit teljes befolyásával támogat – tudatta a miniszterelnök sajtófőnöke. A 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen a népszavazásról rendezett politikai vitán az RMDSZ részvételre, az EMNP pedig távolmaradásra szólította fel az erdélyi magyarokat a Traian Băsescu felfüggesztett államfő leváltásáról tartandó vasárnapi népszavazáson.
A MAGYARSÁG MEGFÉLEMLÍTÉSÉT SZOLGÁLJA A MIKÓ-ÜGY
• Az erdélyi magyarság megfélemlítését szolgálja az a bírósági döntés, amely visszaállamosítja a református egyház sepsiszentgyörgyi kollégiumát, a restitúciós bizottság tagjait pedig börtönbüntetéssel sújtja – állapították meg csütörtökön a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban rendezett pódiumbeszélgetés előadói. Markó Attila, a restitúciós bizottság három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt tagja elmondta: nemcsak a közösségi emlékezet, hanem a dokumentumok is igazolják, hogy a kollégium az egyház tulajdona. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület főjegyzője szerint koncepciós perről van szó, amelynek kimenetele az egész visszaszolgáltatásra kihatással lesz. Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere leszögezte: az erdélyi magyarság közösségi vagyona a történelmi egyházaknál van biztonságban. A kormány ugyanis bármikor elveheti az iskolaépületeket az önkormányzatoktól.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. augusztus 11.
A határon túliak választójoga: román tanulságok
A kárpát-medencei magyar közbeszédet továbbra is visszatérő rendszerességgel megmozgatja az anyaországon kívül élő kisebbségi magyarok számára biztosított könnyített honosítás, illetve az ezzel járó választójog lehetősége. Bár az ezek bevezetésével kapcsolatos kérdések túlnyomó többségére a magyar kormány – saját világnézeti meggyőződéseit követve – már válaszokat adott, mégis búvópatakként bukkannak elő a két intézkedés időszerűségét, hasznosságát vagy épp veszélyességét firtató kérdések.
Azt azonban szinte senki nem veszi észre, hogy ezek a még mindig hatalmas érzelmi energiákat megmozgató viták teljesen tárgytalanok. Az említett intézkedéseket már jó ideje bevezették, hogy ezt jól tették-e vagy sem, az már teljesen jelentéktelen dilemma. Ehelyett a gyakorlatba ültetés nyomán előálló kihívásokra és azok kezelésére kellene összpontosítani, és ebben nagy segítségre lehetnek Románia tapasztalatai.
1. A 2010-ben hivatalba lépett második Orbán-kormány egyik legelső gesztusa a magyar állampolgárság határokon túlra való kiterjesztése volt, amelynek eredményekét 2011 januárja óta már félmillió kisebbségben élő magyar igényelt anyaországi állampolgárságot. A tavalyi év decemberében az új kettős állampolgárok szavazati jogáról is döntött a T. Ház, a döntés értelmében a Magyarországon állandó lakhellyel nem rendelkező külhoni állampolgárok ezentúl az országos pártlistára adhatják le voksaikat. Az azóta eltelt bő fél évben a választások lebonyolítását érintő néhány infrastrukturális kérdésre is fény derült.
A választójog kiterjesztése előtt a Kitekintő.hu is foglalkozott az intézkedés előnyeivel és hátrányaival, meglátásunk szerint a lehetséges veszélyek sokkal fajsúlyosabbak lehetnek, mint a pozitív hozadékok. Ezt támasztották alá az addig megjelent közvélemény-kutatások is, amelyek elárulták, a megkérdezettek többsége nem néz jó szemmel a külhoni magyarok szavazati jogára. Egy jól működő demokráciában azonban a kormánynak nem kell a közvélemény-kutatások szerint kormányoznia, hanem saját meggyőződése szerint kell a közjót szolgálnia, és ez történt a szóban forgó kérdés kapcsán is. A tavaly decemberi parlamenti döntés után már nem azon kell rágódni, hogy vajon jó-e az elhatározás vagy sem, hanem azon, hogyan is lehet a legtöbbet kihozni az egészből, és hogyan lehet minimalizálni a fennálló veszélyeket.
2. A magyar nemzetpolitika döntéshozói szerint mind a kettős állampolgárság, mind pedig a szavazati jog tekintetében a magyar kabinet közelről követte a román gyakorlatot. Románia már a kilencvenes évek óta biztosít könnyített honosítási lehetőséget a Moldovában élő román etnikumú egyének számára, ezzel együtt pedig a külhoni voksolás lehetőségét is megnyitotta. Így mindkét intézkedés szempontjából jóval Magyarország előtt jár, az évek során pedig rengeteg tapasztalatot is felhalmozott. A külhoni választójog körül szinte éves rendszerességgel botrányok és viták alakulnak ki Bukarestben, ezek pedig értékes tanulságokkal szolgálhatnak a budapesti politikum számára.
Függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó lakhellyel az ország területén, Románia minden állampolgára jogosult leadni voksát a parlamenti és elnökválasztáson, illetve a különböző népszavazásokon. A külföldön tartózkodó állampolgárok a külképviseletek mellett különböző civil szerveződések révén létrehozott, közösségi házakban, templomokban, de akár vendéglőkben berendezett „magánkörzetekben” fejezhetik ki preferenciáikat. Az elmúlt években hasonló magánkörzeteket nyitottak Moldovában, de Olaszországban és Spanyolországban is, ahol a román vendégmunkások hatalmas száma lehetetlenné tette volna a választások külképviseleteken való lebonyolítását. Az ilyen meglehetősen improvizatív megoldások igen rosszat tesznek a voksolási folyamat hitelességének, a csalások és visszaélések vádja minden forduló alkalmával felmerül. Az elmúlt években heves vita folyt a levélben való szavazás meghonosításáról, ám erről azóta sem született meg a szükséges politikai konszenzus. A szavazás lebonyolítása tekintetében úgy tűnik a magyar kormányzat tanult román kollégái hibáiból. A július végén lezajlott Bálványosi Nyári Szabadegyetemen Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes és Gulyás Gergely országgyűlési képviselő is úgy nyilatkozott, elvetik a különböző improvizált szavazókörzetek létrehozásának lehetőségét, és leginkább a levélben és interneten keresztül való voksolásra összpontosítanak. Ez utóbbiak kétségkívül mind hozzáférés, mind pedig biztonság szempontjából felsőbbrendűek a Bukarest által alkalmazott módszereknél.
3. Az infrastrukturális bonyodalmak sötét árnyékot vethetnek az egész folyamatra, és komoly politikai ellentétekre adhat okot, szembeállítva a külhoni és az anyaországi állampolgárokat. A legnagyobb veszélyt azonban mégsem ez, hanem az egész külhoni-anyaországi választóvonal átpolitizálása jelentheti. Amennyiben ez bekövetkezik, a határokon túl élő állampolgárok érdekei rövidtávú pártérdekeknek rendelődnek alá, és ez komolyan roncsolhatja mind az anyaországi társadalom, mind pedig az „össznemzet” szövetét.
Romániában politikai közhellyé vált, hogy a Moldovában és Nyugat-Európában élő románok Traian Băsescu államfőt és a körülötte álló européer és nyugatos jobboldali erőket támogatják. A 2009-es elnökválasztások során a külhoni szavazatok juttatták második mandátumához Băsescut szociáldemokrata ellenfelével, Mircea Geoanával szemben. Akkor több vezető baloldali politikus is kétségbe vonta a külföldön élő románok jogát, hogy beleszóljanak az ország belpolitikájába. Az államfőellenes pólus azóta mindent megtett azért, hogy akadályozza a külhoni román állampolgárokat voksaik leadásában.
A jelenleg dúló román belpolitikai válságban is központi szerepet kaptak a határokon túl élő román állampolgárok. Mint ismeretes, a július 29-én megrendezett, az államfő lemondatásáról szóló referendumon nem jelent meg a választásra jogosult személyek ötven százaléka, és ezért procedurális értelemben a népszavazás érvénytelen. Így Traian Băsescu visszatérhet hivatalába, bár a leadott szavazatok több mint nyolcvan százaléka a távozását sürgette.
Az alkotmánybíróság szeptember közepéig napolta a referendum érvényességének megállapítását, a kormányzó baloldali pártszövetség pedig megpróbálja meggyőzni a taláros testületet és a közvéleményt arról, hogy a valóságban létező választók több mint fele az urnák elé járult, s így a népszavazás érvényes. Érvelésük fő pillére, hogy az országhatárokon kívül élő románokat nem kell beszámítani az érvényességi küszöb megállapításához, hiszen ha őket kizárják az össznépesség számából, úgy tényleg átlépésre kerülhet az ötven százalékos határ.
Magyarország esetében is fennállhat a törésvonal átpolitizálása. A magyar baloldal szintén szkeptikusan tekint a határon túli szavazókra, hiszen jogosan úgy ítéli meg, a jobboldali Fidesz söpörné be a voksok zömét. A választójog kiterjesztése azonban lehetőséget ad a baloldali pártoknak, hogy leküzdjék hátrányos megítélésüket, és új, hiteles, illetve meggyőző üzenetet fogalmazzanak meg a külhoni magyarok számára. Amennyiben azonban a Fidesz-KDNP pártszövetségnek sikerül teljesen monopolizálnia a kisebbségi magyarok szavazatát, úgy elkerülhetetlenné válik a külhoni-anyaországi törésvonal átpolitizálása, az pedig a 2004-es kettős állampolgársági népszavazáshoz hasonló sebeket üthet határon innen és túl egyaránt.
4. Romániában eddig nem volt erre példa, ám más hasonló helyzetű országokban megtörtént már, hogy az anyaországi belpolitika vált egy-egy külhoni szervezet rabjává. Ez már Magyarországon sem újdonság, hiszen a már említett ominózus 2004-es népszavazás kapcsán az egész magyar pártpaletta került kényszerpályára egy diaszpóra-szervezet, a Magyarok Világszövetségének radikális politikája miatt. A választójog kiterjesztésével egy ehhez hasonló forgatókönyvnek a valószínűsége is megugorhat, habár jelen pillanatban nincsenek erre utaló jelek.
5. A határon túliak szavazati jogának kérdésének továbbra is a magyar nemzetpolitikai viták központjában kell maradnia. Mindazonáltal nem érdemes intellektuális energiákat fecsérelni az intézkedés hasznosságának vagy értelmének megkérdőjelezésébe. Az elkövetkező időszakban a közgondolkodásnak arra kell fokuszálnia, hogy a legtöbbet kihozza az egész helyzetből, és ezért érdemes ezután is figyelni a romániai tapasztalatokra. Ezek azt mutatják, választójog kiterjesztése után el kell kerülni azt, hogy a külhoni magyarok az anyaországi belpolitika foglyaivá váljanak, de egyaránt azt is, hogy az anyaországi belpolitika váljon egy-egy radikálisabb külhoni szervezet játékszerévé. Pap Szilárd István
kitekinto.hu
Erdély.ma
2012. szeptember 13.
Fidelitas - Nemzetpolitikai Találkozó Budapesten
A szorosabb együttműködés érdekében nemzetpolitikai konferenciát szervez a Fidelitas szeptember 15-én. A konferencián lehetőség nyílik a döntéshozóktól kérdezni, velük vitatkozni és kötetlen formában megvitatni a Kárpát-medence egész területéről érkező fiatalokkal a legégetőbb kérdéseket.
A találkozón szinte mindegyik szomszédos országból, több mint egy tucat magyar ifjúsági szervezet képviselteti magát, a határon túli résztevők száma meghaladja a 40 főt. Az előadók között szerepel pl. Surján László EP képviselő és Gulyás Gergely Országgyűlési képviselő. A Nemzetpolitikai Találkozó szeptember 15-én, a a Belvárosi Polgári Szalonban (1056. Budapest, Cukor utca 5.) valósul meg az alábbi programmal: 14:00 Köszöntő: Böröcz László – Fidelitas Koordinációs alelnök 14:05 Megnyitó és vitaindító előadás: Surján László - Európa Parlamenti képviselő 14:30 Kerekasztal-beszélgetés - nemzetpolitika szerepe, a határon innét és túl: Bíró Albert – Rákóczi Szövetség alelnöke, Gulyás Gergely - Országgyűlési Képviselő, Nagy Bercel – KIM Nemzetpolitikai Államtitkárság, titkárságvezető moderátor: Kurucz Dániel – nemzetpolitika munkacsoport vezető 16:00 kávészünet 16:45 Beszélgetés a meghívott szervezetekkel „Hogyan látják a helyi fiatalok?" 21:00 Buli a Holdudvaron.
Felvidék.ma
2012. szeptember 15.
Surján: Alkotmányos kötelesség a felelősségvállalást a külhoni magyarokért
Alkotmányos kötelességnek nevezte Surján László a felelősségvállalást a határon túli magyarok sorsáért. Az Európai Parlament néppárti alelnöke szerint ez nemcsak az állam, hanem minden magyar ember feladata.
Surján László a Fidelitas szombati budapesti nemzetpolitikai konferenciáján kiemelte az egyházak, ifjúsági szervezetek, intézmények szerepvállalásának fontosságát is.
A kereszténydemokrata politikus szerint a nemzetpolitika fő problémája, hogy a határon túli magyarság számára szűk az intézményi kapacitás az óvodától az egyetemig bezárólag, és nem adott megfelelő mértékben az anyanyelvi nevelés biztosítéka.
Ugyanakkor jelentősen bővültek az anyaországi tanulás lehetőségei - mondta, hozzátéve, magyar adófizetők pénzét határon túliak nevelésére, oktatására költeni helyes, de "finoman elvárható", hogy ez a magyarság kinti megmaradását szolgálja, és ne az agyelszívást.
A magyar nemzetpolitikának célja kell legyen, hogy visszaadja a reményt: lehet és érdemes magyarként élni, kinek-kinek a szülőföldjén - rögzítette.
Az EP alelnöke azt javasolta, hogy a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program iskoláknak szánt támogatási rendszere a jövőben terjedjen ki a civil szervezetek kölcsönös látogatásaira is. Példaként említette a cserkészcsapatokat, ifjúsági énekkarokat, ifjúsági politikai szervezeteket, és beszélt a sportkapcsolatok pozitív szerepéről is.
A határon túli magyarságot fenyegető veszélyekről szólva kitért többi között az elvándorlásra, az asszimilációs nyomásra, és azt mondta: a vegyes házasság a beolvadás irányába való elmozdulás, de vannak jó példák is, amikor mindkét kultúrára nevelik a gyermekeket.
Surján László azt mondta, "e helyről üzenik" az Európai Unió vezetőinek, hogy Románia schengeni tagságát ne használják ki napi politikai célokra. Utalva a román belpolitikai történésekre és arra, hogy Románia schengeni tagságát az EU levette a napirendről, azt mondta: a demokrácia alapelveinek betartása mindenkire nézve kötelező, ráadásul a tagság elnapolásával az embereket büntetik, akik nem tehetnek a kormányzati intézkedésekről.
Az EP-alelnök vitaindítója után tartott kerekasztal-beszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője azt mondta: semmi olyat nem írnak elő alkotmányos kötelezettségként a külhoni magyarokkal kapcsolatban, amit a magyar állam ne biztosítana az itt élő kisebbségeknek.
Kiemelte: az állampolgárság, a választójog kérdésében, a határon túli magyar jogérvényesítésnél pártszempontoknak nem lenne szabad szerepet játszaniuk. Ma ugyanakkor alapkérdésekben sincs egyetértés a politikai erők között - állapította meg. A külhoni magyarokat ért jogsérelmekről szólva, példaként említve Malina Hedvig ügyét és a Mikó-kollégium körüli történéseket, azt mondta: jól működő jogállamban ilyen helyzet nem állhatna elő, ez egy európai jogállam legnagyobb szégyene. Azt kellene elérni, hogy a diszkrimináció tilalmát a nemzeti kisebbségekre is kiterjesszék - jegyezte meg.
Bíró Albert, a Rákóczi Szövetség elnökségi tagja az elmúlt évek legfontosabb lépésének nevezte az egyszerűsített honosítást. Kitért arra, hogy egy erős magyar gazdaság a magyar kisebbség megítélésén is nagyon sokat lendítene a határon túli területeken. Kulcskérdésnek nevezte ugyanakkor, hogy a magyar kisebbségeknek megfelelő képviseletük legyen a többségi parlamentekben. A jogsérelmekkel kapcsolatban szólt arról, szerinte a kisebbségek nincsenek tisztában azzal, hogy melyek az alapvető jogaik, és azokkal sem élnek, amelyekről tudnak. Felvetette a kisebbségi jogok oktatásának lehetőségét a magyar tanítási nyelvű iskolákban.
Nagy Bercel, a közigazgatási tárca nemzetpolitikai államtitkárságának titkárságvezetője egyetértett azzal, hogy érdemes lenne ilyen képzéseket indítani. Az anyanyelv őrzése kiemelt jelentőségű, az oktatás-nevelési támogatás önmagában többmilliárdos tétel, amely a külhoni magyar diákoknak plusztámogatást jelent, illetve hasonló nagyságrendű a felsőoktatási intézmények támogatása - mondta. A honosításról szólva jelezte: már túl vannak a 300 ezredik kérelmen, és több mint 220 ezren le is tették az állampolgársági esküt. Az egységes Kárpát-medencei gazdasági tér kialakítása szintén fontos feladat - folytatta - hozzátéve: ez javíthatja a magyar-magyar együttműködést is.
A külhoni magyar ifjúsági szervezetek képviselői hozzászólásaikban többi között a kétnyelvű feliratok fontosságát és az ezzel kapcsolatos problémákat emelték ki. Volt olyan felvetés, hogy ha egy magyar vállalat külhoni magyar területen létesít munkahelyeket, ott a magyarok alkalmazása élvezzen előnyt.
A tanácskozás résztvevői nyilatkozatot fogadnak el, amely azt rögzíti, hogy a határon túl élő magyarokat és közösségeiket megillető jogok közül kiemelten fontos az anyanyelvhasználat joga, ennek érvényesülését segítheti az etnikailag sokszínű területeken a kétnyelvű közigazgatás megteremtése és az anyanyelvű oktatás biztosítása. Mint írták, nyomon szeretnék követni a Kárpát-medence valamennyi országában élő magyarság mindennapi életét, és az őket ért jogsértésekre "online riadólánc" életre hívásával kívánják felhívni a világ figyelmét.
A dokumentumban kitértek arra is, hogy békés demonstrációk segítségével, a nyilvánosság minden eszközével szeretnék elejét venni a magyarokat nemzeti hovatartozásuk miatt érő atrocitásoknak
MTI
2013. január 14.
Levélben vagy ügyfélkapun keresztül iratkozhatnak fel a külhoni szavazók
Levélben vagy ügyfélkapun keresztül iratkozhatnak fel a központi névjegyzékbe azok a határon túli magyar szavazók, akik élni akarnak szavazati jogukkal a magyarországi parlamenti választásokon – jelentette ki Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő a Transindex című erdélyi hírportálnak. A hírportál a választási regisztrációt szorgalmazó fideszes képviselővel hétfőn közölt interjút. Emlékeztetett, hogy az Alkotmánybíróság határozata is megerősítette: nélkülözhetetlen a külföldön élő választópolgárok feliratkozása a központi névjegyzékbe. Ez levélben vagy ügyfélkapun keresztül történne meg – jegyezte meg a képviselő. Gulyás Gergely szerint a külföldön élő, magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgár névjegyzékbe vétel iránti kérelmének tartalmaznia kell a választópolgár magyar állampolgárságát igazoló okiratának típusát és számát, a polgár születési nevét, születési helyét és idejét is, amennyiben az illető nem rendelkezik személyi azonosítóval.
A politikus szerint azért szükséges a feliratkozás, mert a külföldön élő magyar állampolgárok esetében az adott állam központi nyilvántartása nem áll a magyar állami szervek rendelkezésére, így például a lakcímváltozások a magyar állam számára követhetetlenek. Emellett – tette hozzá – az adminisztrációs terhet is jelentősen csökkenti a feliratkozás azáltal, hogy a választási szervek biztosak lehetnek abban, hogy a külhoni magyar állampolgár élni kíván szavazati jogával. A politikus megerősítette, hogy a külhoni magyarok levélben szavazhatnak. A szavazás lebonyolításáról szólva kifejtette: a levélben szavazók névjegyzékében szereplő választópolgár számára a Nemzeti Választási Iroda megküldi a szavazási levélcsomagot. Ez tartalmazza a levélben szavazás szavazólapját, a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozat nyomtatványát, a levélben szavazás szavazólapjának borítékját, belföldi postára adás esetére bérmentesített válaszborítékot és a szavazás módjáról szóló tájékoztatást. A szavazási levélcsomagot személyesen is átvehetik majd azok, akik ezt kérik. A válaszborítékot a külhoni magyar állampolgárok a Nemzeti Választási Irodába, bármely külképviseleti választási irodába, vagy bármely országgyűlési egyéni választókerületi választási irodába is eljuttathatják. Mint mondta, érvénytelennek minősül a szavazási irat, ha a válaszboríték nincs lezárva, a válaszborítékból hiányzik az azonosító nyilatkozat vagy a belső boríték, a válaszborítékban – ugyanazon választáson – több belső boríték van, illetve ha a belső boríték nincs lezárva. Szintén a szavazat érvénytelenítését vonja maga után, ha a nyilatkozat hiányosan tartalmazza a választópolgár adatait, nem tartalmazza a választópolgár aláírását, vagy ha a polgár nem szerepel a levélben szavazók névjegyzékében, illetve a választó már leadott érvényes szavazási iratot. Szintén érvénytelenítést von maga után, ha a választópolgárnak az azonosító nyilatkozaton feltüntetett adatai eltérnek a levélben szavazók névjegyzékében szereplő adataitól – kivéve az időközben történt név-, illetve lakcímváltozást -, illetve ha a szavazási irat elkésett. Arra a kérdésre, hogy milyen szervezetekkel kíván együttműködni a magyar kormány a szavazás lebonyolításában, a fideszes politikus elmondta: a magyar állami szervek elsősorban a külhoni magyar állampolgárokkal közvetlenül kívánnak együttműködni, és ezt a célt szolgálja a feliratkozás intézménye is. Leszögezte: a magyar állam titkosan kezeli állampolgárai adatait, azokat nem kívánja megosztani egyetlen külföldi állam hatóságaival sem. MTI
Erdély.ma,
2013. április 9.
Elfogadta a magyar országgyűlés a választási törvényt
A magyar országgyűlés hétfőn módosításokkal ismét elfogadta a választási eljárási törvényt, amelynek több pontját - az államfő beadványa nyomán - januárban alaptörvény-ellenesnek nyilvánította az Alkotmánybíróság.
A módosított törvény alapján a magyarországi lakcímmel rendelkezők előzetes feliratkozás nélkül vehetnek részt a választásokon, míg a külföldön élő magyar állampolgárok levélben, az internetes ügyfélkapun vagy a választások hivatalos weboldalán kérhetik felvételüket a névjegyzékbe a Nemzeti Választási Irodánál. Regisztrálniuk kell azoknak is, akik nemzetiségi listákra kívánnak szavazni, illetve akik segítséget kérnek a szavazáshoz.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők augusztus 1-jétől kérhetik felvételüket a névjegyzékbe, a többiek november 1-jétől.
A parlament döntésével megszűnik a kampánycsend és a közvélemény-kutatási adatok közzétételének tilalma a voksolás napján, illetve az azt megelőző napokban. A korábbi tervekkel ellentétben pedig mozikban is lehet majd politikai hirdetéseket vetíteni.
A magyar Alkotmánybizottság január elején ítélte alaptörvény-ellenesnek a tavaly novemberben elfogadott választási eljárási törvény több rendelkezését, így azt, hogy a választójog gyakorlását minden választónál előzetes feliratkozáshoz kötötték. A jogszabály nem lépett hatályba, mivel arról Áder János köztársasági elnök előzetes normakontrollt kért.
Az Ab mindazonáltal megállapította, hogy bizonyos választói csoportoknál - a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgároknál, a nemzetiségieknél, valamint azoknál, akik segítségre szorulnak a szavazáskor - a regisztráció a választójog gyakorlását segíti elő, ezért esetükben indokolt a feliratkozás bevezetése.
Az Ab azt is kimondta, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságának súlyosan aránytalan korlátozása, hogy a törvény a kampányidőszakban kizárólag a közszolgálati médiában engedi meg politikai reklámok közzétételét. Azóta viszont a kormánytöbbség módosította az alaptörvényt: az országgyűlési és az európai parlamenti választást megelőző kampányidőszakban a listát állító pártok reklámjait csak a közmédia teheti közzé, ingyen, a jelölőszervezeteknek azonos feltételeket biztosítva. A reklámozásra szánt műsoridőt a Nemzeti Választási Bizottság fogja beosztani.
Ez a korlátozás viszont nem érvényes a többi jelöltre, illetve a listát nem állító pártokra, amelyek így az erről szóló módosító javaslat indoklása szerint szabadon dönthetnek arról, hol kívánnak reklámozni. Az alkotmány értelmében politikai reklám azonban csak ellenérték nélkül közölhető. A fideszes Gulyás Gergely a hétfői záróvitában azzal érvelt: nem életszerű, hogy a kereskedelmi televíziók, rádiók ingyen közöljék a listát nem állító pártok és a független jelöltek hirdetéseit, így megalapozatlanok a különbségtételt bíráló ellenzéki vélemények.
Az elfogadott törvény alapján az országos listát állító pártok a kampányban együttesen tízórányi hirdetést tehetnek közzé. Ám a kormányoldal azzal számol, hogy a 2014. tavaszi parlamenti választást egy időben tartják majd az európai parlamenti választással, ez pedig összesen további ötórányi hirdetés közlését teszi lehetővé a pártoknak.
A nyomtatott sajtóban és az internetes újságokban, hírportálokon továbbra is korlátozás nélkül hirdethetnek a politikai erők.
A parlament - az alkotmányügyi bizottság zárószavazás előtti javaslatának elfogadásával - törölte a törvényjavaslatból azt a rendelkezést, hogy a szavazást megelőző 48 órában nem lehet politikai reklámot közzétenni, valamint megszüntette a közvélemény-kutatási eredmények nyilvánosságra hozásának moratóriumát is, amely a választást megelőző hat napra szólt volna.
A szavazóköröket április 30. helyett július 31-ig kell kialakítani.
Az eljárási törvény arról is rendelkezik, a választásra jogosultak megtilthatják, hogy személyes adataikat kiadják a pártoknak.
A jogszabályt a magyar parlament kormánypárti szavazatokkal fogadta el, a Jobbik-frakció tartózkodott, az MSZP képviselői pedig már korábban kivonultak az ülésteremből.
Maszol.ro.
2013. augusztus 2.
„Feliratkozás” a választásokra
Az Erdélyi Magyar Néppárt Bihar és Kolozs megyei elnökei, Csomortányi István és Soós Sándor jelezték elsőként hivatalosan a kolozsvári magyar főkonzulátuson részvételi szándékukat a 2014-es magyarországi országgyűlési választásokon.
Ezt követően, a főkonzulátus udvarán megtartott sajtótájékoztatójukon kifejtették: ezzel a gesztussal is a választási részvétel fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, illetve arra buzdítják a magyar állampolgárságot szerzett erdélyi magyarokat, hogy időben regisztráljanak, ne hagyják az utolsó percre a dolgot.
Soós Sándor elmondta, nagyon egyszerű kitölteni a regisztrációs űrlapot: alig négy-öt sorba kell az alapvető adatokat beírni. Hozzáfűzte: november 1-től már a világhálón is lehet regisztrálni. „Arra buzdítunk mi is mindenkit, hogy minél hamarabb tegye meg ez a lépést, mert igaz ugyan, hogy a választások előtt 15 nappal még lehet regisztrálni, de akkor már nem biztos, hogy még időben felveszik a magyarországi hatóságok a választási névjegyzékebe" – nyilatkozta Soós Sándor. Hangsúlyozta: a jövő évi magyarországi választásokon a részvétel a fontos, hogy mindenki a lelkiismeretének megfelelően élhessen állampolgári jogával.
Csomortányi István is a minél korábban megejtett regisztráció fontosságát hangsúlyozta, hiszen ezzel a lépéssel a magyarországi hatóságok munkáját is lényegesen megkönnyíthetik az erdélyi és partiumi magyarok. A kolozsvári főkonzulátuson egyébként külön ügyfélfogadó ablak várja a jövő évi magyarországi választásokon szavazati jogukkal élni kívánó állampolgárokat. Az ügyintézés a néppárt tisztségviselői által is kipróbált ügyintézés zökkenőmentesen halad.
„A mi legfontosabb feladatunk, hogy informáljuk az embereket a lehetőségekről, ezért az ügyfélfogadó szerveinknél információs anyagot helyeztünk el, illetve a regisztrációs űrlapot is tőlünk meg lehet kapni" – nyilatkozta a sajtó képviselőinek Magdó János kolozsvári magyar főkonzul Hozzáfűzte: a továbbiakban az állampolgársági esküt tevő külhoni magyar állampolgárok ebből az alaklomból helyben kitölthetik a regisztrációs űrlapot. A konzultás munkatársai a kitöltött űrlapot Budapestre, a Nemzeti Választási Irodához továbbítják.
A főkonzul ugyanakkor hozzáfűzte, akkor sincs semmi gond, ha valakinek a regisztrációját formai okok miatt nem fogadják el, hiszen közlik, hogy mely hiányosságokat kell pótolni. A kitöltött regisztrációs űrlapot postán is be lehet küldeni. Egyébként Csíkszeredában, a magyar főkonzulátus helyi, Gál Sándor utca 6. szám alatti székhelyén szintén az elsők között regisztrált Tiboldi László, az EMNT csíkszéki elnöke és székelyföldi honosítási koordinátora, valamint György László, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke. Az eseményt megelőzően a sajtó képviselőinek hangsúlyozták: a két szervezet fontosnak tartja a szavazati joggal való élést, viszont ahhoz elengedhetetlen az előzetes regisztráció.
Fidesz: kizárt az érdemi visszaélés a voksolás során
A választási eljárási törvényben rögzített biztonsági garanciák kizárják az olyan választási csalásokat, amelyek érdemben befolyásolhatnák a szavazás eredményét – mondta Gulyás Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője Budapesten. Gulyás Gergely emlékeztetett: az Alkotmánybíróság januári döntésével egyértelművé tette, hogy a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok esetén a regisztráció elengedhetetlen feltétele a választójog gyakorlásának. Eegyúttal méltánytalannak, igazságtalannak és valótlan állításoktól hemzsegőnek nevezte azt a vitát, amely a határon túli magyarokra vonatkozó választási eljárási szabályokról szól, mert – mint mondta – semmi ok nincs arra, hogy bárki a visszaélés lehetőségével riogasson. Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. A Fidesz arra biztatja a határon túli magyarokat, hogy vegyenek részt a magyar közügyekről szóló döntésben – mondta. Szólt arról is, hogy óriási eredménynek tartaná, ha a határon túli magyar állampolgárok 50 százalék körüli arányban – nagyságrendileg kétszázezren – vennének részt a voksoláson. Ám így is mindössze kettő, legfeljebb három mandátum dőlne el az ő szavazataikkal.
Krónika (Kolozsvár)
2013. szeptember 3.
Répás: Elsőrendű szempont az adatbiztonság
Biztonságosan voksolhatnak a külhoni magyarok – mondta az M1 Az Este című műsorában a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
Kétszázezer külhoni szavazatra lehet számítani a jövő évi országgyűlési választásokon – egyes számítások szerint ez 2-3 mandátumot jelenthet majd a következő Országgyűlésben. Egy hónapja regisztrálhatnak a külhoni magyarok – eddig 7 ezren jelezték hivatalosan, hogy 2014-ben szavaznak majd.
Fontos, hogy minél hosszabb ideig regisztrálhassanak az emberek, így elkerülhető, hogy egyszerre nagyon sok dokumentumot kelljen feldolgozni – mondta az M1 Az Este című műsorában a nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Répás Zsuzsanna hozzátette: azok, akik most teszik le az állampolgársági esküt, már nem is postán, hanem kézhez kapják a regisztrációs lapot, így akár azonnal kitölthetik a dokumentumot.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese korábban úgy fogalmazott: sikerként értékelné, ha a külhoni szavazásra jogosultak harmada leadná voksát. Répás Zsuzsanna erre reagálva kiemelte: azok, akik a közelmúltban kérték állampolgárságukat, „nagyon elkötelezett és lelkes emberek”, és úgy érzi, „körükben a szavazási hajlandóság is magasabb, mint általában Magyarországon.”
Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a regisztráció és a levélben történő szavazás „új és idegen dolog”, sokan nehezen kezelik a hozzájuk kapcsolódó formanyomtatványokat, ezért is van szükség arra, hogy megfelelően tájékoztassák az embereket. Az alapos tájékoztatás érdekében kampányt is indítanak – jegyezte meg.
Az előzetes számítások szerint a külhoni voksok 2-3 mandátum sorsáról dönthetnek. A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint ez „se nem sok, se nem kevés.” Hangsúlyozta: ez az első alkalom, hogy külhoni magyarok is szavazhatnak a magyarországi választásokon, ezért ez „egy próbája is lesz a rendszernek”.
Kérdésre válaszolva kifejtette: az adatbiztonság mindig is elsőrendű szempont volt a választási folyamat kialakítása során. „Fontos, hogy az emberek tudják, sok olyan módja van a szavazásnak, ami teljesen biztonságos számukra” – mondta Répás Zsuzsanna Az Este című műsorban.
Hirado.hu
2013. december 27.
Januárban az MTV-n Az igazság soha nem késő című dokumentumfilm
Az MTV egy új időpontban, mégis csak műsorra tűzi Jelenczki István AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ I-III. című dokumentum- filmjét. A film az 1991 őszén Zétényi Zsolt által benyújtott, és az országgyűlés által elfogadott igazságtételi törvény sorsát mutatja be.
A film egymást követő két napon kerül sugárzásra az alábbi időpontokban:– 2014.01.02. csütörtök 22.50. első és második rész,– 2014.01.03. péntek 23.15. harmadik rész.
Gondolatok Jelenczki István filmjéhez:
„…Meg kell nevezni minden bűnt, és meg kell nevezni minden bűnöst.
A bűnelkövetőknek és utódaiknak is létérdekük minden titok feltárása, számukra is csak ez az egy járható út van. Ez az egyedüli járható út, mert csak ebből születik megbékélés, és ha van, megbocsájtás. De ennek a stációi nem megkerülhetőek! Föl kell állni, és azt kell mondani, én tettem. Megnevezni az áldozatot, megnevezni a bűnt, és elvállalni a felelősséget. Elvállalni a felelősséget, és kérni az ezzel járó büntetést.
Aki nem vállalja föl a felelősséget a múltért, nem vállalja fel a stációk kötelező bejárását, az önmagát fosztja meg a nemzethez tartozás jogától, és önmagát rekeszti ki. De nemcsak önmagát, saját utódait is kirekeszti a nemzet életéből és a nemzet jövőjéből. Örökre. „ ( Zseni Annamária pszichiáter)
A filmben közreműködtek:
Bagdy Emőke egyetemi tanár, pszichológus Bencze Izabella jogász Bogár László Fekete Pál tanár Gellért Ádám nemzetközi jogász Gulyás Gergely parlamenti képviselő Kahler Frigyes egyetemi docens Kónya Imre ügyvéd Tóth Zoltán József, jogtörténész Szakály Sándor történész Zétényi Zsolt ügyvéd Zinner Tibor jogtörténész Zlinszky János egyetemi tanár Wittner Mária 56-os szabadságharcos
[Előzmény: A dokumentumfilmet műsorra tűzték: 2013. november 12. 23.30. első rész, 2013. november 14. 23.30. második rész, 2013. november 19. 23.30. harmadik rész. Azonban a filmet mégsem mutatták be.]
Erdély.ma
2014. március 6.
Gulyás: óriási előrelépés, hogy négy év alatt közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítással - A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint óriási előrelépés, hogy négy év alatt várhatóan közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítás lehetőségével.
Erről Gulyás Gergely a Nemzetstratégiai Intézet konferenciáján beszélt, csütörtökön a fővárosban. A fideszes országgyűlési képviselő rámutatott: 2004. december 5-e mélypontja után a sebek begyógyulása és egy nyugodtabb, több konszenzussal járó időszak következett el. A kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredménye ugyanakkor következmény volt, és az okok jóval messzebbre vezethetők vissza - fejtette ki.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese a történelmi előzményeket felidézve kiemelte: a térségben a magyar kommunizmus volt az egyetlen, ami internacionalista volt. A kommunista tábor mesterséges államalakulatai - mint például az NDK és Csehszlovákia - arra törekedtek, hogy legyen saját nemzetképük, de nálunk a magyar nemzet, vagy az elcsatolt területeken élők sorsával kapcsolatos kérdésekről még beszélni sem lehetett.
Nemzetpolitika nem létezett, és a rendszerváltás után sem jött létre konszenzus e téren - összegezte. Hozzátette: ezért juthattunk el a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéig. Ez ugyanakkor a nemzetet szembesítette a saját magához való viszonyával, és 2010 után még azok a politikai erők is kénytelenek voltak szembesülni ennek a döntésnek az irtózatos felelősségével, akik annak idején a nemre buzdítottak, s a nemzeti, és egyedül helyes állásponttal szemben határozták meg politikai álláspontjukat.
Gulyás Gergely a jelenlegi kormány intézkedéseiről szólva idézte az új alaptörvényt, amely többek között rögzíti: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseket. Emlékeztetett, hogy lehetővé vált a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzése. Az, hogy közel 600 ezren élnek négy év alatt ezzel a lehetőséggel, óriási előrelépés - állapította meg, hozzátéve: helyes lépés volt a választójog kiterjesztése is. Jelen formájában elsősorban szimbolikus a külhoni magyarok részvétele a voksoláson. A szabályozás azt mutatja, hogy egységes a magyar nemzet, de ez döntő csak egy nagyon kiegyensúlyozott választási eredménynél lehetne - rögzítette.
A frakcióvezető-helyettes nagyon fontosnak nevezte még a trianoni emléktörvényt, amely először közelít abból az irányból a trianoni tragédiához, hogy hogyan lehet a történteket a magunk javára fordítani.
Kiemelte: reméli, hogy a mostani négy évre úgy fognak majd emlékezni, amikor olyan alkotmányos alapokat sikerült meghatározni, amelyeket a következő kormányok - függetlenül attól, hogy jobb-, vagy baloldaliak - irányadónak tekintenek.
Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében az átfogó nemzetstratégia fontosságát hangsúlyozta. Fontos, hogy tudományosan is megértessék a közvéleménnyel, ők nem kisebbség, hanem nemzeti közösség. Olyan nemzeti közösség, amely élni akar - fogalmazott az elnök.
Szász Jenő felhívta a figyelmet a környező államokban élő magyarság egyre nagyobb mértékű népességfogyására, és jelezte: az intézet Kárpát Haza programjának a célja, hogy erős, élni akaró nemzeti közösségeket teremtsenek.
Vizi E. Szilveszter, az MTA volt elnöke arról beszélt, hogy a magyar kultúra az ami összetartja ezt a világnemzetet. 15 millió magyar, vagy magyar kultúrán nevelkedett ember él a világban - fogalmazott.
Uniós keretek között gondolkodni kell azon, hogy a kisebbségi sorban élő magyarokat a környező államokban milyen jogok illeti meg - rögzítette az MTA volt elnöke, hozzátéve: nem elég kulturális autonómiáról beszélni, hanem a területiről is szót kell ejteni. A 21. században a személyes jogok mellett a kulturális és területi autonómia szolgálja a stabil és biztonságos Európa megteremtését - mutatott rá.
(MTI)
2014. március 7.
Gulyás: előrelépés a hatszázezer új magyar állampolgár
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint óriási előrelépés, hogy négy év alatt várhatóan közel 600 ezren élnek a kedvezményes honosítás lehetőségével.
Erről a budapesti kormánypárti politikus a Nemzetstratégiai Intézet konferenciáján beszélt csütörtökön a magyar fővárosban. A fideszes országgyűlési képviselő (képünkön) rámutatott: 2004. december 5-e mélypontja után a sebek begyógyulása és egy nyugodtabb, több konszenzussal járó időszak következett el.
A nagyobbik kormánypárt frakcióvezető-helyettese a történelmi előzményeket felidézve kiemelte: a térségben a magyar kommunizmus volt az egyetlen, ami internacionalista volt. A környező „mesterséges államok” arra törekedtek, hogy legyen saját nemzetképük, de nálunk a magyar nemzet, vagy az elcsatolt területeken élők sorsával kapcsolatos kérdésekről még beszélni sem lehetett. Nemzetpolitika nem létezett, és a rendszerváltás után sem jött létre konszenzus e téren – összegezte.
Hozzátette: ezért juthattunk el a kettős állampolgárságról szóló népszavazás eredményéig. Ez ugyanakkor a nemzetet szembesítette a saját magához való viszonyával, és 2010 után még azok a politikai erők is kénytelenek voltak szembesülni ennek a döntésnek az irtózatos felelősségével, akik annak idején a nemre buzdítottak, s a nemzeti, és egyedül helyes állásponttal szemben határozták meg politikai álláspontjukat.
Gulyás Gergely a jelenlegi kormány intézkedéseiről szólva idézte az új alaptörvényt, amely többek között rögzíti: Magyarország felelősséget visel a határain kívül élő magyarok sorsáért, támogatja a magyarságuk megőrzésére irányuló törekvéseket. Emlékeztetett, hogy lehetővé vált a határon túli magyarok számára az állampolgárság megszerzése.
Az, hogy közel 600 ezren élnek négy év alatt ezzel a lehetőséggel, óriási előrelépés – állapította meg, hozzátéve: helyes lépés volt a választójog kiterjesztése is. Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke köszöntőjében az átfogó nemzetstratégia fontosságát hangsúlyozta. Fontos, hogy tudományosan is megértessék a közvéleménnyel, ők nem kisebbség, hanem nemzeti közösség. Olyan nemzeti közösség, amely élni akar – fogalmazott az elnök.
Krónika (Kolozsvár),
2014. március 7.
Harc a „kisebbség" szó ellen – Nemzetstratégiai konferencia Budapesten
A szárnyait bontogató Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI), azon belül is a Nemzetstratégiai Akadémia A kisebbségi szemlélet meghaladása felé címmel rendezett konferenciát március 6-án, a budapesti Terézvárosban.
A téma ismert szakértőit, közéleti megjelenítőit felvonultató rendezvényen többek közt Szász Jenő, Duray Miklós, Vizi E. Szilveszter és más szaktekintélyek mellett Gulyás Gergely fideszes országgyűlési képviselő, a FIDESZ-KDNP frakciójának helyettes vezetője, a Polgári Magyarországért Alapítvány főigazgatója volt jelen.
Az előadások mindegyikét áthatotta a jó szándék, s a külhoni magyarság jogérvényesítéséért, megmaradásáért folyó harc megújításának, reményteljesebbé tételének a vágya. Minden megszólaló fontosnak tartotta a „kisebbség" szónak és fogalomnak a közbeszédből való kiiktatását – a hozzájuk kapcsolódó negatív gondolattársítások (kisebbségi érzés, kisebbrendűség) miatt. Szász Jenő, az NSKI elnöke szerint a „kisebbség" fogalom eleve defenzív álláspontot feltételez, ezért feladatnak nevezte, hogy a „nemzeti közösség" szó használatának fontosságát megértessük a külvilággal. Vizi E. Szilveszter, az esemény fővédnöke, az MTA volt elnöke a kultúrnemzet fogalmának előtérbe helyezése mellett érvelt, s Márait idézte, aki szerint a nyelv az igazi haza, esetünkben a csaknem 15 millió magyar hazája.
Gulyás Gergely 2004. december 5-ike szégyenének meghaladását, a könnyített honosítás törvénybe foglalását, a választójog kiterjesztését emelte ki, mint a kormányzat olyan lépéseit, amelyek a külhoniakat kivezeti elzártságukból. Úgy vélte, hogy a magyarországi nemzetiségek jogállását szabályozó törvény, amely államalkotó tényezőnek ismeri el a hazai kisebbségeket, példát mutat arra vonatkozóan, hogy Budapest mit vár el a szomszédos országoktól ezen a téren. Kollektív tudatalattinknak mintegy a „korrekciója" révén a történelmi Magyarország bennünk él, hangsúlyozta, Kövér László házelnököt idézve.
Duray Miklós a kisebbség fogalmának változásairól, matematikai és társadalmi értelmezéséről értekezett. Szerinte lényegében Trianon által, a Versailles-i békerendszer „kisebbségvédelmi" szerződései által vált a nemzeti kisebbség kifejezőjévé, s vált a marginalitás, a kiszolgáltatottság szinonimájává. A nemzetállamokat az abszolutizmus modern megnyilvánulásaként, annak örököseként írta le, rámutatva, hogy a mai körülmények között a kisebbségi jog elsősorban egyéni jogérvényesítésként jelenik meg, kollektivitásról az állam részéről lényegében csak a jogfosztás esetében volt szó Csehszlovákiában és Szlovákiában is. A mai felfogás szerint nem származás kérdése a nemzeti hovatartozás, hanem mindenki maga dönti el, hogy minek vallja magát – emelte ki. Érzékeltette, hogy a kisebbség szóba bele van kódolva az asszimiláció. Ezen kívül nehezményezte: az EU-t egyáltalán nem zavarja, hogy a szlovák jogi szóhasználat visszatért a „nemzetiségi kisebbség" terminushoz, amely puszta léte által tagadja az egy nemzethez tartozást. Andrássy György, a Pécsi Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanár (PTE, ÁJK) a nyelvi jogoknak, a szabad nyelvválasztás jogának emberi jogként történő elismertetését és kikényszeríthetőségét lehetséges kiútként prezentálta. Bírálta a magyar Külügyminisztériumot, amiért nem él a jog által kínált minden lehetőséggel nemzetközi testületeknek a magyar nemzetpolitika számára hátrányos döntései kapcsán. Példaként felhozta, hogy a Velencei Bizottságnak a 2009-es szlovák nyelvtörvény módosításával kapcsolatos állásfoglalását, amelyben nem emelt lényegi kifogást a jogszabály ellen, számos idevágó nemzetközi jogszabályra nem hivatkozott, csupán olyanokra, amelyek a szlovák szempontból kedvező véleményt megalapozhatták. A nagy jogi szaktudásra és a kitörési pont elszánt keresésére valló fejtegetés közben sem szabadulhatott a figyelmes hallgató attól a gondolattól, hogy steril, könyvízű vidékeken járunk. A nemzetközi jog ugyanis idevágó ajánlásokban, irányelvekben, állásfoglalásokban és a la carte alkalmazható chartákban megnyilvánuló, gyakran módosuló szabályai olyan szövevényt alkotnak, amelyben a magyarság ellen hangolt nemzetközi fórumok, tapasztalataink szerint, mindig megtalálják a szlovák államnak kedvező megfogalmazást. A felvidéki ember ilyen eszmefuttatás hallatán sem szabadulhat a gondolattól: így lenne ez akkor is, ha a nyelvválasztás jogát emberi jogként definiálnák.
A délelőtt záró eseményeként Kiss Antal, az NSKI főosztályvezető-helyettese, s az intézmény brüsszeli képviselője rántotta ki a hallgatóságot a jogászias fészekmelegből a való élet friss levegőjére derűs beszédével, amelyben többek közt rámutatott: munkatársaival büntetést fizettet, valahányszor csak kiejtik a „kisebbség" szót. A személyenként és esetenként akár 10 ezer forintos összeget szerinte Böjte atya dévai gyámoltjainak kellene adni. Derűsen, de szavait halálosan komolyan vétetve három feladatot szabott a hallgatóságnak: 1) „kisebbség" szó kiiktatása, 2) névjegykártyánkon mindig a vezetéknév legyen elől 3) a szellemi világörökség részeként helyeztessük a magyart a védendő nyelvek listájára, nem baj, ha a szlovák és a román társaságában. A diskurzus jórészt megmaradt a fogalmak világában, s elméleti tanácskozásként is csak biztató kezdetnek minősíthető. A felvidéki és általában a külhoni magyar szemszögéből nézve ugyanis a jogérvényesítésnek nagymértékben jogon kívüli, szemléletbeli akadályai vannak, s meglehet, hogy a terminológiai jellegű eszmefuttatások közben több tucat vegyes házasság köttetett Somorja és Nagykapos között. A beszédek nyomán markánsan kirajzolódott: a helyzet hatékony magyar (kül)politikai érdekérvényesítés után kiált, a jog és a terminológia csak szerény szolgálóleány lehet.
Felvidék.ma,
2015. május 7.
KÖZLEMÉNY
A prágai székhelyű Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága által szervezett budapesti konferenciát a II. világháború európai befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezték meg május 5-6-án. Arra kívánták felhívni a figyelmet, hogy a világháború vége a kommunista diktatúra kiépítésének kezdetét is jelentette térségünkben.
A Magyar Országgyűlés delegációs termében megrendezett konferenciát Gulyás Gergely, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg, majd a külföldi és magyar előadók Európa megosztottságának megtervezését, a vasfüggöny kiépítésének módozatait és tragikus következményeit elemezték.
Az második napon Tőkés László erdélyi EP-képviselő, aki a platform védnöki testületének is tagja, beszédében kitért rá: „A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán a „nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista, kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.” Emlékeztetett: „Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről.” Le kell bontani az intolerancia és a félelemből épült hallgatás falát, s akkor remény van rá, hogy a totalitarizmus berlini falai úgy omlanak le, mint egykoron Jerikó falai, zárta szavait Tőkés László.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, aki egyrészt szervezőként, de az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja vezetőségének tagjaként vett részt a tanácskozáson, felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Bizottság eddigi támogatási gyakorlata a nácizmus és a sztálinizmus korszakának kutatását kedvezményezte. „Márpedig ha az Unió hiteles akar lenni, akkor nem tehet úgy, mintha Sztálin halála után a kommunista országokban nem öltek és kínoztak volna meg több ezer embert. Olyan Európát akarunk, amely azonos mércével kezeli a fasizmus és a kommunizmus rémtetteit” – zárta szavait az erdélyi politikus.
A konferencia zárszavaként Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós ügyekért felelős államtitkára köszönetét fejezte ki a konferencia megszervezéséért, és biztosította a részvevőket arról, hogy a magyar kormány továbbra is egyformán fontosnak tartja a kommunizmus és a fasizmus rémtetteinek feltárását, éppen ezért a jövőben is partnernek tekintik az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformot.
Ezután került sor a budapesti Duna Palotában a platform idei díjának átadására. A demokrácia melletti kiállásuk és a korrupciót leleplező tevékenységük nyomán egy orosz testvérpárnak, Oleg és Alekszej Navalnijnak ítélték oda a 2015-ös díjat. Mivel egyikük börtönben van, másikuk pedig házi őrizetben, a díjátadón megbízottjuk jelent meg. Az eseményen Göran Lindblad a díjat odaítélő szervezet elnökeként a testvérek merész és bátor kiállását hangsúlyozta, Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke pedig azon reményét fejezte ki, hogy Oroszországban felismerik: nem az Európától való elszigetelődés, hanem sokkal inkább a demokrácia és a jogállamiság szabályainak betartása és az unióhoz való közeledés jelentheti a jövőt.
Budapest, 2015. május 7.
Tőkés László
EP-képviselő
Sajtóirodája
Mellékeljük Tőkés László felszólalásának szövegét.
Európai Emlékezet és Lelkiismeret Nemzeti Emlékezet Bizottsága Platformja A vasfüggöny – a II. világháború következményei
Nemzetközi konferencia
Budapest, 2015. május 5–6.
Szabadulás a vasfüggöny fogságából
Hat kerek esztendő telt el azóta, hogy az Európai Parlament – egyebek mellett – határozatban mondta ki az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformjának a létrehozását. Húsz évvel a hírhedt Ceauşescu-rezsim bukása után, valamint az ebben az időszakban lejátszódott, többrendbeli kommunista visszarendeződést követően, rendkívüli élményt és megtiszteltetést jelentett számomra, hogy egyik kezdeményezője lehettem annak az európai határozatnak, amely végre a hagyományos „kettős mércével” szakítva, egyértelműen ítéletet mondott a letűnt XX. század mindkét totalitárius rendszere fölött, és megkésve bár, de legalább verbális szinten igazságot szolgáltatott a kommunista diktatúra több milliónyi ártatlan áldozatának.
A történelminek nevezhető európai állásfoglalás egyenes folytatásaképpen, utóbb az így létrejött Európai Platform Védnöki Testületének tagjaként is tovább folytathattam az akkor elkezdett munkát, és közvetlen tanúja lehettem annak, hogy azóta is milyen göröngyös utat kellett bejárnia a Göran Lindblad alapító elnök által vezetett európai intézményünknek. Szinte hihetetlen, hogy negyed századdal a totalitárius vörös hatalom, illetve a berlini fal összeomlása után, lépten-nyomon még mindig falakba ütközünk, vagy legalábbis a régen ledőlt falrendszer eltakarítatlan romjai között kell botorkálnunk…
Éppen ezért, külön is őszinte elismerésemet fejezem ki a platform kellő eszközök hiányában működő, kitartó vezetőinek és lelkes csapatának, hogy a tevékenységüket övező keleti ellenséges vagy nyugati értetlenkedő magatartás ellenére, a megkezdett úton szívósan és következetesen tovább haladnak. Mostani tanácskozásunk is ennek az állhatatos munkának az ékes bizonyítéka és egyik fontos állomása.
Úgy gondolom, hogy konferenciánk társszervezőjeként hasonló elismerésre méltó a magyarországi Nemzeti Emlékezet Bizottsága – élén Földváryné Kiss Réka elnök asszonnyal. Velük együtt illesse elismerés a Magyar Kormányt, amelynek hathatós támogatása mind a mostani nemzetközi rendezvény, mind a platform további működése szempontjából meghatározó fontosságú.
A II. világháború befejezésének idei kerek évfordulójáról Oroszország fényes ünnepségekkel emlékezik meg. Hosszú évtizedekig ezen az évfordulón az egész világ is – egyoldalú módon – csak a „győzelem napját” ünnepelte. Ez a kérdés még ma is súlyos mértékben megosztja országainkat és politikusainkat, mind az egykori vasfüggöny mentén, mind kelet-közép-európai régiónkban.
Ennek legfőbb oka pedig éppen Európa előző, közel fél évszázados megosztottsága, melynek örökségeként továbbra is egy virtuális vasfüggöny választja ketté Keletet és Nyugatot, mely ott húzódik emlékezetünkben, évtizedes beidegződéseinkben, nehezen átalakuló történelmi tudatunkban. Tulajdonképpen ezt fogalmazza meg konferenciánk címe: A vasfüggöny – a II. világháború következményei. A kontinensünket hatalmi érdekek és előnyök alapján felosztó jaltai egyezmény hosszú és sötét árnyéka vetül nemcsak a felemás „győzelem” kétes értékű ünnepére, hanem ezzel együtt annak kínkeservesen megszenvedett, korszakos utókorára.
Ezekben az években évforduló évfordulót követ. A második világégésre emlékezve ezúttal az I. világháború kitörésének centenáriumától sem lehet eltekintenünk. Sommás leegyszerűsítéssel fogalmazva: alig két évtized múltán „a nagy háború” egyenes következményeként robbant ki a II. világháború – ennek viszont szintén fájdalmas folytatása- és következményeképpen épült fel a berlini fal, és tört reánk a hidegháború. Cseberből vederbe estünk: alighogy megszabadultunk a náci nemzetiszocializmustól, Kelet-Közép-Európában az internacionalista kommunista szocializmus vette át az uralmat, vitte tovább dicstelen elődje totalitárius örökségét, és tartotta fenn évtizedekig annak megosztó politikáját.
A történelmi tények ismeretesek. Amiképpen maga Winston Churchill fogalmazott: „vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén”. Ezzel szemben Putyin elnök még ma is „az elmúlt évszázad legnagyobb geopolitikai tragédiájaként” fájlalja a Szovjetunió szétesését. Ezen összefüggésben a szovjet expanziós hagyományokat folytató Oroszország és a demokratikus Európa ukrajnai szembenállása nem mást, mint a megosztó múlt jelenkori továbbélését jelenti.
Csak annyi történt, hogy a vasfüggöny keletebbre költözött. Éppen ezért ma is égetően fontos, hogy az egyesült Európa ne csupán a birodalmi Oroszországgal nézzen farkasszemet, hanem saját totalitárius múltjával is őszintén szembenézzen, és az Európai Parlament hivatkozott határozatát életbe ültetve, a kontinensünket, országainkat, népeinket és társadalmainkat továbbra is megosztó választófalakat végérvényesen lebontsa. Amint maga a dokumentum fogalmaz: az európai integráció – egyenes – válasz a két világháborút és a totalitárius diktatúrákat megszenvedett közös múltunkra. Amennyiben ezt a „választ” nem vagyunk képesek helyesen és hitelesen megadni, az egyesült Európa korszakos béketerve is kudarcra van ítélve – állapíthatjuk meg az idézett határozat értelmében.
„Hogyan épült meg a vasfüggöny?” – fogalmazza meg a kérdést munkacsoportunk témamegjelölése. „Milyen volt az élet a vasfüggöny mögött?” – olvashatjuk a kérdést a másik témakörben.
Ezekre a kérdésekre igazából csak mi, kelet- és közép-európaiak tudunk hiteles választ adni, akik a vasfüggöny mögül évtizedeken át sóvárogva tekintettünk a börtönfal szinonimáját jelentő Berlini fal túloldalán lévő „szabad világra”, és akik a kommunizmus „börtönvilágának” „rab népeiként” nem csupán Európa másik felétől voltunk elrekesztve, hanem saját elnyomó társadalmaink diktatórikus rendszereiben is egy módszeresen kiépített, szövevényes falrendszer labirintusának fogságában éltünk és vergődtünk.
„Vasfüggöny ereszkedett le arcvonalunk mentén. Hogy mögötte mi történik, arról mit sem tudunk” – írta volt Churchill már a legelején. A brit miniszterelnök vélhetően lelkiismeret-furdalásban halt volna meg, ha megéri, hogy újabb nagyhatalmi békerendszerük hová vezetett…
És itt engedjék meg, hogy a konferencia partikuláris megfogalmazása értelmében, kiemelt módon arról a „másodlagos vasfüggönyről” szóljak, amely mindkét világháborút követően a Kárpát-medencei magyarságot sújtotta.
Ma már evidenciának számít, hogy az első világháborút követő párizsi békeszerződések, ezek részeként pedig a trianoni békediktátum igazságtalan határmódosításai sorscsapást jelentettek a féltucatnyi országba szétszakított magyar nemzet számára. A második világháború végeztével a győztes hatalmak – nem tanulva a múltból – még csak megerősítették az előzőleg megvont mesterséges határvonalakat, a nemzetellenes kommunista internacionalizmus kényére-kedvére szolgáltatva ki a Magyarországtól elcsatolt többmilliós magyarságot. Bennünket, romániai magyarokat – példának okáért – a berlini falhoz hasonló határfalak választottak el magyarországi testvéreinktől. De ugyanez mondható el a csehszlovákiai, jugoszláviai vagy szovjetunióbeli kisebbségi magyar nemzeti közösségeinkről. Nálunk, Erdélyben ráadásul a román diktátor ördögi falurombolási terve megsemmisüléssel fenyegette településeinket, egész magyar kultúránkat és közösségünket. Kelet-Közép-Európa egyik legsötétebb nacionálkommunista diktatúrájaként a Ceauşescu-rezsim már korábban keményvalutáért árusította ki német és zsidó kisebbségének százezreit – akkorra pedig elérkezettnek látta az időt, hogy utolsó számottevő kisebbségétől, a kétmilliónyi erdélyi magyar közösségtől is megszabaduljon.
Ezen viszonyok között számunkra, erdélyi magyarok számára az Európát kettéosztó és megnyomorító Vasfüggöny már-már a trianoni határokkal volt egyenlő. Egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy a diktatúra bukásához vezető romániai népfelkelés nem az ország fővárosából, Bukarestből indult, hanem Erdélyben, a soknemzetiségű és sokvallású Temesváron vette kezdetét, éspedig egy kétszeresen kisebbségi, magyar református gyülekezetben. Egy olyan városban, ahol az időközben megváltozott etnikai arányok ellenére többség és kisebbség le tudta győzni a nacionálkommunista uszító propaganda által gerjesztett, kölcsönös bizalmatlanságot, és össze tudott fogni közös ellenségük: az elnyomó és megosztó kommunista diktatúra ellenében. A toleráns „Temesvár szellemét” azóta is közmondásos értelemben szokás emlegetni.
Ez a szellemiség néhány nap leforgása alatt láncreakciószerűen vezetett el a Ceauşescu-rezsim bukásához, szervesen beleilleszkedve a szovjet kommunizmus országonkénti összeomlásának 1989-es láncolatába.
Azt is mondhatjuk, hogy a vasfüggöny részeképpen, illetve a berlini fallal többé-kevésbé egy időben omlottak le a keleti tábor országait egymástól elválasztó, szinte hermetikusan zárt keleti határok, s hogy ennek eredményeképpen a magyar közösségeket egymástól többszörösen elválasztó trianoni határok is – gyakorlatilag – megszűntek.
Ebben a folyamatban rendkívüli jelentőséggel bírt a páneurópai piknik néven ismeretes, 1989. augusztus 19-i határáttörés, amikor is a meggyengült magyar hatóságok hallgatólagos engedelmével, a magyar–osztrák határzárat lebontva, a keletnémet menekültek százai, majd ezrei távozhattak Németországba.
Engedjék meg, hogy befejezésképpen ezt a történelmi pillanatot idézzem, pontosabban azt az üzenetemet, melyet – a szervezők kívánságára – a piknik résztvevőihez azokban a válságos időkben, titokban juttattam el. A félelemből épült „hallgatás falát” áttörve, akkor ezeket írtam: „Nálunk a vasfüggöny helyett falvakat akar lerombolni a téboly: falak helyett falvakat. Hisszük, hogy nem fog sikerülni. Rajtatok is múlik, hogy ne történhessék meg… És akkor nem kell többé féltenünk sem falvaink népét, sem Európa kis népeit és nemzetiségeit, mert minden más berlini mintájú fal Jerikó falai gyanánt fog összedőlni, egy csapásra. És akkor végre mi is ott leszünk az Európai Nagytalálkozón…”
Budapest, 2015. május 6.
Tőkés László
2015. július 23.
„A nyolcvanas évek instabilitása kísért”
Lezárult a stabil, optimista európai építkezések időszaka. Korszakhatárhoz érkeztünk, Európában újra háború van – jelentette ki Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke csütörtökön Tusványoson. Ebben az időszakban a geopolitikai válság megoldásához muszáj megteremteni az etnikai közösségek együttélésének kereteit – vonták le a következtetést a „hidegbéke” panelbeszélgetésének felszólalói.
„Egy nagyon fontos korszakhatárhoz érkeztünk, újra a nyolcvanas évek geopolitikai instabilitásának helyzete kísért. A helyzet más, a hasonlóság az instabilitás” – indította a beszélgetést Németh Zsolt, majd kérdéseket intézett beszélgetőtársaihoz: mi a globális üzenete ennek a szituációnak, illetve milyen feladatot ró a nyugati közösségre a helyzet rendezése? „Kérdés az is, hogy milyen szerepe lehet Közép-Európa szempontjából Ukrajnának. Van-e közép-európai jövője ennek az országnak, és ebben a dimenzióban van-e esélye egy román-magyar együttműködésnek? Az az érdekünk, hogy egy újabb párbeszéd jöjjön létre a románok és magyarok között, lezárva a süketek párbeszédét” – emelte ki.
A megegyezési kényszer
Martonyi János, Magyarország volt külügyminisztere erre reagálva elismerte, „a helyzet valóban súlyos, de ez már benne volt a levegőben”. „Úgy érzem, bármilyen zavaros is a helyzet, a térség, Európa és a világ számára kezd kialakulni egy megegyezési kényszer. Két fontos eseményre utalok: az első a megegyezés Iránnal. Nem látjuk pontosan, hogy meg fog-e valósulni teljes mértékben, betartják-e a felek a megállapodást, de létrejött az egész világ sorsát befolyásoló egyezmény. Ezzel megjelenik a világpiacon egy óriási mennyiségű kőolaj és gáz, ez az orosz gazdaságot is lényegesen fogja érinteni. A másik dolog a grexit – Görögország euróövezeti elhagyásának – elmaradása. Oroszországnak nem sikerült megosztani Európa egységét, bár voltak erre utaló jelek. A Transzatlanti Szövetség felborulása sem valósult meg. Ebből következik, amit már mondtam, hogy van egy megegyezési kényszer mindkét oldalon” – vázolta Martonyi.
A NATO jelenlétének demonstratív szerepe van”
Cristian Pârvulescu politológus, egyetemi tanár a panel egyetlen román felszólalója úgy ítélte, megvan az a hozadéka az említett válságoknak: megerősítette a NATO szolidaritását. Mint mondta, Románia azt szeretné, ha a regionális válság rendezése Moldovára is kiterjedne, de éppen ezért Oroszország a mai napig a legnagyobb fenyegetést jelenti Románia számára. A NATO-ra visszatérve hozzátette, Románia tagsága nem „autentikus” partnerség, inkább demonstratív szerepe van. Az Amerikai Egyesült Államok katonai jelenléte csupán jelképes, igaz, ez üzenet a Moldovai Köztársaság felé is – vélte. Az ukrajnai harcokkal kapcsolatban elmondta, az ott élő románok nem támogatják, és nem is érzik magukénak a keleti harcokat – hasonlóan a kárpátaljai magyarokhoz.
Pârvulescu hangsúlyozta azt is, hogy a románok és magyarok közötti bizalmatlanság felszámolására az európai építkezés folytatása hozhat megoldást.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke Kossuth Lajos Duna-menti köztársaságról szóló gondolataira hivatkozva azt mondta, Kelet-Közép-Európában együttműködésre van szükség. Az EMNP elnöke „hibrid szembenállásról” is beszélt, amiben megmaradnak a lokális katonai konfliktusok – ám ezeket a nagyhatalmaknak minden bizonnyal nem áll érdekében kiterjeszteni.
Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke pozitívumként üdvözölte azt az összefogást, amely a kárpátaljai segítségnyújtás szándékával létrejött. Emlékeztetett, hogy a Krím orosz annektálása után Orbán Viktor miniszterelnök az elsők között ítélte el a nemzetközi jog megsértését.
Pinti Attila
Székelyhon.ro
2015. július 24.
Gulyás–Schiffer párbaj a Tusványoson
Az MSZP képviselőjének, Tóth Bertalannak távolmaradása miatt nem jött össze a tervezett hárompárti vita a Tusványoson pénteken a Magyarország újratervezése elnevezésű panelen, de Gulyás Gergely (Fidesz) és Schiffer András (LMP) vitája így is szikrázó összecsapásnak bizonyult.
Székelyhon.ro
2015. július 25.
Tusványos
Magyarország nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Gulyás Gergely - mint mondta - egyetért azzal, hogy Magyarország nemzetközi megítélése nem megfelelő, ezért az elsődleges felelősség a magyar baloldalé. Az ország alkupozícióit az rontja, hogy egészen alapvető nemzeti kérdésekben sem lehet közösen fellépni - tette hozzá. Szavai szerint iszonyatos energiát vont el, hogy "a saját országunk baloldala által ránk szórt mocskokból valamit külföldön le lehessen mosni". Ezt be kellene fejezni, rögzíteni kell, hogy vannak alapvető nemzeti érdekek, és attól, hogy Magyarországon vannak viták a magyar jogállam minőségével összefüggésben, még nem kell külföldre futni és a demokrácia hiányáról beszélni. Ha egyszer Magyarországon lesz nemzeti baloldal, ezt biztosan nem fogja majd eltűrni, s e téren akár a kormány szövetségese is lesz - jegyezte meg.
Schiffer András szerint fontos lenne alapvető sorskérdésekben megegyezni, de a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában egyetlen ötpárti egyeztetést nem tartott fontosnak, s ez nem segíti a nemzeti minimum létrejöttét. A konszenzusos álláspontok kialakulásában a mindenkori hatalomé az elsődleges felelősség – közölte.
A bevándorlás kérdéséről a fideszes politikus azt mondta: ez Európa egésze, így Magyarország számára a 21. század egyik fontos és nagy kérdése lesz. A politikai menedékjog biztosítása nemzetközi kötelezettség, de semmilyen gazdasági bevándorlása nincs szükség – rögzítette. Schiffer András szerint viszont a bevándorlási krízis globális problémákból fakad. Hozzátette, hogy ma is osztja Orbán Viktor kormányfő még 2007-ben elhangzott gondolatát, azaz: nincsen külön nemzetállami út, csak európai szinten lehet megoldani ezt a kérdést.
Az LMP-s politikus szerint a globális világrend a kríziseket újra fogja termelni, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek majd. Úgy vélekedett: az elmúlt hetek törvényhozási lépései nem abba az irányba mutatnak, hogy az érintetteknek meg kívánják adni a politikai menedékjogot. Gulyás Gergely úgy reagált: az unió intézményrendszeréből fakadóan nem alkalmas arra, hogy egységes választ adjon erre a problémára. Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne a magyar határra érkezzenek a bevándorlók, s gazdasági bevándorlásra Európában nincs szükség. Egyetértett az LMP-s politikus azon gondolatmenetével, hogy a katonailag támogatott, erőszakolt demokrácia-export megbukott. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a nemzet egységének megteremtése érdekében nagyon fontos lépések történtek, ezek közül az állampolgárság, a választójog biztosítása mellett a nemzeti összetartozás napját és az alaptörvény külhoni magyarokra vonatkozó passzusát emelte ki. Eddig már 750 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és mintegy 700 ezren már meg is kapták azt. Schiffer András szerint viszont ha csak a nemzetpolitikát, a határon túli magyarság sorsát nézik, közte az autonómiatörekvéseket, akkor nagyon kevés, ha ötéves kormányzás után csak a kettős állampolgárságot és a választójogot kiterjesztését tudják sikerként felmutatni. Egyre inkább szembetalálkozik a külhoni magyarság azzal, hogy amikor Magyarország alkupozícióit és nemzeti érdekérvényesítő képességét a kormány „lenullázza” Brüsszelben, akkor az visszaveti az autonómiatörekvéseket. Ma Erdélynek és Székelyföldnek arra lenne szüksége, hogy Budapesten olyan kormány legyen, amely hatékonyan tudja befolyásolni a brüsszeli döntéshozatalt. Azonban az LMP-s politikus szerint jelenleg olyan "kalmárkodás" folyik külpolitika címén Magyarország részéről, amely lehetetlenné teszi, hogy elismertessék legalább Brüsszellel az autonómiatörekvéseket és a kollektív jogok érvényesítése tekintetében „több Európát” érjen el.
A két politikus eltérően látta a gazdasági helyzetet és a kormány gazdaságpolitikáját is. Schiffer András szerint önmagában a szektorális adók ötlete nem ördögtől való, de tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek volumenét, szerkezetét tekintve a gazdaságpolitika tengelyét alkotnák. Erre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A fideszes gazdaságpolitika lényege szerinte az egykulcsos adó és a „perverz újraelosztás” a gazdagok javára, ami öt éve folyik, aminek következtében Magyarország első a jövedelemkülönbségeket tekintve az unióban. Szerinte olyan gazdaságpolitikai pályán rohan Orbán Viktor miniszterelnök, amelyről már a 2000-es évek elején kiderült, hogy téves. Ennek lényege, minél alacsonyabbak a bérek, minél kiszolgáltatottabbak munkaerő, annál versenyképesebb Magyarország. Az egykulcsos adó következtében pedig egy államtitkár havi 10 ezer, egy ápolónő ezer forinttal visz haza többet – tette hozzá.
Gulyás Gergely kiemelte: 2010 után alapvető gazdasági fordulat történt. Magyarországnak érdeke, hogy a nagyvállalatok befektessenek, s például az Audi vagy a Mercedes nem csak segédmunkát hoz, sok diplomás fejlesztő mérnök is dolgozik e cégeknél. Azzal egyetértett, hogy nem szabad csak erre alapozni a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy az egykulcsos adó bevált, hozzájárult a magyar gazdasági növekedéshez, de hibának tartja a minimálbér adómentességét. 2010-ben alig egy millióan fizettek személyi jövedelemadót, s másfél millióan voltak minimálbéren, akik viszont semmit nem fizettek. A szocialisták ahelyett, hogy emelték volna a minimálbért, adómentessé tették – fűzte hozzá. Szerinte minél magasabb bérekre van szükség és a személyi jövedelemadó szintjét alacsonyan kell tartani.
(MTI)
Nyugati Jelen (Arad)
2015. július 27.
Tusványos
Magyarország nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős
Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős Fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Gulyás Gergely - mint mondta - egyetért azzal, hogy Magyarország nemzetközi megítélése nem megfelelő, ezért az elsődleges felelősség a magyar baloldalé. Az ország alkupozícióit az rontja, hogy egészen alapvető nemzeti kérdésekben sem lehet közösen fellépni - tette hozzá. Szavai szerint iszonyatos energiát vont el, hogy "a saját országunk baloldala által ránk szórt mocskokból valamit külföldön le lehessen mosni". Ezt be kellene fejezni, rögzíteni kell, hogy vannak alapvető nemzeti érdekek, és attól, hogy Magyarországon vannak viták a magyar jogállam minőségével összefüggésben, még nem kell külföldre futni és a demokrácia hiányáról beszélni. Ha egyszer Magyarországon lesz nemzeti baloldal, ezt biztosan nem fogja majd eltűrni, s e téren akár a kormány szövetségese is lesz - jegyezte meg. Schiffer András szerint fontos lenne alapvető sorskérdésekben megegyezni, de a Fidesz a parlamenti kétharmad birtokában egyetlen ötpárti egyeztetést nem tartott fontosnak, s ez nem segíti a nemzeti minimum létrejöttét. A konszenzusos álláspontok kialakulásában a mindenkori hatalomé az elsődleges felelősség – közölte. A bevándorlás kérdéséről a fideszes politikus azt mondta: ez Európa egésze, így Magyarország számára a 21. század egyik fontos és nagy kérdése lesz. A politikai menedékjog biztosítása nemzetközi kötelezettség, de semmilyen gazdasági bevándorlása nincs szükség – rögzítette. Schiffer András szerint viszont a bevándorlási krízis globális problémákból fakad. Hozzátette, hogy ma is osztja Orbán Viktor kormányfő még 2007-ben elhangzott gondolatát, azaz: nincsen külön nemzetállami út, csak európai szinten lehet megoldani ezt a kérdést. Az LMP-s politikus szerint a globális világrend a kríziseket újra fogja termelni, az egyenlőtlenségek folyamatosan nőnek majd. Úgy vélekedett: az elmúlt hetek törvényhozási lépései nem abba az irányba mutatnak, hogy az érintetteknek meg kívánják adni a politikai menedékjogot. Gulyás Gergely úgy reagált: az unió intézményrendszeréből fakadóan nem alkalmas arra, hogy egységes választ adjon erre a problémára. Magyarország nemzeti érdeke, hogy ne a magyar határra érkezzenek a bevándorlók, s gazdasági bevándorlásra Európában nincs szükség. Egyetértett az LMP-s politikus azon gondolatmenetével, hogy a katonailag támogatott, erőszakolt demokrácia-export megbukott. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy a nemzet egységének megteremtése érdekében nagyon fontos lépések történtek, ezek közül az állampolgárság, a választójog biztosítása mellett a nemzeti összetartozás napját és az alaptörvény külhoni magyarokra vonatkozó passzusát emelte ki. Eddig már 750 ezren igényelték a magyar állampolgárságot és mintegy 700 ezren már meg is kapták azt. Schiffer András szerint viszont ha csak a nemzetpolitikát, a határon túli magyarság sorsát nézik, közte az autonómiatörekvéseket, akkor nagyon kevés, ha ötéves kormányzás után csak a kettős állampolgárságot és a választójogot kiterjesztését tudják sikerként felmutatni. Egyre inkább szembetalálkozik a külhoni magyarság azzal, hogy amikor Magyarország alkupozícióit és nemzeti érdekérvényesítő képességét a kormány „lenullázza” Brüsszelben, akkor az visszaveti az autonómiatörekvéseket. Ma Erdélynek és Székelyföldnek arra lenne szüksége, hogy Budapesten olyan kormány legyen, amely hatékonyan tudja befolyásolni a brüsszeli döntéshozatalt. Azonban az LMP-s politikus szerint jelenleg olyan "kalmárkodás" folyik külpolitika címén Magyarország részéről, amely lehetetlenné teszi, hogy elismertessék legalább Brüsszellel az autonómiatörekvéseket és a kollektív jogok érvényesítése tekintetében „több Európát” érjen el. A két politikus eltérően látta a gazdasági helyzetet és a kormány gazdaságpolitikáját is. Schiffer András szerint önmagában a szektorális adók ötlete nem ördögtől való, de tévedés lenne azt gondolni, hogy ezek volumenét, szerkezetét tekintve a gazdaságpolitika tengelyét alkotnák. Erre nem lehet gazdaságpolitikát építeni. A fideszes gazdaságpolitika lényege szerinte az egykulcsos adó és a „perverz újraelosztás” a gazdagok javára, ami öt éve folyik, aminek következtében Magyarország első a jövedelemkülönbségeket tekintve az unióban. Szerinte olyan gazdaságpolitikai pályán rohan Orbán Viktor miniszterelnök, amelyről már a 2000-es évek elején kiderült, hogy téves. Ennek lényege, minél alacsonyabbak a bérek, minél kiszolgáltatottabbak munkaerő, annál versenyképesebb Magyarország. Az egykulcsos adó következtében pedig egy államtitkár havi 10 ezer, egy ápolónő ezer forinttal visz haza többet – tette hozzá. Gulyás Gergely kiemelte: 2010 után alapvető gazdasági fordulat történt. Magyarországnak érdeke, hogy a nagyvállalatok befektessenek, s például az Audi vagy a Mercedes nem csak segédmunkát hoz, sok diplomás fejlesztő mérnök is dolgozik e cégeknél. Azzal egyetértett, hogy nem szabad csak erre alapozni a magyar gazdaságot. Hozzátette, hogy az egykulcsos adó bevált, hozzájárult a magyar gazdasági növekedéshez, de hibának tartja a minimálbér adómentességét. 2010-ben alig egy millióan fizettek személyi jövedelemadót, s másfél millióan voltak minimálbéren, akik viszont semmit nem fizettek. A szocialisták ahelyett, hogy emelték volna a minimálbért, adómentessé tették – fűzte hozzá. Szerinte minél magasabb bérekre van szükség és a személyi jövedelemadó szintjét alacsonyan kell tartani.
(MTI)
Népújság (Marosvásárhely)
2015. augusztus 4.
Tusványos után
A múlt héten kedvező időjárás mellett bonyolították le a 26. Bálványosi Szabadegyetemet és Diáktábort. Több mint egy negyed évszázad... Csak értékelni lehet a magyar kormánypártok és egyes ellenzéki politikusok, kulcspozíciót betöltő szakemberek erőfeszítését, amiért évről évre eljönnek Tusnádfürdőre, hogy az itteni magyarokkal és románokkal érdemi párbeszédet folytassanak.
Teszik ezt egy jobb, hatékonyabb együttműködés érdekében, a békés rendezés elvét tartván szem előtt. Ezt tükrözi a románsághoz való partneri viszonyulásuk is, melynek jegyében minden évben több román politikust, képviselőt meghívnak, ám az ő székeik többnyire üresek maradnak. Idén is ez történt. Ezzel kapcsolatban Cristian Pâr­vulescu politológusnak elmondtam, hogy ideje az értelmetlen ellenségeskedéseknek véget vetni. Válasza sokatmondó hallgatás volt. Mi más is lehetett volna? Hiszen ő is látja, érti a román realitást. Ahol nincsenek érvek és a párbeszédre való készség hiányzik, nem csoda, ha a reálpartnerség helyét a kettős mérce és az önkény veszi át.
Román reakciók
Orbán Viktor miniszterelnök üzenete idén is sokakat érdekelt. Európa maradjon az európaiaké – mondta a magyar kormányfő, aki beszédében az aktuális problémákra – pl. újkori népvándorlás, ideológiává vált Európa – koncentrált, kevésbé érintve a „kényes” dolgokat. Ezért a transzszilván változásoktól rettegő bukaresti elit muszáj-megnyilvánulásai csak pár napos késéssel jelentek meg. Némiképp komikus, hogy azok, akiknek száz esztendő kevés volt, hogy magyarfóbiájukból kinőjenek, most még a problémakereső nagyítójukkal sem találtak semmit, amibe beleköthettek. Jól jött hát egy kreált ok, amiben kiélhették nyűgeiket, s fontosakká válhattak egy estére. Teátrális buzgólkodásukban egy olyan fotót nyilvánítottak bűnbaknak, melyet Orbán Viktor osztott meg a Facebookon, több más, Tusnádfürdőn készült életképpel együtt. A fotón egy szuvenírárus pultja volt látható, melyen egy sor magyar szimbólumot ábrázoló kitűző (pl. székely zászló, Székelyföld, történelmi Magyarország) volt kirakva. A román külügy ezekért a – semmilyen önkényuralmi jelképeket nem tartalmazó – szimbólumokért támadta meg kemény hangon a magyar kormányfőt. A válasz elegáns, úriemberhez méltó volt. Hiába, más klasszis... Pedig még a román miniszterelnök is háborgott. A román megnyilvánulások oly távol álltak attól a békés hangulattól, ami Tusványost jellemezte! És akkor felmerül egy kérdés: a Moldovai Köztársaság? Szúnyog megszűrve, teve lenyelve. Gátlástalan kettős mérce. Amiről a Szabad Európa Rádiónak sem volt más véleménye. Ezen a szinten állunk, sajnos – évtizedek óta.
A bukaresti hivatalosságok után a román média borult lángba. Ez ugye megszokott, mikor magyarügyről van szó. Nincs benne semmi különös, mivel ebben az országban állítólag a titkosszolgálat embereivel vannak átitatva a politikai-gazdasági és médiastruktúrák. Erről beszélt nemrég Cornel Nistorescu újságíró (is), felhívva a figyelmet, hogy mikor 3-4 csatorna egy napon ugyanazt a lejárató üzenetet sugározza, akkor a háttérből irányítják a dolgokat. A „tusványosi” bélyegzések is ebbe a kategóriába tartoznak. Undorító volt látni azt a rosszindulatot és könnyedséget, mellyel Rareş Bogdan műsorvezető és meghívottai a Realitatea hírtelevízió hétfő esti műsorában teleokádták a háromszínű levegőt. A színvonaltalanságot, ahogyan verbális pancsolásukkal szórták a gyűlöletet a tévénézőkre, magyarellenes impulzusméreggel töltve meg az országot. Bogdan szerint a magyar gazdaság csődöt mondott (holott még a legkritikusabb külföldi elemzők értékelése is pozitív róla), a munkanélküliek száma pedig félelmetessé vált az anyaországban (jelenleg 6,9 százalék, tíz éve nem volt ilyen alacsony). A meghívottak – Valeriu Turcan politikai elemző, Cristian Diaconescu volt külügyminiszter és Claudiu Săftoiu egykori kémfőnök (SIE) – vele együtt versengtek, ki mond sötétebbet a magyar kormányfőről. Az „agresszív Putyin”-nal való társítások, xenofób és Európa-ellenes (sic!) jelzők csak úgy repkedtek az éterben. Valószínűleg erre kaptak parancsot. Akárcsak a román külügy, mely Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint Vlagyimir Putyint a magyar miniszterelnökkel és a székelyekkel igyekszik összemosni, s ezt bel- és külföldön promoválni, azt sugallva, hogy a magyarok Putyin emberei. Mit lehet ebből érteni? Hogy az amúgy is sokat szapult román intézmények a magyar adófizetők pénzét bármikor valótlanságok terjesztésére, magyarellenes propagandára használják, használhatják. Ami nem új, és rávilágít a hatalmi elit – és kollaboránsaik – megbízhatatlanságára, méltatlanságára a román címerhez és lobogóhoz. A kommunizmust is fölülíró soviniszta hagyományok folytatása ma már Románia számára igencsak káros. Az ország elemi érdeke lenne a történelmi struccpolitikájával való szakítás: a hipercentralizáltság feladása és a magyar/regionális problémával való szembenézés. Ideje nem Demszky-módra, döglött halként lógatott kézzel kezet fogni másokkal, hanem emberként viszonyulni a társnemzetekhez. És nem árt leszögezni: ezekért a kóros, agresszív kinövésekért nem a nemzetállami természetes keret a hibás (amint azt egyesek – köztük magyar politikusok is – tudni vélik), hanem az oly sokat hangoztatott egységes, homogén nemzetállam szelleme. A mindegymilyen lobogó alatt utazó önkény – a kettős mérce forrásából táplálkozó felületesség, önigazolás és hatalomittas vízió. Ez jelenti az igazi veszélyt Romániára és Európára nézve, nem a magyarok.
Tábori üzenetcseppek
És akkor most térjünk át néhány mondat erejéig a Tusnádfürdőn elhangzottakra. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke azzal kezdte a megnyitót, hogy 1989-hez hasonlóan korszakhatárhoz érkeztünk. Lezárult a naiv békeidőszak kora, a tapintható feszültségek és a körülöttünk zajló háborús események önmagukért beszélnek. Magyarország továbbra is a stabilitás híve, ennek szellemében politizál, s reménykedik a mély válságba került Európai Unió megújulóképességében. Világi Oszkár, a Slovnaft vezérigazgatója az állam példamutató szerepének a fontosságát emelte ki, felhívva a figyelmet a minőségre, melyet időnként a mennyiség elve fölé szükséges emelni. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pedig a magyar mutatók biztató alakulásáról, a gazdaság pozitív teljesítéséről beszélt, elismerve ugyanakkor, hogy a bürokrácia leépítése az anyaországban is bürokratikusan halad. Az örökké elhúzódó észak-erdélyi autópálya kapcsán meg csak annyit mondott: „arra gondolni sem merek, hogy a kő elfogyott...” Martonyi János volt külügyminiszter Ukrajna kapcsán a megállapodás szükségességéről beszélt, kiemelve a több ezer halottal járó harcok teljes értelmetlenségét. Szapáry György volt washingtoni nagykövetet pedig az háborította fel, hogy az elmúlt öt évben a magyar baloldal a többi európai párttól eltérően – ahelyett, hogy otthon rendezte volna a vitáit – minduntalan külföldre megy, ahol abszolút túlzással mondja el a dolgokat1. Szapáry szerint ennek meg kell szűnnie. Ez a nemzetközi tapasztalatban párját ritkító viselkedés nagyon káros, negatív tulajdonság. Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke az autonómia térségstabilizáló szerepét méltatta. Majd hozzátette, hogy ha az Unió ezután is passzívan viszonyul az őshonos kisebbségek kérdéséhez, akkor mi sem viszonyulhatunk hozzá pozitívan. Martonyi Jánoshoz hasonlóan Gulyás Gergely, a Magyar Országgyűlés alelnöke is a nehéz helyzetbe jutott Ukrajna (nagyfokú rendszerbizonytalanság, egy év alatt 30 ezer forintról 8 ezer forintra csökkent a nyugdíjak reálértéke) stabilitása mellett tört lándzsát, emlékeztetve arra, hogy bár 2010-ben Magyarország egy kalapban volt Görögországgal, a magyaroknak sikerült teljesíteniük a házi feladatot, megbirkózván a gazdaságpolitikai nehézségekkel. Cristian Pârvulescu pedig egy nemzet feletti magyar–román összefogást szorgalmazott, Európa fő problémájaként a felvilágosodás előtti kereszténydemokráciák nemzetállamokká válását2 jelölve meg.
Következtetések Korszakhatárhoz érkeztünk. A kényelmes álmodozások ideje lejárt. Pörögnek az események, s amint látjuk, stabilnak vélt „örök rendszerek” és térségek válhatnak pillanatok alatt instabilakká. Aki a trendek, okok és értékek (gyökerek) tisztázása helyett ma megelégszik a „megszokottal”, jó eséllyel elveszíthet egy komoly lehetőséget. Csak remélni tudom, hogy jövőre, a 27. alkalommal megrendezendő Tusványoson a „hol van Kelemen Hunor?”-t kiáltó nézőnek nem kell majd még egyszer vállvonogatással válaszolni, ahogyan történt ez idén is. Mert addig sok minden megváltozik. A döglött halak ideje lejárt. Az erdélyi magyarok (és románok) előtt meg ott van a lehetőség a megújulásra. Fejet tudunk-e hajtani? Jegyzetek: 1 Ezek a demokrata, baloldali vagy liberális címet használó politikusok a 2002-ben régióéllovas Magyarországot 2010-re sereghajtóvá tették, 2004-ben az erdélyi magyarok befogadása ellen kampányoltak, most meg a külföldi bevándorlók befogadása mellett ágálnak. 2 Pontosabb a nacionalista nemzetállamokká válás kifejezés.
Lőrinczi Lóránd
Krónika (Kolozsvár)
2015. augusztus 21.
A nemzetpolitikáról vitatkoztak a Kolozsvári Magyar Napokon
Széleskörű politikai konszenzusra van szükség Magyarország nemzetpolitikájában - hangzott el pénteken délelőtt a Kolozsvári Magyar Napokon szervezett Nemzetpolitika, szomszédságpolitika. Mely témákban lehetséges nemzeti konszenzus kialakítása? című beszélgetésen. Két meghívott, Gulyás Gergely, a FIDESZ országgyűlési képviselője, frakcióvezető-helyettes és Schiffer András, az LMP társelnöke, országgyűlési képviselő, frakcióvezető vitatkozott Toró Tibor, a Sapientia EMTE oktatója moderálásával.
Toró Tibor előjáróban felvázolta, hogy a nemzetközi rendszerbe való integráció, a szomszédos államokkal való kapcsolat és a nemzetpolitika határozza meg egy állam külpolitikáját.
Gulyás Gergely szerint egyetérthetünk abban, hogy a magyar politika olyan területe kellene hogy legyen a nemzetpolitika, amelyben széles egyetértés uralkodik. Röviden felvázolta, hogyan vélekedett az Antall-kormány erről a kérdésről, majd miként szorult háttérbe elsősorban Gyurcsány Ferenc miniszterelnöki tevékenysége alatt a nemzetpolitika.
A fideszes politikus szerint 1998 után az ellenzékbe szoruló MSZP is érezte, hogy nemzetpolitikára mégis szükség van, de az SZDSZ ellenezte az érdemi előrelépést - ennek ellenére a státustörvényt megszavazták, majd lezajlott a "23 millió románnal" riogató kampány, a december 5-i népszavazás. Gulyás hozzátette, később a szocialisták a "saját gyalázatos álláspontjukat" felülírták, az MSZP kolozsvári bocsánatkérést pedig méltatja. A pozitív fellendülésnek a két új párt (LMP és Jobbik) is egyetértett azzal, hogy nem a nemzetpolitika, ahol meg kell mostani az országot - fogalmazott a képviselő.
Orbán lemondott az autonómiáról
Az LMP elnöke azt tartaná nyilvánvalónak, hogy nemcsak a nemzeti- hanem a külpolitika terén is egyfajta konszenzus alakuljon ki. Abban viszont, hogy van-e esély megegyezésre, Schiffer András szerint mindig a kormánynak van elsősorban felelőssége, Magyarország ugyanakkor hátrányban van, mert míg a románok vagy lengyelek az aktuális belpolitikai viaskodástól függetlenül egységes külpolitikát folytatnak, a magyarok erre képtelenek voltak. Az Európai Parlament színpadán is belpolitikai meccseket játszanak le magyar pártok, ez pedig egészen egyedülálló, ráadásul Magyarország pozícióit gyengíti – tette hozzá.
Észre kellene venni, hogy az európai integrációval kapcsolatban egészen más érdekei vannak Magyarországnak ma, mint a rendszerváltás után, a "magországok" és a perifériás országok közti feszültségre kellene fektetni a hangsúlyt - mondta. A szomszéd országokkal való kapcsolat éppen ezért alapvető gazdasági, geostratégiai érdekekről kellene szóljon. Orbán Viktor nemrég kijelentette, hogy vége van az értékek mentén való külpolitizálásnak, ez Schiffer szerint azt jelenti, hogy a miniszterelnök lemondott az autonómiatörekvések támogatásáról. Fontos ugyanakkor, hogy kialakult a látszat, miszerint Magyarország Putyin csatlósa, ez pedig szintén hatalmas csapás a határon kívüli magyar közösségeknek.
Gulyás: egyértelművé kell tenni, hogy milyen értékeket vallunk
Gulyás Gergely elmondta, a szomszédos országokban kizárólag a határokon belül vannak terítéken nemzetpolitikai kérdések, ezért könnyű konszenzusra jutniuk. Az előző rendszereket vizsgálva kiderül, csak a magyarországi volt nemzetietlen, le is tagadták a 4-5 millió határokon kívül élő magyart, ezt pedig átvette a rendszerváltás után az MSZP is – emlékeztetett. Abban ugyanakkor van igazság szerinte, hogy az állam érdekérvényesítő ereje az elismertségen is múlik, akkor számíthatnak szövetségesekre, ha egyértelművé teszik, hogy számukra mik a fő értékek - például magyarság érdekeinek képviselet. Hangsúlyozta azt is, a magyar kormány igenis támogatja az autonómia ügyét.
Egyetértés akkor van nemzetpolitikában, ha senki nem kísérli meg játékszerként felhasználni a külhoni magyarság érdekeit - jegyezte meg az elhangzottakra reagálva Schiffer. Kijelentette, örvend annak, hogy Gulyás "finoman ellentmondott" Orbánnal mondván, hogy szerinte értékalapú külpolitikára van szükség, de nem ez van a miniszterelnök fejében. "Orbán világosan kimondta, hogy szakított az értékalapú külpolitizálással" – hangoztatta az ellenzéki politikus.
Schiffer szerint a rendszerváltás után a politikai elit oldalaktól függetlenül azt gondolta, hogy ha Brüsszel elvárásainak maradéktalanul megfelel, akkor fel fog virágozni az ország. Azért jártak Brüsszelbe és Washingtonba, hogy elismertessék Magyarországot, ma pedig ár a ló túlsó oldalára estek: a miniszterelnök egzotikus diktatúrák vezetőivel tárgyal, és ebből valóságos sportot űz – jelentette ki.
Pozitív tapasztalatok, ócska trükkök
Az LMP eleve azt gondolta, hogy a parlamenti választási kampányból ki kellene hagyni a külhoni magyarok lakta területeket, mert senkinek nem jó az, ha a belpolitikai küzdelmeket telepítik a külhoni magyarság közösségeibe - fogalmazott Schiffer. Véleménye szerint az autonómiatörekvések támogatása, a nemzetpolitika zavaró tényezővé vált, Orbán fejében "a történet le is van zárva". Úgy látja, szövetségesekre pedig találnának Európa keleti oldalán, el kellene mozdítani az Uniót, hogy ne a tőke, hanem az emberek Európájáról beszélhessünk.
A kormány pozitív nemzetpolitikai lépéseit említve Schiffer pozitívumként említette meg a határon túli iskolakirándulások támogatását, az viszont "ócska trükk" volt szerinte, hogy az erdélyi magyarok szavazhattak levélben, a nyugatra vándorló magyarok viszont nem.
Gulyás Gergely az állampolgárság kiterjesztéséről elmondta, pozitív tapasztalatokat hozott, ugyanakkor szerinte ez volt a legfontosabb nemzetpolitikai döntés Magyarországon 1920 óta. A kormánypárti politikus fontosnak tartja a Nemzeti Összetartozásról szóló napot, hiszen először fordultak szembe azzal a sérelmi szemlélettel, amely a trianoni döntés utáni kilenc évtizedet meghatározta.
A kiterjesztett választójogról kijelentette, a mai magyar társadalmi valóságot ismerve jó döntés volt, hogy korlátozott mértékű beleszólást társítottak hozzá. Ha meghaladnák a mai szintet, olyan belpolitikai viták születnének, amelyek nemkívánatosak – vélekedett. Elmondta azt is, amíg Románia nem engedélyezi a székely zászló kitűzését, addig nem beszélhetünk jogállamról.
maszol.ro
2015. augusztus 22.
Autonómiatörekvések anyaországi szemmel
Egy magyarországi kormánypárti és egy ellenzéki politikus vitatkozott tegnap Kolozsváron a határon túli magyar autonómiatörekvések anyaországi támogatásáról. A Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett pódiumbeszélgetésen Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese és Schiffer András, az LMP társelnöke osztotta meg gondolatait a kérdésről.
Schiffer András úgy vélte, hogy Magyarország feladta a határon túli autonómiatörekvések támogatását azzal, hogy az értékelvű külpolitikát a pillanatnyi gazdasági érdekek kiszolgálásával helyettesítette. „A kalmárkodásnak alávetett geostratégia azt a látszatot keltette, hogy Magyarország Putyin csatlósa, és ezt Bukarest remekül kihasználja. Ezzel házal Brüsszelben, Washingtonban, ez pedig óriási csapás a határon túli magyarság törekvéseinek” – jelentette ki Schiffer András. Az LMP társelnöke szerint ez azért is rossz, mert a térség országai fokozottan egymásra lennének utalva, csak akkor lenne esélyük a felemelkedésre, ha együttműködnének egy új Európa megfogalmazásában. Gulyás Gergely cáfolta, hogy a kormány letért volna az értékelvű külpolitika útjáról, és méltánytalannak tartotta azt a vádat, hogy nem támogatják a határon túli autonómiatörekvéseket. „Egy ilyen jellegű magyar állami tevékenység 2012 januárja óta a magyar alkotmánnyal is ellentétes lenne” – jelentette ki a fideszes politikus. Azt azonban elismerte, hogy „Magyarországnak nem jó a nemzetközi elismertsége, és ez sok esetben az érdekérvényesítő képessége erejét is mérsékli”. Példaként hozta fel, hogy a kormányoldalnak az Európa Tanácsban a kisebbségi jogok érvényesítése helyett arra kell pazarolnia az energiáját, hogy elhárítsa azt a „Magyarország elleni hadjáratot”, amelyet a MSZP is támogat. Azt is hozzátette azonban, hogy nem kell csodát várni a nemzetközi szervezetektől. Antall József, Horn Gyula és Orbán Viktor első kormánya alatt jó volt Magyarország nemzetközi megítélése, de akkor sem sikerült előbbre mozdítani a határon túli autonómiatörekvéseket.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. augusztus 24.
Féltenek minket
Van valami diszkrét bája annak, hogy a Kolozsvári Magyar Napokon, két magyarországi politikus (az egyik Fideszes, a másik LMP-s) csatározásából kell megtudnunk, egy év múlva lejár a magyar–román alapszerződés, és ha valaki változtatni akar rajta, azt idén szeptember 16-áig jelentheti be. Olyan ez, mintha minket, romániai magyarokat az egész ügy nem is érdekelne, s számunkra csupán a Gulyás Gergely–Schiffer András bokszmeccs kapcsán előjövő, másodlagos téma lenne, amin harcoljon csak a két állam.
Hogy mennyire nem így van, azt talán nem is kell külön hangsúlyozni: az alapszerződésben foglaltak alapján van kisebb vagy nagyobb mozgástere az erdélyi magyarságnak és a magyar államnak. Ha az alapszerződésbe sikerülne belevinni például azt, hogy a nemzeti kisebbségnek mint közösségnek is jogai vannak, és nem csak személyenként, külön-külön, akkor nem kellene a magyar államnak hallgatnia az éppen soros román külügyminiszter hisztérikus kirohanását az erdélyi magyar autonómiatörekvések támogatása miatt. (Márpedig ezt mindenik magyar kormánynak támogatnia kell, legalábbis a magyar alkotmány szerint.)
A Gulyás–Schiffer csatán az is kiderült, a fideszes Gulyásnak (akitől többet vártuk volna) nem fűlik a foga ahhoz, hogy kezdeményezze az alapszerződés módosítását, mondván, ennek „kizárólag szimbolikus jellege lenne, hiszen alig van esélye annak, hogy a jelenlegi román kormánnyal sikerüljön megállapodni a kényes kérdésekről”. Magyarán: ne próbálkozzunk, s akkor nem fogunk pofára esni.
Kedves Gulyás, mit mondjak erre? Önt össze kellene kötni erdélyi magyar politikusainkkal, akiket szintén nem melegít az alapszerződés, s akik úgy dolgoznak a székely autonómián, de úgy, hogy annak még a tervezetét sem voltak képesek elkészíteni. (Apropó: mi a helyzet ezzel, azon kívül, hogy mindenki nyaral?)
Három év múlva lesz száz éve annak, hogy Erdély Romániához került, három év múlva száz éve várjuk, hogy megadják a székely autonómiát, amiről a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozott. Most mintha ideje lenne, hogy tegyünk is érte valamit, ne csak várjuk a sült galambot. Capisci, kedves Gulyás?
Sántha Attila
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2016. május 9.
Vincze Loránt: az erdélyi magyarok nem élnek jó időket
A Nyugat-európai Országos Magyar Szervezetek Szövetsége (NYEOMSZSZ) május 6–8. között tartotta közgyűlését Stockholmban, amelyen húsz ország magyar szervezeteinek képviselői vettek részt. A nyugati diaszpóra mellett a Kárpát-medencei magyar szervezetek és az anyaország képviselői is jelen voltak. Az RMDSZ-t a tanácskozáson Vincze Loránt külügyi titkár képviselte. A találkozó alkalmat adott a Kárpát-medencei magyar kisebbségek és a nyugat-európai magyar diaszpóra közti párbeszédre, az együttműködés kereteinek megvitatására.
Vincze Loránt, a FUEN alelnöke, az RMDSZ külügyi titkára az aktuális erdélyi helyzetről, a közeledő romániai választásokról és az európai kisebbségvédelem lehetőségeiről osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel. A romániai magyarság helyzetéről elmondta: „Erdélyben nem élünk jó időket: nemhogy a jogaink bővítése, a közösségi jogok elfogadtatása nincsen terítéken, hanem 26 évvel a rendszerváltás után rá kellett ébrednünk arra, hogy a román nemzetállam a megszerzett jogokat és a közösség biztonságát veszélyezteti." Felsorolta a magyar közösséget ért jogfosztások és sérelmek egy részét, a nyelvi jogok hiányos alkalmazását, a MOGYE rendezetlen ügyét, a visszaszolgáltatás hiányosságait, a közösségi szimbólumok elleni támadásokat és a magyar vezetők ellen indított valóságos hajtóvadászatot.
„Nemcsak Erdélyben és a Kárpát-medencében vannak nehéz helyzetben a magyar közösségek, Európában sem biztató az őshonos kisebbségek helyzete" – váltott az európai kisebbségvédelem témakörére a FUEN alelnöke. Közölte: nem hisz abban, hogy a menekültkérdésből előnyt lehetne kovácsolni az őshonos kisebbségek javára, mert egyszerűen hiányzik az összefüggés: „amíg a bevándorlók esetében gyors integrációra volna szükség a befogadó társadalmakban, az őshonos közösségek létérdeke a megmaradás és az önálló intézményrendszer felépítése." Véleménye szerint, ha nem hasonlóak a problémák, a megoldás sem lehet közös.
Vincze Loránt úgy véli, hogy az Uniónak szavatolnia kell a megszerzett kisebbségi jogokat és bátorítania a bevált kisebbségvédelmi gyakorlatokat. „Nyilvánvaló, hogy nem kifejezetten uniós kompetencia a kisebbségvédelem, de ezt az érvelést nem fogadjuk el, ezen változtatni kell" – fogalmazott. Pontosan a hatáskörök tágabb értelmezésére és ezáltal egy európai kisebbségvédelmi rendszer felépítésére tett javaslatot az RMDSZ és partnerei a Minority SafePack-kel, amelyet a Bizottság elutasított ugyan, de a kezdeményezők fellebbezését heteken belül tárgyalni fogja az EU Törvényszéke. Végezetül, a közelgő romániai választásokkal kapcsolatban a külügyi titkár a nagyszámú hallgatóságnak elmondta: az RMDSZ megőrzi majd súlyát az önkormányzatokban, biztosítva a közösség helyi érdekképviseletét. Vincze Loránt reményét fejezte ki, hogy a Szövetség az őszi parlamenti választásokat követően erős parlamenti képviselettel rendelkezik majd. Egyúttal a közösségi szolidaritás jegyében arra kérte a nyugat-európai magyar szervezetek képviselőit, hogy tájékoztassák a diaszpórában élő erdélyi magyarokat a levélben történő választás lehetőségéről, az ehhez kapcsolódó regisztrációs folyamatról.
A NYEOMSZSZ részéről Deák Ernő elnök köszöntötte a meghívottakat. Előadást tartott Gulyás Gergely, az Országgyűlés alelnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár és Orbán Balázs, a Századvég Alapítvány kutatási igazgatója. A Kárpát-medencei magyar közösségek képviseletében az RMDSZ képviselője mellett felszólalt még Berényi József, a felvidéki Magyar Közösség Pártja leköszönő elnöke, Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetségének elnöke. A fórumot Szili Katalin miniszterelnöki megbízott moderálta. (rmdsz tájékoztató)
Transindex.ro