Léleképítők
„Hagyd a politikát, építkezz"... Bárcsak ma is megszívlelnénk Móricz Zsigmond hajdani, a Kelet Népe című folyóiratban közzétett programadó mondatát. Mert van ám izgalmasabb és éltetőbb foglalatosság, mint közpénzen, fő műsoridőben egymást mardosó, roggyant vagy épp túlmozgásos pártpolitikusok terméketlen magánszámaira pazarolni az időnket, az ilyen-olyan oldali csatlós sajtó szellemi leépítő tevékenységétől kísérve.
Egy nép vagy nemzet lelki egészségének egyik fokmérője, hogy mennyire tartja elevenen a közösségében termett pozitív példák emlékét. Nem bús-borongós múltba révedésről vagy az agyonkozmetikázott mesetörténelem világáról van itt szó, hanem olyan kezdeményezésekről, amelyek a valóság terheivel és akadályaival számoló, de ezek ellenére is cselekedni kész, értékeikkel tisztában lévő, a szabadságuk mellett felelősségtudatukkal is élő embereknek köszönhetők. Merítsünk most az egyébként inkább pusztító XX. században is felfakadt tiszta források egyikéből.
„Krisztusibb embert! Műveltebb falut! Életerős népet! Önérzetes magyart!" Ez az 1930-as évektől bontakozó KALOT-mozgalom híres, bár bizonnyal egyre kevesebbek által ismert négyes jelmondata, melynek megfelelően az agrárifjúságot összefogó közösségek szervezete az önhibájukon kívül, társadalmi vagy anyagi okok miatt erős hátránnyal induló fiatalok erkölcsi, műveltségi és gazdasági felemelését tekintette fő feladatának. (Tegyük hozzá: a beteg nacionalizmussal, a náci és a bolsevik ideológiával egyaránt szemben állva.) Tevékenységének egyik gyümölcse a népfőiskolák egész sora, melyeket „a dánok Széchenyije", Nikolaj Grundtvig evangélikus lelkész – később püspök – példája nyomán hoztak létre Magyarországon. A második bécsi döntést követően a KALOT működése Észak-Erdélyre is kiterjedt, és Teleki Pál miniszterelnök szándékával összhangban csakhamar megkezdte működését a Csíksomlyói Székely Népfőiskola.
Az elméleti és gyakorlati oktatást-nevelést – a hitbéli vagy gazdasági ismeretektől az egészségügyi vagy épp (nép)művészeti tudásig – egyaránt biztosító erdélyi intézmény története a szakirodalomban eddig csak az említés szintjén jelent meg, ráadásul tévesztésekkel terhelten. Ezért is szánta rá magát Cseke Péter kolozsvári egyetemi tanár, hogy pótolja a hiányt: így született meg az a kis kötet, amelyben az ő tanulmánya mellett Burus János csíkszeredai tanár által gyűjtött és gondozott emlékezések és dokumentumok is megjelentek.
A könyvben olvashatunk nagynevű és kevésbé ismert személyiségekről, akik egymást segítve végezték el a léleképítés munkájának nekik jutó részét. A szerzők többek közt felidézik a KALOT atyja, Kerkai Jenő jezsuita, az iskola létrehozását vállaló igazgató, Magyar Ferenc (az Új Ember későbbi főszerkesztője), a somlyói ház tervezésével megbízott Kós Károly, a népi faragókat tanító Szervátiusz Jenő vagy a néptánckincs gyűjtőjeként és oktatójaként egyaránt maradandót alkotó Molnár István alakját, de felbukkannak a népfőiskolák ügyét – esetenként csak elméletben – támogató népi írók is.
Bepillantást nyerhetünk abba is, hogy a népfőiskola mit jelentett azok számára, akik gyarapodó életükhöz kaptak korábban nem is remélt segítséget általa. Fájdalmas tény, hogy a világháború és a kommunista diktatúra rombolása miatt a faluvezetésre, közművelődés-szervezésre felkészítő és a népi alkotótehetségek kibontakozását egyaránt támogató intézmény története megszakadt, ahogy míves épületét sem sikerült befejezni. Tanulságok sorát tárja elénk e kis könyv. Tanuljunk hát belőle.
(Cseke Péter – Burus János: Csíksomlyói Székely Népfőiskola, Hungarovox Kiadó, Budapest, 2013) Új Ember (Budapest)