Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Grubisics Levente
7 tétel
2013. március 2.
Az eladható kultúra jegyében (Szent György Napok)
Összeállt a Szent György Napok kulturális hetének programja, szombattól csütörtökig a nagyközönséghez szóló, illetve ínyencek figyelmére számot tartó produkciók egyaránt lesznek. Kiváló koncertek, jeles színházi előadások, kiállítások, író-olvasó találkozók, gyermekelőadások szerepelnek a programban. Jegyek már kaphatóak a városi kulturális szervezőirodában. A szervezők az idén bevallottan a kulturális és a gasztroturizmus jegyében készülnek a város immár 22. alkalommal sorra kerülő ünnepére.
A Szent György Napok nyitókoncertje ismét szombat este (április 20.) lesz, és akárcsak az előző években, a Krisztus Király-templomban. A fellépő idén a nemzetközileg elismert magyarországi Horgas Eszter fuvolaművész, aki a sepsiszentgyörgyi Georgius Kamarazenekarral és a Csíki Kamarazenekarral mutatja be Fuvolavarázs című koncertjét. Ugyanez a templom lesz a helyszíne egy másik rangos előadásnak, április 23-án este az erdővidéki származású, Európa-szerte egyre elismertebb Barabás Annamária szoprán és a Krisztus Király-templom orgonájának jó ismerője, a svájci Martine Reymond (2009 júniusában ő szólaltatta meg először a frissen felszerelt orgonát) koncertezik. Vasárnap a belvárosi református templomban hangversenyez a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, Gheorghe Zamfir pánsípművész és a Taraf koncertjének ad otthont a színház nagyterme. Nem feledkeztek meg a szervezők a legkisebbekről sem, nekik szól Tarján Pál mesés-zenés előadása, melynek címe: Fánk történetek. A Szegedi Miniszínház két produkcióval érkezik, ezek címe: Rémusz bácsi meséi és A három szabólegény, a marosvásárhelyi Ariel Bábszínház A tengerkék kutyus című bábelőadást mutatja be a sepsiszentgyörgyi apróságoknak. Három budapesti és egy erdélyi színház produkciói kaptak helyet a kulturális hét kínálatában, csütörtök este a román közönségnek – és nem csak annak – rendkívüli előadást kínálnak: a 94 éves Radu Beligan nagymonológját, amely több, mint egyszerű élettörténet, igazi színház – ajánlják a szervezők. Kiemelkedő sikere volt tavaly és tavalyelőtt a marosvásárhelyi Yorick Stúdió produkcióinak, most a marosvásárhelyi Tompa Miklós Társulattal közösen a Bányavirág folytatását, Székely Csaba trilógiájának második részét, a Bányavakságot hozzák el a Szent György Napokra. A Kramer kontra Kramer előadásról már esett szó, a Budapesti Operettszínház a Lili bárónővel érkezik, a mifelénk elsősorban könnyűzene-énekesként ismert Gergely Róbert kis színháza, a Gergely Theáter vígjátékkal (Két férfi sakkban) mutatkozik be, a szereplők között van például Détár Enikő, Pelsőczy László. Gergely Róbert egyéni műsort is bemutat, Szereted-e még? a címe Szécsi Pál-emlékestjének, amelyet nagy sikerrel játszik Magyarországon – mondta el Dancs Zsolt programigazgató. A Sepsiszentgyörgyről elszármazott Incze Ildikó előadóestjét is megtekintheti a nagyérdemű csütörtök este, Szakonyi Károly és Gyurkovics Tibor közös művét vitte színre, melynek címe: Fejezetek egy házasságból. Dancs Zsolt azt is kiemelte, igyekeztek olyan előadókat, színészeket meghívni, akik sokak által jól ismertek. Grubisics Levente fesztiváligazgató hangsúlyozta: megcélozták a színházba járó közönséget, de szeretnének olyanokat is bevinni egy-egy előadásra, akik egyébként nem nagyon járnak teátrumba. A felsorolt előadásokra jegyet kell váltani, többnyire 35 lejbe kerül. Bíznak benne, nemcsak a helyiek lesznek kíváncsiak, de más erdélyi városokból is érkeznek érdeklődők, hiszen a Kramer kontra Kramert Európában először mutatják be Budapesten kívül (a filmből ismert történetet két neves színész, Nagy Ervin és Kovács Patrícia előadásában láthatjuk). Szeretnék, ha a Szent György Napok kulturális hete is beékelődne az erdélyi köztudatba, és sokan nemcsak hétvégére, de erre a néhány napra is érdemesnek tartanák városunkba utazni.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),

2014. március 18.
A sajtószabadságról a Bástyában
Pál utca ugyan nincsen Sepsiszentgyörgyön, viszont működik a Pál Utcai Fiúk Egyesülete. Az ifjú fiúk-lányok az egyesület januári megalakulása óta nem tétlenkednek, például hallgATOM címmel rádióműsort szerkesztenek, március 15-én pedig, a magyar sajtó napján hét helyi újságírót (Demeter Virág Katalin, Erdély András, Farcádi Botond, Farkas Réka, Grubisics Levente, Kiss Edit, Nagy D. István) hívtak meg a Bástya vendéglőbe, ahol népes közönség előtt vitatták meg a sajtószabadság, cenzúra, politika és sajtó viszonya, illetve a sajtó mint hatalom témákat.
A Szakáli Zalán által vezetett beszélgetésen a rövid komolyzenei bemutató után Farcádi Botond, a Háromszék főszerkesztője elmondta, szerinte az a kérdés, hogy miről nem írunk manapság. A gond pedig, hogy amint zsugorodik erdélyi magyar társadalmunk, úgy válik egyre nehezebbé fenntartani egy sajtóorgánumot. Farkas Réka kiemelte, külön kell választani a helyi és a központi sajtó problémáját. Véleménye szerint a helyi sajtóban nem olyan erős a manipuláció, mint a központiban. Nagyon fontos, hogy az újságíró hiteles és véleményformáló legyen olvasói körében. Sztakics Éva alpolgármester is bekapcsolódott a beszélgetésbe, rámutatott: a helyi sajtónak jobban rá kellene hangolódnia a pozitívumokra, erősítenie kellene az itteni közösséget abban, hogy a nehézségek ellenére érdemes itt élni és alkotni. Az újságíró felelőssége – hangzott a válasz – mindig az ellenzéki szerepet felvállalni, és rámutatni a társadalom mindenkori visszásságaira, tükröt tartani a társadalom elé. Nagy Demeter István az öncenzúra dilemmáját emelte ki, és azt, hogy az újságírónak mérlegelnie kell, hogy egy bizonyos információ milyen „lavinát” indít el a többségi társadalomban, és ez használ-e a helyi közösségnek. Grubisics Levente arról is szólt, hogy a kilencvenes években felhígult a szakma, Erdély András egyebek mellett arra világított rá, hogy a véleményformáláshoz fontos a hiteles újságíró személye. Többen elmondták: a sajtó nyitni szeretne az ifjúság felé, a fiatalok pedig merjenek véleményt nyilvánítani valamennyi őket érintő kérdésben.
Matekovics János Zoltán

2014. április 23.
Kapható a műsorfüzet (Szent György Napok)
Várhatóan meghaladja a háromszázat a Szent György Napok előadásainak száma, közülük 163 „helyi termék” – hangzott el a szervezők ismertetőjén. Már megvásárolható a rendezvény műsorfüzete, ugyanakkor tombolán tucatnyi turisztikai csomagot is nyerhetnek a szerencsések, köztük egy krétai nyaralást.
A megszokott, zsebben hordozható formátumban készült el a Szent György Napok műsorfüzete, mely megvásárolható a megyeszékhelyi városimázs irodában, illetve a H–Press újságárudáiban – közölte Grubisics Levente. A kiadványt ötezer példányban nyomtatták ki, négyezer magyar, ezer pedig román nyelvű, ára 5 lej. A füzettel tombolajegy is jár, a szerencsések turisztikai csomagot is nyerhetnek, három helybeli iroda mintegy 5500 euró értékben ajánlott fel tizenkét külföldi és hazai kirándulást. A Sun Travel hozzávetőlegesen 2000 euró értékű, egyhetes krétai nyaralást kínált fel, igen színvonalas ellátással, magyarázta Joós Ştefan, a Transilvania Tourist Service nyolc utazása összesen 2367 eurót tesz ki, ismertette László Endre, míg a Trip Mania további három csomagot biztosít. Újdonságként említették, hogy egy bevásárlóközpont megvásárolta az egyik színpad nevét, így az eddigi Szent György téri, B színpad most a Kaufland nevét viseli. A szervezők fontosnak tartják egy újszerű, még „gyermekcipőben lévő” helybeli biciklis futárszolgálat ismertetését is, a Bikedot kerekesei kiveszik részüket a rendezvény lebonyolításában is, amúgy hátizsáknyi csomagok szállítására vállalkoznak, gyorsan és környezetbarát módon. A programban két kisebb módosulást jeleztek, egyrészt a The Carbonfools együttes május 4-i fellépését, másrészt, egy színházi bemutató helyett április 27-én újra filmszínházként működik az egykori mozi, aznap négy román filmet vetítenek. Elhangzott: a kulturális hét rendezvényeire még vásárolhatók jegyek, továbbá a kilencnapos rendezvényre eddig 278 programot hirdettek, de ez tovább bővül, így a végső szám háromszáz fölötti lesz, közülük 163 helybeli produkciónak számít.
Mózes László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. március 28.
Autonómiaküzdelem Strasbourgból nézve – itthon színház az egész világ (Korzó Klub)
Kudarcnak tekinthető-e, hogy az önkormányzati képviselők dolgavégezetlenül tértek vissza Strasbourgból, mert az Európa Tanács (ET) keretében működő Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusának monitoringbizottsága a székelyföldi önkormányzatok autonómiapárti határozatainak ügyét visszautalta az állandó bizottságnak, vagy félsiker, mert egyáltalán szó volt ezen a fórumon a székelyföldi autonómiaküzdelemről? Mit jelentene ebben a folyamatban, ha a monitoringbizottság nem az autonómia igényeként kezelné a kérdést, hanem egy olyan közigazgatási régióért való kiállásként, amelynek különleges státusa van különleges történelmi és földrajzi helyzete miatt? – ezek a kérdések határozták meg a Sepsi Rádió március 26-ai Korzó Klub műsorának központi témáját, amelynek második felében a Reflex Nemzetközi Színházi Fesztiválról kérdezte Grubisics Levente, a műsor házigazdája Ferencz Csabát, Kiss Editet és Wilmann Waltert.
Ferencz Csaba: Azt gondolom, hogy ez játék a szavakkal, mert a különleges státus és az autonómia gyakorlatilag ugyanazt jelenti. Az autonómia magában foglalja azokat a különleges hatásköröket, amelyek egy területet megilletnek annak érdekében, hogy önálló jogkörét gyakorolja. Egészen pontosan: állami jogköröket gyakoroljon. Hogy különleges státusról beszéljünk, taktikai jellegű meggondolás, ami nem lényegtelen egy nemzetközi porondon. Ha emlékezetem nem csal, nemzetközi porondon, legyen EU-s vagy ET-s, Székelyföldről mint közigazgatásilag megfogalmazható egységről eddig hivatalos közegben nem esett szó. Ha esett is, ilyen mértékű, jellegű vita nem alakult ki. Lényeges lépést tettünk, ami eddig gyakorlatilag hiányzott az autonómiaküzdelem eszköztárából: a nemzetközi porond. A másik fontos dolog, hogy ezt a lépést nem pártpolitikusok tették, hanem önkormányzati képviselők, jelesen egy háromszéki képviselőnek volt erre hivatalosan lehetősége. Ez a történet onnan indult, hogy miután a népszavazásokat, az erre vonatkozó önkormányzati határozatokat sorra megbuktatták, tavaly februárban megszületett az a gondolat, hogy olyan jellegű, önkormányzatok által megfogalmazott igény kinyilvánítására van szükség, ami abban a folyamatban érvényesíthető, amely Romániában a közigazgatási átszervezést jelenti. Nevezetesen: ahhoz a nemzetközi fórumhoz kell eljuttatni ezeket az önkormányzati határozatokat, amelynek kötelessége saját dokumentumait tiszteletben tartani. A Regionális Charta szerint egy ország közigazgatási átszervezésében a lehetőség függvényében, de kötelező módon meg kell kérdezni az érintetteket. Egyelőre ötven önkormányzat hozott ilyen határozatot, reméljük, a többiek is követik, és ezt az igényüket nemcsak megfogalmazták, hanem a határozatokat elküldték többek között az említett fórumhoz is. Ezáltal felfigyeltek arra, hogy itt megfogalmazódott egy hivatalos igény. Értelmetlen, hogy a prefektus megtámadta, mert ezek memorandumok, kinyilatkoztatások, nem végrehajtói határozatok, nem lehet érvényteleníteni a végrehajtásukat úgy, ahogy korábban a népszavazásról szóló határozatok esetében történt. Ezek a határozatok a székelyföldi egység felszámolása ellen kívánnak fellépni, mert nem vitás, hogy a közigazgatási átszervezésről szóló tervek eddig mindig arról szóltak, hogy Székelyföldet ide-oda kell besorolni, végső soron felszámolni. A monitoringbizottság ugyan azt mondta, ebben a kérdésben nem illetékes, de visszautalta ennek a bizottságnak a vezetőtestületéhez, és a dolog nem került le napirendről, ez lényeges. Amit el lehetett volna érni, az, hogy ez a monitorozás a közigazgatási folyamatban megjelenjen. A nemzeti ügy fontosabb a pártpolitikánál
Kiss Edit: Három szempontból közelíteném meg a témát. Jó, hogy egyáltalán szóba került egy európai fórumon. Vajon eddig miért nem lehetett elérni ezt? Hisz eddig is voltak erdélyi képviselők az Európa Tanácsban. Ugyanakkor jó üzenete, hogy a magyar politikai pártok és szervezetek ezúttal egy irányba tolnak egy szekeret. Mindig híve voltam annak, hogy egy egészséges társadalomban kell a politikai pluralizmus, de egy kisebbségben élő közösségnél írja felül a pártpolitikát a nemzeti ügy. És most azt láttam, hogy megpróbáltak közös hangot megütni, egy közös ügy mögé felsorakozni: az RMDSZ, az MPP, az Erdélyi Magyar Néppárt, az SZNT. Valahogy Strasbourgban sikerült közösen megjeleníteni a témát. Ez jó üzenet a közösség felé, Bukarest és az EU felé. A román média ugyan nem foglalkozott ezzel.
Nagyon elgondolkodtató, ahogyan a monitoringbizottság elnöke ezt a kérdést megközelítette, hogy kényes téma, ez belügy, nem kellene használni az autonómia szót, mintha a jelenlegi geopolitikai helyzetben nem akarnának ezzel foglalkozni. Éppen ezért nagyon oda kell figyelni, hogy ezt az ügyet hogyan közvetítjük.
Wilmann Walter: Közel egy évvel ezelőtt készített Kalmár Ferenc Fidesz–KDNP-s képviselő egy jelentést, amelynek címe A hagyományos nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában. Ennek a jelentésnek egyik következménye volt az Európa Tanács ajánlása, amely arról szólt, hogy a tagállamok területi közigazgatási intézményi rendszerük alakításakor legyenek tekintettel a történelmileg kialakult régiók valós helyzetére. Egy tusványosi konferencián a dél-tiroli Davide Zaffi elmondta, hogy az autonómiák államokon belül létezhetnek, de ehhez cselekednünk kell a határokon kívül is, s nem tudom, hogy mértük-e, milyen a román politikum és a román közvélemény szemében a székelyföldi autonómia és maga Székelyföld. Nem dolgozunk elég hatékonyan a román közvélemény felé. Itt a hatékonyság mértéke fontos, mert ha nem elég hatékony Székelyföld ismertetése, akkor vádolhatjuk-e őket azzal, hogy nem ástak utána a magyar nyelvű dokumentációban? Amíg nem lépünk át egy bizonyos hatékonysági küszöböt, addig félelmet keltünk. K. E.: Az elmúlt években tapasztaltuk, hogy az autonómiamozgalmat megpróbálják minimalizálni, súlyát kicsinyíteni, nem észrevenni, s százezer helyett hivatalosan tízezer ember jelenlétét közölni a világ felé. Éppen ezért fontos az üzenet feléjük, hogy minden magyar párt és szervezet együtt fel tud sorakozni egy ilyen ügy mellé, ha nem is vagyunk optimisták, hogy ez a jövőben is így lesz, de legalább üzenetként megfogalmazták.
Önálló lobbitevékenységre van szükség
F. Cs.: Az ET 1201-es ajánlása (1993), a Gross-féle jelentés (Az autonómia mint megoldás az európai konfliktusokra, 2003 – szerk. megj.) – amelyre a Kalmár-jelentés is épül – tekintetében nem az kérdés, Románia elfogadja-e vagy sem, hanem hogy kötelezettséget vállalt, amikor belépett az ET-be, hogy mindezt figyelembe is veszi, ezért fontos, hogy az Európa Tanácsról van szó. Ezt számon lehet kérni. A kisebbségi keretegyezményt az ET fogadta el, ez az a csapás, melyen menni kell. A történetben a negatívum, hogy most mutatkozik meg igazán: nincs önálló külpolitikánk, ami önálló küldiplomáciát, önálló lobbitevékenységet jelent. A hírekben az szerepelt, hogy miután Klárik Attila elmondta ötperces felvezetését, akkor reagált a Prahova megyei képviselő, a portugál, a francia, és ecsetelték, hogy nem az ő dolguk. Ez a lobbitevékenység eredménye. Állami pénzen teszik ezt, és miközben nincs saját diplomáciánk, nincsenek saját lobbistáink, akik profik, aközben a profival kell szembenézni, aki egy államot képvisel. Románia nem akarja, hogy beleszóljanak a közigazgatási átszervezésbe, mindent bedobnak annak érdekében, hogy ezt az ügyet lesöpörjék az asztalról. K. E.: De itthon sem tudunk megfogalmazni közös lobbitevékenységet. Ebben az ET-nek és a monitoringbizottság tagjainak igazat tudok adni némileg, mert azt mondják, egyszer itthon jussunk egyezségre. De jelenleg Bukaresttel, a román közösséggel sem tudunk kommunikálni. Európában pedig nagyon óvakodnak ettől a témától.
W. W.: De nem emiatt dobták vissza. A román külpolitika profi módon megoldotta ezt, lepattintotta az asztalról.
F. Cs.: Nincs nem megfelelő pillanat egy autonómiaküzdelemben. Ebben a történetben egy csomó tanulság felsejlett, hogyan lehet, hogyan kell képviselni az autonómiaügyet. De fontos, hogy először foglalkozik egy nemzetközi fórum Székelyföld autonómiatörekvésével. Ebben az önkormányzatok járnak elöl, és ezt kell erősíteni.
Reflex – az alkotóerő mint közösségi forrás
A Reflex3 Nemzetközi Színházi Fesztivál kapcsán sokan arról beszélnek, hogy nem kaptak jegyet, nem jutottak be, vannak, akik arról, hol tart a színházi világ és benne az erdélyi, a szentgyörgyi színház, s van, aki nem igazán élvezi, hogy a szakma jelen van, de a közönségnek nincs helye a teremben – véli Grubisics Levente, aki szerint Sepsiszentgyörgynek színházat értő közönsége van, és a fesztiválnak is kialakult egy értő törzsközönsége.
W. W.: Megdöbbenésemre a vármegye közép- és hosszú távú fejlesztési tervében az szerepel, hogy itt a jövőt a turizmusra, kultúrára, mezőgazdaságra építik a stratégia elképzelői akkor, amikor ebben az országban az elmúlt évben 2,6 millió mezőgazdász harmincötször kevesebb bruttó hozzáadott értéket termelt, mint kilencvenháromezer számítástechnikában és kommunikációban dolgozó szakember, tehát ez nem jó irány. És itt van a kultúra mint pénzfaló intézmény, amely a miénk, támogatnunk kell, ezért figyelem nagy érdeklődéssel az ilyen fesztiválokat.
F. Cs.: Azt gondolom, hogy ugyan érvényes az a megállapítás: a stratégiában arra kellene koncentrálni, ami pluszt hoz, nem arra, ami pénzt visz, de meggyőződésem, nincs esélye a sokat emlegetett fejlődésnek kultúra nélkül. Gondoljuk végig, egy ilyen merítésű fesztiválnak sokkal nagyobb a közvetett hozadéka vagy az időben mérhető hozadéka, mint amit most fel tudunk mérni. Ezek az előadások elindítanak a gondolkodásban, a szellemi térben, és nem engedheti meg magának egy autonóm módon fejlődni kívánó közösség, hogy ezt a dimenziót ne valósítsa meg. Ezért is nagyon fontos, hogy egy ilyen jellegű, vitákat is kiváltó, viszonylag kevés közönséget megérintő fesztiválra sor kerüljön. A viszonylag kisszámú közönség annak tudható be, hogy nincs kulturális infrastruktúránk. Úgy vélem, elengedhetetlenek ezek a rendezvények. A kultúra, a szellemi élet a mentsvárunk, a legnagyobb forrás az emberi alkotóerő, ezeket a szellemi kalandokat végig kell járni. Ezek az egész régió előrevitelét, a gondolkodást, hétköznapi életünk fejlődését eredményezik, ha nem rövid távon, közép- és hosszú távon mindenképpen.
G. L.: Fenntartom a Reflex szükségességét, de a szervezők nem tesznek eleget azért, hogy a szentgyörgyiek érezzék, itt nemzetközi színházi fesztivál zajlik. A hétköznapi ember észre sem veszi, hogy ebben a városban egy ilyen horderejű rendezvény zajlik. Erre sokkal komolyabban rá kellene játszani. F. Cs.: Amikor a cirkusz érkezik, a hangosbemondó bemondja. Most miért nem hallhatja minden városlakó? Ettől még nem lesz tömegigényű a fesztivál, azt kell elérni, hogy minél több emberhez jusson el bár az áttételes üzenete.
(A Sepsi Rádió március 27-ei Korzó Klub műsorának rövidített, szerkesztett változata. A műsort vasárnap 11 órától megismétlik.)
Lejegyezte: FEKETE RÉKA
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 4.
Élesben kísérleteznek rajtunk (Korzó Klub)
A himnuszperként elhíresült törvényszéki eljárás fejleményeiről, a tegnap (pénteken) megszületett alapfokú ítélet hátteréről, lehetséges következményeiről, a 2016-os helyhatósági választásokra készülő magyar pártok összefogásáról, illetve az adóhatóság ellenőreinek erőteljes fellépését lehetővé tevő jogi környezetről, annak eredetéről és következményeiről szólt a csütörtöki Korzó Klub, amelyben Farkas Réka (Háromszék), Kiss Edit (Sepsi Rádió) és Erdély András (Székely Hírmondó) fejtette ki véleményét. A beszélgetést Grubisics Levente moderálta.
Himnuszper mint precedens
Grubisics Levente: Ötezer lejes büntetést rótt ki Marius Popica, Kovászna megye volt prefektusa az MPP-re, mert a tavalyi sepsiszentgyörgyi trianoni megemlékezésen az egybegyűltek elénekelték a magyar himnuszt. A prefektus egy 2001-ben elfogadott kormányrendeletre hivatkozott, amely szerint idegen ország himnuszát csak az ország hivatalosságának látogatásakor lehet énekelni Románia területén. Az MPP megtámadta a jegyzőkönyvet, a sepsiszentgyörgyi bíróságon hétfőn zajlott újabb tárgyalás végén a bíró közölte, alapfokon pénteken ítéletet hirdetnek. Hogy történhetett, hogy eljutottunk ide, és ilyesmiért kell pereskednünk? Hisz nincs precedens az országban arra, hogy valakit megbüntettek volna, mert nyilvánosan himnuszt énekelt.
Farkas Réka: Ahogy a világ civilizáltabb részében sincs erre példa, önmagában annyira nevetséges az ügy. Ma, amikor bárki azt énekel, amit akar, nagyon abszurd, hogy megbüntetnek egy uniós országban azért, mert egy himnuszt, ráadásul egy másik uniós ország himnuszát énekli. Egy külföldi nem is értheti ennek a pernek a lényegét. Ha tovább boncolgatjuk, jól tudjuk, az egyén az állam himnuszát vagy a nemzeti himnuszát tekinti sajátjának – ez nem ugyanaz. A mai világban nem kirívó eset, számtalan országban élnek bevándorlók, akik saját himnuszukat tartják előbbrevalónak az állam himnuszánál. Nyilvánvaló, hogy ez tulajdonképpen bosszúhadjárat a november 29-ei tiltakozó megmozdulásért, hiszen – mint a tárgyaláson kiderült – a prefektúra még augusztusban számon kérte a polgármesteri hivataltól, hogy ki szervezte a tüntetést, de decemberig esze ágában sem volt senkit megbüntetni. Kiss Edit: Szerintem a himnuszper csak hab a tortán. Ahelyett, hogy arról számolnánk be, miként bővítik a kisebbségi jogokat, sajnos, azok csorbításáról kell beszélnünk. A magyar nyelvű oktatás, a szimbólumhasználat, az anyanyelvhasználat... és sorolhatnánk, nagyon hosszú a lista, ugyanakkor évek óta nem beszélhetünk olyan intézkedésről, amely közösségünk javát szolgálná. Per hátán per, s ez most a csúcs, hogy egy nemzeti himnusz, egyházi ima nem énekelhető el a téren. Szomorú, hogy néha meg is engedjük, hogy velünk így viselkedjenek.
Erdély András: Engem az zavar, hogy a tárgyaláson rég nem arról beszélnek, hogy a himnuszt szabad-e énekelni vagy nem, hanem hogy megbírságolják-e vagy sem az MPP-t. A formai hibákat keressük, s már rég megállapíttatott, hogy nem lehet a himnuszt énekelni. Nem azt próbálja az MPP ügyvédje bebizonyítani, hogy ez diszkriminatív, hogy ezért nem szabadna kiróni bírságot. Nem mintha a büntetés ténye nem lenne zavaró, de a büntetés tényének eltörlése még nem oldotta meg a probléma lényegét: ez precedenst teremt arra, hogy bárkit bármikor meg lehet büntetni azért, mert a magyar himnuszt elénekli...
K. E.: Vitatkoznék Andrással, az ügyvédnő az államok közötti kölcsönösségi elvvel érvelt...
E. A.: …amit simán lesepert a prefektúra ügyvédje...
F. R.: Nagyon komoly törvényértelmezési gond van itt is, mint sok esetben, és a bíró meglátásától függ az ítélet. Ahogy én értettem, ez a jogszabály, amelyre a prefektúra hivatkozik, módosított egy korábbi törvényt, kivettek egy „csak” szócskát, s ez azt jelenti, hogy lehet énekelni. Perek dőltek el azon, hogy nálunk nem az az elv érvényesül, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad, hanem csak azt szabad, amit a törvény tételesen leír. Andrásnak igaza van, a tárgyalás messze nem az alapelvről szólt. És az sem tiszta számomra, hogy ez a jogszabály hogyan jut el az alkotmánybírósághoz, az MPP miként kívánja eljuttatni oda...
K. E.: Az ítélet megszületik, de nagyon fontos az indoklás, hogy melyik részt utasítják el. Ha helyt is adnak a fellebbezésnek, nem biztos, hogy a magyar közösség számára kedvező lesz az ítélet.
E. A.: Márton Árpád azt nyilatkozta, amikor énekeltük decemberben a himnuszt, hogy van egy olyan előírás is, amely azt mondja ki, hogy a romániai magyar kisebbségek szabadon használhatják nemzeti szimbólumaikat saját rendezvényeiken. Nem értettem, hogy miért nem érvelt ezzel az ügyvéd... Összefogás, verseny
Grubisics: Marosvásárhelyen nagy dolgok történnek vagy a március 10-ei események hatására, vagy azért, mert 15 éve nincs magyar polgármester. Érdekes a helyzet, megtörtént egy kiegyezés, írásba foglalták: május 31-én megtartják a polgármesterjelölt előválasztását. Bárki beléphet ebbe a versenybe, 1500 szavazó vagy egy civil szervezet ajánlása kell. Fontos, hogy mindez egy évvel a tényleges kampány előtt történik, van idő a közös jelölt népszerűsítésére. Másfelől Floreával is foglalkozni kezdett a korrupcióellenes ügyészség, s az sem biztos, hogy indul a helyhatósági választásokon. F. R.: Ez az utolsó lehetőség, hogy magyar polgármestere legyen Marosvásárhelynek. Az elmúlt három választáson mindent megpróbáltak, de semmi nem jött be, ha nincs összefogás, esély sincs visszaszerezni a polgármesteri széket. Ha ez most valamin elcsúszik, szerintem örökre elbúcsúzhatunk attól, hogy Marosvásárhelynek magyar polgármestere legyen. Van azonban egy másik vetület: ebben a döntésben nagy szerepe volt annak is, hogy a RMDSZ-es nagy öregek háttérbe vonultak, a rossz szellem eltűnt, meggyőződésem, hogy mostanáig ők akadályozták, hogy megállapodás szülessék. Lehet ebben a kis pártoknak is hibája, de elsősorban mindig a nagyon múlik. Fontos lenne, hogy sokan vegyenek példát Marosvásárhelytől...
Grubisics: Ez akkor lehet biztos siker, ha a választási törvény módosul, s egyfordulós lesz....
K. E.: …kétfordulóson is van esély, ha olyan jelölttel állnak elő, aki a román közösség egy részét is meg tudja győzni. Emlékezzünk vissza, a kilencvenes években is így választották a jelölteket, igaz, akkor az RMDSZ-en belül. Rendkívül fontos lenne, hogy szórványban is odafigyeljenek erre, akár a polgármester esetében, akár a tanácsban, hiszen így sok helyen meg lehetne szerezni legalább egy alpolgármesteri széket. Kell a politikai pluralizmus, ahol többségben vagyunk, de kisebbségben az összefogás az elsődleges.
F. R.: Ha a dolog valóban jól működik, sikeres lesz, hosszabb távon megalapozhatja a pártok közötti országos együttműködést is az őszi parlamenti választásokra.
K. E.: Nehéz elérni az öt- vagy a háromszázalékos küszöböt, összefogás jó jel lehet, példa volt erre a korábbi EP-választás, és nagyon jó az is, hogy nemrég Strasbourgban is sikerült közös hangot megütni... E. A.: Túl optimisták vagytok, mert például Strasbourgban ismét bebizonyosodott, hogy a román lobbi sokkal jobban működik, mint a magyar. Az érdekképviselet évtizedeken keresztül elhanyagolta a külpolitikát, és ez most abban nyilvánult meg, hogy a tizenegy felszólalóból kettő szólt érdekünkben, kilenc pedig ellenünk. Erről szól a politika, a román küldöttség arra fektetett hangsúlyt, hogy lobbizzon.
Marosvásárhelyen rendkívül polarizált a helyzet, attól tartok, a kétfordulós választással gond lesz, mert a románság többségben van...
F. R.: Többismeretlenes egyenlet ez, sok mindenen bukhat, de némi bizakodásra is okot ad. Minden a mozgósításon múlik...
Rárontani a kisvállalkozókra
Grubisics: Ne a számok szempontjából közelítsük meg, inkább azt nézzük, milyen az ellenőrzési hullám hatása. Hallottuk a hírt, hogy a kormányfő máris módosítaná a rendelkezést, ami alapján most keményen büntetnek. Másrészt nincs az a cég, ahol ne kapnának valami hibát. Az ellenőrzési hullám végül is az egész országon átsepert.
F. R.: Ez a kormányrendeletekkel való kormányzás nagy buktatója. Ezt annak idején a Boc-kormány vezette be, Pontáék tökéletesítették. Kitaláltak a pénzügyminisztériumban egy jogszabályt, nem volt hatástanulmány, semmi, ami az élet realitásaihoz igazította volna, s amikor elkezdték alkalmazni, kiderült, hogy nem működik, visszaélésekre ad lehetőséget. Döbbenetesek az adatok, hogy mennyire indokolt az adócsalás visszaszorítása: 2013-ra a GDP 16,2 százalékát érte el, amikor a tanügyre 3,5 százalékot fordítunk, az egészségügyre nem egészen hármat. Fel lehet mérni, mekkora összegről van szó. Hogyha ennek kétharmada befolyna, egy csomó gond, amivel ma szembesülünk, megoldódna. De nem ezek a kisvállalkozók hozzák össze a 16 százalékot. Én itthon nem találkoztam azzal, hogy ne adnának számlát. Tévedés történhet, de nem olyan mértékű, hogy összeomoljon a költségvetés, s azért még mindig ezek a kisvállalkozások viszik a hátukon a gazdaságot, fizetik az adót, munkát adnak. Nem pont ezen a rétegen kellene elverni a port.
K. E.: A Ponta-kormányzás az elmúlt időszakban mindent élesben tesztelt. Megszületett egy kormányrendelet, letesztelte, de soha nem a kormányfő, mindig egy miniszter vagy államtitkár állt elő a javaslattal. Jött egy hónap múlva Ponta, mondta, hogy tévedett a miniszter, s aztán módosítottak. A másik dolog pedig az ellenőrök túlbuzgósága...
E. A.: Ezer bajom van ezzel a dologgal. Egyrészt adót kell fizetni az utolsó baniig mindenre, a civilizált országok így működnek. Ha ezt a módszert bevezették volna 90-ben, ma lenne mindenre pénz. Aztán: az a miniszter hozta a rendeletet, akit utólag elvittek, hogy sikkasztott. Olyan, mint amikor Ponta, aki lemásolta a doktori disszertációját, kiáll és azt mondja, ne puskázzanak az érettségin a diákok. Harmadrészt: megint nem ott kutakodnak, ahol kell. Vannak Bukarest-széli nagybani lerakatok, ahol nem ismerik a számlát. Ott lopják milliárdszámra az áfát. Oda nemigen mernek menni, ott ukrán legényekkel védik magukat. A konstancai kikötőben vagonszámra haladnak át a cuccok, oda sem mennek az ellenőrök, a kicsikhez jönnek. És sok esetben még azt sem mondhatod, hogy nincs igazuk, ha büntetnek. Továbbá a borravalót minden civilizált országban meg kell adózni, Amerikában kihozzák a számlát, ráírod, hogy mennyi borravalót adsz. Az is fontos, hogy az ellenőrök mit érnek el azzal, hogy bírságolnak. Helyes útra térítsék, és befizesse az adót a vállalkozó, vagy azt, hogy tönkretegyék. Mert egy 10–15 ezer lejes büntetésbe egy kis cég belebukik. Nem beszélve arról, ha bezárják. A cél az legyen, lehetőséget teremteni a kisvállalkozónak, hogy tényleg kifizesse az adót... Gond az is, hogy hány RMDSZ-es politikus adta vérét, hogy az ellenőrzések ezt szolgálják. Ők, köszönik szépen, állami pénzből jól elvannak. Úgy kellene szabályozni, hogy ne tegyük tönkre azt a kicsi középréteget, amely még vállalkozik, mert nélkülük éhen hal ez az ország, velünk együtt.
Lejegyezte: Ferencz Csaba
(Elhangzott április 2-án, csütörtökön 17 órától a Sepsi Rádióban, ismétlés vasárnap 11 órától)

2016. április 4.
Leírni vagy gitározni a Sugás előtt?
A háromszéki szabad sajtóról értekeztek az újságírók
A Pál Utcai Fiúk Egyesülete rendszeres havi összejövetelein a fiatalságot érintő témákat boncolgat. Csütörtökön a Tein kisszínpadán Farkas Réka, a Háromszék főszerkesztő helyettese, Tinca Teddy, lapunk újságírója, Grubisics Levente, a Sepsi Rádió tulajdonos-igazgatója, Szabó Attila, a Szociális Háló rádióműsor szerkesztője és a szervezők részéről Gyergyai Beáta moderátor a sajtószabadságról beszélgettek.
A nyitó kérdés az volt, vajon mennyire számít a sajtó elleni merényletnek az Antena3 tévéstúdió kiköltöztetése addigi székhelyéről, amelyet a tulajdonosa által az államnak okozott kár fejében foglaltak le. Minden meghívott egyetértett abban, hogy a nagy nézettségét kihasználó tévétársaság visszaélt a sajtó hatalmával, mikor egy gazdasági kérdést átfestettek politikai meghurcoltatássá.
Abból ugyanis senki nem csinált botrányt, hogy a kézdivásárhelyi Siculus Rádió működését is ellehetetlenítette a jogdíjakból felhalmozódó adósság, nem is sajnálták őket, vetette fel Grubisics Levente.
Mi lenne a helyzet Háromszéken, beszélhetünk-e sajtószabadságról, tette fel a kérdést Gyergyai Beáta.
Farkas Réka kifejtette, az újságokat elsősorban gazdasági eszközökkel, reklámok megvonásával igyekeznek sarokba szorítani, de jogilag is nagyon kell vigyázniuk. A tényfeltáró riportokkal a – legutóbb Mircea Diacon fogyasztóvédelmi igazgatóról jelent meg hasonló írás – legfőbb gondjuk, hogy dokumentált legyen minden leírt mondat. Tinca Teddy elmondta, amennyiben nem sikerülne kimaradni a politikából, és súlyosbodna a helyzet, még van egy mentsvára, gitározhat a Sugás áruház előtt. Grubisics így vázolta a politikummal való viszonyát: „vannak RMDSZ-es barátaim, de soha nem számíthattam rájuk”, a Korzó című közéleti műsorban pedig gyakorlatilag „felmossuk a földet a politikusokkal, mert tükröt tartunk nekik”.
Végül Grubisics vetette fel az időhiány miatt egy következő alkalomra maradó est témáját, nevezetesen hogy a Facebook mennyire tiszteli vagy él vissza a felhasználók személyiségi jogaival, adataival.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2016. október 27.
Korzó 100
Jubileumi adással jelentkezik ma délután 5 órától a Korzó Klub: ez lesz a Sepsi Rádió, a Székely Hírmondó és a Háromszék közéleti vitaműsorának 100. adása. Grubisics Leventét, a Sepsi Rádió vezetőjét, a műsor kezdeményezőjét és házigazdáját kérdeztük a Korzó Klub eddigi életéről, szerepéről, jövőjéről.
Az volt a cél, hogy a Korzó Klub olyan műsor legyen, amely hiteles forrás és véleményformáló, de egyúttal tematizál is: az ott felvetett problémákra reagálnak a döntéshozók vagy a közélet iránt érdeklődők, és a visszajelzések alapján ezt a szerepét sikeresen betölti – vélekedett Grubisics Levente. A műsorvezető azt is elárulta: eredetileg nem úgy tervezte, hogy a közéleti, politikai témák ennyire előtérben lesznek, de jelenlegi helyzetünk, a romániai valóság olyan, hogy ezeket nem lehet megkerülni. Egyfajta példaértékű összefogásnak minősíti azt is, hogy a piacon két konkurens napilap, a Székely Hírmondó és a Háromszék munkatársai egy asztal mellé ülve vitatnak meg aktuális témákat – kezdetben sokan voltak, akik nem hitték, hogy ez megvalósulhat.
A következő száz adásra pedig az a cél, hogy a műsornak rendszeresen otthont adó sepsiszentgyörgyi Korzó Irish Pubban minél többen gyűljenek össze, ne csak hallgatósága, de közönsége is legyen a Korzó Klubnak.
Farcádi Botond Háromszék (Sepsiszentgyörgy)