Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Groșan, Ioan
4 tétel
2008. augusztus 28.
A néhány napja megjelent Nyilvános tiltakozás című közleményt, a Daniel Vighi temesvári író, újságíró kezdeményezését, amelyben Traian Stef, a nagyváradi Gheorghe Sincai Megyei Könyvtár igazgatójának a könyvtár éléről való feltételezett menesztése ellen tiltakozott, mintegy 63 író, irodalomkritikus, történész, és képzőművész írta alá A közlemény szerint Stef „hibája” az, hogy a könyvtár igazgatójaként olyan irodalmi rendezvényeknek adott helyet – a budapesti Noran Kiadó közvetítésével – amelyeknek meghívottjai Esterházy Péter, Konrád György, Spiró György, Bodor Ádám, Závada Pál, Ágoston Vilmos, Hubay Miklós, valamennyi nemzetközi hírnévnek örvendő író. „Emiatt – írja a közlemény – a Bihar Megyei Tanács útilaput kötne Traian Stef talpára, azzal vádolva őt, hogy »románellenes árnyalatú magyar kulturális rendezvényeket támogatott«. Az aláírás-listán nem csupán Romániában élő értelmiségiek neve szerepel, hanem Ausztrália, Németország, Franciaország, Amerikai Egyesült Államok, Lengyelország, Svájc is jelen van egy-két név erejéig, de a legtöbb szignó mégiscsak romániaiaktól érkezett. Íme a szöveg: „ A románellenesség és a »nem adjuk el az országot« szlogen jegyében időnként felélednek a Ceausescu-féle kulturális fasizmus idejéből örökölt primitív és képzelőerő-hiányos támadások, amelyek újabban Traian Stef ellen irányulnak”. A közleményt küldő feladó, Daniel Vighi ugyanakkor megjegyzi levelében: „Íme, ismét egy eset, amikor a nacionalizmust politikai ürügyként használják fel egy sikeres menedzser és kultúrember leváltására, a nagyváradi politikai klientúra érdekében. ”Kiderül a Nyilvános tiltakozás szövegéből, hogy Traian Stef „csupa hazagyűlöletből olyan nagyszerű antológiát állított össze”, amelyben tíz kortárs román novellista, a nyolcvanas nemzedék tagjainak művei olvashatók magyar nyelvű fordításban, a kötet a már említett Noran Kiadónál jelent meg, Esterházy Péter előszavával. „A budapesti Ünnepi Könyvhéten az antológiát Konrád György mutatta be, a könyvvásár egyik legfontosabb eseményeként számon tartva” –, zárul a közlemény. A listán olyan neveket találhatók, mint például: Horia Roman Patapievici, Vladimir Tismaneanu, Andrei Oisteanu, Ioan T. Morar, Ioan Grosan, Nicolae Prelipceanu, Dumitru Tepeneag, vagy Anamaria Beligan, Carmen Musat, Ovidiu Pecican stb. – Traian Stef még a helyén van. /Köllő Katalin: Civil kurázsi. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./
2015. szeptember 2.
Irodalmak, határvidékek
Az utóbbi évek helyszínén, Árkoson szervezi idén is írótáborát – sorrendben a tizenhatodikat – az Erdélyi Magyar Írók Ligája. A hétvégén, péntektől vasárnapig tartó rendezvény nemcsak az erdélyi írók és költők seregszemléje, de szakmai fórum is.
Idén a téma a magyar és a román irodalom kapcsolata és különbözősége, mindez a műfordítások, illetve a két nyelvterület könyvkiadásának és érdekvédelmi szövetségei­nek prizmáján keresztül. A táborban zajló beszélgetéseken részt vesznek a román irodalom jelentős képviselői is, mint Filip Florian, Lucian Dan Teodorovici, Dan Lungu, Ioan Groşan, valamint a román irodalom magyar tolmácsolói közül Lövétei Lázár László, Szonda Szabolcs, Lakatos Mihály. Mindennap beszélgetésekre kerül sor, pénteken például írószervezetek vezetői – Varujan Vosganian, Markó Béla, Karácsonyi Zsolt, Szentmártoni János – járják körül a román és a magyar irodalom kapcsolatának kérdését. (vop)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. szeptember 7.
Magyar–román irodalmi határvidékek
Hétvégén tartották az Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) tizennegyedik írótáborát Árkoson, melyre magyar és román írók is hivatalosak voltak, ugyanis az Irodalmak, határvidékek elnevezésű rendezvény a magyar szerzők román nyelvre, román szerzők magyar nyelvre való átültetésének kérdéskörét próbálta többek közt körüljárni, érdekes és tanulságos gondolatokat fogalmazva meg általában a műfordításról, annak szépségeiről és nehézségeiről.
A csütörtök esti megnyitó után, melyen a főszervező Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke köszöntötte a vendégeket, elkezdődtek az éjszakába nyúló kötetlen, baráti beszélgetések, melyek a pénteki és szombati program hivatalos eseményein túl is végig jellemezték a tábort. Péntek délelőtt Hubbes László, Andrei Dosa és Markó Béla volt a házigazda Karácsonyi Zsolt beszélgetőtársa, akik az általuk végzett fordításokról, saját műveik fordításairól, a magyar–román irodalmi kapcsolatok alakulásáról és a műfordítói munka működésének támogatását célzó intézményrendszer szükségességéről értekeztek, majd a fiatal román szerzők bemutatkozása következett Fischer Botond közreműködésével. A három fiatal író – Andrei Dosa, Vlad Drăgoi és Alex Vasies –, mint felolvasott műveikből is kiderült, különbözőképpen használja a nyelvet, de mindhárman friss, élő, mai hangon szólalnak meg, és úgy tükrözik egyelőre még névtelen nemzedékük életérzéseit, hogy nem próbálnak teljesen szakítani a korábbi generációk versírói hagyományaival. Szombaton 10 órától magyar és román könyvkiadók képviselői osztották meg gondolataikat a résztvevőkkel: Király Zoltán, a Sétatér Egyesület ügyvezetője, Kovács Attila Zoltán, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője, Dan Lungu író, a jászvásári Irodalmi Múzeumok Kiadó igazgatója és Marin Mălaicu Hondrari, a Charmides Kiadó vezetője, miután röviden bemutatták kiadóikat, fordításokkal kapcsolatos tapasztalataikról, a magyar és román irodalom általuk érzékelt viszonyrendszeréről, saját kiadói gondjaikról és a jelenkori könyvkiadás általános nehézségeiről beszélgettek, a házigazda Lakatos Mihály volt. A délben tartott E-MIL-közgyűlés után Filip Florian és Lucian Dan Teodorovici, valamint fordítóik, Lövétei Lázár László és Karácsonyi Zsolt az írás-fordítás folyamatáról, az író magányáról és saját fiktív világába való elvonulásáról, az időről, múltról, nosztalgiáról beszélgettek Szonda Szabolcs kérdései nyomán, később pedig Dan Lungu és Ioan Groşan, valamint fordítóik, Szonda Szabolcs és Lakatos Mihály közreműködésével az író és fordító személyes kapcsolatáról, az irodalmi művekben megjelenő humorról, a regények szerkezeti felépítéséről és más érdekes témákról esett szó. Este a fiatal magyar szerzők mutatkoztak be: Horváth Előd Benjámin, Varga László Edgár, Fischer Botond és Kali Ágnes a beszélgetést irányító Fekete Vince kérdéseire válaszolva őszinteségről és hitelességről, az erdélyi irodalomban való fogadtatásukról, a generációik közötti különbségekről és hasonlóságokról, egy esetleges írói csoportosulásba való szerveződésükről, valamint az erdélyi és magyarországi befogadói közeg sajátosságai­ról mondta el gondolatait a hallgatóságnak. Amint Karácsonyi Zsolt lapunknak összefoglalta, a táborban a már megszokott szintet és létszámot idén is tartani tudták, idén is érdemi eszmecsere zajlott a jelen lévő szerzők, műfordítók, kiadóvezetők között, és annak ellenére, hogy kicsit magába forduló ez a rendezvény, néhány irodalomkedvelő is ellátogatott az árkosi táborba, és végighallgatta a viszonylag zsúfolt program előadásait.
Nagy B. Sándor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. május 3.
A Költészet Tavasza Zilahon
Május 4-6. között kerül sor Zilahon a Költészet Tavasza elnevezésű rendezvényre, amelynek szervezői a Szilágy Megyei Tanács, a Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, a Szilágy Megyei Tanfelügyelőség, a Magyar Versmondók Egyesülete és az RMDSZ Szilágy Megyei Szervezete, derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményből.
A nemzetközi találkozót a hagyomány szerint az ezredforduló óta minden évben megszervezik, a résztvevők kétnyelvű antológiában mutatkoznak be, ezúttal tíz román, tíz magyar költő verseit jelentette meg a sorozatot gondozó Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, és a hozzátartozó Caiete Silvane folyóirat, illetve könyvkiadója.
A régióban egyedülálló kiadványból az elmúlt években jelent meg már román, magyar és német nyelvű kötet is, de volt példa olyanra is, amely angol, roma nyelvű lírikus alkotást is tartalmazott.
Május 4-én, csütörtökön délelőtt rendhagyó irodalomórákkal indul a rendezvény (10 óra: Gheorghe Șincai Pedagógiai Líceum; 11 óra: Silvania Főgimnázium; 11 óra: Zilahi Református Wesselényi Kollégium). Délután, 16 órától román-magyar irodalmi kerekasztal-beszélgetés, 18 órától román és magyar írók és költők találkozója . (résztvevők: Visky András, Ioan Groșan, Lakatos Mihály, Halmosi Sándor, Daniel Săuca, téma: Fordítás: mesterség és empátia. Moderátor: Demény Péter
Helyszín: Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ, Zilah -Európai párbeszédek terem).
Május 5-én, pénteken 9 órától tartják a Költészet Tavasza magyar nyelvű vers- és prózamondó vetélkedőt, 17 órától Csóka László magyarországi festőművész kiállítását nyitják meg, továbbá bemutatja könyvét Thököly Vajk Ráncok a reményhez címmel, és a XVII. Költészet Tavasza kétnyelvű versantológia bemutatására is ekkor kerül sor. A napot román és magyar költők felolvasóestje zárja, közreműködik a Poéták Zenekar (Budapest). Helyszín: Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ).
Május 6-án, szombaton 9 órától román nyelvű versmondó vetélkedő zárja a Költészet Tavaszát (Szilágy Megyei Művelődési és Művészeti Központ).
A 2017-dik évi antológia szerzői romániai román és magyar, illetve magyarországi költők. A román fordítások Dósa Andrei, illetve Kocsis Franciska, a magyar fordítások Demény Péter, Lövétei Lázár László és Halmosi Sándor munkái. A XVII. Költészet Tavasza kétnyelvű versantológia ingyenes kiadvány, a helyszínen lehet igényelni. Szabadság (Kolozsvár)