Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gréczy Zsolt
5 tétel
2009. szeptember 11.
Az Új Magyar Szó átvette a kormánypárti budapesti Népszava cikkét, melyben a szerző Orbán Viktort, a Fidesz elnökét támadta. /Gréczy Zsolt, Népszava: Emlékeztető. A világ múlandó dicsősége. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 11./
2016. július 13.
A gyurcsányista DK a kvótareferendumtól való távolmAradásra buzdít
Azok kampányolnak a bevándorlási kvóta mellett, akik annak idején lerománozták, gyalázták, és megalázták a külhoni magyarságot. A régi recept nem változott, a népszavazás érvénytelenségét akarják elérni.
Gréczy Zsolt, a magyarellenes Demokratikus Koalíció nevű törpepárt szóvivője szerdán az MTI-nek kijelentette, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-i „álnépszavazás” ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.
A szóvivő megemlítette, hogy az MSZP hordalékából életre kelt Demokratikus Koalíció a népszavazás kiírásakor is közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta – a gyakorlatilag hibahatáron belüli, mérhetetlenül súlytalan pártok közül – az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA, legutóbb pedig az MSZP „csatlakozott”.
Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított „álnépszavazás” érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását – reménykedett Gréczy Zsolt. Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett az eredetiségtől mentes „MAradj otthon, mAradj Európában” címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett.

itthon.ma//karpatmedence
2016. július 14.
Kvótareferendum - Élőlánccal demonstrál a DK
A Demokratikus Koalíció szeptember 2-án kampányt indít, amellyel minél több embert szeretne rávenni arra, hogy mAradjon távol a kvótareferendumtól. A párt a népszavazás előtti napon, október 1-jén élőlánccal akarja körbevenni a Parlamentet.
Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-nek azt mondta, hogy az Orbán-kormány ki akarja vezetni Magyarországot az Európai Unióból. Szavai szerint a Demokratikus Koalíció tisztában van azzal, hogy az október 2-ai "álnépszavazás" ennek a sorsdöntő, Magyarország számára végzetes lépésnek az előkészítése.
A politikus hozzátette, hogy ezért elsőként - már a népszavazás bejelentésének napján - a Demokratikus Koalíció közölte, távol mArad a referendumtól, és erre szólít fel minden demokratát és demokratikus pártot. Úgy fogalmazott, hogy a Gyurcsány Ferenc pártelnök által megtett javaslathoz azóta az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért, a MOMA - Modern Magyarország Mozgalom Párt, legutóbb pedig a MSZP "csatlakozott". Ezzel reális esély kínálkozik arra, hogy az Orbán Viktor által indított "álnépszavazás" érvénytelen és eredménytelen legyen, ez pedig felgyorsíthatja a rezsim bukását - jelentette ki.
Hangsúlyozta, hogy a Demokratikus Koalíció emellett "MAradj otthon, mAradj Európában" címmel kampányt is indít a távolmAradás mellett. A távolmAradás is szavazás, annak megerősítése, hogy Magyarország megerősíti uniós tagságát, összetartozását a szabad, demokratikus országok közösségével - indokolta kezdeményezésüket.
Népszava
2017. szeptember 25.
Gyurcsány: Aki nem Magyarországon él, ne is szavazzon!
A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra sem egyet azzal, hogy a határon túli magyarok szavazhassanak a magyarországi parlamenti választásokon.
Ezért a Gyurcsány Ferenc vezette alakulat záradékkal írta alá hét végén a nyolcpárti megállapodást a választási törvényjavaslatról. E szerint nem lehet szavazati joguk azoknak, akik nem Magyarországon élnek életvitelszerűen (vagy nem Magyarországon éltek az elmúlt években).
„Ne dönthessenek rólunk – mondjuk mi –, mert nem viselik döntésük következményeit. Azé a jog, akié a kötelesség. Ne határozhassa meg, hogy milyen lesz a magyar nyugdíjrendszer, oktatás vagy az adószabályok, akinek később nem ezen szabályok között kell élnie. Szerintünk ez tisztességes elv” – írta a volt miniszterelnök a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy meglepődtek azon, hogy ezt az elvet csak a DK képviseli a dokumentumot aláíró ellenzéki pártok között.
Mivel a szöveg egyértelműen nem határozta meg, hogy kire érti a DK a kikötést, a Hvg.hu megkereste Gréczy Zsoltot. A párt szóvivője közölte: azokra nem vonatkozik, akik tartósan külföldön dolgoznak, csak azokra a határon túli, magyar állampolgársággal is rendelkezőkre, akik nem itt élnek.
Egy új és igazságos választási rendszer bevezetésének tervéről írtak alá megállapodást nyolc ellenzéki tömörülés – a Demokratikus Koalíció, az Együtt – a Korszakváltók Pártja, a Lehet Más a Politika, a Magyar Liberális Párt, a Magyar Szocialista Párt, a Modern Magyarország Mozgalom Párt, a Momentum Mozgalom és a Párbeszéd – képviselői szombaton Budapesten.
hvg.hu; itthon.ma/karpatmedence
2017. november 4.
Az RMDSZ álláspontja szerint törvényes a szövetség választási regisztrációs eljárása
„Minden törvényes feltételnek megfelel” az az eljárás, amellyel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és a felügyelete alatt működő Eurotrans Alapítvány a magyarországi választási regisztráció ügyében eljár – közölte a szövetség.
AZ RMDSZ a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője, Gréczy Zsolt pénteki budapesti sajtótájékoztatóján elmondottakra reagált. A szóvivő szerint súlyos visszaélésekre, választási csalásra ad alkalmat, hogy Erdélyben az RMDSZ gyűjti a magyarországi országgyűlési választásra regisztrálók adatait.
Az RMDSZ állásfoglalásában hangsúlyozta: „a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Eurotrans Alapítvány minden törvényes feltételnek megfelel, amely az adatgyűjtést és -tárolást szabályozza, és törvényesen jár el a regisztrációs adatok és azok továbbítása esetében is. Az átláthatóság kedvéért minden törvényes jogot és kötelezettséget románul és magyarul is feltüntettünk a támogatási ív hátlapján”.
Az RMDSZ szerint a DK az Átlátszó Erdély portál cikkeire alapozta a vádjait, és szerinte a portál elferdítette, sajátosan értelmezte, és kontextusából kiragadva közölte azokat a megállapításokat, amelyeket a Nemzeti Választási Iroda közölt megkeresésére.
A portál a múlt kedden cikkezett arról, hogy az RMDSZ és az Eurotrans Alapítvány közös íven gyűjti a támogató aláírásokat a Minority SafePack európai polgári kezdeményezéshez és a magyarországi választási regisztrációhoz, amelyeket aztán az iroda munkatársai vezetnek be a két online adatbázisba. A portál közölte az NVI elnökének, Pálffy Ilonának a válaszát, melyben azt írta: „A regisztrációs kérelmet maga a választópolgár nyújthatja be, nevében más nem járhat el”, de az űrlap kitöltéséhez a választópolgár igénybe veheti általa választott segítő közreműködését.
Az RMDSZ állásfoglalásában hangsúlyozta: „tekintettel arra, hogy a támogató - regisztrációs ív részletesen leírja az ív célját, és ehhez kéri az aláíró kifejezett beleegyezését, teljesülnek az online regisztrációhoz történő megbízás feltételei”.
Azoknak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgároknak, akik a 2018-as országgyűlési választásokon szavazni szeretnének, regisztrálniuk kell a választási névjegyzékbe. Aki korábban már sikeresen regisztrált, annak nem kell új kérelmet benyújtania, mert a korábbi tíz évig érvényes. A regisztrációra a választás előtti 15. napig lesz lehetőség. A magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben és csak országos listára szavazhatnak. Szabadság (Kolozsvár)