Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Grassalkovich Antal
2 tétel
2014. november 26.
Világos, épített kultúránk fontos öröksége
Hogy egymásra találhassanak a nemzetiségek
Világos Nagyközség megszületésében elemi fontosságot játszott a vár, amit a rómaiak Castrum Lucidum néven emlegettek, ahonnan ered a magyar Világosvár elnevezés is. I. sz. 106. és 271. között, a kiváló stratégiai elhelyezkedése miatt az itt áthaladó római légiók állomáshelyéül szolgált.
A XII. században a helybeli katolikusok egy része latin rítusú volt. 1186-ban III. Béla magyar király – aki kiemelkedő egyház- és kultúratámogatóként a Római, de a Bizánci Katolikus Egyházzal is jó kapcsolatokat ápolt, az általa létrehozott állami adminisztrációnak az irányítását a párizsi Sorbone Egyetem végzőseire bízta, közülük Világoson is dolgozott a híres jegyző, Anonymus –, bencés kolostornak rakja le az alapjait a jelenlegi római katolikus templom helyére. 1331-től a világosi vár nagy kiterjedésű uradalomnak volt a központja, amihez I. Mátyás király uralkodása idején 121 település tartozott. A pápai adójegyzékekből kiderül, hogy 1333-ban katolikus parókia létezett Világoson, Galsa, Muszka és Borosjenő hívei számára, akik Agria egyházmegyéhez tartoztak. A parókia templomának az 1186-ban megalapított kolostor szolgált. 1439-ben a vár és a kolostor is Brankovics György szerb fejedelem birtokába került, aki a kolostort kőkerítéssel vonta körül. A világosi várat és a kolostort is magában foglaló uradalom 1445-ben Hunyadi János, majd 1464-ben a Báthori család birtokába került, amelyiknek a tagjai innen kormányozták Erdélyt. I. Mátyás király uralkodása idején, a Magyarországon létrehozott 4 nyomda közül, 1 – Jókai Mór szerint – Világoson működött. A világosi katolikus plébánia 3 templomát 1526-ban, még a mohácsi vész előtt a bevonuló törökök feldúlták, lerombolták. A Galsa felé húzódó dombok lábánál manapság is látszanak egy 55 méter hosszú, 15 méter széles templomnak, illetve a tornyának a maradványai. A dokumentumokból kiderül, hogy a román stílusban, valószínűleg a XIV. században épült templomot a várőrség, valamint az állami adminisztráció használta, ami arra utal, hogy akkoriban igen erős katolikus közösség élt a településen. Egy 1701-ben történt feljegyzés szerint, a török uralom után a várban létezett egy katolikus kápolna, ahol lelkész szolgálta a várőrséget. A török hódoltság idején a 3 kőépületből álló világosi kolostort ferences szerzetesek vezették, amíg a törökök le nem rombolták. A kolostor romjaiból Grassalkovich Antal gödöllői gróf, a püspökség és a lakosság támogatásával elkezdte, majd az uradalmat átvevő Bohus Imre báró 1753-ban befejezte a jelenlegi, Nepomuki Szent János tiszteletére, 1753. május 16-án felszentelt, késő barokk elemekkel díszített, román stílusban készült katolikus templom újjáépítését. A bibliai jeleneteket ábrázoló belső festési munkálatokat Hans Fischer, temesvári templomfestő készítette. A templomot 1798-99-ben felújították, csakhogy 1834. augusztus 21-én leégett, de Bohus János báró a saját költségén, a lakosság segítségével felújította, 1839-ben újra felszentelték. A templomi szolgálatot 1753-tól a konventuális ferencesek végezték, később egy káplán által segített plébános látta el a pasztorációs feladatokat. 1874–75-ben ugyancsak Bohus János báró a helybeli temetőben a családjának kápolnát épített, ami manapság is ravatalozóként működik, míg a templomnak 1906-ban orgonát ajándékozott, ami szintén működik. A helybeli hitéletben történtek ugyan változások, de a független parókus jogot megőrizték 1991-ig, amikor is a gyoroki katolikus egyházközséghez csatolták.
A Világoson zajlott oktatással kapcsolatos feljegyzés a XII. századból származik, amikor a Csanádi Egyházmegye latin nyelvű iskolát működtetett. Előbb Mária Terézia az 1746. április 15-én kiadott rendeletében, majd II. József is kötelezte a birodalom lakosságát az anyanyelven történő oktatásra. A rendelet nyomán, 1773-ban Világoson is megalakul az első magyar, illetve román nyelvű iskola.
Elődeink hagyatéka kötelez
Sokan úgy tudják, hogy Világos az 1848–49-es forradalom és szabadságharc végét jelentő, 1849. augusztus 13-án a település közelében bekövetkezett fegyverletétel miatt vonult be a magyar történelembe. A fent közölt történelmi tények bizonyítják a legjobban, hogy az itt meghonosodott katolikus egyházkultúra, illetve adminisztratív központ jóvoltából, Világos már évszázadokkal előbb is a történelmi események egyik fontos központja volt – olvasható a Frayna Edit nyugalmazott tanítónő által, a teljesség igénye nélkül összeállított, Greffner Ottó, Kovách Géza és Teodor Voştinar történészek kutatásaira alapozott gyűjteményében, ami románul megjelent az Actualitatea Şiriană, helyi jellegű lap augusztusi kiadványában is.
A helybeli katolikus templommal kapcsolatban örvendetes dolognak számít, hogy a Temesvári Római Katolikus Püspökség a torony és templom megromlott tetőszerkezetének a felújítására pályázatot nyújtott be a kormányhoz, amely 45 ezer lejjel támogatta, Világos Nagyközség Polgármesteri Hivatala és Tanácsa további 25 ezer lejjel járult hozzá a munkálatok finanszírozásához. A felújítást idén fejezték be, köszönet illeti a kezdeményezőket és szervezőket, a támogatókat és a kivitelezőket egyaránt. Abban reménykedjünk, hogy épített kulturális örökségünk e remekművének a külső és belső felújítására is hamarosan kerül majd kezdeményező és támogató.
Szerk. megj: Világos, tulajdonképpen az 1944. szeptemberi, tragikus események kapcsán került legutóbb a Nyugati Jelen érdeklődésének a középpontjába, amikor is a magyar csapatok visszavonulása nyomán elszabadult féktelen indulatoknak az áldozatává vált 10 magyar polgár, akiknek emléktáblát szerettünk volna állítani a templomban. Mivel a táblaállítás nem volt lehetséges, de azt is megtudtuk, hogy ama szeptemberi napokban egy német polgárt is lelőttek, a háború után a helybeli németeket kényszermunkára hurcolták, továbbá azt a román polgárt is földönfutóvá tették, aki a kritikus napokban a magyarok védelmére kelt, talán ildomosabb lenne Világoson felállítani az erőszak és a kommunizmus áldozatainak az emlékművét. Az nagyban hozzájárulhatna a múlt sérelmeinek a békés elrendezéséhez, az együtt élő nemzetiségeknek az egymásra találásához. E törekvésben bátorítás lehet a kormánynak és a helyi tanácsnak a templomtető felújításához nyújtott támogatása.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)
2016. november 1.
Vetró András: igyekszem a legtöbbet tenni választott közösségemért
Az anyagot beszélni kell hagyni, uralni lehet, de nem szabad fölé kerekedni, olyan formát belekényszeríteni, ami nem a lényege – vallja a Kézdivásárhelyen élő Vetró András szobrászművész. Ezt még édesapjától, Vetró Artúr szobrászművésztől, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola egyik alapítójától tanulta gyermekkorában, és azóta is tartja magát a tanításához. A szobrászművésszel műtermében az apai örökségről, hitvallásáról, művésztáborokról és kiállításokról, elkészült és készülő munkáiról beszélgettünk.
–Teher vagy inkább ösztönzés volt az apai örökséggel művészként útnak indulni?
– Hogy lett volna teher? Hiszen nagyon sokat tanultam tőle, ő volt az első tanítómesterem. Ma is fülembe csengenek az előbb idézett szavai. És folytathatom: ne válasszunk tömör anyagot, ha levegősebb, könnyedebb a téma; a súlyosabb témákat pedig, ha lehetőségünk van, öntsük bronzba, vagy formáljuk meg kőből, alumíniumból, fémből. De apám nemcsak szóval tanított, hanem tettel is: az is fontos volt, hogy inaskodhattam mellette. Legelőször a Házsongárdi temetőbe készített Tessitori Nóra-szobránál segédkeztem: miután ő megmintázta, én kifaraghattam. Ha nem is tudatosan, de magamba szívtam mindent, amit a művészete és az általa megteremtett környezet jelentett. A műteremben körülvettek a szobrai, az albumok. És nem utolsósorban ott voltak a diskurzusai, a művészeti írásai. Ezeket nem ismeri a közönség, mostanra sikerült a családnak összegyűjteni és kötetbe szerkeszteni őket, múlt héten jelent meg a könyv a kolozsvári Idea Design & Print nyomdában. Pályatársairól, ars poeticájáról, az alkotói tett elsődlegességéről szólnak ezek az írások, a „látva lássanak” magamutogatással szemben. A kötetet rajzai illusztrálják.
Közösségi szerepvállalás, alkotótáborok és kiállításaik
– Ön nem a műtermébe visszahúzódó művész, hanem közösségi ember is. Nyugdíjasként visszajár iskolájába, mert érdekli a szobrászat tagozat sorsa. Az Őszi Sokadalom alkalmával is láttuk a gyerekekkel foglalkozni. Önkormányzati képviselő volt, a XV. Székely Határőr Gyalogezred I. zászlóaljának századosa, részt vesz a kézdivásárhelyi március 15-i ünnepségeken, hagyományőrző századának tagjaival felvonult Marosvásárhelyen, a Székely Szabadság Napján. Rendszeresen részt vesz alkotótáborokban…
– Habár nem itt születtem, érdekel a székelység múltja, sorsának alakulása a jelenben. Ezért lehetőségeim szerint igyekszem a legtöbbet tenni választott közösségemért. Mindenütt ott vagyok, ahol igénylik hozzáállásomat, munkámat.
Fontosnak, megtermékenyítőnek érzem az alkotótáborok légkörét, hangulatát, a különböző helyekről érkező művészekkel való találkozást, a beszélgetéseket. Több mint húsz éve részt veszek a ló témájú Incitato alkotótáborban, amelyet kezdetben a Kézdivásárhely melletti Fortyogón, jelenleg pedig Bálványosfürdőn szervez meg az Incitato Lovasklubot alapító Tóth család. A kezdetektől ott vagyok a Bálványosi Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótáborban is, amelyet 2000-ben alapítottak Hegedűs Ferenc, Szarvadi Loránd és felesége, valamint Téglás Zsuzsa vállalkozók. Ezekhez hasonlót működtet a gyimesi Borospatakán a Szász házaspár, amelyen idén, október 6–16. között harmadik alkalommal vettem részt. Érdekes egybeesés, hogy pontosan a gyimesi tábor ideje alatt, a Csíki Székely Múzeum szervezésében, október 13-án nyitották meg a Kossuth utcai Galériában a bálványosi tábor anyagából szervezett kiállítást. A nyolcadik alkalommal szervezett borospataki tábor is kiállítással zárult, amelyet október 15-én, szombaton nyitottak meg Banner Zoltán és Nagy Miklós Kund művészettörténészek. Itt készült el a Márton Áront ábrázoló domborművem, ez szerepel a kiállításon. Márton Áron karizmatikus alakja már rég izgatott, ezért is született meg az őt ábrázoló egész alakos szobrom, amely Kézdivásárhelyen az azóta róla elnevezett kis teret díszíti. A Márton Áron-emlékév alkalmával idén újból visszatértem a témához. Borospatakán tavaly egy gyimesi Madonnát ábrázoló juharfa szobrot készítettem, ami – nagy örömömre – bekerült a skanzen kis kápolnájába. De részt veszek az 1974 óta működő szárhegyi alkotótáborban is, mint ahogy az újabban szerveződött csíkszentmártoni, Mátyás József festőművészről elnevezett táborban is, ahol idén az 1700 évvel ezelőtt született Szent Márton tours-i püspök, köpenyének felét a koldusnak ajándékozó, kardját a keresztért eldobó, csodatévő hittérítő volt a központi téma. Ezért róla készítettem egy plakettet, amely a csíkszentmártoni Viridis vendégház állandó kiállításának egyik darabja lett.
Domborművek, plakettek, köztéri szobrok
– A rendszerváltás előtt többnyire a dombormű és a plakett műfajában alkotott. A „keretezett forma-gát” hőseiről Bereményi Géza ezt mondta: „mindent megtesznek, egész a humoros kétségbeesésig, a nyaktörő ravaszságig, hogy szabadságra jussanak. Hiszen bensőjük eleve szabad.”
– Bereményit a Lovag- és a Bohóc- (A Nagy Mutatvány) sorozatok „fogták meg”. Amikor a szabadulásra vágyó emberek mindent elkövetnek, hogy kitörjenek az idő és a tér szorításából. Tágítani szeretnék a teret, ahová beleszülettek, ugyanakkor az elmúlás ellen is lázadnak. Ezt a kitörési kísérletet ábrázolják a két sorozat darabjai. Ezek megalkotásában Hamvas Béla írása is hatott rám, Arlequinről, a bohócról, a bolond figurájáról, aki a teljes szabadság állapotát éli meg, mert semmitől sem fél. Először a feleségem, Zsuzsa rajzolta meg az egyensúlyozó bohócokat, azután én mintáztam meg őket, ahogyan a dombormű síkjából kitüremkednek a fény felé. Don Quijote, a búsképű lovag is ugyanilyen figura, aki „Utópia ismeretlen tartományai, újabb szélmalmok és Dulcineaák felé” igyekszik, ahogy Bogdán László mondta. De hasonló érzéseket, gondolatokat fejez ki az a sorozat, amelyet Egyed Péternek A 23 buborék című balladaszerű költeménye ihletett. A 2000-ben elsüllyedt kurszki tengeralattjáróban a robbanást túlélő huszonhárom haldoklót ábrázolja, akiknek tudatosan kellett szembenézni a lassú halállal. Őket a jézusi áldásból sugárzó fény váltja meg, lelkük így szabadulhat és szállhat – mint buborék – az ég felé.
– Szabadtéri szobrokat inkább a rendszerváltás után alkotott.
– Az 1989-es fordulat előtt nem volt divat a történelmi téma. Azután lett igény a szoborállításra, az úttörő emberek és hősök emlékének megörökítésére. Először domborműben megformáltam az aradi tizenhárom tábornok portrésorát, azután a háromszéki negyvennyolcas hősök domborműveit is, majd közülük egyeseknek – Turóczi Mózesnek, Bem Józsefnek és Tuzson Jánosnak – szabadtéri szobrot is alkothattam. Majd következett Bod Péter, Nagy Mózes, Márton Áron és a többiek.
„Szunnyadó” szobrok
– Műtermében rengeteg alkotás található. Gipsz mellszobrok, bronzszerű, fémes bevonattal vagy anélkül. Domborművek, plakettek. Ezek rendelésre készültek? Vagy egyszerűen csak azért, mert az alkotó soha nem pihen?
– Ezeket én „szunnyadó” alkotásoknak nevezem, amelyek a kedvező pillanatra várakoznak. Megszületett bennem a gondolat, hogy ezek a személyiségek megérdemelnék, hogy megörökítsék őket, és időtálló formába öntve parkokban, tereken, középületek falain szerepeljenek. A Szent László-mellszobornak helye lehetne Nyujtódon, hiszen Szent László a templom védőszentje. Molnár Józsiás szobra is várakozik, hogy hátha lesz szándék és akarat emléket állítani Kézdivásárhelyen a helyi Széchenyinek a róla elnevezett parkban. Kós Károly mellszobra megtalálta a helyét a budapesti állatkertben, érdeklődnek iránta. És úgy tűnik, Hatvanba kerül az a plakettem, amely a három testvérváros – Kézdivásárhely, Hatvan és a holland Maassluis – szimbolikussá nőtt alakjaiból építkezik: Gábor Áront, Grassalkovich I. Antalt és Rubenst ábrázolja, ugyanakkor egybeolvasztja a három település címerének meghatározó motívumait, az ágyút, az oroszlánt és a szélmalmot. Csiha Kálmán mellszobra a kézdivásárhelyi Református Kollégium udvarára kívánkozna… Egyik kedvenc kompozíciómat Kézdivásárhely központjába, a szökőkút mellé álmodtam: három nemzedék képviselőjét jeleníti meg – az öreget, aki süllyed a lóval; a gyereket, aki nem érti a lefelé irányulást, a süllyedést; és a férfit, aki lováról felfelé tekintve dialogizál, vitatkozik Istennel. A három alak a téren három irányba nézne, a lómotívum jelezné, hogy lovasnemzet vagyunk. A kompozíció megalkotásában hatott rám Rodin Calais-i polgárok című világhírű alkotása, hogy az ember mennyiféleképpen viszonyulhat a halálhoz, az elmúlás fenyítéséhez: értetlenül, lázadva és belenyugvóan. A kompozícióból egy rész – a gyereket ábrázoló – elkészült, Kézdivásárhelyen, az Atrium Szálloda előtt áll.
Kedvenc alkotások
– Van-e kedvenc munkája a művésznek?
– A szobrok közül szeretem a kézdivásárhelyi Kossuthot, talán azért is, mert azon a helyen volt a buszállomás, ott tettem először lábamat a céhes város földjére, ahol aztán meghonosodtam. De kedvelem a Bod Péter-mellszobrot is a tanítóképző udvarán, amelyet egy kőből formált papírtekercsbe helyeztem el, ami talapzatként szolgál. Szívemhez közel álló a Nagy Mózes-szobor is, amelyen az iskolaalapító pap egyfajta Kőműves Kelemenként a talapzatot képező, kemény és érdes kődarabokból – mintegy önmagából, a testéből – építkezik, és mintha kezét az égnek emelve mondaná Istennek: Uram, elkészült, megvan!
És szeretem az egyik legfrissebb munkámat, a kórházalapító dr. Benedek Gézáról alkotott szobrot is, amit idén szeptember 13-án avattak Kovásznán, a központi parkban. Boldoggá tett, hogy a Benedek leszármazottak munkáim alapján engem kértek fel a szobor megalkotására. Mint ahogy elszomorított, hogy a munkáimat kedvelő és értékelő Sylvester Lajosnak nem én alkothattam meg a szobrát szülőfalujában, Csernátonban. Tartoztam volna neki ezzel, hiszen ő volt az, aki apámtól az Integető lány című szobrát Sepsiszentgyörgy városának elkérve engem 1973-ban Kézdivásárhelyre hívott. És kedvelem a Kapu-ketrec című kompozíciót is. Az emberi vívódást, a kitörési kísérletet fogalmazza meg az útvesztőből, a labirintusból. Azt is részletezi, hogyan viszonyulnak a különböző embertípusok az őket körülvevő akadályokhoz: az egyik megkerüli a falat, a másik átbújik a megrepesztett falon, a lyukon, a harmadik átmászik rajta. Az életben is hasonlóan teszünk az elénk tornyosuló nehézségekkel, akadályokkal.
VETRÓ ANDRÁS
1948. október 14-én született Temesváron.
Főiskolai tanulmányait 1967–1973. között végezte a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán.Tanárai Löwith Egon, Bretter György, Földes László és édesapja, Vetró Artúr szobrászművész voltak. 1973-ban érkezett Kézdivásárhelyre, ahol a Nagy Mózes Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatán tanított rajzot és mintázást feleségével, Vetró Bodoni Zsuzsa grafikusművésszel együtt. Gyerekei Vetró Bodoni Sebestyén András és Vetró Bodoni Barnabás. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetség sepsiszentgyörgyi fiókjának, valamint az újraalakult Barabás Miklós Céhnek.1973-tól romániai és külföldi (magyarországi, franciaországi, svájci) egyéni és csoportos kiállítások résztvevője. Közel húsz egyéni kiállítással, több mint harminc szabadtéri szoborral büszkélkedhet, a belterekben elhelyezett alkotásainak száma több mint ötven.
Ambrus Ágnes
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)