Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Grabán Zsolt Attila
3 tétel
2012. április 3.
Eckstein Kovács Péter indul a polgármesteri székért Kolozsváron
Eckstein Kovács Péter indul az RMDSZ színeiben Kolozsváron a polgármesteri tisztség megszerzéséért. Az RMDSZ jelöltje számít az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) támogatására is, mivel ő az egyedüli magyar jelölt. A választások során minden szavazatnak döntő jelentősége van. Ahhoz, hogy Eckstein polgármester lehessen meg kell szereznie legalább a szavazatok 35%-át.
Gergely Balázs, az EMNP elnöke szerint korai lenne még a támogatással kapcsolatos témát boncolgatni, viszont nyitott bármilyenfajta együttműködési lehetőségre. A párt csak akkor fog álláspontot foglalni, miután választ kapott a választási együttműködési javaslatot tartalmazó nyílt levélre Máté András megyei RMDSZ-elnöktől, valamint Csép Sándor megyei MPP-elnöktől.
Eckstein egyébként elnöki tanácsadóként is dolgozott 2009-től a parlamentben, de tavaly lemondott tisztségéről, mivel nem értett egyet a verespataki aranybánya engedélyezésével.
Kolozsváron a hivatalos határidőig tizenegy RMDSZ-es helyi tanácsos-jelölt nyújtotta be a jelentkezéshez szükséges iratokat: Gyenge Zoltán, Irsay Miklós, Molnos Lajos, Csoma Botond, Horváth Botond, Somogyi Gyula, Oláh Emese, László Attila, Geréd Imre, Grabán Zsolt-Attila és Horváth Anna. Rangsorolásuk azonban még nem készült el, feltehetően április 13-án kerül erre sor.
Paprika Rádió. Erdély.ma
2012. április 14.
Kolozsváron sem várható magyar összefogás
Mindhárom politikai alakulat jelöltjei versenybe szállnak
Marosvásárhely után Kolozsváron is meghiúsult a magyar összefogás lehetősége a közelgő, június 10-i helyhatósági választásokon. Tegnap az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) helyi képviselői bejelentették, hogy saját polgármesterjelöltet indítanak Gergely Balázs személyében, illetve önálló megyei és tanácsosi jelöltlistával rukkolnak elő. Úgyszintén pénteken az RMDSZ Kolozs megyei szervezete megerősítette Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelöltségét, valamint véglegesítette kolozsvári tanácsosi jelöltlistáját. A Magyar Polgári Párt (MPP) már korábban megnevezte polgármesterjelöltjét Fodor Alpár személyében, tanácsosjelöltjeik névsorát a közeljövőben hozzák nyilvánosságra. Függetlenként méretkezik meg a választásokon Szakáts István kulturális menedzser, aki kolozsvári tanácsosi tisztségért száll versenybe. A feleknek bő két hét áll a rendelkezésére ahhoz, hogy esetleg egyezségre jussanak.
Gergely Balázs, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos alelnöke a politikai alakulat kolozsvári polgármesterjelöltje. Ezt maga a néppárti politikus közölte a Farkas utcában, a Szent György szobornál tartott tegnap déli sajtótájékoztatón. Az EMNP csütörtökön, kolozsvári szervezetének küldöttgyűlésén bízta meg Gergely Balázst, hogy lépjen versenybe a város elöljárói tisztségéért folytatott küzdelemben a június 10-i önkormányzati választásokon, illetve rangsorolta városi tanácsosi jelöltjeinek 17 személyt felvonultató listáját. Az EMNP hamarosan véglegesíti megyei tanácsosjelöltjeinek a névsorát is, valamint megnevezi megyei tanácsi elnökjelöltjét is.
Bemutatkoznak a néppárti jelöltek. Balról jobbra Szenkovics Dezső, Gergely Balázs, Sánta Levente és Sándor Eszter
A polgármesterjelölt indítására vonatkozó döntést indokolva Gergely Balázs kifejtette: köztudomású, hogy a másik két magyar politikai szervezet (az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt – MPP) jelöltet állít a tisztség megszerzésére. Az EMNP másfél hete nyílt levélben és személyesen is felkérést intézett az RMDSZ és az MPP Kolozs megyei elnökeihez, Máté András Leventéhez és Csép Sándorhoz az önkormányzati választásokon való együttműködés valamilyen formájának kidolgozása érdekében. Úgy tűnik azonban, hogy kezdeményezésük – legalábbis az RMDSZ irányából – „süket fülekre” talált. A két másik jelölt nevesítése azt az üzenetet hordozza, hogy Kolozsváron mindenki versenyre készül – tette hozzá a politikus. Hangsúlyozta, amennyiben az elkövetkező két és fél hétben, azaz a jelölések benyújtási határidejének lejártáig a három magyar alakulatnak mégis sikerül egy kölcsönösen elfogadott „modus vivendi-t” kidolgoznia, akár vissza is léphet a jelöltségtől.
Új egységképpel „visszahozni” a választókat
A választópolgároknak az urnáktól való egyre nagyobb mérvű távolmaradása azt jelzi, hogy az a bizonyos egységkép, amelyben korábban sokan hittek, ezennel megbukott, s újat kell teremteni – fejtette ki Gergely Balázs. A javasolt új egység és politika alkotóelemeit mindenekelőtt a magyar emberek, a legerősebb közösségmegtartó- és fejlesztő erőnek bizonyult történelmi egyházak, a közéleti ügyek felvállalásában jó példát nyújtó civil szervezetek, valamint a politikai pártok palettája képezik – részletezte. – Mi nem a pártokkal, hanem azzal a szemléletmóddal kívánunk harcolni, amelyet a régi politika és politikai kultúra képvisel – hangsúlyozta Gergely Balázs. Véleménye szerint az elképzelt új egység a politikai szervezetek együttműködését is jelenti, hiszen hosszú távon egymásra vannak utalva. Mindamellett az EMNP az a párt, amely tevékenységével képes „visszacsábítani” a közéletből, a választásokról elmaradt szavazópolgárokat, akiknek száma Kolozsváron – a jövő héten ismertetésre váró közvélemény-kutatás szerint – mintegy 3000-3500 fő. A politikus felhívta a figyelmet arra is, hogy a tanácsosi jelöltek többsége nem politikai szerepvállaló, hanem értelmiségiek, a lista összeállításában pedig a nemzedékváltás is felsejlik.
A néppártiak programját a közösség írja
Gergely Balázs hangsúlyozta: a kolozsvári néppárti jelöltek programját tulajdonképpen – a kolozsvári családoknál szétosztott véleménykártyák kitöltésével – a közösség írja. Az elmúlt öt napban visszaérkezett 1300 kártya alapján már körvonalazódott, hogy a polgárok munkahelyeket, biztos megélhetést, élhető, zöld Kolozsvárt akarnak, az EMNP pedig az általuk megjelölt legfontosabb témákat jeleníti majd meg – fejtette ki a politikus. Mint mondta, a füstös pártszékházak régi típusú politikájával szemben az EMNP az emberek problémáira összpontosítana, ilyen szempontból üzenetértékű lévén a sajtótájékoztató kevésbé szokványos helyszíne is.
A tanácsosi listavezető, régész-történész végzettségű Gergely Balázst a második helyen követő Szenkovits Dezső filozófiatanár, civil szervezeti aktivista a közösséggel szembeni felelősségvállalás szükségességével indokolta közéleti szerepvállalását. Egy indián közmondást parafrazálva kifejtette: „Kolozsvárt nem őseinktől örököltük meg, hanem gyerekeinktől, fiataljainktól kaptuk kölcsön”, ezért óriási felelősség ennek az értéknek a továbbadása, megőrzése. Hangsúlyozta, tisztán értékek mentén kívánja megjeleníteni mindazt, amit az EMNP hirdet.
A jelöltlista harmadik helyezettje, Sánta Levente közgazdász, kulturális menedzser, a tavalyi Kolozsvári Magyar Napok fesztiváligazgatója elmondta: meggyőződése, hogy az EMNP önzetlenül cselekszik Kolozsvár érdekében, ehhez a törekvéshez járulna hozzá ő is tudásával, tapasztalatával. A jegyzék nyolcadik pozícióját elfoglaló Sándor Eszter fiatal kommunikációs szakember, az EMNP országos kampányszóvivő-helyettese úgy vélte: megtalálta helyét a pártban, és mint mondta, tartozik saját korosztályának azzal, hogy a közélettől elfordult fiatalok megszólítására törekedjen.
Rangsorolták az RMDSZ városi tanácsosjelöltjeit
Nem sokkal az EMNP sajtóértekezlete után kezdődött az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ülése, amelyen rangsorolták a kolozsvári tanácsosjelölteket. A gyűlést Máté András Levente RMDSZ-elnök és Kötő József parlamenti képviselő vezette. A kolozsvári tanácsban 2008–2012 között tevékenykedő öt RMDSZ-es városi tanácsos beszámolója után bemutatkozott a 11 tanácsosjelölt, aki majd a június 10-i helyhatósági választáson méretkezik meg.
Megoldatlan gondok előtt a tanácsosi helyekre pályázók?
A városi tanácsosjelöltek bemutatkozásakor Csoma Botond jogász, városi tanácsos kifejezte abbéli reményét, hogy a júniusi választások után olyan városi tanács jön létre, amelynek majd szüksége lesz az RMDSZ-es tanácsosok szavazatára, mert a román pártok csak akkor „állnak szóba” az RMDSZ-szel, ha ez érdekükben áll. Tervei között szerepel a műemlékeken a többnyelvű (köztük magyar nyelvű) táblák és helységnévtáblák elhelyezése, ifjúsági székház létesítése, bicikliutak bővítése stb.
Geréd Imre három fő célkitűzést említett: családbarát, zöld és fiatalos Kolozsvárt szeretne. – Fontos, hogy a városokat is bevonjuk a zöld kezdeményezésekbe. A fenntartható városok főleg közösségteremtéssel hozhatók létre. A végső cél az, hogy az adott település lakói jól érezzék magukat, és büszkék legyenek a saját városukra. Én magyarként akarok büszke lenni a városomra – mondta a 23 éves egyetemi hallgató, Geréd Imre, aki már elvégezte a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Közgazdasági és Gazdálkodástudományi Karán a menedzsment szakot, és jelenleg a Római Katolikus Teológia Kar vallástudományi szakán harmadéves hallgató.
A 32 éves Grabán Zsolt Attila Kolozsváron született, a Brassai-líceumben érettségizett, majd szülővárosában elvégezte a Mezőgazdaságtudományi és Állatorvosi Egyetem Állattenyésztő szakát, ezen kívül a BBTE Testnevelési Karán sportmenedzseri képzésben részesült. Grabán a fiataloknak a közéletbe való bevonására, a nemzedékek együttműködésére helyezte a hangsúlyt – természetesen az anyanyelvápolása és az identitás megőrzése mellett.
A következő tanácsosjelölt Gyenge Zoltán Balázs volt, aki hároméves kora óta, azaz 1990-től él Kolozsváron. A kolozsvári zeneakadémián hegedű szakot végzett, jelenleg Szamosfalván kántor, és az ottani RMDSZ ifjúsági szervezetének elnöke. Szervezett már tábort, kirándulást a szamosfalvi fiatalságnak. Még ha nincs is sok tapasztalata a politikában, városi tanácsosként indul, hogy a szamosfalvi, az Írisz- és a Bulgária-telepi lakosokat, főleg a fiatalokat képviselje.
Megnehezíti a helyzetet a három szervezet versengése
Horváth Anna volt fejlesztési államtitkár szerint az idei választások nem csak a gazdasági válság miatt lesznek nehezek, hanem azért is, mert a romániai, az erdélyi és a kolozsvári magyarság szavazatáért három magyar szervezet versenyez. – A mostani versenyhelyzet sárdobálása miatt a magyar szavazók elfordulnak a politikától, a mi feladatunk az, hogy mozgósítsuk a magyar választókat, a kételkedő, elbizonytalanodott magyar embert magunk mellé állítsuk – mondta Horváth Anna.
Horváth Botond 41 éves épületgépész-vállalkozó, két gyermek édesapja, szintén Kolozsváron született, és a Báthory-líceumban érettségizett. Jelenleg a Györgyfalvi negyedi szervezet elnöke, amelynek hat hónapja tagja. Horváth Botond is bevallotta: nem rendelkezik különösebb politikai tapasztalattal. Ennek ellenére úgy érzi: sikerrel képviselheti a magyarság érdekeit.
Irsay Miklós városi tanácsos, vállalkozó szerint a mozgósításnak és a társadalomszervezésnek most kell erőre kapnia. A 44 éves, két gyermekes édesapa reményét fejezte ki, hogy a következő városi tanácsban a magyar tanácsosoknak nem kell elviselniük a román többség megalázását.
László Attila alpolgármester kifejtette: az elkövetkező négy évben még több nehézség várható, ezért feltétlenül szükségesnek látja a közösség megerősítését, a közöny legyőzését. László a legfontosabb célkitűzésnek az oktatás fejlesztését tartotta, ezt követte a családbarát szociális intézkedések meghozatala, illetve munkahelyteremtő és -megőrző stratégiák kialakítása. – Ha a mostani helyhatósági választásokon nem gyűjtünk össze legalább 20 ezer szavazatot, akkor majd mások döntenek rólunk – összegzett az alpolgármester.
Molnos Lajos városi tanácsos azt hangsúlyozta: továbbra is tenni kíván azért, hogy a magyar történelmi egyházak és civil szervezetek pénzt kapjanak a városházától, mert így kíván elégtételt szerezni annak a magyar közösségnek, amely több mint tíz éven át semmit sem kapott az önkormányzattól.
Oláh Emese ügyvezető elnök szerint vérbeli politikusként, nőként és szakemberként is kihívás számára az, hogy harmincévesen városi tanácsosi tisztségért indul. – Ügyvédként az egyéni, ám politikusként a kollektív érdekekért küzdök majd – hangoztatta Oláh Emese.
Somogyi Gyula már több mandátum alatt töltötte be a városi tanácsosi tisztséget. Tanácsosként továbbra is hangsúlyosan a kolozsvári magyarok érdekeit képviselné.
Eckstein-Kovács Péter polgármester-jelöltségét támogatta a többség: 85 szavazatot kapott a 101-ből.
Eckstein-Kovács Péter polgármesterjelölt hangsúlyozta: számára a legfontosabb az emberekkel való kapcsolattartás, és polgármesterként is erre fektetné a hangsúlyt. Ugyanakkor azt is tudja, hogy a polgármester erejét az a frakció adja, amelynek tagja.
Független kolozsvári tanácsosjelölt
Szakáts István kulturális menedzser az AltArt Alapítvány keretében több mint 12 éve, az Ecsetgyárral pedig 3 éve, azaz megalapítása óta fejleszt kulturális és társadalmi vonatkozású projekteket Kolozsváron. Közéleti szereplőként a verespataki aranykitermelés elleni, illetve a Vasutasok Parkja megmentését célzó kampányokban való nyilvános szerepvállalása kapcsán vált ismerté. A Vizuális Művészetek Bizottságának koordinátoraként a Kolozsvár 2020 Európai Kulturális Főváros igazgatótanácsnak is a tagja. Hitvallása szerint a polgár aktív közéleti szerepvállalása olyan erő, amely társadalmi változást képes előidézni, ezért indul független jelöltként kolozsvári tanácsosi tisztségért. Szakáts István szerint elmúlt a pálya széléről bekiabáló civil társadalom ideje, és egy független helyi tanácsos a civil társadalom ilyen eszköze lehet. Szabadság (Kolozsvár)
2015. október 20.
Jövőre több résztvevővel és versenyszámmal bővítik az Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát
80 csapatmérkőzés, 72 óra játékidő – ez jellemzi számokban az első Erdélyi Magyar Középiskolás Sportolimpiát. A térség egyetlen erdélyi magyar diákoknak szóló sportvetélkedőjén 5 sportágban, 11 versenyszámban mérkőzött meg egymással 22 iskola félezer erdélyi magyar diákja. Az október 16–19. közötti kolozsvári torna hagyományt kíván teremteni, a szervezők az Erdély Kupa sikereit tekintik irányadónak.
Az együttgondolkodás nem csak egy következő kiadás megszervezésén múlik: a szervezők abban látják a mozgalom jövőjét, hogy az erdélyi magyar diákok a torna hírnökeivé válnak – mondta el Bodor László, a Sportolimpia elnöke, az RMDSZ programokért felelős ügyvezető elnöke. „A jövőben a mi feladatunk, hogy a sportszámokat kibővítsük, a részvevői keretet növeljük, és így hozzuk tető alá a következő Erdély-szintű tornát. Ami viszont ennél is fontosabb, amire felkérjük idei olimpikonjainkat: legyenek zászlóvivői a mozgás népszerűsítésének, tegyék ezt annak érdekében, hogy a következő évtizedekben is beszélhessünk a sport jövőjéről itthon. Ugyanakkor köszönettel tartozunk minden olyan erdélyi származású sportolónak, bárhol is éljen a világban, valamint közéleti szereplőnek, aki felvállalta a torna értékeinek tolmácsolását” – tette hozzá Bodor László. A Sportolimpia főszervezője, Grabán Zsolt értékelőjében rámutatott, a négynapos eseménysorozat zökkenőmentesen zajlott le, súlyosabb személyi sérülésekre sem került sor. „Nagyon örvendünk, hogy résztvevőinkben igazi sportemberekre találtunk, akik az egészséges versenyszellem megélésén túl, az általunk javasolt értékek szerint játszottak: az élmények közös átélésére, az olimpiai szellem, a fair play népszerűsítésére kértük őket a hétvégét megelőzően” – összegzett. A végleges eredmények a következő linken érhetők el: http://sportolimpia.ro/eredmenyek/ A Sportolimpia a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ), a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) és a Testnevelő Tanárok Országos Tanácskozása (TTOT) szervezésében jött létre, a Kolozsvár 2015 – Európa Ifjúsági Fővárosa projekt keretében.
erdon.ro