Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Göndör Rezső
4 tétel
2012. október 29.
Marossárpataki huszárbál – nyolcadszorra
I. Apafi Mihály mellszobrával bővült a marossárpataki szoborpark
Tizennyolc fejedelem mellszobra fogadja immár a marossárpataki szoborparkba látogatókat. Miholcsa József legújabb alkotását, I. Apafi Mihály erdélyi fejedelem mellszobrát szombaton avatták fel, az eseményt huszárbál követte.
A szemerkélő esőben gyülekeztek szombat délután Marossárpatakon, az erdélyi fejedelmeket ábrázoló szoborpark előtt a huszárok. Az idei bál szervezői, a Göndör Rezső kapitány vezette 15. Mátyás-huszárok mellett Csontos János hadnagy vezetésével képviseltette magát a debreceni 2-es huszárezred, a Szász Dénes hadnagy vezette székelyudvarhelyi huszárezred, András Zoltán kapitány Gyergyóból, de ott voltak a havadi és szovátai huszárok, a sáromberki lovasok, a Turulmadár Hagyományőrző Csoport. A lovasfelonulást követően avatták fel Miholcsa József szobrászművész legújabb alkotását: I. Apafi Mihály, Erdély fejedelmének mellszobrát. Az erdélyi fejedelmeket ábrázoló emlékparkban ez a tizennyolcadik mellszobor, a művész pedig érdeklődésünkre elárulta, jövőre elkészül II. Apafi Mihály és Székely Mózes, "az egyedüli székely fejedelem" szobraival is. "Igyekeztem a kerek évfordulókra elkészíteni a szobrokat, ezért választottam idén az 1632-ben született I. Apafi Mihályt. Mintegy tíz évvel ezelőtt képzeltem el, hogy 20 választott erdélyi fejedelem szobrát elkészítem, ebből immár 18 megvan, jövőre be is fejezem a parkot. A tervezettől kissé eltértek, hiányosságnak tartom, hogy a hét kiemelt, fontosabb fejelem félkörében üres maradt a tér, úgyhogy amint belépünk a park kapuján, a fejedelmek háttal állnak, ezért oda még kíván valamit a szemem... Először egy nagy, nyers sziklára gondoltam, hogy jelképezné a sziklaként porló maroknyi székelyt, utána egy haranglábat. Ha már idén nyáron elkészítettem Szent László szobrát, aki Erdély védőszentje, akkor meg kellene a Boldogasszonyt is mintáznom, aki a Kárpát-medence és a magyarság védőszentje. A parkra tekintve megnyugtató érzésem támad: nem éltem hiába" – mondta a művész.
Az ünnepségen Kovachich Horváth Ignác huszárezredesre és a 164 éve lezajlott marossárpataki csatára emlékeztek, I. Apafi Mihály fejedelemről Farkas Ernő történelemtanár beszélt. "Huszonkilenc évig volt a török és a Habsburg-ház között manőverező kis állam fejedelme. Erdélyi sors: sem itt, sem ott... 1661-ben Ali pasa ültette fejedelmi székbe, ami sokáig és sokak számára negatív képet festett a fejedelemről. A valóság összetettebb, bonyolultabb. Apafi okosan, diplomatikusan kezdett politizálni, építkezni. A magyar főurakat egyesítette, és nem vált a törökök bábjává. 1661-ben hozzákezdett a felégetett Gyulafehérvár újjáépítéséhez, és ha már építkezésről van szó, akkor érdemes megnézni a romosan is szép erzsébetvárosi palotát, a felújított fogarasi illetve balázsfalvi palotát, vagy akár a radnótit. Sokat köszönhetnek Apafinak az erdélyi örmények, mert 1685-ben Erzsébetvárosban letepedhettek, és ők is gyönyörű épületeket hagytak az utókorra. A sóbányászat fellendítése, a görgényszemtimrei papírmalom újraindítása, a posztógyártás fellendítése fűződik a nevéhez, iskolapolitikája is jelentős: a karteziánus szellemben nevelt fejedelem a gyulafehérvári iskolát Enyedre telepítette 1662-ben, nyomdáról, anyagi háttérről gondoskodott, támogatta a fogarasi román iskolát – toleranciának nevezik ezt a magatartást. Misztótfalusi Kis Miklóst is támogatta a kolozsvári nyomda felállításában. A XVII. századi európai politikai események behatárolták a fejedelem mozgásterét, a törökök térvesztése az osztrák hatalom felerősödését hozta, Erdély államisága veszélybe került, Buda visszavétele és a pozsonyi Országgyűlés a császári erőknek kedvezett. 1688-ben elhunyt felesége, a fejedelem fizikailag, lelkileg nehezen viselte a többoldalú megpróbáltatásokat. 1690-ben halt meg, Erdély elvesztésének tudatában. Tragikus személyiség volt, nem élt hiába" – mondotta róla Farkas Ernő. A szobrot Stupár Károly lelkipásztor és Pál atya áldották meg, koszorút helyezett el az önkormányzat és a Marossárpatakért Egyesület nevében Berekméri Edmond valamint Módi Attila.
A szoboravatást huszárbál követte, a megfelelő hangulatot a vajdaszentiványi zenészek biztosították. Az ünnepség keretében vetített könyvbemutatóra, a marokkói nemzetközi lovasnapokról való beszámolóra is sor került, a program szerint éjfélkor bálkirálynő- választást tartottak, majd tánc, zene és nótázás volt – hajnalig.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2014. szeptember 15.
Hagyományőrzők zászlóavatása
Történelmi múltidézés
Szombaton Rigmányban, azon a helyen, ahol állítólag hajdanában II. Rákóczi Ferenc is megpihent, a korabeli ceremóniát idéző ünnepségen megszentelték a marosvásárhelyi Magyar Királyi 23. Határvadász Zászlóalj Hagyományőrző Csoport zászlaját, majd ünnepélyes fogadalmat tettek azok a fiatalok, akik felvállalták azt, hogy az elődök előtt tisztelegve, hozzájuk méltón felidézik a közelmúltat, ápolják azok emlékét, akik elhunytak a második világháborúban.
Az ünnepély ökumenikus istentisztelettel kezdődött egy, a tisztáson szimbolikusan kialakított téren: nyírfából készített kereszt és vallási kellékekkel, ugyanakkor katonai tárgyakkal "díszített" két asztal előtt. Valószínűleg nem erre az alkalomra készült, de az is jelképes volt, hogy a hagyományőrző katonák által alakított teret kisebb árok vette körül, hiszen valamikor a zászlóalj küldetése az volt, hogy a Kárpátok által övezett országhatárt védjék.
A tábori oltárnál az ökumenikus istentiszteletet Buksa Ferenc rigmányi református lelkész, Palkó Ágoston magyarjárai róm. kat. plébános és Varró Bodóczi Barna szentgericei unitárius lelkipásztor tartotta. Az egyházak képviselői szolgálatukban kifejtették, hogy azok az elődök, akiknek az emlékére létrejött a hagyományőrző zászlóalj, tulajdonképpen a hazát védték, otthonukat, és a kommunizmus ellen is harcoltak. Példamutató volt bátorságuk, helytállásuk, hazaszeretetük – olyan erények, eszmék ezek, amelyeket ma is érdemes "zászlónkra tűznünk", amiért érdemes küzdenünk. "Tud-nunk kell, hogy kik voltunk és vagyunk, hagyományainkat ápolva a jövőbe tekintünk" – hangzott el – s ezért szükségünk van ma is példaképekre.
Az istentiszteletet, misét követően Fráter Olivér, a magyarországi Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnökhelyettese Orbán Balázst idézve Erdély jelentőségét hangsúlyozta a magyar történelemben, s röviden kitért arra is, hogy a Trianon után elszakított országrészekben milyen áldozatokat kellett hozni a megmaradásért. Ezek között volt az az időszak is, amikor annak reményében vonultak háborúba a székely hadosztályok, hogy megvédik az ősi hazát, de a második világháborút követően, akik ezt túlélték, azok fogolytáborokba kerültek és megjárták a poklok poklát. Ezért is dicséretre méltó a hagyományőrzők kezdeményezése, hogy az elődök emlékét ápolják.
Szolnokról és Debrecenből egy tíztagú küldöttség élén eljött Rigmányba Nagy Péter, aki a Szent László Hadosztály hagyományőrző alakulatát vezeti. Elmondta, 1995- től vállalta fel azt, hogy katonaruhát ölt és emléket állít nagyapjának, nagybátyjának, akik szintén honvédként harcoltak a világégéskor. A mai fiatalok nem is tudják, hogy milyen történelmi időket éltek át eleink, ezért kötelességének tartja mindezekről hiteles képet nyújtani a mai nemzedéknek, s ezért is örömmel vállalták fel azt, hogy segítik az ifj. Benkő József által kezdeményezett hagyományőrző zászlóalj megalakulását.
Ifj. Benkő József történész meghatódottan mondott köszönetet mindazoknak, akik kitartottak mellette. Négy évbe került, ameddig eljutottak oda, hogy zászlót avassanak. Volt, amikor hárman, máskor pedig tízen vették fel az egyenruhát. De a hagyományápolás nemcsak ebből állt. Felkeresték, felújították az elesett honvédok sírjait, megszervezték a doni csata emlékmenetét. Emléktárgyakat gyűjtenek azzal a reménnyel, hogy valamikor önálló múzeumban is felidézhetik a kort. Ifj. Benkő József elmondta, mindezekkel Kosztándi Gyula nagyapjának is emléket állít, aki honvéd volt. Doktorandusz történészként pedig azért választotta a második világháború és körülményei kutatását, mert még élnek azok, akiktől első kézből, hiteles forrásból tájékozódhat a történtekről. Majd egy perc néma csenddel adóztak a második világháborúban elhunyt honvédek emléke előtt.
Élő kapcsolatot teremtett múlt és a jelen között a 91 éves Radó László aki 1943-ban Székelyudvarhelyen vonult be. Miután az oroszok áttörtek a Kárpátokon, az 1300 fiatalból álló zászlóaljat visszavonulásra kényszerítették. A németekkel együtt utoljára 1945. február elsején a küstrini csatába vetették be. (Sz.m.: Berlin eleste előtt ez volt az utolsó erőd, ahol a német haderő azt remélte, hogy megállítja a Georg Zsukov marsall vezette orosz hadsereget, azért, hogy megerősítsék a főváros védelmét. Itt zajlott a második világháború egyik utolsó, legvéresebb csatája, amelyben a hozzávetőleges számítások szerint 5000 német katona esett el, 9000-en megsebesültek, 6000-en estek fogságba. Az oroszok is drágán megfizettek a végső győzelemért: 5000-en haltak meg és 15.000-en megsebesültek.) Radó László a zászlószentelési ceremóniát megelőzően elmondta, a küstrini csatában az 1300 fős zászlóaljból mindössze 134-en maradtak meg. A csata a városban utcáról utcára zajlott és 42 napig tartott. (Sz.m.: március 29-én vonultak vissza a megmaradt német haderők.) Laci bácsi március 12-én esett orosz fogságba. A vladimiri táborban töltött háromévi kényszermunka után szabadult. Honvédsapkával a fején – mint mondta, kissé megfiatalodva – megköszönte a fiataloknak, hogy "nem feledkeznek meg azokról, akik a magyar hazáért az életüket áldozták."
Az ünnepi beszédeket követően az egyházak képviselői megáldották, megszentelték a zászlót, majd Gergely Orsolya zászlóanya felkötötte a háromszínű szalagot, illetve a zászlószegelés következett. A hagyomány szerint azok díszítették ezüstverettel a rudat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy létrejöjjön a hagyományőrző zászlóalj. Nagy Péter hagyományőrző százados feleskette az újoncokat, majd az immár felszentelt zászlót – mintegy történelmi köszöntésként – a jelen levő hagyományőrző huszáralakulatok zászlóihoz érintették. Mindezt megelőzően rendfokozatokat, emlékérmeket és elismerő oklevelet kaptak azok, akik támogatták az eseményt, a hagyományőrző alakulatot.
A zászlószentelést követően Miholcsa József hagyományőrző huszár elmondta, az alakulatzászló a történelem során a hazát s mindazt az értéket képviselte, amiért harcba szálltak eleink. A hagyományőrzés "halálosan komoly játék", mondta, aki ezt felvállalják – nem kevés anyagi áldozattal –, arra kell törekedjenek, hogy hitelesen tegyék, s mindazzal, amit cselekednek, méltó utódai legyenek azoknak, akiknek az emlékét megidézik. Megtudtuk, az erdélyi hagyományőrző mozgalom szándéka az, hogy lefedje a magyar történelem nagyobb korszakait. Ez még csak részben sikerült – még nincsenek középkori lovagok –, de remélik, hogy kiteljesedik ez a paletta, s az új és újabb nemzedék közelebbi képet kaphat azokról a korokról, amelyeket "újrajátszhatnak".
A rigmányi eseményt színesebbé tette Papp Richárd, Göndör Rezső, Bod Attila és Radó Ilona szavalata, majd a székely és a magyar himnusz eléneklésével zárult a rendezvény.
Vajda György, Népújság (Marosvásárhely)

2015. november 10.
Huszárbál tizedszer, szoboravatással
A helyi Mátyás-huszárok szervezésében tizedik alkalommal rendeztek hagyományőrző huszárbált Marossárpatakon.
A november 7-i, szombati rendezvényen tucatnyi székelyföldi hagyományőrző huszárcsapat tette tiszteletét. Jelen voltak a paniti és marosvásárhelyi 9-es honvéd huszárok, a havadi, szovátai, sárpataki és gernyeszegi 15-ös Mátyás-huszárok, a gyergyói és kápolnásfalusi 11-es székely határőr huszárok, illetve a marosvásárhelyi 23-as határvadász zászlóalj képviselői. A lovas hagyományőrzők ezúttal gyalogosan, de teljes katonai felszerelésben pompázva találkoztak a sportterem előtti téren.
A sárpataki csatára emlékeztek
Pontosan fél ötkor, a tervezett programnak megfelelően, Miholcsa József h. ő., huszárezredes utasítására felsorakoztak a huszárok, s a szomszédos történelmi szoborparkba vonultak át. Itt először megemlékezést tartottak az 1848. október 31-án, a falu határában lezajlott marossárpataki csatáról. A jelenlévők körbeállták Miholcsa József Sebesült huszár c. alkotását, amely a levert szabadságharcra emlékeztet, de ugyanakkor a magyar lovasság önfeláldozó bátorságát is jelképezi. "A sárpataki ütközetet a kor krónikásai sokféleképpen leírták. A közelmúltban tudtam meg, hogy a településünk határában lezajlott csata nem a szabadságharc első győztes ütközete volt, korábban voltak még hadi sikerek Csapón és Magyarsárosnál, (…) Beczman ezredes (sz. m.: a székely katonaság vezére) arra a hírre, hogy Urbán Szászrégenből Marosvásárhely megtámadására készül, útját Szászrégen felé vette. Az első ütközet Marossárpatak határában, a Maros partján levő Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Mátyás-huszár és néhány ezer nemzetőr Urbán serege ellen kétoldalról indított támadást: a sárpataki erdő felől és attól jobbra, a Maros partja irányából. Jakab Elek szemtanú így örökítette meg az eseményeket: a csapatok egyszerre érkeztek a kitűzött helyre. Szólt a puska, suhogott a kard, a szurony dolgozott. (…) Néhány perc alatt sűrűn fedte a zöld vetést az elesettek teste. Az ellenség egy része a Marosba ugrott, s ott úszás közben lövetett le vagy levágták az utánaugrató huszárok, más részük a falu kertjei közé húzódott és itt lövetett agyon, a legnagyobb szám, kegyelmet nem kapva, a csatatéren halva maradt. (…)" – elevenítette fel az eseményeket Miholcsa József. Ezt követően a 15. Mátyás- huszárok részéről Váradi Csaba és Göndör Rezső az emlékezés koszorúját helyezte el a szobornál. Az előző évekhez hasonlóan idén sem maradt el egy 1848-as huszártiszt méltatása, Göndör Rezső huszártiszt Kézdiszentléleki Sánta Lajos alezredes katonai pályafutásáról beszélt.
Napba öltözött Boldogasszony-szobrot avattak
A Sebesült huszár szobortól Miholcsa József szobrászművész újabb szoboradományához, a frissen felállított Napba öltözött Boldogasszony c. alkotáshoz vonultak át a katonai hagyományőrzők. A szobor méltatására és megáldására Nyárádremete katolikus papját, Köllő Gábor plébánost kérték fel a szervezők. "Igazából méltatni nem szeretném a szobrot, de abban az imádságban, amit el fogok most mondani, minden artikulusban elrejtek valamit, amit átérezhetünk ezekben a pillanatokban. Amit elmondunk, csak egyszerű, halvány díszfénye mindannak, ami az üzenet mélységéből, a formák nagyszerűségéből fakad" – hangsúlyozta a plébános. Kozsik József színművész elmondta, hogy megtisztelő és felemelő érzés számára, hogy jelen lehet az ünnepségen. "Az öröm mellett egy kis szomorúság is betölti szívemet, mert aggódom a jövőnk miatt. Mint ahogy a székely himnusz is említést tesz róla, porlik a székely. Arra kérek mindenkit, főleg a fiatalabb nemzedéket, hogy találják meg a módját annak, hogy gyerekeik elkerüljék felületes életünk csapdáit" – mutatott rá a színész. Az alkotó, Miholcsa József részletesen bemutatta a szobrot, beszélt elemeinek jelentéséről, üzenetéről.
Szórakoztató programok, finom ételek, italok
Az állófogadáson a jelenlévők megkóstolhatták Antalfi Zoltán és Csipán minőségi gyümölcspálinkáit. A legnagyobb sikert a vadkörtéből és áfonyából főzött italok aratták. Nem hiányzott a terített asztalról az ízletes Fodor-kalács sem, s bőven jutott mindenkinek a vöröshagymával "dúsított" zsíros kenyérből is. Közben vetített képes beszámoló került bemutatásra, válogatás Kerekes Péter Pál marosvásárhelyi fotóművész Mátyás-huszárokról készített fotósorozatából.
A huszárbálba egyenruhába, díszmagyarba és népi viseletbe öltözve érkeztek a vendégek. Este 8 óra körül volt a bál ünnepélyes megnyitója. Miholcsa József h. ő. huszárezredes, főszervező köszöntőbeszéde után a marossárpataki Székely János néptánccsoport előadása következett. Vacsorára a marossárpataki táncoslányok ízletes disznópörköltet szolgáltak fel, amit finom kölpényi borral lehetett elnyomtatni. Kozsik József színművész verset mondott, énekelt, humoros huszártörténeteket adott elő. Nagy sikert aratott a Mátyás-huszárok nagyszerűen előadott verbunkos – csizmaveregetéssel, kardcsattogtatással fűszerezett – tánca. Éjfélkor bálkirálynőt választott egy huszárokból álló zsűri. A díszes koronát és a szép virágcsokrot idén a gernyeszegi Szász Renáta kapta. A bál kiváló hangulatban zajlott, a vajdaszentiványi Horváth Elek (Zsidó) vezette népi zenekar, illetve a könnyűzenét szolgáltató Csekme Attila egyaránt kitett magáért. A tombolahúzáson többek között népművészeti tárgyakat, finom italokat, vásárlási utalványokat, zöldséggel és gyümölccsel tele kosarakat, falumonográfiát, kis háziállatokat sorsoltak ki. Aki a hajnali kóstolót megvárta, főtt kolbászt fogyaszthatott mustárral. A mulatság a hajnali órákban közös nótázással ért véget. A Marossárpatakért Egyesület és a helyi polgármesteri hivatal idén is segített a rendezvény megszervezésében.
Berekméri Edmond

2016. november 2.
Újra emlékünnepség és huszárbál volt Marossárpatakon
Október 29-én, szombaton tizenegyedik alkalommal szerveztek hagyományőrző huszárbált Marossárpatakon. A rendezvény programja hasonló volt az elmúlt évekbeli "menetrendhez", idén is megemlékeztek az 1848 októberében vívott marossárpataki csatáról, aztán a helyi sportcsarnokban táncmulatsággal folytatódott a huszárok újabb találkozója.
A megjelent huszárcsapatok, meghívott vendégek néhány helyi hagyományőrző jelenlétében, a település történelmi szoborparkjában, megemlékeztek az 1848-49-es szabadságharc első győztes csatájáról, amely Marossárpatak határában zajlott 168 évvel ezelőtt. Elsőként Miholcsa József h.ő. huszár alezredes köszöntötte az egybegyűlteket, majd Göndör Rezső h.ő. huszárkapitány tartott történelmi ismertetőt a sárpataki ütközetről. "A marossárpatakiak nagyon büszkék arra, hogy a szabadságharc első győztes csatáját településük közelében vívták. A csata történetének különböző változatait olvastuk fel eddig, de a lényeg ugyanaz: 1848. október 31-én a Beczman ezredes vezette dandár Marossárpataknál szétverte Urban főleg népfelkelőkből álló hadát, akik így nem érhették el Marosvásárhelyt. Idén egy történész kordokumentált leírását hallgattuk meg" – tájékoztatotta az egybegyűlteket Miholcsa József hagyományőrző alezredes, a Mátyás- huszárok vezetője. A jelenlévők megtudhatták, hogy a szabadságharc első ütközete Marossárpatak határában, a Maros partján levő Berekben zajlott le október 31-én. A Beczman seregét alkotó háromszéki gyalogzászlóalj, 30-40 Mátyás-huszár és néhány ezer nemzetőr Urban serege ellen két irányból indított támadást, és fényes győzelmet aratott. Ezt követően a levert szabadságharcra emlékeztető Sebesült huszár szobornál koszorúztak az eseményen megjelent huszárcsapatok, majd a székely himusz közös eléneklésére került sor.
Állófogadás, vetített képes beszámoló, ünnepélyes megnyitó
Az emlékünnepséget követően a huszárok nótaszóval vonultak át a bál helyszínére, a közeli sportcsarnokba. Itt megkóstolhatták a marossárpataki Antalfi Zoltán és a nyárádszentsimoni Csipán Csaba messze földön híres szilvapálinkáját, amit hagymával díszített zsíros kenyérrel lehetett elnyomtatni. Az érdeklődők megtekinthették az előző huszárbálokról készült vetített képes beszámolót, amit helyenként Miholcsa József kommentált. Este nyolc órától került sor a bál ünnepélyes megnyitójára. Miholcsa József h.ő. huszár alezredes ünnepi beszédét követően Göndör Rezső h.ő. huszárkapitány olvasta fel a bál védnökének, a Castellum Alapítvány elnökének üzenetét, majd a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport lépett közönség elé ünnepi műsorával. A sárpataki tánc után Berekméri Réka, a marosvásárhelyi Művészeti Szaklíceum tanulója két huszárdalt énekelt. Közben a terem is benépesült, több mint másfél száz vendég táncolhatott és nótázhatott jókedvvel a rendezvényen. A huszárbált többek között megtisztelték jelenlétükkel dr. Vass Levente és Bíró Zsolt képviselőjelöltek, Csíki Zsolt marosvásárhelyi városi tanácsos, de magyarországi vendégek is voltak a táncmulatságon.
Az ízletes vacsora felszolgálása után (a körtvélyfáji Fehér Ló vendéglőben készült a finom pörkölt) a Mátyás- huszárok sikeres huszártánca következett. Kopogott a csizma sarka, csattogott a kard, csengett a huszárnóta. A közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas produkciót.
Hajnalig tartott a táncmulatság
Idén sem maradt el a bálkirálynő megválasztása, amelyre éjfélkor került sor. A szervezők kérésének megfelelelően csak a díszmagyarba vagy népviseletbe öltözött lányokra szavazhatott az öt férfitagból álló zsűri. A bálkirálynő címet Mátyás Izabella kapta, az udvarhölgyei Makkai Orsolya és Berekméri Réka lettek.
Az ünnepélyes huszáravatáson négy olyan fiatal huszár tett fogadalmat és lett a hagyomány- őrző csapat tagja, akik egyéves próbaidő alatt bizonyságot tettek ló- és hazaszeretetükről. A huszárhagyományoknak megfelelően, a bajtársak kardlappal fenekelték el az újoncokat, jó tanácsokkal látták el őket. Értékes nyeremények találtak gazdára: népművészeti tárgyakat, finom italokat, gyümölcsökkel teli kosarakat, berámázott huszárképeket, kis háziállatokat vihettek haza a szerencsésebbek. A hajnali kóstolót követően reggelig tartott a tánc, a nótázás.
Az idei huszárbál szervezője a marossárpataki 15. Mátyás huszárcsapat volt, de a rendezvény egyik főtámogatójaként említhetjük a Marossárpatakért Egyesületet és a helyi önkormányzatot is. A talpalávalót népzenészek húzzák, besegített Csekme Attila billentyűs, a falu kántora.