Százlábúak a Gyimesekben
A borospataki tánctábor titka
A csűr valóban csűrszerű, tánccsűr szálegyenes fenyőgerendákból ácsolt, vakolatlan, akarom mondani, nem tapaszos, mint a környező porták családi lakóházai. Mellette hagyományosan rakott búbos kemence, és mintha tiszteletünkre ezt is megrendelték volna, a friss kenyér illata vegyül a patakpart friss levegőjével.
Kerekeskút, színszerű szabadtéri társalgó vagy ebédlő nyitott oldalakkal, az asztallapok egyetlen hatalmas fenyőtörzsből vágott, egy méternél szélesebb átmérőjű deszkalapok. Tíz centi vastagságúak. A Százlábú táncegyüttes legényeinek legalább fele kellene, hogy ezek valamelyikét a helyéről elmozdítsák. Természetesen ők nem asztalmozgatás végett jöttek ide. A tánccsűr belső méretei is robusztusak. Itt értem meg a galériás szó jelentését is: a csűr szénapadlásának magasában széles karzat fut körbe, ahonnan a zajló eseményeket szemlélni lehet. A csűr ugyanis nemcsak tánctáborok fogadására alkalmas, hanem lakodalmakat, keresztelőket, egyéb társas összejöveteleket is tartanak itt. Kétszáz személy befogadására alkalmas. Az ácsolat, a gerendázat keresztkötései szabadon is láthatóak, az épület teljes szerkezete megmutatja magát. Táncos csapatépítés
Virág Endrével, a Százlábú együttes vezetőjével újraismerkedünk — valamikor a Háromszék néptáncegyüttes táncosaként ismertem meg —, a tánccsűr melletti ebédlő egyik rusztikus asztala mellé telepedünk. Ezt megelőzően hosszasan figyeltem a csűrben zajló életet. Előbb az éppen soron levő tájegység zenei életét — énekelt kincsét — tanulták. Idén a mezőségi táncok voltak a táborozás programjában. Utána fergeteges tempójú táncokba kezdtek. Előbb a csűr egész padlózatát elfoglaló, lazább szerkezetű csoportosulásban, majd változott a koreográfia: a csűr mintegy harmadába tömörültek, a laza táncformációt szorosabb váltotta fel. Az együttes vezetőjétől tudhattam meg, ez a ,,sűrített táncváltozat azt formázza, hogy a tömeges kultúrházépítéseket megelőzően a táncosok egy-egy házat, csűrt béreltek ki, ezek különböző nagyságúak voltak, s a táncosoknak ezekhez a méretekhez kellett igazodniuk.
Kísérőmet a Százlábú együttes mibenlétéről kérdezem.
Virág Endre: A közösség tagjai többnyire sepsiszentgyörgyiek. Sepsiszentgyörgyön alakult négy évvel ezelőtt. Százlábú, mert mintegy ötven párral indultak. Az ötven táncospárnak száz lába van. Most negyvenhatan vannak Borospatakán, de a tánc, a játékok oktatóival és a zenészekkel ez a szám is kikerekedik a száz lábra. Feleségem, Virág Imola ugyancsak táncoktató, de mi most inkább tánckarvezetők vagyunk. A megyei művelődési központtól még hárman jöttek el olyanok, akik játékokat tanítanak: Nagy Tünde, Simon Réka Ágnes, Gönczi Vass Ildikó. Olyan játékokat kértem tőlük, hogy ezek a csapatépítésre összpontosítsanak. Tízen vagyunk a három zenésszel együtt. A zenészek Szamosújvárról jöttek: Tóni, Zsombor és Árpi. A becenevükön szólítjuk őket. Tizenhét-tizennyolc évesek. Mi mindig fiatal zenészekkel dolgozunk. A gyerekek közötti kommunikáció így természetesebb. Négy évvel ezelőtt, amikor az együttes alakult, az volt a cél, hogy a fiatalok olyan közösséget képezzenek majd, ahol biztonságban érzik magukat. A gyerekek a táncosnyelvezettel tudnak kommunikálni, s eközben a magyar kultúrát magukba szívják, magukba építik. Ez egy hermetikus csapat. Hárman-négyen négy év alatt lekoptak. Elmentek. De ennek ellenére ma is száz lábon állunk.
A zártkörűség azt jelenti, hogy menet közben nem fogadtunk be újakat, mert közösséget nem lehet úgy formálni, ha folytonosan jönnek-mennek.
A fiatalok mind iskolások. A legfiatalabb most 14 évet tölt, a legidősebbek 16 évesek. Négy évvel ezelőtt tíz-tizenkét évesek voltak.
Virág Endre egész beszélgetésünk során legsűrűbben használt szava a Százlábú néptáncegyüttes jellemzésére: a közösségépítés és a csapatépítés. Elméleti képzettsége, tájékozottsága valósággal meglep. Tudja, mikor mit, miért tesz. A borospataki táncos, énekes alkotóműhelyt a maga összetettségének teljességében érzékeli, és ezeket a külső körülményeket támaszként használja. Nem (csak) oktat, tanít, nem dresszíroz, hanem az önmegvalósítás és a csapatban történő megvalósulás elemeiként kapcsolja — kapcsolják — be munkájukat a fiatalok életvitelének formálásába. Kérdezem, hogy a csapatépítés szempontjából melyik az ideális táncoló életkor? — Táncolni mindig lehet. Kisgyerek korban kell elsajátítani. Amikor felnőnek, ha nem éltek organikus életet, ha nem beleszülettek, nem belenőttek a gyerekek a táncba, akkor a foci a menőbb, a komputer a vonzóbb. Amikor a kisebbeket is bevonjuk a csapatba, csak játékokat tanulunk. Népi játékokat. A komputeren is játszanak egy virtuális személlyel vagy egyébbel. Itt együttesen, közösen, csoportosan játszanak olyan játékokat, amelyekben egymás képességeit kipróbálják. Az egyéni játékokból csoportos játékok lesznek. Ezekből ritmusjátékok, s a ritmusjátékból már tánc lesz. — Milyen sorrendben kezdik beépíteni a fiatalokba a tánc formanyelvét, a táncos kommunikációt? — A táncoknak is vannak fokozatai. Moldvaival kezdtünk, felcsíkivel, ezek könnyebbek, hamarabb nyújtanak sikerélményt. Ezek után következtek a nehezebb fokozatok. A moldvai táncok archaikusabbak. Hamar nyújtanak sikerélményt, mert van egy-két motívum, ez ismétlődik egy tánccikluson belül többször. Hamar meg lehet tanulni, és ezek a táncok alkalmasabbak arra, hogy a fiatalok hamar kitombolják magukat. Az energiát, örömet, indulatot, dühöt akár. A reneszánsz korához kötődő magyar népi táncok nehezebb fokozatúak. A magyar parasztság ezeket asszimilálta, a saját ízlésvilágához igazította. Páros táncok, individuális táncok, legényesek is lehetnek. Ezekhez már érettebb életkor szükséges.
Valamikor a gyermekek beleszülettek egy közösségbe, az esküvőktől a keresztelőkig beilleszkedtek a közösségek életébe. Beléjük ivódtak ezek a szokások.
A mostani gyerekeknek nem adattak meg ezek a körülmények. Városon születtek, ahol több náció is
él. Nincsenek helyi szokások.
— A székelyföldi kisvárosok lakossága is többnyire falusi eredetű... — Erdélyi szinten Háromszék polgárosodott a leghamarabb. Emiatt hamar kivetkőztek a szokásaikból, ezek a szokások ódivatúaknak minősültek. A viselet is. A kalákás munka is. Ma nehéz elmenni egy faluba, és a valamikori táncokat visszatanítani. Ami övék, a mienk is
— Az első világháború után Erdély és az egész Magyarország szintjén komoly gyűjtőmunka folyt. A budapesti archívumban hatalmas anyag található. Háromszékről nagyon kevés a táncos anyag. Ha létesül egy együttes, a helyiek mindig a miénket keresik. Itt a polgári táncok maradékaiból lehet összehozni valamit.
A gyerekek szintjén nem az a legfontosabb, hogy csak az övéket tanulják. Tágabb értelemben a magyar nemzet tagjaiként a más tájegységek táncai is az övék. És a kultúrában nincsenek éles határok, úgyhogy a román táncok, a cigány táncok is az övék. Mi nem ,,nagy magyarokat nevelünk, nem ez a célunk, hanem elsősorban az, hogy közösségben érezzék magukat, s így nem szakadnak el ettől a földtől, így maradnak vagy lesznek magyarok. A következmény az, hogy a magyar kultúrába nőnek bele, ezt viszik, éltetik tovább.
A gyerekeket idehoztuk Gyimesbe, száztíz kilométerre Sepsiszentgyörgytől. Itt nemcsak néptáncot, népzenét és népi játékokat tanulnak. Az egész környezet, ez a skanzen, az, hogy itt sütött házi kenyeret esznek, házi koszton élnek, felújított, régi házakban alusznak, s ezek összessége rendkívüli hatással van az alakuló életszemléletükre. A gyerekek itt falvakra lebontva is ismerkedhetnek a táncokkal, szokásokkal, játékokkal. Így rögzül bennük: ez borospataki anyag. Ez palatkai, ez mezőségi. Láthatják, hogy milyen különbség lehet zenében, viseletben, táncban, szokásokban is. A csodálatos az, hogy ezek mégis valahol együvé tartoznak. A különbségek onnan eredhetnek, hogy az egyik település lehetett jobbágyfalu, a másik lehetett valamelyik uraság lakóhelye. * Szóval, népdallal szólva Tegnap a Gyimesben jártam. Bolondgombát nem vacsoráztam, de a teljes kiőrlésű lisztből sütött, a borospataki asszonyok dagasztóteknőjéből a búbos kemencébe került friss kenyeret nemcsak megkóstoltam, hanem vásárfiaként egy egészet haza is hoztam. A kenyér ízét is, a kenyér mellé való faluismeretet is, amelynek jelképes és igazi csúcsa az 1330 m magas, az 1000 éves határ hegycsúcsára a csíkszépvízi közbirtokosság által emelt emlékkereszt.
Sylvester Lajos. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)