Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gönczi Dezső
2 tétel
2013. november 22.
Székelyföldi lokálpatriotizmussal a multik ellen
Idén több mint kétszáz boltot nyitottak a multinacionális kiskereskedelmi láncok Romániában, jelentősen növelve piaci részesedésüket. A Szuper boltokat és a Merkur szupermarketeket működtető Elan Trió székelyföldi és magyarországi termékek forgalmazására fektetve a hangsúlyt veszi fel velük a versenyt.
Rohamléptekkel fejlődnek az általános fogyasztási javakat forgalmazó áruházláncok Romániában. Öt év leforgása alatt a 12 legnagyobb forgalmat lebonyolító áruházlánc boltjainak száma több mint duplájára nőtt, 570-ről 1200-ra. A növekedés idén volt a leglátványosabb, ez a 12 kiskereskedelmi hálózat ugyanis 2013 október végén 203-mal több egységet számlált, mint tíz hónappal korábban.
A legagresszívabban a Mega Image terjeszkedett, amely 64 új boltot nyitott, igaz, ezek egy része korábban is működött, más cég égisze alatt. A Profi 31 egységgel gyarapodott, míg az Auchan hipermarketek száma hússzal nőtt, melyeket kivétel nélkül a Realtól vette át. A modern kereskedelem (cash&carry, hipermarket, szupermarket, diszkontáruház) fejlődését a hagyományos kiskereskedelem sínyli meg, öt év leforgása alatt 6 000 független vegyeskereskedés húzta le a rollót.
A több mint 50 ezer lakosú városokban a független vegyeskereskedések jelenleg a teljes kiskereskedelmi forgalomnak csupán 3 százalékát bonyolítják, ami fele a két évvel korábbinak. A Gfk és a Nielsen piackutató cégek adatai szerint 2008-ban a romániaiak 11 százaléka még a sarki ABC-ben vásárolt leginkább, tavaly azonban ez az arány már csak 3 százalék volt. A legtöbben (62 százalék) a hipermarketeket (Carrefour, Auchan, Cora, Real, Kaufland) preferálják, 20 százalék a szupermarketeket (Billa, Carrefour Market, Penny Market XXL, Mega Image, Profi stb.) részesíti előnyben, 17 százalék pedig a diszkont áruházakat (Penny Market, Lidl stb.). Szakértők szerint a folyamatnak távolról sincs vége, a nemzetközi áruházláncok részesedése a teljes kiskereskedelmi forgalom 70 százalékát fogja kitenni néhány éven belül.
A kiskereskedelem növekvő koncentrációja általános piaci jelenség a Közép-Kelet-Európai régióban, ám a multik egyeduralma tipikusan hazai. A 12 legnagyobb áruházlánc kivétel nélkül külföldi tulajdonban van: a Carrefour, a Cora és az Auchan francia, a Selgros svájci, a Kaufland, a Metro, a Real, a Billa, a Penny Market és a Lidl német, a Mega Image belga, a Profi pedig lengyel.
Magyarországon ezzel szemben az öt legnagyobb kiskereskedelmi lánc közül három hazai tőkéjű, a CBA, a Coop és a Reál (nem azonos a Metro-csoporthoz tartozó Reallal) 2012-ben összesen mintegy 1,5 milliárd forintos forgalmat bonyolított le, ami duplája a piacvezető Tesco forgalmának. Romániában a legnagyobb hazai tulajdonban levő hálózat a vetési székhelyű Unicarm, de a boltok összterülete alapján országos szinten az első húszba tartozik a székelyudvarhelyi Elan Trió kft. is. Az elmúlt években a multik piaci részesedése Romániában folyamatosan nőtt, részben amiatt, hogy egy sor hazai kiskereskedelmi hálózatot magukba olvasztottak.
Az Elan Trió állja a sarat
Annak ellenére, hogy a multinacionális láncok lendületesen terjeszkednek a Székelyföldön is, az Elan Trió állja a sarat. Câmpean Éva kereskedelmi igazgató elmondása szerint egy év alatt 9,32 százalékkal nőtt a forgalma. A vállaltnak jelenleg öt Szuper név alatt futó boltja, hat Merkur nevű szupermarketje, valamint három raktáráruháza van. Idén két új boltot nyitottak Udvarhelyen, jövőre pedig Marosvásárhelyen és Sepsiszentgyörgyön fognak terjeszkedni.
A sikeres üzletpolitikának több összetevője van – mondta a maszol.ro-nak Gönczi Dezső, a vállalat marketing- és PR felelőse. „Mivel kizárólag Székelyföldön tevékenykedünk, az itt élő embereknek emocionális kapcsolatuk van velünk. Ezen túl nagy hangsúlyt fektetünk a helyi eredetű termékek forgalmazására, amivel az emberek lokálpatriotizmusára apellálunk, nemzeti hovatartozástól függetlenül. A harmadik fontos tényező az, hogy minőségi magyarországi élelmiszereket forgalmazunk, és a románul kevésbé jól beszélő vásárlók számára nagy előny, hogy értik, melyek egy termék összetevői” – nyilatkozta Gönczi Dezső, hozzátéve, annak ellenére, hogy 600 alkalmazottjuk van, a cégnél családias a hangulat, amit a vásárlók is éreznek.
Pengő Zoltán
Maszol.ro
2015. május 28.
Jelentősen csökken hétfőtől az áfa
Hétfőtől, június elsejétől a mostani 24-ről 9 százalékra csökken az élelmiszerek általános forgalmi adója (áfa/TVA), amitől a kormány és a fogyasztók is a termékek árának mérséklődését remélik.
Felmérések szerint a lakosság izgatottan várja az intézkedés életbelépését, nagy reményeket fűzve a következményekhez, a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint pedig a döntésnek akkor lesznek jótékony hatásai, ha a kereskedők „megértik az áfacsökkentés lényegét”.
Édler: a vállalkozóknak tisztességesen kell eljárniuk
Közép- és hosszú távon is sikeres lesz az intézkedés, amennyiben a vállalkozói réteg valóban korrekt módon él ezzel a lehetőséggel – nyilatkozta lapunknak Édler András, a Kovászna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
A szakember rámutatott: beindulhat egy láncreakció, ha ugyanis a kereskedők tényleg csökkentik az árakat, akkor növekszik a fogyasztás, forog a pénz, és fejlődik a gazdaság, tehát ebben az esetben megvalósul a gazdaságélénkítő következmény. Ha azonban a kereskedők saját nyereségük növelésére fektetik a hangsúlyt, az áfamérséklésből adódó különbséget pedig a zsebükben tartják, minden marad a régiben, és sem közép-, sem hosszú távon nem lesz semmi eredménye a módosításnak.
Édler hangsúlyozta: az állam gyakorlatilag saját bevételének jelentős részéről mondott le, hogy vonzóbbá tegye a termékeket, miközben abban bízik, hogy a fogyasztás növekedésével fokozatosan csökken majd a hiány mértéke.
„Nem lehet előre megjósolni, hogy milyen hatása lesz az áfamérséklésnek, ez a továbbiakban már a vállalkozókon, a gyakorlatba ültetés módján múlik” – fogalmazott az iparkamara elnöke. Édler személy szerint nem tapasztalta, hogy a nagy áruházláncok az elmúlt időszakban drágították termékeiket annak érdekében, hogy ne jelentsen kiesést számukra a június elsejei mérséklés, sőt a szupermarketek már közölték, hogy hétfőtől melyik élelmiszer mennyivel lesz olcsóbb.
Kisebb nyomás nehezedik a termelőre
Hosszú távon a forgalom fellendülésében bízik Bakó Zoltán, az illyefalvi Meotis tejfeldolgozó üzem tulajdonosa is, aki lapunknak leszögezte: az áfacsökkentéssel arányos mértékben mindenképpen mérséklik termékeik árát. A vállalkozó kifejtette: a nyersanyag, vagyis a tej árát ugyan nem befolyásolja az intézkedés, ezt ugyanis általában magánszemélyektől vásárolják, akik nem adófizetők, de a termelőre mindenképpen kisebb nyomás fog nehezedni annak köszönhetően, hogy ezentúl csak 9 százalékos illetéket kell befizetnie.
Bakó azt is elmondta: a következő hónapokban még nem számítanak az eladás megugrására, mert tapasztalatok szerint a tejiparban a nyári-tavaszi időszakban visszaesik a kereslet. Ez többek között azzal magyarázható, hogy megjelennek a piacon a friss tejtermékeket árusító juhászok, ugyanakkor a háztájon megtermelt zöldségek miatt az élelmiszerek eladása is visszaesik ilyenkor. A vállalkozó hangsúlyozta: az elmúlt időszakban nem drágítottak.
A közműkiadások is csökkenhetnek
Gabriel Biriş adótanácsadó az áfacsökkentésről az Országos Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett keddi konferencián arról beszélt, hogy a magas illetékek nyomán egyre nagyobb méreteket öltő adócsalás nemcsak az államkasszát károsítja, hanem a piaci versenyhelyzetnek is árt. „Az alkalmazottakat feketén fizető vállalkozásokkal nem lehet felvenni a versenyt. Ha az áfacsökkentés azonnal nem is fogja éreztetni hatását az üzletek polcain, bízok benne, hogy lassan-lassan a piac is alkalmazkodni fog az új körülményekhez” – fogalmazott Biriş.
Az adótanácsadó emlékeztetett: amikor 2010-ben az általános forgalmi adót 19-ről 24 százalékra emelték, a növekedés akkor sem „helyezdődött át” automatikusan a polcokra, de teljes mértékben érződött a közműszámlákon. „Az adómérséklés első szakaszban a gyártóknak fog kedvezni, főként a húsiparban tevékenykedő vállalkozóknak, ahol az adócsalás mindig is nagy volt” – mutatott rá a szakember.
Biriş elmondása szerint az áfacsalás Európában mintegy 200 milliárd eurós, Romániában pedig 10 milliárd eurós hiányt eredményezett, ez meghaladja az uniós átlagot. Európában ugyanakkor az általános forgalmi adó beszedésének aránya átlagosan 80 százalékos, míg Romániában alig 50–55 százalékos.
A csíkszeredai üzletek többsége felkészült a hétfői változásra, van azonban olyan bolt is, ahol még semmilyen felszólítást nem kaptak az eladók a várható intézkedésekre vonatkozóan. Gönczi Dezső, a Merkúr üzletlánc marketingmenedzsere elmondta: az átállás miatt üzleteik vasárnap a szokottnál hamarabb zárnak be, hogy hétfő reggelre új árucímkét tehessenek mindegyik élelmiszerre és alkoholt nem tartalmazó italra.
„Termékenként változik az árcsökkentés mértéke, 12 százalék és 15 százalék közötti lesz a várható visszaesés” – magyarázta lapunknak Gönczi. Például egy eddig, 24 százalékos áfával 3,99 lejbe kerülő termék általános forgalmi adó nélküli ára 3,2 lej, ez 9 százalékos adóval számolva 3,5 lejbe kerülne, de az ilyen esetekben 3,49 lej fog szerepelni a címkén.
Az egyik csíkszeredai zöldség- és gyümölcsforgalmazó cég vezetője is 15 százalékos árcsökkentést ígér, azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy amennyiben a lerakatok nem mérséklik eladási áraikat, a kereskedő sem tudja olcsóbban adni az élelmiszert. „Most a gyümölcsöket, zöldségeket tekintve szezonváltás van, amelynek előnye, hogy nem a külföldi termékeket, hanem nagyrészt a belföldi termelők élelmiszereit tudjuk kínálni, amely értelemszerűen olcsóbb. Például egy kiló eper a piacon nemrég 14 lejbe került, most csak 5–6 lej” – magyarázta a vállalkozó.
Az új áfaszámítással kapcsolatban megjegyezte, probléma adódhat a pénztárgépek átállításával, hiszen május 31-én este zárásig még 24 százalékos áfával kell számoljanak, a június elsejei nyitáskor pedig már csak 9 százalékossal. Egy Szentlélek utcai kis üzlet tulajdonosa is hasonlóan vélekedett, szerinte is nehéz lesz a pénztárgépet átállítani, ami kiadással jár. Ugyanakkor attól is tart, hogy veszteséggel kell számolnia, ha a készleten lévő, 24 százalékos áruforgalmi adóval kiszámlázott termékek árát mérsékelnie kell.
A lakosság örül a változásnak
A június elsejétől életbe lépő intézkedésnek nemcsak az állam és a kereskedők, hanem a lakosság is örül: a CSCI felmérése szerint a polgárok 87 százaléka gondolja úgy, hogy olcsóbbak lesznek az élelmiszerek. A megkérdezettek 52 százaléka válaszolt úgy, hogy pozitív hatásokban reménykedik június elseje után, és csak 17 százalékuk számít negatív hatásokra.
A lakosság 84 százaléka támogatja ugyanakkor, hogy január elsejétől egységesen minden termék áfáját 20 százalékra mérsékeljék. Hatvan százalékuk úgy véli, az áfacsökkentés mellett különadót kellene kivetni a nagyvagyonosokra, míg 17 százalékuk szerint az adómérséklés jobboldali intézkedés, amit nem egy baloldali kormánynak kellett volna meghoznia. Mint ismeretes, a kenyérre és más péktermékekre kivetett általános forgalmi adót már 2013 szeptember elsejétől 24-ről 9 százalékra csökkentették.
Barabás Hajnal, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea |
Krónika (Kolozsvár)