"Dec. 1-jén Budapesten a Kempinski Hotelben a román és magyar kormányfő népes kíséretével találkozott. Elsősorban az alkalom és a tét miatt sokkolta a magyar ellenzéki pártokat és a magyarság tetemes részét, írta Sylvester Lajos, így folytatva: "Ezen nincs, mit csodálkozni, Hungária történetében hasonló, a nemzet egészét sértő kormányzati bárdolatlanságra még nem került sor. A találkozó félig titkos és sietős összehozására azért volt szükség, hogy a felháborodás ne ölthessen tüntetésekben testet, hogy a tiltakozások kezdeményezőinek ne legyen idejük és módjuk engedélyekért folyamodni a hatóságokhoz. Gondos megtervezettségre vall az is, hogy egyrészt a Nastase-kíséretbe bevonták az RMDSZ képviselőit, a túlságosan nagy népszerűséggel nem övezett Verestóy szenátort, a jobb sorsra érdemesebb Kelemen Attilát is", másrészt Göncz Árpádot. Közben "a magyarokat úgy szerette, majd megette alapon" Iliescu elnök átnyújtott magas állami kitüntetéseket Tokay Györgynek, Varga Attilának. A "magyar sajtó lakájgyakorlatokban edzett publicistái" a magyar kormányfő jeles cselekedetét magasztalták. Mindez "részét képezi annak az identitászavarban lévő párt politikai kurzusának, amely már a puszta magyar szó hallatán is nacionalizmust, irredentizmust, antiszemitizmust okád, Orbán Viktort kiált, akárcsak internacionalista elődeik". A határokon túli nacionalista gyűrűben fő gondjuk, nehogy a jó szomszédok nemzeti érzékenységét megsértsék. Ezért ők védik meg, akár a szlovákok ellenében is a magyarság tömegeit földönfutóvá tevő Benes-dekrétumokat, széles körben följelentik saját országukat, keltenek belpolitikai pánikot 23 millió román képzeletbeli bevonulásával Magyarországra. "Az RMDSZ csúcsvezetőségének bizonyos emberei ezekben a nemes akciókban partnerek" /Sylvester Lajos: Vérzékeny érzékenység. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 5./ Dec. 1-jén Budapesten Adrian Nastase fogadást adott a Kempinski Szállodában a román nemzeti ünnep tiszteletére. A rendezvényen részt vett Medgyessy Péter is, ami azt jelenti, hogy a két miniszterelnök közösen ünnepelte Erdély elszakítását Magyarországtól, állapította meg Károlyi L. Mihály. A magyar miniszterelnök jelenléte felrúg minden jó ízlést, erkölcsöt és tisztességes magatartási formát. Ez a lépés közfelháborodást váltott ki Magyarországon. A Kempinski Szálloda előtt többszáz fős tömeg tüntetett a fogadás alatt, s a sors iróniája, hogy a tiltakozókat éppen a magyar rendőrség oszlatta szét erőszakkal. Előzően Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász, a Nemzetközi Erdély Bizottság részéről levélben hívta fel Adrian Nastase figyelmét a tervezett ünneplés káros voltára, emlékeztetve a román kormányfőt arra, hogy a gyulafehérvári ígéreteket nem tartották be. "Ez a nap az erdélyi magyarságnak 84 év elnyomást, megaláztatást és az önrendelkezés megtagadását jelenti. Provokációk nem segítik elő a népek egyetértését és a problémák megoldását." Ugyanakkor a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom nyílt levelében Medgyessy Pétert igyekezett visszatartani az esztelen gesztustól: "(...) Mivel Miniszterelnök Úr gyakran emlegeti erdélyi származását, bizonyára tudomása van arról, hogy a Román Köztársaság nemzeti ünnepe mely történelmi eseményhez köthető: 1918. dec. 1. napján került sor Gyulafehérvárott arra a román nagygyűlésre, amelyen a jelenlévők kikiáltották Erdély Romániához történő csatlakozását. E napon vette kezdetét az a történelmi léptékű vesszőfutás, amelyet a közel kétmilliós magyar nemzetrész immár több mint nyolc évtizede elszenvedni kénytelen. A román államhatalom a mai napig hallani sem akar társnemzetként való elfogadásukról, jogfosztottságban tartja és származása miatt hátrányosan megkülönbözteti. E változatos eszközökkel történő, csendes, de szívós etnikai tisztogatás eredményeképpen csak az elmúlt évtizedben közel kétszázezer fővel csökkent a romániai magyarság lélekszáma. A dec. 1-jei dátum erdélyi nemzettársaink számára tehát gyásznap, amely tényt a román kormányzat tudatosan semmibe vesz, sőt, az olyan öntelt és nyilvánvalóan provokatív ünneplésekkel, mint már a tavalyi csíkszeredai, de még inkább az idei budapesti, a békés egymás mellett élés távlati esélyeit is rombolja. Tudjuk, hogy Ön tízmillió magyar miniszterelnökének tartja magát, így kénytelenek vagyunk azt is tudomásul venni, hogy a fenti szempontokat kellőképpen nem mérlegeli. Fel kívánjuk hívni azonban a figyelmét arra, hogy a Magyar Köztársaság állampolgárainak - akiknek képviseletére Ön és kormánya felesküdött - jelentős része az erdélyi magyarokat éppúgy nemzettársának tekinti: sorsáért aggódik, megmaradását és gyarapodását óhajtja, a közös magyar jövőképet velük és általuk tartja valóra váltandónak. Így a román kormány részéről tanúsított arcátlan és dölyfös, a diplomáciai és az általános emberi jóízlést egyaránt semmibe vevő magatartás nem csak a Romániában élő magyar közösséget, hanem magyar állampolgárok millióit is súlyosan sérti, nemzeti önbecsülésében megalázza. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom - mely létezésével is a magyar egység kifejezője - ezért a leghatározottabban kéri, hogy teljességgel indokolatlan és védhetetlen részvételével ne keltse azt a látszatot, hogy a jelenlegi magyar kormány érzékenysége az erdélyi magyarság irányában egyenértékű az európai normák iránti elkötelezettséget csak szavakban hangsúlyozó, de gyakorlatában balkáni arroganciát tanúsító román kormányzatéval." - Medgyessy mindezek ellenére közösen ünnepelt román kollégájával. /Károlyi L. Mihály: Medgyessy mindannyiunkat megalázott! = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), dec. 6./"

"Tüntetést rendezett a Magyarok Világszövetsége, a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom Budapesten, dec. 15-én, vasárnap; a demonstráció résztvevői a kormány határon túli magyarokat érintő nemzetiségpolitikája ellen tiltakoztak. A Károlyi Mihály-szobor elől a tömeg az Erzsébet térre, a Kempinski Hotel elé vonult, ahol a szomszédos országokban élő magyarok leveleit olvasták fel. A külföldön élő magyarok megdöbbenésüknek adtak hangot amiatt, hogy dec. 1-jén, Románia nemzeti ünnepén Medgyessy Péter kormányfő a Kempinski Hotelben fogadáson vett részt Adrian Nastase román miniszterelnökkel. A rendezvényen elhangzó beszédeket a megjelentek magyar zászlókat és határon túli magyarlakta települések tábláit lengetve "Vesszen a kormány, vesszen Trianon!" bekiabálásokkal szakították meg. A felszólalók követelték Medgyessy Péter kormányfő lemondását, valamint a "nemzeti önérzetükben megsértett" magyarok megkövetését. A felszólalók bírálták a magyar kormányt az uniós csatlakozási tárgyalásokon elért "gyenge eredményéért". A demonstráción megjelent Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke, Grespik László, a szövetség elnökségi tagja, Lányi Zsolt volt kisgazda országgyűlési képviselő és Kovács Dávid, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke. Patrubány Miklós szerint az Erzsébet téren mintegy negyvenezren gyűlhettek össze. /"Vesszen Trianon!" MVSZ-tüntetés a kormány politikája ellen. = Krónika (Kolozsvár), dec. 16./ Az a magyar kormányfő, aki Erdély elcsatolására koccint, vagy elmebeteg, vagy hazaáruló, de valószínűleg nem az előbbi állítás igaz Medgyessy Péterre - mondta Horváth Tibor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom szóvivője a dec. 15-i tüntetésen, amit a magyar miniszterelnök dec. 1-jei, Kempinski szállóbeli megjelenése ellen szerveztek Budapesten. Az ellen tüntettek, hogy Medgyessy Péter kormányfő - Kovács László külügyminiszter és Göncz Árpád volt köztársasági elnök társaságában - Adrian Nastase román miniszterelnökkel együtt ünnepelt. Kovács Dávid, a JMM elnöke azt hangsúlyozta, hogy emlékezni kell a marhavagonokban elhurcolt, kitelepített magyarokra, a Tito partizánjai által lemészárolt vajdasági honfitársakra, az 1990-es marosvásárhelyi harcokra és a Don-kanyarra is. Ez a magyar sorstalanság. Ezek nem hálás témák, ezekért nem jár Nobel-díj, mint ahogy Wass Albert nemhogy ezt a rangos elismerést nem kapta meg, de még magyar állampolgárságban sem részesült többszöri kérése ellenére. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom alelnöke, Balogh Norbert az 1918-as vörös terror szervezői és a mostani kormányzat közötti hasonlóságokra hívta fel a figyelmet. (A rendőrség a tüntetést megelőző napokban még a rendezvényt törvényesen népszerűsítők ellen is fellépett.) A fáklyás tüntetés végén a részvevők kiáltványt fogadta el, a több tízezres tömeg annak minden pontját közfelkiáltással erősítette meg. - Ma is vállalom azt, hogy elfogadtam a román miniszterelnök meghívását a román nemzeti ünnepre - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök. Hozzátette: a történelmi sérelmek felhánytorgatása nem vezet sehová. Kovács László külügyminiszter dec. 16-i nyilatkozatában történelmi fejtegetések és terminológiai tisztázások közepette próbált meg fölényesen rendreutasítani mindenkit, aki a történteket ellenzi. /Szakács Árpád: Tüntetés nemzeti önérzetért. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./ A dec. 15-i tüntetés résztvevői kiáltványt fogadtak el. Ebben leszögezték, hogy a december elsejei Kempinski-beli ünnepség magyar részvevői hasonlítnak az országvesztő Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond és társaik tevékenységére, akik amikor Magyarország kétharmad részére idegenek tették rá kezüket, a Károlyi-Jászi együttes a "végre elért nemzeti szabadságról" és a "függetlenségről" beszélt. A kiáltványban emlékeztettek az 1918-as gyulafehérvári gyűlést három héttel követő kolozsvári népgyűlésre. A korbeli Népszava tudósítása szerint "A hatalmas méretű gyűlésen mintegy százezer ember vett részt, sokkal többen, mint ama gyulafehérvári gyűlésen, ahol a huszonhat vármegye elszakadását mondták ki - a román imperialisták. A kolozsvári gyűlés határozata a wilsoni elvek alapján áll, a népek önrendelkező jogának érvényesülését kívánja és ezen az alapon jelenti ki (...), hogy a Magyar Népköztársaság állami közösségében akar maradni". A lap a felszólalásokból is idézett: "A magyarországi román szocialisták nevében Strengar Demian Szava elvtárs (...) kijelentette, hogy a román szocialisták nem azonosítják magukat a gyulafehérvári határozattal, nem akarnak a román imperialista elnyomás alá kerülni. A román szociáldemokraták küldöttje, Avramescu György elvtárs beszélt ezután. Óriási hatás mellett fejtette ki tiltakozását a gyulafehérvári határozat ellen. 1914-ben - mondotta - összegyűltek az urak, és csináltak a világból egy mészárszéket. (...) Gyulafehérváron ismét összegyűltek az urak, és másik mészárszéket akarnak csinálni a világból. (...) A mai helyzet megoldása az, hogy Erdély független köztársaság legyen a svájci kantonok mintájára". A december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés határozatai még az erdélyi románságon belül sem arattak osztatlan elismerést. A kiáltvány szerint a tüntetők követelték, hogy a Kempinskiben fogadáson megjelentek kövessék meg az erdélyi magyarságot, a "méltóságában vérig sértett magyar nemzetet", határolódjanak el Károlyi Mihály, Jászi Oszkár és társaik magyarság-gyalázó, országvesztő politikájától, a szomszédos államokkal folytatott tárgyalások során az elcsatolt nemzetrészek iránti felelősségérzettel járjanak el, a szomszédok EU-csatlakozásra irányuló törekvéseinek támogatását az ott élő magyar nemzeti közösség jogainak maradéktalan biztosításától tegyék függővé. Az Erzsébet téri tiltakozó nagygyűlés részvevői és támogatói, Magyarok Világszövetsége, Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, Jobbik Magyarországért Mozgalom, Erdélyi Körök Országos Szövetsége, Honfoglalás 2000 Egyesület, Magyar Földvédő Mozgalom, Százak Tanácsa, Bocskai Szövetség, Lelkiismeret 88 Csoport, Széchenyi Casino. /Kiáltvány. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), dec. 17./"

"Ismét Kuncze Gábort választotta elnökké a Szabad Demokraták Szövetségének (SZDSZ) tisztújító küldöttgyűlése márc. 1-jén, Az SZDSZ küldöttgyűlésén az RMDSZ részéről részt vett Markó Béla szövetségi elnök, Verestóy Attila szenátusi frakcióvezető, Eckstein-Kovács Péter, a Szabadelvű Kör elnöke és Kerekes Gábor ügyvezető alelnök, a Szabadelvű Kör alelnöke. Az RMDSZ vezetői rövid megbeszélést folytattak az SZDSZ elnökével és ügyvivőivel, valamint a kongresszuson jelen lévő Medgyessy Péter miniszterelnökkel és Göncz Árpád volt köztársasági elnökkel. Üdvözlő beszédében Markó Béla értékelte, hogy az SZDSZ kezdettől fogva megértette: az RMDSZ-nek alapvető érdeke minél közelebbi viszonyban lenni minden, az erdélyi magyarságot segíteni akaró magyarországi párttal. /RMDSZ-delegáció az SZDSZ küldöttgyűlésén. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 3./"

"Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök és Méray Tibor, a párizsi Irodalmi Újság főszerkesztője voltak a védnökei annak a kerekasztal-megbeszélésnek, amelyet a múlt hét végén Budapesten, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány Média-nacionalizmus, kisebbségek és az EU-integráció címmel rendezett. Gáspárik Attila, a bukaresti Audiovizuális Tanács elnökhelyettese az OTV televízió-csatorna betiltásának körülményeiről számolt be. Cora Motoc, a bukaresti Academia Catavencu mellett működő Sajtóelemző Ügynökség munkatársa arról a képről beszélt, amely 1997 és 2002 között a román sajtóban a kisebbségekről alakult ki. Kósa Csaba, a Magyar Újságírók Közösségének elnöke az oroszhegyi és a zetelaki elítélt magyarok ügyének a magyar médiában történt reflektálásáról, Jósfay György, a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének főtitkára pedig Újságírói magatartás a keresztény etika tükrében címmel tartott előadást. Szilvássy József, a pozsonyi Új Szó napilap főszerkesztője a szlovákiai média és a nacionalizmus viszonyát, Lovász Attila, a pozsonyi Vasárnap főszerkesztője a nacionalista sajtó és a csúsztatások kérdéskörét, a Szabadság főmunkatársa, Tibori Szabó Zoltán pedig a kisebbségi sajtóban tetten érhető nacionalizmust és sztereotípiákat vizsgálta. Az eddigi EU-tapasztalat azt bizonyítja, hogy az integrációs folyamat során nem egyszerre oldódnak meg a társadalmi és gazdasági problémák. Az elzárkózó nemzeti politika híveinek ez lehetőséget nyújt arra, hogy a nehézségekre hivatkozzanak, amikor más nemzetek ellen uszító, a kisebbségeket, idegeneket kirekesztő politikai követeléseiket megfogalmazzák - mutatott rá Törzsök Erika, a konferenciát szervező közalapítvány kuratóriumának elnöke. Szerinte a kirekesztő tendenciák hosszabb távon hatnak, ezért a csatlakozásra váró országok politikusainak fel kell készülniük az EU-csatlakozás pillanata után továbbra is ható, illetve megjelenő nemzeti-kizárólagos ideológiai formák valóságtartalmának elemzésére, a politikai döntéshozók és a közvélemény reális tájékoztatására. /Média, nacionalizmus, kisebbségek és integráció. Nemzetközi tudományos konferencia Budapesten. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./"

Február 9-én a bukaresti Antena 1 kereskedelmi tévéadó bemutatja a Trianon című magyar filmet, utána meghívottak mondanak véleményt a látottakról. Gheorghe Funar, a szélsőséges sovén-nacionalista Nagy-Románia Párt főtitkára február 1-jén a szenátus ülésén a magyar irredentizmus fasiszta megnyilvánulásaként emlegette a filmet, majd február 4-én a Flacara lui Adrian Paunescu hetilapban kifejtette, jó, hogy a televízió bemutatja a Trianont, mert ennek hatására a románok felébrednek fásultságukból, és tisztán látják majd, hogy tizenöt éve „ördögi akció folyik azzal a céllal, hogy Erdélyt Magyarországhoz csatolja.” A magyargyűlölő Raoul Sorban századik életéve küszöbén még mindig hazudik, hamisít. Sorban a Flacara 4-es számában azt állította, hogy Göncz Árpád „körülbelül tíz évvel ezelőtt” közzétette: a magyar nemzet bármely pillanatban kész fegyvert ragadni történelmi jogaiért, a harcban akár életét is feláldozza, mert Erdély nélkül nem létezhet magyar állam, magyar küldetés, magyar élet. Hogy hol mikor jelentek meg ezek a sorok, nem derül ki. Sorban az RMDSZ-t és Markó Bélát is támadta, mert a választási kampányban jelképnek használta az aradi Szabadság-szobrot és „Matia Corvinul” király kolozsvári emlékművét. /Barabás István: A TRIANON házhoz jön. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 9./

Nagy veszteség lenne, ha magyar liturgikus könyveket használva magyar nyelven miséznének a csángó közösségekben, mert elveszne a csángó dialektus – nyilatkozta sajtófelelőse révén Ioan Robu bukaresti római katolikus érsek. Robu a hét elején egy budapesti egyházfői találkozót követően arról tájékoztatta a sajtó képviselőit, néhány moldvai faluban magyarul misézhet, aki azt igényli. A négy nap eltéréssel adott, két különböző tartalmú választ Francisc Ungureanu sajtófelelős úgy kommentálta, az érsek budapesti nyilatkozatát tévesen értelmezte a hírt közlő MTI. A Kelet- és Közép-Európa bíborosai és katolikus püspöki karai elnökeinek budapesti találkozójáról tájékoztatva az MTI írta: ,,Ioan Robu bukaresti érsek, a román püspöki kar elnöke (...) rámutatott arra, keresik a megoldást a csángók kérésére. Az egyik iránynak nevezte a csángó, a másiknak a magyar nyelv használatát a hitéletben, megjegyezve, hogy pillanatnyilag nincs liturgikus könyv csángó nyelven. Szólt ugyanakkor arról, hogy – biztosan nem végleges megoldásként – néhány moldovai faluban magyarul misézhet, aki ezt igényli.” A moldvai csángómagyarok 1990 óta folyamatosan kérik a magyar mise bevezetését falvaikban. Nyisztor Tinka kezdeményezésére és vezetésével a pusztinaiak több rendben jártak Petru Ghergheli jászvásári római katolikus püspöknél és Jean-Claude Perisset bukaresti pápai nunciusnál; 1991-ben Budapesten a magyar misére vonatkozó kérést nyújtottak át II. János Pál pápának; kérvényt juttattak el dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsekhez; a vonatkozó dokumentációt átadták Gabriel Andreescunak, 1999 nyarán pedig a Budapesten adták át Göncz Árpád köztársasági elnöknek; 2001-ben Pusztinán vette át a kérelmezett magyar mise iratcsomóját Tytti Isohookana-Asunmaa finnországi Európa tanácsi képviselő, a moldvai csángók anyanyelvű misézéséért az Európa Tanács is fellépett a 2001/15021-es ajánlásában. 2004 decemberében szintén a pusztinaiak vitték az egyházmegyei zsinat elé ebbéli kérésüket. /(fekete): Csángó mise igen, magyar mise nem. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 19./

Kézdiszárazpatak iskolája 2001. május 26-a óta viseli egykori tanára, Ópra Benedek nevét, azóta áll falán Vetró B. András domborműve. Ópra Benedek /Kézdiszárazpatak, 1907. ápr. 12. – Csíkszereda, 1978. nov. 25./ Kolozsvárott francia, magyar és román szakos tanári oklevelet szerzett. Előbb a csíkszeredai római katolikus főgimnáziumban, majd Brassóban, a fémipari líceumban tanított. 1956-ban tanítványai arra kérték, vegyen részt szervezkedésükben. Ópra Benedek óva intette a fiatalokat a rájuk leselkedő veszedelemtől. 1958-ban váratlanul letartóztatták, és huszonöt év kényszermunkára ítélték. 1964-ben közkegyelemben részesült. A tanügybe többé nem vették vissza, ezért szakképzetlen munkásként dolgozott. 1948-ban végzett diákjai vitték vállukon a koporsóját, aki tehette az egykori tanítványok közül, Erdélyből és Magyarországról, mind megjelent a harmincöt pap által celebrált temetésen. 1996-ban az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 40. évfordulóján Göncz Árpád köztársasági elnök posztumusz kitüntetésben részesítette. Szülőháza siralmas állapotban van, a tető is beszakadt. /Iochom István: Romokban Ópra Benedek szülőháza. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 25./

Zajos tetszésnyilvánítása kísérte Mircea Dinescu Szentségekből bukásra című szatírakötetének Budapesten, a Kossuth Klubban történt bemutatóját. A szatírákat és pamfleteket először maga a szerző olvasta fel románul, majd a közönség a fordító, Váli Éva magyarításában élvezhette a rövid írásokat. A szerzőről és kötetéről Göncz Árpád volt köztársasági elnök mondott laudációt. /Vincze Ferenc, Budapest: Szentségekből bukásra – Budapesten is. = Krónika (Kolozsvár), jún. 6./

Az Ünnepi Könyvhét idején Budapesten az Írók Boltjában Kovács András Ferencnek ítélték oda az Üveggolyó Díjat. Tizenharmadszor történt a díjátadás és ő az első erdélyi, aki ezt megkapta. 1993 óta a bolt munkatársai egy-egy kortárs irodalmi személyiségnek adományozzák az Üveggolyót munkássága, irodalmi tevékenysége elismeréseként. Eddig Mándy Iván, Mészöly Miklós, Balassa Péter, Parti Nagy Lajos, Tandori Dezső, Petri György, Györe Balázs, Szilágyi Ákos, Göncz Árpád, Keresztury Tibor, Balla Zsófia és Esterházy Péter került a kiválasztottak közé. Kovács András Ferencnek most jelent meg Víg Toportyán /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című gyermekverskötete. /(nk): Üveggolyó Díj Kovács András Ferencnek. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 11./

Elhunyt Bandi Dezső /Magyarsáros, 1919. okt. 7. – Békéscsaba, 2005. jún. 23./ képzőművész, népművelő, művészeti író, aki 1957 és 2004 között több ezer népi alkotó munkáját serkentette, irányította. 1963-ban a Magyar Autonóm Tartományban 170 népi alkotási kört vezetett, a hagyományos szövés, fonás, kötés és varrástechnikákat tanította, neki köszönhető a mezőfelei gyékényszövés, a kendi szedettes és más helyi hagyomány felélesztése. Új alapokra helyezte az öntevékeny műkedvelő-alkotó mozgalmakat. Szobrászként indult, a budapesti képzőművészeti főiskola végzettje volt. Az abásfalvi és a ravai háborús emlékművek az első jelentős alkotásai, még 1943-44-ben. Később művészi kerámiával foglalkozott, majd saját művészi karrierjéről lemondott, hogy a pusztulóban lévő erdélyi magyar népművészet továbbélését segítse. Világhírűvé váltak az irányításával készített szalma- és rongyszőnyegek is. Számos cikket, monografikus igényű összeállítást közölt egy-egy község népi kultúrájáról. A népi faragások motívumfejlődése, szimbolikájának alakulása és formavilága egyaránt foglalkoztatta. Évente faragótáborba vitte Marosvásárhely tehetséges gyermekeit. 80. születésnapja alkalmából Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság elnökének aranyérmével tüntette ki életműve elismeréseképpen. 2004-ben költözött kisebbik lányához Békéscsabára, ahol 2005. június 23-án reggel váratlanul elhunyt. /Elhunyt Bandi Dezső. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 24./

Veszélyes kór ütötte fel fejét Budapesten, a turulmadár-influenza. Annyi bizonyos, madárról emberre terjed, a médiumok máris jeleztek néhány megbetegedést. A vírusgazdák között némely SZDSZ-es politikust találunk, köztük országgyűlési képviselőjelöltet és posztján lévő kerületi tanácsost is, akik mindent elkövetnek, hogy a Böszörményi út és az Istenhegyi út sarkán október 22-én felállított, csaknem ötméteres szárnytávolságú turulmadaras emlékművet eltávolíttassák. Ungár Klára és Kecskés Márton, a két SZDSZ-es politikus attól fél, hogy a neonácik beállnak majd a turulmadár szárnya alá. Kecskés Márton szerint ,,ízléstelen és gyalázatos” az, hogy ,,turulmadár szobra alá akarják bevésni a második világháborúban meghaltaknak a nevét”. Újabban Demszky Gábor főpolgármestert is zavarja a turulmadár. A turulinfluenza azért is veszélyes, mert Erdély címerében is őrködik ez a madár. Félő, hogy ha a maradék Magyarországon a turulmadarak ellen bevezetik a statáriális állapotot, és lebontatják az összes turulos emlékművet meg szobrot, a címermezőkből kikapartatják, a zászlókról letépetik ezeknek a madaraknak a festett-rajzolt képét, s a történelemből, a mítoszokból és mondákból is kitakaríttatják őket, a magyarországi után Erdély turultalanítására is sor kerül. Akkor viszont jaj például a pávai pincében negyven évig rejtegetett s ma újra a zabola-pávai emlékmű csúcsán ülő madárnak, öntödébe kerül a sepsisbükszádi emlékmű turulmadara is, a lemhényivel együtt. – ,,Megújulva és Magyarországot védelmezve tárja szét fölöttünk hatalmas szárnyait Árpád fejedelem törzsének madara. A hit és küldetés népünk oltalmának szimbóluma” – idézték 1992-ben Göncz Árpádot a tatabányai turulszobor újraavatásán. Ugyanő 1992. december 12-én a Magyar Rádióban elhangzott élő műsorban azt mondta: ,,…egy ország nem irthatja saját hagyományaiból ősi mítoszait”. – Egyébként a Magyar Nemzetbiztonsági Hivatal szimbólummadara a turul. /Sylvester Lajos: Turulinfluenza, papagáj- és kergemarhakór. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 25./

A bukaresti Ziua napilap Sorin Rosca Stanescu irányítása alatt magyarellenes kampányba kezdett. Február 15-én az Erdélyben évekkel ezelőtt felállított Wass Albert-emlékműveket tüntette ki figyelmével. Nehezményezte, hogy amíg Ion Antonescu marsallnak tilos szobrot emelni, ez nem vonatkozik Wass Albertre is, noha 1946-ban mint háborús bűnöst halálra ítélték. A lap szerint Frunda György RMDSZ-szenátor 2002-ben kezdeményezte az író rehabilitálását. Február 18-án a Ziua hasábjain Göncz Árpád, és Orbán Viktor mellett tűnt fel Frunda György és az RMDSZ réme. Az öles cím önmagáért beszél: Budapest nem mond le Nagy-Magyarország álmáról: a Kárpát-medence magyar hegemóniájának visszaszerzését tervezi. Az olvasó megtudhatja, milyen messzire nyúlnak a gyökerek: 1992. június 13-án Horvát Attila diplomata Ulmban felvázolta Magyarország politikai stratégiáját, utalva arra, hogy Trianon területrablást szentesített. Mindaz, amit a diplomata akkor elmondott, ma is érvényes Magyarország külpolitikájára, csak ezzel magyarázható az RMDSZ-nek az utóbbi időben tanúsított, rendkívüli agresszivitása. Nagy-Magyarország visszaállításának stratégiájába illeszkedik két közismert politikus megnyilatkozása is. Göncz Árpád volt államelnök kijelentette (a Ziua természetesen nem jelzi, mikor, hol, kinek): „A magyar nemzet ragaszkodik jogához, hogy Erdély az övé legyen, ezért bármely pillanatban készen áll, hogy akár fegyvert is ragadjon”. Orbán Viktor volt kormányfő 1999. június 18-án utasította Kövér Lászlót, a titkosszolgálatok főnökét, hogy indítsa be a Duna fedőnevű akciót azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok mintájára megalakuljon a Dél-keleti Magyar Régió, vagyis az új Nagy-Magyarország, benne Erdéllyel, majd Kárpátalja és a Felvidék bekebelezésével, de a román kémelhárítás idejében értesült a tervről, és sikerült ellenlépéseket tennie. Ugyanebben a lapszámban a Ziua betekintést nyújtott a magyar sovinizmus előzményeibe. Hivatkozott Petőfi Sándor 1848-as verseire és Dücső Csabára, aki Erdély minden románjának kiirtására buzdított. A történelemhamisításokat leleplezték olyan kiváló román hazafiak, mint Raoul Sorban és Petre Turlea. – Evenimentul Zilei című lap, február 16.: Sorin Rosca Stanescut a főügyészség vád alá helyezte a Rompetrol-ügyben. Miután az ügyészek beidézték kihallgatásra, a nyomozati anyag alapján közölték vele a vádat: szövetkezés szervezett bűnözői csoporttal. Erdélyi Riport /Nagyvárad/, február 16.: A kérdésre, hogy miben látja okát a személye ellen indított támadásoknak, Frunda György szenátor többek között így válaszolt: „El akarták terelni az emberek figyelmét a látványos korrupcióellenes harc sajtóvisszhangjáról. Nem véletlen, hogy ellenem a Ziua napilapban indult meg a támadás, abban az újságban, amelynek igazgatóját, Sorin Rosca Stanescut másnapra idézték be a korrupcióellenes igazgatóságra, pénzmosás és megvesztegetés vádjával.” /Barabás István: Magyar rémek Bukarestben. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 20./

Csapó I. József nyílt levelében védőhatalmi státust kért Székelyföld felett – Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöktől. Kuszálik Péter ebből kiindulva nyílt levelet írt az olvasóknak. Először Katona Ádám kért védőhatalmi kötelezettséget az utódállamok magyarsága számára. (Új Magyarország, 1993. nov. 3.) Két évvel később szintén Katona Ádám kérte a védőhatalmi státust – ugyancsak nyílt levélben (Szabadság, 1995. aug. 22.), a címzett a magyar kormányfő és Göncz Árpád államfő. Válasz nem érkezett Budapestről. Kuszálik kiemelte, hogy Csapó József kukoricatermesztésből doktorált, nem veszi figyelembe a szakember véleményét. Kuszálik elmagyarázta, Magyarország majd Románia belépett a NATO-ba. Ez kizárja, hogy a két szomszédos állam között védőhatalmi „ez meg az jöhessen létre.” A cikkíró emlékeztetett, Tőkés László 1996 őszén azt javasolta, hogy az alapszerződést ne Temesvárott, hanem Világoson írják alá (RMSZ, 1996. szept. 9.). Ehhez Kuszálik Gabriel Andreescut idézte, aki szerint Tőkés különös élvezettel törekszik a mártíromságra. A baj ott kezdődik, írta Kuszálik, hogy a román hatalom úgy kezeli az ügyet, „mintha a fölvetett kérdéseket az egész erdélyi magyarság fogalmazná meg, a Szász Jenő vagy Csapó doktor által meghirdetett balgatag dolgokat máson kéri számon.” Valójában Katona Ádám mögött áll a nyolctagú Erdélyi Magyar Kezdeményezés. Csapó doktor a Székely Nemzeti Tanács nevében és elnökeként írta alá nyílt levelét, „de ez az alakulat csak elméletben – ha úgy tetszik: a mesékben – létezik.” Kuszálik ítélkezett: „az egész nemzeti-polgári-nemzetpolgári mozgalom (Reform Tömörülés, Polgári Szövetség, Fórum-mozgalom, EMNT, SZNT stb.) nem több lelkes amatőrök gyülekezeténél”. /Kuszálik Péter: Nyílt levél. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 9./

Ágoston Hugó, a lap munkatársa, az Új Magyar Szó főszerkesztője a magyarországi választásokon a kormánykoalíciónak szurkolt. Idézett a baloldali lapokból, a magyar jobboldal belemenekülhet a mítoszaiba, a választási csalások képzetébe vagy az MDF árulásának hitébe. Az erdélyi magyarság csalódott volt. Ágoston Hugó azonban reméli, az erdélyi megtévesztettek hamar rájönnek, mi is történt az utóbbi években. Rájönnek, nem igaz, hogy Magyarország lakosságának az a része, amelyik nemet mond a kettős állampolgárságra, és amelyik igent mond a balliberális kormányra ostoba, aljas, hazaáruló. „És hogy az Orbán Viktort nagyon nem akaró európaiak is mind megveszekedett magyarellenesek.” Ágoston Hugó megnézte Budapesten a könyvfesztivált. Az egyik teremben megjelent Göncz Árpád és Jancsó Miklós, akivel üdvözölték egymást. Jancsó Miklós egy olyan könyvet konferál fel, amely magyar prioritásokról, „magyar elsőkről” szól. Elkezdett félreérthetetlen célzásokat tenni egy bizonyos etnikumra-felekezetre, a zsidókra. Ágoston Hugó szégyellte magát. /Ágoston Hugó: Egyfelől és másfelől. Más mélységek tárulnak fel. = Erdélyi Riport (Nagyvárad), ápr. 27./

A Teleki László Alapítvány Bákóban és Pusztinán szervezett csángókonferenciát. Az a tény is sokatmondó, hogy ilyen szervezésben és ott, a helyszínen kerülhetett sor erre a konferenciára. A külső szemlélő számára meglepetésszerűen hatott a fiatal csángómagyar értelmiségiek és a vélük társuló erdélyi, magyarhoni fiatalok tudományos felkészültsége. A  résztvevők a konferencia idején és utána a közvélemény ítélőszéke elé vitték a moldvai magyarok román eredetével kapcsolatos tévhiteket, a Ceausescu-rezsim alatt megrendelésre gyártott ,,elméleteket”. Ezek közül a legismertebb Dumitru Martinas hírhedt, szekuritátés megrendelésre újra kiadott könyve, amelyet egy magyar- és csángóellenes mozgalom ideológiai alapjává emeltek. Azonban a bákói értekezletre azok a fiatal román kutatók sem mentek el, akik más alkalmakkor kritikával illették Martinas könyvét. A félelem, a tudományos életből való kiközösítés veszélye tartja távol őket, hisz Martinas ,,elméletének” tagadása ahhoz hasonlatos, mintha valaki a dákoromán kontinuitás elméletét kérdőjelezné meg. A Martinas-féle elméletre egész mozgalom épült. Ennek lényege az, hogy ,,a csángó néven ismert lakosság székely környezetben elmagyarosított és katolizált románokból áll, akiknek többsége a 18. században emigrált Moldvába, és ott a magyarok által kirendelt papok folytatták elmagyarosításukat”. A könyvet, mint annyi más áltudományos fércművet, nyugati nyelveken is megjelentették, diplomáciai úton is terjesztették. A ,,tudósok” egész serege munkálkodott azon, hogy Martinas könyvének állításait aládúcolják. Jellemző, hogy az egyik ilyen tartalmú, háromezer példányban kiadott brosúrát 1998-ban Göncz Árpád akkori köztársasági elnök jelenlé­tében mutatták be. A kutatók – elsősorban Varga Andrea történész – kiderítették és levéltári okmányokkal bizonyították, hogy Martinas könyvének újrakiadása körül a Szekuritáté szorgoskodott, olyan illusztris személyiségekkel egyetemben, mint Constantin Dragan, Ion Coja és az állambiztonságiakkal kapcsolatot tartó társaik. Moldvában minden negyedik pap együttműködött a Szekuritátéval. /Sylvester Lajos: Hamis mítoszok sárkányfeje. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 10./

Tizenöt év a címe annak az emlékkönyvnek, amelyben Vinczeffy Zsolt áttekintést ad a külhoni magyarok oktatásában vállalt anyaországi támogatásról. „Tizenöt évvel ezelőtt nagy nyomás nehezedett a honi felsőoktatásra. Az újból felfedezett Felvidék, Kárpátalja, Erdély és Délvidék egyszerre nyújtotta be igényét, hogy valamilyen módon, magyar nyelven tanulhassanak lányai, fiai, magyar nemzetiségű polgárai.” – olvasható a könyv bevezetőjében. A Gödöllői Agrártudományi (később Szent István) Egyetemen hozták létre a Pro Agricultura Hungariae Alapítványt, amely „küldetése” teljesítése után most már megszűnőben, viszont a megvalósításokat az utókornak meg kell őriznie. A könyvben elsősorban a Hargita megyére vonatkozó fejezeteket nézte át az újságíró, a „csíkszeredai tizenhármak” elindulását 1990-ben, két nappal március 15. előtt. 1991 áprilisában már arról tudósított a Hargita Népe, hogy Pro Agricultura Hargitae névvel alapítvány létesült, amelyet bejegyeztettek, kuratóriumának elnöke dr. György Antal, a köztiszteletben álló nyugdíjas mezőgazdasági szakember. 1991 januárjában együttműködés született László Pál, Csíkszereda akkori polgármestere és dr. Kocsis Károly egyetemi tanár, a külhoni magyarság oktatásának elnöke között. Számos fórum, tanácskozás és sok-sok jeles személyiség szerepel az emlékkönyvben – Tőkés Lászlótól Göncz Árpádig, Soros Györgytől Habsburg Ottóig. A tizenöt év statisztikájában sok érdekes adat található. Az évfolyamtablók sem hiányoznak az emlékkönyvből: gazdasági agrármérnök évfolyam, gépészmérnök évfolyam, kertész üzemmérnök évfolyam, tanítóképző évfolyam, erdőmérnöki kar végzettjei, vadgazdamérnöki kar végzettjei stb. Az emlékkönyv megjelenésére egy korszak végén, a Pro Agricultura Hungariae megszűnésének évében került sor. A Pro Agricultura Hargitae szerepe sem maradhat a régi, tájékoztatott dr. János Zsuzsa, az alapítvány jelenlegi elnöke. Módosították az alapszabályzatot. A Sapientia Egyetem végzi az alapképzést, – az alapítványnak főleg az utánképzés lesz a feladata, az uniós csatlakozás segítése, a szakemberek továbbképzése stb. A Pro Agricultura Hargitae Alapítvány épületegyüttesében felavatták a Dr. Flórisné Sipos Ida- és a Dr. György Antal-emléktermet is. Mindketten az eltelt tizenöt esztendőben meghatározó szerepet játszottak a szakmai oktatásban. /Ferencz Imre: Tizenöt év. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 28./

Kétséges, hogy lesz közös megemlékezés a forradalom ötvenéves évfordulóján. Wittner Mária 56-os halálraítélt nem hajlandó együtt ünnepelni a kormányoldallal, és néhány 56-os szervezetet a külön ünneplésre kért fel. Annak ellenére teszi ezt, hogy Sólyom László és Göncz Árpád közös nyilatkozatban szólítottak fel a közös ünneplésre. A Recski Szövetség, amely az ügyben nem foglal állást, szeptember végén Recsken tart megemlékezést. Wittner Mária a Népszabadságnak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „ezzel a kormánnyal mi nem ünnepelhetünk. Az általuk megrendelt emlékmű nem október 23-ának, hanem a november 4-ei megszállásnak állít emléket”. Arra az ellenvetésre, hogy közjogi méltóságok is közös ünneplésre kérték az országot, azt felelte: „minket ez nem érdekel. Nyilatkozatot fogunk közzétenni arról, hogy aki részt vesz a központi ünnepségen, az megtagadja ’56 szellemiségét”. Sólyom László köztársasági elnök a Figyelő című hetilapnak augusztus elején adott interjújában az 1956-os megemlékezések kapcsán úgy fogalmazott: az 1956-os forradalom és szabadságharc idei, ötvenedik évfordulója világesemény lesz, a világ Magyarországra figyel majd, soha nem látott számban jönnek el Budapestre állam- és kormányfők. Boross Péter MDF-es képviselő sajnálatosnak nevezte Wittner Mária nyilatkozatát. Mécs Imrét, aki szintén egykori '56-os halálraítélt, jelenleg az MSZP-frakció tagja, „elszomorítja” Wittner Mária kezdeményezése. Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott: tiszteletben tartja Wittner Mária véleményét. Az MSZP az ügyben nem kívánt nyilatkozni. „Én a megbékélés híve volnék”, de kétségtelen, hogy a törvényesen megválasztott kormány „nem tisztította meg a megtorlásban résztvevőktől a sorait” – mondta Zimányi Tibor, a Recski Szövetség elnöke. /Nem békülnek az ötvenhatosok. = Új Magyar Szó (Bukarest), aug. 9./

Augusztus 23-án a kolozsvári sajtóval találkozott Rácz Sándor, aki 1956-ban a magyar forradalom és szabadságharc idején a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnöki tisztségét töltötte be, jelenleg pedig a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnöke. Rácz Sándor szerint túlságosan keveset foglalkoznak 1956 valós képével, mi több, az elmúlt ötven évben eltorzították, elhallgatták annak értékeit. Az igazságot azonban ki kell mondani, vallja, s ha ezt mi nem tesszük meg, akkor helyettünk senki sem fogja. A valós magyar forradalom és szabadságharc legfőbb erénye, hogy – a történelemből ismert francia és más forradalmaktól eltérően – nem engedett teret a szociális kérdések előretörésének, hanem mindvégig megőrizte szabadságkövetelő jellegét. Közvetett módon Románia is a „hős pesti srácok”-nak köszönhette, hogy területéről, a felkelés leverésében tanúsított buzgósága elismeréseként, a szovjet hatalom kivonta megszálló csapatait. Az utókor az anyaországban meglehetősen hálátlanul viseltetett 1956 emléke iránt, sőt sokak szemében ma már teher erről beszélni, fejtette ki. Az a társadalmi réteg, amely évtizedeken keresztül ellenforradalomként ismerte a történteket, már nem mutat érdeklődést a valós értékek feltárása iránt. Be kell érni annyival, hogy a tisztességesen gondolkodók rétege elfogadja az igazi múltat. – Történelmünk fekete pontja, hogy Mátyás király óta nincs egységes politikánk. A mai Magyarországot az idegenek egyszerűen meg akarják szüntetni, jól tudván, hogy számíthatnak a szomszédok velünk szembeni ellenszenvére. Európa magyarellenessége szintén kitűnő táptalaj a maguknak új hazát itt létrehozni szándékozók számára – vallja. A Kárpát-medence azonban, véli, egy és oszthatatlan, ezt mindenkinek érdemes tudomásul vennie. Rácz Sándor szegény munkáscsaládból huszonhárom évesen került a forradalom sűrűjébe. A barikádon őt „úr”-nak szólították, amiként ő is úrnak, nem pedig elvtársnak szólította Kádár Jánost, aki – miután tíz éjjelen keresztül tárgyaltak – két lehetőséget ajánlott fel neki: a miniszteri tisztséget vagy az országból való kiutasítást. Mindez Rácz Sándor elveivel nem volt összeegyeztethető, így a felkelés leverése után életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. Szerinte az akkori munkások nemzeti érzése volt a garancia a tökéletes önrendelkezési forma elérésére. Kifejtette: a jelenlegi magyarországi politikai hatalom a Kádár-rendszer folytatója, ezért 1956 ma még élő hősei nem állhatnak a Gyurcsány-kormány mellé. A forradalom idei ötvenéves évfordulójára rendezendő őszi ünnepségen nem közösködnek a hatalommal, nem fogadják el az arra érdemtelenek részéről felállítandó két szobrot, hanem maguk emlékeznek a 301-es parcellánál, és külön utcai nagygyűlést hívnak össze – mondta el. Rácz Sándor nemrég értesült arról, hogy a kolozsvári önkormányzat határozatot fogadott el egy 56-os emlékmű felállításáról a Sétatéren, idén októberben. Úgy véli, ez a normalizálódás jele, de egy szobor akkor jó, ha azt az arra méltó emberek emelik. Rácz Sándort 1956. november 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár János ellen, követelte Nagy Imre szabadon bocsátását. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyal a kormánnyal és a szovjet katonai vezetőkkel hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKM követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztatták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Ottmár. Ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta öt-tíz forradalmár kivégzését látta. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, de ott is zaklatták. 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, amelyben élete végéig tartó súlyos gerincsérülést szerzett. A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül illegális előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, általában egyetemista hallgatóság előtt az ’56-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1993-ban az FKGP vezetését megszerző Torgyán Józsefhez csatlakozott, aki azonban később egyszerűen kitette őt a pártból. 2003. augusztus 18-án az MVSZ tiszteletbeli elnökévé választották. /Ördög I. Béla: Rácz Sándor: sokak számára 56 már teher. Kolozsváron járt az 1956-os forradalom egyik vezetője. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 25./

Magyarországon az egyik legproblémásabb hatalmi pólus a köztársasági elnök intézménye, vélte a budapesti Koncz Attila. A legtöbb vitát annak idején Göncz Árpád szerepfelfogása váltotta ki, mert tevékenységében nyíltan tetten érhető volt az egyik politikai oldal, a baloldal érdekeinek szolgálata. Másként értelmezte hivatalát Mádl Ferenc, aki nem vállalt szinte semmilyen konfliktust az aktuális kormányzattal. Sólyom László elnöki tevékenységének hangsúlyos részévé tette a környezetvédelem ügyét. A köztársasági elnök külpolitikai tevékenységének egyik súlypontját jelentik a szomszédos országok, illetve a nemzetpolitika különböző kérdései. A budapesti tüntetések során Sólyom László kifejtette véleményét a közélet morális állapotáról, a politika és az erkölcs káros szétválásáról. Koncz Attila negatívan ítéli meg az elnök tevékenységét, hasonlóan a baloldaliakhoz. /Koncz Attila: Következetes következetlenség. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 28./

A temesvári Csiky Gergely Társulat bemutatja Urs Widmer svájci drámaíró sikerdarabját, a Nagykutyákat (Top Dogs), Laurian Oniga rendezésében. Oniga már két sikeres előadást rendezett a temesvári magyar társulatnál (Göncz Árpád: Rácsok és Molière: Scapin furfangjai), kitűnő véleménnyel van a Csiky Gergely fiatal színésznemzedékéről. A segédrendező Dukász Péter színművész, díszlet- és jelmeztervező Nagy Krisztina. /Pataki Zoltán: Temesvári nagykutyák. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 17./

Kimpián György /sz. 1940, Gyegyótölgyes/ fodrászinas volt Pécskán, két barátjával, Brezán Istvánnal és Bodó Dezsővel 1957 decemberében Pécska főterére szovjet- és kommunista-ellenes plakátokat ragasztottak. Mindhármukat letartóztatták, 1958 márciusában a temesvári katonai törvényszék mindhármukat 7 év börtönre ítélte. Kimpián György 1962-ben szabadult, majd hazaköltözött Gyergyószentmiklósra. 1994-ben megkapta a Hazáért és a Szabadságért Érdemrendet Göncz Árpád köztársasági elnöktől. 2006 októberében volt a szabadságharc 50. évfordulója, akkor megkapta a Szabadság Hőse érdemrendet. /Kimpián György: Gyergyói ‘56-os = Gyergyói Kisújság (Gyergyószentmiklós), okt. 18. – 42. sz. /

„Az én időmben rendszeresek voltak a felső szintű találkozások, mert mind Göncz Árpád volt magyar köztársasági elnök, mind én tudatosan törekedtünk erre” – fejtette ki Rudolf Schuster volt szlovák köztársasági elnök a hét végén a magyarországi Mezőkövesden tartott régiós konferencián. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közművelődési Intézet szervezte rendezvény már a tizedik ilyen év eleji találkozója volt a térség magyarságának. A szlovák és a német mellett a magyar nyelvet is beszélő Schuster első előadója is volt a konferenciának. Mint kiemelte, a korábbi években jó hatása volt a magyar-szlovák kapcsolatokra annak a ténynek, hogy az ő kezdeményezésére a szlovákiai magyarság pártja, az MKP kormányzati tényező lett. Törzsök Erika, a Miniszterelnöki Hivatal főigazgatója szorgalmazta a Kárpát-medencei fejlesztési fórum mielőbbi létrehozását, hangsúlyozta, hogy a székelyföldi bezárkózásnak milyen káros hatásai (is) lehetnek. Varga Attila parlamenti RMDSZ-képviselő mondta: „jobb lenne, ha a pestieknek a Székelyföldről nem elsősorban a székelyvicc jutna eszükbe, hanem például a fejlett erdőgazdálkodás, faipar és faluturizmus. De ha regionális céljainkat meg sem tudjuk fogalmazni, akkor hogyan valósítsuk meg azokat?” Szarka László kisebbségkutató szerint nem lehet a nemzetet igazolványokkal egyben tartani, és nem kell mindent egybeolvasztani, mert akkor éppen azokat a különleges értékeket adjuk fel, amelyek a magyar nemzet sokszínűségét (palóc, matyó, székely stb.) adják. Bárdi Nándor történész úgy vélte, amíg Magyarországon nem jön létre a pártok közt konszenzus a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatban, addig tovább folytatódik a politikai szempontok szerinti támogatás, ami azt jelenti: nem biztos, hogy azt támogatják, ami a legfontosabb volna. /Sike Lajos: Rudolf Schuster: újjá lehet építeni. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 14./

1990 júniusában a cenzúrától-pártirányítástól megszabadult Korunk folyóirat az 1989 karácsonyán Kolozsvárt közzétett Hívó Szóból idézte „a közös Európa-ház megteremtésének” óhaját, emlékezett Kántor Lajos főszerkesztő. Ugyanitt Fejtő Ferenc Kolozsvár vagy Strasbourg című, Párizsból küldött jegyzetében azt kívánta, Kolozsvárnak, hogy a magyarság és románság kibékülésének központja legyen. Az azóta eltelt közel két évtizedben ennek jegyében különszámokat is szerkesztettek. 1994 decemberében például a fiatal szerkesztők magyar szövegük mellett angolul, románul, németül és franciául is megszólaltak, hangsúlyozva a Koszovóban és másutt egyre növekvő feszültséget. Visky András írta: „Európázásaink legmélyén legfennebb ha árnyalakok futkosnak csattogó fogú Drakulák elől. ” 1997 januárjában a sikeresnek megélt országos választások nyomán a reménykedés, a bizalom hangjai kerültek túlsúlyba; a magyar és a román államfő, Göncz Árpád és Emil Constantinescu is üdvözöltre a Korunk olvasóit. „Nacionalizmusok – európaiság”: régi-új kérdések és válaszok 2008 januárjában, ezt a témája a Korunknak. /K. L. : Nacionalizmusok, európaiság. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 25./

Magyartanár kényszermunkán (Ópra Benedekre emlékezünk)
103 éve született néhai tanárunk Kézdiszárazpatakon, paraszt származású pedagógusszülőktől. Az elemi iskolát a szárazpataki felekezeti katolikus iskolában végezte, ahol papok és kántortanítók nevelték hitre, Isten, Haza és embertársak szeretetére.
A középiskolát Kézdivásárhelyen a Római Katolikus Gimnáziumban végezte, ahol 1926-ban érettségizett. Egyetemre a mai Babeş—Bolyai Tudományegyetem elődjébe jelentkezett francia—magyar—román szakra, ahol 1932-ben megszerezte tanári oklevelét, majd Párizsban ösztöndíjasként tökéletesítette franciatudását.
Pályafutását Székelyudvarhelyen és Csíkszeredában, a római katolikus gimnáziumban kezdi el, majd Szilágysomlyóra kerül, ezután visszatér Csíkszeredába. Innen az 1948-as államosítás után Brassóba költözött, és ott tanított magyar irodalmat a Fémipari és Elektrotechnikai Középiskolában. Az iskolák megszüntetése után, 1955-ben a mai Áprily Lajos Líceumban tanít.
A Brassói EMISZ /Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége/ megalakulásakor, mely egy időben történt az 1956-os eseményekkel, fiatal diákok, értelmiségiek, munkások tanácsokat kértek Ópra Benedek tanárunktól azzal a nem titkolt szándékkal, hogy beavassák őt tevékenységükbe. Ő válaszként csak annyit tanácsolt: ,,Fiaim, hogyha a magyar kultúra érdekében teszitek, akkor vonjátok be a széles értelmiségi és szakmunkás fiatalokat is. Tudjátok meg, akkor hal ki egy nemzet, ha feladatának teljesítéséhez nem hozza világra a megfelelő embereket." Ez volt tanárunk bűne, aminek alapján 25 évi kényszermunkára, teljes vagyonelkobzásra és tízévi polgári jogvesztésre ítélték azon hamis váddal, hogy rendszerellenes bűncselekményt követett el.
A kényszermunkán nem kímélve gyenge egészségét, állandó jelleggel bátorította, oktatta, nevelte a körülötte levő magyar fiatalokat, hirdette a szabadulás hitét még bilincsbe verve is. Sok hányattatást követően, hatévnyi börtön letöltése után 1964-ben közkegyelemben részesült. Távozáskor azonban szigorúan meghagyták, hogy minden, ami történt a hat év alatt a kényszermunkán, titok maradjon, és nem folytathatta tanári tevékenységét sem. Csak mint kétkezi munkást lehetett alkalmazni. Élete végéig továbbra is gerinces székelymagyar emberként oktatta, tanította magánúton a fiatal nemzedéket Csíkszeredában, valamint soha el nem felejtett szülőfalujában, Kézdiszá­razpatakon.
Tagadhatatlan, hogy a munkatábori körülmények, a végtelenül rossz bánásmód aláásta Ópra Benedek egészségét, és így szívgyengeséget, infarktust kapott, ami 1978. november 25-én a halálát okozta. Halála után 13 évvel a Magyar Köztársaság elnöke, Göncz Árpád post mortem kitüntetésben részesítette, és 1956-os emlékéremmel jutalmazta.
Életútját Kovács Erika az Igazság szolgája című kötetében írja le tényszerűen, melyben volt tanítványai, sorstársai, barátai is megszólalnak. Annak bizonyítására, hogy valóban az igazság szolgája volt, álljanak itt ezek az idézetek:
,,Ópra Benedek tanárunk bátorságban, példás életben, a szenvedés viselésében, hűségben messze megelőzött bennünket, igaz székely ember volt, küzdelme egy szebb és igazabb jövőért folytatott harcra hív."
,,Kemény, következetes, igaz ember, aki felelősséget érzett a rábízott ifjúságért."
,,Szigorú tanár volt, megkövetelte a tudást, és arra nevelt, hogy a székelynek tudásán, műveltségén keresztül kell felülmúlnia az elnyomókat, mert csak így tud fennmaradni."
,,Nem soviniszta szellemben beszélt, oktatott, de mindig azt mondta, hogy kisebbségben csak úgy lehet megmaradni, ha lesznek értelmiségiek, akik kézben tudják tartani, segítik a népet."
1948-ban a csíkszeredai végzős tanítványokhoz így szólt: ,,Az élet esetlegességében ez az iskola jelentette számotokra elsősorban a férfiélet alapját, a kötelességteljesítés komolyságát. Az emlékezés percében gondoljatok arra, hogy népünk egyik legrégibb iskolájának voltatok tanulói, amelyben hosszú századokon át kérges tenyerű édesapák és munkától, szüléstől elnyűtt édesanyák gyermekei voltak a ti elődeitek. Emlékezzetek vissza a csíki székelység nagy iskolájára."
,,Légy hűséges népedhez, az élet semmilyen csábítása el ne tántorítson tőle! Öröme legyen az örömöd, bánata neked fájjon a legjobban, jogtalanságát és szegénységét el ne tűrd. Emlékezzél gyermek- és ifjúkorod napjaira, kísérjen a tiszta lelkiismeret, a csíki havasok csendje, kicsi erdei tisztások békés derűje."
Mi, 1954-ben végzett növendékei, a Brassói Fémipari Technikum volt tanulói közeli kapcsolatban álltunk a mi Benci bácsinkkal, aki négy éven keresztül oktatott és nevelt. Mindenben magunkévá tesszük élete útját, jellemét, hazaszeretetét és közösségi munkásságát. Szelleme örökké élni fog bennünk, amit a kézdiszárazpataki I—VIII. osztályos Ópra Benedek-iskola kertjében elhelyezett emlékkopjafával fejeztünk ki 2006-ban.
Hogy feledésbe ne merüljön, 2010. május 8-án 9.30 órakor a csíkszeredai régi katolikus temetőben (a vasútállomás mellett), néhai tanárunk síremlékénél szintén emlékkopjafát avatunk n. t. Darvas Kozma József csíkszeredai esperes úr áldásával.
A megemlékezésre tisztelettel meghívjuk volt sorstársait, diákjait, barátait és tisztelőit.
ID. LŐRINCZ ISTVÁN
Kovács Erika: Az igazság szolgája /Kézdiszárazpatak, 2006/ Magánkiadás
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Mégsem lesz december 1-jei ünneplés a budapesti Nemzeti Színházban
Visszavonta a Nemzeti Színház bérlésére vonatkozó szóbeli megállapodást Alföldi Róbert, a teátrum főigazgatója, ennek megfelelően a budapesti román nagykövetség nem itt ünnepli meg Erdély Romániához csatolását. Miközben Alföldi elismerte, hogy „félreérthető” döntésével sok magyar ember érzését megsértette, gesztusát pedig a Fidesz is határozottan bírálta, a román külügyminisztérium sajnálattal vette tudomásul a visszakozást, és a tárca szerint a két államnak túl kell lépnie a múlton.
Meglett az anyaországi felháborodás eredménye, és az eredeti tervektől eltérően mégsem a Nemzeti Színházban tart fogadást Románia budapesti nagykövetsége a román nemzeti ünnep alkalmából. Alföldi Róbert, a budapesti teátrum főigazgatója szerdán késő este kibocsátott közleményében bejelentette: visszavonja a Nemzeti Színház bérlésére vonatkozó, a Budapesti Román Kulturális Intézettel kötött szóbeli megállapodást.
A megegyezés értelmében Alföldi engedélyezte, hogy a román nemzeti ünnep előestéjén, november 30-án, a Budapesti Román Kulturális Intézet szervezésében ünnepi megemlékezést tartsanak a Nemzeti Színházban, és bérbe vegyék a nagytermet. „Tettem ezt azon mély meggyőződésem alapján, hogy a két nemzet viharos történelme után, a román és a magyar nép a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz. Sajnos rosszul mértem fel azt, hogy ezen döntésem félreérthető, és ezzel sok magyar ember érzését megsértem.
Miközben továbbra is hiszek abban, hogy a múlt fájdalmait európai módon és felelősen kell feldolgozni, az egyik legfontosabb kulturális közintézmény vezetőjeként nem hagyhatom figyelmen kívül a kialakult helyzetet” – fogalmazott közleményében a főigazgató. A magyarországi jobboldali pártok korábban erélyes hangon elutasították, hogy a Nemzeti Színház adjon otthont az Erdély Romániával való egyesülését kimondó 1918. december elsejei gyulafehérvári nagygyűlés előtt tisztelgő megemlékezésnek.
„Ha azt feltételezzük, hogy Alföldi Róbertet, a Nemzeti Színház igazgatóját a legjobb szándék vezette abban, hogy a két ország, Magyarország és Románia, a viharos történelmi események ellenére a kultúra és a művészet segítségével is közeledjen egymáshoz, azt akkor sem tudjuk elfogadni, hogy az igazgató nem érzi az ügy és a körülötte kialakult botrány súlyát” – állapította meg a Fidesz képviselőcsoportja. A frakció szerint egy kiemelt nemzeti intézmény vezetőjének tisztában kell lennie azzal, hogy „a magyar nemzet többsége számára Erdély egykori elvesztése máig ható mély traumát jelent”. „Miközben tudomásul vesszük, hogy a magyarság számára tragikus történelmi esemény a románok számára nemzeti ünnep, mégis elvárjuk, hogy azt ne a nemzeti kultúránk egyik szimbolikus terében rendezzék meg” – szögezték le a nagyobbik kormánypárt képviselői, hozzátéve: a két nép közeledése és kulturális kapcsolatai számukra is fontosak, ám a meglévő érzékenységekre és a fájó sebekre mind a politikai, mind pedig a kulturális vezetőknek tekintettel kell lenniük.
A precedens. Verestóy Attila, Năstase, Medgyessy Péter, Kovács László és Göncz Árpád 2002. december 1-jén a Kempinski Hotelben - Fotó: Archív
A budapesti botrány híre értelemszerűen Bukarestig is eljutott, és a román külügyminisztérium csütörtökön közleményben reagált a történtekre. A Teodor Baconschi vezette tárca „sajnálattal” vette tudomásul, hogy a „Jobbik által kilátásba helyezett politikai tüntetés nyomására” a Nemzeti Színház főigazgatója visszavonta azt a bérleti megállapodást, amelynek alapján az épületben a román nagykövetség rendezvényt tartott volna Románia nemzeti ünnepe alkalmából. (Mint ismeretes, a Jobbik bejelentette: tüntetést szervez december 1-jén a Nemzeti előtt).
A román külügy közleménye szerint az igazgató ugyanakkor mélységes szomorúságát fejezte ki a kialakult helyzet miatt, és aláhúzta, hogy az ilyen eseteket csak úgy lehet majd elkerülni, ha folytatják az együttműködést, főleg a művészet és a kultúra terén. „A román külügyminisztérium a kiváló kétoldalú kapcsolatok és a két ország között létező stratégiai partnerség tükrében elszigetelt kivételnek és sajnálatosnak tartja a kialakult helyzetet, ami megerősíti, hogy a két országnak a jövőbe mutató és a múlt meghaladására irányuló erőfeszítései helyesek” – áll a közleményben, amely emlékeztet arra, hogy idén a román-magyar kapcsolatok erőteljesen fejlődtek, így számos magas rangú magyar vezető látogatott Romániába, többek között Schmitt Pál államfő és Orbán Viktor miniszterelnök.
A bukaresti külügy megjegyzi azt is: Románia nemzeti ünnepe alkalmával minden évben tekintélyes budapesti kulturális intézményekben tartottak kulturális rendezvényeket (2005-ben az Uránia Filmszínházban, 2006-ban a Művészetek Palotájában, 2007-ben az Iparművészeti Múzeumban, 2008-ban a Thália Színházban, 2009-ben pedig a Belvárosi Színházban). „Ezeknek az ünnepségeknek a célja az volt, hogy minél szélesebb körben megismertesse a román kultúrát, és nagyon sok magyar állampolgár és hivatalosság vett részt ezeken” – áll a közleményben.
Rostás Szabolcs, Krónika (Kolozsvár)

Levél Budapestről
Teleki Pál emlékezete
Vedd példának őt. Hogyha vért / szomjaznak fenn az istenek: / a népedé helyett / nyujtsd némán nékik fel a magadét. // Mert olyan a kor, mint midőn Zeusz / bitorolta még a Fiu helyét, / itta a bort és zabálta a húst. / Midőn tivornya-hely volt még az ég. // Barbár idő. De ilyenkor terem / Sárkányölőt a föld és Tűzlopót. / Barbár idők. De hősök s áldozók / ilyenkor győzhetnek a végzeten. // Ilyen volt ő is, aki most kimult. / Nem összeroppant, de fölmagasult. // Rom, rom és rom. S úgy érleli magát / rommá a ház, a város, a világ,/ ahogy gyümölccsé érik a virág. // Hazám: jövendőnk, Déva vára vagy? / Elég a vér, hogy megkösse falad? / Szorong a sziv; bár hajnalod hasad! // Népünk jövője? Szó, te semmi rongy! / Az beszél ma, ki semmit se felel. / És nemzetét ma az emeli fel, / ki hangtalan lerogy. // Fölfelé futva példát igy mutat, / ki jobbra-balra nem lel már utat. (1941. április 4.) * Illyés Gyula: Áldozat
2001. április 3-án a Teleki Pál Emlékbizottság, amelynek fővédnöke Göncz Árpád és Mádl Ferenc, ügyvezető elnöke Csicsery Rónay István, az 1945 után meghurcolt, majd emigrációba kényszerített egykori kisgazda politikus, egyebek közt Szabad György személyes, illetve Áder János képviselő jelenlétében ünnepélyesen lerakta az egykori miniszterelnök készülő szobrának alapkövét a Várban, a turulemlékmű és a Sándor-palota közelében. Jelen voltak a lengyel nagykövetség, a Teleki Pál segítségével megalakított Magyar Cserkészszövetség, a Magyarok Világszövetsége és az EÖtvös József Collegium képviselői. A szobor felállítását megakadályozta a Demszky Gábor-féle városvezetés. Végül a Teleki- szobrot Balatonbogláron állították fel, 2004. április 3-án.
Az Eötvös József Collegium Baráti Köre és a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriuma a kollégium épületének centenáriumi ünnepségsorozata keretében 2010. október 26-án felavatta Teleki Pál tudós-államférfi, a kollégium kurátora szobrát. (Eötvös József Collegium, Budapest, XI. ker. Ménesi út 11.) Szoboravató beszédet mondott dr. Bertényi Iván történész professzor, a Baráti Kör elnöke és Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a Bethlen Alapítvány Kuratóriuma elnöke. Közreműködött Szvorák Katalin népdalénekes és Szabó András előadóművész, a Baráti Kör tagjai, s részlet hangzott el Teleki Pál miniszterelnöki rádióbeszédéből (1939).
Bertényi Iván beszédében elmondta: amikor meghalt Eötvös Loránd, az Eötvös József Collegium kurátora 1919-ben, az utóda Teleki Pál miniszterelnök lett, haláláig ő volt a kurátor. Az Eötvös József Collegium igazgatójának, Bartoniek Gézának sok munkája volt. Teleki Pálnak gondja volt a collegiumra. Amikor Bartoniek Géza megírta neki, hogy a diákoknak nagyon szegény a konyhája, Teleki Pál a birtokán rendezett vadászaton lőtt összes vadat társzekereken elküldte a nélkülöző diákoknak. Gróf Teleki Pál miniszterelnök főcserkész is volt. Az Eötvös Collegiumban kommunista röplapozás történt. Kiderült, hogy a tettesek képviselők, vezetők gyermekei voltak. Teleki Pál közbelépett, nem engedte, hogy eljárás induljon a fiatalok ellen.
Teleki az öngyilkossága előtti napon meggyónt. Mélyen hívő katolikus volt, tudta, hogy az öngyilkosság megbocsáthatatlan bűn. Teleki az üdvösségét feláldozta nemzetéért.
Lezsák Sándor beszéde megrendítően szép volt: "Merjünk megszólalni, merjük megfontolt és hiteles szavainkat, gondolatainkat, a kétharmados történelmi felhatalmazást tettekre váltani! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Ne engedjünk az ármánykodó kísértésnek, álljunk ellen a gonoszoknak, hazaárulóknak, a hazugságnak, a politikai bűnözők tudatos rágalmazásának, szégyenteljes akadémiai dolgozatokat védelmező hamisítóknak! Merjünk gróf Teleki Pálról beszélni! Legyen bátorságunk példázattá emelni rendíthetetlen keresztény hitét, nemzeti elkötelezettségét, erkölcsét. Legyen erőnk és bátorságunk, hogy a nemzet önismeretében méltó helyre emelkedjen gróf Teleki Pál, a miniszterelnök, az akadémikus, a nemzetnevelő főcserkész.
Több évtizednyi történelemhamisítást és rágalmazást követően merjünk a nemzet nagyjairól beszélni, merjük őket példának és iránytűnek tekinteni, és ne csak a tudatunkban, de a városok és falvak közterein is merjünk számukra emlékművet emelni!
Legyen bátorságunk szólni és cselekedni a történelmi hazáért, a mártírok véréből születő jövendőről, merjünk beszélni Isten szolgájáról, Mindszenty bíborosról, mint nemzeti – és nem csupán katolikus – példaképről! Merjünk beszélni gróf Teleki Pál munkásságáról, életútjáról, aki nemzedékével együtt a Lenin-fiúk által megkínzott, Trianonban megcsonkított ország megmaradása érdekében rendkívüli erőfeszítésre volt képes! Merjük idézni Prohászka Ottokár püspök intelmeit, szociális tanításait! Legyen bátorságunk újra és újra a nemzeti jövendő szolgálatába állítani a két világháború közötti népi írók gondolatait!
Merjünk emlékezni és beszélni, mert vakmerő – a nemzetre nézve káros következményekkel járó – gyávaság lesz, ha elszalasztanánk a korszakváltó történelmi esélyünket!
Igen, végzetes és vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem leszünk képesek az országleltárral párhuzamosan hiteles történelmi leltárt is készíteni, ha nem leszünk képesek a fiatal kutatóknak, történészeknek lehetőséget biztosítani az elmúlt évszázad történéseinek tudományos elemzésére, feltárására. Vakmerő gyávaság, ha igazunk és lehetőségünk tudatában nem mondjuk, nem képviseljük azt, ami közjó, ami nemzeti érték és minőség.
Igazunk és lehetőségünk tudatában merjünk szobrot állítani Tóth Ilonkának, Wass Albertnek, és még mennyi történelmi adósságunk van! Merjünk Budapesten, köztéren szobrot állítani gróf Teleki Pálnak! Merjünk előtte egyenes derékkal megállni és lengyel barátainkkal együtt főhajtással megköszönni, hogy a barna és a vörös ordas eszmék világot hipnotizáló erőterében tízezrek életét mentette meg, és millióknak ad a jövőben is keresztény és magyar példázatot.
Az iskola és a közélet megújhodásával, a nemzeti reneszánsz reményével merjünk magyarok és európaiak lenni gróf Teleki Pál életének, sorsának példázatával is, akiről Illyés Gyula 1941-ben a ma is érvényes versmondatában így írt: ‘Fölfelé futva példát így mutat, ki jobbra-balra nem lel már utat.’"
Szabó András elszavalta Illyés Gyula Áldozat és Vas István Teleki Pál emlékezete című versét. Vas István 1956-ban írta ezt a verset, de 1990-ig nem jelenhetett meg. Végül felavatták a szobrot, Rieger Tibor szobrászművész alkotását. A fővárosból 2004-ben törvénysértően kitiltott, a befogadó Balatonbogláron fölállított szobor Rieger Tibor szobrászművész alkotása, a Balatonbogláron fölállított szobor kicsinyített mását avatták fel az Eötvös Collegiumban. Megjelent a 85 éves Török Bálint közíró is. Török Bálint kitűnő cikkeire, tanulmányaira a rendszerváltozás után figyeltem fel.
Az ünnepség után megnyílt az Eötvös József Collegiumban az Agyagfalvától Zsombolyáig – Magyar nyelvű hírlapok, folyóiratok és könyvek Romániában 1918-1945 között című kiállítás, melyet Szabó Zsolt, a Művelődés folyóirat szerkesztője nyitott meg. Régóta szerettem volna beszélgetni Szabó Zsolttal, most mód nyílt rá. Nagy késéssel olvasható a Művelődés az interneten, mondtam neki, pedig értékes folyóirat. Nem kaptak rá pénzt, mondta. Kérdeztem, továbbra is gyűjti-e a kolozsvári Egyetemi Könyvtár az erdélyi, legalább a kolozsvári magyar lapokat? Megtudtam, hogy ott is van kötelespéldány-rendelet, de a legtöbb kiadó nem tesz ennek eleget, így nagyon sok újság példányai hiányosak a könyvtárban. Szomorúan hallottam tőle azt is, hogy a legkeményebb ötvenes években a megijedt magyar írók, újságírók bementek a könyvtárba és zsilettel kivágták régi, a magyarság értékei mellett kiálló cikkeiket, annyira féltek a megtorlástól.
Szabó András kitűnő verseket szavalt. Nagyon szép volt Vas István Teleki Pál emlékezete című verse, melyet a "Szobor vagyok, de fáj minden tagom!" Fehér könyv a Teleki szoborról (Occidental Press, Budapest, 2002) című könyvben talált. Ez a könyv dokumentumokat tartalmaz arról, hogyan akartak Budapesten szobrot állítani Teleki Pálnak.
Udvardy Frigyes, Népújság (Marosvásárhely)

Kolozsvári szabadelvű értelmiségiek is tiltakoznak a magyar médiatörvény ellen
Felhívás az európai intézményekhez címmel felhívást tett közzé több közép- és kelet-európai közéleti személyiség, amelyben magyar médiatörvény előírásai ellen tiltakoznak.
A kibocsátók és a csatlakozók között erdélyi közéleti személyiségek is vannak
Felhívás az európai intézményekhez címmel felhívást tett közzé több közép- és kelet-európai közéleti személyiség, amelyben magyar médiatörvény előírásai ellen tiltakoznak.
„Az alulírottak részt vettek a közép- és kelet-európai kommunista rendszerek elleni demokratikus ellenzéki mozgalmakban. Azért harcoltunk, hogy nemzeteink csatlakozhassanak az európai demokráciák közösségéhez. Nem feledtük el, hogy hataloméhes kormányzatok képesek elrabolni az alapvető jogokat.
Ezúttal egyenesen az Európai Unió szeme láttára rombolják le a demokrácia garanciáit, holott ezt a szövetséget éppen annak a biztosítására hozták létre, hogy közös értékeink oszthatatlanok maradjanak.
Súlyos veszélybe került a szabadságban egyesült Európa célkitűzése. Megtörtént az, amit az Európai Unió hivatott megakadályozni, és amit sokan elképzelhetetlennek tartottak: az Unió határain belül, a 2004 óta tagállam Magyarországon, felszámolták a liberális demokráciát” – áll a dokumentumban.
A kibocsátók között szerepel Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere, Smaranda Enache, a Pro Europa Liga elnöke, Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság volt elnöke, Cs. Gyímesi Éva egyetemi tanár, Vaclav Havel, Csehország volt elnöke, Konrád György író, Magyar Bálint, volt magyar oktatási miniszter, az SZDSZ alapító tagja, Adam Michnik, a Gazeta Wyborza volt főszerkesztője, Pető Iván, az SZDSZ alapítója, Andrei Pleşu, volt román külügy- és művelődési miniszter.
Ugyanakkor a csatlakozók között szerepel Ovidiu Pecican kolozsvári, egyetemi tanár, Bányai Péter politológus és Szilágyi Júlia egyetemi tanár. Szabadság (Kolozsvár)

Hary Béla
(1934–2011)
Városunk egyik kiemelkedő karmester-egyénisége 1934. október 2-án született Szilágysomlyón. 1952-ben érettségizett a kolozsvári zenelíceumban, majd a Gheorghe Dima Zeneakadémiára (akkor: Konzervatórium) felvételizett karmesteri és zeneszerzői szakra, a szakokatpárhuzamosan végezte el. 1956-ban – még konzervatóriumi diákként – kerül a Kolozsvári Állami Magyar Operába. 1958-ban államvizsgázott, és ezt követően több mint fél évszázadon át dirigálta az opera repertoárján levő művek többségét.
Az 1960-as években oroszlánrészt vállalt Bartók Béla zenés színpadi műveinek (Kékszakállú herceg váracímű operának, A csodálatos mandarin című pantomim és A fából faragott királyfi táncjátéknak) kolozsvári bemutatásában. 1973–1977 és 1984–1989 között a magyar opera igazgatói tisztségét is betöltötte, ám a karmesteri tevékenység gyakorlásáról akkor sem mondott le. Igazgatóként dirigálta Gounod: Faust, Verdi: Álarcosbál, Mozart: Don Juan című operáját is.
Az 1989-es rendszerváltást követően a Kolozsvári Magyar Opera és a Gyulai Várszínház közötti együttműködés keretében bemutatott Erkel-operák színrevitelekor nem csak karmesterként vett részt, hanem hat Erkel-operában a zenei dramaturg munkáját is ellátta.
Zeneszerzőként több balett-zenét (Sárga rózsa, Hófehérke és a hét törpe, Játékparádé), továbbá zenekari és kamaraműveket komponált. Farsang című musicaljét műsorra tűzte mind a magyar, mind a román opera, sőt a zeneakadémia operaosztálya is.
Zsűrielnök volt a Kolozsvári Magyar Opera vezetősége által szervezett két nemzetközi operakarmester-versenyen.
Kiváló karmesteri tevékenységéért, a bartóki és az erkeli életmű továbbéltetéséért kitüntetésben részesült: többek között a Magyar Köztársaság tisztikeresztjét Göncz Árpád akkori magyar köztársasági elnöktől vette át (1993); az EMKE Erkel-díjjal tüntette ki (1996), a Kolozsvári Magyar Opera fennállásának 50. évfordulóján örökös tagságot nyert (1998); Pro Cultura Hungarica emlékplakettet kapott a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (2004).
„Hary Béla köztudomásúan kitűnő muzsikus, mint színpadi karmester is kiforrott egyéniség, aki a színpadi összművészet szellemében dolgozza ki zeneileg az operák, illetve a balettek partitúráit” – írta róla még pályája kezdetén, 1966-ban László Ferenc muzikológus.
„Hary Bélának igencsak kiváló a keze. Hosszú pálcával, kiművelt csuklótechnikával vezényel. A pálcát vezénylő jó kéz ellenállhatatlan karmesteri delejt közvetít. Magabiztossága, fölénye nem kihívó, hanem magával ragadó. Hary Béla remekül zongorázik, továbbá termékeny zeneszerző, jelentékeny alkotó. Karmesteri delejét Hary Béla a vele perszonálunióban élő zeneszerzőnek is köszönheti” – olvashatjuk László Ferenc előszavát a Hary Béláról szóló életrajzi könyv első lapjain.
Rendkívüli karmesteri teljesítményben gazdag zenei életmű zárult le május 14-én halálával, immár végérvényesen.
Nyugodjék békében!
Nagy-Hintós Diana 
Szabadság (Kolozsvár)

Hajtűkanyarok Az egymást hajszoló kizárólagosságok csak nemzeti karambolokba torkollhatnak.
Kertész Ákos Amerikai Népszavában megjelentetett, botrányt keltő levelével nem az a probléma, hogy a magyarságot gyalázza. Ezt sűrűn megtették előtte mások is. Berzsenyitől Adyig és tovább. Magától Adytól Kertésznél is durvább sértéseket tallózhatnék.
Kertész Ákos azonban úgy sértegeti a magyart, hogy magyar íróként és állampolgárként önmagát és a magyar társadalom – hallgatólagosan vele egy nézeten lévőnek tekintett – tagjait nem tekinti magyaroknak. A maradék magyar nép – szavaiból ítélve – „genetikailag” lelkiismeretlen és szolgalelkű. Magyarán: nem az egymást követő politikai agymosások tették olyanná, amilyen. Ha olyan. Azaz, Kertész Ákos szövege nem-magyar oldalról pontosan azt a jelenséget produkálja, amelyet magyar oldalon meg szeretne bélyegezni: a fajelméletet. Ami, lényege szerint most is, mint mindig, pusztán a politikai ellenfél gyűlöletét hivatott megalapozni.
Ezzel azonban Kertész nem csak a magyar zsidóságot rekeszti ki a magyar népből és a magyar nemzetből, hanem a nem zsidó származású magyarok (írók, filmrendezők, színészek, oktatók) azon tömegeit is, akik írásban, szóban és tettben őszintén szembenéztek a holokauszt tényével (is). A román értelmiség túlnyomó többségével ellentétben például.
Azt még megérteném, hogy Kertész gyanakszik a zsidóságot megkövető vagy az antiszemita uszítással szemben nyilvánosan megvédelmező Kövér Lászlóra vagy Lázár Jánosra. Valóban nehéz ugyanis eldönteni, hogy az ő gesztusaikat mennyiben vezette őszinte megbánás, illetve a zsidó honfitársaikkal való együttérzés, és mennyiben politikai számítás. Nem könnyű ugyanis elfeledni, hogy az azóta fényes karriert befutott jelszó, miszerint „Magyarország legyen végre a magyaroké”, a Fidesz – akkor még liberális, de a konzervatív fordulatot akkor már tervezgető – elnökétől származik. Ámbár egy „is”-sel megtoldva, ama jelszó sem nélkülözött volna minden alapot. Az a liberális ideológia ugyanis, amely a népet és a nemzetet az állampolgárok közösségével – és csak azzal! – tekintette azonosnak, önmagukat magyarnak érző emberek millióit rekesztette volna ki a kulturális nemzetből is, s nyilvánította nacionalistának, sőt irredentának azokat, akik a határon túli magyarokat is a nemzet (mindkettő) részének szerették volna tekinteni.
Kertész – szélsőjobboldali ellenfeleivel maradéktalan egyetértésben – nem csak őket, hanem például Pilinszky Lászlót, Antall Józsefet, Göncz Árpádot, Esterházy Pétert, azaz (ha jelenthet ez egyáltalán valamit) származásuk tekintetében is magyar politikusok és értelmiségiek tömegeit radírozza ki a magyar nemzetből. Ezek után a magyar nép „természetszerűen” apad a Jobbik legelvetemültebb képviselőire, akiket aztán prófétai dühvel lehet sárba tapodni.
Ahogyan azon sem csodálkozhatunk, hogy a magyar népből kitaszított milliók mind erőteljesebben elhidegülnek attól az ideológiától, amelyben a jelek szerint Kertész és – az ügyet pusztán felfújt balhénak tituláló – elvbarátai sem hittek soha, legfeljebb úgy tekintették, hogy politikai céljaiknak, illetve értelmiségi ambícióiknak ez felelhetne meg a leginkább.
S azt hiszem, itt van a kutya elásva. Mivel ez az ideológia, amelyet a hatalom korábbi birtokosai egyetlen lehetséges világlátásként próbáltak a teljes magyar nyilvánosságra ráerőltetni, fokozatosan lelepleződött, s a magyar választók egy másik – úgy tűnik nem kevésbé kizárólagos – ideológiára adták voksukat. Kertész és elvbarátai azonban ahelyett, hogy a kiegyezés útjait keresnék, megpróbálnak bosszút állni azokon, akiket lényegében ők maguk hajszoltak bele a kétharmados hatalomba. A két ideológia, a kozmopolita és a nemzeti, „sajnos” együtt igaz – ahhoz, hogy az emberek a nemzetek fölött találhassanak egymásra, létezniük kell a nemzeteknek, s ahhoz, hogy virágzó nemzetek létezhessenek, olyan embereknek kell létezniük, akik képesek túllépni a szűk értelemben vett nemzeti célokon és szempontokon. Egészséges politikai és kulturális élet csak e két ellentétes politikai nézetrendszer és világkép szabad és tisztességes versengésén alapulhat.
Az egymást hajtűkanyarokba hajszoló kizárólagosságok csak nemzeti karambolokba torkollhatnak.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)

Balliberális valóságtükrözés
1991. március 15-én a Múzeumkertben Antall József akkori miniszterelnök mondott beszédet. Szép ívű, történelmi ihletettségű, magvas gondolatokban bővelkedő, ízig-vérig magyar beszédet mondott. Pár lépessel előttem két suhanc egy molinót feszített ki, mikor Antall a mikrofonhoz lépett, melyre az volt felírva, hogy „Fasiszta, geci kormány”. A felirat pár másodpercig maradt a levegőben, mert a körülöttük állók széttépték, és a két kölyök is rosszabb véget érhetett volna, ha a rendezők pillanatok alatt ki nem vezetik őket a tömegből. Másnap azt olvasom a Népszabadságban, no nem szóról szóra, de körülbelül, hogy Antall József beszédét kisebb csoport zavarta meg, akik a kormányt gyalázó feliratot emeltek a magasba és kormányellenes jelszavakat kiabáltak. Nos, kisebb csoportról és jelszavak kiabálásáról szó sem lehetett, az akció pár másodperc alatt zajlott le. Akkor ízelítőt kaptam abból, hogy miként képes a balliberális sajtó bolhából, ha nem is elefántot, de egy kisebb egeret csinálni.
Később sorozatosan tapasztaltam hasonlókat, kezdve Göncz Árpád 1992. október 23-i kifütyülésétől, amit balliberális sajtó a szkinhedeket nyakába varrt, miközben a téren több ezer ember és néhány szkinhed volt (egyébként közel az egész tömeg kifütyülte Gönczöt, azért, mert nem írta alá a balliberális médiaelnökök Antall által javasolt menesztését, a szkinhedek az elnökkel netán szimpatizáló tömegben könnyen az Antallt gyalázó suhancok sorsára juthattak volna) el egészen az Eörsi Mátyás elleni EMI-s tiltakozóakcióig, amikor a sajtó úgy értékelte azt az egyetlen bekiabálást, hogy „Eörsi és Eckstein menjen inkább a gázai övezetbe tárgyalni”, hogy „a jelenlevők antiszemita jelszavakat skandáltak”.
Mindez annak kapcsán jutott eszembe, hogy azt olvastam a legutóbbi SZKT-ről egy Transindexes beszámolóban, hogy Markó Béla szerint „nem volt egy hősi gesztus az EP-ben a Székely Jeruzsálem-plakáton leragasztani a nevem”. Mivel fogalmam sem volt, hogy mire utalt az RMDSZ volt elnöke, a megadott linken tovább mentem, s egy októberi keltezésű szövegben azt találtam, hogy „Tőkés az elmúlt héten az Európai Parlamentben gyalázkodó feliratokat ragasztatott a Markó Béla előadását hirdető plakátokra”. Mivel elég valószerűtlennek tűnt a történet, gondoltam, utánaérdeklődöm a valóságnak. S hamar ki is derült, miről szól a dolog. Markó Béla mutatta be Szávai Géza Bözödújfaluról szóló könyvét, Tőkés László asszisztense pedig egyetlen plakátra ragasztott egy feliratot mindössze tíz percre, azzal a szöveggel, hogy „Mit keres Cián Béla az EP-ben?” El lehet azon vitatkozgatni, hogy mennyire elegáns vagy taktikus egy ilyen gesztus, de az bizonyos, hogy ahhoz képest, hogy Markó Béla a nagy nyilvánosság előtt az Erdélyi Magyar Néppárt megalakítását Magyarországról jövő ciánszennyezésnek nevezte, igencsak finom replika. Arról nem szólva, hogy micsoda perverz dolog, hogy pont Markó Béla mutat be egy falu elpusztításáról szóló könyvet, akinek szervezete most készül zöld utat engedni a lokális környezeti apokalipszissel járó verespataki beruházásnak. Ahhoz képest, ami Verespatakon készül, Bözödújfalu tragédiája maga a kommunista emberségesség.
Hát így állunk két évtized elteltével is az álobjektív balliberális médiaorgánumok valóságtükrözésével…
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)