Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Gömöri Éva
1 tétel
2013. május 15.
Öt nap alatt két bemutató a magyar színházban
Két új produkcióval készül a Kolozsvári Állami Magyar Színház: Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékát Hatházi András színművész állítja színpadra, Máté Angi Mamó című regénye alapján pedig Mezei Kinga, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulatának tagja rendezi a Csipke című előadást, a szintén újvidéki Góli Kornélia dramaturggal közösen készített adaptáció felhasználásával.
A két bemutató között alig néhány nap telik el: míg a Muzsikaszót május 17-én, pénteken este 7 órától láthatja a közönség, a Csipkét május 21-én, kedden este 8 órától tűzik műsorra. A többi alkotó távollétében a két dramaturg – Vajna Noémi, valamint Visky András művészeti aligazgató – ismertette a részleteket tegnap délben a sajtó képviselőivel. Visky András mindenekelőtt az UNITER-gálán kitüntetett három művésznek – Kézdi Imola, Györgyjakab Enikő, Hatházi András – gratulált, különleges alkalomnak nevezve a tehetséges színészek munkájának elismerését.
Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című vígjátékának cselekménye eredetileg az 1880-as években játszódik, Hatházi András rendező és Vajna Noémi dramaturg döntése nyomán „kerül át” a huszadik század elejére, az Osztrák–Magyar Monarchia utolsó békebeli évébe a most készülő, nagyszínpadi előadás – hangzott el a sajtótájékoztatón. Nem véletlenül választották éppen az 1914-es esztendőt, hiszen – amellett, hogy ez volt a „jó világ” utolsó éve, – Móricz éppen ekkor írta meg a darabot, miután Kós Károly meghívására részt vett a híres sztánai farsangi mulatságon. Vajna Noémi elmondta: az eredeti szöveg megőrzése mellett arra törekedtek, hogy minél többet megmutassanak abból a koncepcióból, amely annak idején a mű szerzőjét vezérelte.
Hatházi András korábban így nyilatkozott erről: „Már nem akarom kényem-kedvem szerint nyirbálni a darabot, egyre jobban ragaszkodom a teljes, eredeti szöveghez, amit nem értelmezni akarok, csak elolvasni (rengetegszer), és hagyni, hogy megmutassa magát.” Előkelőnek, közönségesnek, kíváncsinak, fejlődésre éhesnek, nyomorultnak, tudatlannak, önhittnek és reménykedőnek nevezte ugyanakkor a kort, amelyben a két fiatal, Pólika és Balázs kapcsolata, szerelme kibontakozik.
– Minél egyszerűbb stílusban szeretnénk megmutatni ezt a világot, de úgy, hogy közben minél igazabb legyen – hangsúlyozta Vajna Noémi, kifejtve: a főszerepben Imre Évát és Farkas Lorándot láthatja a közönség, a társulat többi tagja mellett pedig színészhallgatók is szerepelnek az előadásban. A darab címével összhangban élő zenével is készülnek: Árus Péter klarinétosként, Pál Attila prímásként, Balla Szabolcs pedig nagybőgősként tűnik fel, és természetesen Farkas Loránd is énekel majd a Muzsikaszóban. A színművész megjegyezte: eleinte egymás után sokszor elolvasták a darabot, megmagyaráztak minden vesszőt és felkiáltójelet, hogy ezáltal még inkább felfedezzék maguknak a szöveget. Az előadás díszleteit Carmencita Brojboiu készítette, a jelmezeket pedig György Eszter tervezte.
A másik előadás, amelyről szó esett a sajtótájékoztatón, a Mezei Kinga rendezésében készülő Csipke, amely Máté Angi Mamó című nagy sikerű regénye alapján születik meg. – A regény, amely egy árva kislány és nagymamája történetét meséli el, szinte kiáltott a színpadi adaptáció után – mutatott rá Visky András, utalva ugyanakkor arra is, hogy a 2010-ben Bródy Sándor-díjjal kitüntetett regény már a kézirat olvasásakor elnyerte a tetszését. Ő szorgalmazta a darab színre vitelét, Tompa Gábor igazgató javaslata nyomán pedig a zentai születésű Mezei Kingára esett a választás rendezőként, akit tavaly decemberben színészként ismerhetett meg az Interferenciák fesztivál közönsége, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Turbo Paradiso című előadásában (rendező: Urbán András). A stúdióteremben játszódó Csipke dramaturgja Góli Kornélia és Visky András, díszlettervezője Mezei Kinga, jelmeztervezője Gömöri Éva, zenéjét pedig Mezei Szilárd szerezte.
A színház művészeti aligazgatója elárulta: a két új bemutató mellett turnékra is készül a társulat. A Don Juan ünnepélyes vacsorája című előadással Franciaországban, a dijoni Théâtre en Mai fesztiválon vendégszerepelnek jövő hétvégén, június utolsó napjaiban pedig Giessenbe (Németország) mennek a Leonce és Lénával. Közben pedig Budapesten, a Vígszínházban is fellépnek, a Leonida Gem Session és a Megöltem az anyámat című előadásokkal. Johannes von Tepl A földműves és a halál című darabját Mihai Măniuţiu rendezi a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a bemutatót őszre tervezik.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)