Lemaradt Háromszék
Pályázatok írására buzdította a háromszéki lelkészeket Kovászna megyei látogatása során Nagy Mihály Zoltán, a vallásügyi államtitkárság magyar történelmi egyházakat képviselő szakreferense. Mint mondta, a megyéből kevesebb pályázat érkezik, mint az országos átlag.
Tavaly hozzávetőlegesen 40 millió lejt osztott ki pályázati úton az államtitkárság, ebből több mint 3 milliót kaptak a magyar történelmi egyházak. Nagy Mihály Zoltán Sepsiszentgyörgyön, majd Kézdivásárhelyen ismertette részletesen a plébánosokkal, lelkészekkel a pályázatok műhelytitkait.
A szakreferens elmagyarázta, hogy kell kitölteni az űrlapot, és néhány buktatóra is felhívta a jelenlevők figyelmét. Kifejtette, többek között a műemlék templomok restaurálásánál kell figyelni arra, hogy amennyiben „A” besorolású épületről van szó, csak szakirányú engedéllyel rendelkező cég végezhet javítási munkálatokat.
„A törvény értelmében például a magyar vagy latin nyelvű egyházi pecsétet nem fogadják el, ezért mindenkit arra kérünk, hogy készíttessen román nyelvűt is, ezekre az esetekre” – hangsúlyozta az államtitkárság elvárásait Nagy Mihály Zoltán. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a leadott pályázatokból egy másolatot mindig tartsanak meg, egy példányt pedig küldjenek el a püspökségre, mert így utólag is elő lehet keresni a dokumentációt.
Az államtitkárságnál templomépítésre-, javításra, de rendezvények szervezésére, szociális tevékenységekre és egyházi múzeumok támogatására is lehet kérni pénzt. Nagy Mihály Zoltán szerint azonban a román kormány által biztosított keret 90 százaléka templomépítési és -javítási munkálatokra megy el, ugyanis az ortodox egyházi kultúrában nincs jelen a szociális tevékenység, ezért nem értik, a magyar történelmi egyházak miért kérnek erre támogatást.
A szakreferens jelenlétét kihasználva Gödri Miklós református lelkipásztor át is adta a kálnoki műemlék templom restaurálásáról szóló pályázatot. Tamás Sándor tanácselnök elmondta, a megyei önkormányzat is különít el a történelmi egyházak támogatására összeget, és ezzel segíthet a nagyobb pályázatok előkészítéséhez szükséges dokumentációk elkészítésében.
A pályázati dokumentáció megtalálható a www.culte.ro honlapon, beszerezhető az egyházmegyei központokban vagy esperességeken is. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

Bod Péter nyomában a dél-erdélyi szórványban
Kálnoki IKE-sek és presbiterek – a helybeli református egyházközség és a Dr. Bedő Albert Környezetvédelmi, Ifjúsági és Közművelődési Egyesület szervezésében – egy napon felkerekedtünk, és elindultunk, hogy utánanézzünk a Dél-Erdélyben élő magyarok sorsváltozásának, és annak, hogy a valamikori erős magyar közösségeket milyen történelmi-politikai forgószelek szórták szét, szívták ki az életnedvét, -kedvét.
Eddig csak hallottunk a szászvárosi református kollégium kényszerű eladásáról, a fogarasi magyarság zsugorodásáról, az őraljaboldogfalvi református templom kulcsát őrző román tanítóról, a magyarigeni magyarság Avram Iancu által vezetett lemészárlásáról. Közelről akartuk érezni a történelem szelét, amelyik Dél-Erdélyben átformálta, szétszórta vagy éppen elpusztította az ott élő magyarokat. Az a kíváncsiság is élt bennünk, hogy vajon milyen erő tartja meg a dél-erdélyi szórványban szolgáló lelkipásztorok, orvosok, értelmiségiek küzdeni akarását, szolgálatkészségét, hűségét? Az erősebb, nagyobb dél-erdélyi magyar közösségek öröméből-küzdelméből is szerettünk volna tanulni. Meg Bod Péter is hívott: „Gyertek, lássátok meg, milyen sorsra jutottunk itt, Hegyalján, tanuljatok ebből, és vigyázzatok a nyelvetekre, iskoláitokra. Becsüljétek meg az értetek küzdőket és úgy ragaszkodjatok Istenhez, mint a szőlővessző a tőkéhez.” Idős Szegedi László, Bod Péter XX. századi utóda Magyarigenben, a kövek és emlékek lelkipásztora is biztatott: „Gyertek, mert itt, a szórványban, a bánat és szomorúság között megerősödhettek az Úr Istenbe vetett reménységben, és abban a hitben is, hogy a borús idők után jó idők is jönnek, a nyomorúság után öröm is fog jönni.” Engedtünk a hívásnak, és felkutattunk huszonöt dél-erdélyi települést: Lorántffy Zsuzsanna, Árva Bethlen Kata és Babits Mihály Fogarasát, az 1848-as vízaknai csaták helyét, az egy utcában négy templomot építő (szász evangélikus, román, magyar, német nyelvű római katolikus, református, görögkeleti), Orth István képzőművész által színezett Szebent, az elrabolt református kollégiumú, gr. Kun Kocsárd és gr. Kuun Géza által dédelgetett Szászvárost, az elrejtőzött Hátszeget, az értéksugárzó magányába húzódó, valamikor a Kendeffyek erejéből élő Őraljaboldogfalvát, a pusztulással, letűnt dicsőséggel, élni akarással keveredő levegőjű Vajdahunyadot, ahol a várban Zsargó János református lelkipásztor kalauzolt hozzáértéssel, az ősi székely rend szerint élő Rákosdot, a dél-erdélyi magyar szórvány lüktetését-értelmét biztosító Dévát, Piskit, ahol az egyetlen református konfirmándus sem tud magyarul, a történelem viharai ellenére mindig újrakezdésre képes, de a természet csapásaiba belefáradt és elnéptelenedett Alvincet, Erdély legyengült szívét, a fejedelmi Gyulafehérvárt, az 1848-as szabadságharcban Avram Iancu seregei által feldúlt és lemészárolt Sárdot, Boroskrakkót, Magyarigent, a Bod Péter szellemét ápoló zarándokhelyet, a felüdítő szórvány-oázist, az összetartó Vajasdot, az árván maradt, Jékely Zoltán által megsiratott Marosszentimrét, a történelem során ötször elpusztított és ötször talpra állt református fellegvárat, Nagyenyedet, a majdnem teljesen magyarlakta, életerőt, hitet sugárzó Magyarlapádot, a Bethlen grófok bölcsőjét, Bethlenszentmiklóst, a vendégszerető, hangulatos óvárosú Medgyest, a marasztaló, többnyelvű, ugyancsak élni akaró szász-székely határvárost, Segesvárt, a Petőfi-zarándokhelyet, Fehéregyházát, a szórvány diákokat átölelő, küzdelmes életű Kőhalmot és Árva Bethlen Kata lelki tusáinak, értékteremtő szolgálatának színhelyét, Olthévizet. Hullámzó érzéssel jártuk végig a tragédiák és újjászületések, a küzdelmek és reménységek színtereit, a dél-erdélyi magyar szórványokat. Szembesültünk az elvakult gyűlölet évszázadokra kiható pusztító erejével, a beolvadás egyre fenyegetőbb jelenlétével. Találkoztunk elnémult, csak az üres templomában és sírköveiben élő gyülekezetekkel, még magyarul imádkozókkal, a magyar szóra felcsillanó könnyes tekintetekkel. Beszélgettünk aggódó idősekkel, reménykedő, tanulni, itthon maradni akaró fiatalokkal. A szálláshelyeinken, Szebenben, Déván, Gyulafehérváron és Segesváron úgy éreztük: egy család vagyunk. Egy nagy család, amelyikben egymásra vagyunk utalva. Erőt, reménységet merítettünk a lelkipásztorok, presbiterek, templomukat javító utolsó őrállók, kétkezi munkások küzdelmeiből, mosolyából, kitartásából. Mi, tömbben élő székelyek, akik mindezt láttuk, megdöbbentünk, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a szórvány magyar élet mennyivel jóval nehezebb, mint a miénk. Ott nem azon gondolkodnak a szülők, hogy milyen iskolát válasszanak a gyerekeiknek (az iskolaválasztás nagyon fontos!), hanem azon, hogy egyáltalán iskolát teremtsenek, vagy az egyetlen meglévőt miként tartsák fenn. Rádöbbentünk: még jobban kell ragaszkodnunk a mi Atyánkhoz, édes anyanyelvünkhöz, templomainkhoz, iskoláinkhoz, egymáshoz, minden lelki, nemzeti értékünkhöz. Figyelmeztetést is kaptunk: ha nem vigyázunk, mi is elszórványosodhatunk. Ha nem lesznek önfeláldozó, a nemzetükért küzdő, éles látású, tiszta erkölcsű, családjukat szerető vezetőink, akkor majd Székelyföld is szórványemlékhellyé válhat. Székelyföld etnikai összetétele felborulásának veszélyére Bedő Albert, a magyar erdészet atyja is felfigyelt. A XIX–XX. század fordulóján tömegek szegényedtek el és vándoroltak külföldre, főként Amerikába. A kivándorlás a székelyek körében is nagy méreteket öltött. 1899-ben Marosvásárhelyen megalakul a Székely Egyesület, melynek a Kálnokon nyugvó államtitkár, főerdőmester, Bedő Albert volt az elnöke. Az egyesület a következő célkitűzésekkel indult útnak: 1. tárják fel a bajok társadalmi- gazdasági gyökereit, orvosolják a gondokat, 2. a székelyeket tartsák helyben, 3. az ősi székely szálláshely etnikai jellegét őrizzék meg. Az ötnapos felmérő-tapasztalatszerző kirándulás mély nyomokat hagyott bennünk, kálnokiakban. Kívánjuk, minél több székelyföldi bátorkodjék bebarangolni ezeket a vidékeket. GÖDRI MIKLÓS SZABOLCS kálnoki református lelkipásztor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Az utca hangja
N. KÁNYÁDI MIHÁLY, Szentivánlaborfalva. A fúvószenekarok 25. nemzetközi találkozója óriási élmény volt a Rétyre és Sepsiszentgyörgyre gyűlt népes közönségnek, legalábbis a megnyitóünnepségeken. Később azonban már lehangoló volt látni, hogy a rétyi szabadtéri rendezvényen sorra fellépő zenekarokat – akik szebbnél szebb zeneműveket mutattak be, és tudásuk legjavát adták – nem mindenki értékelte megfelelően.
A nagyszínpad előtt nem padok vagy székek, hanem asztalok voltak elhelyezve, és a közönség egy része (tisztelet a kivételnek) nem a zenét hallgatta, hanem evett-ivott, hangoskodott, kacarászott, kiabált, egyesek még énekeltek is. A valódi zenekedvelőket ez nagyon zavarta – úgy látszik, némelyeknek messze van a kultúrotthon... A jövőre nézve tehát azt javasolnám az esemény szervezőinek, hogy a színpad elé csak a zenehallgatásra való ülőalkalmatosságokat tegyék, az asztaloknak van hely hátrébb is, ahol már kevésbé zavaró a mulatozók hangja, és még a zenekarokat is hallani lehet. Így örömet szereznének azoknak, akik nem a sörért, hanem a fúvósokért mentek oda, és még belépőjegyet is fizettek. Nem mellesleg, a zenekarok sem ezt érdemlik. MIHÁLY ANDRÁS, Árkos. Július 14-én elvették a villanyt valamilyen munkálatok miatt, ezt meg is hirdették, de azt nem, hogy az áramszolgálató emberei mit tesznek. A magasfeszültségű vezeték ott megy át a kertemen, amely magánterület, és be is van kerítve, de ők csak úgy bejöttek, meg se kérdezték, szabad-e, noha látták, hogy ott vagyok. A kert végében folyik a patak, ott az égerfákat kivágták – derékból, mint a lehajolni rest fatolvajok – az ágakat beleverték, beletaposták a sarjúba, és ott hagyták. Most már hátulról, a földekről be sem tudok menni a kertembe, előbb el kell takarítanom a mocskukat. Ugyanígy berontottak a szomszédhoz is, ott a cserefa ágait vágták le és törték össze. Így dolgoztak a patak partján 150 méter hosszan, csak a rendetlenség mAradt utánuk. Voltam a rendőrségen, azt mondták, hiába teszek panaszt, úgysem kapok kártérítést kapni, de nem tudom lenyelni, hogy a villanyosok csak úgy belerondíthatnak akárki területébe. M. M. G., Sepsiszentgyörgy. A nemrég lezajlott Bedő Albert-ünnepség kapcsán szeretném közölni, hogy Gödri Miklós volt kálnoki református lelkész csiholta ki az emlékezés szikráját, amely mindannyiunk örömére lánggá terebélyesedett.
JÁGER ÁRPÁD, Felsőrákos. A legfőbb motivációja a tusványosi szabadegyetemnek a pártatlan útkeresés volt, habár a mikénteken már érződött a pártállás. Az RMDSZ, mint mindig, saját döntéseit minősítette a legjobbnak, elégedett a helyhatósági választások eredményével, és hitelesnek tartja programját, az MPP egy-két parlamenti helyért besorolt mögéje, az EMNP elhalasztotta a döntést, de részt akar venni a parlamenti választásokon...
NAGY ISTVÁN, Zabola. Egészségügyi miniszterünk (akinek elődeit sűrűn váltogatták) mert mondani egy nagyot: korrupció egyenlő csúszópénz. Így mi lettünk a hibásak, mert orvosaink éhbérét pótoljuk. Én inkább hálapénznek nevezném, egyféle sebtapasz ez a sok helyen vérző ágazaton, habár attól nekem is kinyílik a bicska a zsebemben, ha előre követelik... Érdekes módon, politikusaink általában külföldön kezeltetik még kisebb bajaikat is: Victor Ponta volt kormányfő fájós térdével Erdogan bácsi orvosait kereste fel, és amit ott hagyott, abból egy kisebb hazai kórház alkalmazottjainak havi munkabérét ki lehetett volna fizetni; s lehet, közben tanult is a török elnöktől arról, hogy miként lehet Napóleon egy „demokráciában”. Jelenlegi egészségügyi miniszterünk tudja, hogy a parlamentet az orvosi, ápolói bérek nem foglalkoztatják, elfoglalja őket, hogy olyan extra nyugdíjat biztosítsanak maguknak, amelyből telik német klinikára. Nekünk meg sajnos sokszor a pap bácsi az orvosunk, az utolsó kenettel... Velem az történt, hogy mikor az egészségügyi könyvembe rejtettem a szerintem elvárt „figyelmességet”, ugyanúgy vissza is kaptam. Következőkor virágot vittem, és öröm volt látni az orvosnő arcát: mosolyától, biztatásától félig meg is gyógyultam...
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)